Középkori magyar aranyforintok

I. (Nagy) Lajos aranyforintja, előlapon a hasított magyar–Anjou-címerpajzzsal, hátlapon Szent László alakjával

75 éves a forint

Nagy Lajostól Szapolyai Jánosig

Az I. Károly kori kezdetek után a magyar aranyforint az egész középkoron át megőrizte kiváló minőségét, csupán az éremképe esett át jelentős változáson. Károly fia, I. (Nagy) Lajos (1342–1382) első aranypénz-kibocsátása még megegyezett apja firenzei típusú aranyforintjának éremképével, majd az előlapi liliomot felváltotta a hasított, kétrészű, magyar–Anjou címerpajzs, így egyesítve az ország és az uralkodóház jelvényeit. Az utolsó lépcsőben Keresztelő Szent János képe helyére a magyar lovagkirály, a jobbjában legfontosabb attribútumát, a bárdot, baljában országalmát tartó Szent László szembenéző, álló alakja került, amely ettől kezdve a 16. század végéig állandó éremképi elemévé vált a magyar aranyforintoknak. Az így kialakult, sajátosan magyar kinézetű aranyak továbbra is közkedveltek voltak külföldön, sőt, ahogy korábban a firenzei mintát másolták, ezután a magyar Szent László-ábrázolás változatai kezdtek megjelenni Európa különböző pénzkibocsátóinak veretein.

A következő jelentősebb éremképi változás Luxemburgi Zsigmond (1387–1437) aranyforintjain következett be. Az előlapon a kétrészű, hasított címerpajzsot a négyosztatú (hasított és vágott) címer váltotta fel, de azon továbbra is az uralkodó családi, illetve az uralma alá tartozó országok egyesített jelvényei kerültek megjelenítésre. A Zsigmondot követő uralkodók alapvetően nem változtattak az aranyforintok éremképén, csupán a négyelt címerpajzs egyes elemeiben került sor bővítésre. Így Albert (1437–1439) esetében jelent meg először az osztrák pólya és a morva sas, I. Ulászló (1440–1444) pedig a litván lovagot és a lengyel sast helyezte az előlapra, míg a Hunyadi János kormányzó (1446–1453) által kibocsátott aranyakon családi címerállata, a csőrében gyűrűt tartó holló jelent meg.

Alapvető változást hozott a magyar pénzek éremképében Mátyás 1467. évi nagy pénzreformja. 1470-től az aranyforintok előlapjára a Madonna-ábrázolás került, a királyi címert a Szűz Mária lábainál elhelyezett holló jelenítette meg. A hátlapon továbbra is megmaradt Szent László alakja. A karjában a kis Jézust tartó Szűz Máriát kezdetben fátyollal ábrá-

Mária királynő aranyforintja

I. Ulászló aranyforintja, az előlapi címerpajzsban a magyar vágások, a lengyel sas, a litván lovag és az apostoli kettős kereszt Luxemburgi Zsigmond aranyforintja

I. Mátyás aranyforintja, előlapon a jobbján a gyermek Jézust tartó Szűz Mária padon ülő alakja

zolták, az évtized végére álltak át a verdék a koronás változatra, és a későbbiekben ez vált kizárólagossá. Mátyás idejében is készült többszörös súlyban aranypénz, az ezüstgaras verőtövével készült kétszeres aranyforint csupán egyetlen példányban ismert. Az aranyforint legkorábbi, jelenleg ismert hányadosai is Mátyás uralkodása idején készültek. Ezekhez szintén nem készítettek külön verőtövet, hanem az obulusok szerszámaival verték őket.

II. Ulászló (1490–1516) uralkodása alatt jelentősebb változtatás nélkül folyt tovább a madonnás aranyak verése, viszont Szűz Mária ülő alakja ettől kezdve holdsarlón foglalt helyet, továbbá a Jagelló-sas váltotta fel Mátyás hollóját. Jelentős mértékben szélesedett viszont az aranyból készült címletek köre. Egyrészt az 1499 és 1506 között kibocsátott, alapvetően ezüstből készült guldinerek majd minden típusának ismert arany változata is, ezeknek értéke 4 és 20 aranyforint között szóródik. A denárok és obulusok verőszerszámaival készült aranyveretek száma is növekvő tendenciát mutat, ezek egész, fél és harmad aranyforint értékben kerültek kibocsátásra. II. Lajos (1516–1526) pénzei éremkép tekintetében apja mintáját követték, és neki is ismertek többszörös, illetve hányados súlyú aranyforintjai. Szapolyai János (1526–1540) aranyforintjai zömmel szintén a hagyományos, Madonnát és Szent Lászlót ábrázoló éremképpel készültek, Szűz Mária lábainál a címerpajzsba foglalt családi címerével, a farkassal, illetve az egyszarvúval. Uralkodása utolsó éveiben azonban új típusok is megjelentek. Csupán 1539–1540-ben verték azokat a darabokat, amelyek előlapján koronás, négyrészű címerpajzs látható, bennük váltakozva a magyar vágások és a kettős kereszt, míg a szintén negyedelt szívpajzsba a két Szapolyai-címerállat, az egyszarvú és a farkas került. Az 1527-től I. Ferdinánd (1526–1564) nevére Magyarországon kibocsátott aranydukátok, valamint az önálló Erdélyi Fejedelemség 1556-tól meginduló pénzverésének emlékei, bár a középkori magyar pénzverésben gyökereznek, már az újkori magyar pénztörténethez tartoznak.

II. Ulászló guldiner aranyverete négy aranyforint súlyban, 1499 Nem maradt fenn korabeli írott forrás a középkori magyar aranyforintok pontos pénzlábára vonatkozólag, de nagy valószínűséggel egy budai márka (245,53 g) súlyú, 23 ¾ karát (23 karát 9 gren = 989‰) finomságú aranyból 69 darabot vertek. Az utóbbi években megejtett roncsolásmentes, természettudományos anyagvizsgálatok tovább árnyalták a kérdést, legalábbis az Anjou-kori aranyforintok terén. A vizsgálatok szerint I. Károly forintjai átlagosan 994‰ finomságúak, ez pedig a kor finomítási technikájának ismeretében gyakorlatilag színaranynak tekinthető, és ez mondható el Mária aranyairól is. I. Lajos aranyforintjai a mérések szerint általában szintén kiváló minőségűek, viszont a hátlapjukon Szent Lászlót megjelenítő pénzeinek létezik egy csoportja, amelyek aranytartalma 960–980‰ között mozog. Ezt erősítik meg a korabeli itáliai kereskedői kézikönyvek is, amelyek szerint ezek a pénzek valójában 23 ¼ karát finomságúak. Hasonló, negyed-fél karátos ingadozásokat mutattak már ki Zsigmond és Mátyás aranypénzeinek esetében is. Ezek az adatsorok azonban még hiányosak, a pénzláb változásainak megállapításához további vizsgálatokra lenne szükség. Általában azonban elmondható, hogy ezeket az ingadozásokat leszámítva a középkori magyar aranyforintok kiváló minőségűek voltak, határainkon túl is nagy népszerűségnek örvendtek. Számos külföldi éremleletből ismertek, sőt a korabeli források azonos szinten kezelték a középkor legértékesebb aranypénzeivel, a firenzei forinttal és a velencei dukáttal.

A középkori pénzverdékről

A Magyar Királyság területén a középkorban több tucatnyi pénzverde is működött hosszabb-rövidebb ideig, viszont aranypénzeket bizonyíthatóan csupán hat helyen, a legfontosabb verdéknek helyet adó városokban, Budán, Kassán, Kolozsváron, Körmöcbányán, Nagybányán és Nagyszebenben készítettek. I. Károly korában a kamarabérleti szerződések szerint az aranyforintok kibocsátása három helyen, a budai, a körmöcbányai és a bizonytalan – ekkor talán még kolozsvári – székhelyű erdélyi pénzverő kamarákban folyt, de mivel minden ismert darab egyforma, ezeket nem lehet kibocsátási helyhez kötni. A Nagy Lajos kori aranyforintokat szintén

I. Mátyás garasának aranyverete két aranyforint súlyban

II. Lajos aranyforintjának hátlapján a Szent László-alak már teljes testpáncélt visel, 1524 II. Ulászló obulusának aranyverete fél dukát súlyban

Szapolyai János aranyforintja, az előlapi címer szívpajzsában a két családi címerelem, a farkas és az egyszarvú váltakozva jelenik meg, 1539

nem lehet minden esetben konkrét pénzverdéhez kötni, mivel a rajtuk található különféle személyi jegyek ezt nem teszik lehetővé. A pénzeken lévő szerecsenfej, Szerecsen Jakab és János jegye például, bár János működéséről főleg a pécs–szerémi kamarából vannak adataink, nem jelenti azt, hogy ezek az aranyforintok ott készültek, sőt, legkevésbé Pécsett tételezhető fel aranypénzverés, hiszen azt semmilyen egyéb adat nem támasztja alá. Ezzel szemben számtalanszor említik Szerecsen Jánost kamaraispánként pontos hely feltüntetése nélkül, sőt, I. Lajos uralkodásának második felében országos hatáskörű irányítójává válhatott a magyar pénzverésnek. Ennek fényében ki lehet jelenteni, hogy a jegyével ellátott aranyforintok bárhol készülhettek az országban, de legnagyobb valószínűséggel ekkor is a Károly kori – budai, körmöcbányai és erdélyi – pénzverdék működtek tovább.

Luxemburgi Zsigmond korában az aranypénzverés nagyarányú felfutása következett be, és ekkor alakult ki az ún. magyar jellegű verdejegy-mesterjegy rendszer. A hátlapon lévő két jegy közül az egyik a verdének helyet adó helységre, a másik a kamarát bérlő személy nevére utal. Ezek segítségével az esetek többségében már egyértelműen megállapíthatóvá vált a készítés helye, és a kamaraispán személyének ismeretében pontosabb keltezésre is lehetőség nyílt. Zsigmond uralkodása idején a már az Anjou-korban is működött budai és körmöcbányai verdék mellé csatlakozott Nagybánya, és az erdélyi kamara székhelyét is ekkor helyezhették át Kolozsvárról Nagyszebenbe. Rövid ideig Kassán is folyt aranypénzverés, amely az uralkodó halálával megszűnt. A Zsigmond uralmát követő évtizedekben is csupán ebben a négy pénzverdében folyt tovább változó intenzitással az aranypénzek kibocsátása. Mátyás nagy pénzreformja keretében, a racionalizálás jegyében csökkentették a verdék számát, így Budán végleg megszűnt az aranypénzverés. Az aranypénzt kibocsátó verdék száma így háromra csökkent; az alsó-magyarországi bányavidéken Körmöcbánya, a szatmár–nagybányai kamarában Nagybánya, valamint Erdélyben Nagyszeben városa. Ehhez a három verdéhez csatlakozott újra Kolozsvár Szapolyai János uralkodása alatt.