11 minute read

TEHETSÉGPONT – az MCC melléklete

ERDÉLY-SZERTE FELKAROLJA A FIATALOKAT AZ MCC

Advertisement

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Erdély nyolc városában – Aradon, Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Szatmárnémetiben – biztosít díjmentes, az iskolai tanulmányokat kiegészítő, hasznos képzéseket, egyedülálló tehetséggondozást lelkes fiatalok számára. Ebből hét helyszínen saját MCC-központ is működik.

A szervezet tevékenysége 1996-ban mindössze néhány diákkal indult, a 2000-es évektől azonban fokozatosan bővült a képzési kínálat, és Magyarország határain kívül, a Kárpát-medence több pontján is megjelent. Ma már minden korosztálynak kínál képzési lehetőséget: az általános iskolában, a középiskolában, az egyetemi évek alatt és azon is túl. 2013-ban indult az erdélyi Középiskolás Program (KP) Kolozsváron és Székelyudvarhelyen, 2018-tól működik a Kolozsvári Egyetemi Program (KEP), 2020-ban pedig teljes gőzzel indult el az általános iskolás korosztályt meg-

Az MCC anyagi, társadalmi és kulturális helyzetüktől függetlenül támogatja a lelkes fiatalokat.

szólító Fiatal Tehetség Program (FIT). A szervezet erdélyi adminisztrációs központja Kolozsvár, a névadó Mátyás király szülővárosa.

A Mathias Corvinus Collegium anyagi, társadalmi és kulturális helyzetüktől függetlenül támogatja mindazokat a fiatalokat, akik kíváncsiak a világ dolgaira, műveltek és tájékozottak szeretnének lenni, hosszú távon pedig helyi közösségeikben, az erdélyi magyarok között és a szélesebb Kárpát-medencei körben is hasznos tagjai akarnak lenni a társadalomnak. Az MCC nem versenytársa a közoktatási intézményeknek, inkább kiegészíti azt, és megadja a feltételeket a fiataloknak, hogy a legjobb hazai és külföldi oktatóktól tanulhassanak, nyitottak legyenek a világra, ismerjék a nemzetközi folyamatokat, ugyanakkor megértsék az itthon maradás, a szülőföld jelentőségét.

(X)

Általános iskolától a munkahelyig

Az MCC erdélyi tevékenysége 8 helyszínen, 7 központban, 4 oktatási programban gyűjt össze 1601 diákot, emellett 109 oktatót – közülük 24 nemzetközi vagy magyarországi szakembert – és 52 munkatársat foglalkoztat. A 2021/2022es tanévben a Fiatal Tehetség Programban 200, az erdélyi Középiskolás Programban 1324, a Kolozsvári Egyetemi Programban 56, az Erdélyi Politikai Iskolában pedig 18 diák vett részt. A sikeres kampányok során a FIT Program 175 helyére 598 diák jelentkezett, míg a KP-s csapat a legutóbbi kampányoknak köszönhetően 1121 diákkal gyarapodott.

PROGRAMJAINK

Fiatal Tehetség Program

A Fiatal Tehetség Program (FIT) ötödik osztálytól nyolcadik végéig kíséri a diákokat. A program célja, hogy a gyerekek játékos oktatással sajátítsanak el a gyakorlati élethez szorosan kötődő ismereteket. Belepillantanak a robotika világába, tanulnak a művészet és a matematika kapcsolatáról, a környezetvédelemről, kísérleteznek, tudatos internethasználati képzésben részesülnek, és formálódik a pénzügyi látásmódjuk is. A szervezet emellett díjmentes angol és román nyelvoktatást biztosít a jelentkezőknek, ahol kreatívan, gyakorlatban sajátítják el a hasznos nyelvi tudást. A képzéseken neves szakértők és szakpszichológusok segítik a tehetségfejlesztő munkát, de az MCC szoros kapcsolatot ápol a gyerekek szüleivel is, például Szülők Akadémiája néven előadásokat, szakmai összejöveteleket szervez számukra. Ebben a tanévben az izgalmas oktatási programok mellett kézműves foglalkozásokon, közös családi délutánokon, társasjátékesteken vehettek részt a FIT-es diákok, de Mátyás király szülinapját is változatos tevékenységekkel, reneszánsz farsangi bállal, versenyekkel ünnepelték meg minden városban, és az adventi jótékonysági akciók, közös karácsonyozás sem maradtak el.

