2 minute read

sport Bajnok dámajátékos a Kondorban

A Kondor Béla Közösségi Házban gyakorló Ambrózy Bálint nyerte az idei felnőtt nemzetközi dámajáték-bajnokságot. A nemzetközi ebben az esetben a játék legelterjedtebb, 10x10-es változatát jelenti. Korábban többször volt ifjúsági bajnok, és már szerzett érmet a felnőttek között is. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója rendszeresen foglalkozik a kezdő dámajátékosokkal is. A friss országos bajnokkal beszélgettünk.

n A dáma világszerte elterjedt, népszerű táblás játék, még ha Magyarországon nem tartozik is a legelterjedtebbek közé. Hogyan került vele kapcsolatba?

n Tizenöt évvel ezelőtt, nyolcéves koromban egy logikai játék táborban ismerkedtem meg a többi között a dámával is, és azonnal nagy hatással volt rám. Rögtön elkezdtem versenyszerűen is játszani. Köllner Ödön szakedző foglalkozott velem a Kondorban, és azóta is hozzá járok edzésre. Maga a játék a kívülállók számára sokban hasonlít a sakkra, de akik közelebbről megismerkednek vele, természetesen látják a számottevő különbségeket.

A szabályok tekintetében egyszerűbb a sakknál, de rengeteg változata van. A 10x10-es táblán játszott, közkeletű nevén nemzetközi dámajáték bizonyos dolgokban nehezebb, mint a sakk, profi szinten egészen biztosan.

n Hány változatot játszanak leginkább?

n A nemzetközi versenyek nagy részét nemzetközi dámából rendezik, ezután jön az orosz, majd a brazil dáma. A világ különböző pontjain más és más a népszerű. Brazíliában körülbelül kétmillióan játsszák a brazil dámát. Afrika legtöbb országában a ghánai dámát vagy annak valamelyik változatát játsszák.

Ez ugyanolyan, mint a nemzetközi dáma, csak éppen eggyel el van fordítva a tábla, és van még egykét extra szabály. Magam is ismerek vagy húszféle dámát, de a nemzetközi versenyeket a nemzetközi, az orosz és a brazil változattal bonyolítják le. n Mekkora a magyar mezőny?

n Sajnos nem túl nagy. Van néhány klub Budapesten, de tulajdonképpen egy társaság vagyunk, csak éppen a Kondorban vagy Gazdagréten tartjuk az edzéseket, valamint néhány vidéki városban van egy-egy csoport. Az elmúlt tíz évben egyre fogyott a létszám, de az utóbbi egy-két évben újra növekedésnek indult.

n Hogy állunk nemzetközi viszonylatban?

n Le vagyunk maradva. Nincsenek edzőink, és nincs külföldi nagymester, aki idejönne foglalkozni velünk. Igazából egymás ellen játszunk, egymástól tanulunk, és anyagiak híján vagyunk. Tavaly október végén eljutottunk Törökországba, és egy orosz nagymestertől tanulhattunk, ő tavasszal Budapestre is eljön, és megint találkozhatunk vele. Ha minden a reményeink szerint alakul, úgy érzem, tíz éven belül a középmezőnybe kerülhetünk.

n Ki a dámajáték Kaszparovja ön szerint?

Fotók: Váradi Levente n Szerintem Alekszandr Georgijev a legjobb játékos. Mások még Alekszandr Svarcot vagy Alekszej Csizovot említik. Az országokat tekintve Oroszország és Hollandia kiemelkedik a mezőnyből, s ez utóbbi egyre jobb. Európában különben nem olyan elterjedt a dámajáték, leginkább még a Baltikumban, valamint Lengyelországban, Franciaországban és Olaszországban van számottevő mezőny. n Anyagi támogatást kapnak valahonnan? n Sehonnan semmit. A Kondor segít minket azzal, hogy helyet ad a foglalkozásokra, és van hol tanítanom a fiatalabbakat, a külföldi versenyekre pályázati úton szerzünk pénzt. n Civilben mivel foglalkozik? n Villamosmérnöknek tanulok a Műegyetemen, és a Boschnál dolgozom gyakornokként. A diploma után ott szeretnék majd elhelyezkedni. n Édesapja zenész és zenepedagógus, a kerületi Dohnányi Ernő Zeneiskola igazgatóhelyettese. Ön is játszik valamilyen hangszeren? n Hogyne. Tizenöt éve játszom csellón, a kispesti csellózenekarban szoktam föllépni.

Kerekes András

This article is from: