Így már te is érted, hogy mit szeretnék mondani neked! részletek autista gyermeket nevelő szülők blogjaiból
„Higgyétek el, bárki, aki jelenleg még esetleg nem használ napirendet, szívből ajánlom, de tényleg. Próbáljátok ki, mert ez egy csoda. Sokan mondják, hogy áá, nem kell, olyan jól van a gyerek, megy enélkül is az élet. Igen, néha egyébként nekünk is megy enélkül is… aztán egyszer csak hirtelen jön valami váratlan esemény, napirend meg nincs, és szétesik az a nyugalom ami addig volt.” (autizmussalélni)
Merj MÁS lenni! Gondolatok másságról, fogyatékosságról és főleg autizmusról. Saját tapasztalatok, eszközök, játékok, fejlesztési lehetőségek, kételyek és megoldások.
Eleinte kicsit tartottam az efféle vizuális segédeszközök használatától, mert egyrészt körülményesnek, másrészt időigényesnek tartottam a használatukat. Meg aztán miután belevágtunk, egy időre fel is függesztettük a napirend használatát is, mert úgy tűnt, az én gyerekeimnek nincs szüksége rá (= nem ordítanak, ha nincs). De aztán nálam okosabbak tanítottak és meggyőztek, hogy a vizuális megtámogatás még a jól beszélő, okos vagy alkalmazkodó természetű autizmussal élőknek is nagy segítség. Egyrészt azért, mert tehermentesíti őket, hogy olyasmit kelljen nehezen megérteniük és fejben tartaniuk, ami nekik nem olyan egyszerű, mint nekünk, másrészt kompetenssé teszi őket, és nem csak sodródnak a történésekkel, hanem értik, tudják előre, mi fog velük történni. A folyamatábrákkal pedig egyszerűen önállóbbakká válnak, ami nekik is sikerélmény, nekünk meg felszabadult szülői kapacitás. Volt néhány nagyon pozitív tapasztalatunk, amikor a férjemmel mi is döbbenten álltunk, hogy egyegy képes „besegítés” milyen gördülékennyé teszi a dolgokat. Nem akarom nagyon bő lére ereszteni, bár hosszan tudnék erről mesélni, de megmutatok néhány eszközt, amit használunk. Elsőként természetesen itt a klasszikus napirend, ez történetesen épp a kisebbik fiamé, amit én rajzoltam. Nem vagyok egy nagy rajztehetség, de nagyon igyekszem, és szerencsém van, hogy ő a meglehetősen elvont rajzokat is jól érti. Különben minden eszköznél igyekszem, hogy szépen nézzen ki, hiszen ezt látják, használják nap, mint nap. Ahogy ma már az ortopéd cipő sem feltétlenül (vagyis csak a legritkább esetben) fekete, a járóbot sem szürke stb.
Azok kedvéért, akik nem ismerik a napirendi kártyák használatát elmondom, mi hogyan csináljuk: előző este, vagy aznap reggel felrakom az egész előttünk álló nap történéseit (hogy milyen részletességgel, azon néha variálunk, pl., hogy benne van-e minden pisilés, kézmosás, cipőhúzás). Máshol leggyakrabban tépőzárat használnak a rögzítéshez, mi blue tack-et szoktunk. Reggel a fiam felkel, megnézi mik lesznek aznap és a jelölő pöttyét az első képre teszi (ideális esetben legalábbis, mert néha azért próbál alkudozni :)). Aztán ha ezt a valamit megcsinálta, odamegy és átteszi a következő képhez és így tovább estig. Szokták ezt úgy is csinálni, hogy ami elmúlt, azt leveszik és egy dobozba teszik, így mindig csak a legfelsőt kell nézni, nálunk erre már nincs szükség. Még „didaktikusabb” megoldás, amivel gondolom, hogy családokban talán kevésbé, de óvodákban és hasonló helyeken lehet találkozni, hogy a tevékenységek helyénél vannak „hívóképek” (na, ezt nem tudom, hogy hívják igazából), vagyis az étkezőasztalnál az evés képe, a játszószőnyeg melletti falon a játék képe, a fürdőszobában a fogmosásé stb. és mellettük ugyanígy tépőzáras hely. A gyerek odamegy a saját napirendjéhez, leveszi a következő kártyát, azzal elmegy a következő tevékenység helyére, és ott kiragasztja. Amikor az adott tevékenységgel végzett, leveszi a kártyáját, megy újra a napirendjéhez, beteszi a dobozba, amit megcsinált, majd veszi a következőt és így tovább. Nagyobbik fiamnak egy ideig volt egy ilyen szöveges napirendje, ahol egy blue tack galacsinnal jelölte, hogy épp hol tartunk. Most úgy látjuk, nincs szüksége a napirend részletességére, viszont segít neki, ha napokkal, hetekkel előre tudja, milyen programok várnak ránk, ezért ő egy hagyományos asztali naptárat használ. Egyelőre úgy, hogy én írom be neki az eseményeket, de ő teszi ugyanígy naponta arrébb a jelölő pöt�työt. Így minden nap tudja azt is, a hétnek melyik napjánál tartunk, milyen névnap van és a hónap hányadik napja.
