„Már nehezen tudom elképzelni ezt a dalt nélküled”

Találkozás Dobner Illéssel és Évivel

A dicsőítés számomra nem ott kezdődik, mikor valaki felmegy a színpadra, hanem amikor leguggol melléd. A karantén alatt, tőlem sok-sok kilométerre egy házaspár elaltatta a gyerekeket, aztán megajándékoztak egy kis élő zenével, kiemelve a Facebook-követőiket a négy fal „dobozából”. Nem volt ott Photoshop vagy hangretusálás. Csak két tiszta hang, akik ismerik, milyen érzés vihar után mélyet szippantani Isten jelenlétéből. Az ismert énekes-dalszerző párost, Dobner Illést és Évit hallgatva már értem, miért vált sokunk életének részévé az általuk írt sor: „Nem vagy tökéletes, de nem kell, hogy az légy, hogy szeress.” ʠ Hogyan telnek a napjaitok ott Lee Abbey-ben?

Évi: Jelenleg egy új monasztikus közösségben élünk Anglia délnyugati csücskében, mondhatni a világ végén, gyönyörű helyen, egy kis kunyhóban a völgyben.

Illés: Picit úgy kell ezt elképzelni, mint egy bencés apátságot, csak nem szerzetesekkel. Angliában már tradíciója van annak, hogy keresztények elvonulnak, és közösségi életet élnek – nem feltétlenül úgy, hogy egész életükre hoznak egy fogadalmat, de egy időszakra odaszánják magukat Istennek.

É.: Egy úgynevezett „életrend” mellett kötelezi el magát, aki itt él. Ennek részeként naponta háromszor együtt imádkozunk, a munkánkat megszakítva. A közösség egyik legfontosabb pillé - re a vendégszeretet, mivel rendszeresen jönnek ide emberek lelkigyakorlatra. ʠ Minden szépsége mellett az jut eszembe, hogy mennyi áldozattal és lemondással járhat ez.

É.: A lemondás nagyon is valós kérdés, mert abban az ígéretben, amelyet a közösséghez csatlakozáskor teszünk, kimondjuk, hogy az életünket és a talentumainkat teljes mértékben felajánljuk Isten szolgálatára, a közösséget építve.

A Covid alatt került elénk egy hirdetés, hogy dicsőítőket keresnek ide. Miután mi mindketten elég introvertáltak vagyunk, ráadásul világéletünkben nagyvárosban laktunk, nem tudtuk, hogy nekünk való-e egy ilyen közösségben élni. Aztán olyan mélyen megérintett bennünket a természet közelsége és a hely szelleme, hogy egyértelmű volt számunkra, hogy itt van a helyünk.

I.: Megmondom őszintén, nekem már nehéz volt Londonban látni, hogy az emberi kapcsolatok mennyire alá vannak vetve a nagyvárosi létnek. Nem arra lettünk teremtve, hogy a közösségi médiás posztjainkra kapott lájkoktól érezzük magunkat értékesnek.

É.: A londoni éveink alatt több gyülekezetben egyféle hívószó lett az autentikus közösség kifejezés, de egy idő után már sírhatnékom volt, mert nem volt valós. Számomra frissítő az itteni szolgálat egyszerűsége, amely nem a produktumról szól. Vannak dicsőítő alkalmak, amelyek után mindenki megy a dolgára, itt viszont a dicsőítés után közösen készítjük elő a szobákat, amitől hitelesebb lesz