Míg arcunk nem lesz by Harmat kiadó

C . S . Lewis MĂg arcunk nem lesz

C . S . LEWIS

Míg arcunk nem lesz Egy örök mítosz

HARMAT

Fordította: Kertai Barbara Felelős szerkesztő: Ferenczi Andrea Borító: Lente István A könyvborító Herpay Katalin textilmûvész (1905 –1979) „Séta a kertben” címû alkotásának felhasználásával készült. ISBN 978-963-9564-39-8

A szeretet túlságosan ﬁatal ahhoz, hogy tudja, mi a lelkiismeret .

Joy Davidmannek

ELSÕ RÉSZ

reg vagyok már, és nem félek az istenek haragjától . Nincs se férjem, se gyermekem, még csak egy jóbarátom sincs, akin keresztül bánthatnának . Testemet, ezt az ösztövér tetemet, melyet naponta kell tisztogatnom, etetnem, öltöztetnem, bármikor megölhetik . A trón biztosítva van . Unokaöcsém örökli koronám . Így hát, mint mondtam, félelem nélkül írom le e könyvben mindazt, mit senki, aki boldog, nem merne leírni . Az isteneket vádolom, legfőképpen azt, aki a Szürke Hegyen lakik . Elmondom az egészet a legelejétől, mintha egy bíróság előtt adnám elő panaszom . Pedig isten és ember között nincs bíró, és a hegy istene sem fog válaszolni . Mert a csapás, a szerencsétlenség nem válasz . Görögül írok, ahogy azt vén mesteremtől tanultam . Megeshet, hogy egy nap újból megpihen egy göröghonbeli vándor a palotában, és elolvassa ezt az írást . Akkor majd továbbmeséli honﬁtársainak, mert ott még az istenekről is szabadon szólhatnak. Talán az ő bölcseik el tudják majd dönteni, hogy igazam volt-e, vagy az isten meg tudta-e volna védeni magát, ha válaszol . Trómnak, Glóm királyának legidősebb lánya vagyok, Oruál . Glóm városa, ha a délkeleti irányból közelítjük meg, a Shennit folyó bal oldalán fekszik, Ringáltól, a királyság legdélibb városától egynapi lovaglásra . A folyótól akkora távolságra található, mint amennyit egy asszony az óra harmada alatt tesz meg, merthogy a Shennit minden tavasszal kiárad . Nyárra sárrá és hínárrá aszik a meder, töméntelen vízimadár lakja . A Shennit gázlójának túloldalán körülbelül ugyanakkora távolságra lelhető Ungit háza . És Ungit házát északkelet felé elhagyva a vándor hamar eléri a Szürke Hegy elődombjait . A Szürke Hegy istene, — 9 —

aki engem gyűlöl, Ungit ﬁa. Ő nem lakik Ungit házában, Ungit egyedül él . Ahol ül, a ház legmélyebb szögletében olyan sötét van, hogy látni sem lehet, bár nyaranta a tető füstlyukain átszűrődik annyi fény, hogy ki lehet venni alakját . Ungit egy fej, kar és arc nélküli fekete kő, és egy nagyon hatalmas istennő . Vén tanítóm, akit mi Rókának hívtunk, azt mondta, a görögöknél Aphroditéként ismerik . De én most minden nevet a mi nyelvünkön jegyzek le . Történetem azzal a nappal kezdem, amikor meghalt anyánk, és ősi szokás szerint levágták a hajam . A Róka – akkor még nem volt velünk – azt mondta, ezt a szokást a görögöktől vettük át . Batta, a dajkánk a palota mögött nyírt meg engem és a húgomat, Redivált, ott, ahol meredeken emelkedett a palota kertje . Redivál három évvel ﬁatalabb nálam, s akkor még csak mi ketten voltunk testvérek . Miközben Batta az ollót csattogtatta, rabszolganők álltak körül minket, és időről időre mellüket verve jajveszékeltek a királyné halála miatt . Két zokogás között azonban tréfálkoztak és mogyorót rágcsáltak . Ahogy az olló csattogását követően Redivál fürtjei a földre hulltak, a szolgálók így siránkoztak : „Milyen kár ! Odavész az arany .” Miközben engem nyírtak, semmi ilyesmit nem mondtak . Legélénkebben arra emlékszem, hogy fázott a fejem, bár a nap forrón tűzött a nyakamra, amikor Redivállal délutánonként homokvárat építettünk . Dajkánk, Batta csontos, kesehajú, durva asszony volt, akit messze északról hoztak a rabszolga-kereskedők . Amikor boszszantottuk, mindig így fenyegetőzött : „Megálljatok ! Hoz majd atyátok egy új királynét, aki néktek mostohátok lesz . Más világ köszönt majd reátok : kemény sajt és savanyú tej a mézeskalács és a vörösbor helyett . Majd meglássátok !” Aztán mégis úgy alakult, hogy mást kaptunk, mielőtt megismertük volna mostohánkat . Kegyetlen fagy volt aznap . Redivállal csizmában csúszkáltunk – általában mezítlábas szandálban jártunk – a palota legrégibb szárnya mögötti udvarban, ahol még fából húzták fel a falakat . Felfagyott az istálló és a trágyadomb közötti udvar, de a tócsák, állati piszok és kiömlött tej keveréke túl göröngyösnek bizonyult a szórakozáshoz . És akkor megjelent Batta, s hidegtől kivörösödött orral így kiabált : — 10 —

– Gyorsan, gyorsan, jertek, ti koszosok ! Mars mosakodni, a király hívat ! Majd meglássátok, ki vár rátok . Szentséges ég ! Hamarjában feje tetejére áll majd az életetek . – Megjött a mostohánk ? – kérdezte Redivál . – Dehogy, rosszabb, sokkal rosszabb, majd meglássátok – sopánkodott Batta, miközben Redivál arcát törölgette a köténye sarkával . – Vesszőzések, fülráncigálás, kemény munka, az ám ! Azzal átvezetett minket az új épületbe, ahol festett téglából épült a palota, páncélos őrök strázsáltak, és a falakat állatbőrök és trófeák díszítették . Atyánk a tűz mellett állt az Oszlopteremben, vele szemben három utazógúnyát viselő férfi pakolászott. Jól ismertük őket : kereskedők voltak, évente háromszor fordultak meg Glómban . Abból, ahogy a mérlegeket csomagolták össze, tudtuk, megköttetett az üzlet, sőt, mivel egyikük egy bokabilinccsel bíbelődött, világos volt, hogy éppen egy rabszolgán adtak túl . Valóban, egy ismeretlen, zömök férfi álldogált a közelükben, véres lába a bilincs szorításáról árulkodott, ez lehetett az áru . Nem hasonlított egyetlen rabszolgára sem, akit valaha is láttam . Csillogott a szeme, és ami még nem őszült meg hajából, szakállából, az vöröses volt . – Nos, görög – szólította meg atyám –, egy szép napon fiúherceget nemzek, és szándékomban áll néped minden bölcsességét megadni neki . Addig is, gyakorolj ezeken ! – mutatott ránk . – Ha egy lányt meg tudsz valamire tanítani, bárkit képes vagy tanítani . Mielőtt azonban elküldött volna bennünket, még hozzátette : – Főleg az idősebbikre legyen gondod ! Próbáld meg bölccsé tenni, másra úgyse jó ! – Nem értettem, mit akart ezzel, de már hozzászoktam, egész életemben mindenkitől ilyen megjegyzéseket hallottam . Szerettem a Rókát, ahogy atyám hívta, jobban szerettem, mint addig bárkit . Joggal feltételezhetnék, hogy egy szabad görög, akit rabul ejtettek a háborúban, és messzi, barbár vidékre hurcoltak, mindig lehangolt . És az is volt néhanapján, sőt talán gyakrabban, mint én azt gyerekfejjel észleltem . De soha nem hallottam panaszkodni, vagy arról dicsekedni, milyen nagy ember volt ő a hazájában, ahogy azt a többi rabszolga tette — 11 —

