Dal+Szerző magazin 2022/02

LÁZÁR DÁNIEL VAJDA GERGELY ZSOLDOS BÉLA LEMEZEK HÍREK

PÉTER HUNDRED SINS SUBTONES ZÓRA

Címlapunkon az idén az év könnyűzeneszerzőjeként elismerést kapott, és ezzel már kétszeres Artisjus-díjas Sárik Péter, a hazai zenei élet egyik legsokoldalúbb zongoristája: interjúnkban többek között olyan témákról beszélgettünk, mint a zenekarvezető felelőssége, a műfaji korlátok átlépése, vagy hogy szentségtörés-e egy mindenki által hallott klasszikus darab újraértelmezése.

Zsoldos Béla azon kevés zenész és szerző közé tartozik hazánkban, akinek játékát vagy az általa írt dalok, darabok valamelyikét jó eséllyel akkor is hallotta már az olvasó, ha nem tudja, hogy őt hallotta. Az idén Artisjus-életműdíjjal jutalmazott művész továbbra is olyan szenvedéllyel és lelkesedéssel játszik, tanít, komponál és hangszerel, amit huszonévesek is megirigyelhetnének.

Vajda Gergely vagy Gregory Vajda két földrészen, két néven zenél és ír szimfonikus műveket, operákat, klarinétdarabot. Esterházy Péter Fuharosok című kisregényéből írt operai monodrámája idén nyert Artisjus-díjat, és a fentiek alapján feltételezhetjük, hogy a zene tölti ki az életét. Lázár Dániel fiatal kora ellenére a budapesti koncertélet rendszeresen foglalkoztatott zeneszerzője és immár Artisjus-díjasa. Hogy huszonhat évesen hogy látja zenei környezetét, munkájában hogyan balanszírozik tudatosság és flow között, interjúnkból kiderül.

A kormány egy nap alatt benyújtotta, majd kétharmados többséggel megszavaztatta, hogy a kisadózó vállalkozók tételes adózása szeptember 1-jétől új játékszabályok mentén működhet. A döntés sokként érte a zeneiparban dolgozókat is, hiszen innentől kezdve katás vállalkozó csak magánszemélynek adhat számlát. Hogy milyen lobbitevékenységet folytat egy új adózási forma érdekében a Music Hungary Szövetség, erről Kádár Tamás társelnök beszél. ≠ A SZERK.

02 04 06 10 12 14 18 22 24 28 32 34 36 40 44 46

HÍREK LEMEZAJÁNLÓ

ÉLET A KATA UTÁN A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOKRÓL A MINDENT AKARÁS KORDÁBAN TARTÁSA SUBTONES | PROFIL SEJTELMES TEHETSÉG ZÓRA | PROFIL

IDÉZETEK HETVEN ÉVRŐL } ZSOLDOS BÉLA | ARTISJUS-ÉLETMŰDÍJAS

A KÉKSZAKÁLLÚTÓL A NEOTONIG } SÁRIK PÉTER | ZENESZERZŐ, ZONGORISTA

GYORSABB, KEDVEZŐBB JOGDÍJFELOSZTÁS ÉRKEZIK ONLINE STREAMING JOGDÍJAK

ÚJ RÁOSZTÁSOK VÁRHATÓK AZ ONLINE STREAMINGRE BÍRÓ ZSOLT | SZVB-ELNÖK

OLYANFÉLE FELFEDEZÉS, MINT A HEGYMÁSZÁS } VAJDA GERGELY | ZENESZERZŐ

MÁR UTÓLAG IS LEHET HANGFELVÉTELT FELTÖLTENI ÚJDONSÁG A SZIR-BEN

RÉGI ÉS EGYBEN ÚJ NAGY ÁDÁM | GITÁROS, DALSZERZŐ

A PRODUCEREK NEM HÁTTÉREMBEREK HUNDRED SINS | PRODUCER

HA BENNE VAGYOK, MINDIG KIVIRULOK LÁZÁR DÁNIEL | ZENESZERZŐ

ÉSZREVÉTLENÜL KÖZVETÍT } EGYEDI PÉTER | ORFŰI DALSZÖVEGELŐ TÁBOR

IRODALOM GYIMESI EMESE

14

VUKÁN GYURI SZÁZNEGYVENKÉT FILMZENÉT ÍRT, ÉS ÉN MINDBEN JÁTSZOM

18

A TRIÓ

KONCERTJEIN

A KÖZÖNSÉG A NEGYEDIK TAG

28

AKARATLANUL IS HOZOK MAGAMMAL MINTÁKAT, AMIKET ZENÉSZKÉNT, ZENEHALLGATÓKÉNT HALLOTTAM

44

FONTOS, HOGY

AZ ELŐADÓK NEM TANÁROK. NINCS TANANYAG, NINCS OBJEKTÍV IGAZSÁG

DAL+SZERZÔ

Az ARTISJUS zeneipari magazinja MMXXII második félév

Kiadja az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület megbízásából a BPRNR Kft. (1114 Budapest, Ulászló utca 8.)

Felelős kiadó: Dr. Szinger András (ARTISJUS)

Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Bihari Balázs, Madarász Iván, Tóth Péter Benjamin, Szabó András Bálint

Ebben a számban közremûködtek: Bihari Balázs, Deme Zsófia, Kalocsai Krisztina, Kovács Attila, Nagy Kátya, Németh Róbert, Rácz Mihály, Réz György, Rónai András, Steszkó Zsanett

Lapterv, tördelés: typoslave (info@typoslave.hu)

Nyomdai kivitelezés: Nyomdai munkák: Gelbert Eco Print Kft. Felelős vezető: Gellér Róbert ügyvezető

Értékesítési képviselet: Cser Kft., 1114 Budapest, Ulászló utca 8 E-mail: info@csermedia.hu / Tel.: +36-1 206 25 83

Jogkezelés zölden: Az Artisjus vigyáz a környezetre. A Dal+Szerző magazint környezetbarát technológiával nyomtatjuk. A magazin elektronikus változata elérhető a www.dalszerzo.hu oldalon.

Ha szeretnéd lemondani a papíralapú Dal+Szerzőt, és kizárólag elektronikusan olvasnád, küldj egy e-mailt az adataiddal a kommunikacio@artisjus.com címre.

A Dal+Szerző költségei: Amikor a Dal+Szerző magazin kiadása mellett döntöttünk, kulcskérdés volt, hogy ez az aktívabb és nyitottabb forma ne növelje a kommunikációra szánt költségeket. Ezért a magazin indításával a régi Artisjus Évkönyvet megszüntetjük, a tagoknak szóló éves jelentést pedig elektronikus változatban készítjük, amivel jelentős nyomdai és postaköltséget spórolunk. A magazin reklámokat is tartalmaz, ezzel szintén a költségeket csökkentjük.

Cikk- és hírjavaslatokat várunk a kommunikacio@artisjus.com címre. A cikkek válogatásánál a témák egyensúlyára vagyunk figyelemmel – műfajok, korosztályok, nemek szerint.

ISSN 2063-4188

d+sz-hírek

ÚJ TISZTELETBELI ELNÖK AZ ARTISJUS ÉLÉN

Madarász Iván zeneszerzőt választották az Artisjus új tiszteletbeli elnökének. A művész 2014-től 2022-ig töltötte be az Artisjus elnöki posztját, melyen Németh Alajos Lojzi váltotta őt februárban. Tiszteletbeli elnökként folytatja korábbi misszióját – feladatának érzi az egyesület pozitív megítélését tovább erősíteni. Szeretné még nyilvánvalóbbá tenni, hogy az Artisjus nem hivatal, hanem magyar zeneszerzők, szövegírók, költők, irodalmárok társasága, akik a szerzők alkotómunkájához szükséges körülmények megteremtésén dolgoznak.

„A mostani nehéz gazdasági helyzetnek sajnos mindenütt a kultúra, a koncertélet az első áldozata. Mindent megteszek azért, hogy az Artisjus segítségére legyen a szerzőknek ebben a helyzetben” – mondta el megválasztása kapcsán.

Az 1949-ben született művész számos rangos elismerés – többek között Kossuth-díj, Erkel Ferenc-díj, Bartók-Pásztory-díj – birtokosa, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 1980 óta állandó oktató a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol 2002 óta egyetemi tanári rangban a zenetudományi és -elméleti tanszéken tanít.

ÁTADTÁK A DÉRY-DÍJAKAT

Deczki Sarolta, Krusovszky Dénes, Sallai Katalin Krisztina és Schein Gábor vehette át idén Déry-díjat. A magyar irodalmi élet egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését a Déry Tibor Alapítvány kuratóriuma ítélte oda. A kuratórium elnöke Závada Pál, titkára Dr. Szinger András, további tagjai pedig Bán Zsófia, Ilia Mihály és Keresztesi József. A pénzjutalommal járó kitüntetés forrása a Déry-hagyaték, beleértve a Déry-művek után keletkező jogdíjak összegét is.

„A Déry Tibor-díj azért különleges, mert ez a legelső nem állami díj – kis híján négy évtizede, még a rendszerváltás előtt alapították. A kuratórium tagjain kívül senki

nem szólhatott bele, hogy kik kaphatják. Az első években érezhetően olyan írók felé fordult a kuratórium figyelme, akik nem tartoztak a Kádár-rendszer kegyeltjei közé, noha megérdemelték volna a legmagasabb kitüntetéseket is” – mondta el a díjazás kapcsán Závada Pál.

REKLÁMZENÉK A SZIR-BEN

A Szerzői Információs Rendszer újabb hasznos funkciókkal bővült. Az Artisjus online ügyintézéshez regisztrált szerzőinek már lehetőségük nyílik arra, hogy ezentúl önmaguk is lejelenthessék, ha tévéreklámhoz használták fel dalaikat. A szerzők így akkor is hozzájuthatnak az őket illető jogdíjhoz, ha a televíziócsatorna nem küldött arra nézve adatot, hogy milyen zene hangzott el a reklámban. Az Artisjus pedig pontosabb adatok alapján végezheti el a televíziós jogdíjak felosztását. A 2022-ben futó reklámok lejelentési határideje a SZIR-ben 2023. január 31.

ONLINE JOGDÍJAK: ÚJ KORSZAK KEZDŐDIK

Az Artisjus megbízta a francia Sacemet, Európa legnagyobb zenei közös jogkezelőjét azzal, hogy 2023 januárjától képviselje a magyar zenei repertoárt a nagy online streaming szolgáltatóknál. A megállapodás révén az Artisjus által képviselt magyar dalszerzők az elérhető legmagasabb összegű jogdíjat kapják majd online elhangzásaik után, ráadásul jóval gyorsabban juthatnak hozzá ehhez a bevételhez a korábbihoz képest. A változás az egyes szolgáltatókra vonatkozóan nem egyszerre történik meg, függően a velük fennálló szerződéses kapcsolatunk módosításától. A témáról bővebb információt ebben a lapszámunkban találhat az online jogdíjakról szóló cikkekben.

JOGDÍJ A TIKTOKRÓL

Egyre inkább elege lesz a zeneiparnak a borzasztóan alacsony TikTok-jogdíjakból

– derül ki a Billboard cikkéből. „Azt gondolod, alacsonyak a streamjogdíjak? A TikTok-bevételek akár ötszázszor is kisebbek lehetnek” – szól a világhírű zenei magazin írásának bevezetője. A lappal több zeneipari szakember is megosztott adatokat a bevételekről.

Vannak kiadók, amelyek nem a nézettség alapján osztják tovább a TikToktól érkező pénzeket, hanem az alapján, hogy egy dal hány felhasználói videóba került bele. A Billboard erről a következő adatokat tudta meg: 60 ezer különböző, a dalt használó videó nagyjából 100 dollár (40 ezer forint), 80 ezer videó 350 dollár (140 ezer forint) bevételt jelent a zenész számára; de olyan is volt, akinek a dala 100 ezer videóba került be, és ezért 150 dollárt (60 ezer forintot) kapott.

A TikTok nem bevételarányosan fizet a jogtulajdonosoknak, hanem egy adott időszakra egy előre kialkudott összegért szerez jogosultságot a katalógusok felhasználására. Az egyes kiadók, terjesztők külön-külön állapodnak meg a TikTokkal, és ezentúl abban is különféle eljárásokat követnek, hogy az érkező összegekből mennyit és hogyan adnak tovább a hozzájuk szerződött művészeknek.

REKORDSZÁMÚ SZERZŐ EGYETLEN DALBAN

Ez a dal mindenkié címmel jelent meg az a dal, amely 37 ismert magyar dalszerző közös munkájának gyümölcse. Soha ennyien nem írtak még együtt dalt Magyarországon, a szerzemény a Dalszerzők Napja alkalmából az Artisjus felkérésére készült.

A kollaborációban különböző zenei stílusokból érkező szerzők vettek részt és több korosztály dolgozott együtt. A legidősebb és a legfiatalabb résztvevő életkora között több mint ötven év a különbség: az idén európai könnyűzenei díjjal kitüntetett, 22 éves Deva és a 76 éves Bródy János is a szerzői csapat tagja.

A rendhagyó alkotói folyamatot Müller Péter Sziámi dalszövegíró és Sebestyén

Áron, a projekt producere gondolta ki és fogta össze. A 37 szerző közös alkotása a Dalszerzők Napja, azaz október 8. óta meghallgatható a YouTube-on és a Spotify-on is.

SZERZŐI JOGDÍJBEVÉTEL A VILÁGBAN

Megjelent a 119 ország jogkezelőit összefogó CISAC éves jelentése. Kiderül belőle,

hogy 5,3 százalékkal növekedtek 2021ben a világszerte beszedett szerzői jogdíjak (9,6 milliárd euróra), de nem érték el a pandémia előtti, 10 milliárd euró fölötti szintet. Magyarországon az Artisjus dalszerzőknek beszedett jogdíjai a globális átlagnál kétszer nagyobb mértékben, 12%-kal nőttek. Ez a zenei jogdíjak kelet- és közép-európai régiós átlagához (+2,8%) képest különösen nagy bővülés.

Régiónkban amúgy az európai átlagnál lassabb a felépülés a pandémia okozta sokkból; a digitális jogdíjak viszont nagy növekedést mutattak, bár alacsony bázisról kiindulva. Az Artisjus által beszedett online jogdíjak 2021-re 188%-os növekedést mutatva átlépték az 1 milliárd forintos határt, így már az összes dalszerzői jogdíj 10%-át tették ki.

ÚJ! SONGWRITING HUB

Songwriting HUB néven indított online gyűjtőoldalt dalszerzői témákban az Artisjus. Az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos összes hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt, tartalmat – beleértve a saját és más zeneipari szereplők kezdeményezéseit is. A szerzői egyesület új kezdeményezésének célja, hogy összegyűjtse és egy helyen elérhetővé tegye a dalszerzéssel, zeneszerzéssel kapcsolatos összes hazai tartalmat. A folyamatosan bővülő gyűjtőoldalon megtalálható és érdeklődés szerint kereshető lesz az összes hazai szakmai esemény (pl. dalszerző-, dalszövegíró-, vagy zenei producer-táborok, -pályázatok), kiadvány, tévés/videós és audio tartalom (vlogok, podcastek) is. A közösségi gyűjtőoldalként is funkcionáló Songwriting HUB a zeneipari szereplők ajánlásaira is épít: elérhetővé teszi az oldalon beküldött, a dalszerzők számára valóban releváns programokat is. A feliratkozók hírlevélben is értesülhetnek az új eseményekről, pályázatokról, tartalmakról.

müller péter sziámi DALSZÖVEGÍRÓ

fotó: labancz viktória

0 laptop

A godfater. egy hazai zenészekből álló szupergroup, olyan legendás tagokkal, mint Tátrai Tibor, Szebényi Dani, Borlai Gergő, Gotthárd Misi és Kéri Samu. A zenekar júniusban adta bemutatkozó koncertjét, majd dupla telt ház előtt mutatta be első lemezét. A novemberben érkező 0 című debütálóalbum igazi rhythm and blues dalorgia, amelyen pont tökéletes arányban találhatók meg a dinamikus rock and roll dalok és a lassú balladák.

Talán azért is szerencsés felállás ez a szupergroup, mert az ismert és elismert muzsikusok tapasztalata összeadódva egy kiforrott, erős debütálólemezt eredményez, nélkülözve az egyébként teljesen természetes útkereső próbálkozásokat, erőlködés nélkül egy komplex egészet kiadva. Ilyen ez a debütálóalbum is, ahol a sok új dal mellett régi dalötletek is helyet kaptak, mint például a lemez egyik legszebb felvétele, a Búcsúkeringő, amelyet Tátrai Tibor és Szebényi Dani még a megalakulásuk előtt kezdett el írni. A zenekar szerint ebben minden megtalálható, amely a godfater. esszenciája: himnikus refrén, gitárszólók, bluesos dallamok, az erő és a szeretet összessége. ≠

MORDÁI ÁLOM ESETT A SZEMEMRE

laptop

A MORDÁI második nagylemezét egyszerre a trendeknek nagyon ellentmondó, ugyanakkor nagyon is 21. századi módon jelentette meg: a dalokat decemberig csak adott koordinátorokon, egy geolokációs honlap segítségével lehet meghallgatni. A pontokat a közönség javaslatai segítségével szedték össze, így a Spotify helyett egyelőre többek közt olyan helyeken hallgathatók meg a dalok, mint a kaliforniai Yucca-völgy, a zsámbéki Romtemplom, a jordániai Aqaba vagy éppen a londoni Richmond Park egy-egy pontja. Az egyetlen fix helyszín a Normafa volt: a zenekar frontembere, Nóvé Soma rituáléja ugyanis az, hogy az új dalait mindig ott hallgatja meg először. Innen jött az ötlet a különleges lemezmegjelenéshez is, az akció célja, hogy kimozdítsa az embereket a virtuális térből, izgalmas helyekre kalauzolva őket, hagyva, hogy a gyorsfogyasztás helyett nyugalomban adják át magukat a zenehallgatásnak. Az Álom esett a szememre dalai pedig tökéletesek a természetjáráshoz. A népzenei hagyományokat remekül ötvözik a pszichedelikus hangzással, egyáltalán nem hangzik „testidegennek”, ugyanakkor már a nyitó, Galagonya című számmal borzongató, sámánisztikus hangulatot teremtenek, és ez zsigeriség megmarad az egész albumra. A zenekar ezúttal bővebb dalmerítésből is dolgozott: míg az első albumnál főképp a Muzsikás hagyatékából építkezett, addig ezúttal Soma végighallgatta az Új Pátria népzenei gyűjteményét is és elmélyült az archív felvételekben is. ≠

szerzői kiadás

KELEMEN KABÁTBAN JÓZSI laptop

Tíz évvel ezelőtt szinte nem volt olyan buli, ahol ne bömbölt volna teljes hangerőn a Nyári dallam. A Kelemen Kabátban a semmiből felbukkanva hozta a nyár slágerét, amely, sokáig úgy tűnt, egyszeri attrakcióként teszi fel a zenekart és a Nyári dallamot a poéndalok listájára. Azóta azonban bebizonyították, hogy a Kelemen Kabátban nem egy egynyári kaland, hanem teljes létjogosultsággal bíró aktuális popformáció. Noha a tavasszal megjelent Józsi című, ötödik lemezük komolyabb témákat is boncolgat – a dalokat szerző Horváth Boldizsár részben azokon keresztül dolgozza fel válását –, mégis meg tudtak tartani egy nagy adag humort, amely kiemeli őket a popzenekarok sorából. A pop, rap, elektronikus hangzás mellett a dalszövegekben pedig jól keverik az időnként a mulatós számokra jellemző szóhasználatot és hangzást, létrehozva egy laza, nem idegen elegyet. A Józsi dalait 10 héten keresztül, hetente csepegtették, amely között több együttműködés is szerepel. Ilyen a húsvétkor megjelentetett Meglocsolnálak, amelyben Curtis és Szabó Ádám is szerepelnek, valamint az Ez még az ördögé című dal, amelyet a Hősök tagjaival adnak elő. ≠

szerzői kiadás

GODFATER.

BETON.HOFI PLAYBÁNIA laptop

Úgy tűnik, az elmúlt két évben Beton.Hofi jött, látott és mindent vitt. Schwarcz Ádám korábban futballkarrierre készült, viszonylag későn kezdett el rapelni, amikor a foci helyett máshova kellett becsatornáznia az energiáit. Első mixtape albumát 2021-ben jelentette meg, a Comic sins pedig egyből megnyerte az év rap- vagy hiphopalbuma Fonogram-díjat is, miközben az elmúlt két év során egyre nagyobb helyeket töltött meg koncertjeivel. A Playbánia lemezbemutatóját már a Budapest Parkban adta körülbelül 8 ezer ember előtt, a színpadon felvonultatva szinte a teljes hazai underground hiphop világot, egy haveri összejövetellé varázsolva, amibe még az is belefért, hogy a színpadon rotyogjon a paprikás krumpli. Valószínűleg pont ebben rejlik a sikere: egy laza, nagyszájú srác, aki akár a mi haverunk is lehetne az Orczy térről, ugyanazokkal a parákkal és vágyakkal, hiába indul a második mixtape már a budai hegyekből.

A Playbánia nyitódala, a drum and bass alapra épült Bagira már megjelenés előtt instant sláger lett (lásd a producer Hundred Sinsszel készült interjúnkat, a szerk.), de a megmondós dalok mellett bőven kapnak helyet a személyesebb jellegű szövegek is, mint például a Holnap vagy a lírai Pulled Pork. Egy interjúban Beton.Hofi azt nyilatkozta, hogy trilógiát tervez, úgyhogy kíváncsian várjuk a sorozat harmadik darabját. ≠

IAMYANK LÁTTAM A JÖVŐT MEGHALNI

laptop

Iamyank talán az egyik legsokszínűbb multiinstrumentalista zenész, producer ma Magyarországon. Hallottuk klasszikus zenekari felállásban, egy szál zongorával, szerzett filmzenét és fesztiválhimnuszt is, kísérleti ambient zenéi mellett pedig van egy posztmetal zenekara is. Hat évvel első nagylemeze, a Hiraeth után pedig itt a Láttam a jövőt meghalni című borongós, a hallgatót az önmagával való szembenézésre biztató második lemeze.

A teljes albumot a monumentalitás jellemzi: a Láttam a jövőt meghalni olyan, mint egy képzeletbeli posztapokaliptikus film aláfestő zenéje, a megfelelő hangzás megtalálásában pedig Iamyank bevallása szerint nagy szerepet játszott a Szárnyas fejvadász című film, valamint Lorn (Marcos Ortega, amerikai elektronikus zenész) zenei világa.

Hatalmas szintizuhatagok és sziklaként legördülő dobok, torzított basszusok, dühös, durva, karcos dalok rántanak egyre mélyebbre egészen a lemez címadó daláig (Láttam a jövőt meghalni), ahol már nem elég a hangok kálváriája, hanem üvöltésként szakadnak ki az indulatok. ≠

DÉVÉNYI ÁDÁM ELMÚLIK–JELEN VINYL

A klasszikus magyar rock- és folkzenék vinylen való kiadásával/újrakiadásával foglalatoskodó Moiras Records őszi kiadványsorozatának legújabb darabja az utóbbi műfajba sorolható, az Elmúlik–Jelen című Dévényi Ádám-életműválogatás LP érinti a hosszú pályafutás legfőbb állomásait. Dévényi Ádám a hetvenes években tűnt fel az ébredező folkszíntérhez kapcsolódva, személyes hangvételű dalaival olyan zenekarok partnereként kezdett koncertezni, mint a Vízöntő és a Vasmalom. Bár legtöbben a Bikini dalszerzőjeként ismerhetik (Adj helyet magad mellett, Közeli helyeken), de igazából a zenekar, vagyis Trunkos András Dévényi kész dalait dolgozta át, akárcsak ezt megelőzően a Rolls Frakció. A nyolcvanas években az Átmeneti Kabát formációban Dévényi és Trunkos együtt is zenélt. 1986os első albumára a két világháború között született sanzonokat gyúrt át Dévényi, amit Postássy Julival közösen énekeltek fel. Saját dalokat először az 1990-es albumára rögzített, és a későbbiekben több lemezfelvétele is kijött kazettán és CD-n, valamint film- és színházi zenéken is dolgozott, de a mainstream show-biznisz sosem tudott mit kezdeni Dévényi Ádám érzékeny lelkületű folkos dalaival. Most a limitált példányszámban (200 db) megjelenő LP átfogó képet ad a dalszerző egyedülálló munkásságáról; a gondos dalválogatás, a szerkesztés és a lemezhez mellékelt zenészportré Marton László Távolodó író/fesztiválszervező munkája.

A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOKRÓL

ÉLET A KATA UTÁN

2022. július 10–11.: ezt a dátumot jó időre megjegyezte minden kisadózó vállalkozó Magyarországon, hiszen a kormány egy nap alatt benyújtotta, majd kétharmados többséggel megszavaztatta, hogy a kisadózó vállalkozók tételes adózása szeptember 1-jétől új játékszabályok mentén működhet. A körülbelül 450 ezer vállalkozót érintő döntés sokként érte a kreatív iparágakban, így a zeneiparban dolgozókat is, hiszen innentől kezdve katás vállalkozó csak magánszemélynek adhat számlát.

Annak ellenére ért sokként mindenkit, hogy jó ideje várható volt, hogy az állam valamilyen módon belenyúl és változtat a kata-adózás rendjén: nyilván a bejelentés váratlansága, gyors bevezetése okozott komoly zűrzavart a zeneiparban dolgozóknál, leterhelve az egyébként is leterhelt könyvelőket.

Zeneipari oldalról a Music Hungary Szövetség vette fel a fonalat vagy kesztyűt – kinek mi tetszik ebben a helyzetben. Az MHSZ eredetileg ezért is jött létre: a 2012-ben elindított Music Hungary Konferencián évről évre felmerülő problémák nagy többsége a mai napig állandó téma, ám megoldásukhoz nem elég két nap, folyamatos munkára van szükség. A 2017-es konferencián fogalmazódott meg, hogy szükséges egy könnyűzenei ernyőszervezet létrehozása, amely műfaji kötöttségek nélkül képviseli a szakmát az állam, a piaci szereplők és a média irányába. Ez lett a Music Hungary Szövetség.

A SZÖVETSÉG CÉLJAI KIFEJEZETTEN GYAKORLATIASAK:

• a hazai zeneipar összefogása, támogatása, helyzetének javítása;

• a hazai zenészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítása;

• az NKA által támogatott Hangfoglaló Program fenntarthatóságának biztosítása;

• a „value gap” probléma rendezése;

• a rádiós zenei kvóta finomhangolása, a magyar zene részarányának növelése a hazai piacon és egyéb médiumokban, beleértve a streamingszolgáltatásokat is;

• a koncertbelépők, jegyek áfájának csökkentése;

• a „kreatív iparra” irányuló állami fejlesztések kiterjesztése;

• szakmai együttműködés a filmiparral;

• részvétel az iskolai és tehetséggondozó zeneoktatás reformjában;

• a hazai zeneipar szakmai képviselete az egyes közigazgatási szervek, valamint a közönség irányában és általános iparági érdekvédelem.

A Music Hungary Szövetség idén munkacsoportot indított, hogy megvizsgálja, milyen adókörnyezetben működik a hazai zeneipar. Milyen hatással lenne az 5%-os kulturális áfa bevezetése? Van-e megfelelő adózási forma a zenészek és zenei szakemberek számára? Hogyan segíthetné az állam az adó oldaláról a kulturális szférát? A becsült adatok azt mutatják, hogy 80-150 ezer ember dolgozott 2022. augusztus 31-ig a magyar zeneiparban.

A 2022. november 29–30-án, a veszprémi Hangvillában megrendezett X. Music Hungary Konferencia és Showcase egyik fő panelprogramja ezt a témát járta körül Kádár Tamás (Sziget), az MHSZ társelnöke vezetésével.

„A kata zeneipari bevezetésének elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az addig sokszor nehezen követhető, és ezáltal adóelkerülőnek látszó folyamatok megszűnjenek az iparágunkban, és így mind az állam bevételeit növelje, mind a szakma fehéredéséhez, és így professzionalizálódásához hozzájáruljon” – mondja Kádár Tamás. „A zeneiparban számtalan nem klasszikus foglalkoztatási forma létezik, sokan bulinként szerződnek, egy-egy projektben vesznek csak részt – adott esetben a főállásuk mellett. Óriási előny volt, hogy a kata legalizált folyamatokat, illetve sokaknak éppen az egyszerűsége révén legális megélhetést biztosított. Mindemellett biztos akadtak olyanok, akik visszaéltek vele, de jellemzően őket nem a zeneiparban érdemes keresni.”

Még a 2020-as első Covid-hullám idején a Music Hungary Szövetség levelet írt Varga Mihály pénzügyminiszternek, hogy mentsék fel azon vállalkozásokat a kata-fizetési kötelezettség alól, akiknek fő tevékenységük élőzenei és/vagy ahhoz köthető kiegészítő tevékenység. Hogy mennyire volt kölcsönös kommunikáció az állam és a MHSZ között, eleve milyen tanulsággal szolgált, hogyan viszonyul az állam a szervezet lobbitevékenységéhez, Kádár Tamás így látja: „Fogalmazzunk úgy, hogy a Music Hungary

az elmúlt évek alatt elérte, hogy legalább meghallgatják, ha mondanivalója van. Ezt én sajnos még nem nevezném érdemi egyeztetésnek, mert sokszor reflexió, visszacsatolás nélküli ez a viszony, de el tudjuk mondani, hogy ha úgy érezzük, hogy fontos egy ügy vagy probléma. A döntésekbe, végeredményben viszont egyelőre nem látjuk, hogy az MHSZ álláspontja, javaslatai beépülnének.”

Két évvel később érkezett egy újabb pofon a kata kivezetésével, melyről Kádár Tamás nyáron így nyilatkozott a 24.hunak: „Ezek nem klasszikus munkaviszonyok, inkább eseti projektmunkák. Eddig volt erre egy jól-rosszul kitalált és üzemeltetett rendszer, de legalább üzemelt. A törvénymódosítással nem maradt olyan adózási forma, ami a nem klasszikus munkaviszonyban dolgozó embereket figyelembe venné.” Majd hozzátette: „Az idei szezon még nem nevezhető a kilábalás első lépésének, inkább a lezárása ennek a nehéz és vészterhes időszaknak. Nem vagyunk még túl a nehezén, és ezt csak külön nehezíti ez a jogszabály-módosítás.”

Hogy a kreatív iparágak közül a zeneipar mennyire rugalmas, mekkora a tűrőképessége ebben a környezetben a felkínált adózási formák mellett, Kádár így vélekedik: „Általánosságban úgy látom, hogy a 2010–2020 közötti zeneipari konjunkturális időszak összes mulasztása visszaszáll most az iparágunkra. Volt egy erős időszak, amikor ez a szakma nagyon sok szempontból pozitív változásokon ment keresztül, nagyon sokan erős és fixnek hitt egzisztenciát tudtak maguknak megteremteni. Ezt a kormányzat valószínűleg konstatálta, és sokszor talán éppen ezért nem tartotta fontosnak ezt a szektort (kvázi megy magától).”

„Ami számomra viszont csalódást okoz, hogy amikor világossá válik, hogy a 10 év alatt elmaradó strukturális fejlesztések, támogatási rendszerek, adókörnyezeti specifikumok hiányában nem válságálló a kulturális szektor, akkor sem segít az állam, hanem tulajdonképpen azt üzeni, hogy volt 10 jó évetek, most ne kérjetek semmit, mert nekünk is nehéz. Azt gondolom, hogy ezt éppen a kultúra területén nem lehet egy válságban megtenni, pláne úgy, hogy a konjunktúra idején – ugyan más előjellel – szintén nem volt érdemi, strukturális állami szerepvállalás. Ugye azt szokták mondani, hogy bajban ismerszik meg a barát, és most baj van…”

A Music Hungary Szövetség már jó ideje egyeztet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, hogy a kreatív szektor az iparági sajátosságoknak megfelelő adózási formát kapjon, legyen az akár a kata-rendszer megújítása, akár egy teljesen új rendszer, a KREA.

„Feltétlenül szükségesnek látjuk, hogy a kata szétverése utáni hiátus ne legyen tartós. A művészeknek, kulturális szereplőknek, ezen belül a zeneiparban dolgozóknak szükségük van egy speciális adózási formára, ami tükrözi a munkavégzésük jellegét, és stabil, legális megélhetést tesz lehetővé. Egy ilyen javaslatot dolgoztunk ki” – mondja Kádár.

Addig nagy valószínűséggel marad az átalányadózás vagy az ekho, esetleg nagyobb cégekbe tömörülés, az pedig egyelőre nem látszik, számszerűleg hányan függesztették fel ténylegesen a tevékenységüket, hányan szivárogtak vissza a feketegazdaságba,

ez mekkora bevételkiesés, mennyire dagasztja a feketegazdaságot. Jelenleg minden lépés dominóelv-szerűen áremelést von maga után. Az ekho-adózás alapján 15 százalékkal kevesebb bevételhez jut az adózó, folyamatosan változó infláció alatt. 15 százalékos áremeléssel az árajánlatokban jó esetben a 2022-es összegeket keresnék meg. Ez esetben a zeneipar egyik örök vesszőparipája, a 27 százalékos áfakulcs-kérdés nyilván csak lábjegyzetként merül fel.

„Most ugye mindenre az a válasz, hogy az állam helyzete sem könnyű, és nincs napirenden áfacsökkentés semmilyen területen (aztán erre időről időre rácáfolnak egy-egy speciális rendelkezéssel). Én abban bízom, hogy a szektorunkra vonatkozóan kidolgozott áfacsökkentési javaslat hatása meg sem közelíti egy-egy presztízs-beruházás áfatartalmát sem, ezért előbb-utóbb asztalra kerül. A remény hal meg utoljára” – üti meg az optimista hangot Kádár. ≠

INTERJÚ: AJM

FOTÓ: BESENYEI GERGELY

ILLUSZTRÁCIÓ: ISTOCK

kádár tamás

A TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁS HATÁSA A JÖVEDELMI VISZONYOKRA

A 2022-es Zeneipari jelentés októberi felmérésében a készítők azt kérdezték a zenészektől, milyen hatással volt a kata-törvény módosítása az anyagi helyzetükre. A közölt adatok több mint 1000 zeneipari kolléga válaszai alapján készültek. Fontos, hogy a felmérés már a törvénymódosítás hatálybalépése után készült, így az adatok nem előzetes várakozásokon, félelmeken vagy előítéleteken alapulnak, hanem a megkérdezettek saját, személyes tapasztalataik alapján válaszolhattak.

SUBTONES

A MINDENT AKARÁS KORDÁBAN TARTÁSA

Merész lépésekkel jutott el a telt házas koncertekig a hazai jazz-pop-funk supergroup, a Subtones. Magyar nyelvű lemezzel és a műfajtól kissé távol tevékenykedő szövegírókkal megbolondítva egyébként is izgalmas stílusfúzióját.

A zenekar megálmodója, Subicz Gábor sok más zenekarból lehet már ismerős: játszott a PASO-ban, az Erik Sumo Bandben, a Modern Art Orchestra tagjaként a bigband jazz tölti ki az élete jelentős részét, de rengeteg alkalmazott zenét ír filmhez (Curtiz), színházi produkciókhoz, reklámokhoz. A Subtones létrejöttét egy hosszú folyamat végállomásaként jellemzi a zeneszerző, sokféle tagsággal és formálódó koncepcióval, a háttérben azzal a saját magához intézett kérdéssel, hogyan is szeretné magát definiálni zeneileg. Ennek mentén alakult ki egy jól működő brigád, Benkő Dávid (billentyű), Csízi László (dob), Csókás Zsolt (gitár), Fonay Tibor (basszusgitár) részvételével, hozzájuk csatlakozott Jónás Vera és Kiss Flóra. A hasonló hangfekvésű, de teljesen más karakterrel rendelkező énekesnők közötti kémia azonnal meggyőzte a zenészeket, hogy közösen kell folytatniuk. A Subtones alapja a jazz-funk, néhol popos-soulos dalokkal, triphopos hangulatok-ritmusok és megannyi más műfaj befolyása érezhető még a zenén. A dalok alapötleteit, az akkordsorokat, a témafejeket Gábor írja, majd az énekesekkel dolgozza ki a részleteket, az általa hangszerelt dalokat ezután mutatja meg a zenekarnak. Az anyag persze ezt követően is változik, ahogy általuk életre kel. A 2020-ban megjelent első, Octopus című nagylemez is ebben a szellemiségben készült. A dalszerzőnek nem is a közlésvágy volt a fő motivációja, hanem hogy olyan dalokat alkosson, amelyeket ő is szívesen hallgatna.

Az ezt követő, korlátozott koncertezési lehetőségekkel teli, nehéz időszakban végig keményen dolgoztak, hogy zenéjük áttörjön a fehérzajon és minél több emberhez jusson el. 2022 elején részt vettek A Dal című műsorban Nem segít más című dalukkal és egészen a második helyig jutottak. Bár nem számoltak ekkora sikerrel, de a szereplés kétségkívül megmutatta, hogy nemcsak zeneileg, de lelkileg is erős csapattá gyúródtak össze.

Az őszt és a nyarat dalírással és stúdiózással töltötték, hogy 2022 augusztusában megjelenhessen a második nagylemez Lángolj címmel. „A kaleidoszkópjelleg megmaradt, folyamatosan keresem a zenei határpillanatokat; ez még jazz? Ez még pop? Akusztikus zene? Elektronikus vagy élő zene? Szeretem ezeket a dolgokat instabilitásban tartani” – így jellemzi Subicz az új anyagot, majd hozzáteszi, hogy sokkal erőteljesebb a zenekar zenekari léte a lemezen: már nem csupán néhány csúcskategóriás muzsikus játssza-énekli a dalait, hanem egy együtt lélegző, együtt mozgó, egymást jól ismerő csapat munkáját hallhatja a közönség. Ez adott az egésznek egységesebb világot, egy szebb ívet, de a kísérletező kedvükből nem engedtek.

Nagy változás még, hogy a korábbi angol nyelvű dalok helyett teljes mértékben magyar nyelvű anyag született. A szövegeken ezúttal Szepesi Mátyással és Závada Péterrel dolgozott együtt a zeneszerző, akik nagyon eltérő közegből jöttek, merőben más

alkotói hipotézissel, szókinccsel, s mégis remekül egészítik ki egymást. Mellettük pedig az angolul sokkal magabiztosabban író Jónás Vera egyik korábbi szövege is helyet kapott az egyik dalban. A könnyebb együttműködés miatt a tematikát itt sokkal inkább igyekezett Gábor meghatározni. Elmondása szerint óriási kihívás anyanyelven írni dalokat, mindenféle szempontból. „Azt is éreztem, hogy érzelmileg is nagyobb kihívás magyar nyelven játszani, nemcsak az énekes, a közönség, hanem a zenész is egészen máshogy játszik, ha a nyelv zsigerileg megérinti.”