A mobil napirendet eleinte arra az esetre vezettük be, ha az óvoda után nem rögtön haza mentünk, hanem el kellett intéznünk ezt-azt (vásárlás, posta, tankolás, akármi). Egy-egy névjegykártya tartót kaptak a fiúk rajta a saját fényképükkel és ehhez készítettünk egy nagy (és azóta is folyamatosan növekvő) kupac megfelelő méretű kártyát. Ezeket folyton a táskámban hordom, és akármilyen váratlan helyzet adódik, ezzel érthetőbbé tudom tenni. Ha több dolgot intézünk egymás után, így egyszerűen tudják követni, ha pedig az előre tervezett programban változás van, azt is könnyebben elfogadják így. Hamar kiderült, hogy a mobil napirend nagyon hasznos dolog, ha választanom kéne, ezt mondanám kedvenc eszközömnek. Egy ideje minden házon kívüli programnál használjuk. Ezt vittük magunkkal a nyaralásra is, ahol a délelőtti és a délutáni „sort” mindig kitettük, mielőtt a szállásunkról elindultunk. Ahogy mondtam ezekből a kártyákból egyre több lesz, a nyaralás előtt pl. az ott várható programokból (miszerint strand, fagyizás stb.) is készültünk, de még így is kiderül, hogy valamihez nincs kép. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy gyorsan rajzolni kell, ezt nálunk jól meg lehet beszélni a fiúkkal, többnyire asszisztálnak is :) Ahogy a „nagykönyv” is írj, a segédeszközöknek mindig a gyerek aktuális szükségleteihez, megértési szintjéhez kell alkalmazkodnia. Így aztán elkerülhetetlen, hogy időnként változzanak is. Vannak persze más tényezők is, mint pl. nálunk az, hogy Jákob napirendje néha már annyira hosszú volt, hogy még a lépcsőre állva sem érte el a tetejét. Így aztán összevontam néhány olyan kártyát, amik egyrészt amúgy is mindig egymás után történnek, másrészt még könnyebb is neki, hogy közte (mondjuk a fürdőszobából) nem kell mindig visszarohangálni a napirendhez. Így lett a fürdés és az öltözés kártyákból fürdés, öltözés kártya.
Apró lépések
A blogom célja, hogy bátorítsam a sajátos nevelési igényű, sérült gyermeket nevelő szülőket, hogy az adott körülmények közt is lehet teljes életet élni.
