HÉ! - Hozam & Érték Magazin

2005-ben jelent meg az amerikai könyvesboltokban Chad Fowler: A munkám Indiába vándorolt (My Job Went to India) című könyve. Fowler 232 oldalon keresztül taglalja, hogy a szoftveriparból élők milyen módszerekkel élhetik túl az elmúlt évtizedben történt gyökeres változásokat. Mindezeket a tanácsokat egy olyan ágazat dolgozóinak szánta, amelynek alapvető sajátossága a mindennapos alkalmazkodás és fejlődés. Mégis kellett valaki, aki rávilágított a valóságra, és utat mutatott a jövőbe. Ha ma könyvet írnék a mezőgazdaság magyarországi jövőjéről, lehetne ez a címe: A munkám Brazíliába vándorolt. Vagy Lengyelországba, Ukrajnába, Spanyolországba.

Arról szólna, hogyan őrizzük meg a HATÁR ÉRTÉKÉT, a földet, hogy ne így legyen. Hogyan hallgassunk a HATODIK ÉRZÉKÜNKRE, és alkalmazkodjunk a folyamatosan zajló éghajlati, technikai és gazdasági változásokhoz.

Hogy évek múlva is legyen HASZON-ÉLVEZET – itt is, ne csak Brazíliában.

Talán majd az itt megjelent cikkekből készül egy ilyen könyv, de addig is HÉ! Itt a HOZAM & ÉRTÉK! – gazdálkodókról, gazdálkodóknak. Mezőgazdasági Facebook, agrár know-how gyűjtemény, kapitalista ötéves terv, realisztikus jósda, életszagú tankönyv. Kiadvány, amely a szántóföldi gazdálkodót a természet elemeiből dolgozó művésznek látja, nem pedig a 60-as évek beidegződéseit magával cipelő, mókuskerékben menetelő Sziszüphosznak.

Első évfolyam első szám A Hozam és Érték első számának fókuszában elismert, rendszeresen nagy hozamot elérő termelők 2011-es gazdálkodása áll. Hatékonyságuk titka a folyamatos kísérletezgetésben rejlik, évről-évre alakítják technológiájukat a megváltozó körülményekhez. Viszont ők sem csinálnak mindent tökéletesen. Ha nem így lenne, akkor 25 tonna kukoricát termelnének, mert a mai fajták ideális körülmények között ennyit tudnak teremni. Ja, és aszálytól, fagytól, belvíztől függetlenül. De ha van hova fejlődni, akkor kitől tanuljanak? Mi azt gondoljuk, hogy tanuljunk egymástól! Tanuljunk egymás sikereiből és hibáiból! Rakjuk félre azt a félelmünket, hogy kiadjuk titkainkat! Az igazi versenytárs nem a szomszéd földön gazdálkodik, hanem több ezer kilométerre innen. Ausztráliában 500.000 hektáros gazdaságok számítógéppel vezérelt, tudományos alapossággal meghatározott műveleteit haladó szellemű gazdálkodók irányítják. Vegyük fel közösen a kesztyűt bárkivel, és az ország 4 és fél millió hektár szántóföldjéből hozzuk ki a maximumot – időjárási viszontagságoktól függetlenül, hosszú éveken keresztül!

Tizedik évfolyam tizedik szám A Hozam és Érték következő számában….nos nem tudjuk még, hogy mi lesz a következő számban. Rakjuk össze közösen! Szívesen fogadjuk olyan gazdaságok jelentkezését, amelyek meg szeretnék mutatni, ők hogyan csinálják. Szívesen fogadjuk olyan publicisták, kutatók, technológiát fejlesztők jelentkezését, akik meg szeretnék mutatni, ők hogyan csinálnák. Érjük el, hogy minden más országban bestseller legyen: A munkám Magyarországra vándorolt.

TARTALOM

phy: könyv hírdetés

6-7

Minden kezdetet csak akkor érdemes értékelni, ha eljutottunk a folyamat végéig. Sokszor azonban a gazdálkodás nehézségei nem adnak lehetőséget az annak sikerességére alapozott, megfelelő tapasztalat megszerzésére, s így az értékes konklúzióra.

Kétegyházán járva kerestük fel Lempert László családi gazdálkodót, aki nem csak vallja ezt az elvet, hanem gyakorolja is azt a termesztésben, ahol a kihívások (gazdasági és környezeti) támasztotta követelményeknek eddig sikerrel feszült neki.

Lempert László a térség legaktívabb gazdálkodói közé tartozik, 1974 óta foglalkozik hivatásszerűen szántóföldi növénytermesztéssel, aminek mind a napfényes, mind az árnyas oldalát megtapasztalta már az évtizedek során. Az elmúlt rendszer szövetkezeti gazdálkodásába kezdő agrármérnökként kapcsolódott be, és aktív szerepet vállalva kereste az újabb lehetőségeket a termesztés rendszerének javítására. Szinte magától értetődő volt számára, hogy 1993-ban saját gazdálkodásba fogjon az őt támogató családja segítségével.

Jelenleg összesen 200 hektár szántó területen folytatja ezt a tevékenységét, melyben a Lempert család 6 tagja vállal aktív szerepet, segítve ezzel egymás boldogulását.

A napraforgó-termesztés 2011-ben a tapasztaltabb gazdálkodók számára biztosabb választásnak tűnt, különösen a 2010-es csapadékos év negatív következményeinek a következő évre való áthúzódása miatt. A csúszó elővetemény betakarítás miatt (főleg kukorica) a növénytermesztők egy része csak télen vagy kora tavasszal tudta megművelni a területeit. A vizesedés miatt képtelenség volt géppel ráhajtani, de még megközelíteni is nehézkes volt a táblákat. Ez a körülmény jelentősen behatárolta a lehetőségek sorát, így a gazdálkodókat a napraforgóvetés irányába terelte.

2011-ben 580 ezer hektáron (forrás: MgSzH jelentés) vetették el ezt az olajnövényt a hazai gazdálkodók. Egy közülük a kétegyházi növénytermesztő, aki vállalkozott rá, hogy bemutassa az általa alkalmazott technológia lépéseit. A nyugdíjas agrármérnök művelés alatt álló területein a talajtípust tekintve a mező-

ségi talaj dominál, amelyre szemcsésmorzsás szerkezet jellemző. A mezőségi talajok víz- és tápanyag-gazdálkodása jónak mondható. A középkötött, humuszban gazdag változatai pedig hazánk legtermékenyebb talajai. Mindez beszélgetőpartnerünk gazdálkodásában is igazolható megállapítás. Az előbbiek következménye, hogy a 2010-es, csapadékos évben sem volt jelentős a víznyomás a területen,

kiemelni belőle, csak a terméshozamra hívta fel a figyelmünket, amely elérte a 10 tonnát hektáronként. Ezzel az eredménnyel jócskán meghaladta a 2010-es 6,7 tonna/hektár termésátlagot (forrás: MgSzH), és a szemnedvesség is jóval (a máshol jellemző) 25 % alatt alakult.

A kukoricaállomány betakarítását követően 2010 végén szántás nélkül művelték meg a talajt a napraforgó számára. Ez egy tárcsás kezelést és egy középmély lazítást foglalt magába, amelyet 45–50 cm mélységben végeztek forgatás nélküli műveletben az ősz végén. Ezzel a felső talajréteget sikeresen átlazították, a tömörödött részeket is megfelelően áttörték kultivátor alkalmazásával.

A gépösszetétel a következőképpen épült fel: tárcsás csoroszlya sor, tárcsás borona sor, nehézkultivátor és középmély lazító. A tárcsa munkáját Väderstad tárcsával végezték 10 centiméteres mélységben. A talaj előkészítése során arra törekedtek, hogy egyrészt az

vagyis a termesztési közeg nincs kitéve a belvizesedésnek vagy más káros vízmozgásnak általánosságban.

A napraforgó termesztéstechnológiáját tekintve László hagyományos fajtákat és termesztésmódot alkalmaz. A 200 hektár negyedét öleli fel a kapás növény vetésterülete, vagyis 50 hektárt. Ez megfelel a hazai átlagos táblaméretnek (forrás: AKII). Az előveteményt tekintve: 2010-ben kukorica kultúra volt vetésforgóban a napraforgót megelőző állomány.

Amely jelentős mennyiségű szár- és gyökérmaradványt hagyott maga után a talaj felső 10-20 centiméterében. László nem szembesült különösebb problémával a kukorica termesztéstechnológiájában, így nem is kívánt semmit

őszi talajművelés téli pihentetését megelőzően elmunkálják a talajfelszínt, másrészt pedig megtörténjen a szár- és gyökérmaradványok (mulcs) tovább aprózása és feltárása. Az őszi munkaműveletek sorába nem került bele a tápanyag-utánpótlás, így nem juttattak ki se szerves-, se műtrágyát. Ezeket mellőzve, a munkák végeztével teljes nyugalomban várta a tavaszt a terület.

Kétegyháza (így László területének) környezetében a téli csapadékmennyiség nem volt számottevő, a talajban fellelhető nedvesség elsősorban az előző évi 1000 milliméteréből maradt fenn 2011 tavaszára. Az aránylag száraznak mondható téli időszakot követően (80 mm csapadék) tavasszal a kukorica elővetemény után kialakított viszonylag

egyenletes felszínű vetésterület képzett alapot a napraforgó termesztéstechnológia 2011. évi munkaműveleteihez. Az előkészített talaj felszínére a következő eljárásban kétkomponensű műtrágya került kijuttatásra. Ezt az NP tápanyagot (18–25–0 összetételben) 200 kg/ha mennyiségben szórták ki a termőtalajra április 10-e körül, mintegy 4-5 nappal a vetést megelőzően. Ezzel együttesen a technológiájába beépítve alkalmazott egy organikus baktériumkészítményt, amely két lényeges hatása miatt került bele a László által kialakított ter-

melési rendszerbe. A talajoltásra használt baktériumtrágya hatásmechanizmusában az egyik tényező a tárcsával feltárt és felaprózott mulcs lebontása, a másik a talaj felvehető nitrogéntartalmának biztosítása nitrogénmegkötő mikroorganizmusok által a napraforgó számára.

A két különböző feladatért felelős élő mikroszervezetek oldatban találhatóak, ezért a kijuttatásához esetünkben egy növényvédőszer kipermetezésére használt gépet alkalmaztak.

A permetezőgép tartályaiba a folyékony állapotú Phylazonit mellé Dual Gold és Racer gyomirtószerek is kerültek, hogy – egy menetben – a gyommentesség is biztosítva legyen az egyenletes tápanyag-gazdálkodás és a mulcs lebontása-feltárása mellett. Az oldatba a Phylazonit baktériumtrágya készítményből 15 liter/hektár, a növényvédő szerekből a Dual Gold esetében 1,5 l/ha, a Racer tekintetében pedig 2,5 l/ha volt az alkalmazott dózis a napraforgó termesztéstechnológiájában. Az orga-

nikus Phylazonit és a gyomirtó szerek, valamint a műtrágya talajba forgatásáról László a permetező után kapcsolt kombinátor segítségével gondoskodott. A napfény UV sugarainak káros hatását kiküszöbölendő naplemente után történt a kijuttatás. Meglátása szerint ezt más, a megfelelő magágy kialakítására alkalmas géppel is el lehet végezni, természetesen a gazdálkodó lehetőségei szerint.

Néhány nappal ezt követően került sor a napraforgó vetőmag elvetésére, április 15-e környékén. Csapadék a tavaszi műveletek között is hullott a területre, de főként a 2010-es körülmények okán a talaj nedvességtartalmával nem volt probléma, ideális volt a magok csírázásának megindulásához. A napraforgó termesztési célja az olajnövényként való ipari hasznosítás volt, így a gazdálkodáshoz a Pioneer magas olajtartalmú hagyományosan termesztett fajtáinak egyikét választották ki és vetették el. A hektáronként vetett tőszám 58.000–60.000 volt, ami ugyancsak a termesztés hagyományos jellegét erősíti, mivel nem tér el jelentősen az ajánlott mennyiségtől.

A befektetett erőforrások és a hozzájuk kapcsolódó munkálatok után - Lempert Lászlót idézve - „robbanásszerűen indult fejlődésnek a vetést követően a növény”. Ha az okot konkrétan nem is határozzuk meg, a korábban ismertetésre került technológia következményeként értelmezhető a gazdálkodó által tapasztalt gyors csírázás és szárba indulás.

Ennek hátterében mindenképpen a tápanyagok (főként a nitrogén) és ásványi anyagok gyors mobilizációja állhat. A vetés és kelés utáni (post-) kezelések közül állományban végzett műveletként az egyszeri mechanikai sorközművelést kell kiemelnünk. A talaj agrotechnikai – növényvédelmi célú – megmunkálását (2011 májusában) kultivátorral oldották meg, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, a gyommentesség elősegítéséért.

Jelen termesztéstechnológiában – a növényállomány úgynevezett csillagbimbós állapotában – egy alkalommal gombaölő szeres és peszticides kezelést is végrehajtottak. A gyakorlatban ez inkább preventív jellegű permetezéses védekezést jelentett a betegségek

és a szúró, rágó rovarkártevők ellen, amikor a napraforgó elérte a térdmagasságot (a keléstől számított 6. héten, május végén). A preventív jellegét László fontosnak tartotta aláhúzni, mivel az előző évek esetében is ez jellemezte a védekezést. Gyakorlati tapasztalataként elmondta, hogy sem a rovarok, sem a betegségek nem okoztak termelést akadályozó vagy nehezítő kárt a napraforgóban a korábbi évek és 2011 viszonylatában sem. Beszélgetésünk során a nyúl kártételét hozta fel egyedüli ismert, az állományát károsító tényezőként, amely már sok bosszúságot okozott a gazdálkodásban.

Ez a kár a termesztéstechnikától függetlenül jelentkezik a környéken. Kiváltó oka a nyúlszaporulat nagysága, amelyet nem csökkent a természetes ragadozók jelenléte.

László az alkalmazott technológiát kontroll területtel összehasonlítva szokta értékelni. Ez alapján a napraforgó növény szárés gyökértömege volt szembeötlő számára a termesztési rendszere javára. A termesztéstechnológia egyéni vizsgálatának céljából is fontos, hogy ha tudunk, akkor alkalmazzunk különböző kontroll területeket is, mivel gazdálkodóként így tehetjük szemléletessé saját magunknak egy-egy kezelés, vagy alkalmazott eljárás létjogosultságát. Ezzel az összehasonlítási alappal szemléletessé válik és elkülönül az új eljárások gyakorlati előnye. A gyökér nagyságának ez alapján megfigyelt változása - mindenki által ismert módon - a tápanyag és a vízfelszívódás szempontjából fontos. Hiszen a talaj-növény kapcsolatrendszerében az inputanyagok felvételének intenzitása magasabb fokú volt a baktérium trágyával kezelt állományban, mint a beállított kontrollon. Az alkalmazott technológia egyik lényegi következménye a talajból felvett anyagok jobb hasznosulása. A másik pedig az ezekből képződött biomassza megnövekedett tömege, ami a termésben realizálódott. A gyakorlatban ez jobb víz- és tápanyag-hasznosítás mellett megvalósult jobb termékenyülésben és termésképzés formájában jelentkezett.

A tányérméretben és a termésminőségben tetten érhető a technológia eredményessége és alkalmazójának gondossága és

8-9

megfontoltsága, aki felhívta a figyelmünket arra is, hogy a napraforgóállományban megfigyelhető volt a méhek rendkívül nagy létszámban való jelenléte a virágzás idején, a szomszédos, más technológiával művelt területekkel ellenben. Őt (és a környék méhészeit) idézve, szinte belepték a növényeket a megtermékenyítést végző méhek. Amelyek „ösztönösen” inkább az ő növényeit keresték fel méhlegelőként. Ez fontos tényező lehetett a berakódás és a termékenyülő képesség szempontjából.

A növény vegetációjában az ismertetteken felül egyéb beavatkozásra nem került sor a nyár folyamán. A termesztés eredményességét csak a rapszodikus vízgazdálkodási viszonyok befolyásolták: az ő esetében is a mennyiség és az időszakosság jelentett szűk keresztmetszetet, ahogy sok más hazai növénytermesztő esetében is. Éves viszonylatban, 2011 novemberéig mindössze 400 milliméternyi csapadék hullott Kétegyháza környékén (így jelen 50 hektáros termesztési egységre is).

A növényállományon betakarítás előtt nem alkalmaztak érésgyorsító/deszikkáló szert, vagyis természetesen hagyták beérni a napraforgót. Ez az organikus szemlélet egyrészt a termésminőséget is meghatározta, másrészt csökkentette a termesztés költségeit, gazdaságosabbá téve a termelést. A konkrétumokat nézve a betakarítás során László átlagosan mintegy 4 tonnát takarított be hektáronként a területéről egy napraforgó adapterrel felszerelt Claas kombájn segítségével. (Az állomány összesen 200 tonnás teljesítménnyel zárta az évet.) A mag minősége is nagyszerűen alakult 2011-ben.

A beltartalmi értékek közül az olajtartalmat (mint az értékesítés alapját) kell kiemelnünk, a növény 48%-ot tudott elérni. Ez kedvezőbb felvásárlási árat jelentett a család számára. Így bőséggel megtérült a technológiába fektetett anyagi ráfordítás és a felhasznált tapasztalat. Figyelemmel követve a terület utóéletét, soron következő kultúraként búza került elvetésre 2011-ben, amelynek technológiájára adott esetben még visszatérünk egy későbbi lapszámban.

A technológiai elemeket tekintve a hagyományos gyakorlaton túl a baktériumtrágyázásra érdemes felhívni – mint egyedi tényezőre – a figyelmet. László természetesen leszögezte, hogy a komplett termesztési rendszere együttesen meghatározó, az egyes tényezők önmagukban nem értelmezhetőek.

Azzal viszont egyetértett, hogy egy-egy elem hiánya már valóban megmutatkozik, de mindenképpen az összefüggéseikben kell látnunk a dolgokat. Vagyis nem célszerű kiragadnunk egy-egy tényezőt és annak döntő szerepet tulajdonítani.

Mindent összevetve, 2 év távlatából úgy határozta meg a számára újításként alkalmazott technológiai elem, a Phylazonit szerepét a termesztésében, hogy egyrészt a mulcs miatt, a fennmaradó maradványok lebontása céljából fontos, ami május végére, június elejére végbe is ment. Ennek következményeként tapasztalható a jobb talajszerkezet.

Továbbá, hogy a szár és gyökérmaradványok tápanyagtartalma megjelent a talaj szervesanyag-mennyiségében. Másrészt viszont a nitrogénmegkötő baktérium – ahogy a neve is sugallja – kiemelt jelentőséget kap a nitrogén beépülésben. A kijuttatás következményeként az azonos műtrágyamennyiség jobb hasznosulását tapasztalták, ami számukra kiegyensúlyozottá teszi a tápanyag-gazdálkodás tervezhetőségét és eredményességét. Egyszerűsítve a leírtakat: fokozza a talaj teljesítőképességét, így a családi gazdálkodó olvasatában egy ilyen baktériumkészítmény talajba oltása szó szerint alapjaiban befolyásolja a termesztést.

Lászlót az eredményes napraforgó-termesztés legfontosabb kritériumáról faggatva a gyommentes állományt tartotta alapvető tényezőnek, ez mindig a termesztő szeme előtt kell, hogy lebegjen. Ahogy mondta, ez a technológia alfája és omegája, és ezt kell szolgálnia a kialakított rendszer minden elemének, mivel csak így juthatnak érvényre a ráfordítások (talaj-előkészítés, vetőmag, kezelések, stb.). Ezzel válik gazdaságossá a befektetés.

A kilátásokat nézve Lempert László sem szándékozik álomba ringatni magát, ha lehet, akkor nemcsak két lábbal, de a traktor-

jának négy kerekével is szeretne a földön járni.

Nem vár 2012-ben kiemelkedő évet a növénytermesztésben, viszont a családjában és a saját képességeiben bízva mindent megtesz majd, hogy sikerrel vegye a felmerülő akadályokat.

Ebben az új dolgokra való nyitottsága mellett a saját tapasztalataira is biztosan számíthat, és ha az eső nem is áztatja majd területeit, majd pótolja azt a kitartása szülte verejtéke.

Balling Péter

Kétegyházáról tudni érdemes, hogy a román határ és Békéscsaba között található település 60 éve ad otthont középfokú agrároktatásnak. Ez által megfelelő tudásalapot teremtve a gazdálkodók utánpótlása számára.

Ezzel összefüggésben említésre méltó az európai hírű kétegyházi Gépfejlődés történeti Gyűjtemény, amelyben az egykor és manapság használatos kézi, fogatos és gépi mezőgazdasági eszközök jelentős része működő állapotban lelhető fel. A nagyközség évszázadok óta érdekelt a mezőgazdaságban, főként a növénytermesztés a meghatározó, az állattenyésztés az 1992-es sertéspestis óta már háttérbe szorult a kistérségben. Ezért a helyi gazdálkodók zömének fő profilja a növénytermesztés – elsősorban kukorica, búza, napraforgó és repce –, illetve a komplex mezőgazdasági szolgáltatás.

10-11

A bemutatott napraforgó-termesztési gyakorlatból kiemelendő, hogy nem került sor őszi alaptrágyázásra, csak tavasszal, vetés előtt került sor műtrágya kijuttatására.

Hazánkban bevett gyakorlatnak számít, hogy az alapműtrágyaként kijuttatandó foszfor és kálium tavaszi vetésű kultúrák esetében is ősszel kerül kiszórásra. Emellett egyrészt az szól, hogy a téli csapadékkal feloldódnak, és így tavasszal jól felvehetőek lesznek a tápelemek. Másrészt a kálium általában kálium-klorid formájában kerül kijuttatásra, melynek klór tartalma só-stresszt jelenthet a csírázó növény számára (burgonyánál és zöldségféléknél, illetve nagy káliumadag esetében kukoricánál is), őszi kijuttatás esetén azonban a téli csapadékkal feloldódik, és az így létrejövő hígulás, koncentrációcsökkenés követeztében a klór már nem jelent veszélyt a fiatal növényre. Azonban – leszámítva azokat az eseteket, amikor az előbb említett kálium-klorid feloldása miatt kerül sor erre – több érvet is fel lehet hozni a tavaszi vetésűek őszi alapműtrágyázása ellen. Noha a hazai csapadékviszonyok mellett nem jelent közvetlen veszélyt a tápelemek kimosódása, lazább talajokon a kálium esetében mégis előfordulhat (bár e tekintetben mind a kísérleti, mind pedig a tapasztalati megfigyelések eltérőek hazánk esetében). Továbbá, a mai műtrágyák oldhatósága sokkal jobb, mint a több évtizeddel ezelőtt felhasználtaké, így nem szükséges, hogy a télen át oldódjanak, hacsak nincs extrém csapadékmentes év a tavaszi kijuttatás körüli csapadék hatására is megfelelőn oldódnak.

Ezzel összefüggésben utalni kell a friss trágyahatás fogalmára. A kijuttatott műtrágyáknak csak egy része hasznosul a kijuttatás évében, hiszen egy részük nem oldódik rögtön, megint másik részük pedig lekötődik a talajban, így ez a két rész csak később válik felvehetővé a növény számára a tárgyévi műtrágyázás utóhatásaként. A kijuttatás évében hasznosuló hatóanyag-mennyiség jelenti a friss trágyahatást, mely a legintenzívebb tápanyag-szolgáltatás a növény felé. Ennek előnyeit felismerve született meg a tápanyag-gazdálkodásban az az elv, mely szerint inkább többször kis mennyiségű műtrágyát, mintsem egyszer nagy mennyiségűt juttassunk ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy alapműtrágyában is minden kultúra részesüljön, mert így minden évben jelen van a friss trágyahatás előnye, az adott évben nem hasznosuló tápanyagok pedig utóhatásként jelentkeznek. Lempert László nitrogén- és foszfortartalmú műtrágyával végezte a tápanyag-utánpótlást, amely egyrészt biztosította a nitrogénellátást, másrészt a fent leírtak szerinti foszforellátást. Nem került kijuttatásra ugyanakkor kálium. Lévén, hogy kukorica volt az elővetemény, melynek visszaforgatott szármaradványai magas káliumtartalmúak, így ez az utóvetemény számára felvehetővé vált. Ha a talaj káliumszolgáltató képessége megfelelő, az így jelenlévő kálium elegendő a napraforgó számára. A talaj alacsony káliumellátottsága esetében a napraforgó alá is ajánlható káliumműtrágya kijuttatása. Ez egyrészt a talaj megfelelő ellátottságának fenntartását szolgálja, másrészt pozitív hatása lehet az olajtartalomra és a növény általános kondíciójára is.

Benedek Szilveszter

A mikroelemek a makro- és mezoelemekhez képest lényegesen kisebb mennyiségben szükségesek a növények növekedéséhez és fejlődéséhez, azonban szintén nélkülözhetetlenek. Sokszor bár jelen vannak a talajban, mégis nehezen felvehetőek, így előtérbe kerül levéltrágya formájában történő kijuttatásuk.

A növények gyökerük mellett levélfelületükön keresztül is képesek a tápelemfelvételre, a levélen a kijuttatott tápanyagok belépése a kutikulán, illetve a sztómán keresztül lehetséges. Bár a levélen keresztüli tápelemfelvétel mennyiségileg csak kis részét teszi ki teljes tápelemszükségletüknek, nem helyettesítheti tehát a talajból felvett tápelemeket, bizonyos esetekben kulcsfontosságú szerep juthat nekik. Így ha valamilyen gátló tényező (például nem optimális kémhatás) vagy stresszhatás (például szárazság) miatt a talajban jelenlévő tápelemek nem, vagy csak kis részben felvehetőek a növény számára, a hiányzó tápelemmennyiség levéltrágyázás útján pótolható. Ugyancsak levéltrágyázás útján pótolhatóak a vegetációs időszak valamely fenofázisában hiányban lévő

tápelemek, hiszen az így kijuttatott mikro-, mezo- és makroelemek rögtön hasznosulnak.

Elmondható tehát, hogy a levéltrágyázás kiválóan alkalmas a növény életfolyamatainak kedvező irányba terelése által a talajon keresztül végzett tápanyagellátás hatékony kiegészítésére. A megfelelő időpontban és megfelelő tápanyagmennyiségekkel végzett levéltrágyázás segít a környezeti stresszel, kórokozókkal és károsítókkal szembeni ellenállóképesség növelésében.

Az alacsony jövedelmezőség miatt a szántóföldi növények tápanyag-utánpótlása gyakorta csupán a nitrogéntrágyázásra korlátozódott. Ennek negatív következményeként alacsony termésátlagok jelentkeztek. A magasabb termések eléréséhez több ráfordítás (többek között trágyázás) szükséges, ez pedig egy adott szintig meg is térül. Itt is egyik lehetséges eszköz a levéltrágyázás, mely útján mind makro-, mind pedig mezo- és mikroelemek kijuttathatók a növény számára könnyen hozzáférhető formában. Egy helyesen alkalmazott agrotechnikai rendszerben ez hozzájárulhat

termesztett növényeink potenciális termésnövekedéséhez. A levéltrágyázás jelentősége tehát a tápanyagellátás mikroelemekkel történő kiegészítésében, és az általános kondíció javításában összegezhető. Ezek pozitív hatásai főleg szélsőséges időjárási viszonyok esetén, így például aszálykor jelentkeznek. Mindennek azonban két nagyon fontos alapfeltétele van: a megfelelő talajtrágyázás és növényvédelem.

Már a talajvizsgálat, valamint a tápelemmérleg-számítás alapján végzett alaptrágyázás is végezhető mikroelemekkel dúsított műtrágyákkal, így már az alaptrágyázáskor gondoskodhatunk a mikroelemek egy részének pótlásáról. A magas terméshozamokra beállított trágyázási szint azonban igényli a levéltrágyázás során kijuttatásra kerülő tápelemeket is. A nitrogénmennyiség alapját képezi a magas termésnek, nagy biomas�sza-termelést tesz lehetővé, mely azonban a növény tápelemfelvételét is megnöveli. Termesztett növényeink tápelemigénye a vegetációs időszak alatt folyamatosan változik, így levéltrágyázás idejének helyes megválasztá-

14-15

Segédlet a talajvizsgálati eredmények értékeléséhez, és a mikroelem-trágyázás megtervezéséhez

(saját összeállítás Fischer, 1995; Steffens et al., 2002 és BAD „Mikronährstoffe”, 2007 alapján)

sához elengedhetetlen tehát az adott növény tápanyagfelvételi dinamikájának ismerete. Példaként véve az őszi búzát, a tavaszi vegetációs időszak folyamán kétszer, bokrosodás végén gyomirtással egybekötve, majd a zászlóslevél megjelenésekor ajánlható levéltrágya kijuttatása. Ebben a következő tápelemek szerepe a legfontosabb: nitrogén, kálium, réz, vas, mangán, cink és molibdén.

A növényi vegetáció két jelentős stádiumában egészíthető ki levéltrágyázással a talajon keresztül végzett tápanyagellátás. Ez egyrészt fokozza a makroelem-ellátottságot (N), másrészt számos, a növényi életfolyamatok stimulálásában fontos szerepet játszó mikroelemmel (Cu, Fe, Mn, Zn és Mo) trágyázza a növényállományt. Utóbbi azért is fontos, mert

ezek a tápelemek amúgy csak korlátozottan vehetők fel a talajból.

A mikroelemek közül mégis a réz tekinthető az egyik leghangsúlyosabbnak az őszi búza esetében, itt enzimaktivátorként jelentős a szerepe. Kijuttatása levéltrágya-készítmények, de réztartalmú fungicidek alkalmazásán keresztül is megoldható. A levéltrágyázás időpontját a növényi fejlődés intenzív szakaszaihoz érdemes időzíteni, amikor az így kijuttatott tápelemtöbblet tovább tudja fokozni a növekedést. Nagyon fontos azonban leszögezni, hogy a levéltrágyázás nem ítélhető meg helyesen önmagában, csakis a növénytermesztés komplex rendszerének részeként. A levéltrágyázás csak akkor lehet tehát sikeres, ha figyelembe veszi a fajtajelleget, az évjárat-

A Liebig-Sprengel féle minimumtörvény Ez a törvény kimondja, hogy a növény termését mindig a minimumban lévő tényező fogja limitálni. A tápanyag-gazdálkodásban mindezt úgy szemléltethetjük, hogy hiába kielégítő az ellátottság minden tápelemre nézve, ha egy tápelemből hiány van, az terméscsökkentő hatással fog jelentkezni (lsd. hordó). Ebben az összefüggésben rejlik a levéltrágyázás lényege is: a magas termést lehetővé tevő nitrogén-szint mellett limitáló lehet a többi tápelem hiánya, ha ezek pótlásáról nem gondoskodunk megfelelő mennyiségben.

hatást, az agroökológiai jellemzőket és a többi agrotechnikai műveletet (így a talajon keresztüli trágyázást és a növényvédelmet). Valamint ezek függvényében juttat a megfelelő időben plusz tápelemeket a növénynek. Így elérhető az a termésnövekedés, amely a szakszerű levéltrágyázás sikerét jelenti.

A levéltrágyázás mellett is fontos kérdést jelent azonban, hogy hogyan értelmezzük a talajvizsgálatban szereplő mikroelem-tartalmakat? Magyarországon nincs egy egységes, közforgalomban lévő táblázat erre nézve!

Ezért – a teljesség igénye nélkül – saját tapasztalataim és németországi források alapján ös�szeállítottam az előző táblázatot, amely reményeim szerint a gazdálkodók segítségére lesz a talajvizsgálati eredmények értékelésében, és a mikroelem-trágyázás megtervezésében.

B. Sz.

18-19

Führpasz György a Szabadegyházi Agrár Zrt. növénytermesztési ágazatvezetője és növényvédelmi vezetője az őszi káposztarepce, a kukorica és a napraforgó példáján keresztül osztotta meg a tápanyag-gazdálkodási technológia során szerezett tapasztalatait. A cég Szabadegyháza térségében, a Mezőföldön 1.600 hektárnyi területen folytat szántóföldi növénytermesztést, ill. 300 hektáron végez teljes körű gépi szolgáltatást, további 150 hektáron pedig növényvédelmi szolgáltatást.

Területeik fő talajtípusa – a földrajzi elhelyezkedésnek megfelelően – a réti, ill. a barnaföld csernozjom, de humuszos homok talajtípus, sőt szikes foltok is előfordulnak.

Bevezetésképpen fontos tudatosítani, hogy a tápanyag-gazdálkodás, mint agrotechnológiai elem jóval többet jelent, mint műtrágyaadag-számítást és –kijuttatást. Magában foglalja a műtrágyázás időzítését, a talajművelés tápanyag-gazdálkodási vonatkozásait és a talaj biológiai aktivitását növelő beavatkozásokat. Komplex technológiai elem tehát, amely szervesen illeszkedik a növénytermesztés rendszerének egészébe.

Kukorica Noha 2011 nem tekinthető kiemelkedő évnek, a tavaszi és a kora nyári aszály dacára pozitív értelemben jelentett csalódást a kukoricatermés alakulása. A tenyészidőben mindösszesen 220 mm csapadék hullott, a sokéves átlag fele. Ehhez képest igen jónak számít a 8,1 t/ha üzemi termésátlag, különösen, hogy a belvízborítás miatt szinte minden táblában előfordult néhány hektárnyi kieső területrész.

A cég kukorica vetésterülete 550 ha. Általában 300-400 FAO számú hibrideket termesztenek, de azokon a területeken, ahol napraforgó követi a kukoricát, hosszabb tenyészidejűeket szoktak választani. A Szabadegyházi Agrár Zrt. vetésszerkezetében őszi káposztarepce, őszi búza, ill. borsó után szokott következni a kukorica, melyet rendszerint napraforgó, őszi búza, vagy borsó követ. A vetés előtti talaj-előkészítés Carrier talajművelő eszközzel

történik, amely tárcsázza, majd tömöríti a talajt. Ha az elővetemény is kukorica, sor kerül őszi mélyszántásra. Áttérve a tápanyag-gazdálkodás kérdéskörére, ősszel 24 kg nitrogén, 60 kg foszfor és 90 kg kálium mennyiséget szoktak alaptrágyázás során kijuttatni. Ezt követi tavasszal, vetéssel egymenetben egy 108 kg hatóanyagtartalmú nitrogén műtrágyázás. A kijuttatandó tápanyag-mennyiség számítás alapját a 8-10 t/ha termésszint jelenti. Az elmúlt évekre visszatekintve megállapítható a kukoricatermések kedvező alakulása. Ennek nyilvánvaló agrotechnikai okai vannak, és minthogy szervesen összefüggnek egymással, nem érdemes különválasztani ezeket, így a víztartó talajművelést, a rendszeres tápanyag-utánpótlást és a talajéletet növelő beavatkozásokat.

Talajművelés – trágyázás – vízellátás A növénytermesztés sikerének egyik legfontosabb pontja a vízellátás kérdése. A csapadék mennyisége kiszámíthatatlan és – ha öntözés nem áll rendelkezésre – közvetlenül nem befolyásolható. Közvetett módon mégis nagymértékben befolyásolható a talajok vízgazdálkodása: ezek a mulcsművelés és a rendszeres szervesanyag utánpótlás. A mulcsművelés víztartó talajművelési eljárás, hiszen a talaj felső rétegébe kevert növényi maradványok csökkentik a talaj párologtatását és növelik nedvességmegtartó képességét. A szervestrágyázás szintén javítja a talaj vízmegkötő képességét, az általa létrejövő porózusabb talajszerkezetben több olyan kolloid mérettartományú apró felület van a talajrészecskéken, amelyen a vízmolekulák meg tudnak kötődni.

A mai viszonyok között azonban gyakran nem megoldható a szervestrágyázás: Ilyenkor felértékelődik a szármaradványok szerepe, amelyek lebontása lényegesen gyorsítható baktérium-

trágyák felhasználásával. A szervestrágyázással végzett talajerő-utánpótlás hatékonyságát növelik a baktériumtrágyák, hiszen gyorsítják az ásványosodást, amely folyamat által a növény számára felvehetővé válnak a szerves formában lévő tápelemek. Őszi káposztarepce A Szabadegyházi Agrár Zrt. őszi káposztarepce vetésterülete 250 hektár körül szokott alakulni, de idén az időjárási viszonyok miatt nem vetettek repcét. Bár júliusban számottevő mennyiségű csapadék hullott, amely meggyorsította a gabonatarlók lebontását. A talaj felszínét a mélyművelést követően lezárták a nedvesség megtartását segítendő, de augusztusra a forró és aszályos időjárás következtében mégis teljesen kiszáradt a felső 15 cm-es réteg. A csapadékmentes ősz, ill. a sok ki nem kelt repcevetés miatt nyilvánvalóan racionális volt a döntés.

A 2009-es és 2010-es években azonban 3-3,2 t/ha termésszinttel eredményesnek bizonyult az alábbi repcetermesztési technológia: a gabonaszalma nagy részben visszaszecskázásra került, majd a kukorica vetés-előkészítéskor a már említett Carrier talajművelő géppel végeztek tarlóhántást. Ekkor sor került 12,5 l/ha dózisban Phylazonit baktériumtrágya kijuttatására. Ez gyorsítja a szármaradványok lebontását, amely nemcsak a talajfelszín művelhetősége miatt, hanem a feltáródó tápanyag-mennyiség és átalakuló szervesanyag miatt is fontos. Az ezt követő talajművelést a 35 cm mélységig ható Top Down eszköz adja,

20-21

amely tárcsázást, kultivátorozást és hengerezést jelent egymenetben.

Szármaradványok hasznosítása baktérium trágyázással A tápanyag-gazdálkodás rendszerén belül fontos és összetett kérdést jelentenek a növényi maradványoknak a talaj szerkezetére és tápanyag szolgáltató képességére gyakorolt hatásai. A növényi maradványok nagy mennyiségű szerves anyagot tartalmaznak és ezek jelentős mértékben befolyásolják a talajban lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai folyamatokat. A betakarítás után visszamaradó szármaradványok kapcsán napjaink egyik legaktuálisabb kérdése, hogy azok a betakarítást követően a tarlón maradjanak, vagy lekerüljenek onnan. Elsősorban a búza és árpa után visszamaradó szalma kapcsán merül fel a bálázás és elszállítás lehetősége, hiszen ezeket keresik az erőművek, hogy eltüzelésük során energiát nyerjenek.

A kukorica, napraforgó és repce utáni szármaradványok egyéb alternatív felhasználás hiányában rendszerint a tarlón maradnak. Más eset, ha a gabonaszalma azért kerül le a szántóföldről, mert alomanyagként hasznosítják az állattenyésztésben, hiszen ekkor az istállótrágya formájában értékesebb szervesanyag kerül visszajuttatásra. Noha a szalma értékesítése bevételt jelenthet, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy azokban a gazdaságokban, ahol nincs állattenyésztés és így a lehordott szalma helyére nem kerül istállótrágya a talajba, a bedolgozott szalma jelenti a legjelentősebb szervesanyagforrást.

A Keszthelyen (Kismányoki, 2008) és a németországi Thyrow-ban (Schnieder, 1984)

végzett trágyázási tartamkísérletek adatai azt mutatják, hogy azon kezelések esetében, ahol a műtrágyázás mellett vissza lett forgatva a szalma, magasabb a talaj humusztartalma, mint a csak műtrágyázott kezelések esetében.

Ha viszont nem kezdenek el kellő gyorsasággal lebomlani a szármaradványok, nehezítik a következő növényi kultúra számára szükséges talajművelési és vetési műveleteket, pl. egy kukorica-, vagy napraforgószárakkal borított talajfelszín nem művelhető, amíg a szármaradványok jelentős része nem bomlott le. A lebontási folyamatok jelentős mértékben gyorsíthatók pl. baktériumtrágyák kijuttatásával, amelyek a szármaradványokat lebontani képes baktériumtörzseket tartalmaznak.

A szervesanyag lebontását a talajban hosszú évek alatt kialakult, a talajra és a klimatikus viszonyokra jellemző mikroflóra alkotói végzik. A lebontás sebességét, intenzitását az ezt végző mikroorganizmusok felszaporodási üteme, mennyisége határozza meg. A baktériumkészítmények ezért jelentős mértékben képesek a szármaradványok lebomlásának gyorsítására. Ezek egyrészt olyan baktériumokat tartalmaznak, amelyek a levegő nitrogénjét veszik fel és kötik meg. A nitrogén energiát szolgáltat a lebontást végző mikroorganizmusoknak, így jelentős mértékben hozzájárul a pentozán hatás (lebontó folyamatok során fellépő átmeneti nitrogénhiány) elkerüléséhez. A másik csoport olyan baktériumokat tartalmaz, amelyek a szárban lévő hosszú cellulózmolekulákat bontják le. Ezekkel a készítményekkel tehát a talajban jelen lévő mikroorganizmusokat szaporítjuk számban és fajösszetételben. Úgy kerülnek összeállításra, hogy sokkal hatékonyabban és gyorsabban működjenek, mint a természetes mikroflóra részei, a használatuk

tehát aktívan segít a nagy szártömeg lebontásában. De a kívülről bevitt szervezetek felszaporodására is csak akkor számíthatunk, ha egyúttal kedvező körülményeket biztosítunk számukra a megfelelő talajműveléssel.

Fontos kérdést vetett fel Führpasz György, hogy szántsunk, vagy ne szántsunk a repce alá? Nyilvánvaló, hogy a mulcshagyó talajművelés gazdaságilag kedvezőbb megoldást jelent a szántáshoz képest, ugyanakkor nem megkerülhető a tarlómaradványok eltüntetése. (A mulcsművelés kedvező hatásait a talaj szerkezetére és nedvesség készletére fentebb már bemutattuk.) Különösen fontos a tarlómaradványok időben történő lebontása a repce esetében, hogy az apró magok jól elvethetőek legyenek. Ebből következik, hogy a mulcshagyó talajművelésnek fontos kiegészítői a szármaradványok bontását segítő készítmények.

Napraforgó A napraforgó vetésterülete 250 hetár, jellemző előveteménye pedig a kukorica.

2011-ben nagyon alacsony volt a tenyészidőben hullott 220 mm csapadék, de a 2010 évi átlagon felüli 980 mm csapadék megtartása víztartó talajművelési technológiák alkalmazásával, ill. a júliusi 70 mm körüli csapadék ebben az évben is megfelelő terméseket eredményezett. Szép, egységes volt az állomány és 2,2-3 t/ha között alakultak az üzemi termésátlagok, ill. az olajtartalom is jó minőséget ért el.

Visszakanyarodva a talajművelésre: a 2010. évi nagy mennyiségű őszi csapadék miatt nem került sor őszi szántásra, tavasszal mulcsba történt a vetés. Noha az őszi szántás elmaradását az említett időjárási tényezők

„kényszerítették”, a száraz 2011. évi tavaszon és koranyáron komoly előnyt jelentett a mulcs nedvességmegtartó szerepe. A napraforgó talaj előkészítésének alapját az őszi szántás adja, amikor alapműtrágyaként 16 kg nitrogén, 40 kg foszfor és 60 kg kálium is kijuttatásra kerül. Tavasszal vetéssel egymenetben már nem kerül sor műtrágyázásra, csak nitrogénkötő baktériumokat tartalmazó Phylazonit baktériumtrágya kijuttatására 12,5 l/ha dózisban.

Ezzel megtakarítják a tavaszi nitrogén műtrágyázást, amely korábban 50-60 kg hatóanyagot tett ki. A baktériumtrágyázás ehhez képest hektáronként 15.000 Ft megtakarítást jelent!

Ez a költséghatékonyabb megoldás nem jár termésszint csökkenéssel.

Bár nem kísérleti eredmények, de a „gazda” megfigyelései alapján elmondható továbbá a baktériumtrágyával kezelt napraforgó és repce állományok ellenállóságának javulása. Ennek kapcsán fontos utalni rá, hogy a szármaradványok gyors lebontása csökkenti a kórokozók életterét. Az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetében végzett kísérletek eredményei szerint a baktériumtrágyázott területeken a kezeletlenekkel összehasonlítva csökkent a káros penészgombák száma.

A légköri nitrogén megkötése A mezőgazdaságban felhasznált egyik legfontosabb mikroszervezet az Azotobacter chroococcum, mely egy szabadon élő nitrogénkötő baktérium. Jelentőségét az adja, hogy képes a levegőben található elemi nitrogén megkötésére, ami aztán felvehetővé válik a növények számára. A talajok Azotobacter chroococcummal történő beoltása gazdagítja a talaj felvehető nitrogéntartalmát. A folyamat során a légkörben elemi formában jelenlévő nitrogén egy oxidációs (oxigén felvétellel járó) folyamat következtében nitritté, majd nitráttá alakul, amely formát a növények könnyen tudják hasznosítani.

A mezőgazdasági gyakorlatban a nitrogénkötő baktériumok talajba juttatásával lehetővé vált a nem pillangósvirágú növényeknél is a légköri nitrogén felhasználása. A pillangósvirágú növények (pl. borsó, bab, lucerna, szójabab) gyökérgümőin Rhizobium baktériumok fordulnak elő, amelyek ezekkel a növényekkel szimbiózisban (kölcsönösen előnyös kapcsolatban) élnek. A Rhizobium baktériumokkal szemben az itt tárgyalt Azotobacterek szabadon élnek, azaz nincsenek a növényi gyökerekhez kötve.

Végül a 2012. évi kilátásokról kérdeztük Führpasz Györgyöt: Véleménye szerint nagyon sok fog múlni a decemberi, januári és februári csapadék mennyiségén. 2011-ben az előző évi csapadékmennyiség kompenzálta a száraz időjárást, ami viszont elfogyott. A 2012-es gazdasági évet ezért nem nyitottuk jól a száraz ősszel.

Ha érdemben nem változik a helyzet, tavasszal nagyon meg kell gondolni, hogy mely input anyagok lesznek gazdaságosan felhasználhatóak. A terménypiaci kilátások azonban jók az árak és a kereslet tekintetében, így ez mindenképpen bíztatóan kell hogy hasson az előttünk álló évre.

B. Sz.

22-23

Két tavaszi vetésű kultúra, a kukorica és a napraforgó esetében is ősszel került sor alapműtrágyázásra NPK formájában. Ezzel kapcsolódunk az előbb leírtakhoz a tavaszi vetésűek alapműtrágyázásának időpontjával, illetve a friss trágyahatással kapcsolatban. Mint utaltunk rá, a tavaszi vetésűek esetében történő őszi alapműtrágyázás bevett gyakorlat, és nem is azért érdemes a másik lehetőségre, a vetés előtti műtrágyázásra figyelni, mert előbbinek hátrányai lennének, inkább az utóbbi által biztosított friss trágyahatás előnye miatt. Érdemes lehet ezért a tavaszi vetésűek esetében kipróbálni a vetés előtti foszfor- és káliumtrágyázást. A nitrogén esetében azonban mindenképpen ez az ajánlottabb technológia. A nitrogén forrását jelentő nitrátionok igen mobilisak, gyorsan elmozdulnak a mélyebb talajszintekbe, ahonnan már nem felvehetőek a növény számára.

Az őszi nitrogén-műtrágyázás a szárbontás során fellépő nitrogénhiány (pentozán hatás) kompenzálásához járulhat hozzá, de a baktériumtrágyák tarlóhántáskor történő kijuttatása akár részben, vagy akár teljes egészben is kiválthatja ezt. Másik szerepe az őszi vetésűek esetében a kezdeti fejlődéshez szükséges nitrogén szolgáltatása, noha e tekintetben megoszlanak a vélemények: vannak üzemek, ahol nem juttatnak ki őszi vetésűek esetén ősszel nitrogént, mások viszont ezt szükségesnek érzik. Ennek a nitrogénadagnak a szükségessége függ az előveteménytől, a talaj nitrogénkészletétől, az üzemi tapasztalatoktól, tehát mindkettő mellett lehet érveket felhozni. Tavaszi vetésűek esetében a fentiek miatt azonban a vetés előtt nem sokkal, illetve vetéskor történő nitrogénkijuttatás ajánlott.

Figyelemre méltó a Führpasz György által bemutatott termesztéstechnológiából, hogy mind a kukorica, mind pedig a napraforgó részesült foszfor- és káliumtrágyázásban is. Ez mindkét elem esetében biztosította a friss trágyahatást. Mint arra már utaltunk, több pozitív tapasztalat is szól amellett, hogy inkább kisebb mennyiségben, de folyamatosan, minden kultúra alá juttassunk ki foszfort és káliumot is.

B. Sz.

Sokat hallottunk már a 2010. október 4-én 12:30-kor a Mal Zrt. területén az iszaptároló X. kazetta nyugati gátjának átszakadásáról. Ennek következtében 600–700 ezer köbméter víz és vörösiszap elegye öntötte el Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvő részeit, és a környék termőföldjeit. Sajnálatos és szomorú tények ezek, amelyeket már nem lehet meg nem történté tenni, vagy semmibe venni a következményeket. A hazai élő környezetet károsító események közül ez volt az elmúlt évtizedek egyik legnegatívabbja a Tisza ciánés nehézfémszennyezése mellett. (Ez utóbbi története: a romániai Nagybánya térségében az AURUL Rt. román-ausztrál vegyesvállalat színesfém-bányáinál az ülepítő tó gátja 2000. január 30-án kb. 22 órakor, mintegy 25–30 méteres szakaszon átszakadt, ily módon közel 100–120 ezer m3 cianiddal és nehézfémmel rendkívüli mértékben terhelt szennyvíz került a Zazar- és a Lápos-patakba, ahonnan a Sza-

moson keresztül a Tiszába jutva a Magyarországon eddig regisztrált legsúlyosabb vízszen�nyezést okozta.)

A két gátszakadás közül az Ajka mellett történt esemény körülményei tekintetében több tényezőt érdemes megismernünk vagy felidéznünk, amelyek kihatnak a környék termelőinek jövőjére.

A vörösiszap az alumínium-előállítás során használt eljárás (timföld köztitermék gyártása) mellékterméke. Amikor a nyersanyagból, a bauxitból lúggal kivonják az alumíniumtartalmú anyagokat, a visszamaradó nátronlúgos oldat alkotja az úgynevezett vörösiszapot. A nevét iszapszerű állagáról és színéről kapta, melyet a bauxitban jelenlevő vas-oxid okoz. A vörösiszap átlagosan 24–45 százaléka vas-oxid, de egyéb fémvegyületeket (alumínium-oxidot, titán-dioxidot, szilíciumdioxidot, nátrium-oxidot és kalcium-oxidot) is tartalmaz. 1 százalék alatti mennyiségben gallium-, vanádium- és ritkaföldfém-oxidok is

találhatók benne. Ezenkívül maró hatású nátrium-hidroxidot tartalmaz. A vörösiszap nehézfémtartalma hétszerese az átlagos talajokban fellelhető mennyiségnek.

Maga a vörösiszap ugyan nem mérgező, de a benne levő nátronlúgtartalom miatt veszélyes anyag. A veszélyes jelleget a feldolgozás során belekerülő nátrium-hidroxid (nátronlúg) okozza. Az Ajkán tárolt vörösiszapok jellemzően 5–8% nátronlúgot tartalmaznak.

Ezekből a tulajdonságokból következik, hogy a felszíni rétegeket érő szennyezés rendkívüli módon befolyásolta a térség érintett talajainak termékenységét. A több szinten végbement károsodás a termőföldeken kihatott a talaj pH-ra (nátronlúg), és az oxidok, nehézfémek révén a talaj összetételére, valamint az eliszapolással el is zárta a területeket az oxigéntől.

Ezt a három „gátat” a szakembereknek több úton volt lehetőségük felszámolni, így lehetővé téve a szántóföldi növénytermesz-

24-25

tést. Hozzávetőleg 4000 hektáron terült szét a lúgos hatású anyag. Összesen 758 hektárnyi területet tisztítottak meg, amely 82 milliárd forintot emésztett fel. A folyó helyreállítása 6,4 milliárd forintért valósult meg.

A 758 hektár terület esetében kárcsökkentésre a részleges talajcsere végrehajtása jelentette az egyik kínálkozó módot.

Ezzel a jelentős anyagi és meliorációs ráfordítást igénylő munkálattal a talaj felső rétegeit cserélték ki a katasztrófát követően olyan földdel, amely mentes volt a vörösiszap káros hatásaitól. Ennek a teljes (4000 ha-os) területen való végrehajtása szinte lehetetlen lett volna a hatalmas (több milliárdos) forrásigénye és a területi kitettségek miatt. A vörösiszapot és az egyéb elszállított, csaknem 329 652 köbméter térfogatú veszélyes anyagot (föld, törmelék stb.) a Mal Zrt. által kijelölt tározókba vitték.

Teljes talajcserére egyébként kevés helyen volt szükség. Egy nyilatkozat szerint: „Csak ott cseréltünk talajt, ahol nagyon muszáj volt, mert a máshonnan származó talaj maga is szinte szennyező anyagként viselkedik. Tíz-húsz hektárnyi területen, illetve a házikertekben nem tudtuk elkerülni ezt a megoldást” – mondta a VM által kinevezett Szabó Csaba, a mentesítési munkálatok koordinációs felelőse.

A másik módozat a kémiai úton való közömbösítés dudarittal.

A Magyar Állami Földtani Intézet, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, az MTA Kémiai Kutatóközpont és a Greenpeace mérései alapján a zagyban a megengedett határérték fölötti mennyiségben voltak jelen toxikus elemek, és bár az MTA jelezte, hogy a nehézfémek jelentős kioldódásától nem kell tartani, a növények által való akkumulációt nem szabad figyelmen kívül hagynunk.

Ami az említett két módszer lényege, hogy amíg a földcsere teljes reboot-ot (újraindulást) eredményez, addig a dudaritos kezelés a káros következmények lekötését jelenti a szántóföldeken. Mind a donor (talajcsere), mind a fizikai-kémai reakció (dudarit) figyelmen kívül hagyja a talaj harmonikus rendszerét.

A harmadik lehetőség a vörösiszappal szennyezett szántóterületek esetében a baktériumkészítményes kezelés volt.

(Az Agrova-Bio Kft. és a Szuro-Trade Kft. által felajánlott 10.000 liter mennyiségű baktériumtrágya, 20 liter/ha dózisa mintegy 500 hektár rehabilitációjára adott lehetőséget). A talajéle-

tet felpezsdítő készítmény esetében már kijelenthető, hogy olyan tényezők felerősítésével fejti ki a hatását, amelyek természetes alapon működnek. Az áprilisban kijuttatott készítmény hatására a rehabilitált talajokon 1 pH csökkenés és 50-100-szoros mikroorganizmusszám-növekedés ment végbe (a kezdeti 8,02-8,65 pH 7,02-7,41 pH-ra redukálódott). A kezelés utáni érték megközelíti a szennyezés közvetlen környezetéből, de vörösiszappal nem károsított területekről vett talajminták eredményét (10,5-11 millió darab organizmus). A kezelés eredményeképpen 3 hónap alatt helyreállt a talajélet.

A szennyeződés okozta durva talajhibákat egy szervesanyag-tartalmú komposzttal orvosolták, és persze a fenti megoldásokat kombinálták.

A károsodott területeket 2011 harmadik negyedévében is megvizsgálták, csaknem egy évvel a katasztrófa után. Mintát vettek a Torna-patak mellől egy olyan területről, ahol dudaritos kezelést alkalmaztak. Vagyis ott kevés vörösiszap állt meg, viszont azt betárcsázták a földbe (emiatt még vöröslik is a talaj a helyszínen). A mintában a vizsgált nehézfémek a talajokra előírt szennyezettségi határérték alatt voltak az arzén kivételével, amelynek koncentrációja még ma is valamivel magasabb az ideálisnál (17,3 milligramm/kilogramm a 15-tel szemben). A MÁFI szakemberei szerint a talaj ezzel együtt is jó állapotban van, a természet öngyógyítása is beindult – amit az is jelzett a szakemberek számára, hogy ránézésre(!) teljesen egészséges kukorica termett a területen.

Felmerül a kérdés, hogy mi lett a sorsa az arzénos földben termett kukoricának vagy a legelőkön termett fűnek. „A kukoricát, akárcsak a többi haszonnövényt megvizsgáljuk, és ha az analízisek nem mutatnak ki határértéken felüli káros anyagot, ezek a növények takarmányként felhasználhatók” – állt Szabó Csaba nyilatkozatában.

A mezőgazdasági területek környezetét tekintve, a szennyezés fő útját jelentő patakokat még tisztítják, de a víz pH-ja mára a megnyugtatóbb (7–8 közötti) szintre csökkent, a Marcal esetében pedig 6,6 volt októberben. Kérdéses még a talajvíz és a mélyebb vízrétegek (vízadó rétegek) szennyezettsége, azonban ahhoz, hogy ezeket a hidrológiai vizsgálatokat el tudják végezni, a Mal Zrt.-nek mélyfúrásokat kell végeznie. Jelen állás szerint

viszont a mélyebb vízrétegek szennyezettsége egyelőre nem ismert.

A mentesítési munkálatok eredményeképpen jelentősen csökkent azoknak a gazdálkodóknak a száma, akik úgy döntöttek, hogy felajánlják a vörösiszappal elöntött termőföldjeiket az államnak vagy elcserélnék azokat. Aki mégis az utóbbi mellett döntött, az már nyár végén illetve a betakarítás után megkaphatta a csereföldet. 2010 decemberében 328 tulajdonost értesítettek a mentesítést koordinálók levélben arról, hogy a kárt szenvedett földjeiket eladhatják az államnak, vagy elcserélhetik, illetve – ha kívánják – megtarthatják azokat. Az elvégzett mentesítési munkáknak köszönhetően jelentősen csökkent azoknak a száma, akik éltek az állam által felajánlott lehetőséggel. Az elöntött mintegy 1300 hektár mezőgazdasági területből kevesebb, mint 200 hektár került állami tulajdonba idáig. A Nemzeti Földalap Veszprém megyei referense, Árok Roland korábban tájékoztatta már az érdeklődőket, hogy a beérkezett szándéknyilatkozatok feldolgozását követően a földje eladását 102 gazda kérte, mindez 145 hektárt jelentett. Huszonegy tulajdonos választotta a földcsere lehetőségét, ez összesen 100 hektárt érintett. A földcsere esetében a csereügyletnek azonos aranykorona-értékű és méretű földek képezhetik az alapját, és a forintban kifejezett értékkülönbözet nem haladhatja meg a 20 százalékot.

A történéseket érdemes figyelemmel kísérni gazdálkodói szemszögből is, mivel előfordulhat, hogy valamely (környezeti, helytelen gazdálkodásból fakadó) ok folytán hasonlóan károsodik a termőtalaj, amelyet szükség szerint orvosolni kell majd.

A károkat elszenvedő gazdálkodók többsége saját erőből próbálja meg egyenesbe hozni magát, mint az az egér, amelyik tejbe esett, és a szorult helyzetében addig kalimpált benne, amíg vajjá nem köpülte azt, így megteremtve a lehetőséget a menekülésre. Az érintett gazdák kitartással és erőn felüli, áldozatkész munkával minden bizonnyal megteremtik majd a területek rehabilitációját, és így a termesztés jövőjét.

B. P.

28-29

Az alkotás folyamatának legnaturálisabb módja a növények nevelése, amikor a természet erejéből merítve teremt a gazdálkodó valamit, ami az ő tudása nélkül nem jönne létre, vagy a végeredmény nem ugyanaz lenne. A tapasztalat és az ismeretek mellett a megfelelő alapanyagok határozzák meg a növénytermesztés művészetének sikerességét, de a „múzsa csókjáról” sem szabad megfeledkeznünk, ami az időjárásban testet öltve ad szárnyakat vagy köti gúzsba a növénytermesztőt.

Kicsit az utóbbi kijelentés jellemezte beszélgetésünkkor Orosz Mihályt 2011 vége előtt az általa gyakorolt „művészet”, azaz a gazdálkodás kihívásairól és eredményeiről. Ő egyike azon Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei növénytermesztőknek, akik az utóbbi területegységen végzik termelői munkájukat. A termesztés a Szatmár-Beregi síkságon található Csenger közelében (Komlódtótfalu és Csengersima) fekvő területeken zajlik.

Csenger mezővárosként aposztrofálható, de múltja ennél többet mutat. A település a kereskedelem egyik legfontosabb központja volt a keleti határszélen. Már a 17. század előtt is jelentős forgalmat bonyolított le, így a helyi kisnemesség is stabilan tudott fejlődni a várossal. A fejlődés egyik alappillére az akkor még erős jobbágyság volt , amely az 1800-as évek végére lemaradt az Alföldre jellemző parasztpolgárságtól. Ennek oka a nagybirtokok hiánya volt, valamint az, hogy ennek folyományaként a gazdálkodás korszerű módszerei, eszközei

nem tudtak elterjedni. A fejlődés azonban mégsem állt meg, az első világháborút követően sor került egyfajta feleszmélésre, mely főképpen gazdasági-, termékszerkezet-váltásban nyilvánult meg. Ekkor indult be a nagyszabású almatelepítés – főképp a kis és középbirtokosok körében –, ami máig meghatározza a táj arculatát.

Az új termék, az alma fellendülést hozott az itt élőknek. A csengerieket a megművelhető földterület szűkös volta arra késztette, hogy a talaj termékenységét, a dús vegetációt kihasználva növénytermesztéssel és kertészettel (alma) foglalkozzanak, a vizenyős réteken, legelőkön pedig állatokat tartsanak. Ezek a körülmények évszázadokon át meghatározták Csenger gazdasági életét.

Orosz Mihály jelenleg a szántóföldi növénytermesztés mellett intenzív almatermesztéssel is foglalkozik. Gazdálkodói hivatásában a családja is aktív szerepet tölt be, fia és lánya is részt vállal a termesztésben. A

családfő már a 80-as években is gyümölcstermesztéssel fogalakozott, igaz, akkor még háztáji viszonyok között. A rendszerváltozás után, 1990-ben előbb a szövetkezet területi részarány kiutalás, majd később pedig a kárpótlás teremtett hátteret az intezív termesztéshez. A szövetkezeti részarány esetében a gyümölcstermesztés volt a fő cél a földalap hasznosítására, a kárpótlásnál pedig ennek kiegészítése a szántóföldi kultúrákkal. A folyamatos bővítés eredményeképpen 2011-ben már 72 hektáron folytatta a család a gazdálkodói tevékenységét, amelyben két állandó alkalmazottat is foglalkoztatnak a 15-20 idénymunkás mellett.

Ezzel a saját boldogulásukon túl mások megélhetésében is jelentős szerepet tudtak vállalni.

A művelés alatt álló 72 hektárból, mintegy 50 hektár a szántó, a fennmaradó 22 hektáron pedig szuperintenzív alma terem.

A térség alapját a Szamoshát jelenti, amelyet a Szamos folyó és a Szamos-völgy határoz meg talajtípusában és vízrajzában egyaránt. A folyó árterein kiterjedt rétek-legelők

találhatóak, a (holocén eredetű) talajtípusok nagyrészt barnaföldből állnak, de ezeket (hordalékból képződött) öntésiszap, öntésagyag és öntéshomok-foltok, -sávok szakítják meg.

A számunkra bemutatott területek emiatt heterogénnek mondhatóak, hol kötöttebbek, hol lazább szerkezetűek. A kistérség földterületeinek 80%-a kedvezőtlen (a 17 AK alatti) adottságú. A Mihály területei között akad olyan is – kisebb hányadban –, amely csupán 10–13 aranykoronás, ez éppen csak alatta van a 14-es hazai átlagnak. A 72 hektáron uralko-

dó talajviszonyokról érdemes még elmondani, hogy a kötött talaj a jellemző, ami a nedvesség visszatartását eredményezi. Ezt a talajtulajdonságot minden bizonnyal a Szamos közelsége is befolyásolja, így az átlagos csapadékmennyiség is jobban tározódik, illetve jobban hasznosul. Ugyanakkor a szárazabb években – mint a 2011-es – nem jelentkezik aktív vízbázis a talajban, vagyis nincs a felszín közelében a talajvíz, és nem jellemző az oldalirányú vízmozgás sem.

Természetesen ebből nem következik, hogy a 2010-es év nem okozott gondot a kistérségben, mivel előfordult a területek belvizesedése és víztelítettsége.

A napsütéses órák száma 1950 és 2000 között váltakozik, ami alacsonyabb az országos átlagnál. Az évi középhőmérséklet 9–9,5 °C. A térség az ország hűvösebb területei közé tartozik, a tavaszi fagyok tovább tartanak, az őszi fagyok hamarabb érkeznek. A Szatmári-síkság csapadékosabb, mint az Alföld egésze, a csapadék évi mennyisége 590–640 mm. A közelmúlt csapadékviszonyait vizsgálva, a 2010-es évben 800–850 milliméternyi, 2011-ben pedig 4–500 milliméternyi csapadék hullott Csenger közelében. A rapszodikus jelleg mindkét évben megfigyelhető. Azaz a nagyon esős és az esőmentes időszakok váltakozva teremtettek kihívást a gazdálkodók számára. Erre jó gyakorlati példa, hogy a beszélgetést megelőző 80 nap leforgása alatt (2011. november végéig) elenyésző (3 mm) csapadék esett.

Orosz Mihály a rendelkezésére álló területein – az ismertetett feltételek mellett

– négy fő szántóföldi növényt termeszt. Az 50 hektáron belül a vetésforgóban a kukorica–napraforgó–búza (vagy más gabonanövény)–repce sor jellemző az utóbbi évek alapján. A táblák függvényében a kukorica/búza és repce/napraforgó cserélődhet a palettán.

Ebből a sorból a búza „know-how”-ját (technológiáját) osztotta meg velünk, a 2011-es évi gyakorlata alapján. A területeinek több mint a 30 százalékán, 17 hektáron vetett őszi búzát.

Ez elenyészőnek tűnhet az országos 950.000 hektárhoz képest (forrás: MgSzH), viszont lényeges pillér a család megélhetésében.

A terület előéletében a búza előveteménye repce (2009 őszén elvetett), azelőtt pedig napraforgó volt. Az előbbi olajnövény esetében előfordult, hogy egy része ősz helyett csak tavasszal hajtott ki, nem kis aggodalmat okozva ezzel. A vetés után kilátástalannak tűnő helyzet eredményeképpen a kelésből fejlődött repce 2 tonnát produkált 2010-ben hektáronként (összesen 4,5 hektáron), igaz azt három héttel később lehetett csak betakarítani a többi repcevetéshez képest. Az ősszel kihajtott, kedvezőbb területek állományai viszont átlagban elérték a 3,8 t/ha termésmennyiséget. A bölcs belátás – hogy a kezdeti vesztettnek tűnő helyzet ellenére nem tárcsázták ki. Így is elérték ezeken a területeken az országos átlagot (2,1 t/ha, forrás: MgSzH).

A lekerült elővetemény után, 2010 szeptemberében 10–12 centiméter mélységig (sekélyen) végzett szántással törték fel a tarlót. A forgatásos talajművelést két menetben tárcsázás követte, ez zárásként egyes területeken boronázással egészült ki, máshol pedig gyűrűs hengerrel. Ezt az utóbbi két műveletet nem minden esetben alkalmazzák, csak a talaj aktuális állapotától függően kerül kivitelezésre.

A talaj feltörésével párhuzamosan jutatták ki a tápanyag-utánpótlás őszi műtrágya adagját, amely komplex NPK volt (6-26-30, Genezis) 100–150 kg/hektár men�nyiségben. A tápanyagot szükségszerűnek látták kiegészíteni baktériumtrágyázással is.

Ezen talajerő-utánpótlásnak e formájáról 9 éves tapasztalattal rendelkeznek, így nem is volt kérdés számukra, hogy a búza esetében

30-31

is alkalmazzák a műtrágya kiszórásával egy menetben. A tárcsasorra felszerelt szórófejes keret permetezi a talajra a folyékony baktériumtrágya készítményt. A kiadagolt mennyiség az őszi búza esetében 13–15 liter/hektár volt, ennek elsődlegesen a szárbontó baktériumai dolgozták meg a repce szármaradványokat.

Emellett azért alkalmazzák már évek óta, mert jelentősen gyorsítja és javítja a talajban lévő tápanyagok felvételét a tél előtt a növény számára, elősegítve ezáltal a szárbaindulást és a jó kondíciót.

A baktériumok kijuttatását az indokolja – a gyakorlati tapasztalataik alapján –, hogy a műtrágya alacsonyabb nitrogénmennyiségét jobban mobilizálják, ugyanakkor plusz nitrogént is előállítanak a talajban. A műveletek közül a második tárcsázás elvégzésekor került beforgatásra a talajba a készítmény, valamikor az esti órákban. A búza vetése is ezzel egy menetben zajlott le, amelyhez nagyon jó magágyat sikerült előkészíteniük.

A búza vetőmagfajtát tekintve Mihály és családja kettős rendszert alkalmaz. A területek jelentősebb részén másodfokú, ellenőrzött martonvásári (két fajta) hibridet vetettek el. A fennmaradó 20–30 százalékon pedig az előző évből visszafogott magot termesztettek.

Amelyet megfelelően előkészítettek, vagyis megtisztították és csávázták a szemeket. Az elvetett mennyiség 300 kilogramm volt hektáronként mindkét vetőmag esetében.

A befektetett munkát követő téli időszak csapadékosabb volt, a csapadékot pedig a magasabb víztartalmuk miatt a talajok nem minden esetben tudták befogadni Csenger környékén. A vizesebb viszonyok hátráltatták a családot a tápanyag kijuttatási gyakorlatuk tavaszi kivitelezésében. Márciusban jelentős erőfeszítésekkel sikerült csak a búzát fejtrágyázni nitrogén műtrágyával. A munkák egy kisebb része át is tolódott április elejére, mivel géppel lehetetlen volt az állományba bemenni a lágy talaj miatt. A kijuttatott tavaszi nitrogén fejtrágya adagja 160–180 kg/ha között alakult a technológiában. Az állomány kondíciója kedvező képet mutatott a területeken, nem ritkult ki a vetés, és a területegysége-

ken belül homogén volt fejlettségében.

Az alkalmazott növényvédelmi eljárások tekintetében Mihály remek szakembert nevelt fia személyében, aki Gödöllőn végzett szakmérnökként, és a tanultakat saját gazdálkodásukban kamatoztatja. Az alkalmazott egyszeri védekezést 2011 májusában hajtották végre. A több szer kombinációját tartalmazó (komplex) vegyszerrel a rovarkártevők, a gombás megbetegedések és a gyomok ellen védekeztek. A preventív célzatú kezelés célja volt, hogy a lehetséges károkat megelőzzék. A preventív védekezés egyik eleme a Granstar gyomirtószer volt, valamint rovarirtóként a Dursban Delta, amelyet vetésfehérítő bogár ellen kevertek be a permetlébe.

Ezeket kiegészítették még Cherokee gombaölő szerrel, amellyel a búzakalász fuzáriumos betegségének megjelenését akadályozták meg az állományban. A permetezéses védekezést sikeresnek értékelhetjük, mivel semminemű növényvédelmi probléma nem jelentkezett ezt követően a növényeken. Jelentősebb lehűlés, és vele csapadék csak júniusban volt a területeken, de ez nem akadályozta az érést.

A betakarítást július első felére hagyták, és az aranyló kalászokat csak ekkor takarították be kombájnnal. Ehhez saját kombájn hiányában bérmunkát vettek igénybe, amelyet egy Claas típussal hajtottak végre. A beérett kalászokból kicsépelt szemek 4 tonnás eredményt produkáltak hektáronkénti átlagban, amely ugyan a 2011. évi hazai átlag körül alakult (4,2 t/ha, forrás: MgSzH), de a térségre és az ottani talajokra jellemző terméseket

felülmúlta. A termést malmi minőségű búzaként sikerült értékesíteniük, amihez a szemek kedvező hektolitertömege és acélossága mellett a megfelelő sikértartalom is remek alapot képzett.

A 2012-es évre a vetésforgótól függően, a búzaterületek egy részében repcét vetettek 2011-ben, a fennmaradó táblákon pedig napraforgót szándékoznak termeszteni tavasztól. Bár a csapadék hiánya miatt a repce esetében csak 50 százalékos a kelés aránya, a család reményei szerint ez még változhat

tavaszra. Viszont, ha szükséges, akkor kényszerlépésként felülvetésre lehet majd szükség ezeken a területeken 2012-ben, de egyelőre még kérdéses, melyik növényt tudják majd beilleszteni a rendszerbe. Egy fontos dolgot viszont megfigyeltek a területeiken 2011 őszén, miszerint még soha nem volt ilyen jó szerkezete a talajnak. Az őszi munkákat követően, kiválóan porhanyóssá vált a föld, és a gépek szinte akadálymenetesen haladtak a művelő eszközökkel benne, mint kés a vajban.

A tapasztalatokat összegezve az derült ki, hogy a jól megtervezett és felépített rendszerben hirtelen felmerülhetnek negatív tényezők, jelentős károk kilátásba helyezésével riogatva a családot. Az ilyen helyzetekre minden esetben higgadtan, a tényeket és lehetőségeket számba véve sikerült válaszolniuk.

Ebben Orosz Mihály jelentős szerepet tulajdonít a talaj központű gazdálkodásnak. A művelt területein az elmúlt években folytatott tudatos gondolkodás eredményeként javult a talajélet, amelynek eredménye a lazább, könnyebben művelhető talaj. Valamint a már említett 20– 40 %-os termésnövekedés, amelyet más-más

mértékben a búza, kukorica, repce és napraforgó esetében is megtapasztalt a munkája során. Őt idézve rácsodálkozott, hogy képes volt túllépni a környék talajainak teljesítőképességén és korlátain. Gazdatársaival is megosztják egymás között a termesztés keserveit és kitörési pontjait, így sokan átvették tőle a technológia alkalmazásának gyakorlatát. Bár tapasztalata szerint: a rossznak hamar híre megy, a jó hírben viszont sokan kételkednek.

A korlátokon való túllépését a szíve csücskének tartott almatermesztésben is kamatoztatta, mivel „ami jó a szántónak az jó gyümölcsnek is” alapon gondolkodott. A jövendő tekintetében, még ha – a csapadékhiány miatt – rosszak is a kilátások Orosz Mihály szemszögéből, nem szabad feladni a kialakított elképzelésbe vetett bizalmat, és a reménytelenségbe menekülni. Ugyanakkor önmagában a lelkesedés sem vihet keresztül minket minden bajon, kell a tudás és a tapasztalat hatékony elegye.

Magyarországon, éppúgy, mint Csenger mellett a területet szemlélve a növénytermesztés széles palettája megtalálható. Ahogy

a festő feldolgozza a külső és belső környezetét. Úgy teszi láthatóvá a kultúrtájat egy-egy gazdálkodó, így zöldellővé a kopárnak tűnő messzeséget. A nyár beköszöntével pedig a termő búzamezővel aranysárgává változik munkájával a táj.

A ráfordítások (tápanyagok, baktériumkészítmények, vetőmagok, vegyszerek, stb.) és a föld nyújtotta eszközök segítségével komponálja meg ezt a tájat nem kis fáradtsággal és küzdelemmel az a temérdek hazai gazdálkodó, akiknek munkája már évszázadok óta adott ihletet festők, zeneszerzők, írók és költők hosszú sorának. Míg a mezőgazdasági történéseket megörökítő művészeti alkotások a következő generációk szellemét táplálják, az agrártermelés – mint múzsa – a jelen embereinek szükségleteit.

B. P.

32-33

A bemutatott búzatermesztési technológia magában foglalja az őszi alaptrágyaként történt foszfor- és káliumkijuttatást, mely egybevág azzal az előbbiekben már ismertetett elvvel, hogy e tápelemek kijuttatását is minden kultúra esetében végezzük el. A friss trágyahatás miatt hatékonyabb lehet, mint a vetésforgó-trágyázási szemlélet, amely a búza alá csak foszfort adna, a káliumot pedig a kukorica alá. A gyengébb termőképességű talajok esetében az alacsonyabb természetes tápanyag-szolgáltató képesség miatt amúgy is felértékelődik a rendszeres tápanyag-utánpótlás, és az így megvalósított friss trágyahatás.

A repce elővetemény, mely után jelentős nitrogénkészlet szokott a talajban maradni, illetve az őszi baktériumtrágyakijuttatás nem indokolná az őszi nitrogénműtrágyát, elegendő lenne csak a foszfor és kálium kijuttatása. Értelemszerű azonban, hogy ha nem mono-műtrágyákat használunk, akkor a komplex által tartalmazott nitrogén velejáró.

A nitrogén fejtrágya egy adagban került kijuttatásra. Itt javasolható lehetne az adag megosztása, hogy a növény a fejlődése szempontjából fontos fázisokban kapjon egy újabb lökést a frissen odakerülő nitrogénmennyiségtől. Fontos, hogy a Nitrát Direktíva által megengedett február 15-ét követően közvetlenül juttassunk ki egy nitrogénadagot, amely elindítja, gyorsítja a kezdeti fejlődést. Ezt követően a szárbaindulás és a kalászhányás azok a kritikus fejlődési szakaszok a termésképzés szempontjából, amikor a növény számára igen fontos a nagy mennyiségű és azonnal felvehető tápanyag. Érdemes lehet kéntartalmú nitrogénműtrágyát is felhasználni, hiszen a megfelelő kénellátottság fontos szerepet játszik a sütőipari minőség alakításában. Megemlítendő továbbá, hogy jó tapasztalatok vannak a búza magnézium- és réztrágyázásával kapcsolatban is. Ezek kijuttatása javítja a növényi kondíciót, így növeli a termésképzést is.

B. Sz.

36-37

A helyes fajtaválasztás és agrotechnika mellett a talaj tápelemtartalmának és a növény tápanyagigényének függvényében alakított rendszeres tápanyag-utánpótlás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szántóföldi növénytermesztésben magas, és kiváló minőségű hozamokat takaríthassunk be. A talaj természetes tápelem-szolgáltató képessége folyamatos növénytermesztés mellett – különösen magas termésátlagok elérése esetében – nem képes pótolni a növény által a talajból felvett tápelemeket. A fenntartható gazdálkodás egyik legfontosabb célkitűzése ennek megfelelően a talajtermékenység megőrzése, mely a mezőgazdasági termelés egyik alapfeltétele. Ehhez szükséges a szakszerű trágyázás, mely úgy kíván hozzájárulni a termelési célkitűzések megvalósításához, hogy közben mind a környezetre, mind pedig a gazdaságosságra is figyelemmel van.

A tápanyag-utánpótlás sokkal ös�szetettebb folyamat, mint csupán műtrágyázás. Mennyiségileg a tápelemek nagy része műtrágya formájában kerül visszapótlásra, de ezzel összefüggésben is fontos szempont a kijuttatás ideje és módja. A kijuttatási időt úgy kell alakítani, hogy a növény számára fontos fejlődési szakaszokban biztosított legyen az ilyenkor igényelt magasabb tápanyagmennyiség. A nitrogén esetében többszöri kijuttatásra

szokott sor kerülni, melyeket a termésminőséggel való összefüggésben részletesen be fogunk mutatni cikkünkben. A kijuttatás módja szoros összefüggésben van a talajműveléssel, mely elsődlegesen meghatározza a kijuttatás mélységét.

Emellett több olyan trágyaféleség is rendelkezésre áll, melyek bár nem tartalmaznak akkora abszolút mennyiségű tápanyagot, mint a műtrágyák, mégis, egyrészt fontos forrást jelentenek tápanyagtartalom tekintetében is, másrészt (és ez fontosabb az előbbinél) hozzájárulnak a talaj biológiai aktivitásának növeléséhez. Ennek pozitív hatásai megnyilvánulnak majd a jobb természetes tápanyag-szolgáltató képességben, illetve a jobb talajszerkezetben és vízgazdálkodási tulajdonságokban. Ezen trágyaféleségek csoportjába tartozik a szerves trágya (istállótrágya, komposzt), a zöldtrágya és a baktériumtrágya.

A tápanyag-gazdálkodás szempontjából két fő szempontot kell figyelembe venni alkalmazásuknál: 1. fajlagos tápanyagtartalmuk, mivel tápanyag-szolgáltatásuk arányában csökkenthető a műtrágyaadag; 2. folyamatos felhasználásuk hozzá-járul a talaj biológiai aktivitásának, a talajéletnek a növekedéséhez.

Bár a sikeres növénytermesztés érdekében az összes, a növény számára szükséges makro- és mikroelemből optimális ellátást kell biztosítani, mégis kiemelendő a nitrogén szerepe. Ez a tápelem szükséges legnagyobb men�nyiségben, és ha a fontos fejlődési fázisokban rendelkezésre is áll, mind a termésmennyiség, mind pedig a termésminőség alakításában komoly szerepet játszik. Mindez természetesen csak abban az esetben tud realizálódni, ha a többi makroelemből és a mikroelemekből is rendelkezésre áll a szükséges mennyiség. Úgy lehetne ezt a legjobban szemléltetni, hogy a megfelelő nitrogén ellátottság nélkül nem tudna létrejönni a növényi biomassza, a vegetatív növekedés. Mindez azonban csak keret, melynek kitöltése nélkül nincs növényi növekedés, illetve termésképzés. A kalászosok minőségét meghatározó tényezőket foglalja össze az alábbi táblázat. Az ebben felsorolt minőségi tényezők nagy részét jelentősen befolyásolja a kielégítő és jól időzített nitrogénellátás. Ez alatt az értendő, hogyha a növény a fontos növekedési fázisokban sok nitrogént tud felvenni, így nagy mennyiségű fehérjét tud képezni, és ennek megfelelő arányban rendelkezésére áll a többi makroelem és a mikroelemek is, nagy mennyiségű és jó minőségű termést tud képezni.

A gabonafélék felhasználását meghatározó minőségi mutatók +: fontos, ++: igen fontos, +++: kiemelten fontos

Egy tonna őszi búza szemtermés kb.

18 kg nitrogént vesz fel a talajból, míg a hozzá tartozó szalma melléktermés kb. 2,2 kg-t (86% szárazanyag-tartalomra vetítve). Utóbbi azonban – amennyiben visszaforgatásra kerül a talajban – újból a növény rendelkezésére fog állni. A nitrogén számított adagját (az Nmin módszer szerint végzett talajvizsgálat, vagy a talaj átlagos nitrogén-szolgáltató képessége és a növény igénye alapján) megosztva kell kijuttatni. A magyarországi klasszikus szakirodalmak szerint az őszi alaptrágyázás során a szükséges nitrogénadag kb. 30%át juttassuk ki, majd három tavaszi fejtrágyázás (bokrosodás vége, szárbaindulás, kalászhányás) alkalmával 30, 30 és 10%át. Az őszi starter nitrogénadag célja a kezdeti fejlődés megindításán túl, hogy már télen és koratavasszal is elég nitrogén legyen jelen a bokrosodáshoz, anélkül, hogy ez túlfejlődést okozna. A külföldi szakirodalmak azon-

ban gyakorlatilag nem tesznek említést az őszi nitrogénadagról, illetve számos kísérleti eredmény és gyakorlati tapasztalat is azt mutatja, hogy általában starter-trágyázás nélkül is elegendő nitrogén áll rendelkezésre a bokrosodás megindításához. Fontosabb, hogy a törvényi előírások által megengedett leghamarabbi időpontban, február 15-ét követően nitrogéntrágyázásban részesüljön az állomány.

A téli csapadékkal könnyen kimosódik a nitrogén és így már csak részben felvehető a növény számára, illetve a vegetáció kezdetén igényelt nitrogénmennyiség még igen csekély, melyet a talaj természetes tápelem-szolgáltató képessége is fedezni tud. Fontos azonban figyelembe venni, hogy e tekintetben eltérő a hazai üzemek gyakorlata: valahol az előbb leírtak miatt nem juttatnak ki őszi nitrogént, mások viszont ezt szükségesnek érzik. Nem olyan kérdésről van tehát szó, amelyben egyér-

telműen állást lehetne foglalni. Előfordulhat a gabonaféléknél őszi nitrogénhiány a pentozán hatás miatt, vagy mert eleve alacsony a talaj nitrogénkészlete. Ilyenkor megkerülhetetlenné válik az őszi nitrogénkijuttatás. A másik szempont a felhasznált műtrágya típusa. Ha az őszi alaptrágyázást komplex műtrágyával végezzük, amelynek előnye a rendszeres foszfor- és kálium-utánpótláson túl gyakran járulékos mikroelem tartalmukban is jelentkezik, általában egyben nitrogént is kijuttatunk.

A szármaradványok visszaforgatása kapcsán utalnunk kell azonban az úgynevezett pentozán hatásra. Eszerint, ha a kelésig nem bomlottak le kellően a szármaradványok, nem elegendő a belőlük feltáródó nitrogénszolgáltatás, emellett a lebontást végző mikroorganizmusoknak is szükségük van energiára, így ezek konkurenciaként jelennek meg a tápelemfelvételben, nitrogénhiány lép fel. Erre különösen akkor kerülhet sor, ha ősszel nincs

38-39

A nitrogéntrágyázás gazdaságosságának megítélésére alkalmazott összefüggés (bíbor vonal: bevétel, zöld vonal: N-trágya költsége)

elegendő mennyiségű csapadék (hazánkban gyakran előfordulhat), mely a növényi maradványok gyors lebomlását eredményezné.

A pentozán hatás elkerülhető a szármaradványok lebontását gyorsító baktériumtrágyák felhasználásával. Valamint, ha vetésig nem áll rendelkezésre elegendő idő a szármaradványok bontásához, az őszi starter nitrogéntrágyázással. Hiszen az így kijuttatott nitrogén kompenzálja a lebontó folyamatok által felhasznált, és így a növényke számára nem hozzáférhető nitrogénmennyiséget.

Míg az első fejtrágyázás a termésmennyiségre hat, a vegetatív fejlődést gyorsítja. Ezért célszerű minél hamarabb, kora tavasszal kijuttatni, addig a második és harmadik adag elsősorban a termés minőségét befolyásolja. A második adag a kalászonkénti szemszámot növeli, a harmadik adag emellett pedig pozitív hatást gyakorol az ezerszemtömegre, a fehérje- és sikértartalomra

is. A harmadik fejtrágyaadag kijuttathatóságát nagyban befolyásolja a csapadék, száraz évjárat esetén romlik a felvehetősége, illetve késlelteti az érést. A tavaszi fejtrágyaadagok pontosan meghatározhatók a növény klorofilltartalma alapján. Erre a célra ma többféle eszköz is beszerezhető a traktorra szerelhető szenzortól a kézi mérésre alkalmas műszerig. A már fejlett állományban történő fejtrágya-kijuttatáshoz művelőutas termesztés szükséges a taposási vesztésegek elkerüléséhez. Klasszikus eredmények, de újból felidézzük, miszerint számos kutatási eredmény bizonyítja, emelkedő nitrogénadagok hatására a termés mennyisége mellett nő az ezerszemtömeg, a fehérjetartalom és a harvesztindex is. Több olyan eredményről is olvashatunk, amelyek azt mutatják, hogy előbbi mérőszámok annál magasabbak voltak, minél több adagra osztották a kijuttatott nitrogéntrágyát (2, 3, 4 vagy 5 megegyező mennyiségű adag ta-

vasszal), hiszen így mindig elegendő nitrogén állt a növény rendelkezésére az intenzív fejlődési szakaszokban. A termesztési gyakorlatban azt a nitrogénszintet és kijuttatási gyakoriságot kell alkalmazni, amely még gazdaságos többlettermést jelent, mind a termés mennyisége, mind pedig minősége szempontjából. A felső ábrán látható összefüggés értelmében addig gazdaságos a nitrogéntrágyázás szintjének növelése, amíg annak költségeit lefedi a bevétel.

B. Sz.

40-41

Az emberek képzeletét a tudományos fantasztikum világa által kínált lehetőségek számtalan esetben megragadják, függetlenül attól, hogy milyen arányban olvaszt magába a történet (film, könyv, stb.) valós és kitalált hátteret. Kicsit mérgezheti is az elménket azzal, ha már az igazságban is kétkedni kezdünk és a fikciót pedig magától értetődő történésként kezeljük. Rosszabb esetben teljesen közömbössé válunk, és nem akarjuk tudni, hogy fikcióval vagy valós dologgal állunk-e szemben. Ezért is lehet, hogy a technológiai vívmányokat hajlamosak vagyunk gyanakvóan fogadni, és csak akkor alkalmazni, amikor körülöttünk már mindenki ezt teszi.

Trembóczki Istvánt nem ilyen embernek ismertük meg, amikor bepillantást nyújtott nekünk az Edelény mellett található gazdaságának rejtelmeibe. Nem machinál a téridővel, nem robotok végzik el a munkáját, és nem mesterséges intelligencia befolyásolja a természeti elemeket és dönt helyette is mindenről. Ő „mindössze” a tudásának bástyáját fogja munkára, és műveli az anya-természet nyújtotta földet a felkínált javakkal (például az éghajlati adottságokkal) összhangban. Ezért nem fél új lehetőségeket kipróbálni akár úttörőként is, ott Edelény határában.

gazdasági változás az 1800-as évek közepén történt, amikor cukorgyár épült a városban.

Ezt a (XVII. században barokk stílusban épült) L’Huillier–Coburg-kastélyban élő nemesi család tette lehetővé. Az újabb gazdasági irányváltást és fellendülést a XIX. század végi és a XX. század eleji iparfejlesztés jelentette, melynek előmozdítója az edelényi szénterület, és az erre épülő bányászat volt. Mára átalakult a kép, a rendszerváltozást követően bezárt a bánya, felszámolták a termelőszövetkezeti mezőgazdaságot, és teret engedtek az önálló gazdálkodásnak.

A településről és körzetéről több dolgot érdemes megjegyeznünk, talán legkevésbé azt, hogy ez a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város az egyik legszegényebb magyarországi régióban található. Edelény mégis inkább egy több ezer éve lakott területet jelöl Miskolctól északra, ahol mindig is kiemelt jelentősége volt a mezőgazdaság két fő elemének: a legeltetésre alapozott állattartásnak és a növénytermesztésnek. Emellett egyik városrésze ad helyet Borsod megye „lelkének”, az ősi Borsod településnek, amely az évszázadok során beolvadt a településbe.

A mezőgazdasági tevékenységet folytató különböző társadalmi rétegek (úgymint cselédség, idénymunkásság) és e rétegek egyes csoportjai (például a béresek, kocsisok, pásztorok, uradalmi iparosok, stb.) már a feudalizmus korában jelen voltak Edelényben, s az úrbéres jobbágyok és zsellérek mellett kivették részüket a termelésből. Az első komolyabb

1994-ben indította el Trembóczki István saját gazdálkodását, aki azt megelőzően az állami szövetkezet növénytermesztési, majd állattenyésztési rendszereiben dolgozott évtizedekig, és ott sajátította el az agrárszakma fortélyait. Érdekes, innen eredő párhuzam, hogy őstermelőként először a szántóföld művelésébe, majd – 10 évvel később, 2004-ben – az állattartásba vágott bele. Családjában lányának is – aki egyébként ügyvéd, de emellett minden mezőgazdasággal kapcsolatos tudást önképzéssel magába oltott – célja a gazdálkodás továbbvitele. A szántóföldi növénytermesztést István 1998-ban továbbgondolta, és több gazdálkodóval szövetkezve biogazdálkodásba kezdett. Ezáltal mára tudatosan „lehámozta” a hagyományos, azaz a nem organikus termelés elvárásait és nyűgjeit. Mostanra már a rendelkezésre álló 200 hektárnyi területének teljes egészét ökológiai művelésbe vonta, mindezt kiegészítette juhtartással is. Ez utóbbit

is sokáig hitelesítette „öko”-ként, de a biohús iránti kereslet és az értékesítési ár alakulása miatt jelenleg nem akkreditáltatja azt a költségek alacsony szinten tartása céljából.

A térség területeire jellemző, hogy elég változatos talaj áll a gazdálkodók rendelkezésére, termékenységük az V. és a VIII. kategória közé esik, s „kierőszakolják” az értő odafigyelést az alkalmazott technológiára. A Bódva-völgy és az azt határoló dombságok (keletről a Cserehát, nyugatról a Putnokidombság) talajféleségeiről elmondható, hogy nagyobb mértékben agyagos vályog-, nyers és réti öntés-, valamint a csernozjom barna erdőtalajok fordulnak elő. Ezek közös jellemzője a kötöttség, és a hol alacsonyabb, hol magasabb lösztartalom. István területein is ez a kötöttség volt a kiindulási alap, termőföldjeinek nagyobb része alig 9 aranykoronás. Az időjárási viszonyok tekintetében mérsékelten hűvös és mérsékelten nedves, de már a mérsékelten száraz éghajlati típus határán egyensúlyozó kistáj Edelény és körzete. Ez a kevésbé hőigényes mezőgazdasági kultúráknak kedvez. 2010-ben a csapadékmennyiség elérte az 1000 millimétert, és meg is haladta azt, de 2011 novemberéig már visszaesett az utóbbi évek átlaga (760 mm) alá az addig regisztrált 450–500 milliméterével.

Ahogy az az eddigiekből már kiderült, István nem hagyományos, hanem ökológiai kritériumoknak megfelelő gazdálkodást folytat. Ezért a vetésforgó szempontjából is viszonylag kevés mozgástérrel rendelkezik. Az állattartás takarmányozási céljainak rendeli alá

a vetéssorba bevont növényeket, ezért túlnyomó többségben a 3–5 éves, hosszú élettartamú pillangós növények vannak termesztésben. A két kiemelt jelentőségű évelő kultúra a lucerna (5 évig) és a vöröshere (3 évig) a területek 86 százalékán van jelen. A feltörést követően őszi (alakor búza, tönkölybúza és tönke búza) majd tavaszi kalászos (tritikáléfajták) szokott a területre kerülni. Ezt követően általában olajretket vagy a facéliát vetnek, de pohánka is volt már termesztésben a kalászos évek után. Érdekes volt látni, hogy nem is olyan szűk a lehetőségek tárháza az organikus gazdálkodásban.

Az alakor búza termesztéstechnológiáját követtük nyomon Istvánnal, de a termesztés komplexitása folytán a többi növénykultúráról is elénk tárt pár érdekes termesztői tapasztalatot és ajánlást. Az alakor búza ősi fajtának mondható, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a modern gazdálkodásban nincs helye és jelentősége. Az Edelény melletti szántókon egyrészt a talaj nyújtotta szerény

feltételek, másrészt az extenzívebb viszonyokat előtérbe helyező rideg juhtartás is kiemeli ezt a növényt a többi közül. 2010 őszén a lucerna több éves állományát követte a búza. Az őszi munkákat akkortájt (máshol is hazánkban) hátráltatta a hosszan tartó esőzés. A lucernát termő földterületek feltörésekor szem előtt kellett tartania a talaj tömörödöttségét, és azt az adottságot, hogy az állomány után sok szár- és gyökérmaradvány lesz a felszín alatti 20–30 centiméteres talajrétegben. A terület tehát szerves anyaggal és nitrogénnel telített, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy mindössze 9 aranykoronás! A feltörést mechanikailag az utolsó kaszálást követően egy 4,8 méteres munkaszélességű ritka fogazatú nehéztárcsa segítségével végezték el, amelyet egy könnyű tárcsa munkája követett.

A nehéztárcsával 25–30 centiméter mélységig átmozgatták a talajt, és feldarabolták a benne lévő növényi maradványokat. A szántással szemben ez a módszer nem hozza fel a gyommagvak jelentős részét a felszín közelébe, így azok nem is tudnak kicsírázni. Az ökológiai jelleg következtében előírás szerint ötévente szükség lehet a tárcsázás mélylazítóval való kiegészítésére, ha ennek szükségét érzik.

Tápanyag-kijuttatásban a műtrágyának nem jut szerepkör az organikus gazdálkodási módban, de ahogy István területeinek leírásában szerepelt, erre remek megoldást nyújt a lucerna talajban lévő gyökér- és szármaradványa, és a már megkötött nitrogénmennyiség. Ezek humusszá (szerves anyaggá) alakítása és felvételük elősegítése céljából, a telítettség megtörésére organikus készítményeket hívott segítségül, amelyet a búzában tavasszal alkalmazott. A tápanyag-utánpótlás e formája a több éves gyakorlatban egyrészt kiegészül a lucerna által hátrahagyott szerves anyaggal, másrészt több agrotechnikai eszközzel is élnek a műtrágya hatásának kiváltására. A teljesség érdekében meg kell említeni, hogy a több éves pillangós kultúrákat megelőzően a kapásnövények alá kijuttatva istállótrágyával töltik fel a talaj tápanyagkészletét. Erre az állattartásban képződő juhtrágyát használják, amelynek összetéte-

le 65% víz, 35% szárazanyag. Ebben 30% szerves anyag, 0,8% N, 0,23% P2O5, 0,67% K2O2, 0,33% CaO. A juhtrágya a foszfor kivételével minden más trágyánál több hatóanyagot tartalmaz, emellett N-tartalma a növények által jól hasznosítható. Vagyis ez a trágyaféleség heves, azaz gyors és erélyes hatású, és különösen a hideg, terméketlen talajok trágyázására alkalmas, mint amilyen az Edelény mellett található talajféleségek 80 százaléka is.

Az organikus szemléletben a talaj adottságainak figyelembe vételével a juhtrágya mellett a zöldtrágyanövények termesztése alkalmazható. Ezek természetesen nemcsak a humusztartalmat növelik meg, hanem a talaj szerkezetére is jótékony hatással vannak.

A vetéséhez kialakított magágy 2010-ben szinte csodaszámba ment, mert az uralkodó csapadékos időjárás ellenére ideálisan morzsalékos és aprószemcsés, kiváló szerkezetű talajt tudtak képezni a búza alá. Ezt erősítette egy szomszédos területen szerzett tapasztalat is, amelyen a termelő küszködött a talajtömörödöttséggel. 10 hektáronként kellett javítani, vasat cserélni az őszi talajmunkákhoz használt művelőeszközön a gazdálkodónak. Eközben a Trembóczki család táblájában erőlködés nékül, akadásmentesen haladt a munkagép.

A vetésnél egy martonvásári alakor fajtát használtak, amelyre jellemző, hogy ezermagtömege 28–33 g, nagyon jó a természetes betegség-ellenállósága lisztharmattal, levélrozsdával, szárrozsdával szemben.

Ebből a búzából az ajánlott vetésmennyiség 250.000–450.000 csíra/ha, amelyből ténylegesen 300.000–350.000-et szórtak ki és fedtek be talajjal.

A téli időszakban a területen 80–100 mm között alakult a jellemző csapadékmen�nyiség, amely megfelelő közeget termetett a talajnedvesség szemszögéből, ugyanakkor a dombos jelleg miatt – az erózió hatására – jelentkező enyhébb állományritkulással lehetett számolni.

A 2011-es tavaszi körülmények kedvezően alakultak a vegetációs időszak kezdetére tervezett agrotechnikai munkála-

42-43

tokhoz. István két alkalommal végrehajtott tápanyagutánpótló felülkezelést illesztett be a rendszerébe, amelyet sikeresen el tudott végezni. Az egyiket még március végén, a másikat pár nappal rá, április közepe előtt. Ehhez sorközművelőt és egy előtte rögzített speciális gépsort alkalmazott, amelyben egy szivattyú munkája juttatja ki a szert a talaj felszínére.

Az áprilisi esőzések ezt követően megfelelő nedvességgel látták el mind a növényt, mind a kijuttatott élő szervezetek alkotta közösséget. A bemutatott ökológiai gazdálkodás extenzívebb jellege okán a kezelések és a műveletek ezzel le is zárultak az aratásig. Az alakor búza betakarítása 2011 júliusának első felében történt meg, amikorra a kalászok és a toklászba foglalt szemek már kellően beértek. A kombájnos aratás eredményeképpen átlagosan 2,5 tonna hektáronkénti termésmennyiséget tudtak elérni. Összehasonlítva a köztermesztés eredményeivel, ez megfelel az eddig elért legmagasabb értéknek. Viszont ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy Edelény mellett ez 9 AK-s talajon realizált teljesítmény. István ezt mindenképpen sikerként könyveli el, és a végeredményt – nem titkoltan - takarmányozás útján a hústermelésben hasznosítja majd. Ehhez jó alapot jelent a kiváló minőség is, amely átlagban 80 kg/hektoliter tömeget, 13,4–15,6% körüli nyersfehérje-tartalmat, 41,8% nedvessikér-mennyiséget jelent a gyakorlatban.

Hogy kerek legyen a rendszer, elmondta az ökológiai viszonyok között szerzett, más kultúrákkal kapcsolatos tapasztalatait is.

A brutus búzafajta szintén őszi fajta, ezért termesztéstechnológiájában hasonlatos az alakor búzához. Termőképessége, télállósága és állóképessége is jónak mondható.

A brutus búza technológiája Edelényben több éves termesztés után 2011-ben csúcsosodott ki, ebben az évben az alakornál bemutatott technológiától lényegében (csak) előveteményében különböző növény remek terméseredményeket ért el.

A vetésterület annyiban tért el a másik búzáétól, hogy a talaj termőképessége jóval gyengébb, 4 aranykoronás volt. Erre szinte rá-

cáfolt István termesztéstechnológiája, amelyben 3,5–4 tonnát tudott hektáronként betakarítani a 2011-es évben. A termés beltartalmi értékeiről pedig elmondta, hogy lisztminősége A2, sikérmennyisége magas, 35–36% feletti, fehérjetartalma 14–15% volt (átlagban). Nem kérkedésből osztotta meg velünk mindezt, csak a technológiája valós, elért eredményeivel kívánta igazolni annak helyességét, mivel sokan még ma is kétkednek ebben.

A rendszerben kiemelt szerepe van az organikus szerek használatnának, melyet 2001 óta területének teljes egészére kiterjesztett. Ennek jelentőségére kívánta felhívni a figyelmet, hogy ez mindenki számára elérhető fejlődési irány. Ennek segítségével többet, jobb minőségben termelhet, azonos alapanyagokat felhasználva. Anno, amikor saját magát meggyőzve rátért a fenntartható termesztésre, sokan gúnyosan csak annyit vetettek oda neki, hogy: „Te pénzt adsz azért a ganajléért?!” Nemcsak szakmailag tévedtek!

Mert a „ganajlé”, amire ők céloztak az az istállótrágya leve, amely állati bélbaktériumokat tartalmaz (ezek az emésztést segítik), így nyilván nem is foghatóak munkára a talajban.

Ezek a gazdálkodók technológiailag helytelen okból taszították el maguktól és a természettől elszakadt gazdálkodásuktól egy ilyen organikus megoldás létjogosultságát.

István nem olyan ember, aki mások orra alá dörgöli, ha sikerül bizonyítania igazát, inkább hagyta, hogy a saját szemük győzze meg a gazdatársakat. Azóta sokan csatlakoztak hozzá, és sokan alkalmaznak a technológiájukban természetes alapanyagú készítményeket. A kezdetben hókuszpókusznak kikiáltott eljárás nélkül ma már szinte létezni sem tudnak. István egyikük – 2011-es éven alapuló – példáját is felhozta beszélgetésünk során. Repcetermesztőként hasonló körülmények között, ámde hagyományos gazdálkodás mellett 4,1 tonna (nettó) terméseredményt ért el hektáronként egy gazdatársa. Akkor, amikor mások vészharangokat kongattak saját gazdálkodásukban ugyanezen kultúránál.

A gazdálkodó látva saját teljesítményét nem is tudta hova tenni azt, viszont a

tapasztalatcseréjük során kiderült, hogy mindent ugyanúgy végzett a repcetechnológiában, mint korábban éveken át: nem változtatott a vetőmag, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem, a talajmunkálatok és egyéb munkák tekintetében. Így a hibridrepce teljesítményének lehetséges okait számba véve csak egyetlen tényező maradt, amelynek tulajdonítani lehet ezt a kiugró eredményt 2011-ben az Edelényi kistérség talajviszonyain. Ez nem más, mint a talajbaktériumok alkalmazása, amit 3 éve épített be a rendszerébe a érintett gazdálkodó. Istvánnal azt valószínűsítették, hogy az évek leforgása alatt, a sorozatos kezelések miatt 2011-re érett be a talajszerkezet és teljesítőképesség fokozása, persze a folyamatosan fennálló hatások mellett (nitrogénkötés, -feltárás, szárbontás, stb.).

Ezt tovább fokozva István elmondott egy megtörtént esetet, amikor is az egyik területszomszédjával a tömbösítés miatt felcseréltek két szomszédos (talajtípusát tekintve teljesen azonos) táblát. A gazdatársa kicsit aggódott a kapott terület talajfelszínének gazossága miatt, azonban amikor elkezdte tárcsával kezelni, igencsak meglepődött. Az elcserélt föld teljesen befogadta a tárcsáját, míg az eddig sajátjaként kezelt szomszédos terület csak 1–3 centiméterig.

Az addig természetesnek gondolt jelenség, mely szerint a tárcsa szikrázik a talajfelszínen munka közben, a múlté lett. A meglepettségéből eszmélve, azóta ő is nyitottabban áll az újításokhoz. Ehhez jó szakmai alapot nyújt számára az István területén korábban a talajban mért 1,5-1,8-as humusztartalom mostanra 3-3,5-re történt növekedése a

200 hektáron. Így mára a baktériumtrágyázás következtében a tárcsáinak sem kell szikrát szórnia.

A gyakorlati eredményeken túl István azért is alapvetőnek tekinti a természetközelebbi technológia alkalmazását, mert az inputanyagok ára valószínűleg nem fog csökkenni. Az istállótrágyázás az alapanyag szűkebb hozzáférhetőségét figyelmen kívül hagyva a kijuttatás szempontjából is igencsak költséges. Így a lehetőségeket összegezve, a termesztési eredmények fokozására azonos feltételek mellett csak a baktériumok talajba való juttatása az egyetlen lehetőség, amely persze nem csodaelixír, hanem egy újabb technológiai elem, mely segít az inputanyagok hatásának fokozásában.

A megyében az elsők között integrálta rendszerébe a talajvédő és javító termesztés-technológiát, és a maga módján élharcosává is vált a környéken. Valós, kézzelfogható eredményekkel győzte le fokozatosan a többi gazdálkodó gondolkodásában lévő gátat. Hasonló lehetett a műtrágyázás kezdetén, a 19. század elején az emberek hozzáállása a csontdara kijuttatásához. Mégis, az azóta eltelt századok alatt mára a gazdálkodás egyik központi elemévé vált a kiegészítő anyagok használata tápanyag-utánpótlás céljából.

Az akkor futurisztikus elképzelés, amelyet a reformkor nagy gondolkodói (többek között Liebig) által feltárt és létrehozott tudományos háttér igazolt, az életünk részévé vált. Ha pedig a hétköznapi dolgokat vesszük számba, az ördögi találmányként aposztrofált mozgóképek elutasítása, a repülés lehetőségének tagadása, az űrhajózás képtelenségnek tartása

már mind a múlt ködébe veszett. Ma már csak mosolygunk rajtuk, ahogy azon is, hogy gyermekkorunkban hittünk a tündérmesékben, vagy féltünk a sötéttől.

A jövő kihívásaira a jelen kínálta minden ésszerű eszköz megragadásával és használatával tudunk csak felkészülni, így lehet lépést tartani a változó természeti és technikai környezettel. Közben persze merenghetünk rajta, hogy milyen volt valami anno, és hogy mennyire repül az idő. Ha ezután pedig szabadon eresztjük a képzeletünket, már a mesterséges időjárás-szabályozás, és a robot- vagy nanotechnika alkalmazása sem tűnhet elérhetetlennek a mezőgazdaságban. Még ha mindez jelenleg csakis fikcióként jelenhet meg egy mozifilmben, regényben vagy más alkotásban.

B. P.

44-45

Ökológiai gazdálkodásról lévén szó más aspektusokból kell megközelíteni a termesztéstechnológiát, mint az előbbi gazdaságok esetében. Az ökológiai gazdálkodás termelésfilozófiája szerint trágyázás útján annyi tápelem juttatandó a talajba, amennyit a növények abból kivonnak. Ennek viszont előfeltétele a közepes foszfor- és káliumellátottság elérése, hiszen ellenkező esetben talajzsarolásról lenne szó. A közepes tápanyag-ellátottság viszont optimálisnak tekinthető, ebben az esetben csak annyi tápelemet kell trágyázás útján a talajba juttatni, amennyit abból a növények kivonnak. Az ökológiai gazdálkodásban ennek elsődleges eszköze a szerves anyagokkal, így istállótrágyával, illetve komposzttal történő trágyázás, továbbá a zöldtrágyázás. Emellett fontos szerep jut még a vetésforgónak és a kiegészítőként alkalmazható egyéb trágyaszereknek, így például a nyersfoszfátok és mikrobiológiai készítmények felhasználásának. A nemzetközi szakirodalmat tanulmányozva általában azzal a megállapítással találkozhatunk, hogy a nitrogén esetében az ökológiai gazdálkodásban is megvalósul a pozitív egyenleg, ami elsősorban a pillangósvirágúak vetésforgóba iktatására, továbbá a szervestrágyázásra vezethető vissza, ugyanakkor emellett a foszforegyenlegek negatívak, tehát a növények több foszfort vonnak ki a talajból, mint amennyi a trágyázás által kijuttatásra kerül.

A konkrét példa esetében fontos szerepet tölt be a nitrogénellátásban a lucerna elővetemény, amely gazdagítja a talaj nitrogéntartalmát. Ugyanakkor lényeges odafigyelni a megfelelő foszfor- és káliumellátottság elérésére, valamint fenntartására is. A szervestrágyázás helye a vetésforgóban a kapásnövények alá esik, mint ahogy az a lucerna előtti kultúra esetében meg is történt. Ennek foszfor- és káliumszolgáltató-képességénél fontosabb a nitrogén- és szervesanyag-tartalma, de az ökológiai gazdálkodásban előbbiek is felértékelődnek azáltal, hogy ezek a tápelemek nem pótolhatóak műtrágyázás útján. A megfelelő tápanyag-szolgáltatás miatt azonban a szervestrágyázást nem alkalmazó években oda kell figyelni a foszfor- és káliumutánpótlásra. Ennek eszköze lehet a gyakrabban végzett szervestrágya-, vagy komposztfelhasználás, illetve a nyersfoszfátok kijuttatása. A káliumműtrágyák közül vannak teljesen ásványi trágyák, melyek az ökológiai gazdálkodásban is engedélyezettek. Ezzel összefüggésben fontos lehet a magnézium-utánpótlás is. A szerves trágyákra visszatérve tudvalévő, hogy tápelemtartalmuk szerves kötésben van jelen, ezért ásványosodnia kell ahhoz, hogy a növény számára felvehető legyen. Ez a folyamat a talaj mikrobiológiai tevékenységének eredményeképpen jön létre.

B. Sz.

Mi lenne az emberiséggel, ha megszűnne a hagyományos és a modern gazdálkodás alapjául szolgáló közeg? A válasz egyszerű és lesújtóan vészes. Megszűnne a szárazföldi élet jelentős része. Volt már rá példa, hogy egy egész civilizáció tűnt el a mezőgazdaság ellehetetlenülése, azaz talaj és a talajélet „halála” után Közép- és Dél-Amerikában.

Mi is a talaj? „A talaj a földkéreg legkülső, laza, termékeny rétege. A talaj a földi élet egyik alapja, tápanyagokkal, vízzel, látja el a növényeket (és ezáltal az állatokat, valamint az embert), megköti és átalakítja az anyagokat.”

Ez a talaj definíciója, így határozhatók meg azok a tényezők, amelyeket elérhetővé tesz, és amelyektől függ a termékenysége. Az elméleti

meghatározás mellett gyakorlati szemszögből is érdemes keresni a választ arra, mi is a talaj.

Miből kell felépülnie a talajnak?

A talajnak azt kell tartalmaznia, amitől a belőle eredő élőlények többsége egészségesen tud fejlődni és élni.

A termőközegnek több típusa és felhasználása van, ezért általánosságban meg lehet ugyan határozni a talajaink összetételét adott régióra és talajféleségre lebontva, de a gazdálkodók számára a jól megalapozott termesztéstechnológia feltétele csak egy helyesen végrehajtott talajmintavétel lehet. Mindemellett arra érdemes kiemelt figyelmet fordítania a gazdálkodónak, aminek az eredményét tapasztalja és érzékeli. Ez pedig nem más, mint a termesztett növény habitusa és teljesítménye.

A növények nemcsak egymással és más élő szervezettekkel (baktériumokkal, gombákkal) alkotnak élő rendszert vagyis inkább közösséget, hanem a talajjal is. Ezért is fontos megértenünk és elfogadnunk, hogy a termesztett kultúra hatással van a termőföldre. Élő egészként kell kezelni a talajt, amelynek paraméterei helyett a komplex rendszere ad hátteret a kultúrnövényeknek.

Természetes állapotában, és megfelelő környezeti körülmények között a termőföld meghatározza a rajta hordozott növénykultúra maximális teljesítményét is. Ez azt az állapotot takarja, amikor a kialakult növényzet viszonylag állandó képet mutat, és a lehető legnagyobb fokú szervesanyag-termelést tart fenn. A talaj összetétele pedig meghatározza a termelésben elérhető legnagyobb értéket.

Ezért fontos olyan elemeket is pótolni benne,

46-47

amelyekről azt hisszük, hogy folyamatosan, a beavatkozásunk nélkül is jelen vannak.

A mezőgazdaságban nincs akkora diverzitás, mint a természetben, egész tevékenységünk a produktum körül forog. A talajjal fenntartott viszonyunkban is a költségvetési szemlélet tükröződik. Amit jónak látunk, azt pótoljuk a termőföldben, amire pedig nincs „igényünk”, azt nem. Az egyensúly, és a talaj rendszerének fenntartása, elvárásainak kielégítése már nem célunk. De így sajnos nem is érhetjük el a maximális szervesanyag-termelési produktumot. A modern gazdálkodás múltjában már rájöttek (Liebig), hogy a talajt segíteni kell a termesztésben, mert valamit elveszünk tőle, ami az övé, és az intenzív növénytermesztéssel megbontjuk a benne kialakult rendszert.

Minden lépésünk közelebb vitt ugyan a nagyobb produktumhoz, de egyre távolabb a természettől. Könnyen skálázható anyagokat és technológiákat alkalmazunk a termesztésben, de a természet „célját”, a lehető legnagyobb, fenntartható szervesanyag-előállítást nem szolgáljuk a rendelkezésre álló eszközökkel.

Az autózáshoz sem elegendő egy karosszéria és némi üzemanyag, ha nincs egy motor, ami meghajtja az egészet. Álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk át, hogy a termőföldünk esetében ez mit is jelenthet. Van egyszer a talaj szerkezeti felépítése, mint karosszéria, illetve mint üzemanyag az input anyagok (vetőmag, kemikáliák). Egy egyszerű 1,5 méteres fémpálca segítségével is megállapíthatjuk mennyire működőképes a két tényezőt együttes működésre késztető erő a földünkön. Módszeresen bejárva a területünket a pontmintavételhez hasonlóan helyenként leszúrva a talajba a gazdabotot (pálca) rögtön kiderül mit is várhatunk el a táblától. Ha ellenállás nélkül tudjuk a pálcát lenyomni, akkor az rendkívül jó, aprómorzsás

és 4 tényezős (szilárd, levegő, folyadék és élőlények fázisa) szerkezetet feltételez. Amennyiben viszont a talaj „ellenállása” megnövekszik (nehezebb lenyomni a gazdabotot), akkor az romló talajszerkezetet és belső rendszert jelez számunkra. Ugyanis egy záró réteg alakul ki a talajban, amit a szaknyelv „eketalp rétegnek” nevez. Ez a réteg a talaj elporosodásából, majd ennek a pornak a művelési mélységben való összegyűléséből és összetömörödéséből keletkezik. Ez az élő rész elhalása, vagyis a talajélet látványos lereomlása miatt alakul ki. Ha szabad áramlást feltételeznénk, akkor e szerint az inputanyagok (4 fázisú talaj, vetőmag, műtrágya, növényvédőszer, stb.) kapcsolódási folyamata egymáshoz lelassul, vagy létre sem jön. A gyakorlati következménye, amivel szembesül a gazdálkodó az egyenetlen keléstől a rossz vízgazdálkodáson át az alacsony terméseredményig széles skálán mozog. De a tapasztalt végkimenetel minden esetben negatív (káros).

Mi lehet a motor, amely működésbe hozza a talaj rendszerét?

Ez a mozgatóerő a termőföldben a talajélet. Az a szerves közösség, ami egymásra épülve, egymáshoz láncszerűen kapcsolódva biztosítja azt, hogy a növényzet elérje a szerveződés legösszetettebb formáját. Ha a művelt talajunk nem ad kellő védelmet a növénynek a stressz helyzetekben (aszály, belvíz), akkor valami nincs rendben vele. Holott a természetben nem jelent problémát talajnak megfelelő védelmi funkciót is betöltenie.

Az emberiség megpróbálja uralni, sőt legyőzni a természeti erőket és a Földet. De nem lenne-e hatékonyabb az, ha együttműködni próbálnánk a természettel és előnyünkké kovácsolnánk az elvárásait.

A talaj esetében ez azt jelenteni, hogy biztosítjuk a talajélet hosszú távú fennmaradását és regenerációját. Pótolnánk a termesztéssel kivont anyagokat, visszaállítanánk működő egységét, amit megbolygattunk a termesztéstechnológiánkkal és odafigyelnénk rá, hogy megfelelően funkcionál e a termőföld. A működése folytán olyan előnyöket szerezhetünk, melyet a talaj szervetlen és szervesanyag-forgalmában tudunk majd kamatoztatni. Sosem szabad elfeledni: amíg folyamatosan beleavatkozunk és manipuláljuk a természet rendszerét, addig ezt mindig is ellensúlyoznunk kell a talajélet fenntartása érdekében.

A terméketlen föld nem fikció Karthágó óta, ahol tudatosan tették tönkre a talaj élő egységét a sózással, hasonlóan teszünk ma az intenzív műtrágya kemikáliák használatával. A talajmintavétel mellett pedig soha ne felejtsük el megvizsgálni és felmérni a talajéletet. Hogy a minket követő gazdálkodó ne kizsigerelt koncot kapjon majd a termőföldből, hanem fenntartható rendszert. Ezt a haladó szellemiséget vallva, és a kialakított rendszerünk hibáit felismerve hatalmas ugrást tudunk véghezvinni a gazdálkodás produktum oldalán is. A megoldásként elérhető technológiák alkalmazásával nem kerül többe a termelés finanszírozása a hagyományos gazdálkodáshoz képest, mégis a hozadéka a fenntartható gazdálkodásban és a magasabb termelési volumenben jelentős előnyt jelent a növénytermesztőnek.

Soha ne feledjük el azt a közmondást, miszerint aki ma nem halad előre, azt holnap a valóság agyonnyomja.

B. P.

Napjainkban általánossá vált a műholdakon vagy légi eszközökön elhelyezett szenzorokból származó adatok gyakorlati használata az élet különböző területein. Globális folyamatok monitorozásában, felszíni vizek olajszennyezésének lehatárolásánál, mezőgazdasági területek parcella-ellenőrzésénél a távérzékelt adatforrások alkalmazása napjainkban már épp olyan magától értetődő, mint a széles körben elterjedt hétköznapi online navigációs rendszerek (pl. Google Earth).

A távérzékeléssel lehetőségünk nyílik a hagyományos pontszerű földi mintavételi adatok mellett (helyett) nagy területekről egyidejűleg információt nyerni. A távérzékelési technikák ereje abban rejlik, hogy képesek a környezeti paraméterek gyors térbeli és időbeli értékelésére, amelyek jellemzően nem, vagy csak nagy erőforrások alkalmazásával szerezhetők be

helyszíni mérésekből, ezáltal a terepi munka nagyban csökkenthető. A távérzékelés alatt nemcsak az adatgyűjtést, hanem a kapott adatok feldolgozását, értékelését és interpretációját is értjük. A megfelelően feldolgozott és kiértékelt távérzékelt adatok nélkülözhetetlen alapadatai különböző térinformatikai (Geographical Information System, GIS) alkalmazásoknak.

A korábbi katonai célú felvételeket készítő műholdak polgári célú alkalmazása, és a nagy felbontású multi- és hiperspektrális felvételek készítésének engedélyezése dinamikus változást okozott a távérzékelt technológiák fejlődésében, és a felvételek minél szélesebb körű alkalmazásában. Az informatikához hasonlóan a távérzékelésben is jelentős fejlődés tapasztalható. Növekszik az adatforrások információtartalma (térbeli és időbeli), így olyan

tulajdonságokat is vizsgálhatunk, amelyek elemzésére a korábbi eszközökkel még nem volt lehetőség (például trópusi esőerdők területi változásának nyomon követése). Új távérzékelési célú űreszközök (pl. műholdak, UAV stb.) és egyre nagyobb információ tartalmú felvételek jelennek meg, amelyek közül egyes típusok a globális és meteorológiai folyamatok megfigyelésére, mások a precíziós technikákban alkalmazhatóak. A képalkotási technológia fejlődésével azonban napjainkra lehetővé vált, hogy akár 1 méteresnél is nagyobb terepi felbontású felvételeket készítsenek műholdakra szerelt szenzorokkal. A felvételek felbontásának növekedésével egyre részletesebb tulajdonságokat figyelhetünk meg. Az 1 m körüli terepi felbontású felvételekkel a néhány méter térbeli kiterjedésű tereptárgyak (pl. gépkocsi) is megfigyelhetők, amelyek az erőforrás-meg-

48-49

figyelő műholdak 20–30 méteres terepi felbontású felvételein nem azonosíthatóak (1. ábra).

A légi távérzékelés előnye, hogy a kisebb repülési magassággal nagyobb terepi felbontás érhető el. A repülőgépeken elhelyezett optikai szenzorokkal akár 10 cm-es vagy annál nagyobb terepi felbontás is elérhető.

A légi távérzékelés egy másik, széles körben alkalmazott eszközei az aktív rendszerekbe tartozó LIDAR (Light Detection and Ranging) szenzorok, amelyek távolságot számítanak pontos időméréssel. Elektromágneses impulzust bocsátanak ki, és a kibocsátott és a visszavert jelek közötti időkülönbségből határozzák meg a távolságot.

A továbbiakban két, egyre szélesebb körben is gyakran alkalmazott, de különböző működési elvű légi távérzékelési módszert ismertetünk: a hiperspektrális és a

LIDAR technológiát. Az elmúlt évtizedben a hiperspektrális távérzékelés és képelemzés a távérzékelés egyik leggyorsabban fejlődő területévé vált, ahol a nagy terepi felbontás mellett akár több száz spektrális csatornát tartalmazó felvételek készítésére is lehetőség van (2. ábra).

A hiperspektrális légi- és űrfelvételek a spektrográfok és a digitális technológia fejlődésének köszönhetően napjainkban egyre szélesebb körben terjednek. Az adatok nagy információtartalmúak, az optikai tartományban a csatornák keskenysávúak és folyamatos spektrumot tartalmaznak. Egy-egy felvétel akár 100 vagy akár több száz csatornát is tartalmazhat, szemben a multispektrális adatok 4-8 csatornájával. A hiperspektrális légifelvételezések célja, hogy nagy információtartalmú és terepi bontású adatokat gyűjtsünk a környezetünkről. Így egy ilyen felvétel olyan

anyagi vagy biofizikai tulajdonságok meghatározására is alkalmas lehet, amely a hagyományos légi felvételekből nem lehetséges. Ez annak köszönhető, hogy egy hiperspektrális szenzor jóval szélesebb hullámhossztartományban gyűjt adatokat, így az emberi szem számára nem látható tartományokat is tartalmaz (pl. közeli infravörös). Míg a közelmúltban csak kutatási jellegű hiperspektrális alkalmazásokkal találkozhattunk, napjainkban a hiperspektrális légifelvételezés egyre szélesebb gyakorlati felhasználásai jelentek meg a botanikai, mezőgazdasági, környezetvédelmi, katonai, katasztrófavédelmi, és egyéb részletes környezeti adatokat igénylő területeken.

A légi hiperspektrális felvételezésre alkalmazott technikák többsége rendszerint push-broom vagy wishk-broom típusú szenzorral vagy szenzorokkal összeépített navigációs adatokat rögzítő GPS/INS rendszerekből áll-

nak. A direkt georeferencia alkalmazása gyors adathozzáférést, egyszerű kezelhetőséget eredményez. Ebben az esetben a sorszkennelt adatok minden egyes sorához pontos GPS és INS adatok tartoznak, így az utófeldolgozás során azonnal geokódolt adatokat kapunk. A hiperspektrális szenzorok legfontosabb elemei a spektrográfok, melyek az optikai résen beérkező elektromágneses hullámokat prizmák és optikai rács segítségével felbontják különböző hullámhosszú sávokra.

A Károly Róbert Főiskola AISA típusú hiperspektrális képalkotó rendszert alkalmaz. A finn fejlesztési központú Specim által fejlesztett AISA Eagle kamera a látható és a közeli infra tartományban (VNIR) (3. ábra), míg az AISA Hawk közép infra tartományban (SWIR) képes képalkotásra. A két szenzor ös�szeépítését AISA Dual rendszernek nevezik,

így a teljes sávszélesség 400–2450 nm közötti, amelyet 1,25–10 nm csatornaszélességre és maximálisan 498 csatornára lehet programozni. Az új Dual rendszer alkalmas a teljes hullámhossz-tartományban 1024 pixel szélességben adatfelvételezésre, azaz például 1 m-es terepi felbontású adat esetében 1024 m szélességű pásztát állít elő. A rendszer átlagos napi teljesítménye 1–1,5 m-es terepi felbontásnál a jelenleg alkalmazott kétmotoros légi járművel (Piper Aztec) 400–500 km2.

A légifelvételezés nagy előnye, hogy a megrendelő által meghatározott időpontban, akár szabálytalan terület felvételezésére is sor kerülhet (pl. vonalas létesítmények). A szenzor egyedülállónak számít Európában, ezért több sikeres európai projektben alkalmaztuk különböző környezeti objektumok felmérésében.

A Károly Róbert Főiskola az alábbi főbb terü-

leteken alkalmazta a légi hiperspektrális felvételeket: – biomassza hozamvizsgálat (fás és ágyszárú növények) (4. ábra), – gyomtérképezés, – növényi biofizikai változók vizsgála ta (pl. növényi stressz vizsgálat), – vízminőség-vizsgálat (pl. klorofillkoncentráció), – talajtani paraméterek vizsgálata (pl. másodlagos szikesedés), – szárazföldi és vízi vegetációk térké pezése, – felszíni szennyezések vizsgálata (pl. vörösiszap, olajszennyezés stb.).

Tomor Tamás