Dal+Szerző magazin 2022/01

dal+ szerző A Z A R T I S J U S I N G Y E N E S Z E N E I PA R I , K U LT U R Á L I S M AG A Z I N J A I M E G J E L E N I K F É L É V E N T E I M M X X I I / I . I W W W. A R T I S J U S . H U

PINTÉR GYULA MÜLLER PÉTER SZIÁMI DRAGONY TÍMEA LEMEZEK HÍREK

CARSON COMA SZEPESI MÁTYÁS VASTAG GÁBOR DÉ:NASH

EDITORIAL EDITORIAL

TARTALOM

Átadták az idei Artisjus-díjakat, ezúttal új helyszínen, a nemrég nyílt Magyar Zene Házában.

A díjazottak közül jó néhányat bemutatunk nyári lapszámunkban. Címlapunkon a Carson Coma: Junior Artisjus-díj, Forbes 30 sikeres magyar 30 alatt-lista, harmadik nagylemez. A legnagyobb siker talán mégis rohamosan növekvő közönségük, és a tény, hogy máris meg tudnak élni legnagyobb szerelmükből, a zenéből. Az Év Produkciója díjat a Napidal Sziámival elnevezésű projekt kapja. Müller Péter Sziámi a Covid okozta leállás idején indította el YouTube-csatornáját, melyre egy éven keresztül mindennap kirakott egy dalötletet, a társszerzők jelentkezését és a megzenésítéseket várva. Az év során közel háromszáz amatőr és profi zeneszerző csatlakozott a projekthez – többek között Bérczesi Róbert is, aki idáig 92 Napidalhoz írt zenét. Összesen több mint ezer feldolgozás született.

Shades című darabjával nyert idén Az év komolyzenei műve kategóriában Artisjus-díjat Pintér Gyula. A zeneszerzővel eddigi munkásságáról, a díjat nyert darabról, illetve a kortárs komolyzene hazai lehetőségeiről beszélgettünk.

Dragony Tímea Az év komolyzenei műve díját vehette át az Artisjus-díjátadón a To A Skylark (Egy mezei pacsirtához) című művéért: úgy rakja össze a kórust két szólóhangszerrel, ahogy 100 éve még a tradíciók vagy az aktuális zenei divatok miatt nem tették, és úgy értelmezi újra a zenei hagyományt, hogy az új darab nélkül szegényebb lenne.

Nemrégiben két versmegzenésítéssel kapcsolatos pályázatot is hirdetett meg és bonyolított le sikerrel a Kertész Imre Intézet, amelyekre több száz pályázati mű érkezett a sanzontól a black metalig terjedő skálán. Az intézmény programigazgatójával, Szabó Tamással beszélgettünk. ≠ A SZERK.

2

02

HÍREK

04

LEMEZAJÁNLÓ

06

ZENÉL MAJD AZ UTÓKOR VERSMEGZENÉSÍTÉSEK

10

ABSZURD VISSZHANG DÉ:NASH | PROFIL

12

KENDŐZETLEN, KIFINOMULT REDBREAST WILSON | PROFIL

14

AZ ALMA ÍZE MÜLLER PÉTER SZIÁMI | SZÖVEGÍRÓ, DALSZERZŐ

}

18

DIGITÁLIS ÉS ANALÓG CARSON COMA

}

22

SZERZŐI JOGDÍJAT A YOUTUBE-RÓL? KISOKOS

24

FORMA NÉLKÜL NINCS ALKOTÁS PINTÉR GYULA | ZENESZERZŐ

}

28

AZ EGYÉNI HANG ÉS A ZENEI NYELVEZET A FONTOS… DRAGONY TÍMEA | ZENESZERZŐ

}

34

KIK TUDNAK SOKÁIG MEGMARADNI AZ ÉLVONALBAN? A SIKER TITKA

36

BELE TUDOK SZERETNI VASTAG GÁBOR | PRODUCER

40

NEM ATTÓL LESZ FINOM AZ ÉTEL… DEX2022

42

2021 SZÁMOKBAN ARTISJUS-STATISZTIKA

44

NEM ISMERHETJÜK A SIKERES DAL TITKÁT SZEPESI MÁTYÁS

46

IRODALOM KERESZTURY TIBOR: HŰLT HELYEM – RÉSZLET

48

GALÉRIA ARTISJUS-DÍJÁTADÓ

IMPRESSZUM

14 EZ A KÉPESSÉG MINDENKIBEN MEGVAN, MÉG AKKOR IS, HA ESETLEG NEM FIGYELÜNK RÁ

DAL+SZERZÔ

Az ARTISJUS zeneipari magazinja MMXXII első fél év Kiadja az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület megbízásából a BPRNR Kft. (1114 Budapest, Ulászló utca 8.)

Felelős kiadó: Dr. Szinger András (ARTISJUS) Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Bihari Balázs, Madarász Iván, Tóth Péter Benjamin, Szabó András Bálint

18 MINTHA MOST, ÖT ÉV TÁVLATÁBÓL KEZDENÉNK EL ALAPOSABBAN MEGÉRTENI ÉS FELDOLGOZNI A GIMIS ÉLMÉNYEINKET

24 HA EGY SZERVEZŐ TELT HÁZAS KONCERTET SZERETNE, MONDHATJA, HOGY KORTÁRS DARABOT INKÁBB NE TEGYÜNK BE A MŰSORBA

28 HA NEM IS A HAGYOMÁNYOS TONALITÁSRA GONDOLUNK, DE A BIZTOS HANGNEMI PONTOK SZÜKSÉGESSÉGE FONTOS SZÁMOMRA

Ebben a számban közremûködtek: Bihari Balázs, Deme Zsófia, Hegyi György, Kalocsai Krisztina, Kovács Attila, Nagy Győző, Németh Róbert, Rácz Mihály, Réz György, Rónai András, Steszkó Zsanett ­ Lapterv, tördelés: typoslave (info@typoslave.hu) Címlapfotó: Jeli András Nyomdai kivitelezés: Nyomdai munkák : Gelbert Eco Print Kft. Felelős vezető : Gellér Róbert ügyvezető Értékesítési képviselet: Cser Kft., 1114 Budapest, Ulászló utca 8.

E-mail: info@csermedia.hu / Tel.: +36-1 206 25 83 Jogkezelés zölden: Az Artisjus vigyáz a környezetre. A Dal+Szerző magazint örnyezetbarát technológiával nyomtatjuk.

A magazin elektronikus változata elérhető a www.dalszerzo.hu oldalon.

Ha szeretnéd lemondani a papíralapú Dal+Szerzőt, és kizárólag elektronikusan olvasnád, küldj egy e-mailt az adataiddal a kommunikacio@artisjus.com címre.

A Dal+Szerző költségei: Amikor a Dal+Szerző magazin kiadása mellett döntöttünk, kulcskérdés volt, hogy ez az aktívabb és nyitottabb forma ne növelje a kommunikációra szánt költségeket. Ezért a magazin indításával a régi Artisjus Évkönyvet megszüntetjük, a ta­gok­nak szóló éves jelentést pedig elektronikus változatban készítjük, amivel jelentős nyomdai és postaköltséget spórolunk. A magazin reklámokat is tartalmaz, ezzel szintén a költségeket csökkentjük.

Cikk- és hírjavaslatokat várunk a kommunikacio@artisjus.com címre.

A cikkek válogatásánál a témák egyensúlyára vagyunk figyelemmel – műfajok, korosztályok, nemek szerint.

ISSN 2063-4188

HÍREK

d+sz-hírek ℹ HELYREIGAZÍTÁS

A Dal+Szerző magazin 2020/02. számának Legendás dalszerzők rovatában, a Huszka Jenő – Csodagye­ rekből a jogvédelem pionírja című cikkünkben Martos Ferenc nevét hibásan tüntettük fel. Az érintettektől ezúton is elnézést kérünk! A cikk javított változata online elérhető a Dalszerzo.hu oldalon, a Dalszerzőkről menüpont alatt.

A Legendás szerzők sorozatunkat azzal a céllal indítottuk, hogy tisztelegjünk a legnagyobb zenei alkotók előtt, és pályájukat példaként állítsuk a fiatal szerzőgenerációk elé.

ÚJ ELNÖK AZ ARTISJUS ÉLÉN

Az egyesület vezetősége év elején Németh Alajos „Lojzit” választotta meg az Artisjus elnökének két évre. A Bikiniből ismert dalszerző-előadó először tölti be ezt a tisztséget, és Madarász Iván zeneszerzőt váltotta a poszton. „Zene nélkül biztosan szomorúbb lenne a világ. Szeretném megköszönni az alkotóművészeknek, hogy zenéikkel, dalaikkal, dalszövegeikkel, verseikkel nap mint nap feltöltik az emberek szívét po­ zitív tartalommal. Legfőbb célom elnök­ ként, hogy a teljes átláthatóságot ezután is biztosítsuk az Artisjus működésével kapcsolatban, és tovább erősítsük az egyesület egyre kedvezőbb megítélését” – nyilatkozta az új elnök a megválasztása kapcsán.

Németh Alajos a tizenötödik elnöke a szerzői egyesületnek, illetve jogelődjeinek. A tisztséget 1907-től sorrendben Herzfeld Viktor, Hubay Jenő, Huszka Jenő, Sándor Jenő, Heltai Jenő, Kadosa Pál, Bölöny György, Kadosa Pál, Petrovics Emil, Lendvay Kamilló, Petrovics Emil, Bródy János, Victor Máté, Madarász Iván töltötte be.

2

ŐK AZ IDEI ARTISJUS-DÍJASOK

Június 13-án adták át a 2022-es Artisjus-díjakat új helyszínen, a Magyar Zene Házában.

Zsoldos Bélát életműdíjjal tüntették ki, Sárik Pétert Az év zeneszerzője, Szepesi Mátyást pedig Az év szövegírója díjjal ismerték el. Az év produkciójának Müller Péter Napidal Sziámival elnevezésű projektét választották, míg Junior Artisjus-díjat kapott Saya Noé, a Carson Coma és Sallai Dénes Bálint (Dé:Nash). Az év junior komolyzenei alkotója Lázár Dániel lett, Az év komolyzenei műve megosztott díját Dragony Tímea To a Skylark (Egy pacsir­ tához), Pintér Gyula Shades (Árnyak) és Vajda Gergely Fuharosok c. műve kapta.

Az év magyarnótaszerzője Matusik Sándor lett – aki később, a Nótagálán veheti át majd díját.

Az irodalmi alkotókat öt kategóriában díjazta az Artisjus. Azóta is élek c. ös�szegyűjtött novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Bereményi Géza kapta meg az Artisjus irodalmi nagydíját.

A fődíjas mellett négy alkotó kapott elismerést kötetéért, négy kategóriában: Keresztury Tibor Hűlt helyem c. művéért a próza, míg a költészet kategóriában G. István László úgy felejti nyitva c. munkájáért kapta meg az elismerést. Tanulmányáért Gyimesi Emesét (Szendrey Júlia Irodalmi pályafutása – Társadalomtörté­ neti kontextusok), míg esszé kategóriában Fenyő D. Györgyöt (Útikalauz a vershez) díjazta a szerzői egyesület.

vazott meg, amelyek befolyásolták a kifizetett jogdíj összegét. A változások közül a legjelentősebb, hogy az MTVA rádiócsatornák jogdíja már hallgatottsági adatok alapján került felosztásra.

Június 28-án az élőzenei, a filmzenei elhangzásokért járó jogdíjakat, valamint a gépzenei jogdíjat és a magánmásolási díjat fizette ki a szerzőknek az Artisjus. Június végén összesen 11 244 hazai szerző részesült a jogdíjfelosztásból. Idén először növekedett a könnyűzenei koncertekre eső gépzenei összeg egy tavalyi szabályzatmódosítás miatt.

FELDOLGOZOTT RÁDIÓ- ÉS TV-CSATORNÁK

Az Artisjus honlapján már elérhető azon tv-csatornák és rádiócsatornák listája, amelyek 2022-es elhangzásait az Artisjus feldolgozza a jövő évi jogdíjkifizetéshez.

A felosztási szabályzat tavalyi változása nyomán 2022-től legalább 20 rádió- és legalább 20 tv-csatornát kell feldolgoznia az Artisjusnak. Hogy a médiapiac változásait jól figyelembe lehessen venni, ezek konkrét listájáról évről évre dönt a Vezetőség.

A szabályzat pontosan meghatározza, hogy milyen priorizálási szabályok alapján kell a rádió- és tv-adókat kiválasztani. A csatornák listája elérhető az Artisjus honlapján.

Rádiólista: artisjus.hu/szerzoknek/jogdij­ felosztas/radio/ tv-lista: artisjus.hu/szerzoknek/jogdijfel­ osztas/televizio/.

LEZAJLOTT A NAGYFELOSZTÁS

SONGS FOR UKRAINE

A beszedési és felosztási munka eredményeként május 17-én 7628 zenei szerzőhöz érkezett meg a jogdíj, és összesen 45 933 magyar zenei mű szerzői részesültek a felosztásból. A májusi nagyfelosztás keretében fizette ki az Artisjus az előző évi rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjakat.

Ugyanekkor történt meg a vendéglátóhelyek élő háttérzenei elhangzásai utáni ös�szegek kifizetése is. A küldöttgyűlés 2021 decemberében több olyan módosítást sza-

Az Artisjus indította útjára a Songs for Ukraine kampányt, és már a CISAC ernyőszervezet is beállt a kezdeményezés mögé. A nemzetközi akcióról az amerikai Billboard is hírt adott. „A Songs for Uk­ raine egy egyszerű, de zseniális mód Uk­ rajna alkotóinak megsegítésére azáltal, hogy műveiket szerte a világon játsszák.

Szeretném, ha platformok és műsorszol­ gáltatók csatlakoznának a kampányhoz, és mindent megtennének annak támo­

HÍREK

mmxxii.i bereményi géza BEREMÉNYI GÉZA KAPTA MEG AZ ARTISJUS IRODALMI NAGYDÍJÁT

fotó: labancz viktória

gatásáért” – nyilatkozta Björn Ulvaeus, a CISAC elnöke, az ABBA társalapítója.

A Songs for Ukraine akció keretében az Artisjus arra kérte a rádiós-televíziós szerkesztőket és más zeneszolgáltatókat, hogy válogassanak be ukrán dalokat csatornájuk zenei műsorába. A zenerajongókat pedig arra biztatta, hogy minél több ukrán zenét hallgassanak a streamingszolgáltatóknál is, és osszák meg kedvenc ukrán dalukat a #SongsForUkraine hashtag használatával.

Mindenki, aki csatlakozik az akcióhoz, egyszerre fejezi ki szolidaritását és segít bevételhez juttatni a zenei alkotókat. A lejátszások után ugyanis jogdíj keletkezik, ami az ukrán közös jogkezelő szervezeten keresztül eljut majd az ukrán dalok szerzőihez.

VÖLGYKOMOLYZENE

A Művészetek Völgyében július 25-én rendezik meg az Artisjus-napot. A fesztiválon idén két zenei produkcióval is megjelenik a

szerzői egyesület. A kapolcsi Völgykomolyzene helyszínen délután 16 órától Binder Károly és Borbély Mihály koncertjét hallgathatják meg a látogatók. A két művész a helyszín visszatérő fellépője, és minden évben telt házas az előadásuk. Ugyanitt 19 órától Fejes Krisztina (zongora) és Illés Eszter (fuvola) Eredet címmel adnak koncertet magyar kortárs zeneszerzők műveiből. Fejes Krisztina gazdag és sokszínű repertoárja barokk zeneművektől a kortárs alkotásokig terjed. A magyar kortárs zenei élet meghatározó alakja, számos élőzenei felvételt készít a Magyar Rádiónak. Illés Eszter fuvolaművész számos hangverseny, fesztivál, jótékonysági rendezvény és templomi koncert szólistája, kamaraművésze. A klasszikusnak tekintett fuvolairodalom széles és gazdag repertoárjának teljes megszólaltatása mellett fontosnak tartja a kortárs zenére való nyitottságot.

A koncerten Balogh Máté, Fekete Gyula, Kutrik Bence, Madarász Iván, Tóth

Péter és Sugár Miklós zeneszerző művein keresztül mutatják be a művészek a magyar kortárszenei szcéna sokszínűségét és elismertségét. Az est házigazdája, műsorvezetője Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerző.

KIEMELT KONCERTEK MŰSORA

Májusban az Artisjus Küldöttgyűlése több kisebb módosításról döntött a Felosztási Szabályzat élőzenei részével kapcsolatban. A módosítások rendezik például azt is, hogy mostantól elfogadható a fellépői adatszolgáltatás a „nagy koncerteknél”, azaz az egyedileg kifizetett, kiemelt élőzenés rendezvényeknél is. A változtatásra azért volt szükség, mert az ilyen koncerteknél is előfordulhat, hogy végül elhangzási adat nélkül marad az Artisjus. Az új szabály ilyen esetekre pontosítja a határ­ idők számítását. ≠

3

LEMEZEK

SZŰCS VÍZVÁLASZTÓ

KISS LLÁSZLÓ VAGY SEHOL

MAYBERIAN SANSKÜLLOTS GOD TIGER NEED CHEMICAL WORKS

laptop

laptop disc

laptop disc

Ahol én szórakozom, ott szórakozva van – hirdeti meg Szűcs Krisztián ironikus ars poeticáját első szólóalbumán, és valóban, mintha nem is oszlott volna fel a Heaven Street Seven, úgy folytatódik, persze icipicit más hangszerelési megoldásokkal, de végig ismerősen a dalszerző-énekes életműve, ami az eltelt időszakot nézve nem is lehetett olyan egyszerű. Mert mi is történt? A HS7 feloszlása (nevezzük így) után főhősünk csupa olyan zenei kalandba keveredett, amelyekben mintha szándékosan igyekezett volna eltávolodni attól a Duna-beat világtól, amelyet maga teremtett meg anyazenekarával. Jól bejáratott siker a Budapest Bárral, irodalmi-zenés utazások Szálinger Balázzsal, Beck Zolival, kőkemény dadaizmus a Rühös Foxival és egy tutiságnak tűnő, dalok szintjén mégis valahogy inkább egymást kioltó karakterek találkozása a NAZA-ban Mező Misivel. De mindezeken túl valami hiányzott. Az első Szűcs-kislemez is még ezt a bizonytalanságot tükrözte, amelyet aztán ez az idei album tökéletesen cáfol. Krisztián viszi tovább mindazt, amit korábban felépített a HS7-ben, a blörös infantilizmust, az összetéveszthetetlenül sajátos és megkapó dalszövegeket azonnal megjegyezhető sorokkal, iróniát a köbön, majd végtelen lírát, slágert. Ez a kilenc dal így egyben perfekt, és remélhetőleg ezzel minden a helyére kerül, vagy ahogy a költő, azaz Szűcs mondja: Tovább, legyen ez a jelszavad, tovább. ≠

Kiss Llaci egy láthatatlan legenda, vagy hogy egy Menyhárt Jenő-i fordulattal éljünk, egy igazi hős. Az URH és az Európa Kiadó társalapítója-basszusgitárosa a nyolcvanas években indult magyar underground máig egyik legszerethetőbb figurája, aki korábbi zenekaraiban bámulatosan kevés dalt írt (Elmentek a fiúk, A szem és a száj, Ez csak egy éjjel, Elrontottuk ezt az évezredet), pedig abból a kevésből is nyilvánvaló volt, hogy Llaci igenis kiváló dalszerző. Talán nem is bontakoztatja ki jobban e képességeit, ha kétlaki, ausztrál-magyar léte miatt 2012-ben nem kerül ki az EK-ból, ami pár év mosolyszünetet is jelentett Jenővel. A dalírás Müller Péter Sziámi biztatására vett új lendületet: így állt össze a jelenlegi dalcsokor, és a Llacit körülvevő csapat, Barabás Béla, Kerek Norbert, Libertényi Péter és Vajdovich Árpád. Az Abbey Roadon megkevert Vagy sehol album a nyolcvanas évek legjobb időszakát idéző kiadvány, amely 2022-ben is ugyanúgy a hallgató szívébe markol: egyszerre idézi a Trabant és a Balaton, Kiss Llaci az EK-ban írt sanzonjainak a melankóliáját, világvége punk és Magyar Péter EK-dobos előtt tisztelgő hommage.

Bátran odatehető Kamondy Ági: Dalok Közép-Nirvániából című összegző munkája mellé. ≠

A sosemvolt nyolcvanas éveket idézi lemezről lemezre egyre jobban a Mayberian Sansküllots, amelynek legújabb munkája simán beférne bármelyik, a korszakkal foglalkozó netflixes sorozat soundtrackjébe. (Zárójelben: bár ha soundtrack és nyolcvanas évek, nem is lehet véletlen, hogy A besúgó című, a nyolcvanas évek Magyarországán játszódó HBO-s sorozat egyik betétdala, a Mayberian által jegyzett Akarat elhangzik a filmbéli Judit és a Hamisgulyás zenekar előadásában.) A Dorozsmai Gergő produceri irányításával készült, a vietnámi tigrisbalzsam címkéjét kölcsönző album – aki pár éve már a zenekar másik gitárosa is egyben –, mindent kihozott a Csordás Zita és Balogh Gallusz által jegyzett dalokból, melyek leginkább nem próbatermi együtt zenélésből születtek, hanem a pandémia okozta kényszerhelyzetből adódóan leginkább otthon, a fájlcserélő szolgáltatások által adta kreatív pingpongozásból. A leginkább az elakadás, a tehetetlenség, a befordulás és a kontroll elvesztése, a kételkedés témájában utazó dalok közül egyébként néhány (Sad Life, Altató) egy be nem mutatott Szent­ ivánéji álom darabhoz készültek. Hogy a legtöbbször használt dream pop címke megfelelő-e a God Tigerre, meglehetősen kétséges: az album a nagyon hangsúlyos nyolcvanas évek zsáner ellenére annyira szívbemarkolóan karakteres dalokat mutat fel, hogy nyugodtan megérdemlik a #mayberian jelzőt. ≠

szűcs

4

-6db records

tom-tom records

LEMEZEK

HERCZKU ÁGNES HOZOMÁNY

BOZAN

BY YOUR CREATIVITY

SZELEKTOR22 POP22 // CLUB22 //XPERI22

laptop disc

laptop

laptop

Herczku Ágnes eddigi életműve gyakorlatilag keretesnek tekinthető, a népdalokat hagyományosabban megszólaltató fel­ ütés után világzenésebb produkciók következtek, persze a gyűjtésekre, szakmai elmélyülésekre továbbra is nagy gondot fordítva; az utóbbi években pedig újabb mélyásatásokra került sor. A Hozo­ mány-Magyarvista dupla album Revival alcímű CD-je feldolgozott népzene, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” kalotaszegi asszony dalaira épül, akihez Herczku Ági nemcsak szakmailag, de barátilag is közel került, és ez nyilván a népdalok lelkületével való szorosabb kapcsolódásban is segítségére volt. Bár egy tájegységet érintő dalcentrikus az összeállítás, megnyugtatóan nem egysíkú, és ebben nyilván nagy szerepe van a jó érzékű szerkesztésnek is: a puritán dalokat mélyenszántó vonóslüktetések és tempósabb menetek tarkítják, azok minden velejáróival, tételeken belüli hangulatívekkel és hangszerelésbeli megoldásokkal. Ági olyan nagyszerű muzsikusokat választott maga mellé, mint Major Levente, Gombai Tamás, Szász József Árpád, Mester László „Pintyő” és Molnár Péter, énekestársnak pedig a nagyszerű hangú Szél Gábort. A Gyűjtés című kettes CD, talán nem meglepő: terepen végzett gyűjtésekből összeállított válogatás, ezen kizárólag énekes dalok sorjáznak, láttató betekintést nyújtva az eredeti dallamok és előadásmódok univerzumába. ≠

Bodrogi Bozán Andrást valószínűleg nagyon sokan A Youtube-szakértőként ismerik, egészen pontosan digitális bevételszerző, optimatizáló stb. stb., zeneipari szakemberként, miközben a számtalan szerepben megfordult szerző a nyolcvanas évek végén kezdte zenei pályafutását, megkísértette a válltöméses zakós pop­ sztárság, majd a kilencvenes években K.I.D. néven szólólemeze jelent meg, ezzel párhuzamosan zenei és kulturális műsorokat vezetett. Innen jutott el a FreshFabrikig és a The Challenger in Piecesig, előbbivel még az AC/DC előtt is játszhatott a prágai Strahov stadionban. BoZaN projektje még 2013-ban indult, akkor vázolta fel magának a Ba­lance, Creativity and Knowledge elnevezésű, háromrészes munkáját, amelyet most kilenc év alatt sikerült kerekké tenni.

A By Your Creativity EP dalai már 2019ben elkészültek, de a pandémia közbeszólt, és az alkotói folyamat finise csak most érett meg. Leginkább az emberi kapcsolatok, a szerelem, a gyász inspiráló hatásai a kreativitásra jellemzik BoZaN dalait, ennek megfelelően meglehetősen intim hangulatú kompozíciók születtek, melyeket az akusztikus hangszerek erős jelenléte is hangsúlyoz. A The Right Time című dalban Kalmus Felicián csellista a vendég, míg a Sweet Magicianben Jónás Vera énekel duettet Andrással. Úgy látszik, ez az év a bensőséges hangulatú kiadványoknak (is) kedvez, András dalai ehhez az érzethez kifejezetten hozzájárulnak. ≠

Az Electronic Beats sorozat 2020-ban hirdette meg először versenyét, hogy motiválják a pandémia alatt otthon ülőket: vajon köztük kik lehetnek a legaktuálisabb, legtehetségesebb szerzők a magyar pop-, a klub- és a kísérleti elektronikus zenei szcénában?

A szervezők most újabb felhívást tettek közzé, amelyre több mint kilencszáz felvétel érkezett. A főszervező, az NVC csapatát képviselő Papp László egy héttagú zsűrit toborzott – Beton.Hofi, iamyank, Carson Coma, Tolo, LAU, Solére, Kolbenheyer Erik: ők voltak, akik végighallgatták az összes pályázatot, hogy aztán sok-sok mérlegelés, vita során kikristályosodjon a legjobbak listája, azaz a három lemezen található harminchárom felvétel. A Szelektor22 körképe gyakorlatilag mindent lefed a traptől az experimentálisig, a melankóliától a hyperpopig, tehát meglehetősen széles ívet ad arról, mi történik jelenleg a fősodorban és a fősodron túl vagy még annál is messzebb, Egertől Mohácsig, Budapesttől Székelyföldig. A Szelektor egyik erőssége talán a mentori láb, hiszen a szervezők bizonyos esetekben nemcsak segítséget nyújtottak a felvételek véglegesítéséhez, hanem fellépési lehetőséget biztosítottak fesztiválokon. És ha a 2020-as válogatáson feltűnők – Flanger Kids, BÖBE, Deva stb. – utóéletét nézzük, mindez egész jó belépő.

Hogy a harminchárom felvételből kinek mi lehet a kedvenc, megválaszolni sokkal nehezebb kérdés, ugyanis a három nyertesen – Baradlay Viktor, Kobanya3000, asvanyviz2 – rengeteg izgalmas előadó hallható. ≠

szerzői kiadás

telekom electonic beats

fonó

5

ZENEIPAR

VERSMEGZENÉSÍTÉSEK

ZENÉL MAJD AZ UTÓKOR A versmegzenésítés az utóbbi években kifejezetten népszerű műfaj, valószínűleg ez sok tényezőnek köszönhető: egyrészt létezik egy erre épülő hagyomány, amely nemcsak a színészlemezekhez, hanem mondjuk a Kaláka munkásságához is köthető, amely aztán valahogy tovább él számos gyerekprodukcióban vagy éppen Szabó Balázs, az Aurevoir. és mások munkáiban, de mindennek új löketet adott a Rájátszás, a slam poetry és egyéb zenész-költő kollaborációk – Szűcsinger, Anima-kollaborációk stb. – sikere is.

Nemrégiben két versmegzenésítéssel kapcsolatos pályázatot is hirdetett meg és bonyolított le sikerrel a Kertész Imre Intézet, amelyekre több száz pályázati mű érkezett a sanzontól a black metalig terjedő skálán. Az intézmény programigazgatójával, Szabó Tamással beszélgettünk.

Dal+Szerző: Hogy egy picit átlássuk a történetet, hogyan indult a Kertész Imre Intézet és milyen hagyatékokat fogad be?

Mit jelent egyáltalán a hagyatékgondozás?

Szabó Tamás: A Kertész Imre Intézet Nobel-díjas névadónk máshol el nem helyezett hagyatékának gondozása mellett Pilinszky János, Arthur Koestler, Giorgio Pressburger, Petri György hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is kezeli.

Az intézet a tulajdonába került szerzői hagyatékok gondozása mellett az alkotók szellemi örökségének korszerű ápolását is fontosnak tartja. Tevékenységünknek ez a pillére az utóbbi időben egyre fontosabb. Az új székházba költözésünk óta kultúrtér és találkozóhely is kívánunk lenni, hiszen a gyönyörűen felújított szecessziós villaépületünk számos új lehetőséget hordoz magában, amelyeket igyekszünk kiaknázni. Ezt a szerepkört azonban szellemi értelemben is igyekszünk betölteni. A művészeti ágak találkozásának, új alkotások létrehozásának és más intézményekkel való együttműködésnek is szeretnénk teret adni az általunk képviselt szerzők életművéhez kapcsolódóan. Már csak azért is, mert manapság nagyon nehéz egy annyira intim művészeti ágról kommunikálni, mint amilyen az irodalom. Talán nincs is ennél bensőségesebb forma, és egy olyan fordulatszámon pörgő világban, mint amiben élünk – ahol a zajszint talán soha nem volt ennyire magas –, ez egy óriási kihívás. Éppen ezért minél több érzékszervre ható és minél több művészeti ágat összekapcsoló kezdeményezésekben hiszünk.

D+SZ: Két nagy sikerű versmegzenésítési pályázatot is lebonyolítottatok az elmúlt időszakban.

SZT: Fontosnak találtuk, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket Pilinszky, vagy korábbi pályázatunk ihletője, Sziveri János megfogalmazott, 21. századi módon tudjuk kommunikálni. Azáltal, hogy a felhívás rengeteg fiatalt ösztönzött pályamű beadására, úgy érzem, ezt sikerült is elérnünk.

D+SZ: Volt-e bármifajta műfaji, életkorbeli kötöttség?

SZT: Bármilyen zenei stílusban tevékenykedő, elsősorban gyakorló előadóművészek alkotásait vártuk, de természetesen bárki pályázhatott, aki betöltötte a 18. életévét és legalább négy sort beemelt a szerző valamelyik verséből.

A beérkezett dalok többsége meglepően eredeti és mai zenei megközelítésben dolgozta fel mindkét szerző szövegeit. Büszkék vagyunk arra, hogy számos új alkotás létrejöttét inspirálhattuk így. Mindkét pályázatunk esetében az első három helyezett mellett a 12 legjobbnak ítélt pályaművet egy-egy válogatáslemezen is bemutattuk, amelyen a jazztől a hiphopon át az alternatív rockzenéig mindenféle alkotás hallható.

D+SZ: Milyen nyereményeket kaptak a nyertesek?

SZT: A három díjazott a pénzjutalmon, valamint könyvcsomagon túl egy-egy videóklip-forgatást is nyert, amelynek a Kertész Imre Intézet felújított, szecessziós villaépülete adott otthont.

Ezek a klipek egyébként hasonló koncepcióra lettek felfűzve, de a közös kiindulópont ellenére mindegyik egy egyedi világot képvisel. A videók segítségével egy olyan audiovizuális élmény jött létre a versekből, ami nem csak az online térben tudott bizonyítani népszerűségével, hanem rotációba tudott kerülni még több zenetévénél is.

7

ℹ A PILINSZKY MÁSKÉNT ZENEI PÁLYÁZAT ­­­I. HELYEZETT: VASTAG CSABA: TILOS CSILLAGON II. HELYEZETT: MÜLLER CSENGE: A TENGER III. HELYEZETT: OLIVER FROM EARTH: SZÖRNYEK

D+SZ: Elhunyt szerzők műveinek a jogosítása néha nem is egyszerű. Nálatok talán egyszerűbb lehet a helyzet, de egyébként hogyan zajlik, ha mondjuk egy már nem élő költő versét szeretném megzenésíteni?

SZT: Nálunk sem egyszerűbb, mint bárki másnál. Egy versmegzenésítésnél nem is nekünk kell engedélyt kérni a feldolgozáshoz, hanem a feldolgozás készítőjének kell azt megkérni a jogtulajdonostól, vagy a mi két pályázatunk esetében a jogutódoktól. Sziveri János kapcsán tudtunk könnyíteni a folyamatokon, hiszen a jogutód, Sziveri özvegye, Utasi Erzsébet intézetünk munkatársa. Pilinszky János esetében szintén a jogutód engedélyére volt szükség minden megzenésítéshez, hiszen jogi értelemben ezek a dalok egy eredeti mű átdolgozásának minősülnek. Ha egy szerző halála után több, mint 70 év telik el, akkor az ilyen jellegű kötelmek megszűnnek, de a Kertész Imre Intézet egyelőre egy olyan szerzővel sem foglalkozik, akinek a halálától már ennyi idő eltelt volna.

VASTAG CSABA

A SZIVERI30 ZENEI PÁLYÁZAT I. HELYEZETT:

D+SZ: Egy fél mondatban már említetted is: hogy látod, milyen általában az általatok gondozott elhunyt szerzők műveinek az „utóélete"? Mennyire általános tendencia?

SZT: Ha itt a megzenésített dalokra vonatkozik a kérdés, akkor ezzel kapcsolatosan az a válaszom, hogy mi mindent megteszünk az utóélet hosszúvá varázslásáért. Egyrészt a legjobbnak ítélt műveket egy válogatásalbumon jelentettük meg mindkét pályázat esetében, illetve a nyertesek klipjeit nemcsak elkészítettük, hanem igyekeztünk azok promotálásában is segíteni. Ez alatt nemcsak a videók online hirdetését értem, hanem a pályázóknak több médiaszereplést, interjút is szerveztünk. Sőt, bár hivatalosan nem tekintettük feladatunknak, de mind a nyertes dalok rádiós, mind a klipek online népszerűsítésében, mind pedig zenetévés játszásokhoz is igyekeztünk hozzájárulni.

VERES TILDA PANNA (TILDÆ): ÁLOM II. HELYEZETT: BOGDÁN NORBERT: SÉTA A BRONZERDŐBEN III. HELYEZETT: HALÁSZ MÁTÉ: A BEVÁLASZTOTT

D+SZ: Mit terveztek a közeljövőben?

SZT: Egyelőre nem szeretnék részleteket elárulni, de annyi biztos, hogy a költészet és a zene összekapcsolódása kiemelt fókuszban marad a közeljövőben tervezett pályázatainkban is. ≠ INTERJÚ: AJM FOTÓ: FORTEPAN / HUNYADY JÓZSEF, KERTÉSZ IMRE INTÉZET

8

VERES TILDA PANNA (TILDÆ):

, Y L E SZZEIGR H N K A N YETLE N A V A N E B D N E AHOL RAIM. ÁCIÓS M R O F N I I Ő Z G L RTISJUS ONLINE SZER ET A DO GDÍJÜGYED ZZ TE IS AZ A CSATLAKO EZ, HOGY MINDEN JO H RENDSZERÉ ÁTLÁSD! N É D E Y N N KÖ

artisjus.hu 9

10

PROFIL

DÉ:NASH I RAP PER

ABSZURD VISSZHANG Ki gondolta volna, hogy a Bëlga Nemzeti hip-hopját 20 évvel később úgy hívja életre valaki, hogy ne ciki legyen, hanem olyannyira működjön és üssön, mint az idén Junior Artisjus-díjas Dé:Nash karrierje az elmúlt három évben. A karakter sok szempontból mutat görbe tükröt a magyar társadalomról, de főleg a kormányzati kommunikációról, teszi ezt végtelenül szórakoztató módon.

Sallai Dénes Bálint zenealkotás, kísérletezés iránti vágya korábban is élt már: „Írtam gyenge lábakon álló goth metal-giccset viccből, talán valamivel igényesebb balladát is gitáros kísérettel és egy gengszterrapszámot szintén viccből.” Utóbbi indította el aztán a projektet, mert középiskolai barátja, az éppen akkor már egyre népszerűbb Krúbi felkérte egy kollaborációra, ez volt a Schmuck című dal.

A pozitív fogadtatás nyomán született meg Tarsolylemez című ötszámos EP-je 2019 januárjában. A lemezen Dé:Nash genezisét hallhatjuk újhullámos hiphopba öltöztetve. „Az ötlet és a karakter alapja a V4 Krú című dal volt, amelyben az akkori európai par­ lamenti választások kapcsán a csapból is folyó, Brüsszel ellen hergelő, migránsapoka­ lipszistól óvó propaganda egyszerű és agresszív világát igyekeztem a gengszterrapbe ültetni, egy, a mantrákban végletekig hívő karaktert megformálva” – meséli Dénes, aki még most is inkább egy kalandként tekint a karrierjére, amit addig csinál, amíg a közönség és a maga részéről is érzi rá az igényt.

Az elsősorban tömörebb anyagokban gondolkozó művész az év további részében, majd 2020-ban is inkább önálló dalokat adott ki, ami fenntartotta az érdeklődést a koncertmentes időszakban is. Ekkor született több együttműködése is, például egy újabb Krúbival (Csokdigger), 6363-vel (Gyár) vagy a neofolkban utazó Zajnal duójával (Kürt). A provokatív politikai tartalommal átitatott koncepció maradt, a karakter kicsit továbbfejlődött, kinyílt, nem csupán a magyarság és kereszténység témakörre koncentrált a továbbiakban, hanem a mai magyar politikára, társadalmi viszonyokra és a közéleti kommunikáció színvonalára reflektáló dalszövegeivel vívta ki a közönség figyelmét. A paródia eszközével ragadja ki a sokszor nyomasztó kormányzati kommunikációt természetes közegéből, az új kontextusban kidomborítás pedig azt eredményezi, hogy annak agresszivitása még azt is durván arcul csapja, aki mostanra immunissá vált vele szemben.

Következő minialbuma 2021 nyarán jelent meg Történetek a Narancsligetből címmel, majd a legújabb, Több is veszhet Mohácsnál idén tavasszal, amihez az elmúlt legalább egy évben fókuszba került országgyűlési választások történései remek alapanyagul szolgáltak, de helyet kapott rajta egy sportáruházhoz intézett óda is bónuszként, a Decathlon Kedves. Állandó formációt a Bevild néven alkotó producerrel, Tenk Lőrinccel alkotnak mind a dalok elkészítése során, mind a fellépéseken. A közös munka során hol Dénestől érkezik egy elképzelés a hangzásra, amire Lőrinc rukkol elő egy beattel, de van, hogy fordítva történik. A dalok közösen megformált atmoszférájáról ezt emelte ki a rapper: „Ami az egyedi hangzásvilágot illeti, Bevild beatjeit szerintem jellemzi ez a kifejezés, van egy sajátos csengése a beatjeinek, ami túlmutat a konvencionálisabb zenéken, ennek sze­ rintem nagy szerepe van abban, hogy működni tudnak a dalok, nagyon sokat ad hozzá.

Gyakran nyúl folklórelemekhez, de ezek az esetében túlnyúlnak a Kárpát-medencén, bár kétségkívül innen is merít.”

Bár már sokkal magabiztosabban áll a színpadon, de előfordul még a fellépések előtti drukk. Szerinte ez a fajta amatőrizmus az imidzs részévé vált és talán még hozzá is ad. Dénes szerényen tekint az útra, amit eddig bejárt, a Bëlga-előzenekari turnéra határozottan büszke, szeretne még sok mindenben fejlődni, például hangszeres tudásban, hogy beépíthesse az élő fellépéseibe. Emellett néhány izgalmas terve is van, amelyek nem szorosan kapcsolódnak a Dé:Nash alteregóhoz. Az egyik ilyen egy vlog és szociodoku határán mozgó csatorna indítása pár barátjával. Úgy érzi, a sok energia és idő befektetésével elnyert visszaigazolást tudná igazán nagy sikernek megélni: „… míg a Dé:Nash egy humorra építő, tartalmilag nem sok újat adó figura, amolyan feldol­ gozása az eseményeknek és azok megé­ lésének, addig a talán idézőjelbe tehető dokuzás már egy komolyabb és reményeim szerint hasznosabb projekt lehet.” ≠ KALOCSAI KRISZTINA FOTÓ: UNIVERSAL

VINYL RECORD TARSOLYLEMEZ (2019) TÖRTÉNETEK A NARANCSLIGETBŐL (2021) TÖBB IS VESZETT MOHÁCSNÁL (2022)

11

PROFIL

REDBREAST WILSON I DALSZERZŐ

KENDŐZETLEN, KIFINOMULT A hazai klubélet izgalmas és aktív figurája volt évekig Sam Redbreast Wilson, aki az itthon egyébként is rétegzenének számító blues még szűkebb, ÉszakMississippi vidékére jellemző válfaját képviselte. Majd néhány éve átnyargalt a country világába, és milyen jól tette, hiszen sokkal jobban kinyílt szerzőként.

Sam Wilsonnak magától értetődő volt, hogy zenét tanuljon, hegedűs édesapja nyomán, akivel gyakran éjszakákon át énekeltek dalokat. Gyerekként végül a doboknál kötött ki Nesztor Iván kezei között, akitől nem pusztán csak dobolni, hanem zenélni és zenében gondolkodni tanult. Amikor a nagy szerelem, a blues belépett az életébe, akkor váltott gitárra, amit teljesen autodidakta módon sajátított el. Jellemzően a tradicionális blues alternatív hangolásaiban játszott, ún. háromujjas pengetési technikával, ahol a hüvelykujj hozza a folyamatos basszust és a két másik ujj játssza a dallamot. Meglepően rövid idő után már bárokban találta magát néhány órás műsorokat játszva.

A szólóban eltöltött évek után, 2015-ben hívta életre a Juke Joint Revivalt azzal a céllal, hogy Nagy Marekkel (basszus) és Danny Bainnel (dob) megmutassák, hogyan lehet a tradicionális észak-mississippi zenét 21. századi hangzásvilágba átültetni úgy, hogy megőrizze az archaikusságát. Az év végén ki is adták az első ötszámos EP-t, Hillstomp Boogie címmel.

A 2018-ban megjelenő Swampside Crawl nagylemez koncepciója már azt volt, hogy minél nyersebb, minél csiszolatlanabb, minél keresetlenebb legyen. Ennek megfelelően a dalokat is viszonylag elnagyoltan írta meg Wilson: elmondása szerint annyit tudott, mit akar mondani és honnan hova szeretne megérkezni. Így sokkal nagyobb tere maradt az elevenségnek, az improvizációnak.

A zenekart a következő év őszén viszont elbúcsúztatta, és egyúttal bemutatta új countryformációját, a Mad Dog Margaritast. Danny Bain állandó zenésztársként maradt a doboknál, Farkas Volkova Krisztina énekel és accordionon játszik. Megnyerte magának Vörös Andort, a Bojtorján zenekar pedal steel gitárosát, és a bluesszcénából Szász Feri gitárost, illetve Horváth Károly basszusgitárost, akivel még korai éveiben játszott együtt.

Rajtuk kívül a lemezen játszik még Pintér Zsolt is hegedűn és mandolinon. Sam egy olyan változáson ment keresztül, amit belülről dalszerzői érésként, nagykorúvá válásként élt meg, és ami műfajváltásban is megnyilvánult. „Azt éreztem, hogy a blues formai és stilisz­ tikai keretei túl szűkké váltak számomra, így nem tudtam azokat a témákat feldolgozni, azokat a történeteket elmesélni, amiket szerettem volna. A country nemcsak azt tette számomra lehetővé, hogy más témákat dolgozzak fel, de más nyelvi rétegeket tudtam és tudok így mozgásba hozni, valamint a blueszal szemben sokkal nagyobb tér nyílik itt a szöveg- és rímstruktúrákkal való játékhoz” – így beszélt a motivációjáról a szerző, aki azt is elmondta, hogy nála elsősorban a szövegen van hangsúly. Általában egyedül írja dalait, amit a narratív dalszerzés technikájával tesz: „Ebben nekem fontos, hogy beszélt nyelven, társalgási formában szülessen a szöveg, mintha éppen valakivel beszélgetne az elbeszélő.

Ezért a dalaim jellemzően valamilyen meghatározott beszédszituációban zajlanak: mindig valakihez szól dal, mindig megszólít valakit.”

12

A váltás eredményeként született meg aztán 2022 májusában a Tradin’ Your Love lemez anyaga. A dalszerző úgy érzi, ezen több helye és több ideje volt egy dalon belül a dal belső világának felépítéséhez vagy a karakterábrázoláshoz. „Ezt úgy élem meg, hogy csakis rajtam és a képességeimen múlik, hogy mi fér bele a dalba, és minek kell kimaradnia. Van rá időm és terem, hogy elidőzzek egy mosolynál, hogy egy karakter személyiségének ne csak a nagyszerűségeit, de ha éppen úgy látom jónak, a kisszerű­ ségeit is megvilágítsam. Nem kell kompro­ misszumot kötnöm, amíg igaz, amit írok” – jellemzi Sam az alkotási folyamatot.

Sam Wilson a lemezt producerként is jegyzi, ami azért fontos számára, mert már nemcsak a dalszerzői koncepció volt nagyon határozott, de produkciós szinten is nagyon konkrét elképzelései voltak – amiket sikerült is megvalósítania. Ilyen elképzelés volt az is, hogy a countrylemezét nashville-i koprodukcióban készítse, ezért felkérte Derek Gartent a keverési munkálatok elvégzésére, illetve Josh Keitht a masterre. Előbbi jegyzi például Taylor Swift nemrég megjelent albumát is. ≠ KALOCSAI KRISZTINA FOTÓ: BODNÁR DÁVID

VINYL RECORD HILLSTOMP BOOGIE (2015) SWAMPSIDE CRAWL (2018) TRADIN' YOUR LOVE (2022)

INTERJÚ

MÜLLER PÉTER SZIÁMI I SZÖVEGÍRÓ, DALSZERZŐ

AZ ALMA ÍZE A nyolcvanas évek kamaszaként a gazdag zenei kínálat legizgalmasabb darabjai voltak az úgynevezett „alternatív” zenekarok mindenféle kazettái. Teljesen más dalok voltak, mint a jóváhagyott lázadók zenéje. Nyersek, felkavarók, a vacak felvételek miatt sokszor érthetetlenek, és mindettől mégis nagyon hitelesek. És ott volt rajtuk a „Harmadik T”, a tiltott státusz, amitől az alma csak még vonzóbb volt. Az idén legutóbbi projektjéért, a Napidalért Artisjus-díjnyertes Müller Péter Sziámival beszélgettünk.

Dal+Szerző: A magyar alternatív zene egyik alapító-alakító szereplőjeként mit szólsz ahhoz a felvetéshez, hogy a „popszakmában” ma már minden alternatívnak számít, aminek van egy kis értelme vagy eredeti nézőpontot képvisel? És mindezt úgy, hogy az „alter” még mindig egyfajta bélyeg, az „öncélú okoskodás” szinonimája. Pedig a könnyűzenei forradalmak egyik húzóereje épp az volt, hogy új nézőpontokat, tartalmi és formai megoldásokat hoztak. Vajon mi változott meg?

Müller Péter Sziámi: Azonnal felvetődik a kérdés, hogy ezt ki állítja. De rendben van, kezdjük az „alter” válasszal, bár nem tudom, hogy mindenki ezt felelné-e, akin rajta van ez a pecsét.

Változik az ember, és változik a világ is, ezért nem lehet, de nem is érdemes pont ugyanazt csinálni, mint régen. Meg lehetne próbálni egy T-modellel végigpöfögni a Hermann Göring sugárúton, de azt ma Andrássy útnak hívják, és az emberek kifütyülnének, mert ott bicikliút van. (nevet) Talán mi vagyunk az egyetlen zenekar (a Müller Péter Sziámi AndFriends, a szerk.), akik műsoron tartjuk 1980-tól az URH-, Kontroll Csoport-, Sziámi-daloknak a javát – igazából erre is jöttünk létre, de végül úgy alakult, hogy most írjuk a negyedik lemezünket csupa új dalokkal. Végül el is kezdett nőni és fiatalodni a közönségünk az utóbbi években. Persze járnak koncertre azok a nagyszülőkorú emberek, akik még járni tudnak a hajdani közönségünk soraiból, de járnak az unokáik is elég rendes számban. Ez önmagában is szívderítő, de az érdekes az, hogy a fiatal generációnak fogalma sincs, hogy azt a dalt, amit épp játszunk, azt mostanában írtuk-e, vagy negyvenkét évvel ezelőtt. Megvannak ennek a groteszk pillanatai is, amikor például a FREESZFE-tüntetés a negyvenkét éves Ismeretlen katona című dallal kezdődik, amit a harmadikosok adnak elő, meglehetősen punkosan beleüvöltve a reménytelenségbe.

A nem „alter” válasz a kérdésedre pedig az, hogy számomra ez a kifejezés már a felbukkanásakor is semmitmondó volt. Én

úgy gondolom, hogy minden ember, zenész, szerző egy alternatíva. Hogy ezen belül van egy erősen uniformizált, piacorientált és kifejezetten csak a „szavazatmaximalizálásra” koncentráló, kvázi politikus, üzleti könnyűzene, az engem sohasem érdekelt.

Hozzá kell tenni, hogy egyrészt nem is zavart, másrészt volt, amit nagyon élveztem: tetszett egy-egy sláger, ami a rádióban szólt. Semmilyen előítélet nem volt bennem, és soha nem volt bennem semmilyen ambíció sem. Én nem akartam énekes lenni, sőt, fesztivált sem akartam csinálni – csak hogy ezt is tisztázzuk! (nevet) D+SZ: Valahogy mégiscsak énekes-dalszerző lettél.

MPSZ: Ez csak így alakult, a haverokkal erre sodródtunk. Nem úgy volt, mint más normális embernél, hogy tizenéves korunkban a garázsban összeálltunk, és aztán kinőtte magát a dolog.

Harmincéves voltam, ott álltam két diplomával, épp végeztem a filmrendező szakon, és jött egy barátom, hogy van egy zenekar, akiknek szöveget kellene írni, mert két hét múlva koncertjük lesz, hogy ezzel törlesszék a próbahelyüket. Ekkor megismerkedtem három emberrel, akiket azóta is nagyon szeretek, Menyhárt Jenővel, Kiss Lászlóval és Salamon Andrással, aki a dobosunk volt az URH-ban. Meg is írtam a szövegeket gyakorlatilag egy hétvége alatt, olyan tizenöt dalt. Menyhárt Jenő meg azt mondta, hogy „figyelj, ezek marha jók, de nem tudom őket megtanulni, énekeld el te”. Így kerültem bele ebbe az egészbe, és ez egész más, mint ha valaki gyerekkorától erre készül, ez érdekli, és komoly műfajismeretet és műfajgyűlöletet alakít ki magában, mint a legtöbb magyar zenész. Én viszont rajta vagyok az EMI világ- punkválogatásán a Kék fény című dallal, de igazgattam az Állami Operaházat és Bartók-fesztivált is csináltam, úgyhogy nálam ez az „alternatív” jelző nem játszik, hanem van jó meg rossz. Nagyon a dalokban élek, ez lett az életem középpontja, de nem zenészből indul15

INTERJÚ

tam, hanem költőből. Hároméves korom óta verseket írok, és nagyon sokszor dalszerű verseket. Kisgyerekként mászkáltam, és arra a ritmusra, ahogy a pulzusom működött meg a lélegzetem, arra jöttek ki a versek.

D+SZ: Elvileg ez lenne az eredeti, organikus dalszerzési út, amikor a gondolat nem beszédben, hanem versben-zenében zendül fel.

MPSZ: A DEX-en tartott előadásomat pont azzal kezdtem, hogy ez a képesség mindenkiben megvan, még akkor is, ha esetleg nem figyelünk rá. De igazából ezeken a kérdéseken én soha nem gondolkoztam. Én egyszerre vagyok túlművelt és félművelt könnyűzeneileg.

Azt tudom, amit elém sodort az élet. Nemrég például lefordítottam a Billie Eilish-életrajzot a kislányommal, előtte meg egy pár száz oldalas Leonard Cohen-könyvet, de közben gimiben összesen két lemezem volt, egy Beatles meg egy Rolling Stones. A Beatles volt a zeneiskolám. De sokáig teljesen mással voltam elfoglalva, és aztán megint jött egy nagy impulzus, amikor Hajnóczy Csaba meg Molnár Gergely elárasztottak mindenféle magnószalagokkal. És akkor nagyon bírtam a Dead Kennedyst, de a Sex Pistolst például nem annyira, pedig velük egyszer még játszottunk is. De nem tudtam úgy hallgatni, hogy melyik műfaj érdekel, mert sosem a műfaj érdekelt, hanem hogy ez jó, az meg szar. Nálam csak ez a vízszintes vonal van, nincsen olyan rácsszerkezet, amin balra van az operett és jobbra van a heavy metal.

D+SZ: Hogy lehetsz biztos az értékítéletedben?

MPSZ: Azt nem állítom, hogy másoknál jobban vagy pláne objektíven el tudnám dönteni, hogy mi a jó, de azt elég megbízhatóan tudom, hogy nekem mi a jó. Az előítéletek nélküli nyitottságnak megvan a maga kockázata is, de magamon kívül nem nagyon találkoztam olyan emberrel, aki a zenén belül ennyi területen elmélyülten dolgozott volna. Én újraírtam a Bohémélet magyar szövegét, lefordítottam a Bajadért, én írtam a Szentivánéji álmot Szakcsival, ami egy szerintem príma zenemű lett – sőt, még jazzt is éneklek Szakcsival, bár szerintem nem tudok jazzt énekelni (nevet). Hallgatóként pedig tényleg nagyon széles a skála. Például Suzanne Vegát és ugyanebből a vonalból Yael Naimot is nagyon szeretem. Nagyon elkapott egyből Leonard Cohen, amikor először hallottam, bár ott az is játszott, hogy ismertem a verseit és a regényeit is. Vagy ott van David Bowie, akivel szerencsére kétszer is felléphettünk, vagy Nick Cave.

D+SZ: Oké, de a felsoroltak esetében egy nagyon erős közös nevező, hogy mind költészetközpontúak. És ezzel hamar ki is lyukadhatnánk oda, hogy ez a pop-rock világegyetem divat- és műfajfüggetlenül a dalszövegen áll vagy bukik.

MPSZ: Továbbmennék ennél. A DEX-előadásom magva egy Berkeley nevű püspök gondolata volt, aki azt mondta, hogy az alma íze az nem az almában van és nem is a szájban, hanem a találkozásban. Ha ezt a dalra értjük, akkor kell legyen egy figyelemre méltó zeneszerző – egyébként majdnem mindegy, hogy mennyire szofisztikált –; kell egy olyan szövegíró, aki mond valami olyat, amire legalább egy picit felkapom a fejemet; és kell egy előadó. És akkor még kihagytam a befogadó közeget, mint szükséges jót, plusz ott van még a hangosítás, a megszólalás, mint szükséges nagyon jó. Én régen bírtam, ha valami vacakul szólt, úgymond tábortűzi volt, de ez elmúlt már. Ma nagyon jól hangzó dolgok között kell jól megszólalni, hogy egyáltalán figyeljenek rád. A produceri munka nagyon fontos, de én csak ritkán adom meg valakinek ezt a titulust. Csakis akkor, ha beülök mellé, 16

Nagyon bírtam a Dead Kennedyst, de a Sex Pistolst például nem annyira, pedig velük egyszer még játszottunk is

„

INTERJÚ

és nem zenész létemre hallom, hogy milyen remekül szólaltat meg valamit, milyen eredeti ötletei vannak. Ha viszont az van, hogy én mondom meg, hogy mitől lesz valami jobb, és az illető csak a gombokat csavargatja, akkor ott én vagyok a producer, még akkor is, ha nem nyúlok a gombokhoz. Valahogy ez az egész az ízlésről szól, és arról, hogy hogyan találkozik benned mindaz, amit az előbb felsoroltunk. Nagyon sok emberrel dolgoztam, Magyarországon alig van olyan zeneszerző, akivel ne írtam volna dalt. Általában nemcsak leadom a szöveget, és várom, hogy mi lesz, hanem ha tudok, elmegyek a stúdióba, mert nagyon fontosnak tartom, hogy részt vegyek a dal fejlesztésében. Ez egy csodálatos folyamat. Ez most komoly léptékben rá is zuhant a fejemre, mert a napidalos játék az általam sejtett harminc helyett ezeregyszáz dalt hozott egy év alatt.

D+SZ: Ezeregyszáz?!

MPSZ: Igen, háromszáz szerző összesen ezeregyszáz megzenésítést küldött be. És én nem egyszerűen megköszöntem ezeket a dalokat, hanem mindenkivel egyenként részt vettem a munkában telefonon meg e-mailben, és mind a mai napig készülnek a felvételek meg a lemezek, azaz fejleszgtetjük ezeket a dalokat. Ez egész életem legizgalmasabb története és játéka, mert én ezt szeretem a legjobban. Ezért szeretek próbálni is. Fantasztikus, mikor egy zenei és szövegötlet elkezd együtt fejlődni és kialakul a dal. Ez a mozgás, amikor az ötletek együtt elindulnak valahonnan és igyekeznek valahová, ez a legjobb játék.

Nagyon szeretem figyelni, ahogy aztán elér egy optimumot a dolog, és véglegessé válik.

D+SZ: És olyankor meg tudsz állni? A végtelen digitális cizellálhatóság korában élünk, könnyű elveszni a részletekben. Ráadásul mindig vita tárgya, hogy mit tegyünk ott, ahol a műszer hibát mutat, azaz mekkora pontatlanságot, hamisságot, tökéletlenséget viselünk el.

MPSZ: Persze hogy meg tudok állni. (nevet) Én azt gondolom, hogy ezt a folyamatot lehet áttekinthető, diszkrét pontokra redukálni, és amikor beállt egy optimum, amikor mindenki azt mondja, hogy ez marha jó, akkor már nem kell újabb változtatásokkal feljavítani. És ezt sosem a műszer mutatja meg, hanem a fülünk. Ezt meg is tapasztaltam. Volt egy jó kiadónk annak idején a Sziámival, a CLS, az utolsó két lemezünket náluk csináltuk.

Szinte semmi tapasztalatunk nem volt a felvételkészítésben, de ott volt a Gasner (Gasner János, gitáros-zeneszerző – a szerk.), aki zseni volt, meg a Horváth Bálint, aki egy kicsit értett hozzá, úgyhogy felvettük az anyagot. Aztán össze is kevertük, de nem bonyolultan, csak például amikor hallottam, hogy nem érthető az ének, akkor ott hozzányúltunk. Meg persze rájöttünk kisebb dolgokra menet közben. Végül a kiadó meghallgatta, és azt mondták, hogy baromi jó lett – most akkor jöhet a mastering. Csak annyit javasoltak, hogy azt már ne mi csináljuk, hanem inkább megfizetnek profi hangmérnököket, hogy nagyon jól szóljon. Persze belénk bújt a kisördög, és nekiláttunk mi is: Gasner János barátom – isten nyugosztolja – nekiült és megcsinálta. Ahhoz ragaszkodtunk, hogy legyen egy vakteszt.

Ez Kapolcson történt meg: hoztak egy profi felszerelést, koncert után összeültünk, és végighallgattunk minden dalt A és B verzióban, anélkül, hogy lehetett volna tudni, melyiket ki csinálta. Kivétel nélkül a mi változatunkat választotta a kiadó, pedig kidobtak egy csomó pénzt az ablakon a profikra. A tanulság az, hogy ha egyben megvan benned a dal, amit csinálni akarsz, annak minden alkotóelemével, akkor létrejön az alma íze. ≠ INTERJÚ: HEGYI GYÖRGY FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA

ℹ MÜLLER PÉTER SZIÁMI

Költő, dalszerző, énekes, filmrendező, tévés, rádiós, író. A Kádár-korszak lázadó zenei szubkultúrájának egyik fenegyereke, a SziámiSziámi (később Sziámi) zenekar alapítója, szövegírója, énekese. Kalandos szakmai pályafutása során Hollandiában, Franciaországban, Angliában és az Egyesült Államokban is élt és dolgozott.

A Sziget Fesztivál és a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál társalapítója.

Részt vett az első hazai zenetévé, az A3 beindításában is. Számos zenés darabja közül a Tolcsvay Lászlóval és édesapjával, Müller Péterrel közösen írt Mária Evangéliumát a Pannonhalmára látogató II. János Pál pápának is előadták. Ő is részese az 1997. évi Nobel-békedíjnak, amit a taposóaknákat betiltó Ottawai Egyezményt tető alá hozó számos civil szervezet kapott meg. 2007-ben megdöntötték „A világ leghosszabb koncertje” Guinness-rekordot, mikor 48 órán át játszottak a Sziámi zenekarral. A LORCA Országos Roma Civil Alkotóház Alapítvány szervezésében az ország legszegényebb településeit járják az Ando Drom zenekarral, és közös zenélésre, dalszerzésre invitálják a helyi gyerekeket és fiatalokat. Legutóbbi projektjéért, a Napidalért Artisjusdíjat kapott.

INTERJÚ

CARSON COMA

DIGITÁLIS ÉS ANALÓG Junior Artisjus-díj, Forbes 30 sikeres magyar 30 alatt-lista, harmadik nagylemez, koncertfilm, újabb sikeres turné, és még sorolhatnánk. A legnagyobb siker talán mégis rohamosan növekvő közönségük, és a tény, hogy máris meg tudnak élni legnagyobb szerelmükből, a zenéből, miközben a szűkebb és tágabb értelemben vett „Carson Coma-család” körében alkotnak, utaznak, koncerteznek. Fekete Giorgio énekessel és Héra Barnabás dobossal beszélgettünk.

D+SZ: 2022 eddig kifejezetten Carson Coma-kompatibilis év. Hogy érzitek magatokat?

Héra Barnabás: Jól érezzük magunkat, köszi. Főleg, hogy most már nagyon meleg van, süt a nap, zöldek a fák, belevetjük magunkat a nyárba, jó sokat koncertezünk majd együtt, ami biztosan egy csomó vicces kalanddal jár majd.

Fekete Giorgio: Én most kicsit meg vagyok fázva, azt leszámítva 2022 eddig elég jó. A koncertek zsenik, a lemezre pozitív visszajelzéseket kapunk a közönségünktől, az Artisjus-díj pedig egy kis extra tejszínhab 2022 tortáján.

ráltunk. Használtuk a stúdió kicsit elhangolódott zongoráját, vittünk magunkkal izgalmas vintage billentyűsöket, például egy Rhodesot meg egy Clavit.

FG: Szerintem nagyon izgalmas dolgokat tud kihozni az, hogy nem áll neki az ember effektezgetni, hanem elfogadja, hogy így szól a zongi vagy a Rhodes, és csáó.

D+SZ: Mi az, amit ti a legjobban szerettek a Carson Comában?

HR: Nehéz ezt megállapítani, mert nagyjából mindent. Azt meg főleg, hogy főállású zenészként létezhetek egy ilyen közegben.

FG: A koncertezést, pláne úgy, hogy olyan fantasztikus stábot sikerült összeállítani magunk körül, akik legalább annyira a haverjaink, mint a „munkatársaink”. Meg az is király, hogy ilyen jó társaságban járjuk az ország különböző pontjait.

D+SZ: Mennyiben volt más élmény így a lemezfelvétel, hogy sok mindent egyben játszottatok fel? Ennek köszönhető a helyenként „zúzósabb” irány is?

HB: Lehet, hogy emiatt is, mert amúgy a Bőrönd is például eredetileg egyszálgitáros volt, aztán a próbateremben vált egy kicsit súlyosabbá. Tehát nem is az egybejátszás, hanem a próbateremben nagy változáson átesett dalok lesznek mindig sokkal rockosabbak.

FG: Illetve egészen sok dalban vettünk fel általunk nem annyira szakmai módon elnevezett „csordavokálokat”, ahelyett, hogy külön sávokra vettük volna fel a vokálokat.

Körbeálltunk egy mikrofont, és egybe énekeltük fel, hogy „aznap este bármi”.

D+SZ: Mi az, ami a legnehezebb vagy a legnagyobb kihívás a zenekari létben?

HB: A sok utazás miatt kevesebbet tudunk találkozni a régi barátainkkal és a szeretteinkkel, mint amennyit szeretnénk. Vagy legalábbis amennyit én szeretnék.

FG: Kontaktlencsében elaludni hazafele éjszaka a turnébuszban. Odafigyelni arra, hogy eleget aludjunk.

D+SZ: Márciusban megjelent a harmadik albumotok Digitális/Analóg címmel.

Hogyan írnátok le?

HB: Chaotic evil. Nem raktunk rá minden hülyeséget, amit szerettünk volna, de azért így is bővelkedik ezekben.

FG: Külső 10/7, belső 10/8, esély 10/10.

D+SZ: Címéhez hűen az új lemez rögzítésekor analóg hangszereket, eszközöket is használtatok. Meséltek kicsit erről?

