Originally published in the U.S.A under the title: Where the Light Fell: A Memoir Copyright © 2021 by Philip Yancey
Hungarian edition © Harmat Kiadó, 2022 All rights reserved. Minden jog fenntartva. Fordította: Szabadi István
Ahol másként nem jelöltük, a bibliai idézetek forrása a Magyar Bibliatársulat által kiadott revideált új fordítású Biblia (2014).
E kiadvány a kiadó írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, nem tehető közzé sem elektronikus, sem más formában.
yancey_ahova_a_feny.indd 4
2022. 03. 21. 9:49:16
PHILIP YANCEY
Ahová a fény vetült MEMOÁR
HARMAT Budapest, 2022
yancey_ahova_a_feny.indd 3
2022. 03. 21. 9:49:16
TARTALOM ELSŐ RÉSZ: A CSALÁDI PARCELLA 1. A titok / 11 2. A hazárdjáték / 17 3. Elmúlás / 29 4. Az eskü / 37 MÁSODIK RÉSZ: GYERMEKKOR 5. Ébredések / 45 6. Veszélyek / 63 7. Egyház / 75 8. Tanulás / 91 9. Mobilproli / 105 HARMADIK RÉSZ: GYÖKEREK 10. Dél / 121 11. Philadelphia / 135 12. Anya / 145 13. Rajongás / 159 NEGYEDIK RÉSZ: ZŰRZAVAR 14. Középiskola / 179
yancey_ahova_a_feny.indd 7
2022. 03. 21. 9:49:16
15. Hasadás / 193 16. Átalakulás / 207 17. Crescendo / 223 18. Főiskola / 237 19. Kívülállók / 251 ÖTÖDIK RÉSZ: KEGYELEM 20. Rezgések / 269 21. Kapcsolat / 285 22. Marshall / 293 23. Az átok / 307 24. Fivérek / 323 25. Utóhatás / 335 A szerző utószava / 349
yancey_ahova_a_feny.indd 8
2022. 03. 21. 9:49:16
A napot végül a napsugarakat követve értem el. – Lev Tolsztoj (Lásd Tatyjana Tolsztaja: Avec Léon Tolstoï)
yancey_ahova_a_feny.indd 6
2022. 03. 21. 9:49:16
Semmihez sem fogható gyötrelem, ha el nem mondott történetet hordunk magunkban. Zora Neale Hurston: Dust Tracks on a Road
1. FEJEZET
A TITOK Csak főiskolásként tudom meg a titkot apám haláláról. Barátnőm, aki később a feleségem lesz, először jár a szülővárosomban, Atlantában 1968 elején. Meglátogatjuk a nagyszüleimet anyámmal együtt, eszünk néhány falatot, aztán átmegyünk a nappaliba. A nagyszüleim a két fotelben foglalnak helyet, Janet és én velük szemben, a kanapéra ülünk. A háttérben halkan szól a tévé, a rém unalmas Lawrence Welk Show megy. Nyolcvanéves nagyapám rendszerint végighorkolja a műsort, épp csak annyira ébred fel, hogy kijelentse: „A legjobb show, amit valaha láttam!” Ma este azonban mindenki éber, Janetre szegeződik a figyelem. Philip még sosem mutatott be senkit. Biztosan komoly a dolog! A beszélgetés nehézkesen döcög, aztán Janet megkérdezi: „Mesélnének a Yancey családról? Úgy sajnálom, hogy nem ismerhettem Philip édesapját.” Janet érdeklődése lázba hozza nagyanyámat. Feláll, a szekrényfiókban keresgél, majd egy köteg fotóalbummal és családi emlékkönyvvel tér vissza. Lapozgatás közben Janet igyekszik kiigazodni a felvillanó nevek és arcok sűrűjében. Ez az ősünk a Konföderáció oldalán harcolt a polgárháborúban. Az a távoli unokatestvér egy pókcsípésbe halt bele. Az apját a spanyolnátha vitte el. Hirtelen megsárgult újságkivágás hull ki az albumból, a The Atlanta 11
yancey_ahova_a_feny.indd 11
2022. 03. 21. 9:49:16
A családi parcella
Constitution egyik cikke. Amikor lehajolok, hogy felvegyem a padlóról, sosem látott fotón akad meg a szemem. Szívfájdítóan aszott férfi fekszik egy kórházi ágyon, feje párnákkal felpolcolva. Mellette fiatal nő ül mosolyogva, fölé hajol, kanállal eteti. Rögtön felismerem, anyám az. Karcsúbb és fiatalabb, de ugyanaz a karakteres orr, ugyanaz a sűrű, göndör haj. Már látszanak rajta a gond ráncai, amelyek mostanra az egész homlokát behálózzák. A képfelirat láttán ledermedek: „A gyermekbénulásos beteg és felesége elutasítja a »vastüdőt«”. Közelebb tartom a képet, és kizárom a háttérben duruzsoló csevegést. Mintha felnagyítva látnám a nyomtatott szavakat. A huszonhárom éves baptista lelkipásztor, aki két hónappal ezelőtt betegedett meg járványos gyermekbénulásban, elhagyta a „vastüdőt”, amelybe a Grady Kórházban helyezték, mert, mint fogalmazott, „Úgy hiszem, ezt akarja az Úr”. Marshall Yancey tiszteletes – Hapeville, Poole Creek Road 436. alatti lakos – azt mondta, Georgiától Kaliforniáig közel ötezren imádkoznak a gyógyulásáért, és bízik abban, hogy állapota hamarosan javulásnak indul. Orvosai tanácsa ellenére, saját felelősségére távozott a Grady Kórházból.
Orvosai tanácsa ellenére, olvasom és beleborzongok, mintha valaki jeges vizet öntene végig a hátamon. Janet megérzi, hogy történt valami, és ahogy kérdő tekintettel rám pillant, a bal szemöldöke felszalad a frufrujáig. Odacsúsztatom neki a kivágott cikket, hogy ő is elolvassa. Az újságíró a Grady Kórház egyik orvosát idézi, aki hangsúlyozza, hogy a lélegeztetőgép elhagyása „súlyos károsodást okozhat”. Majd egy csontkovács szólal meg, aki szerint a beteg állapota „határozottan javul”, és hat héten belül lábra állhat, ha továbbra is részt vesz a kezeléseken.
12
yancey_ahova_a_feny.indd 12
2022. 03. 21. 9:49:16
A titok
A cikkben anyámról is szó esik: Mrs. Yancey, a lelkipásztor ifjú, kék szemű felesége magyarázatot adott arra, miért távozott a férje a kórházból. „Úgy éreztük, jobb, ha nem fekszik tovább abban a vastüdőben. Sokan imádkoznak érte, akik hisznek a csodás gyógyulásban. Hiszünk az orvosokban is, de meg vagyunk győződve arról, hogy Isten meghallgatja az imáinkat, és a férjem meggyógyul.”
Az újság dátumára pillantok: 1950. december 6. Kilenc nappal apám halála előtt. A fejembe tódul a vér. Janet a cikk végére ér. Erről miért nem beszéltél soha? – kérdezi a tekintete. Némán jelzem, hogy meg vagyok döbbenve: Mert nem tudtam! Százszor, ezerszer hallottam apám halálának hőstörténetét arról, hogyan sújtotta le a kegyetlen kór a tehetséges, fiatal igehirdetőt ereje teljében, nincstelen özvegyére hagyva a nemes feladatot, hogy valami értelmet csikarjon ki a tragédiából. Egész gyerekkoromat meghatározta, sőt megkötözte az eskü, amit anyám tett – hogy a bátyám és én a vállunkra vesszük apánk életének köpenyét, és jóvá tesszük a tragédiát. A halálához vezető körülmények háttértörténetét azonban sohasem hallottam. Amikor visszateszem a cikket az emlékkönyvbe, a szemközti oldalon hasonló beszámolót találok anyám szülővárosának napilapja, a The Philadelphia Bulletin egyik számából. Véletlenül fedezem fel, hogy ez az ember, akit sosem ismertem, a hit óriása, akinek árnyékában éltem annyi éven át, afféle „szent bolond” volt. Elhitette magával, hogy Isten meggyógyítja őt a betegségéből, és mindent kockára tett – a karrierjét, a feleségét, a két fiát, az életét –, ám végül vesztett. Úgy érzem magam, mint Noé egyik fia, amikor meglátja apja meztelenségét. Rádöbbenek, hogy a hit, amely olyan magasra emelte apámat, és több ezer támogatót szerzett neki, végül a halálát okozta.
13
yancey_ahova_a_feny.indd 13
2022. 03. 21. 9:49:16
A családi parcella
Ahogy az ágyban fekszem aznap éjjel, emlékek és történetek villannak elém a gyerekkoromból, ám ezúttal egészen más megvilágításban. Fiatal özvegy borul a férje sírjára, és zokogva ajánlja fel két fiát Istennek. Ugyanez az özvegy, az anyám gyors imát rebeg – „Uram, inkább vedd őket magadhoz, hacsak nem…” –, mielőtt segítséget hívna a fiaihoz, akik görcsök közt vergődnek a padlón. Haragja kirobban, valahányszor úgy tűnik, hogy a bátyám vagy én letérünk a végzetünkként kijelölt útról. Szörnyű felismerés hasít belém. A bátyám és én vagyunk a jóvátétel, hogy helyrehozzuk a fatális hibát, amit a hit vétett. Nem csoda, hogy anyánk olyan különös felfogást alakított ki a gyereknevelésről, és olyan hevesen küzd, hogy rövid pórázon tartson minket. Kizárólag mi adhatunk értelmet apánk halálának.
M IU TÁN RÁBUKKANOK AZ újságcikkre, sokat beszélgetek anyával. „Nem volt az élet, beszorítva abba a gépbe – mondja. – Képzeld el, ha felnőtt férfi létedre a legyet sem tudnád elhajtani az orrodról! Mást se akart, csak hogy szabaduljon a Grady Kórházból. Könyörgött, hogy ne hagyjam, hogy visszavigyék oda.” Józan érvek, mégsem győznek meg. „Ezt értem – tiltakozom –, de miért most hallok először erről az imával való gyógyításról? Véletlenül kell megismernem apám halálának legfontosabb részletét egy albumból? Egy újságírót és egy fotóst is beengedtél a kórterembe! Nekik elmondtad az igazságot, de a bátyámnak és nekem nem!” Miután lehull a lepel, apám halálának rejtélye új, ellenállhatatlan erővel hajt az igazság felé. Mikor kérdezősködni kezdek, a család egyik barátja bizalmába avat: „Döbbenten hallottuk, hogy apádat egy jól felszerelt kórház helyett egy kiropraktikai központban kezelik tovább.” Úgy érzem magam, mintha valaki fordított volna egyet családi mítoszunk kaleidoszkópján, mire a töredékek szétszóródtak, és egészen új mintázattá álltak össze. A hírt megosztom renegát bátyámmal is, 14
yancey_ahova_a_feny.indd 14
2022. 03. 21. 9:49:16
A titok
aki magára haragította anyát, amikor csatlakozott az atlantai hippi ellenkultúrához. Ő rögtön levonja a következtetést, hogy anyánk megfosztott minket az apánktól, amikor „megrövidítette” a saját férje életét. Kis családunkban szakadék nyílik, amelyet talán sosem tudunk áthidalni. Nem tudom, mit is gondoljak. Csak annyit tudok, hogy félrevezettek. Most, hogy a titok napvilágra került, elhatározom, hogy egy nap a végére járok és megírom, amilyen hitelesen csak tudom.
15
yancey_ahova_a_feny.indd 15
2022. 03. 21. 9:49:16
Emléknek nevezzük azt, ami megmarad, amikor valami megtörténik, és nem válik teljesen meg nem történtté. Edward de Bono: The Mechanism of Mind
4. FEJEZET
AZ ESKÜ Apám hiányát gyerekként inkább valamiféle jelenlétnek érzem. Szellemalaknak, akit anyánk a kulcspillanatokban megidéz, mint valami dzsinnt. Apátok lát titeket. Apátok büszke lenne rátok. Mivel nincs apám, más vagyok, mint az iskolatársaim, ami nincs ellenemre. Néha ennek köszönhetem, hogy megúszom a szekálást, míg máskor csak még jobban bántanak, mert nincs, aki megvédjen és elmasírozzon a házukhoz, hogy beszéljen a szüleikkel. Néhány gyerek egyenesen Marshallnak vagy nekem szegezi a kérdést: „Hogy halt meg az apátok? ” Amikor elmondjuk, hogy gyermekbénulásban, nagyot növünk a szemükben. Az 1950-es években a veszettség vagy az öngyilkosság sem váltott volna ki drámaibb hatást. Minden iskolában ott lógnak a jótékonysági szervezetek plakátjai, amelyeken fém lábmerevítőt viselő vagy rémisztő szerkezetben fekvő gyerekek láthatók. Ha hozzátesszük, hogy apánk is olyan vastüdőben feküdt, a szemek elkerekednek, mint amikor nincs mit mondani. A gyülekezetben is sok figyelemben részesülünk. Az asszonyok kotlós módjára tolonganak körül. „Szegény gyerek! – mondják, miközben egy rakoncátlan tincset igyekeznek a fejemre simítani. – Ugyanúgy nézel ki, mint apukád, azzal a csupafürt fejeddel.” A férjeik hirtelen 37
yancey_ahova_a_feny.indd 37
2022. 03. 21. 9:49:17
A családi parcella
a körmüket vagy a ruhájukra tévedt pihéket kezdik tanulmányozni. Én pedig fürdök az együttérzésben, amit családunk balsorsa vált ki az emberekből. A gyülekezetben néha vigasztalni próbálnak minket: „Édesapád elvégezte a munkáját a földön, és Isten fölemelte őt a mennybe.” Vagy ami még rosszabb: „Istennek biztosan nagyobb szüksége volt rá, mint nektek, fiúk.” A bátyám ilyenkor bánatosan lehajtja a fejét. Két évvel idősebb nálam, és tudja, hogyan mutassa szomorúnak magát, hogy az önjelölt vigasztalót további kedves szavakra késztesse. Az emberek igyekeznek vigaszt nyújtani anyánknak is, aki bibliatanítóként népszerű a közösségben. „Én mondom, nem találkoztam még a férjedhez fogható emberrel. Micsoda csapás! Gondolj bele, milyen remek misszionárius házaspár lehettetek volna ti ketten!” anyám bólint, arcán tiszteletteljes, sebzett-özvegyi tekintet. „Bizonyára oka van annak, hogy Isten ilyen hamar magához szólította őt” – mondják mások, és ez bizony talál. Mi vagyunk az oka, döntött anyám – Marshall és én. Marshall tudja, hogyan nyugtassa meg anyát, amikor hirtelen felugrik a vacsoraasztal mellől, és egy kis időre eltűnik a szobájában. Egy alkalommal, amikor anya a konyharuhával itatja a könnyeit, Marshall azt mondja neki: „Apa élőbb, mint mi.” anya a gyülekezetben és telefonon is gyakran elmeséli a történetet, a kicsi Marshall pedig dagad a büszkeségtől. Ami engem illet, csak annyit tudok biztosan, hogy apám elment. Szeretnék én is szomorúnak látszani, mint Marshall, de nem tudom, hogyan. Látom, hogy az emberek sírnak a halál miatt, és azt is felfogom, hogy ami apámmal történt, az életünk legnagyobb tragédiája – de belül nem érzek semmit. Apám még csak nem is emlék, csupán egy sebhely.
F e lt ű n i k , M I LY E N KOMOLY dolog a halál. Anya hűségesen elolvassa az újság „Gyászrovat” feliratú, apró betűs oldalát. Vagy valahányszor autóban ülünk, és elhalad mellettünk egy gyászmenet, lehúzódunk, és 38
yancey_ahova_a_feny.indd 38
2022. 03. 21. 9:49:17
Az eskü
tiszteletünk jeleként a többi autóval együtt várakozunk. A halál az az egyszeri esemény, amikor minden senkiből valaki lesz. Anya magával visz több temetésre is, ami délen általában nyitott koporsóval zajlik. A halott ember egészen olyan, mint az élők, csak nem mozog, és csukva van a szeme. Szeretnék hozzáérni a halotthoz, hogy érezzem, milyen az érintése, de kicsi vagyok, nem érem fel egykönnyen. Amikor lopva megpróbálok benyúlni a koporsóba, kabátom fémgombjai megkarcolják az oldalát. Gyorsan elkapom a kezem remélve, hogy senki sem hallotta a zajt. Apám egy vén, vidéki sírkertben fekszik az erdő fái között, és anya gyakran elvisz minket oda a vasárnapi istentisztelet után. Georgiában forrón tűz a nap, Marshall és én meglazítjuk a nyakkendőnket, levetjük a zakónkat, és óvatosan kerülgetjük a sáros pocsolyákat. Sírok közt bóklászunk – látványos emlékművek, angyalszobrok, gránitba faragott versek, kőbárányok és halott csecsemők nyughelyét jelző kerubok között. Néhány sír a polgárháborúban elesett katonák emlékét őrzi. A szegények számára elkülönített területen nincsenek fejfák felirattal, csak kereszt alakban összeszegezett deszkák jelzik a sírokat. Néhány kereszten ott van az elhunyt fényképe. A képet átlátszó műanyag fedi, amely alatt csak úgy hemzsegnek a hangyák a harmatcseppek körül. Amíg mi, fiúk a temetőben barangolunk, anyánk a Yancey család parcellájánál áll, amelyet málladozó cementszegély vesz körbe. Apánk sírköve, a haditengerészet adománya, az egyik legegyszerűbb síremlék, nem több a talaj szintjén fekvő táblánál, belevésve születésének és halálának időpontja. Anya a többi Yancey-ről mesélne, akik ott nyugszanak, de nem figyelünk rá. Inkább kígyóra vadásznánk. Ahogy növünk, egyre nagyobb nyűgnek érezzük a temetői látogatásokat. Anya ragaszkodik hozzá, hogy szedjük össze a szemetet, a rossz autógumikat és a kiszórt alsóneműket, amelyeket néhány faragatlan alak hajigált át a kerítésen. Ha szusszanásnyi szünetet tartanánk, be39
yancey_ahova_a_feny.indd 39
2022. 03. 21. 9:49:17
A családi parcella
lekezd az ezerszer hallott történetekbe olyan rokonokról, akiket nem is ismerünk. Az egyik temetőlátogatásunk azonban más, mint a többi. Nem emlékszem, mennyi idős voltam – talán kilenc- vagy tízéves –, de olyan elevenen él bennem a jelenet, mintha tegnap történt volna.
É PPEN H AZAÉRT Ü NK A szertartásszerű vasárnap délutáni temetőlátogatás után. Anya valamiért arra kér minket, hogy üljünk le a konyhaasztalhoz, ahol enni szoktunk, bár még nincs vacsoraidő. Marshall és én egymásra nézünk, azon töprengünk, vajon mi rosszat tettünk. Anya bal kezében fehér kávésbögre, egy kanál nyele kandikál ki belőle. Megkavarja a kávét, de nem iszik belőle. Szokatlanul komolynak tűnik. Megtörli a szemét, és nyel néhányat, mielőtt megszólal. Azzal kezdi, hogy felidézi Anna történetét Sámuel első könyvéből, amit már ismerünk a vasárnapi iskolából. Anna mindennél jobban vágyott egy gyermek után. Újra és újra elment a templomba, és olyan kitartóan, olyan szenvedélyesen imádkozott, hogy a pap azt hitte, részeg. Anya több részt is felolvas nekünk a „Jakab király”-féle Bibliából. „Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól! Anna pedig felele, és monda néki: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt.”* Marshall és én lopva összenézünk. Anya hangjából érezzük, hogy jobban tesszük, ha most nem kuncogunk a részegítő italon. „Anna meddő volt – folytatja anya –, vagyis nem lehetett gyereke. De Isten meghallgatta az imáját: »Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem. Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve!«” * Szent Biblia. Revideált Károli-fordítás. 40
yancey_ahova_a_feny.indd 40
2022. 03. 21. 9:49:17
Az eskü
Egy pillanatra elhallgat, én meg azon töröm a fejem, milyen lehet az, ha valakit az Úrnak szentelnek, ha kölcsönadnak Istennek. „Válaszul Isten fiúgyermeket adott Annának, akit Sámuelnek nevezett el. És amint elválasztotta Sámuelt, úgy hároméves kora körül – épp ennyi idős voltál, Marshall, amikor apukád meghalt –, elvitte a templomba, és átadta Istennek.” Marshall félig csodálkozva, félig aggódva néz anyánkra. Hová akar kilyukadni? De nem szólunk semmit. Anya habozik, mintha nem tudná, hogyan folytassa. „Fiúk, ti ezt nem tudjátok, de mielőtt férjhez mentem, megműtöttek, hogy meggyógyítsanak egy női bajból. Az orvos azt mondta, hogy valószínűleg soha nem lesz gyerekem. Apukátok és én imádkoztunk, és majdnem pontosan egy évvel az esküvőnk után megszületett Marshall. Nehéz terhesség volt, majdnem belehaltam. Aztán két évre rá te is megérkeztél, Philip.” Megáll, hogy megtörölje az orrát egy zsebkendővel, majd megtörli a szemét is. A szívem olyan hangosan ver, hogy azon gondolkodom, vajon anyám is hallja-e. „Alig egy évvel később apukátok meghalt. Nem tudtam, mit tegyek. Minden álmom meghiúsult. Egészen addig hittem abban, hogy Isten Afrikába akar küldeni misszionáriusnak. Sokan vállalták, hogy támogatnak minket, és imádkoznak értünk, aztán hirtelen minden széthullott. Megígértem apukátoknak, hogy nem költözünk vissza Philadelphiába, itt maradtam hát, távol a családomtól két gyerekkel, férj és munka nélkül. A régi gyülekezetem Pennsylvaniában úgy döntött, hogy havi ötven dollárt küld, de csak a lakbérünk ötvenhárom dollár volt. Nem tudtam, hogy fogunk boldogulni.” Egy ideig a kávét kavargatja, majd folytatja. „Kimentem a temetőbe, ahhoz a sírhoz, ahol ma is megálltunk. Nem sokkal a temetés után történt, a sírt még friss földhalom fedte. Arcra borultam a porba, a karomat széttártam, zokogtam és Istenhez kiáltottam. Mint Anna. Ezt a történetet hozta elém Isten. Ott és akkor Istennek szenteltelek 41
yancey_ahova_a_feny.indd 41
2022. 03. 21. 9:49:18
A családi parcella
titeket. Azt kértem tőle, hogy töltse be általatok az álmunkat, hogy ti menjetek helyettünk misszionáriusnak Afrikába. Akkor éreztem először valami békességet apukátok halála óta.” Egyikünk sem mozdul. A gyomrom kavarog, lélegezni sem merek. Még sose láttuk ilyennek anyát. Ha sír, általában átmegy a másik szobába. Az orrát törölgeti, majd mond még valamit. „Úgy döntöttem, hogy nem megyek férjhez újra. Az én feladatom az, hogy rátok vigyázzak. Kisebb korotokban mindketten betegesek voltatok. Marshall, te Arizonában sivatagi lázat kaptál, az orvosok reumás láznak mondták. Hányszor szaladtam veled a kórházba, mert annyira felment a lázad, hogy majdnem görcsöt kaptál! Philip, neked asztmád és tüdőgyulladásod volt. A tüdődet is kiköhögted. Veled is megfordultam jó néhányszor a sürgősségi osztályon. Minden alkalommal, mielőtt beültettelek volna titeket az autóba, letérdeltem, és így imádkoztam: »Uram, ha nem akarod, hogy betöltsék apjuk helyét az afrikai misszióban, akkor inkább vedd el őket most! A tieid. Neked adtam őket.«” Egy percig csak ülünk ott, de mintha egy óra telne el, fogalmunk sincs, mit mondhatnánk. Szólni szeretnék, de a nyelvem megdagad, a szám kiszárad. Kezemet síró anyám karjára teszem. Marshall átöleli. Ekkor ütközünk bele először anyánk esküjének rettenetes erejébe. Ahogy felállok az asztaltól, különlegesnek érzem magam, kiválasztottnak. Nem is sejtem még, milyen kegyetlen alakot ölt végül az az eskü. Anna hálaáldozatként adta Istennek a fiát. Marshall és én azonban másfajta áldozatok voltunk – talán a bűntudaté vagy az árulásé. Idővel Anna története lesz az, amit a legkevésbé kedvelek a Bibliában.
42
yancey_ahova_a_feny.indd 42
2022. 03. 21. 9:49:18