Hungarian Architecture 2013/4 by Hungarian Architecture

2013 | 4

KÓS KÁROLY - DÍJ 2010

R é g i - Ú j M a g yar é p í t ő m ű v é s z e t h u n g aria n arc h it e ctur e Valkai Csaba • Gőz – Abdel Rakim – Taraczky • Kovács Ágnes • Germán – Szendrei • Zöldi Anna • Polyák Levente • Ritter – Schapiro-Obermair – Wachter • Fogarasi Barbara • Hornyik Sándor • Lázár Antal • Sáros László György

Volume 13 / No. 71

Kékvölgy Waldorf School – Csaba Valkai • BMC – Dorottya Gőz - Chehodez Abdel Rakim - Dániel Taraczky Art 1st Design • Chapels: Sajóhídvég, Kesznyéten, Mátramindszent – Ágnes Kovács • Downtown FunctionHunting –Tibor Germán - Zsolt Szendrei • Architects’ training in Győr – Anna Zöldi • Frédéric Chaubin – Levente Polyák • Soviet Modernism • Heritage Protection in the Balkan Region – Barbara Fogarasi • John Cage – Sándor Hornyik • Jenő Szendrői – Antal Lázár

U T Ó I R AT

POST SCRIPTUM

950 Ft

Budapest Music Center Kékvölgyi Waldorf Iskola Észak-magyarországi kápolnák Kékvölgy Waldorf School Chapels in the North-East of Hungary

régi-új Magyar építőművészet • hungarian architecture

A Magyar Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata – 1903-tól

2013 | 4

Kékvölgyi Waldorf Iskola – Valkai Csaba • BMC – Gőz D.-Ch. Abdel Rakim,-Taraczky D.- Art 1st Design • Kápolnák: Sajóhídvég, Kesznyéten, Mátramindszent – Kovács Ágnes • Belvárosi funkci vadászat – Germán T.-Szendrei Zs. • Győri építészképzés – Zöldi Anna • Frédéric Chaubin – Polyák Levente • Szovjetmodern – K. Ritter-Schapiro Obermair-A. Wachter • Balkáni örökségvédelem – Fogarasi Barbara • John Cage – Hornyik Sándor • Szendrői Jenő – Lázár Antal • Elnöki beszámoló – Sáros László György

Kékvölgyi Waldorf Iskola – Valkai Csaba • BMC – Gőz Dorottya - Chehodez Abdel Rakim - Taraczky Dániel - Art 1st Design • Kápolnák: Sajóhídvég, Kesznyéten, Mátramindszent – Kovács Ágnes • Belvárosi funkcióvadászat – Germán Tibor - Szendrei Zsolt • Győri építészképzés – Zöldi Anna • Frédéric Chaubin – Polyák Levente • Szovjetmodern • Balkáni örökségvédelem – Fogarasi Barbara • John Cage – Hornyik Sándor • Szendrői Jenő – Lázár Antal • Elnöki beszámoló – Sáros László György

U T Ó I R AT

POST SCRIPTUM XIII. évfolyam 71. szám

ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS

“enjoy the style and tradition”

FIABCI Prix d’Excellence Hotel Category Winner 2012

A Continental Hotel Budapest a Hotelbeds legnagyobb értékesítője 2012-ben. 2013. május 23-án a Hotelbeds a Continental Hotel Budapest-et tüntette ki a 2012-es év legnagyobb forgalmat produkáló (Top Seller Budapest) díjával. A díjat egy prezentációval egybekötött gálaest keretében Jakab Gábor Értékesítési Igazgató vette át. A Hotelbeds a világvezető utazási konzorciumának, a TUI-nak, a B2B szállásfoglalásokra specializálódott márkája, 2012-ben 147 ország 50.000 szállodájában 14 millió éjszakát értékesített parterein keresztül. Budapestre 107.000 szobaéjszakát közvetített és ezzel Budapest Európa 10. legfontosabb desztinációja, megelőzve Bécset, de mintegy 30%-kal lemaradva Prága és Berlin után. A Continental Hotel Budapest különös hangsúlyt fektet partnerkapcsolataira, ezért büszkeséggel tölti el minden munkatársát a Hotelbeds presztízsértékű díja. Az épületet a MÉ 2010/4-es számában mutattuk be, építészek: Hegedűs Péter, Bolyó Ágnes.

A régi-új Magyar Építőművészet 2013-tól nagy változás elé néz. Az új folyóirat támogatási rendszer segítségével lapunk hosszabb távon, biztosabb finanszírozással tud megjelenni. A következő három évben ennek megfelelően évi 10 számot szerkesztünk, az elméleti melléklet tartalmát beépítve a folyóirat páros számaiba. A lap ára 950 Ft lesz, előfizetőinknek azonban – az évi 10 lapra - változatlanul a korábbi 8.700 Ft- os éves előfizetéssel kínáljuk. Tehát minden előfizetés igen kedvezményes. Egyetemisták számára továbbra is él az érvényes diákigazolvány átküldött másolatra nyújtható diák-tarifa, számukra az előfizetés 6600 Ft/év. A diákkedvezmény igényléséhez a beszkennelt diákigazolványt kérjük átküldeni a szerkesztőség e-mail címére: epitomuveszet@gmail.com Külföldi előfizetés 10 lapszámra: Európai országokba: 87 EUR, Tengerentúlra: 128 USD Előfizethető a szerkesztőségben vagy átutalással a Magyar Építőművészek Szövetsége számlájára: K&H Bank 10201006-50197952 Számlaigényét kérjük a szerkesztőség e-mail címén jelezze: epitomuveszet@gmail.com Előfizetéssel kapcsolatos személyes ügyintézés a szerkesztőségben csütörtökönként, 9-12 óráig, Schäffer Zsuzsánál. SZERKESZTŐSÉG: 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2. Tel: 318 2444 e-mail: epitomuveszet@gmail.com Szívből reméljük, hogy 2013-ban a megújult, havilappá lett folyóiratnak is előfizetőjeként számíthatunk Önre!

Tartalom - content 2013|4 RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET Hungarian Architecture

Szcéna – Scene

A Magyar Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata

A MÉ 2013/4-es száma elé „A művészetek között az építészet törvényszerű rendjét, kötött formáit és vonalait tudja legnehezebben a maga egyénisége kifejezéseként megzendíteni az alkotó: az egyénin innen és túl a nemzetek legelvontabb szellemi diszpozíciója szólal meg benne egyfelől, másfelől sokkal fokozottabb mértékben függ általános jellegű anyagi föltételek és gyakorlati célok kielégítésétől, mint a többi művészet. Mint ahogy benne az egyéni formán túl általános fizikai törvények szabályozó ereje, úgy az egyéni tartalom mögött a nemzet egészének irányító lelki ereje válik láthatóvá. Szellemének vagy egyes formáinak gyökeres átváltozásához egyik nemzettől merőben elütő alaptulajdonságú másik nemzetbe, vagy egyik korból merőben különböző másik korba kell átplántálódnia. Ilyen szellemileg s részben anyagilag is új talajba kerültek át némely formái, amikor Egyiptomból Görögországba s innen Rómába vándoroltak és ennek megfelelően teljesen át is alakultak. Ahol a szellemi környezet eltérései nem ilyen mélyrehatóak, mert a nemzeti sajátságok fölé közös világnézet borul, mint mindent közös klímába foglaló égbolt, ott az építészeti stílus nemzeti határai a sokféle változat ellenére sem nőnek olyan magas fallá, hogy a közösséget elárnyékozzák. Példája ennek a keresztyén népek román s az északi népek gótikus építészete. Ilyenkor még erős művészi egyéniségű népek is, még teremtő erőtől duzzadó korokban is valahonnan kiinduló közös művészi áradatba kerülnek, s bizonyos mértékben hozzá alkalmazzák és alája rendelik saját nemzeti irányukat…” (Fülep Lajos: Magyar építészet. Nyugat, 1918)

MÉSZ közgyűlés 2013

Vedres György-díj 2013

3 A múlt jövője. Budapest konferencia, KOGART Ház, 2013. május 13. – Szegő György The Future of the Past. Budapest Conference – György Szegő ESSZÉ – ESSAY 5

Pragmatikus regionalizmus. Kékvölgyi Waldorf Iskola, Pilisszentlászló – Szabó Levente Pragmatic Regionalism. The first New Building of Kékvölgy Waldorf School – Levente Szabó

9 A „Goetheanum-másolatok”védelmében – Szegő György In Defense of the „Goetheanum-Replicas” – György Szegő 11 Dallamtöredékekből kortárs zenepalota. Budapest Music Center – Barabás Márton Contemporary Music Palace from Melody Fragments. Budapest Music Center – Márton Barabás Várostervezés – URBAN PLANNING 16 A hétköznapok klasszikus eleganciája. Theophil Hansen 200 – Szegő György The Classic Elegance of Everyday. Theophil Hansen 200 – Szegő György 17

Történetiség és költőiség. Karl Friedrich Schinkel – Pálinkás Edit History and Poetry. Karl Friedrich Schinkel – Edit Pálinkás

Utóirat– POST SCRIPTUM 18 Kápolnák a „másik Magyarországnak ”. Sajóhídvég, Kesznyéten, Mátramindszent – Sulyok Miklós Chapels for the „Other Hungary”. Sajóhídvég, Kesznyéten, Mátramindszent – Miklós Sulyok 21 Székforgató – Újabb kutatások a térről. A képzetTtársítás csoport előadása, Miskolc – Miskolczi Ernő Chair-Twister – New Researches Concerning Space. Association Group Miskolc – Ernő Miskolczi 23

Belvárosi funkcióvadászat – Germán Tibor, Szendrei Zsolt Downtown Function-Hunting – Tibor Germán, Zsolt Szendrei

26 Jó szóval oktasd, játszani is engedd… A győri építészképzésről és a szabadságról, egy vers ürügyén – Zöldi Anna Teach Your Children with Gentle Words, Letting Them Play… On Architects’ Training in Győr – Anna Zöldi 30 Az elmúlt jövő rekonstrukciója. Frédéric Chaubin kozmikus épületfotográfiái – Polyák Levente Reconstructing the Past Future. Cosmic Building Photographs by Frédéric Chaubin – Levente Polyák 32 Ismeretlen történetek. Szovjetmodern, 19551991 – Katharina Ritter, Ekaterina ShapiroObermair, Alexandra Wachter Unknown Stories. Soviet Modernism, 1955-1991 – Katharina Ritter, Ekaterina Shapiro-Obermair, Alexandra Wachter 35 Egy birodalom romjai. Eve Kiiler fotókiállítás, FUGA Ruins of an Empire. Photos of Eve Kiiler, FUGA 36 Épített örökség és megbékélés. Integrált örökségvédelem a Balkánon – Fogarasi Barbara The Means of Reconciliation. Integrated Heritage Protection in the Balkan Region – Barbara Fogarasi 40 A zaj politikája. John Cage csendje Nyugaton és Keleten, a LUMÚ kiállításához – Hornyik Sándor The Policy of Noise. John Cage’s Silence in the East and West – Sándor Hornyik 43 Az erő csendje. 100 éve született Szendrői Jenő építész – Lázár Antal The Silent Power. Born 100 Years Ago: Jenő Szendrői Architect – Antal Lázár 45 MÉSZ elnöki beszámoló – Sáros László György Passzázs – PASSAGE 48 Száz év fény és mozgás a művészetben. Dynamo, Grand Palais, Párizs – Szegő György 49 Hantaï Simon kiállítása, Centre Pompidou – Götz Eszter 49 A Bigot-pavilon. Szecessziós épületkerámiák Párizsból Webgaléria – WEB GALLERY 50 Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány – Sz. Gy. 50 Barokk, 1630-tól, Unteres Belvedere, Bécs – Sz. Gy. 50 Észt építészet. A FUGA két kiállítása – P. E. 51 Hírek, kiállítások, pályázatok 52 Lapszámunk szerzői

A borítón a Budapest Music Center látható fotó: Bujnovszky Tamás Építészek: Gőz Dorottya (diplomamunka), Chehodez Abdel Rakim, Taraczky Dániel, ART1st Design Iroda

szcéna • scene

MÉSZ Közgyűlés 2013 H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ, 2013. május 6.

Fotó: Szentiváni János

A Magyar Építőművészek Szövetsége május 6-án tartotta 2013. évi rendes közgyűlését. A közgyűlés elején olvasták fel Borvendég Béla nyílt levelét, amelyben egy 1989-es felszólalását idézi, párhuzamot vonva a mai helyzettel. A levél zárórészletét közöljük, a teljes szöveg a meszorg.hu oldalon olvasható. Sáros László György elnöki beszámolóját lapunk új Utóirat rovatában találják. Részlet Borvendég Béla tiszteletbeli MÉSZ elnök nyílt leveléből: (…) Sokan vagyunk itt ebben a teremben, akik tanúsíthatják, hogy az állami tervezés eme óriási szellemi koncentrációjának puszta létrehozása volt a Hatalom talán első és egyben utolsó koherens koncepciója az építészeti tervezéssel kapcsolatban. Minden, ami utána következett, már csupán megesett, mert minden handabanda ellenére nem az alkotószellem megsokszorozása, fölszabadítása volt a Hatalom alapvető célja, hanem – éppen ellenkezőleg – az alkotó készség rendszerbe állítása és féken tartása. Szerencsére ezt a célt sohasem sikerült precízen megvalósítsa, csak úgy magyar módra. És

ha a pozitív eredmények listája nem is nagyon hosszú, annál inkább az a viszonylagosaké, amikor is a központi vagy helyi hatalom gyakran kétségbeejtően dilettáns elgondolásait sikerült a „nagyon rossz” irányból a „még éppen elfogadható” felé fordítani. Elmúlt évtizedeink építészete kibírja az összehasonlítást a hozzánk hasonlítható balsorsú országokéval. Sőt talán egy ujjnyival jobb is azokénál. Nem hiszem, hogy ennek a szakmának több szégyellni valója lenne, mint bármely másiknak. Mindent megtett, ami lehetséges volt. Az utóbbi az, ami elégtelennek bizonyult Azért most, amikor az építészet és a szakma jövője és megújítása a tét, joggal követeljük, hogy a kormányzat az állami tervezés kifosztott és léket kapott hajóját ne bízza a forgószelek szeszélyére. Nem szubvenció, támogatás kell ide, hanem a privatizáció reális és méltányos módjának megtalálása, és ennek biztosítása Az erre alkalmas és vállalkozó tervezőt kell tulajdonossá tenni, és a többit rá és munkatársaira kell bízni. Tehát a kiválasztódásra. Ha ez az erkölcsi érv kevés, tessék utána számolni, hány tízmilliárd forint extraprofitot sajtolt ki a pártállam ezekből a szellemi nagyüzemekből. Anélkül, hogy legalább a

bővített szellemi újratermelés föltételeit biztosította volna. Nem kegyről, hanem jussról van szó tehát. És nem csak a miénkről, hanem a magyar társadaloméról, a magyar kultúráéról. Joggal követeljük a törvényhozástól, hogy alkosson olyan törvényt, amely végre korszerű keretekbe foglalja a környezet, az épített környezet, az építészeti örökség óvását és védelmét. Ha verseny van, hát legyen, de tisztességes és minőségi szelekció, olyan, ami az építészt és a társadalom közös érdekeit szolgálja! Ha kultúra áru, legyen reális és méltányos az ára. Ha a tervezés üzlet, legyenek meg a tisztességes kereskedés egyértelmű szabályai és jelzései. Ha az építészet szakma, legyen sajátosságainak megfelelő korszerű és hatékony a képzés és a továbbképzés. Más szóval, ha az alkotás, az értékteremtés, a kultúra a nemzeti túlélés arany fedezete, adassék meg az építészet rangja, illő erkölcsi és anyagi megbecsülése. Tudom, hogy ez a követelés nem új és nem is kevés, bár csupán a minimum. Mindeddig azonban sikerrel tért ki előle mind az ÉM, az ÉVM, a Szakszervezet, az MSZMP stb. Most mégis tisztelettel, de határozottan tesszük le a KÖHÉM asztalára, a kormány asztalára, a pártok és a parlament asztalára. És ha az illetékesek úgy éreznék, hogy egyedül nehezen boldogulnak vele kijelentem, hogy a MÉSZ-ben és a létrehozandó független Építész Kamarában kitűnő segítőtársra találnak majd. A most visszavonulóban lévő építész generációnak ugyan már-már szinte sajnos mindegy,de nagyon jó lenne, ha a most cseperedőt ne külföldről kelljen majd hazacsalogatni, ha majd jobbra fordulnak a dolgok.

Vedres György-díj 2013 Az 1987-ben elhunyt, néhai Vedres György Ybldíjas építész emlékére özvegye díjat alapított. A Vedres György díjat 2013-tól minden évben egy építészmérnök kaphatja meg. A díjat a MÉSZ elnöksége ítéli oda a Vedres György díj Bizottság javaslata alapján. László Tamás építész a MÉSZ Közgyűlésén vehette át a díjat a gödi Piarista Szakiskola, asztalos és kőfaragó műhelye tervezőjeként, Golda Jánossal végzett munkájáért. „A terület nyugati határán emelt új műhelyépület alaphangvételével, szellemiségével azonos világot képvisel, itt azonban már mód nyílt mélyebb összefüggéseket hordozó, összetettebb építészeti kompozíció megvalósítására. Határozott szándék-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

kal határfalat képez a Duna felé, befelé fordítja a szakiskola, a műhelyek zajos világát, kellemes hangulatú belső udvar meghatározó térfalát is képezve. Ahogy a terep fordul, úgy fordul a ház tömege is, a legizgalmasabb játék éppen ebből fakad. Ismét pontosan találja meg a ház a helyét, csak itt és így lehet jelen, a traktus keskenyedik, visszahúzódik a tető túlnyújtása is. Csak ott fut az ereszt megtámasztó két szint magas fapillérek sora, ahol az indokolt, miközben sokkal kevésbé tektonikáról beszél, mint a ligetben meghatározó feketefenyők vertikalitásáról. A környezetbe illesztés következetes, ugyanakkor a tudatalatti mélyebb rétegeit is megszólító gesztus.” (Okrutay Miklós: Idézőjelek. MÉ 2012/4)

2013 | 4

fotó: radnóczy lászló

szcéna • scene

A múlt jövője The Future of the Past Budapest konferencia, KOGART Ház, 2013. május 13. Szöveg / text: Szegő György

Fotók / photos: szentiváni jános

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata konferenciát rendezett Budapest középtávú fejlesztéséről. Marosi Miklós levezető elnök felvezetőjében az építészek nevében aggodalmát fejezte ki: Budapestnek évtizedek óta nincs stratégiája. A végre megindult változásokat üdvözölte Fekete György, az MMA elnöke, megköszönve az Építész Tagozat stratégiaalkotó, előkészítő munkáját . Kárhoztatta, hogy az elmúlt két évtizedben „a szükségest állandóan összekeverték a lehetségessel. A keveredésben alakult ki a sok megvalósulatlan, befejezetlen projekt.” Finta Sándor, Budapest főépítésze Budapest 2030 címen egy olyan hosszú távú tervet ismertetett, amelyre a Fővárosi Közgyűlés már igen mondott (később a középtávú tartamot 7 évben adta meg). A jelenlévő építészek többsége számára az anyag teljesen ismeretlen volt. Igaz, a főépítész hangsúlyos témapontjaiban az építészet háttérbe szorult. Előadásában kitért az energiaellátás biztosításának kérdéseire (megjegyezte, hogy a nagyvárosok kiszolgáltatottsága óriási, emlékezetes, hogy New Yorkban 2012 októberében a Sandy hurrikán végigvonulása után sokáig nem volt áram); az elektronikai hulladékok kezelésére (jelenleg Afrika az európai veszélyes hulladék célállomása). Beszélt a városi szegregáció megállításáról és a klímaváltozás miatt szükségszerű paradigmaváltásról a tervezésben. Figyelmeztetett a városmarketing-szlogenek felelősségére, ennek kapcsán Hamburgot hozta fel példának, ahol a „Creative City” jelszó felnyomta az ingatlanárakat és a megélhetési költségeket, emiatt a lakosság tiltakozni kezdett a már megindult fejlesztések ellen, a városvezetőket az új választásokon nem preferálta. Finta a szuburbanizáció átfogó koncepció szerinti újragondolása mellett érvelt és azt javasolta, hogy az értékes és innovatív egyetemi kutatások hozzáférhetők legyenek a várostervezés számára. Metódusokat javasolt konkrét tervek helyett: a város együttműködését az állammal és a civilekkel, a fokozatosság és a kisebb lépések elvének érvényesülését. Kiemelte, hogy a monitoring – a megfogalmazott célok ellenőrzése – sokkal fontosabb, mint amilyen szerepet kap a mai várostervezésben. A főépítész által ismertetett fejlesztési koncepció tizenhét pontjából ötöt emelt ki, ezek nagy részben Pest megyével, a fővároson észak-déli

Finta Sándor, Budapesti főépítész előadása

és kelet-nyugati irányban átvezető közlekedéssel érintkező projektek. Elmondta, hogy jelenleg 550 szakmailag is indokolt projekt van terítéken, ezek közül a barnamezős beruházások a további szétterülés veszélyét hordozzák. Fontosnak tartja viszont azokat, amelyek a Dunával együtt élő várost és a Belváros karakterének megőrzését is szolgálják. Az „intelligens közlekedés” támogatása és a széndioxid-kibocsátás csökkentése szorosan összefügg ezekkel. A projektek felsorolásában a középmezőnyben, illetve leghátul szerepeltek a kutatás-fejlesztés, az innováció és a kultúra támogatását jelentő témák. A lista végére maradtak a városi vízfolyások (pl. Rákos-patak) környezetének fejlesztése és általában az egészséges környezet kérdése is, amelyeket azonban szerinte feltétlenül be kell válogatni a félezer közül kevés számú meg is valósuló projekt közé. Finta részletesen beszélt a Tér–köz projektről, ami a kerületi közterületek emelt minőségét célozza. Konkrét példaként említette az Országbíró sétány és a Mátyás téri Kesztyűgyár sikerét. Bővebben kifejtette a belvárosi szövet megnyitását a Duna felé és a Duna-menti lakótelepek, barnamezők rehabilitációját. Ennek kapcsán megemlítette, hogy az Óbudai Gázgyár Óra-háza – akár csak ideiglenesen – az Építészeti Múzeum kiállítóhelye lehetne. A Belvárosból széthúzva áttelepítendő szállodahajók helyére kereskedelmi, kulturális és sport

Budapest 2030 lakóterületi fejlesztési lehetőségek

célú úszó szigetek felállítását javasolta, hangsúlyozta, hogy a jelenleginél jóval szélesebb teret kapjon a személyhajózás, vízi úton kapcsolva a városhoz az agglomerációt Százhalombattától Szentendréig. A főépítész előadásában szerepelt még a római limes-vonal műemléki bemutatása, illetve hogy belső hajóforgalommal legyen elérhető a Kossuth tér, a Várbazár és a leendő Rubik Ház. Kiemelte: nem elég eredmény, hogy a Duna-part a kerületek hatásköréből a fővároshoz került, de ehhez a szabályozást is meg kell kapni. Általánosságban fel kell vállalni a kezdeményező városfejlesztés szellemiségét. L. Rédei Mária demográfus előadásában a felsorolt adatokat a közönség megdöbbenéssel hallgatta a konferencia délelőtti szekcióülésén.

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

szcéna • scene

l. rédei mária demográfus előadása

Adatai közül néhányat kiemelnék: – A félmillió időszakos vagy véglegesen külföldre távozó helyére Budapestre érkezők bizonyos késéssel veszik fel a budapesti magatartásmintákat. Az eltávozott, szülő korban lévő nők elviszik a termékenységet akkor is, ha majd a szociális támogatások segítik a gyermekvállalást. – A város öregedik, a mai 44 éves átlagéletkor hamarosan eléri a 48 évet. – Az átlag háztartás 2 fős. – Az egyedülálló férfiak 30-34 évesek, az egyedülálló nők 60-79 évesek. – 118.000 nem lakott lakás van Budapesten, mellette 13.500 nagyméretű lakást más funkcióval használnak. Közben a szuburbanizáció leállt, és nem mindegy, hová költöznek vissza a zöldben felnőtt, tehetősebb rétegekből felnőtté váló fiatalok. A kutató így összegezte témáját: nem lehet természetes módon megőrizni a város népességét. A globális diaszpóra várható pozitív visszacsatolása pedig csak évtizedek múlva várható. Finta József építész előadása egybecsengett a demográfia számadataival. Finta a Belvárostól azt várja, hogy a szűk, sötét légterű utcák, udvarok, lakótömbök átalakításával a város a fiatalokat vonzó környezetté váljon. Ehhez a műemléki szemlélet frissítésére van szükség. Súlyponti kérdésként kell kezelni a Belvárost és a Dunapartokat, illetve a fejpályaudvarok helyén kínálkozó óriási lehetőségeket – különös tekintettel a Városliget – Nyugati pályaudvar – Duna-part – Margitsziget térkapcsolati lehetőségeire. Általánosságban hiányolta az építészek bevonását a hosszú és középtávú tervezés előkészítésébe – folyamatába. Mert a politika – mint általában a népesség – olyan hiányos képzésben nevelkedett, amelyből a vizuális kultúra oktatása, tantárgyai teljesen kimaradtak. A délutáni szekcióülés első előadását Schulek János, a FŐMTERV műszaki igazgatója tartotta és

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

az egyéni autóközlekedés ellen, „tiltáspártiként” szólalt fel. Úgy vélte, Budapest végül szeretni fogja az új metrót. Az infrastruktúráról elmondta: 100-150 éve jobb minőségben építették meg a város közműveit, mint 40 éve, utóbbiakkal sok probléma van – lesz. A fővárosi tervek 3 milliós, a kerületi tervek összességében 4 milliós városra számolnak, hangsúlyozta, hogy emiatt a tervezés alapvetően léptéktévesztő. Ráadásul, ha valamire jut forrás, a fentiekből következően valahol másutt egy terület szükségszerűen lecsúszik. Zoboki Gábor építész a Budapest-koncepció módszertani kérdéseiről beszélt, kárhoztatva azt az elvet, miszerint meg kell őrizni a történeti városszerkezetet: „erre a világ minden fejlődő nagyvárosa fütyül”, mondta. Baán László az új Liget Budapest projektet mutatta be, Liszkay Krisztina településtervező a Belváros jövőjéről beszélt az urbanisták szemszögéből – az építész hallgatóság hümmögése közepette. Szabó Tamás János építész a „szürke mezőkről” beszélt, arról a folyamatról, hogy a belvárosi kereskedelmet hogyan tették tönkre a plázák – amelyekből most a Nyugat után nálunk is egyre több tönkremegy. Az amerikai mall-ok fogyatkozása már akkor látható volt, amikor ez a folyamat nálunk elindult. Bezárások már Budapesten is vannak. Ezekkel a szürkezóna helyekkel a továbbiakban foglalkoznunk kell. Sáros László György építész, MÉSZ elnök vetítettképes előadása a városlakók és az építész közös élményét, a félbehagyott várost idézete meg, komoly, felrázó hatású emocionális töltettel. Összességében a jelenséget elfogadhatatlannak nevezte. Simon Károly formatervező vetítéssel illusztrált előadását az utcabútoroknak és a városi komfort szégyenletes állapotának szentelte, miközben képei a pesti Vigadótól csupán néhány száz méterre található helyeket mutattak be.

2013 | 4

A konferenciát záró kerekasztal-beszélgetésen Fekete György, Schulek János, Finta József és Bálint István egy-egy mondattal foglalta össze a hallottakat. Szinte mindenki nehezményezte, hogy a politika nem számít a magyar építészek alapos szakmai tudására és tapasztalatára. Bálint István, Fekete György és Finta József szavaira reflektálva kifejtette: a kor kihívásainak való megfeleléshez óriási tőkeerőre lenne szükség. Az értékek karbantartása, megőrzése viszont akkor is kötelesség, amikor nincs rá elegendő forrás. Ha a konferencia végén maradt volna idő, szívesen szóba hoztam volna, hogy nem árt emlékeztetni arra: az építészet kultúra. Sajnos erről és általában a város sikeres múltját nagyban befolyásoló kultúráról és művészetről, ezek jövőépítő szerepéről egyetlen szó sem esett. A főépítész már nem volt jelen. Zárszó után végül „a főváros nevében” az ott friss tanácsosi feladatot vállaló Szász János megpendítette ezt a gondolatot is. A most főpontokban megismert fejlesztési koncepció szerkezete alakulóban van, mondta, az építészek gondolatainak, tapasztalatainak bevonása ígéretes lehetőség Budapest jövője előtt. Erre mind az MMA, mind a MÉSZ partneri segítséget ajánlott fel, Szász János már másnap eljött az első megbeszélésre az Építészek Házába.

The Architectural Department of the Hungarian Academy organized a conference on the midterm development of Budapest. Lecturers took it in turns to present the issues concerning the future of the city, aspects of development and approaches, the problems related to the maintenance of the infrastructure and building stock, as well as projects of culture and transport. Sándor Finta, the municipal chief architect of Budapest surveyed the long-term development concept titled Budapest 2030.

esszé • essay

Pragmatikus regionalizmus Pragmatic Regionalism Kékvölgyi Waldorf Iskola, pilisszentlászló • The first New Building of Kékvölgy Waldorf School Építész / architect: Valkai Csaba

Szöveg / text: Szabó Levente

Fotók / photos: Batár Zsolt

„Szépek a waldorfos Waldorf-iskolák, irigykedve nézzük őket külföldön. ... Mintha mind Rudolf Steiner beton Goetheanumának aprócska másolata volna. Holott éppen tőle tudjuk, hogy a jelenségek valódi megragadása mindig csak egyéni (individuális) lehet, ahogy a kezdeményezés (az iniciatíva) és a felelősség is mindig individuális.”1 Vekerdy Tamás Egyes épületek annak ellenére gazdagítják a hazai építészeti regionalizmus bizonytalan és többértelmű fogalmával körülírható építészeti viselkedésmintáinkat, hogy létrejöttüket elsősorban pragmatikus szempontok határozzák meg. Ilyen épület a közelmúltból Dévényi Tamás sóskúti „H”-háza2 (2011, lásd MÉ 2012/4.), amelyben a regionális, helyi karakter úgy jelenik meg poétikus erővel, hogy az épületet meghatározó szerkezeti raszter, az előírt magastető, a tetőfedés anyagának a zárt és nyitott tereknek megfelelő szigorú dialektikája mind következetesen racionális, ha tetszik – jó értelemben – spekulatív módon határozza meg az épületet. Nincs regionális kifejezésvágy, mégis erős a helyi jelenléte az épületnek. Valkai Csaba új pilisszentlászlói iskolája hasonló tanulságokat hordoz. „A konfliktusok álruhás varázslók” – nyilatkozta Lang András,3 a pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskola építőközösségének vezetője, amikor a szülők által szervezett építési és előkészítési folyamat termékeny nehézsége-

iről beszélt egy közelmúltbeli interjúban. A pilisi településen csaknem tíz éve működik Waldorf-iskola, az akkori 30-40 fős létszám mára 200 fősre duzzadt. Az iskolaépítés a megnövekedett helyigény mellett a falu mindennapi életével feszültségben lévő autós forgalom intenzitása miatt is szükségessé vált. Mint a Waldorf-iskolák esetében a világon mindenhol, az építést itt is a szülői közösség kezdeményezte, szervezte és valósította meg, a telekvásárlástól a különféle építési módok felkutatásán és a tervezésen át, az építkezés gazdasági lehetőségének megteremtésén keresztül a konkrét folyamat megszervezéséig és lebonyolításáig. Az anyagi lehetőségek szűkössége, a közösség igényeinek eleven ismerete és a „részvételi tervezés” folyamatának természetes működtetése olyan pragmatikus szempontokat helyezett előtérbe, amelyek az épület tervezésének alapvető döntéseit határozták meg. A belterületbe vont, a falu szélén lévő telek felső, a visegrádi úthoz közeli telepítése a település autósforgalomtól való távlatos tehermentesítését szolgálja. A kompakt, ezért takarékos beépítési forma, a kezdeti adományokból és racionális döntésekből származó, szalma-, majd konténertechnológiákkal való kísérletek felváltása hagyományos, a szintvonalakkal párhuzamos, a földmunkákat minimalizáló hosszanti beépítésre az építési mód leggazdaságosabb megoldásához vezetett. Az építési szabályzatban előírt minimum 30, de maximum 45 fokos tetőhajlásszögnek megfelelő magastető logikus, a hosszanti barakk-jelleget elkerülő harántirányú, so-

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

esszé • essay

rolt alkalmazása szinte képletszerű következmény volt. A szűkös anyagi lehetőségek miatt egy belvárosi épület bontási melléktermékeinek adódó felhasználása, a bontott anyagok betervezése gazdasági szükségszerűség volt (az ablakok, világítótestek és szaniterek egy SZÁMALK-épület elbontásából származtak). A beépítés távlatos, további három épületben gondolkodó koncepciója pedig az iskolaépítés, mint folyamat fenntarthatóságát képes távlatosan is biztosítani. Mind-mind praktikus, racionális és gazdaságos döntések ezek, amelyeket a tervező – egyszersmind az egyik szülő –, Valkai Csaba nem az épületet megbéklyózó kötöttségként, hanem termékeny peremfeltételekként tudott hasznosítani. A törökök által elpusztított, egykori pilisszentlászlói pálos kolostorépület helyén álló templom ma a falu peremén helyezkedik el, ahogy az új iskolaépület is. Miként az egykori kolostorudvart épületek vették körül, a később új egységekkel (óvodával, újabb tantermi szárnyakkal) kiegészülő iskolaegyüttes is közös udvarra néz majd. Míg azonban a kolostorudvart a kerengőfolyosó határolta, addig itt fordított helyzet kezd kialakulni: a tantermek néznek az udvar felé és a közlekedőterek kifelé. Az analógia segít elképzelnünk a még papíron sem létező épületegyüttes másik három elemét. Az épület-pozíciók a telek adottságai miatt kézenfekvőek, azonban majd akkor körvonalazódnak pontosan, akkor válnak architektúrává, ha a konkrét igények és lehetőségek megfogalmazzák ugyanazon építési szándékot, mint ami az első épület megszületéséhez vezetett. 4 Tudható, hogy a most megépült iskolaépület egykor majd az együttes műhelyépülete lesz. Ez segít megérteni a jelenlegi helyzet kompromisszumait: a félig földbe süllyesztett, zsákutca-jellegű zsibongót és a nem ideális arányú és benapozású tantermeket. A jelenleg nem létező, az iskolához tartozó fedett-nyitott terek is gazdagítanák külső és belső tér kapcsolatát. Az épületben négy tanterem és a Waldorf-iskolákban nélkülözhetetlen, itt galériás kialakítású euritmia-terem (a mozgásnak, táncnak helyet adó kulcsfontosságú közösségi tér) és a kiszolgáló vizesblokk kapott helyet, amelyek mind a lejtésvonalakkal párhuzamos zsibongótérből nyílnak. A tömegformálás követi a térstruktúra rendszerét, egy nagy és öt kisebb összetolt, a tetőhajlásszögekre merőlegesen alig észrevehetően lejtő nyeregtető bontja kisebb tömegekre a mintegy 550 négyzetméteres kompakt

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

épületet, látszólag szenvtelen struktúrát teremtve. A koncepció (a Waldorfelveknek megfelelő terek megalkotásán, a tantermek önállóságát hangsúlyozó tömegformáláson túl) alapvetően keretet teremtett, amelybe utólag költözött be – többek között a termek „belsőépítészetével”, kifestésével-kidíszítésével – az iskola oktatási módszereinek megfelelő vizuális környezet. A pragmatikus folyamat azonban csak látszólag vezetett pusztán pragmatikus épülethez. Számos konnotáció, analógia és párhuzam felülírja a szenvtelen és szikár keret értelmezési korlátait. Noha az összetolt tetők logikus következményei az építési előírásoknak, nehéz nem észrevenni az így kialakuló épülettest gyermekrajz-szerű, absztrakt lényszerűségét, amelyben a „fej”-et az euritmia-terem tömege, míg a „test”-et az öt azonos traktus (négy terem és egy kiszolgáló blokk) sorolása jelenti. Ez a fajta lényszerűség távol áll a hazai – Waldorf-iskolaépítészetet meghatározó – organikus építészetre jellemző direkt mimézistől, nem előírja és determinálja, hanem lehetővé teszi ezt az értelmezést is. Determinál vagy megenged: nagyon fontos különbség, kiváltképp egy – az érzelmi, intellektuális és gyakorlati affinitások egyenrangúságát hirdető – Waldorf-iskolában. Így természetes módon érvényesülnek más olvasatok is, ahogy az összetolt házak, mint hagyományos pilisszentlászlói faluképátirat is működő asszociációnak tűnik. A nyeregtetők addíciójából létrejövő formálás azonban nem csupán a külsőt határozza meg. Míg a belső terekben az egyes termeknek sajátos, archetipikus házformát kölcsönöz, ezáltal hangsúlyozva önálló identitásukat, a hosszanti zsibongó terében kirajzolódik az egymás melletti házformák alkotta struktúra hosszmetszete. Míg a termeknél a tetősíkok alakjából adódó belső konkrét házformára utal, addig a zsibongó hullámzó tetőformája absztrakt téri világot tár elénk. Kétségtelenül az egyik legizgalmasabb tere az épületnek, amely feltárja a szerkesztés logikáját, és beavat abba. Itt a pragmatikus szempontok „melléktermékeként” izgalmasan elvont tér születik, amely ismert kortárs kísérletek sorába illeszti az épületet. Sou Fujimoto 2006-os „7/2 House” projektje hét archetipikus, összetorlódott házforma belső világát osztja két részre, a vápáktól és gerincektől eltolt belső lehatárolásokkal a pilisi példához hasonlóan érzékeltetve az épület struktúráját. A téri végeredmény közös, de ami Fujimotonál

esszé • essay

konceptuális kísérlet, az itt, Pilisszentlászlón praktikus döntések sorából fakadó következmény elsősorban. Az additív archetipikus formák alkalmazása a hazai építészetben ismert, a méretükben vagy funkciójukban kontextusidegen épületek regionális kötődését erősítő, kifejező építészeti fordulat. Sugár Péter tolcsvai Oremus (2000) és villányi Sauska-pincészete (2007) esetében a mögöttes nagy fesztávú tereket humanizálja, bontja le léptékében tájbarát, présház-reminiszcenciát is hordozó elemekre a sorolt házformák alkalmazása. Ugyanez Kis Péter Laposa-pincészete (2010) esetében már egy építészettől független analógia, a kiömlött lávafolyások formavilágára transzformált présház-formák bütühomlokzatain jelentkezik. E két példa építészeti alapvetései döntően különbözők, mégis közös bennük a – szabályozások, a hely karaktere vagy más okból választott – stratégia, mely izgalmas, bizonyos értelemben érzelmes, a regionális kötődést kifejezni vágyó formáláshoz vezetett. Ugyanez a pilisszentlászlói épület esetében mintha fordított lenne: a regionális kötődést kifejező, vagy inkább teremtő magastetős, archetipikus forma a pragmatikus döntésekből fakadó eredményként született meg. A konfliktusok, a praktikus, elsősorban nem építészeti kötöttségek és körülmények tehát valóban „álruhás varázslóknak” bizonyultak. Prekoncepció helyett eredményként, ha tetszik, következményként egy szokatlan építészeti magatartás áll előttünk, amelynek jelentősége, hogy az elmúlt másfél évtized regionálisként megismert hazai példáihoz képest indirekt utat választva képvisel és teremt beazonosíthatóan helyi identitást. Jegyzetek: 1 In: Vekerdy Tamás: Mit érnek a dogmák? Új Waldorf-iskola Pilisszentlászlón, in: Octogon, 2013/1, 29-31. o. 2 Az épületről részletesen: „H House / Budapesti Műhely” 28 Sep 2012. ArchDaily. Accessed 05 Apr 2013. <http://www.archdaily.com/276225> 3 In: A pilisszentlászlói Waldorf iskola építése – interjú Lang Andrással, in: Építészfórum, 2013.02.22.,http://epiteszforum.hu/a-pilisszentlaszloi-waldorf-iskola-epitese-interju-langandrassal, utolsó megtekintés: 2013. március 31. 4 Az épületnek, illetve a majdani épületegyüttesnek ez a valósággal való nagyon szoros szimbiózisa rokon a Janesch Péter és Karácsony Tamás által tervezett perbáli fogyatékos gyermekotthon építéstörténetével, ahol legelső elemként a kerítés épült meg, majd évek alatt egymás után születtek az újabb és újabb épületek, nem előre megtervezett helyszínrajz alapján, hanem a fokozatos igényeknek és lehetőségeknek megfelelően. Ma műegyetemi építőtáborok folytatják ugyanazt a természetes folyamatot, amit egykor a kerítés építése kezdett meg.

(A cikk az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.)

The Waldorf school has been based in this village in the Pilis Hills for almost ten years. At the beginning it had some 30-40 students, but their number has increased to 200 by now. As the institution needed more and more space, building a school was a must also because of the intensive motor traffic making life here more and more stressful. As in each case of the Waldorf schools all over the world, the construction was the initiative of parents here: their community organized and realized the project starting from the purchase of the site to surveying a variety of building methods and design to providing for the financial means and carrying out the actual procedure. As a result of the modest financial potentials, the exact information about the needs of the community and the natural managing of the „participating designing” pragmatic aspects came in focus that defined the basic decisions concerning the designing process. Uprated as the inside region of the village, the upper part of the site on the periphery was developed as it is near the road to Visegrád and thus could help to decrease motor traffic crossing the settlement in the long run. The compact and thus economical development form, the replacement of the initial experiments on straw and container resulting from the first donations and rational decisions by traditional longitudinal development running parallel with the level lines also minimalizing earthworks brought about the most economical solution of construction here. Prescribed in the relevant construction regulations (the minimal inclination of the roof is 30, but maximum 45 degrees) the high roof is a logical solution avoiding the longitudinal barrack-like character applied transversely in a terraced design which was an almost inevitable and formula-like consequence. Owing to the modest financial means, the reutilization of recycled materials from the demolition of a downtown building was a must also calculated in the budget as an economic necessity (the windows, illuminating bodies and sanitary ware are from a pulled-down SZÁMALK-building). The long-term concept of development embracing three buildings guarantees for the sustainability of the school construction project and the process as such in the long run. All these decisions have proven to be practical, rational and economical that Csaba Valkai – the designer, besides a parent himself – managed to utilize as fertile conditions instead of experiencing them as

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

esszé • essay

confines limiting his project. Once standing on the site of the former Pauline monastery in Pilisszentlászló destroyed by the Turkish occupation, the church is now pushed to the periphery of the village just like the new school building. Much in the same way as the former cortile of the monastery had been surrounded by buildings, the school complex made complete by the later built new units (a kindergarten and a new wing to house classrooms) will also overlook the common yard. Whereas the cortile of the monastery was defined by a wrap-around corridor, here the situation is just reversed: the classrooms face the yard whilst the communicating spaces turn outward. This analogy helps us to imagine the other three components of the final complex that still do not exist even in a blueprint. Owing to the terrain the positions of the buildings are inevitable, but will only be finalized exactly and turn into architecture if the actual needs and potentials define the same intentions of construction that resulted in the birth of the first building. We may know already that the recently built school building is to house the worskhops of the future complex. This information helps to understand the compromises of the present situation: the dead-end street-like lounge half sunk underground and the classrooms lacking ideal proportions and light or the yet non-existing open and closed spaces belonging to the school would also enrich the relations of exterior and interior spaces. Four classrooms in the building and in the Waldorf-schools are a must: here the galleried eurythmia-room (an important communal space for physical education, movement and dance) as well as the ancillary water blocks are housed here, all of them opening from the lounge parallel with the slope lines of the terrain. Mass formation follows the system of spatial structure, a larger and five smaller saddle roofs pushed together and perpendicular to the inclinations of the roofs to break up the appr. 550 square metre compact building into smaller units by a saddle roof with a hardly visible inclination and thus to create a seemingly neutral structure. The concept (beyond creating spaces in accordance with the Waldorf principles

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

and mass formation emphasizing the independence of the classrooms) primarily created a framework into which it moved into later on – among others by the „interior design” of the classrooms, painting and decorating them – to create a visual environment in line with the educational methods applied by the school. The pragmatic process, however, only seemingly lead to a purely pragmatic building. A large number of connotations, analogies and parallels overwrite the obvious and strict limits of interpretation. Although the clustered roofs are logical consequences of regulations, one cannot help noticing the abstract creature-like character of the building body resembling children’s drawings: the „head” being the eurythmiaroom, whilst the „body” is made up by the row of the five identical tracts (four rooms and a service block). This kind of organic creature-like design is a far cry from the direct mimesis typical of Hungarian organic architecture defining Waldorf-school architecture as it does not prescribe and determine, but also allows for this interpretation. There is a world of difference between determination and allowance: it is especially significant in the case of a Waldorf school propagating the equality of emotional, intellectual and practical affinities. Here also other interpretations can prevail in a natural way as the clustered houses seem to be a working association as the overwritten versions of the traditional village-scape of Pilisszentlászló. The formation resulting from the application of saddle roofs does not only define the exterior. Whilst lending a unique archetypal house form to some of the rooms, it also emphasizes their individual identities, and in the longitudinal lounge the section of the structure made up by the house forms standing next to each oter is also visible. Whilst in the rooms the shapes of the roof planes refer to an actual interior house form, the undulating roof form of the lounge opens up an abstract spatial world. Undoubtedly a most exciting space of the building is the one opening up the logic of organization and initiating us into its secrets. Here the pragmatic aspect resulted in „by-products” and thus brought about an excitingly

esszé • essay

abstract space that fits the building into the series of well-known contemporary experiments. Sou Fujimoto’s „7/2 House” project in 2006 divided the inner sphere of seven archetypal clustered house designs into two parts, making the structure of the building perceptible by inner confines distanced from the furrows and backbones, in a similar way a sin the Pilis example. The spatial outcome is similar too, but what counts as a conceptual experiment for Fujimoto turns out to be primarily a consequence here in Pilisszentlászló as a result of a series of practical decisions. Also known in the practice of Hungarian architecture, the application of additive archetypal forms is an architectural twist expressing and reinforcing the regional binding of buildings that are alien in their context because of their dimensions or functions. Designed by Péter Sugár, the Tolcsva-based Oremus (2000) and Villány-based Sauska winery (2007) are examples of humanizing large-span spaces breaking them down into components that are landscape-friendly in their scales, whilst also carrying reminiscences of presshouses. The same solution int he case of Laposa winery designed by Péter Kis (2010) is an analogy independent of architecture: the press-house forms transformed into the forms of lava flows appear on the butt elevations. These two examples strikingly differ from each other as far as their architectural basics are concerned, and yet they share the strategy – chosen because of regulations, the character of the location or for other reasons –, which resulted in an exciting, to some extent emotional formation also expressing the wish to bind locally. The case of the building in Pilisszentlászló, however, appears to illustrate quite the contrary: the high-roofed archetypal form here expressing or more precisely creating regional attachment was born as a result of pragmatic decisions. As an achievement instead of a preconception, or preferably as a result and consequence, an unusual architectural behaviour is exemplified here which is significant because compared to Hungarian examples we have come to know as regional ones in the past 15 or so years it represents and creates an identifiable local identity in an indirect way.

Szegő György: A „Goetheanum-másolatok” védelmében Az építés sodrában nem feledkezhetünk meg a Waldorf oktatás misztikájáról. Hamvas szerint „minden tettnek szakrális művelésnek kell lennie. Az éber tett, amely elhatározással művel, egyre gyarapszik; az erő a tevékenységből táplálkozik, s egyre erősebbé, hatalmasabbá válik” (Scientia Sacra, Magvető. 1988). Tóthfalusi Anna fűzte ezt hozzá a pilisszentlászlói iskola terveihez az Antropozófia folyóirat Rudolf Steiner 150 éve jubileumi számában (22. évf. 1. sz. 46-47.o.) Helyi képeket is felvillantott: „a székelyszáldobosi Irma pityókás kenyérsütést tanít a Pilis-Mű-ben. A Waldorf-óvodák varázslatos szertartásától igen különböző a mi poénkodással álcázott félszegségünk, amivel ehhez a misztériumhoz közelítünk. És felmerül bennem a kérdés: miért is teszik a bölcs székelyek e messzi földről érkezett, az anyagi világgal való kötődést legerősebben hordozó burgonyát a fénymagokból készülő kenyerünkbe?” Önkritikus, féltő szavak. Hasonló analógiát érzékelem a Szabó Levente által idézett Vekerdy Tamás-cikkben is (Mit érnek a dogmák? Octogon 2013/1. 29. o.) A tanár úr nem építészetről, de az építés drámájáról ír. Arról, hogy milyen előzmények után jutott tető alá az iskola. A leégett szalmabálákról, az elvetett Magortherm könnyűbeton változatról, a kelenföldi Számalk-bontásból hozott nyílászárókról, a Magnetbank támogatásáról. Soraiban benne van a szeretet, és a kenyérbe sütött krumpli is, Tóthfalusi Anna kétkedő példázatai. Kérdeztem Vekerdy tanár urat magáról a házról – azt felelte: „minden benne van abban a cikkben.” Ott így összegzett: „Az épület Waldorfot lélegzik.” A legjelentősebb magyar szakember állítását nincs ok megkérdőjelezni. Ám ezt nem építészeti véleményként fejti ki, az építés drámáját méltatja. A korábbi Waldorf-iskolákat „kicsit lehangoló rutin” minősítéssel summázza. Az imént idézett jubileumi Antropozófia

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

esszé • essay

szám 41. oldalán Ertsey Attila egy egész építészet programját adja: „A második Goetheanum rejtély. Egy üres barlang, amely arról beszél, aki nincs itt. Talán jövőbeli feladatunkról beszél, egy még érthetetlen nyelven, az építés drámája itt is eleven történet.” Azért is, mert előzőleg az első Goetheanum drámájáról ír. Arról, hogy az olyan, mint a jeruzsálemi Templom, és „a templom-legenda írja le, hogy Salamon, mint az ábeli ág leszármazottja, rendelkezett a kozmikus bölcsességgel. Önmaga azonban nem volt képes a Templom megépítésére, ezért megbízta Hirámot, a Káin-ivadékot, aki képes volt rá. Hirám tudta egyedül kiönteni az érctengert, azt a medencét, mely a templom előterében állott, és amelyben a hét bolygó fémeit olyan arányban kellett összekeverni, hogy a keletkező keverék áttetszővé váljon. Ez a titkos recept, az arány Ég és Föld összhangjának, a harmóniának ismeretét jelentette. Ezzel az ismerettel kell minden építésznek rendelkeznie, hogy az épület a harmóniát valósítsa meg, ami mai nyelvre lefordítva az individuális és a szociális szükségleteknek való megfelelést jelenti…” Az olvasó ítélje meg, egy Waldorf-iskola építése engedhet-e ebből a maximumból. Dönthet, ez a mérce idejétmúlt-e, vagy netán már Hirám eredeti legendája is egy new age-sztori? A Szabad Gondolatban Kálmán István lábjegyzetét válaszként olvasom: „egyre gyakrabban lép fel az emberek tudatában az »emberközpontúság« gondolata, hogy az embernek kell a társadalom középpontjában állnia. A valóság azonban az, hogy nem az ember van a társadalom, vagyis a szociális organizmus középpontjában, hanem az emberi én-tevékenység, ami az embert az állati létből az emberlétbe akarja fölemelni. Az emberközpontúság absztrakt gondolata azonban arimáni sugallat, ami a létesülésben levőt statikussá akarja merevíteni…” (2013/1. 39. o.) Ezt a statikusságot akarja feloldani az euritmia: „A tulajdonképpeni dallam eleme jól összehasonlítható a plasztika elemével. A plasztikus elem térben, a melodikus időben rendezett. De akinek van érzéke az időbeli tájékozódáshoz, fürge és eleven benne, rá fog jönni, hogy a dallam elemében egyfajta időbeli plasztika él.” (Steiner GA 301) A korábbi „Goetheanum-másolatok” dallama számomra közelebb áll az üres barlang misztikájának végtelen gazdagságához, a létesülésben lévő – iskola / iskolás – fölemeléséhez. Ez a funkció.

György Szegő: In Defense of the „Goetheanum-Replicas” In the drift of construction we should not forget about the mystics of Waldorf education. The jubilee issue of Antropozófia (22nd year, No. 1) Attila Ertsey publishes an entire programme of architecture: „The second Goetheanum is a mystery. An empty cave which speaks of someone who is not among us any more. It may as well speak of our future task, in a yet uninterpretable language, the drama of construction being a lively story here.” Also becuse previously he wrote about the drama of the first Goetheanum saying that it is much like the Temple in Jerusalem. „This is the secret formula, which meant the knowledge of the proportions of the Heavens and the Earth, which is harmony itself. Every architect must possess this kind of knowledge to be able to construct buildings that realize harmony, which is translated into today’s language as the capacity to meet the individual and social needs…” Let the reader assess whether the construction of a Waldorf school could compromise and aim for less than this maximum. Can it make a decision, is this standard outdated or is it the case that already Hiram’s original legend has proven to be only a New Age-story? „The components of the actual melody are handily comparable with that of sculpture. The sculpturesque element is spatially organized, whilst melody is temporarily.” (Steiner GA 301) To my mind the melody of the earlier „Goetheanum-replicas” is closer to the infinite richness of the mystics of the empty cave and thus to the elevation of the school/schoolchildren being born right now.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

Építészet / design: Valkai és Fia Kft. Építész / architect: Valkai Csaba Belsőépítészet / interior design: Valkai Csaba, Ükös Tamás, Kattner Kriszta – Valkai és Fia Kft., Studio Concept Statika / structure: Dr. Hortobágyi Zsolt – Hortobágyi Mérnöki Bt. Épületgépészet / technical installations: Oltvai András – Art-Tax Szolgáltató Szövetkezet Elektromos tervezés / electrical engineering: Rudolf János – PVV-BITECH Kft Közmű / public utilities: Poroszlai József – P+P Consult Mérnöki Iroda Kft Beruházó / client: Kékvölgy Zrt. Kivitelező / main contractor: ARCHIKEL Kft.

esszé • essay

Dallamtöredékekből kortárs zenepalota Contemporary Music Palace from Melody Fragments BMC – Budapest Music Center • BMC – Budapest Music Center Építészek / architects: Gőz Dorottya (diplomamunka), Chehodez Abdel Rakim, Taraczky Dániel, ART1st Design Iroda Szöveg / text: Barabás Márton

Fotók / photos: Bujnovszky Tamás

Jelentős új kulturális helyszínnel gazdagodott Belső-Ferencváros. A budapesti zenei élet pedig egy olyan kortárs reprezentatív intézményt kapott, amelyre évtizedek óta igény van. A szocialista korszak 3T kultúrpolitikájának tűrt, tiltott helyzetével szemben a Ligeti, Kurtág és Eötvös fémjelezte kortárs vonalat ma idehaza is sikerre vihetik Jeney Zoltán, Tihanyi László, Reményi Attila, Bozay Attila, Dubrovay László és az őket követő generációk. A folyamatos szellemi jelenlét, a korszerű, hangfelvételekre is alkalmassá tett hightech akusztikai terek, a variábilis pódiumok és a színpadtechnika az alkotói krea-tivitáshoz, a lemezfelvételekhez is egyedülálló lehetőségeket nyújt. Ugyanakkor a mindezeknek otthont adó felújított ház példaszerűen illeszkedik környezetéhez.

A BMC előzőleg a Bachman Gábor tervezte posztkonstruktivista-posztmodern egykori NANE Galériában, egy Lónyai utcai, üzletnyi méretű, kétszintes irodában működött. Az orosz konstruktivisták munkáit újraértelmező kreatív tér egy szürke bérházban, annak építészeti közegét totálisan ellenpontozva jött létre az 1980-as évek végén. A Mátyás utca – Imre utca sarkán álló új épület, vakolatától megszabadítva néhány évig különös rejtélye volt a Nagycsarnok környékének. Olyan volt ez a födémek és nyílászárók nélküli ház, mint az Orosz István grafikáin látható, paradox terű romépületek. Így, szerkezetéig visszabontott, lecsupaszított állapotban erősebben jó arányú, szép házat idézett. Jól látható volt a 19. században még gyakran alkalmazott vegyes, tégla és kőbányai vagy budafoki mészkőből készített falazás.

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

esszé • essay

Évekkel ezelőtt eldőlt, hogy itt lesz a Budapesti Zenei Központ új székháza. A felújítás nem a korábbi, Bachman tervezte régi iroda radikális építészeti megoldásait követte, hanem – tiszteletben tartva a klasszicista, eklektikus-historikus építészeti környezetet – az épület adottságaiból indult ki, megtartva a hely épített értékeit, a vegyes falazástól az utcatáblákig. A kívülről kétszintes ház továbbra is jól illeszkedik az Imre utca – most hirtelen még kopottabbnak látszó – kétszintes házaihoz. A Mátyás utca felőli oldalra is átfordul a régi Pestet idéző lépték. Csak a sarkon történik valami más, valami váratlan. Itt kinyílik a falazat és láthatóvá válik az épület belseje. Hajópalánkokhoz hasonló lemezek határolják el a helyreállított historikus épületszakaszokat a megbontott belsőbe épített új épületrésztől. Itt, ezen az újólag kiemelt, hangsúlyossá tett sarkon kapott helyet a zenei központ főbejárata. A fölötte kinyíló szobákból kitekinthetünk a Dunára, a környező házakra, így a szemközti, puttókkal és füzérekkel díszített eklektikus épületre és a Corvinus Egyetem kortárs tömbjére. A felújításnak építészeti szempontból legihletettebb része az a nagy koncertterem, amit a tervezők az egykori polgárház udvarába komponáltak. Historikus épületeknél bevált módszer a tér bővítésére a belső udvarok lefedése, hasonlót láthatunk Bécsben, az Annagassén álló Haus der Musik-ban (lásd: MÉ 2009/4 – a szerk.). A Mátyás utcai felújítás során a nagyjából téglalap alakú udvarból (igazából egyetlen derékszöget sem tartalmazó, a telek adottságait követő) fedett tér keletkezett. A két hosszabb oldalon megtartották a vegyes falazású, vakolatlan falat, benne jól látható a valamikori kapu és ablak nyílásait kiváltó finom ívű téglafalazás. A nyílásokat ezen a két hosszú falon a házból bontott téglákkal, egyenetlen falazással töltötték ki, követve a vakolat alól előkerült falazási ritmust. A jobbára mészkőből emelt ablakközi falakat az emeleti körfolyosó mentén kőkonzolok és konzoltöredékek osztják ketté. A körfolyosót nem állították helyre, de a régi és újonnan pótolt konzolok jelzik az eredeti térarányokat, a gang valamikori helyét, ahogyan egy zeneműben a dallamtöredékek teremtenek

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

helyet a csendnek, a hiánynak. A közeli Művészeti Szakközépiskola tanulójaként a Kálvin tér környéki házak udvarain gyakran rajzoltunk hasonló körfolyosókat, amikor szabadtéri perspektíva gyakorlat volt a tananyag. Ezért is otthonos számomra ennek a Kálvin tértől pár percnyire lévő háznak a szerkezete, lelkisége. Az egymással szembenéző két hosszúfal tehát téglából, mészkőből épített várostörténeti idézet. Mióta Richard Long a kiállítótermekbe bevitte palakő, mészkő és bazalt kőkupacait, szabályos alakzatokat rakva ki belőlük, az efféle falfelületeket önálló műalkotásként is szemléljük. Erősíti az összművészeti karaktert, hogy az építészek keretbe foglalták a vakolatlan felületeket. A „keret” finoman elemelkedik a faltól, körülfogja a színpad, a karzat és a mennyezet felé a tégla-kő opuszokat. A vakolatlan téglák felületét homokfúvással érdesítették. Amint a nyers kőfalak megtartásának, ennek a felületkezelésnek is akusztikai okai voltak. A teremben terjedő hang minden színét visszaadja az érdes felület. Az akusztikai tökéletességet tovább fokozza, hogy a téglák egy része nem pontosan simul a fal síkjába. A vastag fal kőtömege pedig kizárja a külső hangok zavaró hatását. A színpad felőli „háttér” a történeti orgonakarzatok absztrakt rokona. A minta, a benne lévő különböző színű (fekete, fehér és matt tölgyfa), de kevéssé finom tónusú fa lemezek egymásmellettisége valamelyest kapcsolódik ugyan a hosszfalak összetett felületéhez, anyaghasználatához. De a karzat felőli oldalon csúcs-akusztikát biztosító, formailag a kottavonalakra emlékeztető, csak vízszintesen vájatolt lemezek ellenpontozó kompozíciós elemként értékelhetők. Ennek a kétszer megtört, a tetősíkot belülről követő színpadi hátfalnak kettős a funkciója: egyszerre hangvető és a gépészetet, technikai eszközöket is eltakarja. A földszinten körbefutó tölgyfa lábazat (palánk) mögé is gépészetet rejtették. Külön említést érdemel még, hogy a belső udvar nem üveggel fedett, hanem nagy teherbírású födémmel. Az ide öntött 12 darab betongerenda közeiben 1000 kg/pont teherbírású függesztésre alkalmas (riggelhető) mennyezetet alakítottak ki szcenikai eszközök számára. A

esszé • essay

gerendaközökben az oldalfalak melletti széleken tetőablakok engedik be a természetes fényt a koncertterembe. A kívülről kétszintes ház valójában ötemeletes. A koncertteremmel egy szinten és a pince nívóján, közös légtérben jazz klub működik. Emeleti karzatát felfüggesztették a fölötte lévő könyvtár födémjéhez, izgalmas teret képezve ezzel mindkét szinten, a lényeg azonban az áthallás kiváltása. Az osztott, de egylégterű tér alsó szintjén többféleképpen mozgatható és tagolható, 28 m 2-es koncertpódium kapott helyet. Ebből lépcsőzetes dobogó, zongorapódium és zenekar számára is alkalmas színpad is kialakítható. Az emeleteken két professzori apartmanban és 12 vendégszobában a koncertek vendégei, kutatók és ösztöndíjasok kaphatnak szállást. A megbontott épületsarok felső, tetőtéri szintjén tölgyfa burkolatú, a Dunára néző előadóterem található. Legmagasabb pontján 6 méteres, reprezentatív tér keletkezett, a BMC és az Eötvös Intézet által kialakított rangos nemzetközi tudományos tevékenység méltó foglalata. Már a BMC előző helyén is jelentős könyvtár állt a kutatók, zenészek rendelkezésére. A Mátyás utcai új helyszínen a klasszicista könyvtárakra emlékeztető, de a jelen és közeljövő technikai követelményeit is teljesítő könyvtárban 70 ezer kotta, 10 ezer könyv, 10 ezer CD és 10 ezer LP hallható, olvasható. Ezen a szinten van a Nemzetközi Eötvös Intézet és Alapítvány, a magyar vonatkozású kortárs zene és benne Eötvös Péter zeneszerző munkásságának – ő a nemzetközi kortárs opera legjelentősebb alakja – kutatóhelye, külön erre kialakított szobákban. Az igazgatói szoba és tárgyaló a saroktengely közepén helyezkedik el. Belső falán megmaradt a vakolatlan vegyes falazat, ahogyan az ezzel azonos szinten lévő hallban és irodákban is. Az igazgatói szobában láthatók olyan relikviák is, amik a ház feltárása során kerültek elő a térképtárból – és a vakolat alól. Egymás mellé került immár a szobabelső utca felőli sarkába a két zománcos, még a 90-es évek elején lecserélt utcatábla: Mátyás utca és Imre utca, valamint az épület helyrajzi szám táblája. A megőrzött hely szellemének további részletei a jazz klubban kialakított vendéglő közönsége előtt tárulnak fel.

The inner part of Ferencváros has been enriched with a significant new cultural venue. With this project music life in Budapest has simultaneously been presented with a contemporary representative institution which had been needed for decades now. The continuous spiritual presence, the state-of-art spaces of high-tech acoustics also made suitable for making sound recordings, the variable podiums and the stage techniques offer unique opportunities for productive creativity such as recording albums. Besides, the building facelifted to house all these nestles into its environment in an exemplary way. Erected on the corner of two streets (Mátyás utca–Imre utca), this new structure had been a mystery of the area defined by the Great Market Hall whilst it stood freed from its plasterwork for a few years. Lacking ceilings and openings, the house evoked the ruinous ones with paradoxical spaces we can see in graphics by István Orosz. Demolished to its structure and naked, this building skeleton made the impression of a well-proportioned and fine house. The walls made of limestone from Budafok or Kőbánya mixed with brick masonry were clearly visible: this method was a common practice back in the 19th century. Respecting the neo-classicist, eclectichistoricizing architectural environment, the reconstruction had the faculties of the building as its starting points and thus retained the local manmade values, ranging from the mixed-type masonry to the street signs. Appearing as a two-storey house when viewed from the outside, the structure is well adjusted to the two-storey houses along Imre Street. Its side towards Mátyás Street also features scales and dimensions evoking the old-time Pest. However, the corner presents something different, something unexpected as the masonry opens up here to reveal the interior of the building. Sheets resembling ship boards separate the restored historic building parts from the new ones constructed into the broken up interior. Here on this corner now emphasized and excelled is the main entrance to the music centre. From the rooms above it one can have a panoramic view of the Danube as well as the houses nearby, such as the eclectic one enriched with putti and festoons, and the new mass of the Corvinus

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

esszé • essay

University. The most inspired part of the reconstruction project from an architectural view is the large concert hall, which has been composed into the courtile of the former tenement house. An awarding method applied on historic buildings to expand space is the roofing of the inner courts. Similar solutions are found in Vienna, e.g. the Haus der Musik in Annagasse (see: MÉ 2009/4). During the facelifting project in Mátyás Street the more or less rectangular cortile has been turned into a roofed-in space (actually lacking perpendicular lines, which is a result of the terrain). Along the longer sides the mixed masonry unplastered walls were retained, including the finely arched brick masonry revealing the openings of the former gate and window. The openings piercing through these two openings have been filled in with recycled bricks from the same house and uneven masonry following the rhythm of the one found beneath the plasterwork. Mostly made of limestone, the walls in-between the windows are divided into two by stone consoles and console fragments along the wrap-around corridor upstairs which has not been restored to its original design, but the old and newly replaced consoles show the original spatial proportions, the former place of the corridor, just like fragments of a melody create space for silence and lack. Facing each other, the two long walls are quotations of urban history made of brick and limestone. As Richard Long moved into the exhibition rooms the piles of slate, limestone and basalt to form regular shapes we can also observe such wall surfaces as independent works of art. The Gesamtkunstwerk character is reinforced by the frame in which architects included the unplastered surfaces. This „frame” slightly elevates from the wall to embrace the brick-stone opuses in the direction of the stage, the gallery and the ceiling. The surface of the unplastered bricks has been finished and made rough by sandblasting. Just like the preservation of the unplastered raw stone walls, this surface treatment is also justified

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

by reasons of acoustics. The sound travelling in the room is returned by the rough surface with all tones and details. The acoustic perfection is heightened by the fact that some of the bricks do not precisely nestle into the plane of the walls, whilst the stone mass of the thick wall excludes the disturbing effects of exterior sounds and noises. The „background” from the direction of the stage is an abstract relative to historical organ lofts. The pattern, the co-ordination of wooden plates of two-colour (black, white and matte oak), but of less refined tones are in tune to some extent and relate with the complex surfaces and materials of the longitudinal walls. However, on the side of the gallery one can perceive plates with horizontal grooves formally resembling the lines of music sheets to guarantee top-quality acoustics also functioning as counterpoints in the composition. This twice broken stage backwall supporting and following the plane of the roof from the inside functions as a resounding surface also concealing engineering and technical equipment. The oak plinth wrapping around the ground floor (a kind of planks) also covers some of the engineering system. Well worth mentioning, the cortile is not roofed in glass but is covered with a ceiling of large carrying capacity. In between the purposefully shaped concrete beams meant for here there is a (riggable) ceiling able to carry a load of 1000 kg/point for the scenic equipment. Between the beams along the sides of the lateral walls dormers let in natural light to flood the concert hall. The house that appears a two-storey one when viewed from the outside actually comprises five levels. A jazz club is housed in the same space at cellar level just like the concert hall. Its original upper-floor gallery has been suspended to the ceiling of the library above it to create an exciting niche on both levels. The essence, however, is the redemption of overhearing. The subdivided but integral space houses on its lower level a 28 m 2 concert podium mobile

esszé • essay

and separable in various ways: it can be turned into a stepped podium, piano plinth as well as a stage also suited for an orchestra. The upper floors embrace two apartments for professors and 12 spare rooms for the guests of the concerts, researchers and students on scholarship to accommodate them. The broken-up corner of the building is wrapped in oak panelling to function as an auditorium facing the river Danube. At its topmost point a representative space has been created with 6 meter interior height to function as the worthy framework for the high-standard international scientific activities managed by BMC and the Eötvös Institute. There had already been a significant library open to researchers and musicians in the former home of BMC. The new venue in Mátyás Street evokes neo-classicist libraries, and yet meets the technical requirements of both the present and the near future with its collections of 70,000 music sheets, 10,000 CDs and 10,000 LPs that visitors can read or listen to. The same level houses the International Eötvös Institute and Foundation, the research site of the oeuvre of Péter Eötvös composer, a most outstanding figure of international contemporary opera and contemporary music of Hungarian relevance, in their respective rooms. The manager’s room and the conference room are set in the middle of the corner axis. The interior wall has retained its unplastered mixed-type masonry, just like the lounge and the offices housed on the same level. In the manager’s room some relics are on display that have been found during the exploration of the house from the map archives and from beneath the plasterwork. Two enamelled street signs of Mátyás and Imre Streets removed back in the 90s are placed here side by side in the corner of the interior near the street along with the administrative number of the building. Furher details of the preserved spirit of the site are shown to the public of the restaurant within the jazz club.

Építészek / architects: Gőz Dorottya (diplomamunka), Chehodez Abdel Rakim, Taraczky Dániel, ART 1st Design Iroda Tartószerkezetek / structures: Hensler Dezső, Csepregálovics Krisztina – Ödenburger Építészeti és Mérnöki Iroda Épületgépészet / technical installations: Barta Ervin – KLF Energo Kft., Lucz Attila - HVArC Kft. Elektromosság /electrical engineering: Sugár László – Rádiusz Electric Kft., Szalai Viktor Akusztika / acoustics: Fürjes Andor – Aqrate Kft. Megbízó / client: BMC Kft. Generálkivitelező / main contractor: Market Zrt.

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

VÁROSTERVEZÉS • URBAN PLANNING

várostervezés • urban planning

A hétköznapok klasszikus eleganciája The Classic Elegance of Everyday Theophil Hansen 200. Ringturm, Bécs, 04. 18 – 06. 14. • Theophil Hansen 200. Ringturm, Vienna, 18. 04 – 14. 06. Szöveg / text: Szegő György

Kempinski Hotel Palais Hansen, Bécs, 1873/2013, áttervezte: Boris Podrecca © Atelier Podrecca

200 éve – norvég apától, dán anyától – született Koppenhágában a 19. század meghatározó építésze. Keresztül-kasul vándorolta Európát – Athén, Berlin, Innsbruck, Verona, Velence voltak a fő állomások. De legjelentősebb hatása a bécsi Ringstrasse korszakára volt. Az Athént alakító Edward Schaubert urbanista el volt bűvölve az újjászülető görög állam nemzeti ideológiáját megtestesítő, modern-antik építészetet vízionáló Hansen-architektúrától. Az athéni tervek sikere nyomán a görög-magyar-osztrák Georg Simon von Sina báró bankcézár Bécsbe hívta Hansent, ahol az új Ringstrasse legjelentősebb épületeit valósíthatta meg: a Parlamentet, a Börzét, a Musikverein épületét, az Ephrussi, az Epstein, a Deutschmeister és a Hansen palotákat. Utóbbiak már nem klasszicizáló stílusban, hanem az olasz reneszánsz úgynevezett „bécsi stíl” változatában épültek, és nagy hatással voltak a mi Sugár úti (Andrássy út) palotáink tervezésére is. Az építész nem csak az ünnepélyes főhomlokzatokra figyelt, de nagy hangsúlyt helyezett a hétköznapi funkciókra is. Azt a premodern szellemű urbanisztikai-építészeti vonalat képviselte Bécsben, amely a know-howra, a tégla, majd az öntöttvas és a beton ipari hátterére támaszkodott, szemben a nemesi előjogokhoz kapcsolódó – földbirtokokkal és az ahhoz fűződő bányajogokkal élő – „kőarchitektúra” lobbijával. Utóbbi nem lett volna képes a bécsi és budapesti urbanisztikai ugrás kivitelezésére. Egyik főművében, a Hansen-palotában – ma újjáalakítva Kempinski Hotel – tartotta Boris Podrecca, a felújítást is tervező építész professzor a Ringturm mostani kiállításának megnyitóját – a hely szelleme itt inkább jelen volt, mint a Ring túloldalán, a kiállításnak helyet adó bank modern toronyépületében. A Hansen-palota / óriásszálloda az 1873-as bécsi világkiállításra épült, társtervezője Ludwig Förster, aki a pesti Dohány utcai zsinagógának is építésze volt. A szállodát két év után rendőrségi központtá alakították, 1941 után irodaépületként funkcionált. 2013-ban nyílt meg újra szállodaként. Hansen 15 éven át tanított az ugyancsak általa tervezett bécsi Kép-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

Th. Hansen: A bécsi Parlament, 1874, metszet © Archiv Parlament

zőművészeti Akadémián, amely akkoriban az építészképzésének is helyet adott. Több magyar építésznek – köztük Czigler Győzőnek is – mestere volt. Az egykori Monarchia számos, Hansen nevéhez fűződő, kevésbé ismert épületét és modernizáló – a párizsi Haussmann báró bulvár-építő nyomában járó – várostervet veszi sorra a kiállítás. Például a brünni (Brno) Ringstrasse kialakítását és rajta a Palais Pražák Hansen tervezte épületét – amely ma az Iparművészeti Múzeum –, a brünni Palais Klein, valamint a morva Tartományi Kórház és kápolnája épületeit. Vagy az ukrajnai Lemberg (Lviv) Invalidusok Házát, Kelet-Európa legnagyobb középületét, amelyben ma az Ukrán Katasztrófavédelmi Egyetem működik. Ugyancsak szinte önálló város léptékével bír Hansennek és Försternek az az egyszerre északi moderneket előlegező, iparművészetében pedig a bizánci kézművességet idéző – ma a bécsi Hadtörténeti Múzeumnak helyet adó – óriási kaszárnya-komplexuma, amelynek további kortárs hasznosítását a most átadott bécsi Központi Pályaudvar közelsége teszi aktuálissá. Kapcsolódó események: AzW: Hansen 200 előadássorozat; MAK: Hansen, a formatervező építész kiállítás; Képzőművészeti Akadémia: Hansen építész rajzi hagyatéka, kiállítás; Otto Wagner Postsparkasse: Hansen, a Zinzenpalais, a körút építészete, kiállítás; Weiden, Betzirkmuseum: Hansen evangélikus iskolája, kiállítás; Hansen-Palais/Kempinski Hotel, dán gasztronómiai kínálat Bővebb információ: http://www.theophilhansen2013.at

Theophil Hansen travelled all over Europe with stopover in Athens, Berlin, Innsbruck, Verona and Venice. However, his most influential period was that spent in Ringstrasse, Vienna. Edward Schaubert, the urbanist and designer of Athens was fascinated with Hansen’s architecture representing the modern-antique architecture excellently embodying the national ideology of the re-born Greek state. As a result of the success of the designs for Athens, the Greek-Hungarian-Austrian-born count Georg Simon von Sina a bank ceasar invited Hansen to Vienna, where he was to construct the most important buildings of the new Ringstrasse: the Parliament, the Stock Exchange, the Musikverein, the Ephrussi, the Epstein and the Hansen palaces.

várostervezés • urban planning

Történetiség és költőiség history and poetry Karl Friedrich Schinkel - Kunsthalle der Hypo-Kulturstiftung, München 2013. 02. 01 - 05. 12. Szöveg / text: Pálinkás Edit

Carl Emanuel Conrad: Rotunde des Museums am Lustgarten, 1830 után, Stiftung PreuSSische Schlösser und Gärten Berlin-Brandenburg, Foto: Roland Handrick

A berlini Kupferstichkabinett nemzetközi együttműködésben megvalósult, nagyszabású Karl Friedrich Schinkel (1781–1841) kiállítása az ismert építészeti, történeti és esztétikai szempontok mellett vizsgálja az életmű európai jelentőségét, hozzájárulását Poroszország gazdasági fejlődéséhez és a korabeli történeti gondolkodás átalakulásához. A vándorkiállítás a Schinkel korszakát meghatározó szellemi hátteret is áttekinti, hogy ennek tükrében kísérje végig elméleti és gyakorlati tevékenységét. Bemutatja azt a folyamatot, amely a történeti szemlélet megjelenésével, Hegel, Schlegel, Humboldt történetfilozófiai gondolatainak jegyében egy innovatív alkotó műhelyében teljesedett ki. Schinkel alakján keresztül ragadja meg azt a világfelfogást, amely szerint az ember és a művészet csak a szellem kiteljesedésének történeti folyamatában szemlélhető a maga teljességében. A különböző művészeti ágak és témák összekapcsolásával a kiállítás sajátos narratívát követ. Építészeti, belsőépítészeti, iparművészeti tervek, makettek mellett festmények, grafikák, díszlettervek, fantáziaképek egymást erősítve szerepelnek, amelyek között olyan művek találhatók, mint a Varázsfuvola díszlettervéhez készített vázlatok, a Gótikus katedrális a sziklán című olajfestmény, az Altes Museum modellje, vagy Moszkva égését ábrázoló dioráma rekonstrukciója. Az utóbbi fontosságát mutatja, hogy a kiállítás berlini megnyitóját Moszkva égésének 200. évfordulójára időzítették. Vibráló fényeivel, mozgó figuráival és háttérzenéjével Schinkel kísérlete a kortárs, történelmi jelentőségű események bemutatására még a számítógépes animációk korában is magával ragadja a látogatót. A Schinkel Múzeum létrehozásának gondolata egészen 1842-ig nyúlik vissza, amikor IV. Frigyes Vilmos porosz király megvásárolta Schinkel művészi hagyatékát (3000 vázlat, 14 olajfestmény). A gyűjtemény ezt követően több intézményben is otthonra lelt, köztük az 1844-ben megnyílt Bauakademie épületében is, ahol egykori irodájának három termében volt megtekinthető. Ezzel a Schinkel Múzeum az első múzeumok közé tarto-

Eduard Gärtner: Die Bauakademie, 1868, Nationalgalerie, Staatliche Museen zu Berlin, Foto: Jörg P. Anders

zott, amelyek egyetlen művész életművét gondozták. Többszöri költözést követően Schinkel öröksége 1992-től a berlini Kupferstichkabinett önálló gyűjteményi részét képezi. A nagyszabású, két helyszínen is megrendezésre került kiállítás a 2009-ben indult Schinkel Öröksége kutatási projekt záróeseményeként valósulhatott meg. A Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium által támogatott kutatási projekt keretében került sor a berlini Kupferstichkabinett-ben őrzött, több mint 6000 műből álló Schinkel gyűjtemény katalogizálására és digitalizálására. A kiállítás egyik különtermében a közönség számára is elérhető volt az archívum képanyaga, valamint a tudományos kutatás eredménye. A Kupferstichkabinett múzeumfilozófiai koncepciójának megfelelően a Staatliche Museen zu Berlin internetes oldalán (www.smb.museum/schinkel) bárki számára elérhetővé vált Schinkel műveinek online katalógusa, ahol a teljes gyűjtemény képanyaga és alapadatai megtekinthetők. A kutatás másik alappillérét a művészettörténeti elemzés és művészettechnológiai vizsgálat adta, amelynek fókuszában elsősorban Schinkel történeti szemlélete állt. A kutatási folyamatot számos konferencia, publikáció és előadás kísérte, amelyek a korai historizmus jellegzetességeinek vizsgálatával foglalkoztak, különös tekintettel a múlt emlékei felé forduló világfelfogás Schinkel munkásságában tükröződő változásaira, a műemlékvédő és a várostörténeti szemléletmód kialakulására.

The exhibition not only dedicate itself to aspects of Schinkel’s oeuvre regarding the history of architecture and building aesthetics; rather, the entire Schinkel art universe is investigated with special attention given to the transformation achievements of the early historism period. Prior to the exhibition, the Federal Ministry of Education and Research has promoted the Schinkel’s Legacy project that examined Schinkel’s comprehensive estate of works kept in the Kupferstichkabinett.

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum utóirat • post scriptum

Kápolnák a „másik Magyarországnak” Chapels for the „Other Hungary” Sajóhídvég, Kesznyéten, Mátramindszent • Sajóhídvég, Kesznyéten, Mátramindszent Építész / architect: Kovács Ágnes Szöveg / text: Sulyok Miklós Fotók / photos: Kovács István Zoltán, Sulyok Miklós

Kölcsönvenném Bukta Imre nagysikerű kiállításának címét, hogy érzékeltessem, milyen közegben születtek, „élnek” Kovács Ágnes kápolnái. Az olvasó írásom utolsó soraiban találja a miértet. Kovács Ágnes az utóbbi nyolc évben három kápolnát tervezett ÉszakkeletMagyarországon: Szent Jakab kápolna, Sajóhídvég; Szent Erzsébet kápolna és Cigány Missziós Központ, Kesznyéten; Szűz Mária kápolna (más néven Barakk kápolna vagy Recski emlékkápolna), Mátramindszent. Mindhárom Kuklay Antal atya kezdeményezésére, szellemi és nem egyszer gyakorlati irányításával épült. Kuklay Antal majd négy évtizeden át volt az éppen Sajóhídvég és Kesznyéten között fekvő, mára gyakorlatilag zömében cigány lakosságú Köröm község plébánosa. 1957-63 között börtönt szenvedett, irodalomtörténészként Pilinszky János barátja és költészetének kutatója, művészettörténész diplomával a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény létrehozója. Tág látókörű, az irgalmat gyakorló ember, akire sokan hallgatnak. Az építész a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájában és Kapy Jenő posztgraduális tervezői szakmérnöki kurzusán sajátította el mesteriskolás fokon az építész mesterséget. Sokáig Rudolf Mihály irodájában dolgozott, jelenleg pedig Sárospatakon tervez, elsősorban a műemléki felújításokat. Magát a Miskolci Építész Műhely negyedik generációjához sorolja – és valóban, a kápolnákon világosan tetten érhető a csoport regionalista építészeti szemlélete. Nem véletlenül öltöttem egymásba mondataimat: az idős pap és a fiatal építész tevékenysége mint erős varrás öltései fonódnak egymásba a három épület létrehozásában. A kápolnák közös jellemzője az alaprajzi egyszerűség, ami nyugalmat, világosságot eredményez, kis méretük – huszonöt illetve harmincöt négyzetméteres terekről van szó – és harmonikus formálású belső terük otthonosságot teremt. A kis közösségekhez arányos épület mindhárom, de ezekben a falvakban ez nem is lehet másképpen. Építészeti formálásuk szerény, belső tér és épülettömeg közvetlen összefüggésben áll. Ez alól részben kivétel a kesznyéteni ház, ahol a kiszolgáló helységek megbontják az épület egyszerű harmóniáját. Gyönyörű építészeti alázat példája mindegyik. A sajóhídvégi és a mátramind-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

Szent Erzsébet kápolna és Cigány Missziós Központ, Kesznyéten

utóirat • post scriptum szenti kápolna a sátortetős archaikus ház-formát, a kesznyéteni épület a kerektemplomnak Magyarországon az Árpád-kori templomépítészetből emlékezetes típusát alkalmazza. Vajon mi lehet az építészeti formálásnak az a minimuma, amikor még építészetről beszélhetünk? Nagybetűs építészet-e egy falusi tejcsarnokból kialakított kápolna? Egyáltalán a milyen, vagy a mi kérdése itt az előbbre való? Meggyőződésem, hogy lehet egy kápolna bármilyen kicsi, ha közösség építteti, ha az építész arányérzékkel tervezi, a legegyszerűbb anyagból legyen is, szent hely lesz. „Ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok köztük” – mondta Jézus tanítványainak (Máté evangéliuma 18,20) A templomépítésre még inkább igaz, mint az egyéb építőtevékenységekre, hogy az építész nem a rendező, hanem a közös cselekvés egyik szereplője. Nemcsak azért, mert itt az emberen túli lényeg, Isten is „játszó személy”, hanem mert a közösség, az ő léte, szándéka, ereje hozza létre a templomot. Ezt a három katolikus közösséget Kuklay Antal vezette a templomépítések során. A belsőépítészeti kialakítás, nevezetesen a berendezés és bútorozás mindhárom épületből hiányzik még nekem, aki a ház esztétikumát is értékelem. A szerény, ma még a hívek hazulról hozott bútoraiból álló berendezést egyszer felváltják majd a méltóbb, tartósabb templomi padsorok. A Recsktől húsz kilométerre fekvő Mátramindszenten a recski munkatábor rekonstruált büntetőbarakkjának mintájára épült Szűz Mária kápolna gerendavázas szerkezetű, téglakitöltéssel, téglapadlóval. A kívülről ún. bőrdeszkával borított épületet belülről vakolatlan téglákkal falazták, minden téglára a kommunizmus áldozatainak neve került. Nyitott fa fedélszék, spártai egyszerűségű belső tér, három darab, négyzetes felül elhelyezett ablak, apró faoltár, az oltárfalon Orient Enikő textilművész munkája a jelmondattal. Alaprajzi mérete, 5x7m, a Schönstatt Családmozgalom anyakápolnájának alaprajzát veszi át, kegyképének másolata az oltárkép, jelmondata áll az oltárfalon, így helyes, ha a mozgalomalapító Joseph Kentenich atya gondolatait idézzük: „Mi a Szentély? Egy hely, ahol az ég a földet érinti! A szentély és benne Mária - ez nem lelkipásztori trükk. Az otthonosság kegyelme nem pszichológiai stratégia. Szentélyünk olyan kegyhely, ahol Isten szeretete megérinti a földet. És mivel ez így van, ezért itt van az otthonosság , lelki átalakulás és apostoli gyümölcsözőség kegyelme. /.../ A hely nem önmagától hat, csupán a jelenléte által, mint egy gyógyszanatórium vagy mágikus tárgy. A hely azáltal hat, ha szeretet van benne, ha itt az emberek felszabadítják magukat a közösség iránti szeretetre, ha megtapasztalják: Isten jelen van, szeret és küld engem. Az otthon a szeretetet jelenti. Valakinek otthont ajándékozni

Szűz Mária kápolna, Mátramindszent

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum annyit jelent, hogy bevonjuk személyes szeretetünk terébe. Ez csak akkor megy, ha önzetlenül, számítás nélkül szeretünk.”1 A kicsiny kápolna egy 1940-ben épült, a tulajdonosok által most közösségi házzá átalakított vidéki kúria és orvosi rendelő kertjében áll, a falu szélén. A szomszédságában lévő egy hektáros nádast a Mens Sana Alapítvány számára meditációs, lelki gyakorlatos parkká alakították át az Ars Topia Alapítvány tájépítészei. Ők azok, akik Herczeg Ágnes vezetésével már tizenöt éve folytatják a székelyföldi fürdő- és közösségépítő kalákákat (lásd MÉ2006/1 – a szerk.), amiért 2011-ben elnyerték a Torsanlorenzo nemzetközi tájépítészeti díjat. Mátramindszenten a meditációs park mélyen fekvő, vizes területén már hat ilyen kalákát szerveztek. „A víz az élet hordozója, s ha alázatos módon fordulunk hozzá, az egyén, a közösség és a táj gyógyulását hozza. Egy ilyen munka után az ember a vízre nem tud másként tekinteni, mint a legnagyobb kincsre.” írja Herczeg Ágnes.2 A kesznyéteni Szent Erzsébet kápolna a Cigány Missziós Központ része. Ezt a belgiumi Aalst város építőipari iskolájának diákjai építettek, belga állami támogatással, önkéntes munkában, az Egri Érsekség anyagi támogatásával. Őket is Kuklay atya szervezte ide, miután hasonlóképpen fölépítették a körömi cigány óvodát és a kiscsécsi missziós központot. A kápolna köralaprajza a közösség egy középpont felé irányulását hangsúlyozza, s ez a szépen formált, bélletes ablakokkal gazdagon megvilágított belső térben jól érvényesül, bár a bútorzat itt sem készült még el, és a rotunda külső vakolata is hiányzik. A centrális épület tömegét és tagolását a külsőben nehezen értelmezhetővé teszi az építési programban meghatározott oktató és szociális foglalkoztató terekből adódó kényszerű kompromisszum. Az utcai homlokzaton itt is Jáger Margit kerámia domborművét találjuk, Szent Erzsébet-ábrázolással. A sajóhidvégi Szent Jakab kápolna apró épülete eredetileg tejátvevő, köznépi nevén tejcsarnok volt. Kovács Ágnes minimális építészeti „varázsütése” barátságos és szent hellyé avatta a közönséges építményt. Nem tudok rá jobb szót, mint nőtt, nemesítő építészet. Ha jön majd egy 22. századi Janáky István, hogy felkutassa az építészeti szépség időközben született rejtekeit Magyarországon, biztosan rátalál Kovács Ágnes megejtő szépségű miniatűrjére. Nem tett mást, mint sajátos kontyolt, oromzatos magastetővel humanizálta az ötvenes évek kereskedelmi típusépületét, teljes sikerrel. Az oromzatot Jáger Margit Szent Jakab-kerámia domborműve díszíti. Sajnos nem készült még el a tervezett harangláb, bár maga a harang megvan már. Jegyzetek: 1 http://kentenich.schoenstatt.hu/kentenich/eletrajz/9/miszentely-egy-hely-ahol-az-eg-foeldet-erinti 2 (http://www.arstopia.hu/uj/kalaka1.htm) Szent Jakab kápolna, Sajóhídvég

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

utóirat • post scriptum

Nemrég zárt be Bukta Imre Másik Magyarország című tárlata a Műcsarnokban. Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora telitalálattal írja a kiállítás vezetőjében: „Létezik egy másik Magyarország, amelyről alig tud valamit a külvilág, amely ritkán ad témád a bulvármédiának, amelyet a külföldiek közül kevesen fedeznek fel, sőt mi, itt élő magyarok sem szoktunk figyelni rá. Bukta Imre művészete erről a másik Magyarországról szól. Arról a bizonyosságról, amit a föld szaga jelent. A vetésről és az aratásról, a teremtés, az élet, az Isten-keresés roppant kihívásáról. A hagyomány erejéről, a hétköznapokról...” A szintén az északkelet-magyarországi régióban élő és dolgozó Bukta kiállításának központi installációja éppen az építészet, a falusi kocka családiház metaforájával jeleníti meg ezt a Magyarországot. A közös házat, a hazát. Kovács Ágnes falusi kápolnái ennek a másik Magyarországnak épülnek.

Ágnes Kovács has designed three chapels in the past eight years in the North-East of Hungary: St Jacob’s in Sajóhídvég; St Elizabeth’s Chapel and Gipsy Missionary Centre in Kesznyéten; the Virgin Mary’s Chapel (also known as Barracks Chapel or Memorial Chapel of Recsk) in Mátramindszent. The common feature of these chapels is the simplicity of their horizontal plan, which resulted in calmness and clarity, their modest dimensions – only covering 25 or 30 square metres – and harmonious interior designs that bring about the homey feeling. Each of the three buildings is proportionate with its respective small community, and in these villages it could not have been in a different way either. Their architectural forms are modest, the interiors and the exterior architectural masses are in direct interrelationship. A partial exception is the building in Kesznyéten where the ancillary rooms break up the simple harmony of the whole structure. Each design is an exemplary work of beautiful modesty. The chapels in Sajóhídvég and Mátramindszent

employ the archaic house design with a tent-roof, the one in Kesznyéten evokes the memorable type of round churches typical in Hungarian ecclesiastical architecture back in the era of the Árpád dynasty.

A Miskolci Építészműhely jelenéről átfogó írást közlünk a következő, 2013/5. lapszámunkban - a szerk.

Székforgató – Újabb kutatások a térről chair-twister – New Researches Concerning Space A képzetTtársítás csoport előadása, Miskolc 2012. 12.13. • Association group miskolc 13. 12. 2013 Szöveg / text: Miskolczi Ernő

Fotó / photo: kiss tanne istván

Talán szerencsésebb gyorsan átlapozni a „tér” címszót a Wikipédiában, mert a laikus elme a galaxisklaszterek által kifeszített tér modellrajzánál elborzad. A körénk görbülő tapasztalati világ behúzódik a fizika, a szuperszimmetriák, a húrelmélet mögötti sötét sarokba. A neurológia nem is olyan régen kezdte leírni a rezonancia és az intuíció jelenségét. Talán tudjuk, hogy mitől válaszolunk akaratlanul is cselekvéssel a másik ember mozdulataira, arckifejezésére. Az agyunkban hol találhatók azok a hálózatok, amelyek ezeket a működéseket beindítják, vagy csak végiggondolják. S bizonyosan azt is vizsgálják valahol egy tanszéken, hogyan rezonálunk akaratlanul is egy tér megtapasztalására. A képzetTtársítás nevezetű szabad összművészeti társulat ilyen kísérleti intézet: a tér megtapasztalásának rezonanciáira és intuícióira szerveződött. A produkció létrejöttének első mozzanata, hogy a társulatvezető bejárja a választott teret: lépése-lélegzése lelassul, ha a terem az ünnepélyességet sugallja, mozgása nyitottá-kalandozóvá válik, ha a terek egy másik füzére így hívja magával. A megtapasztalás érzéki együttesét annak elemeire bontása követi: mozgások, zeneiség, szavak, vizuális elemek. Így adódnak anyagminőségek, ritmusok, színek, így adódik a soron következő produkcióhoz költő, táncos, zenész, képzőművész. Az összeszerveződés szakaszában minden résztvevő a maga intuitív jelenlétét osztja meg a többiekkel, rezonanciákat keltve. Kapcsolatok, gondolatok, műfajközi formák keletkeznek. Az egymás felé fordulások egy mag köré, egy kulcsszó köré rendeződnek, a produkció címet kap. Aztán a kibomló improvizációknak helye lesz a dramaturgiai vázlatban. Így történt ez a képzetTtársítás negyedik fellépésekor, amelynek helyszíne a miskolci Akadémiai Székház volt, alkalma pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (egyetlen) területi csoportjának eseménye: Kuklay Antal székfoglaló előadása szelleméhez legközelebbi témájáról, Pilinszky költészetéről. Az akadémiai esemény ünnepélyes hömpölygését ez

alkalommal azonban átrendezte a társulat. A Székforgató című produkció már az előtérben megkezdődött, Bodonyi Csaba, a területi csoport elnöke az előcsarnokban a kortárs művészeti esemény körébe vonta az érkezőket. Rudolf Mihály építész megszólaltatta a többször funkciót váltott historizáló épület köveit, Fecske Csaba, az akadémia egyik tagja pedig alkalmi versében a nagyságról tett néhány ironikus megjegyzést. Az előadóterembe érve színpadi fények és az egyes bársonyszékek helyén szoborposztamensek fogadták az érkezőket. A posztamenseken három szobor, arany, ezüst, bronz, mindegyik egy-egy táncos, kortárs tánc

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

vagy néptánctudású fiatal művész. Ahogy a maga improvizatív, stílushoz kevéssé tartozó hangjával megszólalt egy-egy hozzájuk rendelt hangszer, szaxofon, zongora, cselló, úgy tartották meg a maguk bevezetőjét a szobrok más-más ritmusban, mozgásrenddel keltve életre a tudománynak-művészetnek szentelt tér egy-egy aspektusát. A földszinten próza és költészet, a szigorú tudás kopogása és a laza kötöttségű poézis játéka adta az alapritmust. A szaxofon emeletre vezető hangjának improvizációjában ez a ritmuspár kibomlott, átalakult, a lépcsősor egyenletes üteméből a teret bejáró hangkaland képződött. A freskók ma már megfejthetetlen szimbólumain és a falak gipszstukkóin végigfutó tekintetet a megmozduló aranyszobor, majd az ezüst és bronz vonta magához. A három táncos-zenész páros utalássorozatot indított el: klasszikus elemek, kortárs jelek és újragondolt néptánc-mozdulatok egymásba fűződtek a térben, annak eklektikus díszleteit egyre bonyolultabb szerkezetekkel és térbeli játékokkal töltve ki. Bekapcsolódott az ének, s újra az értekező próza, az emlékezés és a költészet – már a következő jelenséghez, Pilinszkyhez közelítettünk. Hogy aztán az összes elem az akadémiai emelvénynél összetalálkozva egy közös és lendületes-ifjú tiszteletadássá váljon a már pódiumnál állók lábánál – felhangozva, majd hirtelen elcsöndesedve. Ha megriadtunk is a szuperszimmetria vagy a húrelmélet térmeghatározó absztrakcióján, a képzetTtársítás előadásának végére hasonlóképp sokdimenziós térré bővült a miskolci Akadémia nagyterme. Elmélet helyett művészi érzékenységek, egymásra-figyelések, reflexiók feszítették ki az elmúló mozdulatokból, szavakból és hangokból a csend tartotta nagy szerkezetet. „Semmi nem idézi úgy a végtelen terek érzetét, mint a csönd. Átléptem e terekbe. A hangok színt s egyfajta hangalakot kölcsönöznek a térnek. Nélkülük teljesen tiszta marad, s a csöndben valami hatalmas, mély és végtelen érzés kerít hatalmába bennünket” (Henri Bosco) Alkotók: Fecske Csaba, Rudolf Mihály, a SzIMA Miskolci Területi Csoport, Balogh Zsolt, Blaskovics Bence, Fáy Ádám, Kurunczi Ágnes, Lajhó Dorottya, Sütő Róbert, Takács Tímea.Produkciós asszisztens: Koczán Martin. Társulatvezető: Bán Ildikó.

The free Gesamtkunstwerk company named képzetTtársítás („association”) is a kind of experimental team: it has been organized around the resonances of experiencing space and intuition. The first stage of the birth of the production is that the team’s leader makes a tour of the chosen space: his steps and breaths slow down if the location suggests solem-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

nity, his motion turns open and adventurous if invited by another string of spaces. The sensual complexity of experience is followed by breaking it up into constituents: movements, musicality, words, visual elements. This is how material qualities, rhythms and colours are brought about, and this is how poets, dancers, musicians, artists to take part in the next production turn up. Relations, ideas, in-between genre forms come into being. This is what happened during the fourth performance of képzetTtársítás hosted by the Miskolc-based Akadémiai Székház (Academic Centre) on an occasion of the single regional group of the Széchenyi Academy of Literature and Art: actually it was Antal Kuklay’s Chair-Twister on his chosen topic about Pilinszky’s poetry, which is the closest to his spirit. On the stands there are three sculptures, of gold, silver and bronze, each being a dancer, a contemporary dance or folk dance artist. As the musical instruments – saxophone, piano, cello – related to them produce music in their own improvising way hardly associated with any style the sculptures also take it in turns to have their introductions in their individual rhythm and motion enlivening a relevant aspect of the space devoted to science-art respectively.

utóirat • post scriptum

Belvárosi funkcióvadászat Downtown Function-Hunting Közterület és földszinti funkciók változása a belvárosban • Facelifting in budapest downtown Szöveg / text: Germán Tibor, Szendrei Zsolt

A Kossuth Lajos utca egy szakasza földszinti üzleteinek homlokzata. A szerzők fotója

2012. október 25-én a BME Urbanisztika Tanszéke Budapest címmel szimpóziumot rendezett, melyen a tanszék oktatói és PhD hallgatói mutatták be a fővárost érintő kutatásaikat. Jelen írás a szerzők ott elhangzott előadása nyomán született és arra vállalkozik, hogy röviden ismertesse két párhuzamosan futó kutatás előzményeit, fő irányait és kérdéseit. Belvárosi funkcionális diverzitás vizsgálata Budapest belvárosa elvesztette a korábban jellemző, Európa-szerte híres, pezsgő városi életét. A korábban nyüzsgő városmag alapvető funkcionális átalakuláson ment keresztül, melynek mára elsősorban negatív hatásai érezhetők. Általánossá vált, hogy eltűnnek a belváros boltjai, a földszinti helyiségek elveszítik eredeti funkciójukat. A rendszerváltás után alapjaiban változtak meg a kereskedelmi szokások, aminek következtében eltolódtak a súlypontok. A korábban akár évtizedeken keresztül népszerű és nap mint nap zsúfolásig megtelt áruházak, bevásárlóutcák és boltok fokozatosan eltűnnek, az utcák kereskedelmi szempontból elveszítik jelentőségüket, a belváros kereskedelmi forgalma döntően visszaszorul. A belvárosban elszaporodtak az üres, vak kirakatok, melyek a funkcionális hiányon túl erősen rombolják a városképi megjelenést is (például a Kossuth Lajos utca esetében). Az átalakulás csökkentette a funkcionális vegyességet, és a leértékelődő közterületek következtében az üres boltok helyén alacsonyabb színvonalú üzletek kezdtek szaporodni. Ennek alátámasztása érdekében elegendő a Nagykörút mentén megjelenő erotikus shopokat vagy a Bartók Béla út mentén feltűnő használtruha boltokat megemlíteni. Visszaszorulnak a mindennapi lakókörnyezetet kiszolgáló boltok, ami ennek következtében tovább erősíti a vásárlási szokások átrendeződését. A hatások együttes eredményeképpen kialakul egy olyan terület, ahol az uralkodó lakófunkciók kiszolgáló bázis nélkül maradnak, ami jelentősen csökkenti a belváros élhetőségét. Budapest méretű nagyvárosok esetében is egyre gyakrabban merül fel a fenntarthatóság kérdése. A fenntartható fejlődés hármas alappillérjén az ökológiai, gazdasági, és társadalmi fenntarthatóságot értjük. A három kategória közül társadalmi fenntarthatóság alatt elsősorban a közösségi tervezést értjük. A város társadalmi egyensúlyának kérdése azonban nem egyszerűsíthető le ennyire. A nagyvárosok élhetősége szempontjából a vegyes használat és a funkcionális összetettség is döntően fontos problémakör.

A hagyományos szempontrendszert részleteiben tovább kidolgozva és a városi léptékű helyzetekre értelmezve, az Entasis Architects-nek a koppenhágai Major Urban Project (2007) esetében készített, konkrét projektre vonatkozó fenntarthatóság ábrája gyakorlati szempont felől megközelítve értelmezi a városi élet fenntarthatóságát. Az ábrázolt nyolc alapterület közül a városi élet kérdésének fizikai és társadalmi közeget egyesítő szempontjai a városi tér pontban jelennek meg. Alapvető fontosságú fogalomként merül fel diverzitás, a funkcionális közelség és a közösségi terek fontossága. A példa is mutatja, hogy a funkcionális összetettség a város jövőjének egy rendkívül fontos kérdése. A belváros funkcionális változását számos folyamat befolyásolja. A városból az agglomerációba való kiköltözés, a kereskedelmi szokások folyamatos átrendeződése, a dzsentrifikáció következében támadó speciális keresleti igények, illetve a közterületek állapotromlása érezteti hatását a városhasználat változásában. A funkcionális átrendeződés városi élhetőséget javító hatásai a leginkább szembetűnő a klaszterek esetében. Kialakulásuk szempontjából elkülönülnek a spontán módon létrejött és a mesterségesen létrehozott klaszterek. Az alulról építkező és önmagától kialakuló klasztertípus példájaként tekinthetjük a VII. kerület Károly körút, illetve Erzsébet körút közötti területét, ahol a szórakozóhelyek, romkocsmák elszaporodásának következtében, alapvetően spontán módon egy funkcionálisan összetett, jól működő, sok embert bevonzó szórakoztató és vendéglátó funkciójú terület alakult ki. A Király utcában figyelhető meg a spontán odatelepülő design és lakberendezési boltok tömörülése. A 90-es évekbeli megjelenésüket követően mára érdekvédelmi szervezetbe tömörült üzletek létrehoztak egy design klasztert, mely szintén az alulról induló kezdeményezéseknek egy jó és sikeresen működő példája. Másik típusú, mesterségesen létrehozott klaszter érhető nyomon a Belső-Ferencvárost átszelő Ráday utcában. Ezen a területen a IX. kerület által támogatott komplex városrehabilitációs projekt keretében megvalósuló vendéglátóipari klaszterről beszélhetünk. Ez több budapesti terület esetén is megfigyelhető. A gazdasági nehézségek ellenére is haladó belvárosi rehabilitációk nyomán észrevehetőek a kerületek felől induló, a földszinti funkcionális összetétel változását célzó intézkedések. Példaként a jelenleg is zajló újbudai Kulturális Városközpont projekt említhető. A Bartók Béla út Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közé eső szakasza esetében a kerület célkitűzései között szerepel az útvonal közterületi megújítása mellett annak alapvető

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum funkcionális átformálása. Az önkormányzat tudatos döntése nyomán a korábban jellemző, de helyenként még ma is jelen lévő kiskereskedelmi, kisipari üzleteket a kerület tervei szerint galériák, éttermek illetve kávézók váltják majd fel. A bérleti konstrukció módosításával Újbuda célja egy gasztronómiai és kulturális klaszter kialakítása, ami a tervek szerint át fogja formálni az útszakasz arculatát. Sem a kerületek sem a Főváros kezében nem állnak rendelkezésre olyan adatok, amelyek alapján tudatos gazdálkodási politikát tudnának kialakítani a város funkcionális összetételére vonatkozóan. Jelenleg nem láthatók át a belváros földszinti funkcióira vonatkozó információk, ami megnehezíti annak egységes szemléletű kezelését. A kutatás egyik fő célkitűzése, hogy megpróbálja elérni a szükséges adatokat, amik megalapozzák az átfogó hozzáállás kialakítását. Külföldön hasonló típusú városvizsgálatokra már számos példa említhető,1 illetve az ilyen típusú problémák kezelésére hos�szú időre visszatekintő megoldásmódszereket alkalmaznak. Cél lenne Budapest esetében is a komplexebb szemléletmód kialakítása. A közterület rehabilitációk jelenleg csupán a fizikai megváltoztatást tartják szem előtt. Azonban átfogó szemléletű megoldásokkal lehetne egyidejűleg kezelni a csatlakozó földszinti funkcionális egységeket is, ami ki tudná szélesíteni a rehabilitáció határait a társadalmi kérdésekre is. A közterület-megújítások komplex értékelése

A Budapesten belüli vizsgálati területek

„A jövő városa számára szinte a legnagyobb kihívás az új típusú közterek létrehozásának sikere, vagy sikertelensége” – állapítja meg a közterületek városfejlesztésben betöltött jelentőségével kapcsolatban Schneller István. Ha élhető, élettel teli európai belvárosokra gondolunk, azokhoz elválaszthatatlanul hozzátartoznak a jól működő, minőségi közterületek is. A 2000-es évektől (különösen a 2004-es EU csatlakozást követően) Magyarországon az elérhetővé váló uniós támogatásoknak köszönhetően ugrásszerűen elszaporodtak a városi, azon belül is a belvárosi, történeti környezeteket érintő közterület-megújítási projektek. Az EU-s források ilyen célú felhasználását sok kritika éri. Az elhangzó ellenérvek megkérdőjelezik a fejlesztések gazdasági és társadalmi fejlődésre gyakorolt hatásait. De vajon hogyan mérhetők egyáltalán ezek a hatások, milyen kapcsolat mutatható ki a megújítások minősége és „hatékonysága” között? Hogyan befolyásolják a megújuló közterületek a városlakók életminőségét, a várost használók, az ide látogatók településről alkotott képét? Lehet-e egy közterület-megújítás „rentábilis”? Ezek a kérdések különösen aktuálissá válhatnak a válság elhúzódó éveiben, annak a paradigmaváltásnak a küszöbén, amikor is gyökeresen át kell értékelnünk a növekedésről, fejlődésről alkotott elképzeléseinket. A ren-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

delkezésre álló anyagi források szűkülése nyomán azok felhasználásának hatékonysága fokozottan előtérbe kerül. A kutatás fókuszában a pesti belváros megújított, és megújításra váró közterületei állnak. Célja kettős: először is a belváros már megújított közterületeit veszi górcső alá, azokat próbálja rendszerbe foglalni, katalogizálni, értékelni. Másodsorban pedig a jövőbe tekint, és a belváros jövőbeli igényekre történő adaptációs képességének felmérésére, a közterületek fejlesztésének lehetséges módjaira, a „jó design” által elérhető hosszú távú előnyök bemutatására koncentrál. A vizsgálatok célja összességében egy a helyi viszonyokra alkalmazott komplex értékelési rendszer felállítása a közterület-megújításokat illetően. Az adatok térinformatikai rendszerbe foglalása, a hatások „számszerűsítése” a városfejlesztési döntések előkészítésének hatékony eszközévé válhat. A BME Urbanisztika Tanszékének a pesti belvárosi tömbök fennmaradásának esélyeit vizsgáló kutatása a belváros határait a fizikai struktúra alapján, a 19. század végén – 20. század elején kialakult sűrű beépítésű, eklektikus városszövet pereme mentén húzza meg (Dráva utca – Dózsa György út – Fiumei út – Orczy út – Haller utca – Duna által határolt terület).2 A pesti belváros közterületei megújításának komplex értékelését célzó kutatás szintén erre a területre terjed ki, ezt a kiterjedt várostestet a város gyűrűs szerkezete mentén tagolja. Az egyes területi egységek feldolgozása belülről kifelé haladva történik. Elsőként az V. kerület, majd a Nagykörúton belüli részek, végül a körúton kívüli területek kerülnek sorra. A vizsgálandó területen az elmúlt években igen jelentős köztér-építészeti beavatkozások történtek. A rendelkezésre álló fejlesztési és rendezési dokumentumok alapján a közterület-megújítások folyamata a belvárosban még korántsem zárult le.3 Előttünk áll még a minőségi közterületek nagy területre kiterjedő összefüggő hálózatának kialakítása, és természetesen kulcskérdés a Duna-partok megújítása is. A kutatás legfontosabb közvetlen előzménye a tanszék kutatói által 2009-ben végzett kutatás a közterületi rehabilitáció városfejlesztési hatásairól, mely a témát igen sokféle szempont szerint elemezte. 4 Ennek továbbvitelét, kiterjesztését indokolják az azóta eltelt időszakban megvalósult jelentős közterület-fejlesztések, gondoljunk csak például a teljes Budapest Szíve programra, vagy az Európa Belvárosa programra. Emellett ahhoz, hogy az eddigi közterületek-megújításokról teljesebb képet kapjunk, illetve hogy felkészüljünk az elkövetkező fejlesztési feladatokra, számos újszerű vizsgálatra lenne még szükség. A tervezési folyamat vizsgálata arra keresi a választ, hogy a közterület-megújítások esetében mennyiben érvényesül az integrált szemléletű megközelítés. Az integrált tervezés több szinten is áthathatja a városfejlesztési akciókat. Kezdve a fejlesztés szervezeti kereteinek kialakításán, a várható összetett hatások számbavételén át az egyes szakágak szorosabb együttműködéséig – kiemelve itt a közlekedésmérnöki, közműtervezői és építész/tájépítész szakmák új típusú, hatékony együttműködését –, eljutva egészen a konkrét integrált köztér-építészeti megoldások megjelenéséig (mint pl. az utcabútorok, közlekedési jelzőberendezések, közműtárgyak kialakítása). Kevéssé körüljárt téma még a belvárosi közterület-megújítások fenntarthatósági vizsgálata. A kutatás elsősorban az épített környezet elemeinek, az alkalmazott térépítészeti-mérnöki megoldásoknak a fenntarthatóságára koncentrál. Kérdés, hogy a minőségi környezetek fenntartásának magasabb költségeit mennyiben kompenzálják a környezet megújulásából származó hatások (pl. növekvő kereskedelmi aktivitás nyomán nagyobb adóbevételek, turisztikai bevételek; ingatlanok felértékelődése; egészségesebb, elégedettebb, produktívabb városlakók stb.); illetve hogy a tervezés mennyiben képes minőségi, ám ezzel együtt gazdaságosabban üzemeltethető, ilyen értelemben is fenntarthatóbb közterületeket létrehozni. A közterek használatával kapcsolatban Budapesten is többféle kuta-

utóirat • post scriptum tás készült az elmúlt években.5 Jelen esetben a vizsgálat tárgya az, hogy megújított közterületeink mennyiben felelnek meg a városi közterekkel szemben támasztott mai összetett igényeknek. Miként, mennyiben tudnak fizikai keretet nyújtani ún. szükséges funkcióikon túl az opcionális tevékenységeknek, és ezáltal hogyan tudják szociális szerepüket betölteni.6 Végül pedig annak megértése, hogy a közterület-fejlesztések nyomán hogyan változik a belváros térszerkezete, hogyan rendeződik át, alakul ki a „jó helyek” hálózata, számos kapcsolódási lehetőséget nyújt más kutatásokhoz. Elsőként adódik a földszinti funkciók változásával történő egybevetés, de ugyanígy érdekes, és tudományos értékkel bírhat az Urbanisztika Tanszéken folyó további kutatásokkal, mint a belváros sűrűségi vizsgálatával, vagy a turizmus városi dinamikájának alakulásával való egybevetés is. Oktatás és kutatás

kutatási terület; pesti belváros megújított gyalogos preferenciájú közterületei; tervezett fejlesztések

Az Urbanisztika Tanszék az építészképzés kötelező tantárgyai mellett számos szabadon választható tárgyat is kínál a hallgatóknak. Ezek keretében a diákok megismerkedhetnek a valós kutatási témákkal, kutatási módszerekkel, ők is a kutatások „résztvevőivé” válhatnak. A Szabó Árpád docens által vezetett angol nyelvű „Budapest, Contemporary Transformations of the City” kurzus résztvevői a 2012-13-as tanév őszi félévében a nagykörúton belüli terület megújított, és megújításra váró utcáit vizsgálják. Az utcák fizikai kialakításának vizsgálatát (utcakeresztmetszet, légtérarányok, stb.) és a szegélyező épületek földszinti funkcióinak elemzését egységes formátumú vizsgálati lapokon összegzik. A várható 120-140 minta összefűzve „Budapest Street Atlas” néven rögzíti a féléves eredményeket. Az angol kurzus mellett a két bemutatott kutatási irány közös metszetét, a közterületek és a földszinti funkciók kapcsolatának és egymásra hatásának vizsgálatát szeretnénk a magyar nyelvű egyetemi oktatás keretei közé is integrálni. Ennek érdekében a 2012-es őszi félévben Szabó Julianna, a tanszék docensének koordinációja mellett elindítottuk egy kutató szemináriumot „Belvárosi Funkcióvadászat” néven. A kurzus vizsgálati helyszínéül a főváros Kelet-Nyugat irányú főtengelyét, a Kossuth Lajos utca – Rákóczi út tengelyt választottuk. A Március 15. tér és a Baross tér közötti terület kitüntetett városszerkezeti szerepe, a küszöbön álló köztér-rehabilitációs projektek és a várható funkcionális átalakulások okán a pesti belváros egyik legizgalmasabb, szakmai érdeklődésre leginkább számot tartó része. Az útvonalat logikus téri egységeket keresve 7 részre bontottunk, amin hallgatópárosok a félév során folyamatosan adatgyűjtő és elemző vizsgálatokat végeznek. A félévben elvégzett kutatási folyamatot három jól elkülönülő vizsgálati rétegre osztottuk. A közterületek, az elérhetőség, illetve a funkcionális összetétel vizsgálatával egy átfogó, a belváros használati tulajdonságai szempontjából lényeges képet fogunk kapni. A vizsgálati tematika

célja, hogy a városhasználat szempontjából általunk leglényegesebbnek ítélt három kérdésre (hová? hogyan? minek?) keressük a választ, és igyekezzünk a jövőbeli változások vizsgálatához kiindulási adatokat szerezni. Elsőként a közterületek arculatának, állapotának dokumentálására (utcabútorok, burkolatok), az utcakép metszeti analízisére, és a jellemző utca-keresztmetszeteken illetve utcaszelvényeken keresztül a közterület funkcionális felépítésének vizsgálatára került sor. Ezt követte a közterületek használatához kapcsolódó fizikai akadályok és lehetőségek, illetve az épületek földszinti szakaszainak köztér-kommunikációs képességeinek felmérése. Végül a korábbi vizsgálatokat folytatva az egyes területek funkcionális összetettségét vizsgáltuk a földszinti funkciók összetételén, eloszlásán és típusán keresztül. A hallgatói segédlettel kiegészülő adatbázis a jövőben nagy segítséget tud nyújtani mind a két kutatási irányhoz. A belvárosi közterületek illetve a hozzá kapcsolódó földszinti funkciók állapotának vizsgálata következtében a városban zajló folyamatok lekövethetővé, a konkrét változások vizsgálhatóvá és mérhetővé válhatnak, mely kutatásunk alapvető célja. Jegyzetek: 1 Példaként említhető G. Evans és J. Foord a VivaCity 2020 kutatási projekt részeként megvalósuló „The Generation of Diversity: Mixed-Use and Urban Sustainability” című tanulmánya 2 Ez a lehatárolás egybevág a készülő budapesti városfejlesztési koncepció által „belső zónaként” megjelölt terület pesti részével (BFFH,2011). 3 Lásd például a kerületi szabályozási tervek közterületekre vonatkozó előírásait, vagy a BKK tervezett fejlesztéseit. 4 A kutatás az alábbi témákat járta körül: közterek és használatuk; földszinti funkciók összehasonlító elemzése; építészeti arculat; közterület-rehabilitációk hatásai az ingatlanértékekre; társadalmi változások; fejlesztési környezet; szervezeti és finanszírozási környezet 5 Lásd például a Studio Metropolitana közterületek használatáról és megítéléséről készített kutatását (Studio Metropolitana, 2004) 6 A közterületek funkcióival kapcsolatban lásd (Gehl, J. 2010) és (Carr, S. 1992) Irodalom: Alföldi Gy. szerk. (2012): Budapest 2050. A belvárosi tömbök fennmaradásának esélyei. A BME Urbanisztika Tanszékének monográfiája. Budapest, Terc. Budapest Főváros Polgármesteri Hivatal (BFFH), Városépítési Főosztály (2011): Budapest Városfejlesztési Koncepciója. Helyzetelemzés. http://budapest.hu/Lapok/Hivatal/Varosfejlesztes. aspx Carr, S. (1992). Public space. Cambridge, Cambridge University Press Evans, G. And Foord, J. (2007) The Generation of Diversity: Mixed-Use and Urban Sustainability . In Porta, S., Romice, O.R., Thwaites, K., & Greaves, M. (n.d.). eds. (2007): Urban Sustainability Through Environmental Design: Approaches to time-people-place responsive urban spaces. 1st ed. New York: Taylor & Francis. http://www.citiesinstitute.org/library/n67591_3.pdf Gehl, J. (2010). Cities for people. Washington, DC, Island Press. Schneller, I. (2002). Az építészeti tér minőségi dimenziói. Kecskemét, Librarius. Studio Metropolitana Kht., Double Decker Kft. (2004): Közterületek használata és megítélése Budapesten. Közvélemény-kutatási jelentés http://www.terport.hu/telepulesrendezes-es-–fejlesztes/kutatas/kozteruletek-hasznalata-esmegitelese-budapesten Szabó J., Locsmándi G., Körner Zs., Rab J., Varga I. (2009):Közterületi rehabilitáció városfejlesztési hatásai. A budapesti közterület-rehabilitációk funkcionális, városképi, gazdasági és társadalmi hatásainak elemzése. Budapest, BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék.

In cities the size of Budapest, the issues of sustainability tend to be on the agenda more and more frequently. By the triple pillar of sustainable development we mean ecological, economic and social sustainability, the third category used primarily as a synonym for communal designing. The present research focusses on the facelifted public places of downtown Pest or those in need of renewal. The goal is a twofold one here: first of all focussing on the already facelifted public domains of the inner city, trying to systemize, categorize and evaluate them. Secondly: to look into the future, assess the adapting capacities of the inner city regarding projected demands and requirements, the possible ways of developing public places, to present and concentrate on long-run advantages achievable and viable via „good design”. The overall objective of the analyses is thus the elaboration of a complex system of assessment adapted to local conditions. By including the data in a spatial informational system and translating the effects into numbers we can provide an effective tool for preparing decision concerning urban development.

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

Jó szóval oktasd, játszani is engedd… Teach Your Children with Gentle Words, Letting Them Play… A győri építészképzésről és a szabadságról, egy vers ürügyén • On Architects’ Training in Győr Szöveg / text: Zöldi Anna

Fotó / photo: czigány ákos, czigány tamás, Cseh andrás, krompáczki péter, tóth balázs

A győri építészképzés kidolgozói – Bodrossy Attila, Czigány Tamás és munkatársaik – küldetésüknek tekintik, hogy attrakciótól mentes, egyszerű építészeti válasz keresésére biztassák hallgatóikat. Ha a magyar építésztársadalom számára az átlag nem lenne szitokszó, nyugodtan lehetne színvonalas átlagnak titulálni azt, aminek megteremtésére a képzés törekszik. Maguk az oktatók érdemnek tekintik ezt az értelmes átlag építészetet, amelynek célja az építész eredeti küldetése, a társadalmi szolgálat. Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én. Győr jó hely. Van levegője. Talán az a fajta, amiért József Attila verse sóhajt – akár ha 2013-ból sóhajtana vissza. Az odatévedő idegen mindenesetre ezt érzi, de persze messziről jött ember azt lát, amit akar. Történelmi belvárost, Dunára nyíló retro virágpiacot, gyalogosan is fél óra alatt keresztbe-kasul járható történelmi belvárost, zsinagógától várfalig és vissza. Fantasztikus szocreál vasútállomása az egyiptomi templomok kőbe vésett méltóságát idézi – az asszociáció szabad, a forma megengedi. Az állomástól a folyóparti töltés mögött negyedórás sétára van az Egyetem. A töltésen innen paradicsomi világ, pitypangos rét, kenuk a vízen, kacsák kézközelben. A friss fűben heverészve a szemközti parton merészen formált szerkezetek tanulmányozhatók – feltehetően csónakházak, feltehetően a hatvanas évekből. Érthetetlen, hogy az a sok ember,

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

aki a töltés mögött, az egyetemen nyüzsög, motoszkál, alkot, miért nem heverészik itt kint, a füvön, ahol minden olyan tökéletes, anélkül, hogy az ember érintené. Ám az ember nem csak érinti, formálni is akarja a világot. Az építészek különös birtokosai e tudásnak. Megismétlik a teremtés rituális aktusát, innen ered minden kínjuk és gőgjük – az ártatlan tekintetű építészek ugyanis komolyan veszik a teremtés hatalmát, néha talán túlságosan is komolyan. Könnyebb volt, amíg nyilvánvaló volt, hogy mi az, amit kőbe kell faragni – persze ez is csak innen, sok száz, olykor ezer év távlatából tűnik ilyen egyszerűnek. A megfoghatatlan csoda, a teremtés pillanata, amikor a szellem az anyagba költözik: követhetetlen, rejtett mozzanat, pusztán az eredményét bámulhatjuk. Ezt a teremtő folyamatot egyre nehezebb megismételni. Új kapaszkodókat kell keresni: formát, anyagot, funkciót, koncepciót, vagy akár magát a fizikai helyet, mint az elvesztett kozmikus rend végső anyagi metaforáját. Miközben a konkrét építészeti feladatok egyre profánabbá váltak, az Építész egyre makacsabbul kereste az univerzális választ, az építészetet nem egy használható tárgy létrehozásának problémájaként kezelve, az épület létrejöttének indokaként kozmikus összefüggések után kutatva. Csakhogy lokális problémákra univerzális igényű választ adni paradox állításokhoz vezet. A lokalitás pedig nem csak adottság és kényszer, sokszor menekülés is a globalitás ismeretlen terepe elől. Menekülés az ismerőshöz, legyen az forma, szellemi hagyomány, vagy anyag, textúra. Pozitív olvasatban beismerése annak, hogy fogalmunk sincs az egészről; hatalmunk csupán anyag felett van, azt formálhatjuk kedvünk és tehetségünk szerint. És persze még valamit: önmagunkat – a szellem bennünk lakik. Ha tisztán tartjuk a palackot, akkor is napvilágra kerül, ha a dugót ki se húzzuk. A győri építészképzés erre tesz határozott kísérletet. A FUGÁ-ban tar-

utóirat • post scriptum

tott bemutatkozó kiállításuk anyaga arról győzi meg a látogatót, hogy az építészet oktatását nem csupán egy szakma elsajátításaként kezelik, sokkal inkább az egyetem hagyományos, mondhatni archaikus funkciója kerül a képzés során előtérbe: a megismerés egy útja a sok közül, melynek eszköze történetesen az építészet, végállomása pedig a társadalom iránti felelősséggel átitatott válasz nagyon is konkrét, lokális problémákra. A globális válság az építészek segítségére sietett, és ismét megajándékozta őket egy univerzális problémával. Jellemzően azok a korszakok dicsekedhetnek karakteres, maradandó építészeti produktummal, melyekben a technológiai, funkcionális, vagy formai problémákon túl erőteljesen jelentkezett az építés társadalmi vetülete. Társadalmi problémának pedig ismét bővében vagyunk, az emblematikus épületek helyét joggal veszi át az egyszerűségre törekvő, végsőkig redukált formákkal és anyaghasználattal élő, a helyi problémákra helyben választ kereső építészet. Hogy mindez a nagyon is eltérő helyi körülmények ellenére lassan stílussá érik, abban épp a problémák univerzális jellege a ludas. És az országban a törékeny falvak - anyám ott született az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg. Látszólag a már-már hazai kánonná váló formai megoldások köszönnek vissza a győri képzés eredményeit bemutató kiállításon, építészhallgatóktól meglepően magas színvonalon. A kiforrottnak tűnő megközelítést, a merész és földtől elrugaszkodott kísérletezés esetleges hiányát akár egyfajta trendkövetésnek, a képzésben közreműködő, karakteres és következetes szemlélettel alkotó építészek hatásának is aposztrofálhatjuk. Érdemes azonban végiggondolni, hogy ez a reduktív építészet Magyarországon mennyiben indokolt, és miben gyökerezik. A szigorúan funkcionális, épp ezért formailag autonóm és determinált, „elvont” modernnel szemben a 20. század hetvenes éveiben teret nyert az individu-

ális, érzelmi kötődést kínáló építészet igénye. Ekkor indul útjára az organikus irányzatokba torkolló, egyfajta magyar identitás megjelenítésére törekvő építészet, ezzel párhuzamosan felértékelődik az építés helyének kontextusából táplálkozó, gonddal megformált építészeti részleteivel arra reagáló irányzat is. Ez utóbbi tulajdonképpen a regionalizmus előfutára, amely példaképének akkor a sajtóban a skandináv, illetve japán törekvéseket tekintette. Az igényes részletformálás persze az akkori átlagnál jóval magasabb színvonalú kivitelezést tételezett volna fel, így nem csoda, ha hosszú távon a jól felismerhető formai asszociációkkal dolgozó organikus építészet nyert abban a versenyben, amelyben az építészet érzelmi hatása volt a tét. A formailag homlokegyenest eltérő megoldások azonban a 21. század első évtizedeire jócskán közeledtek egymáshoz, míg az ideológiai szakadék mélyült, a forma meglepő módon tisztult, egységesedett. És még mielőtt a kiüresedés réme lecsapott volna, a redukció, az egyszerűen hasznos épületek tervezése a válságra adott válaszként tudatos vállalássá válhatott. A győri oktatási rendszer kidolgozói emellett, azaz a legjobb értelemben vett átlag építészet mellett érvelnek, melyet a társadalom iránt érzett felelősség motivál. A képzés szembetűnő vonása a kollektivitás és nyitottság, amely mind a hallgatói munkában, mind az oktatásban megnyilvánul. Ebből a szempontból szerencsés a vidéki pozícióból adódó kis létszám: egy évfolyamon húsz-harminc diák vesz részt az osztatlan, vagyis hagyományos tervezői szemléletű építészképzésben. Az egész karon annyian vannak, mint 20 évvel ezelőtt a Műegyetem építészkarának egy évfolyamon végzett hallgatói. A Magyarországon ma évente végző mintegy hatszáz építész között ez a szakkör méretű évfolyami létszám megteremti a személyes odafordulás lehetőségét. Az emblematikus építészettel tudatosan szembehelyezkedő, egyszerű szemlélet előnye pedagógia szempontból sem lebecsülendő. Az egyetlen tervezési tanszék által irányított képzés előnye a személyességen túl, hogy az egyszerű épületeken megtanulhatók az alapvető építészeti fogások, a hallgatók arra kényszerülnek, hogy gondolataikat egyszerűen fogalmazzák meg. Az oktatók saját bevallása szerint az oktatói munka nem más, mint tudatossá tenni azt, amit addig ösztönösen csináltak, azaz maguk is folyamatosan tanulnak. A kollektív megismerési folyamat tehát kölcsönös.

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibirnám, ha nem vagyok szabad! A képzésnek mintegy metaforája az épület, a 24 órán át nyitva tartó Műteremház, amely valóban egyedülálló lehetőséget jelent a Győrben tanuló építészeknek. Húsz éve a Műegyetem elhagyatott folyosóin, ritkán használt termekben, a Bercsényi lépcsőfordulóiban, társalgójában rendeztünk be ad hoc műtermeket. Akkor még nem volt ilyen kollektív a világ, a feladat mégis kikényszerítette a közös akol melegét kereső összebújást. Ezek a műtermek azután magától értetődő módon értek adott esetben szellemi műhellyé. A győri Műteremház Média Építészeti Díjával honorált, megépülésekor a szaksajtóban publikált épülete (lásd MÉ 2009/4.) elébe megy ezeknek az igényeknek, sőt tovább lép, amikor az oktatói munkát is a kollektív tevékenység körébe vonja. A volt transzformátorház sötét tömegét középen felülről megvilágított átrium töri át. A központi fény-mag köré rendezett szintek egyike nyitott hallgatói műterem és makettező-műhely, a középső szintet foglalja el a tanszék, amely azonban ugyanúgy átjárható és szabadon használható, mint a műterem. Az alsó szinten folynak az előadások, hol az előadóban, hol a kiállítótérben, pillanatnyi igény és lehetőség szerint, informális, bizalmas légkörben. Az épület élő példa arra a szemléletre, amit a győri oktatás képvisel – kevés pénzből, egyszerű eszközökkel, a meglévő adottságokat értelmesen továbbgondolva, azokra egyértelműen reagálva jött létre a speciális igényeknek megfelelő minőség. A budapesti kiállítás installációja szellemes módon maga a ház – egy teremnyi magasságú, mozgatható tárolóbútor a szóróanyag számára, amelynek tömör oldalára az épület ortogonális homlokzati fotóját kasírozták. A belépőt ez az imitált épület fogadja, pontosabban útjába áll, azonnal az oldalt elhelyezett makettek és a képzést bemutató albumok felé tereli, miközben a ráhangolódást egyszerűen és egyértelműen megteremti.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

A világos koncepciójú kiállítás átfogó keresztmetszet ad a képzésről – egyetlen hosszú asztal fut végig a terem egyik oldalán, ami mellé akár le is ülhet a látogató, hogy az oktatást bemutató mappákat nyugodtan végiglapozza. Az információkat hallgatói makettek illusztrálják, a terem másik oldalán pedig két kivetítőn a képzést kiegészítő közösségi gyakorlatokról szóló videók futnak párhuzamosan. Maga a képzés valóban e két súlypont köré szerveződik. Az oktatás nagyon komolyan vett alapvetése az anyaggal kialakított közvetlen, taktilis kapcsolat. Az első szemeszterben a hallgatók már az első héten modelleznek: tömör kockát kell előállítaniuk tetszőleges anyagból. A képzés felépítésénél kötelező volt a műegyetemi tanmenet átvétele, ennek tartalmi kitöltése azonban már egyéni, és az évek során kifejezetten a tervezés elméleti és gyakorlati óraszámának növelése volt a cél. Így került többek között a tantervbe a komplex tervezést megelőző félévbe a „kiskomplex” elnevezésű tárgy, ahol konkrét funkcióval bíró összetett térkompozíció megalkotása cél. A tanmenet jellemzője, hogy nincsenek visszatérő feladatok, évről-évre új témák és lehetőségek bukkannak fel, ami az oktatóktól is folytonos rugalmasságot követel. A konzultációk rendszere is az állandó körforgás elve alapján épül fel, egy hallgató a 10 félév alatt gyakorlatilag minden oktatóval személyes kapcsolatba kerül. Anyagtól a térig és innen visszafelé – a feladat-megközelítéstől a koncepciótón át a részletekig vezet a leendő építészek útja a 10 szemeszteren át. Ami ebben új, az a feldolgozás módszere, amelynek esszenciája a Műteremház működése. Egyedülálló a jól felszerelt és helyben mindig rendelkezésre álló makettező műhely, a folytonos közös munka és konzultáció, a tanszéki irodák mindig nyitott ajtaja, sőt az elmúlt évtől a tervpályázati zsűrizések is nyilvánosak, minden hallgató részt vehet rajtuk – némán. Az oktatók számára is tanulságos kihívást jelent az érintettségénél fogva érzékeny közönség előtt pedagógiailag hasznos kritikát megfogalmazni. A nyitottság, a csoportmunka, a folytonos prezentációk gyakorlata, az évfolyamok közötti szellemi átjárás kézzelfogható pedagógiai eredménye a hallgatók által működtetett Random Klub sikeres működése, ahol havonta zajlanak jól megérdemelt bulikba torkolló szakmai programok, meghívott építész- és társművészeti vendégekkel, előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel. A budapesti FUGÁban ritkán nyüzsögtek annyian, mint a győri kiállítás kapcsán kihelyezett

utóirat • post scriptum

Random Klub alkalmával – hallgatók mutatták be pecha-kucha jelleggel a kötelező tervezésen felüli „szabadon választott” tevékenységüket. Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat. Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! A képzésnek ugyanis ez a másik súlypontja – a közösségi aktivitás, pályázatok, alkotóhetek, táborok formájában. Ez itt a játék helye, bár a feladat mindig konkrét helyhez, vagy témához kötődik, jellemzően Győr környéki kistelepülések igényeihez igazodva. Az elmúlt évben Bogyoszlón építettek piacot hallgatói pályázat eredményeképpen, idén Csikvándra készül kilátótorony. A zsűrizett nyertes tervek közül a falu lakói kézfeltartással szavazva választhatnak. Kisharsányban illetve Ravazdon a Mediawave összművészeti fesztivál workshop-jai között 2008 óta az építészet is szerepel. Felszabadult játék anyaggal és térrel, egymás súlyát megtartó hinta, bizalommal a madzagon függő téglák alá fekvő testek, egymás szavára bekötött szemmel hallgató, doboz-labirintusban tapogatódzó útkeresők – az építészet és a vele kapcsolatos játék közösségépítő szerepe testközelből: ez jelenti a közös munka lényegét. Persze közben épül is valami: az Össztűz pályázaton nyertes kettős ívű, áttört téglaépítmény a tűz és a melegedés, az „együtt” anyagba álmodott költészete. Az átjárás nem csak a film, de az irodalom felé is nyitott, ezt nem egy diplomadíjjal jutalmazott munka, a 2008-ban Junior Prima díjas Bóta Kata hiánykönyve is prezentálja. Diplomadíjas terv „épület nélkül” – mégis, a végzett hallgató azóta külföldön dolgozik gyakorló építészként, sikerrel. Jogos kérdés, milyen pálya nyílik az itt végzettek előtt. A győri egyetem nem titkolt célja a képzéssel, hogy a régióban növelje az építészeti minőséget, hogy a végzett hallgatókat helyben maradásra bírja. A pillanatnyi, általánosan sanyarú körülményeket figyelembe véve nem csekély siker, hogy mind a helyi irodákban, mind az oktatásban szép számban vannak itt végzett hallgatók. A győri jelenség további előnye ugyanis, hogy nem csak

párhuzamos hálózat épül ki az oktatás során, de kezdettől jelen van egyfajta generációk közti kontinuitás, a hagyományos műszaki képzést először a saját irodájában kiegészítő Bodrossy Attilától Czigány Tamáson át a Budapestről visszatelepült Cseh Andráson át a néhány éve végzett Tátrai Ádámig, aki többekkel együtt a nyári táborok és a budapesti kiállítás ötletgazdája, valamint a Random Klub egyik szervezője is. Sőt, az örvendetesen gyarapodó, iskolás korosztálynak szóló épített környezeti nevelési projektek közt is egyedülálló sikerrel működik Cseh András gyerekeknek szervezett tábora a Műteremházban, illetve a nyári alkotóhetek helyszínén – már a szakmai hospitáláshoz is várólistára kell jelentkezni. Pedig egy bokrot ízekre szedni és darabról darabra összerakni, más és más formában – olyan játék, ami kortól függetlenül komoly tanulságokkal szolgál. Vagy épp kortól függően: hiszen hiába érződik egyre súlyosabban az építész társadalmi felelőssége, hiába tűnik hiteles válasznak az egyszerűség, a formai redukció, a hagyományos építő gyakorlat újraértelmezése, az anyag őszintesége – a játék nem veszhet el. A teremtett világ gazdagsága arról tanúskodik: a Teremtő is örömét lelte a teremtés munkájában, az alkotásban. A győri tervezési tanszék állandó munkatársai: Bodrossy Attila DLA, Czigány Tamás DLA, Cseh András, Eke Zsolt PhD, Élő József, Fodróczy József DLA, Géczy Nóra PhD, Golda János, Jakab Csaba DLA, Katona István, Dr. Molnár Jenő, Nagy András, Tátrai Ádám, Müller Anikó.

Professionals elaborating architects’ training in Győr – Attila Bodrossy, Tamás Czigány and members of the generation joining them, András Cseh and Ádám Tátrai – regard it their mission to encourage their students to search for and find simple architectural answers free from attraction. If the adjective average was not a curse for the society here in Hungary, we could easily describe what the training here is targeted to create as „high-standard average”. The trainers themselves rate this meaningful average architecture as a merit, the purpose of which is the original mission of architects: social service. A striking feature of this training is its collective and open aspect apparent in the students’ activities and in education itself alike. In this regard, it is lucky to have so few students in a study group: a total of twenty-thirty per grade take part in the undivided form of architects’ training based on the traditional designing approach. According to the trainers involved, their task is to make themselves aware of what they have been doing so far instinctively, which means they also study non-stop. The process of collective cognition is thus a mutual one.

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

Az elmúlt jövő rekonstrukciója Reconstructing the Past Future Frédéric Chaubin kozmikus épületfotográfiái • Cosmic Building Photographs by Frédéric Chaubin Szöveg / text: Polyák Levente

Fotók / photos: Azw

A Berlini Fal leomlását követően a poszt-szocialista tájművészek egész generációjának nyújtott inspiráló kutatási terepet. A meglepő, informális városi helyzetek vagy megkopott jövőképek után kutatva sokan úgy tekintettek a szocializmus tárgyaira, mint puszta esztétikai jelenségekre: kiemelve őket kontextusukból, műtárgyként vagy folklorisztikus kézműves termékként közelítettek hozzájuk. Mások ideológiai rendszerek és társadalmi folyamatok lenyomatát keresték bennük. A szocialista örökséget megtestesítő és szimbolizáló tárgyak között kiemelt szerepet kaptak az épületek: az elmúlt években nem csak építészek, de képzőművészek és fotográfusok is egyre nagyobb figyelemmel fordultak az autoriter rezsim kéznyomát viselő hétköznapi és különleges, épített táj felé. Kétségtelen, hogy az egykori kommunista blokk számos épülete igen különleges életutat járt be. A piaci kapitalizmus megérkezésével hirtelen sok olyan társadalmi és politikai érték elavulttá vált, amelyek létjogosultságot biztosítottak a kelet-európai régió épületállományának egy része számára. A rendszerváltás folyamata számtalan anakronisztikus építészeti struktúrát hagyott maga mögött, amelyeket vagy ledózeroltak, vagy éppen elfelejtettek: mérgező anyagokat tartalmazó, omladozó irodaházakat, már nem létező szervezetek elhagyott székhelyeit, vagy a kultúra eljelentéktelenedő formáinak egykor otthont adó rendezvénytermeket. Hasonlóan a szocialista rendszerek örökségét bemutató építészeti kiállításokhoz,1 a kortárs képzőművészek is leginkább politikus, analitikus módon közelítenek a szocializmus építészeti emlékeihez. A 2007-es Velencei Képzőművészeti Biennálé különleges indikátora volt ennek az érdeklődésnek: az eseményen, amelynek fődíját, az Arany Oroszlánt az ideológiai alapjukat és közönségüket elvesztő budapesti kultúrházak épületét videóin bemutató bécsi Andreas Fogarasi nyerte, számos más (kelet-európai) nemzeti pavilonban kiállító művész (többek között Monika Sosnowska, Mona Vatamanu és Florin Tudor, Nomeda és Gediminas Urbonas) foglalkozott az épületekbe zárt társadalmi emlékezet és politikai konfliktusok kérdésével. Mások nosztalgiával közelítenek a szocialista környezethez: a világ egyik legkelendőbb festője, Neo Rauch, a Lipcsei Iskola prominens tagja egész pályafutását a hétköznapi tárgyak, figurák, épületek és tájak – a szocialista realizmus és a pop art közötti sajátos stílusában való – megelevenítésére alapozta. „Ha valaki belegondol, hogy festői nyelve mennyi szállal kapcsolódik régiójának a háború utáni design-kultúrájához, észreveszi, hogy (Rauch) valójában az NDK retrospektív krónikáját hozta létre művében.”2 Rauch vonzódása a hétköznapi helyzetekhez bizonyos értelemben a szocialista táj legjellegzetesebb vonásának kereséséből táplálkozik. „A szovjet diskurzusban a hétköznapi terek gyakran nagyszabású terekké váltak a szocializmus nagy narratíváival való kapcsolaton keresztül” – írja a szocialista terekről szóló könyvben David Crowley és Susan E. Reid. „Ugyanakkor a marxizmus társadalmi igazságosság-ideológiája elvárta a tér demokratizálását. Még a nagyszabású terek is hétköznapiak voltak abban a szocialista rezsimek által beléjük vetített értelemben, amely szerint mindenki által egyaránt használhatónak és birtokolhatónak kellett lenniük.”3 A szocialista örökséggel foglalkozó fotográfusok jelentős része a hétköznapiasság és különlegesség, illetve a banális és a fenséges közötti feszültsé-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

Autópályaügyi Minisztérium, Tbiliszi, 1975. Fotó: Frédéric Chaubin

druskininkai szanatórium, litvánia. Fotó: Frédéric Chaubin

utóirat • post scriptum get ragadja meg képeiben. Az elmúlt évek építészeti fotográfiai termésében fontos szerepe volt azoknak, akik az „építészeti kísértetiest”4 vagy az „építészeti rendkívülit” számukra megtestesítő épületekben találták meg figyelmük megkülönböztetett tárgyait. Például a német Ursula Schulz-Dornburg örményországi buszmegállókról készült fotói azokat mint valami szokatlan helyszínen megrendezett divatbemutató kellékeit mutatják. Az osztrák Wolfgang Thaler, a szocialista „építészeti rendkívüli” másik fotográfusa a Balkán modern építészetét ismertette meg a közép-európai építészeti közeggel.5 A különlegesre, illetve annak banalitására kihegyezett kamerájukkal ezek a fotográfusok nem csak a nyugati közönségek számára árnyalták a gyakran szürkének, repetitívnek és jellegtelennek ítélt, háború utáni szocialista építészet képét, de a kelet-európaiak számára is új szempontokat kínáltak saját építészeti örökségük egy sajátos szegmensének értékelésére. Mindazon fotósok közül, akik az elmúlt évtizedekben a felszínre hozták Kelet-Európa ismeretlen építészeti kincseit, a francia Frédéric Chaubin vált legláthatóbbá. Chaubin, aki munkájában a volt Szovjetunió perifériáin épült, „excentrikusként”6 jellemzett épületekre koncentrál, egyike a korábban láthatatlan szocialista építészet alaposabb kutatóinak. Válogatásában, amelyet 2011-ben Cosmic Communist Constructions Photographed (CCCP) címmel adott ki, Chaubin a következőképpen beszél arról a pillanatról, amikor először rátalált egy különleges szovjet épület, a Druskininkai Egészségügyi Központ fényképére: „Fényévekre volt a szovjet világról alkotott képemtől. Hogyan jött létre ez az épület, annyira távol az építészet járt útjaitól? Vajon ez a formai szabadság kompatibilis volt a megbízással, amelynek a szabályok szerint az államtól kellett érkeznie?”7 Munkájában, amelyet a „jelen archeológiájának” nevez, Frédéric Chau-bin erre a kérdésre keresi a választ. Chaubin elmélete szerint az 1970-es évek második felétől a lassanként darabjaira hulló Szovjetunió építményének repedéseiben a szabadság új lehetőségei jelentek meg, amelyek a korábbi évtized monoton, uniform építészetével szemben a változatosság, a különlegesség értékeit képviselték. A fotográfus szerint ez a szabadság az 1970-es évektől a birodalom kevéssé látható perifériáin „ideológiailag ellenőrizetlen” épületekben öltött formát, mint az általa híressé tett Autópályaügyi Minisztérium épülete Tbilisziben (1975), a Kazanyi Cirkusz (1977), a minszki Építésügyi Minisztérium Tanítási Épülete (1983) vagy a Druzsba Szanatórium Jaltában (1986). A Chaubin által meglátogatott épületek formai innovációja stratégiai célt szolgált: „Azt gondolhatnánk, hogy egy város megelégedhet a szabványoknak megfelelő sportcsarnokjaival, egyetemeivel, éttermeivel, de egyéniségét csak egy olyan épület segítségével nyerheti el, mint például az Eiffel-torony Párizsban” – írta egy korabeli szovjet folyóirat az 1987-ben megépült tbiliszi Ünnepélyek Palotájáról.8 Ugyanez a folyóirat így írt az 1977-ben befejezett Kazanyi Cirkuszról: „A szovjet építészet elfordult a figurativitástól és továbbhaladt különböző formák, anyagok és építési módok felé, amelyek kiválasztását mind a kívánt érzelmi hatás kiváltásának igénye irányítja.”9 Mindemellett ezek az épületek nem csak formájukban voltak újítóak: az Autópályaügyi Minisztérium épülete különleges adottságként kezelte a korábban akadálynak tekintett, dombos terepet, amely szervesen beépült az épület szerkezetébe; a jaltai Druzsba Szanatórium pedig a tengerből nyert energiát. Ezek az épületek számos különböző hatásból táplálkoztak, amelyek közös nevezője a jövő referencia-horizontként való kezelése: az 1920-as évek konstruktivizmusa, az Űrkorszak tudományos-fantasztikus irodalma és filmművészete, az 1980-as moszkvai olimpia űrutazás-kultusza, illetve az 1960-as években a Szovjetunióban is felbukkanó építészeti utópizmus és az 1980-as években „papír-építészekként” nevezett alkotók pszichedelikus tervei – a sztálinizmus történelmi korszakokat akkumuláló szocialista realizmusával szemben – mind egy előrevetített jövő világának építőelemei. Chaubin kiválasztott épületei ezen elképzelt jövő „árva em-

Barátság Szanatórium, Jalta, 1984. Fotó: Frédéric Chaubin

Krematórium Kijev, 1985. Fotó: Frédéric Chaubin

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum lékművei”, „olyan filmek díszletei, amelyeket végül sosem forgattak le.”10 Amikor ezeket az épületeket megörökíti, Chaubin tekintete mentes attól az iróniától illetve fatalizmustól, amellyel sok művésztársa megközelíti a szocializmus (vagy akár a nyugati államok) modernista örökségét; ezt Kai Vöckler jellemzi egy esszéjében, ahol az építészeti gondolkodás által az 1960-as években újra felfedezett rom-koncepciók intellektuális hatásáról beszél.11 A képzőművészek vonzódása a romokhoz a modernizmusba és a civilizációs haladásba vetett hit elhalványodásához köthető: a romok – a bennük megtestesített visszafordíthatatlanság érzetével – a modernizmus önkritikájának médiumai, táplálva a kultúrát legyőző természettől való félelmet.12 Sokak számára a modernizmus leglátványosabb romjai a szocialista város maradványai. Boris Groys értelmezésében a szocialista Kelet-Európa modernizmusa „bizonyos értelemben sokkal radikálisabb volt a múlt elutasításában, mint a nyugati országoké. A poszt-kommunista szubjektum nem a múltból utazik a jövő felé, hanem a jövővől a múlt felé; a történelem utáni időből vissza a történeti időbe.”13 Ebben az értelemben Chaubin, talán jobban, mint bármely más fotográfus kortársa, a modern idő rehabilitációján, a modern alkotói horizont rekonstruálásán dolgozik. Számára a szovjet periféria építészetének feltárása különleges feladat: „nem csak arra adott lehetőséget, hogy felvázoljak egy eddig megíratlan történetet, de arra is, hogy megfordítsam azt a két évtizedes fotográfiai klisét, amely a poszt-szovjet világot hanyatlásában ábrázolta. Engem sokkal jobban érdekeltek e világ utópiái.”1 Jegyzetek: 1 Ld. Building the Revolution: Soviet Art and Architecture 1915-1935, 2011. 10, 29-2011. 01. 22., Royal Acedemy of Art, London; Baumeister der Revolution, Sowjetische Kunst und Architektur 1915-1935, 2012. 04. 05-07. 09., Martin-Gropius-Bau, Berlin; Engagierte Architektur, 2012. 06. 14-09. 02., Pinakothek der Moderne, München; Sowjetmoderne 1955–1991. Unbekannte Geschichten, 2012. 11. 8–2013. 02. 25., Architekturzentrum Wien 2 Andreas Spiegl, “Neo Rauch: Gravity’s Smoke,” in East Art Map, ed. Irwin (London: Afterall, 2006), p. 435. 3 David Crowley és Susan E. Reid, ‘Socialist Spaces: Sites of Everyday Life in the Eastern Bloc’, in David Crowley és Susan E. Reid (szerk.), Socialist Spaces: Sites of Everyday Life in the Eastern Bloc, Oxford/New York: Berg Publishers, 2002, p. 8. 4 Ld. Anthony Vidler, The Architectural Uncanny: Essays in the Modern Unhomely, Cambridge, MA: MIT Press, 1992. 5 Ld. például az utazó Balkanology kiállítást: ‘Balkanology: Neue Architektur und urbane Phänomene in Südosteuropa’, 2008. 10. 4 – 12. 28., Schweizerisches Architekturmuseum, Basel, és 2009. 10. 22 – 2010. 01. 18., Architekturzentum Wien. Thaler további munkáihoz ld. http://www.wolfgangthaler.at/ 6 Ld. CCCP Reader, New York: Storefront for Art and Architecture, 2007 7 Frédéric Chaubin, Cosmic Communist Constructions Photographed. Taschen, 2011. p. 8. 8 Idézve: CCCP Reader, p. 22. 9 Idézve: CCCP Reader, p. 27. 10 Cosmic Communist Constructions Photographed, p. 10. 11 Kai Vöckler, ‘The Disappearance of Architecture as an Artistic Theme’, in Sabine Folie (szerk.), Modernism as a Ruin: An Archeology of the Present, Vienna: Generali Foundation, 2009, p. 150-153. 12 Andreas Huyssen, ‘Nostalgia for Ruins’, in Grey Room 23 (Cambridge, MA), Spring 2006, p. 6-21. 13 Boris Groys, Art Power, (Cambridge, MA: MIT Press, 2008), p. 155. 14 Cosmic Communist Constructions Photographed, p. 8.

Ünnepek Palotája, Tbiliszi, 1985. Fotó: Frédéric Chaubin

After the downfall of the Berlin Wall an inspiring field of research was offered to a whole generation of post-socialist landscape ar tists. While looking for surprising informal urban situations or worn visions of the future many have viewed the objects of socialism as purely aesthetic phenomena: removing them from their contex t, approaching them as art pieces or semi-folk art handicraft products. Others searched for the imprints of ideological systems or social tendencies in them. Of the objects embodying and symbolizing the heritage of socialism buildings somehow excel: in the past few years not only architects, but also artists and photographers have paid more attention to the everyday and unique man-made landscape bearing the marks of the authoritarian regime. However, of all the photographers who made the unknown architectural treasures of Eastern Europe surface in the past few decades it was most obviously the French Frédéric Chaubin who focussed on buildings built on the margins of the former Soviet Union characterized as „eccentric”. He is one of the most thorough researchers of the previously invisible architecture of socialism.

Ismeretlen történetek Unknown Stories Szovjetmodern, 1955-1991, AzW • Soviet Modernism, 1955-1991, AzW Szöveg / text: Katharina Ritter, Ekaterina Shapiro-Obermair, Alexandra Wachter

A bécsi Architekturzentrumban idén februárig nyitva tartó kiállítás első ízben próbált átfogó képet nyújtani az egykori Szovjetunió nem orosz tagköztársaságainak 1950–1991 között kialakult építészetéről. A kutatás és a kiállítás háttérbe szorította az Oroszország által formált perspektívákat és Azerbajdzsán, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Lettország, Litvánia, Moldávia, Örményország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán építészetét helyezte megfigyelés középpontjába. A nyugati építészettörténet felfigyelt a konstruktivizmusra és a sztálinista építészetre, de szinte teljesen ismeretlen maradt számára a 20. szá-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

Fotók / photos: Azw

zad második felének modern szovjet építészete. Az AzW kutatócsoportja helyi építészekkel és tudósokkal karöltve feltérképezte a korszak építészeti sajátosságait. Felkerestek és meginterjúvoltak olyan kortársakat, akiknek a történetét és munkáit még soha nem írták le. Az idő sürget, mert az építészettörténeti értékkel bíró épületek egy része ma már veszélyeztetett. Egyrészt a korszak építésmódjának hiányosságai vezettek korai öregedésükhöz, másrészt sokszor az akarat vagy a forrás hiányzik a rendbehozatalukhoz. Az uniformizált szovjet építészet kliséjét zárójelbe téve, a kiállítás a regionális sajátosságokra fókuszált, az „olvadás” időszakától a peresztrojkáig. A nagy hatású épületek mindenképpen felvetik egy háború utáni

utóirat • post scriptum

Holokauszt emlékmű, Kaunas, litvánia, 1983

modern szovjet építészettörténet megírásának szükségességét. Baltikum – Észtország, Lettország, Litvánia Bár Észtország, Lettország és Litvánia földrajzi egységet alkotnak, mindegyik balti államnak saját nyelve és saját kulturális gyökerei vannak. Állammá alakulásuk is nagyon különböző módon ment végbe. Míg Észtország és Lettország Livónia néven váltakozva német, svéd, és orosz fennhatóság alatt álltak, Litvánia a középkorban hatalmas független birodalom volt. A 20. században viszont a Baltikum lakói közös sorson osztoztak. A német megszállás után az egyes államokat erőszakosan a Szovjetunióba olvasztották, ezt is megszállásként élték meg. A holokauszt, Sztálin hatalma és a második világháború rengeteg áldozatot követelt. Oroszország a Baltikumra mindig egységes régióként tekintett, mely a Szovjetunión belül a jól fejlett mezőgazdaságot és ipart, de leginkább az „európaiságot” jelentette. A balti építészetben is szembetűnő, hogy Európa, ezen belül is Skandinávia felé orientálódik. Szerény, funkcionális formák, precíz részletek és a lehetőségekhez mérten kiváló kivitelezés jellemzi, csak nagyon kevéssé emlékeztetnek az általában „szovjetnek” bélyegzett épületekre. A belsőépítészet kiemelt szerepet kapott, elsősorban Észtországban, de Lettországban és Litvániában is olyan enteriőröket terveztek és készítettek, melyek kivívták a többi szovjet tagköztársaságból érkezett vendégek csodálatát. Példaértékű, ahogy a Baltikum a történeti épületekkel bánt. A korai szovjet városrendezési tervek durván beavatkoztak volna az évszázadok alatt kialakult városközpontba, de ezeket végül elvetették. Ehelyett Leningrádhoz (ma Szentpétervár) hasonlóan a modern épületeket a központon kívülre, azaz az úgynevezett új városközpontokba helyezték el. Az egykori Szovjetunió összes régiója közül a modern leginkább a Baltikumban tudott áttörést elérni, de a posztmodern is virágzott – leginkább Lettországban. Kelet-Európa – Moldávia, Ukrajna, Fehéroroszország A 20. század elejéig elsősorban mezőgazdasági területnek számító régió az Urálig tartó kelet-európai területen fekszik. Ukrajna és Fehéroroszország a volt szovjet tagállamok közül nyelvi, kulturális és történeti értelemben is a legerősebben kötődött Oroszországhoz. Ezzel szemben

Moldávia sokkal közelebb áll Romániához, annak ellenére, hogy (Bukovinát kivéve) az októberi forradalmat megelőzően Besszarab Kormányzóságként az Orosz Birodalom része volt. Oroszország és a Kaukázusontúli Köztársaság mellett Ukrajna és Fehéroroszország írta alá 1922-ben a Szovjetunió alapító szerződését. Nyugat-Ukrajnát és Fehéroroszország nyugati részét, melyek az I. világháború után Lengyelországhoz tartoztak, a balti államokhoz hasonlóan csak az 1939-ben megkötött Hitler–Sztálin paktum után csatolták a Szovjetunióhoz. Besszarábia területe is a szovjet érdekeltségi körbe esett és 1940-ben elfoglalta a Vörös Hadsereg. Mindhárom ország irtózatos emberi veszteséget szenvedett a második világháborúban, de az épületekben esett kár is hatalmas volt. Ezért a 20. század második felében az építészek és várostervezők számára az újjáépítés jelentette a legfontosabb feladatot. Mivel az önazonosság meghatározásához referenciául szolgáló történeti épületek szinte teljes egészében hiányoztak, és a városi beépítés nagy része megsemmisült, így az Oroszország által proklamált építészet sokkal átfogóbban valósulhatott meg, mint más régiókban. Az oroszosító politika következtében a helyi áramlatokat, amennyire lehetséges, nivellálták: az internacionális stílushoz kapcsolódás tökéletesen illeszkedett az elképzelésbe, a még meglévő helyi sajátosságokat pedig az 1970-es évektől egalizálta egyfajta brutalitásra való hajlam. Kaukázus – Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia (Georgia) Szigorúan szemlélve Örményország, Azerbajdzsán és Grúzia Transzkaukáziában fekszik, azaz Európából nézve a Kaukázuson túl. A Feketetenger és a Kaszpi-tenger közt, a keresztény Európa és az iszlám Kelet határán fekvő, stratégiailag fontos területet az évezredek során előbb Róma, Bizánc, majd a Mongol Birodalom, Perzsia, később aztán Oroszország foglalta el. Míg Örményország és Grúzia a világ legősibb keresztény nemzeteihez tartoznak, Azerbajdzsán muszlimjainak története szorosan kötődik Iránhoz. Bár a kulturális sokszínűség és a Kaukázus területén felbukkanó konfliktusforrások száma történeti és kulturális értelemben is alig hasonlítható más területekéhez, a három ország Kaukázusontúli SZSZSZK néven már 1922-ben aláírta a Szovjetunió alapító szerződését. Az új rezsim elfogadottsága viszonylag magas volt, a Szovjetunióhoz

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

Lenin Múzeum (ma Történeti Múzeum), 1984, Biskek, Kirgizisztán © Simona Rota

Lakóház, Bobruiszk, Belorusszia, 1980 © Belorussian State Archive of Scientific-Technical Documentation

Hősök emlékműve, Brest, Belorusszia, 1971 © Belorussian State Archive of Scientific-Technical Documentation

csatlakozást különösen Azerbajdzsán és Grúzia nem lemondásként, hanem éppen ellenkezőleg, az önálló államiság felé tett újabb lépésként élte meg. A Baltikumhoz hasonlóan itt is nagy szerephez jutottak a helyi építészek. A különféle építész iskolákban megtanulták a helyi sajátosságok és a modern építészeti ötletek összekapcsolását. A 60-as évek elejétől a feltörekvő hangulat jegyében egész Kaukázusban kiemelkedő – leginkább minimalista – példák születtek. A 70-es évek közepétől aztán a Kaukázusban is elindultak a nagyprojektek, melyek a „nemzeti” jelleget hangsúlyozták és modern adaptáció alá vonták az olyan hagyományos építési formákat, mint a csúcsív, a kupola, vagy a cseppkőboltozat. A történelmileg kialakult nemzeti öntudat mindig fontos referenciául szolgált és az építészeti örökséggel való bánásmód már nagyon hamar fontos szerephez jutott a várostervezésről folytatott vitákban.

egész szovjet időszak alatt, túl azon, hogy alkalmazkodni kellett a rendkívül nehéz klimatikus és geológiai viszonyokhoz (forró nyarak, aszály, földrengésveszély). Mindez sokszor pusztán egyfajta csinált „keleti” ornamentika alkalmazására korlátozódott. A Kaukázustól és a Baltikumtól eltérően a legtöbb Közép-Ázsiában dolgozó építész nem a régió szülöttje volt. A Moszkvában, vagy Leningrádban tanult szakemberek feladata volt, hogy az „elmaradott” közép-ázsiai népeket megismertessék a szocialista életmóddal: a jurták és hagyományos lakóházak helyére fürdőszobával felszerelt kockaházak kerültek, a szűk utcákat felváltották a széles sugárutak. Az első helyben képzett szakemberekkel létrejött a „helyi intelligencia”. Ők már az új köztársasággal azonosultak, és időnként sikerült itt – Moszkvától óriási távolságra – is a modern építészet kiemelkedő példáit megalkotni. Fordította: Beliczay Zsuzsa

Közép-Ázsia – Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán Közép-Ázsia tájképét az óriási sivatagok és sztyeppék illetve a város-oázisok kontrasztja jellemzi. Az utóbbiak fontos csomópontjai voltak a Selyemútnak, ami átszelte ezt az ősi kulturális régiót. A túlnyomórészt iszlám területet a 19 század során fokozatosan kebelezte be az Orosz Birodalom, szabad prédájává vált az orosz telepeseknek. A szovjetek uralma alatt folytatódott ez a kolonizáló politika, míg végül, 1924 és 1929 közt a terület mesterségesen felosztották öt szovjet köztársaságra. A felosztás etnikai és nyelvi alapon történt, miközben az orosz lakosság aránya folyamatosan emelkedett, különösen a városokban. A „nemzeti sajátosság keresése” volt az építészet központi témája az

In the Vienna-based Architekturzentrum the exhibition open till February was the very first attempt to present a comprehensive view of the architecture the non-Russian member states of the former Soviet Union created between 1950 and 1991. The research and the exhibition pushed into the background the perspectives formed by Russia and focussed on the architecture of Azerbaijan, Estonia, Belarus, Georgia, Kazakhstan, Kirgizistan, Latvia, Lithuania, Moldavia, Armenia, Tajikistan, Turkmenistan, the Ukraine and Uzbekistan. Putting the cliché of the uniform Soviet architecture in brackets, the exhibition concentrated on the regional characteristics, from the time of the „ice-breaking” or melting to perestroika. The most influential buildings, however, inevitably bring up the necessity to write a history of the modern post-war Soviet architecture. In this selection we followed the concept of the curators of the exhibition and thus emphasized the architectural significance of the regions concerned.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

utóirat • post scriptum

Egy birodalom romjai Eve Kiiler fotókiállítása, FUGA 2013. 05. 07 – 06. 05. Szöveg / text: FUGA

Eve Kiiler a tallinni Művészeti Akadémián diplomázott, majd a Londoni Egyetemen és a Helsinki Egyetemen bővítette fotóművészeti és teoretikus ismereteit. Számos egyéni és csoportos kiállítása volt Észtországban és szerte Európában. Művészi tevékenysége mellett kurátorként is aktív. A kiállításnak külön aktualitást ad, hogy az őszi Tallinni Építészeti Biennále központi témája a szocializmus építészetének újrahasznosítása lesz. Eve Kiiler érdeklődése 2006-ban fordult először Tallinn érdekes és egyedülálló építészeti emléke, a Linnahall felé (építészek: RaineKarp és RiinaAltmäe). Az 1980-as moszkvai csonka olimpia vitorlás számait rendezték az észt fővárosban, és ennek lebonyolítására nagyszabású építkezésekbe kezdtek. A Linnahall a tengerparti sétány és közösségi tér szerepét töltötte be, ahonnan a sportesemény vendégei csodálhatták a tengert, az egyébként ellenőrzött és elzárt partszakaszon. A gigászi építmény számos építészeti díjat nyert az 1980-as években. Az ókori keleti birodalmak építészeti stílusát imitáló, komplex szociális funkcióval bíró épületegyüttes a 2000-es évektől egyre inkább elhagyatott szellemépületté vált, amelyben marginális társadalmi csoportok találtak csak otthonra. Eve Kiiler fotói ezeket a változásokat dokumentálják, azt állítva, hogy az épületegyüttes a mindig is rituális funkciót töltött be a városi közösség különböző rétegeinek életében. Éppen ezért nem szigorúan vett építészeti fotókat készített a Linnahallról, hanem a még használatban lévő területeit mutatja be, az ott találkozó fiatal szubkultúrán keresztül. Az épületegyüttes 1980-90-es évekbeli fénykora után (lásd PeeterUrbla1982-ben készült Schlager című filmjét), manapság a perifériára szorultak találkozóhelye a Linnahall. A romosságában is impozáns építmény egyszerre emlékműve a 80-as évek már bomló birodalmának, megalomán építészetének és befektetőre váró, régi-új pompáját visszaszerezni akaró unikális építészeti komplexum.

Linnahall, Tallinn, archív fotó

Linnahall, Tallinn. Fotó: Eve Kiiler

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

Épített örökség és megbékélés The Means of Reconciliation Integrált örökségvédelem a Balkánon • Integrated Heritage Protection in the Balkan Region Szöveg / text: fogarasi Barbara

A délszláv háború nacionalista ideológiája nem csak emberi életeket követelt, hanem az etnikumoknak vagy vallásoknak teret adó épületek lerombolását is. A mecsetek, templomok, könyvtárak helyreállításával a hozzájuk tartozó csoportok identitása épül vissza. Az épületek újraélesztésével – az örök veszteségek visszahozhatatlansága mellett – elindul egy belső folyamat, az önbecsülés helyreállítása. Így válhat az épített örökség a megbékélés eszközévé. Tíz évig tartott a brutális háború a volt Jugoszlávia területén. A délszláv egység Tito halálával kezdett megbomlani, szétesése a 90-es évek eleji zavargásokkal indult meg. Szlovénia gyorsan függetlenné vált, de a horvátországi és boszniai háborúk hosszan elhúzódtak, csak az 1995-ös daytoni békeszerződéssel zárultak le. Ezt követte a koszovói albán–szerb konfliktus, amit az 1999-es NATO hadművelet zárt rövidre, ekkortól az ENSZ erők máig jelen vannak az országban. Koszovó 2008-ban kikiáltotta a függetlenségét, amit Szerbia a mai napig nem fogadott el. A háború és a függetlenedési törekvések kiindulópontja az etnikai és vallási különbségek voltak. A borzalmas eseményeket a mai napig döbbent értetlenség kíséri az egész Balkánon. A konfliktus leginkább a korábban békében élő vegyes kultúrájú és vallású területeken éleződött ki, több helyen, például Srebrenicában, etnikai tisztogatásig fajult. DélkeletEurópa etnikai térképe – különös tekintettel Bosznia-Hercegovina területére – tíz év alatt teljesen átalakult, homogén etnikai tömbök kialakulását eredményezte. A helyzet mára a nemzetközi jelenléttel és figyelemmel stabilizálódott, ám – egy bosnyák kolléga hasonlatával élve – a végzetes baleset utáni műtétek a közvetlen életveszélyt elhárították ugyan, de a beteg még nem életképes. Bosznia-Hercegovinában rendkívül bonyolult közigazgatási rendszer alakult ki, érdemleges döntések ebben a felállásban nemigen tudnak megszületni. A főváros, Szarajevó képe és hangulata

A Szent György templom belső freskói, Sztaro Nagoricsane, Macedónia

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

is sokat változott. Ebben a városban a három éven át tartó harcok következtében szinte minden 18 éven felüli embernek van személyes háborús tapasztalata. Hogy tudnak-e, akarnak-e róla beszélni, vagy a szavak által feltépett sebek helyett inkább a csendbe burkolóznak, az más kérdés. Mindenesetre az egykor épp kulturális sokszínűségéről, zenei és filmfesztiváljairól híres Szarajevó lakossága ma túlnyomórészt bosnyák, muzulmán; többen vidékről költöztek be, ám a város megőrizte sokszínűségét is. A müezzin hangjára sokan gyűlnek imára a mecsetek tornácain, de hatalmas tömeg vonul a katolikus templom pünkösdi miséjére is, miközben az ortodox templomban csonkig égnek a folyamatosan gyújtott vékony sárga gyertyák. A háború nyomai még sok helyütt fellelhetők; ha lefele nézünk, egy repesznyom az aszfaltban, ha körbetekintünk a várost körülölelő hegyoldalakon – ahol 20 éve a szerb hadsereg katonái támadták a völgyben fekvő várost – ma a tömegsírok fejfái fehérlenek végtelen foltokban. A felújítás alatt lévő egykori városháza, később Nemzeti és Egyetemi Könyvtár mór stílusú árkádsorának belső falán egy táblát helyeztek el az épület 1992-es felgyújtására emlékezve. Az üzenet nekünk is szól: „Do not forget! Remember and warn!” Európai identitás a Balkánon Mielőtt elmerülnénk az Európai Uniós finanszírozásból történő örökségvédelem mikéntjében, tisztázzuk, hogy mit akar elérni az EU a Balkánon. Véleményem szerint három alapvető célt: 1. békét (biztonságot, stabilitást), 2. az európai kulturális identitás erősödését, 3. az integrációhoz szükséges feltételek megteremtését. Az első és legfontosabb, a „birodalom” széleinek megerősítésére irányuló stratégia hasonló ahhoz, amiért 2007-ben Bulgária és Románia felvételt nyert az EU-ba. A Balkánon folyó projektjeinek célkitűzéseiben az EU rendre megfogalmazza a demokratikus, békés, szabad társadalmak megvalósítására irányuló törekvéseit. Egy sokszínű – és pont e sokszínűségéből eredő konfliktusoktól szenvedő – régióban logikus gondolat egy szuprakultúra, az európai identitás népszerűsítése, megerősítése, az aki velünk van, nincs ellenünk – aki olyan, mint mi, nem száll szembe velünk – alapelvet követve. Azonban hosszú az út délről északra. Az integrációhoz vezető ösvény a felhatalmazás (empowerment) és kapacitásépítés (capacity building) bűvszavakkal van kikövezve; az út során a balkáni ember kitanulhatja mindazt, amire az EU standardok eléréséhez szüksége lehet. Az épített örökség gondozóinak kiváltképp szükségük is van rá. A kommunista-szocialista korszak légkörét maguk mögött hagyó országokban, a szabad piacra lépve egyre nő az építkezési kedv, az illegális fejlesztések száma – és ezzel arányosan a történeti környezet fenyegetettsége is. Ugyanakkor a jogi háttér csak lassan változik, a helyreállításokra szánt forrás csekély, kevés a képzett műemlékvédelmi szakemberek – pláne a projektmenedzselésben jártasak – száma. Az EU, az Európa Tanács és örökségvédelmi projektjeik A balkáni projektekben tevőlegesen részt vállaló EU-s szervek közül elsőként az Európai Bizottságot említeném, döntéshozó és forrásadó szerepével az Európai Parlament ellenőrzése alatt. A projektek levezetésével, koordinálásával az Európa Tanács (ET) van megbízva, ami valójában nem az Európai Unió intézménye, hanem egy regionális nemzetközi szerve-

utóirat • post scriptum zet. Ismerjük egyezményeiről, mint pl. a Granadai egyezmény az európai építészeti örökség védelméről, valamint társadalmi kezdeményezéseiről, mint a minden év szeptemberében megrendezett, nálunk is népszerű Európai Örökség Napok. Szintén az Európa Tanácsnak köszönhető az az online elérhető adatbázis, ami az európai államok kulturális örökségvédelmi politikáját gyűjti össze és egy többnyelvű örökségvédelmi szótárt ad közzé. Ennek segítségével Európa megtanulhat egy nyelven beszélni az örökségvédelem területén, beleértve nem csak a konzerválás-restaurálás szakszavait, de a kulturális örökség kezelése vagy az integrált örökségvédelem azonos értelmezését is. 2003 óta számos projekt fut a kulturális és természeti örökség területén az ET koordinálása alatt, külsős szakemberek bevonásával. Közös bennük, hogy mindegyik több ország bevonásával és együttműködésével létrejövő gyakorlati beavatkozás, természetét tekintve pedig kísérleti projekt, aminek konkrét tapasztalatai más kontextusba átültethetők és továbbadhatók. Mindegyikre jellemző továbbá az integrált és innovatív megközelítés a kulturális és természeti erőforrásokon keresztül, különösen ott, ahol ezek hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez, a megbékéléshez vagy a konfliktus utáni állapotok stabilizálásához. A Balkánon jelenleg két projektben vesz részt az ET: Az első a Délkelet-európai kulturális és természeti örökség regionális program, ennek keretében három alprojekt fut, illetve részben már be is fejeződött. A program az ET fő értékeire alapozva a régió konfliktus utáni fejlesztési kihívásaira irányul. Alapgondolata, hogy az épített örökség a megbékélés, együttműködés és fenntartható fejlődés eszköze. Az egyik alprojekt, az Intézményi kapacitásépítési program az örökségpolitika és adminisztratív kereteinek kialakítását, illetve továbbfejlesztését tűzte ki céljául, útmutatásokat, irányelveket ad a dokumentáció, inventorizálás, városrehabilitáció, örökségértékelés stb. témákban. A másik ET projekt, a Helyi fejlesztés kísérleti program érdekes egyvelege a kulturális sokszínűség, a gazdasági hatékonyság, a társadalmi kohézió és ökológiai egyensúly ös�szehangolására vonatkozó stratégiáknak. E cikk szempontjából lényeges a harmadik, hét éven át alakuló hosszú című alprojekt, az Integrált rehabilitációs program /Az építészeti és régészeti örökség felmérése, ami ma már Ljubljana Folyamat néven él tovább (az elnevezést a 2008-as szlovén EU elnökség alatti kulturális miniszterek ljubljanai konferenciáján kapta.) A másik Balkán projekt a kulturális sokszínűség előmozdítását célozza meg Koszovóban. További két projekt fut még a Dél-Kaukázus területén is. Integrált rehabilitáció a Balkánon A Ljubljana Folyamat: A kulturális örökség finanszírozása Délkelet-Európában elnevezésű projektet 2010-ig Strasbourgból koordinálta az Európa Tanács. Kilenc kedvezményezett országa: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Románia, Szerbia és Koszovó. 2011-től indult az a három éves átmeneti időszak, ami során már helyből, nevezetesen Montenegróból irányítja a kilenc országot egy fiatal regionális szervezet, a Regionális Együttműködési Tanács, de még EU finanszírozás segítségével. 2014 után az országok várhatóan önállóan folytathatják a projekt megvalósítását. Ennek tudatában és a fenntarthatóság érdekében egy több színtű szervezeti struktúra kialakítása vált szükségessé. A politikai háttér biztosítása céljából a Regionális Együttműködési Tanácson belül megalakult a Kulturális és Társadalmi Munkacsoport, minden résztvevő ország és nemzetközi szervezet egy-egy képviselőjével. A Munkacsoport Titkársága folytatta az ET által megkezdett projektirányító munkát a montenegrói Cetinjében felállított, háromfős irodában, ahol e sorok írója projektmenedzserként látta el a Titkárság átfogó koordinálási feladatait. Ez az országok asszisztálásából, az anyagok begyűjtéséből, szakmai ellenőrzéséből és publikálásából, kisebb pénzügyi támogatások lebonyolításából, valamint az ET szakembergárdáján keresztül szakmai segítségnyújtásból, képzések szervezéséből állt. Fontos lépés volt továbbá

Szent György templom, Sztaro Nagoricsane, Macedónia

a Nemzeti Munkacsoportok háromszintű felépítése: minden országban a tárcaközi felügyelőbizottság adja a politikai támogatást, a nemzeti koordinátor szakmai segítőtársaival alakul meg az operatív projekttanács, míg a műszaki csapatok az egyes műemlékek részleteivel és a technikai dokumentációk elkészítésével foglalkoznak. A 2011-től új alcímmel ellátott Ljubljana Folyamat II: Közös örökségünk rehabilitálása néven folytatódó projekt kulcsszava a rehabilitáció. Bár az ET adatbázisában a rehabilitation szó meglepő módon nem szerepel, definíciónk szerint ez a történelmi épületek vagy helyszínek érzékeny adaptációját jelenti megfelelő kortárs használatra. Több, mint megőrzés vagy helyreállítás: a környezet rehabilitálására és a helyi közösség revitalizációjára törekszik. Továbblépve, az integrált rehabilitáció a történelmi környezet megújulására irányuló tevékenységek összességét jelenti, főképp a kulturális örökség bevonását a fejlesztéspolitikába, hozzájárulva a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődéshez. A célcsoportokat tekintve, elsősorban az örökségvédelemért felelős minisztériumok, hatóságok, intézmények, döntéshozók, szakemberek lettek megszólítva, de a helyi közösségek, civil szervezetek, műemlék-tulajdonosok, és nem utolsó sorban a befektetők is kiemelkedő szerepet játszanak a folyamatban. Fontos megemlíteni a Ljubljana Folyamat alapelveit, melyek jól tükrözik az EU-nak a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos új stratégiáját: 1. Az egyes országok öröksége egy közös európai örökség része, melynek magas színvonalú megőrzéséért mindannyian felelősek vagyunk. 2. Épített örökségünk érték és tőke, a gazdasági fejlődés kihívásaira adott válaszok részét képezik, sem mint akadályoznák azt. 3. A rehabilitációs projektek a történelmi környezet kihasználásával a fenntartható fejlődést szolgálják; új munkahelyeket, üzleti lehetőségeket és aktivitást teremtenek, ami által a környezet és a helyi lakosok életminősége javul. Céljait tekintve, öt pontba foglalhatjuk a projektben részt vevők jövőképét, ami remélhetőleg idővel minden érintett sajátjává válik: 1. Szervezeti rendszer felépítése a módszertan megvalósításához, az intézményi és egyéni tudásbázis, képességek, tudatosság, önbizalom növelésével. 2. Jogszabályok, előírások harmonizálása a résztvevő országok között – örökségvédelmi stratégia javítása, a módszertan intézményesítése. 3. Új együttműködések ösztönzése: társadalmi, politikai és szakmai résztvevők, központi és helyi hatóságok, intézmények, civil szervezetek, állami és privát szféra között, valamint regionális szinten.

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum 4. Fenntartható anyagi támogatási rendszer kialakítása, állami, nemzetközi, közpénzi és magánbefektetések elősegítése. 5. Az örökség-tudatos szemléletmód erősítése a szocializmusból kilépő és a szabad gazdasági piacra belépő országokban. Az integrált rehabilitáció módszertana Érdemes részletesebben kitérni a fentebb már említett módszertanra, amit az Európa Tanács nemzetközi szakembergárdája dolgozott ki. Ezzel a kulturális örökség értékeinek kiaknázását segítik elő, hangsúlyozva a megújulás lehetőségeit. A módszertan az elmúlt évek során hatékony eszköznek bizonyult a balkáni műemlékvédelemben dolgozók és a helyi közösségek számára is. Sok esetben hozzájárul a projektek finanszírozásához, illetve pályázati és promóciós anyagok alapját képezi. Szisztematikus megközelítéssel a valós szükségleteket, prioritásokat, műszaki adatokat gyűjti össze adott kérdéssorok szerint. A módszertan alkalmazása dinamikus, kb. kétévente ismétlődő ciklusban valósul meg, mely két részből áll: 1. felülvizsgálat és prioritások meghatározása; 2. a rehabilitációs projektek kidolgozása. Az első szakaszban két dokumentum készül el: egyik az Örökségértékelő jelentés (Heritage Assessment Report), ami összefoglalja a műemlékvédelem pillanatnyi állását, jogi és intézményi kereteit (meglévő szervezeti felépítés, védési eszközök, források, stratégiák, a kulturális örökség társadalmi szerepe stb.) továbbá megnevezi az épített örökséget érintő nemzeti prioritásokat és stratégiákat. Lényeges, hogy a jelentés az illetékes hatóságok és minisztériumok együttműködésével készüljön. A másik az Elsőbbségi lista (Priority Intervention List), ami kb. 10-15 olyan jelentős műemléket, műemléki vagy régészeti helyszínt nevez meg, melyek többnyire azonnali beavatkozást igényelnek, rehabilitációs lehetőséggel bírnak és fenntarthatóságuk biztosított. Jó esetben a lista a fenti jelentésben meghatározott prioritásokat tükrözi és a sokféleség kritériumának megfelel (típus, korszak, felekezet, földrajzi elhelyezkedés tekintetében.) Fontos, hogy a lista országos konszenzussal készüljön, minél több érintett bevonásával (intézmények, helyi önkormányzatok, civil szervezetek, műemlék-tulajdonosok stb.) és lehetőleg a gyakori minisztercserét megélő országokban sem a politikai kedélyállapot szerint változzon. A második szakaszban, a rehabilitációs projektek kidolgozása során a prioritási lista egyes műemlékeiről három dokumentum készíthető: Elsőként az Előzetes műszaki értékelés (Preliminary Technical Assessment) foglalja össze az épület, épületegyüttes, régészeti helyszín vagy emlékhely történelmi hátterét, jelentőségét, műszaki állapotát, kockázat-vizsgálatát, helyreállítási és újrahasznosítási javaslatát, a rehabilitáció feltételeit, lehetőségeit és előzetes költségvetését. Ez már egy nagyon jó alap partnerek kereséséhez, a projekt népszerűsítéséhez, publikációk készítéséhez stb. Ezután következik a Megvalósíthatósági tanulmány (Feasibility Study), ami a rehabilitációra irányuló tervezett javaslat megvalósíthatóságát vizsgálja három fő részben: a műemlék jelentősége; kockázatok mértéke, további károsodás veszélye; a javaslat életképessége, fenntarthatósága. Az ebben a tanulmányban összegyűjtött adatok és ötletek már pályázati anyagok és konkrét tárgyalások alapját képezhetik. Végül elkészül az Üzleti terv (Business Plan), ami a potenciális befektetőkkel való tárgyalás alapját képezi, hangsúlyozza a lehetőségeket, számításokkal bizonyítja a tervezett forrásból elérhető célokat, üzleti növekedést, megtérülést és fenntarthatóságot; egyszóval, meggyőz a biztos és jövedelmező beruházásról. Mivel rögzíti a sikeres rehabilitáció feltételeit, útmutatást nyújt a szükséges további intézkedésekhez és egy világos, reális, gyakorlati tervet vázol fel a műemlék kezeléséhez. Bár részleges eredmények (lásd lent) már a projekt első 10 évében is láthatók, a kitűzött várható hosszú távú eredmények a következők: 1. A kulturális örökség jelentős szerepet kap a gazdasági fejlődésben és az életminőség növelésében és ezt széles körben elismerik és értékelik.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

A középkori "gyapjúváros" régészeti feltárása, Ialomita megye, Románia

2. A rehabilitált műemlékek a fenntartható fejlődés-politika fontos részévé válnak. 3. A módszertan intézményesül: új irányelvek, jogszabályok jelennek meg a műemléki törvényekben és egy képzett gárda alakul ki a rehabilitációs projektek kidolgozására és megvalósítására. 4. A műemlék-helyreállítások nem pusztán konzerválásról szólnak, hanem szélesebb szemléletű rehabilitáció részeként valósulnak meg, ezzel közvetlen vagy közvetett hatást gyakorolnak a közösségek életére. Tehát, nem csupán a kultúra fejlesztéséről, hanem egy új fejlesztéskultúráról beszélhetünk. Eddigi eredmények Méltán gondolhatnánk, hogy mindez egy kék égen sárga csillagos álom, ami még egy válság sújtotta Nyugat-Európában is aligha valósulhat meg, nemhogy Délkeleten. Ne feledjük, hogy a projekt alig 10 éves, ami hosszú időnek tűnhet ugyan, de tudhatjuk, hogy egy valódi paradigmaváltás ennél sokkal több évbe telik. A Balkán valósága pedig még ezen felül is rejt váratlan meglepetéseket, ami felvetette bennem a kérdést: egyáltalán rá kell-e erőltetnünk a nyugati kultúra módszereit egy alapvetően máshogy működő világra? Az írásos kommunikáció nem erőssége a balkáni embernek, az adott szó kötelez, ha viszont azt megszegi valaki, ott a bizalom egy életre megszakad. A személyiségjegyek jól kirajzolódnak az évi kb. háromszori egyeztetés során, amikor az összes ország koordinátora összejön, hogy megossza, hol tart a projekt és megbeszélje a következő időszak stratégiai irányvonalait. Amikor egy ilyen alkalmon értetlenül arról kérdeztük a résztvevőket, hogy miért nem képesek a korábban megbeszéltek szerinti havi jelentéseket megküldeni – amiken pedig mindenki számára hasznosan nyomon követhető volna a projekt országonkénti haladása, főbb döntések, nehézségek stb. –, a bolgár kolléganő frappáns őszinteséggel megvallotta: „Mert nem szeretünk papírokat töltögetni – mi énekelni és táncolni szeretünk.” Azt hiszem ez az a pont, amikor a Nyugat is hátradől székében és megengedően elrendeli a kávészünetet. Röviden mégis vessük össze a kitűzött célokat a valós eredményekkel és vonjuk le a tanulságokat. Nem tűnt megvalósíthatatlan célnak, mégis rengeteg energiába telt a szervezeti rendszer felépítése, a nemzeti munkacsoportok megalkotása. Ez többnyire megtörtént, azonban működésük változó és minden esetben elsősorban az ország koordinátorának motiváltságán múlik, hogy mennyire képes összefogni, mozgósítani és lelkesíteni a csapatát. Az emberi tényező rendkívül hangsúlyos. Másik célunk az új módszerek átadása, a tudásbázis növelése. A módszertan hatékony

utóirat • post scriptum kommunikálása mellett az egyéni hozzáállás és nyitottság itt sem elhanyagolható. Ahol ráéreznek hasznosságára, ott eredményesen alkalmazzák a fent vázolt dokumentumokat a műemlék-rehabilitálás során. Ugyanakkor egészen reménytelennek tűnik a szemlélet megváltoztatása akkor, amikor olyat vágnak a fejünkhöz, hogy „nekem nem oktatás, hanem pénz kell”, vagy amikor a román kollégát kérdezve egyik műemlékük hasznosítási ötleteiről azt a választ kapjuk, hogy „adjanak pénzt, akkor jönnek az ötletek.” A projekt fontosnak és újszerűnek gondolt célja az új együttműködések létrehozása. A tapasztalatunk azonban az, hogy a szakemberek közötti együttműködés nagyonis élő volt a korábbi Jugoszláviában, mely kapcsolatok – groteszk, de a világon nem egyedülálló módon – most már nemzetközi együttműködésként kezdenek újraéledni. Ami érzékelhetően újszerű előrelépés, az a helyiek bevonása a központi döntéshozatalba, a fővárosi hatóságok kapcsolatfelvétele a helyi önkormányzatokkal illetve helyi hatóságokkal. Egyik kiemelkedő példa a központi és helyi források összevonására Romániában történt, Ialomita megyében, ahol egy középkori gyapjúváros maradványait tárják fel folyamatosan állami pénzből. Ehhez csatlakozott a helyi önkormányzat egy fogadóépület megépítésével és információs táblák kialakításával. Az egyik legambiciózusabb cél a fenntartható anyagi támogatási rendszer kialakítása és a műemlékkezelés és pénzügyi menedzsment javulása. Bár vannak konkrét példák arra, hogy a módszertan dokumentumai segítségével nyertek pályázati pénzeket, ezek kifutása már nem mindig jól sül el. Ez arra enged következtetni, hogy nem is a pénzszerzés okoz nehézséget, hanem az, hogy mi történik utána. Többnyire sehol sincs műemlékkezelő, a pénzek mozgása nem tiszta, és sokszor túl bonyolultnak érzik a megszerzett pénz szakszerű elköltését, főképp adminisztrációját. Emiatt nem egy esetben komoly esély van arra, hogy a megfelelő felelős kinevezése híján vagy a projektmenedzsment gyengesége miatt a megnyert pénzt elveszítsék. A projekt másik nagyratörő célkitűzése, miszerint a rehabilitációs projektek új munkahelyeket teremtenek és az örökségtudatos mentalitást erősítik, nehezen mérhető, lassú folyamatokat takar. Egy-egy pozitív példával azonban találkoztunk, pl. a macedóniai Sztaro Nagoricsane faluban, ahol a bizánci templom EU-s forrásból újul meg. A templommal szemben levő kisbolt tulajdonosa büszkén mesélte, hogy bár eredetileg le akarta rombolni a házát, hogy helyébe újat építsen, amikor bekapcsolódott a templom és történelmi környezetének örökségtudatos újraélesztéséről szóló helyi fórumba, úgy érezte, hogy a látogatók számára érdekesebb lesz, és potenciálisan több vásárlót vonz, ha a régi házát újítja fel. A műemlék-rehabilitációk lakosságmegtartó ereje is kiemelt jelentőségű, amire jó példa a szerbiai Szenyszki Rudnik szénbánya ipari együttesének átfogó rehabilitációs koncepciója. A projekt keretén belül elkészített dokumentációk segítségével nyert EU-s forrásokból indult meg a bánya és természeti környezete turisztikai fejlesztésének első fázisa. Itt különösen fontos volt a helyi fórum, a munkanélküli bányászcsaládok bevonása, akik belelátva magukat környezetük megújulásának jövőképébe, feladták fontolgatott elköltözési terveiket. Ami mindebből hasznunkra válhat Összegzésképpen három dolgot mindenképp kiemelnék, amit ma Magyarországon átvehetünk és továbbvihetünk mindabból, amit az EU az örökségvédelemről és -hasznosításról a Balkánnak tanítani igyekszik. Elsőként a szisztematikus tervezést említeném. A felénk is gyakori tűzoltásos módszerrel szemben, ami során odakapunk, amire épp pénz vagy (politikai) igény van, érdemesebb és hosszú távon mindenképpen hatékonyabb és kifizetődőbb egy jövőképre épülő szemlélet alkalmazása, a prioritások meghatározásával. A projekt módszertana választ ad ennek „hogyan”-jára. Másodszor hangsúlyoznám a többszintű együttműködés fontosságát. A műemlék jövőjéről való ötletelésbe érdemes

A szarajevói egykori városháza, később Nemzeti és Egyetemi Könyvtár, épült 1894-ben

minél hamarabb bevonni az érdekeltek minél szélesebb körét. Ha kialakul a párbeszéd, főképp a helyi közösséggel, a műemléknek gazdái lesznek, akik érdekeltté válnak hosszú távú fenntartásában. Az idejében megkezdett egyeztetés a befektetőkkel nagyobb esélyt ad arra, hogy minden érdek érvényesüljön, ráadásul egy jól működő csapat további támogatókat vonzhat. Végül pedig tanulságos lehet számunkra a több lábon állás: a konzerváló szemléleten túlmutató hozzáállás, amiben a műemlék már nem csak önmagáért van, amit minél óvatosabban, minél halkabban őrizgetünk, hanem érték-központúan használhatjuk, hasznosíthatjuk és gazdálkodhatunk vele, akár vegyes állami és magántőke segítségével, használói és a körülötte élők életminőségének javítására. Végül érdekes és érdemes volna elgondolkodni azon, hogy az itt leírt projekt mentén mit tehetnénk a történelmi Magyarország területén található műemlékek továbbéléséért. Bár Szlavóniában, a Vajdaságban és Erdélyben levő gyakran rendkívüli értéket képviselő épületek és műemléki helyszínek kevéssé kerülnek fel a horvát, szerb és román nemzeti elsőbbségi listákra, talán épp a Ljubljana folyamat európai szintre emelt prioritását kihasználva, állami szerepvállalással bevonódva és hozzájárulva hívhatnánk fel a figyelmet a számunkra fontos értékek megmentésére. Jegyzetek: 1 Európai örökségi hálózat: www.europen-heritage.coe.int 2 Regional Cooperation Council, Task Force on Culture and Society: www.tfcs.rcc.int

The nationalist ideology of the Yugoslavian war did not only require human lives but also the destruction of buildings home to ethnic groups or religions. By restoring the mosques, churches and libraries also the identity of the groups of people belonging to these structures is reconstructed. The re-animation of the buildings – although the eternal losses are irrecoverable – triggers an internal procedure: the restoration of selfappreciation. This is how the built heritage may turn into the means of reconciliation. The European Council is presently taking part in two projects in the Balkan region. One of them, the South European Cultural and Natural Heritage Regional Programme comprises three sub-projects, that have partly been finished already. Based on the primary values of the European Council, this project is targeted at the challenges of the development of the region after the local conflicts. Its basic idea is that the manmade heritage ópa Tanácsis a device for reconciliation, co-operation and sustainable development. The other European Council project titled ópa TanácsLocal Development Experimental Programme is an interesting mixture of strategies targeted to harmonize cultural multitude, economic efficiency, social cohesion and ecological balance. There are two other ongoing projects also in the South Caucasian region.

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

john cage szombathelyen, 1986. Fotó: Lugosi Lugo László

A zaj politikája The Policy of Noise John Cage csendje nyugaton és keleten – a lumú kiállításához • John Cage’s Silence in the East and West Szöveg / text: Hornyik Sándor

Fotó / photo: bujnovszky tamás / lumú adattára

Friedrich Kittler szerint – némi hiperbolikus túlzással – a hang maga a valóság, illetve a hangrögzítés képezi le a legpontosabban nemcsak a valóságot, de még a lacani valóst is, vagyis mindazt, ami az emberi psziché számára szimbolizálhatatlan és elképzelhetetlen, mindazt, amelyről csupán indirekt információink vannak, mindazt, amit csupán hiányként, űrként, vagy ürességként ismerünk és félünk. Kittler informatikai esztétikája felől nézve ugyanis a hangrögzítés szűri a legkevésbé a valóságot, mert ott a jel mellett a zaj is markánsan megjelenik, ami a szövegekből és a képekből általában kimarad a vizuális médiumok kívánalmainak megfelelően. A Kittler által is kedvelt modern zene talán éppen ezt a mediális lehetőséget aknázta ki a Cage által is mélyen tisztelt Eric Satie és Edgard Varese modern zajaival és zörejeivel kezdődően. A zaj és a zörej innentől kezdve persze nem pusztán informatikai és hangtechnikai kérdés, hanem esztétikai és politikai állásfoglalás is, amely nem véletlenül vált népszerűvé a modernista autonómiával szakító művészeti tendenciák képviselői között a dadától a Fluxusig ívelően, és az sem véletlen, hogy a vizuális és performatív művészetekre is igen nyitott John Cage lett az, aki a leginkább összekapcsolta a különféle művészeti praxisokat és médiumokat. Cage – jórészt képzőművészeti és színházi kapcsolatainak köszönhetően – Nyugaton és Keleten egyaránt az experimentális zene (és művészet) kulcsfigurájaként vált ismertté, aki azonban egészen más intellektuális kontextusban működött ott és itt. A hang szabadsága című kiállítás Kelet-Európából közelít Cage-hez, és egy kelet-európai „Cage”-et közvetít számunkra, aki a szabadság „nyugati” apostolaként jelenik meg, és válik az Ige (de vajon milyen Ige) terjesztőjévé. Cage Igéje, Cage „hangja” ráadásul éppen „üressége” folytán lehetett

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

oly inspiráló, Nyugaton és Keleten egyaránt, hiszen a semmi, az űr, a tagadás nagyon könnyen megtölthető különféle esztétikai és politikai ideológiákkal. Ezekkel kapcsolatban, és persze az üresség egyfajta kritikájaként is a kiállítás egyik kulcsműve Deimantas Narkevicius Lejátszhatsz bármit, úgy hangzik, mint a negyvenes évek (2009) című munkája, amely a negyvenes évek elején, a náci Németországban készült erősítőből és hangfalakból áll, amelyeken kersztül állítólag mindenféle (nemcsak korabeli) lemez ugyanúgy szól. Narkevicius értelmezésében ez arról szól, hogy a technikai innováció története hogyan viszonyul az ideológia történetéhez, és mennyire szorosan összekapcsolódik azzal, függetlenül mindenféle etikától és moráltól. De arról is szól, hogy sosincs tökéletes üresség, mert a médium és a technikai háttér mindig adott, és mindig befolyásolja magát az üzenetet is. Mindig valamihez – a médium és az üzenet tekintetében egyaránt – képest lehet meghirdetni és definiálni az űrt, és annak szabadságát is. És ez a valami 1945 után nagyon más volt Nyugaton és Keleten, azaz Nyugat-Európában (és az USA-ban), illetve Kelet-Európában. A semmi lovagja A kiállítás első műve a youtube-on is nagy nézettségnek örvendő Cage-darab, a Water Walk, amely az 1960-as évek hang- és képminőségében jelenik meg – ekként is a nagy idők nagy tanúja tehát, miközben orientál a kiállítás „idejét” illetően is, hiszen Cage kelet-európai hatása a hatvanas-hetvenes években volt különösen erős. Mindemellett zavarba ejtően pontosan kijelöli John Cage helyét saját közegében is: a mediatizált, amerikai kapitalizmus életvilágán belül. Még akkor is, ha a a TV-műsorból kibontakozó „vicces celeb” pozícióját Cage meglehetősen szokatlan módon ölti magára, mely mód leginkább Buster Keaton faarcú figuráját idézi, aki sosem mosolygott önmagán, és így egy idő után a né-

utóirat • post scriptum zőt is elbizonytalanította a dolgok humorát és komolyságát, mi több filozófiáját illetően. Cage is ekként adja elő a tévében – a nézők röhögésétől kísérve – szokatlan és forradalmi darabját, amelyet fürdőkádra, valamint különféle használati és technikai eszközök hangjaira komponált. A Water Walk (1959) című darabot amúgy Cage kifejezetten a CBS I’ve Got a Secret című műsora számára írta. A darab egy korábbi művének, a Water Musicnak (1952) az átdolgozása, amely ugyanabban az évben keletkezett, mint a Theater Piece No. 1., amelyet sokan az első happeningnek, vagy inkább az első ős-happeningnek tekintenek, amely még a happening szó keletkezése előtt jött létre a legendás Black Mountain College-ben. Ezen a jeles eseményen, illetve előadáson Cage emlékei szerint az alábbiak történtek: „Merce Cunningham tánca, Robert Rauschenberg a festményeit állította ki és gramofonozott, Charles Olsen és M. C. Richards a költeményeit olvasta fel a közönségen túlnanról, egy létra tetejéről, David Tudor zongorázott, jómagam ugyancsak a közönség mögül egy létra tetejéről egyik csendeket tartalmazó előadásomat [Julliard előadás] olvastam fel. Valamennyi esemény véletlen-műveletek által meghatározott ideig tartott, az én felolvasásom teljes idején belül.” A hely tehát a kultikus Black Mountain College, valahol a kies ÉszakKarolinában, ami állítólag John Dewey pragmatikus és interdiszciplináris oktatási elképzelései alapján jött létre az 1930-as években, valószínűleg nem teljesen függetlenül a Bauhaus európai karrierjétől. Cage Buckminster Fuller, Merce Cunningham és Willem de Kooning kollégájaként dolgozott itt, ahol olyan jeles képzőművész hallgatók is megfordultak, mint Jasper Johns és Robert Rauschenberg. Cage 1952-ben itt írta meg legismertebb művét, a 4:33-at is, melyet már legalább két hasonló szellemű előadás is megelőzött (Előadás a semmiről, 1949; Előadás a valamiről, 1950), és Cage saját emlékei szerint a legendás művet éppen Rauschenberg fehér festményei (White Paintings, 1951) inspirálták. A másik fontos inspirációs forrás a Julliard előadásból körvonalazódik, ahol Cage – több más általa kedvelt anekdota mellett – elmondta Daisetsu Teitaro Suzuki egyik ismert példázatát is. A jelentős japán filozófus sztorija persze valójában egy koan, melynek dolga a zen buddhizmusban az, hogy eljutassa a hallgatót, illetve az olvasót a szatori, azaz a megvilágosodás állapotába, amelyet egyesek a valóság mélyebb megismerésének gondolnak, mások pedig a lelki nyugalom elérésének, ahol a dolgok és azok fontossága a helyére kerül. Suzuki koanja nagyjából így szól: Mielőtt elkezdenénk a zennel foglalkozni az emberek emberek, a hegyek meg hegyek, aztán amikor a zen buddhizmust tanulmányozzuk, akkor már nem tudjuk, hogy mi micsoda, aztán ha befejeztük, az emberek megint emberek lesznek, a hegyek meg hegyek. Cage persze gyakran használt anekdotákat, idézeteket, és keleti példázatokat előadásai során, és leggyakrabban talán Suzuki előadásait emlegette a keleti filozófiák kapcsán, amelyeket Cambridge-ben hallgatott az 1950-es évek elején, és az indiai filozófiával és zenével egyetemben erőteljesen meghatározták Cage gondolkodását. Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a genealógiát, akkor zeneelméletében az indiai gondolkodásból ered a „minden hang zene” gondolat, a kínaiból pedig a valóság tagadása, és az üresség, a tisztaság jelentőségének kiemelése. Cage ekként ugyan az avantgárdhoz hasonlóan szakított a klasszikus kompozícióval, és a hétköznapi élet esztétizálásával ért el forradalmi hatást, de ennek mélyén nem annyira a puszta tagadás, az avantgárd negáció, mint inkább egyfajta misztikus, keleti gondolkodás állt, amely egyáltalán nem nélkülözte a humort sem. A valami küldötte A Ludwig Múzeum kiállítása tehát mindenekelőtt John Cage keleti, azaz kelet-európai „hatását” igyekszik bemutatni, ami némiképp a guru, de legalábbis az orákulum pozíciójába helyezi a „mestert”, aki mindenhol, Zágrábtól Prágán át Leningrádig megtermékenyítőleg hatott a lokális

művészeti szcénára. A Nyugaton lényegében marginális Cage így Keleten (legalábbis a kiállítás tükrén át) központi figurává vált, aki kifejezetten politikus tartalmú műveket ihletett, miközben a nyugati értelemben vett politika a lehető legtávolabb állt a keleti (értsd: távol-keleti módon gondolkodó) alkotótól. Gyönyörűen reprezentálja ezt a többszörös paradoxont a kiállítás keleti nyitóműve, amely a Water Music párjaként, egyfajta keleti pendant-jaként jelenik meg. Az Avantgárd csend című transzparensről, illetve akcióról van szó, amelyet 1974-ben készített el, illetve mutatott be Varsó egyik főutcáján Andrzej Partum, aki a felvonulási szövegeket idézően feszítette ki nagyméretű alkotását a Képzőművészeti Akadémia és a Varsó Egyetem épülete közé. Az akció – mint azt a kurátor értelmezéséből megtudjuk – éppen Cage leghíresebb darabjához, a 4:33-hoz kapcsolódik, illetve annak korszakalkotó „csendjéhez”, mely csend valójában nem annyira csend, mint inkább a klasszikus értelemben felfogott zene hiánya. Ehelyett szól a csend, pontosabban hangzanak fel mindenféle zajok és zörejek a közönség, illetve a külvilág irányából, melyet a zongorista annyiban kontrollál, hogy a darab partitúrájának megfelelően egy stopperrel a kezében három tételre osztja a semmit, avagy mindazt a hangvilágot, amely egy koncertteremben a zenén kívül megjelenhet. Az Avantgárd csend azonban – közhely ide, ismétlés oda – egészen máshogy szólt Varsóban, mint a hétezer lakosú Black Mountainban (Észak-Karolina, USA), már csak azért is, mert Varsóban a hatóságok szabták meg idejét, nem pedig a művész. A szép kettős felütés (vízi zene CBS-ben és avantgárd csend a varsói utcán) után a kiállítás második tere mintegy a fogadó országokat, illetve a régiót van hivatva allegorikusan megjeleníteni, egyrészt Milan Knizak roncsolt lemezeivel (1963-tól 1979-ig készültek, másrészt egy kiégett dobszerkóval (a lengyel Konrad Smolenski munkája 2009-ből), mely már mai, posztkommunista hétköznapjaink terméke. A kiállítás narratívája szerint ezután következnek az „üzenet”, az „adás”, avagy a leghíresebb mű, a csend, a hiány keleti parafrázisai. Időben legkorábban, a mára már világhíres moszkvai konceptualisták egyik műve, a Kollektív Akciók (Andrej Monasztirszkij és mások) művészcsoport: Jupiter (4 óra 33 perc) című zenei estje különféle zeneművekkel, történésekkel és happeningekkel 1985-ből. Jóval áttételesebben, és vizuálisabban idézi meg Cage szellemét két másik mű. Ciprian Muresan 4:33-ja (2008) üres, elhagyatott gyárcsarnokot mutat, hatalmas fémmegmunkáló gépekkel, és ekként sokkal inkább szól a posztkommunista jelenről, mint Cage ürességéről. Még inkább áttételes a kapcsolat Esterházy Marcell 4:33-jában (2012), ahol az 1982-es bécsi Rolling Stones koncert Super8-as felvétele látható hang nélkül. Amíg a Muresan-mű még kontemplációra és emlékezésre csábít, addig Esterházy kisajátítása már csak valaminek a hiányára mutat rá, és arra, hogy ha a nyugati ikonokból kivonjuk az életet, azaz a hangot, akkor csak az üres képek maradnak. A nagy nyugati művész Cage leghíresebb Grand Art képzőművészeti megjelenése valószínűleg az 1987-es kasseli Documenta, ahol egy amerikai szempontból kultikus szöveg „átiratával” szerepelt. A Writing through the Essay, ‘On the Duty of Civil Disobedience’ (1987/91) a polgári engedetlenség iránti kötelezettségről írott híres 1849-es Henry David Thoreau szöveg által ihletett mű, amelyet Cage a kasseli Documenta alkalmából komponált a Karlskirche terére. A hanginstalláció 36 db CD-játszóról és 36 db hangszóróról elevenedik meg, és 6 db széken ülve hallgatható (melyek a mű 1991-es változatában jelentek csak meg). Már önmagában a 6-os számok is utalnak Cage kompozíciós módszerére, amely a véletlen, illetve a kinai Ji King alapján vágta össze Thoreau szövegét egy jellegzetes Cage-darabbá. A Ji King, vagy más néven a Változások könyve a taoizmus több évezredes bölcseleti hagyomá-

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum nyának egyik legfontosabb kötete, amely 64 ábrán, illetve szimbólumon keresztül magyarázza a világot. A hanginstallációban pedig nemcsak a Thoreau-töredékek, hanem mindenféle zajok és zörejek teremtenek meditatív hangulatot. A meditáció ténye és formája szépen összevág Thoreau életével és filozófiájával is, aki a polgári engedetlenséget a társadalomtól elvonulva egy saját építésű viskóban gyakorolta a Walden-tó partján, ahol naplójában az őt körülvevő természet jelenségeit rögzítette csupán. Szerepel a kiállításon a másik nagyon ismert Cage-féle képzőművészeti alkotás is, a híres Duchamp-hommage, avagy a Nem akarok semmit sem mondani Marcelről című mű. A plexigramokat Duchamp halála után, 1969ben hozta létre Cage. A mű egyrészt a Nagy üveget idézi meg, másrészt pedig Duchamp és Cage barátságára, illetve sakkjátszmáira emlékeztet. Maga a cím Jasper Johnstól ered, aki egy újságírónak mondta azt nem sokkal korábban, hogy „nem akarok semmit sem mondani Marcelről”. A 8 x 8 plexilapon (összesen tehát 64) található szövegek szintén a Ji King alapján készültek, annak szövegei (az amerikai fordítás) és képei „erodálódtak” a lapokon különféle véletlenszerű műveleteken (vágás, montírozás) keresztül. Amúgy már a zeneszerzői pályája szempontjából kulcsfontosságú Music of Changes (1951) is a Ji King véletlenre épülő kompozíciós elvei alapján készült: egészen pontosan Cage kínai jövendőmondó érmék feldobása határozta meg a mű szerkezetét, a hangok és a csendek sorát és hosszát. Korai kottái, melyeket éppen Rauschenberg állított ki először 1958-ban a New York-i Stable Galériában, és későbbi grafikái szintén leginkább a távolkeleti (kínai és japán) esztétikák nyomait viselik magukon. A kották és a vízfestmények múzeumi környezetben így nemcsak a zenei kreativitásról, de a vizuális esztétikáról is szólnak, illetve inkább kérdéseket tesznek fel a kép és a filozófia, a műtárgy és a meditáció kapcsán, melyekre eltérő válaszok adódnak, ha a Taoizmus vagy a Zen, illetve ha a Fluxus vagy az absztrakt expresszionizmus felől közelítünk hozzájuk. Néhány keleti művész A keleti Cage-kiállításnak van egy szűkebb és egy tágabb köre. Vannak ugyanis a meghívások, és vannak az áthallások, melyek a kiállítás terében mintegy Cage mögé kerültek, a hátsó fertályra. A meghívások szemléltetik a valós kapcsolatokat, és ekként történetileg, dokumentumként izgalmasak, de ha végig kell járni őket egy kiállításon fotóról fotóra és tévéről tévére, akkor legföljebb annak esnek jól, aki már minden egyes eseményt ismer, és csodálatos érzést kell benne azok együttes szereplése, összhangzata. Ha némileg kritikusan szemléljük a Cage-mítoszt, mely George Maciunas, a kelet-európai Fluxus guru interpretációjában úgy hangzik, hogy Cage bármerre járt is, egy kis Cage-kört hagyott maga után, akkor arra kell gondolnunk, hogy Cage valószínűleg szeretett utazni, és tudott is. Így nagyon sok helyre eljutott, ahol az adott hely avantgárd, illetőleg neoavantgárd krémjével találkozott, így volt ez Zágrábban és Belgrádban csakúgy, mint Pozsonyban és Prágában. Az egyes nevek és csoportok felsorolásánál, akik valamilyen módon Cage „hatása alatt” cselekedtek, illetőleg Cage-et interpretáltak, most talán izgalmasabb, ha azokra a vitathatatlan sztárokra vetünk még egy-egy pillantást, akiket a kiállítás és annak kurátorai egy légtérbe hoztak össze Cage kapcsán. Magyar szemmel és eszmetörténetileg Erdély Miklós kívánkozik az élre, akit Cage-hez hasonlóan valóban inspirált a zen filozófiája. Ráadásul még a montázs is vonzotta, bár Cage-től eltérően ő nem pusztán egy kompozíciós módszert, hanem inkább egyfajta ismeret- és művészetfilozófiát épített a montázs és az asszociációs logika köré. A Ludwig Múzeumban a Szextett című hangjáték (1966-67 körül) szerepel tőle, mely mellett ott található a hangjátékban is szereplő Altorjai Sándor két festménye, aki viszont tudtommal egészen más relációkban mozgott, mint Cage, miközben persze az „aleatorikus montázs” mentén őket is össze lehet kapcsolni. Erdély művét amúgy pontosan szituálja a kiállításon Szőke

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

Annamária szövege is, míg Altorjai helye a néző fantáziájára és tudására van bízva: „Az elkészült hangjátékokban az emberi hangon elhangzó részek közé különböző hanghatásokat, ’hangkulisszákat’ montázsolt [Erdély Miklós], a Sextettben a zenei töredékek domináltak a Meseautóban című keringőtől kezdve, a twisten, zongora- és fuvolaversenyeken át Hacsaturján Kardtáncáig, illetve Mozart Requiemjéig, amely a lezáró rész. A zenei betéteken kívül azonosíthatatlan zajokat és hosszabban az Üdvözlégy Mária latin nyelvű imáját hallhatjuk.” Erdélyt persze ezen túl maga a rádió, és a hírműsor, mint olyan is élénken foglalkoztatta, de az egyes audiovizuális töredékek számára mindig jelentéssel bírtak. Cage viszont csak egyfajta zajként, vagy zörejként tekintett a hírekre, amelyek tartalma, üzenete nem volt része a kompozíció hatásmechanizmusának. Ha csupán a híreknél és a rádiónál maradunk, akkor további két mű is kiválóan mutatja azt a Cage-kiállításon, hogy a hang és a híradástechnika egészen mást jelentett Cage és kelet-európai „követői” számára. Az egyik Jovánovics György megnyitója a Fényes Adolf Teremben, 1970-ben, az Esti Krónika meghekkelésével, amelynek során Frank János a megnyitó ideje alatt bekapcsolta a rádiót, amelyből látszólag az Esti Krónika szólt, de a műsorvezetők a hírek sorolása után hosszasan leírták a kiállításon szereplő műveket, amely több szempontból is nonszensznek számított akkoriban Budapesten. A másik pedig Sanja Ivekovic 1979-es Kisbírója, szintén a hírekkel, illetve azok hallgatásával és „kidobolásával” az akkori Zágrábban, mely hallgatásnak és értelmezésnek nyilvánvalóan más a hírértéke, mint a Cage által felhasznált rádióadásoknak. Ivekovic és Jovánovics, illetve a Jupiter során szintén híreket kántáló Monasztirszkij felől olvasva ugyanis Cage egy kifejezetten apolitikus művésznek tűnik, aki minden jelentést és hangot (valós és átvitt értelemben is) zajjá fokozott le, és beillesztett egy önkényes, szándékoltan jelentésnélküli (bár távol-keleti értelemben filozofikus) és tökéletesen üres rendszerbe. Bár az is lehet, hogy ez az űr, ez a jelentésnélküliség valahol sokkal mélyebben kritizálta a nyugati, kapitalista rendszert, mint a sensu stricto politikus művészet, amely nem volt képes felrúgni a játék szabályait, és ekként nem is tudott kilépni abból, hogy rátaláljon valami egészen másra, valami igazán személyesre, vagy valami határtalanul univerzálisra, valamire, ami valóban túl esik a szimbolikus és az imaginárius birodalmának határain. Jegyzetek: 1 Friedrich Kittler: Aufschreibesysteme 1800/1900. Fink München, 1985 és Gramophone, Film, Typewriter. Brinkman und Bose, Berlin, 1986. Kittler Jacques Lacan nyomán az emberi psziché hármas felosztását (szimbolikus – imaginárius – valós) olvassa rá a valóság rögzítésére, amelyet három típusba sorol: az írás, a kép és a hang, azaz írógép, film és gramofon. 2 A Happening, mint képzőművészeti médium megjelenését Allen Kaprow 1958-as tanulmányához szokták kötni: The Legacy of Jackson Pollock. 3 J. C. : An Autobiographical Statement. http://johncage.org/autobiographical_statement.html

John Cage – mainly as a result of his nexus in fine arts and theatre art – has been established as a key figure of experimental music (and art) both in the West and the East. However, he has been active in totally different intellectual contexts here and there. The exhibition titled The Freedom of Voice approaches cage from the direction of Eastern Europe, mediating a Central European „Cage” who is presented as the „western” apostle of freedom to grow into the propagator of the Word (one might pop the question: what kind of Word could it be?). Furthermore, Cage’s Word and his „voice” has proven to be so inspiring owing to its „emptiness”, both in the West and the East, as it is easy to fill it with nothing, the space, the negation with a wide variety of aesthetic and political ideologies. The exhibition of the Ludwig Museum is thus first of all targeted to present the eastern, or more precisely Eastern European impact of John Cage, which places the „master” in a status resembling that of a guru, but at least an oracle who influenced the local sphere of art in a fertile way ranging from Zagreb through Prague to Leningrad. Essentially marginal in the West, Cage (at least through the looking-glass of this exhibition) has grown into a central figure inspiring works of definitely political contents, whilst politics interpreted in the Western sense is the furthest thing from him as an eastern creator (meaning thinking in an Oriental way).

utóirat • post scriptum

Szendrői Jenő: Fémipari Kutatóintézet, Budapest, 1950-51

Az erő csendje The silent power 100 éve született Szendrői Jenő építész • Born 100 Years Ago: Jenő Szendrői Architect Szöveg / text: lázár antal

Fotók / photos: magyar építőművészet fotótára

Személyiségét a csendesség, a kevés beszéd, a határozottság és a sugárzó erő jellemezte. Építész fórumokon, diploma védéseken gondolatait, véleményét mindig elmondta, de csak néhány szóval és mások által cáfolhatatlan egyértelműséggel. Különös és talányos ember volt, nem kereste a harsány közszereplést, de mindig nyitott volt a halk beszélgetésre múltról és jelenről. Nyíltan beszélt az építész szakmáról, eredményeiről és kudarcairól, de a személyes életére vonatkozó témákat elegánsan mindig elkerülte. Személye egybeforrt a 20. század második felének magyar építészettörténetével. Életéről, munkásságáról még nem készült a teljes életművet elemző monográfia. Igen sok visszaemlékezés, cikk, kiállítás, film őrzi életművét. (Bajnay László, Ferkai András, Arnóth Lajos, Lázár Antal és mások írásai, HAP Galéria emlékkiállítása, Osskó Judit filmjei stb.) Életéről Arnóth Lajossal, Schéry Gáborral folytatott beszélgetésből idézek több helyen részleteket, amiben Szendrői Jenő tanulmányairól, építészi életéről és az egyetemi oktatásról vall. 1913. február 13-án született Makón. Elemi és középiskolai tanulmányait Szegeden végezte. A Szegedi Reálgimnáziumban érettségizett, az itteni matematikai érdeklődése és sikere vitte a mérnöki pályára. „Ha egyszer a 20. századnak a történetét írják, abban biztos, hogy kiemelkedő szerepet játszik majd a két világháború. És vannak a kornak szülöttei – így én is – akik végigélték. Születésem, 1913 az elsővilágháború előtti utolsó békeév, amely biztos, hogy korszakot zárt és újat kezdett – Magyarország történetében különösen.” „A középiskolát Szegeden végeztem a reáliskolában. 15 éves koromban érdeklődésem a matematika felé fordult. Szerettem és számomra könnyű volt… 1930-ban kerültem föl az egyetemre. Egy darabig haboztam, hogy gépész vagy építész legyek-e? Az építész elhivatottság nem olyan egyértelmű, mint ahogy az egy festőnél vagy szobrásznál jelentkezhet. Nem is valószínű, hogy egy fiatalember tisztába van azzal, hogy mire is vállalkozik, amikor az építészpályát még csak választja.” 1930-ban iratkozott be a Magyar Királyi József Nádor Műegyetem építész karára, ahol 1935-ben szerzett diplomát. „Két professzorom volt rám legnagyobb hatással. Az egyik Kotsis Iván,

aki egy tiszta ember volt, tőle nemcsak építészetet, de emberséget is lehetett tanulni. A másik professzor, akit egyetemi éveimből meg kell említenem, akitől sokat tanultam, akinél a bécsi ösztöndíj előtt egy évet tanársegédként dolgoztam: Csonka Pál, aki az egyik legjobb pedagógus volt az egyetemen. Egész életét az oktatásnak szentele és azt hivatásának tekintette. Egy fiatalember mindig megérzi, hogy aki őt tanítja, hisz-e abban, amit csinál, vagy csak éppen csinálja.” Két évet Bécsben töltött, ahol Theiss professzor mesteriskolájában tanult tovább és szerzett doktori címet. „Az osztrák építészet sajátos, egyéni hangja, színvonala: ez vonzott engem. A Technische Hochschulen végzett fiatal építészek számára működött egy ún. „Meisterschule” (a magyar mesteriskolának a gondolata is onnét származik). Így kerültem Professor Theiss mellé, s doktori disszertációnak városrendezési témát választottam.” 1937-től kezdve dolgozott statikusként Nyíri László irodájában. Majd Wanner Jánoshoz kerül, ahol építészként dolgozik. Wanner János kitűnő építész volt, aki hosszabb időt töltött Le Corbusier párizsi irodájában. Ismertebb budapesti munkái: Szilágyi Erzsébet fasori lakóház, vagy a Magyar Mérnöki Kamara székháza a Szalay utcában. 1946-ban Zürichbe ment, ahol ismert tervezőirodája volt a Bahnhof Ehge mellett. Az ő társa lett az 1956 után külföldre távozott, nagytehetségű Németh Pál. Szendrői Jenő a Nitrokémia építészosztályán, Mátrai-Gottwald Gyula mellett dolgozott. 1939-ben önálló irodát nyitott, főként statikával foglalkozott, de közben építészeti tervpályázatokon is részt vett. Első önállóan tervezett épülete, egy sarok bérház a szegedi Széchenyi téren épült fel 1940 körül. A Munkaerőgazdálkodási Hivatal pályázatán Janáky István mögött II. díjat nyert, és ennek köszönhetően ők ketten kaptak megbízást az Ipari Anyaghivatal tervezésére. A Fő utcai irodaház építészeti terveit Janáky István készítette, a statikát és a szerkezeti terveket pedig Szendrői Jenő. A ház, amely 1942 tavaszára készült el, nyolc hónap alatt, nagyrészt kemény téli hidegben, a két háború közötti építészetünk egyik legkiforrottabb modern középülete. A háború utáni első két évben helyreállításokon dolgozott (például a Józsefvárosi Távbeszélő Központ rekonstrukcióján id. Hübner Tiborral), Janáky Istvánnal emeletet épített az Ipari Anyaghivatalra, ezen túl ő

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum

művezette a pasaréti Szentföld templom Molnár Farkas halála után a félbemaradó építkezést egészen addig, amíg az ingatlant el nem vették a ferencesektől. 1948-tól kapcsolódott be az állami tervezésbe: előbb a MATI (Magasépítési Tervező Intézet), majd az ITI (Ipari Tervező Intézet), 1950-től az IPARTERV keretében. „A tervezőirodák első évei emlékezetesek voltak számomra, talán legemlékezetesebb szakasza volt az állami tervezésnek, magamban „hőskornak” neveztem, bár a körülmények nehezek voltak. Az elhelyezés, a felszereltség, a társtervezők hiánya, stb.” „A kis létszámú gárda lelkes volt, sokat dolgozott, nem volt kötött munkaidő, a zárórát senki sem figyelte, a hangulat kötetlen és baráti, majdnem mindenki ismerte a másikat, ez nem hivatal, hanem műhely volt.” „Volt, aki letette a ceruzát, bár kevesen, például Fischer József a Bauhaus egyik jeles képviselője. A második csoport – ezek voltak kevesebben – megkíséreltek a modern építészetből kiindulva valami újat kihozni, vérmérséklete szerint valami kapaszkodót keresve, legyen az Asplund, Schindkel vagy mások. Kis számban akadtak olyanok, akik a meghirdetett irányvonalat megkísérelték megvalósítani. Hát így épült pl. Sztálinváros első üteme, vagy a Mechwart téri tanácsháza. Vagy lehetségesnek látszott az építészetnek olyan területe felé fordulni, ahol feltehetően formai elvárások nem lesznek, nem lehetnek diktáltak. Ekkor jelentkezett a nagy iparosítási program. Jómagam ezt választottam, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a modern építészet felett a halálos ítéletet kimondták, csak még a kivégzés módja volt ismeretlen, a középülettervezéstől megváltam, átmentem az induló IPARTERV-be.” „Magyarországon ipari épülettervezés korábban gyakorlatilag nem létezett, ez egy teljesen új terület volt, és nem is volt olyan egyszerű. A háború előtt épült nagyobb gyárak többnyire külföldi érdekeltségűek voltak, amelyek nagyrészt saját mérnökeikkel készítették el a terveket. Nagy hatalmú valakik voltak, akik ráoktrojálták akaratukat, kívánságukat a tervezőkre. Magántervezőként gyakran dolgoztam együtt id.Janáky Istvánnal, és emlékszem az egyik textilgyár tervezésénél – amelynek Janáky volt építész tervezője, és statikusként működtem közre –, mennyi nehézséget figyelhettem meg, ami a tervezést akadályozta. Beleszóltak az architektúrába, az ablakméretekbe, sok olyasmibe, amire tulajdonképpen a technológia nem jogosította fel őket. Nem ígérkezett tehát könnyű területnek ennek az építéstervezését vállalni – a középülettervezés sokkal szabadabb terület volt. Végül mégis az ipari épületeket választottam, újszerűsége, izgalmassága okán. A középülettervezés Gádoros Lajoshoz került, szintén elsők között állt be a tervezők közé.” Szendrői 1951-54 között az IPARTERV főmérnöke, 1954-57-ben igazgatója, majd 1957-től újra főmérnöke volt.1955-ben építésztervezői és irányító tevékenységét Ybl-díjjal ismerték el. Az ő vezetésével és munkatársaival végzett közös munka révén Magyarországon az IPARTERV lett az ipari épülettervezés központja és nemzetközi hírű a magyar helyszíni előregyártás, ezért kapta meg az IPARTERV 1961-ben az UIA (Építészek Nemzetközi Szövetsége) August Perret-díját. Visszaemlékezésében így szól erről: „Amikor a magyar származású Pierre Vágó, az UIA akkori főtitkára, 1955ben először járt Magyarországon, meglátogatta az IPARTERV-et is. Mivel ő volt a francia L’architecture d’aujourd’hui című lap főszerkesztője is, megkérdeztem: nem lehetne-e a lapban magyar anyagot is publikálni. Udvariasan elhárította, természetesen a szocreálra célozva. És amikor 1961-ben a londoni Royal Albert Hall-ban az ipari épületek építészeti formálásáért az IPARTERV-nek ítélt Perre-díjat átvettem és köszönő szavaimat angolra fordítva tolmácsolta – valami elégtételfélét éreztem.” 1963-ban ezért az előregyártás megszervezéséért, megvalósulásáért, az ipari építészet eredményességéért, nagy vihar közepette, az ellentábor hangoskodása ellenére megkapta a Kossuth díjat.

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

1957-ben elvállalta a Mesteriskola vezetését. Ezt mondta: „Amikor a vezetést átvettem, a továbbképzés nem az első helyen álló teendők közé tartozott. De ahogy a konszolidáció ellentmondásos folyamata előrehaladt, a Mesteriskola is – talán félévi szünet után – folytatta munkáját. Változatlanul a mester-tanítvány kapcsolat volt az elsődleges, de az érdeklődés a szorosan vett szakmai tevékenységen túl kiszélesedett, elsősorban a művészetek, de a társadalom és a szociológia irányába is.” 1960-ban az iskolát a minisztérium, mint nem kívánatos intézményt, megszüntette. De 1970-ben újraindult a Mesteriskola Fiatal Építészek Köre néven. 1971-ben elhagyta az IPARTERV-et, a BME Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékének vezető lett 1978-ig. Új szellemet vitt az addig Rados Kornél által vezetett tanszék életébe. Az addigi, elsősorban csak technikai és műszaki követelmények mellé bekerült az építészet művészeti oldala is. Ezt elsősorban igen népszerű előadásaival, az építészetileg, formailag kiváló hallgatói tervek támogatásával érte el. Lendületére jellemző volt, hogy igen hamar új tankönyvet írt, munkatársaival elkészítette a ma is használható tervezési segédletet. Tankönyvét 25 évig használták a hallgatók. Saját tanszéke népszerűségét növelte, hogy kitűnő gyakorló építészeket hívott be külső előadóként. Néhány név: Gulyás Zoltán, Földesi Lajos, Kévés György, Szabó Árpád, Arnóth Lajos, stb. 1978-ban egyik napról a másikra kérte nyugdíjazását. Pedig még 5 évig egyetemi tanárként dolgozhatott volna tovább. Gyors döntését feletteseinek igazságtalan, egy fiatal építésszel összefüggő, személyi állásfoglalása váltotta ki, amelyet ő nem tudott elfogadni. Ezt mondta kettőnk beszélgetésekor a kórházban halála előtt néhány nappal. Egyetemi tanári évei alatt tervezte a Lágymányosi MAFC uszodát. Építész munkatársa Dr. Németh Antal és Asztalos Éva volt. Természetesen az oktatásnak nem fordított hátat. Szinte élete végéig ellátta a Diploma Bizottság elnöki feladatkörét. Kérdései mindenkor rövidek, lényegre törőek és érdekesek voltak. A bizottság elnökeként gyors és igazságos döntést hozott. Megjelenése személyének állandóan tekintélyt sugárzott. Nyugdíjba vonulása után építész-tervező munkássága tovább folytatódott, amelynek színtere elsősorban az állandó és boldog tartózkodási helye, Csobánka volt. Itt saját parasztházának átalakításán túl több lakóház őrzi építészkeze nyomát. Kérésének megfelelően Csobánkán nyugossza örök álmát. A visszaemlékezés „Az Ipartanszék hatvan éve” című készülő könyv egy fejezetének felhasználásával készült.

He was best characterized in terms of peace and quiet, being untalkative, determined and radiating power. When it came to architectural forums or diploma sessions he was the one uttering his opinion and phrasing his ideas economically, limiting to a few words but expressing them unambiguously and irrefutably by others. He was never in search of opportunities to take part in public performance: instead, he had always been open to a quiet discussion about the past and the present. He openly talked about the architects’ profession, their achievements and failures as well. His character formed an integral part of the history of Hungarian architecture in the latter half of the 20th century. No monography has been published yet on his life and career analyzing his entire oeuvre. However, a large number of memoirs, articles, exhibitions and films honour and document his works. Between 1951 and 1954 he was the senior architect of IPARTERV, from 1954 to 1957 the manager, from 1957 on the senior architect once again, his activities as a designer architect and manager earned him Ybl Prize in 1955. Under his leadership and owing to his co-operation with his fellow architects, IPARTERV had grown into the internationally famed centre of industrial building designing and in situ prefabrication in Hungary, and thus it was awarded the August Perret Prize of the UIA in 1961.

utóirat • post scriptum

fotó: Szentiváni János

MÉSZ Elnöki beszámoló A MÉSZ 2012. május 7-től 2013. május 6-ig terjedő időszakáról 2013. május 7-én lesz egy éve, hogy a Magyar Építőművészek Szövetségének új vezetősége van. Ez a tény, az Alapszabály szerint arra kötelez, hogy beszámoljak Önök előtt/előttetek ennek az egy évnek a munkájáról, törekvéseiről. Ehhez a legjobb, ha felidézem az elnöki programomat, és bemutatom, hogy időarányosan hová sikerült eljutni mostanáig, hisz vállalásunk, vállalásom négy évre szól. Egyfajta általános jellemzésként a rendteremtést neveztem meg.

lehet az SzMSz-t létrehozni és elfogadni. Tekintve, hogy az SzMSz megállapítása az Elnökség feladata, itt ígéretet teszek arra, hogy a grémium tagjaival egyetemben a közeli jövőben elkészítjük azt is. Az SzMSz mellett, pár (szó szerint két) igen régi szabályzatot leszámítva, hiányzott a működés egyértelművé tételéhez nagyon sok szabályzat. Mostanra ezek is rendre elkészültek. A megújulókkal együtt, szám szerint tíz. Elfogadásuk ugyancsak az Elnökség feladata.

„Legelőször az Alapszabályban.” – írtam. Nos, elkészült az Alapszabály tervezete. Tekintve, hogy az Alapszabály módosítása, avagy egy merőben új Alapszabály elfogadása a Közgyűlés kizárólagos joga, most itt áll, várva annak bírálatát, javítását, de végső soron elfogadását. Az előzőben sok pontatlanság és ellentmondás volt. Ezeket megszüntettük, egyértelművé tettük és a magyar nyelvhez „szelídítettük”. Sokan, sokat dolgoztunk ezen. A munka oroszlánrésze dr. Mayer Erikára, állandó jogi képviselőnkre hárult. Ami a legfőbb lényeg azonban, az a szerzői jog védelmének bevezetése. Sajnos, napjainkban egyre több támadó szó és „okfejtés” hallható e témában. Kérek mindenkit, tegyen meg mindent a maga helyén és köreiben, hogy az épület, az építészeti mű védelme ne kerülhessen ki a jogvédelem alól! Egyébként a jogvédelem intézményesen nem tartozhat köztestülethez, így az építészet területén annak gondozása kizárólag a MÉSZ feladata lehet. Itt kell megemlíteni Vajai Tamás elvitathatatlan munkáját, amit e témakörben vitt és visz végbe. Köszönet és dicséret érte.

„És legyen átlátható tagnyilvántartásunk. A tagok státuszának megnevezésével. Na, meg rendezett tagdíjfizetéssel egyetemben.” Mert ezt akkor senki sem tudta pontosan. Ha most valaki megkérdezi, hogy a MÉSZ-nek hány tagja van, már tudunk rá válaszolni: 472 fő. (A pontosított taglista a MÉSZ honlapján szerepel.) Igyekeztünk a lehetőségekhez képes igen udvariasan felhívni a figyelmet a tagdíjfizetési kötelezettségre is. Itt, és most is, elnézését kérem annak, akit ez esetleg sértett volna. Hosszú munka eredményeként azonban, a tagdíjakból számított bevétel majdnem másfélszeresére emelkedett. Ennek többek között az is az oka, hogy jó néhány tagunk végre rendezte esetenként több éves elmaradását is. Itt azonban el kell mondani azt is, hogy nálunk a 70 évet megért tagjainknak nem kell tagdíjat fizetniük. Csak, ha akarnak. A fiatalok számára pedig, 30 éves kor alatt lehetővé tettük, hogy ha nem tudnak, ne fizessenek tagdíjat tagságuk első két évében, hacsak nem akarnak. Adja Isten, hogy az ilyen elhatározásból minél több legyen, mert ez azt jelentené, hogy újra van munka. Fizetős munka.

„Aztán legyen végre SzMSz-ünk. Mert az, a (régi) Alapszabály 21. §-a ellenére, máig nem készült el. Pedig ez a működőképesség fenntartása érdekében elengedhetetlen”, írtam. Tekintve azonban, hogy az Alapszabályról nagyon hamar kiderült, hogy jelen állapotában tarthatatlan, mindenekelőtt azt kell újként elfogadnunk, és annak alapján

„Rendezzük kapcsolatainkat „házon belül”. Ne csak ígérvény szintjén” – írtam. A házon belül kifejezés szó szerint is érthető, meg annál tágabb értelemben is. Az előbbiről elmondható, hogy kapcsolatunk „Az Építészek Háza” használóival rendben van. A tolerancia a legfontosabb szempont. A tágabb értelmű kifejezés azonban az építészetet művelő, mára

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

utóirat • post scriptum szinte atomizálódó szervezetek között értendő. A kapcsolat kiépítésére vezettem be az ún. elnöki teázást. Ez alatt azt kell érteni, hogy minden hónap első keddjén 10 órakor vendégül látjuk az országos főépítészt, a MÉK elnökét, az MMA és a SZIMA elnökét, illetve tagozatvezetőit, a MUT, az OFK, a Falufejlesztők Társasága elnökeit és Budapest főépítészét. Ezen informális találkozások „hozadékán” felbuzdulva az első „kihelyezett” elnökségi ülésünkön vetette fel Bodonyi Csaba DLA kollégánk, hogy ezt az összetartást rögzítsük írásba is. Így született meg a Miskolci nyilatkozat, ami a MÉSZ honlapjára is felkerült. Aminek persze az a lényege, hogy az ezt aláírók minden, az építészetet érintő lényegi kérdésben – nézeteiket és véleményeiket egyeztetve – nyilatkozatot adnak ki. Ennek előtte azonban egyeztetnek a szakmai és döntéshozó szervekkel. „Tegyünk a házért is végre. Építőleg” – írtam. Ahhoz azonban, hogy a házat igazi kulturális és művészeti központtá tehessük, még nagyon sokat kell tennünk. De ezt is elkezdtük. A legnagyobb gond az, hogy egy ilyen fejlesztéshez önrész is kell. Méghozzá sok. Eleddig ez a támogatás max. 50% volt, ami most sincs másként. A korábbi – hasonló kondíciókkal indított – NKA pályázatnak erre esélye nem volt, ezért aztán azt a MÉSZ vissza is vonta. Az önrészt eleddig nem sikerült megteremteni. A dolog azonban ennek ellenére nem reménytelen. De itt még türelmet kérek. Vállalásomból még hátra van három év. És nagyon sok munka. Bár kétségtelen, hogy a leglátványosabb változást ez kell jelentse. Természetesen ennek része az Építészpince kérdése is. A velük (vagy nélkülük) történő folytatás a közeli jövő kérdése. „Tegyük ugyanezt házon kívül. Legyen célunk, hogy kapcsolatainkat más módon alakítsuk, s ha már vannak, úgy más módon ápoljuk.” Nos, az értelmezés itt is többféle lehet. Nekem kézenfekvő, hogy először az országon belül. A teljesen elhanyagolt „vidék” lám, magára talál. A szintén vállalásom szerinti kapcsolatépítés szándékos és tervezett módja az, hogy kéthavonta ún. kihelyezett elnökségi üléseket tartunk. Ezek kétnapos rendezvények. Az első nap a találkozásé, az ott élő és alkotó kollégák és a helyi eredményeik megismeréséé. A második maga az elnökségi, ami az ő, eleddig igen aktív részvételükkel történt, és lám, újjáalakult a miskolci, majd a pécsi csoport. És nem állunk meg. De ugyanilyen módon szeretnénk körbejárni hazánk szomszédjait is. A velük kiépülő kapcsolatokban sokkal fontosabb, aktívabb és eredményesebb szerep vár az adott határokhoz közelebbi – már megalakult, vagy a közeli jövőben megalakuló csoportjainkra. Miskolcra, Debrecenre, Szegedre, Pécsre, Győrre és mindenkire, aki ezért hajlandó tenni. Természetesen meg kell tartani az eddig megszerzett pozícióinkat is. Nem lehet nem beszélnem a kínai vonalról. Az elért eredmények bizonyosan hasznosak. A módjuk és a fenntartásuk azonban sok-sok kérdést vet fel. A kiállítások ténye és száma lehet dicséretes, a velük kapcsolatos végiggondolatlan vállalások azonban súlyos anyagi helyzetbe hozták a szövetséget. A helyzet javítása ugyan megkezdődött, de korántsem értünk még a végére. A korábbi hozzáállás nem tartható, és nem is akarjuk azt tenni. A sanghaji Hudec Memorial Hall létrehozása komoly fegyverténynek lenne tekinthető, ám ha a rengeteg tisztázatlan kérdésnek csak a fele állna fenn, még az is sok lenne. Elődöm utolsó két év alatti kilenc kínai útja nem tekinthető sikertörténetnek. A HMH ugyan ünnepélyesen megnyílt idén január 8-án, Hudec László 120. születésnapján, Prőhle Gergely helyettes államtitkár úr jelenlé-tében. (Ugyanezen a napon, Besztercebányán, Hugyecz László szülővárosában jártunk, az ottani ünnepségek meghívott vendégeiként.) A sanghaji házat, a munkák folytatására másnap bezárták, ami jelenleg is tart. Az eredeti megállapodás szerint a házban három évig térítésmentes hasz-

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

nálatot kaptunk évi 30 napra. Ennek a három évnek a kezdete azonban a megállapodás aláírásának dátuma, ami 2011. október 21. volt. Tehát mostani tudásunk szerint 2014. október 21-ig áll fenn ez a lehetőség. A KÜM segítségét kértük, hogy a három év a HMH megnyitásától számítson. Ennek alapján azonban még nem tudható, hogy a tőlünk várt hasznosítási programot egy évre, szűk másfél évre, avagy három évre kell összeállítsuk. A felújítást végző, és az épületet üzemeltető magánbefektető – akinek jóllehet nem tulajdona a ház – mondjuk változó belátása szerint engedi annak megtekintését, a bejutást és pl. a fotózását. A bennünket érintő helyiségek belsőépítészeti kialakításának a világon semmi köze a Sárközi Csaba kollégánk sokszori odautazásával, esetenként több hetes kint tartózkodásával kialakított terveihez. A helyiségek még magyarországi értelemben sem tekinthetők akár közepes létszámú rendezvények megtartására alkalmas méretűnek. A HMH legfeljebb „támaszpont” lehet az általunk javasolt, kéthavonta ott tölthető öt-öt napra. A rendezvények megtartására – leszámítva egyes kis létszámú egyeztető tárgyalásokat – a hely alkalmatlan, így azokra a megfelelő méretű és felszereltségű helyiségek alkalmi bérlete jelenthet megoldást, de további költséget is. Ez a helyzet talán jobb lehet a Tongji Egyetemmel kialakult kapcsolataink alapján. Állandó „mumusként” vagyunk kénytelenek szembesülni a szlovák rivalizálással. A legújabb hír szerint a június 8-i (újra)nyitást szlovák és cseh vendégekkel tervezi megrendezni a kínai befektető. Méltatlannak tartom az ezen szembeállítással önkéntelenül felvállalt avagy ránk osztott szerepet. A mi megítélésünk és értékítéletünk szerint mindez semmit nem von le Hugyecz László magyar építész Sanghajban (és amúgy a világban) elért eredményeiből. Az UIA-ban vállalt szerepünk és kötelezettségeink mentén a munka folytatódik, bár megvallom, a világjárás helyett a költséghatékony eredményeket én sokkal fontosabbnak tartom. Ugyanígy vélekedem a V4-ek csoportjáról is. Nem hiszem, hogy az ügy nevében is vállalt közösség túl szűk mozgástér lenne. A megismertetésnek pedig számtalan költségkímélő változata is van. „Legyen célunk, hogy kapcsolatainkat más módon alakítsuk, s ha már vannak, úgy más módon ápoljuk. Ám elsősorban közvetlen „szomszé-dainkkal”, ahol a gyökereink mindenütt megtalálhatók.” Írtam ezt is. És úgy gondolom, lévén problémáink közösek, vagy majdnem azok, egymást jobban is tudjuk segíteni. Itt a Kárpát-medencében. E területen is tapasztalható változás. Hamarosan vendégei lehetünk a most Európa Kulturális Fővárosa szerepét vivő kassai kollégáinknak egy újabb kihelyezett ülés alkalmával. De ezzel a „szomszédolás” még csak a kezdetét vette. Kapcsolataink szép számúak és élni kívánunk vele. „Szenteljünk figyelmet a fiatalokra. Vonjuk be őket – ha lehet – mindenbe. Segítsük őket. Ahogy valaha bennünket segítettek.” Ez is ott szerepelt a tavalyi programomban. Az első és legfontosabb, hogy az építészetet tanító felsőoktatási intézményeinkkel jó legyen a kapcsolatunk. Ez elmondható mindenütt, ahol már jártunk. És a sor mára tekintélyesnek mondható azokkal, ahová készülünk. Ki kell emelni látogatásunkat a BME-n. A most ott látható ODOO szolárház, büszkén mondható, a világ csudája. Azt a csapatot, ami ehhez a pompás tudományos „játékhoz” összeállt, sehol a világon nem hagynák szétszéledni. És büszkék vagyunk rá, hogy ennek a projektnek egyik alelnökünk, Varga Tamás tevékeny résztvevője volt. Folytatódik a Fiatalok Feketén-Fehéren program is. A legutóbbit itt is bemutatjuk. Megdöbbentő, hogy mennyi friss munka látható ebben az ínséges időben. Az Alapszabály e tekintetben is számít rájuk. A nyerteseknek, ha jönnek, tagjaink között a helye.

utóirat • post scriptum „Becsüljük meg idős kollégáinkat. Tanító mestereinket. Mert az nem lehet, hogy ők magukra maradjanak.” Ez is ott állt a vállalásaink között. Hamarosan folytatni szeretnénk azt a beszélgetés-sorozatot, amit Borsos András kollégánk vitt sokáig nagy öregjeinkkel. Osskó Judit kolléganőnk az építészeti közéletet formálókról készül portré-sorozatot készíteni. Amint megteremtjük a „rávalót”, indulhat a forgatás. A megbecsülés jele az is, hogy a MÉSZ megszervezte a Vedres György díjat, amelyet a jeles építész özvegye, mint örökhagyó hagyományozott ránk, és amely díjat most, elsőként adunk/adtunk át. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem akartam semmiféle sikerbeszámolót, még inkább nem sikerpropagandát közreadni. Valójában ez sokkal inkább egy egyszerűsített keresztmetszet az elmúlt évről. Az Elnökség dolgozik, az eredmények ezt igazolják. Sajnos, de értelemszerű, hogy törekvéseinket, szándékainkat és mozgásterünket az anyagiak is befolyásolják. Tevékenységünk szerves része az egyes pályázati helyek és pályázatok felkutatása, pályázatok elkészítése. E tekintetben elmondható, hogy mára már több lehetőségünk is van, mert az NKA mellett a BM és az MMA is segíti munkánkat. A célzott pályázatok esetében a nevezési díj és az önrész (ahol ilyet megkövetelnek) sajnos befolyásoló tényező, mert ezen helyeken csak speciális támogatások használhatók fel. Ha a jövőben ezen a helyzeten is sikerül úrrá lennünk, úgy reményeink és álmaink is szabadabbak lehetnek és ígérem, lesznek is. Tudom azt is, hogy sok mindenről nem esett szó, mint például az Építészet Világnapjáról, Kapcsolatainkról más művészeti szervezetekkel, egyetemekkel. Kiállításainkról. Kapcsolatunkról a Palota-negyeddel és a kerülettel, az Ybl-Egyesülettel, pályázatainkról, a megújulás alatt/ közben álló, finanszírozásában három évre megoldódott – már évi tíz számmal megjelenő – lapunkról, a mára már a facebook-on is ott lévő honlapunkról, az építészeti fotópályázatunkról, kapcsolatainkról más szervezetekkel, mondjuk a BÉK működtette FUGÁ-val. De ezt nézzék/ nézzétek el nekem. Szerettem volna egy nem hosszan elnyúló, feszes beszámolót tartani. Kérem és várom ennek megítélését. Mi/én úgy látjuk/látom, jó felé megyünk. Köszönöm a türelmet. Budapest, 2013. április 23.

A fenti beszámoló megírása óta történtek, illetve kimaradtak okán négy kiegészítést szeretnék tenni, most, itt, szóban. Sajnos engem is meglepett a sziszifuszi munkával kiderített taglétszám. Ám ezt ellensúlyozza azok jelentkezése, akik most az újjáalakult miskolci és pécsi csoportot szeretnék erősíteni. Zömükben mérlegelés nélküli felvétel illeti őket. Köszönjük, hogy közénk szeretnének tartozni. Az meg külön örömteli, hogy – hála Istennek – jellemzően a fiatalabb korosztályhoz tartoznak. Státuszuk elfogadását, illetve rendezését követően honlapunkon hamarosan megjelenik az ő nevük is. Nagy tisztelettel mondok köszönetet az alelnököknek: Kerekes Györgynek, Patonay Dénes DLA-nak és Varga Tamás DLA-nak, az Elnökség tagjainak, Ferencz Marcel DLA-nak, Hegedűs Péternek, Mikó Lászlónak, Osskó Juditnak, Tima Zoltánnak és Vadász Bencének, valamint póttagjainak, Krizsán Andrásnak, Vikár Andrásnak és Vukoszávlyev Zorán Phd-nek. Az Ellenőrző Bizottság elnökének, Marosi Miklósnak és alelnökének, Vonnák Jánosnak, tagjainak, Bolberitz Henriknek és Sugár Péter DLA-nak és póttagjainak, ifj. Benczúr Lászlónak és Puskás Péternek. Köszönet állandó jogi képviselőnknek, dr. Mayer Erikának és kollégájának, dr. Juhász Gábornak. Ugyancsak köszönettel tartozom közvetlen munkatársaimnak, Szegő György DLA-nak, Götz Eszternek és Pálinkás Editnek. Végezetül, de egyáltalán nem utolsósorban köszönetet mondok Bukocs Bélának, Kárpáti Évának, Sebesné Máriának,

Susán Klárának, valamint Borsos Andrásnak munkájukért. Ám nem lenne teljes a sor, ha nem szólítanám meg a köszönet hangján Borsay Attilát. Áldozatkész, lelkes munkája igazán sokban járult hozzá eredményeinkhez. Köszönet illeti mindazokat, akik itthon és külföldön különböző helyeken és formációkban, és zömében egyénileg öregbítik a magyar építészet jó hírét. Csanády Pált, Földes Lászlót, Gelesz Adriennt, Dr. Kiss Zsolt Istvánt, Mikó Lászlót, Patonay Dénes DLA-t, Vukoszávlyev Zorán Phd-t. Az ő beszámolóik is megtalálhatóak a MÉSZ honlapján e mostani közgyűlés csatolt anyagai között. De, ha már a honlapról ejtettem szót, külön kell szólnom az arra felkerült „UIA-V4 Szakmai munkabizottság” beszámolójáról, amit Kálmán Ernő DLA jegyez. A jelentés „aláírói” között – megkérdezésem és tudtom nélkül – engem is szerepeltettek. Ez a társaság a beszámoló szerint 2012. május 22-én és 23-án (?) alakult. (Hogy miért ekkor, és addig miért nem, arra nem tudok válaszolni.) Most a beszámoló szerint ez a tény újólag megerősítést nyert. A baj az, hogy a jelenleg érvényes Alapszabályunkban ilyen minősítés nem szerepel. A 16. § szerint van/lehet szakmai csoport, ami keretet biztosít „egy szűkebb szakmai közösség, építészeti felfogás, vagy szakmai program, avagy meghatározó személyiség köré csoportosuló MÉSZ tagok számára”. Márpedig a MÉSZ külügyi tevékenysége egyike az alaptevékenységeinek, így ezt ide sorolni teljes tévedés. Ezen kívül a 17. § szerint lehetnek állandó munkabizottságok, illetve szükség szerint alkalmi munkabizottságok. Ezek megalakítása – mindkét esetben – az Elnökség feladata. (Mindezek szabályozása az új Alapszabály tervezetben is teljesen hasonló.) Az elnökségi munka közeljövőbéli része lesz a nevezett bizottságok szükségszerűségének megállapítása, illetve elnökségi határozattal történő megalapításuk. Április 24. és 27. között Földes László tagtársunkkal, aki az UIA II. régiójának tanácstagja Belgrádba utaztunk, ahol csatlakozott hozzánk Kálmán Ernő DLA, aki a II. régió helyettes tanácstagja. Az utazás célja: részvétel a 25-én megtartott Balkán Konferencián, majd másnap az UIA II. régiója tagszervezetei tanácstagjainak, majd elnökeinek találkozóján. A kiutazás előtt e-mailen érdeklődtünk az éppen elkészült, legújabb „fff” (Fiatalok Feketén - Fehéren) kiállításunk és kiadványunk belgrádi bemutathatósága felől, mire közölték, hogy nekünk már van kint egy anyagunk, így nem áll módjukban újabb kiállítást fogadni. Ezért a kiállítás anyaga itthon maradt. Belgrádban egy 11 darabos kiállítás fogadott bennünket, amely kizárólag kínai nyelven mutatott magyar épületeket, a Balkán Konferencia közönségének, és amiket Kálmán Ernő küldött előre, ottani kinyomtatásra és bemutatásra. Ugyanezen alkalommal tettem meg első, hivatalos bemutatkozásomat, aminek végén – és most visszatérek a tavalyi programom 7. pontjához – bejelentettem, hogy megalakítjuk a Kárpát–medence együttműködése csoportját, tekintve, hogy újkori történelmünk, számunkra mára hét szomszédállamot „teremtett”. Ezen nemzeteknek – kiegészítve a miénkkel – nagyon hasonló történelme, kultúrkörnyezete, identitása van, így szövetségeink is igen hasznosan tudnának együttműködni. Az UIA elnöke, Albert Dubler úr, és a II. régió elnöke, Deniz Incedayi asszony előzetes szóbéli befogadó nyilatkozata alapján a II. régió jelen lévő, „érintett” elnökei úgy döntöttek, hogy elfogadják az ajánlatot, amit akkor kézfogással szentesítettünk. Tekintve, hogy Ausztria az UIA I. régiójába tartozna – jóllehet jelenleg nem tagja az UIA-nak, szövetségük megkeresése több mint aktuális. A részletek kidolgozására megtettük az első lépéseket. Az „fff” kiállítás Kárpát-medencei utaztatására Bemutatása szándékára az első meghívók már megérkeztek. Sáros László György DLA a MÉSZ elnöke

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

passzázs • passage utóirat • post scriptum

Száz év fény és mozgás a művészetben „Dynamo”, Grand Palais, Párizs 2013. 04. 10 – 07. 22. Szöveg / text: Szegő György

Fotó / photo: Szegő Hanna

A 20. század elejétől máig foglalkoztatja az alkotókat a mozgás ábrázolása. Ezt a művészetet a fény eszközeivel, a látás és a térérzékelés összefüggéseiben, kísérletezték ki és valósították meg. A Grand Palais két teljes szintjén, 150 művel,18 csoportba rendezi a klasszikus modern és a kortársművészet leginnovatívabb alkotásait. A tárlaton a filmes prezentáció, a mobil kép, a dinamikus fényeffektek összemosódnak, az egész kiállítás egyetlen vízióként hat, az egészet a néző szinte egy kísérleti műhelyben észleli. Az álomszerű térsorban segít eligazodni Serge Lemoine és Matthieu Poirier kurátorok címadása: Áttetszőség, Permutáció, Immerzió, Interferálás, Disztorzió, Taktilitás, Koncentrikusság – excentrikusság, Raszter, Ritmus, Erőterek, Fényudvar, Felhő, Feneketlen mélység, Örvénylés, Bizonytalan terek, Ingatag állapotok és Mennyei látványok. A tükör-káprázattól a látás optikai sajátosságain át az érzékeléspszichológiáig, fénytechnikai újdonságok innovatív közegében kiemelt pontokon bukkanhat a néző Vasarely, Moholy-Nagy László, Nicolas Schöffer,

Molnár László és Molnár Vera egyénenként is több főművére. Noha itt ők nemzetközi, talán még inkább francia/párizsi művészként ismertek, nem feledhető magyar képzésük, identitásuk – már csak azért sem, mert a kiállítás címéhez a pannonhalmi Jedlik Ányos tanár úr találmányát, a dinamót választották. A vibráló, örvénylő térfolyamban a kora- és a posztmodern olyan húzónevei is helyet kaptak, mint Duchamp, Calder vagy Kapoor. Összességében azonban túlsúlyban vannak a kortárs, a kísérleti metódusokkal élő alkotók, köztük feltűnően sok a dél-amerikai. A látogatók ennek ellenére, talán éppen ezért sorban állnak Párizs egyik frekventált kiállítóhelye előtt. Azaz, a mai közönség hű a város úttörő művészeihez, a hely szelleméhez: e palota helyén működtek a Szalonok ill. az Elutasítottak Szalonjai. A Grand Palais homlokzatán volt a modern világvárosi reklám premierje 1910-ben. Az első neonfényeket kültérben itt alkalmazta először George Claude francia fizikus. A helyválasztás ennek az újításnak is apoteózisa.

vic tor vasarely: Rácsok, 1952-60

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

2013 | 4

passzázs • passage

Hantaï Simon kiállítása Centre Pompidou, Párizs, 05. 22 – 09. 02. Szöveg / text: götz eszter

Hantaï Simonnak (1922–2008), a 20. század második fele egyik legjelentősebb európai festőjének munkáiból nyílt nagyszabású életmű-kiállítás a párizsi Pompidou Központban. Öt évvel a francia absztrakció magyar származású kiemelkedő alakjának halála után ez az első retrospektív tárlat – amelyen Hantaï 1949–1990 között készült festményeiből 130 látható – egy nemzetközileg elismert munkásság gazdagságáról és jelentőségéről tanúskodik Az 1922-ben Biatorbágyon született és a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett Hantaï 1948-ban római ösztöndíjasként beutazta Olaszországot, majd Párizsban telepedett le, ahol eleinte André Breton szürrealista csoportjához tartozott. Az ötvenes évek közepétől absztrakt kalligrafikus képeken dolgozott. A hatvanas években találta ki saját festői, úgynevezett pliage-technikáját, amelynek lényege a vászon gyűrése. Ez a leginkább a textilfestő batikoláshoz hasonló technika tette ismertté. A hatvanas évektől jelenik meg művészetében a „vakon festés” és a hajtogatás módszere, ekkor végleg elhagyta a képzett rajz- és festéstudást igénylő hagyományos technikát: 1960–1982 között a batikhoz hasonló, a festést és hajtogatást kombináló technikával nyolc sorozatot hozott létre, elsőként a Mariale-t. A nagyméretű képek uralkodó színei a helyenként szürke és fekete foltokkal megszakított kék és fehér. Hantaï ettől kezdve óriási hatást gyakorolt a fiatal festők induló nemzedékére. 1982 után minden megjelenése szenzációnak számított: régi képeit feldarabolva, azokból új kompozíciókat állított össze, mint például a Laissées-soroza-

Simon Hantaï, Tabula, 1976

tot, amely az 1980–1982-ből származó Tabulas-ból született meg. Franciaországban utoljára 1976-ban rendeztek Hantaï munkáiból átfogó kiállítást a Pompidou Központban, majd számos francia és német múzeumban voltak láthatók a festő művei, 1982-ben pedig ő képviselte Franciaországot a Velencei Biennálén. Ezt követően a művész abbahagyta az alkotást. A kilencvenes évek végétől időnként kiállította képeit, de a mostanihoz hasonló méretű tárlata még soha nem volt.

A Bigot-pavilon Szecessziós épületkerámiák Párizsból. Iparművészeti Múzeum, 04. 26 – 09. 15. Szöveg / text: iparművészeti múzeum

Az Iparművészeti Múzeum 2013-as programjának egyik fő hangsúlya a szecesszió művészetének bemutatása, e program keretében mutatta be Alexandre Bigot szecessziós épületkerámiai mintakollekcióját, az úgynevezett Bigot-pavilont, amelyet Radisics Jenő 1900-ban a párizsi világkiállításon vásárolt, eddig még soha nem került bemutatásra.1900ban a francia fővárosban rendezték meg a „szecesszió világkiállítását”.

A magyar állam támogatásával az Iparművészeti Múzeum akkori főigazgatója, Radisics Jenő a kiállítás legkvalitásosabb darabjait vásárolhatta meg, kivételesen magas összeg felett rendelkezve. A tárgyak között volt Alexandre Bigot (1862–1927) szecessziós építészeti mintadarabokból, elemekből – falburkolatokból, kandallókeretekből, plasztikus díszű oszlopokból, konzolokból, frízekből – összeállított pavilonja is, amelyet a kiállítás bontását követően Budapestre hozattak. A monumentális építészeti kerámiák azonban eddig még sohasem kerültek bemutatásra, csak kisebb válogatásokat láthatott belőle a közönség. Az építészeti kerámiák tervezői a korszak olyan kiváló francia építészei, szobrászai voltak, mint Jules Lavirotte (1864–1924) vagy Paul Jouve (1878–1973). A kiállítás épületkerámiáinak párdarabjai szecessziós párizsi házak, paloták homlokzatain láthatók ma is. A kiállítás a múzeum számára is aktuális: a Lechner-épület teljes rekonstrukciója előtt álló Iparművészeti Múzeum célja, hogy a közönségnek a jövőben méltó módon mutathassa be gyűjteménye egészét. A Bigot épületkerámiák prezentációja része ennek a szándéknak: a kiemelkedő és állandó kiállításra váró gyűjteményi együttesek bemutatása.

2013 | 4

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

web galéria • web gallery

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Typotex 2011, 467 oldal „Az eredetmondák és genealógiai mesék egy nép politikai tudata számára sokkal többet jelentenek, mint az elfeledett vagy félreértett eredet” – Szűcs Jenőnek ez a mondata áll a magyar-turkológia nyelvtörténet szakot végzett, a honfoglalás előtti török-magyar kapcsolatok kutatásával induló, az evolúciós nyelvészet felé tájékozódó kutató vaskos kötete előtt. A végén pedig megtudjuk, hogy jelenleg nyelvszociológiával és a székely írás történetével foglalkozik. A kettő között négy és félszáz oldalon azt boncolja, hogy milyen átjárások lehetnek az antagonisztikus ellentétnek vélt nyelvi és mitikus eredethitek között. Hogy a végén a nyitott olvasó belássa: a nyelvészet és a művelődéstörténet tényei nemhogy kizárják, de kiegészítik egymást. Annak ellenére, hogy már 250 éve gúnyverset írt Barcsay Ábrahám testőrköltő a lapp-magyar nyelvrokonságot kifejtő Sajnovics János művéről, s hogy a 13. századtól a most március 15-i kitüntetésekig terjed a békétlenek vitája egy ideológiai-politikai értelemben érzékeny korszak hiányos adatairól és cáfolataikról. E rövid recenzióban meg sem kísérelhetem nyomon követni a szerző tudományosan alapos okfejtését, de néhány érzékeny szálat felidéznék. A Fejtő Ferenc szerkesztette Mi a magyar most? című kötetről 1937-ben Ignotus Pál írt; ez az az antológia, amelyikből nemrég a Műcsarnok igazgató-kurátora, Gulyás Gábor jó széllel nekiindult – és vihart aratott. Bálint Csanád archeogenetikai MTA kutatásai éppen csak elkezdődtek, máris csalódást okoztak azoknak, akik remélték, hogy a finnugor rokonság nem állja ki a genetikai próbát – igaz, az ellenkezőjét sem, mert az ázsiai és európai népesség jóval a honfoglalás előtt keveredni kezdett egymással. „Az emberek összességéből akkor vált nép, ha közös származástudatuk alakult ki” – írja Szűcs Jenőre támaszkodva Sándor Klára. És erről a pontról indulhat el nyelvtudomány, hogy szétválassza az univerzális nyelvtant és a Dante által is sokra tartott, dajkájától tanult „vernakuláris népnyelvet”. A szerző egy pillanatra elidőz Götz László Keleten kél a nap című négykötetes sumér-magyar munkájánál, kiemelve ezt a nyelvészeti szakirodalmat nem is konyító megannyi kiadvány sűrűjéből. Igaz, nem említi a tudományos rangúnak mégis igencsak elfogadott Mahler Ede – a magyar egyiptológia atyja – témába vágó könyvét (Baylonia és Assyria , MTA Kiadóvállalat, 1906, a vonatkozó részt

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

a 2003-as debreceni kiadásban lásd a 222-223. oldalon). A lényeg persze az, hogy sikerrel leszűkítse, mi az, amivel foglalkozni akar és tud. Ez a fókuszálás maga is legalább olyan izgalmas művelődéstörténeti olvasmány, mint a főtéma nagy fejezetei: „Az ókori Kína ellenségei”, a „Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig”, „Attila és hunjai”, a „Kazár szótár”, a „Csodaszarvas nyomában”, „A Kelet népe”, a „Magyar őshazák és magyar őstörténészek”, „Nemzet és történelem”. Nem értem, hogy a művelődéskutató nyelvésznél miért nem kerül szóba a mítoszkutató Pap Gábor. De örülök, hogy a szerzővel közös nagy gyermekkori olvasmányom maradhatott Komjáthy Istvántól a csodálatos Mondák könyve. Sz. Gy. további képek és írások a weben

www.meonline.hu

jelenő barokk nyelvezet továbbélését – többek közt Kokoschka és Max Oppenheimer, Arnulf Rainer és Hermann Nitsch most prezentált műveivel. A 19. századi biedermeier és historizmus jeles alkotóival is bemutatják ezt az analógiát, ami nem függetleníthető a művészettörténet „bécsi iskolájától”, elsősorban Alois Riegel művészetfelfogásától. Amint legutóbb a budapesti Cézanne kiállítás is igazolta (MÉ 2012/4), hogy a régi mesterek jogosan tűnnek fel előképként és/vagy legitimációként a 20. század alkotóinak elemzésekor. Sz. Gy. további képek és írások a weben

www.meonline.hu

Észt építészet A FUGA két kiállítása

Barokk, 1630-tól Unteres Belvedere, Bécs, 2013. 02. 27-06. 09.

A hely, a Belvedere a Mária Terézia-éra, a 1718. századi bécsi barokk gyöngyszeme. Egykor Savoyai Jenő herceg nyári rezidenciája. A stílus 1630-tól olyan erős hatással bír a „boldog Ausztriára”, hogy máig átüt a vizuális művészet minden ágában. Előbb a historizmusban, és az ettől elválaszthatatlan nemzeti identitás kialakításában van jelen szimbolikus erővel, majd a Wiener Werkstätte több periódusában, az expresszív alkotók munkáiban ugyanúgy, mint az art deco művészetben. A helyet 1923-ban, mint Barokk múzeumot nyitották meg – a fókuszban Franz Anton Maulbertsch és Franz Xaver Messerschmidt műveivel. A ma több mint 900 darabos gyűjteményből a kurátorok lehívták a Mária Terézia „aranykor” főműveit és kimutatják a 20. században is meg-

2013 | 4

Az Észt Építészek Szövetségének Boom/Room – Új észt építészet kiállítása azt a folyamatot mutatja be, amely az építőipar 90-es évek elején beköszönt felvirágzásával kezdődött, majd a 2000-es évek elején igazi lendületet vett, és teljesen átformálta Észtország városainak kinézetét és atmoszféráját. A stabil gazdaság, az életszínvonal emelkedése, a banki hitelek hozzáférhetősége, és a kedvező kamatok olyan viszonyokat teremtettek a volt szovjet államban, melyeknek következtében a városközpontokban sűrű daruerdők és égig érő üvegtornyok nőttek ki a földből, és a város határain túlnyúló ingatlanfejlesztések kezdődtek. A fellendülés, mely mára már lelassult, nem csak irodaépületekkel, üzletekkel, illetve lakóparkokkal gyarapította az országot, hanem rengeteg, a környezetével harmonikus, figyelemreméltó épülettel is. Még az egykoron az alacsony társadalmi státuszhoz köthető, málladozó faépületeket sorakoztató kerületek is mára értékes lakókörzetekké váltak, az utóbbi évtized számos olyan faépületet hozott, amelyek a kortárs észt építészet jelentős példái. A szlömtől a divatos lakónegyedig: faépületek Tallinnban kiállítás az észt főváros faépítészetének múltját és jelenét tekinti át (a mai szlöm valaha jómódú rétegek faházainak együttese volt…) P.E. további képek és írások a weben

www.meonline.hu

hírek • news DÍJAK Mies van der Rohe díj 2013: a díjat a Harpa Koncert- és Konferenciaközpont nyerte, amely az izlandi-dán médiaművész, Olafur Eliasson és a házat tervező Henning Larsen Architects tervei szerint valósult meg Reykjavik keleti kikötőjében. A feltörekvő építészet különdíját a madridi Red Bull Music Academy kapta, építészek: Langarita-Navarro Arquitectos. A négy finalista: Market Hall, Ghent, Belgium (Robbrecht en Daem architecten; MarieJosé Van Hee architecten), Superkilen, Copenhagen, Dánia (BIG Bjarke Ingels Group; Topotek1; Superflex), House for Elderly People, Alcácer do Sal, Portugália (Aires Mateus Arquitectos) és Metropol Parasol, Sevilla, Spanyolország (J. Mayer H.). A Vedres György díjat a MÉSZ kuratóriuma László Tamás építésznek ítélte, kiemelkedő építészi tevékenységéért, a gödi Piarista Szakiskola, Gimnázium és Kollégium asztalos- és kőfaragóműhelye tervezőjeként, Golda Jánossal végzett munkájáért. Dr. Balogh Péter István - Mohácsi Sándor tervezőpáros kapta 2013-ban az Év Tájépítésze Díjat. Az Év Junior Tájépítésze 2013ban Csillag Katalin lett. Az interneten lebonyolított közönségszavazást Kun Zoltán győri tájépítész nyerte. Elnöki különdíjban részesült Gábor Péter és Julius Fabos (Fábos Gyula) professzor. Junior kategóriában Visonta különdíját Biczók Anna, Magyar Tájépítészek Szövetsége és a BCE Tájépítészeti Kar különdíját Böhm Gábor, Magyar Építész Kamara különdíját Trásy Krisztina kapta. Senior kategóriában Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját Wallner Krisztina, MAKEOSZ különdíját a Balogh Andrea - Majoros Csaba szerzőpáros (4D tájépítész iroda), a MÖFÖSZ különdíját pedig Tihanyi Dominika vehette át. A bécsi Unruhe Magánalapítvány kezdeményezésére alapított SozialMarie első díját a Biobrikettel az energiaszegénység ellen című magyar pályázat vehette át Bécsben, amely a román határ közelében található Toldon új technológiát vezetett be a mélyszegénységben élő közösség számára. A biobrikett program keretében a helyiek, helyben található alapanyagokból olcsó és környezetbarát tüzelőanyagot állíthatnak elő. A Kassák Múzeum arculata elnyerte a GOOD DESIGN díjat, amelyet Sasvári Edit művészettörténész igazgató vett át. A chicagoi Athenaeum – Museum of Architecture and Design és a European Centre for Architecture, Art, Design and Urban Studies díja már a második nemzetközi elismerés, amit a múzeum arculata átve-

hetett, mivel 2012 őszén a Red Dot dizájn díjat is megkapta.

KIÁLLÍTÁSOK ITTHON - Urban Landscape No. 2. Eve Kiiler (EE) kiállítása. FUGA, 06. 05-ig - 15 év. A Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara tagjainak jubileumi kiállítása. FUGA, 06. 16-ig - Kós Károly világa. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 07. 25-ig - A főváros kincsestára - 125 éves a BTM. Budapesti Történeti Múzeum, 08. 31-ig - A Bigot-pavilon – szecessziós épületkerá miák Párizsból. Iparművészeti Múzeum, 09. 15-ig - Művészet az agyag kolostorából – a Kecs keméti Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűj teményének kiállítása. Iparművészeti Múzeum, 09. 02-ig - Körösfői-Kriesch Aladár: A jó kormányos. Gödöllő Városi Múzeum, 11. 03-ig - Ácsolt fatornyok - védelmező templomok. Néprajzi Múzeum, 08. 31-ig - Sigalit Landau: Mozgástér. Műcsarnok/Mélycsarnok, 06. 02-ig - Helmut Newton 1920-2004. Szépművészeti Múzeum, 07. 14-ig - Egon Schiele és kora. Szépművészeti Múzeum, 09. 29-ig - Csurka Eszter: A tengerpartra. Ernst Múzeum, 07. 28-ig - MADI Univerzum - 20 éves a Mobil MADI Múzeum. Kassák Múzeum, 09. 08-ig - Vonzások és változások. Magyar Nemzeti Múzeum, 07. 21-ig - Magyar fotóművészet az új évezredben. Magyar Nemzeti Galéria, 08. 11-ig - Analóg - 21 magyar fotográfus a 20. századból. KOGART Ház, 07. 07-ig - A meztelen férfi. Ludwig Múzeum, 06. 30-ig - Pieter Hugo: This Must Be The Place – Válogatott munkák 2003-2012. Ludwig Múzeum, 08. 11-ig - Távol az Araráttól - Örmény kultúra a Kár pát-medencében. BTM Vármúzeum, 09. 15-ig - Kortárs kanadai printművészet. MODEM, Debrecen 06. 23-ig - Roskó Gábor retrospektív. MODEM, Debrecen, 07. 28-ig - ARTplacc, Tihany, 06. 13-21. - Bukta Imre képzőművész akadémiai székfoglaló kiállítása. Miskolci Galéria, 06. 22-ig - Bikácsi Daniela: Innen nézve. Budapest Galéria, 06. 23-ig - Csomagoljam? Kiscelli Múzeum, 10. 06-ig - Dieter Jung: Szárnyaló színek. A22 Galéria, 07. 21-ig

KIÁLLÍTÁSOK KÜLFÖLDÖN Anglia - Project Space: Ruins in Reverse. Tate Modern, London, 06. 24-ig - Saloua Raouda Choucair.

Tate Modern, London, 10. 20-ig - Designs of the year 2013. Design Museum, London, 07. 07-ig - United Micro Kingdoms (UMK): A design fiction. Design Museum, London, 08. 25-ig - Life and Death. Pompeii and Herculaneum. British Museum, London, 09. 29-ig Ausztria - Loos. MAK, Bécs, 06. 23-ig - Theophil Hansen. Arts and Crafts. MAK, Bécs, 10. 13-ig - Theophil Hansen. Ringturm, Bécs, 06. 14-ig - Bosch, Bruegel, Rubens, Rembrandt. Albertina, Bécs, 07. 14-ig - Japan und die Avantgarde. Hundertwasser. Belvedere, Bécs, 06. 30-ig - Az W Gold. The Collection. Architekturzentrum Wien, 07. 22-ig - Lina Bo Bardi: Together. Architekturzentrum Wien, 06. 12-ig - Felhők. Leopold Museum, Bécs, 07. 01-ig - Lewis Baltz. Albertina, Bécs 07. 02-ig - Eastern Promises. Kortárs építészet és térhasználat. MAK, Bécs, 10. 06-ig Finnország - Light Houses. Young Nordic Architecture. MFA, Helsinki 09. 22-ig Franciaország - Marcel Breuer. Cité de l’Architecture & Patrimoine, Párizs, 07. 17-ig - Ricciotti, architect. Cité de l’Architecture & Patrimoine, Párizs, 09. 08-ig - Dynamo. Grand Palais, Párizs, 07. 21-ig - Simon Hantaï. Centre Pompidou, Pá09. 02-ig Németország - Blickwehsel. Degas-Picasso, Gauguin-Nolde, Monet-Macke. Neue Pinakothek, München, 08. 31-ig - System und Sinnlichkeit. Kupferstichkabinett, Berlin, 08. 04-ig - Im Licht von Amarna. Neues Museum, Berlin, 08. 04-ig - KP Brehmer és a kapitalista realizmus grafikája Neue Nationalgalerie, Berlin, 07. 14-ig - Helmut Newton. Museum für Fotografie, Berlin, 10. 13-ig - Piero Manzoni. Städel Museum, Frankfurt, 06. 26 – 09. 22. Olaszország - Ferdinando de’ Medici. Uffizi, Firenze, 06. 25 – 11. 03. - Luxus és elegancia. Palazzo Pitti, Firenze, 06. 23-ig - Rudolf Stingel. Palazzo Grassi, Velence, 12. 31-ig - Manet. Ritorno a Venezia. Palazzo Ducale, Velence 08. 18-ig - Empire State. New York art now. Palazzo delle Esposizioni, Róma, 07. 21-ig - Helmut Newton. Palazzo delle Esposizioni, Róma, 07. 21-ig

2013 | 4

Svájc - Anton van Dyck. ETH Zürich, 06. 28-ig - Qing Birodalmi Tájképek ETH Zürich, 06. 10-ig - Art Basel, 06. 13-16. - Picasso. Kunstmuseum, Bázel, 07. 21-ig USA - Henri Labrouste: Structure Brought to Light MoMA, New York, 06. 24-ig - Bill Brandt: Shadow and Light. MoMA, New York, 08. 12-ig - Green Schools. National Building Museum, Washington, 2014. 01. 05-ig - Palaces for the People: Guastavino and America’s Great Public Spaces. National Building Museum, Washington, 2014. 01. 20-ig

PÁLYÁZATOK Az EUROPAN Magyarországi Titkársága és a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nkft az EUROPAN nemzetközi szervezetével közösen Magyarországon is meghirdeti az EUROPAN 12 pályázatot. A magyarországi tervezési helyszín Zugló, Rákos-patak. Beadási határidő: 2013. 06. 28. Információ: europan-hungary.hu, europan-europe.eu A Tianjin Egyetem Építészeti Iskolája és a kínai Urban Environment Design (UED) csoport második alkalommal hirdet nemzetközi pályázatot építészhallgatók számára a városi környezet átalakítása témakörében. Az idei pályázat fő témája az „Architecture in Transformation” („Átalakuló építészet”), valamint az „Architecture must disappear” („Az építészetnek el kell tűnnie”) radikális kijelentés köré csoportosul. Beküldési határidő: 2013. 06. 30. Információ: hypcup2013.uedmagazine.net Intermodális Közösségi Közlekedési Központ létrehozása Debrecenben. A tervpályázat legfőbb célja, hogy a Debreceni Nagyállomás és a Petőfi tér Debrecen városszerkezetében elfoglalt helyéhez és közlekedési rendszerében betöltött kiemelt szerepéhez méltó módon, a terület előnyös adottságait kihasználva újjászülethessen. Beadási határidő: 2013. 07. 05. A párizsi Cité de l’architecture & du patrimoine„Kit of parts – the subversive cottage” címmel nemzetközi hallgatói pályázatot hirdet, amelynek célja egy kis tér(bővület), pavilon létrehozása, kiemelt tekintettel a fenntarthatóság és a könnyű megvalósíthatóság követelményeire. Első körben tíz projektet választanak ki, amelyek közül a nyertes alkotás prototípusa a 2014-es Velencei Építészeti Biennálén mutatkozhat be. Beküldési határidő: 2013. 10. 31. Információ: studentcompetition.citechaillot.fr

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

web galéria • web gallery

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

www.meonline.hu

2013/4-es számUNK szerzői

Hungarian Architecture A Magyar Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata

MÉ 2013/4. szám ISSN 1785 – 282X lapalapító (1903) és Kiadó: Magyar Építőművészek Szövetsége 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.

Barabás Márton képzőművész, tanár. A Képzőművészeti Főiskolán festő szakon végzett 1977-ben. 2003-ban Gefundene und Erfundene Klaviere címmel Bécsben, a Haus der Musikban, 2004-ben Talált és kitalált zongorák címmel az Iparművészeti Múzeumban volt kiállítása. Az utóbbi években főként könyvszobrokat készít. Legutóbbi kiállítását a brüsszeli, Magyar Intézet mutatta be. 2012-ben doktorált. A Budapesti Kommunikációs Főiskola Művészeti Intézetének docense.

Főszerkesztő: Szegő György DLA Olvasószerkesztő: Götz Eszter Fotószerkesztő: Bujnovszky Tamás Webszerkesztő: Pálinkás Edit Web-vizuális kultúra: Hornyik Sándor

Fogarasi Barbara építész, műemlékvédelmi szakmérnök. Építész diplomáját Kanadában, a Torontói Egyetemen szerezte 2000-ben, műemlékvédelmi szakirányú képzéseit a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszékén, illetve a Leuveni Katolikus Egyetemen működő Raymond Lemaire Nemzetközi Műemlékvédelmi Központban végezte. 2002 és 2007 között az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurátori Központban építész tervezőként dolgozott. Leuveni tanulmányai során kapcsolódott be az Európa Tanács, kilenc ország részvételével működtetett Balkán örökségvédelmi projektjébe, amit 2011-től projekt menedzserként Montenegróból koordinált. Nemzetközi tapasztalataival jelenleg a Forster Központ tevékenységeiben vesz részt nemzetközi és világörökségi referensként.

SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Ferencz Marcel DLA Sáros László György DLA Szegő György DLA Vadász Bence Varga Tamás DLA Vukoszávlyev Zorán PhD Winkler Barnabás DLA

Germán Tibor építészmérnök (BME, 2008), a BME Urbanisztika Tanszékének PhD hallgatója. 20042005-ben a spanyolországi Universidad de Valladolid Erasmus ösztöndíjasa. 2008 és 2011 között a Város-Teampannon Kft. munkatársaként több közterület-megújítási projekt – köztük a Budapest Szíve Program projektjeinek – tervezésében vett részt. Kutatása fókuszában a történeti belvárosi közterületek megújításának komplex értékelése áll.

SZERKESZTŐSÉG 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.Tel: 318 2444 e-mail: epitomuveszet@gmail.com Szerkesztőségi nap: szerda Előfizetés intézés: Schäffer Zsuzsa, szerkesztőség, csütörtök 9-12 óráig, tel: 318 2444 FELELŐS KIADÓ: Sáros László György DLA, a MÉSZ elnöke

U T Ó I R AT

POST SCRIPTUM XIII. évfolyam 71. szám

régi-új Magyar Építőművészet | Utóirat Alapítva 2001 SZERKESZTŐk: Szegő György DLA alapító főszerkesztő Götz Eszter Pálinkás Edit Terjesztés: Schäffer Zsuzsa Grafika: Kludovácz András Nyomtatás: deMax Művek HIRDETÉSFELVÉTEL: Indigoline Kft. Hirdetésszervező: Cser Márta e-mail: martacser@yahoo.com Tel: 06 20 484 9044 FOLYÓIRAT TÁMOGATÓ:

WEBOLDALUNK:

www.meonline.hu

Hornyik Sándor művészettörténész, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének tudományos munkatársa. 2005-ban védte meg a modern természettudományos világkép képzőművészeti recepciójáról szóló PhD-értekezését. Jelenleg Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesül és a vizuális kultúra, illetve a visual studies jelenségeiről szóló könyvén dolgozik. Eddigi kötetei: Avantgárd tudomány?, 2008; Kreativitási gyakorlatok, FAFEJ, INDIGO (Szőke Annamáriával), 2008; Idegenek egy bűnös városban, 2011. Lázár Antal építész, 1966 és 1985 között az IPARTERV tervezője. 1986 óta tanít a BME-n, ahol 18 évig tanszékvezető volt. 2002–2006 között az intézmény dékánja, ma professor emeritus. Több országos építészeti tervpályázat győztese. A Népligeti Buszpályaudvar a Táncművészeti Főiskola, a Műegyetem Q épülete, a Veszprémi Könyvtár és a Siemens Irodaház tervezője. Nevéhez fűződik a Szemétégetőmű és a Tüskecsarnok tervezése is. Könyvek, szakmai írások szerzője. 9 évig a MÉSZ főtitkára volt. Munkásságát Kossuth-, Ybl- és Pro Architektúra díjjal is elismerték. Miskolczi Ernő tanár. 2008-ban szerzett diplomát a nagyváradi Partium Egyetem magyar szakán, ahol képzőművészetet is tanult. A kortárs mozgás- és térművészettel foglalkozik, esszéket, kritikákat publikál. Pálinkás Edit művészettörténész, 2003-2008 között az ELTE-BTK Művészettörténeti Intézetének hallgatója, itt szerzett diplomát 2009 januárjában. Diplomamunkáját az Erkel Színház elődjéről, az 1911-ben Márkus Géza és Komor-Jakab tervei alapján

épült Népoperáról írta. Fő érdeklődési területe a színházépítészet és az akusztika. 2009-2011 között, majd 2013-tól a Magyar Építőművészet szerkesztője. A Budapesti Corvinus Egyetemen 2012-ben szerzett közgazdasági diplomát. Polyák Levente építészeti szakíró, egyetemi oktató, kutató, a Kortárs Építészeti Központ munkatársa. Budapesten és Párizsban tanult építészetet, művészetelméletet és szociológiát. Az MTA több városkutatási programjának résztvevője, nemzetközi építészeti információs hálózatok tagja. Témája a kortárs városi jelenségek vizsgálata, több kiállítás, workshopot, konferenciát szervezett. A Budapest EKF 2010 programbizottságának tagja volt, számos írása jelent meg az építészet, a várostervezés, a vizuális és filmművészet témakörében. Sulyok Miklós művészettörténész, a Budapest Galéria kurátora. Szakterülete a kortárs magyar építészet. 1993-98 között a Római Magyar Akadémia művészeti titkára, az RMA kortárs művészeti galériájának elindítója. 2002-ben a Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának kurátora. Szabó Levente építész, 1999-ben diplomázott a BME Középülettervezési Tanszékén, 2001-2004 között DLA-ösztöndíjas, 2007-től ugyanott főállású oktató, jelenleg egyetemi adjunktus. 2008-ban védte meg DLA-fokozatát. Elvégezte az ÉME-Mesteriskola XVIII. ciklusát, majd 2010-től annak vezető építésze. A Hetedik Műterem Kft. ügyvezetője. 2010-ben Pro Architectura-díjat kapott. 2012-től az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjasa. Szabó Levente építész, 1999-ben diplomázott a BME Középülettervezési Tanszékén, 2001-2004 között DLA-ösztöndíjas, 2007-től ugyanott főállású oktató, jelenleg egyetemi adjunktus. 2008-ban védte meg DLA-fokozatát. Elvégezte az ÉME-Mesteriskola XVIII. ciklusát, majd 2010-től annak vezető építésze. A Hetedik Műterem Kft. ügyvezetője. 2010-ben Pro Architectura-díjat kapott. 2012-től az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjasa. Szegő György építészmérnök (BME, 1972), belsőépítész (IMF, 1976), DLA (1999). 1972-73 BUVÁTI, 1979-88 a Csiky Gergely Színház díszlet-jelmeztervezője. 1982 a BITEF fődíjas Marat halála tervezője. Az Újvidéki Szcenográfiai Triennálé Ezüst-díjasa (1983). 1989-2001 között látványtervezést (MKE), ill. 19982003 között műtörténetet (ORZSE) oktat. 1987 MTA Soros-, 1990 Eötvös-, 1998 Széchenyi-ösztöndíjas. 1992 Greg Lynn ösztöndíjasa / F. Meritis, Univ. Amszterdam). Jászai-díj (1995), Dercsényi díj (1999), Érdemes művész (2002). 1983-tól publikál szakcikkeket és könyveket a vizuális kultúra területén. Építészeti, művészeti kiállítások kurátora/tervezője (Építészeti Tendenciák 1981, Baumhorn Lipót Építész, 1997, Diaszpóra és Művészet 1999, 7. Velencei Építészeti Biennálé 2000, Álmok Álmodói/Millenáris Park 2001). 1997-től a MÉ szerk. biz. tag, 2001-től főszerkesztő. Az Utóirat melléklet alapító-szerkesztője. 2010-ben a folyóirat szerkesztősége Kós Károly díjat kapott. Szendrei Zsolt építész, a BME Építészmérnöki Karán szerzett diplomát. 2009-ben részt vett a TACE színház építészeti (Ljubljana) majd 2009-2010-ben a CCEA „Urbanity-twenty years later” workshopján (Prága). Építészeti tanulmányai mellett több ösztöndíj nyertese (Erasmus tanulmányi ösztöndíj-Spanyolország, Köztársasági Ösztöndíj, TDK I. illetve II. díj, TDK rektori különdíj, Heros Ösztöndíj, Kari BME Ösztöndíj). Zöldi Anna építész, színdinamikai szakmérnök, építészeti szakíró. A BME Építészkarán szerzett diplomát. Néhány év tervezőintézeti gyakorlat után magántervezéssel kezdett foglalkozni, elsősorban a belsőépítészet területén. 2004 óta publikál a szaksajtóban és kulturális folyóiratokban.

ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS

“enjoy the style and tradition”

FIABCI Prix d’Excellence Hotel Category Winner 2012

2013 | 4

KÓS KÁROLY - DÍJ 2010

Volume 13 / No. 71

U T Ó I R AT

POST SCRIPTUM

950 Ft

Budapest Music Center Kékvölgyi Waldorf Iskola Észak-magyarországi kápolnák Kékvölgy Waldorf School Chapels in the North-East of Hungary

régi-új Magyar építőművészet • hungarian architecture

A Magyar Építőművészek Szövetségének kulturális folyóirata – 1903-tól

2013 | 4

U T Ó I R AT

POST SCRIPTUM XIII. évfolyam 71. szám