HB: Nem szalagra vettünk vagy ilyesmi – annyiban változott a dolog, hogy az eddigiekhez képest rengeteg mindent egyben játszottunk fel, megtartottuk a legelső take-eket, kevesebb plugint használtunk, több analóg és nem digitális megoldással ope-

D+SZ: Jelenleg melyik dal áll hozzátok a legközelebb az albumról, és melyik illik legjobban az aktuális hangulatotokhoz?

HB: Ha megkérdezik, hogy melyiket szeretem a legjobban erről a lemezről, akkor a dalírási folyamat és a zenei 19

INTERJÚ

megoldások miatt is Az anyák sírnak, illetve az És az apák keze ökölbe szorul kettőst szoktam egyként mondani – minél több gitárszóló van egy dalban, annál szebb az élet.

Az aktuális hangulatomhoz pedig egyrészt a nyári rezgések miatt a Kék Hullám kemping, de amúgy pedig a Nem tudom! az, ami a legjobban leírja azt, hogy miben vagyok mostanában.

FG: Én koncertről koncertre egyre jobban szeretem meg az Immunissá válunk-ot: azt érzem, hogy olyankor az egész zenekar stenkelődik. Emellett pedig a Bőrönd az egyik kedvenc dalom az albumról. Ez most egy ilyen rockos időszak.

D+SZ: Bőven fiatalok vagytok még, de a zenéteket és sokszor a szövegeiteket is áthatja egyfajta nosztalgia. Hol korábbi fiatalságotok, hol olyan korszakok iránt, amit mi még nem éltünk meg. A végeredmény mégis friss és aktuális, talán emiatt a kettősség miatt is kapcsolódnak hozzátok annyian. Honnan ered nálatok a múlt iránti vágyódás, szimpátia?

HB: Én eleve ilyen vagyok, nem tudom, hogy miért. Szeretem hallgatni az idősebbek abszurd történeteit egy olyan furcsa világból, amiben nekem nem volt részem, és én is szeretem elmesélni másoknak a legabszurdabb történeteket egy olyan világból, amiben nekik nem lehetett részük.

FG: Igen, szövegek terén (is) Barni a legnosztalgikusabb lélek nálunk. Lehet, emiatt alakult ki nála az olyan történetmesélői-dalíró hozzáállás, amit én nagyon kedvelek. Ettől függetlenül a másik öt embert sem kell félteni. Valahogy olyan érzés, mintha most, öt év távlatából kezdenénk el alaposabban megérteni és feldolgozni a gimis élményeinket.

D+SZ: Szerintetek mi az a kortárs dolog, ami után a pár évtizeddel későbbi fiatalok vágyódnak majd?

HB: Remélem, hogy egy Carson Coma-koncert (nevet). Talán a fidget spinner. Nem tudom, mit szeretnek a mai kamaszok.

FG: Egy olyan Carson Coma-koncert, amelyen nem vagyunk pocakosak, kopaszodók és őszülők. Rengeteg mindent az idő szépít meg, így erre a kérdésre a választ lehet, hogy csak pár évtized múlva tudjuk majd meg.

D+SZ: A Carson Coma egy másik „szexepilje” a családias, közösségi hangulat ápolása a közönséggel. Mennyire lehet ezt megőrizni egy ilyen gyorsan növekvő rajongói bázissal?

HB: Jó fejnek kell lenni mindenkivel koncert előtt és után is, és el kell fogadnunk azt a tényt, hogy nem tudjuk ezt már olyan szorosan ápolni, mint mondjuk egy-két évvel ezelőtt.

FG: Szerintem mindenképp jelent valamit, hogy a legjobban akkor érzem magam, amikor több száz vagy több ezer ember előtt állok a színpadon. Nagyon jó fej közönségünk van, ezért igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy a legközvetlenebbek legyünk velük.

D+SZ: A húszas éveitek első felében eljutottatok oda, hogy megéltek a zenélésből. Milyen tanácsot adnátok azoknak a feltörekvő zenészeknek, akik hasonlóról ábrándoznak?

FG: Ne azért vegyetek be valakit a zenekarba, mert annyira jól gitározik, hanem azért, mert a haverotok. Érezzétek jól magatokat, gitározni meg majd úgyis megtanultok.

HB: Nyomjátok kitartóan a rokkendrollt, próbáljatok sokat, írjatok egy csomó dalt, de csak a legjobbakat adjátok ki!

20

Szerintem mindenképp jelent valamit, hogy a legjobban akkor érzem magam, amikor több száz vagy több ezer ember előtt állok a színpadon

„

D+SZ: Rengeteget koncerteztek, látszólag kifogyhatatlan lendülettel. Vannak bevált praktikáitok a turnézásban?

HB: Rengeteg ivóvíz, kispárna, elsősegélydoboz, gyógyszeres neszesszer, váltóruha és nyáron még egy fürdőnadrág is kell a turnézós zsákba. A lehető legtöbbet kell aludni, és okosan kell bulizni.

FG: Nemrég koncertre menet nagyjából megfejtettük, hogy működhetne fenntarthatóan, BKV-jelleggel egy közösségi teleportáló szolgáltatás. Amint lesznek hozzá befektetőink, egészen új időszámítás kezdődik!

D+SZ: Egy másfél évvel ezelőtti interjúnkban félig-meddig viccből szóba került egy Carson Coma-film ötlete, ami lényegében meg is valósult a koncertfilmetekkel.

INTERJÚ

HB: Szerettünk volna egy live sessiont a Digitális/Analóg lemez dalaihoz, hogy legyen erről egy videós lenyomat is az interneten. Ezzel megbíztuk a kiadónkat, hogy intézzék el nekünk. A Hajógyár ezt elvitte egy mozifilmes irányba, így a live session-jellege megmaradt, de a filmvetítés, a dokumentumfilmes irány az ő elképzelésük alapján valósult meg. Az igazi Carson Coma-film még messze van.

D+SZ: Ha már vizualitás, az biztos, hogy sablonos Carson Coma-klippel nem találkozunk. Melyik a kedvenc klipetek saját magatoktól?

HB: Nekem a legújabb, az Immunissá válunk, amit a ricsárdgíres Márton Dani rendezett.

Az egy dolog, hogy vicces lett a végeredmény, de ez volt életünk legviccesebb forgatása is. Állati jó fej volt a stáb és a színészek is, szeretettel küldök egy nagy ölelést mindenkinek!

FG: Annyira jó élmény volt Márton Danival együtt dolgozni, hogy a következő klipünket is ő fogja rendezni – én most előre, látatlanban megszavazom ennek a készülő klipnek a bizalmat.

D+SZ: Számos együttműködésben vettetek részt az utóbbi időben: készítettetek egy feldolgozást a Besúgó című sorozathoz a KFT Bábu vagy című dalából, és az Ivan & The Parazollal is született egy közös dalotok. Kivel/kikkel dolgoznátok még együtt nagyon szívesen?

HB: Paul McCartney-val.

FG: Thundercattel meg Mac DeMarcóval, nagyon vicces formáknak tűnnek, hát még a közös alkotói folyamatuk.

D+SZ: Egyre többször hallani, hogy magyar dalszöveggel is lehet sikeres egy külföldi turné. Van esetleg ilyen tervetek?

HB: Ha minden igaz, akkor tervben van egy Kárpát-medence turné, ahol nemcsak magyarlakta területeken lépünk majd színpadra. Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Reméljük, hogy összejön, és akkor további lépéseket is tehetünk egy nagyobb volumenű külföldi koncertsorozat érdekében.

FG: Igen, most egyelőre kicsit belelógatjuk a lábunkat a híd alatt a folyóba, aztán majd eldöntjük, hogy átmegyünk-e a hídon.

D+SZ: Egy interjúban viszonylag ritkábban kerülnek szóba a zenekar mellett dolgozó „háttérhősök”. Ti kiknek vagytok a leghálásabbak?

HB: Én Boross Zolinak, a menedzserünknek, akire nem csak menedzserként lehet számítani. Meg persze a szüleimnek is, akik a zenekar legeleje óta mindenben segítettek. Illetve az egész stáb, amely lehetővé teszi azt, hogy mi csak beüljünk egy buszba, felmenjünk a színpadra és lenyomjuk a koncertet. Nagyon nagy tiszteletet érdemelnek, mert nagy lelkesedéssel és profin tesznek mindent meg a Carson Comáért.

FG: A viszonylag magas létszám ellenére nagyon családias stábunk van, egyszerre profik és humoros figurák, akik nemcsak a technikai dolgainkra vigyáznak, hanem ránk is, lelkileg és egyszer-egyszer fizikailag is (nevet). Akárcsak mi, ők is folyton azon törik a fejüket, hogyan tudnák a lehető legprofibb produkciót nyújtani a közönségünknek. Szóval köszi Zoli, Ádám, Ábel, Ábris, Dia, Sztív, Ferkó, Zsombor, Csöpi és még sokan mások. ≠

ℹ CARSON COMA

Az év junior könnyűzenei alkotói közössége 2018-ban alakult. Debütáló nagylemezük, a Corduroy Club 2019ben a kritikusok kedvenc albuma lett.

2020 tavaszán a zenekar Az év felfedezettje kategóriában Fonogram-díjat kapott és a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató négy nyertes produkciója közé válogatták a zenekart. 2021-es Lesz, ami lesz albumuk platinalemez lett.

2022-ben megjelent a zenekar harmadik nagylemeze, a szűk háromnegyedórás Digitális/Analóg című anyag zeneileg és szövegileg is sokkal bátrabb, kísérletezőbb, mint az előző lemezek. „Kijelenthetjük 2022ben, hogy a Carson Coma zenekar egyértelműen az új generáció élvo­ nalába tartozik. Az alkotásaikban a humort és az iróniát természetesen kombinálják olyan sötét tónusokkal, amelyeknek segítségével egy igazán gazdag szimbolikus térben találhatja magát a hallgató. Fontos kiemelni, hogy – összhangban a kortárs tren­ dekkel – nemcsak a zenére és a szö­ vegvilágra igaz mindez, de nyomon követhető ez a tudatosság a zenekar megjelenésétől egészen a videoklipek koncepciójában, megvalósításában is” – méltatta a zenekart Both Miklós.

VINYLRECORD CORDUROY CLUB (2019) LESZ, AMI LESZ (2020)

INTERJÚ: STESZKÓ ZSANETT FOTÓ: JELI ANDRÁS, DOMBÓVÁRI JUDIT

DIGITÁLIS/ANALÓG (2022)

BELSŐSÉG

KISOKOS

SZERZŐI JOGDÍJAT A YOUTUBE-RÓL? Az online térben is érvényes a szabály: a zene által termelt bevétel után a zene szerzőjének jogdíj jár. De hogy néz ki ez a gyakorlatban a YouTube sajátos világában? Összegyűjtöttük, mi mindent tehet meg a szerző azért, hogy a videókban elhangzó zenéi után bevétele is keletkezzen.

A YouTube-ra bárki regisztrálhat, létrehozhat saját csatornát, és feltöltheti videóit. Aki valaha komolyabban beleásta magát a videómegosztó működésébe, azt is tudja, miért gyűjt minden YouTube-os tartalomgyártó feliratkozókat. Ezer feliratkozót és évi négyezer megtekintett órát követően a csatorna tulajdonosa pénzt tud keresni a videók megtekintéseiből. Másképp fogal22

mazva: monetizálni tudja a feltöltött tartalmakat, ha csatlakozik a YouTube Partnerprogramba.

A monetizált videók bevételt termelnek, a feltöltőjük részesül a reklámbevételből vagy az előfizetői díjból. Ha az ilyen videókban zeneművek hangzanak el, a zenék szerzőinek is jogdíj jár. A zenei szerzői jogdíj pedig az Artisjuson keresztül jut el a szerzőhöz.

BELSŐSÉG

a jogdíj keletkezése Ahhoz, hogy az Artisjus beszedhesse, feloszthassa és kifizethesse a YouTube-os szerzői jogdíjat, sokkal több feltételnek kell teljesülnie, mint korábban például egy rádiós vagy koncertelhangzás esetén.

• A szerzeményt és annak adatait – még a videó YouTube-ra feltöltését megelőzően! – szerzői bejelentették az Artisjushoz.

• A műről készült hangfelvétel ISRC kódját az Artisjus ismeri.

• A műről készült hangfelvételt a YouTube hivatalos partnere (a zenét online terjesztő aggregátor, hangfelvétel-kiadó) ISRC kóddal ellátva feltöltötte a videómegosztó portálra, létrehozva ezzel egy „tartalmi elemet” („asset”) a YouTube tartalomkezelő háttérrendszerében.

• A zenét tartalmazó videó a megtekintés időpontjában bevételt termelt: – reklámbevételt, vagy – előfizetői díjból származó bevételt.

• A videóban szereplő művek azonosíthatóak, a művek azonosítása sikeres.

• A videóval kapcsolatos jogdíjigényt más YouTube-partner nem vitatja, nincs jogosultsági konfliktus. (Rengeteg szereplő mozog a rendszerben, sok automatizmussal és közben sok manuális aktivitással, ráadásul sokak számára a rendszer nehezen átlátható, ezért ilyen konfliktusok egyelőre számosan találhatók.)

A csatornatulajdonosok esetenként üzenetet kaphatnak a YouTube-tól, hogy az Artisjus „követeléssel él” a videójuk kapcsán. Ez azt jelenti, hogy az Artisjus tartalomkezelője (Artisjus_CS nevű fiók) bekéri a videóban elhangzott zenék szerzői jogdíját a YouTubetól. Fontos, hogy a videót feltöltő csatornatulajdonos ezt engedélyezze – a szerző ugyanis így kaphat jogdíjat.

A megtekintések száma önmagában nem határozza meg a jogdíj mértékét, mindig az adott videóra eső reklám- és előfizetői bevétel a kiindulópont.

A videók által generált bevétel utáni szerzői jogdíjjal a YouTube negyedévente számol el. A megtekintések száma önmagában nem határozza meg a jogdíj mértékét, mindig az adott videóra eső bevétel a kiindulópont. A dalok, zeneművek megfelelő azonosítása a jövőbeli időszakok esetén teremti meg a jogdíjkifizetés lehetőségét. Ha a beazonosítás egy adott időszakban sikertelen volt, akkor a jogdíjat visszamenőlegesen érvényesíteni rendkívül nehéz – a YouTube által létrehozott, előzetes adatokon alapuló rendszer ezt lényegében kizárja.

ha nincsen engedély Ha egy felhasználói videóban a szerző engedélye nélkül használtak fel egy dalt vagy más zeneművet, például egy reklámfilmhez, a szerző közvetlenül a YouTube-nak jelezheti a jogsértést. Az Artisjus nem távolít el tartalmakat a videómegosztóról. ≠ –AJM– FOTÓ: ISTOCK

együttműködés és előretervezés A hangfelvétel-kiadók, aggregátorok, az Artisjus és a szerzők szerepe sem elhanyagolható a dalok YouTube-os beazonosításának sikerében. Mindennek alapja a művek és hangfelvételek metaadatokkal való előzetes ellátása.

A kiadók, aggregátorok a zeneszámokat hangfelvétel típusú tartalomként, ISRC kóddal ellátva kell, hogy feltöltsék a YouTube tartalomkezelő háttérrendszerébe. Az Artisjus a szerzemények (azaz a művek) metaadatait tölti fel.

A közös pont az ISRC kód – ez alapján kerül automatikusan összekapcsolásra a szerzemény a hangfelvételekkel. A YouTube Content ID rendszere a videómegosztóra feltöltött összes videó hangsávját végigfésüli, egyezést keresve a zene terjesztői által feltöltött „referencia-hangfelvételekkel”, így azonosítja be a hangfelvételeket és az ahhoz kapcsolt szerzeményt a felhasználói videókban.

Az Artisjus emiatt több forrásból is aktívan gyűjti a művekről készült hangfelvételek ISRC kódjait, és szerzőként az ISRC kódok SZIR-ben történő megadásával lehet a leghatékonyabban segíteni a beazonosítási folyamatot. Nagyon fontos, hogy a hangfelvételek ISRC kódjai megfelelően legyenek nyilvántartva, és következetesen legyenek használva: a SZIR-ben megadott ISRC kód egyezzen meg az aggregátor vagy a hangfelvételkiadó által a YouTube-on megadott ISRC kóddal!

Ha egy YouTube-ra feltöltött, monetizált videóban megfelelően be van azonosítva a benne elhangzó zeneszám, a videó alatt megjelenik a „Zene a videóban” panel.

ℹ HASZNOS VOLT A CIKK?

A cikk folytatódik a Dalszerzo.hu oldalon! A bővebb cikkből kiderül, hogyan lehet ellenőrizni, hogy a zene beazonosítható-e egy videóban, vagy hogy hogyan működik a tartalomfelismerés.

🌎 A CIKK ELÉRÉSE

dalszerzo.hu / „Artisjus” menüpont / Szerzői jogdíj a Youtube-ról.

23

INTERJÚ

PINTÉR GYULA I ZENESZERZŐ

FORMA NÉLKÜL NINCS ALKOTÁS Shades című darabjával nyert idén Az év komolyzenei műve kategóriában Artisjus-díjat Pintér Gyula. A zeneszerzővel, aki már 1978 óta komponál saját tervezésű stúdiójában elektroakusztikus és hangszeres darabokat, többek között eddigi munkásságáról, a díjat nyert darabról, illetve a kortárs komolyzene hazai lehetőségeiről beszélgettünk.

D+SZ: Hogyan emlékszik vissza a kezdeti időkre?

Pintér Gyula: Klasszikus gitározást tanultam, aztán billentyűs hangszerekre váltva kicsit belekóstoltam a rockba és a jazzbe is, de egy idő után kiderült számomra, hogy a kortárs zene jobban érdekel. A hetvenes évek közepén hallottam először elektronikus zenét, és úgy gondoltam, ilyesmit nekem is csinálnom kell. Akkoriban nem voltak még ennek hagyományai Magyarországon. A Magyar Rádió elektronikus zenei stúdiója 1975-ben alakult meg, de mivel több szerző is szeretett volna dolgozni ott, nem állt folyamatosan rendelkezésre, így saját stúdió tervezésébe kezdtem a hetvenes évek végén. Építettem, majd később tovább is fejlesztettem egy Minimoogot, ami egy moduláris szintetizátor, és pont emiatt hihetetlen változatos hangzást ki lehetett hozni belőle. Közben képzőművészettel is foglalkoztam, mert ugye az úgynevezett szalagzene, ahogy akkoriban hívtuk, önmagában nem minden esetben tudta megfogni a közönséget. Így jött be az életembe a fotózás, a diaporáma, aztán a nyolcvanas években elindult egy performansz jellegű koncertsorozat is az életemben, majd néhány évig Nyugat-Európában tanultam zeneszerzést, mert nagyon érdekelt, hogy hogyan komponálnak a műfaj nagyjai.

Miután visszajöttem, a kilencvenes években csatlakoztam az EAR együtteshez, ahol már olyan elektroakusztikus zenét hoztunk létre, ami élőben hangszerekkel tudott együttműködni. Azóta is együtt dolgozunk, és persze több hangszeres, szóló-, kamara- és szimfonikus zenét alkottam az évek során.

D+SZ: Rock- és jazzgitárosi háttérrel, illetve klasszikusan képzett zongoristaként hogyan fordul valaki az elektronikus zenék felé? Pláne, hogy a hetvenes években teljesen más volt az információáramlás, mint manapság, amikor megfelelő kíváncsisággal pár kattintás után akár a legobskúrusabb szerzőkre

is ráakadhatunk.

PGY: Volt a Bartók Rádióban – talán akkor már így hívták – egy műsora Decsényi Jánosnak és Wilhelm Andrásnak, amit gyakran hallgattam, itt rendszeresen műsorra tűztek elektronikus zenei darabokat is. Talán Stockhausentől „Az ifjak éneke” – Gesang Der Jünglinge – volt az első, ami nagy hatással volt rám. Később ismerősök hoztak nekem lemezeket külföldről, Stockhausentől a Himnuszokat, meg más elektronikus műveket, amelyek mentén kialakult bennem a gondolat, hogy ilyet nekem is komponálnom kell. Ma is hallgatok jazzt, könnyűzenét, szeretem is, de úgy érzem, ebben a zenei világban tudom a legjobban kifejezni magam.

D+SZ: Miért tűnt vonzóbbnak az ilyen típusú zenei megoldások, formák használata? Hiszen a könnyűzene, bármilyen műfajról is beszélünk, óhatatlanul tele van tipizálható fordulatokkal.

Az elektronikus komolyzene viszont teljesen más mechanizmusokra és elemekre épül.

PGY: A könnyűzene, benne a jazz, talán a free jazzt leszámítva alapvetően tonális zene. A tonalitás a vízválasztó. Ha valaki már nem tonális zenét ír – ez lehet atonális zene vagy akár a schönbergi dodekafónia – akkor a forma is megváltozik. Pongrácz Zoltánnál tanultam kortárs zenei technikákat, ő ismertette meg velem az újfajta formákat, például, hogy strukturálhatunk zenét akár aranymetszés vagy Fibonacci-sorozat mentén. Ezek matematikai fogalmak, de már Bartók is használt ilyen megoldásokat, azaz nem idegenek a zenében. A lényeg, hogy a mű legyen formailag meghatározott. A free jazz például ilyen szempontból más, hiszen az improvizatív módon épül fel. A kortárs zenében sokkal nagyobb szerepet játszik a rend, bár hangzásban olykor hasonlíthat is a free jazzre, attól függően, mit ír a szerző.

D+SZ: Mennyire szól ez a zenei szabadság útjainak ke25

INTERJÚ

reséséről? Hiszen végül is az elektronikus kortárs zene más irányból közelítve, de ugyanúgy új dolgok felfedezéséről szól, mint a free jazz, ha már szóba került, ahol a szabad vagy irányított improvizáció az eszköz, és részben pont ez a spontaneitás teszi élvezhetővé, szerethetővé.

PGY: A kortárs műfajokra formailag és technikailag is az a jellemző, hogy irányított módon, formába öntve jelennek meg a zenei elképzelések, de itt is van úgynevezett improvizációs lehetőség. Sokan használják az aleatórikus kottaírást, ami annyit jelent, hogy a zeneszerző elképzeli a szólam egy verzióját, leírja azt, és rábízza az előadóra az interpretációt. Ez egyfajta irányított véletlen. Azokban a darabokban, ahol ezt a technikát alkalmazzák, sokkal élőbbé teheti az előadást, hiszen az előadó a saját elképzelését is hozzáteheti a darabhoz.

D+SZ: Könnyű vagy nehéz klasszikus zenei környezetben partnereket, zenészeket, akár komplett zenekarokat találni, akik vállalják a közreműködést ilyen kísérleti darabokban? Hiszen az nyilvánvaló, hogy például egy olyan mű, ami élőben elektronikus szólamot is alkalmaz, rengeteg munkát, felkészülést igényel, ugyanakkor a kortárs zenén belül is rétegzenének számít.

PGY: Kell egyfajta érdeklődés azzal kapcsolatban, mi is az a kortárs zene, bár maga a kortárs jelző nem annyira fejezi ki a lényeget. A minőségi előadáshoz fontos, hogy a zenészt kíváncsivá tegye az adott darab. Ha valaki igazi érdeklődés nélkül vállalja a közreműködést, abból sok jó nem fog kisülni. Az, hogy szereti-e, más kérdés, de szerencsére gyakran mondják az előadók, hogy ezt a darabot szerettem, jól éreztem magam benne. Az EAR Együttesben még anno a kilencvenes években nagyon jó gárda jött össze, említeném Maros Éva, Geiger György, Klenyán Csaba, Kántor Balázs, Lakatos György, Matuz István nevét, de rajtuk kívül még más meghatározó kortárs előadókkal is dolgoztunk. Vannak sokan, akik már nyugdíjba mentek, nem zenélnek aktívan, de szerencsére egyre több a fiatal, aki úgy gondolja, hogy ez igenis jó és nagyon értékes dolog.

D+SZ: A fiatalabb közönséget mennyire tudják megszólítani a kortárs darabok?

PGY: Ez mindig az adott koncerttől függ, hogy hol van, mikor, és hogy milyen felvezetés előzi meg. Ha csinálunk egy kortárs zenei koncertet, amiről senki nem tud, előfordulhat, hogy csak néhány néző lesz. Viszont a MÜPÁ-ban megrendezett Electro­ acoustica 2020, ahol a Shades című darabom bemutatója is volt, pont az ellenkező képet mutatta, hiszen volt rendes promóció, infrastruktúra. Az telt házas előadás lett, nyilván, amennyire ezt az akkori Covid-helyzet lehetővé tette, és a közönség is jól reagált az elhangzott darabokra. Aki eljut egy ilyen koncertre, és érzékeny, érdeklődő természet, az, ha jó darabot, koncertet hallott, gyakran mondja azt, hogy máskor is eljövök ilyen koncertre. Viszont amiről nem tudnak az emberek, az nem létezik.

D+SZ: Működnek előítéletek a közönségben? Nekem az az érzésem, hogy amikor az emberek „hallgathatatlan, öncélú” kortárs zenékről beszélnek, gyakran nem valós élmények mentén teszik ezt, hanem olyan sztereotípiák alapján, mint mondjuk egyes, karikírozott filmes ábrázolások. Pont az előző példa igazolhatja, hogy megfelelő körülmények között eljuthat a zene olyanokhoz is, akik talán nem is tudják, hogy nekik ez tetszene.

PGY: Tulajdonképpen a koncertszervezésnek lenne a dolga, hogy ezek a műfajok megkapják a saját helyüket a koncerttermekben. Ha egy szervező telt házas koncertet szeretne, mondhatja, hogy kortárs darabot inkább ne tegyünk be a műsorba. Itt van a gond.

Nem úgy kéne szervezni, hogy mi a biztos! Egy Beethoven, egy Chopin biztos, Bartók már lehet, hogy nem. Külföldön, ahol van a kortárs koncerteknek hagyomány, nincs fanyalgás, és nagyon jól is működik.

26

Forma nélkül nincs alkotás, beszélhetünk zenéről, képzőművészetről, vagy bármi másról

„

D+SZ: Mitől lehet jó vagy rossz egy kortárs mű?

PGY: Ha elektroakusztikus zenéről beszélünk, előfordulhat, hogy a szerzőt elviszi valami a fantasztikus hangzások irányába.

Létrehozza a hangképeket, megszólaltatja őket, régen szalagon, ma már számítógépen. Ezzel minden rendben, de ha nincs megformálva a darab, akkor szimplán hangzásokból nem születik zene. Forma nélkül nincs alkotás, beszélhetünk zenéről, képzőművészetről vagy bármi másról.

Előfordul, hogy valaki olyan hangzásokat hoz létre, amik számára jelentenek valamit, létezik rengeteg zajzene, de ha ilyesmit hallgatok, akkor nekem sokszor fáj, és nem akarom tovább hallgatni. Persze ettől lehet, hogy a szerző ezzel kifejez valamit – akár csak azt, hogy nekem ez fájjon. A szerző egyéni felelőssége, hogy ne vesszen el a hangzások világában, és tudjon komponálni a rendelkezésre álló eszközökkel. Nyilván mindenkinél máshol van a határ, hol válik el a zaj és a zene, és ugye ismerjük a kínai mondást, miszerint nincs haszontalan nyersanyag. Ennek mentén voltaképpen bármivel létrehozható a műalkotás.

INTERJÚ

Másrészt nem ma fogjuk eldönteni, hogy mi a jó kortárs zene. Azt majd az idő dönti el, már ha egyáltalán lesz értelme ennek a kategóriának néhány évtized múlva, hiszen a szó szoros értelmében vett elektronikus zene sem létezik már önállóan; tulajdonképpen beépült a hangszeres műfajba, így válik például az elektronikus anyag önálló szólammá egy nagyzenekarra írt műben. De a tisztán elektroakusztikus zene már eléggé ritka. Ráadásul ma, ha megírok és rögzítek egy darabot, amit a koncerten lejátszok egy laptop segítségével, önmagában nem igazán működik, a közönség unni fogja.

ℹ PINTÉR GYULA

D+SZ: Mi okozza azt, hogy maga a zene önmagában „kevés” a közönségnek?

PGY: Először is a hatalmas kínálat, meg a populista produkciók. Ezek annyira átformálták a közönség igényeit, hogy ma már nem elég valami, ami érték. Ahhoz, hogy fenn is tudja tartani a figyelmet, valamivel meg kell még fűszerezni, ami bizonyos értelemben a mű halála, hiszen a körítés annyira elviheti a figyelmet, hogy magát a darabot már nem is tudja értékelni a hallgató.

Az ember vizuális lény. Azért megyünk el szívesen koncertre, mert ott látjuk a zenészeket, azt, ahogyan megszületik a produkció. Az élő elektronikus zene is ezért tud jó lenni, mert ott is élő előadók vannak, alkalmasint a szerző is részt vesz a darabjai előadásában, ahogy például én szinte mindig. Ez már hagyományos értelemben vett élő zenévé válik úgy, hogy az elektronika hangszerként jelenik meg az előadásban, amit aztán lehet jól, vagy kevésbé jól használni, mint ahogy lehet jól vagy rosszul csellózni is.

D+SZ: Shades című darabjáért a napokban Artisjus-díjat nyert Az év komolyzenei műve kategóriában. Mit kell tudnunk a mű keletkezésének körülményeiről?

PGY: Még 1997-ben írtam egy trombita-elektronika darabot Lázadó angyal címmel.

A premieren, Sárváron 1997-ben Geiger György játszotta, akkor készült az előadásról egy fantasztikus felvétel is. Úgy gondoltam, hogy van még ebben a műben lehetőség, így aztán elővettem és tovább írtam, amit aztán benyújtottam a MÜPA pályázatára. A darab egyfajta concerto grosso. Az elektronikus anyag hol előkészíti, hol lereagálja a szólótrombita által megszólaltatott, gyakran lírai, de a kifejletben egyre virtuózabb szólamot. Ez a kettősség végigvonul a darabon, egészen a végső mintegy reminiscences lezárásig.

D+SZ: Várható esetleg a Shades élő előadása a közeljövőben?

PGY: Igen, tervben van, hogy műsorra tűzzük az EAR Együttessel pár hónap múlva, Pálfalvi Tamás trombitaművész szólójával. Június 3-án a Bartók Rádióban, és később különböző online csatornákon is hallható lesz a darab.

D+SZ: Ha jól tudom, az utóbbi években ismét foglalkozik absztrakt festészettel.

Nyilván a dolgok gyökerei a mélyben gyakran összeérnek, de hogyan hat egymásra ez a két világ, a zene és a vizualitás?

PGY: A nyolcvanas, kilencvenes években nagyméretű képeket festettem, amiket szerencsére sikerült is eladnom akkoriban. Aztán átvette ezt a szerepet a zeneszerzés, az töltötte ki minden időmet, bár közben foglalkoztam alkalmazott grafikával, hiszen valamiből élni is kellett. Aztán 2018 környékén felmerült bennem, hogy ki kéne újra próbálni a festészetet.

Azóta már van több mint 30 képem, és most keresem a lehetőséget, hogy kiállíthassam az alkotásaimat. Néhány kiállításon már szerepeltem 2-3 képpel, de szeretném őket egyben bemutatni. Bizonyos szempontból ez is olyan kicsit, mint a koncertszervezés. ≠ INTERJÚ: KOVÁCS ATTILA FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA

Zongorát Csebiss Lídiánál, zeneszerzést Pongrácz Zoltánnál és János Kautzkynál tanult. 1978-tól saját tervezésű stúdiójában folytat elektroakusztikus zenei kísérleteket. 1985-től 1990-ig számos zeneszerzői szemeszteren és kurzuson vett részt, többek között Párizsban (IRCAM), Utrechtben (Sonologiai Intézet) és Amszterdamban. 1980-tól hangzanak el kompozíciói koncerteken, rádióban és különböző fesztiválokon Magyarországon, New Yorkban, Párizsban, Odesszában, Luneburgban, Bourgesben, Amszterdamban, Brazíliavárosban, Mexikóvárosban, Pekingben.

Rendszeresen részt vesz magyar kortárszenei koncerteken, fesztiválokon, pl.: Korunk Zenéje, Magyar Rádió, Con Tempo, ArTrium, Művészetek Völgye, Bartók Fesztivál, Szegedi Vántus Napok, Tavaszi Fesztivál. 2006-ban jelent meg szerzői lemeze a Hungaroton kiadásában. 1997-től az EAR együttes és a NobilArt egyesület zeneszerző tagja. „A kompozíció, mely akusztikus hang­ szert is használ, azt a zenei felvetést járja körbe, hogy a modern eszközök, technológiák miként tudnak működni tradicionális kereteken belül – például egy barokk concerto esetében. Az Ar­ tisjus Év Komolyzenei Műve díj törté­ netében először kerül díjazásra elekt­ roakusztikát alkalmazó kompozíció. Az elismerés nem is kerülhetne jobb hely­ re, mint ennek a műfajnak egyik olyan hazai képviselőjéhez, aki műveiben mindig is a legtökéletesebb akusztikai megszólalásra törekszik” – hangsúlyozza laudációjában Bánkövi Gyula.

28

INTERJÚ

DRAGONY TÍMEA | ZENESZERZŐ

AZ EGYÉNI HANG ÉS A ZENEI NYELVEZET A FONTOS SZÁMOMRA Amikor a kortárs zene kerül szóba, akkor biztosan elhangzik két megállapítás közül legalább egy. Az egyik előítélet, hogy a modern zene túl kísérleti, a másik szerint pedig már mindent megírtak az évszázadok alatt az elődök, amit érdemes volt. Mégis, a kreativitás mítosza a kishitű megjegyzések ellenére is él az európai művészetekben, mert mindig jön egy zeneszerző, esetünkben Dragony Tímea, aki úgy rakja össze a kórust két szólóhangszerrel, ahogy száz éve még a tradíciók vagy az aktuális zenei divatok miatt nem tették, és úgy értelmezi újra a zenei hagyományt, hogy az az új darab nélkül szegényebb lenne. Dragony Tímea Az év komolyzenei műve díját vehette át az Artisjus díjátadón a To A Skylark (Egy mezei pacsirtához) című művéért.

Dal+Szerző: Minden zeneszerző valahonnan megközelíti a zenét, van, aki a ritmus felől, van, akinek a tonalitás a kiindulópont, másnak a dallam, számodra mi jelenti az origót?

Dragony Tímea: Ha nem is a hagyományos tonalitásra gondolunk, de a biztos hangnemi pontok szükségessége fontos számomra, hogy keretet adjon. Másodsorban a harmónia és a dallam használata, amire támaszkodom, de annak sem a hagyományos módozatairól van szó, hanem más lehetőségei – mint az ellenpont, míves belső szólamok, összetett hangzásvilág – fontosak számomra. Mindezt azért, hogy elérjük az igazán drámai kifejezésmódokat, hogy legyen mélység a zenében, szellemi és érzelmi síkon egyaránt.

D+SZ: A To A Skylark zenéjében és a kórus énekében is ott az emelkedettség.

DT: Igen, számomra fontos, hogy a zene kiváltson valamit, hogy katarzis legyen, és ennek megfelelően választom ki az eszközöket.

D+SZ: Egy modern műnél korlátoz valami az eszközök megválasztásában?

DT: A hangokat úgy választom, ahogy szeretném, a hangszereket is úgy párosítom, ahogy jónak látom, de a szövegek például korlátoznak. Nagyon szeretek versekre darabot írni, de sok időm elmegy a válogatással. Ha nem jó egy versszak, azt kihagyha-

tom, csinálhatok a megfelelő sorokból egy montázst, ha több rész nem tetszik, akkor inkább nézek egy másik verset.

D+SZ: Ahogy a díjnyertes műnél is Shelley verssorait énekli a kórus. Hogyan született az Egy mezei pacsirtához?

DT: Aktív kapcsolatban vagyok a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal, aminek Molnár Éva karnagy a vezetője. Ők gyakorlatilag minden évben rendelnek egy új művet, és a szerzői estjeimen is gyakran ott vannak. Évától jött a felkérés, hogy a Vigadóban lesz egy kerek születésnaposok tiszteletére rendezett koncert, Vashegyi György karmester és Paulik László hegedűművész tiszteletére kellene írni egy művet. Innentől a két művész életútját figyelembe véve adott lett a hegedű, a 29

INTERJÚ

zongora és a kórus. Az idő egy kicsit rövid volt, Éva viszont nem szokott paramétereket megadni, szabad kezem volt. Én mindenképpen kicsit személyre szabottan akartam megcsinálni, ezért úgy határoztam, hogy Händel-témákat fogok szimbiózisba hozni a magam zenei nyelvezetével egy lassú és egy gyors tételben. Ekkor jött a vers­ keresés csodálatos időszaka, tudtam, hogy angolt szeretnék, és először Shakespeare volt a gondolatom, akinek a szonettjeit nagyon szeretem, mert mindenfajta hangulatot megtalálok bennük. Most viszont szempont volt az is, hogy olyan vers legyen, amiben benne van egyszerre a gyors és a lassú tétel lehetősége is, így találtam rá Shelley művére, ami nagyon hosszú vers, és ki tudtam belőle választani versszakokat a két tételhez.

Mivel egy köszönő koncert volt, szabott volt az idő, négy percet kértek, ez két tételre éppen elég volt. Egyszóval nem stílusbeli korlátok, hanem a művek keletkezésének körülményei határozzák meg a választásokat.

D+SZ: Hányadik mű volt ez, amit komponáltál? Van olyan mű, amely a szerzői pályád szempontjából meghatározó volt?

DT: Sok darabon vagyok túl, ezek vegyesen nagyzenekari művek, vokálszimfonikus művek, kamaradarabok, kórusművek – biztosan túl vagyok már a 150. művön. Az egyik bemutató és felkérés hozta a másikat. Ez nagy öröm és megtiszteltetés számomra!

Egyik fontos lépcsőfok volt a Crann Bethadh (A kelta életfa) című zenekari művem, ami nagyon sokaknak felkeltette az érdeklődését. Ennek a bemutatása után még több ajtó megnyílt előttem.

D+SZ: Ennyi mű komponálása felveti a kérdést, mindig van ihleted, ötleted?

DT: Nem kell az ihletre várnom, minden inspirál, mindenből tudok meríteni, ezáltal majdnemhogy a klasszikus nyolctól-ötig hivatali munkaidőben komponálok, de azért sokszor egész késő estig tart a munka.

D+SZ: Milyen alapokkal indultál el a zeneszerzés felé?

DT: Nyíregyházán születtem, és ez a város a Cantemus Kórus szülőföldje is. Szabó Dénes Kossuth- és Liszt-díjas karnagy vezetésével neveli ki a kiváló kórusénekeseket, és akit beszippant, annak a kórus egy igen dús, és a későbbi zenei pályáját biztosan meghatározó közeg lesz. A Kodály Zoltán Általános Iskolába jártam, ahol Szabó Dénes tanít, a kórus állandóan jelen volt. A felvételi vizsgát követően egyenes volt az utam a kórusba. Ott megszoktunk egy szigorúbb munkatempót, ami – utólag már látom, hogy – számomra is nagyon fontos momentum volt. A fegyelmezettség és a munkabírás szempontjából azóta is ezek a gyermekkori élmények adnak alapot. Hiszen már gyerekként megszoktuk, hogy milyen az, amikor szerdán, pénteken, szombaton biztosan próba van, hogyan legyünk kitartóak, és fókuszáljunk a zenére. És a kóruson kívül a zeneiskolában sem volt másképp, ahol zongoraszakon tanultam, és később a szolfézst is B tagozaton, mert hamar körvonalazódott bennem, hogy zenei pályára szeretnék menni. Ez a két pillér, a kórus és az iskola adott és ad ma is szilárd alapot.

D+SZ: Merre indultál tovább?

DT: Utána szintén Nyíregyházán a művészeti szakgimnáziumba, ahol zongora és szolfézs szakon tanultam, és ahol a jó alapoknak köszönhetően még inkább kitágult számomra a hangszeres zene világa, ez vezetett el oda, hogy 16 évesen megkomponáltam az első művemet, ami egy klarinétkvartett volt. A klarinét azóta is a kedvenceim közé tartozik. Az iskola előnyei közé tartozott, hogy a tanárok általában megengedték, hogy beüljünk más hangszeres órákra is. A klarinétórákat Novák József tartotta, és be is 30

Egy zeneszerző munkája nekem valójában nemcsak a komponálás, hanem a szerzői estek megszervezése és a zenészekkel való közös munka

„

ültem. Már ott vágyam volt, hogy egyszer korrepetitor is legyek, ami diplomám után megvalósult Miháltz Gábor mellett.

DSZ: Milyen hangszerek állnak még közel hozzád?

DT: Amikor a zenésztársaimmal beszélünk, és előkerül ez a téma, akkor a trombita, a klarinét, a zongora, a hegedű, gordonk,a és ami még nagyon közel áll hozzám a kórusban töltött évekből fakadóan, az énekhang. Hogy miért pont a klarinét volt az első, azt nem tudom, de rögtön utána jött másodiknak egy trombita, zongora szonáta, ami bizonyítja a rokonszenvemet. (nevet)

INTERJÚ

D+SZ: Hogyan jöttek az első sikerek?

DT: Az érettségi előtt két évvel, amikor megszületett az említett klarinétkvartett, megkérdeztük az igazgatót, hogy lát-e rá módot, hogy zeneszerzést tanuljak valahol, és ő elmondta, hogy Debrecenben tehetem ezt meg a legközelebb Keuler Jenő zeneszerzőnél. Így odajártam, de két év mínuszban voltam zeneszerzés terén, tehát négy év anyagát kellett feldolgoznom két év alatt. Ehhez is minisztériumi engedély kellett, mert két iskolában három főszakot nem lehetett vinni. Így minden héten utaztam Nyíregyháza és Debrecen között, ami elég fárasztó volt, de akkor már tudtam, hogy zeneszerzés szakra fogok jelentkezni a Zeneakadémiára. Ott pedig Orbán Györgyhöz kerültem, és éppen a napokban beszéltem vele arról, hogy ez egy nagyon jó és szerencsés találkozás volt. Ő mindig nagy szabadságot adva, de a kellő szigorral felügyelte a munkát, ami nagyon produktív volt. Egy rugóra járt az agyunk az életpályám tekintetében is. Sok versenyen vettem részt, amihez akkoriban még sokszor járt felvétel vagy koncert lehetősége, és korán elkezdtem szerzői esteket is szervezni. Ezzel sok fiatal zeneszerző nem él, pedig remek lehetőség arra, hogy a zeneszerző beletanuljon a szakmai részletekbe. A zenészekkel való kapcsolattartás, a felkészülés, a munkatempó megismerése mind segít a későbbi munkák során. Szerencsémre felváltva jöttek nagyzenekari művek, kamaradarabok, kórusművek, és így mindenbe beletanulhattam.

D+SZ: Említetted, hogy Orbán Györggyel egyetértettetek az életpályaterveddel kapcsolatban. Mi volt ez a terv?

DT: Tudtam, hogy „hagyományos” zeneszerzőéletet szeretnék élni, hogy javarészt ezzel foglalkozhassak. Félreértések elkerülése végett, nagyon szeretek tanítani, de akkor tudok igazán dolgozni, ha csak erre fókuszálok. Ezt sikerült elérnem, de egy zeneszerző munkája nekem valójában nemcsak a komponálás, hanem a szerzői estek megszervezése és a zenészekkel való közös munka. Tehát egyfajta szervező, katalizáló személy, művészi szempontból összekötő kapocs vagyok, ez is szakmai feladat számomra. Ez rengeteg munka.

D+SZ: Milyen műveken dolgozol jelenleg?

DT: A Szent István Zenei Szakgimnázium lánykórusa számára készül egy zongorakíséretes kórusmű. Itt Petőfi volt a kérés, úgyhogy mostanáig éjjel-nappal Petőfit olvastam.

A választott versekből egy történetet, vagy legalábbis valami cselekményt próbáltam építeni, és ez végül egy nap leírása lesz reggeltől estig, Petőfi szemével.

Nagyon nagy boldogság, hogy 2017 óta eddig minden évben volt nagyzenekari bemutatóm. Az MMA hároméves alkotói ösztöndíját nyertem el 2021-ben, és annak az aktuális, ez évi éves munkatervében van egy 45-50 perces szimfónia megkomponálása.

Jelenleg ezen dolgozom, ez mindig csodálatos munka, de hosszú menetelés. Az új szimfónia címe IMPETUS lesz, ami latinul erőt, hajtóerőt jelent, négy eltérő karakterű tétel, amiben minden erő, lendület, mélység és magasság benne feszül majd. ≠ INTERJÚ: RÉZ GYÖRGY FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA

ℹ DRAGONY TÍMEA

Zenei tanulmányait Nyíregyházán kezdte a Szabó Dénes Kossuth- és Liszt-díjas karnagy vezette Cantemus kóruscsalád tagjaként, majd a Művészeti Szakközépiskolában folytatta szolfézs és zongora szakon. Emellett párhuzamosan a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzés szakon tanult Debrecenben.

2002-ben szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszakán. Zeneszerzé- tanulmányai során tanára volt Keuler Jenő és Orbán György zeneszerző. Kompozícióit neves szólisták és vezető szimfonikus zenekarok játszák idehaza és külföldön egyaránt.

A koncertélet aktív résztvevőjeként 1995 óta kerülnek megrendezésre rendszeresen önálló szerzői estjei.

Számos díjat nyert hazai és nemzetközi zeneszerzőversenyen. „Nem kérdés: maradandó ze­ nemű született. Kellemes énekelni, hangszerszólamai igazi kamarazenei feladatot adnak – a hallgató számá­ ra pedig garantált az élvezet. Talán azért, mert nem tör stiláris szűzföl­ deket? Nem. Hanem azért, mert a hagyomány talajából nő ki, de nem helyezhető más kor kulisszái közé.

A ma zenéje, nem újsághír-aktuali­ tással, hanem vonzó időtlenséggel” – méltatta Hollós Máté.

31

32

ZENEIPAR

A SIKER TITKA I KUTATÁS

KIK TUDNAK SOKÁIG MEGMARADNI AZ ÉLVONALBAN? Számos adatelemzés próbálkozott már azzal, hogy megfejtse a slágerek titkát.

A Stanford Graduate School of Business oktatója, Justin Berg kicsit más kérdést tett fel: mi különbözteti meg azokat az előadókat, akik egyetlen vagy két-három sláger után eltűnnek, azoktól, akik hosszú távú karriert tudnak befutni?

A Stanford oldalán részletesen ismertetett kutatásban Berg 1959 és 2010 között a Billboard Hot 100 listára feljutott előadók dalait elemezte, de nemcsak azokat, amik slágerek lettek, hanem a teljes pályaívet. Ez majdnem 70 ezer előadó több mint 3 millió számát jelenti, amelyek zenei jellemzőit – mint az Atlantic cikkéből kiderül – az EchoNest algoritmusát használva állapította meg. Két dolgot vizsgált: egyrészt azt, hogy az egyes dalok zenei szempontból mennyire térnek el az éppen aktuálisan népszerű slágerektől; másrészt azt, hogy az adott előadó számai mennyire különböznek egymástól, vagyis mennyire változatos a repertoárja.

A meglepőbb eredmény az, hogy ha egy előadó a befutás (vagyis a slágerlistára felkerülés) időpontja előtt változatosabb zenéket jelentetett meg, akkor nagyobb valószínűséggel fog megmaradni az élvonalban; azok viszont, akik egymásra nagyon hasonlító dalokkal álltak elő már a siker előtt, valószínűleg néhány sláger után lekerülnek a toplistáról.

Ezt két ok is magyarázhatja. Mindkettő azzal a feszültséggel függ össze, ami rögtön a siker után megjelenik: mind a közönség, mind a zeneipar az első slágerhez hasonló dalokat vár el az előadótól – valamint azt az ennek ellentmondó dolgot is, hogy alkalmazkodjon a mindig változó trendekhez. Ha már a befutás előtt bizonyította, hogy sok mindenre képes, akkor jobban elfogadják tőle, hogy a későbbiekben sem csak egyfajta zenével áll elő. Másrészt pedig a „sokszínű kreatív portfólió” megalkotása közben feltehetően annyit kísérletezett, tanult, hogy elsajátította azokat a képességeket, amik aztán segítenek a változó trendekhez való alkalmazkodásban.

A másik oldalon viszont a túlzott változatosság a befutás után már elidegenítő hatású lehet. Vagyis miután a kezdeti kísérletezés után rátalálnak arra, ami rezonál a közönséggel, a zenészeknek érdemes erre fókuszálniuk.

Nemcsak a „maradj ugyanolyan” és „újulj meg” követelményei között kell egyensúlyozni, hanem ott van az a dilemma is, miszerint az éppen népszerű daloktól való eltérés segít kitűnni a tömegből, ugyanakkor csökkenti is az esélyét annak, hogy egy dal felkerülhessen a slágerlistára. Justin Berg elemzése is kimutatta, hogy a nagy újdonságértékű dalokat

megjelentető előadók kisebb eséllyel érnek el sikert; ugyanakkor ha lesz egy slágerük, akkor ezután a repertoár újszerűsége már növeli a hosszú távú karrier valószínűségét.

Vagy ahogy az Atlantic cikkében olvasható: az újdonság először „művészi kockázat”, a befutás után viszont segít a hallgatóság megtartásában.

Berg reméli, hogy az elemzése hat majd a zeneipar gyakorlatára: lesznek, akik belátják, hogy ahelyett, hogy egyegy előadóból kifacsarnak néhány slágert, majd eldobják őket, érdemes a zenészek repertoárját (egy befektetési portfólióhoz hasonlóan) egységben szemlélni, és a hosszú távú siker érdekében hagyni, hogy kibontakoztathassák a kreativitásukat.

A fent idézett cikk megmutatja néhány közis­mert előadó esetén az újszerűség és változatosság értékeit. Elton John az egyik olyan sztár, akinek az első sikere, a Your Song előtti dalai a legnagyobb változatosságot mutatták. ≠ RÓNAI ANDRÁS

33

ZENEIPAR

NŐK HELYZETE A ZENEIPARBAN I FELMÉRÉS

ZAKLATÁS, ELŐITÉLETEK, ÖNBIZALOMHIÁNY Nem sokat javult a zeneiparban dolgozó nők helyzete a pandémia alatt – ez a fő következtetése a Be The Change – Women In Music 2022 című jelentésnek, ami egy nagyszabású, globális felmérés eredményeit ismerteti. Kérdőívvel, illetve esetenként mélyinterjúval vizsgálták 631 a zeneiparban dolgozó nő véleményét; közülük 486 alkotó volt (előadók, dalszerzők, kisebb részben producerek, hangmérnökök), 223 pedig zeneipari vezető; voltak, akik mindkét szerepet betöltik.

A pandémia, a zeneipar megszokott működésének kényszerű felfüggesztése akár alkalmat is teremthetett volna arra, hogy komoly lépések történjenek a nagyobb esélyegyenlőség, a nők helyzetének javítása érdekében. Ehhez képest a megkérdezettek alig néhány területen tapasztaltak javulást. 40% szerint nőtt a nők láthatósága a zeneiparban, 36% érzékelt javulást a vezetői pozíciókat betöltők diverzitásában. Ugyanakkor a válaszolók 29%-a úgy látja, hogy az online zaklatás mértéke növekedett.

A lezárások miatt sokan nem tudtak stúdióba menni, és otthon – jellemzően oktatóvideókat nézve – kitanulták a produceri, hangmérnöki tevékenységeket. Ugyanakkor csak a válaszadók 27%-a látja úgy, hogy javulás történt az ilyen „technikai” pozíciókban, amelyekben nagyon kevés nő dolgozik. Egyébként 56% látja úgy, hogy az otthoni vagy interneten keresztüli kollaboráció biztonságosabb környezet a nők számára, és 40% szerint ez közrejátszik abban, hogy vannak nők, akik inkább ezt választják a stúdió helyett.

a nők szexualizációja A MIDiA Research piackutató a TuneCore-ral és a Believe-vel együttműködve készített tavalyi jelentése az ismert aránytalanságok mögötti okokra koncentrált. Arra jutottak, hogy a problémák egyik fő gyökere az, amit így neveznek: a nők szexualizációja.

Ebbe beletartozik a nyomás, hogy „jól kell kinézni” (a mostani felmérésben a válaszadók mindössze 7% mondta, hogy legfeljebb ritkán találkozik ezzel, 67% pedig kifejezetten gyakran), a nem tudatosított előítéletek arról, hogy mi az, amire egy nő „képes” (csak 9% találkozik ezzel ritkán). A szexuális zaklatásra vonatkozó kérdésre 40% mondta, hogy gyakran találkozik vele, 30% azt,

34

hogy alkalmanként. Sok nő érzi úgy, hogy az életkora növekedésével bezárulnak előtte a lehetőségek. Az ún. tokenism problémájával – vagyis amikor azért csináltatnak valamit egy nővel, vagy azért kap meg egy pozíciót, hogy meglegyen a sokféleség látszata – 62% találkozott közepes vagy nagy gyakorisággal.

Ritkán esik szó arról, hogy milyen aránytalanságokat okoz a gyerekvállalás és nevelés, pedig a válaszadók majdnem fele találkozik azzal, hogy más elvárásokkal szembesülnek a különböző nemű szülők, illetve másként érinti őket az, hogy emiatt hos�szabb-rövidebb ideig nem tudnak dolgozni. Azzal, hogy ugyanazért a munkáért kevesebb pénzt kap egy nő, mint egy férfi, 62% találkozott gyakran vagy legalább alkalmanként.

önbizalomhiány, imposztorszindróma Fontos kérdés az önbizalom, ami sokszor „láthatatlan akadályokat” gördít a nők elé. Ez nagyobb mértékben érinti a vezető pozícióban lévőket: 74% szokott kételkedni a saját képességeiben, és 66% számolt be imposztorszindrómáról, vagyis arról, hogy még ha sikeres is, valójában úgy érzi, hogy ezt nem a tudásának, csak a szerencséjének köszönheti. Az alkotók (zenészek, szerzők, producerek, hangmérnökök) is beszámoltak ilyesmiről, de kisebb mértékben: 56%-uk kételkedik magában, 52% írt imposztorszindrómáról.

Viszont a női alkotók nagyobb arányban érzik a nyomást, hogy mivel nők, nincs keresnivalójuk a zeneiparban: 49% számolt be ilyesmiről, a vezetőknek pedig 38%-a. Szintén elég nagy arányban (40%) érezték úgy az alkotók, hogy kizárólag a nemük alapján próbálták őket különböző együttműködésekre rávenni, pl. egy előadót és egy producert azért tartanak „tökéletes párosí­ tásnak”, mert mindketten nők. 59% mondta azt, hogy azért, mert

ZENEIPAR

nő, megpróbálták „femininnek” gondolt szerepekbe kényszeríteni (pl. a popzene inkább „nőies”, mint a rock).

Az önbizalomhiány másik oldala, hogy a nők túlnyomó többsége úgy érzi, hogy keményebben kell dolgoznia az elismerésért, mint a férfiaknak: a vezetői pozíciókban lévők 86%-a, az alkotók 79%-a mondta ezt.

Fontos különbség még, hogy a női vezetők jobban ismerik azokat a lehetőségeket, forrásokat, amik segíthetnek nekik, pl. oktatás, mentorálás, kapcsolatépítés. A két terület, vagyis az alkotás és a vezetés összefügg: főleg a fiatal, elsősorban a neten aktív előadók számára fontos, hogy olyan cégekkel dolgozhassanak, amelyekben magas pozíciókban is dolgoznak nők, és támogató közeget teremtenek.

műfaji és területi különbségek Röviden ír a jelentés a területi és műfaji különbségekről. A popzenében sok probléma élesebben jelentkezik, például az önbizalommal kapcsolatosak; az átlagnál többen érezték a külsejükre vonatkozó elvárásokat. A hiphopban dolgozóknál erősebb az érzés, hogy keményebben kell dolgozniuk, mint a férfiaknak; az elektronikus zenében pedig az idősödés hátrányos következményeit.

Az Európában élő nők féltek ez utóbbitól (ageism) a legjobban, illetve az átlagnál nagyobb volt náluk az önbizalomhiány is. Az észak-amerikai válaszadók gyakrabban találkoztak zaklatással, a külsejükre vonatkozó elvásárokkal és azzal, hogy a kreatív választásaikat behatárolja, hogy női szerepekbe kényszerülnek. A nyugati világon kívüli nők több szempontból kevésbé érezték a negatív előítéletek hatását; a jelentés szerint ez összefügghet azzal, hogy ők voltak a leginkább eltökéltek, hogy globális közönséget érjenek el a zenéjükkel.

a férfiak a nők helyzetéről A jelentés egy másik fontos újdonsága, hogy 267 férfit is megkérdeztek ugyanazokról a témákról, mint a nőket; alkotókat és vezetőket egyaránt. Minden területen komoly eltérés volt a problémák érzékelésében. Míg a nők 71%-a mondta, hogy gyakran tapasztalta, hogy a nőkkel másként bánnak a zeneiparban, a férfiaknak csak 39%-a véli, hogy ez gyakran előfordul. Mint a jelentés írja, minél láthatóbb, „a felszínhez közeli” egy probléma, annál közelebb volt egymáshoz a nők és a férfiak érzékelése. Így például a szép külsőre irányuló nyomást a nők 82%-a tapasztalta (gyakran vagy alkalmanként), és a férfiak 68%-a látta ugyanezt. Ám a tudatosítatlan előítéleteknél már jóval nagyobb a különbség (80%-58%). A férfiak 50%-a látta úgy, hogy gyakran vagy alkalmanként zaklatás áldozatai lesznek a nők, a 71%-kal szemben. A fizetésbeli különbségeknél majdnem kétszeres a különbség (67%-36%), és a férfiak kb. harmada lát a gyerekneveléssel kapcsolatos aránytalanságokat, a nők 48%-ához képest.

Ami azt illeti, hogy a férfiak mit tettek a problémák ellen, a legtöbben a nők figyelmes meghallgatását jelölték meg (65%), illetve azt, hogy biztatták őket a zeneiparban való részvételre (59%). Jóval

nagyobb arányban voltak olyanok, akik bevontak nőket különböző szakmai projektekbe (50%), mint akik azért vettek fel nőket, hogy arányosabb legyen a nemi megoszlás (16%). Mentorálási, oktatási lehetőségeket a válaszadók harmada ajánlott fel.

a megoldások A megoldásokat tekintve a legtöbb válaszadó nő a mentorálási lehetőségek terjesztését jelölte meg (a vezetők 45%-a, az alkotók 42%-a). A vezetők számára nagyon fontos lenne, hogy a nők példaképeket lássanak maguk előtt (44%), míg az alkotók ezt kevesebbszer jelölték meg (36%). Sokak szerint fontos lenne, hogy a cégek tulajdonosi és vezetői köre sokszínűbb legyen (42-37%). A nemi kvótákat (pl. élőzenei eseményeken, iparági díjaknál) elég kevesen támogatják (11-15%).

A jelentés szerzői is számos javaslatot fogalmaznak meg. A kiindulópont „a zaklatással szembeni zéró tolerancia”, amire fel kell készíteni a cégek HR-osztályait, illetve lehetőséget kellene nyújtani, hogy ezekhez nemcsak az alkalmazottak, de a kiadók, zeneműkiadók által szerződtetett előadók, szerzők is fordulhassanak.

A fizetési különbségek ellen is belső intézkedéseket kell hozni. Az önbizalom problémáit specializált szervezetekkel együttműködve, pl. tréningekkel lehet enyhíteni. Itt nagy szerepük van a férfiaknak, akiknek érdemes önvizsgálatot tartaniuk, hogy ha esetleg nem is szándékosan, de hogyan járulnak ehhez hozzá.

Nagyon fontos az is, hogy a nők egymást támogassák, megos�szák egymással a tudásukat, a hozzáférést különféle szakmai, segítő hálózatokhoz, szervezetekhez. Egymás támogatása már csak azért is fontos, mert nem ritka, hogy a nőknek egymással kell versenyezniük a „diverzitás kedvéért” létrehozott „női” pozíciókért.

A TuneCore vezérigazgatója, Andreea Gleeson a jelentés bevezetőjében arról ír, hogy 2021-ben a szerzői kiadású zenéjüket náluk terjesztő alkotók között mindössze 28% volt a nők aránya (ami még mindig jobb volt, mint a zeneiparra általában jellemző 11-12%).

Több lépést is tettek, hogy ezen változtassanak: a zeneipar több szektorában kerestek olyan partnereket, amelyek nőknek és más nemi kisebbségeknek nyújtottak támogatást, forrásokat; figyeltek arra, hogy a marketinganyagokban azonos arányban jelenjenek meg férfiak és nők; nyilvánosan beszéltek a problémáról. Az eredmény az, hogy 2021 végén a TuneCore által terjesztett zenék 42%-ának nő az alkotója. „Ez azt mutatja, hogy célzott erőfeszítésekkel igenis lehet válto­ zást elérni” – írja Gleeson, aki elárulja, hogy „amellett, hogy a Tune­ Core-nál dolgozom, egy egyéves fiú és egy hároméves lány édes­ anyja vagyok. Szeretném, ha olyan világban nőnének fel, amiben a lányomnak ugyanolyan lehetőségei vannak, mint a fiamnak.” ≠ RÓNAI ANDRÁS

35

ZENEIPAR

VASTAG GÁBOR I PRODUCER

BELE TUDOK SZERETNI Vastag Gábor sokfelé gitározik, énekel és producerkedik. Legfrissebb munkái között szerepelnek a Wake Up 1230, a Bagossy Brothers, a Fran Palermo anyagai, de a SounDay Stúdióban készült el a Muzsik és Volkova új lemeze is. Hallgassuk hát a producert, aki egy olyan korban szocializálódott, amikor még a lépcsőházak falára krétával írt üzenetek jelentették a Messengert.

Dal+Szerző: Hogy lett belőled zenész?

Vastag Gábor: 12 éves voltam, amikor egy külföldi zenei újságban kiszúrtam magamnak az elektromos gitárt, méghozzá a Fender Stratocastert. Azonnal beleszerettem. Aztán édesanyám – aki nagy Beatles- és Hungária-rajongó volt, és mutogatott nekem ilyen zenéket – dolgozott egy boltban, ahol kazettákat is lehetett kapni. Kisgyerekként hátul a raktárban böngészgettem, és meg36

találtam egy dobozt, ami tele volt kazettákkal. Ott találkoztam életemben először a Pink Floyddal: tetszett a neve, és marha jó volt a lemezborító. Ez a dupla koncert, amin a villanykörtés ember áll (Delicate Sound of Thunder – a szerk.), ugye, ikonikus borító, és hú, vajon milyen zene lehet? Aztán beraktam a kis kétkazettás, oda-visszajátszós magnóba, amiért egész Bécsig mentünk, és ezzel belecsöppentem a Zenébe.

INTERJÚ

Ahol laktunk, a Pozsonyi úton, Molnár Gábor gitáros volt a felső szomszédunk – persze akkor még nem volt gitáros, csak ugyanolyan kisgyerek, mint én –, ő kapott először karácsonyra gitárt, és azonnal zenekart alapítottunk. Vele csináltuk az első valódi zenekarunkat, a Salvadort is, ahol már csatlakozott hozzánk egy dobos srác, Németh Miki, aki azt hazudta, hogy van dobszerelése, de nem volt. Beiratkoztunk egy úgynevezett zeneoktató munkaközösségbe, amit úgy kell elképzelni, hogy a Tátra utca elején volt egy kis dohos pincehelyiség, ahol egy öreg bácsi, Pataki Józsi bácsi tanított dobot, basszusgitárt, gitárt.

Mindehhez is értett. És akkoriban ez a dohos pincehelyiség nagyon nagy szerepet játszott az életemben, folyamatosan ott lógtam az öregnél, és szívtam magamba ezt az egész dolgot. Orsós magnóról Hendrixeket hallgattunk, meg ilyeneket, és ez nekem egy hatalmas csoda volt. Kezdetleges hangszereken, tákolmányerősítőkön 13-14 éves korunkban már zenéltünk, lomtalanításkor kidobták a nagy, fekete-fehér tévét, azt a helyszínen kibeleztük, maradt ez a szép fadoboz, ahova bepattintottunk két bolgár hangszórót, és kész voltak az első hangfalaink. Borzalmasan szép meg szabad időszak volt ez akkor nekünk: iskolások voltunk, zenéltünk, éltük az életet. Nyaranta folyamatosan próbáltunk, szinte reggeltől estig muzsikáltunk.

D+SZ: Aztán jöttek a profi bandák.

VG: Egy közös próbateremnek köszönhetően ismerkedtem meg Gerdesitsékkel (Ger­ desits Ferenc dobos, a szerk.). Odakerült a Marlboro Man, az Üllői Úti Fuck meg a Quimby is, mindenkinek ott volt a cucca, és szépen beosztogattuk, hogy éppen ki próbál. De akkor még nem volt komoly naptárrendszer, tehát lementünk, ha éppen zenélt valaki, azt megvártuk és akkor jöttünk mi. Aztán kiderült, hogy mindannyian nagyon szeretjük a Shadows együttest, így alakítottuk meg a Torpedo Bandet, ami kizárólag Shadows-számokat játszott, ott muzsikáltunk együtt Gerdesitscsel, Mezei Andrással, Szántó Faszival először. Később a Murányi utcában, a földszinti lakásomban, egy kis home stúdióban tákoltam össze az első A Kutya Vacsorája-lemezt, de mondjuk azt sose felejtem el, amikor a 2000-es évek elején, még a három, netán négy négyzetméteres szobámban, otthon, az Újlipótban azt üvöltötte Gerdesits, hogy „Közeledik kétezer!”, miközben a nagymamám épp vacsorázott a konyhában, a kétcentis fal túloldalán.

D+SZ: Mi vitt rá a hangmérnökösködésre és később a producerkedésre?

VG: Nagyon érdekelt ez az egész hangfelvétel dolog, és amikor a Salvador zenekarral fel akartunk venni tizenpár dalt, egy korábbi rossz tapasztalat hatására kitaláltuk, nem megyünk stúdióba, majd megoldjuk ügyesbe, okosba. És így is lett. Borzalmasan elmerültem ebben: nem voltak tutoriálok, leckék, nem voltak videók az akkor még nem létező YouTube-on, ott minden gombhoz hozzá kellett nyúlni, a saját hibáimon tapasztaltam ki, hogy egyáltalán hogy működik ez az egész.

Aztán ahhoz, hogy érdemben tudjak segíteni más zenekaroknak, még be kellett egy kicsit érni: jó pár felvételt meg kellett csinálni, rájönni, hogy mitől működik, hogy miért kell inkább úgy csinálni, mint emígy... Akkoriban rengeteg zenét hallgattam, és nagyon-nagyon sokfélét játszottam is, a hiphoptól kezdve a Ludditákon át a posztpunk Üllői Úti Fuckig vagy Frank Zappáig eszméletlen mennyiségű zenei tudást tudtam betölteni. Nagyon széles rálátásom lett magára a muzsikára, és nem is tudtam hirtelen, melyik zenét szeretem legjobban, mert mindegyiket marhára csíptem, bele tudtam magam érezni. Összesodort az élet Lang Andrissal, az akkori PestiEst-igazgatóval, akivel szintén csináltunk egy zenekart, az Energomatot, ahol ez a műfaji ömlengés hirtelen egy formációba csoportosult. Nagyon széles zenei spektrumban találtam magam hirtelen, ahol a balkáni népzenétől kezdve a félig jazzes, rockos, félig alternatív gombócba volt belegyúrva minden. Ott tanultam meg azt a fajta in-

Borzalmasan szép meg szabad időszak volt ez akkor nekünk: iskolások voltunk, zenéltünk, éltük az életet

„

tuitív muzsikálást, amikor csak annyit tudsz a dalról, hogy a dobos összeüti háromszor a dobverőjét, és utána elindul a szám, ami ott, abban a pillanatban íródik meg. És hogy ennek mekkora ereje van.

D+SZ: Azt azért mondhatjuk, hogy neked a hobbid a munkád.

VG: Hát ez egy érdekes összeszövődés: nagyon szeretem a hobbimat, ami a munkám, ami az életem. Az is egy folyamat volt, hogy eljussak oda, hogy létre tudjak hozni olyan helyszíneket, ahol meg tudom ezt csinálni. Mert például nem tudsz jó felvételeket csinálni egy full padlószőnyeges szobában, mivel a mikrofon előtt megeszi a fal a hangot. Saját magam kellett rájöjjek, hogy „miért nem szól már ez a szaxofon”?

Hát azért, mert totál néma a szoba, 37

INTERJÚ

nincsenek olyan hangok, amitől színes lesz a felvétel. Ezek a kis saját tapasztalatok sokat segítettek abban, hogy – mondjuk ez is egy állomás, de – van már egy viszonylag komoly stúdióm, ahol dolgozom. Fél évig építettem ezt a helyet, gyakorlatilag a két kezem munkája. Ebben sem ismerek határt, magad uram, ha szolgád nincs! Tőlem nem áll távol, hogy fél évig letegyem a gitárt, szerszámokat ragadjak.

ℹ VASTAG GÁBOR

Az 1977-ben, Budapesten született gitáros-énekes-dalszerző-hangszerelő-hangmérnök-producer a zenélés mellett (lásd interjúnkat) már 2001től dolgozik hangstúdióban. Erre az évre datálható a SounDay stúdió indulása, amely számos inkarnáción esett át, míg jelenlegi helyére költözött. A mindenki által csak Vastiként közismert zenész-producer számtalan teljesen különböző stílusban mozgó formációból ismert – a kilencvenes évek elején indult Salvador után megfordult a Doors Emlékzenekarban, a Shadows-dalokat játszó Torpedó Bandben, a Frank Zappa-Syrius Emlékzenekarban, a Marlboro Manben, az Üllői Úti Fuckban, Szilárdnál, A Kutya Vacsorájában, a Hippikillerben, a Ludditákban, az Energomatban, session gitárosként rendszeresen játszik a Quimbyben, de ő látható Frenk vagy éppen Kiss Tibi oldalán az Aranyakkordban. Mint zenei producer és/vagy hangmérnök olyan előadók munkáit gondozta többek között, mint Little G Weevil, a Budapest Bár, Frenk, a Bagossy Brothers (hangmérnök), Lóci játszik, Fekete Jenő, a Marble Mist, az Anna and the Barbies, az Antares (hangmérnök), Kollár-Klemencz László, a Magidom, a Jambalaya, az Esti Kornél, a Trillion, a Quimby, A Kutya vacsorája, az ÉK, a Random Trip, a Csaknekedkislány, a Kiscsillag vagy éppen a hiperkarma.

D+SZ: Hogy jellemeznéd a SounDayt, a stúdiódat?

VG: Én úgy fogom fel, hogy ez igazából nem egy stúdió, még ha fizikailag az is, nekem inkább olyan, mint egy hangszer. Az a legjobb, amikor már úgy tudom használni magát a stúdiót, mint mondjuk a gitáromat: ha idejön egy négyfős zenekar, én vagyok az ötödik tag, és az én hangszerem az faltól falig tart, beleértve mindent, az összes valós hangszert, a könyveket, mindent. Tehát amit én hozzá tudok tenni a produkcióhoz, az itt lakik ebben a szobában. És odáig is el kellett agyban meg tapasztalatban jutni, hogy mennyire fontosak ezek a dolgok, az, hogy olyan körülményeket tudjak biztosítani a muzsikusoknak, ahol ők jól érzik magukat. Mert én nem tudok mást felvenni, csak azt, hogy ők hogy vannak. Ha jól vannak, jól muzsikálnak. Ugye, én is a zene oldaláról jövök, nem a tudatos, mérnöki oldalról, ezért nekem ezek a dolgok fontosak voltak mindig is.

Lehet, hogy az adta az egésznek a löketet, hogy annak idején, 17-18 évesen rossz élményem volt ezzel kapcsolatban, és nem hittem el, hogy ennek úgy kell működnie, hogy az ember bemegy a stúdióba, és úgy jön ki, hogy amit tudott már, azt se tudja eljátszani. Én nem gondoltam, hogy ez így kell legyen. És szerintem jól gondoltam.

D+SZ: Mitől jó egy stúdió neked?

VG: Hát, nagyon sok mindennek kell egyszerre megfelelnie, hogy jó legyen. Legkevésbé hiszek a technikában. Tényleg. Persze függ a technikától, hogy min szólal meg, de egy dolgon nem tudok változtatni: hogy mi megy bele a mikrofonba. A legjobb mikrofonba bemenő nem túl jó információból nem tudok jót csinálni, nincs rá gomb, a „jóizátor”. Tehát azt gondolom, hogy elsősorban a környezet, a vibe, az energia, ami ilyenkor körbeveszi a muzsikust, ezek a fontosak. Abban hiszek, hogy egy jó stúdióban a muzsikus jól tud muzsikálni, és azt a dalt, amit éppen veszünk, azt úgy képes eljátszani, hogy szinte észre se veszi, hogy most egy stúdióban áll, és ennek most tétje van.

D+SZ: Milyen cuccal dolgozol?

VG: Én egy old school, maradibb forma vagyok, nagyon sok analóg berendezést használok, régi keverőpultokat, mikrofonokat, én ezekben bízom. Tudom, hogy ma már bárki felpattint egy laptopot, amiben benne van egy zeneszerkesztő szoftver, aztán ezt stúdiónak hívják, de én egy kicsit máshogy látom ezt az egészet. Az együtt muzsikálás meg az együtt alkotás erejében hiszek például: még hogyha nem is tökéletes a felvétel, mert valaki mellényúlt picit, az még mindig marhára kijavítható, viszont az együttjátszásnak van egy őrületes, komoly energiája, amihez szintén nincs gombom utólag. Más az, amikor a dobos egy takjelre, vagy valami mankóra feljátssza az ügyet, és akkor szépen arra épülgetnek fel a hangszerek, meg megint más, amikor ez egyszerre történik meg.

D+SZ: Kicsit itt belép a pillanat varázsa is.

VG: Így van. És mindig mondom a zenekaroknak, hogy ezt a pillanatot bele kell komponálni a darabba. Kész tervekkel kell érkezni, mert az nem jó, hogyha a nulláról kell indulni, viszont mindig engedni kell azt a szabadságot, hogy a pillanat, az belekerüljön a

38

INTERJÚ

dalba. Ebben segít a producer. Sokszor van az, hogy változtatunk dolgokon, de ezt általában a zenekar nem stresszként éli meg, hogy „jaj, hát az eredeti nem így volt”. Ha mégis, akkor meg szólok: az eredeti, az most készül.

D+SZ: Hallgatsz-e olyan zenéket, van-e rá időd, érkezésed, akarod-e, hogy érjenek olyan hatások, hogy 2022-ben így szokott szólni mondjuk egy blues Amerikában?

Inspirálódni általában magából a dalból szoktam, amit éppen csinálok, nem egy mai slágerből. Egy dal nekem megmondja, hogy kábé szerinte hogy kéne megszólalnia. Annyira új nincs a nap alatt, és még mindig attól lesz valami másabb, mert más adat megy bele a mikrofonba, tehát, hogy valakinek olyan hangszíne van, vagy olyan játékstílusa, ami különleges. Most olyan zenéről beszélek, amit még mindig hús-vér emberek, hangszerekkel állítanak elő: egy gitár még mindig egy erősítőből szól jól, egy dob még mindig bemikrofonozva szól jól, nem pedig egy loopot,vagy egy patternt használunk erre a dologra. Megvannak ezeknek is a műfajai, én is sokszor vegyítem ezt a két technikát, az analógot és a gépeket, csak ilyenkor az az érdekes, hogy ezt hogy tudom úgy használni az élő zenében, hogy az valamivel különlegesebb legyen, a dalokhoz szabva ezeket a dolgokat. Mert nem minden jó. Nem mindenhova jó. És itt a lényeg, hogy valahogy ráérezzünk arra a dologra, hogy éppen egy adott zenekarnak mi áll a legjobban. Tehát mindig maga az előadó, a zenekar, és az őáltala hozott dal vezérli a kezeket, meg hogy merre menjen a muzsika, milyen hangszereket, milyen erősítőket kössek be, milyen mikrofonokat rakjak le bizonyos dolgok elé.

D+SZ: Producerként mennyire kell valami váratlant villantani ahhoz, hogy elismerjenek?

VG: Sok előadó azért jön ide, mert szeretnék, ha nemcsak egy record gomb lenyomásából állna ez az egész dolog, hanem kíváncsiak arra, hogy én mit gondolok erről, merre vinném. De van, amikor azt mondom, hogy „gyerekek, ez így jó, ahogy van”.

Máskor meg azt mondom, hogy akkor vegyük elő, hogy a lábdob mit üssön, meg a pergő hogy szóljon. És ez igazából nem azon múlik, hogy mennyire felkészült vagy profi egy zenekar, hanem hogy maguk a dalok, azok éppen milyen szintet hoznak. Amúgy nagyon egyszerű: kipróbáljuk a javaslatokat, és ha működik, akkor mindenki örül. Akkor valamit létrehoztunk, amire ők se gondoltak, meg az előző percben még én sem.

D+SZ: És hogy látod, mennyire nyitottak erre a zenészek?

VG: Egyre kevésbé érzem azt, hogy egoügy lenne ebből. Régebben még talán jobban érezhető volt ez a foggal-körömmel való ragaszkodás ahhoz, amit „tegnapelőtt papírra írtam”. Sőt, volt olyan zenekar, ahol a dobos úriember azt mondta, ez az ő pergőhangzása, az üvegre húzott pergő, mire mondtam, hogy

szerintem az adott dalba pont nem ilyen hangzás kéne, aztán odaadtam a sajátomat, amit behangoltam úgy, ahogy szerintem jó volt. Feljátszotta az úriember, a zenekar a lehallgatóban visongott örömében, hogy „ez az, megszólalt a dal, tarara”, majd kijött az ember, és azt mondta, hogy „tényleg jól szól, de maradjon az enyémmel, az az én pergőm”. Na most ilyenkor én nem fogom lenyomni a torkán, ha ő azt akarja, az lesz. De ilyenek egyre kevésbé vannak, azt kell mondjam, tökre nyitottak a zenekarok, illetve az előadók ezekre a dolgokra. Lehet, hogy azért is jönnek ide, mert nyitottak: ha nagyon tudnák, hogy mit akarnak, akkor lehet, hogy nem is ide jönnének. De ma már kevésbé hiúsági kérdés, meg eleve máshogy vannak a mai fiatal muzsikusok, nekik nem kellett véresen megszerezni a tudást, mert csak jött, míg a mi öregeinkből kiszedni valami infót, az lehetetlen volt, annyira fogták a tudást.

D+SZ: Olyan szokott lenni, hogy valakit visszautasítasz?

VG: Ritkán. Valahogy nem is keresnek meg azok az arcok, akiket én se keresnék. Nekem nincs előítéletem, én ugyanúgy kínálom Presser Gábort kávéval és ugyanúgy fogadom, ugyanolyan nyitott szívvel a legelső stúdiózására érkező zenekart is. Egyszer egy régi, nagyon híres zenekar keresett meg, akikért én annyira nem voltam sose oda, de nem mondtam le a munkát, csak valamiért éreztem belül, hogy ezt valószínűleg nem csinálnám szívesen. És ezt annyira sikerült bevonzani, hogy végül is nem engem bíztak meg, hanem valaki mást. De nincs nagyon ilyen.

Olyan van, hogy felhívnak, „Mi vagyunk a Gipsz zenekar, minden jó, de a rádió le fogja játszani?” És akkor erre mit mondjak? Persze, megvan a gombom rá, amitől rádiósláger lesz. Lószart, nincs!

Nem sokan, de egy páran azért tévhitben vannak ilyen szempontból, azt hiszik, hogy attól fogja lejátszani a rádió, mert elmennek egy szuper stúdióba, és úgy fog szólni. Hát nem. A legszuperebb stúdió is csak azt tudja felvenni, ami belemegy a mikrofonba, és ha az nem olyan, akkor nem olyan.

D+SZ: Van kedvenced a munkáid közül?

VG: Hülyén hangzik, de sokszor az a kedvencem, amit éppen csinálok. Rá tudok kattanni ezekre a dolgokra, és akkor hazáig éneklem azokat a dalokat, amiket itt vettünk fel. Tehát tudom egy kicsit úgy hallgatni a dalokat, mint a közönség, hogy most ebbe bele lehet-e szeretni, vagy nem. És amelyikbe bele lehet, abba én is bele tudok szeretni. Ez jó szűrő nekem: ha már én is dúdolom a dalokat, akkor szerintem több száz ember fogja még dúdolni. ≠ INTERJÚ: NAGY GYŐZŐ FOTÓ: JELI ANDRÁS

39

ZENEIPAR

DEX2022 I HOGYAN ÍRJUNK SLÁGERT?

NEM ATTÓL LESZ FINOM AZ ÉTEL, HOGY MINDEN FŰSZERT BELESZÓRSZ A Dalszerző Expón több előadás több szempontból is foglalkozott a slágerekkel. Sokszor elhangzott, hogy a legfontosabb a jó refrén, aminek egyszerűnek, mindenki által énekelhetőnek, emlékezetesnek kell lennie – ahogy Pascal Oorts fogalmazott a KISS, vagyis „Keep It Simple and Singable” jegyében. De persze ezen túl is nagyon sok mindenre szükség van egy sláger megírásához. körmendi roland, a több műfaj magyar élvonala mellett a nemzetközi előadókkal is dolgozó SMiTHMUSiX szerző-producer duó tagja előadásában nemcsak a slágerekről beszélt, hanem arról is, mi minden kell ahhoz, hogy az ember erre a szintre jusson. Elsősorban nagyon sok munka és nagyon szilárd elhatározás – már csak azért is, mert „ezer nem előz meg egyetlen igent”. Nem elég jó zenésznek lenni, hanem a zeneipar minden részletét ismerni kell.

A rengeteg munka része a folyamatos fejlődés, önfejlesztés, illetve az is, hogy ha érkezik egy megkeresés egy 24 órás (vagy akár annál rövidebb) határidejű munkára, akkor minden más helyett azzal foglalkozzon az ember – ez a nemzetközi zeneiparban gyakran előfordul (megfejelve még azzal, hogy a megrendelők gyakran más időzónában élnek).

Körmendi Roland a szerzők és a producerek szempontjából is beszélt arról, mi kell egy slágerhez. Az említett refrén mellett lényegi pont, hogy a dal képes legyen megragadni egy hangulatot, aminek fontos eszköze az akkordmenet; a szövegnek is ugyanehhez a vibe-hoz kell illeszkednie. Mindig figyelembe kell venni, hogy „a kevesebb sokszor több” – vagyis nagyon fontos szabály, hogy „ne bonyolítsd túl a dolgokat”.

A producer szempontjából fontos, hogy pontosan tudja, mit akar kihozni a dalból – ami Körmendi szerint tízezer befektetett munkaóra után már elég gyorsan megy majd… Mint ahogy ahhoz is rengeteg munka, tapasztalat kell, hogy az ember tudja az összes apróságot, ami a jó megszólaláshoz szükséges; no meg ahhoz is, hogy az ember kialakítsa a maga saját, egyéni hangzását. A dalszerzéshez hasonlóan fontos szabály a „kevesebb 40

több”, vagyis a „túlproducerelés” kerülendő. Fontos követni az aktuális zenéket, a hangzások vagy akár a dalhosszúságok meghatározásához.

Körmendi bemutatta, hogyan dolgozik a SMiTHMUSiX. Először a groove-ot írják meg – a legfontosabb itt az, hogy ha az ember nem bólogat rá önkéntelenül, akkor újra kell kezdeni. Az alaphangulat (boldog, szomorú, „fura” stb.) meghatározását az akkordmenet kidolgozása követi, majd a hangzás fő paramétereinek kitalálása (kurrens hangzás lesz vagy „old school” stb.).

Ezután következik a topline megírása, azon belül is először a ref­ réné. Ha van rá idő, akkor érdemes ezután pihentetni két napot a számot, majd a visszahallgatás előtt először felidézni a refrént – ha nem sikerül, akkor az bizony nem lett elég erős.

A visszahallgatáskor felmerülő szükséges változtatások, finomhangolások után írják meg a szöveget, majd ezután keresnek énekest, akivel felveszik a demót. A keverést, maszterelést is ők maguk csinálják. A kész demóval aztán „házalnak” – Körmendi tanácsa szerint egy még be nem futott szerző, producer keressen a neten tehetséges, de még nem ismert előadókat. Ha nem találnak hamar előadót a kiadói, zeneműkiadói kapcsolataikat mozgósítva, akkor kiadják a dalt maguk, hiszen az is fontos, hogy legyen látható-hallható katalógusuk.

pascal oorts szerző-producer, aki az antwerpeni Tapelab stúdiójában nemzetközi klientúrával dolgozik, arról a tíz pontról beszélt, amit tapasztalatai alapján a slágerek (túlnyomó többsége) teljesít, hozzátéve, hogy ez nem kimerítő lista és nem is szigorú,

kivételeket nem engedő szabályrendszer. Persze ő is említette az egyszerű, emlékezetes refrént (egyszerű, énekelhető, korlátozott hangterjedelmű, nem túl nagy hangközökkel, „logikus és szimmetrikus” struktúrával), a megjegyezhető szövegeket (legalább egy „be­ akadó” frázissal, kifejezéssel) és a hookokat. Utóbbiakat úgy határozta meg, hogy ezek olyan meglepő, egyedi megoldások, amikre a közönség azt mondja, hogy „hú, ez valami más, valami cool” – ez lehet egy dallam vagy egy ritmus, egyedi hangzás, effekt stb.

Ahhoz, hogy a hallgató kapcsolódjon a dalhoz, átérezze az üzenetet, elengedhetetlen a nemcsak jó, hanem egyszerűen „lenyűgöző” énekelőadás, ami „úgy el tudja adni a dalt, ahogy egyetlen hangszer sem”. Segíti a slágerré válást a táncos groove és az, ha nem kell sokat várni a refrénre. Elengedhetetlen, hogy „modern hangzású” legyen a dal – ami nem zárja ki azt, hogy retró legyen, de kell bele valami, ami miatt nem lesz „elavult” (pl. a legtöbb megoldásában a nyolcvanas éveket idéző Blinding Lights a nagyon sok mai zenében hallható TR-808 használatával érte ezt el). A túlbonyolítás helyett az ismétlődés, illetve a kisebb variációk jellemzőek. A slágereknek történeteket kell mesélniük, és ennek a legfőbb zenei eszköze az energiaszintek variálása.

körmendi roland

bánkuti dani a produceri, hangszerelői témákat körbejáró napon arról beszélt, milyen döntéseket kell meghozni egy popdal hangszerelésében és sound designjában.

Mint mondta, a koncepció kitalálása minden mást meg kell hogy előzzön, és „ebbe a döntésbe bele kell állni”, vagyis ennek kell alárendelni minden mást. Mint mondta, ha a hangszerelés nem jó, akkor a mix és a maszter már nem tudja kijavítani a hibákat.

Szerinte – bár a különféle szoftverek marketingje ennek az ellenkezőjét sugallja – nem igaz, hogy „mindent lehet”, mint ahogy az étel sem akkor lesz finom, ha minden, otthon megtalálható fűszert belerakunk. Az egyes stílusoknak megvan a „keretrend­ szerük” a hangdizájnt, produceri technikákat stb. tekintve is; ha pedig műfaji fúziót akarunk, akkor azt „nagyon ki kell centizni, különben kínos lesz”.

A popzenében általában az ének van a középpontban, és mindent ennek kell alárendelni, vagyis semmi nem vonhatja el ettől a figyelmet. A mai zenéből Billie Eilish dalait hozta fel példának, ahol nagyon jól hallhatóan ez történik. Általában a popzenében alapszabály, hogy „amit nem hallunk, azt töröljük”, hiszen „minden fölösleges dolog nehezíti a befogadást”. Ezért is jó a világos kiinduló koncepció, mert akkor eleve nem rakunk a dalba olyasmiket, amiket aztán ki kell húzni. A koncepció abban is segít, hogy tudjuk, mire kell a legtöbb figyelmet fordítani. Ha minimalista hangszerelés mellett döntünk, tudni kell, hogy ebben „semmi nem fedi el a hibákat”.

rácz gergő nem általános elvekről beszélt, hanem pályájának rövid – és öniróniában

pascal oorts

bánkuti dani

bővelkedő – bemutatása után három dalának születését mutatta be. Egyes megoldásai általánosabban is alkalmazhatók. Például elárulta, hogy ha van egy jó riff vagy más motívum, amire felépül a verze, akkor ebből hogyan lehet kihozni a refrént vagy a középrészt.

Mint mondta, gyakran alkalmazható trükk az egyszerűsítés; pl. A titkod nem leszek című dalában a bridge-nél egyetlen hang marad a riffből (bár aztán ezt persze azért színezte). A Dalfutárba írt zenéjében pedig a refrén született ilyen egyszerűsítéssel; a kíséret megváltoztatása biztosítja, hogy ez ne legyen zavaró. Elmesélte azt is, hogyan „gurult ki agyalás nélkül” a Bennünk a világ zenéje. Igaz, miután a refrénben végrehajtott egy apró változtatást, hogy a címet is adó sor hangsúlyosabb legyen, ez maga után hozta a basszus megváltoztatását, ami után pedig az új ötletből kiindulva az egész dalt átalakította. ≠ RÓNAI ANDRÁS FOTÓ: HÁMORI ZSÓFIA (DEX2022)

rácz gergő 41

BELSŐSÉG

ARTISJUS-STATISZTIKA

2021 SZÁMOKBAN A pandémia okozta visszaesés 2021-ben éreztette igazán a hatását az Artisjus által kifizetett jogdíjakban. A jogkezelő tavaly 6,7 milliárd forintot tudott kifizetni magyar és külföldi alkotóknak, és minden korábbinál több hazai szerző részesült az összegből. Tavaly is több dal született, mint a járvány előtti időkben, és jóval több fiatal, új szerző lépett a pályára, mint az előző évben.

Az Artisjus 2021-ben 6,696 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek alkotóinak. Az összeg 52,88%-a, 3,54 milliárd forint jutott a magyar zenékre, 47,12%-a pedig külföldi dalokra.

Továbbra is növekszik a jogdíjban részesülők száma: 2021-ben az előző évinél mintegy ezer fővel több, 16 504 szerző és jogutód részesült jogdíjban.

zások egyre pontosabb beazonosítása a felelős: az Artisjus által alkalmazott informatikai eszközökkel egyre több kis elhangzási adat is feldolgozható. Másrészt az online jogdíjak megjelenése: a digitális zenei szolgáltatásokon a kisebb közönséget elérő dalok is nagy számban elérhetők, és a jogdíjkezelés a kisebb elhangzásszámok esetén is pontosan megtörténik.

új szerzemények

a piramis csúcsa

2021-ben 21 089 új művet regisztráltak a szerzők az Artisjushoz. Ez a szám a pandémia előtti években stabilan évi 16–18 ezer között mozgott, és a 2020-as év rekordmennyiségéhez képest kis visszaesést jelent.

Az új szerzemények között élen a pop (19%), a rock/metal (17%), az elektronikus zene (12%) és a „klasszikus/instrumentális” kategóriába sorolt darabok (11%) állnak. A világzene/ folk kategória aránya jelentősen megugrott a 2020-as dalokban, és ez 2021-ben is így maradt.

A visszaesés éreztette a hatását azok számának csökkenésében is, akik jelentősebb összeget tudnak keresni a szerzeményeikkel. Így a piramis csúcsán is lényegesen kevesebben foglalhattak helyet 2021-ben a korábbiakhoz képest. Mindössze 85 alkotó az, aki minimum havi bruttó 500 ezer forint jogdíjhoz jutott sikeres művei után. Minél több dal minél több nyilvános helyen hangzik el, annál több jogdíjat hoz a mű szerzőjének – ez általánosságban elmondható. A havi 1 millió forint felett kereső körben egy szerzőnek átlagosan már 520 olyan műve van, amit hallhatunk például rádióban, televízióban, koncerteken vagy online.

A jogdíjpiramis tetején így olyan szerzők állnak, akik már komoly életművet alkottak meg, átlagéletkoruk 52 év.

jogdíjpiramis pandémia idején Az elmúlt évekkel összehasonlítva jól látszik a járványhelyzet hatása a „jogdíjpiramis” szerkezetén. A pandémia első hullámaiban elmaradt koncertek, fesztiválok és a vendéglátóhelyek, szálláshelyek ideiglenes bezárása okozta bevétel-visszaesés miatt az egyesület kevesebb jogdíjat tudott felosztani, ráadásul mindezt több szerző között kellett megtennie.

Az alsó jövedelmi kategória és a felsők közötti létszámbeli eltérés a zeneipar természetes jelensége. A piacra lépés könnyű, mert bárki számára rendelkezésre állnak az eszközök új dal írására, felvételére, terjesztésére. Míg a szélesebb népszerűséget – így a magasabb jogdíjakat – már jóval nehezebb elérni; ehhez tudatos és kitartó építkezésre, szerzői életműre van szükség.

A jogdíjpiramis legalsó szintjét leszámítva mindegyik kereseti kategóriában csökkent a szerzők száma, míg a legalsó kategória tovább szélesedett. Annak, hogy miért tud évről évre növekedni a jogdíjban részesülők száma, két fő oka van. Egyrészt az elhang42

jönnek a tudatos és fiatal szerzők Változást jelent, hogy fiatalodik a jogdíjpiramis. A bruttó 500 ezer és 1 millió forint közötti havi jogdíjban részesülő szerzők között van már 30 éves is. Az átlagéletkor a piramisban lefelé egyenle tesen csökken, és a havi bruttó 100–500 ezer forintos jogdíj kategóriájában már vannak húszas éveik elején járó szerzők is.

Az egyesülethez újonnan 1284 új szerző regisztrált, közülük minden második 30 év alatti fiatal, amit a 20 év alatti alkotók számának évek óta különösen látványos növekedése alapoz meg.

Közülük 2021-ben közel másfélszer annyian regisztráltak (106 fő), mint az azt megelőző évben. ≠ –AJM–

6696

2021

16 504

2021

47 0,3% 89 629 629

561 2 770 2964 43919 053 7 439 5610

48 0,3%

0,6%

77 572

4,6%

509

4,1% 21,4% 28,4% 40,6%

2770 4053 7439

29 0,18%

0,5%

56 423

3,7%

350

3,3% 17,9% 26,2% 48,1%

2419 3688 9539

0,34% 2,56% 2,12% 14,66% 22,35% 57,8%

43

SZEPESI MÁTYÁS I SZÖVEGÍRÓ, DALSZERZŐ

NEM ISMERHETJÜK A SIKERES DAL TITKÁT Szepesi Mátyás – jó, senki nem hívja így, szóval Szepesi Matyi – már a kilencvenes években is zenélt, aztán egy kisebb szünet után Konyha nevű zenekarával jelent meg a magyar zenei színtéren. Az együttes lépésről lépésre halad előre, Szepesi pedig gitáros-dalszerző-énekesként számos kedvelt (és jó) dal szerzője lett. Alkotómunkáját most az Artisjus Az év szövegírója díjjal ismerte el, mi pedig megkérdeztük, honnan és hogyan jön a jó dalszöveg.

44

INTERJÚ

Dal+Szerző: Mitől jó egy dalszöveg? Pontosabban: neked mitől jó egy dalszöveg?

Szepesi Mátyás: Az a furcsa kettősség érdekel, amit minden dalszövegnek tudnia kell szerintem. A szerző egyfelől hagyjon benne nekem egy helyet, hogy én, mint hallgató bele tudjak bújni, és érezzem azt, hogy rólam szól – még akkor is, ha nagyon jól tudom, hogy nem rólam szól. Másfelől pedig legyen meglepetés, tudjon meglepni. Akár a helyzetteremtésben, akár a nyelvhasználatban, csak csináljon valami olyat, amivel lemegy a kitaposott útról. És, mondom, mindezt tudja úgy csinálni, hogy mégis meg legyek szólítva.

D+SZ: A sikeres vagy emblematikus szövegek ettől működnek szerinted? Vagy van más is?

SZM: Azt gondolom, hogy egy igen fontos részük igen. Sokan sokszor próbálták megfejteni, hogy mitől lesz sikeres egy dal, de ezt nem lehet lemodellezni. Ez ugyanis azt jelentené, hogy onnantól a sikeres dalíró szándék minden esetben sikeres dalt szülne.

Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. A sikeres vagy emblematikus dal valami nagyon karakteres egészet alkot az előadójával, miközben jól hallhatóan különbözik az asztalra már lerakott művektől. Bár most hirtelen elgondolkoztam azon, hogy ez utóbbi mennyire releváns, hiszen, mivel az újabb és újabb generációk nem mindent ismernek, ami korábban született, látjuk, hogy el lehet sütni olyan dolgokat, amiket húsz-harminc évvel korábban egyszer már elsütöttek.

D+SZ: Kik inspiráltak a dalszerzőségben? Kik voltak a példaképek és az előképek?

SZM: Ez egy soklépécsős sztori. Gyerekkoromban nem szólt magyar zene otthon. A kötelező egy példány Halász Judit és István, a király persze megvolt, de számomra inkább kamaszkori élmény, hogy vannak jó szövegű magyar dalok. Egy alkalommal egy baráti családdal nyaraltunk együtt, ahol a velem egyidős fiúk bömböltették a Pál Utcai Fiúk: Ha jön az álom című nagylemezét, amibe én akkor nagyon belezúgtam. Ugyanabban az évben a barátaim elvittek egy Hobo Blues Band-koncertre, ami ugyancsak hűhaélmény volt. A mostani dolgaimra azonban nem ezek lettek nagy hatással. A szövegírói pályám az Egyszercsak nevű zenekar tagjaként kezdődött a kilencvenes években. Ott már kaptam pozitív visszajelzéseket a szövegeimre, de éreztem, hogy a léc jóval magasabban van annál, amit szövegíróként tudok, így ekkor kezdtem tudatosabban figyelni, hogy azok a szövegek, amiket szeretek, mitől működnek. És akkor most jön a felsorolás, hogy kiket is figyeltem: Hiperkarma, Emil.RuleZ!, Quimby, Neurotic és talán egy-egy Kispál-szöveg. 2004–2005-ről beszélek, még a nagy Petőfi Rádió-robbanás előtti évekről. Nemcsak az érdekelt, hogy ők mit csinálnak jól, hanem az is, hogy mi az, ami az általuk körberajzolt területen nincs bent. Éreztem, hogy engem érdekel valami, ami ezen a körön kívül van. Azt éreztem, hogy ezekből hiányzik valamifajta könnyedség. Nem feltétlenül a szó vicces

értelmében. Ha valami bajom van, én biztos nem úgy írok róla, mint Kiss Tibi vagy Bérczesi Robi.

D+SZ: És hát akkor most érkeztünk el arra a dramaturgiai pontra, ahol el kellene mondanod azt, hogy szövegíróként ki vagy te. Hogy mit látsz a szövegírói tükörben.

SZM: Nagyon nehezet kérdezel. Hiszek, vagy legalábbis nagyon bízom benne, hogy van valami emberi a szövegeimben.

Olyan megfigyeléseket keresek, amiket valószínűleg más is észrevett már, de még nem rögzített. Ne nagy dolgokra gondolj, hanem egészen kicsikre. Mindez össze is függ az első kérdéssel: egyre jobban látom, hogy a dalszövegírás egy annyira minimalista műfaj, hiszen nincs terjedelmed, hogy nagy gondolatokat bonts ki. A jó dalszöveg többek közt akkor jó szerintem, amikor picit árnyalsz valamit az emberek fejében, amit már tudnak. A kedvenc példám erre, hogy „most múlik pontosan”. Ezt a három szót minden ember kimondja napjában tízszer különféle összefüggésekben – így egyben pedig mennyire mást jelent. Engem is ez izgat: a meglévő dolgokat addig tekerni, csavarni, variálni, keresgélni, hogy abból egy más számára is beköltözhető tér legyen. Kinyitni egy világot. Valószínűleg menthetetlenül romantikus vagyok.

Engem a lélek mindennapian szélsőséges pillanatai érdekelnek.

D+SZ: A Woody Allen-i doktrínával ellentétben te tudod is, és tanítod is a szövegírást. Szövegíró workshopokat tartasz.

Egy ilyenen mit tudsz mondani a dalszövegírásról egy kezdő vagy alakuló szövegírónak?

SZM: A saját tapasztalataimról szoktam beszélni. Bennem is volt zűrzavar és köd és bizonytalanság – az, amit csinálok, annak az egyik legfontosabb eleme éppen a törekvés ezeknek a felszámolására. Nagyjából 22 éves voltam, amikor megírtam az első olyan dalszövegemet, ami nekem is tetszett és jól működött a zenével. Azonban akkor nem – de még évekkel később sem – tudtam megfelelő következtetéseket levonni arról, hogy mit csináltam akkor jól. Aztán egy nagyjából két évtizednyi balra-jobbra ténfergés következett, ami után most már tudom, hogyan tudok, és hogyan nem tudok dalt írni. A lelki része felől is próbálok közelíteni. Beszélek az ihletett pillanatokról, arról, hogyan kell vigyázni rájuk, hogyan lehet felismerni, hogyan lehet nem rágörcsölni az írásra. Próbálok a bizonytalanságról is beszélni – arról, hogy attól, hogy ha valamivel nagyon sok időt töltöttünk el, az még nem biztos, hogy jó lesz. A szövegírás ugyanis nem olyan, mint a mateklecke, hogy az ember leül, és minél többet foglalkozik vele, annál biztosabb, hogy jól meg tudja csinálni. Ha már Woody Allent említetted: nagyon vicces, hogy egymástól függetlenül az ügyvédem és a pszichológusom is azt mondta, hogy a szövegírás olyasvalami, amire nem volna szabad szerződést kötni. ≠ INTERJÚ: NÉMETH RÓBERT, FOTÓ: MIA DANCS ENIKŐ BIANKA

45

IRODALOM

KERESZTURY TIBOR I RÉSZLET A MŰBŐL

HŰLT HELYEM Későn érő gyerek voltam, magam is meglepődtem, amikor 1976 fülledt nyarán váratlanul feltámadt az érdeklődés bennem a nők iránt. Nem mondom, hogy a dolognak nem voltak előzményei: a Felszabadítók úti óvodában rendszeresen hasaltam a női budi foglalt fülkéjének ajtaja előtt – pont annyival volt rövidebb a szabványosnál, hogy a kockakő és az ajtó alja közti bő arasznyi résen befért a fejem. Vállalkozásom mindazonáltal komoly szaktudást, s precizitást igényelt, hisz egyáltalán nem volt veszélytelen: ha túltolom a fejem, beszorul a résbe, vagy a bokájánál megjelenő fejtől ijedtében szörnyet hal a szükségét végző pajtásnőm, vagy akár az óvónéni, esetleg maga a vasorrú bába, a Málna csoport egészét rettegésben tartó dada.

Akcióim során pinát ugyan elvétve sikerült csak látnom, de feltétlenül megérte a kockázatot a bokára hulló bugyik színpompás világának sokat ígérő látványa, ami a kukkolással járó zsigeri veszélyérzettel együtt legtöbbször meg bírta duzzasztani a kétcentis pöcörőt.

Az említett év véget nem érő nyári szünetében azonban már komolyra fordult a dolog.

Nemi életem kiteljesedésében nem más, mint Sas Irén játszott főszerepet. Sas Irén volt vagy másfél mázsa – na jó, úgy nyolcvanöt kiló –, az udvar minden szegletét betöltötte vihogása. Jó pár évvel idősebb volt, mint legtöbbünk, harmadszor járt másodikba, pont az értelmezhetetlen méretű melléig értem, ha kihúztam magam. Ámbár gyengeelméjű volt, ez a Magyar-Szovjet-Barátság tér mezőnyében nem tűnt fel senkinek, tekintve hogy ez volt az általános állapot. Áhítattal nézett fel rá az udvar mezítlábas, klottgatyás férfitársadalma, mert még mi sáskát, szöcskét és gilisztát ettünk, ő a táplálkozási lánc magasabb szintjére jutva pálinkás kenyeret. A nagyanyjától kapta nap mint nap uzsonnára, hogy ne vihogjon már állandó jelleggel, de ő attól csak még jobban vihogott, s nem adott belőle senkinek.

Az udvar apraja-nagyja vallásos révülettel nézte, mikor a csöpögő kenyérbe jóízűen beleharapott, holott Vass Béla egyszer fogadásból megette az apja Rigájából kiesett vasrugót, máskor pedig egy kislábasnyi porral kevert homokot. Nagy dolog, nem hatott meg senkit, mindnyájunknak Sas Irén uzsonnájából kellett volna egy falat.

Azt, hogy hatalmas mellei, vagy a pálinkás kenyér okán szerettem bele, ennyi év távlatából ki mondja meg. Csak annyi biztos, az eszéért nem. Az sem tiszta, hogy felhorgadó érzéseimet miért, mi okból viszonozta, mindenesetre egy hirtelen beálló augusztusi szürkületben egyszer csak a két dudája között találtam a fejem. Jobb hely volt, mint az óvodai női vécé köve, annyi szent. Óvatosan megmozgattam a présben a fejemet. Hagyta. Még beljebb is húzta, holott már addig sem kaptam levegőt. Menjünk be hozzánk, mondta. A nagy­ anyám már biztosan berúgott. Megfogta a kezem. Az udvaron megállt az ügymenet. Bögi Aladárnak a tátva maradt szájából folyt a nyála, ahogy követte lépteinket. Mentünk: egy százhúsz centis vézna törpe, meg egy jó fejjel magasabb, nehézsúlyú dáma, aki az imént elfogyasztott pálinkás kenyértől omladozó házuk küszöbén lépett egy malacot.

46

Odabent egyetlen töksötét szoba, csak lassan szokta meg a szem. Tavalyelőtt kikapcsolták a gecik az áramot, mondta.

A földön elgurult, üres pálinkás üvegek. Az asztalon egy csonkig égett gyertya, disznózsír, kettétört műfogsor, legyekkel ellepett lábas, benne többhetes ételmaradék.

A sarokban a szoba egyetlen fekhelyén, egy rozzant dikón kétes tisztaságú rongyokba csavarva a nagymama rohadt. Alig lehetett kibírni a büdöset. Istenem, hol lesz itt a szex? Sas Irén odanavigált a dikóhoz, ráült a nagyanyja lábára, és várakozóan nézett rám. Pont olyan magas volt ülve, mint én állva, még sose csináltad, kérdezte, és moncsicsis pólójából elővette felfoghatatlan méretű melleit. Jó büdös volt ő is, csak be ne rántsa közéjük a fejemet ismét, mert akkor már biztosan megfulladok. Nem nyomod a nagyanyádat, kérdeztem, hogy teljen az idő és leplezzem zavarom. Él még egyáltalán? De válasz helyett Sas Irén hirtelen akcióba lendült, és nem ismert kíméletet: kislapát méretű nyelvével a torkomig belenyalt a számba és forgatta, forgatta hosszú ideig. Közben hátradőlt és magára húzott, így immár ketten fetrengtünk az üszkösödő lábú, ájult öregasszonyon. Hát ilyen volna a szex, gondoltam a szájába köhögve, miközben a dikó alól kislisszolt egy patkány a kalyiba nyitva hagyott ajtaján. Szakadt rólam a víz, ezen kívül nem éreztem semmit, megpróbáltam a nadrágon át a puncijához dörgölni a farkam, hátha attól jobb lesz, de nem. Ebben a pillanatban kinyílt a vénas�szony szeme, pár másodpercig üvegesen nézett a semmibe, majd olyan hangon, mint a varjú felordított: rajtam basztok, a hétszentségeteket!?

Nyúl nem szalad olyan gyorsan, ahogy én nyargaltam kifelé. Ki ebből az elátkozott ingatlanból, s ki a kamaszkorból is. ≠

ℹ KERESZTURY TIBOR

József Attila-díjas író, szerkesztő, újságíró, irodalomtörténész, irodalomkritikus. 1962-ben született Debrecenben. 1984-től publikál, 11 önálló kötete, 200 kritikája, tanulmánya, esszéje országos folyóiratokban, és mintegy 300 tárcája, publicisztikája jelent meg országos heti- és napilapokban, Hűlt helyem című kötetét 2022-ben Artisjus-díjjal ismerték el. „Keresztury gyönyörű, a végtelenségig tömörített prózájában benne van legalább három regényvilág: az Avas-alja dermesztő szociopornója, egy életrajzi munka, a függőségek és más lelki kálváriák kíméletlen analízise, legvégül pedig egy testi leépülés aprólékos, az őrületig repetitív rajza. Keresztury néhol töredékes, máshol mikroszkópikus aprólékossággal kidolgozott, mesteri regényébe bele van préselve, tömörítve az a reménytelen csoda, amit úgy nevezünk, élet. És ennél többet hogy is várhatnánk egy munkától, ami a halálról szól” – írja méltatásában Grecsó Krisztián.

HŰLT HELYEM MAGVETŐ (2021)

book textmobile

FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA

47

GALÉRIA

48

3

4