C. S. Lewis - Narnia krónikái by Harmat kiadó

C. S. LEWIS „Korunkban minden fantáziabirodalmat Narniához kell mérnünk.” Lloyd Alexander

C . S.

L E W I S

Narnia birodalmának titokzatos történetét hét részben meséli el a világhírű szerző, C. S. Lewis, ám a kötetek külön-külön is remekművek. A sorozat a jó és a rossz örök háborúját mutatja be: olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. Narnia az az ország, amelyre egy boszorkány örök telet bocsát, ahol több beszélő állat él, mint ember, és a csatákat kentaurok, faunok és óriások vívják. Itt olyan utakon járhatunk, amelyek a világ végére vagy a föld alá vezetnek bennünket, átélhetjük, mi az árulás és mi a hőstett, továbbá mit jelent megnyerni vagy épp elveszíteni egy barátot. Kalandos utazás ez a fantázia birodalmában, ugyanakkor a legmélyebb valóságban. A Narnia krónikái lenyűgöző története mára a klasszikusok közé emelkedett, három részből (Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény; Caspian herceg; A Hajnalvándor útja) nagy sikerű mozifilm is készült. Az egykötetes kiadás a teljes sorozatot tartalmazza a történetek kronologikus sorrendjében, a fejezeteket pedig az eredeti illusztrátor, Pauline Baynes ikonikus képei díszítik. C. S. Lewis (1898–1963) oxfordi és cambridge-i professzor, a 20. század egyik legsokoldalúbb keresztény gondolkodója és írója. Számos műfajban maradandót alkotott, és a modern kori fantasy egyik úttörőjévé vált. A Narnia krónikái eddig közel 50 nyelven, több mint 100 millió példányban jelent meg, így máig a világ legolvasottabb gyerekirodalmi művei közé tartozik.

H AR M AT

9900 Ft ISBN 978-963-288-696-1

C. S. Lewis

krónikái

Pauline Baynes eredeti rajzaival

HARMAT Budapest, 2022

A mű eredeti címe: The Chronicles of Narnia Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd. 2005 The Magician’s Nephew. Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd. 1955 The Lion, the Witch and the Wardrobe. Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd. 1950 The Horse and His Boy. Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd. 1954 Prince Caspian. Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd. 1951 The Voyage of the Dawn Trader. Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd. 1952 The Silver Chair. Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd. 1953 The Last Battle. Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd. 1956 Illusztráció: Pauline Baynes Copyright © C. S. Lewis Pte. Ltd. 1950, 1951, 1952, 1953, 1954, 1955, 1956 A The Chronicles of Narnia®, Narnia® és minden könyvcím, szereplő és helyszín, amely először a The Chronicles of Narnia című műben szerepelt, a C. S. Lewis Pte. Ltd. védjegye. Engedély nélküli használatuk szigorúan tilos. Kiadja a Harmat Kiadó a C. S. Lewis Company Ltd. engedélyével Fordította: Háy János és Liszkay Szilvia Szerkesztette: Háy János, Liszkay Szilvia és Győri Anna

ISBN 978-963-288-696-1

www.narnia.hu E kiadvány sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, nem tehető közzé sem elektronikus, sem más formában a kiadó írásos engedélye nélkül.

Tartalom

A varázsló unokaöccse 7 Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény 107 A ló és kis gazdája 199 Caspian herceg 309 A Hajnalvándor útja 421 Az ezüsttrón 543 A végső ütközet 663 Függelék: Fontosabb szereplők 765

A varázsló unokaöccse u

Tartalom v

A varázsló unokaöccse

1. Egy titokzatos ajtó

2. Digor y és Andrew bácsi

3. A világok közötti rengeteg

4. Veszély és kaland

5. A végzetes szó

6. Andrew bácsi tragédiája

7. Mi történt a bejárati ajtó előtt?

8. Kézitusa a lámpaoszlopnál

9. Narnia megalapítása

10. Az első tréfa, valamint Andrew bácsi menekülése

11. Életveszélyben

12. Szamóca kalandja

13. Váratlan találkozás

14. Az alma elültetése

15. Ez a történet befejeződik, de a mesének nincs vége

101

A Kilmer családnak

1. fejezet u

Egy titokzatos ajtó

éges-régen történt, talán még nagyapátok sem élt akkor. Mégis el kell mondanom, mert ebből tudhatjátok meg, hogyan is kezdődött a sűrű jövés-menés a mi világunk és Narnia birodalma között. Ez még azokban a napokban volt, amikor Mr. Sherlock Holmes javában a Baker Streeten élt, Bastable-ék pedig kincsek után loholtak a Lewisham Roadon. Amikor a fiúk kötelezően keménygallért viseltek, s az iskolák bizony sokkal szigorúbb rendet tartottak, mint manapság. Ám – hogy jót is mondjak – az ételek ízletesebbek voltak, és ami az édességeket illeti, nemcsak nyálcsorgatóan finomnak tűntek, de fele annyiba kerültek, mint ma. Ebben a szigorú korban élt Londonban egy kislány, akit Polly Plummernek hívtak. Egy borzasztóan hosszú utcában lakott, ahol a házak szinte egymáshoz préselődtek. Egyik reggel épp a hátsó kertben sétált, amikor észrevette, hogy egy fiú kapaszkodik fel a kerítésen, és átkukucskál a szomszédból. Polly nagyon meglepődött, mert addig nyomát sem látta gyereknek a házban. Ketterley úr, az öreg agglegény lakott ott vénkisasszony húgával, Miss Ketterley-vel. Kíváncsian vizslatta az ismeretlen fiú maszatos arcát. Ennél piszkosabb talán csak akkor lehetett volna, ha egy kiadós sírás közepette lehuppan a földre, és végül koszos kezével törli meg az arcát. Az igazat megvallva majdnem ez is történt. – Szia – szólt oda Polly. 11

A varázsló unokaöccse

– Szia – mondta a fiú. – Hogy hívnak? – Pollynak. És téged? – kérdezett vissza Polly. – Digor ynak – válaszolta a fiú. – Fura név – jegyezte meg Polly. – Mint a Polly – válaszolta a fiú. – Dehogyis! – mondta Polly. – De igen! – vágott vissza a fiú. – Jó, lehet, hogy furcsa a nevem, viszont én szoktam mosakodni – felelte Polly. – Neked sem ártana, pláne azután, hogy... – de nem merte kimondani, pedig látta az elmaszatolt könnycseppeket a fiú arcán. Egyszerűen nem tartotta udvarias dolognak. – Hát jó, bőgtem! – mondta Digor y, mintha büszke lenne erre a fiúknál inkább szégyellni való tevékenységre. – Te talán nem sírnál – folytatta –, ha egész életedet vidéken töltötted volna egy hatalmas kertben, magánhasználatú pónilóval és folyóparttal, aztán egyszer csak idehoznának ebbe a lerobbant városba? – London nem is egy lerobbant hely – vágott vissza Polly, de a fiú nem figyelt rá, csak zsörtölődött tovább: – És ha a papád Indiában volna, téged meg száműznének a nagynénédhez meg a bácsikádhoz, aki ráadásul még tiszta dilinyós is? De muszáj menned, mert ők ápolják édesanyádat, aki nagyon beteg, és az is lehet, hogy... igen, az is lehet, hogy meghal – mondta könnyekkel küszködve a fiú. – Ezt nem tudtam. Ne haragudj! – szólt kedvesen Polly. Hirtelenjében fogalma sem volt, mit feleljen, ezért inkább megpróbálta Digor y gondolatait egy derűsebb témára terelni: megkérdezte, hogy Ketterley úr tényleg őrült-e. – Az biztos – vágta rá Digor y –, vagy ha nem, akkor valami más gond van vele. A dolgozószobája fenn van a legfelső emeleten, de Letty néni megtiltotta, hogy betegyem oda a lábam. Már ez is gyanús, nem? Aztán van itt még valami. Valahányszor a bácsi szólni próbálna hozzám az asztalnál – a nővérével ugyanis sosem beszél –, a néni azonnal letorkolja. „Hagyd békén ezt a fiút, Andrew!” – kiabálja; vagy „Nekem elhiheted, hogy Digor y hallani sem akar arról”; vagy épp: „Digor y, menj ki a kertbe játszani!” – Mit szeretne ilyenkor mondani a nagybátyád? – Fogalmam sincs, soha nem jut el odáig. És van még valami. Egyik este – egészen pontosan tegnap – épp indultam lefeküdni, amikor a padlásra vezető lépcső lábánál elhaladva hallottam valamit. – Mit? – Egy vérfagyasztó sikolyt. – Lehet, hogy van egy tébolyult felesége, akit oda zárt be. – Ez nekem is eszembe jutott. – Az is lehet, hogy pénzt hamisít. 12

Egy titokzatos ajtó v

– Vagy kalóz volt, mint az az ember A kincses szigetben, és a hajdani kalóztársai elől rejtőzik. – Ez nagyon izgalmas! – mondta Polly. – Nem is sejtettem, hogy ilyen különleges a házatok! – Lehet, hogy ez neked tetszik – mondta Digor y –, de biztos nem örülnél, ha ott kellene az éjszakákat töltened. Fekszel az ágyban, már majdnem elalszol, amikor meghallod Andrew bácsi csoszogó lépteit az ajtód előtt. Rettenetes! Ja, és persze a szemei! Azok aztán vérfagyasztóak. Így ismerkedett meg egymással Polly és Digor y a nyári szünet első napjaiban. Mivel azon a nyáron egyikük sem utazott a tengerhez, szinte mindennap talál koztak. Közös kalandjaikat elsősorban a külső körülményeknek köszönhették: olyan hideg és esős nyaruk volt, amilyet már évek óta nem tapasztaltak. Az időjárás szinte fogságban tartotta őket, így többnyire csak a ház falai között játszhattak. Hihetetlen, hányféle felfedezőútra indulhatunk egy szál gyertyacsonk világánál abban a nagy házban, és közben átjuthatunk a szomszéd házak padlásaira is. Polly már korábban rábukkant a padláson egy szűk rejtekajtóra. Mögötte volt a víztartály, aztán egy sötét helyiség, ahová némi igyekezettel be tudott kúszni. Egy hosszú alagúthoz hasonlított, amelynek egyik oldalát a téglafal, a másikat pedig a ferde tető képezte. Annak résein át – a cserepek közt – itt-ott bevillant a fény. A padlásjáratnak nem volt szilárd padlózata: gerendáról gerendára kellett lépkedni, különben a köztük lévő gipszmennyezet beszakadt volna az alatta lévő szobába. Polly a víztartály melletti szűk járatot afféle titkos rejtekhelynek használta. Régi ládák maradványait, törött konyhaszékek ülőkéit és efféle holmikat hordott össze. Elhelyezte őket a gerendákon, és ezekkel helyettesítette a padlót. Tartott itt egy ódon pénzesládikát is – benne féltett kincseivel –, néhány almát és pár kitépett füzetlapot, amelyeken egy saját maga által kifundált történet elevenedett meg. Gyakran elszopogatott egy-egy üveg gyömbérsört is a padlászugban. A szerteszét heverő üres üvegektől olyan volt a hely, mint egy kalózbarlang. Digor ynak tetszett ugyan a rejtekhely – Polly a füzetlapokon kívül mindent megmutatott neki –, de leginkább a padlás teljes felderítése izgatta. – Ide nézz! – szólt Pollyhoz. – Szerinted meddig tart ez az alagút? Úgy értem, ott ér véget, ahol a ház is? – Nem hiszem – válaszolta. – A ház falai nem érnek fel a tetőig, szóval szerintem tovább folytatódik, de fogalmam sincs, meddig. – Biztos az egész házsor fölött végig tudnánk kúszni. – Tényleg! – ujjongott Polly. – És akkor tudod, mit csinálhatnánk? – Mit? – Simán bejuthatnánk a többi házba is. – Hogy betörőknek nézzenek bennünket? Azt már nem! 13

A varázsló unokaöccse

– Te ennyire gyáva vagy? Különben csak arra az egyre gondoltam, ami a ti házatok mellett van. – Miért pont arra? – Mert az üres. Apa azt mondta, hogy mióta itt lakunk, azóta egy lélek se lépett be oda. – Hát akkor gyerünk! – mondta Digor y, és rettentően izgatott lett. Azon járt az esze, vajon miért lakatlan ez a ház annyi idő óta. Polly is ezen töprengett. Mindketten ugyanazt gondolták, de nem merték kimondani: talán kísértetek lakják. Féltek ugyan, de a gyávaságot bevallani rendkívül nehéz feladat. – Akkor menjünk most azonnal? – kérdezte Digor y. – Ha akarod – válaszolta Polly. – Persze nem kötelező – mondta Digor y. – Én benne vagyok, ha te is – tette hozzá a kislány. – Honnan tudjuk majd, hogy pont abban a házban járunk? Elhatározták, hogy visszamennek a padlásszobába, és közben megszámolják, hány gerenda jut egy szobára, hány a két padlásszoba közötti járatra, mennyi a cselédszobára és a raktárhelyiségre. Ebből fel tudják becsülni a ház hosszát. Ha még egyszer ennyit megtesznek, akkor elérik Digor yék házának túlsó szélét. Innen pedig a legközelebbi ajtón át máris az üres ház padlására jutnak. – Csak abban nem vagyok biztos, hogy az a ház tényleg üres – mondta Digor y. – Hogyhogy? – Szerintem lakik ott valaki titokban. Csak éjszaka hagyja el az épületet egy sötét lámpás kíséretében, amikor mindenki alszik. Talán egy bűnszövetkezetet leplezünk le, és esetleg jutalmat is kapunk. Mert azt nehéz elhinni, hogy egy ház évek óta lakatlan legyen. Ott valami titok rejtőzik. – Apu szerint még egy kóbor macska sincs ott, csupán a csatorna hangjait lehet időnként hallani – vélte Polly. – Ugyan! A felnőtteknek nincs képzelőerejük! – mondta Digor y. A manzárdszoba napvilágánál beszélgetve egyre kevésbé tűnt valószínűnek, hogy az elhagyott házban szellemek tanyáznának. Ceruzát vettek elő, és papíron végezték el a padlás méretére vonatkozó számításokat. Először mindketten más eredményre jutottak. Végül megegyeztek egy számban, de semmi biztosíték nem volt arra, hogy helyesen számoltak. Ez persze egyáltalán nem zavarta őket: izgatottan várták, hogy nekivágjanak a felfedezőútnak. – Csak csendben – suttogta Polly, amikor ismét bemásztak a víztartály mögé. Mindegyiküknél volt egy köteg gyertya, hiszen egy ilyen jelentőségű akciót mégsem lehetett egyetlen parányi fényforrással véghez vinni. Polly pedig jókora gyertyakészletet halmozott fel a raktárban. Rettenetesen sötét volt, és mindent por lepett be, süvítő huzat járta át az egész helyiséget. Szó nélkül lépkedtek gerendáról gerendára, csak néha súgták oda 14

Egy titokzatos ajtó v

egymásnak: „Most a ti padlásszobátokkal szemben vagyunk”, vagy „félúton járhatunk”. Egyikük sem botlott meg, és a gyertyák sem aludtak ki. Végre megpillantották a keskeny ajtót a téglafal jobb oldalán. Nem találtak rajta se reteszt, se kilincset, hiszen senki sem akarta, hogy ezen keresztül bárki is a kamrába jusson. Azám, de volt rajta egy olyan zár, amilyen a szekrényajtók belső felén szokott lenni. Ezt kellett kifeszíteni, ami nem tűnt reménytelen feladatnak. – Kifeszítsem? – kérdezte Digor y. – Én benne vagyok, persze, csak ha te is – felelte Polly a korábbi óvatossággal. Érezték, hogy a játék kezd komolyra válni, de egyikük sem fordult volna vissza. Digor y némi erőlködéssel kifeszegette a zárnyelvet. A kamrába vezető ajtó nyikorogva kinyílt, és hirtelen világosság hasított a szemükbe. Mikor hozzászoktak az erős fényhez, meghökkenve észlelték, hogy nem egy kopár padláskamrát, hanem egy bútorozott lakószobát látnak. Nem volt túlzsúfolt, és furcsa csendbe burkolózott. Pollyt hajtotta a kíváncsiság. Elfújta a gyertyáját, és oly nesztelenül lépett be a különös szobába, mint egy egérke. A helyiség alakra hamisítatlan padlástérnek tűnt, de berendezése egy nappalié hoz hasonlított. A fal minden tenyérnyi helyét könyvekkel telepakolt polcok fedték. A kandallóban ropogott a tűz (biztosan emlékeztek arra, hogy különösen esős nyár volt), és előtte – a gyerekeknek háttal – egy magas támlájú karosszék állt. A szék és Polly között – a szoba közepét elfoglalva – hatalmas asztal terpeszkedett, mindenféle holmival telerakva: könyvek, jegyzetfüzetek, tintatartók, tollak, pecsétviasz meg egy mikroszkóp. De Polly először egy ragyogó piros fatálcára lett figyelmes, amelyen gyűrűk sorakoztak szép rendben. Párosával: egy sárga meg egy zöld, majd kis szünetet követően egy újabb sárga és egy zöld. Nem tűntek nagyobbnak az átlagos gyűrűknél, de szokatlanul fényesek voltak. Ezeknél gyönyörűbb, csillogóbb kis ékszereket elképzelni sem lehetett volna. Kislányként Polly talán még a szájába is bevette volna őket. A szobát betöltő némaságban hirtelen meghallották egy óra ketyegését. Egy idő után pedig Polly rájött, hogy voltaképp mégsem teljes a csend: halk, nagyon, nagyon halk zúgás hallatszott. Ha azokban az időkben már feltalálták volna a porszívót, a kislány azt hihette volna, hogy a távolból – ki tudja, hány szobányi mes�szeségből, hány emelettel lejjebbről – annak a hangját hallja. De ez a porszívónál azért szebb volt, egy finom énekhez hasonlított. – Minden rendben, nincs itt senki – szólt vissza Polly Digor ynak. Most nem suttogott. Digory hunyorogva lépett be a szobába. Épp olyan piszkos volt, mint Polly. – Itt valami nincs rendben – jelentette ki a fiú. – Ez a ház egyáltalán nem lakatlan. Szerintem tűnjünk el innen, mielőtt valaki betoppan! – Mit gondolsz, ezek micsodák? – kérdezte Polly a színes gyűrűkre mutatva. – Gyere már! – nógatta a fiú. – Minél előbb tűnjünk... 15

A varázsló unokaöccse

Nem tudta befejezni a mondatot, mert ebben a pillanatban történt valami. A kandalló előtt álló magas támlájú szék hirtelen megmozdult, és felemelkedett belőle, akár valami túlvilági lény, Andrew bácsi ijesztő alakja. Nem az üres házba jutottak be, hanem Digor yék tiltott dolgozószobájába! – Bocsánat, mi... – makogott a két gyerek, amikor észlelték a borzasztó tévedést. Nem is értették, hogyan tudták ilyen rettenetesen elszámolni magukat. Andrew bácsi magasnak és borzasztóan vékonynak tűnt. Hosszúkás, borotvált képe volt élesen kiálló orral, szikrázó szemekkel és szénakazalhoz hasonló, ősz hajjal. Digor y lába szinte a földbe gyökerezett, mivel bácsikája most ezerszer félelmetesebbnek látszott, mint korábban bármikor. Polly először nem tartotta annyira szörnyűségesnek, de nyugalma csakhamar elpárolgott... Andrew bácsi legelső dolga az volt, hogy keresztülvágott a szobán, és kulcsra zárta az ajtót. Aztán megfordult, villogó szemeit a gyerekekre irányította, mint egy fegyvert, majd fogait elővillantva elnevette magát. – Na, erre vártam! – mondta. – Most legalább nem űzhet el mellőlem az a bolond nővérem! Nagyon más szavak voltak ezek, mint amiket egy felnőttől megszoktak a gyerekek. Polly szíve a torkában vert, és Digor yval együtt a szűk ajtó felé kezdett hátrálni, amelyen néhány perccel korábban beléptek. De Andrew bácsi sebesen odaugrott és becsukta azt is. Aztán összedörzsölte a tenyerét, és megropogtatta az ujjperceit. Rendkívül hosszú, csontos, fehér ujjai voltak. – Épp jókor jöttetek – mondta. – Pont két gyerekre van szükségem. – Kérem, Ketterley úr – szólalt meg Polly –, nekem haza kell mennem ebédelni. Legyen szíves, eresszen el bennünket! – Majd ha itt lesz az ideje! – felelte Andrew bácsi. – Ezt a ritka alkalmat nem szalaszthatom el, kisasszony. Éppen két gyerekre volt szükségem. Láthatod, hogy egy fontos kísérlet kellős közepén vagyok. Tengerimalacon már kipróbáltam, és a dolog sikerült. Csakhogy egy állat nem tud beszélni. És azt is hiába magyarázom el neki, hogyan jöhet vissza. – Bocsánat, Andrew bácsi – rebegte Digor y –, de ebédidő van, minden percben kereshetnek bennünket. Ki kell engednie minket! – Kell? – csodálkozott Andrew bácsi. A két gyerek egymásra bámult. Meg sem mertek mukkanni, de a pillantásuk ezt üzente: „Hát ez rettenetes!”, és „csapdába estünk”. – Ha most kimehetnénk ebédelni, utána feltétlenül visszajönnénk – kockáztatta meg Polly. – Azám, de mi erre a biztosíték? – kérdezte Andrew bácsi ravasz mosollyal az arcán. Majd mintha meggondolta volna magát, így folytatta: – Jó, jó, ha tényleg mennetek kell, hát legyen! Mégsem várhatom el két gyerkőctől, hogy egy ilyen 16

Egy titokzatos ajtó v

vén madárijesztőre pazarolják az idejüket. – Felsóhajtott és tovább folytatta: – Sejtelmetek sincs, milyen magányos vagyok néha! No, mindegy. Nem érdekes, menjetek csak ebédelni! Bár mielőtt távoztok, adnék nektek valamit ajándékba. Nem mindennap toppan be egy kislány az én ócska dolgozószobámba, különösen – ha szabad ezt mondanom – egy ilyen bájos fiatal hölgy. Pollyn hirtelen átvillant a gondolat: lehet, hogy a bácsi nem is annyira őrült. – Elfogadnál egy gyűrűt, kedvesem? – fordult hozzá Andrew bácsi. – Azok közül a sárga meg zöld gyűrűk közül? – kérdezte Polly. – A zöldet nem – mondta Andrew bácsi. – Sajnos, azt nem adhatom oda. De a sárgák közül választhatsz egyet. Gyere, próbáld fel valamelyiket! Polly most már egyáltalán nem félt. Szerinte az, aki gyűrűt ad ajándékba, biztosan nem lehet őrült. Ráadásul volt valami ellenállhatatlan mágneses erő azokban a fénylő karikákban. Odalépett a tálcához. – Nahát! – kiáltott fel. – Az a zümmögő hang itt erősebb. Mintha a gyűrűkből jönne. – Ugyan-ugyan – mondta kacarászva Andrew bácsi. Egészen természetesnek hatott a nevetése, de Digor y észrevett a férfi arcán egyfajta kapzsi vonást. – Polly! Ne! – kiáltotta a fiú. – Ne nyúlj hozzá! A figyelmeztetés elkésett. A kislány kinyújtotta a kezét az egyik gyűrűért, és amint a fénylő karikához ért, abban a szent pillanatban el is tűnt. Ketten maradtak a szobában: Digor y és Andrew bácsi.

C. S. LEWIS „Korunkban minden fantáziabirodalmat Narniához kell mérnünk.” Lloyd Alexander

C . S.

L E W I S

H AR M AT

9900 Ft ISBN 978-963-288-696-1