VISSZAPILLANTÓ: Egy kolozsvári szamizdat története: A Kiáltó Szó

A rovatot írta: Fodor János

Az erdélyi nagyvárosok etnikai arculata az 1977-es népszámlálást megelőző évtizedekben nagymértékben átalakult a falusi román nemzetiségű lakosság a magyarokénál nagyobb arányú városba áramlásával. Kolozsváron az etnikai arány 1957-ben billent át a román lakosság javára. A város etnikai megváltoztatását több tényező is befolyásolta: egyrészt a tudatos betelepítések, amelyek a román lakosság arányát növelték, másrészt az erőltetett iparosítás, amely a környező román többségű falvakból, kisvárosokból vonzotta a román nemzetiségű, elsőgenerációs munkásokat. Az 1960-as évek közepétől látszólagos enyhülés bizonyos korlátok között lehetőséget adott a kolozsvári magyar értelmiség számára a részleges reaktivizálódáshoz (egyáltalán munkahelyhez jutáshoz, különböző irodalmi intézmények, szerkesztőségek keretében). A 70-es és 80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azok a tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg sérelmeiket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkciót töltöttek be, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát. A másik tiltakozási forma a tulajdonképpeni ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek. Ezek elsősorban azok a kisebbségi disszidensek voltak, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban (1985–1987), valamint korábban a Bretter György tanítványai között folyó beszélgetésekben, de fontos látni, hogy ezek tagjai az előzőleg említett tiltakozói megnyilvánulókhoz képest nem voltak se beépítve a pártállami pozíciókat erősítő funkciókba, illetve az általuk választott nyelvezet sem igazodott a szocialista szabályok feltétlen betartására. Írásunkban a mindössze két nyomtatott számot megélő, címében a Kós Károlyék 1921-ben kiadott röpiratát megidéző, Kiáltó Szó című szamizdatot mutatjuk be.

Az erdélyi nagyvárosok etnikai arculata az 1977-es népszámlálást megelőző évtizedekben nagymértékben átalakult a falusi román nemzetiségű lakosság a magyarokénál nagyobb arányú városba áramlásával.

A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A szamizdat kifejezés orosz eredetű „szam” és „izdatyelsztvo” szavak összevonásával alkotott mozaikszó, jelentése: hivatalosan nem engedélyeztetett saját kiadás, magánkiadás. Többnyire a kommunista államokban az engedély nélkül kiadott könyveknek, újságoknak, sokszorosított kéziratoknak, kiadványoknak a gyűjtőneveként használatos. Mivel Balázs Sándor megúszta a Limes-kör lebukását követő állambiztonsági nyomozást, 1987 őszén következetesen felkereste és megpróbálta beszervezni a mozgalomba azokat a kolozsvári értelmiségieket, akik részt vettek a Limes-kör vitáin. Elsőként Cs. Gyimesi Évát kereste meg, aki már ekkor nyíltan vállalta ellenzéki nézeteit. A tanárnő nyilvánosan elsőként tiltakozott a magyar nyelv és irodalom szakon végzett diákok kihelyezése ellen a regáti eldugott falvakba, ahol idegen nyelvet kellett tanítaniuk, amikor Székelyföldön magyartanárhiány volt. A Kiáltó Szóba a teljesség igénye nélkül a következő személyek adtak kéziratot, illetve kerültek Balázs Sándorral munkakapcsolatba: Cseke Péter, Nagy György, Páll Árpád, Kántor Lajos, Kántor László, Beke György, Tóth Sándor, Sipos Gábor, Csép Sándor, Horváth Tibor. Balázs Sándor magyarországi kapcsolatainak köszönhetően oldotta meg a kéziratok nyomtatását, az elkészült példányok behozatalát. A szamizdat nyolc száma részint kezdetleges eszközökkel, írógépen készült, részint – magyarországi segítséggel – nyomtatásban. Utóbbi egy Sinclair ZX Spectrum 48K márkájú személyi számítógépen készült, amelyet hozzákapcsoltak a kijelzést biztosító kis sporttévéhez, és az adattárolást lehetővé tevő kazettás magnetofonhoz. Ezt követően a billentyűzeten bepötyögték a kéziratokat, a kódolt anyagot Balázs rávitte a népdalos vagy más magnószalagra, kazettára. Jakabffy Tamás, Farkas Bende Ágnes, Bende Sándor mint fiatal programozók készítették a programot a kódoláshoz. A szalagok ilyen formában, segítséggel jutottak ki Magyarországra. A magyarországi nyomtatásból kettő megjelent (további hét szám eltűnt), majd visszajuttatták őket Erdélybe, több mint ezer példányban terjesztve. Legtöbb írás álnéven jelent meg, melyek közül néhányat felfedett a szerkesztő, azonban van olyan álnév, amelynek máig sem ismerjük kilétét: Bolyai B. (Balázs Sándor), Zágoni Kelemen (Tőkés László), Tegzes András (Nagy György), Joó Kristóf (Jakabffy Tamás), Gomböntő (feloldásra nincs felhatalmazás), Spectator (feloldására nincs lehetőség), Doina Corneának levelek (Cs. Gyimesi Éva és Marius Tabacu), Egy feledésbe merült Horváth István versről (Cseke Péter). A Kiáltó Szó (mint szamizdat mozgalom) kapcsán nem gondolkodtak semmilyen pártalakításon vagy átfogó programon. Nem tudták elképzelni a többpártrendszerű demokrácia eljövetelét. A Kiáltó Szót kordokumentumoknak szánták, amelyből kiderül, hogy a nyolcvanas évek végén Romániában milyen körülmények között élt a magyar kisebbség. Nem számíthattak a magyarországi segítségre, ennek jele volt, hogy a hét elkészült és elküldött lapszám sokszorosítását Magyarországon elszabotálták.

A szamizdat nyolc száma részint kezdetleges eszközökkel, írógépen készült, részint – magyarországi segítséggel – nyomtatásban.

A kiadvány megjelentetésében, terjesztésében Schwartz Róbert és Anikó segített. A szervezők odafigyeltek, hogy a román disszidenseket is megszólaltassák, így Marius Tabacu által Doina Cornea írásai is megjelentek a kiadványban. Továbbá felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül közölték a görögkatolikus egyház ellen elkövetett sérelmeket, habár a csoporton belül érezhető volt a „református vonal” túlsúlya azáltal, hogy Cs. Gyimesi Éván keresztül Tőkés László írásait is itt közölték. A sokszínűségre való törekvést Pillich László bevonásával erősítették, aki szász kapcsolatai révén a német vonal megjelenítését biztosította.

A szamizdat szerzői körébe való beszervezés nem volt mindig sikeres, annak ellenére, hogy nagyon ügyeltek a lebukás megelőzésére. Erre példa Gáll Ernő megkeresése, aki végül nem lépett be, de saját naplója szerint hallgatólagosan támogatásáról biztosította a mozgalmat. Összegezve elmondható, hogy azok tartoztak a Kiáltó Szó szamizdatkörhöz, akik később is aktívak voltak az 1989-es forradalmi események után. Továbbá a Kiáltó Szóban megfogalmazott irányelvek a szerzők számára a rendszerváltás után is érvényesek maradtak.