Right to repair

Az erkölcsi érveken túl A legkönnyebben beláthatók talán a nehezen és drágán javítható termékek gazdasági hatásai. Amennyiben a gyártó a korábban bemutatott módszerekkel kézben tartja árui javítását, azzal egyfajta monopóliumot képez: a szervizszolgáltatások és cserealkatrészek árát sokkal magasabban tarthatja, mint amilyenek azok egy versenyhelyzetben lehetnének, és ezzel a felhasználók járnak rosszul. Emellett a kisebb, helyi javítóműhelyek ellehetetlenülnek, a szolgáltatásokból keletkező profit a globalizált cégeknél jelentkezik a lokálisan üzemelő szereplők helyett. A másik lényeges következményhalmaz az eszközök rövid élettartamából, a javítás gazdaságtalanságából ered. Egyrészt jelentősen növekszik az ártalmatlanítandó hulladék, különösen az e-hulladék mennyisége, amely önmagában komoly kihívást okoz. Ezt tovább tetézi még 6 az eszközeink gyakoribb cseréjéből adódó nagyobb nyersanyagigény, amely különösen az elektromos kütyükhöz elengedhetetlen ritkaföldfémeknél problémás a korlátozott készletek és a kitermelésükkel kapcsolatban rendszeresen előforduló környezeti és humán visszásságok miatt. Nem utolsó szempont a digitális eszközök hozzáférhetőségére gyakorolt hatás sem: ha minél szélesebb körben lenne lehetőség elektromos eszközeink gazdaságos javítására, nőne a kínálat a már nem feltétlenül

legkorszerűbb, de használható és kedvező árú használt készülékekből, ily módon talán megállítható lenne a társadalom tehetősebb és kedvezőtlenebb anyagi helyzetben élő része között húzódó digitális szakadék folyamatos mélyülése. Törvényi szabályozás

Az előbbiekben bemutatott komplex problémára sokak szerint úgy lehetne a legegyszerűbben megoldást nyújtani, ha törvényi erővel kényszerítenék a gyártókat a felhasználók és független szakemberek által végzett javítások lehetővé tételére, legyen szó akár a megfelelő információk és a cserealkatrész-ellátás biztosításáról, akár a különböző eszközökön futó szoftverek szabad módosíthatóságáról. Éppen ezt célozza például az amerikai The Repair Association, számos más szervezet mellett. Ugyan az áttörésre még valószínűleg várni kell, de biztató részeredményeket már sikerült elérni, például az USA-ban a gépjárművek javíthatósága, vagy az Európai Unióban a különböző készülékek kötelező cserealkatrész-biztosítása terén. A téma fontosságát és aktualitását mi sem jelzi jobban, hogy az amerikai elnökválasztási kampányban is rendszeresen felmerül, természetesen a jelöltek széles palettájának megfelelően igencsak különböző megvilágításokban. forrás: ifixit.com, repair.org

Rovásírás – Az ősi magyar ABC

VBK Az évszázadok múltával többször felejtődött el, tért vissza, majd alakult át a székely-magyar rovásírás. A mai napig léteznek különböző változatai, melyek egy-két betű eltéréssel megegyeznek. Az „eredettörténet” gondolatoknak hála már Magyarországon is találkozhatunk vele települések tábláin. Aki kedvet kap a rovás megtanulásá

Maga a rovásírás a honfoglalás előtt az 1-7. században hoz, még okostelefonos alkalmazást is használhat ehhez. alakult ki korai sztyeppei és kis-ázsiai írásokból, ebből pedig a kárpát-medencei rovás a 7. században. Ebből adódik, hogy a 9. században, illetve a honfoglalás korában volt a legelterjedtebb az akkorra kialakult székely-magyar rovás. Ekkor a Kárpát-medencétől egészen az Urál-hegységig használták ezt, és az ezzel rokon írásformákat. Nevét arról kapta, hogy általában fába, ritkábban kőbe vésték, azaz rótták. A rovás jellegéből adódóan a legtöbb írásjel szögletes formájú, amit könnyű vésni, csak kevés íves betű van. Miután a magyarok letelepedtek és felhagytak korábbi kalandozó életmódjukkal, az írásforma szinte teljesen eltűnt, és a 11. századra már csak a történelmi Magyar Királyság területén használták. Habár Szent István 1000-ben történt megkoronázása és a kereszténység felvétele után a pogány szertartásokat betiltották és ehhez kapcsolódóan a rovásírást is le akarták cserélni a latin ábécére, annak még évtizedek kellettek a királyi udvarban, és évszázadok az országban való elterjedéshez. Így a közemberek továbbra is rovásírással jegyezték fel ügyes-bajos dolgaikat. Ezután fél évezredig nem történt jelentős változás, amikor is az 1526-os mohácsi csatával három részre szakadt Magyarország. Ekkor drasztikusan változott a rovást haszná

ló emberek száma, a törökök által megszállt és a Habsburgok által uralt részeken teljesen eltűnt a rovásírás, míg Erdélyben továbbra is elterjedt maradt, egészen a mai napig megőrizték, bár egészen a 20. századig szkíta vagy szittya írásnak nevezték. 1903-ban a rovásírást kihaltnak nyilvánította a Magyar Tudományos Akadémia: „A rovott betűs szövegírás, közönségesen rovásírás, a magyar nép között nem él.” Ez majdnem így is volt, az ezerévnyi háborúzás alatt rengeteg írásos emlék odaveszett, de a lelkes néprajzkutatóknak hála fennmaradt, mind a mai napig használatos Erdélyben, és hagyományőrző forrás: mek.niif.hu, hu.wikipedia.org, regebolt.hu

Rovásírás helyesen

Mivel a rótt betűk mind megfeleltethetőek latin betűknek, nincs külön helyesírás, de jobbról balra kell írni. Azonban volt két olyan módszer, amit helytakarítás végett alkalmaztak felmenőink. Az egyik az úgynevezett ligatúrák, azaz ikerbetűk használata, amikor két egymás utáni betűt egybeírtak olyan módon, hogy azok szárait egybevonták. Így maradéktalanul megmaradt mindkét betű, de kevesebb helyet foglalt. A másik érdekes metódus a hangugratás volt. Ez azt jelenti, hogy sokszor kihagytak a szavakból magánhangzókat; mindig kiírták az elsőt, de a következőt csak akkor, ha az más hangrendű betű volt; 7 vagy ha volt egy másik hasonló szó, ami csak magánhangzóiban tért el. Pl. a vadászat szó végig mély hangrendű, ezért a vadszt rövidítés alkalmazható, míg a nyilazás szó vegyes hangrendű, így nyilazs írható helyette.