A társ és a család feletti dominancia

Amikor a sikeres férj vagy feleség hazaér, gyakran ugyanaz az ember marad, vagyis benne ragad ugyanabban a működési módban, amelyben az elmúlt nyolc–tizenkét óráját töltötte. A küszöb átlépésekor nem vált át egy kapcsoló a lelkében, így a már otthon lévő családtagok sokszor úgy élik meg, hogy az addig békés, meghitt családi légkör felbolydul, és mindenkinek haptákba kell vágnia magát. Az egyik férj meg is jegyezte: „Sült lazaccal vártam otthon a feleségemet, de egy meghitt vacsora helyett végighallgathattam a cégvezető asszony üzleti prezentációját.” Ugyanez persze gyakran megfogalmazódik fordított szereposztásban is: „Úgy várom az estét, amikor a férjem végre hazaér, de helyette csak a vezérigazgató úr lép be az ajtón.” úgy, hogy egy közösség motorjai, fiatalok példaképei, szakmabeliek mentorai, inspirálói. Az életmódjukkal és az elért státusukkal azonban együtt jár egyfajta kapcsolati sebezhetőség is. Párterápiás konzultációim során azt tapasztalom, hogy az ilyen emberek nagyon hasonló házassági problémákkal küzdenek. Az alábbiakban ezek közül mutatok be hármat.

Aki egész nap ahhoz szokott hozzá, hogy delegálja a feladatokat, elvárásokat támasszon, utasításokat adjon, az kön ynyen válik otthon is fölényessé, követelőzővé, parancsolgatóvá. Pedig a család és főleg a házasság nagyon nehezen viseli el ezt az attitűdöt. A család egy érzelmi kapcsolaton alapuló közösség, ahol az emberek azzal számolnak, hogy a másik fél tekintettel van az érzéseikre. Itt nem a feladat elvégzése a fő cél, hanem a közösség megélése és a kapcsolat erősítése.

Ez pedig nem érhető el parancsolgatással és felsőbbséget sugárzó beszólásokkal.

Ha a társa kiáll magáért, akkor azt a sikeres ember úgy éli meg, hogy ellenfelére akadt. Ahogyan az üzleti világban ringbe száll a konkurensekkel, úgy akarja maga alá gyűrni az egyenlőségért küzdő párját is. Ha a társ meg akarja őrizni a méltóságát, akkor az egyetlen lehetősége az elnyomóval való konfrontálódás, ez azonban roppant hálátlan szerep. Felőrli a saját lelkierejét és a kapcsolat meghittségét is. Ha viszont beadja a derekát, akkor egy ellentmondásosnak látszó, mégis teljesen logikus jelenség veszi kezdetét: a sikeres ember látszólag eléri a célját, hiszen a párja behódolt neki, így azt várnánk, hogy végre elégedett lesz. Ám nem ez történik. Emberünk ekkor megérez valamit, amit maga sem tud szavakba önteni, de amitől elkezd kifelé hátrálni a kapcsolatból. Igazi intimitás ugyanis csak egyenlő felek között jön létre. Egy alárendeltet inkább használni lehet, semmint szeretni. Ilyenkor a sikeres ember egyre inkább kifelé kacsingat a házasságából, és könnyen észrevehet másokat, akik vele egyenrangúan lépnek fel. Az alárendelődött társ viszont egyre több önértékelési problémával küzd, és akár depresszióba is süllyedhet.