Interjú Bihari Péterrel

Marci & Ákos Kedves Olvasó! Az alábbiakban Dr. Bihari Péter oktatási dékánhelyettes úrral készített interjúnkat olvashatod.

Káté: Először is nagyon szépen köszönjük, hogy elfogadta a felkérésünket erre az interjúra. Két főbb témát szeretnénk érinteni. Az egyik a tavaszi távoktatásban eltöltött félév, és ezzel szemben az erre a félévre kialakult hibrid oktatás. A másik az idei, 2020-as felvételi eljárás, illetve annak körülményei, a ponthatárok csökkenése. Szintén ezzel kapcsolatban, a mechatronika alapszak esetében jelentősebb létszámváltozásról is beszélhetünk.

Káté: Hirtelen jött a hír, hogy távoktatásra kell átállnunk, vagy lehetett már sejteni esetleg, hogy ilyesmi várható?

Dr. Bihari Péter: Köszönöm szépen az interjúra való felkérést. Mielőtt a válaszokra rátérnék, egy fontos fogalmi elhatárolást szeretnék tenni, ami a későbbiekben is lényeges lehet. Ez a távoktatás és a távolléti oktatás kifejezéseket érinti. Amit az egyetem csinált a tavaszi félévben, ami részben most is folyik, és a következő, tavaszi félévben is várható részben, az a távolléti oktatás. Tehát egy speciális oktatási forma. A távoktatás egy egészen más, jogszabályokban is körülhatárolt oktatási forma, amelynek egészen más az állami normatívája is. Jóval kevesebb mint azé az oktatási formáé, amit akár jelenléti vagy távolléti formában csinálunk. Nagyon fontos, hogy a kommunikációban távolléti oktatás jelenjen meg, és ne távoktatás, mert az mást jelent.

A másik, hogy váratlanul ért-e minket. Igen, előtte nem volt erről szó még informális csatornákon sem, nagyon gyorsan döntött a kormány. Az Egészségügyi Világszervezet március 11-én nyilvánította világjárvánnyá a koronavírus-pandémiát, és néhány napra rá döntött a kormány úgy, hogy a felsőoktatási intézményeket bezárja. Ami felkészülési idő volt, az csak a tavaszi szünet előre hozásával nyert átállási hét. Ez alatt kellet megvalósítani mind az átállást, mind a hallgatóknak a kollégiumokból való kiköltöztetését, tehát ez egy nagyon erős, lökésszerű igénybevételt jelentett az egész egyetemi közösségnek. Oktatóknak, hallgatóknak egyaránt. Ebben a nagyon gyors átállási időben kellett olyan új technikákat, technológiákat bevetni, amik korábban nem voltak általánosak. Bár épp a koronavírus-járvány előtti időszakban a Gépészmérnöki Karon, tanszékvezetői tanácson, más fórumokon már felvetődött, hogy a korszerű információs technológiákat jobban vegyük igénybe az oktatásban. Több tanszék használt már előtte is Moodle-t, tehát ez nekik nem jelentett különösebb gondot. Több tanszék tervezte, hogy jobban igénybe fogja venni – így aztán teljesen igénybe kellett venni. Ami új volt, az a Microsoft Teams, illetve egyéb, videós anyagok megosztására is alkalmas platformok használata. Amit nagyon gyorsan kellett megoldani, hogy az ilyen típusú oktatáshoz olyan elektronikus anyagok állhassanak a hallgatók rendelkezésére, amik többé-kevésbé

megpróbálják pótolni, helyettesíteni azt, amit a jelenléti oktatás nyújthatna. Nem mindenki volt erre azonos módon felkészülve. Nem biztos, hogy mindenhol teljes egészében sikerült ugyanazt a teljeskörű oktatási szolgáltatást áttenni online térbe, mint ami a jelenléti oktatásban megvan. A nagyon gyors átállás sokszor azzal járt, hogy a nagy mennyiségű írásos jegyzetet és a prezentációkat fel tudták tenni, de mondjuk a prezentációk már nem voltak hangosítva, nem voltak vagy nem mindenhol voltak videofelvételek, és a hallgatókra is egy jelentős teher nehezedett. Kihagyva azt az információs csatornát, amit a személyes előadás, gyakorlat és hasonló jelent; mindezt valahogy pótolni. Ennek nagyon gyorsan kellett megtörténnie, nem biztos, hogy mindenhol tökéletesen sikerült. Valószínűleg az OHV-ben visszajöttek az erre vonatkozó jelzések, biztosan voltak ilyen kritikai észrevételek. Ezeket a tapasztalatokat az őszi félévnél már beépítették az oktatók az oktatási folyamataikba. Tavasszal, mikor nagyon gyorsan kellett döntést hozni, néhány nap alatt, hogy most mi legyen, oktatói oldalon némi megütközést keltett, és kis ellenállásba is ütközött a megnövelt ismétlési és pótlási, javítási szám előírása. Ilyen még nem volt a Műegyetemen, hogy mindenkinek haza kell mennie, és az egyetem bezár.

K.: Úgy tudom, hogy történt ilyen, a spanyolnátha idején néhány hónapos időtartamra, csak akkor még a technikai feltételek egy ilyen jellegű távolléti oktatáshoz nem voltak adottak.

B.P.: Távolléti oktatás még nem volt, zárás az lehet, hogy igen. Cikkeket lehetett olvasni, hogy a spanyolnátha idején összekülönböztek az oktatók és a hallgatók, hogy be kell-e járni vagy nem. Egy darabig az nyert, hogy igenis be kell jönni, tehát mindhalálig oktatás... Most ilyen nem volt, legalábbis tavasszal.

Ismeretlenként tört elő ez a koronavírus-járvány. Jöttek a sokkoló hírek Olaszországból és Spanyolországból, hogy megteltek a kórházak, és borzasztóak a halálozási számok. Hirtelen mindenki megpróbálta védeni az állampolgárait, így tett a magyar kormány is. Amit tudott akkor, azt lezárt. Tehát tavasszal az ismeretlennel álltunk szemben. Úgy is mint járvány, úgy is mint ennek a helyzetnek a kezelése. A tavasz részben egy ilyen kísérletező szakasz volt, hogy mik azok a megoldások, amiket ilyen körülmények között egy felsőoktatási intézmény jól tud alkalmazni. Ennek a kísérletnek aztán a tapasztalatait leszűrve állt elő az őszi félév abban a formában, amilyenben jelenleg látjuk. Tavasszal – ha visszatérek az eredeti gondolathoz – az emelt ismétlési, javítási és pótlási szám az, ami az oktatók részéről némi ellenállásba ütközött. Gondolom, a hallgatók ezt nem így élték meg, hanem inkább egy olyan lehetőségként, ami segíti őket. Nem voltunk biztosak benne, hogy hány ember fog megfertőződni, ki fog kiesni oktatói, hallgatói oldalon, mennyi időre fognak kiesni. Az oktatási kormányzat felől szigorú elvárás volt, hogy a hallgató nem veszíthet félévet amiatt, hogy az intézmény nem tud megfelelő Képek: KTK Fotókör (foto.ktk.bme.hu) szolgáltatást nyújtani. Akkor jöttek olyan speciális megoldások, hogy a laborigényes tárgyak cseréljenek helyet másik tantárgyakkal, amik nem annyira laborigényesek, és akkor azokat majd akkor teljesítik, ha a járványhelyzet csillapodik. Szóba került a félév meghosszabbítása, mármint a szorgalmi időszaké.

K.: A teljes félév meghosszabbítása, amennyire tudom, meg is történt.

B.P.: A félév utolsó napjának augusztus 31-re történő kihúzása megtörtént, erre felhatalmazást kaptak az intézmények. Felfüggesztették a tanulmányi alapú átsorolást, tehát ezt a tavaszi félévet nem lehet figyelembe venni később sem. Ha valakinek ez most passzív lenne, és akkor a következő tavaszi meg a mögöttünk lévő tavaszi lenne a két aktív, akkor nem az számít. Ennek lesznek még tovagyűrűző hatásai.

Sok mindent tanultunk a tavaszi időszakból, ami segített abban, hogy az ősznek hogyan fussunk neki.

K.: Említette, hogy a tavasz egy kísérlet volt, és kísérletezéssel telt el. Mondhatjuk, hogy maga a kísérlet sikeres volt? Sikeresnek tekinti a kar ezt a félévet, a körülményeket figyelembe véve?

B.P.: Összességében szerintem sikeresnek. Az oktatók jelentős erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy minél jobban közelítsék azt a szolgáltatást, amit ilyen körülmények között nyújtani lehetett, ahhoz, amit a jelenléti oktatás nyújtana. Nyilván nem lett ez százszázalékos, de nagyon sokat dolgoztak. A távolléti oktatás összeségében körülbelül kétszer, bizonyos tantárgyak esetében négyszer-hatszor annyi erőforrást, oktatói időráfordítást igényelt, mint a jelenléti oktatás. Hiszen laborokat nem lehetett jelenlétben csinálni. Felvételt készíteni, előkészíteni, közzétenni, megfelelő értékelési metodikát kidolgozni hozzá, ez jelentős ráfordítás. Míg a jelenléti oktatásban – még ha csak idézőjelesen is – egyszerű, hiszen a hallgató bemegy, megméri, feldolgozza, jegyzőkönyvet készít. Itt az oktatóra sokkal nagyobb teher hárult. Egy ideig kétséges volt, hogy mi lesz a kísérletigényes szakdolgozatokkal, diplomamunkákkal. Végül nehezen ezt is sikerült megoldani.

K.: Az egyetemre való belépés fokozatos megengedésével?

B.P.: Igen, fokozatosan nyílt meg, májustól kezdve ez a belépési lehetőség. Szerencsére megoldódott a 5 helyzet, záróvizsgát nem kellett elhalasztani, bár lett volna rá lehetőség, mert volt rendkívüli augusztusi záróvizsga-időszak is, de azt nem vették olyan sokan igénybe. Sokkal rosszabbra számítottunk, amikor szóba került, hogy legyen augusztusban, azok számára különösen, akik már MSc-sek és ez volt a vége a tanulmányaiknak. Nem volt erre tömeges igény, sikerült megoldani. Esetenként akár azon az áron is, hogy átfogalmazták a feladatot, és a laborintenzív részeket kivették a diplomamunkából, szakdolgozatból.

Mondhatjuk, hogy egy kis minőségi feladás árán, de sikerült azt a célkitűzést megvalósítani, hogy ne kerüljenek hallgatók nehéz helyzetbe. Vagy olyan helyzetbe, hogy ne tudják a képzésüket befejezni, azért, mert tavasszal veszélyhelyzet volt.

K.: Most két rövidebb kérdést szúrnék közbe. Az egyik az volna, hogy a Dékánhelyettes Úr szerint mi az a terület vagy konkrét dolog, amit a legnagyobb sikernek tart a tavaszi helyzetkezelésben, és mi az, amit úgy lát, hogy nem igazán volt jó? B.P.: Ha a személyes tapasztalatomat nézem, akkor ami jól sikerült, az, hogy az írásos tanulástámogató anyagok, és egy olyan oktatási keretrendszer használata, mint a Moodle, ha kényszerből is, de bekerült a napi gyakorlatba, és egész jól beletanultunk. Ez mindenképp siker! Itt vannak olyan megőrzendő eredmények, amelyeket a normál jelenléti oktatásban ugyanúgy lehet használni. Például a tesztekre, dolgozatírásra a Moodle tökéletesen alkalmas, mert gyorsan ad vissza eredményt, és mindenkit objektív 6 körülmények között mér, ami egy fontos szempont. Amit egy személyes kurdarcnak tartok, hogy nem sikerült az online kapcsolatot kiépíteni a hallgatókkal, tehát ez egy eléggé erősen offline oktatás volt. Valószínűleg azért, mert sok tárgyam volt és sokfelé kellet szétaprózni az erőforrásokat. Azon kollégáimnál, akik kevesebb tárgyat vittek, úgy láttam, hogy ez sokkal jobban sikerült. A Teams, Zoom használatával, bármilyen online videóplatform használatával sokkal jobban ki tudtak alakítani egy ilyen kapcsolatot. K.: A személyes interakcióra gondol?

B.P.: Igen, igen. Én most az őszi félévben csak jelenléti órákat tartok, úgyhogy ennyiben sikerült kikerülni az online videós platformok használatát, hogy megmaradt a jelenléti oktatás, kiegészítve a Moodle segítségével.

K.: Komoly engedményeket tettek azért, hogy a hallgatóknak ne származzon kára vagy sérelme ebből a helyzetből. Ön mennyire látja úgy, hogy ez a morált rontotta volna?

B.P.: Hát nézze, amikor az ellenőrzés lazul, mert egyszerűen a keretek olyanok, hogy nem lehet feszes ellenőrzést tartani, akkor benne van az is, hogy engednek a csábításnak bármelyik oldalon is. Akár oktatói oldalon, azért, mert kicsit túlhajtják a követelményeket, mondván, hogy a hallgatók úgyis puskázni fognak és hallgatólagosan belekalkulálják ezt, lerövidítik az időt, esetleg irracionálisan rövidre. Megnehezítik a feladatokat, esetleg túllövik a szintet, ebből származhat egy morális probléma. Illetve morális probléma származhat abból, hogy a hallgatók együttműködnek vagy olyan eszközöket vesznek igénybe, melyeket nem szabad. Akkor félrevezető maga a mérés, mármint a tanulmányi teljesítmény mérése. Az Egyetemi Tanulmányi Bizottságban is sokat vitatkoztunk ezen, hogy akkor mi lenne a jó megoldás. Lehet azt feltételezni, hogy akkor úgyis mindenki simliskedik, és így belőni a teljesítményértékeléseket. Ez azonban büntetné azokat, akik becsületesen próbálnak meg teljesíteni, és rászorítja őket arra, hogy csinálják úgy, mint a többiek.

Mert ha nem úgy csinálják, akkor rosszabb lesz az eredményük, kieshetnek a kollégiumból, nem kaphatnak ösztöndíjat. Akkor mindenki egyféleképpen fogja csinálni. Ebből a szempontból azonos körülmények között történne a mérés, és nem a szokásos módon. Ez most látszik a tanulmányi eredményeken is, ami - ahogy hallottam - legalább egy fél jeggyel jobb, de van olyan kar is, ahol még ennél is jobbak lettek az eredmények a hasonló időszakhoz képest. Ez is előfordul.

Ez egy jó kérdés, hogy ilyenkor mit lehet tenni. Apellálhatunk a feleknek a becsületességére, hogy nem akarnak magukról egy torz képet kialakítani, és a teljesítménymérést tényleg arra használják, hogy egy valós visszajelzést kapjanak arról, hol is tartanak, és ne egy hamis képet alakítsanak ki. Hiszen később – különösen az alapképzésben – a tantárgyak egymásra épülése miatt, ha valaki megtévesztette a mérést, és olyan tudást mutatott magáról, amivel nem rendelkezik, akkor később ez viszszaüthet. Bízzunk abban, hogy a hallgatók belátják, hogy érdemes tanulni. Ha az értékelés online is van, akkor is érdemes a szabályok szerint és a legjobb tudásunk szerint számot adni. Az oktatókat pedig arra kérjük, hogy ne hajtsák túl a követelményeket, mondván, hogy a hallgatók úgyis csalni fognak.

K.: Jutottak el Önhöz kirívó esetek, akár oktatói túlzott szigor vagy túlkapás kapcsán, akár hallgatói pofátlan csalással összefüggésben?

B.P.: Tantárgyi túlhajtás az volt. Abból volt sikertelenségi vizsgálat a TVSZ szerint, és a vizsgaeredmény megsemmisítésre került, erről Önök is biztos hallottak. Ott nyilván kicsit rosszul mérték föl a körülményeket és a követelményeket, de ezt sikerült orvosolni az eljáráson belül. Kirívó hallgatói szabálytalanságról nem érkezett bejelentés. Legalábbis a Gépészmérnöki Karon nem... Az Egyetemi Tanulmányi Bizottságban hallottunk felvetéseket más karról, hogy bizonyos tárgyaknál túl sok volt az együttműködés, amit nem kifejezetten díjaztak, mert az egyéni teljesítményt kívánták volna mérni.

K.: Természetesen, mert ha azt vesszük, hogy valaki olyan segédeszközt használ, amit nem szabadna, az valahol mégis az ő tudása, ha nem is lexikális, de legalább alkalmazás szintjén. Pláne, hogy úgy láttam, az oktatók próbáltak inkább az alkalmazásra fókuszálni. Viszont az együttműködés már egészen más tészta, nem az illető becsületes teljesítménye.

B.P.: Pontosan így van. Ennek elejét lehet venni. Egyrészt, ahogy Ön is mondja, fel lehet tenni a kérdéseket úgy, vagy olyan kérdéseket lehet feltenni, amelyek a megértést és az alkalmazást hivatottak monitorozni, nem az egyszerű lexikális tudást, amit jegyzetből visszamásolt kifejezésekkel egyszerűen meg lehet válaszolni. Másik lehetőség, ha már úgyis van kooperáció a hallgatók között, akkor adjunk ki csoportos projektfeladatokat. Akkor fejlesszünk olyan csoportmunka-készségeket, melyekre később a mindennapi mérnöki gyakorlatban szükségük lehet. Mert nem önálló szigetüzemben dolgozó mérnökök látják el a mai feladatokat, hanem csoportban dolgozó mérnökök, akik mindegyike egy-egy feladatra specializálódik, de érti a többieket, tudnak együtt dolgozni. Ha ezt tudjuk jól modellezni itt az egyetemen, akkor azzal rögtön két legyet ütünk egy csapásra. Egyrészt a kooperációt szabályos keretek közé tereljük, másrészt pedig olyan készségeket fejlesztünk, melyeket később a cégek elvárnak.

Tehát tudnak működni jó értékelési módszerek a távolléti oktatásban is, de ehhez át kell állni ezekre. A hagyományos módszerek a segítség nélküli, egyéni tudás, ismeret, készség visszaadásra épülnek. A zárthelyi dolgozat, az egyéni tervezési feladat és hasonlók mind-mind az egyén önállóan végzett teljesítményét kívánják mérni. Ebben az új helyzetben más típusú méréseket lehet, illetve célszerű alkalmazni, és akkor nem válik egy rabló-pandúr játékká, hogy ki tudja a másikat jobban megfigyelni, hanem fejlődéshez vezet mind a két oldalon.

K.: Tételezzük fel azt, hogy a vírushelyzet lecseng, az élet visszatérhet a normál kerékvágásba. Az oktatás is visszatér a megszokott kerékvágásba? A számonkéréseknél említette, hogy alkalmazhatóak a távolléti oktatásban megszokottak, mint például a Moodle, Teams, de maga az oktatás milyen lehet a koronavírus után? Az oktatást segítő online módszerek megmaradhatnak?

B.P.: Biztos, hogy megmaradnak, már a koronavírus előtt elindult itt a karon is egy kezdeményezés, hogy minél inkább vegyünk igénybe ilyen oktatási keretrendszereket. Mert nagyon sok hasznos segítséget tudnak nyújtani a hallgatóknak, oktatóknak. Kommunikáció, tanulást támogató anyagok célzott közzététele, párbeszédes fórum kialakítása, házi feladatok jó menedzselhetősége. Mindent meg lehet elektronikusan és jól csinálni ezekben a keretrendszerekben. El lehet szakadni a matériától, a papír jobbra-balra tologatásától. Ez jó megoldás, a korszerű, 21. századi felsőoktatás képét tudja előrevetíteni, hogyha lépünk ebbe az irányba. Valószínűleg sok olyan módszer gyökeret ver, pláne, ha hosszabb ideig fennáll ez a vírushelyzet, ami egy idő után természetessé válik. Így tesszük közzé a tanulástámogató anyagokat, itt kérjük be a házi feladatot, itt íratjuk a teszteket a hallgatókkal, de úgy, hogy megtartsuk mellette a jelenléti okta7 tás kifejezetten jó eszközeit és módszereit. Az előadást, a gyakorlatot, az interakciót, a labort. Oda lehet menni, kézzel meg lehet fogni, meg lehet mérni, lehet dolgozni a gépen, berendezésen, lehet kísérletet végezni. Tehát nem kell mindent átterelni a virtuális térbe, mert akkor a mérnökök is virtuálisak lesznek - és az nyilván nem jó. De van egy köztes jó út, ami segíti az oktatói munkát, a hallgatók előrehaladását, korszerű, kényelmes és minőségi. Ebben a keretben lehet jól előre menni akár a későbbiekben, vírus nélkül is.

K.: Valamelyest már talán ebben a szellemben is alakult ki ez a hibrid oktatás, hogy a jelenléti oktatásnak az értékeit is igyekszünk megtartani, de természetesen a jelen fennálló körülmények közt az előadások kivételt képeznek ez alól. Jobb ez a hibrid oktatás, mint a tavaszi távolléti oktatás? Mik a visszajelzések?

B.P.: Vegyesek a visszajelzések. Ez a hibrid oktatás egy olyan órarendre lett ráhúzva, ami nem a hibrid oktatásra készült. Ha megnézzük, hogy mit tartanak jelenlétiben és mit tartanak távollétiben a mostani őszi félévben, akkor jellemzően előadások tolódtak át a virtuális térbe, és a gyakorlatok egy része, mert nincs annyi terem, amennyi kellene. Egy harminchat fős terembe hat-hét embert szabad beültetni a szabályok betartásával. Nagyjából hatszor-hétszer akkora teremkapacitás kellene az egyetemen az előírt védőtávolság betartásához, mint ahány hallgató van. 22000 hallgatója van a Műegyetemnek, ebben vannak szakirányú továbbképzések és részidős képzések is, de mondjuk egy 17-18000 rendes nappali tagozatos hallgató, ennek a hatszorosára-hétszeresére kellene teremkapacitás. Nincs ennyi. Nem ekkora a Műegyetem. Továbbá ennyi oktató sincsen, hogy párhuzamosan ennyi kurzust meg tudnának tartani, ez a hibrid oktatás egy kényszerszülött, ennek egy sajnálatos hátulütője, hogy akár egy napon belül is váltakozhat egyegy hallgató esetében, mikortól meddig, milyen típusú órája van. A BME intézkedési tervében azért is szerepel, hogy tisztán valós idejű távolléti oktatást nem lehet tartani, muszáj valamilyen felvételnek is rendelkezésre állnia, mert lehet, hogy éppen akkor, amikor a hallgatónak az az előadása, gyakorlata van, amit valós időben tartanak, akkor a hallgató éppen utazik valahova. Mert vagy befejeződött az előző órája, vagy jön ide, és nincs megfelelő internetelérése.

K.: Ha csak arra gondolunk, mennyi idő innen a Ch épületből visszaérni a Kármán Kollégiumba, már úgy is érthető, és akkor még nem ott tartunk, hogy valaki az agglomerációban lakik… B.P.: Így van. Itt felmerülnek olyan érdekes kérdések, hogy az egyenlő esélyű hozzáférés, az egyenlő bánásmód hogyan tud érvényesülni. A hallgatóknak ugyanahhoz a szolgáltatáshoz majdhogynem ugyanolyan feltételekkel kellene hozzájutniuk, ezt nehéz biztosítani egy ilyen típusú hibrid oktatásban. Látszik az, hogy viszonylag sok kurzus van megtartva távolléti formában, és csak kevesebb 8 jelenléti formában. De próbálta a kar oktatói közössége megőrizni a jelenléti oktatásból azt, amit a rendelkezésre álló kapacitások megengednek. Én találkoztam olyan hallgatóval is, aki örül neki és igényli, hogy van jelenléti oktatás, számára ez az ismeretátadási forma a jobb és a kedvezőbb, és egyetemista szeretne lenni, nem csak egy képernyőt nézni naphosszat. Van olyan is, aki valami miatt jobban tart a koronavírustól, vagy olyan családtagokkal él együtt, vagy távolabb lakik, és a bejárási problémák miatt naponta három-négy órát kell utaznia, akkor az már erősen kérdéses, hogy ez a hibrid oktatás számára mennyire jól kivitelezhető és mennyire fér hozzá ahhoz, amihez hozzá kell férnie. Az ő szempontjukból nem olyan jó a hibrid oktatás úgy, ahogy most folyik.

Valamilyen köztes megoldást találtunk arra, hogy az oktatás működjön, legyen benne jelenléti forma is, ne rekesztődjön ki belőle senki, és akkor ezekkel a peremfeltételekkel raktuk össze azt, ami jelenleg van.

K.: A tavaszi félévben ez mennyire lesz más?

B.P.: A tavaszi félévre egy új órarendi struktúrát próbálunk tervezni, ahol az egyes napokat évfolyamonként dedikálni szeretnénk. Például az alapszakokon a hétfő és kedd legyen az előadások napja, és ezeken a napokon csak előadási foglalkozás legyen. Az előadási foglalkozások tarthatók csökkentett létszámban, jelenléti formában, ezekre akik közel laknak és be tudnak járni, azok be tudnak jönni, akik pedig távolabb laknak, azok valós időben akár otthonról is tudják követni. Mert hétfőn és kedden csak előadási napok vannak, amelyek nem feltétlenül igényelnek személyes jelenlétet, nem kell beutazni, mert nem lesz a nyolctól tízig tartó előadás után egy tíztől délig tartó labor, ami miatt mondjuk nyolctól tízig utazik valaki, hogy ideérjen, és ez az idő teljesen kiesik, hanem csak dedikált napok vannak. Szerda és csütörtök a részben így, részben úgy tartható gyakorlatoké, csütörtök és péntek pedig az inkább jelenléti formában tartható laboroké. Így szépen szét lehet ezt szedni. Ez a terv, ezzel futnánk neki a tavaszi félévnek. Nyilván, ha ez az órarend beválik és rögzül, akkor ez megmarad a koronavírus utáni időszakra is, mert nem fogunk még egyszer egy ilyen rettenetes méretű órarendi áttervezésnek nekiállni.

K.: Annyi hozzáfűzni valóm volna, amellett, hogy a szándék az teljesen támogatandó, lehet, hogy a hallgatóság a pénteki laborgyakorlatokat nem fogja annyira díjazni.

B.P.: A teremkapacitásokat is figyelembe kell venni. Ha csak az alapszakot nézem, akkor tavasszal második, negyedik és hatodik szemeszteres órák vannak. Mondjuk elsőben a második szemeszteren van a hétfő és kedd, szerda valamint csütörtök, csütörtök-péntek, de negyedik szemeszteren már eltolódnak a napok, hogy ne ugyanaz legyen az összes szemeszteren az előadási nap, mert ahhoz aztán végképp nincs teremkapacitás!

K.: Értem, tehát ez a lényege az egésznek.

B.P.: Így van, ez egy ilyen eltolásos módszer. Lehet, hogy a hatodik szemeszteren a csütörtök, péntek lesz az előadások napja és a hétfő, kedd, szerda lesz a specializációk és a laborigényesebb kurzusok napja, azért, hogy a rendelkezésre álló teremkontingenssel megfelelően tudjunk gazdálkodni.

K.: Érthető, hiszen vannak más szempontok is, mint a hallgatói preferencia.

B.P.: Nézze, azzal mi is tisztában vagyunk, hogy a négy napos heteket jobban szereti szinte mindenki, de valamilyen kompromisszumot kötni kell. Az, ami most van, nem anynyira jó. Azt gondoljuk, hogy ez a dedikált napos rendszer ebből a szempontból jobb lesz. Javítani fogja a hallgatók hozzáférését az oktatási szolgáltatásokhoz, mert az előadási napokon a kollégisták be tudnak jönni, hogy előadást hallgassanak, aki pedig közel lakik, budapesti, az is könnyebben be tud jönni. De aki távolabb lakik, az is végighúzza az előadásokat ugyanazon a napon. Ha pedig otthonról követi, akkor otthonról követi, nem kell elmozdulnia, ugyanígy a többi napon is. Ha pedig itt kell lennie, akkor egész nap olyan foglalkozásai vannak, ami az itteni jelenlétet érinti, és tud menni egyik laborgyakorlatról a másikra, ez egy jobb időbeosztást tesz lehetővé. Ennek is vannak kockázatai persze, hiszen, ha belegondolunk, hogy ha egy előadás nem annyira jó, akkor kisebb látogatottságnak fog örvendeni, ha pedig nem kell itt lenni, akkor még annál is kisebbnek. Van kockázata, igen, látjuk, de a hallgatókon is múlik, hogy miért vannak itt. Azért, hogy jól eltöltsék az esetleg így felszabaduló idejüket valami egészen mással, vagy azért, mert tényleg tanulni akarnak, és bemennek arra az előadásra, ami ki van írva, mert segíti az előrehaladásukat. K.: Egy személyesebb jellegű kérdés. Mint oktató, jó érzés volt visszatérni az egyetemre tanítani?

B.P.: Természetesen igen! A monitort nézni egész nap, az nem volt olyan jó. Ahogy mondtam korábban is, a távolléti oktatás sokkal több oktatói munkát igényelt. Én a tavaszi félévet minden nap úgy csináltam, hogy reggel hétkor felkeltem, odaültem a számítógép elé, tananyagot fejleszteni - sok tantárgyam volt -, egyéb ügyeket is intéztem. Valamikor este tizenegykor lehetett letenni az egeret. Persze közben volt egy tízórai és ebédszünet, mondjuk fél óra és egy óra, de nem sok. Nagyon intenzív munkát igényelt és rohantunk a dolgok után. Nem voltunk erre annyira felkészülve, a tananyagokat fejleszteni kellett, úgy, hogy a hallgatók abból tényleg tanulni is tudjanak, aki előadásokat vett fel, nekik az is plusz munka volt. Egyikünk sem végzett videóvágó és szerkesztő, hogy ezek magas minőségben készüljenek, de valaminek lennie kellett. Egy nagyon megterhelő félév volt, aztán jött a nyár, ami azzal telt, hogy felkészüljünk az őszre, hátha ez is így lesz. Az, hogy van jelenléti oktatás, talán egy kis lélegzetvételt enged ebből a szempontból. Aztán meglátjuk, hogy ez hova fut ki, mi lesz belőle.

K.: Köszönjük szépen !