2 minute read
Dohnányi-koncert: önmaguk is meglepődtek
A koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerű szünet után újra hatalmas sikerű újévi koncertet adott a Dohnányi Ernő Zeneiskola január 6-án a Pestszentimrei Sportkastélyban. Szaniszló Sándor polgármester újévi köszöntőjében kiemelte, hogy az önkormányzat a jövőben is minden segítséget megad a zeneiskolának, a kerületi kulturális élet büszkeségének. A koncert után Bán Réka intézményvezetővel beszélgettünk.
n A Dohnányi-koncertek törzsközönsége, az állandó látogatók egymással versengve mondták a hangverseny után, hogy talán még sosem hallottak ilyen színvonalas iskolai koncertet… n Magam is úgy gondolom, hogy még a reméltnél is magasabb színvonalon teljesítettünk –mondta Bán Réka. – Pedig izgultunk, hiszen ha a pandémia után voltak is fellépéseink, azért egy újévi koncert más, már csak a nagy várakozás miatt is. Idejében megkezdtük az előkészületeket, aztán az első közös próbán mégis mind a zenekar, mind a kórus számára nagy kihívás volt újra együtt muzsikálni. Megijedtek egymástól, szokatlan volt nekik a másik próbáján jelen lenni. Kellett egy kis lelki masszázs, és egykettőre rendbe jött minden. n Hogyan áll össze egy ilyen eleve különlegesnek tervezett program? n Minden koncert fontos, de természetesen egy újévi hangversenyt kiemelten kezel mindenki.
A két zenekarvezető megteszi a javaslatait, amelyeket a legtöbb esetben el szoktam fogadni, néha azonban arra kérem őket, hogy egyik vagy másik darabot hagyják ki, illetve válasszanak másik művet. Nem tartanám szerencsésnek például, ha a könnyűzene uralna el egy-egy előadást, mert az befogadják, mint a páratlant. Most is hallottuk, már a félkész darabon, hogy ez nem fog összejönni. Az előadás előtti este aztán kivettem a programból. A szimfonikusoknak is le kellett mondaniuk egy darabról. Ott meg az volt a gond, hogy hárfa is van benne. Az iskolának nincs hárfája, nem is oktatjuk, a kölcsönvétele és a szállítása nagyon sokba került volna. n Hány embert mozgatott meg a koncert? n A színpadon nagyjából százhúsz fellépő volt, és még legalább ötvenen dolgoztak a háttérben azért, hogy minden rendben legyen. Ilyenkor mindenki tagja annak a nagy csapatnak, amelyik egy sikeres hangverseny létrehozásában érdekelt. Mint korábban, ezúttal is voltak tanárok a zenekarokban, a kórus felkészítésében nagy segítséget kaptam Medvenics Éva tanárnőtől. A harmonikus munkának az is feltétele, hogy legyenek olyanok, akik a közös siker érdekében háttérbe szorítják az egyéni ambícióikat. n Egy növendéket külön is kiemelt. iskola oktatása a klasszikus zenei alapokon nyugszik. Azért most is volt egy Michael Jackson-szám, mert ezt a korosztályt rendkívüli módon lehet motiválni a hasonló darabokkal. Előfordult már, hogy menet közben döbbentünk rá: ez vagy az nem illik a műsorba. Ezúttal is kimaradt egy kezdetben még előadásra tervezett műsorszám. n Mi volt vele a gond? n A mai fiatalok valamiért nem érezték ennek a darabnak a hangulatát, a lüktetését. Már gyakorló tanárként tapasztaltam, hogy a páros lüktetést jobban n Igen, Mindkét esetben kiérdemelte, hogy köztük lehessen. Az alapfokú művészeti nevelésben az egyik legnagyobb öröm az, amikor olyan növendékkel találkozunk, akiben a tehetségen túl anynyi szorgalom van, hogy nem elégszik meg azzal, hogy egy hangszeren jól játszik, hanem szeretne egy másik hangszeren is tanulni, méghozzá olyan elszántan, hogy azon is magas szintre kerüljön. Nagyon boldog voltam a hangverseny után, mert rengeteg pozitív visszajelzést kaptam és kapok folyamatosan. Úgy gondolom, hogy mindnyájunk öröme és sikere volt ez a rendezvény.
A fúvószenekart Kiss Zoltán, a szimfonikus zenekart Bolyky Zoltán vezényelte. A két zenekaron kívül közreműködött Kapi Zsuzsanna énekművész, Boros Bernadett és Draskóczy-Makó Rita fuvolán, a zeneiskola kórusa (karigazgató: Bán Réka és a Botafogó Táncegyüttes. Az est házigazdája Konkolyné dr. Kovács Ilona zenetörténész volt.
Kerekes András