Ebben a részben szeretném felvázolni, hogy mi hogyan alakítottuk ki és használjuk a napirendi kártyákat. Mivel látható volt, hogy a fényképek megértése működik Balázsnál, így az első lépésben, racionálisan átgondolva, vettünk egy laminálót. Korábban fotókat hívattunk elő, ami hosszútávon igen költséges móka. A képeket sima színes nyomtatóval nyomtatjuk, de a legjobb eredményt úgy érhetjük el, ha fotópapírra nyomtatunk, de ez jóval költségesebb. A/4-es lapokat laminálunk, amiken több kép szerepel (9 x 6,5 cm méretben), majd ezeket felvagdossuk, és ha a fólia feljönne, újra betesszük a gépbe. A PECS kártyákhoz szintén A/4es lapon nyomtatunk sok kis képet, de azokat felvagdossuk és névjegykártya méretű fóliával, egyesével lamináljuk. Így, mivel kapnak egy kis fólia szegélyt, a kártyák sokkal tartósabbak lesznek. (pl: Balázs által a mosogatóba dobva sem áznak el, és a babanyálnak is ellenállnak.) A képek mérete 5 x 5 cm + a fólia szegély, aminek a sarkait körömcsipesszel lekerekítjük. Javaslom, hogy vastagabb, 100120 mikronos fóliákat használjunk. A képeket feliratozzuk is. A napirendnek a lakásban jelöljünk ki egy fix helyet. Nekünk adott volt a nappaliban két könyvespolc közötti üres falrész (néhai diffenbachia helye). Számunkra a lakberendezésnél fontosabb a gyermekünkkel való kommunikáció. Kezdetben kartonlapokból kivágott csíkokat használtunk, gyurmaragasztóval a falra felnyalva. A kártyákra öntapadó tépőzár került, másik részük a kartonra, vagy közvetlen a falra.
Látszik a keddi program, hogy evés után sétálunk, majd hintázunk. Csütörtökön és pénteken meg ismét ovi! A következő napok programját csak egy-egy kártyával szoktuk jelölni, a legmeghatározóbb programéval. A függőleges csíkra csak egy fél nap, vagy pár óra (esti program) eseményei kerülnek, állandóan cserélgetve, aktualizálva. Balázs egyszerre ennyit tud befogadni. No, azért előbújt a lakberendező kisördög belőlünk, és egy picit tovább gondoltuk. A vízszintes kartonokat egy-egy faléc váltotta ki, rajta tépőzár csíkkal (a napok neveivel még adósak vagyunk). Ami viszont újítás volt, Anita nagyszerű ötlete, hogy a függőleges sáv textilből legyen, amit összehajtva bárhová magunkkal tudunk vinni. Egy kedves ismerősünk, Juhász Adrienn (Picur Design) hamar megértette az elképzelést, és gyönyörűen meg is valósította. A sáv alján egy kis zseb kapott helyet, ahová Balázzsal a már lejárt kártyákat leszedetjük. A kis fül a tetején meg a mobilitást segíti, hogy bárhová felakaszthassuk. A fix napirend mellett mi használunk mobil napirend is. Egy kis lapozgatós fotóalbumot szoktunk mobil napirendként magunkkal vinni a kinti tevékenységekhez, ugyanazokat a fotókat duplikálva (tépőzár nélkül), amiket házon belül is használunk. Itt egyszerre csak egy fotót mutatunk. Ezért, hogy egyfajta időrendiséget is tudjunk közölni, készítettünk egy 3 fényképes tartót, de ezt egyenlőre Balázs még nem fogadja el. A kártyákat otthon, egy cipősdobozban tartjuk, tematikusan osztályozva (szükségletek, benti és kinti programok, ovis tevékenységek, személyek).
Ma új kártyákat gyártottunk a régi, viseltesek helyett. Az alapvető felszerelés a kártyakészítéshez: - laminálógép, (Nekünk egy áruházlánc saját márkás gépe van, ami tökéletesen működik, tehát nem muszáj beruházni valami drágaságba. Érdemes körbekérdezni ismerősi körben is, vagy sorstársaknál, hátha van olyan, aki tud kölcsönözni egyet. Ha valakinek kell itt a környéken, most már tudjátok kitől lehet kölcsönkérni :).)
- laminálófólia, - öntapadós tépőzár, - kinyomtatott kártyák (képesek és üresek), - reklámújságok.
A ragasztópisztolyt is odakészítettem szükség esetére, de végül nem kellett. A képeket több helyről szedegettem össze, internetről, ingyenes reklámújságokból (kedvenc játékok képeit, boltok logóit), illetve volt olyan, amit magam rajzoltam meg. A gyerekek segítettek kivágni a képeket, majd szépen elrendeztem őket a laminálófólia alatt úgy, hogy hagytam közöttük réseket. Aztán átküldtük a gépen.
Amikor szétvágtam a lefóliázott kártyákat, arra ügyeltem, hogy a széleknél lekerekítsem, illetve ahol tudtam, ott a kép szélén még ráhagytam egy csíknyi fóliát is, hogy tartósabbak legyenek. Ezek után a tépőzár puhábbik felét kis csíkokra vágtam és felragasztottam a laminált kártyák hátuljára. Így fel lehet tapasztani azokat is a tépőzáras idővonalra, ami a falra van felszerelve. A többi kártya amit jelenleg nem használunk Cs. parafatáblájára került.
Mivel mostanában a házifeladatokkal és a gyakorlófeladatokkal hadilábon áll a gyerek, ezért arra is készítettünk neki ma egy külön táblát. Az van ráírva: „van házifeladatom” - „megcsinálhatom a házit” - zöld nyíl - és ide fel tudjuk tépőzárazni az esetleges jutalmat (xboxozás, számítógépes játék - az időben is mindig megegyezünk előre van homokóránk hozzá). Az alsó rész pedig: - „elvesztegethetem az időmet” piros nyíl - „azután úgyis meg kell csinálnom a házi feladatot”. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz sikeres ez a fajta motiváció, mert nagyon nehéz lekötni a figyelmét. A gyógytorna feladatokat is szépen belamináltuk, mert így azok sem rongyolódnak szét.
Mikor legutóbb voltunk a koraiban, a gyógypedagógus javasolta, hogy bontsuk le képekre a foglalkozást, hátha így egy picit együttműködőbb lesz a drága, mert nem viszi túlzásba... Olyan egyszerű dologra sem tudjuk rávenni, hogy a hozzá gurított dömperből kivegye az általunk belehelyezett játékot. Viszont a bubifújás a mindene. Fújni nem akarja, de azért a száját odatartja. :D A gyertyáról meg azt gondolja szerintem, hogy ha erősen nézi, akkor sikerül eloltania. ) Pedig olyan jó lenne, ha megtanulná, és akkor a szülinapi tortáján lévőt is el tudná fújni. Még addig van idő, hátha. Azt is javasolta N. néni, hogy próbáljuk meg a mindennapjait is megsegíteni vizuálisan, hátha együttműködőbb lesz. Ezért gyártottam pár kártyát. Khm..., mit ne mondjak, gyönyörűek lettek. :) Megpróbáltam házilag laminálni irattartó fólia, és cellux segítségével, de elég macerás, és sok idő, és még a végeredmény is tovább rondít a látványon, így a legújabb darabokat inkább megcsináltatom, nem szenvedek ennyit. :) Lehetne készen is venni, de mondom mekkora buli rajztudás nélkül „alkotni”. (És ugye a siralmas anyagi helyzetünk is jó kis motiváció volt, hogy sk csináljam...) Esküszöm, egy óvodás szebben tud rajzolni. :D Főleg az emberi alakokkal vannak problémáim. A kedvencem amúgy a TSMT-t jelző kártya lett. Pálcika emberkéknek indultunk, de végül ilyenek lettünk. Direkt rajzoltam fancsali fejet magunknak, mert bár legtöbbször jó hangulatban telnek a gyakorlatok (néha sikerül elröhögni is, a gyermek meg ilyenkor nem nézi jó szemmel vihorászó szüleit), de izzadunk rendesen. Olyan karizmom van már, hogy nem igaz! Íme ezek a remek gyöngyszemek (lehet, hogy nem rakom fel a Pinterest-re :D ):
Autizmussal éléni
Más, de nem kevesebb