Ha Subicz Gábor kimeríthetetlen alkotói energiáit nézzük, akkor a Subtones előtt még szép hosszú és izgalmas évek állnak. „Alkotóként a legnehezebb a mindenevőségem, a mindent-akarásom kordában tartása. El kell terveznem, hogy mibe borítom a kreatív energiát, mert azonkívül, hogy a trombitálás alapból nagyon sok munkaórát kíván meg az embertől napi szinten, még rengeteg mindent akarok csinálni.” ≠

KALOCSAI KRISZTINA

FOTÓ: DANCS ENIKŐ BIANKA

VINYL

OCTOPUS (2020)

LÁNGOLJ (2022)

SEJTELMES TEHETSÉG

Két éve lett egyre felkapottabb egy szenvedélyesen előadott Kollár-Klemencz László-dal feldolgozás a YouTube-on. Akkor még alig ismerte valaki a különleges, mély tónusú hanggal megáldott énekesnőt. Azóta egy kivételes dalszerzőt is megismerhettünk ZÓRA személyében, aki egyre több saját szerzeménnyel jelentkezik.

Urbányi Zóra az Egyesült Államokban született. Édesapja sportkarrierje miatt tartózkodtak ott, később azonban a család visszaköltözött Magyarországra. A fiatal Zóra tizenhat évesen döntött úgy, hogy visszatér a tengerentúlra és ott folytatja tovább tanulmányait. Először Kansas Cityben élt, majd húszévesen Los Angelesbe költözött. Az éneklés terén főleg autodidakta módon képezte magát, többször lépett fel éttermekben, klubokban helyi zenészekkel, hogy színpadi rutint szerezzen és szakmailag fejlődjön. Érdekes módon Los Angelesben játszott magyar előadókkal is, például Kiss Tibivel, és itt ismerkedett meg Barabás Lőrinc jazztrombitással, akivel azóta itthon is többször fellépett.

Zóra úgy érzi, hogy még nem teljesen találta meg hangzását, műfaját, úgy érzi, még sokat fog érni. Az alkotói folyamataiban intuitív, sokat épít az improvizációra.

„Itt úsznak a napfénnyel elárasztott vad felhők a fejem felett. Csak bentről nézem és azt érzem, ott lennék velük, repülnék és nem néznék vissza. Csak aztán jön a gondolat, hogy hú, azért hideg lehet odafenn. A zenében szeretnék oda eljutni, hogy nem jön második gondolat, nem nézek vissza, csak az eredeti érzés van. Szeretném az érzés és az elengedés közötti időszakot lecsökkenteni. Erre mondja legtöbb zenész barátom: felejtsd el. Amikor születik egy dal, a bármit és mindent is jelentheti a szerzőnek, de sokszor olyan hosszú a folyamat, legalábbis nálam, hogy mire a közönség elé kerül, néha már csak lenyomata és emléke az eredeti érzésnek. Az tartja a hitet bennem, hogy akik meghallgatják, ugyanúgy megélhetik azt a bizonyos bármit vagy mindent, mint amit én, az alkotás folyamata közben.”

Valójában azonban a dalszerző élvezettel mászik bele a részletekbe, hiszen vannak dalok, amelyek megkívánják ezt a fajta alaposságot. Legutóbb kiadott szerzeményeinél (Back On You, Love You More) ez már azt is jelenti, hogy saját maga hangszereli és öltözteti fel a dalokat, ami kimozdította az énekest a zongora adta keretek közül.

A dalszerző szerint az angol szövegek sokkal könnyebben folynak ki belőle, míg magyarul alkotni kihívást jelent számára. Első magyar nyelvű saját dala 2021 őszén jelent meg Mámor címmel. „Érdekes, de valamiért sokkal többet várok egy magyar daltól, dalszövegtől. Igazinak és valamit mondónak kell lennie. Így ritkábban ér ilyen élmény, de keresni fogom és örülni fogok, ha jön, mert itthon magyarul a legjobb énekelni” – mondja az énekesnő, és hozzáteszi, hogy van már a tarsolyában néhány magyar nyelvű dal, amiken éppen dolgozik.

ZÓRA lett a 2022-es Fonogram-díj év felfedezettje kategóriájának győztese. Tavasszal a Magyar Zene Házában adott nagy sikerű telt házas koncertet szólóban, míg szeptemberben először állt színpadra teljes zenekarral az A38 hajó koncerttermét megtöltve.

Az énekes-dalszerző hálás azért, hogy már most megkapja azt a figyelmet és szeretetet a közönségtől, ami azt a szabadságot és bátorságot adja neki, hogy egyedül is elégnek érzi magát a fellépésein. Emellett nem szeretné elengedni a zenekaros felállást sem a színpadon.

Zóra jelenleg kétlaki életet él, de nem úgy gondol rá, mint két különálló életre. Jól érzi magát abban, hogy mindkettő a része. „Azt tapasztalom, hogyha nyitott vagyok és nem ijedek meg, akkor lépésről lépésre történnek a dolgok. Ezeket a lépéseket keresem és teszem meg LA-ben is. Itthon kicsit olyan, mintha egy organikus áramlás is létrejött volna, ezt nagyon értékelem és tanulom engedni” – így elmélkedett a szerző a jövőjét illetően, akinek most a legfőbb vágya, hogy kiadhassa valamilyen formában minden eddigi dalát, s közben dolgozik már az új szerzeményeken is. ≠

KALOCSAI KRISZTINA FOTÓ: JELI ANDRÁS

IDÉZETEK HETVEN ÉVRŐL

Zsoldos Béla azon kevés zenész és szerző közé tartozik hazánkban, akinek játékát vagy az általa írt dalok, darabok valamelyikét jó eséllyel akkor is hallotta már az olvasó, ha nem tudja, hogy őt hallotta. Az idén Artisjus-életműdíjjal jutalmazott művész, aki a szakmában töltött eddigi 52 éve alatt több mint ötszáz albumon közreműködött, és szó szerint mindenkivel zenélt már a Kalákától a Fekete Vonaton át David Fosterig, továbbra is olyan szenvedéllyel és lelkesedéssel játszik, tanít, komponál és hangszerel, amit huszonévesek is megirigyelhetnének

Interjú ürügyén másfél órán át beszélgettünk egy borús novemberi reggelen úgy, hogy az általam feltett kérdéseket egy kezemen meg tudom számolni. Mivel arra esélyem sem volt, hogy a rendelkezésre álló terjedelemben megörökítsek mindent, ami elhangzott, úgy döntöttem, megpróbálom összegyűjteni a számomra legemlékezetesebb gondolatokat mindabból, amit Béla kivételes pályafutását felidézve mesélt. Ő valóban az a zenész, akinek érdemes lenne könyvet írnia az életéről, bár ezt sem én javasoltam neki először.

A beszélgetés elején fel kellett tennem egy ilyenkor kötelező kérdést, hiszen az interjú apropóját az Artisjus-életműdíj jelentette. Az elismeréssel kapcsolatban a következőket mondta: „Aki ebben a műfajban dolgozik, annak mindig sokkal többet jelent egy szakma által adományozott díj, hiszen ez az, ami igazán fontos. Korábban előadóként kaptam Artisjus-díjat és más elismeréseket, sőt, idén a Magyar Jazz Szövetség Szabó Gábor-díjával is kitüntettek, ami szintén egy életműdíj a jazz műfajában alkotó és előadó zenészeknek. Az ilyesmihez hozzászokni nem lehet, de szerénykedni is fölösleges, hiszen mindenkinek jólesik, ha észreveszik, és elismerik, amit csinál. Ezzel együtt nyilván minden szakmának, legyen szó sportolókról, színészekről, zenészekről, újságírókról, megvan a saját belső rangsora. A birkózók pontosan tudják, hogy az adott mezőnyben ki közülük a legjobb, mindegy, hogy nyert-e olimpiát, vagy épp lecsúszott a dobogóról.

A zenében is előfordul, hogy van, aki szerencsésebb ezen a téren, akit jobban észrevesznek, és van, akit nem, akkor sem, ha ugyanolyan tehetséges, mint az, aki tele van díjakkal. Vannak, akik ott vannak minden rendezvényen, ahol várhatóan találkozni lehet azokkal, akik a különböző döntéseket hozzák, mások meg ülnek otthon, gyakorolnak, és ha esetleg kapnak egy díjat, akkor nagyon örülnek neki. Van tapasztalatom ezen a téren, hiszen tagja vagyok több olyan bizottságnak, akik hasonló díjakat ítélnek oda, szóval

ismerem ezeket az apró trükköket, amikor bizonyos időszakokban hirtelen többször csörren meg a telefonom. De a helyes az lenne, hogy az ember dolgozzon, bizonyítson, teljesítsen, jusson el a közönséghez, varázsolja el őket, és ha kap egy díjat, akkor az biztosan jó helyre kerül majd.”

Az életműdíj ebben az esetben kicsit sem túlzás, hiszen Béla már több mint öt évtizede aktív szereplője a magyar zenei életnek. „Egészen pontosan ötvenkét éve. Ezt onnan tudom biztosan, hogy nekem még volt munkakönyvem, abban pedig az első bejegyzés az, hogy »1970., Balatonalmádi, Auróra Szálló.« Leérettségiztem, és rögtön azon a nyáron leszerződtem a hotel zenekarába, ahol többek között Papp Gyulával (nem sokkal később a Skorpió billentyűseként lett ismert, a szerk.) és Rusznák Ivánnal (nem sokkal később az M7-es együttes énekes-gitárosaként lett közismert, a szerk.) zenéltünk. Persze utána még jött a konzi, a Zeneakadémia, de ezzel tudom igazolni, hogy 18 éves koromban már zenészként működtem.”

Visszatekintve nem nehéz belemagyarázni némi sorsszerűséget abba, hogy Béla épp a vibrafon mellett kötelezte el magát, melynek dallamjátszó ütőhangszerként bármilyen műfajban megszólalhat. Erről a párhuzamról így beszélt: „Szokták mondani, hogy háttérember vagyok, és vannak, akik azt hiszik, ez egy pejoratív megfogalmazás, pedig nem az. Teljesen természetes, ha valaki ütőhangszeres előadóként nem minden esetben játszik központi szerepet egy darabban – üstdobconcerto azért van, mert tizenvalahány éve a Magyar Rádió felkérésére írtam egy ilyet, két változatban, szimfonikus zenekari, illetve big band kísérettel –, ugyanakkor ez egy csodálatos hangszercsoport. Az, hogy eddig több mint ötszáz lemezen közreműködtem, nem csak az én dicsőségem. Azért is volt ez lehetséges, mert ütőhangszerekre minden mű-

fajban szükség van. Jellegüknél fogva nem mindig főszerepet töltenek be, sokszor kísérőként vannak jelen, kivétel persze a jazz, aminek az egyik alaphangszere a vibrafon.”

A zene már nagyon fiatalon megérintette, de ez nem is történhetett másként, hiszen a Zsoldos család gyakorlatilag minden tagja a magyar zenei élet megbecsült, fontos alakjai közé tartozott és tartozik azóta is. A kezdetekre így emlékezett vissza: „Igazából kétéves korom óta tudtam, mit szeretnék csinálni. Zenészcsaládban nőttem fel. Apám, Zsoldos Ernő harsonás, nagybátyám Zsoldos Imre trombitás és karmester. 1948-ban alapították meg a Magyar Rádió Tánczenekarát, amiből később a Stúdió 11 lett. Nővérem, Zsoldos Mari 40 évig volt a rádiónál hangmérnök, nagynéném, Sárosi Katalin körülrajongott, népszerű énekesnő, unokaöcsém Zsoldos Gábor, akit a Dolly Roll dobosaként ismernek legtöbben. És persze az sem véletlen, hogy a fiam, Zsoldos Dániel szintén zenész lett. Kisgyerekként nekem sem volt nehéz bevinni a szobába a lábast meg az összes fedőt, berendezni magamnak egy dobfelszerelést, és csörömpölni a Szabad Európa meg a Luxemburgi Rádió által sugárzott zenére. Csakhamar kaptam egy zenetanárt, aki aztán néhányszor eljött hozzánk, mert akkoriban még nagyon kicsi voltam ahhoz, hogy zeneiskolába járjak. A dobolás érdekelt, de a papám azt mondta, kezdjek el klasszikus ütőhangszereken tanulni. Akkoriban, mivel könnyűzenei oktatás még nem létezett, úgy lehetett zenészként diplomázni. Persze azt ő sem sejtette, hogy közben annyira megszeretem az ütőhangszereket, hogy a dobolást emiatt később háttérbe is szorítom.”

Ahhoz képest, hogy félig-meddig praktikus döntés eredményeként kötött ki végül a vibrafon mellett, Béla öt évtized után is magával ragadó lelkesedéssel mesél fő hangszeréről és a vele kapcsolatos emlékekről. „Szerelmes lettem a vibrafon hangjába, és mai napig nem tudok betelni vele. Éjjelente bementem a Magyar Rádióba, és egyedül, egy szobában vagy egy stúdióban vibrafonoztam órákon át. Kezdetben egyszerű bluesokat játszottam rajta, egészen addig, amíg azon kaptam magam, hogy már hajnalodik. Kimerülten vánszorogtam haza mindig, de másnap megint ott voltam. Ezért mondom, hogy nem is hivatástudat volt ez, inkább a sors keze. A 2007-ben megjelent Timpani Concerto / Vibrafonia albumom borítójában olvasható egy ajánlás: »Minden hang az apámé, én csak használom őket.« Túl sokat nem gondolkodtam ezen a mondaton, de ez tényleg bennem van. 16 éves voltam, amikor meghalt, és mindig nagyon hiányzik, amikor fellépek, vagy valamit elérek, hiszen ő sosem látott engem játszani. Az idézett mondat azt is jelenti, hogy megköszönöm neki a tehetséget és alázatot, amit tőle kaptam.”

Arról, hogyan jutott ideje arra, hogy az eseménydús zenei pályafutás mellett aktív szerepet vállaljon olyan, zenét és kultúrát támogató szervezetekben, mint többek között a Nemzeti Kulturális Alap vagy a Magyar Jazz Szövetség, így beszélt: „A tisztségviselői karrierem a nyolcvanas években indult, a János Kórházból. Akkoriban volt egy olyan intézmény, a szocializmus kevés értelmes vívmányának egyike, amit eredetileg a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának hívtak, de az első két szó hamar kikopott a közbeszédből. A célja az volt, hogy a képzőművészek, az írók, a fotóművészek számára anyagi biztonságot tegyen lehetővé. Egyfajta kivételezett helyzet volt ez akkoriban. Azóta rengeteg hasonló posztot töltöttem be, először ott, majd később húsz éven át a Nemzeti Kulturális Alapnál, ahol szintén azt a közéleti érzékenységet képviseltem, amit a Művészeti Alapnál megtanultam. Fantasztikus emberekkel, egyetemi professzorokkal dolgoztam, olyanokkal, mint Lukin László, Sári József – akiknek a műveltségére jellemző, hogy egymás között német nyelven anekdotáztak –, később Devich János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, Dobszay László, a világszerte elismert egyházzenei tudós, vagy Vashegyi György, aki most a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.”

és

„„Fontos, hogy ezt a munkát eredményesen kell végezni. Ha minden javaslatodat leszavazzák, mindegy, milyen okos dolgokat mondasz. Szerencsére minden műfajra volt megfelelő rálátásom, így jazzistaként is elég gyorsan beilleszkedtem a Zenei Kollégium kezdetben szinte kizárólag komolyzenei területről érkező döntéshozói közé. Ezzel párhuzamosan szép lassan elkezdett nőni a könnyűzenére fordítható támogatási összeg. Ezt sokan észrevették, így aztán húsz éven át élveztem a szakma bizalmát különféle bizottsági pozíciókban. Most elsősorban a Magyar Jazz Szövetségben tevékenykedem hasonló szerepkörben.”

Béla idén töltötte be hetvenedik életévét, és bár – ahogy ő fogalmazott – ebben az életkorban talán már illene kicsit lelassulni és hátradőlni, továbbra is hatalmas energiával veti bele magát az újabb és újabb feladatokba. Ez a mentalitás egész karrierjét végigkísérte, hiszen

A filmgyári

rádiós felvételeknél az ment, hogy bementünk, ott volt a kotta, legfeljebb egyszer eljátszottuk, aztán már villant is a piros lámpa

legaktívabb éveiben gyakorlatilag folyamatosan dolgozott: a rádióból rohant a filmgyárba, onnan egy stúdióba, aztán egy tévéfelvételre, és este gyakran volt valahol egy-egy koncert is. „Vukán Gyuri száznegyvenkét filmzenét írt, és én mindben játszom. Az első az 1972-ben készült Szikrázó lányok volt, egy filmes musical. Gyuri hallotta, hogy van ez az ütős srác, aki elég ügyes, be kellene jönni egy felvételre. A Szakcsi és a Babos Gyuszi meg heccből elkezdték bujtogatni, hogy írjon nekem olyat, amit nem lehet lejátszani, hadd röhögjenek. A filmgyári és rádiós felvételeknél az ment, hogy bementünk, ott volt a kotta, legfeljebb egyszer eljátszottuk, aztán már villant is a piros lámpa. Láttam, hogy nehéz a szólam, de elég jól tudtam blattolni, meg addigra már azért nagyon megtanultam a hangszert, szóval elsőre feljátszottam. A következő szünetben megint szóltak Gyusziék Vukánnak, hogy a következő legyen még sokkal nehezebb, de aztán azt is lejátszottam azonnal. Innen indult a közös munka, és tartott aztán sok éven át. Fábry Zoltán, Bacsó Péter filmjein dolgoztunk, de mi játsszuk ketten a Linda sorozat főcímzenéjét is, xilofonon és zongorán unisonóban, amit szerintem bizonyos életkor felett mindenki hallott már az országban.”

Az előadói és szerzői pálya mellett egy harmadik fontos terület a hangszerelés és a zenei rendezői, produceri munka, melynek eredménye százas nagyságrendű lemez, és még sokkal több dal a legkülönfélébb előadókkal.

„Hangszerelni akkor kezdtem, amikor a kilencvenes évek elején zenei műhelyként megszűnt a Magyar Rádió. Bágya András növendéke voltam a konzi vendéghallgatójaként. Nem volt sok tanítványa, és nagyon büszke vagyok rá, hogy egy lehettem közülük. Rengeteget lehetett tanulni tőle, vagy olyan művészektől, mint Gyulai Gaál János, Körmendi Vilmos. Egy időben olyan évi 10 körüli lemeznek voltam a zenei producere. Nem tudják sokan, de például a Fekete Vonattal is dolgoztam, és az R&B stílust, amiben azért nem voltam annyira járatos, tőlük tanultam meg.

Megkerestek a gyerekek, meg a kiadó, nekiláttunk a felvételeknek, én a zenei alapokat csináltam. Az R&B egyik nagyon érdekes műfaji jellegzetessége, hogy bár ritmikailag viszonylag egyszerű, loopokra épülő zenéről van szó, nagyon gyakran szimfonikus, vagy épp filmzene jellegű, vonós samplereket használnak. Náluk ezeket a motívumokat mind én írtam, így lettem szerző a Fekete Vonat lemezein. A szövegeket ők hozták, a dalszerkezeteket meg közösen dolgoztuk ki. Az egyik rapper, Beat nagyon termékeny szövegíró volt akkoriban. Épp dolgoztam az alapokon a stúdióban, játszottam a szólamokat, zongoráztaom, és láttam, hogy ő közben valamit írogat mögöttem. Aztán bejött egy kockás füzettel, amiben ott volt öt teleírt lapnyi szöveg. Kérdezem, mi ez? »Hát megírtam a rapet.« Mondom, jó, akkor menj be, vegyük fel. Elindul befelé, majd a kezembe nyomja a füzetet. »Miért adod ezt ide nekem, hát hogy fogod felrappelni? Á, tudom kívülről!« És felnyomta az egészet fejből, amit ott írt meg előtte öt perccel. Ezek csodálatos pillanatok.”

