9 minute read

»Egyszerűen az alkotói eljárás varázslatosságáról van szó«

Galič Štefan (1944-1997) a tágabb szlovén kulturális térségben főleg grafikusként ismert, aki kiérdemelte a múlt század utolsó harmada legjobb szlovén fametszőjének címét. Egyedülálló fametszetei, főképp a Feljegyzések és Fosszíliák, általános elismerést és díjakat hoztak neki. Még a Muravidéken is, ahol született és ahol művészete kibontakozott, és alkotott, csak töredékesen ismerik munkáját. Néhányan festményeit ismerik, főleg tájképeit, amelyeket inkább a megélhetés miatt, mint művészi szükségletből alkotott, mások grafikai tervező munkáját, vagy mint jelvény-, képeslap, néprajzi tárgyak, lepkék és különböző szokatlan és formai szempontból érdekes tárgyak gyűjtőjét. E két kiállítás, amely a Drugačni Štefan Galič – Galič Štefan máskép közös címet viseli, a Nemzetözi Grafikai Képzőművészeti Központ és a lendvai Galéria–Múzeum közreműködésével jött létre, bemutatja Galič Štefan teljes művészi és emberi terjedelmében és feltárja a leplet „Galič művészi személyiségvilágáról”1 . A lendvai Galéria–Múzeumban megrendezendő kiállítás Galič festői opusát összegzi, és mintegy hézagpótló Galič művészi opusa szakmai feldolgozása és interpretációja terén. A Nemzetközi Grafikai Központban zajló kiállítás ugyan Galič grafikai produkciójára összpontosít, de azt másképpen mutatja be. Galič Štefan egy 1995-ben készült interjúban utalt arra, hogy szükséges lenne alkotásainak másfajta bemutatása: „Éppen az én technikám miatt szükséges egy másfajta bemutatás, főleg amikor a dúckészítés folyamatáról van szó… A fát szobrászként meg kell művelnem, néhány matricát kétoldalúan, és már ezért is objektumként állíthatnám ki őket. A kiállításon csak a lap jelenik meg, de hozzátartozik a dúc is. Akár további megművelés vagy felszerelés nélkül is kiállíthatnám őket. De további végiggondolást igényel, milyen módon lehetne őket objektumként helyreállítani, mint kiállítási tárgyat, képzőművészeti alkotást”2.Galič korai halála miatt opusa számos interpretációra és találgatásokra ad alkalmat. Jelen kiállítás is egy lehetséges interpretáció. A művész életéből és munkásságából hozzáadott apró különlegességekkel hozzájárulhat ahhoz, hogy könnyebben megismerjük és megértsük a művész gondolkodását, motivációját és alkotómunkáját.

Galič Štefan már a grafika terén kifejtett elméleti munkásságom során is foglalkoztatott. Az első grafikái, amelyek felhívták figyelmemet, a Fosszíliák voltak, tehát az érett korszakába tartoztak már. Később több munkájával is találkoztam, és mindig más szemszögből hatott rám. Csodáltam türelmét, hiszen a fametszet technikája, amelyet alkalmazott, igencsak időigényes és leegyszerűsítéseket igényel, továbbá állandó ellenőrzést a lemezen és sok fegyelmet. Tetszett nekem, ahogy a térrel és színekkel bánt, főleg az tetszett, hogy a fametszet technikát, amely nem tűri meg a hibákat a lemezen, olyan technikává fejlesztette, amely lehetővé teszi, hogy éppen a hiba válik a kutatás és a motívum variációinak további kiindulópontjává. Hamarosan világossá vált előttem, hogy Galič Štefan olyan szerző, akit nem lehet a ljubljanai grafikai iskola keretei közé skatulyázni, hiszen a grafikában teljesen

Advertisement

eredeti hozzáálláshoz és fejlődéshez folyamodott. Első művészi tapasztalatai ugyan valóban a ljubljanai grafikai iskola elveiből és munkájából erednek, habár a művész mindig szívesebben említette Marjan Pogačnik pedagógiai hatását. A ljubljanai grafikai iskola esztétikájától Galičot a fametszet, mint eredeti médium kiválasztásához való határozott ragaszkodás választja el, kézi nyomtatás, jellegzetes, néha szokatlan sokszínűség és a matricán való hiba lehetőségének a megléte.

Galič grafikai örökségének áttekintése során, amely korai halála ellenére is terjedelmes, egy másfajta Galič bontakozott ki előttem. A művész, aki a pannon síkságon alkotott Szlovénia peremén, művei által üzente, hogy nem érdeklik a gyors effektusok, hanem a komoly, kitartó kutatómunka a matricán, amit az „alkotói eljárás varázslatosságának” nevezett. Ebben rejlik mássága, különlegessége, önálló művészeti tartása. Galič műtermében, amelyet nagyanyja házában rendezett be Lendván, egy valódi Wunderkammer tárult fel előttem, egy valódi emlék-teátrum. Galič az általa megörökített élet figyelmes megfigyelője volt, de gyűjtő, levéltáros és a körülötte lévő tárgyak és őt meghatározó események dokumentátora. Galič műterme valódi honismereti gyűjtemény-, számos néprajzi tárgy, régiség, műtárgy, könyv és emlékek tára. Itt szeretném megemlíteni, hogy Galič műterme Lendván már csodaszoba jellege miatt is a vezető funkcionáriusok, és mindazok nagyobb figyelmét érdemelné, akik a kulturális örökség megőrzésére illetékesek. Ez a különleges helyiség, amely azt az érzést sugallja, hogy Galič csak egy pillanatra hagyta el, és azonnal vissza is tér, pedig Galič Štefan valódi identitásának szimbóluma és a helység kulturális identitásának nagy potenciálja.

Galič Štefan művészeti fejlődése viszonylag áttekinthető, hiszen tiszta és logikus, így opusa egy világos fejlődési kontinuitásra utal. Korai művei, amelyek a hetvenes évek elején születtek, világosan tükrözik saját formális és technikai kifejezésmódjának keresését. Korai grafikái a litográfia, linómetszet, fametszet színs technikáiban készültek vagy vegyes technikában. A fametszet 1975 után vált gyakoribbá és a Hegedűk sorozattal exkluzív kifejező technikájává vált. Korai művei arra vallnak, hogy a művészt erősen foglalkoztatták a tartalmi és formai problémák, a színeknek pedig akkor még nem volt ugyanilyen szerepe. Galič grafikai produkciója realisztikai alapokból nőtte ki magát, és a kezdetekben egy pontosan meghatározott tárgyi világgal kacérkodott. Korai műveiben a figuralika uralkodott, női akt vagy portré tiszta alapszínekben – zöld, kék, piros, sárga, lila – amelyekre a nagyon sík lenyomat jellemző. Hasonló módon bánt a tájjal is, akár reálisakat vagy álombelieket festett meg, amelyek középpontjába majdnem mindig egy vezető motívumot állított, emberi figurát, lepkét, hegedűt. Ezek a korai kompozíciók is már világosan utalnak Galič igen személyes tér iránti viszonyára. Ez lehet akár letisztult vagy csak sejtető, vagy kissé világosan kifejtett,

de mindig fegyelmezetten alárendelve a grafikai lap területi törvényeinek. A hetvenes években Galič a tárgyakat vagy azok fregmentumait úgy helyezte el a térben, hogy tekintet nélkül arra, milyen technikában alkotott, a matricát bevágásokkal és elmozdításokkal művelte meg, ami úgy hat, mint az egyes mezők montázsa az egysíkú vagy elmozdított kollázsban (a litográfiára ez kevésbé jellemző). Ebben a sík egészben a kompozíció visszafogottan jön létre, apró feszültségekkel, alig észlelhető ritmusokkal és egyes formai összefonódással. A fegyelmezett és felügyelet alatt lévő munkafolyamatnak jót tesznek a kiválasztott színek. Minden lapnak megvan az uralkodó alapszínárnyalata, a formák körvonalazottak, és egy másik, megfelelő árnyalatban lévő színnel jutnak kifejezéshez. Már korai alkotásaiban is megfigyelhető a kettősség princípiuma, amely később Galič egész opusára is jellemző lett. Galič korai művei a figuralika hatását mutatják3, időnként kifejezésre jut néhány jellegzetes pop art mozzanat is, amelyeket viszont nem alkalmaz következetesen, és többnyire a beállítás részét képezik. 1974 után Galič képzőművészeti kompozíciójának középpontjába a hegedű került, vele együtt pedig különböző szimbólumok, mint kalitkák, sakktáblák, betűk, számok és más, amelyek az ember foglyul ejtettségéről, korlátozottságáról és mulandóságáról szólnak; ezek a tartalmak váltak művészi gondolkodása konstans elemeivé. Az új elemek az alkotásaiban az idő és tér más irányú értelmezéséről vallnak. Megkezdődött a tér intenzív letisztítása az elemek absztrahálásával és a tárgybeli világ fokozatos redukálásával. A hegedű volt Galič kedvenc hangszere, gyerekkorában ő is játszott hegedűre. A hegedű formája igen kecsesen összetett, fából készül, amelynek struktúrája évszámokkal, repedésekkel és más „szabálytalansággal” képzőművészeti szempontból már önmagában is érdekes, szimbólikusan pedig a hegedű a művész kapcsolatát jelenti azzal a környezettekl, amelyből származik. Galič egy jó évtizedig dolgozott a hegedű motívumon (rövid cezúrával a Foglyul ejtett lepke ciklus miatt). Az alapformát elemeire bontotta, szétszedte és összerakta, egészében vagy részben multiplikálta, különböző viszonyokba állította őket egymással és a viszonyokat a háttérrel, egészében vizsgálta vagy részenként variálta a színeket és formákat és 1984 után a Feljegyzések meghatározatlan ősformával helyettesítette. A Hegedűk sorozattal a fametszet véglegesen is Galič képzőművészeti elképzelései megvalósításának privilégiumot élvező médiumává vált. Ettől kezdve Galič a fadúc gondos tanulmányozásába kezdett, annak felületi struktúrái, színei, az évszámok folyásainak irányai, a köztük lévő viszonyok, vastagságok, növési fokok foglalkoztatták elmélyülten. Úgy tűnik, hogy ideális formát keresett, amely ezen strukturális adottság részére önálló életet biztosítana. Galič korai műveiben sokan az erotikával való kacérkodás jeleit vélik felfedezni. Aleksander Bassin az 1997-es Galič monográfia esszéjében az alábbiakat írta: „ … a kontemplatív viszony tartalma a végsőkig narratív-emocionális kifejezéshez ért. Netán Galič legintímebb, erotikus kifejezéséhez…” Legerotikusabb pedig az Óriáshegedűk című sorozat 1978-ból.

Galič korai opusának érdekessége a Lepke sorozat. A motívum alkotómunkája elején jelentkezett (1973) linómetszetben és utána még kétszer (1979 és 1982). Kétségtelenül a motívumot a művész nagy lepkegyűjteménye ihlette, a lepke csodás alakja és színei. Gondolom, hogy éppen a színek ihlették Galič színskáláját. Szimbolikusan a lepke motívumot többféleképpen is interpretálhatjuk. A lepke az átváltozás szimbóluma, a lepkék vádorlelkek, akik megszabadultak húspáncéljuktól stb. Vajon ezek a jelentések összefüggésben vannak Galič művészetfelfogásával? Véleményem szerint igen. Már munkájának alapelve, ami a festői tér letisztulásában, az anagi világ tehermentesítésében, új formák megalkotásában mutatkozik, is alátámasztja ezt. A fenti állítás talán azzal is indokolható, hogy Galič Istvánt barátai Lepkének hívták. Ez a sorozat pedig már mindenképpen a művész specifikus viszonyáról vall a természet iránt, annak meghökkentő, mindig új vizuális átélésére, inspiráló metamorfózisaira. A Feljegyzések sorozat valahogy logikusan követte a Hegedűket, amelyek már utaltak a fa struktúrája képzőművészeti értékként való kutatása irányába. Az elemek stilizálása és absztrahálása, a fa gazdag textúrájába való fúrás, a sorozaton belüli variációk és modifikációk, mindez a tartalmi impulzusok szisztematikus felbontására utal és a tisztább, általános archetípusokra való törekvésre. Ilyen értelemben a Feljegyzések, amelyek változataikban egyre inkább távolodnak a realitástól, köztes állomást jelentenek a Fosszíliák előtt, ahol már nem beszélhetünk a természet megfigyeléséről vagy a részletek átviteléről. Egyfajta absztrakt érzés alakult ki, amelyről pedig Galič maga azt jelentette ki, hogy „az absztraktról a legszélesebb értelemben beszélhetünk”4, hiszen ezt az érzést a tárgyiasság redukciójával közelítette meg. A Feljegyzésekben a természet és saját történelme szólal meg. A művésznek a matricába történő intervenciója leszűkül, a betűk és számok egyre inkább felváltják a fa természetes tulajdonságait. Az érdeklődés központjában az arányok vannak a nagy forma, sík felület és részlet, valamint az ezeken a felületeken lévő kis felületek között. A Feljegyzések a háromszög alakúan megtervezett formák változatai, amelyek elosztódnak, majd újra öszszeállnak eredeti formává, a négyszög pedig ideiglenesen felváltja a háromszöget. A nyolcvanas évek végén jelentek meg Galič opusában a Fosszíliák; ezekben teljes egészében az alakra összpontosított, amely kiválik a neutrális háttérből és minden szervi mulandóságát jelképezi. Galič alkotásainak állandójává válik az egész és a részlet közti arány, amit Lev Menaše a külső és belső forma közti aránynak nevezett. Az első már messziről felismerhető: mértani idomok áttekinthető kompozíciójának kombinálásába épül, a másik pedig informel irányzatú, és a „képzőművészeti történések élénksége és szellemisége jellemző rá, az apró vonások és színes pontok nyüzsgése, amelyek sajátos képzeletbeli mikrokozmoszt alkotnak5.”Galič alkotásainak új összetévő eleme lett az üres tér vagy fehérség, a művek egyre monumentálisabbak és időtlenek lettek. Tartalmilag a Fosszíliák és még inkább a Fosszília – Fa az élet egy letűnt formáját idézik fel, valamit, ami volt és

ami csak nyomként őrződött meg. Emlékül és figyelmeztetésül, hogy minden mulandó. A fosszíliában van valami eredetien archaikus. Galič ezt az archaizmust aranyozott patinával hangsúlyozta.

Galič grafikai tevékenysége technikai szempontból igen virtuóz volt. Nem a technikai perfekció volt a művész végső célja, hanem a grafikai folyamat legtökéletesebb ismeretének az eredménye. A lenyomat eljárását úgy állította fel, hogy ugyanazon dúcból, amelyet több egymást követő fázisban is alkalmazott, szigorúan meghatározott számú lenyomatot készített. A példányszámot nem tudta növelni vagy újítani. Gyakran kísérletezett különböző fajtájú és színű papírral is (a Fosszíláik gyakran vannak fekete papíron). Az eredmény esztétizált kivitel volt, amit viszont nem hozhatunk összefüggésbe a színes mezők és formák dekoratív kombinálásával. Képzőművészeti vallomásainak érdekes strukturális és jelentésbeli árnyalatai vannak, a színekben és színárnyalatokban gazdag fametszetek pedig, tekintet nélkül a sorozatra, lírai és bensőséges érzést keltenek. Galič legnagyobb inspirációja a természet volt, fametszeteiről és festményeiről a szerves és szervetlen formák bensőjébe történő utazásokról készült utinaplóként szólnak hozzánk. A művész személyes mitológiája alkotásaiban az emberiség általános mitológiájával való szoros kapcsolatban nyilvánul meg. A makrokozmosz alkotásaiban archetípussá változik, de meghatóan tárul fel a művész mikrokozmosza, amely elvont és titokzatos. Galič Štefan opusa másabb és különböző és a művész alapos meggyőződését fejti ki arról, hogy színes fametszettel mindent ki lehet fejezni, és itt korszerű, sajátos és felismerhető.

1 Janez Balažic: Štefan Galič: 1944–1997, Zbirka Monumenta Panonica, Murska Sobota 1997, kísérő szöveg a borítón. 2 Janez Balažic: Slikar in grafik Galič Štefan, Likovne besede, 32., 33., 34. sz., Ljubljana 1995. 3 A Večer napilapnak Galič kijelentette: „Leginkább az új figuralika foglalkoztat, azért ezt új grafikáimon is próbálom érvényesíteni.

Mivel motívum szempontjából erősen kötődöm szülővárosomhoz, Lendvához, azt egy korszerű módon igyekszem megalakítani.”

Večer, 269. sz., XXIX. évfolyam, Maribor 1973. 4 Janez Balažic: Slikar in grafik Štefan Galič, Likovne besede, 32., 33., 34. sz., Ljubljana 1995. 5 Lev Menaše: Princip presenečenja, Delo, 295. sz., Ljubljana 1996, 7. old.

Janez Balažic

H Galičevi slikarski govorici Galič festői kifejezésmódjához

This article is from: