HAMIS TANÍTÓK, HŰTLEN GALATÁK

az evangélium hozta létre, és csakis az által létezik. Az egyház legnagyobb kártevői – akkor éppúgy, mint ma – nem a kívülállók, akik tagadják, gúnyolják és üldözik a hívőket, hanem azok, akik az egyházon belül igyekeznek aláásni az evangéliumot. Ők zavarják meg a gyülekezeteket. Mindez fordítva is igaz: csak az evangélium igaz követője lehet az egyház hasznos tagja. Az egyházat az szolgálja, aki hittel hirdeti az evangéliumot.

Pál apostol válasza (1,8–10)

A galáciabeli gyülekezeteket tehát az jellemzi, hogy a hamis tanítók elferdítették az evangéliumot, Pál korábbi követői pedig elpártoltak tőle. Az apostol teljes megdöbbenését fejezi ki a hír hallatán: Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok (1,6). Azóta is sok igehirdető élte át ugyanezt a megütközést és elkeseredést, látván, hogy sokan milyen könnyedén és gyorsan elhagyják az evangéliumot, amit látszólag teljes szívből elfogadtak.

Mintha csak megigézte volna őket valaki – ahogy Pál a 3,1 versben írja, mintha „megbabonázták” volna őket (kat. ford.). És valóban erről van szó: a Sátán a hívők megzavarása érdekében éppúgy felhasználja a tévedést, mint a gonoszságot. Ha nem tudja a keresztényeket kísértésre csábítani, megtéveszti őket a hamis tanokkal.

Pál második reakciója a felháborodás volt a hamis tanítókkal szemben, akikre súlyos átkot mond: Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azonkívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen! (1,8–9) A kétszer is szereplő „átkozott legyen” eredeti megfelelője az anathéma szó, amit a görög nyelvű Ószövetség az isteni átokra használ, mikor Isten átka nehezedik arra személyre vagy tárgyra, amit Ő pusztulásra ítélt. Ákán története jó példa erre. Isten azt mondta, hogy a kánaáni zsákmányt átok terhe alatt ki kell irtani, Ákán azonban ellopta és megtartotta magának a kiirtandó dolgokat.

Pál apostol tehát azt kívánja, hogy a hamis tanítók kerüljenek isteni átok, anathéma alá, azaz Isten ítélete sújtsa őket. A galata gyülekezetek akkor minden bizonnyal nem fogadnák be és nem hallgatnák meg ezeket a tanítókat, hanem ugyanúgy elutasítanák őket, ahogy Isten is elvetette őket magától (vö. 2Jn 10,11).

Hogyan is vélekedjünk erről az anathémáról? Hagyjuk figyelmen kívül, mint indulatos érzelemkitörést? Tagadjuk meg, mert olyan érzelmeknek ad hangot, melyek összeegyeztethetetlenek Krisztus lelkületével, és méltatlanok Krisztus evangéliumához? Netalán keressünk mentséget Pál számára, hogy mint korának gyermeke nem tehetett másként? Sokan ezt teszik, ám két érv is amellett szól, hogy ebben az apostoli anathémában nem Pál személyes ellenszenve jut kifejezésre vetélytársaival szemben.

Az első az, hogy az apostol átka, vagyis az apostol által óhajtott isteni átok általános érvényű. Minden egyes tanítóra kiterjed, aki eltorzítja az evangélium lényegét és a saját tévtanait hirdeti. Világosan kiderül ez a 9. versből: „Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet...” Valaki, vagyis bárki – kivétel nélkül. Az ezt megelőző 8. versben Pál még az angyalokat is idesorolja, sőt sajátmagát is: „Viszont ha még mi magunk [is] ...” Pál annyira a szívén viseli az evangélium sorsát, hogy még önmagát is megátkozná, ha hozzájárulna annak megrontásához. Az a tény, hogy magát sem tekinti kivételnek, meggyőzően cáfolja a személyes indulat vagy ellenszenv vádját. A másik megfontolandó szempont az, hogy átka szándékosan hangzik el, Isten iránti felelősségének tudatában. Erre utal, hogy kétszer is kimondja az átkot (8–9), amit John Brown, XIX. századi skót teológus így magyaráz: „Az apostol azért ismétli meg az átkot, hogy ezáltal is hangsúlyozza, nem egy túlzó, szenvedélytől fűtött kifakadás ez, hanem jól megfontolt és megváltoztathatatlan álláspont”8 Az apostol ezután így folytatja: Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája (1,10).Úgy tűnik, hogy ellenlábasai köpönyegforgatással vádolták, mikor azt állították, hogy üzenetét hallgatósága kedve szerint alakítja. De vajon szókimondó elmarasztalása hízelkedésre vall-e? Ellenkezőleg: senki sem szolgálhat két úrnak. És mivel

Pál mindenekelőtt Jézus Krisztus szolgája, Krisztusnak akar tetszeni, nem embereknek. Mivel „Krisztus szolgájaként” felelősséggel tartozik Urának, jól megfontolja szavait, és ki meri mondani a súlyos anathémát. 8 Brown, 48.o.