A firenzei forint

Az 1252-től Firenzében vert aranypénz az előlapi liliomos éremképe miatt a fiorino d’oro, azaz aranyliliom nevet kapta. A latin nyelvű források florenus néven emlegetik, ebből alakult ki a magyar forint elnevezés is

75 éves a forint

A Nyugat-római Birodalom romjain létrejött germán utódfejedelemségek pénzverésüket a római aranypénzek, a solidus, illetve ennek fele (semissis) és harmad (tremissis) súlyú változatainak másolásával kezdték meg. A kontinensen azonban nem voltak számottevő aranybányák, a 7. századi arab hódítás pedig végképp elzárta az afrikai arany útját, így Európa országai kénytelenek voltak átállni az ezüstpénzekre. Erősítette az ezüstalapú pénzrendszerre való áttérés igényét a fellendülő kereskedelem és piaci forgalom, amely az aranynál kisebb értékű fizetőeszközöket kívánt meg.

A frankoknál a Meroving-dinasztia idején vezették be az arany tremississzel nagyjából egyforma méretű ezüstpénzeket, amelyek némelyikén már a denarius felirat szerepelt. A Karoling-dinasztia első királya, Kis Pippin 755 körül végrehajtott pénzreformjával végképp felhagyott az aranypénzveréssel, és áttért az ezüstalapú pénzrendszerre, amelyet Nagy Károly reformjai véglegesítettek. A középkori pénzrendszer alapjává az ezüstből készült denár vált, amelyen kívül évszázadokon át nem vertek más érmét Európában.

Természetesen akadtak ez alól kivételek is. A Bizánci Birodalom továbbra is megőrizte arany, ezüst és bronz pénzérmékre épülő hármas pénzrendszerét, amelynek legértékesebb címlete továbbra is a solidus maradt, igaz, ennek aranytartalma az évszázadok folyamán fokozatosan romlott. Ugyanígy az arab országok is egyaránt vertek az ezüstből készült dirhemek mellett aranydínárt is.

Igazi különlegességnek számítanak I. (Szent vagy Nagy) Vlagyimir kijevi nagyfejedelem (978/980–1015) bizánci mintára veretett aranypénzei. Talán ezekhez hasonlatos az a néhány példányban ismert magyar aranypénz is, amelyről élénk vita bontakozott ki az utóbbi évtizedekben a magyar numizmatikai kutatásban. A csupán három példányban – és egy rajzban – fennmaradt, 4,5 g súlyú aranypénz előlapján STEPHANVS REX (István király) köriratban szembenéző koronás mellkép látható, feje körül glóriával, maga elé hajlított jobbjában kis gömböt tart. A hátlapon PANNONIA körirat olvasható,

II. Nikephorosz és II. Bazileosz társcsászárok által 963-ban, Constantinopolisban kibocsátott solidus

II. Frigyes német-római császár Szicília királyaként az antik római aureusok mintájára 1231–1250 között veretett, augustalisnak nevezett aranypénze Klasszikus solidussúlyban (4,5 g) készült aranypénz, amely készítését egyesek I. (Szent) Istvánnak tulajdonítják, mások újkori historizáló éremnek tartanak

A Velencei Köztársaság 1284-ben kezdte meg saját aranypénzkibocsátását, amely a köriratban szereplő ducatus (hercegség) nyomán a dukát nevet kapta. Az újkorban zecchinónak hívták a pénzverdének helyet adó Zecca nevű palota után

benne glóriás, koronás női alak szembenéző mellképe, két karját behajlítva maga elé tartja. Ezeket az aranypénzeket jelenleg többen modern fiktív, historizáló érmének tartják, mások szerint a pénzt maga I. (Szent) István király verette, esetleg I. (Szent) László király korában készült, az első magyar király szentté avatása alkalmából 1083-ban, vagy éppen a Szent István-kultusszal kapcsolatos érem, esetleg zarándokjelvény a középkor végéről vagy a kora újkorból.

Rövid ideig tartott, és folytatás nélkül maradt II. Frigyes német-római császár és Szicília királyának aranypénzverése, amelyet Brindisiben és Messinában folytatott az antik római aureusok mintájára augustalis néven 1231 és 1250 között.

A szórványos kísérletek ellenére Európában egészen a 13. század derekáig az ezüstpénz dominanciája figyelhető meg. Ekkor viszont a keresztes háborúk nyomán fellendülő keleti kereskedelem közvetítésével kezdett el áramlani újra az arany Európába, különösen az észak-itáliai városállamokba. Amikor már megfelelő mennyiségű nemesfém halmozódott fel és a folyamatos utánpótlás is biztosítottnak látszott, az itáliai városállamokban megindult az aranypénz-kibocsátás.

A sort Genova nyitotta meg 1252-ben a színaranyból készült genovino néven ismert aranypénzével. Még ugyanabban az évben Firenze városa is megkezdte aranypénz-kibocsátását. Az átlagosan 3,5 gramm súlyú, nominálisan színarany érmék előlapjára a város jelképe, a liliom, hátlapjára Firenze védőszentje, Keresztelő Szent János alakja került. Az előlapi liliomos éremképéről olaszul fiorino d’oro (aranyliliom), latinul florenus néven ismert pénz forradalmat jelentett Európa gazdasági életében, erről az eredeti firenzei arany több mint száz különböző külföldi utánverete tanúskodik, Itáliától az északi Hanza-városokig.

A korszak másik, kimagasló értékű aranypénze a velencei dukát volt, amelyet 1284-től egészen a 18. század végéig azonos minőségben és éremképpel vertek. Az európai pénzpiacokon a középkorban azonos értéken tartották számon a firenzei forintot és a velencei dukátot, amelyekhez néhány évvel később csatlakozott a magyar aranyforint is.