Tomka János - A bizalomépítő vezető by Harmat kiadó

TOMKA JÁNOS

A bizalomépítő vezető A gyanakvás mérgétől a bátor elköteleződésig

Harmat – Luther Budapest, 2022

© Tomka János, 2022 © Harmat Kiadó, Luther Kiadó, 2022 Felelős szerkesztő: Sinkáné Zombory Katalin Borítóterv, tördelés: Lente István A könyv alapjául a szerző Die (Wieder)herstellung von Vertrauen – A bizalom (újra)építése címmel az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2021 júliusában megtartott habilitációs előadása szolgált. ISBN 978-632-288-700-5 A bibliai idézeteket a Magyar Bibliatársulat revideált új fordítású Bibliájából vettük (2014). E kiadvány a kiadó írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, nem tehető közzé sem elektronikus, sem más formában.

Előszó A vezetés karizma, amit Istentől kap az ember. Aki kapja, arra kapja, hogy gazdagítsa, továbbfejleszsze, jól használja. Aki nem kapja, az kérheti Istentől – sokaknak adatott meg életútja során a lehetőség: szert tenni erre a képességre. A keresztény vezető minden tevékenységét, a vezetői munkálkodását is bibliai alapokra helyezi. Kell a tartós, az igazi értékeket használó mérce, amelyhez viszonyulni lehet, amely segít menet közben kontrollálni. A biblikusan gondolkodó vezetőnek a Szentírás egész lelkületét, belső íveit kell ismernie, hogy ne csupán lózungokat idézgessen – alátámasztandó saját véleményét –, ne is csupán egy-egy történettel illusztrálja döntéseit. Még tovább kell mennünk: az ismeret kevés, és ez a könyv sem ér célhoz, ha nem figyelünk a középpontra. Ez a középpont pedig Jézus Krisztus személye. Ezért a vezetés keresztény tudománya is őrá figyel. A jó Pásztorra, a tanítványok Mesterére, a vezetőre, aki a benne bízókat az életre vezeti. Aki 9

nem a hatalom szeretete, hanem a szeretet hatalma alapján tanított és cselekedett. Tomka János a vezetéstudomány keresztény megközelítésének kiemelkedő magyar szakembere. Figyel az Írásra, figyel az Írás középpontjára, a Mesterre, és így helyezi megfelelő koordináta-rendszerbe a vezetéstudomány alapvető információit. Értékvesztett korunkban a szerző olyan kreatív utat választott, amely sokak motiválója lehet: az örök értékek és a mai kérdések közé megpróbál hidat verni, s ezt a hidat útmutatásaival járhatóvá is próbálja tenni. A keresztény ember tudja, hogy a hit lényege a bizalom, a „fiducia”. A bűneset tönkretette azt a bizalmas kapcsolatot, amely oly természetes volt, mint az, hogy a Teremtő ott sétált esti szélfuvallat idején az édenkertben, azaz az ember mindennapi környezetében. Ez a bizalom épült újra a názáreti Jézus földi működése nyomán. Kiderült, hogy bizalom nélkül működésképtelen az élet, és ha nincs, aki a helyes irányba tartó úton vezessen, az előbb-utóbb – egyéni és közösségi – katasztrófához visz. A bizalom azonban talpra állíthatja még a feje tetejére állt világot is. Ebben segít a könyv működő modelleket és elérhető célokat bemutatva, a megoldás irányába fordítva az igyekvőt. Tomka János mérnöki precizitással, hatalmas vezetői tapasztalattal és tudással, a gyakorló tanár 10

pedagógiai képességével és a hit útján Istent kereső ember bátorságával tárja elénk új munkáját. Legyen áldás sokak számára! Dr. Hafenscher Károly tanszékvezető egyetemi tanár

Bevezetés A vezetéstudomány segélykérése Neves tudósok, szakértők és nemzetközi vállalati csúcsvezetők gyűltek össze 2008 tavaszán, hogy Gary Hamel, korunk egyik legismertebb menedzsmentgondolkodója vezetésével többnapos műhelymunka keretében megvitassák a 21. század első évtizedeinek vezetői előtt álló legnagyobb kihívásokat és az ezekkel kapcsolatos legsürgetőbb teendőket. A tanácskozás eredményeiről Hamel a menedzsment világának legtekintélyesebb folyóiratában, a Harvard Business Review-ban számolt be „Holdra szállások” a menedzsmentben című tanulmányában.1 A Hamel által „renegát brigádnak” nevezett csapat tagjai között szerepelt például Chris Argyris (Harvard University), Henry Mintzberg (McGill University), C. K. Prahalad (University of Michigan’s Ross School of Business) és Peter Senge (Society for Organizational Learning and MIT), hogy csak néhány jól ismert személy, illetve szervezet nevét említsük. 13

A prominens társaság őszintén elismerte, hogy a vezetéstudomány és -gyakorlat elérte a határait, és csak akkor képes tovább fejlődni, ha figyelembe veszi más területek, mint a biológia, a politológia vagy – és számomra ez volt a legmegdöbbentőbb megállapításuk – a teológia tanulságait. Különböző konferenciákon, tanulmányokban, könyvekben néhányan megkongatták már a vészharangot, de ilyen markáns megfogalmazással másutt nem találkoztam. A vezetés területére is igaz Pál apostol jól ismert állítása: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19) Tapasztaljuk, hogy a nem hívő emberek nem szokták nyíltan kifejezni a keresztények véleménye iránti sóvárgásukat, ugyanakkor azt is újra meg újra megéljük, hogy kimondatlanul ugyan, de örülnek a hiteles keresztények barátságának, sőt olykor még tanácsának is. A műhelymunka során a csoport feltette a kérdést, mit kell tenni annak érdekében, hogy a legkülönbözőbb típusú szervezetek valóban felkészülhessenek a jövőre. Huszonöt kritikus fontosságú feladatot fogalmaztak meg, ezek közül néhány olyan példa, melyekkel kapcsolatban a Bibliának is komoly felszólításai, tanácsai és történetei vannak: Gondoskodjunk arról, hogy a menedzsmenttevékenység egy magasabb rendű célt szolgáljon! Számoljuk fel a formális hierarchia betegségeit! A stratégiakészítés legyen újra alulról induló folyamat! 14

Radikálisan csökkentsük a múlt visszahúzó erejét! Adjunk hatalmat a hitehagyóknak, és szereljük le a reakciósokat! Tisztítsuk meg a döntéshozatalt a politikától! Tegyük lehetővé, hogy szenvedéllyel teli közösségek jöjjenek létre! Humanizáljuk az üzlet nyelvét és gyakorlatát! És a nagy kihívások közül talán a legnagyobb: Csökkentsük a félelmet, és növeljük a bizalmat! Miért fontos feladat ez? Hamel szerint azért, mert „a bizalmatlanság és a félelem mérgező az innovációra és az elkötelezettségre, és nincs helyük a holnap menedzsmentrendszereiben”.2 A találkozó résztvevői mellett számos mértékadó szakértő napjaink leglényegesebb vezetői tulajdonságának tartja a bizalom kezelésének képességét. Érdemes feltennünk tehát a kérdést, hogy a vezetéstudomány a teológia milyen releváns tapasztalatait tudná figyelembe venni. Bár a keresztény gondolkodás történetében sokszor megjelenik a vezetés egy-egy aspektusa, ezek túlnyomó része a gyülekezeti, egyházközségi és egyházi tisztek, tisztségek kérdéseivel foglalkozik. Számos kiváló írás jelent meg keresztény szakértők és teológusok tollából, ugyanakkor ismereteim és tapasztalataim szerint ezek annak ellenére nem terjedtek el az általános menedzsmentirodalomban, hogy lényegesen jobb írásokról van szó számos másod- vagy harmadvonalbeli, de divatos szerző műveinél. 15

Schleiermacher, a protestáns gyakorlati teológia atyja szerint a teológiának a keresztény egyház kormányzásához elengedhetetlenül szükséges ismeretek összességének kellene lennie. Ez az elvárás sajnos hosszú időre feledésbe merült, a kormányzás kérdésköre csak a 20. században került újra napirendre az egyházi szolgálatra való felkészítés tudományaként. Alfred Jäger például kiváló könyvet írt Diakónia mint keresztyén vállalkozás – Nonprofit egyházi intézmények menedzselése címmel, melyben a legkorszerűbb vezetéstudományi modelleket és a megalapozott, releváns teológiai ismereteket professzionálisan és hitelesen kapcsolja össze.3 Sajnos nincs tudomásom róla, hogy ennek és más hasonlóan értékes könyveknek a teológia felől érkezett eredményei integrálódtak volna a vezetéstudományba.4 Ennek a jelenségnek bizonyosan számos oka van, ilyenek lehetnek az egyes tudományágak képviselőinek büszkesége vagy az interdiszciplináris kutatás és párbeszéd hiányosságai. A probléma egyik fő okát abban látom, hogy a különböző területek képviselői sokszor megalapozatlanul és elhamarkodottan kijelentik: „a mi tudományunk más”, de azt már ritkán fejtik ki, hogy mihez képest, milyen szempontból kell érteni a „más” szót. Egyetértek azokkal a teológusokkal, akik szerint a világi vezetési módszerek egyházakba-gyülekezetekbe való bevezetésének 16

határt kell szabni. Ugyanakkor úgy látom, hogy sokszor elhamarkodottan hivatkozunk például Jézus jól ismert felszólítására: „De közöttetek ne így legyen…” (Mt 20,26a) Vannak olyan lelkészek és teológusok is, akik ezt az utasítást minden hatalomgyakorlási, vezetési kérdésre vonatkoztatják. Pedig a kontextus egyértelmű: Jézus a hatalmaskodást, a másokon való basáskodást, a hatalommal való visszaélést utasítja el élesen. Azonban azt nem mondja Jézus, hogy ne tanuljunk más tudományágaktól, maradjunk csak a jól megszokott kereteink között. Korunkban óriási szükségük van a lelkészeknek, gyülekezeti és egyházi vezetőknek arra, hogy fel legyenek vértezve a korszerű vezetéstudomány legjobb eredményeivel. Ezek nélkül könnyen előállhat az a helyzet, melyben „vak vezet világtalant”: kinevezett vezetőként saját ötleteikkel kísérleteznek, megalapozatlan döntéseket hoznak, nem tudják helyesen megítélni a körülöttük lévő sokféle ember legkülönbözőbb tanácsait, vezetési módszereiket gyakran és átgondolatlanul váltogatják. Általában azzal is küzdenek, hogy alkalmatlannak érzik magukat a rengeteg kihívás kezelésére, ráadásul könnyen a kiégés állapotába kerülhetnek. A világi szervezetekben dolgozó keresztény vezetők és munkatársak közül pedig sokan attól szenvednek, hogy kevés segítséget kapnak a gyülekezetektől hitük 17

