Éjféli Kiáltás 2013 Január

IZRAELBÕL

Aelkaar Zsidók embernek?

Traurige und wahre ⁄ Richtiger ⁄ Dürfen Frauen öffentlich undtegen? beten?

Een vraagPopmusik over de eindtijd ■Freude Het Maya jaar ■Umgang SprekenmitdeReichtum Evangeliën bij ellenségei de rede op minden delehren Olijfberg HÍREK www.ejfelikialtas.hu

Éjféli Kiáltás

2013. január – 1. szám

Nemzetközi folyóirat a bibliai próféciákról

A zsidó, akinek nem szabadna Istennek lennie > 5. oldal

Istennel az új évbe Jézus Krisztus Isten > 8. oldal

Várakozás Isten elhívására > 16. oldal

Jézus nyomán Izraelben Zarándokút a Szentföldön

2013. március 10-17

2013. január 31-ig csak

689,- Euró 2013. február 1-tõl

+ repülõjegy

765,- Euró + repülõjegy

Jelentkezés: Éjféli Kiáltás Misszió, 1135 Budapest Palóc u. 2.

Telefon: (1) 33 99 490; Mobil: (06 30) 63 07 823;

E-mail: ejfel@t-online.hu, Részletes programok: www.ejfelikialtas.hu, www.hirekizraelbol.hu A változtatás jogát fenntartjuk!

3 Bibliai üzenet

4 5 8 10

Istennel az új évbe A zsidó, akinek nem szabadna Istennek lennie Jézus Krisztus Isten Vigyázat, Antikrisztusok!

Nézõpontban

12 16 18

Istennek választott edénye Várakozás Isten elhívására Szövetség Istennel

Éjféli Kiáltás

20

Amirõl még nem is tudhattok …

Kérdések – Válaszok

21 21 21

Az elsõ parancsolat ígérettel Izrael még mindig kiválasztott népe Istennek?

Minden újjá lett?

3 19 15 22 22

Üdvözlet Innen-onnan Fénysugarak Rajtad csak Jézus segíthet Elõzetes / Impresszum

Hírek Izraelbõl

23 24 29 30

Rövid jelentések A Zsidók ellenségei minden embernek?

Nyolc napos rakétariadó a Negevben és légitámadások Gáza ellen Alkalmazás ellenõrzi az autókerék nyomását

ÜDVÖZLET Kedves Barátaim! «Óh, Istenem! …» Egy felkiáltás, ami igen könnyedén hagyja el sokszor az emberek száját. Valamilyen váratlan esemény, egy nehéz helyzet is kiváltója lehet ennek. Kevesekben tudatosul viszont, hogy ez a két szó egy mélyen a lélekbõl fakadó imádság lehet. Itt nem azokra az emberekre gondolok, akik mindig, mindenért Isten nevét veszik a szájukra, és attól sem riadnak vissza, hogy Isten átkát vonják magukra. De nekünk, Isten gyermekeinek, igenis, minden helyzetben szabad az Urat «Én Istenemnek …» szólítani, mert ha nem is tudjuk igazán, hogyan imádkozzunk, és kérjünk tovább, akkor a Róm 8,26-27 szavaihoz tarthatjuk magunkat: «Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata …» Maga Jézus «Én Istenem, én Istenem …»-mel kezdte, amikor élete legsúlyosabb óráját élte át a Golgota keresztjén függve. Az a mi nagy kiváltságunk, hogy mi mindenkor és bárhol az Úrhoz járulhatunk és megszólíthatjuk Õt: «Én Istenem …!» Annak meg még inkább tudatosodnia kell bennünk, hogy Istenben egy egészen személyes Urunk lehet, ill. van. Õ mindig és mindenütt ott van a számunkra. Jézus mondja a Mt 11,28-ban: «Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek!» A Zsidókhoz írott levél szerzõje a 4,1416 verseiben elmagyarázza, hogy õszintén és nyíltan odaléphetünk Jézushoz, Isten Fiához, «hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk!» Ha imádságunkat ilyen lelkülettel kezdjük az «Én Istenem»-mel, akkor annak már nincs jelentõsége, hogy mi éppen Istenre, az Atyára gondolunk, és Tõle kérünk segítséget, vagy az Úr Jézusra, Isten Fiára. Jézus Krisztus éppen úgy Isten. A 2013-as év elsõ Éjféli Kiáltás kiadásának e hitvallás fényében kell állnia, mert ezzel a mi megvallott Istenünkkel akarunk az újévbe átlépni …

Egyes körökben ezt az egységet vita tárgyává teszik. Ott Jézust csupán közvetítõnek tekintik Isten és ember között, ami azt jelenti, hogy Krisztus istenségét tagadják. Az utóbbi idõben ez a tan igencsak megmozgatta a kedélyeket, mindenekelõtt ott, ahol a zsidó befolyás rányomta bélyegét a keresztyén életre. Jézus «a zsidó, aki nem lehet Isten».

Jézus valóban csak Isten Fia, vagy Õ is Isten? Feleletért forduljunk a Bibliához.

Tamás az Úrhoz imádkozott ezekkel a szavakkal: «Én Uram, én Istenem!» (Jn 20,28).

Gondoljunk bele, hogy Tamás zsidó volt. Egy zsidó ember soha nem mondott volna ilyet, ha nem az lett volna a legmélyebb meggyõzõdése, hogy Jézus Isten. És ezt világosabban már nem lehet kifejezni, mint ahogy János apostol fogalmazott: «De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az õ Fiában, a Jézus Krisztusban. Õ az igaz Isten és az örök élet» (1.Jn 5,20).

A Zsolt 100,3 felszólít bennünket: «Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten!» Szeretném ezt más szavakkal is elmondani: «Tudjátok meg, hogy Jézus Krisztus Isten, mivel Õ az Úr, az én Istenem!» Hiszen arról van szó, hogy mi növekedünk Jézus ismeretében. Kissé szomorúan hangzik, amint Jézus így szólt Fülöphöz: «Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp?» (Jn 14,9). Hóseás így szólít fel bennünket: «Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat!», és profetikusan hozzáfûzi: «Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az õszi esõ, mint a tavaszi esõ, mely megáztatja a földet!» (Hós 6,3).

Dávid által Isten beszélt, az Úr: « Íme, megjelentem, a könyvtekercsben írva van rólam» (Zsolt 40,8). Ez Jézus Krisztus Maga, Aki emberré válásának idejére levetette istenségét, hogy teljesen ember tudjon lenni (Fil 2,6-8), Aki azonban vissza fog jönni hatalommal és dicsõséggel, mint Úr, Akinek átadatott minden hatalom mennyen és földön. – Jézus az Úr, az én Istenem!

Szívélyes üdvözlettel

Tudván azt, hogy minden ismeretünk rész szerint való (1Kor 13, 9), ezért személyes látásukért a szerzõké a teljes felelõsség. Éjféli Kiáltás

2013 január

4

BIBLIAI ÜZENET

Istennel az új évb

«Ismerjétek fel, hogy az Úr Isten!» Amint Peter Malgo már az Elõszóban kifejtette, Jézus Krisztus Maga az Úr, a mi Istenünk. Õ az a zsidó, Akinek, sokak véleménye szerint, nem szabadna Istennek lennie. De éppen Õ az Isten. Mi pedig választott edényei vagyunk ennek az Istenünknek, Jézus Krisztusnak. Õ hívott el minket. Mivel Õ a mi Istenünk, joga is van a mi életünkre. Ezért akarunk Vele, a mi nagy Istenünkkel és Megváltónkkal, Jézus Krisztussal az újévben is járni, és várni az Õ visszajövetelét.

Éjféli Kiáltás

2013 január

5

be

A zsidó, akinek nem szabadna Istennek lennie

M

artin Buber így vélekedett: «Jézusra kora ifjúságom óta úgy tekintettem, mint nagyobbik bátyámra. Hogy a keresztyénség Õt Istenként és Messiásként tekintette és tekinti, számomra mindig a legkomolyabb ténynek tûnt, amelyet Õmiatta – és magam miatt is igyekeznem kellett felfogni (…) Az én saját testvéri kapcsolatom Vele egyre erõsebbé és tisztábbá vált, és ma erõsebb és tisztább fényben látom Õt, mint valaha. Biztosabb most számomra, mint egykor, hogy Neki Izrael hittörténelmében nagy hely jutott, és ezt a helyet egyetlen szokványos kategóriával sem lehet körülírni.»1 Martin Buber, Schalom Ben Chorin, David Flusser és Pinchas Lapide a legnagyobb zsidó vallástudósok és teológusok közé tartoznak. Olyan zsidókként is jellemezhetjük õket, akik hidat vertek a keresztyénség felé, akik sokat foglalkoztak a zsidó Jézussal. Egy azonban közös volt bennük: Jézust Istenként elismerni nem tudták (nem akarták?). Buber Jézust embernek tekintette, és nem Istennek. Pontosan fogalmazva, õ Jézust a hamis messiások sorába helyezte – noha fenségesebb volt a többieknél, de mégsem isteni. Világosan megfogalmazta ezt Martin Buber Schalom Ben-Chorinhoz intézett soraiban: «A zsidó történelem messiási alakjai közül, Bar-Kochbától az aljas hazudozó Jakob Frankig, Jézus a legfenségesebb és legnagyszerûbb – de nem Õ a Messiás (…) A világ Õutána is megváltatlan maradt, és érezzük, hogy ez a megváltatlanság közvetlenül a pórusainkba hatol (…).»2 Azonban éppen Jézus Krisztus az, Akire Izraelnek szüksége van a megváltásához.

Egy kiránduló csoporttal átutaztunk Izraelben. A Genezáreti tónál az idegenvezetõ sok olyan eseményrõl mesélt, amelyek ennél a tónál történtek, a csodáról, amelyet Jézus tett, azokról az üzenetekrõl, amelyeket adott, az Õ vándorlásairól, stb. Késõbb felhívta a figyelmünket a feltámadása utáni halfogásra, amely során pontosan 153 halat fogtak ki (Jn 21,11).

Az idegenvezetõ megkérdezte, mit jelenthet az a tény, hogy a kifogott halak számát ilyen pontosan megõrizte a Szentírás. A legkülönbözõbb feleleteket kapta. Aztán elmagyarázta, hogy a 153 héber számértékének jelentése «ANI ELOHIM», ami azt jelenti, hogy «ÉN ISTEN VAGYOK».

M (40) I (10) H (5) O (6) L (30) E (1)

«Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló.»

I (10) N (50) A (1).

Jobbról balra olvasva = 153.

Éjféli Kiáltás

2013 január

6

BIBLIAI ÜZENET

Már Tamás kijelentette, miután a feltámadott Jézussal személyesen találkozott: «Én Uram, én Istenem!»

(Jn 20,28). Amint már az Elõszóban is kifejtettük, ezt Tamás zsidó felfogásából eredõen ismerte el. Egy olyan zsidó embernek, mint amilyen õ volt, soha nem jutott volna eszébe egy embert Istenének nevezni – csak akkor, ha valóban az volt. A nagy halfogás után, amint Jézus a parton állt, és a tanítványok még nem ismerték fel, János ezt mondta Péternek: «Az Úr az!» (Jn 21,7).

Az összefüggés figyelemreméltó: - Elõször Ta más va llott a: «Én Uram, én Istenem!»

- Késõbb János ismerte fel: «Az Úr az!»

- Nos, úgy tûnik, hogy az Úr a 153 hal kifogásának csodájával ezt az igazságot húzta alá, és ezzel mutatta meg: «Igen, én vagyok az Úr isteni értelemben!»

Amikor Jézust keresztre feszítették, Pilátus írt «egy feliratot, és a keresztre tétette; ez volt ráírva: A Názáreti Jézus, a zsidók királya» (Jn 19,19). A zsidók tiltakoztak emiatt, de Pilátus nem változtatott a feliraton (21. v). Horst Krüger ezzel kapcsolatban megjeg yezte: «A Názáreti Jézus, a zsidók Királya. Ez szörnyen felizgatta a zsidókat, mert õk a saját héber nyelvükön ezt így olvasták: Jeschua Hamaschiach Wu-melech Hajehudim, rövidítve JHWH. A Biblia utolsó könyvében a Bárány a királyok Királyaként és az urak Uraként jelenik meg.»3 Mindazon kinyilatkoztatás végeredménye, amelyek az üdvösségrõl szólnak az, hogy az egész világnak fel kell ismernie, Jézus az igaz Isten, és csak ez a felismerés hoz megváltást.

Dr. A r nold Fr uchten bau m «A Messiás ura lma» címû cik kében hangsúlyozza Jézus istenségét, és az ebben való hit fontosságát. Kifejti, «hogy a Messiás az Ószövetség Ura».

Ehhez Fruchtenbaum három indokot sorol fel: 1) «Amint az Ószövetségben Isten Önmagáról úgy beszél, mint a ‹VAGYOK›-ról, ugyanígy mutat rá Önmagára Jézus, mint a ‹VAGYOK›Éjféli Kiáltás

2013 január

ra (Jn 8,58; 18,4-6).» 2) «Sok igehely az Ószövetségben, melyek Jahwéról beszélnek, érvényesek Jézusra is.»

Fruchtenbaum a Zsolt 102,13.2628-at nevezi meg a Zsid 1,10-12-vel összefüggésben, ahol az ószövetségi igehely Jézusra vonatkozik. «Eg y másik példa az Ézs 6-5, amely Istent Jahwénak nevezi, és ez érvényes a Jn 12,41-ben Jézusra is. Világos, hogy Jahwe az Ószövetségben gyakran ug yanaz, mint Jézus az Újszövetségben.» 3) «Az Adon és Adonai elnevezés az Ószövetségben érvényes Jézusra is az Újszövetségben. Például az 5Móz 10,17 Istent Adonnak vagy Adonainak nevezi, és ez az igevers az 1Tim 6,15 szerint Jézusra vonatkozik.

Az Ézs 6,1.8-10 a Jn 12,39-40 szerint szintén Jézusra mutat rá. Az Ézs 53,1 újfent Jézusról beszél a Jn 12,38 szerint. A Zsolt 110,1 az Adonai szót használja, és ezzel az Újszövetségben többször is Jézusra utal az evangélista (Mt 2,41-45; Mk 12,35-37; Lk 20,4144; ApCsel 2,34-36; Zsid 1,13). Itt világossá válik, hogy Jézus az Ószövetség Ura.» Fruchtenbaum tizenkét megfigyelés alapján magyarázza el, hogy a Messiás miért «Ura az Újszövetségnek» is: 1) «A kyrios görög szó meg felel a z Ó szövet ség J H W H, Adon és Adonai szavainak. A Kyrios Jézusra utal az Újszövetségben jelentésének minden lehetséges árnyalatában, amelyek az Ószövetségben elõfordulnak. Ezt 747 alkalommal használja a Szentírás Jézusra vonatkozóan.» 2) «Jézus mindenek Ura (ApCsel 10,36; Róm 10,12; Ef 4,4-5).»

3) «Õ a dicsõség Ura (1.Kor 2,8).»

4) «Õ az urak Ura (Jel 14,14; 19,16; 1.Tim 6,15).» 5) «Minden angyal alávettetett Neki, mert Õ az Úr (1.Pt 3,22).» 6) «Mivel Õ az Úr, Õ az emberiség Feje (Róm 14,9; 1.Kor 11,3).»

7) «Mivel Õ az Úr, Õ mindenek Feje (Ef 1,21.22).» 8) «Mivel Õ az Úr, Õ a Gyülekezet Feje is (Ef 1,22.23; 5,23; Kol 1,18; 2,19).» 9) «Mivel Õ az Úr, Õ a szombat Ura is (Mt 12,8; Mk 2,28).» 10) «Õ az Úr, mint Messiás (Mk 1,3; Lk 2,11; 3,4).» 11) «Õt úgy is nevezik, hogy Õ Isten, az Úr (Lk 5,8;

Jn 20,28).» 12) «Õ a hívõk Ura is (Jn 13,13.14; 2.Kor 12,8; 4,5; Ef 6,9).»

«Annak a ténynek alapján, hogy Õ az Ó- és Újszövetség Ura», Fruchtenbaum hét következtetést von le: 1) «Jézus a Teremtõ. A Jn 1,1-3 hangsúlyozza, hogy minden dolog Õáltala lett.» 2) «Jézus a szövetség megtartója. Õ jótáll azért, hog y minden, Isten által kötött szövetség valóban beteljesedjék.» 3) «Jézus Önmagában létezik. Az Õ létezése is, mint Istennek, az Atyának létezése, egyetlen más elemtõl sem függ.» 4) «Jézus a Mester. Ha Õ a mi Mesterünk, akkor mi engedelmességgel tartozunk Neki.» 5) «Jézus a Tulajdonos. Õ a világ és az emberi-

Õ a világ és az emberiség Tulajdonosa, mivel Õ teremtette azokat

7 INFOBOX

Jahwe

ség Tulajdonosa, mivel Õ teremtette azokat. Azonban Õ különös módon minden hívõ Tulajdonosa is, mivel mi új teremtmények vagyunk Õbenne. Következésképpen joga van tetszése szerint bánni velünk.»

6) «Jézus az Uralkodó. Õ a szuverén Uralkodó, Aki úgy jár el, ahogyan Neki tetszik.» 7) «Jézus minden dolgok középpontja. Õ az univerzum középpontja, az emberi létnek, a mi hitünknek és megváltásunknak is.» És végül Fruchtenbaum félreérthetetlenül leszögezi: «Az 1Kor 12,3 bizonyítja, hogy senki nem mondhatja Jézust Úrnak, egyedül csak a Szentlélek által. Aki nincs megváltva, mondhatja a ‹Mester› értelemben, de az ‹Úr› itt azt jelenti, hogy ‹Isten lenni›. Amikor a Biblia kijelenti, hogy a hitetlennek hinnie kell az Úr Jézus Krisztusban, ez egyszerûen azt jelenti, hogy Õt Isten-emberként és Messiásként kell elfogadni, és nem Mester- emberként. (…) Még egyszer, a megmentõ hit azt jelenti, hogy Õt Istenemberként ismerjük el.»4 Íg y ér t jü k meg Jóel pr ófét a , Istenrõl szóló ószövetségi kijelentésének mély értelmét, és annak újszövetségi beteljesedését Jézusban:

«De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR (Jahwe) nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR (Jahwe) ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR (Jahwe)» (Jóel 3,5). Pál erre vonatkozóan a Róm 10,10.13-ban kijelenti: «Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, (…) mert: ‹Aki segítségül hívja az Úr (Kyrios) nevét, üdvözül›.»

Idézzük még egyszer Martin Bubert: «Szilárdan hiszek abban, hogy a zsidó közösség újjászületése során befogadja Jézust. És nem csupán mint vallásos történelmének nagy alakját, hanem élõ összefüggésben egy évezredekre elhúzódó messiási történésben is, amely Izrael és a világ megváltásába fog torkollani.

Azonban abban is szilárdan hiszek, hog y Jézust soha nem fogjuk az eljött Messiásként elismerni, mert ez ellentmondana messiási szenvedélyünk legbensõbb értelmének (…). Messiáshitünk hatalmas kötelére, amely, a Sínai egy sziklájához erõsítve, a most még láthatatlan, de a világ teremtése óta levert cövekig feszül, egyetlen csomót sem kötöttek (…) Számunkra nem létezik a Jézus-ügy, számunkra csak az egyetlen Isten-ügy létezik.»5 Itt Buber teljesen hely telenül érvel, mivel amikor Jézus Izrael újjászületésére visszajön, úgy jön el, mint Aki már volt itt egyszer, és mint Aki Maga Isten: «Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendõ: a Mindenható» (Jel 1,8).

Ebben a versben Jézus beszél (ezt a szövegösszefüggés világossá teszi; vö. V 11.13.17-18). Úg y beszél, mint Aki má r eg yszer itt volt, mint Aki visszajön, és egyszersmind, mint Aki a Mindenható.

A Jel 19,11-16 leírja Jézus dicsõséges visszajövetelét.

Visszajövetelekor mindenek-

Isten az Ószövetségben kijelentette Magát Mózesnek: «Vagyok, aki vagyok!» (2.Móz 3,14). Ezekkel a szavakkal igazolta szentséges nevét: «Vagyok» vagy Jahwe (JHWH) – aminek az is a jelentése, hogy «Örökké létezõ». Így nevezi meg gyakran Magát Izrael szövetséges Istene az Ószövetségben.

– Amikor az újabb bibliafordításokban az ószövetségi «Úr» vagy «Isten» szavakat nagybetûkkel írják, akkor tulajdonképpen Isten saját nevét említik: Jahwe. Régebbi fordítások, (mint az ElberfelderBiblia) ezt a nevet a Jehova kifejezéssel adják vissza. Mivel héberül csak a név mássalhangzóit írták le (JHWH), a fordítók számára nem volt teljesen egyértelmû, milyen magánhangzót kellene a szóba betenniük. Ma már tudjuk, hogy a helyes kifejezésmód Jahwe, és nem Jehova.

felett való nevet visel: «az Isten Igéje» (13. v). Ugyanaz a János, aki a Jelenések könyvét hagyta ránk, írta a János evangéliumát, amelyben bizonyságot tett a következõképpen: «Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige» (Jn 1,1). János tehát vallotta: - Jézus az Isten Igéje, és mint ilyen jött a világra, - Õ Isten Igéjeként fog visszajönni, - ez az Ige Istennél volt - és az Maga Isten.

Aki képes megérteni, értse meg: «Egy zsidó az Isten!»

NORBERT LIETH

1

Martin Buber, Kétféle hit (Gerlingen 1994), 15. old.

2 Schalom Ben-Chorin, Párbeszéd Martin Buberrel, 135-136. old.

3 factum 3/2010, S. 45 4 Ariel Ministries baráti levele, 2010 nyara, 4-6. old.

5 Martin Buber, Ösvények az utópiában (Heidelberg 1985), 378. old Éjféli Kiáltás

2013 január

8

BIBLIAI ÜZENET

Jézus Krisztus Isten A zsidó Jézus Krisztus Isten. Különösen a János evangéliuma húzza alá ezt az igazságot, amint az például a Tamás hitvallásából vagy a 153 hal kifogásának történetébõl látható. Azonban János sokkal több érvet sorol fel Jézus istenségének bizonyítékaként. Egy kis nyomozás.

M

áté Királyként mutatja be Jézust, Márk Isten szenvedõ szolgájaként, Lukács tökéletes Emberként, és János Istenként.

Mátéval és Lukáccsal ellentétben János teljesen figyelmen kívül hagyja Jézus születését. Az õ «bizonyítási eljárása» szempontjából ez nem fontos, hiszen az õ témája így hangzik: Jézus Isten, amint Pál is megfogalmazta: «Mert benne (Jézus Krisztusban) lakik az istenség egész teljessége testileg!» (Kol 2,9). János így kezdi evangéliumát: «Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Õ kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.» (Jn 1,1-3). Ezzel a bevezetéssel János rámutat Jézus elõzetes létezésére.

Jézus Krisztus kezdet és vég nélkül való, Õ a Teremtõje minden dolognak. Ezzel János azt is kiemeli, hogy Jézus se nem teremtmény, és nem is a teremtés koronája, hanem Maga a Teremtõ. Igen, János számára világos: Jézus Krisztus Isten emberi alakban.

János egy bizonyítási eljáráshoz hasonlóan építette fel evangéliumát.

Lépésrõl lépésre bizonyítja az emberré vált Megváltó istenségét, kezdve Jézus elõzetes létezésével (Jn 1,1), és befejezve Tamás hitvallásával: «Én Uram, én Istenem!» (Jn 20,28), ami aztán bizonyítást nyer Maga Jézus által a 153 hal kifogásakor. Ezt a tényt, valamint a kapcsolatot Istennek már az Ószövetségben kinyilatkoztatott tulajdonneve (JHWH) és Jézus «Én Éjféli Kiáltás

2013 január

vagyok» kijelentése között, már megtárgyaltuk («A zsidó, aki nem lehet Isten»). A z Ószövetségben Jahwe kijelenti: «Én, én vagyok az ÚR (Jahwe), rajtam kívül nincs szabadító» (Ézs 43,11). Hétszer igazolja Magát Jézus, mint ez a Megváltó Isten a János evangéliumában: 1) «Én vagyok az élet kenyere» (Jn 6,32-35.47-59); 2) «Én vagyok a világ világossága» (Jn 8,12); 3) «Én vagyok az ajtó» (Jn 10,1-10); 4) «Én vagyok a jó Pásztor» (Jn 10,11-18.27-30); 5) «Én vagyok a feltámadás és az élet» (Jn 11,25-26); 6) «Én vagyok az út, az igazság és az élet» (Jn 14,6); 7) «Én vagyok az igazi szõlõtõ» (Jn 15,1-6). Vajon az puszta véletlen, hogy a Jézus keresztjén lévõ héber felirat kezdõbetûi: «A Názáreti Jézus, a zsidók Királya», a JHWH szót adja ki? A kereszten vitte véghez a Megváltó Isten, Jahwe a világ megváltását. Ezért mondhatja Péter Jézusra vonatkozóan: «És nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk!» (ApCsel 4,12).

János több olyan eseményrõl számol be, amelyekben Jézus megmutatta istenségét. A farizeus Nikodémussal folytatott beszélgetésben például ezt mondta: «És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete leg yen õbenne!» (Jn 3,14-15). Nikodémusnak rabbiként azonnal látnia kellett volna az összefüggést az «Emberfia» kifejezésnél Dániel könyvével: «Láttam

az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhõin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsõség és királyi uralom adatott neki (az Emberfiának), hogy mindenféle nyelvû nép és nemzet õt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg» (Dán 7,13-14). Az «Emberfia» önmeghatározással Jézus kijelentette, hogy Neki örök «uralom, dicsõség és királyság» adatott. És ez még nem minden. Jézus azt a jogosultságot is fenntartotta, hogy örök életet adhasson. Ezt egyedül az örök Isten teheti.

Ezenkívül Mikeás még kijelentette, hogy « uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba» (Mik 5,1). Csak az örök adhat örökkévalóságot. Úg y tûnik, Nikodémus ezt elfogadta, noha Jézus k ijelentésének teljes horderejét nem tudta megérteni: «És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie.»

Amikor Jézus Jákób kútjánál a samáriai asszonnyal találkozott, így szólt hozzá: «Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tõ le, és õ adott volna neked élõ vizet» (Jn 4,10). Jézus itt Önmagát Isten adományaként definiálta, Aki élõvizet képes adni. A z Ószövetség világosan rámutat, hol van az élõvíz forrása: «Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nag y mélység, embert és állatot megtartasz, Uram (Jahwe).

Mily drága a te szereteted, Istenem!

Szárnyad árnyékába menekülnek a z emberek. Dúslakodnak há zad bõségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot!» (Zsolt 36,7-10).

9

Egy másik fordítás kijelenti, hogy az Úr Maga az élet forrása. Jézus kijelentésével azt vallotta, hogy Õ az élõvíz forrása – Jahwe Maga. Ezt a samáriai asszony hitben értette meg – és késõbb még sokan mások is Samáriában, amint arról bizonyságot is tettek: «Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban õ a világ üdvözítõje!» (Jn 4,42).

Tekintettel erre a vízre, a sátoros ünnep utolsó napján felállt Jézus a templomban, és íg y kiáltott: «Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejébõl élõ víz folyamai ömlenek!» (Jn 7,37-38). – A sátoros ünnep hét napig tartott, ekkor hálaáldozatot mutattak be az Úrnak. A pap egy körmenet élén minden reggel kivonult a Siloah tóhoz, ahol egy aranykannával vizet merített, és ezt bevitte a Templomba az égõáldozati oltárhoz. Az oltáron két ezüst edény állt. Az egyikbe öntötte a vizet, a másikba az áldozati bort. A bor és a víz összefolyt az oltáron és összekeveredett. Ez a jövõbeli áldás és üdvösség jele volt, amikor majd a Messiás eljön. Az utolsó nap volt a csúcspont. Mialatt a pap a vízzel át ha ladt a Templom Vízkapujá n, megszólaltak az ezüsttrombiták, az emberek pedig ezt szavalták: «Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából!» (Ézs 12,3).

A pap ünnepélyesen az égõáldozati oltárhoz vonult, mialatt a Templom kórusa zsoltárokat énekelt a 113-tól a 118-ig. És ekkor Jézus hirtelen felállt, és így kiáltott (ilyesmi még soha nem történt a Templomban): «Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejébõl élõ víz folyamai ömlenek!» (Jn 7,37-38).1 A z egész kör menetet Isten dicsõségére rendezték. Csak Õnála van az élet forrása. És Jézus felkiáltásával éppen ezt tulajdonította saját Magának. Azt, ami csak Isten

kiváltsága, Önmagának tulajdonította, amint Isten mondta az Ószövetségben: «Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek!

Jöjjetek, vegyetek és egyetek! (…)

Keressétek az Urat (Jahwe), amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!» (Jes 55,1.6).

Jézus istenségének bizonyítási eljárásában ezenfelül még beszámol János hét olyan csodajelrõl, amelyeket az Úr Jézus keresztre feszítése és feltámadása elõtt vitt véghez: 1) A víz borrá változtatása (Jn 2,1-12); 2) A királyi tisztviselõ fiának megygyógyítása (Jn 4,46-54); 3) A béna meggyógyítása a Bethesda tavánál (Jn 5,1-17); 4) Az 5000 ember megvendégelése (Jn 6,1-14); 5) Jézus a tengeren jár és lecsendesíti a vihart (Jn 6,15-21); 6) A vakon született meggyógyítása (Jn 9,1-41) és 7) Lázár feltámasztása a halálból (Jn 11,17-45).

Ez a halálból való feltámasztás volt az utolsó szem egy hosszú érvelési láncolatban, egy utolsó védõbeszéd, szó szerinti jel a falon. Hogy ennek teljes horderejét megérthessük, egy pillantást kellene vetnünk arra, ami megelõzõleg történt.

A Jn 10-ben Jézus a jó Pásztornak nevezte Magát. Ezzel istenségére utalt, amit a farizeusok és írástudók nagyon jól értettek (vö. Zsolt 23; Ézs 40,10-11; Ez 34,11-16). Ezért vesztették el türelmüket a zsidók, és támadtak dühösen Jézusra: «Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket?

Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!» (Jn 10,24). «Jézus így válaszolt nekik: „Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek» (Jn 10,25-26). Noha értették, kinek mondotta Magát, mégis így szóltak késõbb: «Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat!» (Jn 10,33).

Felfogták Jézus kijelentését, hogy Õ Isten, de nem akarták elhinni. Ezért

tett Jézus még egy utolsó jelet. Egy jelet, amelytõl nem határolódhattak el, amely döntéshozatalra kényszerítette õket: Ez Lázár feltámasztása volt!

Amikor az Úr Lázárt feltámasztotta, már «négy napja a sírban volt» (Jn 11,17). Márta megjegyezte: «Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!»

(Jn 11,39). Már semmi remény nem volt arra, hogy még életre kelhetne.

A rabbinikus hagyomány szerint a halott lelke még három napig fölötte lebeg. Csak azután kerül a seolba (a halottak birodalmába). E tanítás szerint az elsõ három napon még lett volna lehetõség az újraélesztésre.

A rabbinikus hagyomány szerint a halott feltámasztása ezután a három nap után már egy csoda, amit csak a Messiás vihet véghez. 2 Jézus bebizonyította istenségét, amikor hangos szóval visszahívta Lázárt az életbe. Õ az élet és a feltámadás! És mivel Õ Isten, elmondhatja: «Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha» (Jn 11,25-26). A farizeusok és az írástudók tragikus módon a legjobb tudásuk ellenére sem akarták ezt elfogadni. Inkább a következõ elhatározásra jutottak: «Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz! (…) Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik õt» (Jn 11,47.53). Igen, ez a zsidó, Jézus, nem lehetett Isten, és ezért ölték meg.

– Mit teszel te Jézussal? Felkiáltasz hittel, mint Tamás: «Én Uram, én Istenem!», vagy elveted te is Jézus Istenségét? E kérdésre adott felelet dönti el nemcsak az életet, hanem az örökkévalóságot is. Mert csak az örök Isten adhat nekünk örök megváltást!

SAMUEL RINDLISBACHER

1

Lásd: Roger Liebi, A Messiás a Templomban, 424. old 2 Lásd: Arnold Fruchtenbaum, A Messiás élete, 82. old. Éjféli Kiáltás

2013 január

10

BIBLIAI ÜZENET

Vigyázat, Antikrisztusok!

Ha Jézus Krisztus Isten, akkor az Õ istenségének tagadása többé-kevésbé antikrisztusi megnyilvánulás. Éppen ezt magyarázza János is.

A

z elmúlt évek ben feltûnõen megnövekedett a tévtanítók száma, akik Isten szentháromságát és azzal együtt különösen Jézus istenségét tagadják. Az 1Jn 2,18-19-ben a következõ figyelmeztetést találjuk ezekkel a tévtanítókkal kapcsolatban: «Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, most meg is jelent; mégpedig sok antikrisztus jelent meg: ebbõl tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.»

E tévtanítók különös ismertetõjele az, hogy az Úr Jézus személyét támadják, és dicsõségét kicsinyíteni akarják. Õk tagadják a Fiút. Az 1Jn 2,23 azonban elmagyarázza, hogy ezekben nincs meg sem a Fiú sem Éjféli Kiáltás

2013 január

az Atya. Látjuk, hogy mi ebben a témában szent talajon állunk. Hitünk alapjairól van szó. A minden vagy a semmi a tét.

Különösen veszélyesek az igazi hívõkre, akik Isten kiválasztott népe, Izrael iránt is szeretettel viseltetnek, azok a tévtanítók, akik manapság ilyen érveket hangoztatnak: Fel kel lene fedez nü n k újr a a keresztyén hit zsidó g yökereit. A keresztyén hitet állítólag a Kr. u.

4. szá zadban a görög kultúrához igazították. Ezért nyilvánította Jézus Krisztust a Nizzai Zsinat (Kr. u.

325-ben) Istenné. Ebben az idõben találták ki a Szentháromság tanát is. Ez azonban nem felel meg az Újszövetség tanításának. Ez ugyanúgy ellentmond a zsidó gondolkodásnak is. A zsidóságba n Isten eg yet len személy.

Ezek a kijelentések azonban teljesen hamisak: Elõször is a Szenthá-

«Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, most meg is jelent; mégpedig sok antikrisztus jelent meg: ebbõl tudjuk, hogy itt az utolsó óra.»

romság tana és Jézus istensége egész világosan benne van az Újszövetségben. Ez megegyezik Jézus Krisztus apostolainak tanításával a Kr. u. elsõ században. Másodsorban tévedés azt feltételezni, hogy a zsidóságon belül ismeretlen a Szentháromság tana.

Noha igaz, hogy napjainkban az ortodox zsidóság Isten szentháromságát elveti, és a megígért Messiás istenségét is tagadja, és ezért egy mindennapi embert vár messiásként. De a régi rabbik írásaiban fellelhetõek olya n ta nítások, melyek szerint,

11

«Tamás pedig így felelt: „Én Uram, és én Istenem!»

noha egy Isten létezik úgy, ahogy az Ó- és az Újszövetség tanítja, mégis megkülönböztet hetõ «a mennyei Atya» (zsid. avinu shebashamajim) aztán «az Úr Szava» (arámul memra‘ ‘adonaj) és Isten Szelleme (zsid. ruach ‘elohim), melyek az örök Isten részei. Zohar könyve még azt is bizonyítja, hogy az a titok, mely szerint a három egy lehet, csak a Szentlélek által érthetõ meg (Zohar Shemoth, 43/2. old.). Tzvi Nassi rabbi a rabbinikus irodalom és az Újszövetség tanulmányozása során arra a felismerésre jutott, hogy Jézus Krisztus Isten, és Isten Szentháromság. Õ írt egy értékes könyvecskét, amelyben összegyûjtötte a legfontosabb bizonyítékokat a rabbinikus irodalomból e témával kapcsolatban.1 Hol tanítja az Újszövetség Krisztus istenségét? Következzék néhány kiválasztott igehely: Jn 1,1: «Kezdetben volt a z Ige (=Jézus Krisztus; vö Jn 1,14), és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.» Jn 20,28: «Tamás pedig így felelt: „Én Uram, és én Istenem!»

Róm 9,5: «… akiké az õsatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenekfelett:

áldott legyen mindörökké. Ámen.»

Tit 2,13: «… mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítõnk, Jézus Krisztus dicsõségének megjelenését.»

2. Pt 1,1: «Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítõnk, Jézus Krisztus igazsága által.»

1. Jn 5,20: «De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hog y felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az õ Fiában, a Jézus Krisztusban. Õ az igaz Isten és az örök élet.»

A Tit 2,13-mal és a 2. Pt 1,1-gyel összefüggésben utaljunk még Granville Sharp nyelvtani szabályára: Ha két fõnév, A és B (nem tulajdonnevek, és mindig egyes számban) a görögben az «és» kötõszóval vannak összekötve, és csak A elõtt áll a határozott névelõ, akkor ez érvényes: A ug yanaz a személy vag y dolog, mint B. A megnevezett igehelyeken a görögben éppen ez az eset áll fenn!

A Tit 2,13-ban a «mi nagy Istenünk» nem vonatkozhat az Atyára, mialatt a «Megváltó» Jézus Krisztusra vonat-

kozik. Nem, a nagy Isten ugyanaz a személy, mint a Megváltó. Éppen így 2. Ptr 1,1-ben a «mi Istenünk» azonos a «Megváltóval». Az iskolában a szabályról azt tanítják, hogy nincsen szabály k ivétel nélkül! Granville Sharp a fent említett szabályt számtalan igehelyen és a nem biblikus görög irodalomban vizsgálta, és egyetlen kivételt sem talált. Így nyilvánvalóan arra a szabályra is, hogy «Nincsen szabály kivétel nélkül» érvényes a szabály, miszerint «nincsen szabály kivétel nélkül».

Ha va lak i úg y gondolná, hog y ezek az igehelyek, amelyek Krisztus istenségét bizonyítják, csak a Nizzai Zsinat után kerültek az Újszövetségbe, úgy szembesítenünk kell a szigorú tényekkel, miszerint ma az Újszövetségnek összesen 5.760 görög kézirata van birtokunkban, és hogy Krisztus istenségét ezek a kéziratok évszázadokkal a Kr. u. 325 elõtt már bizonyították.

ROGER LIEBI 1

Tzvi Nassi, The Great Mystery or How Can Three Be One? Keren Ahvah Meshichit, P.O. Box 10382, 91103 Jerusalem, Israel (www. kerenahvah.org). Ez az írás kapható angol és héber nyelven is. Éjféli Kiáltás

2013 január

12

NÉZÕPONTBAN

Istennek választott edénye Ha Jézus Krisztus Isten Fia, amint azt a Biblia minden kétséget kizáróan kijelenti, akkor Neki joga van a mi életünkre is. Mi ugyanis az Õ választott edényei vagyunk.

A

mikor Sault (késõbb Pál apostolként ismert) az örök Isten elhívta, azt látta, hogy imádkozik (ApCsel 9,11). Ez a férfi, Ábrahám kegyes és istenfélõ utóda, élete során már eddig számtalanszor imádkozott (vö. Fil 3,5-6).

Az imádság a farizeusok ismertetõjele volt; egyesek sajnos csupán azért imádkoztak, hogy a nép lássa õket (Mt 6,5).

Saul a kegyes farizeusok közé tartozott.

Most, életében elsõ alkalommal imádkozott az Úr Jézushoz. Isten azonnal válaszolt, hogy segítsen neki és elhívja õt. Az igazi keresztyén csalhatatlan ismertetõjele volt akkor – és ma még inkább az, mint bármikor –, hogy Jézus nevét segítségül hívták, ill. hívják (ApCsel 9,21). Már ennél a megállapításnál feleslegessé válik a Jézus istenségérõl folytatott vita: Az Õ elsõ követõit arról ismerték fel, hogy Hozzá imádkoztak!

A zsidó Jézus Krisztus Isten. És abban a pillanatban, amikor Saul õszintén kezdett imádkozni, megindult az életében egy folyamat, amelyet legjobban azzal tudnánk illusztrálni, ami egy agyagdarabbal a fazekaskorongon történik.

Az Úr Maga nevezte Sault «választott edénynek» (ApCsel 9,15). Imádságával Saul megnyitotta életét Jézus elõtt. Az Éjféli Kiáltás

2013 január

Úr tehát elkezdett rajta dolgozni – úgy, amint rajtunk is dolgozik, ha mi is megnyitjuk életünket elõtte. Amint Saul, mi is «választott edények» (vö. Tit 1,1; 2.Kor 4,7) vagyunk Istenünk, Jézus Krisztus kezében.

Egy edényt hét dolog jellemez: 1) Az anyag, amelybõl készítették. 2) Egy nyílás, amelyen megtöltik. 3) A tartalom, amiért elõállították. 4) Egy fogó, ill. fül, amivel meg lehet fogni. 5) Az edény alja.

6) Esetleges díszítések a külsõ felületén.

7) A fazekas címkéje, jótállási pecsétje.

1) Az edény anyaga agyag, amely puha és formálható kell legyen. «Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erõt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak» (2.Kor 4,7). Itt egy nagyon fontos útmutatást láthatunk: Kincseinket cserépedényekben tartjuk. Ezt egészen tényszerûen kell értenünk. Mivel a cserépedények konfliktusokat, küzdelmeket, gyengeségeket és korlátokat jelentenek. Ez éppen ott ismerhetõ fel a legjobban, ahol más keresztyénekkel dolgozunk együtt, vagy ha a gyülekezetben összegyûlünk. Nem léteznek keresztyén szupermenek és szupernõk, sem olyan megtapasztalás a Szentlélek által, amely hirtelen azzá

is tenne (vö. a Kol 3,13józan felszólításával). A tanlevelekben elõforduló sokféle felszólítás értésünkre adja, hogy bennünket egész életünkben formál és alakít a mennyei Fazekas az Õ korongján (2.Kor 3,18). Egy fazekas önállóan alkot és dolgozik. Az edény nem olyan, mint egy tégla, amelyet egy formába préselnek bele. A téglák mind egyformák. Ezt akarják a szekták, és ez a diktátorok szándéka is. De mi különbözõek vagyunk, különbözõ adottságaink és képességeink vannak. Mivel a mi Istenünk kreatív Isten!

2) A nyílás: Azáltal, hogy Saul imádkozni kezdett, egy bizonyos felfogó és befogadó készséget jelzett, mint egy frissen elõbújt madárka. A Zsolt 81,11 erre a képre emlékeztet: «Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm!» Az ember olyan, mint egy edény, amelyet tele kell tölteni. Pál azonban hangsúlyozza az önzõ módon beszûkült korinthusiaknak: «Szánk megnyílt, szívünk kitárult elõttetek, korinthusiak: nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra» (2.Kor 6,1112). Pál olyan emberré vált, aki nagy és tágas szívet kapott, hogy az embereket befogadhassa. Olyan mértékben válunk

13

mások számára áldássá, amilyen mértékben megnyitjuk szívünket Isten elõtt. Így mondja Jézus: «Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejébõl élõ víz folyamai ömlenek!» (Jn 7,38).

3) A tartalom: A mi saját felelõsségünk, hogy elfogadjuk-e az Isten által való töltekezést, vagy nem. Senki nem kényszerít.

A Kol 3,16-ban olvasható felszólítás: «A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon …», azt mutatja, hogy ez nem megy automatikusan. Mi vagyunk azért felelõsek és mi döntjük el, mi tölt be bennünket, vagy mivel hagyjuk magunkat megtölteni (vö. Ef 5,18).

4) A fogantyú: Valóságos akrobatika az ujjaknak, ha egy kis finoman megformált kínai csészébõl akarunk inni.

A finoman kialakított fülecskét alig lehet megfogni, és a csészécske az ujjak görcsös szorítása ellenére is lefelé fordul.

Ezért kínálnak nagy kávéscsészéket, egy kényelmesen megfogható füllel. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az edény rendeltetése szerint használható legyen.

Ezt a képet önmagunkra is érthetjük.

Pál életébõl láthatjuk, hogyan lehetett egy bõszen fújtató fanatikust, barátságos és könyörületes személlyé átformálni. Ez az átformálás olyan radikális, hogy õ maga nem szégyellte a csendes, szeretetteljes anya megkapó képét használni, hogy érzéseit a theszszalonikabeli gyülekezet iránt kifejezze (1.Thess 2,7-8). A Gal 4,19-ben emellett megemlíti a szellemi újjászületés gondjait és kínjait. Az Efézustól vett búcsú alkalmával láthatóvá válik, amit Pál hû,

kitartó és önfeláldozó munkájával vetett (ApCsel 20,31): «Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. …Ekkor valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták õt.

Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják õt viszontlátni» (37-38. v). Olyan kifejezések, mint «könnyek között» és «csókolgatták õt» aláhúzzák a hálás ragaszkodást, a nagyra értékelést és szeretetet. Az efézusiak Isten üzenete által megtalálták az Isten Jézust, és éveken át hallhatták a próféta tanításait, élvezhették szeretõ törõdését.

Együttesen küzdötték le a kríziseket, épültek a hitben. Pál hangsúlyozza, hogy minden egyes személyért külön személyesen dolgozott. Ez nem hipp-hoppra történt, vagy egy megatemplom anonim sokaságában. Pál nemcsak a szimpatikus, «könnyen kezelhetõ» vagy sikerrel kecsegtetõ tehetségesekért küzdött. Õ mindenkit teljes értékûnek tekintett a gyülekezetben, és mindenkivel egyformán, nagy odaadással törõdött.

Milyen hajlamosak vagyunk manapság arra, hogy kis csoportokat alkossunk, és azok iránt érzünk vonzalmat, rokonszenvet, akik természetükbõl adódóan tetszenek és hatással vannak ránk!

Egyeseknek szép «csészefület» kínálunk fel, másoknak pedig, mint Diotrephes a «kaktuszmodor»-ban a tüskénket nyújt-

Egy fazekas önállóan alkot és dolgozik. Az edény nem olyan, mint egy tégla, amelyet egy formába préselnek bele. A téglák mind egyformák. Ezt akarják a szekták, és ez a diktátorok szándéka is. De mi különbözõek vagyunk, különbözõ adottságaink és képességeink vannak. Mivel a mi Istenünk kreatív Isten! juk oda. (3.Jn 10). Mi vajon könnyen meggyõzhetõ vagy nehézkes személyek vagyunk-e? Mindig érzékenyen reagálunk? Zárkózottak vagyunk-e vagy nyitottak? Pozitív vagy negatív befolyással vagyunk-e környezetünkre?

Mózesrõl ezt olvashatjuk: «Ez a Mózes pedig igen alázatos volt, a földön élõ minden embernél alázatosabb» (4.Móz 12,3). Hogyan volt ez lehetséges pszichológia és pszichoterápia nélkül? A Zsid 11,24-26 Mózest a hithõsök dicsõ körében említi: «Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnõtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bûn ideig-óráig való gyönyörûségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél Éjféli Kiáltás

2013 január

14

NÉZÕPONTBAN a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.» Mózesnek döntéseket kellett hoznia. Az egyik az volt, hogy már nem önmagában akart bízni, hanem egyedül Istenben. Azt akarta, hogy Isten használja õt és alakítsa, formálja életét! Egy másik döntése az volt, hogy az igazi istenkövetést Egyiptom minden kincse és bölcsessége elé helyezte. Ez hatalmas, messzeható döntés volt. Mi milyen döntéseket hozunk?

Vagy arról álmodozunk inkább, hogy majd kincset találunk, ahhoz hasonlót, amely a Tutanhamon fáraó sírjában volt?

5) Az edény alja: Minél nagyobb az edény, annál fontosabb az alja és az azzal összefüggõ stabilitása. Egy körbe forgó tányér elsõ pillantásra viccesen hat, azonban megnehezíti a tulajdonképpeni étkezést. A héber Zunz-fordítás a Jer 31,22-t így adja vissza: «Meddig rovod még köreidet, te szófogadatlan leány?» Ez nagyon pontosan megfogalmazza a testszerinti, istentelen életvitelt, monoton köreivel, végtelen élvhajhászásával. Pál egészen más irányba mutat: «Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban» (1.Kor 15,58).

A Zsolt 17,5-ben a hívõ úgy halad célja felé, mint egy vonat a biztos sínpályán: «Lépteim ösvényeidhez ragaszkodnak, nem inognak meg lépteim.» Napjainkban, amikor az értékek inflálódnak, és kultúránk egyre istentelenebbé válik, nagyon fontos, «hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben» (Ef 4,14-15). Jézussal életünk megbízható talajon nyugszik, nélküle csupán légvárat vagy homokvárat építhetünk.

6) A díszítések: «Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát rava szsá gáva l, úg y t á ntorod na k el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti õszinte és tiszta hûségtõl» (2.Kor 11,3). Éppen az asszonyok példáján láthatjuk az Újszövetségben az illendõség és a visszafogottság jelentõségét: «Ne a külsõ dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különÉjféli Kiáltás

2013 január

A demokrácia istenfélelem nélkül pedig anarchiába és antikrisztusi viszonyokba torkollik.

féle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten elõtt» (1.Pt 3,3-5; vö. 1.Tim 2,9).

Ennek az ellenkezõje a szélsõséges, hivalkodó, magamutogató viselet. A keresztyén etika mindenek elé helyezi a belsõ értékeket és a belsõ szépséget, ellentéteként a «a test kívánságának, a szem kívánságának, és az élettel való kérkedésnek» (1.Jn 2,16). Ezért vigyáznunk kell, nehogy a tömegkommunikáció hamis értékrendje és mércéje megfertõzzön és manipuláljon bennünket: «Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy elõkelõk. Sõt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erõtlenek, hogy megszégyenítse az erõseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem elõkelõk, sõt lenézettek; és a semmiket, hog y semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe elõtt» (1.Kor 1,26-29). Az örökkévalóságra való tekintettel az esetleges testi fogyatékosságok, vagy olyan elégtelenségek, mint a hoszszabb orr, vagy nagyobb fül, abszolút nevetségesek. Egy edény «díszítései» másodrangúak!

7) A minõsítõ pecsét: Éppen az értékes porcelánok esetében figyelhetõ meg, hogy az edény vagy a csésze alján ott találhatóak a gyártó adatai nem feltûnõen és nagyon diszkréten.

Ezzel ellentétben a textíliákon nagy címkéken láthatóak, amelyeket sokszor kívülre varrnak, hogy rögtön szembetûnjenek. Számunkra az isteni minõsítõ pecsét így hangzik: «az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek» (1.Thess 2,4). «Boldog ember az, aki

a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az õt szeretõknek» (Jak 1,12). «Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten elõtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét» (2.Tim 2,15). «De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsõsorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak» (1.Tim 1,16). Pál, Istennek vá lasztott edénye, k ipróbá ltsága által minden keresztyén példaképe lett. A szenvedések nagy szerepet játszottak ebben, éppen úgy, amint azt kezdetben Jézus megjelentette neki (ApCsel 9,15-16).

Jöhetnek miránk is szenvedések, amelyek próbára tehetnek bennünket: Például, ha azt bizonygatjuk, hogy a homoszexualitás természetellenes és perverz jelenség (vegyük figyelembe csak az ember anatómiáját).

Vagy ha, amint tervezik, az abortuszt emberi jogként deklarálják. Vagy ha abszolút vallásos toleranciát követelnek. Akkor az igazi keresztyéneket a demokrácia és az emberi jogok ellenségeinek kiáltják ki, és mint ún. «gyûlölet-prédikátorokat» egyenesen bûnözõknek minõsítik. – A demokrácia istenfélelem nélkül pedig anarchiába és antikrisztusi viszonyokba torkollik.

A jelenlegi lefelé húzó örvény éppen a reformáció országaiban erõteljesen és érezhetõen megnövekedett. Sok keresztyénnek vált kissé kellemetlenné az élete. Fáradékonyság és erõtlenség lép fel, nem képesek a szabályszerûen hanyatló világ árjával szemben úszni.

Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fazekaskorongról le szeretnének ugrani.

Nagy a kísértés ezt megtenni, de a Dán 11,32 így bátorít bennünket: «De azok, akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket visznek véghez.» Az Úr keze nem olyan rövid, hogy értünk az eljövendõ 2013-as évben és Izrae-

15 FÉNYSUGARAK lért, valamint minden hívõért a nagy nyomorúság idején ne állna ki, és ne védelmezne az Antikrisztussal való nyílt konfrontáció során.

A szemetes vödörtõl a kincses ládá ig – ez szá mu n k ra a z ü zenet. Füg get lenül szá r ma zásunktól, képzett ség ü n ktõ l, szociá lis helyzetünktõl, bõrünk színétõl vagy kinézetünktõl: «Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is; amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók.

Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektõl, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas» (2.Tim 2,20-21). Istennek ez a legnagyobb célja velünk, akik követjük Õt.

Azt szeretné, ha mi «hasznosak lennénk a Háziúr számára». A mi menynyei Fazekasunk betartja az ígéretét!

Mindennap emberi tragédiákkal, félresikerült tervekkel szembesülünk.

Csak a fejünket rázzuk, és nem tudjuk felfogni, hogy lõhetnek le ámokfutók ártatlan embereket, nagyapák hogyan cserélhetik le feleségüket fiatal lányokra, hogyan áraszt el mindent a bûnözés. De ne felejtsük el: Az Isten nélküli ember minden gonoszra képes. Ezért figyelmeztet Jézus: «Aki énbennem marad, és én õbenne, az terem sok gyümölcsöt» (Jn 15,5). A választás a miénk: Jézusban maradni, vagy nélküle élni; engedjük-e, hogy Õ formáljon az áldás eszközévé, és erre a célra használjon is bennünket, vagy nem? Mivel választásunk általában téves, szüntelenül sokkoló botrányokra kerül sor, még a keresztyének és vezetõik körében is. A nyugalmi állapot visszalépést jelent, és nagy a stagnálás veszélye Jézus követésében is. Az idõ múlik, az évek elszállnak felettünk, és hamarosan nem leszünk mások, mint «élõ foszíliák» – kiszáradva ahelyett, hogy rugalmas és feldolgozható agyag lennénk. Szükségünk van az állandó, dinamikus formá lásra mennyei Fa zekasunk munkaasztalán. Az életkor ebben nem játszik szerepet! Mindenkinek szól a felhívás és jókívánság a Fil 2,15bõl: «Feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok REINHOLD FEDEROLF a világban».

Végidõk-õrület?

Záporesõ verte az ablakot. Kint teljes volt a sötétség. Egy férfi állt az ablaknál.

Várakozással meredt bele az éjszakába.

Urának, Jézus Krisztusnak visszajövetelére gondolt. A szíve szinte lángolt. Szilárdan hitt abban, hogy Jézus még az õ élete során vissza fog jönni. Igen, õ egy olyan ember volt, aki várva várta az Úr megjelenését (2.Tim 4,8). Idõközben Ura hazahívta… természetes úton, a halál által. Azóta sok év telt el. Gazdag örökséget hagyott hátra: Sok könyvet, üzeneteket és feljegyzések szeretett Urának és Megváltójának, Jézus Krisztusnak visszajövetelérõl. Azonban mind a mai napig nem jött vissza az Úr.

Még az 1970-es és 1980-as években volt, amikor az egész keresztyénséget – úgy tûnt– Jézus visszajövetelének lázas várása fogta el. Közeli visszatérését számtalan szószékrõl hirdették.

Filmek, könyvek, traktátusok, CD-k, kazetták jelentek meg a témával kapcsolatban. Az idõk jelei egyértelmûek voltak. Izrael újra rendelkezett saját állammal évezredes régi földjén. Ez Istennek egy páratlan csodája volt! Ezenkívül a zsidók egész Jeruzsálemet bevették.

Szinte legyõzhetetleneknek tûntek. Való igaz volt: Isten nem vetette el Izraelt.

Most minden egyes ember a saját szemével láthatta. Úgy tûnt, hogy a politikai események pontosan a bibliai próféciák szerint teljesedtek be. Európa egyre inkább az egységre törekedett. Feléled a Római Birodalom. A nagy Szovjetunióból kiinduló fenyegetés veszélyének próféciai jelentõséget tulajdonítottak. Bizonyos, hogy a Mágóg földjérõl érkezõ Góghoz lehet köze … Évtizedekkel késõbb meginog az EU. A Szovjetunió csak nem volt olyan nagy és erõs, amint az késõbb kiderült. Izrael elveszítette a legyõzhetetlenség nimbuszát. Az ország és Jeruzsálem felosztása úgy tûnik, hogy csupán idõ kérdése. És azóta történtek dolgok, amelyeket a bibliai próféciák legjobb magyarázói sem láthattak volna elõre: például az euróválság vagy az arab tavasz.

Idõközben a keresztyéneknek egy új generációja nõtt fel. Új prédikátorok álltak fel a szószékekre. Ezek a fiatalemberek, akik az 1970-es és 1980-as években születtek, gyakran kevés meg-

értést tanúsítanak – ahogyan õk tekintik – atyáik végidõk-õrülete iránt. Inkább érdekli õket Uruknak elsõ eljövetele, mint a második. Olyan témák, mint az elragadtatás és Izrael, jelentõségüket vesztették. Az új-kálvinisták a Gyülekezet, az evangélium és a szisztematikus teológia hangsúlyozásával váratlan növekedést könyvelhetnek el …

Talán a múlt megtanított minket, hogy a legutolsó dolgokkal való intenzív foglalkozás csupán tûrhetõen releváns, és végül is hamis reményeket ébreszt? Én azt hiszem, hogy nem. Az evangélium hangsúlyozása igen pozitív fejlõdés.

A legnagyobb józanság és a spekulációról való lemondás a szívembõl szól. De az én nemzedékem tagjai, akik a vad feltételezések által sok hitbeli példaképben csalódottnak látszanak, abban a veszélyben találják magukat, hogy éppen úgy nem tudnak józanok lenni, amint azt az atyáik szemére hányták – méghozzá az ellenkezõ irányban: Egyszerre a jövõre vonatkozó próféciák egyáltalán nem fontosak többé. Most ez van. Igen, Jézus visszajön, valamikor, ennek már örülünk, valahogyan, de a maradék már nem olyan lényeges. Elragadtatás? «Talán még sincsen.» Izrael? «Lehet, hogy mégis a Gyülekezet helyettesíti.» Nagy nyomorúság? «Meglehet, hogy már le is játszódott.» Ezeréves birodalom? «Talán nem éppen ez az a téma, amin az embernek most a fejét törnie kellene.» Jézus hamarosan visszajön? «Na és.» Valóban?

Mindazok, amiket a múlt lelkes prófécia-szakértõinek a szemére lehetne vetni, az lenne, hogy õk a Megváltó visszajövetele iránti hatalmas igénnyel rendelkeztek. És ilyen igénye kellene legyen minden egyes keresztyénnek. Az én nemzedékemnek a bibliai próféciákat nem szabadna elfelejtenie, vagy elhanyagolnia, csak azért, mert voltak emberek, akik Jézust és az Õ megjelenését mindenekelõtt szerették, és talán tévedtek õk is. Itt van az ideje, hogy visszatérjünk atyáink lángoló várakozásához, amivel a mi Úr Jézus Krisztusunk megjelenését áhították. Tanulhatnánk a hibáikból anélkül, hogy közben vívmányaikat félretennénk.

Ez az én szerény felhívásom…

Éjféli Kiáltás

2013 január

16

NÉZÕPONTBAN

Várakozás Isten elhívására

Mi Urunknak, Istenünknek, Jézus Krisztusnak választott edényei vagyunk. De hogyan visszük véghez mindazt, amire tulajdonképpen Istenünk elhívott bennünket?

Ü

dvös lehet a keresztyén szóhasználat mindennapi, megszokott kifejezéseit néha-néha kétségbe vonni. Gyakran meglepõ felfedezésekre bukkanhatunk, amelyek vagy csalódást okoznak, vagy felszabadítanak. Mi a helyzet az általunk, keresztyének által oly sokat emlegetett «elhívás» fogalmával?

Egyesek misszionáriusként érzik magukat elhivatottnak, mások bibliaiskola alapítására, a Biblia oktatására, lelkipásztori tevékenységre vagy Isten országának teljes idejû munkatársaként végzett tevékenységre éreznek elhívást – és nem ritkán büszkélkednek is ezekkel az elhívásokkal.

Mások úgy vélik, nekik nincs semmilyen speciális elhivatottságuk, noha szívesen tennék ezt is azt is, mint például egy bibliaiskola elvégzését. Õk kissé szomorúan tekintenek azokra, akiknek ilyen «csodálatos elhívásuk» van – állítólag - velük ellentétben. Vannak azonban olyanok is, Éjféli Kiáltás

2013 január

akik azt mondják, hogy õk nem kaptak semmilyen elhívást, kifogást keresve ezzel a «szolgálat megtagadására».

Vegyünk elõ egy konkordanciát, és üssük fel az «elhívni» és «elhívás» szavaknál, ott a következõket találjuk: Az Ószövetségben Ábrahám elhívást kapott arra, hogy Izráel õsatyja legyen (Ézs 51,2; Zsid 11,8). Mózes elhívása az volt, hogy kivezesse Izráel népét az egyiptomi fogságból. Áron és utódai elhívást kaptak a fõpapságra (Zsid 5,4). Izsák pedig arra hivatott el, hogy tõle származzék Izráel népe (1.Móz 21,12; Zsid 11,18). Izráel maga is elhívást kapott (Ézs 41,9; 48,12). Egyesek kifejezetten különleges feladatra hívattak el (2.Móz 31,2; Ézs 22,20). Izráel törzseinek fejedelmei is elhívást kaptak (4.Móz 1,16). Az Ószövetség prófétái is név szerint hívattak el, mint például Jeremiás (Jer 1).

Az Újszövetségben magától értetõdõen Jézus Krisztus volt az elhívott Messiás

(Ézs 42,1-7; 49,1). Az apostolok is elhívást kaptak (Lk 6,13; ApCsel 13,2; Róm 1,1; 1.Kor 1,1). Az emberek a megváltásra kaptak elhívást (Róm 1,6.7; 8,30; 1.Kor 1,2.9; 2.Tim 1,9). Az elhívás szólhat egy bizonyos élethelyzetre, például arra, hogy kössünk-e házasságot, vagy maradjunk egyedülállóak, zsidók legyünk-e vagy nem zsidók, rabszolgák vagy szabadok (1.Kor 7,17-tól).

A Gyülekezet szabadságra hivatott el (Gal 5,13), Isten békességére (Kol 3,15), megszentelõdésre (1.Thessz 4,7; 1.Pt 1,15), örökkévaló örökségre (Zsid 9,15), áldásra és arra, hogy áldjon (1.Pt 3,9), dicsõségre (1.Pt 5,10), világosságra (1.Pt 2,9) és szenvedésre (1.Pt 2,21). – Az utolsó dologra szinte senki nem gondol, ha az elhívásról van szó. Ha mi, keresztyének az «elhívás» szót halljuk, akkor valami «nagy» dologra gondolunk; arra, hogy teljes idejû munkatársai legyünk Istennek, hogy teológiai tanulmányokat folytassunk, különleges feladatokat teljesítsünk, különleges képességekre, speciális adottságokra tegyünk szert, és ezeket a szolgálatban hasznosítsuk. Azonban az 1. Pt 2,20-25 szerint arra kapunk elhívást, hogy Jézus nyomdokaiba lépjünk és

17 Az a veszély fenyeget, hogy az «elhívás» fogalmától függõkké válunk. Ezért van olyan kevés misszionárius és tanuló a bibliaiskolákban. Egyes fiatal emberek például azt hiszik, hogy a bibliaiskolához különleges elhívást kell kapni.

a szenvedéseket – különösen az igazságtalanságokat – türelmesen hordozzunk el, amint Jézus is elhordozta. «Ez kedves az Isten szemében» (1.Pt 2,20).

A gyülekezeteken belül természetesen napjainkban is vannak valóban elhívott evangélisták, pásztorok, tanítók (Ef 4,11; ApCsel 20,28). Az Ef 2,20 alapján elfogadhatjuk, hogy az Ef 4,11-ben említett, az apostolnak vagy a prófétának szóló elhívások a gyülekezet alapjául szolgáltak, és napjainkban már nem léteznek. Akkoriban Isten saját Maga adta az elhívást, vagy az apostolok és munkatársaik által (ApCsel 1,21-26; 6,5; 8,26; 15,22; 16,1-3; Tit 1,5). Ma a Szentlélek által ajándékozott adottságok döntenek arról, hogy ki mire hivatott el (1.Kor 12,4-11). És mivel már bizonyos adottságokat senki nem kap (1.Kor 13,8), nyilvánvalóan nincs is elhívott apostol vagy próféta. A bibliai kánon lezárult (Jel 22,18-19), Isten már nem beszél «sokféleképpen és sokféle módon» az emberekhez, hanem csak Fia által, Aki a Szentírásban kijelentetett (Zsid 1,1-2).

Ennek alapján napjainkban alig van értelme annak, hogy mi, keresztyének bizonyos elhívásra várjunk. Isten Fia és az apostolok már nincsenek ezen a földön, hogy személyesen közöljék velünk, mit kell tennünk. Az újszövetségi levelek sokkal inkább arra figyelmeztetnek, hogy a keresztyén maga kell kitalálja, hogy neki Isten milyen adottságokat ajándékozott, és hol tudja azokat kamatoztatni (Ef 4,7-16; 1.Pt 4,10-11). A mi elhívásunk azokra a képességekre és lehetõségekre irányul, amelyeket a Szentlélek nekünk adott – nem egy hang után, amelyet hallani vélünk. A férfiak például vállalhatnak a gyülekezetekben vezetõ tisztséget (1.Tim 3,1).

Ha alkalmasak arra, és megfelelnek az Isten Szava elõírásainak, megválaszthatóak Pál szerint vezetõségi tagnak.

Tehát az nem mérvadó, hogy õk úgy vélik, valamilyen különleges elhívást hallottak, vagy esetleg nem hallottak.

Felvetõdik itt a kérdés, vajon Isten országának egy bizonyos feladatára

egyáltalán különleges elhívást kell kapni. Különleges elhívásra van szükségünk, hogy misszionáriusok legyünk?

Szükségünk van külön elhívásra, hogy elvégezzünk egy bibliaiskolát, vagy egy keresztyén munkában részt vegyünk?

Mi a helyzet azokkal a keresztyénekkel, akik a mindennapi foglalkozásukat végzik? Speciális elhívásra van szükségük, hogy banki alkalmazottak, tehergépkocsi-vezetõk vagy rendõrök legyenek? Valószínûleg a te pályaválasztásod is egészen józan megfontolások alapján történt. Arra az álláshirdetésre jelentkeztél, amely a legjobban megfelelt. Nem igen feltételezné bárki is közülünk, hogy egy különleges, Istentõl jövõ elhívást kapott a választott munkájára.

Nem hinném, hogy hallottál olyan hangot, amely azt mondta volna: «Elhívlak téged, legyél kõmûves…»

Az Újszövetség szemszögébõl tekintve az egész Gyülekezet elhívatott, hogy az Úr munkájában tevékenykedjék, legyen az világi vagy «szellemi-lelki» foglalkozás (Ef 4,1ff.; Fil 1,27-30; Tit 2). Egyik sem alábbvalóbb a másiknál.

A gyülekezeteken belül már nem léteznek Ábrahámok, Mózesek, próféták és apostolok. Napjainkban már senki nem kap olyan módon elhívást, mint ahogy Isten az Ószövetségben a prófétákat vagy az apostolokat elhívta. Vagy esetleg valaki azt feltételezi, hogy Isten személyesen szólt hozzá egy felhõbõl, mint ahogy azt például Pál apostollal tette? Az egész Gyülekezetnek egy és ugyanaz a feladata, amint azt Jézus az apostoloknak megmondta: «Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve õket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva õket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig» (Mt 28,19-20). – Hogy ebben ki milyen szerepet tölt be, azokból a képességekbõl és lehetõségekbõl adódik, amelyeket az Úr saját belátása szerint a Szentlélek által ajándékoz (1.Kor 12,4-11; Ef 4,7-16; vö. Ef 2,10).

Ezért inkább a következõ kérdést kellene feltenni: «Van-e elhívásod arra, hogy ne légy elhívott?» Az a veszély fenyeget, hogy az «elhívás» fogalmától függõkké válunk. Ezért van olyan kevés misszionárius és tanuló a bibliaiskolákban. Egyes fiatal emberek például azt hiszik, hogy a bibliaiskolához különleges elhívást kell kapni. És mivel úgy vélik, hogy ilyet nem kaptak, nem is mennek, noha valószínûleg szívesen tennék. A bibliaiskolához azonban nem elhívás kell, hanem rátermettség: Eléggé érett-e? Megfelel-e az iskola követelményeinek? Megengedheti-e magának az iskola költségeit? Ezeket a kérdéseket rendszerint egy megelõzõ beszélgetés során tisztázzák. A bibliaiskola arra való, hogy az egyén lelkileg továbbfejlõdjön, feltöltõdjön ismeretekkel, hogy ezeket aztán késõbb gyümölcsözõen továbbadhassa – nem többre és nem kevesebbre.

Ha valakinek állása van, és érdekelt a hivatali továbbképzésben, akkor majd egy bizonyos elhívásra fog várni? És ha ezt nem fogja megkapni, akkor tétlen marad? Alig elképzelhetõ! Ha valóban érdeke fûzõdik a továbbképzéshez, részt fog venni, mert tudja, hogy az javára válik. Ugyanez vonatkozik a bibliaiskolára is. Nem kellene túlbonyolítanunk a keresztyén életet. Ez a józan magatartás megóv bennünket az önhittségtõl is, attól, hogy magunkat különlegesnek tartsuk. Akinek evangéliumi adottsága van, tevékenykedjék evangélistaként – akár teljes vagy részmunkaidõben. Aki szívesen menne missziós munkára, ne várja az «elhívást», hanem vizsgálja meg, mit tud tenni. Már a Gyülekezethez tartozik, ezáltal már rég elhivatott (1.Kor 1,2). Az Újszövetség nem tanít bennünket arra, hogy várjunk Isten elhívására, hanem arra, hogy döntéshozatal elõtt kérjünk az Úrtól bölcsességet (Jak 1,5).

Mint Istennek «elhívott szentjei» (Róm 1,7) nem szorulunk külön, pótlólagos elhívásra, hanem bölcsességre «Istentõl, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek», aki azt hittel kéri (Jak 1,5-6).

NORBERT LIETH

Éjféli Kiáltás

2013 január

18

NÉZÕPONTBAN

Szövetség Istennel Mi mondanivalónk maradt még itt? Jézus Krisztus a mi Istenünk. Az Õ választott edényei vagyunk. Õ elhívott bennünket, már nem kell az elhívására várnunk. Erre való tekintettel azt kell tennünk, hogy példát veszünk Jonatánról … ávidnak a fi liszteusokon és az óriás Góliáton aratott gyõzelme után (1.Sám 17) «Jónatán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette õt Jonatán, mint önmagát» (1.Sám 18,1). Ebben az összefüggésben olvashatjuk tovább: «És szövetséget kötött Jónatán Dáviddal, mert úgy szerette õt, mint önmagát. Levette Jónatán a köpenyét, és Dávidnak adta, sõt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is» (1.Sám 18,3-4).

Amikor a félelmektõl gyötört király megtudta, hogy saját fia szövetséget kötött azzal, akit Saul maga ellenségnek tekintett, és akit meg kellett volna ölni, «akkor haragra gerjedt Saul Jónatán ellen, és ezt mondta neki: Te romlott és engedetlen fajzat! Jól tudom, hogy te Isai fiát pártolod a magad szégyenére és anyád gyalázatára. Mert míg Isai fia él a földön, nem lesz belõled és a királyságodból semmi. Azért küldj érte, és hozasd ide hozzám, mert a halál fia õ!» (1.Sám 20,30-31).

«Milyen bolond», gondolta Saul, mint ahogy a világ minden Saulja

D

Éjféli Kiáltás

2013 január

elõbb utóbb gondolja. Harcolni kell, felülkerekedni és megragadni, ami a miénk. E világ Sauljai számára bolondság és fájdalmas ütés a saját tulajdont önként és szívesen odaadni másoknak. «Bolond! Arra tekints, amid van! Azt nézd, ami a tied lehet!

Az egész világ nyitva áll elõtted! Tied lehet az egész teljesség! Bolond, ó, bolond! Az elõtt alázkodsz meg, akirõl valaki azt feltételezi, hogy egy napon Izráel felett fog uralkodni. Egy pásztor Betlehembõl? Király egész Izráel fölött? Bolondság!»

Jonatán nem úgy gondolkodott, mint keményszívû apja. Õ tudta – nem, inkább mondjuk úgy –, Jónatán elfogadta azt, hogy ez Isten elrendelt akarata volt. Az elfogadás sokkal erõsebb, mint a puszta hit, amely meginoghat. Jonatán tudta, hog y Dávid király lesz Izráel fölött. Hit által azt is tudta, hogy mindent, amit feladott, százszorosan visszakapja majd. Ehhez jött szeretett barátjának pótolhatatlan jelenléte és a szent Isten áldása.

Jónatán ismételten tettekkel bizonyította, hogy teljesen alárendeli ma gát Isten a k a r at á na k . Több ször megpróbálta apját, a királyt meggyõzni arról, hogy Dávid nem az igazi ellenség volt (még élete veszélyeztetésével is). Ahelyett, hogy Dávid halálát elõsegítené, Jónatán meg v itte a szá mû zetésbe kényszerült Dávidnak azt a szívszorító hírt, hogy menekülnie kell, és nem térhet vissza Saul király udvarába.

Jonatán elvesztette szeretett barátja társaságát. Saját szomorúsága közepette sem feledkezett meg arról, hogy szívbéli barátjára és testvérére figyeljen. (Ez abból is látható, ahogyan Dávidot óvta.) «Ekkor elindult Jónátán, Saul fia, és elment Dávidhoz az erdõségbe, és erõsítette az Istenbe vetett bizalmát. Mert így szólt hozzá: Ne félj, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. És szövetséget kötöttek egymással az ÚR színe elõtt. Dávid az erdõségben maradt, Jónátán pedig hazament» (1.Sám 23,16-18). Mély szomorúsággal vált el a két barát azon a napon. Azonban mindketten tudták hit által, hagy a kezdetben elvetett király végül is uralomra jut.

Milyen csodálatos lenne, ha e világ minden Jonatánja egy olyan b a r át t a l len ne meg á ld v a , m i nt Dávid – és e világ minden Dávidja

19 «És szövetséget kötött Jónatán Dáviddal, mert úgy szerette õt, mint önmagát. Levette Jónatán a köpenyét, és Dávidnak adta, sõt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét isl»

olyan baráttal, mint Jonatán! Milyen nagyszerû lenne, egy szövetséget kötni, amelyet szeretetteljes kapcsolat és mély barátság hat át – és örvendezni úgy e barát jelenlétének, mint a szent Isten áldásának!

A valóság az, hogy az Úr megváltottai mindezzel már rendelkeznek – és még sokkal, de sokkal többel.

Mi, akik megváltottak vagyunk (ebben a szövegösszef üg gésben különösen a pogányok), elnyertük helyzetünk megváltoztatását örök idõkre, mivel Istennek tetszett, hogy velünk szövetségre lépjen: «Emlékezzetek tehát arra, … Ti abban az idõben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétõl elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor „távol” voltatok, „közel” kerültetek a Krisztus vére által» (Ef 2,11.12-13).

Már nem elválasztva; nem elkülönítve; nem kívülálló idegenként az ígéret szövetségein – érezhetik magukat mindazok, akik Krisztusban vannak.

Ha egy ember alkotta szövetség is jó lehet (mint a Jónatán és Dávid szövetsége), mennyivel inkább jobb az Isten által kötött szövetség, amely az Õ tökéletessége és a mi emberi g yengeségünk a lapjá n jön létre.

Következésképp «Jézus jobb szövetségnek lett a kezesévé» (Zsid 7,22) azok számára, akik Õt szeretik, és Vele szövetségben vannak.

Isten az Õ szeretteinek nem csupán egy jobb szövetséget ad Jézus kezességével, hanem megígérte az eljövendõ gazdagságot is arra a napra, amelyen megjutalmazza õket. Jézus figyelmezteti a Filadelfiában lévõ hû gyülekezetet (és minden hozzá hasonló lelki közösséget, akik az Urat szeretik, és még nem költöztek haza Hozzá): «De amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök. Aki gyõz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett, hogy legeltesse õket vasvesszõvel, törje õket össze, mint

a cserépedényeket; ahogyan én is hatalmat kaptam erre az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!»

(Jel 2,25-29).

Az utolsó, a gyõzedelmeskedõknek adott ígéretek a Jel 2-3-ban tartalmazzák Jézus ígéretét: «Aki gyõz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is gyõztem, és Atyámmal együtt ülök az õ trónusán» (Jel 3,21). Ha mi ezeket a sorokat saját szakállunkra írtuk volna, az istenkáromlásnak számítana. A tény, hogy Jézus Maga adta ezeket a z ígéreteket, tiszta kegyelem. Õ jutalmát és gyõzelmét megosztja önként a zok ka l, a k ik õbenne vannak.

Tudom, hogy Te leszel Király Izrael (és mindenek) felett, és én Veled fogok ülni a Te trónodon.

Különben a szövetségkötés mindkét fél részérõl nagy árat követel.

Jézustól is – és tõlünk is: «Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer iszszátok az én emlékezetemre.” Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úg y eg yék abból a kenyérbõl, és úgy igyék abból a pohárból» (1.Kor 11,23-28). Bûneinknek – és bûnre való hajlandóságunk nak – ez a z önvizsgálata egy életen át tartó folyamat és a szövetség legkellemetlenebb része sok hívõ számára. Különben

INNEN-ONNAN Tudósok vizsgálták a világörökség részét képezõ betlehemi Születés-bazilikát A Palesztin Nemzeti Hatóság felkérésére Claudio Alessandri professzor, a Ferrarai Egyetem mérnöki kara tanárának vezetésével nemzetközi tudóscsoport végzett régészeti, strukturális, képzõmûvészeti kutatásokat a templomban 2010 szeptembere és 2011 elsõ hónapjai között.

A régészek megállapították, hogy a templom a Földközi-tenger egész térségében a legrégebbi fa tartószerkezettel rendelkezik. A gerendák legrégibb csoportja minden kétséget kizáróan a VI. századból származik, és sürgetõ szükség van restaurálására.

Egy esetleges földrengés helyrehozhatatlan károkat okozna a kereszténység egyik legfontosabb bazilikájában, amelyet a ferences szerzetesek a görög és örmény ortodox egyházakkal közösen gondoznak.

A Terrasanta.net honlapon olvasható, december 18-án megjelent közlemény szerint a modern technológiákkal végzett vizsgálatok alapján megállapították, hogy a bazilika tetõzetét borító fagerendák koruk szerint öt csoportra oszthatók. A legrégebbi cédrusgerendák a VI-VII. századból származnak.

Valószínûleg arról a fa tartószerkezetrõl van szó, amely a bizánci korban helyettesítette a Nagy Konstantin által épített eredeti bazilikát. Ez ugyanis 529ben, a szamaritánusok lázadása idején leégett. Ami a gerendák anyagát illeti, három fafajtát különböztettek meg: cédrust, vörösfenyõt és tölgyfát.

A cédrus és a tölgyfa honos a Közel-Keleten, míg vörösfenyõ nem nõ azon a földrajzi térségen. Így elsõ megközelítésben megmagyarázhatatlannak tûnt jelenlétük a betlehemi Születés-bazilika struktúrájában. A famaradványok kormeghatározását végzõ dendrokronológia, a régészet egyik sajátos segédtudománya segítségével azonban a szakértõk megállapították, hogy a vörösfenyõ az 1400-as évek elején az itáliai Keleti-Alpokból érkezett a Szentföldre. De vajon a XV. században ki gondolt volna arra, hogy olyan messzirõl, éppen Itáliából hozasson fát egy palesztinai bazilika újjáépítéséhez?

– tették fel a kérdést a régészek.

Mauro Bernabei professzor, a dendrokronológia egyik legnevesebb nemzetközi hírû szakértõje elmondta: „Az archívumokban megtaláltuk a tudományos adatok bizonyítékát: a dokumentumok szerint az 1400-as években a vörösfenyõt a Velencei Köztársaság adományozta a bazilika restaurálásához. (A Keleti-Alpok térsége akkor a 'Serenissima' velencei városállam fennhatósága alá tartozott).

1479-ben a keresztények és muzulmánok között folyó évtizedes diplomáciai tárgyalások eredményeként végre felújították a bazilika tetõzetét”.

A vállalkozást Fülöp burgundi herceg finanszírozta, IV. Edward angol király pedig a tetõzetet borító ólmot biztosította a Születés-bazilika számára.

Mindez Giovanni Tomacelli ferences, akkori szentföldi kusztosz vezetésével történt, természetesen a Szentszék és Qayt Bay szultán jóváhagyásával.

Éjféli Kiáltás

2013 január

20

ÉJFÉLI KIÁLTÁS

NÉZÕPONTBAN éppen ez az alapvetõ követelmény azok számára, akik a szent Királlyal járnak. És mialatt vele járunk, elvezet bennünket oda, hogy Hozzá hasonlókká váljunk (Röm 8,29; 12,1-2).

Köszönöm, Úr Jézus, hogy velem is kötöttél szövetséget, amely sokkal erõsebb, mint a mózesi szövetség, és amelyet sokkal mélyebb szeretet hat át, mint a Dávid és Jónatán szövetségét.

Kérlek, vedd az én felsõ ruhámat. Ez az a külsõ kép, amelyet az emberek rólam látnak, jelképe az anyagi státuszomnak. Öltöztess fel engem helyette a Te igazságodba, kegyelmedbe és alázatodba (Jel 3,5; 1.Petr 5,5).

Vedd, kérlek a feg y verzetemet is. Azáltal, hogy Neked odaadom, feltárom elõtted az én teljes gyengeségemet és bûnösségemet. Uram, ezt nem a magam természetébõl teszem. Te tudod a legjobban, hogy ez az én hajlandóságom ellen van.

Erõsít s meg, szeretett men nyei At yám, segíts nekem. Taníts engem, hogy úgy tekintsek Rád, mint pajzsomra és menedékemre. «Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek» (Zsolt 18,31).

«Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod tá mogat engem, sok szor lehajoltál hozzám. » (Zsolt 18,36).

«Erõm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Õ megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.»

(Zsolt 28,7).

«Lelkünk az URat várja, õ a mi segítségünk és pajzsunk» (Zsolt 33,20).

Kérlek, vedd kardomat és íjamat.

Ezek az állítólagos erõforrásai a külsõ megváltásnak. Átadom ezeket Neked.

Taníts engem felismerni Isten erejét, amely a világ számára bolondság (1.Kor 1,23-25), és megragadni a rendíthetetlen hitet, amely tudja: «Fölemeli a porból a szûkölködõt, és kiemeli a szemétbõl a szegényt, leülteti az elõkelõkkel együtt, és fõhelyet juttat neki. Mert az ÚRéi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget. Híveinek lábát megõrzi, de a bûnösök a sötétben vesznek el.

Senkit sem tesz hõssé a maga ereje» (1.Sám 2,8-9). Taníts engem, hogy megértsem «az ÚR elõtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást» (1.Sám 14,6). Éjféli Kiáltás

2013 január

Teremts bennem szellemi harcoshoz méltó szívet, hogy láthassam, az én g yengeségeim lehetõségek számodra erõdnek bizonyítására.

Ha emberek kardokkal, dárdákkal vagy lándzsákkal – vagy szavakkal – támadnak, segíts, hogy a Seregek Urának, Izrael Istenének nevében helytálljak, mert Te, Uram, nem kardokkal és lándzsákkal mentesz meg; «mert az ÚR kezében van a háború» (1.Sám 17,45.47). Nevelj engem «az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felõl való fegyvereivel» (2.Kor 6,7).

Kérlek, vedd az én övemet. Ez jelenti számomra a biztonságot, ez, ami mindent összetart. Segíts helyette azt a fegyverzetet felvenni, amelyet Te adtál: felövezni magam igazsággal, felvenni az igazságosság páncélját, és lábaimra a szolgálatkészség csizmáját húzzam, hogy a békesség evangéliumát hirdessem; mindenekelõtt azonban megragadom a hit páncélját, amellyel a gonosz minden tüzes nyilát kivédhetem. Segíts az üdvösség sisakját és a lélek kardját, amely Isten Szava, felvennem és alkalmaznom (Ef 6,14-17). Taníts imádkozni és az ima hatalmas értékét – és privilégiumát – felismerni (Eph 6,18). És Uram, ha ezeket mind átadtam Neked, taníts arra, kérlek, hog y késõbb ne próbáljam megkeresni ezeket. Kérlek, õrizz meg attól, hogy ellenségeimben, a világban, és magamban is a hiányosságokat önigazolásként keressem, mert erre nagyon hajlamos vagyok. Õ, «az Alfa és az Ómega, az elsõ és az utolsó, a kezdet és a vég» (Jel 22,13), «Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag» (Jel 22,16), «A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj!” Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj!» (Jel 22,17). «Ámen. – Jövel, Uram Jézus!» (Jel 22,10), mert tudom, Te leszel a Király, és én Veled fogok ülni a Te trónodon (1.Sám 23,17; Jel 2,25-28; 3,21).

GREG HARRIS

Dr. Gregory Harris tanulmányait a Campbell Egyetemen (B.A.), North Carolina Central University (M.A.), Talbot Theological Seminary (M.Div., Th.M.) és Dallas Theological Seminary (Th.D.) végezte. A bibliai magyarázatok tanára a The Master’s Seminaryn és a Lake Hills Community Church pásztora Castaicban, Kaliforniában.

Marcel és Rita Malgo

Amirõl még nem is tudhattok … … mindenesetre az Éjféli Kiáltás hasábjain errõl még egyetlen szót sem ejtettünk. Marcel Malgo, az öcsém, átköltözött Bern vidékére. Ha felsorolnánk az õ eddigi lakóhelyeit, akkor a Zsid 13,14 szavai: «Mert nincs itt maradandó városunk …» kétségtelenül illenének õrá. Akár Izraelben vagy Hollandiában, akár Németországban vagy Svájcban, Marcel sokrétû módon szolgálta az Éjféli Kiáltás Missziót, mint munkatárs.

Nos, az utóbbi idõben az Éjféli Kiáltás berni gyülekezete egyre hangosabban hívta magához Marcelt: «Gyere el hozzánk és segíts rajtunk …» Komoly latolgatások és sok imádság után közösen meghoztuk a döntést, és hagytuk átköltözni Marcelt. Így hát Marcel Malgo a múlt év szeptemberétõl pásztorként és felelõs vezetõként szolgál a berni gyülekezetnél. Feleségével, Ritával bepakolták bõröndjeiket, hogy attól kezdve ott rendezkedjenek be. De ezzel nem jár együtt az, hogy Marcel felhagyna az Éjféli Kiáltás Missziónál végzett szolgálatával. Épp ellenkezõleg: Ezzel a Misszió a berni körzetben új lehetõségek hez jutott. Ily módon szolgálhatjuk ottani baráti köreinket, valamint jobban lefedhetjük a helyi gyülekezeti élet igényeit.

Ahogy eddig is, Marcel bizonyos rendszerességgel meg fogja tartania a dübendorfi Zionshalléban istentiszteleteinket igehirdetõként.

Ezzel szeretnénk Marcel és Rita Malgonak az Úr nagy kegyelmét kívánni új feladataik ellátásához Bernben.

Az Úr áldása kísérje õket!

PETER MALGO

21

KÉRDÉSEK – VÁLASZOK

Az elsõ parancsolat ígérettel Ezt olvashatjuk a Bibliában: «Tiszteld apádat és anyádat …»

(2.Móz 20,12), az Ef 6,2-3-ban pedig ez áll: «„Tiszteld apádat és anyádat”: ez az elsõ parancsolat, amelyhez ígéret fûzõdik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életû légy a földön.» Ezek a szavak, hogy «tiszteld» és «ígéret», egyenként mire vonatkoznak, vagy mire kell gondolni velük kapcsolatban?

P

ál apostol kijelentése az Ef 6,2-3-ban egy tényszerû megállapítás arról, hogy ez az elsõ olyan parancsolat, amelyhez ígéret is fûzõdik

(2.Móz 20,12; 5.Móz 5,16).

Pál ezzel nem akarja a Sínaiszövetség parancsolatait, amelyek Izráelre vonatkoznak, a nemzetekbõl alakult Gyülekezetre is érvényessé tenni, különben ellentmondana az általa tett korábbi kijelentéseknek; például a Róm 6,14ben: «Hiszen a bûn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.»

Azonban akkor is, ha mi nem állunk a törvény alatt, elkötelezettek vag yunk a Szentírás kijelentései iránt, és nem vagyunk törvény nél-

küliek. Az Újszövetség rendelkezései olyan egyértelmûek, hogy még a Tízparancsolatot is túlszárnyalják. Ezért mondja az apostol egy verssel késõbb: «Mit tegyünk tehát?

Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla!» (Róm 6,15).

Az Ószövetségben az izráeliták a mózesi szövetség alatt álltak, és tisztelniük kellett apjukat, anyjukat, ehhez a parancsolathoz egy hosszú földi élet ígérete kapcsolódott. Az Újszövetség szerint mi ellentétben Izráellel, nem a földi

áldás ígéreteit kaptuk, hanem a mennyei, az örök élet ígéretét. Ezért Pál sem azt mondja, hogy mi a hosszú élet ígéretét kaptuk, hanem csupán arra hívja fel a figyelmünket, hogy az Ószövetségben ez volt a helyzet. Azonban a felszólítás nekünk is szól, hogy tiszteljük apánkat és anyánkat.

Pál is hangsúlyozta ennek a ténynek a fontosságát azáltal, hogy felhívta a figyelmünket, miszerint az Ószövetségben ehhez a parancsolathoz különös ígéret fûzõdik.

NORBERT LIETH

Izrael még mindig kiválasztott népe Istennek?

M

i nd ene s et r e! D ö nt õ jelentõsége van annak, hogy Isten szövetsége a zsidókkal egyedül az Õ kinyilatkoztatott akaratán és hûségén nyugszik. Történelme során Izráel ismételten beleütközött Isten törvényébe, a nép engedetlen és lázongó volt. Isten

mégis ezeket a szavakat közvetítette Jeremiás próféta által népérõl: «Ezt mondja az ÚR: Ha már nem lesz érvényben a nappalra és éjszakára vonatkozó szövetségem, ha már nem én szabom meg az ég és a föld rendjét… Ha majd eltûnik ez a rend színem elõl - így szól az

ÚR -, akkor szakad magva Izráelnek is, és soha többé nem lesz az én népem» (Jer 33,25; 31,36). Ez az üzenet világos: Amíg a nap felkel, a hold és a csillagok az égen ragyognak, Izráel nemzetként fog állni Isten elõtt. Ez nagyon fontos, mivel Izrael majd 2000 évig

Isten kezébõl származik, és a bûn következtében meghalt, az újjászületés pillanatában újra élõvé válik, és Isten Szelleme tölti be. Ez az új ember.

Ez az új ember már nem tud vétkezni; õ makulátlan, szent és igaz (1.Jn 3,9; Róm 5,1).

Mi lehet akkor még bûnös?

Az a bizonyos valami bennünk, ami Jézus Krisztusban a kereszten megfeszíttetett: az ó ember, az Én, a test. Mivel azonban ennek az énnek Isten szemében már semmilyen létjogosultsága nincs, ezt a szót úgy is lehet fordítani, ahogyan az 1912-es Luther-féle for-

dításban szerepel: «Minden újjá lett.»

Ezért hivatkozunk mindig Pá l apostol szavaira: «Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az

nem volt nemzet; a zsidók szétszórva éltek az egész világon. Isten szemszögébõl ez az idõszak csupán egy kis szünet volt az Õ örök üdvtervében, mivel Izrael soha nem szûnt meg nemzetként létezni.

ARNO FROESE

Minden újjá lett?

Nem világos elõttem a 2Kor 5,17 igevers, amelyet Luther így fordított le: «Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: minden újjá lett. (A KároliBibliában: …ímé, újjá lett minden)!»

Ez aggodalommal tölt el, mert az én esetemben nem ez a helyzet.

Ö

n az 1912-es Luther-fordítást idézte. Az újabb fordítások, többek között az 1984-es Luther-féle és az átdolgozott Elberfelder fordítás így hozza ezt az igeverset: «A régi elmúlt, íme, új jött létre.» A leglényegesebb az emberben, a szelleme, amely

életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem» (Gal 2,19-20).

WIM MALGO

Éjféli Kiáltás

2013 január

22

ELÕZETES

RAJTAD CSAK JÉZUS SEGÍTHET A következõ szám 2013. 02. 10. után jelenik meg többek között e témával*:

«Tírusz esete - tegnap, ma és holnap» *A változtatás joga fenntartva!

IMPRESSZUM Éjféli Kiáltás Misszió 1135 Budapest, Palóc u. 2 Tel.: (00-36-1) 236-08-96 Fax: 786-2641 E-mail: ejfel@t-online.hu http://www.ejfelikialtas.hu In memoriam: Wim Malgo, alapító Megjelenik: angol, francia, holland, olasz, koreai, portugál, román, spanyol, német, cseh és magyar nyelven.

Szövegszerkesztõ: Conno Malgo Fordította: Dálnoki László, Miklós Margit Tördelés: ÉKM Képszerkesztõ: Elishevah Malgo Kiadja: Éjféli Kiáltás Misszió, Budapest Az újság ára: 350,-Ft Éves elõfizetés díja: 4200,-Ft A lap megrendelése az írásos lemondásig érvényben marad! Határon túli országokba postaköltséggel 37 EUR Tengerentúli országokba 40 EUR Forint számlaszám: 10918001-00000040-71680019 UniCredit Bank Hungary ZRT. 1054 Bp, Szabadság tér 5-6.

EURO számlaszám: 10918001-00000040-71680002 UniCredit Bank Hungary ZRT. 1054 Bp, Szabadság tér 5-6.

Kiadásért felel: a Misszió elnöke Lelkigondozói kérdésekben írjon a fenti címünkre.

Beth-Shalom izraeli utazás: Éjféli Kiáltás Misszió 1135 Budapest, Palóc u. 2 Tel.: (00-36-1) 35-00-343 E-Mail: ejfel@t-online.hu

HÍREK IZRAELBÕL 1135 Budapest, Palóc u. 2 Tel.: +361 236 08 96 Fax: +361 786 26 41 E-mail: ejfel@t-online.hu, www.hirekizraelbol.hu In memoriam Wim Malgo Kiadja Éjféli Kiáltás Misszió, 1135 Budapest, Palóc u. 2.

Kiadásért felel: a Misszió elnöke Fordította Dálnoki László, Miklós Margit Kép és szövegszerkesztés: Dálnoki László, Bakai Attila, Kis Roland Kérjük kedves Olvasónkat, amennyiben támogatni szeretné a Hírek Izraelbõl munkáját, vagy egyéb Izraelben végzett más szolgálatot, adományát a következõ számlaszámra küldje el (adja meg nevét, címét és hogy mi célból): MKB 10300002-20510628-00003285 UniCredit Bank 10918001-00000040-71680019 A Hírek Izraelbõl folyóirat teljes terjedelmében megtekinthetõ az interneten: www.hirekizraelbol.hu Nyomda: Éjféli Kiáltás Európa-Nyomda, 1135 Budapest, Palóc u. 2 ISSN: 0866-0425

Minden vasárnap 17.00 órakor missziós istentiszteletet és minden kedden 17.30 órakor bibliaórát tartunk Szeretettel várunk mindenkit.

1135 Budapest, Palóc u. 2.; Tel.: (1) 2360896

Figyelem!

Missziónk minden nap 9.30-tól 17 óráig fogad telefonhívásokat.

Éjféli Kiáltás

2013 január

Ahogyan Isten megbékéltetett engem Önmagával Horvátországból származom, és 1992 óta dolgozom Münchenben. Ott ismertem fel elõször, milyen értelmetlen volt az életem. Imádkoztam Istenhez igaz örömért, és egy igazi életútért. Egy fiatalemberen keresztül botlottam bele egy szigorúan felépített gyülekezetbe, egy keresztyén szervezetbe, amely állítólag Istennek egyetlen valódi országa a földön. 1993-ban merítkeztem be. Összesen 14 hónapig voltam ott. Azonban úgy éreztem, hogy a személyes lelki vezetõm túlságosan is gyámkodik felettem.

Elhagytam a közösséget.

Annak a hitemnek okán, hogy Istennek egyetlen valódi földi országát hagytam ott, bûntudat és depresszió kínzott. Rövid idõn belül a bûn rabszolgájává lettem. A világban kezdtem megelégülést keresni. Elõször vásárlási szenvedély által, majd az extrém sportokban. Egyre szélsõségesebb és veszélyesebb kalandokra vágytam.

Mivel felismertem helyzetem értelmetlenségét és bûneim súlyát, 2008-ban azt mondtam az akkori barátnõmnek, a legnagyobb kívánságom az, hogy mielõtt meghalok, megbékélhessek Istennel és az Õ Gyülekezetével. Néhány hónappal késõbb két nagy sorscsapás történt életemben…

2008. május 10-én legjobb barátom, Ulrich életét vesztette egy lavinabalesetben. Õ, Helmut barátom és én meg akartuk mászni a Wildspitze északi falát. Ulrich holttestét tizenegy nappal késõbb találták meg.

34 éves volt és két nap múlva lett volna az esküvõje. Helmut késõbb megkérdezte, hogy hiszek-e az angyalokban. Mivel csak mi ketten éltük túl, mert az õ botjának csuklószíja eloldódott, és így meg tudtunk állni.

Ha néhány másodperccel késõbb történt volna ez meg, akkor nagyon valószínû, hogy minket is elsodort volna a lavina. E nagy kegyelem ellenére sem voltam még kész a visszafordulásra. Úgy három és fél hónappal késõbb át akartam kelni a horvát Velebit hegytömbön, mindössze 48 óra alatt. A sötétben elveszítettem az útjelzést. Amint úgy éjfél felé erõs szúrást éreztem a jobb térdemben, elõször arra gondoltam, hogy tüske. Nem sokkal késõbb kezdtem magam gyengének érezni, és egyre nehezebben tájékozódtam.

Egy kígyó mart meg. Rögtön fel kellett volna hívnom a hegyi felügyeletet, de röviddel elõtte elveszítettem a mobilomat is. Kétségbeesetten kiáltoztam segítségért, de senki sem volt a környéken. Halálfélelem lett

úrrá rajtam. Hirtelen eszembe jutott Isten, Akihez majd 15 éve nem volt közöm. Gondolatban kértem: «Drága Istenem, kérlek, segíts!» Nagy meglepetésemre változni kezdett az állapotom. Erõre kaptam. Fel tudtam állni, és néhány perc múlva rátaláltam az útjelzésre, amit olyan sokáig kerestem. De a közelben egyszer csak egy barnamedve kezdett morogni. Félelmemben tovább imádkoztam: «Drága Istenem, ha ezt az éjszakát túlélem, akkor visszafordulok Hozzád, és Neked fogok dolgozni!» Túléltem. De e nagy kegyelem ellenére sem voltam még kész arra, hogy visszaforduljak.

2009 januárjában egy fájdalmas kerékpárbalesetet éltem át sok zúzódást szerezve. Végre arra az ötletre jutottam, hogy Istennek hálaáldozatként adományt adok. De hol kezdjek adományt gyûjteni? Elmentem korábbi gyülekezetembe, amely idõközben sok megpróbáltatáson ment keresztül, és a nagy gyülekezeti növekedés mozgalmának következtében kettévált és önállósodott. 2009. február 15-én elmentem az istentiszteletre.

Az Isten hûségérõl és szeretetérõl szóló elsõ éneknél keservesen elsírtam magam, úgyhogy ki kellett mennem a mellékhelyiségbe.

Olyan valami történt velem, amit nehezen lehet megmagyarázni. Az ezt követõ hónapokban sokszor sírtam otthon, és az úrvacsorán.

Egy pár héten keresztül összeírtam az öszszes bûnömet, amire csak emlékeztem, és kértem Isten megbocsátását.

Mára Isten ajándékozott nekem egy keresztyén asszonyt, akivel 2011 júliusa óta házasságban élek, és aki 2012. november 14-én világra hozta a fiunkat. Azt hiszem, hogy egy olyan bûnös és annyira elveszett eset, mint amilyen én voltam, ritkán akad.

«Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve, mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését.

Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítõjük. De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította õket szorult helyzetükbõl. Kihozta õket a sötétségbõl, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte. Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat» (Zsolt 107,10-16).

Csakis a mi Istenünknek, a mennyei Atyának és a mi Úr Jézus Krisztusunknak, valamint az Õ Szentlelkének jár minden hála és dicsõítés mindenért, amit Õ véghezvitt!

HÍREK IZRAELBÕL

BETH-SHALOM

23

Rövid jelentések Kedves Izrael-barátok!

November 29-én az Egyesült Nemzetek Közgyûlése Palesztinát döntõ többséggel, mint nem tagot, megfigyelõ államnak minõsítette. Ez az eljárás aligha változtat az aktuális helyzeten, mindenesetre szimbolikus értéke jelentõs. Megjegyzendõ például a szavazás dátuma. Napra pontosan 65 évvel a Palesztina megosztásáról tartott szavazás után került rá sor, amikor is annak idején a területet egy zsidó és egy arab részre osztották fel. Az arabok, a zsidókkal ellentétben, ezt a tervet kezdettõl fogva elutasították, és erre háborúval válaszoltak. Nos, a kérdés tehát az: Változott-e valamit is ezzel kapcsolatban a palesztinok hozzáállása? Sajnos, Mahmud Abbasznak az ENSZ elõtt mondott beszédében ebbõl semmit sem lehetett felfedezni. Bár egy másik alkalommal bevallotta, hogy a palesztinok legnagyobb hibája a megosztási terv el nem fogadása volt. A fel nem tett és meg nem válaszolt kérdés mindenesetre ez: Változott-e valami ezzel kapcsolatban a palesztinok legbensõjében?

Csupán kilenc állam szavazott ellenük, köztük természetesen az USA, amely hagyományosan Izrael álláspontja mögött áll. Obama elnök nem sokkal elõtte szögezte le, hogy a békét kikényszeríteni nem lehet, hanem csakis kétoldalú tárgyalásokon lehet elérni. Mahmud Abbasz beszédében kijelentette, hogy a palesztinok hisznek a békében, és keresik is a békét. Mindenesetre azt nem tisztázta, hogy a Gázából Izraelre vég nélkül záporozó rakétákat, ami már-már háborús cselekményekbe torkollott, szintén a béke kereséseként lehet-e értelmezni.

Az izraeli miniszterelnök, Netanjahu ismételten leszögezte, hogy Izrael kész a békére, amennyiben garantálják Izrael biztonságát. Ismét marad a nyitott kérdés, miként kellene tovább folytatódnia az ún. «békefolyamatoknak». Elõször is új választások lesznek Izraelben január 22-én, miután az izraeli kormány összetétele valószínûleg nem sokat fog változni. Ez azt jelenti: A palesztinoknak minden bizonnyal egy jobboldali összetételû kormánnyal kell tárgyalniuk. Sok függ majd az USA közvetítõ szerepétõl, amely a békekötés megvalósításánál fontos szerepet fog játszani, ahogyan az az Egyiptommal és Jordániával kötött béke-megállapodás esetében is volt. Ám a fõ kezdeményezésnek a palesztinoktól kellene jönnie. Izrael nekik, és különösen Abbasznak, döntésképtelenséget vet a szemére, olyasmit, amit Anwar Szadatnak, az egyiptomi elnöknek nem lehetett, hiszen õ pontosan 35 évvel ezelõtt érkezett Jeruzsálembe, hogy békét ajánljon. Bátorságáért késõbb az életével fizetett. Másrészrõl ott van Menachem Begin, izraeli miniszterelnök, aki saját soraiban, az ellenzék erõs tiltakozása ellenére, békét merészelt kötni Egyiptommal. Hogy aztán e novemberi történelmi esemény szimbolikája inspirációt jelent-e a bátor cselekvésre, vagy csupán megmarad a szimbolikánál, azt a jövõ fogja megmutatni.

Mi, mint akik ismerik a Biblia próféciai igéit, hálásak lehetünk, hogy az Izraellel összefüggõ eseményeket az örök Isten világosságában láthatjuk, és ez által érthetjük meg az idõk jeleit, és ismerhetjük fel, hogy az Úr Jézus visszajövetele egyre aktuálisabb, úgymond az ajtónk elõtt áll.

Az isteni próféciák hirdetésének fontos szolgálatában nyújtott egész évi odaadó támogatásotokért szeretnénk most teljes szívünkbõl köszönetet mondani, és minden kedves Olvasónknak áldásokban gazdag 2013-as évet kívánunk.

Az Úrba vetett bizalommal, Aki mindeneket a kezében tart, köszöntelek benneteket egy szívélyes Shalommal Fredi Winkler

•

•

•

•

•

•

Barak védelmi miniszter utasított, hogy az elsõ 15.000 alkalmatlanságról szóló válaszleveleket kézbesítsék a 17-19 éves ultra-ortodox férfiak részére. A megváltozott jogállás miatt, ezek Tóra-tanulmányai alapján többé nem jár részükre automatikusan a katonai szolgálat alóli felmentés.

Napirenden vannak az összetûzések a telepek lakói és a palesztin falvak között. Ennek ellenére az is a mindennapokhoz tartozik, hogy a palesztin szomszédok igénybe veszik a telepek egészségügyi ellátását. Nemrég a telepeseknél mentették meg egy 6 éves palesztin gyermek életét, aki áramütés következtében szenvedett súlyos sérülést.

Az USB-stick feltalálóját, Dov Morant, szolgálataiért az Eduard-Rhein-Alapítvány kulturális díjjal tüntette ki. A 20.000 euróval járó díjat a Deutsche Museumban adták.

A német képzési és kutatási miniszter, Schavan asszony két új kutatóközpont megalapítását és az ún.

Minerva Központok tõkéjének megemelését jelentette be. A rehovoti Weizmann Intézetben és a Haifa Egyetemen alapított központok a «szélsõséges feltételek közötti élet»et fogják kutatni.

Az arab helységek utcáinak jó része el sincs nevezve. 2012-ben egy bizottság Jeruzsálem arab negyedében 145 utcanevet engedélyezett, mely bizottságban helyi elöljárók, vallási méltóságok és lakosok ültek. Nemrég ünnepélyes keretek között avatták fel számos prominens személy részvételével az Umm-Kulthum utcát, amelyet az 1975-ben elhunyt, arabzene nagyasszonyáról neveztek el.

Egy évvel az izraeli katona, Shalit fogolycsere általi kiszabadulása után Izrael bejelentette: «Az az aggodalmunk, hogy az 1027 terrorista elengedését követõen, akik közül egyeseknek vér is tapad a kezéhez, jelentõsen megemelkedhet a terrorcselekmények száma, nem igazolódott be. Nem tört ki újabb terrorhullám Júdeában és Samáriában. Eddig 15 volt foglyot vettek ismét õrizetbe.» ■

24 HÁTTÉRINFORMÁCIÓK ÁTTÉRINFORMÁCIÓK IZRAELBÕL HÍREK IZRAELBÕL AELBÕL • 2013/01

A Zsidók

ellenségei minden embernek?

Reinhold Federolf Misszionárius és az Éjféli Kiáltás Misszió munkatársa Porto Alegreben, Brazília «Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektõl, mint õk a zsidóktól. Ezek megölték az Úr Jézust, ugyanúgy mint a prófétákat, üldöztek minket is; nem kedvesek Isten elõtt, és ellenségei minden embernek, akadályoznak minket abban is, hogy prédikáljunk a pogányoknak, hogy üdvözüljenek: így teszik teljessé mindenkor bûneiket. De utol is érte õket az Isten haragja végérvényesen» (1.Thessz 2,14-16).

Meg kellene értenünk, milyen katasztrófa történt a régi Izráelben: Miután Sophrim és Tanaim évszázados tanulmányait és törvény-magyarázatait a Szentírással egyenlõvé tették, sõt részben fölé is helyezték, az Izráelnek

Napjainkban minden szemita utódot Izsák származási vonalán sztereotip módon zsidónak neveznek – gyakran diszkriminatív szándékkal.

25 adott egész csodálatos isteni kinyilatkoztatás átalakult egy egyszerû vallássá a tipikus ismertetõjegyeivel: Egy büszke, önelégült és pénzéhes vallásos felsõ réteg uralkodott a népen, amelyet az elõírások labirintusában tartott fogva.

Ez vonatkozott úgy a túlbuzgó és fanatikus farizeusokra, akiket a törvény embereiként is tekinthetünk, mint a liberális szadduceusokra is. Kiváltságok, hatalom, büszkeség és személyes meggazdagodás ügyesen és rafinált módon húzódtak meg a kegyes báránybõr alatt. Végül a «test, a régi Ádám, a természeti ember» csak külsõségekben lett nemessé és felcicomázva, mindez azonban szörnyû elvakultsághoz vezetett, vaksághoz és csaláshoz. A legrosszabb azonban a Jézus elleni elkeseredett ellenségeskedés volt, ami mindazok ellen is irányult, akik elfogadták Õt, mint Messiást és Megváltót!

A vallás egy sátáni taktika, hogy Jézust és a keresztet elkerüljék, hogy megkerüljék, sõt, hogy harcoljanak ellene.

Túlzott önhittségükben ezek a vallási vezetõk, az úgynevezett «zsidók», már egyáltalán nem igényelték a Messiást, Aki megbocsátja a bûnöket és vállalja helyettünk a halált. Ez az õ számukra sértés, provokáció volt! Legfeljebb egy politikai vezetõt akartak, aki elûzi a rómaiakat, és Izráelt ismét a népek élére állítja. Csak így érthetjük meg Jézus megsemmisítõ és megátkozó ítéletét a Jn 8-ban a 31 verstõl, és hogy miért nevezte ezeket a «zsidókat» s Sátán fiainak, és hangsúlyozta, hogy meg akarták Õt ölni. Ezt elõször vehemensen tagadták, de aztán elhatározták és megpróbálták (59. v). Éppen ezt a mintát és következményeket látjuk napjainkban az ún. keresztyénség nagy részénél. Az egyik oldalon a Bibliát bíráló modern teológia, a másikon pedig a kegyes segíts magadon-felhívások, keveredve a jóléti evangéliumba vetett mágikus hittel és egy, már szinte beteges ragaszkodással a «jelekhez és csodákhoz». És ez azt jelenti, hogy a közeljövõben sokan e dekadens vallásos csoportosulásból az Antikrisztust fogják ünnepelni.

Kik ezek a zsidók? Amikor ezek a «Hoi Ioudaioi» (lefordítva «die Yehudim» – «a zsidók») a János evangéliumában negatív értelemben szerepelnek, akkor az összefüggésbõl világossá válik, hogy tulajdonképpen a júdeai jeruzsálemiekrõl van szó. A «zsidó» kifejezés manapság nagyon rosszul

hangzik, és antiszemita kliséként használják. Akkoriban sem volt mindenki zsidó, mert hisz Izráel 12 törzsét megkülönböztették egymástól. Jézus idejében a tanítványokat galileaiaknak nevezték. Napjainkban minden szemita utódot Izsák származási vonalán sztereotip módon zsidónak neveznek – gyakran diszkriminatív szándékkal. És sajnos még a bibliafordítások is végeztek itt olyan elõmunkálatokat, amelyek szerint minden «zsidó» Isten és az emberiség ellensége, és Krisztus gyilkosa.

A német náci uralom idején ezt a felfogást készakarva felélesztették és egész a Holokausztig fokozták egy nagyrészt hallgató, sõt beleegyezõ keresztyénséggel karöltve!

A szövegösszefüggésbõl tehát ki kell találnunk, mit kell érteni a «zsidó» kifejezés alatt. Hogy esetleg egy egyszerû megkülönböztetésrõl van-e szó a zsidók és pogányok között, hogy a jeruzsálemi gyülekezet judaizálódott tagjairól van-e szó, akik a hívõkké vált pogányok között nyugtalanságot szítottak, vagy az akkori vallásos jeruzsálemi felsõbbségrõl van-e szó, akik késõbb Jézust és tanítványait félre akarták állítani az útból.

Az Újszövetség antiszemita?

«Ezt mondták neki: „A mi atyánk Ábrahám.” Jézus így szólt hozzájuk: „Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. De ti meg akartok engem ölni, olyan valakit, aki azt az igazságot hirdettem nektek, amelyet az Istentõl hallottam: Ábrahám ezt nem tette volna. Ti ugyanazt cselekszitek, mint atyátok.” Ezt mondták neki: „Mi nem paráznaságból születtünk: egy atyánk van, az Isten.” Jézus így szólt hozzájuk: „Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentõl indultam el, és tõle jövök; nem magamtól jöttem, hanem õ küldött el engem. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet. Ti atyátoktól, az ördögtõl származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettõl fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság.

Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja» (Jn 8,39-44). Éppen ennek az igeszakasznak van sokkoló hatása. A szövegösszefüggésbõl felismerjük, hogy Jézus egyik «templomi beszédérõl» van szó (2. v), amely

során egy speciális hallgatósághoz intézte szavait: «Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne …» (31. v). Itt tehát elsõsorban olyan emberekrõl van szó, akik hittek Jézusban. Hisz ez csodálatos, nem?! De Jézus nem hagyta magát a külsõségektõl megtéveszteni, és provokálni kezdte õket azzal a szándékkal, «hogy megtudja, mi lakozik a szívükben» (vö. 5.Móz 8,2; 2.Kr 32,31). Neki nem volt szüksége vallásoskodó követõkre, csupán intellektuális igenlõkre, sokkal inkább igazi, azaz újjászületett hívekre. Kompromisszumok nélkül dolgozott itt Jézus a minõségért és nem a mennyiségért!

Azonban valami itt nem stimmelt, mivel ez a júdeaiakból álló csoport hirtelen diszkvalifikálta saját magát azáltal, hogy Jézust a leggorombább szitokszóval illették: «Samáriai vagy te, és ördög van benned!» (Jn 8,48). Ezek nem «rendes» hallgatók voltak. Valószínûleg egy ahhoz hasonló csoportról lehetett szó, amilyet már Keresztelõ János is rendkívül éles szavakkal utasított el: «Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és szadduceusok közül sokan jönnek megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendõ harag elõl? Teremjetek hát megtéréshez illõ gyümölcsöt, és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekbõl a kövekbõl is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tûzre vettetik» (Mt 3,7-10).

Késõbb hallhatjuk az Úr nagyon komoly szavait: «„Ezért mondom nektek: minden bûn és káromlás meg fog bocsáttatni az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg.

Még ha valaki az Emberfia ellen szól, annak is megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendõben.” „Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcsérõl lehet megismerni a fát. Viperák fajzata! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre?

Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj» (Mt 12,31-34). És néhány fejezettel arrébb: «„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, és felékesítitek az igazak sírköveit, és ezt

26 HÁTTÉRINFORMÁCIÓK IZRAELBÕL HÍREK IZRAELBÕL • 2013/01

Mennyire hátborzongató és szarkasztikus Luthernek ez a kijelentése egyik pohárköszöntõjében: «Ha egy zsidót keresztelnék, kivezetném az Elba hídjára, egy követ kötnék a nyakába, és letaszítanám ezekkel a szavakkal: Megkeresztellek Ábrahám nevében.»

mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vérének kiontásában. Így magatok ellen tanúskodtok azzal, hogy fiai vagytok a próféták gyilkosainak. Éljetek csak ti is atyáitok mértéke szerint! Kígyók, viperák fajzata! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettõl?» (Mt 23,29-33).

Ezek a «zsidók» megcsontosodott képmutatók voltak, oly mértékben megvakítottak, hogy Jézust démonikus csalással vádolták, meg akarták ölni.

Ezzel a váddal a Szentlélek elleni bûnt követték el, amelyre nincs bocsánat. És a tragikus az, hogy tulajdonképpen Izráelrõl volt szó. Az Isten által kiválasztott néprõl, amely az isteni kinyilatkoztatás fogadására volt hivatott, és az a csatorna volt, amely által a Messiásnak erre a világra el kellett jönnie.

«Jaj nektek, törvénytudók, mert magatokhoz vettétek az ismeret kulcsát: ti nem mentek be, és azokat is megakadályoztátok, akik be akarnak menni» (Lk 11,52). Amikor az evangéliumokban a «zsidó, zsidók» kifejezéseket negatív értelemben használják, mindig azokról a speciális csoportokról van szó, amelyeket ma inkább «a Jeruzsálemben lévõ júdeai felsõbbségnek» kellene neveznünk. (Egyes bibliafordítók különben ezt már észrevették és ennek megfelelõen fogalmaztak!) Mivel, sajnos, Jézus ítéletét: «A ti atyátok az ördög» (Jn 8,44), gyorsan, válogatás nélkül az egész zsidóságra átvitték. Ehhez jöttek még Sion bölcseinek jegyzõkönyve és a bojkott-felhívások «Izrael, az apartheid állam» ellen, és újra lehetett hallani: «A zsidók a mi balszerencsénk!»

Holokauszt és egyházi elõmunka.

Azt, hogy hova vezethet Izrael «üdv-

történeti kitörlése», felfedezhetjük a nagy német reformátor, Martin Luther életének abszolút antiszemita irányba történõ hibás fejlõdésében.

Hitler a híres-hírhedt könyvében, a Mein Kampf –ban a zsidók elleni harcát a következõ szavakkal igazolta: «Luther nagy ember volt, egy óriás.

Egyetlen lökéssel áttörte a sötétséget, meglátta a zsidót olyannak, amilyennek mi csak ma kezdjük látni (…) Én csak azt teszem, amit az egyház ezerötszáz éve tesz, különben okkal.» És Julius Streicher, az antiszemita hecclap, a Der Stürmer kiadója, a bíróságon ezeket mondta saját védelmében: «Ha Dr. Martin Luther ülne ma helyettem a vádlottak padján, akkor ezt a könyvet a vád képviselõje figyelembe venné.

Ebben a könyvben, amelynek címe ‹A zsidók és hazugságaik› azt írja Dr. Martin Luther, hogy a zsidók kígyófajzatok, zsinagógáikat fel kellene égetni, õket pedig megsemmisíteni. Éppen ezt tettük mi!» 1946. okt. 16-án ezekkel a szavakkal búcsúzott kivégzése elõtt: «Éljen Hitler! Ez az én Purim ünnepem 1946-ban …» Mennyire hátborzongató és szarkasztikus Luthernek ez a kijelentése egyik pohárköszöntõjében: «Ha egy zsidót keresztelnék, kivezetném az Elba hídjára, egy követ kötnék a nyakába, és letaszítanám ezekkel a szavakkal: Megkeresztellek Ábrahám nevében.» E címszó alatt az interneten, hogy «zsidódisznó» sokkolva fedezhetjük fel, hogy még sok olyan templom létezik ma is, amelynek domborzatában kõbe vésve ott áll ez a szó. «Itt van Wittenbergben a templomunkon egy kõbe vésett disznó; mellette fekszenek a malacok és közöttük zsidók, akik szopnak; az anyadisznó mögött áll egy rabbi, aki felemelte a disznó jobb lábát, a bal kezével pedig a disznó farkát, lehajolt és nagy szorgalommal vizsgálta a Talmudot, mintha valami fontosat és különlegeset akart volna onnan kiolvasni …» (Részlet a Zsidókról és az õ hazugságaikról címû könyvbõl, Jena 1543, idézve az Erlanger kiadványból: Luther írásai, XXXII, 298. old). Van-

nak olyan ábrázolások is, amelyek az egyházat egy harcias amazon képében ábrázolják, aki lovon ül, egy lándzsával megtámadja a zsinagógát, és nyakon szúrja, amely csukott szemekkel, félrehajtott fejjel ül egy disznón, és egy ágba kapaszkodik.

Nos, tegyük helyre a dolgokat: Az egyházatyák által kezdeményezett «Izrael kitörlését az üdvtörténetbõl» késõbb kézzelfogható pogromok követték egészen a szörnyû Holokausztig, ide értve a eretnek pereket, a középkori inkvizíció során leírhatatlan kínzási módszereivel. A Rothenburgi (o.T) Börtönmúzeumban egy idõközben eltávolított táblán ez volt olvasható: «A németek számára idegen volt a kínzás.

Azt az inkvizíció vezette be.» Ez akár lehetséges is volt, mert a katolicizmus, hasonlóan a Jézus korabeli «zsidókhoz», egyfajta vallásosságot fejlesztett ki, amely Isten Szava mellett és afölött még emberek alkotta hagyományokat és hatalmat biztosító betoldásokat állított fel, és így az «egyedül boldogító és üdvöt adó monopol helyzetét» fanatikusan és rendkívül agresszív módon védelmezte.

Hitler antiszemitizmusát végsõ soron csak teológiailag lehet megmagyarázni! Mivel, így fogalmazott Adolf Hitler könyvében, a Mein Kampf-ban: «Nem létezhet két kiválasztott nép.»

A zsidó népnek, az «emberiség rákfenéjének» kiirtása volt végül is Hitler fõcélja. A zsidók eszelték ki szerintük a lelkiismeretet, azt a lelkiismeretet, amelyre az uralkodó fajnak nem volt szüksége (hasonlóan Himmlerhez, aki arról beszélt, hogy a 2000 éves keresztyén-zsidó történelem csak hamis bûntudatot ébresztett). Hitler továbbá így írt: «Népünk számára azonban döntõ az, hogy zsidó-keresztyén hite van-e, annak elpuhult részvét-moráljával, vagy egy hõsies hite Istenben a természet keretén belül, Istenben a saját népe körében, Istenben, Akit a saját sorsában, a saját vérében talál meg.» Éppen ez annak is az oka, amiért például a hollywoodi filmcsillag, Richard Gere, az eredetileg keresztyén családi házból a buddhizmusra tért át: «Mivel itt nincs vétek!»

Ugyanilyen szembeötlõ az egyháznak az egyházatyák idejébõl fennmaradt zsidóellenes szóhasználata és a nemzeti szocialisták rasszista szóhasználata közti hasonlóság. A Bonhoefferéletrajzíró, Eberhard Bethge hasonlóan

27 fogalmaz: «… a nemzeti szocialisták nem fedeztek fel új szavakat. Az egyházatyák szinte kivétel nélkül követték Johannes Chrysostomus (5. század) tanácsát: A keresztyének kötelessége gyûlölni a zsidókat. Minél jobban szeretjük Krisztust, annál jobban kell harcolnunk a zsidók ellen és gyûlölnünk õket.» Így érkezünk el a végkövetkeztetéshez: A Holokauszt egy hosszan tartó vetés szörnyû aratása … A keresztyén zsidóellenesség nélkül nem jöhetett volna létre a rasszista antiszemitizmus és a Holokauszt. Nem borzalmas ez?! És az Ószövetség? Mindenkinek, aki az Újszövetség ún. antiszemita részeire mutogat, és azt javasolja, hogy hasonlóan az apokrifokhoz, különítsék el vagy töröljék õket, engedtessék meg a következõket megjegyezni: Tisztában vannak Önök azzal, hogy Izrael Szentírása, az Ószövetség, sokkal több «negatív» igehelyet tartalmaz, mint az Újszövetség? Például az 5. Mós 28 áldás és átok fejezete a meghirdetett következményekkel az Isten elleni kitartó lázadás miatt – mialatt isteni jóváhagyással az ellenség oly mértékben leigázta, kifosztotta és kiéheztette a városokat (beteljesedés pl. 2.Kir 18,27; Ézs 36,12-ben), hogy a helyzet a legkétségbeesettebb és legszörnyûbb kannibalizmusba torkollott (5.Móz 28,53tól), egészen a felmorzsolódásig (5.Móz 28,62).

«Biblia-hû» anticionizmus. Vannak természetesen olyan igeversek, amelyeket a «Biblia-hû» keresztyének eltorzítanak, és az Izrael-barát tábor ellen használnak fel. Ezek az emberek azt hangoztatják, hogy a Gyülekezeten kívül, azaz a Gyülekezet után már Izrael számára semmi sem marad. Ezért kell jól ismernünk a Bibliánkat, a teljes Írást, Isten teljes végzését (ApCsel 20,20.27) tanulmányozni kell, és ébernek lenni, mert amint Rudolf Krause mondja: «Az Auschwitz utáni teológia kétkedve figyel minden zsidóellenességet, még ha az rejtett zsidóellenesség is a bibliai és dogmatikus szövegekben.»

Sajnos a keresztyénség, az õ sokféleképpen megnevezett megjelenési formáival, ideális eszközként szolgált és szolgál az antiszemitizmusra való felbujtásra. Az eszkatológia az alapja és színpada az Izrael és a zsidók elleni kihágásoknak és bojkott-felhívásoknak.

Mert ez helyettesíti Izraelt a Gyülekezettel. Sok kiadványunkban óvtunk és óvunk mindenkit az ennek következtében bekövetkezõ károktól. Lehetetlen ezeket a tanokat követni és védeni anélkül, hogy Isten Szava ellen ne kövessünk el erõszakot. A bibliai próféciák nagy része igaz megfogalmazása és értelme ellenére áldozatául esik egy olyan szimbolizmusnak, amely valószínûleg vágyálmokat és elõítéleteket tükröz, és végezetül Isten Szava és Izraellel való terve elleni támadást jelent!

Sok keresztyén «túl kevés-verziója». «Ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig» (Ézs 49,6).

Egyes angol Biblia-fordításokban ez az igevers ezekkel a szavakkal kezdõdik: «It’s too light …», ami lefordítva azt jelenti, hogy «túl kevés, túl csekély».

A szövegösszefüggésbõl világossá válik, hogy ennek az Isten szolgájának nemcsak Izraelt kell helyreállítania, hanem Isten üdvössége kell legyen a föld határáig. Istennek egyedül Izrael kevés! Õ az egész világon meg akarja váltani az embereket. Ezzel a legtöbb keresztyénnek nincs is semmi problémája.

De hogy állunk Izrael szerepéhez a messiási küldetésben? Ez az Isten szolgája elsõ eljövetele alkalmával meghalt, mint Bárány, mint ahogyan arról négy fejezettel lentebb az Ézs 53 profetikus módon beszámol. Aztán pünkösd után megkezdõdött az evangélium, az örömhír hirdetése az egész világon – egészen «a föld határáig». Azonban Izrael összegyûjtése és helyreállítása is Krisztus, a Messiás feladatai közé tartozik! Beérjük mi is egy ilyen megcsonkított «túl kevés-verzióval», vagy a teljes Bibliában hiszünk?

Izrael nemzeti reménysége, vagy: Következik még valami a Gyülekezet után? «A zsidók nem lesznek továbbra is Isten kiválasztott népe» – ilyen megdöbbentõen és nyíltan hirdeti például Harry Bethel az általa alakított Bethel Ministries keretein belül. Sokak esetében ez rejtetten, tudat alatt, «a sorok között» van jelen, vagy csupán arról lehet felismerni, amit nem mon-

danak ki, vagy amirõl nem prédikálnak.

Minden keresztyén Izrael-tagadás tulajdonképpeni oka abban a felfogásban rejlik, hogy Isten ezt a népet végérvényesen elvetette, és most a Gyülekezet foglalja el azt a helyet, amely elõzõleg Izraelt illette. Teológiailag meghatározva ez az eszkatológia. Colin Chapman számára, aki ennek a nézetnek egyik szószólója, ez a következõt jelenti: «Isten országának eljövetele Jézus Krisztus által megváltoztatott és újrafogalmazott minden ószövetségi ígéretet.» Ez a nézet természetesen az ún. szövetség-teológia eszmerendszeréhez tartozik (a Kié az ígéret földje? címû könyvbõl, Colin Chapman, 285. old).

Tehát ilyen egyszerûen megy: az Izraelnek adott ígéretek mind érvénytelenné váltak, és most a gyõzedelmes «Gyülekezetre» átértelmezik és alkalmazzák azokat. Különben Mohammed is ezt a gyakorlatot folytatta, és az iszlám által mindent az araboknak tulajdonított.

Az ún. behelyettesítõ teológia létezett már az elsõ század végén, de nem tartozott a keresztyén tanítás hivatalos álláspontjához, amint azt Dr. Thomas McCall magyarázza. Majd csak Augusztinusz terjesztette írásában ezt a nézetet a 4. század végén: Isten államáról címmel, amelyet «Isten városa» címen is ismertek. Augusztinusz beismerte, hogy õ elõször chiliista volt. Ez azt jelenti, hogy õ Krisztusnak visszajövetele utáni ezeréves uralmában hitt, amelyet ezen a földön rendez be. Ez ugyanaz, amit mi premillennarizmusnak nevezünk. Azonban késõbb arra a meggyõzõdésre jutott, hogy ez «testi» lesz, és Krisztus uralma pedig a Gyü-

A zsidó népnek, az «emberiség rákfenéjének» kiirtása volt végül is Hitler fõcélja.

28 HÁTTÉRINFORMÁCIÓK IZRAELBÕL HÍREK IZRAELBÕL • 2013/01

lekezet korszakára kiterjesztve «szellemi». Ez az álláspont különben csak akkor válik lehetségessé, ha Izraelt (teológiailag) «megsemmisítik» és teljesen kizárják minden ígéretbõl, amelyet a zsidó nép kapott. És mindezen áldásokra tett ígéret a Gyülekezetre lesz érvényes.

Egy zsidó vélemény így hangzik: «Noha a keresztyéneknek világos felfogásuk van a ‹személyes› megváltásról, mégis rendkívül idegen számukra a nemzeti megváltásról szóló felfogás.

Noha a prófétai könyvek közel 90 százaléka Izrael házának nemzeti megváltásáról vagy Izrael nemzetérõl beszél …» (KolHaTor).

Az pedig már megütközést keltõ, amikor éppen a Biblia-hû keresztyének fontos igeverseket elsikkasztanak azzal a mottóval, hogy: «Aminek nem szabad lennie, az nem is lehet!» Lehet, hogy itt személyes preferenciákról (elõszeretetrõl) vagy a zsidók elleni krónikus elutasításról van szó. Mindenesetre ez a bibliai objektivitás elhomályosítása és elkendõzése. Ha egy tudós felállít egy tételt, akkor az vagy igaznak bizonyul, vagy megdönthetetlen bizonyítékok által elveti azt. Így járunk el most mi is, és a titkoknak csak egyikét vizsgáljuk meg, amelyekrõl Isten az Újszövetségben fellebbentette a fátylat: A leleplezett titok. Ha a Gyülekezet korszaka után «már semmi nem marad Izrael számára», akkor milyen titok az, amelyet Pál apostol a Szentlélek által a Róm 11,25-ben megemlít és kinyilatkoztat?

«Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak, és így üdvözülni fog az egész Izráel, ahogyan meg van írva: „Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából, és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bûneiket.”

Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az õsatyákért, hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok. » (Róm 11,2529). A visszavonhatatlan még azt is jelenti: változtatási lehetõség nélküli (irreverzibilis = visszafordíthatatlan)!

Miért kellett ennek a titoknak kiderül-

Ez az Isten szolgája elsõ eljövetele alkalmával meghalt, mint Bárány, mint ahogyan arról négy fejezettel lentebb az Ézs 53 profetikus módon beszámol.

nie, ha Izrael, mint nép számára már nincs semmilyen ígéret?

Ez az igevers kinyilatkoztatja és világossá teszi számunkra, hogy miután a pogányok teljes számban üdvözülnek, Izrael megmentése is különös módon folytatódik. Csak így oldható fel ez az ellentmondás: «Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az õsatyákért.» Pál ezután erõs kifejezést használ: visszavonhatatlan!

Ezért erõsíti meg amerikai testvérünk is, Thomas Ice: «Semmi nem indíthat engem arra, hogy a véleményem megváltoztassam, még ha valaki el is intézné, hogy a Nap, a Hold és a csillagok eltûnjenek» (vö. Jer 31,35-37). Maranatha!

Jézus Gyülekezete igazán csak akkor hisz abban, amit a Biblia tanít (úgy az Ó- mint az Újszövetség), ha ragaszkodik ahhoz, hogy Isten Izrael számára még tartogat jövõt. Ez a nézet aztán immunissá tesz az antiszemita teológia támadásaival szemben. ■

Forrás: «Martin Luther és a zsidók», Der Theologe Nr. 28, www.theologe.de/martin_luther_juden.htm Pastor I. R. Hartwig Hohnsbein: Szövegek és elõadás: A. Szövegek az Ellenségeskedés a zsidókkal szemben workshopra, B. Elõadás az Ellenségeskedés a zsidókkal szemben workshopra, «Zsidóellenesség a 20. század német protestantizmusában»

Martin Luther a zsidó polgártársakról és a «zsidódisznóról», www.theologe.de/luther_juden.htm Antiszemitizmus és zsidóüldözés, www.theologe.de/2005-1.htm Idézetek «a zsidókról», www.israeltours.at/index.php/infopool/zitate-ueber-qdie-judenq.html O Novo Anti-semitismo (Az új antiszemitizmus), www.cebb.hbg.ig.com.br/Noticias_Judaismo_0006_NovoAntiSemitismo.htm «The Jews are not longer God’s chosen people» – Harry Bethel, BethelMinistries.com, www.bethelministries.com/jews_are_not_ gods_chosen_people.htm Hans-Werner Deppe recenziója a Betania Kiadótól: A Jézus zsidó volt címû könyvhöz Arnold Fruchtenbaumtól «Is the church Israel?», www.hearnow.org/ ICIo.html «Nazis for Jesus/Jesus for Nazis», Rivkah Duker Fishman kritikája a: The Aryan Jesus: Christian Theologians and the Bible in Nazi Germany, Susannah Heschel könyvhöz, www. nicht-mit-uns.com/nahost-infos/texte/ishman_NazisJesus.html «János evangéliuma antiszemita?», Markus Schäller, Biblia és gyülekezet 2003/4, www. bibelbund.de/htm/2003-4-44.html «Is John‘s Gospel Anti-Semitic?», John H. Niemelä, Message of Live Ministries, www. mol316.com «Good Question… is 1 Thess 2 a seriously anti-Semitic passage?», Gleen Miller «Was John Anti-Semitic?», www.christianthinktank.com/ajews.html «Like Father, Like Son», Bob Deffinbaugh, www.bible.org/print/book/export/html/2367 «Is the New Testament Anti-Semitic», Cliff Goldstein, www.christianactionforisrael.org/ antiholo/newtest.html «John & the jews – Theological Anti-Semitism in the Forth Gospel», Janis E. Leibig, www.christianity-revealed.com/cr/files/johnthejews.html A felsõbbrendû ember, misztikus biológia,www.philos-webseite.de/autoren/ hitler_g.htm Translating «Hoi Ioudaioi» in the New Testament, David G. Burke, www.bible-researcher. com/burke1.html «A Holokauszt – egy teológiai fordulat?», Az Ausschwitz utáni teológia zsidó és keresztyén vázlatai, www.theology.de/downloads/holocausttheologie.doc Zsidók Németországban – Németország a zsidók körében, Götz Aly, történész, «Irigység tette a németeket elvakult antiszemitákká», www.welt.de/kultur/history/article13559257/ Neid-machte-die-Deutschen-zu-gluehendenAntisemiten.html# Inkvizíció – Az egyház borzalmas kínzási módszerei, www.theologe.de/LInquisition.htm

29 FELHÕOSZLOP HADMÛVELET

Nyolc napos rakétariadó a Negevben és légitámadások Gáza ellen A Gázából indított rakétatámadások és az ezt követõ izraeli légicsapások számokban.

Negev –2012 novemberében a Gázai-övezet határán a helyzet eszkalálódott. Izrael az állandósult rakétatámadásokra légitámadásokkal reagált, és ezt a hadmûveletet Felhõoszlop fedõnévvel látta el, utalásként

Jahwe felhõoszlopára, ami által a Mózes vezette izráelitákat védte a pusztában.

Helytelen módon a német médiában ezt a hadmûveletet a «Védelem oszlopa»-ként interpretálták. A kereken egymillió negevi la-

kosnak, akik a rakéták hatótávolságán belül élnek, ez a nyolc nap háromszor annyi rakétát hozott novemberben, mint a 2012-es év elsõ tíz hónapja összesen (lásd «Rakétatámadás a Negev nyugati felén 2011 és 2012-ben»).

Izraelre kilõtt rakéták Ezekbõl magában a Gázai-övezetben becsapódott A legsúlyosabban támadott izraeli városok: Ofakim Beer Sheva Ashdod Ashkelon A Vaskupola által elfogott rakéták Rakéták, melyek lakott területen csapódtak be és károkat okoztak

A Vaskupola elhárító rendszer sikeres tevékenysége 84 %-os, mindenesetre ennek a rendszernek a mûködtetése Izraelnek a 8

tük három súlyos, ill. közepesen súlyos sérültet a közeli Ichilov Kórházba szállították. A merényletért a Fatah vállalta a felelõsséget, amely a PFSZn belüli legerõsebb frakció. A Hamasz szóvivõje, Sami Abu Zuhri kifejezetten üdvözölte a merényletet, és jókívánságait fejezte ki.

A Gázai-övezetben 1,7 millió ember él, és ott a következõ iszlám szervezetek, politikai struktúrájú militarista és félkatonai szárnyai aktívak: Hamasz, Iszlám Dzsihád, Népi felszabadító Bizottság,

193 196 161 125 421 54

nap alatt 20 millió eurójába került. A Felhõoszlop hadmûvelet során Izraelnek hat halottja és több sebesültje volt.

Halottak Súlyos sérültek Közepesen sérült Könnyû sérült Sokkot kapott páciensek Károsodott vagy lerombolt épületek Az ebben érintett családok

2012. november 21-én terrormerényletet követtek el Tel Aviv központjában egy autóbusz ellen. A 28 sérültet, köz-

1.506 152

4 civil, 2 katona 9 személy 9 személy 201 civil, 21 katona 326 civil 1.143 1.790

az AL-Kaidához közelálló «Az Iszlám Hadserege» valamint az ultra-iszlamista szalafisták. Az izraeli légierõ gépei 1.500 bevetésben támadták Gázát.

Találat érte többek között: – A Hamasz 19 parancsnoki központját

– A Hamasz 42 katonai hadmûveleti központját – Grád rakéták (40 km hatósugár) 980 kilövõállását – Fadzsr-5 rakéták (75 km hatósugár) több tucat indítóállványát – 140 csempészalagutat – 66 alagutat, amelyeket a terrorista infrastruktúrákhoz használtak – 26 fegyvergyártó üzemet.

A légicsapások következtében 152 személy vesztette életét, közülük 64 civil.

1.400 ember sebesült meg.

Forrás: Izraeli külügyminisztérium és IDF/ feldolgozta AN ■

30 HÁTTÉRINFORMÁCIÓK IZRAELBÕL HÍREK IZRAELBÕL • 2013/01

Rakétazápor a nyugati Negevre 2011-ben és 2012-ben Hónap 2011. január 2011. február 2011. március 2011. április 2011. május 2011. június 2011. július 2011. szeptember 2011. szeptember 2011. október 2011. november 2011. december 2012. január 2012. február 2012. március 2012. április 2012. május 2012. június 2012. július 2012. augusztus 2012. szeptember 2012. október

Izraelre kilõtt rakéták 11 6 38 87 (1 izraeli halott) 1 4 20 145 (9 izraeli halott) 8 52 (1 izraeli halott) 10 30 9 35 173 10 4 197 (2 izraeli halott) 18 21 17 (1 izraeli halott) 116

Forrás: Haaretz/feldolgozta AN

VENDÉGKOMMENTÁR

Tárgyalni a Hamasszal – lehetetlen Elad Uzan jogász és a gazdasági jog területén kutat a Herzliya- i Interdiszciplináris Központnál.

Amint kirajzolódott a tûzszünet, a Jerusalem Post-ban az alábbi kommentárt jelentette meg.

«Mindenki tudja, hogy nekünk végül is egy politikai megállapodáshoz kell eljutnunk», ez a véleménye a jegyzetírók és kommentátorok többségének a Hamasszal jelenleg vívott gázai-övezeti harcokról. A szerzõk zöme elõre borítékolja, hogy a katonai összetûzések újabb fordulója csupán idõ kérdése. Senkinek sincsen új receptje azokon kívül, akik egy általános tûzszünetet összehoztak. Sajnos a legtöbb izraeli és nemzetközi

médium vonakodik attól, hogy ennek a vérontásnak a belsõ okait kitárgyalja. Ezen belsõ okok közé tartozik különösen a gázai nevelésügy.

A legutóbbi idõben a Hamaszkormány képzési és nevelési minisztériuma a fiúk részére kidolgozott különleges nevelési program megvalósítását hirdette meg. A program a «Futwah» elnevezést kapta, ami annyit jelent, mint «Hõsiesség» vagy «nemes nemzedék». Ez a program arra szolgál, hogy Gáza jövendõ generációiba a továbbképzõ iskolákba való belépés által erõszakolja bele a Hamasz értékrendjét és ideológiáját.

Muhammad Ziam, a program felügyelõje, elmagyarázta, hogy minden iskolának lesz egy megbízottja, akiket a Nemzeti Biztonság Minisztériuma nevez ki, hogy megvalósítsák a programot. A program magába foglalja a katonai képességek elsajátítását, mint a menetelést, a rendet és a fegyelmet, a felettesek iránti engedelmességet, önfeláldozást, bátorságot és férfiasságot. Különös súlypontja ennek a veszélyek bemutatása, amiket az «ellenség kikémlelése» rejt magában. Ziam szerint a programot késõbb kiterjesztik az iskolás lányokra is.

Khan Yuniszban a program vezetõjének hivatalos plakátja felsorolja a program egyes céljait: «A fiatal hívõket, akik kilépnek az életbe, és áthatja õket a bizalom, õszinteség, hit, bátorság, önfeláldozás és a Dzsihád iránti szeretet (…), fel kell készíteni arra, hogy kifejleszszék magukban a tudatos ellenállást, biztosítva, hogyha a fiatal nemzedék felnõ, képes legyen csatlakozni az ellenálláshoz. (…) Fel kell készíteni a tanulókat a hitre és (a képességre), hogy testileg fittek legyenek az ellenállásra.» Egyszerûen kifejezve ez azt jelenti, hogy a Hamasz a Dzsihád-terroristák egy új nemzedékét akarja kinevelni. A belügyminisztérium egyik elöljárója, Muhammad al-Nakhaleh, hozzáfûzte, hogy a gyerekek a szerepüket egy «ellenállást tanúsító társadalomban» tanulják el, amely képes az «iszlám értéket a magasba emelni».

Hogy megértsük, mit is jelent az «ellenállás», ahhoz a Hamasz alaptörvényébe kell belepillantanunk, amelyet a Hamasz-charta tartalmaz.

Ez a dokumentum a zsidókat olya-

nokként állítja be, mint akik a legtöbb szerencsétlenségért felelõsek, ami az elmúlt 400 évben történt. Ez a charta oly agresszív és antiszemita, hogy az ismert izraeli újságíró, Yaron London egy, a Kneszet-képviselõvel, Ahmed Tibivel készített interjújában «hitleristának» nevezte azt.

A Hamasz-charta 22. cikkelye a következõképpen írja le a zsidókat: «Vagyonukkal világszerte ellenõrzésük alá vonták a médiát. (…) Vagyonuk által forradalmakat szítottak. (…) Õk álltak a francia forradalom mögött (…) és a kommunista mögött is. (…) Az elsõ világháború kiváltói is õk voltak, ami által sikerült nekik az iszlám kalifátus megsemmisítése. (…) Õk alapították meg a Népszövetséget, hogy annak segítségével kormányozhassák a világot. (…) A második világháború mögött is õk voltak. (…) Õk rendelték el az Egyesült Nemzetek és a Biztonsági Tanács megalapítását. (…) Nincs háború ezen a világon, amelyben ne vennének részt.» És ha most azt kérdezik Önök, hogy miként kéne az ilyen megátalkodott teremtményekkel, mint a zsidók, eljárni, akkor azt a Hamasz-charta 7. cikkelye tisztázza, nevezetesen a zsidó létnek egyszer vége szakad – a muszlimok Armagedonja által. Azon a napon «a kövek és a fák fogják kiáltani: ‹Óh, mozlem, Allah szolgája, egy zsidó bújik mögöttem, gyere és öld meg õt›.»

Valószínûtlen, hogy politikai megállapodással, amely a Gázába irányuló fegyvercsempészetet sem képes megszüntetni, olyan öntudatot teremtenének, ami koegzisztenciát építene, és minden antiszemita gyûlöletet kioltana. Az antiszemitizmus nem az alagutakon jön Gázából, hanem a föld felett mûvelik, az iskolákban és a mecsetekben. Ezért kellene az államok és a nemzetközi szervezetek Gázának szánt támogatását és financiális hozzájárulását a jövõben feltételekhez kötni, hogy a zsidók iránti gyûlöletre és gyilkosságra való neveléssel hagyjanak fel. Se morális, se politikai igazolása nem lehet a Gázai-övezetben eszközölt befektetéseknek. Hiszen ezekkel a pénzekkel csak a következõ terrorszervezetet nevelik fel.

Feldolgozta AN ■

Segíts Te is, kérlek!

TÜZELÕRE GYŰJTÜNK A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TELEPÜLÉSEK KIS ISKOLÁI SZÁMÁRA! Számlaszámunk:

10300002-20510628-00003285 Jelige:

Ige és cselekedet

Az Úr a szívünkre helyezte a nehéz helyzetben lévõ kis iskolákat. A tél alatt a szeretet és törõdés melegét úgy érezhetnék, ha kályhájukban lobogna a tûz. Ez azonban úgy lehetséges, ha a Te szívedben is fellobban a szeretet tüze, és hajlandó vagy tehetségedhez mérten segíteni.

Gyûjtsünk együtt tûzifára!

2012 január 18-tól minden csütörtökön és pénteken, valamint minden hónap utolsó szombatján 1000 és 1600 óra között nyitva!

A vásárban nemcsak vásárolhatsz, hanem adhatsz is.

A Morzsa vásárban kaphatók könyvek, ruhák, cipõk, kabátok, táskák, tányérok, poharak, játékok és sok minden más hihetetlen áron!

De Te is hozzájárulhatsz és segítheted a munkánkat: ha van a háztartásodban jó állapotú vagy új tárgyad, ruhád, könyved stb, add be ajándékba nekünk, hogy annak ellenértékével segíts te is a rászorultakon.

A Mor zsa vá s á r be vé te lé t a m i ssz i ó fe n ta rtá sá ra fo rd í tjuk !

Szeretettel várunk: Éjféli Kiáltas Misszió csapata és önkéntesei www.ejfelikialtas.hu e-mail: ejfel@t-online.hu Tel.: (061) 3500-343

morzsa vásár Ára: 350,-Ft