szünet nélkül . Mindenféle mondással próbálta magát felvidítani : „Senki nem számkivetett, ha észben tartja, hogy az egész világ egyetlen város” vagy „Minden csak annyira jó vagy rossz, amennyire azzá tesszük .” Ám úgy gondolom, ami igazán megőrizte jó kedélyét, az tulajdon érdeklődő természete volt . Soha nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ennyi kérdése lett volna . Mindent tudni akart az országról, nyelvünkről, istenekről, még a növényekről és a virágokról is . Így került aztán sor arra, hogy meséljek neki Ungitról, a lányokról, akiket a házában tart, az ajándékokról, amiket menyasszonyok hoznak neki, és arról, hogy néha, egy-egy rossz évben el kell vágnunk valaki torkát, hogy meghinthessük annak vérével . Megborzadt, amikor ezt elmeséltem, és motyogott valamit az orra alá, majd egy szemvillanásnyi idő után így szólt : – Igen, ez kétségkívül Aphrodité, bár inkább a babilóniai, mintsem a görög . Gyere leányom, mesélek neked Aphroditéről ! Aztán mély, dallamos hangján belekezdett a mesébe, hogy hogyan szeretett bele Aphrodité egy Anchises nevű hercegbe, aki az Ida hegység lankáin őrizte apja juhait . Amint az istennő megközelítette a pásztor kunyhóját, oroszlánok, hiúzok, medvék és mindenféle vadon élő állatok járultak elé kutyaként hízelegve, majd elbocsáttatván párokban áldoztak a szerelem gyönyöreinek . A közelbe érve azonban az istennő elfedte dicsőségét, és egyszerű asszonyként lépett Anchises elébe, akit azonmód elbájolt, s aznap éjjel együtt háltak . Szerintem a Róka itt eredetileg be akarta fejezni, de a történet varázsa magával ragadta, és folytatta, hogy amikor Anchises másnap felébredt, meglátta Aphroditét az ajtóban álldigálva, de nem emberként, hanem teljes dicsőségében . Így tudta meg, hogy istennővel hált, és szemét eltakarva sikította : „Ölj meg, most azonnal !” – Nem mintha ez valaha is megtörtént volna – sietett a Róka hozzátenni . – Ez mind csak költők hazugsága, költők hazugsága, gyermekem, nem természet szerint való . Mindenesetre ahhoz eleget mondott, hogy lássam, ha a görög Aphrodité szebb is, mint a glómi, kegyetlenség tekintetében nincs köztük különbség . Mindig ilyen volt a Róka : szégyellte, hogy szerette a költésze— 12 —

tet – bolondság ez mind, gyermekem, mondogatta –, és sokat kellett gyakorolnom az írás-olvasást, meg amit ő ﬁlozóﬁának nevezett, hogy kicsaljak belőle egy-egy verset . Mégis, így apránként sokat megtanított . Legjobban az „Erény, kiért vajúdik és küszködik az ember” címűt dicsérte, de engem nem tudott megtéveszteni . Láttam, miként szikrázik a szeme s remeg a hangja, mikor a Vigyél ki almákkal megrakott mezőkre kezdetű dalt énekelte, meg azt, hogy Leszállt a hold, de magamban fekszem . Ezt mindig oly gyengéden énekelte, mintha sajnálna valamiért . Engem jobban szeretett, mint Redivált, aki utált tanulni, és állandóan csúfolódott, sőt még a rabszolgákat is ráuszította a Rókára, hogy tréfálkozzanak rajta . Nyaranta leggyakrabban a körtefák mögötti kis tisztáson tanultunk, s egyik nap itt talált ránk a Király . Természetesen mindhárman azonnal felpattantunk, tekintetünket a földre szegeztük, karjainkat mellünkön keresztbe vetettük . A Király barátságosan hátba vágta a Rókát, és így szólt : – Bátorság, Róka, kapsz te még hercegi tanítványt, ha az istenek is úgy akarják . És légy hálás nekik, mert nem esik meg gyakran, hogy egy nyavalyás görög egy olyan hatalmas király unokáját tanítsa, mint amilyen jövendő apósom ! Bár ezt te nem értheted, szamár . Ti mind koldusok és kufárok vagytok ott lenn Göröghonban, nemde ? – Nem egy vérből való minden ember, Uram ? – kérdezte a Róka . – Egy vérből ? – meresztette a szemét a Király, és nagyot kacagott . – Őszintén remélem, hogy nem . Így végül nem Battától, hanem magától a Királytól értesültünk róla először, hogy mostohaanyánk lesz . Atyánk nagyon jó szövetséget kötött : Káfád királyának, világrészünk leghatalmasabb uralkodójának harmadik lányát készült elvenni . Most már tudom, miért volt hajlandó Káfád egy ilyen kis birodalommal szövetségre lépni, mint a mienk . Csak azt nem értem, hogyhogy — 13 —

nem látta atyám, hogy apósa csillaga hanyatlóban van . Erre épp ez a házasság volt a legfőbb intő jel . Az esküvőig pár hét volt csak hátra, én mégis úgy emlékszem, mintha az egész nyarat készülődéssel töltöttük volna . A nagykapu körüli téglaberakást vörösre festették, új drapériákat akasztottak az Oszlopterembe, és a Király új királyi ágyat csináltatott, ami jóval többe került, mint amit megengedhetett volna . Csodás keleti fából készült az ágy, s az a hír járta, hogy ilyen ágyban ötből négyszer ﬁúgyermek fogan. Bolondság, mondta erre a Róka, természetes oka van a születésnek is . S ahogy közeledett a nap, mást sem lehetett látni a palotában, mint a tömérdek levágni való állatot – az egész udvar bűzlött a megnyúzott tetemektől –, és naphosszat folyt a sütés-főzés . Még nekünk, gyerekeknek sem jutott időnk arra, hogy bámészkodjunk és láb alatt legyünk, mert a Király a fejébe vette, hogy tizenkét nemesi leánnyal együtt Redivál és én énekeljük majd a nászéneket . Semmi mással nem érte be, csak egy görög himnusszal, hiszen nem volt környező birodalom, mely ilyesfajta mutatvánnyal tudott volna előállni . – De, Uram – kezdte a Róka könnybe lábadt szemmel . – Semmi de, Róka – dörgött atyám . – Minek tömöm én mindenféle ﬁnomsággal azt a görög beledet, ha még egy görög dalra sem futja a nászéjszakámon ? Mi ? Senki nem kívánja, hogy tanítsd meg őket görögül . Persze, hogy nem fogják érteni, mit énekelnek, de azért halandzsázhatnak . Na mars, kezdj neki, vagy vörösebb lesz a hátad, mint a szakállad ! Bolond ötlet volt, és a Róka később sokat emlegette, hogy ebbe őszült bele utolsó vörös hajszála is – amikor barbároknak tanította az ő himnuszát . Róka voltam, mondogatta, most borz lettem . Amikor már egészen jól begyakoroltuk az éneket, a Király magához rendelte Ungit főpapját, hogy hallgasson meg bennünket . Féltem a Főpaptól, de másfajta félelemmel, mint atyámtól . Azt hiszem, eleinte a szag félemlített meg, a szent szag, ami körüllengte : a vér szaga – leginkább galambok vére, bár embert is áldoztak –, égett zsír, megperzselődött haj, bőr, és az állott tömjén templomi bűze . Ungit szaga . A ruháitól is rettegtem : a — 14 —

bőröktől és a szárított hólyagoktól, és attól a hatalmas madárfej alakú maszktól, ami a mellén lógott . Úgy festett, mintha egy madár nőtt volna ki a testéből . A himnusznak egy szavát sem értette, magát a zenét sem, csak az érdekelte, hogy az ifjú hölgyek el lesznek-e fátyolozva . – Még kérded ? – horkant fel a Király felém bökve . – Gondolod, hogy el akarom ijeszteni a királynémat ? Hogyne lennének elfátyolozva, jó vastag fátyolban ! – Az egyik leány elkezdett kuncogni, és ekkor értettem meg először, hogy csúnya vagyok . Ennek tudatában még jobban rettegtem a mostohától . Meg voltam róla győződve, hogy velem kegyetlenebb lesz, mint Redivállal, mert én csúnyább vagyok . Nemcsak Batta meséi félemlítettek meg, olvastam én eleget mostohákról . És eljött az este, amikor felsorakoztunk az oszlopos előcsarnokban, és a fáklyáktól elvakítva rázendítettünk a himnuszra, amit a Róka tanított nekünk – míg ő maga ott bólogatott, mosolygott és biztatott, miközben énekeltünk, noha egyszer még a karjait is az égbe emelte megbotránkozva attól, amit hallani volt kénytelen . Én csak a mesékre tudtam mindeközben gondolni, mindarra a szörnyűségre, ami mostohagyermekekkel szokott megesni . Aztán kiabálást hallottunk kintről, még több fáklya gyúlt föl, és már emelték is ki a menyasszonyt a hintójából . Ő is ugyanúgy el volt fátyolozva, mint mi, s csupán annyit láttam belőle, hogy igen apró termetű, mintha csak egy gyermeket emeltek volna . Igaz, ez sem nyugtatott meg, hisz a közmondás is úgy tartja : minél kisebb, annál gonoszabb . Azután énekszó mellett elkísértük a nászlakosztályba, ahol levettük a fátylát . Most már tudom, hogy az arc, amit láttam, gyönyörű volt, bár akkor ezt nem vettem észre . Csupán rémületet láttam a tekintetében, még nálam is jobban félt, valósággal rettegett . Elképzeltem, milyennek láthatta atyámat néhány pillanattal korábban, amikor találkoztak az előcsarnokban . Termete, tartása, hangja csak fokozhatta, mintsem megnyugtatta egy leány félelmét . Díszes ruhája valamennyi rétegét egymás után lefejtettük róla, míg végül alig maradt belőle valami, majd távoztunk, s magára hagytuk a reszkető, hófehér kis testet a Király ágyában . Pocsékul énekeltünk . — 15 —

em sokat mondhatok atyám második feleségéről, mert a második évet sem élte meg Glómban . Amint azt elvárták tőle, egyhamar várandós lett, és a Király, akárhányszor csak meglátta a Rókát, örömében összevissza fecsegett a születendő kis hercegről . Minden hónapban hatalmas áldozatot mutatott be Ungitnak . Hogy a királynéval milyen viszonyban volt, azt nem tudom, csak egyszer hallottam – éppen a hajamat szárítottam az ablakpárkányra borulva, ők pedig a kertben sétálgattak –, hogy így szólt a feleségéhez, miután követeket fogadott Káfádból : – Úgy látszik, te asszony, rossz lóra tettem veled . Most tudtam meg, hogy apád két várost is elvesztett – nem is, hármat, bár utóbbit nem vallja be . Hálás lettem volna, ha közli, hogy süllyed a hajója, mielőtt engem is rávesz, hogy szálljak be . Akárhogy is volt, annyi biztos, a királyné honvágyat érzett, és talán a mi telünk is megviselte déli szervezetét . Egyre sápadtabbá és soványabbá vált . Már tudtam, hogy nem volt okom félni tőle . Sőt, eleinte még ő tartott tőlem, de aztán megszeretett a maga félénk módján, inkább mint egy testvért, semmint a lányát . Természetesen egyetlen lélek sem tért nyugovóra a szülés éjszakáján, mert úgy tartjuk, hogy akkor a gyermek nem ébredne fel világra jövetele után . Mindannyian a Nagy Csarnokban üldögéltünk az Oszlopterem és a királyi hálókamra között, a születési fáklyák vörös fényében . A lángok vad táncot jártak, mert a palota összes ajtaja nyitva volt, a becsukott ajtó könynyen bezárhatja az anya méhét . A Nagy Csarnok közepén hatalmas tűz égett, melyet Ungit főpapja minden órában kilencszer — 16 —

körbetáncolt, majd beledobta a szükséges dolgokat . A Király a fejét sem mozdította, ott ült a székében egész éjszaka . Én a Róka mellett gubbasztottam . – Nagyapó – súgtam –, borzasztóan félek . – Tanuld meg, gyermekem, hogy semmi természetestől nem szabad félnünk! – súgta vissza . Elszundíthattam, mert arra eszméltem, hogy keservesen rínak az asszonyok, és a ruhájukat szaggatják, mint anyám halálakor . Míg aludtam, minden megváltozott köröttem . Reszkettem a hidegtől, a tűz régen lelohadt, a Király karosszéke üresen állt, és a hálókamra ajtaja csukva volt . A kiszűrődő borzalmas hangok abbamaradtak . Áldozatot is bemutathattak, mert halálszagú volt a levegő, a földön vértócsa, és a Főpap szent kését tisztogatta . Álomtól kábultan tápászkodtam fel, és fejembe vettem, hogy megnézem, hogy van a királyné . A Róka utánam kapott, még mielőtt elértem volna a hálókamra ajtajáig . – Lányom, lányom – mondta –, ne most, megőrültél ? A Király… Abban a pillanatban kivágódott az ajtó, és kilépett atyám . Arcát látva nyomban kijózanodtam : sápadt méreg ült rajta . Ismertem őt, amikor vörös volt, csak ordított és fenyegetőzött minden következmény nélkül, de sápadtan maga volt a halál . – Bort! – parancsolta nyugodt hangon, és ez is rosszat sejtetett . A rabszolgák – mint ahogy rabszolgák teszik, amikor félnek – előrelöktek egy fiút, aki atyám kedvence volt. A fiúcska falfehéren és díszes öltözékében – atyám nagyon díszesen öltöztette a fiatal rabszolgákat – szaladt is a flaskával és a királyi kupával, de elcsúszott a földet borító véren, megtántorodott, és elejtette, ami a kezében volt . A gondolatnál sebesebben pattant fel atyám, s tőrével vesén szúrta . A fiú holtan rogyott a vérbe és a kiömlött borba, testének zuhanása továbbgurította a flaskát, nagy zajt csapva a csarnokban . Addig nem is gondoltam, hogy ilyen egyenetlen a padló . (Azóta újrasimíttattam .) Atyám üres tekintettel bámult egy percig a tőrére, majd csöndben odalépett a Főpaphoz . – És most mit mond Ungit ? – kérdezte fojtott hangon . – Jobb lesz, ha összeírod, amivel tartozik nekem . Mikor fogsz kárpó— 17 —

tolni a legjobb marhámért ? – Kis szünetet tartott . – Mondd csak, próféta, mit szólnál, ha porrá zúznám Ungitot, téged meg odakötöznélek a kő és a kalapács közé ? De a Főpap egyáltalán nem ijedt meg a királytól . – Ungit hall téged, Király, ebben a pillanatban is – mondta . – És Ungit emlékezik . Eleget szóltál ahhoz, hogy átkozott legyen minden utódod . – Utódom ? – mondta a Király . – Utódom ? – Még mindig halkan beszélt, de már remegett . Dühének jege bármelyik pillanatban megrepedhetett . Meglátta a földön fekvő halott ﬁút. – Ezt ki tette ? – kérdezte . Aztán a Rókára és rám nézett, tekintete vérbe borult, végül felszakadt a hang a tüdejéből, amibe beleremegett a palota . – Szukák és szukák ! – üvöltötte . – És most még egy . Soha nem lesz ennek vége ? Hát asszonynéppestis van az égben, hogy az istenek így elöntenek velük ? Te, te … Megragadott a hajamnál fogva, megrázott, és akkorát taszított rajtam, hogy félájultan estem a földre . Van, amikor egy gyerek is tudja, hogy nem szabad sírnia . Mikor kitisztult a fejem, láttam, hogy a Róka torkát szorongatja . – Te vén fecsegő, eleget zabáltad a kenyerem – ordította . – Jobban tettem volna, ha egy kutyát veszek helyetted . Tovább nem etetlek hiába, holnap mész a bányába ! Egyheti munka talán még kitelik vén csontjaidból . Néma csend ült a csarnokban . Hirtelen aztán égnek emelte karját, s toporzékolva így kiabált : – Arcok, arcok, arcok ! Mit bámultok ? Ebbe bele kell őrülni ! Távozzatok a színem elől, tűnjetek el mindannyian ! Eliszkoltunk, amilyen gyorsan csak tudtunk . A Rókával a keleti oldalon, a fűszeres kertben találtunk menedéket . Már hajnalodott, és szemerkélt az eső . – Nagyapó – zokogtam –, menekülnöd kell . Most azonnal, mielőtt érted jönnek . Megrázta a fejét . – Túl öreg vagyok én már ahhoz – mondta . – És tudod, mit tesz a Király a szökött rabszolgákkal . – De a bányák ! A bányák ! Idehallgass, veled megyek ! Ha — 18 —

elfognak, azt mondjuk majd, hogy én kényszerítettelek . Ki is érünk Glómból, ha azon túljutunk . – A szitáló esőn át a Szürke Hegyre mutattam . Sötét vonalát kiemelte a mögötte kelő nap . – Bolondság, leányom – simogatta meg fejem, mint egy kisgyermekét . – Azt hinnék, elraboltalak, hogy eladjalak . Nem, messzebbre kell menekülnöm . De segíthetsz, ha akarsz . Lent a folyónál nő egy kis virág, lila pettyek vannak a szárán . Annak a gyökerére van szükségem . – Az méreg ! – Igen, méreg . Gyermek, no, ne sírj ! Nem megmondtam, hogy természetes dolog az embernek megválnia az életétől, ha arra jó oka van ? Úgy kell az életre tekintenünk, mint … – Azt mondják, hogy aki úgy távozik, az örökre a mocsokban fog üvölteni, ott lenn a halottak birodalmában . – Csitt, csitt . Hát még mindig barbár módra gondolkozol ? A halálban felbomlunk elemeinkre . Elfogadjam a születést, de ellenálljak a … – Jaj, tudom, tudom . Nagyapó, hát tényleg semmit sem hisz a szíved az istenekről és az Alant levőkről ? De hisz tudom, hogy igen, remeg mindened . – Ez az én szégyenem . A test erőtlen, de ez nem jelenti azt, hogy megrengeti belsőmben az istent . Nem vonszoltam túl sokáig ezt a testet, ha így megszégyenít a végén ? De kifutunk az időből . – Hallgass ! – mondtam . – Mi ez ? – Ebben a lelkiállapotban minden zaj megrémített . A Róka átlesett a sövény fölött, hunyorítva, hogy keresztüllásson az esőn . – Lovasok – válaszolta . – A nagykapuhoz jöttek . Mintha pharsi követek lennének . No, ez sem fogja felvidítani a Király lelkét . Szaladj csak … Ó, Zeusz, elkéstünk ! Mert ugyanekkor kiáltás hallatszott a palotából : – A Rókát, a Rókát ! A Rókát a Királyhoz ! – Inkább megyek, mint hogy vigyenek – mondta a Róka . – Ég veled, leányom . Megcsókolt, görög módra a szememen és a fejem búbján . Én is bementem vele . Fejembe vettem, hogy a Király elé állok, bár — 19 —

még nem tudtam, miért – könyörögni, átkozódni vagy gyilkolni . Ahogy az Oszlopterem közelébe értünk, láttam, hogy tele van idegenekkel . A Király kikiáltott a nyitott ajtón át : – Gyere, Róka, feladatom van a számodra ! – Ahogy meglátott, így folytatta : – Te pedig, túróképű, mars az asszonyokhoz, és vissza ne gyere, nehogy megsavanyítsd itt nekünk az italt ! Nem tudom, éreztem-e valaha életemben akkora rettegést – földi dolgokról szólván –, mint aznap . Rettegést, ami feszítő űrt teremt az ember gyomra és mellkasa közé . Nem tudtam, megnyugodjak-e a Király utolsó szavaitól, mert biztatóan hangzott ugyan, de haragja bármikor újból fellángolhatott . Azonkívül láttam én már őt gonosz dolgot cselekedni gyilkos mulatságképp, vagy csak mert emlékezett, mire esküdött dühében . Küldött ő már öreg szolgákat a bányákba . Még csak magamban sem tudtam maradni félelmemmel, mert máris jött Batta, hogy Redivállal együtt megnyírjon, mint anyám halálakor . Nagy hűhót csapva hozta a híreket, hogy a királyné belehalt a szülésbe – ezt már azóta tudtam, hogy meghallottam a gyászoló asszonyokat –, és hogy egészséges leánygyermeket hozott a világra . Csattogtak az ollók, és én arra gondoltam, milyen illő, hogy feláldozzam hajam a Rókáért, akit a bányákba kínoznak majd halálra . Gyér és fakó hajszálaim ritkásan hullottak a földre Redivál arany fürtjeire . Este aztán meglátogatott a Róka, és elmesélte, hogy szó sincs bányákról – legalábbis egyelőre . Az lett megváltása, ami engem később gyakran bosszantott . Az utóbbi időben a Király egyre sűrűbben rendelte be a Rókát az Oszlopterembe, hogy munkára fogja, ugyanis rájött, hogy a Róka jobban tud számolni, olvasni, tanácsot adni és leveleket írni – kezdetben csak görögül, később a mi nyelvünkön is –, mint bármelyik alattvaló Glómban . Ezen a bizonyos napon pedig segített jobb alkut kötni Phars királyával, mint azt atyám valaha is remélte . Igazi görög volt a Róka, ahol atyám csak egy „igen”-re vagy egy „nem”-re volt képes, ott ő úgy tudott egy-egy szomszédos királlyal vagy nagyhatalmú úrral egyezkedni, hogy „igen”-jét a nulláig faragta, „nem”-jét pedig úgy megfűszerezte, hogy édes borként csúszott le tárgyalópartnere torkán . Gyenge ellenfeleddel el tudta hitetni, hogy legjobb — 20 —