Arra a kérdésre, hogyan sikerült átvészelnie a több mit öt évtizednyi karrier során többé-kevésbé törvényszerűen megérkező hullámvölgyeket, olyan választ kaptam, ami talán mindennél többet elárul erről a kivételes életútról.

„Az az érdekes, hogy nem voltak igazán holtpontok a pályafutásom során. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy sosem voltam alkalmazott sehol, leszámítva, hogy 1990 óta tanítok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszékén. Zenészként viszont sosem tudtam, milyen munkám lesz a következő héten. De ötvenkét éve úgy van, hogy rengeteg munkám van a jövő hétre is.” ≠

INTERJÚ:

KOVÁCS ATTILA

FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA

ℹ

ZSOLDOS BÉLA

Az idén 70 éves mester minden stílusban otthonosan mozog, több mint 300 lejelentett műve között kortárs kamaradarabokat, rádiós és színházi zenéket, musicalt, popdalokat és jazzkompozíciókat egyaránt találunk. Darabjait a legnagyobb hazai előadók szólaltatták meg, és jelentősek a szerzőtársakkal, például S. Nagy István szövegíróval történt együttműködései is. A komolyzenéből indult szerző munkásságának jelentős része a könnyűzene és a jazz területén valósult meg. A ’90-es évek derekán íródott zenei anyagok, a Morgan Workshop Red Dragon című lemeze, illetve a Borlai–Zsoldos Supercussion formáció albuma a magyar fúziós jazz jelentős alkotásai közé sorolhatóak. A 2000-es években az egyik legjelentősebb hazai popcsapat, a Fekete Vonat mögött dolgozott szerzőként. 2007-ben jelent meg a Timpani Concerto / Vibrafonia CD, amely nemzetközi bemutatókat is megért egyedülálló versenymű öt timpanira, big bandre és szimfonikus zenekarra. 2012-ben Giacomo Puccini Bohéméletén alapuló, a Zsoldos–Kero–Sziámi szerzőcsapat által létrehozott Bohém Casting musical opera a Miskolci Operafesztivál, valamint az Operettszínház kiemelkedő sikerű előadása lett. Aktivitása töretlen, ma is rendszeresen ír zenét a Magyar Udvari Kamaraszínház számára, a MÜPA-ban tartott életműkoncertjén pedig nemrég került bemutatásra új darabja, a Capriccio for Percussion.

SÁRIK

PÉTER

I ZENESZERZŐ, ZONGORISTA

A KÉKSZAKÁLLÚTÓL A NEOTONIG

Idén az év könnyűzeneszerzőjeként kapott elismerést, és ezzel már kétszeres Artisjus-díjas Sárik Péter, a hazai zenei élet egyik legsokoldalúbb zongoristája, aki saját szerzeményei mellett olykor klasszikus zeneműveket, olykor a magyar popzene legnagyobb slágereit ülteti át jazzbe, de írt már zenét újcirkuszos előadásokhoz és mesekönyvhöz is. Az interjúban többek között olyan témákról beszélgettünk, mint a zenekarvezető felelőssége, a műfaji korlátok átlépése, vagy hogy szentségtörés-e egy mindenki által hallott klasszikus darab újraértelmezése.

Dal+Szerző: Hányan kérdezték meg eddig, hogy számítottál-e a díjra?

Sárik Péter: Igazából senki nem kérdezte még. De én speciális helyzetben vagyok, mert, hogy úgy mondjam, eléggé bezárkóztam az idén tizenötödik éve működő saját zenekaromba. Ezzel párhuzamosan gyakorlatilag ugyanennyi ideje nem is vállalok sessionfeladatokat, tehát leginkább a saját csapatomban gondolkozom. Amikor más zenészekkel játszunk, őket is általában mi hívjuk koncertre, stúdióba. Rengeteget koncertezünk, így jobbára nem is nagyon van találkozási felületem a kollégákkal, eltekintve a benzinkutaktól vagy a reptéri transzfertől. Valószínűleg főleg emiatt nem merült fel ez a kérdés, mert nem is nagyon volt kinek megkérdeznie. De nyilván a zenekari társaim örültek, és jó fejek voltak.

D+SZ: Tudatos döntés, hogy elsősorban saját zenekarban és az általatok kitalált, illetve megvalósított projektekben gondolkodsz, vagy véletlenül alakult így?

SP: Teljesen tudatos. Annak idején egy barátom, aki a weblaptervezéstől a marketingen át a spiritualitásig sok mindennel foglalkozott, azt tanácsolta, hogyha úgymond szólistakarriert szeretnék vagy saját zenekart, akkor jó lenne, ha már jó előre úgy pozicionálnám magam. Követtem a tanácsát, amivel rövid távon iszonyatosan sok pénzt vesztettem, hiszen akkoriban indultak el a különböző kereskedelmi televíziós tehetségkutató műsorok, ahol rengeteg zenészpozíció volt szabadon. Hosszabb távon viszont sikerült elérnünk, hogy a triónk a Zeneakadémián, a Müpában, vagy voltaképp akárhol felléphessen a saját jogán, és ennek az útnak fontos állomása volt ez a döntés.

D+SZ: Könnyebb, ha valaki nem vállalja fel a zenekarvezetés felelősségét? Nyilván az sem való mindenkinek.

SP: Olyan típusú zenésznek szabad zenekart csinálnia, akiben vannak vezetői képességek. Aki pedig belevág, az fogadja el, hogy neki kell vinnie a dolgok oroszlánrészét, és hogy nagyrészt, vagy akár teljesen övé a felelősség. Ennek vannak művészeti vonatkozásai

is, mert egy frontembernek a színpadon is teljesen másképp kell jelen lennie. Nagyon sokan fantasztikusan játszanak zenekari tagként, viszont amikor csinálnak egy saját formációt, és rájuk kerül ez a fajta súly, az összeroppantja őket. Ezért fontos, hogy valaki zenekarvezető típus legyen, mert utána egyszerűen nincs, akire mutogatni lehet, ha valami nem működik.

D+SZ: Mennyire fontos számodra, hogy amit csináltok, az a közönséget is megfogja és sikeres legyen?

SP: Nagyon. A Trió koncertjein a közönség a negyedik tag. Szükségünk van az emberekre, a szeretetükre a pozitív energiáikra. Mi nekik játszunk. Nem hiszek abban, hogy ha valakit kevesen hallgatnak – vagy ha költőkre, írókra, filmesekre, képzőművészekre is vonatkoztatjuk, akkor olvasnak vagy néznek –, az önmagában, csak ezért érték. Ha valaki csak a legdurvább absztraktban tud gondolkodni és abban érzi jól magát, akkor elfogadom, hogy neki talán ez lesz a sorsa, de szerintem még ezeken a határokon belül is rengeteg lehetőség van. Inkább azt látom, hogy az én generá-

ciómból talán kevesen mernek merészeket gondolni, kilépni a formákból. A fiatalabbak teljesen másképp gondolkodnak, tudnunk kell tőlük is tanulni.

D+SZ: Az idei Artisjus-díjat Bartók: A kékszakállú herceg vára című darabjának jazz- újraértelmezéséért kaptad. Mi motivál arra, hogy adott esetben akár több oldalról bontsd a műfajok között még meglévő falakat, vagy hogy szélesebb közönség elé vigyél klasszikus műveket?

SP: Az, hogy gyűlölöm a sznobságot, a csinált korlátokat meg az őszintetlenséget. Sokszor elmondtam már, de kénytelen vagyok ismételni magam: az emberek nagy része, lássuk be, nem szereti Bartókot, mert nehéz zene. És ezzel nincs is semmi baj. Azzal viszont van, amikor valaki eljátssza, hogy ő ezt nagyon szereti. Azért baj ez, mert ezzel elvágja magát a lehetőségtől, hogy egyszer őszintén megszeresse ezt a zenét, és ugyanez igaz a jazzre is. Pedig számunkra is óriási élmény, amikor azt látjuk, hogy az emberek a homlokukra csapnak, és azt mondják, ez tényleg nagyon jó.

Szinte minden Bartók-koncertünk után odajön valaki és megköszöni, hogy kinyitottuk neki az ajtót a mester zenéjéhez. A Kékszakáll meg ennek a csimborasszója, mert az egyik legkeményebb darab, amivel legalább egyszer már mindenki találkozott életében, legalább énekórán, és a többség átvitt értelemben futva menekül előle, hogy ezt soha többet. Közben meg egy fantasztikus mű. Ezért adta magát, hogy ha ezt meg merjük és meg tudjuk csinálni, akkor talán valóban segítünk azoknak, akik szeretnék Bartókot megszeretni.

D+SZ: Mennyire nehéz társakat találni egy ilyen vállalkozáshoz?

SP: Hasonló a hasonlót megtalálja. Idén lettem ötven, eltöltöttem a szakmában jó pár évtizedet, és úgy tapasztalom, itt is működik a vonzás törvénye. Természetes, hogy olyanok közelében érzem jól magam, akik hasonlóan gondolkodnak. A történet úgy indult, hogy néhány éve felléptünk az akkor még létező miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, aminek Kesselyák Gergely volt az igazgatója. Nagyon jól sikerült a koncert, ami után merült fel az ötlet, hogy a következő évi fesztiválon nincs-e kedvünk előadni a Kékszakállú herceg várát. Aztán a járvány meghiúsította az egészet, és amikor újrakezdtük, Hollerung Gáborhoz fordultam, akiről tudtam, hogy szintén szívesen kilép olykor a saját területéről, ezt csinálják állandóan a Dohnányi Zenekarral. Ő igent mondott, és a segítségével választottuk ki az énekeseket is. Egy ilyen együttműködés során a nyitottság mellett nagyon fontos, hogy bízzunk egymásban. Ők bíztak Gáborban, Gábor bízott bennem, én meg bíztam bennük, és aztán mindenki megtette a tőle telhető legtöbbet. Így válhatott valóra, hogy talán nem csúsztunk el azon a nagyon vékony jégen, amit egy ilyen mű feldolgozása jelent.

D+SZ: A jazz egyik alapeleme az improvizáció, ami viszont a klasszikus darabok nagy részére nem jellemző. Ez is része annak a vékony jégnek, amit említettél?

SP: A Kékszakállú herceg vára az eddigi legmeredekebb vállalkozásunk. A koncepcióm ugyanis az volt, hogy egy hangot nem veszek el az eredetiből. Ha valaki elejétől a végéig követi a művet, hallhatja, hogy az énekben semmi változás nincsen. Ugyanakkor alaposan áthangszereltem, sok mindent megtartva az eredetiből, de például a dob jelenléte rögtön más hangulatot kölcsönöz a zenének. Ma már bele sem gondolunk, hogy gyakorlatilag a negyvenes évek óta folyamatosan dobot hallgatunk a könnyűzenében, nem is tűnik fel, mennyire összekapcsolódtunk vele az elmúlt hetven-nyolcvan évben. Ha a dob hangszerként bekerül egy operába, abban a pillanatban ismerős lesz a könnyűzenéhez szokott füleknek, anélkül, hogy ez tudatosulna a hallgatóban. A jazz megközelítését megőrizve viszont a zongora folyamatosan improvizál a darab fölött, mintha más árnyalatokat festenék egy klasszikus képhez. Tehát nem úgy nyúltunk bele a darabba, hogy a hangokat

zenéjéhez „

vagy a szerkezetet megváltoztassuk. Én azt mondanám, átformáltuk. És szerintem nem csúsztunk el vele, hogy a jeges hasonlatánál maradjak. Biztosan van, akinek ez az egész szentségtörés, aki már magától a gondolattól rosszul van, de azért azt látom, hogy a szakmának és a közönségnek az a része, aki hallotta, az szerette, szereti.

D+SZ: Mitől lesz ez szentségtörés? Egyáltalán miért válnak sokszor érinthetetlen bálvánnyá a klasszikus művek?

SP: Nem bálványimádás ez, sokkal inkább annak a mérhetetlen tiszteletnek a megnyilvánulása, amit a művészek éreznek a korszakos zsenik iránt. Minél inkább belemerül az ember a zenetanulásba, annál inkább fölfogja, milyen utánozhatatlan, elképesztő zsenik alkottak az elmúlt évszázadokban. Szerintem ez a fajta tisztelet tiltakozik bennünk, ha valaki bele akar vagy mer nyúlni egy ilyen műbe. Mert tökélete-

Szinte minden Bartók-koncertünk után odajön valaki és megköszöni, hogy kinyitottuk neki az ajtót a mester

sen igaza van annak, aki azt mondja, az eredeti úgy jó, ahogy van. De jazz-zenészként, ha úgy tetszik, kívülállóként én másképp viszonyulok ehhez, főleg ha ezzel segítek abban, hogy egy tágabb közönség is megértsen, megszeressen egy darabot

D+SZ: Zenésztársaid, Attila (Gálfi Attila, dobos) és Tibor (Fonay Tibor, nagybőgős) milyen szerepet játszanak egy ilyen komoly vállalkozás során az alkotói folyamatban? Volt már olyan ötleted, amire azt mondták, hogy azért ez már túlzás?

SP: Már eleve az nagy dolog, hogy nem küldtek el a fenébe, mikor előálltam a Kékszakállú jazzesítésének ötletével. Attila például magának írta le, amit én kézzel bedoboltam a preprodukció során, ami majdnem egy évig tartott. Nem tudom, hány zenész vállalta volna ezt az egészen elképesztő feladatot, nem beszélve arról, hogy száz körüli tempóváltás van az operában. Jazz-zenészekként nagyon nem ilyesmire vagyunk kondicionálva, vagy arra, hogy karmesterrel játsszunk. Szinte lehetetlen küldetés volt ez, és már egyáltalán az a bizalom, hogy ebbe együtt bele tudtunk vágni, elképesztő volt.

Mindig nagyon fontos feladatom zenekarvezetőként, hogy egy új projektben mindenki örömmel vegyen részt. A Jazzkívánságműsornál merült már fel olyan dal, amelynek hallatán Attilának gyűrődni kezdett a homloka. És azonnal megértettem, hogy ezt nem kell erőltetni, mert neki már átütötte volna azt a bizonyos tűréshatárt. Fontos, hogy amit csinálunk, azt mindannyian szeressük. Így is elég tág határok között mozgunk, nagyon széles a spektrum a Kékszakállútól a Neotonig.

D+SZ: Milyen gyakran veszed észre a feldolgozásaitok hatását, amikor saját zenén dolgozol?

SP: Az a legfurcsább, hogy most már olyan dolgokat is szépnek hallok, amik egy átlagzenehallgató számára hajmeresztőek. Számomra is megdöbbentő volt, de nagyon átalakult az ízlésem az idők során. Az a fajta jazz-zenélés, azok a harmóniák, amiket mondjuk, tíz éve szerettem, manapság sokkal kevésbé tűnnek izgalmasnak számomra, ez pedig egyértelműen a sok Bartókkal töltött év hatása. Ha az ember olyan szinten ássa bele magát valamibe, mint amilyen a Kékszakáll átdolgozása volt, ami úgy másfél évig tartott, szinte mindennap, több órán át, az teljesen átmossa az ember fülét.

D+SZ: Ha jól tudom, most is több lemezen dolgozol egyszerre. Hogy állnak ezek, illetve mi az, ami leghamarabb napvilágot láthat majd közülük?

SP: Amin most dolgozom, az egy új Bartók-lemez, de szeretnénk elkészíteni a Jazzkívánságműsor harmadik részét is. Közben vannak tervben más anyagok, és az élet is folyamatosan zajlik. Nemrég érkezett egy felkérés Rigából, hogy egy fantasztikus énekesnő szeretne velünk egy Gershwin-lemezt csinálni, ráadásul koncertfelvételt, de érik egy anyag Luiza Zannal, és szívesen írnék újra egy saját dalokat tartalmazó albumot is. Amikor jön az ősz meg a tél, általában is többet foglalkozunk az alkotással, szóval azt gondolom, elég sok tervünk megvalósul majd a következő hónapokban. ≠

INTERJÚ: KOVÁCS ATTILA

ℹ

SÁRIK PÉTER

A 1972-ben, Cegléden született zeneművész a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1997-ben. A jazz mellett szinte minden zenei irányzatban kipróbálta magát: játszott klasszikus-, könnyű-, latin- és világzenét is. 2007-ben alapította meg zenekarát, a Sárik Péter Triót, mely rövid időn belül az ország egyik vezető jazz-zenekara lett. Zeneszerzőként szerzeményei dobogós helyezéseket értek el az USA és Nagy-Britannia legjelentősebb dalszerző versenyein. Írt dalokat kedvenc énekeseinek, melyekből albumot jelentetett meg (Idebent-odakint), három darabot komponált a Recirquel Újcirkuszi Társulat részére, zeneszerzője és zenei vezetője volt a FINA Vizes Világbajnokság záróeseményének, elindította a Jazzkívánságműsor koncertsorozatot, ahol a közönség kérhetett műfaji megkötés nélkül dalokat, életre hívta a Jazz All Stars sorozatot, ahol addig egymással nem játszó zenészek alkottak új csapatokat egy-egy koncert erejéig és készített gyermekeknek szóló jazzmesejátékot is (A világ összes kincse). Artisjus-, Emerton-, Orszáczky-díja mellett háromszor kapta meg a Fonogram-díjat.

GYORSABB, KEDVEZŐBB JOGDÍJFELOSZTÁS ÉRKEZIK

Az Artisjus Egyesület megbízta a francia Sacemet, Európa legnagyobb zenei közös jogkezelőjét azzal, hogy 2023 januárjától képviselje a magyar zenei repertoárt a nagy online streaming szolgáltatóknál. A most létrejött megállapodás révén az Artisjus által képviselt magyar dalszerzők az elérhető legmagasabb összegű jogdíjat kapják majd online elhangzásaik után, ráadásul jóval gyorsabban juthatnak hozzá ehhez a bevételhez, mint korábban.

ONLINE STREAMING JOGDÍJAK

A digitális jogok kezelésének szakértőjeként a Sacem multiterritoriális jogosítást végez, és a streamingszolgáltatásokból származó gigantikus mennyiségű adatot innovatív technológiai eszközökkel dolgozza fel. Az Artisjus mellett az Egyesült Államok (ASCAP), Dél-Korea (KOMCA) és Kanada (SOCAN) közös jogkezelő szervezetei, valamint a globális zeneműkiadók, mint például a Universal Music Publishing, a Warner Chappell, az IMPEL (független zeneműkiadók csoportja) is a Sacemet bízta meg azzal a feladattal, hogy engedélyezze és feldolgozza az általuk képviselt zenei művek online elhangzásait.

A megállapodás eredményeként az Artisjus által képviselt magyar zeneszerzők és szövegírók ugyanolyan előnyös helyzetbe kerülnek, mint a világ legsikeresebb dalszerzői. Az elérhető legmagasabb jogdíjösszeghez juthatnak hozzá a nemzetközileg is gyorsnak számító negyedéves elszámolásban, emellett könnyen nyomon követhetik elhangzásaikat az átlátható adatszolgáltatásoknak köszönhetően.

„Eddig az Artisjus minden jogkezelési feladatot önállóan végzett, a jogdíjak beszedésétől a felosztásokig. A nemzetközi streamingszolgáltatók növekvő száma, globális erejük és az általuk szolgáltatott adatok mennyisége miatt ma már hatékonyabb és fenntarthatóbb, ha ennek a feladatnak a jelentős részét egy olyan partnerre bízzuk, aki az évek során a világ egyik legjobbjává vált. Eközben a magyar zenei repertoár nyilvántartásba vétele, dokumentálása és azonosítása továbbra is az Artisjus felelőssége marad. Biztos vagyok benne, hogy a magyar repertoár online elhangzásainak jogosítása a lehető legjobb kezekbe kerül” – mondta a megállapodással kapcsolatban dr. Szinger András, az Artisjus főigazgatója.

„A most létrejött partnerség tökéletesen szemlélteti, milyen ereje van a közös jogkezelésnek. A jogtulajdonosok, azaz a szerzők érdekében egyesítjük erőforrásainkat, megosztjuk a feladatokat, az eszközöket és a bevált gyakorlatokat. Az Artisjus profitálni fog a Sacem több területre kiterjedő licenceiből és technológiai hátteréből. Különösen igaz ez az URights platformra, melyen keresztül a Sacem teljes átláthatóságot biztosít az Artisjusnak a repertoárja után beszedett jogdíjak tekintetében. Nagy örömünkre szolgál, hogy Európa egyik legelkötelezettebb közös jogkezelőjével léphetünk partnerségre, és a világ számos területén képviselhetjük a magyar repertoárt” – mondta Cécile Rap-Veber, a Sacem vezérigazgatója.

Az Artisjus továbbra is aktív résztvevője marad a folyamatnak, a 2023 előtti elhangzásokat továbbra is a szerzői egyesület dolgozza fel folyamatosan. A jövőbeni elhangzások esetében szintén az Artisjus munkatársai fogják a magyar művek adatainak pontos és részletes nyilvántartását biztosítani, valamint kiegészítő manuális azonosítási munkával fogják segíteni az automatizált munkafolyamatokat, ahol ez szükséges.

A gyorsabb és pontosabb elszámoláson túl az Artisjushoz tartozó magyar szerzők számára a gyakorlatban mindez nem jelent változást. Továbbra is az Artisjus marad hivatalosan a jogkezelőjük, az új dalaikat is az eddig megszokott módon az Artisjusnál regisztrálják majd, és online jogdíjaik tekintetében is minden információt egy helyen, az Artisjus online portálján ismerhetnek meg. ≠ –AJM–FOTÓ: ISTOCK

ℹ

VILLÁMKÉRDÉS, VILLÁMVÁLASZ

Mi a lényege a megállapodásnak?

Az Artisjus Egyesület megbízta a francia Sacemet, Európa legnagyobb zenei közös jogkezelőjét azzal, hogy képviselje a magyar zenei repertoárt az online streaming szolgáltatóknál.

Milyen előnyökkel jár ez?

Az egész világon elérhető leggyorsabb ritmusú – negyedéves – kifizetésben részesülhetnek az Artisjus által képviselt szerzők. Az elérhető legmagasabb összegű jogdíjat kapják majd online elhangzásaik után.

Mikortól képviseli a Sacem a magyar szerzőket a szolgáltatóknál?

Már 2023. január 1-től, a gyakorlatban azonban egy folyamatos átállás lesz az év elejétől. A szolgáltatókkal kötött szerződésektől, illetve azok lejáratától függően kezdi el feldolgozni a Sacem az egyes szolgáltatók elhangzásait.

Miért éppen a francia jogkezelő?

Hatékonyabb és fenntarthatóbb, ha az online jogosítási feladat jelentős részét egy olyan partnerre bízzuk, aki az évek során a világ egyik legjobbjává vált. A Sacem a legkorszerűbb eszközökkel dolgozza fel a streaming szolgáltatások hatalmas adatmennyiségét. Globális zeneműkiadók, mint például a Universal Music Publishing is rájuk bízta repertoárjaik képviseletét.

Van teendője a szerzőknek?

A megállapodás miatt nincs külön teendő. Ahogy eddig, ezután is fontos marad, hogy a platformokra való feltöltés előtt már bejelentsék az Artisjushoz az új szerzeményeket, és amint csak lehet, megadják az ahhoz tartozó hangfelvétel ISRC kódját is.

BÍRÓ ZSOLT I SZVB-ELNÖK

ÚJ RÁOSZTÁSOK VÁRHATÓK AZ ONLINE STREAMINGRE

A sokféle forrásból származó szerzői jogdíjak felosztási szabályait maguk a szerzőkből, zeneműkiadókból álló választott testületek alakítják. Ebben a folyamatban végez fontos előkészítő munkát az Artisjus Felosztási munkacsoportja, amelynek egyik könnyűzenei tagjával, egyben a Szerzők Egyesülete és a Szerzői Véleményező Bizottság elnökével, Bíró Zsolttal beszélgettünk.

Dal+Szerző: Mennyire van szabad kezük a szerzőknek a Felosztási Szabályzat módosításában?

Bíró Zsolt: A szerzői jogdíjaknak van egy világosan meghatározott céljuk: az egyes dalok felhasználása által elért bevétellel arányosan kell a befolyt összegeket az adott dalok szerzőinek kifizetni. A művészi vagy szociális szempontok a jogdíjfelosztásban kevéssé érvényesülhetnek.

A kulturális célú támogatások az NKA-nak átadott jogdíjrészekből valósulnak meg, az Artisjus zenei és irodalmi alapítványánál pedig szociális pályázatok kerülnek kiírásra. A beszedett pénz túlnyomó részét a valós elhangzások után, azok valós értéke szerint juttatja el az Artisjus a szerzőkhöz és zeneműkiadókhoz.

D+SZ: Milyen mozgástér marad?

BZS: Az egyes zenei felhasználások belső arányait folyamatosan figyeljük és értékeljük a többi szerzővel és zeneműkiadóval közösen. Például már régóta létező szabály, hogy a rádióban és televízióban a háttérzenék vagy szignálok elhangzási értéke alacsonyabb, mint a konkrét zenéé; vagy hogy a komolyzenei elhangzások magasabb értékkel vesznek részt a felosztásokban. Nagyobb mozgásterünk az úgynevezett ráosztások kezelésében van, de ezzel kapcsolatban számtalan félreértéssel találkoztam, így ezt érdemes közelebbről is megvizsgálnunk.

D+SZ: Mik ezek a ráosztások?

BZS: Vannak olyan felhasználások, melyeknél a pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, így más adatforrásokat veszünk igénybe a felosztás során. Ilyenek a gépzenei elhangzások – üzletekben, vendéglátóhelyeken, szálláshelyeken szóló zenék –, valamint az üreshordozó-díjaknál sem tudhatjuk, hogy otthon,

saját célra ki milyen zenéket másol. Ezeket a jogdíjakat is igyekszünk a valós felhasználások alapján felosztani, de ez rendkívül sok közös gondolkodást és egyeztetést igényel.

Folyamatosan változik, hogy az emberek milyen zenét hallgatnak, másolnak, és azt milyen forrásból teszik, ezért időről időre aktualizálni kell a ráosztási arányokat a változó szokások miatt. A felosztási szabályokat maguk az egyesület tagjai alakítják választott tisztségviselőik útján, akik nem mellékesen szintén alkotók, így valóban azok hozzák a döntéseket, akiket érint és akiknek rálátásuk van a zenei szakma egészére.

D+SZ: Ismert, hogy a ráosztásokban a fizikai hangfelvételek utáni kifizetések meghatározóak. Terveznek ebben változást? Az online elhangzási adatok is megjelennek?

BZS: Azt látjuk, hogy a zene egyre fontosabb az emberek életében, bárki számára elérhető a teljes világrepertoár egy mobiltelefon segítségével. Fontos, hogy a megerősödő új felhasználási formák a gépzenei és üreshordozó-ráosztásokban is részt vegyenek, hiszen az emberek ezeket a zenéket is hallhatják az utcán, az üzletekben és ezeket is másolják maguknak. Nem mondok újdonságot azzal, hogy a fizikai hordozók piaca az ezredforduló után erős csökkenést mutat, míg az online felhasználások egyre erősebbek.

Úgy látjuk, hogy idén van egy fontos fordulópont: az online jogdíjak elérték azt a szintet, hogy lehet rájuk építkezni a ráosztásokban is. Idén az Artisjus már több mint 250 millió forint online audiojogdíjat fizet ki a legnépszerűbb zeneszolgáltatások után. Hogy kontextusba helyezzem ezt a számot: ez meghaladja a teljes rádiós piac után beszedett és felosztott összeget. Most láttuk elérkezettnek az időt arra, hogy az online meghallgatásokat is bevehessük a ráosztási mintába.

A fizikai hordozók ráosztásának csökkenéséből tehát részben az online zeneszolgáltatások, részben pedig a könnyűzenei koncertelhangzások fognak bővülni, ha decemberben a Küldöttgyűlés elfogadja a javaslatokat.

D+SZ: Mit jelent ez összegszerűen?

BZS: Minden ilyen változásnál odafigyelünk arra, hogy ne sokkszerű, hirtelen legyen a váltás, így a hangfelvétel-ráosztások sem tűnnek el teljesen – a mi javaslatunk az, hogy idén, első lépésben ezek összege a felére csökkenjen. Ez egy komoly változás, amivel igyekszünk visszatükrözni a megváltozott zenehallgatási szokásokat.

Jelenleg ugyan még tervezési szakaszban vagyunk, de az kijelenthető, hogy ha a Küldöttgyűlés elfogadja az új szabályokat, várhatóan csak a gépzenei és üreshordozóráosztások miatt több százmillió forinttal nőhet az online streaming után kifizethető jogdíj az Artisjusnál, már a 2022-es nagyfelosztásban, tehát ‘23 május–júniusában.

D+SZ: Visszaélések és visszaélésszerű helyzetek is előfordulnak… ezek ellen mit tud tenni a felosztási rendszer?

BZS: Sajnos egyesek a valós népszerűségüktől eltérően törekednek befolyásolni a jogdíjfelosztást az elhangzási adatokon keresztül. Az Artisjus munkaszervezete a kiugró, gyanús helyzeteket folyamatosan monitorozza, és mindig rendszerszintű választ adunk ezekre.

Most, az online jogdíjaknál új típusú kihívást jelent ez, de nemcsak nálunk, hanem világszerte. Az Artisjus felvette a kapcsolatot minden nagy zeneszolgáltatóval, és tájékozódtunk az ő visszaélés elleni gyakorlatukról. Mindegyik ilyen szolgáltató prioritásként kezeli a témát, mert mind saját bevétele, mind a szolgáltatás hitelessége sérül a visszaélések miatt. Ennek következtében egyre nehezebb bárkinek úgy befolyásolnia a kattintásokat, hallgatottságokat, hogy az a jogdíjak összegében is megjelenjen. Ha mi magunk észlelünk visszaélést, azt is tudjuk jelezni feléjük.

D+SZ: Milyen fontos könnyűzenei téma merül még fel a Felosztási Szabályzat módosítása kapcsán?

BZS: A vendéglátóhelyek élő háttérzene jogdíjneme – a bárzongoristák, az éttermi cigányzenészek – évtizedekig az örökzöld zenék legfontosabb bázisát jelentette. Ennek a repertoárnak az ismertségét, jelentőségét sokáig kiemelt ráosztás támogatta, azonban az elmúlt két évtizedben folyamatosan csökkent az élő háttérzenés helyek száma, a Covid pedig végképp ellehetetlenítette ezt a felhasználási formát. Keressük az útját annak, hogy ez az örökzöld repertoár se tűnjön el teljesen a ráosztásokban, hiszen ezeket a dalokat szinte minden magyar ember ismeri, és énekli. A vendéglátóhelyek élő háttérzenéje mellett a bálokon található meg még nagyobb arányban ez a zene, így ennek a kétféle zenefelhasználásnak a ráosztásokban való ötvözésén dolgozunk.

Összességében a felosztási rendszer naprakészen tartása egy soha véget nem érő feladat, melyet igyekszünk a legjobb tudásunk szerint alakítani, hiszen közös érdekünk a lehető legpontosabb jogdíjelszámolás, amiben az elmúlt évtizedben jelentős lépéseket tettünk. ≠ –AJM–FOTÓ: ISTOCK

Ha a Küldöttgyűlés elfogadja az új szabályokat, várhatóan csak a gépzenei és üreshordozóráosztások miatt több százmillió forinttal nőhet az online streaming után kifizethető jogdíj az Artisjusnál

„

OLYANFÉLE FELFEDEZÉS, MINT A HEGYMÁSZÁS

Vajda Gergely vagy Gregory Vajda életében a zene szó szerint a családban maradt, édesapja Vajda József, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólófagottosa, édesanyja a legendás Kossuth-díjas és Liszt-díjas szoprán, Kincses Veronika, ő maga klarinétos, karmester és zeneszerző. Két földrészen, két néven zenél és ír szimfonikus műveket, operákat, klarinétdarabot. Esterházy Péter Fuharosok című kisregényéből írt operai monodrámája idén nyert Artisjus-díjat, és a fentiek alapján feltételezhetjük, hogy a zene tölti ki az életét. Ennél persze jóval árnyaltabb a kép: zenéről, szövegekről, irodalomról, operáról kérdeztük.

Dal+Szerző: Az Egyesült Államokban és itthon is karmesterként dolgozik, zenét szerez és klarinétozik: joggal feltételezhetjük, hogy minden percét a zene tölti ki. Ezzel a családi háttérrel felmerült valaha egyáltalán, hogy valami másba is foghatna?

Vajda Gergely: Érdeklődtem más iránt is, diákként novellákat, ifjúsági regényt kezdtem el írni, és anyai nagyapám, aki újságíró volt, vitte ide-oda az írásaimat késő tinédzser koromban. Az írás mellett a Földesi Margit-féle Színjátékországba jártam szakkörbe, egy-két gyerekszinkront is csináltam, és kisebb gyerekszínészi feladatokat is kaptam. Szóval voltak más irányú érdeklődéseim is.

D+SZ: Végül mégis győzött a zene.

VG: Ahogy sejteni lehet, nagyon korán jelent meg a zene az életemben, hatéves koromban elkezdtem hegedülni, utána tizenegy éves koromtól klarinétozni, és ugye a magyar oktatási rendszerben el kell döntenie a gyereknek tizennégy évesen, hogy mostantól akkor atomfizikus akar lenni vagy szájharmonikaművész. Ennek megfelelően én elmentem a konzervatóriumba klarinétosként, ami nyilván ráállított egy pályára. Ami az írást illeti, abból is maradt valami, most például havonta írok egy zenei tárgyú esszét, egy-két írásom mindig születik. A színészet sem veszett el, mert az nem árt, ha egy karmester megtanul prezentálni és kifejezni magát, és egy opera megírásakor is hasznos, ha valakinek van színpadi tapasztalata. Így ezek az érdeklődéseim becsatornázódtak a fő tevékenységi körbe, a zenébe.

D+SZ: Miért pont a klarinét lett tizenegy évesen a kiválasztott hangszer?

VG: Van egy története, ami lassan már anekdotává válik. Tízéves korom körül kiderült, hogy allergiás asztmás vagyok többek között a lószőrre és a gyantára, és ugye mindkettő van a hegedűn, a lószőr vonóra teszik a gyantát, hogy jól tapadjon a húrokon, és akkor mondták az orvosok, hogy folytathatom a hegedülést, csak havonta be kell mennem egy injekcióra. A szüleim egyből mondták, hogy annyira azért nem fontos ez a hangszer, így

ajánlották, hogy az asztmás légzésre valami fúvós hangszer tanulása hasznos lehet, szabályozza a légzést. Édesapám fagottos volt, és egyből mondta, hogy fagott az ne legyen, de legyél fiam klarinétos, mert az több stílusban használható hangszer, ha mégsem jön be a klasszikus zene, akkor elmehetek akár egy bigbandbe is.

D+SZ: Sok irodalmi művet zenésített meg Esterházyt, Karinthyt, Déry Tibort, ebben segítettek a régi irodalmi ambíciók?

VG: Biztosan segítettek, olvasó ember vagyok, nagyon sok irodalmat olvasok angolul és magyarul is, mostanra már fele-fele arányban. A magyar irodalom mellé idővel fokozatosan jöttek fel az angol nyelvű művek. Húsz évvel ezelőtt, amikor először mentem ki az Egyesült Államokba, még 80-20 volt az arány. Dragomán György Máglyájának van egy elég jó angol fordítása, azt például először elolvastam magyarul, aztán az angol fordítást. Kamaszkorom magyar fordításban olvasott Vonnegut-könyveit olvasom angolul most, aminek persze eredeti nyelven sokszor teljesen más rétegei vannak.

D+SZ: Mi inspirálta a Fuharosok szövegében?

VG: A Fuharosok is a korai húszas éveim olvasmánya volt, ahogy a Déry-mű is (Az óriáscsecsemő, színmű, a szerk.), utóbbinál egy hangjáték indított el, amiben Kern András játszotta az apát. Mindkét szöveg nagyon erős, amibe nagyon bele lehet szeretni, és ilyenkor nehéz kérdés, hogy akkor miért is kell ehhez a magában is erős szöveghez zenét írni. És ekkor kell elkezdeni kellő tisztelettel dekonstruálni a művet, és megkeresni, hogy hol vannak azok a pontok, ahol az én zeném nem zavarja a művet, vagy ahová illik a szöveg a zenémben. Ezzel szeretek játszani, ezért választottam a Fuharosokat is, mert a kreativitásnak ez a formája igazán érdekel. A Fuharosoknál valóban féltem, hogy nem merem majd kivágni a kedvenc részeimet, ha szükséges, de végül csak sikerült kivágni egy-két dolgot, ahová be tudtam illeszteni a zenét. Nem véletlen, hogy nem Esterházy drámaibb műveit vettem elő, például a Daisyt, vagy választhattam volna a Tizenhét hattyúkat is, de nem akartam egy egész estén át XVII. századi magyar nyelven vinni egy stílusjátékot. Ha annak nekiállok, akkor meg kell írnom a nem létező magyar barokk operát. Ehhez képest a Fuharosok töredékes, időtlen stílusa jobban vonzott, és Esterházynak nem sok olyan szövege van, amiben azért egy drámai történetet visz végig, de közben a szövegek ugyanolyan erősek maradnak.

Azt is tudtam, hogy monooperát akarok csinálni, egyszereplőset. Az érdekelt, hogyan lehet zenét és drámát csinálni, ha csak egy szereplőm van. Ebben versenyben volt még Csáth Gézától az Egy elmebeteg nő naplója, ami nem Csáth saját szövege, hanem egy esettanulmány, egy skizofrén nő saját naplóját rendezte össze az író. Ebből is csináltam egy egyszereplős szöveget, ahol a nő beszél, és a dráma saját magában játszódik, hiszen a tudathasadásos állapot miatt nincs egyben az egyénisége.

D+SZ: Hogyan éli meg, ha a zene és a szöveg életre kel és a rendező munkájával színpadra kerül?

VG: Ez már az ötödik operám, vagy, ha a Gólem című zsidó operettet is ide számoljuk, a hatodik, és megtanultam, hogy mitől működik jól a színpadon egy zene. De a zene csak az egyik része az operának, nagyon szeretem az opera színházi részét, szeretem nézni, hogy mi a koncepciója a rendezőnek a darabommal kapcsolatban. Ebben az esetben kíváncsi voltam, hogy egyrészt a zene szempontjából, másrészt Esterházy eredetijének szemszögéből Horváth Csaba rendező-koreográfus mit lát ebbe bele. Azt szeretem, ha a rendező meglep egy új meglátással, amit én nem vettem észre, kiemel új szempontokat, amelyeket a szöveggel vagy a zenével nem tudtunk kifejezni.

A Fuharosok esetében is arról volt szó, hogy bár ez egy nem létező helyen játszódik, és nincs utalás az időszakra, amikor történik, mégis van hely és idő. Éppen ezért ennek a megformálása nagy szabadságot és sok lehetőséget ad a színpadra állítás során. Bár a Fuharosokat mono-koncertoperának nevezem, de a dráma azért megtörténik a színpadon, mint a Kékszakállúnál, ami szintén működik koncertoperaként is, de a két szereplő között ott is megvan a drámai konfliktus. Ez az, amit Horváth Csaba kitűnően tud, hogy a színpadon nagyon egyszerű dolgokból hogyan lehet valamit megteremteni, hogy a dráma fizikai érzetét megteremtse. Most már ne kerülgessük a forró kását, az opera története, hogy Zsófika újrajátssza a megerőszakolásának a történetét. A felnőtté válás, az ártatlanság elvesztése mellett, amiről az eredeti szöveg is szól, a drámai történés az, hogy az operában ez az események újrajátszása, tehát vissza kell emlékeznie a történtekre

Korábbi operáimban, például a Georgia Bottoms esetében abból a szempontból kisrealista módon állunk az időhöz, hogy ha valakit letartóztat a rendőrség, annak van egy időbeli történése, és a történelmi korszak sem kérdéses, egyszóval reális ideje, idősíkja van. Megkomponálom azt, hogy mi történik az emberek között, megadom

Akkor írok zenét, ha valami olyat tudok kigondolni, amit még nem hallottam „

az időt a rendezőnek, amibe bele lehet rendezni. A Fuharosoknál sokkal nagyobb szabadságot adhatok, ahol nyilván a veszély is nagyobb, hogy félremegy a dolog, de a mostani előadásnál nem ment félre szerencsére.

D+SZ: A zenélés és a karmesteri munka mellett miért kezdett el zenét szerezni?

VG: Akkor írok zenét, ha valami olyat tudok kigondolni, amit még nem hallottam. És ez nem egy avantgárd hozzáállás, hanem olyanféle felfedezés, mint a hegymászás. Megnézem a hegyet, és ha találok olyan utat, amin még nem mászott senki, akkor felmászom rajta. Vagy másztam már ezen a hegyen, de jobbra még nem fordultam, akkor most megnézem ezeket az utakat is. Zenészként olyan utakat járok, amelyeket valaki más már felfedezett, de a zeneszerzés az én saját túrám. Nyilván akaratlanul is hozok magammal mintákat, amiket zenészként, zenehallgatóként hallottam, de a felfedezés öröme és izgalma nélkül nem lenne értelme csinálni.

D+SZ: Miből indul ki, amikor elkezdi, mi a komponálás első lépése?

VG: Egy operánál mindenképpen a karakter az első, a szereplők, jelenetek karakteréhez társul a zene. Abszolút zenénénél a zenei gondolat az első, azt forgatom, vizsgálom, hogy milyen az ötlet. Harmadik vonal pedig, hogy amikor megrendelnek egy művet, mindig szoktak címet kérni. Az nagyon ritka, hogy csak általában cím nélkül kérnek egy művet, így a cím, a téma is jó kiindulópont. Folyamatosan jönnek az ötletek, és általában azok közül, amelyek már leülepedtek, kiválasztom azt, amelyik a legjobban illik a témához, nem kell minden esetben teljesen új ötletet kicsiholnom. Maga a zenei ötlet tényleg nehezen megfogható, számomra belsőleg vizuális élmény is, hogy mondjuk ez a darab nagy és kék lesz, és lesznek benne buborékok. Ez egy megfoghatatlan és nehezen megfogalmazható érzet, ami vagy megmarad végig, vagy átalakul a komponálás során, de ebből indul ki a darab.

D+SZ: Két földrész között ingázva három különböző megközelítést kívánó zenei munkában, amelyek külön is mind elmélyülést kívánnak, hogyan lehet egyensúlyozni? Hogyan áll át, amikor hazaérve a zenekartól zeneszerzésbe kezd?

VG: Nem mondom, hogy nem sűrűsödnek be néha a dolgok, és ilyenkor nem érezném magam jobban egy MacDonald’s pultjában, ahol csenget a gép, ha megsült a hús, és le kell venni. (nevet) Tegnap például előadásom volt délután, ma megbeszélések lesznek egész nap, miután mi végeztünk, és estére már egy két hét múlva induló előadás kottái vannak kitéve az asztalomra, azokat fogom tanulni. Viszont tegnap este, a délutáni előadás után volt pár órám, és haladtam a következő darabom zenéjével, aztán mára félretettem, igaz ehhez az is hozzátartozik, hogy ez egy 2023 végére meghirdetett darab lesz, így van még rá időm, hogy csiszolgassam, haladjak vele. Zenészként sokszor az aktuális darab még megy a fejemben, amikor komponálni kezdek, most például Strauss van műsoron, és ilyenkor nincs más megoldás, ki kell írnom magamból a Strauss hatású zenét, és utána kidobom a kottákat, és jöhetnek a valódi ötletek. Ez az ára az átállásnak.

D+SZ: Egy interjújában az nyilatkozta, hogy a szimfonikus zenekar a kedvenc hangszere.

VG: Két aspektusa van a karmesteri munkának, az egyik, hogy a szimfonikus zenekar tényleg egy hangszer. Úgy kell elképzelni, mint egy orgonát, vannak regiszterei, amiket változtathatok, eldönthetem, hogy melyik billentyűzeten játszom, van hozzá pedál, és a többi. Valóban egy regisztrációról van szó, a zenekar az olyan, mint egy szintetizátor, amit élő zenészek alkotnak. Ez az egyik rész, a másik fontos aspektusa a munkának a pszichológiai faktor, hogy autonóm művészek játszanak, így amikor a „zenekaron játszol” ezt figyelembe kell venned, és azért teszem ezt hangsúlyosan idézőjelbe, mert nem gondolom, hogy ez nélkülem nem működne. Épp az ellenkezője az igaz, a zenekarok maguktól is nagyon jól tudnak működni, és éppen az szokott lenni a probléma, hogy a karmester nem érti vagy nem érzi, hogy a zenészeknek, így a zenekarnak mi a karaktere, és a végén szétesik a produkció. Sőt, ha jól ismerem, már, azt is meg kell éreznem, hogy milyen napja van éppen. A zenekar és az egyes zenészek lélektani karaktere, és akár napi hangulata szerint kell haladni, vagy akár hagyni aznapra a próbát. Akár olyan bulváros mélységekig érdemes tudni mindent, hogy a fuvolás és a fagottos egy pár voltak, és szakítottak, ezért most nem fognak egymásra nézni a közös zenélés során, ami nyilván problémát fog okozni. Ez egy csodálatos élő organizmus, egy élő hangszer, amelyik nem azért játszik adott esetben rosszul, mert nem jó, hanem mert én képtelen voltam segíteni abban, hogy jobb napja legyen. ≠

INTERJÚ: RÉZ GYÖRGY

FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA

ℹ

VAJDA GERGELY

1973-ban született zeneszerző édesapja Vajda József, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólófagottosa, édesanyja a neves szoprán, Kincses Veronika. Vajda Gergely klarinétozni és vezényelni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult Kovács Béla, Marosi László és Lukács Ervin tanítványaként. Ő a karmestere több Eötvös Péter-műnek. 1992-től a Forrás Kamarazenei Műhely alapító klarinétosa, karmestere, műsorszerkesztője, szervezője. 1998-tól a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar másodkarmestere volt. 2002-től a Milwaukee-i Szimfonikus Zenekar asszisztens karmestere. 2005-2006-ban az Oregoni Szimfonikus Zenekar rezidens karmestere Portlandben. 2009-2013 a Music in the Mountains ) elnevezésű kaliforniai fesztivál művészeti igazgatója, karmestere. 2011-től 2014-ig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első karmestere, majd első vendégkarmestere, 2011-től a Huntsville Symphony (USA) Zeneigazgatója és karmestere. 2014-től a Armel Opera Fesztivál és Verseny művészeti vezetője. 2018-tól az UMZE Kamaraegyüttes művészeti vezetője. 2019-től az Eötvös Péter Alapítvány programigazgatója. 2020 márciusában mutatták be a BMC-ben Fuharosok című operáját, amit Esterházy Péter azonos című kisregényéből írt. A premieren Molnár Anna és az UMZE Kamaraegyüttes működött közre.

ÚJDONSÁG A SZIR-BEN

MÁR UTÓLAG IS LEHET HANGFELVÉTELT FELTÖLTENI

Új funkcióval bővül a SZIR: a korábban bejelentett művekhez mostantól utólag is feltölthető hangfelvétel az Artisjus online rendszerében. A feltöltött audiofájlokból zenei ujjlenyomat készül a rádiós játszások gépi beazonosításához.

MI VÁLTOZIK A RÁDIÓS JÁTSZÁSOK BEAZONOSÍTÁSÁBAN?

Az Artisjus egyre több rádióadó műsorát dolgozza fel zenei ujjlenyomatos gépi beazonosítással. Ez napjainkban már pontosabb, gyorsabb jogdíjfelosztást eredményez, mint a hagyományos, a rádióadók önbevallásán alapuló adatszolgáltatás. A technológiát már eddig is alkalmazta az egyesület, és most újabb rádiókra is kibővíti.

HOGYAN ÉRINT EZ ENGEM SZERZŐKÉNT?

A szerzők legnagyobb részének nincs teendője, mert a nemzetközi zenei streamingszolgáltatóknál (pl. Spotify, Apple Music, Amazon stb.) fellelhető, és a SZIR-be műbejelentéskor már feltöltött hangfelvételek „audio fingerprintjével” már rendelkezünk. Ha a rádiók ezeket játsszák, az elhangzások gépi beazonosítása és a szerzői jogdíj kifizetése megtörténik.

Azok a szerzők viszont, akiknek olyan hangfelvételét játssza a rádió, amely nem található meg az online zenei streamingszolgáltatók kínálatában, és az Artisjus online rendszerébe sem töltötték fel a műbejelentés során – mert például csak kottát, demót vagy egy másik hangfelvételt töltöttek fel műpéldányként –, mostantól utólag is feltölthetik ezeket a hangfájlokat. Ezekből zenei ujjlenyomat készül, amit felhasználunk a rádiós játszásaik jövőbeli beazonosítására.

SZÜKSÉG VAN-E A MŰVEMRŐL KÉSZÜLT HANGFELVÉTEL UTÓLAGOS FELTÖLTÉSÉRE?

• A művemről készült hangfelvételt rádióban játsszák

• Az Artisjusos műbejelentéskor csak kottát, demót vagy egy másik hangfelvételt mellékeltem

• A rádióban játszott hangfelvétel nincs fent a nemzetközi zenei streamingszolgáltatók kínálatában

Ha mindhárom kérdésre IGEN a válasz, kérjük, töltsd fel a hangfelvételt a SZIR-ben.

HOGYAN TUDOM UTÓLAG FELTÖLTENI A HANGFELVÉTELT A SZIR-BEN?

Az Artisjus online rendszerébe belépve a Művek menüpontban szerkeszthetők, kiegészíthetők a korábban már beregisztrált művek adatai. A hangfelvétel a műkiegészítés képernyő »Hangfelvételek, ISRC« oldalán tölthető fel.

Újdonság, hogy akik eddig kottával jelentették be műveiket az Artisjushoz, ezentúl már műbejelentéskor feltölthetik a kotta mellé a nyilvánosságra szánt hangfelvételt is. Természetesen ez utólag, a műbejelentés elfogadása után is pótolható.

A feltöltött hangfelvételekből zenei ujjlenyomat (audio fingerprint) készül, és a jövőben felhasználjuk a rádiós játszások gépi beazonosítására.

ℹ

MI AZ A ZENEI UJJLENYOMAT?

A zenei ujjlenyomat, más néven audio fingerprint egy audiofájlból készült tömörített digitális egység, amely az audio elhangzás legfontosabb, egyedi jellemzőit tartalmazza. A zenei ujjlenyomatokból adatbázis épül, a technika segítségével a rádióműsorok zenei tartalma automatikusan, emberi beavatkozás nélkül felismerhető, beazonosítható.

MIKOR KELL FELTÖLTENEM A RÁDIÓBAN JÁTSZOTT HANGFELVÉTELEKET A SZIR-BE?

A jelenleg is játszott hangfelvételeket mielőbb. A jövőben pedig célszerű azzal egy időben feltölteni, hogy a felvételt megküldték a rádiócsatornának.

A következő rádióadók esetében egyelőre nem a fingerprint technológia az elsődleges beazonosítási adatforrás, így azoknak a szerzőknek, akiknek kizárólag ezekben a rádiókban hangzanak el műveik, nincs most sürgős teendőjük: Kossuth, Bartók, Dankó, Duna World, Nemzetiségi Rádió.

MILYEN ADATOK MEGADÁSÁRA VAN MÉG SZÜKSÉG?

Ha egy szerzeményről több hangfelvétel is készült, a SZIR-be utólag feltölteni különösen azokat ajánlott, amelyeket rádióban játszanak, és amelyek a nagy nemzetközi online streamingszolgáltatók kínálatában nem elérhetők.

A műbejelentéskor kötelezően feltöltendő műpéldányon kívül a többi hangfelvételt audiofájlként feltölteni nem szükséges, elegendő a nemzetközi azonosítójukat, az ISRC kódot megadni a SZIR-ben. Az ISRC kód fontos szerepet játszik a szerzeményekről készült hangfelvételek online elhangzásainak beazonosításában. ≠

ℹ

MI AZ AZ ISRC KÓD ÉS HOGY NÉZ KI?

Az ISRC (International Standard Recording Code) egy szerzeményről készült konkrét hangfelvételt azonosít. Ezt a kódot az elkészült hangfelvétel jogtulajdonosa (általában a kiadója) maga osztja ki a felvételnek.

Az ISRC kód egy 12 karakterből álló kód, ami a következő elemekből áll össze: országkód (2 karakter), regisztráló kódja (3 karakter), az adott év utolsó 2 számjegye (2 karakter) és a hangfelvétel kiosztott kódja (utolsó 5 karakter).

HU – XXX – 22 – 00001

NAGY ÁDÁM I GITÁROS, DALSZERZŐ

RÉGI ÉS EGYBEN ÚJ

Nagy Ádámot nem igazán kell bemutatni, hiszen a nevét is viselő Roy és Ádám alapító tagjaként és gitárosaként vált ismertté 1998-ban, mi legutóbb 2015-ben megjelent szólóprojektje, a Wörk projekt kapcsán írtunk róla. Azóta számtalan munkában vett részt Mohai Tamástól Kamarás Ivánig, dalszöveget írt a godfater.-nek, sőt filmfőcímzenét, miközben a Roy és Ádám Trió rendületlenül koncertezik Battonyától Nemesmedvesig. Most pedig Ádám – részben – retrospektív szólóalbumot készített.

Régi és egyben mégis új legyen, nyilván ez motoszkál minden szerző fejében, miközben valahogy megpróbálja rendszerezni és újrafogalmazni teljesen különböző időben megírt dalait, amelyben az új szerzemények mellett könnyedén megférnek a régiek.

„A közös nevező egy akusztikusabb felfogású, mondhatni szabadabb, jazzes irány, de természetesen mivel a jó dalokat könnyű feldolgozni, így próbáltam olyan dalokhoz nyúlni, amik inspiráltak egy újabb, 2022-es verzióhoz, ahogyan én látom most” – mesél a koncepcióról Nagy Ádám. „A másik irány az együttjáték, q kamarazenélés varázsa, amit lehetett, próbáltunk ily módon rögzíteni. Volt olyan dal, aminek az eredeti demóverziója inspirált, páratlan metrumban készült, de párosban lett rögzítve, ezt most viszszafordítottam. De feldolgoztam egy instrumentális dalt is, ami az eredeti rock helyett most akusztikus-jazzes felfogásban szólal meg. Természetesen új dalok is rögzültek, hasonló felfogásban, kiegészülve hegedűvel, ütőgardonnal, bandeonnal, síppal-dobbal”

A legismertebb Roy és Ádám- és Wörk projekt-művek mellett más zenészeknek - Deák Bill Gyulának, Kontor Tamásnak, Fekete Jenőnek, Kamarás Ivánnak írt dalai is megszólalnak.

„Elsősorban olyan dalokhoz nyúltunk, amikre korábban is volt már más elképzelésem, gondolván a megszólalásra, hangszerelésre, átharmonizálásra, esetleg szövegkorrekcióra bizonyos esetben. Például a Wörk projekt Csárdás folyóba című dala most akusztikus verzióban lesz hallható brácsával, hegedűvel, tubával. Deák Bill Gyula felkérésére készült két dal, az egyiknek a szövegét is én írtam, mint most a legújabb godfater.-dalnak, a Hold a földön szövegét. Bár alapvetően nem vagyok alkalmazott szövegíró, de magamnak, a triónak is írtam már dalszövegeket, ez most Billnek is tetszett. Kamarás Iván dala tavaly készült el, az ő lemeze is mostanában jelenik meg. Iván, aki maga is jó dalokat ír, írta a dalszöveget. Egy vadonatúj filmzenefőcímdal is készült, az Almafa virága című magyar játékfilmhez, szintén akusztikusabb formában.”

Ádám az utóbbi években Kohánszky Royjal és Csányi Zoltánnal, azaz a Roy és Ádám Trióval egyre többet játszott akusztikus felállásban, így nem volt idegen ez a megszólalás. sőt egy új projekt is rásegített minderre: az Ádám Elméi zsiványjazz’ formációban két fiatallal, Fábry Adonisz dobossal és Siklai István basszusgitáros-nagybőgős-vokalistával szintén ebben a felfogásban játszanak.

„Fábry Adoniszt már gyermekkorában kinéztem magamnak, egészen fiatalon is üvöltött róla, hogy borzasztó tehetséges, Siklai Sityu szintén a fiatal jazzmuzsikus generáció

nagyreményű basszerosa, mind ketten a korukat meghazudtoló érettséggel muzsikálnak” – avat be Ádám.

A fiatal generáció mellett Másik János, Ágoston Béla, Szirtes Edina „Mókus”, Borlai Gergő, Kohánszky Rajmund, Csányi Zoltán, Ifj. Födő Sándor is részt vett a felvételeken, így a december 29-i lemezbemutató koncerten is természetesen jelen lesznek a Magyar Zene Házában.≠

PRODUCER

A PRODUCEREK NEM HÁTTÉREMBEREK

Pócsi Botond, ismertebb nevén Hundred Sins időről időre a hazai zenei élet legkurrensebb figuráival egyesíti erőit, legyen szó már felkapott vagy izgalmas, feltörekvő produkciókról. Az élőben csakis titokzatos maszk mögül „operáló” producer az elmúlt két évben több mint ötven előadóval dolgozott együtt – Beton.Hofi, ajsa luna és Azahriah is visszatérő cinkosai. OPERA című debütlemeze berobbantása után jelenleg három albumon is munkálkodik. Ígérete szerint „szőnyegbombázni fogják a zeneipart”.

HUNDRED SINS I

D+SZ: Nemrég a Magyar Klipszemlén több díjat is nyertél és te voltál az afterbuli headlinere is. Hogy érezted magad?

Hundred Sins: A Klipszemle a mi karácsonyunk, minden évben nagyon várjuk, az már csak a hab a tortán, hogy fel is léphettünk. Két zenémmel nyertünk, és egy olyan Azahriah-klip is nyert, amiben csak szereplő vagyok.

D+SZ: A maszkod az anonimitás mellett olyan érzetet is kelt, mintha a Hundred Sins egyfajta alterego lenne Pócsi Botond számára. Van különbség a „két éned” között?

HS: Igen, Hundred Sins és Pócsi Botond nem ugyanaz a karakter, még nekem sem sikerült eldöntenem, hogy melyik is lennék én igazából.

D+SZ: Egy focibaleset után szippantott be a zenekészítés. Már előtte is része volt az életednek a zene?

HS: Nem, semmilyen szinten... A foci után jött a zene, a családban több zenész is van, de előtte sosem volt része az életemnek.

D+SZ: Debütlemezed tíz évvel az első dalod után érkezett. Hogyan és mikor indult el anno a Hundred Sins-projekt?

HS: A Hundred Sins 2016-ban indult, előtte volt több próbálkozásom más neveken, még duó formájában is. Aztán ebbe a projektbe úgy vágtam bele, hogy ez lesz az, amivel robbanni fogok... Talán sikerült is.

D+SZ: Vannak, akikre példaképként tekintesz?

HS: Nincs kifejezetten egy példaképem sem, de vannak előadók, akikre felnézek. Ilyenek például Skrillex, Flume, David Guetta, a Swedish House Mafia vagy Burial.

D+SZ: Mindig is a producerség érdekelt, vagy volt olyan is, amikor zenészként, énekesként terveztél a színpadra lépni? Úgy tudni, hogy énekelni is tudsz.

HS: Igazi énekesként szerintem sosem fogok színpadra lépni, mindig lesz valami csavar a történetben... De ha mégis úgy lenne, akkor is producerként fogok tekinteni magamra.

D+SZ: Mit szeretsz a legjobban a producerségben? És mi a legnagyobb kihívás?

HS: Amíg zenélek, addig nem gondolkodom, nem jut eszembe semmi olyan, ami le tudna hozni az életről. Nem vagyok zenész, nem zenélni szeretek, hanem nem gondolkodni.

D+SZ: Jelenleg az egyik legfelkapottabb zenei producer vagy itthon. Egy interjúban mesélted, hogy az OPERA album elődjénél, 2019-ben még jó páran visszautasították a közös munkát. Szerinted mikor és minek a hatására érkezett el a fordulópont a karrieredben?

HS: Nem volt nagy fordulópont. Szépen lassan, ahogy elkezdett terjedni a nevem, rájöttek az előadók, hogy érdemes velem dolgozni és nem csak halogatni meg ígérgetni.

D+SZ: Szerinted miben fejlődtél a legtöbbet és miben szeretnél még a legjobban fejlődni?

HS: Mostanában elmaradt a fejlődés, úgy érzem. A koncerteken mindenképpen szeretnék fejleszteni.

Itt az ideje előbújni a stúdiókból és hangosnak lenni „

D+SZ: A legtöbb producerhez képest sokkal jobban a reflektorfényben vagy te magad is – például a színpadon, illetve a daloknál is fel van tüntetve a neved. Miért tartod ezt fontosnak?

HS: A producerek nem háttéremberek, hiszen az esetek nagy részében többet köszönhet a produkció nekik, mint például az énekesnek. Itt az ideje előbújni a stúdiókból és hangosnak lenni – producerek nélkül összeesne a szakma, énekesek nélkül még megoldható lenne.

D+SZ: Hogyan válogattad össze az élő felállás zenekartagjait? A koncerteken kívül is besegítenek a zenédbe?

HS: Vincze Ákost (dob) és Antal Szabit (gitár) úgy találtam, hogy mindketten covereltek tőlem egy-egy zenét, Zima Brigit (hegedű) pedig az egykori billentyűs által ismertem meg, amikor egy reklámfilmhez igazi hegedűt szeretett volna a megrendelő, és őt értük el leghamarabb. Volt már rá példa, hogy a színpadon kívül is segítettek a zenében, például Beton.Hofi Playbánia lemezének több dalában is hallhatóak.

ℹ

HUNDRED SINS

Pócsi Botond, művésznevén – és védjegyének számító maszkjával az arcán – Hundred Sins 24 évvel ezelőtt Miskolcon született, majd Tiszadobon és Tiszaújvároson nevelkedett. Eredetileg focistának készült, de egy sérülés új irányba terelte: megismerkedett a dubstep és a zenekészítés világával. Boti 2016-ban indította el a Hundred Sins projektet, ami Budapestre költözése után valósággal berobbant: jelenleg ő az egyik legfelkapottabb Z-generációs hazai producer. Már az Azahriah-val közös Oye című slágernél sokan felfigyeltek rá, majd az ajsa lunával készített Legszebb lány után le is szerződtették a Banana Recordshoz. A Hundred Sins név valódi branddé vált. Boti az ismertebb előadók mellett előszeretettel dolgozik feltörekvő tehetségekkel is, és a műfajok között is bátran kalandozik. Az elmúlt két évben több mint 50 közreműködővel dolgozott, köztük Beton.Hofi, a Halott Pénz, OHNODY, Miller Dávid, Lil Frakk, kristoaf, Kolibri. Májusban jelent meg debütlemeze, az OPERA, amit az Akvárium Klubban, zenekarral és meglepetésvendégekkel kiegészülve mutatott be. Jelenleg három albumon is munkálkodik.

VINYL

OPERA (2022)

D+SZ: Ha saccolni kéne, nagyjából hány előadóval dolgoztál eddig együtt, és mondanál pár kedvencet?

HS: Körülbelül 50+ az elmúlt két évből. Nem illik kedvencet mondani, de Hofi tatánkkal (Beton.Hofi – a szerk.) mindig élmény együtt dolgozni – olyan mintha zenélés közben egy 3D-audio stand up show-t hallgatna az ember.

D+SZ: A mostanában emlegetett zenei generációváltás úttörője vagy, ezt bizonyítja az is, hogy rengeteg feltörekvő előadóval dolgozol. Hogyan szoktad megtalálni őket? Vagy ők keresnek fel téged?

HS: Most már mindenki ismer mindenkit, szerencsére, elég egy Insta-üzi. Azelőtt azért meg kellett őket hívni pár körre. Ugyanez fordítva: részükről a megkeresések kimerülnek egy üziben.

D+SZ: Általában hogy zajlik a közös munka? Mennyi idő alatt készül el egy dal, és mikor érzed azt, hogy kiengeded a kezeid közül?

HS: Ez nagyon változó, van, hogy egy hét, van, hogy négy év. Sosem érzem azt, hogy magamtól elengedném a zene „kezét”, hanem általában a határidők miatt rá vagyok kényszerülve. Minden zenén az utolsó pillanatig dolgozom.

D+SZ: Folyamatosan újabb és újabb hangzásokra, zenei stílusokra vadászol. Jelenleg mi van porondon?

HS: Van pár stílus, ami jelenleg szerintem friss és aktuális lesz hamarosan: a phonk, a jersey club és a brazil funk.

D+SZ: Három feltörekvő előadó, akik nincsenek rajta a lemezeden, de szívesen dolgoznál velük?

HS: Deva, Analog Balaton és Kolg8eight.

D+SZ: A Hundred Sins-projekt mellett ghost produceri és egyéb produceri munkákat is vállalsz, írtál például filmfőcímzenét. Van ezek közül olyan, ami különösen közel áll a szívedhez?

HS: Elindult egy projektem Mazzag Izabellával és a TASZ-szal: ez különösen közel áll hozzám az üzenete miatt.

D+SZ: Milyen terveid vannak a közelebbi és a távolabbi jövőben?

HS: Jelenleg három albumon dolgozom egyszerre, két saját és egy collab lemezen, szőnyegbombázni fogjuk a zeneipart.

D+SZ: Azt nyilatkoztad, hogy a Hundred Sinst a csúcson szeretnéd abbahagyni. Utána jönne egy újabb zenei projekt vagy valami teljesen más?

HS: Szerintem utána másoknak segítenék. Olyan segítséget nyújtanék, amit mi nem kaptunk meg az elődeinktől. Példát kell mutatni és minden tudást átadni.

D+SZ: Milyen rövid tanácsot adnál egy szárnyait bontogató producernek?

HS: Itt a világ vége, olyan zenét csinálj, ami neked tetszik. ≠

INTERJÚ: STESZKÓ ZSANETT FOTÓ: JELI ANDRÁS

Minden dalszerzéssel kapcsolatos képzés, esemény, tartalom, szervezet egy helyen. hub.songwriting.hu

artisjus

LÁZÁR DÁNIEL I ZENESZERZŐ

HA BENNE VAGYOK, MINDIG KIVIRULOK

Mindig izgalmas egy fiatal zeneszerző szemével nézni a kortárs zenei életet: Lázár Dániel fiatal kora ellenére a budapesti koncertélet rendszeresen foglalkoztatott zeneszerzője és immár Artisjus-díjasa. Belekóstolt már a filmzeneszerzésbe, reklámzenébe, zenei rendezőasszisztensi feladatokat is elvállal, és akkor még nem is beszéltünk zenetanári tevékenységéről. Hogy huszonhat évesen hogy látja zenei környezetét, munkájában hogyan balanszírozik tudatosság és flow között, máris kiderül.

Dal+Szerző: A külső szemlélő számára kifejezetten szerencsés lehetsz, hiszen folyamatosan jelen vagy, felkéréseket kapsz és megjelennek műveid. Hol volt az a fordulópont, amikor kiderült, hogy Lázár Danit érdemes megkeresni?

Lázár Dániel: Nekem egyrészt valahogy jött magától, de ahogy mondtad, biztos kell ehhez szerencse is. Mindig lebeg előttem egy cél, amiért érdemes zenét írni, vagy egy koncert, vagy egy megkeresés. A Zeneakadémián adott egy létrejövő kapcsolati háló, megismerhetünk sok szaktársat, szakmabelit és beindul egy körforgás. A tanáraim is segítettek ebben, volt egy-két olyan munka, amibe bekapcsolódhattam.

D+SZ: Mi volt az első olyan helyzet, amikor úgy érezted, hogy neked zenét kell írni?

LD: Elég későn határoztam el, hogy zeneszerzéssel kezdek foglalkozni: érettségi előtt egy évvel tizenegyedikesként döntöttem így. Addig csak hobbiszinten írtam zenét. Templomokban énekeltünk az osztályommal, és egy alkalommal becsempésztem a repertoárba egy saját darabomat, és kimondottan jó érzés volt, ahogy megszólalt. (nevet) Az egyik tanárom hallotta és megjegyezte, hogy egyébként foglalkozhatnék ezzel. Leültünk. Először a kórusművemmel kapcsolatban mutatott különféle praktikákat, tett javaslatokat. Addig érzésből csináltam. Ahogy bekerültem a konzi zeneszerzés szakára, majd az egyetemre, ott szembesültem azzal, hogy te jó ég, mennyi irányba el lehet indulni és mennyi technika létezik.

D+SZ: Ahogy mondtad, hirtelen rázúdul az emberre rengeteg információ, tudás, inspiráció, lehetőség, örök kérdés, hogyan kezdjük el felfejteni a fonalat.

LD: Tényleg sokként hat. Viszont valahogy mindig volt egy elképzelésem, hogy milyen zenét szeretnék csinálni, ami számomra azért szerencsés, mert mindig a dallamból indulok ki. Ez volt az összekötő kapocs, hogy bármilyen technikát alkalmazok, ez a koncepció megmarad. Ez alakítja a zenei nyelvezetemet, amelyre persze többféle irányzat hatott. Egyébként nekem a Zeneakadémia-felvételi volt a vízválasztó 2015-ben, ahova egy olyan cselló-zongora darabot írtam, amire azt mondtam, hogy ez már úgy készült, hogy ott van még a régi énem, a csak érzésből, fül utáni írás, de már aktívan használom az elsajátított zeneszerzési technikákat. Tallér Zsófia vezette egyébként a felvételi bizottságot.

D+SZ: Említsünk meg még valakit az ezt megelőző időszakból: Horváth Márton Leventét, akiről leginkább az orgonamuzsikára asszociálhatunk.

LD: Én voltam az első zeneszerzés-tanítványa, nekem pedig az első zeneszerzéstanárom volt! (nevet) Egyébként Marci nagyon kettéválasztotta a zeneszerzést és az orgonát, tőlem pedig máig kicsit távol áll ez a hangszer annak ellenére, hogy nagyon érdekes és inspiráló is lehet. Nem is emlékszem, hogy hallgattunk volna orgonamuzsikát. Ami nagyon megmaradt, hogy pont azzal a dallamközpontúsággal kezdte a zeneszerzés-tanítást, ami engem is foglalkoztatott, hogy egy dallamból hogyan lehet a darabot

fejleszteni. Nagyon motiváló volt, később beszélgettünk is erről, hogy milyen érdekes, hogy aztán ezen az úton haladtam tovább.

D+SZ: Pár évvel ezelőtt Marci azt nyilatkozta a Dalszerzőnek, hogy számára nagyon fontos, hogy ne csak zeneszerző legyen, hanem előadóművész is, mert a kettő tevékenység kiegészíti és erősíti egymást.

LD: Abból a szempontból inspirált, hogy ő ezt a két tevékenységet teljesen egyenrangúan kezeli. Eléggé rögös utam volt a zenei pályám elején, mert zongoristának készültem, de kiderült, hogy nem érzem olyan jól magam a színpadon, mint otthon, az alkotómunkában. A tanáraim sem értették, én sem nyújtottam azt, amit elvártam magamtól. Habár Marci inspirációja nem fordított hasonló irányba, és nem oldotta fel a bennem lévő gátakat, de nagy hangsúlyt fektetek abba, hogy ha tehetem, én is részt vegyek az adott darabom előadásában.

D+SZ: Megvan a személyesség is.

LD: Abszolút. Az más kérdés, hogy néha jobb kívülről hallgatni, például a próbafolyamatnál jó, ha van külső fül.

D+SZ: Hogyan zajlik nálad az alkotási folyamat? Nekem a darabjaid egy részéről az ugrik be, mintha egy képzeletbeli filmhez készült volna.

LD: Egyre többször mondják!

D+SZ: Más is mondta?

LD: Igen és egy idő után ebbe picit bele is álltam. Amikor először kaptam hasonló véleményt, azt gondoltam, hogy nem szeretnék filmzenés hatást elérni. Aztán rájöttem, hogy egyébként ez hozzám tartozik, hiszen gyerekkoromban a filmzene indított el. John Williams volt egyértelműen az első, aztán beleástam magam, és megismerkedtem más filmzeneszerzőkkel is, és valahogy egy idő után beleivódott a zenei szövetembe. Azt hiszem, ha valaki a művem alatt elképzel egy világot vagy egy történetet, akkor egészen biztosan elmerült a darab hallgatásában, megéli a zenei folyamatot, ami a koncerten történik.

D+SZ: Nem lehet, hogy mindez vica versa is működik, azaz a mostani filmzenék egy része nagyon sok kortárs zenei elemet alkalmaz?

LD: Igen és ez meglepő, szoktam is ezzel példálózni, hogy ha képpel látja a zenét, annyira nem zavarja a hallgatót egy dissszonáns elem. Mondjuk ez alapján könnyen ráfogható, hogy a mai kortárs zene horrorisztikus elemeket is tartalmaz, miközben egyáltalán nem erről van szó. A Ragyogásban hallható Bartók: Zene húros és ütős hangszerekre és cselesztára című műnek nyilvánvalóan köze nincs a horrorhoz, és mégis egyfajta képi világgal teljesen más hatást képes kiváltani.

D+SZ: Viszont dolgoztál már filmben is.

LD: Még nincs olyan sok tapasztalatom, főleg az egyetemi évek alatt ízleltem bele ebbe a típusú munkába. Balázs Ádámnál tanultam, aki elképesztő rálátással bír erre a szakmára. Ott láttam, mennyire összetett feladat ez, ahol a zeneszerzői tudás mindössze a negyede a teljes egésznek, legalább annyira fontos, hogy megértsük, hogy a másik mit szeretne. Rengeteget mesélt az éppen forgó munkáiról, hogyan oldott meg különböző helyzeteket, és hogy minden film teljesen más kihívásokat tartogat, nem lesz két ugyanolyan munkafolyamat. Azt láttam, hogy kommunikációs oldalról kell rengeteget fejlődnöm, hogy

„

belelássak mások, mondjuk egy rendező fejébe. Ezt szerintem élesben lehet fejleszteni. Reklámfilmet is készítettem már, amit nagyon gyorsan kellett csinálni, nagyon gyors döntéseket kellett hozni.

D+SZ: Ha reklámfilm és gyorsan kell egy kész végterméket felmutatnod, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mivel dolgozol. Rég nem az a helyzet, amikor a kortárs zeneszerző kötött mellényében leül a zongorához komponálni, és ha csörög a vonalas telefon, a felesége azt suttogja a készülékbe, hogy a tanár úr most nem ér rá.

LD:. Több programmal is dolgozom, a kottaíró program Sibelius, a hangszerkesztői program Logic. Nagyon örülök, hogy egyre jobbak és jobbak ezek a szoftverek.

D+SZ: Miközben foglalkozol kottagrafikával is.

LD: Igen, mert sokszor kell olyan munkát elvégeznem, amikor állandóan megoldásokat kell keresnem, alkotni kell, és ez jóval monotonabb feladat, amivel nagyon szeretek elbíbelődni.

Zongoristának készültem, de kiderült, hogy nem érzem olyan jól magam a színpadon, mint otthon

D+SZ: Tehát zen.

LD: Igen! Nálam tökéletesen kiegészíti egymást az alkotói munka, miközben alig várom, hogy megcsináljam a darabom kinézetét, mintha ki lenne már adva. Mindig szánok erre pár napot, hogy olyan legyen a végeredmény, olyan tördelése legyen, hogy úgy kerüljön a zenész vagy a karmester elé, mintha rendesen nyomtatásban lenne. Ezek látszólag apróságok, de rendszeresen kapok visszajelzéseket a zenészektől, hogy olvasható a kotta, nem vesz el felesleges időt a próbán.

D+SZ: Mint zeneszerző mit szeretnél még kipróbálni?

LD: Mindent! (nevet) Nehéz kérdés egyébként. Most éppen próbálok nyitni a könynyűzene felé ismét, valahogy vegyíteni a kortárs zenével, egy olyan világot létrehozni, ami kettő az egyben. De még én sem látom pontosan, csak azt látom, hogy ebből is, abból is merítenék inspirációt.

D+SZ: Ha eddig nem is feltétlen az általad írt zenédben, de néhány kiválasztott koncerthelyszín alapján már próbáltál nyitni, hiszen tartottál már lakáskoncertet, de mutatták már be művedet a Szimplában is, ami nem éppen a Zeneakadémia.

LD: Szerintem ezek remekül sikerültek, főleg a Szimpla, mert nagyon jó érzés volt, hogy teljesen random módon jöttek be emberek, nagyon érdekes volt megfigyelni az őszinte érdeklődést, hogy ez akkor micsoda, mit is hallunk? Már ettől valami megindul a fejekben. Én minél többször szeretnék hasonló helyzeteket teremteni. De visszatérve az eredeti kérdéshez, igazából nem tervezem, mit is szeretnék kipróbálni. Általában mindig jön valami, és ha az olyan, amit még nem próbáltam ki, annak örülök. És ebből azért még elég sok van. (nevet) Célom volt, hogy legyen egy táncjátékom...

D+SZ: ...meg is lett...

LD: Igen, viszont nem is jelenti azt, hogy kipipáltam a bakancslistámon, és soha többé nem írok táncjátékot. (nevet) De egy operát majd szeretnék írni. Nagyon szeretem a műfajt.

D+SZ: Milyen lehet egy jó opera 2022–2023-ban Lázár Dani szerint?

LD: Ezen nagyon sokat gondolkodtam, mert ritkán találkoztam olyan kortárs operával, ami olyan nagy hatást gyakorolt volna rám, mint mondjuk egy Wagner-opera...

D+SZ: Tényleg az ellenpontok embere vagy.

LD: Nagyon szubjektív ez a véleményem. Viszont előfordul, amikor pont pozitív irányban lepnek meg. A jó opera elsősorban attól függ, milyen témát kellene feldolgoznom. Anélkül nem is tudnám megmondani, milyen zene készüljön az operához. Talán pont ezért nem fognak meg sokszor a kortárs operák: olyan témát választanak a szerzők, hogy nem alkalmasak arra, hogy kibontakozzon a dráma. Annyi kitételnek kell megfelelni: érthető történetet kell érthető módon a színpadra vinni. Ha zenével aláhúzunk egy drámát, annak fennköltebb jelentéstartalma lesz, mint egy színházi előadásnak. Jelenleg van egy tendencia, hogy az opera egy megzenésített színpadi előadás, de én nem ezen az irányvonalon indulnék el. Nálam a zene teljesen együtt élne a drámával. Az opera az egyik legköltségesebb műfaj, és a zeneszerző talán ezért is szeretne mindent beletenni, hogy az operája jól sikerüljön, hiszen ilyen lehetőség ritkán adódik. Éppen ezért biztos vagyok abban, hogy az első operám még csak egy tanulmány lenne. (nevet) ≠

INTERJÚ:BIHARI BALÁZS

FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA

ℹ

LÁZÁR DÁNIEL

Az 1995-ben született Lázár Dániel fiatal kora ellenére a budapesti koncertélet rendszeresen foglalkoztatott zeneszerzője. Neve filmzeneszerzőként, zenei rendezőasszisztensként, sőt kottagrafikusként és zenetanárként is ismert és elismert. Változatos műjegyzékéből kiemelkedik az Intimate Imitations című, vonószenekarra írt darabja, mellyel 2020-ban különdíjat nyert a FÜR ANIMA Zeneszerzésversenyen. A Szegedi Kortárs Balettel közös, Vadak elnevezésű nagyszabású munkáját tavaly mutatták be a Szegedi Nemzeti Színházban. A kísérőzenét a Művészetek Palotája is díjazta a 2020-as zeneszerző-pályázatának tánczene kategóriájában. Az elmúlt évek sikerei Lázár Dániel pályakezdésének tendenciózus folytatásai. 2017-ben a Színház és Filmművészeti Egyetem dalversenyén, 2018-ban a Zeneakadémia zeneszerzőversenyén, majd egy évvel később a II. Budavári Beethoven zeneszerzőversenyen is 1. helyezést ért el. 2022ben Az év junior komolyzenei alkotója az Artisjusnál.

ÉSZREVÉTLENÜL KÖZVETÍT

Egyedi Péter az Annabarbi zenekar tagjaként került először reflektorfénybe, aztán az Óriással lett ismert, mostanában szólóban alkot, leginkább Mindenkinek Megvan a Maga Története néven, de tagja volt a Rájátszásnak, dolgozik a Fishing On Orfűn, legutóbb pedig, második alkalommal, dalszövegíró-tábort szervezett többedmagával a baranyai településen.

D+SZ: Még mielőtt az Orfűi Dalszövegelőről beszélgetünk, ejtsünk szót magáról a dalszerzésről. Lehet szerinted a dalszövegírást tanulni vagy tanítani? Mennyire képesség és elsajátítható tudás kérdése? Ha lehet tanítani, mik azok az elemek vagy szempontok, amikre szétbontható, és amik mentén oktatható a dalszövegírás tudománya?

Egyedi Péter: Én alapvetően azt gondolom, hogy a dalszövegírást nem lehet tanulni. Hozzá kapcsolódó praktikákat, gyakorlatokat viszont igen. És át lehet adni tippeket, trükköket. A dalszövegírás többnyire egy magányos, érzékeny folyamat, az írás egy különös fajtája. A magyar nyelven meghatározót alkotó dalszövegírók között többségben vannak a maguknak írók, akik önreflexív módon a világról állítanak valamit. De ugyanolyan fontos a „másik oldal”, amikor másnak írsz, vagy azok, akik sosem írnak maguknak, hiszen nem előadók, pl. Bereményi Géza, Adamis Anna, vagy mondjuk Tariska Szabolcs. Azt gondolom, hogy minden dalszövegíróban kell, hogy dolgozzon közlési akarat, a világról állítás vágya. Meg kell írói fifika, érzékenység, intelligencia. Ezeken kívül még az volt közös a Dalszövegelő előadóiban, hogy mindannyian a világból, a körülöttünk történő dolgokból, emberekből, történésekből dolgoznak, tehát mind figyelő, szivacsként is működő, szintetizáló alkatok. És ha tanítani nem is lehet, amit ők tudnak, az mindenképpen egy rendkívüli lehetőség, ha meghallgathatjuk, hogy ők hogyan kezdték, hogyan inspirálódnak, mit csinálnak, ha elakadnak, milyen gyorsan dolgoznak, mennyi szöveg megy a kukába, satöbbi, satöbbi. Tehát kicsit beláthatunk a kulisszák mögé.

D+SZ: Nyilván nincs ennek egzakt kategóriarendszere, ezért is kérdezem így: milyen az a dalszöveg, ami téged megragad?

EP: Ami egyben van a zenével, tehát a dal szerves része. Amit nem dob le egy rossz szó vagy sor, de a zene sem bontja meg, így akadálymentesen, szinte észrevétlenül közvetít, kommunikál. Az se baj, ha tartogat meglepetéseket, esetleg később is hozhat új értelmezéseket. A jó dalszöveget az elején nem is feltétlen veszed észre, mert a dal, a dalélmény lehet tőle baromi erős – abban pedig nincs is szükség külön a szöveget értelmezni.

D+Sz: Mondasz néhány kedvenc dalt – és itt most szövegre és zenére is gondolok, pontosabban azok egységére –, ami emblematikusan képviseli azt, amit te gondolsz a jó dalról, és egy kicsit lábjegyzeteled is őket, hogy miért éppen ezek?

EP: Mondok három csajosat! Ott a Van-e szándék (Kiscsillag). Tökéletesen elkapott helyzetgyakorlat, énekelve is izgalmas, olvasva pedig kifejezetten vicces, hiszen gyakorlatilag leírt beszédszöveg. A zenével együtt pedig egy rendkívüli energiabomba. Vagy a Révbe ér (30Y). Egy tipikusnak mondható női sorstörténet egy boldogan keserédes slágerbe oltva. Keserédes, mégis felemelő, hisz mintha hallaná és szeretné az, akiről szól. Vagy a Márta (HS7), ami hasonlóan boldog-boldogtalan, a boldogságot a fájdalomban kereső abszurdabb főhőssel, kicsit szurkálósabban megírva, a végén egy kis nánánánánával. Mindhárom történetmesélős, erősen grafikus dal, most éppen ilyenek jutottak az eszembe, majd legközelebb mondok misztikusabbakat.

D+SZ: Van olyan dalod, amivel a dalírás szerinted kívánatos kritériumai szerint úgy igazán elégedett vagy?

EP: Sok ilyen van már, hál' istennek. Az utóbbi időszakomban, mondjuk az elmúlt öt évben kifejezetten elégedett vagyok azokkal, amiket írtam. Az Óriás utolsó lemeze és a két szerzői lemezem tartozik ide.

D+SZ: Sokat módosított, állított a dalszerzői, szövegírói alapállásodon a Rájátszás, aminek évekig tagja, sőt, motorja voltál?

EP: Hála a Rájátszásnak, sokkal kevésbé beszélek mellé, lényegre törőbb vagyok. És kevésbé mázas, érzelgős. Az előadásmódomra gyakorolt hatás volt viszont a legnagyobb: Kemény István tanított meg – persze indirekt módon –, hogy a legkisebb érzelmi töltet tudja a leghatékonyabban átadni a szavak jelentését.

D+SZ: Mesélj az Orfűi Dalszövegelőről. Kinek az ötlete volt? Hogyan jött létre? Mi volt az alapelképzelés?

EP: Horváth Kristóffal (Esti Kornél, Rühös Foxi stb.) szervezzük közösen, de az én ötletem volt, amelyet egy pályázat mozdított ki

EGYEDI PÉTER I ORFŰI DALSZÖVEGELŐ

a holtpontról 2020 telén. Már rég megvolt a gondolat, hogy a dalszövegírással, vagyis azokkal, akik érdeklődnek iránta, foglalkozni lehetne. Hiába nem tanítható a lényegi része, mégis van egy csomó tapasztalat, praktika, ötlet és történet, ami segítheti a fiatalokat. Ráadásul a kapcsolati tőkém is megvolt, hogy felkérhessem azokat, akiket fontosnak tartok, hogy előadjanak egy ilyen táborban. Ők meg egyből igent mondtak, sőt, üdvözölték, hiánypótlónak gondolták a kezdeményezést. Az első két Dalszövegelőn olyan alkotók adtak elő, mint Lovasi András, Beck Zoli, Tariska Szabi, Hegyi Gyuri, Krúbi, Szűcs Krisztián, Szendrői Csabi, Hujber Szabi, Csepella Olivér, Lázár Dodi vagy Gege. A helyszín is egyből adta magát, meg a formátum: legyen Orfűn, a Fishing otthonában, és legyen bentlakásos, hogy az elejétől a végéig együtt csináljuk ezt végig, és a „tanulás” mellett lehetőleg egy közösség is alakuljon ki. És ezt egyébként erőltetni sem kellett: mindkét Dalszövegelőn csak olyan emberek voltak, akiket tényleg ez érdekel, szóval felemelő volt, ahogy egy olyan társaság alakul ki, ahol egy nyelvet beszélnek az emberek, és a táboroktól függetlenül is tartják a kapcsolatot.

D+SZ: Mi történik a tábor néhány napja alatt? Mit és milyen tagolásban tanulnak az ott résztvevők? Hogy néz ki egy teljes nap beosztása?

EP: Megérkezünk, kiosztjuk a szobákat, aztán az első nap végére máris négy csapatba rendeződünk, amelyet négy csapatkapitány, tehát olyan előadó vezet, aki ott van a tábor elejétől a végéig. Közben előadások és workshopok váltják egymást, 90 perces órák formájában. Minden előadó egy általa választott témában ad elő a dalszövegírásról, sok példával, történettel. És persze minden előadó mesél a saját módszereiről, praktikáiról és sok gyakorlati feladatot ad. A tábor során megszületik x új dalszöveg, ez a konkrét „eredmény”, amelyeket a végén, a harmadik napon fel is veszünk. Ezenkívül van feedback-szessön, ami az egyik legfontosabb rész, hogy visszajelzést kaphassanak a résztvevők az addigi munkájukra. Ráadásul ezekből a visszajelzésekből mások is tanulhatnak. És beszélgetünk még a kedvenc dalszövegekről, hogy kinek miért az, ami, mi működik benne és hogyan. A négy csapatkapitány pedig a három nap során végig segíti, felügyeli, támogatja a csapatát.

D+SZ: Hogyan választjátok ki a „tanárokat”? A személyes ízlésetekből indultok ki, tehát, hogy vannak, akik szerintünk jók, tanítsák ők a táborlakókat, vagy van valamilyen ezen túlmutató kiválasztási szempont?

EP: Fontos, hogy az előadók nem tanárok. Nincs tananyag, nincs objektív igazság ebben a témakörben. Csakis a személyes tapasztalatokból tudnak meríteni, a saját példáikon keresztül beszélni. Ezért is fontos a tábor alaptézise: ez nem oktatás, sokkal inkább egy lehetőség, hogy új ismereteket, praktikákat szerezzen az ember, tanácsokat kapjon és halljon egy csomó olyan történetet és tapasztalást, ráadásul tényleg fontos dalszövegíróktól, amelyből esetleg ő is tud majd meríteni. Ja, a kiválasztás: nagyon fontosnak tartom, hogy minden stílust, mindenfajta dalszövegírói kihívástípust lefedjenek az előadók. Minden évben rendkívül széles az a paletta, ahova a meghívottak már írtak. Fontos az is, hogy legyen valamennyi pedagógiai érzékük, nem kell sok, de ahhoz, hogy 30-40 embernek előadj, kell egy pici. És persze a munkásság: olyanokat hívok, akiket én is fontosnak tartok, akikre én is kíváncsi vagyok, akik abszolút hitelesek.

D+SZ: Lesz 2023-ban is? Hol lehet jelentkezni?

EP: Nagyon szeretném, hogy legyen. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk az Orfűi Dalszövegelő Facebook-oldalon – itt fogjuk bejelenteni a 2023-as tudnivalókat, remélhetően mihamarabb.≠

INTERJÚ: NÉMETH RÓBERT, FOTÓ: DALSZÖVEGELŐ

GYIMESI EMESE I RÉSZLET A MŰBŐL

A SZENDREY JÚLIA-DISKURZUS

Szendrey Júlia imázsa – amely utoljára az 1930-as években esett át jelentős átváltozáson – újra az intenzív formálódás szakaszában van. Ahhoz, hogy ezúttal valóban hiteles, az eredeti forrásokkal összhangban lévő kép alakuljon ki róla, nem elég a rehabilitáció nem először megfogalmazódó szándéka, és nem elég írásainak sajtó alá rendezése sem. Szendrey Júlia életének, személyének és pályájának megismeréséhez, megértéséhez és újragondolásához elengedhetetlenül fontos a róla folytatott diskurzus retorikájának megújítása is. Ennek első és legfontosabb lépéseként reflektálni kell arra, hogy a moralizálás, a pszichologizálás és az ítélkezés még napjainkban is megjelenik a Szendrey Júlia-diskurzusban, amelyben mind tematikai, mind retorikai szempontból öröklődnek bizonyos elemek: állandó jelzők, markáns attribútumok és retorikai fordulatok.

A prekoncepciók, a sztereotípiák ereje a Szendrey Júliával kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésfeltevésekben is tetten érhető, amelyek nem tekintik őt férjével egyenrangúnak: méltó volt-e Petőfi Sándorhoz? igazán szerette-e őt vagy csak hiúságból lett a felesége? elítélhető-e vagy felmenthető-e azért, mert eldobta az özvegyi fátylat? Margócsy István a Petőfi-szakirodalom retorikáját elemezve megállapította, hogy amennyiben „a klasszikus retorika arisztotelészi kategóriáival” elemezzük az irodalomtörténeti diskurzust, az esetek többségében „szakszerű elemzés helyett laudatio-ra bukkanunk rá.” Ez együtt jár azzal, hogy Petőfinek „mindig, minden vonatkozásban, minden konfliktusban vagy ellentmondásos összefüggésben, mindenkivel szemben igaza van”, vagyis feddhetetlen, míg a történet többi szereplője, köztük felesége igen gyakran elmarasztalódik. Ennek a kultikus beszédmódnak Szendrey Júliára nézve az a következménye, hogy a róla véleményt nyilvánítók nem tudnak kilépni annak a kérdésnek a bűvköréből, hogy méltó vagy méltatlan volt-e Petőfihez. Az előbbi vagy az utóbbi állítás (az 1920-as, ’30-as évek óta többnyire az előbbi) mellett megfogalmazódó heves érvelések közben Szendrey Júlia minden esetben valaki máshoz (elsősorban férjéhez) képest ítéltetik meg, még a kifejezetten rehabilitáló szándékkal íródott narratívákban is. A 20. század első felében a szépírók Szendrey Júliáról alkotott szövegeinek közös nevezője, hogy esetében az írást, különösen a naplóírást nem irodalmi tevékenységként, hanem személyiségvonásként kezelik. Ennek talán leglátványosabb példája Hatvany Lajos, aki Feleségek felesége című könyvében a naplórészletekből vett idézeteket „az ideál lelki szerkezetének”, vagyis az általa megalkotott kép hitelességének bizonyításához próbálja felhasználni. Általánosnak mondható gyakorlat a szépirodalomban, a publicisztikában és az irodalomtörténeti szakirodalomban egyaránt, hogy műveinek értelmezése helyett magát a személyiséget mint „Szendrey Júlia-jelenséget” helyezik előtérbe. Alakjához számos jelzőt társítanak, amelyek általában éppen ellentétesek a Petőfi Sándornak tulajdonított emberi és költői erényekkel. Míg a Petőfi-kultusznak szerves részét képezi a poéta abszolút természetességének, népiességének, egyszerűségének, az életét

és költészetét maradéktalanul azonosító őszinteségének képzete, addig Szendrey Júliát gyakran jellemzik úgy, mint hiú, szenvelgő, szenzációt kereső, önmagát is becsapó, mesterkélten író, „nyugtalan, friss, sima bőrű, úri, furcsa nőt”. Az ilyen jellegű megállapítások szerzői (legyenek akár szépírók, akár irodalomtörténészek) a mindentudó narrátor szerepében lépnek fel, aki kiváló emberismerőként belelát hősnője lelkének minden rezdülésébe. Ennek keretében értelmezhető a pszichologizálás állandó jelenléte a Szendrey Júliáról szóló írásokban, amelynek hatásától még az olyan jelentős tudósok munkái sem mentesek, mint Horváth János.

A Szendrey Júlia-diskurzust alapvetően meghatározó morális ítélkezés mellett ugyanis az is visszatérő motívum, hogy a szerzők úgy írnak róla, mintha közvetlen ismerősük lenne, akinek érzéseit, gondolatait pontosan ismerik, és pszichologizáló gesztusokkal magyarázzák, a hiátusokat pedig saját fantáziájukkal pótolják. Ezek a diszkurzív hagyományok sok szempontból máig töretlenek. A csalfa, a hűtlen Szendrey Júlia, a frigid Szendrey Júlia, a nadrágos, a dohányzó és rövid hajú Szendrey Júlia – csak néhány azon sztereotípiák közül, amelyek gyakran felmerülnek vele kapcsolatban és jelentős hatást gyakorolnak a róla szóló szövegek narratíváira. Alakjához napjainkban is rendkívül erőteljes asszociációként kötődnek az említett attribútumok (rövidre vágott haj, nadrág, szivar), holott ezek csak a 20. században váltak – éppen szimbolikus erejük miatt –a modern nőként aposztrofált Szendrey Júlia védjegyévé.

(Részlet Gyimesi Emese Szendrey Júlia irodalmi pályafutása – Társadalomtörténeti kontextusok című kötetéből)

GYIMESI EMESE

Irodalom- és társadalomtörténész, 1990-ben született Egerben. Egyetemistaként, 2009-ben kezdte el Szendrey Júlia életének és irodalmi pályájának különböző kontextusait kutatni. 2012 óta rendszeresen publikál szakfolyóiratokban, tanulmánykötetekben, ismeretterjesztő lapokban. Kutatói blogot vezet és négy önálló kötete jelent meg. Doktori fokozatát 2019-ben szerezte meg, disszertációja alapján írta a Szendrey Júlia irodalmi pályafutása – Társadalomtörténeti kontextusok című monográfiát, mellyel elnyerte 2022-ben az Artisjus Irodalmi Díjat. „Hisz abban, hogy lehet tudományosan, de nem tudományoskodva beszélni, hogy nem mindig válaszolni fontos, lehet, hogy inspiratívabb jó kérdéseket feltenni. És nem kell kiabálni, vegyük már észre, mennyire aktuális az, amit női szerepdilemmákról, tollról és fakanálról olvasunk, rá fogunk jönni magunktól is” – méltatta a díjazottat és művét Szilágyi Zsófia irodalomtörténész

SZENDREY JÚLIA IRODALMI PÁLYAFUTÁSA RÁCIÓ KIADÓ (2021) book

FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA