PHILIP YANCEY
Mire megyünk Istennel?
HARMAT Budapest, 2021
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 3
2021. 09. 08. 9:51:15
Originally published in the U.S.A. under the title: WHAT GOOD IS GOD? In Search of a Faith that Matters Copyright © 2010 by Philip D. Yancey and SCCT Translated by permission. Hungarian edition © 2012 by Harmat Kiadó All rights reserved. Minden jog fenntartva. Első kiadás 2012, második kiadás 2021 Fordította: J. Füstös Erika Felelős szerkesztő: Ferenczi Andrea Borító: Lente István ISBN 978-963-288-636-7
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 4
2021. 09. 08. 9:51:15
Tartalom Amiért kutatni kezdtem / 7 A legkegyetlenebb hónap / 17 Hol van Isten, amikor valami fáj? / 31 Földalatti mozgolódás / 45 Alulról építkezve / 61 Ahonnan már nincs lejjebb / 75 A kegyelem olyan, mint a víz: lefelé folyik / 85 A kételkedők apostola / 99 Két világ lovasa / 111 Élet a burokban / 123 Bárcsak tudtam volna! / 137 A legesélytelenebbek / 153 Növekedvén a kegyelemben / 169 Egy város hamvain / 185 Ezen a kősziklán / 195 Homokdűnék és felhőkarcolók / 211 Áradó patak a sivatagban / 225 A komédia és a tragédia / 241 Bárcsak alkoholista lehetnék! / 255 A megszakított utazás / 271 Tűz alá vetett kegyelem / 285 Utószó / 301 Jegyzetek / 307
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 5
2021. 09. 08. 9:51:15
Amiért kutatni kezdtem
K
étezernyolc késő novembere volt, közeledett a kiadóm által szervezett indiai utunk vége. Öt városban tartottam előadást a könyveimben felvetett témákról. Az utolsó állomásom India legnagyobb városa, Mumbai volt. A sors úgy hozta, hogy éppen előadásom estéjén érte a várost az a bizonyos rettenetes terrortámadás, amelynek során fegyveresek gránáttal és géppisztollyal támadtak a fő turistaközpontokra, és százhatvanöten életüket vesztették. A várost körülzárták a hatóságok, a szerzői estemet le kellett mondanunk. Helyette egy kisebb gyülekezet rögtönzött istentiszteletén vettem részt, ahol alkalmam volt néhány szót szólni. Félelem és szomorúság uralta az egész estét. Valamivel később, hazautazásunk napján lövöldözés tört ki a repülőtéren. Mielőtt felszálltunk volna azon kevés nemzetközi járatok egyikére, amelyeket nem töröltek, összesen ötször kutattak át minket és csomagjainkat a gépfegyverrel felszerelt biztonsági őrök. A hosszú repülőúton zaklatott lelkiállapotban gondoltam végig, milyen hasonló izgalmakban volt részem korábbi utazásaim során. Kínában titokban kellett becsempészni interjúalanyaimat a kopott hotelszobákba, nehogy a titkosrendőrség gyanút fogjon. Amikor a Virginia Tech egyetemen a tragédiától kábult diákok beszámolóit hallgattam, még magam is gyógyulófélben voltam kis híján halálos kimenetelű balesetem után. Egyszer prostituáltakkal zsúfolásig megtelt szobában beszélgettem, akik sorra elmesélték keserves élettörténetüket. Az efféle megrázó helyzetekben mindig ugyanaz a kérdés nehezedik 7
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 7
2021. 09. 08. 9:51:15
Mire megyünk Istennel?
rám: Mire megyünk Istennel? Mit nyer a hitéből az egyszerű, üldözött parasztember, az ámokfutó vérontást túlélő egyetemista, az évekig szexrabszolgaként élő nő? Ha rátalálok a válaszra, vagy legalább a közelébe jutok és megértem, mit nyújt Isten ezekben a helyzetekben, akkor talán a hit nehéz kérdéseire is választ kapok, azokra, amelyek időről időre valamennyiünknek fejtörést okoznak. Saul Bellowtól egy alkalommal, valamikor az 1980-as évek elején ezt kérdezte egy újságíró a sajtótájékoztatón: „Mi a különbség kettőnk között? ” Bellow így felelt: „Maga újságíró, ezért a napi hírek érdeklik. Én író vagyok, ezért engem az örökkévalóság hírei foglalkoztatnak.” Különös módon engem épp az újságírói pálya terelt az örökkévalóság hírei felé. Újságírói kalandozásaim során a valóság mérlegére helyezhetem mindazt, amit íróként papírra vetek. Vajon tényleg képes-e enyhülést nyújtani a „vigasztalás Istene” olyan megsebzett helyeken, mint Mumbai vagy a Virginia Tech egyetem? Begyógyulnak-e valaha a rasszizmus által ejtett sebek az Egyesült Államok déli államaiban, vagy még inkább Dél-Afrikában? Képes-e kovászként hatni a keresztény kisebbség Kína vagy a Közel-Kelet ellenséges közegében? Ezek a kérdések járnak a fejemben, akárhányszor valamilyen izgalmas feladattal nézek szembe. Nem hallgathatom el, hogy a személyes megmérettetések során rendre befelé forduló típusnak bizonyulok. Az írás magányos műfaj, s én tökéletesen jól érzem magam, amikor tucatnyi könyv társaságában egy-egy hétre elvonulok a hegyek között megbúvó faházunkba, és a helyi kisbolt eladóján kívül egy szót sem váltok senkivel. A hosszú utak fárasztóak és költségesek, a fejlődő országokban pedig sokszor a csatatéren érzem magam, amikor kiállok a pódiumra. Itthon aztán boldogan zökkenek vissza a csendes remeteéletbe. Ennek ellenére minden utazásom alkalmával izgatottan figyelem, mi történik, amikor a hittel 8
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 8
2021. 09. 08. 9:51:15
Amiért kutatni kezdtem
kapcsolatban a világtól elvonulva megfogalmazott igazságok szembetalálkoznak a valósággal. Érezhető-e bármiféle hatásuk?
N
éhány évente megjelenik egy-egy új könyv, amelyben közismerten ateista vagy agnosztikus szerzők kérdőjelezik meg általában a vallás, konkrétan a kereszténység létjogosultságát. Némelyik mű leginkább egy kamasz kirohanására emlékeztet, ám olyan is akad, amely valóban fontos kérdéseket vizsgál. Mindeközben az amerikai lakosság körében végzett közvélemény-kutatások arról adnak hírt, hogy egyre kevesebben kötődnek valamilyen valláshoz (míg 1957-ben a lakosság 2,7 százaléka volt nem vallásos, arányuk 2009-ben tizenhat százalékra nőtt). Ma már többen vannak a „nem vallásosak”, mint az episzkopális, presbiteriánus, metodista és evangélikus felekezet tagjai együttvéve. A nem vallásosak száma 1990 óta közel a duplájára nőtt, Európában pedig még jelentősebb az arányuk. Különös, hogy a magukat „nem vallásosnak” nevezők kétharmada hisz Isten létezésében. Egy részük képmutatónak, illetve irrelevánsnak tartja az intézményes vallást, míg egyesek nem értik, mi a szerepe Istennek. Nem is olyan régen az „istentelen kommunizmusnak” ellenálló Nyugaton a vallás még fontos védőbástyaként szolgált, ám mára épp a vallási fanatikusok váltak legfőbb ellenségeinkké. Nem csoda, hogy egyre többen kételkednek a vallás és a hit létjogosultságában, értékében. A keresztény hit védelmezői általában pontról pontra megfogalmazott érveik segítségével veszik fel a harcot a kétkedőkkel. Jómagam azonban, újságíróként, másképp közelítem meg a kérdést. Én inkább körülnézek a világban, és megvizsgálom, miként nyilvánul meg a hit az emberek mindennapjaiban, különösen szélsőséges élethelyzetekben. A valóságos hitnek pozitív változásokat kell felmutatnia, hiszen csak így adhat lényegi választ a kérdésre: „Mire megyünk Istennel? ” 9
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 9
2021. 09. 08. 9:51:15
Mire megyünk Istennel?
A modern technológiai fejlesztések része az úgynevezett „asztali tesztelés”. A mérnökök rendre csodás újdonságokkal rukkolnak elő: iPhone-okat, netbookokat, játékkonzolokat, notebookokat, mp3lejátszókat, optikai tárolóeszközöket terveznek. Kérdés, hogy vajon a való világban, a fogyasztók kezében is megállja-e a helyét a legújabb csodamasina. Mi történik vele, ha véletlenül lelökjük az asztalról vagy kiesik a kezünkből? Vajon azt követően is működni fog? Nos, én hasonló módon próbálom lemérni a hit használhatóságát a mindennapi életben. Utazásaim során számtalan olyan helyre eljutottam, ahol a keresztényeket elnyomás, erőszak, betegség teszi napról napra próbára. Ebben a könyvemben mesélek Kínáról, ahol az egyház az ateista uralom ellenére is növekszik; a Közel-Keletről, ahol egyre fogy az egykor virágzó kereszténység ereje; Dél-Afrikáról, ahol ras�szista múltját igyekszik kibogozni a vegyes bőrszínű hívők közössége. Az Egyesült Államokban nemcsak a Virginia Tech egyetemen és a prostituáltak gyűlésén jártam, hanem egy chicagói alkoholistacsoportban, valamint a déli államok, vagyis az úgynevezett Bibliaövezet két zárt közösségében is. Ezek a látogatások saját hitem „asztali tesztjei”. Ilyenkor dől el, hogy valóban komolyan gondolom-e mindazt, amit otthon, Coloradóban leírok. Hihetek-e igazán János apostol szavaiban: „nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van”? Hirdethetem-e ezt az igazságot annak a nőnek, aki csak prostitúcióval tudja eltartani a gyermekeit? Az alkoholistának, aki egész életében függősége rabja? Netán a legkegyetlenebb dél-afrikai börtönben sínylődő elítéltnek? Elismerem, nagyobb kockázatot vállalnék a hitemmel, ha kizárólag az amerikai egyházat ismerném, amely sokszor nem tűnik többnek egy önfenntartó intézménynél. Ám a világ más pontjain korántsem ez a helyzet. Szinte minden utamról felbátorodva, megerősödött hittel 10
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 10
2021. 09. 08. 9:51:15
Amiért kutatni kezdtem
térek haza. A keresztényeknek csupán az egyharmada él a nyugati világban, én pedig kiváltságos helyzetemnél fogva saját szememmel láthatom, mit végez Isten a világ többi részén. Tanúja lehettem a kiengesztelődés csodájának Dél-Afrikában; a világ számokban kifejezve is legnagyobb lelki ébredésének, amely az elnyomó kínai hatalom alatt megy végbe; tapasztalhattam, miként fordul az indiai keresztény közösség a bolygónkon élő legmegvetettebb népcsoport felé. Íróként feladatomnak érzem, hogy beszámoljak ezekről a jó hírekről az elcsigázott Nyugaton, már csak azért is, mert ezek a hírek ritkán jelennek meg a CNN tudósításai között.
Ő
szintén megvallva, azért is vállalom szívesen ezeket az utazásokat, mert így lehetőségem nyílik találkozni az olvasókkal. Afrikában Sedrák, Mesák, Abednégó, Beauty, Precious, Thanks, Witness, Gift és Fortune nevű személyekkel találkozom, sőt a Fülöp-szigeteken még ezeknél is egzotikusabb nevekbe botlom: Bot, Bos, Ronchie, Bing, Peachy, Blessie, Heaven, Cha Cha, Tin Tin. Nem vagyunk egyenrangú kapcsolatban – viccelődtem régebben a dedikálások alkalmával. – Ön mindent tud rólam, hiszen előbb-utóbb a legtöbb gondolatomat, történetemet vagy tettemet megírom valamelyik könyvemben. Viszont én semmit sem tudok önről. Úgyhogy ebben a néhány percben, amit együtt töltünk, és dedikálom a könyvemet, kérem, mesélje el élete legnagyobb titkát! Valami olyasmit, amit még soha senkivel nem osztott meg. Végül felhagytam ezzel a szokásommal, mert egyesek komolyan vették a kérésemet, és olyan titkokba avattak be, amelyeket nem lett volna jogom megismerni. Közben rácsodálkozom, milyen mély kötődés jöhet létre olvasó és író között, noha soha életünkben nem láttuk egymást. Ezek a találkozások arról győznek meg, hogy nem én küzdök egye11
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 11
2021. 09. 08. 9:51:15
Mire megyünk Istennel?
dül azokkal a kérdésekkel, amelyek rendre előbukkannak a könyveimben. Olykor magam sem értem például, miért lyukadok ki újra és újra a szenvedés témakörénél. Aztán a következő könyvbemutató körutamon megismerkedem egy szakállas idős úrral, aki odacsoszog a mikrofonhoz és azt mondja: „Isten Parkinson-kórral sújt. Hogyan gondolhatnám, hogy meghallgatja, amit imáimban kérek tőle? ” Öngyilkosságokról, születési rendellenességekről, halálos betegségekről, teherautó által elgázolt gyerekekről hallok. Egy nő elmeséli, miért imádkozik tizenkilenc éve (épp ennyi ideje él erőszakos férje mellett). „Uram, ha valakit ma elüt egy részeg sofőr, hadd legyen az én férjem az áldozat!” Odabiceg hozzám egy szklerózis multiplexben szenvedő fiatal nő és elmondja: igyekszik minél többet megtudni az imádságról, mert olyan rohamosan romlik az állapota, hogy nemsokára semmi másra nem lesz képes. A kegyelemről tartott előadásom végén egy nő lép a könyvasztalhoz, és feltárja előttem, hogy meg kellene tanulnia megbocsátani. Bizony, mindnyájan így vagyunk ezzel – felelem. Nem, nem, nekem komolyan szükségem lenne rá! – győzködi saját magát is, majd elmeséli, hogy az apja megölte a férjét. „Először a múltamat vette el tőlem, azzal, hogy bántalmazott, most már a jövőmtől is megfosztott.” Mégsem szeretné, ha a gyermekei meggyűlölnék a nagyapjukat, aki épp börtönbüntetését tölti. A nő mögött egy férfi vár türelmesen a sorára, és amikor beszélgetni kezdünk, elmondja, hogy a lányát megerőszakolták a phoenixi repülőtér parkolóházában. „Úgy döntött, megtartja a babát. Kislány lett, a Grace * nevet kapta.” Az imádságról tartott előadásomat követően mosolyogva adja tudtomra egy kamaszlány, hogy mostantól a nővéréért is imádkozni fog. * Jelentése: kegyelem. 12
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 12
2021. 09. 08. 9:51:15
Amiért kutatni kezdtem
Miért? – kérdezem. „Az imént mondta, hogy imádkozzunk az ellenségeinkért!” Mögötte áll a sorban egy lelkésznő, aki élete sötét időszakáról mesél. Meghalt a fia, és az azt követő másfél évben képtelen volt rávenni magát az imádkozásra. Egy napon aztán így kiáltott Istenhez: „Istenem, nem akarok így meghalni!” Ám még így is további fél évre volt szüksége ahhoz, hogy újra imádkozni tudjon. Alagsori dolgozószobámba hazatérve minden ilyen találkozó után alázatot, meghatottságot és emelkedettséget érzek. Az Egyesült Államok keleti partján tett könyvbemutató körúton hétköznapi hívőkkel találkozom, akik olyan, látszólag tőlük idegen ügyeknek szentelik magukat, mint a pennsylvaniai hajléktalanok, a New Jersey-i szexbűnözők vagy a Harvardon tanuló ázsiai diákok problémái. Valaki egy katonáról mesél, aki szó szerint értelmezi a parancsot, miszerint imádkoznunk ildomos az ellenségeinkért. A férfi weboldalt hoz létre ATFP.org címen (Adopt a Terrorist For Prayer) [Fogadj örökbe egy terroristát imádságban], ahol ismert terroristák fényképét is közli. Ausztráliában megismerkedem két egyszerű asszonnyal, akik kézzelfogható cselekedetekre váltják a kegyelmet. Nyolcvankilenc észak-írországi politikusnak küldik el a kegyelemről szóló könyvem egy-egy példányát, és a mellékelt levélben tudatják velük, hogy világszerte sok-sok keresztény imádkozik értük és a békéért. „A könyvet sikerült jó áron, öt dollárért megszereznünk, de a postaköltség egyenként tizenhárom dollár lesz.”
E
bben a könyvben egyszerre jelenek meg előadóként és íróként. Két szerepbe bújva találkozom alkoholistákkal és a Bibliaövezetben élő egyetemistákkal, kínai cégvezetőkkel és dalitokkal, vagyis az indiai „érinthetetlenekkel”, cambridge-i C. S. Lewis-rajongókkal és johannesburgi karizmatikus hívőkkel. Ha a keresztények hite igaz, hatnia kell valamiképp ezekre az eltérő embercsoportokra, és az én hitem 13
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 13
2021. 09. 08. 9:51:15
Mire megyünk Istennel?
is erősödik a velük töltött idő alatt. Itt-ott meglepetések várnak rám: épp a Barack Obama megválasztását követő napon látogatok el oda, ahol Martin Luther King ellen merényletet követtek el, vagy váratlanul megérkezik a kínai interjúalanyom, akit követ a rendőrség. Az egyes fejezetekben nemcsak egy-egy történetet osztok meg, hanem annak hátterét is igyekszem megvilágítani, majd leírom, magam mit láttam jónak elmondani az adott találkozás alkalmával. (Az írás egyértelmű előnye a beszéddel szemben, hogy lehetőséget ad a javításra. Míg a könyvben felidézett beszédeim egy része szinte teljesen megegyezik a valóságosan elhangzottakkal, a többi esetben történt némi módosítás, amelynek révén megszabadultam az ismétlésektől, valamint a kizárólag az eredeti hallgatóság számára releváns mondandótól. Ezen kívül tapintatból megváltoztattam néhány nevet.) Utazásaim során megértettem, hogy az ember életében léteznek bizonyos egyetemes, az életkörülményeinktől független kérdések. „Mire megyünk Istennel?” – kérdezi például szinte mindenki, aki valamilyen formában szenvedéssel, halállal, szegénységgel vagy igazságtalansággal szembesül. Az elmúlt évekre visszatekintve egyértelműen körvonalazódik, milyen szándék vezérelt: újságírói tudósításaim célpontjaként olyan helyszíneket választottam, ahol esélyem adódott megtalálni a választ az említett kérdésre. Ilyenkor rövid időre beléphettem olyan embertársaim életébe, akiknek jóval nagyobb mértékű elnyomást, erőszakot és zűrzavart kellett elszenvedniük, mint ami rám valaha is várhat. Azt remélem, azért imádkozom, hogy e tíz helyszínen megszerzett tapasztalataim olvasóimat is közelebb vigyék a fenti kérdés megválaszolásához. Amikor elutaztam New Yorkba, hogy a könyv kéziratát megmutassam a kiadónak, egy hirtelen ötlettől vezérelve jegyet vettem Aretha Franklin koncertjére. A „soul királynője” a Radio City Music Hallban 14
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 14
2021. 09. 08. 9:51:15
Amiért kutatni kezdtem
lépett föl. A koncertnek az volt a csúcspontja, amikor elénekelte a One Night with the King című spirituálét. Egy éj a királlyal, És minden más lesz. Egy nap udvarában, S életed új utat vesz. Egy pillanat vele, És megváltozol. Egy éj a királlyal, és minden más lesz. A dalt hatezer konszolidált New York-i rajongó fennállva, szűnni nem akaró tapsviharral köszönte meg az énekesnőnek, miközben ráadást követeltek. Aretha egyetemes, mély emberi vágyunkra tapintott rá: mindannyian sóvárgunk a változás után, és szeretnénk hinni, hogy Isten képes valami jót kipréselni romlott bolygónkból és annak gyarló lakóiból. Vajon van-e erre reményünk és hitünk?
15
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 15
2021. 09. 08. 9:51:15
A legkegyetlenebb hónap
K
étezerhétben, egy februári vasárnap reggelen a New Mexikó-i Los Alamosból autóztam hazafelé. A coloradói határt elhagyva a változatosság kedvéért egy kihalt országúton folytattam az utam. Pár nappal korábban havazott, mégis váratlanul értek az aszfalton itt-ott felbukkanó csúszós jégfoltok. Amikor a kanyargós lejtőn hirtelen kifarolt a Ford Explorerem, harcba lendültem, és sebesen jobbra, balra, majd ismét jobbra kezdtem tekerni a kormányt. Végül a hátsó kerék mégis lecsúszott az útról. Éreztem, ahogy a puha termőföldben próbál megkapaszkodni. A kocsi az oldalára dőlt, s egyre lejjebb gurult az árokba. Hát ennyi volt, gondoltam, miközben ösztönösen, két kézzel szorítottam a kormányt, különben a két karom ide-oda csapódott volna. Lehet, hogy itt a vége. Még megijedni is alig volt időm. A szívem vadul kalapált, a rettegés és a tehetetlenség furcsa keveréke kerített hatalmába. A kocsi ötször fordult meg velem. Majdnem megsüketültem a zajtól, tört az üveg, a műanyag, a fém. A rádiókonzol szinte kilőtt a műszerfalból, az ablakok ripityára törtek. A síléceim, a bakancsom, a korcsolyám, a laptopom, a bevásárlókosaram és a bőröndöm szanaszét gurult a hegyoldalon. Aztán egyszer csak abbamaradt a gördülő száguldás, és a kocsi megállt a négy kerekén, sűrű porfelhőt hagyva maga mögött. Szállj ki! – figyelmeztettem magam, hiszen éppen elég filmben láttam, ahogy a hasonló sorsra jutott járművek lángra lobbannak. Ki17
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 17
2021. 09. 08. 9:51:15
Mire megyünk Istennel?
kapcsoltam a biztonsági övet, és a behorpadt tető alatt átpréselődve kigurultam a fűre. Vérzett az orrom, az arcom, a lábam, a karom sajgott a sérülésektől. A gerincem felső részén, a nyakam alatt nyilalló fájdalmat éreztem. Félig öntudatlanul néztem körül itt-ott megpillantva egy-egy szétszóródott holmit. Elsőként a mobiltelefonomat igyekeztem megtalálni a fűben, hiszen nem tudhattam, mikor vetődik erre valaki az elhagyatott úton. Öt perc sem telt el, amikor megállt egy autó. A fehéringes, nyakkendős mormon férfi ragaszkodott hozzá, hogy magamra terítsem a kabátját és beszálljak a kocsijába, s közben tartotta a fejem, nehogy megmozduljon, míg megérkezik a mentő. „A közelben van egy missziós templom – mondta. – Én vagyok a megyei mentőszolgálat vezetője. Tegye, amire kérem, és nem lesz semmi baj.” Jólesett engedelmeskedni. Föltett pár kérdést, hogy megállapítsa, milyen mentális állapotban vagyok: megkérdezte, milyen nap van, ki az Egyesült Államok elnöke, és mi a második keresztnevem. Pár órával később a közeli kórházban, egy hordágyhoz szíjazva tudtam meg, mi okozza a nyaki fájdalmat. – Nem is tudom, hogy mondjam el, Mr. Yancey – kezdte a fiatal orvos a CT-leletemet tanulmányozva. – Eltört a nyaka, pontosabban a harmadik nyakcsigolyája, ráadásul sajnos szilánkosan. A jó hír az volt, hogy a gerinccsatornát nem érintette a sérülés, mert akkor ugyanúgy lebénultam volna, mint Christopher Reeve. Mégsem úsztam meg rossz hír nélkül: közvetlenül a törött csigolya mellett húzódik az egyik fő ütőér, amelyet könnyedén átszúrhatott egy csontszilánk. – Odakint várakozik egy repülőgép, hogy szükség esetén azonnal Denverbe szállíthassuk – folytatta az orvos. – Készítünk egy újabb CT-felvételt, hogy lássuk, nem szivárog-e az artéria. Sajnos ez élet18
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 18
2021. 09. 08. 9:51:15
A legkegyetlenebb hónap
veszélyes állapot. Ha vér szivárog az ütőeréből, valószínűleg nem éli túl a szállítást. Tessék, itt egy telefon, a biztonság kedvéért hívja föl a szeretteit és búcsúzzon el tőlük! Összesen hat órán át feküdtem az ágyhoz szíjazva, míg az orvosok a sorsomat latolgatták. Meg kell-e műteni? Mi károsodhatott? Van-e más sérülés? A kis kórház ugyan fel volt szerelve CT-készülékkel, ám radiológusuk nem volt. A kezelőorvosaim műholdon keresztül vették föl a kapcsolatot egy ausztrál radiológuscsoporttal, ezért órákig tartott, míg megszületett a diagnózisom. Mindeközben mozdulatlanul feküdtem, felhívtam a családomat, végiggondoltam az életemet és készültem a halálra. Végül – hála Istennek! – kiderült, hogy nem sérült az artériám. Még aznap este kiengedtek a kórházból. A nyakamra merev rögzítőgallért kaptam, hogy az elkövetkező tizenkét hétben ne tudjam mozgatni a fejem. – A gallér nélkül egy lépést se tegyen! – figyelmeztetett az orvos. – Éjjel-nappal viselnie kell. Tessék, ezt a védőhuzatot használja zuhanyzás közben! Egyetlen óvatlan lépés, és meghalhat. Az ezt követő három hónapban egyetlen éjszakát sem aludtam át. Az olvasáshoz jól meg kellett emelnem a könyvet az ölemben tartott állványon. Fogmosás közben telefröcsköltem fogkrémmel a tükröt, mert nem tudtam a mosdó fölé hajolni. Nem vezethettem, nem kerékpározhattam, nem kocoghattam. De legalább éltem! A balesetet követő hetekben a kegyelem kábulatában csodálkoztam rá a világra: az égboltra, a fákra, a fűre, a feleségemre, a barátaimra. Mindent más szemmel láttam. Míg rozoga földi porhüvelyem újabb és újabb fájdalmakkal birkózott, nap mint nap megannyi új okot találtam a hálaadásra. A legegyszerűbb megfigyelés is átható örömmel töltött el: az ágról ágra röpködő madarak, a pufók bárányfelhők, a kövek és 19
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 19
2021. 09. 08. 9:51:15
Mire megyünk Istennel?
a jég között utat törő patak csobogása, ujjaim mozgatása, no meg az, hogy képes vagyok egyedül öltözködni. Igen, attól fogva más szemmel láttam a világot. Valahányszor elhaladtam egy út menti kereszt vagy virágcsokor mellett, szomorúan állapítottam meg, hogy egyes embertársaim – köztük saját rokonaim – számára bizony jóval súlyosabban végződtek az enyémhez hasonló balesetek. Hirtelen, az internetnek és a CNN-nek köszönhetően erősen rám nehezedett a világban látott szenvedés súlya, és mély hálát éreztem az élet puszta jóságáért és szépségéért, amelyet kegyelemből visszakaptam.
H
at héttel a balesetem után megszólalt a telefonom. Épp a merev testtartásomhoz igazított íróasztalomnál ültem. Egy fiatalember hívott, Matt Rogersként mutatkozott be. – Nem ismerjük egymást – mondta. – Elolvastam a Csalódás Istenben című könyvét, amikor súlyos depresszióban szenvedtem, és nagyon sokat jelentett. Az mentette meg a hitem. Ezt mindig is meg szerettem volna köszönni önnek, de most nem emiatt hívom. A férfi elhallgatott és nagyot nyelt. – Biztosan hallotta, mi történt a Virginia Tech egyetemen – folytatta. Igen, már egy hete folyamatosan az egyetemi mészárlás híre szerepelt a címlapokon. A lövöldözésben harminckét diák és egy tanár vesztette életét, az elkövető, egy zavarodott koreai diák pedig öngyilkos lett. – Az egyetem lelkésze vagyok – mondta Matt. – Tudom, hogy írt egy könyvet a szenvedésről Where Is God When It Hurts? [Hol van Isten, amikor valami fáj?] címmel. Nos, itt most mindenki ugyanezt kérdezi: hol van Isten, amikor ekkora fájdalom nehezedik ránk? A harminchárom áldozat közül kilencen kötődtek valamilyen módon az egyetem 20
yancey_mire_megyunk_2021_repr.indd 20
2021. 09. 08. 9:51:15