megéléséhez a számos rájuk nehezedő nyomás közepette. Jó lenne meghallani a vezetéstudomány segélykérését, ugyanakkor elhatárolódás helyett elfogadni a vezetéstudomány által felkínált sokféle segítséget is. A könyv felépítése A könyv kiindulópontjául a kiváló német teológus és író, Dietrich Bonhoeffer Tíz év múltán – Számvetés az 1943. év küszöbén című esszéjének egy rövid részletét választottam.5 A szerző 1906-ban született, és harminckilenc évesen halt mártírhalált. Élete azt bizonyítja, hogy tökéletesen tisztában volt a bizalmatlanság sötét korszakában a bizalom nélkülözhetetlen fontosságával. Nagyon fiatalon lett a teológia professzora, a hitlerizmussal szembenálló Hitvalló Egyház egyik kulcsembere és a finkenwaldei illegális lelkészképző vezetője volt. 1933-ban egy rádióbeszédben elítélte Hitlert és a fasizmus eszméit, két évvel később eltiltották a tanítástól és száműzték Berlinből. A II. világháború kitörésekor az Egyesült Államokban tanított. Barátai hiába kérték, hogy ne térjen vissza Németországba, mert ott halálos veszély fenyegeti, Bonhoef fer úgy döntött, hogy neki a hazájában a helye a vérzivataros időkben. Hazatérése után kettős életet élt: lelkipásztorként szolgált, közben az Abwehr, a német katonai elhá18

rítás tagjaként részt vett az ellenállási mozgalomban és a Hitler elleni egyik sikertelen merénylet előkészítésében. 1943 áprilisában letartóztatták, elítélték, bebörtönözték, a buchenwaldi koncentrációs táborba zárták, és 1945. április 9-én Hitler parancsára kivégezték. Bonhoeffer a letartóztatása előtt négy-öt hónappal személyes számvetésében megdöbbentő tömörséggel, egyúttal utolérhetetlen mélységgel írja le hasonló felfogású társaival közös legfontosabb gondolatait a náci rendszer tombolása alatti német társadalomról. A csupán tizenöt oldalnyi mestermű tizenhat területet vett górcső alá, melyek címei: Talajtalanság, Ki állja meg a helyét?, Civilkurázsi?, A sikerről, Az ostobaságról, Megvetés?, Immanens igazságosság, Néhány hittétel Isten igazságosságáról a történelemben, Bizalom, Minőségérzék, Részvét, A szenvedésről, Jelen és jövő, Optimizmus, Életveszély és halál, Használhatók vagyunk még?6 A gondolatsor közepén szerepel a bizalom témája, véleményem szerint nem véletlenül: mintha ez lenne az esszé központi eleme, ez kapcsolná egységbe a különböző területeket. A rövid részletet érdemes egészében is elolvasnunk a további vizsgálódás előtt. „Hogy mi az árulás, azt szinte valamennyien megtapasztalhattuk. Júdás, aki azelőtt annyira érthetetlennek tűnt, ma már nagyon is az ismerősünkké vált. A levegőt, amelyben élünk, szinte az elviselhetetlenségig 19

1. fejezet Az árulás hétköznapisága „Hogy mi az árulás, azt szinte valamennyien megtapasztalhattuk.” (Bonhoeffer) A nyolc-kilenc évtizeddel ezelőtti hitleri Németországban valóban szinte mindenki saját bőrén tapasztalta meg az árulás borzalmát, de aktuális ez a megállapítás napjainkban is? Vannak árulók közöttünk is? Az áruló szó egyik jelentése: aki megtagadja azt, amire elkötelezte magát. Mi mindenre kötelezzük el magunkat az élet ünnepélyes pillanataiban, és mi mindent ígérünk meg a hétköznapokban? Fel vagyunk háborodva azon, hogy mások milyen könnyelműen ígérgetnek – még olyasmit is, amiről már az ígéret pillanatában tudják, hogy nem képesek vagy eszük ágában sincs teljesíteni. Ráadásul, ha kiderül az igazság, akkor könnyedén elintézik egy „boccsal”. Ugyanakkor nem akarjuk észrevenni saját hasonló magatartásunkat, vagy ha tudatában 23

vagyunk is, rögtön felmentjük magunkat lapos szólamokkal: „de hát ez ma már nem bűn”, „én csak jót akartam”, „mindenki ezt csinálja”, „végső soron nem igazán ártottam senkinek”. Pedig ez a gondolkodás- és viselkedésmód árulás. Ha az árulókat elítéljük, akkor a kegyes árulókat – így saját magunkat – is el kellene ítélnünk. Az talán a fő különbség Bonhoeffer korának és napjaink árulása között, hogy akkoriban tisztában voltak azzal az emberek, hogy ők árulók vagy elárultak – sok esetben mindkettő egy személyben –, miközben mi sokszor nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni a szomorú tényeket. Az áruló éles ellentéte a bizalomra méltó embernek. A Lexikon zur Bibel [Lexikon a Bibliához] szerint: „Aki hűséges, gondolkodásában és cselekedeteiben egyenes úton jár, és tartja magát a szavához: az bizalomra méltó.”9 Mint A megosztott tudás hatalom című könyvemben kifejtem, korunk szervezetei csak akkor képesek működőképesek maradni, ha az egyes emberek és a különböző részlegek között valódi tudásmegosztás folyik, szabadon áramlik a tudás.10 Úgy tűnik, hogy ezt az igazságot évtizedek óta hiába sulykolják a legjobb egyetemek, nagy cégek, kiváló tanácsadók: a gyakorlatban sok a látszólagos és kevés a tényleges tudásmegosztás. Miért nem adják át szívesen az emberek másoknak a tudásukat? Egyesek a hatalom 24

és a biztonság elvesztésétől félnek, és vannak, akik ódzkodnak a kölcsönösségtől, attól, hogy elfogadjanak valamit másoktól. Sokan idő- és eszközhiányra hivatkoznak, vagy rossz tapasztalataik vannak, mert mások leértékelték a tudásukat, de gyakori ok a tudásmegosztással járó fáradozások elismerésének hiánya és a hagyományok visszahúzó ereje is. Ha megkapargatjuk a felszínt, és mélyebbre ásunk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az érzékelhető okok mögött a bizalomhiány, a bizalom különböző torzulásai és az elárulástól való félelem húzódik meg. Törvényszerű lenne, hogy bár jól tudjuk: a bizalomról nem mondhatunk le, sőt mélyen vágyunk rá, ugyanakkor képtelenek vagyunk megélni? A tudás és a gyakorlat, a „jó lenne” és az „ez van” közötti szakadék áthidalása szempontjából nagyon fontosnak tartom Ingolf U. Dalferth filozófus és teológus Vertrauen ist menschlich [A bizalom emberi dolog] című tanulmányát. Szerinte alapvető különbség van a bizalom nem teológiai, illetve teológiai nézőpontból való vizsgálata között. Az előbbi esetben az Istennel való kapcsolat nem játszik döntő szerepet, míg az utóbbiban ez a kapcsolat határozza meg a világnézetünket. Az Isten feltétel nélküli, bizalomteljes hozzánk fordulása miatt kell nekünk is a többi emberhez előfeltételek nélkül, bizalommal viszonyulnunk – akkor is, ha csalódtunk bennük. Ez 25

a hozzáállás nem a másik érdemein alapul, hanem azon, hogy Isten feléje is ugyanazzal a feltétel nélküli bizalommal fordul, mint hozzánk. A keresztényi módon megélt bizalom ellentétes azzal, amit a mindennapi életben tapasztalunk. A bizalom akkor nevezhető csak szabadnak, ha független attól, hogy a másik ember megérdemli vagy sem: „Csak a szabad bizalom tud ellenállni a frusztrációnak, mert nem attól függ, hogy viszonzásra talál-e. A bizalmatlanság, a bizalomhiány és a bizalomban való csalódás világában ilyen szabadon bízni nem minden álláspontból lehetséges és értelmezhető. Keresztény álláspontból azonban nem lehetséges és nem értelmezhető másfajta bizalom.”11 *

Barnabással először nagylelkű, önzetlen és megbízható adakozóként találkozunk a Bibliában: „Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták és letették az apostolok lába elé, aztán szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá. József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, mivel földje volt, eladta azt, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.” (ApCsel 4,34–37) 26