Középiskolás Program

Az e-KP ingyenes online társadalomtudományi képzést kínál olyan motivált fiatalok számára, akik érdeklődnek a 20. és a 21. század legfontosabb társadalmi, gazdasági, közéleti eseményei iránt, emellett angol és román nyelvoktatást biztosít az érdeklődőknek. A képzések témái között megtalálható a modern kori történelem, a nemzetközi kapcsolatok, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom, valamint a magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzusok is. A diákoknak emellett neves szakértők tartanak előadásokat, és olyan képességeiket fejleszthetik, amelyek későbbi tanulmányaik, karrierjük során is hasznosak lehetnek. A diákok havonta több tematikus képzési napon találkozhatnak. Ebben a tanévben a szakmai napok előadásai és workshopjai olyan izgalmas témakörökre épültek, mint a sport, motiváció, újságírás, politikai filozófia, irodalom, klímapolitika, önértékelés, továbbtanulás, történelem, biológia és mesterséges intelligencia, de pályaorientációs nyílt nap is várt a diákokra. A tartalmas klubdélutánok és szombatok mellett közös táborok és túrák is hozzájárultak az élményközpontú tanuláshoz, a diákok ismerkedéséhez.

Változatos témákban zajlanak a középiskolások képzési hétvégéi

Kolozsvári Egyetemi Program

A KEP első állomása az egyéves juniorképzés, ezután a szeniorképzésbe azon alapképzős hallgatók jelentkezhetnek, akiknek még legalább két tanév van hátra az alapképzéses diploma megszerzéséig. A hallgatóknak elismert hazai és külföldi előadók tartanak órákat, inspiráló szakmai beszélgetéseken, interaktív kurzusokon, műhelytevékenységeken, vitákon gyarapíthatják tudásukat, emellett a közösségépítést szabadidős foglalkozások, közös sportolás, külföldi tanulmányutak segítik elő – február végén Bosznia-Hercegovinába utazott egy héttagú csapat, április végén pedig Dél-Tirolba látogattak a diákok. A KEP 16 nyelvkurzust kínál a hallgatóknak hat idegen nyelven (angol, német, román, francia, spanyol, orosz), nyolc oktató jóvoltából. 2021 októberében kollégium is nyílt Kolozsvár belvárosában, ahol 54 hallgató talált otthonra. A program keretében 53 diák részesül ösztöndíjban. Az egyetemistáknak a munkaerőpiacon való elhelyezkedésért sem kell aggódniuk: a Karrierközpont igyekszik zökkenőmentes átmenetet biztosítani a diákéletből a szakmai életbe, és egyben összetartó alumni közösséget kovácsol. Ennek érdekében szakmai gyakorlatokat, konferenciákat, előadásokat, tanulmányi utakat, Karriercsütörtököt, MCC-s alumnikkal való találkozókat szervez a diákoknak, segít kialakítani egy hasznos kapcsolati hálót, és olyan környezet teremt, ahol hiteles példaképekre találnak a hallgatók.

Tartalmas dél-tiroli tanulmányúton vettek részt a Kolozsvári Egyetemi Program diákjai

Erdélyi Politikai Iskola

Az MCC a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) partnerségben 2017 óta szervezi meg az Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozatot, amely praktikus politikai ismeretekkel látja el a jövő közösségi vezetőit. A 2020/2021es tanévben 17 diák diplomázott, a 2021/2022-es tanévben pedig 18 diák vett részt a képzéseken. A legutóbbi, márciusi négynapos képzésen hasznos előadásokon, parlamenti és nagykövetségi látogatásokon, politikusokkal való találkozásokon és beszélgetéseken vettek részt a hallgatók Bukarestben.

(X)

Kiegészíti egymást Kolozsvár és a Mathias Corvinus Collegium

Interjú Talpas Botonddal, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatójával

Az elmúlt évben robbanásszerűen megnőtt a Mathias Corvinus Collegium erdélyi működése. A szervezet Erdély-szerte biztosít közoktatást kiegészítő fejlődési lehetőséget tehetséges fiataloknak az általános iskolától az egyetemig, sőt azon is túl. Mindezt díjmentesen. A szervezet lendületéről, működéséről, kolozsvári kötődéséről Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója számolt be.

Hogyan kerültél kapcsolatba az MCC-vel?

