MEDICAL
Tudományos szabadság A legalizáció fellendíti a kutatásokat
A gyógyászati kannabisz engedélyezések közel sem gyakoroltak olyan ösztönző hatást a tudományos kutatásokra, mint a teljes körű legalizációk. Miközben a tudomány a reneszánszát éli, már csak az okoz nehézséget, hogy a legális kannabiszszabályozás ideológiamentes üggyé váljon.
A
z évtizedes kannabisztilalom nem csak a feketepiac megerősödéséhez és a börtönök túlnépesedéséhez járult hozzá, hanem a kannabisz gyógyászati hatásaira irányuló kutatások ellehetetlenüléséhez is. A kutatók ugyanis azzal a paradoxonnal találták szemben magukat, hogy nem kutathatják tovább a kannabisz gyógyászatban alkalmazható tulajdonságait, mert egy törvény kijelentette, hogy nincs nekik ilyen. A kevés, engedélyezett kutatás többnyire olyan állatkísérlet volt, melyek a növény toxikus hatásait vizsgálta, sokszor megkérdőjelezhető módszerekkel.
Füstbe ment tudomány Az egyik emlékezetes eset dr. Robert Heath nevéhez fűződik, aki 1974-ben feláldozta a tudományt az állami ideológia oltárán, hogy így bizonyítsa a füvezés veszélyeit. A kannabisz agyra gyakorolt hatását egy vizsgálatnak álcázott állatkínzáson keresztül szemléltette, amelyben hat lekötözött rhesusmajomra 24
gázmaszkot helyezett, amiből marihuánafüst áradt. A szerencsétlen majmoknak esélyük sem volt levegőhöz jutni, és így öt hosszú percen keresztül csak a füstöt tudták belélegezni, ettől pedig oxigénhiányos állapotba kerültek, és szénmonoxid-mérgezést szenvedtek. A füstbe fojtás miatt bekövetkezett agykárosodást maga Reagan elnök is a kannabisz pusztító ártalmainak megdönthetet-len bizonyítékaként kürtölte szét Amerikában, és csak évtizedekkel később derült fény a vizsgálat körülményeire. Az első gyógyá-szati kannabisz engedélyezéseket követően szép lassan tisztulni kezdett a kép, de hiába engedélyezte már az USA államainak több mint fele a gyógyászati használatot, a szövetségi törvény még mindig az I. jegyzéken tartja a kannabiszt, és hatóanyagait a legveszélyesebbek és a gyógyászatilag értéktelen anyagok között. A szigorú szövetségi megítélés miatt a kutatók komoly bürokratikus kihívásokkal szembesülnek, amennyi-ben a kannabisz jótékony hatásait szeretnék vizsgálni. Nagyszámú kérvény benyújtását
és azok elbírálását követően juthatnak csak hozzá a gyenge minőségű állami kannabiszhoz, ami aligha képezi le a gyógyászati hasz-nálók által elérhető fajtákat.
A fellendülés évei A bosszantó akadályok ellenére a kannabisz egészségügyi hatásait vizsgáló tanulmányok száma az elmúlt években meredeken növek-szik. Egy izraeli csoport online kutatási adatbázisokat használva vizsgálta meg, hogyan alakult a kannabiszra irányuló kutatások száma 2000 és 2017 között. Eredményük szerint az ilyen kutatások aránya jóval nagyobb mértékben gyarapszik, mint általában véve a tudományos publikációké. Míg az elmúlt évtizedben a tudományos kutatások száma az online adatbázisok adatai alapján 2,5-szeresére nőtt, addig ugyanebben az időszakban a kannabiszra irányuló kutatások száma 4,5-szeresére gyarapodott. Ha pedig a 2000es évvel hasonlítjuk össze, akkor kilencszeres növekedésről beszélhetünk: míg 2000-ben