Az MCC alumnusa vagyok. Az Erdélyi Politikai Iskola első évfolyamának diákja voltam, majd amikor 2018-ban elindult a Kolozsvári Egyetemi Program, az erdélyi tanulmányok szakirányt vezettem, de már azelőtt dolgoztunk közös projekteken. Amikor 2013-ban elindították itt a programot, diákvezetőként ismertem meg a szervezetet, Kolozsváron szakkollégiumban laktam, tudtam, mivel foglalkozik az MCC, milyen típusú diákokat szólít meg, milyen tevékenysége van. Az alapgondolatok, értékek azóta is megmaradtak, csak a tevékenység kerete, intenzitása, mérete változott. 2021 elején kértek fel az erdélyi tevékenység vezetésére, megszervezésére. Az egyetemi és a Középiskolás Program már korábban elindult, de nem volt kollégiumunk, kisebb intenzitással működött a szervezet, emellett csak Sepsiszentgyörgyön volt Fiatal Tehetség Programunk. Öt munkatárssal vágtunk neki, hogy a közoktatást kiegészítve minél több helyszínen indítsuk el programjainkat, földrajzi szempontból is lefedve az erdélyi magyar közösséget. Azt a célt tűztük ki, hogy őszre minden olyan városban jelenjen meg az MCC, ahol nagyobb létszámú magyar diák van. Végül Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is létrejöttek az MCC-központok. A lista kiegészült az aradi központtal, amely kissé távolabb esik a hagyományosan magyar térségektől, de azt szerettük volna, hogy minél több magyarnak, tehetséges diáknak nyíljanak meg a képzési lehetőségek. Szerencsére ebben a munkánkban rengeteg támogatónk és partnerünk volt itt, a kincses városban is.

Az alapgondolatok, értékek az indulás óta megmaradtak, csak a tevékenység intenzitása, mérete változott.

Hogyan szabjátok az erdélyi igényekre az itteni tevékenységet?

Nemcsak az oktatási tevékenység modelljét akartuk átvenni Magyarországról, hanem a munkatársi csapat azon dolgozik Kolozsváron, hogy adminisztratívan és szakmailag is tükrözze a helyi közösség elvárásait a projektben. Rengeteg nemzetközi, magyarországi oktatónk van, de sok erdélyi

Az MCC-ben olyan szellemi pezsgés van, ami jól kiegészíti Kolozsvár oktatási intézményi hálóját.

szakembert is bevontunk a hálózatba, tehát egész Kárpát-medencei együttműködésről van szó. Az alap ugyanaz, de minden térség hozzáteszi a maga ötleteit, értékeit, ugyanakkor élő kapcsolat van a munkatársak között, egymás tapasztalataiból is tanulunk. Az MCC mindig is képes volt válaszolni a helyi igényekre, ilyen volt az egyetemistákat érintő erdélyi tanulmányok szakirány, amely segített a diákoknak megérteni a körülöttük zajló gazdasági, társadalmi folyamatokat, így magabiztosabban készülhettek egy jövőbeli vezetői vagy akadémiai szerepvállalásra. De rengeteg apróság van, amely kimondottan a megfogalmazott igényekre ad választ. Az általános iskolások például Erdély történetéről fognak tanulni hetedikben, de intenzíven foglalkozunk román nyelvoktatással is, több száz diáknak adva meg a lehetőséget az ingyenes nyelvtanulásra. Úgy érezzük, hogy ez fontos ahhoz, hogy itthon maradjanak a fiatalok. A nyílt rendezvényeink, előadásaink témáinak kiválasztása is mind a helyi közösség igényei szerint történik – például nemrég a szövetkezetek és helyi kistermelők lehetőségeiről tartottunk kerekasztal-beszélgetést. Az MCC szándéka, hogy része legyen a helyi közösségeknek nemcsak az oktatási programja révén, hanem a nyílt előadások, beszélgetések, rendezvények révén, amelyek kiegészítik a tehetséggondozást.

Hogy fogadják az erdélyiek az MCC jelenlétét?

Bátran merem mondani, hogy a számok önmagukért beszélnek. Több mint 1600 diákunk volt ebben a tanévben, a sikeres felvételi kampányok során az ötödikeseknek szóló Fiatal Tehetség Program 175 helyére 598 diák jelentkezett, míg a középiskolás programunk 1121 diákkal gyarapodott. A programjainkra túljelentkezés van, rohamosan nő a felvett diákok száma, de a nyitott rendezvényeink résztvevőit tekintve is láthatjuk, hogy befogadták az erdélyi városok az MCC-t, tudatában vannak annak, hogy mindez hasznukra van. A tanév végéhez közeledve látható, hogy nagyon jó diákok kerültek be a programokba, nemcsak létszámbeli növekedést látunk, hanem tehetséggel is gyarapodtunk, hiszen a diákok megállják a helyüket bármely Kárpát-medencei oktatási központ szintjén. Az objektív adatok mellett elmondhatjuk, hogy az emberek jól fogadják a nyilvános előadásainkat, az egyházi, politikai, civil vagy gazdasági szereplőkkel folytatott beszélgetéseinket. Folyamatos a

kapcsolattartás a diákokkal, szülőkkel és pedagógusokkal, és a visszajelzések pozitívak. Hálás helyzetben vagyunk, hiszen az MCC azért az elmúlt harminc év munkájának köszönhetően tudja kiegészíteni a közoktatást. Az elmúlt évtizedekben kiépült egy olyan erdélyi magyar oktatási hálózat, valamint Kolozsváron egy olyan egyetemi közeg, ahol több mint tízezer diák tanulhat magyar nyelven. Valójában erre tudunk építkezni, és ebben a munkában sokaknak kulcsszerepe volt: pedagógusoknak, civil szervezeteknek, politikai szereplőknek és egyházaknak. Ahhoz, hogy itt maradjanak a fiatalok, versenyképesek legyenek, megfelelő tudással, értékekkel rendelkezzenek, folyamatosan fejlődni kell, és proaktívan kell alakítani a közösség mindennapjait – ebben tud lendületet adni az MCC.

Mit ad Kolozsvárnak az MCC?

Kolozsvár évszázadok óta iskolaváros, nem véletlenül indult itt el 150 éve a Ferenc József Tudományegyetem, ami új lendületet adott a városnak és a magyar közösségnek. Jó látni azt, hogy az itt élő magyar közösség ki tudja venni a szerepét az erdélyi és Kárpát-medencei magyarság mindennapjaiból. Kolozsvár lett az MCC erdélyi székhelye, több mint 50 munkatársunk és 109 oktatónk van, akik biztosítják a szer-

vezet gördülékeny működését. A helyi partnereinknek köszönhetően a belvárosban van az MCC kollégiuma is, amely közel 60 diákot fogad be díjmentesen. Itt történik a legtöbb tevékenység, program, olyan szellemi pezsgés van, ami jól kiegészíti Kolozsvár oktatási intézményi hálóját. Az MCC és Kolozsvár szerencsés találkozás, és örülök, hogy olyan szakemberek, pedagógusok, lelkes fiatalok vannak a városban, akik vállalták, hogy mellénk állnak az építkezésben. Egy újabb magyar intézménnyel gazdagodott Erdély és ebből Kolozsvár, az elmúlt 100 évben vállalt szerepe miatt. (X)

Talpas Botond a marosvásárhelyi Kultúrpalotában az MCC-tanévnyitón

TALÁLKOZZON AZ MCC-VEL

A Transylvania Lectures sorozat egyik előadója Charles Crawford brit diplomata volt

Az MCC nyílt rendezvényekkel, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel szeretné a helyi közösséget is megmozgatni, párbeszédet folytatni napjaink égető társadalmi kérdéseiről. Ilyen kezdeményezés a 2022 februárjában indított Transylvania Lectures sorozat, amelyre havonta érkeznek külföldi előadók a kolozsvári MCC-központba. Az első meghívott Peter Kurti ausztrál író, anglikán lelkipásztor volt, a második alkalmon Gladden Pappin amerikai politológus, majd Charles Crawford brit diplomata és James Orr brit etikai és vallásfilozófiai szakértő tartott előadást. További nyílt előadások, kerekasztal-beszélgetések Kolozsvár mellett a többi erdélyi központban is várják a diákokat, szülőket, pedagógusokat, szakembereket, bárki érdeklődőt. Ilyen nyilvános esemény volt például dr. Porkoláb Imre és dr. Setényi János előadása Kolozsváron, Pöltl Ákos digitális önvédelemről szóló előadása Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, Hal Melinda klinikai szakpszichológus szorongásról szóló előadása Marosvásárhelyen, valamint két kerekasztal-beszélgetés, amelyet Élelmiszeripari szövetkezetek: a nyereség találkozása a közjóval, valamint Az ukrán válság hatása a Közel-Keletre és Afrikára címmel rendeztek meg a kolozsvári központban.

Jó hír a diákoknak!

A Fiatal Tehetség Programba június 30ig jelentkezhetnek a 4. osztályos diákok, hogy az MCC-ben kezdhessék az izgalmas ötödik osztályt. Csupán egy jelentkezési lap és szülői ajánlás szükséges, majd szeptemberben személyes interjúra hívják a fiatalokat. A Középiskolás Programba való jelentkezés határideje június 12. A diákoknak a jelentkezési űrlap kitöltése mellett egy szabadon választott könyv, film, sorozat vagy előadás kapcsán írt kritikai esszét kell beküldeniük. A szervezet munkatársai örömmel fogadják a fiatalok jelentkezését, és szívesen látják az érdeklődőket az MCC-központokban. Aki ismerkedni szeretne az MCC-vel, érdeklődik a diákoknak szóló programok vagy a nyílt előadások iránt, a Mathias Corvinus Collegium – Erdély Facebook-oldalon vagy a http://mcc-kolozsvar.ro honlapon talál több információt.

(X)

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐK

Fiatal Tehetség Program (FIT):

június 30.

Honlap: fit.mcc.hu

Középiskolás Program (KP):

június 12.

Honlap: kp.mcc.hu

Kolozsvári Egyetemi Program (KEP) – juniorképzés:

július 10.

Honlap: mcc-kolozsvar.ro

This article is from: