A magyar ezüstforint

I. Ferenc József nevére a körmöcbányai verdében 1868-ban készült ezüst 1 forintos

75 éves a forint

Az Osztrák Császárság, illetve kapcsolt része, a Magyar Királyság 1857-ben kötötte meg a Német Vámunió országaival a bécsi egyezményt, amelylyel a birodalom áttért a szintén ezüst alapú osztrák értékű forintra, amely már decimális alapon nyugodott és 100 krajcárra oszlott. A pénzverési alapsúly az 500 grammos vámfont lett, ebből 30 tallért vagy 45 forintot vertek. Ekkor jelentek meg tehát Magyarországon az első olyan ezüst 2 és 1 forintosok, amelyekre már konkrétan rá is volt írva a címlet FL formában. Pénzlábuk szerint 900 ezrelékes ezüstből készültek, az 1 forintos 11,11 g színezüstöt tartalmazott, míg a nyerssúlya 12,345 g lett. Az 1867-ig Magyarországon vert ezüstforintok semmilyen nemzeti jellegzetességet nem árultak el, köriratuk latin nyelvű volt, előlapon Ferenc József portréjával, hátlapon az osztrák címerrel.

Az 1867. évi kiegyezést követően azonban újra magyar nyelvű feliratok kerültek a pénzekre, az ezüst egyforintosok is új külsőt kaptak. Az előlapot továbbra is I. Ferenc József császár és király portréja díszítette, a hátlapon viszont a kétrészű magyar címer kapott központi szerepet, amely fölé két lebegő angyal tartotta magyar Szent Koronát, a címer alá 1 F értékjelzés került. Alapvető változásnak számított továbbá, hogy bő száz év után újra visszakerültek az ősi magyar verdejegyek a pénzekre, amelyek használatát még Mária Terézia szüntette meg. Ettől kezdve a Körmöcbányán vert darabokat KB, a gyulafehérváriakat GYF jegy jelölte. Ez utóbbit csupán 1871-ig, hiszen a gyulafehérvári pénzverde több évszázados működés után ekkor végleg bezárta kapuit.

1870-ben változott a hátlapi éremkép, a magyar kiscímert felváltotta a középcímer: a négy részre osztott alappajzsra Horvátország, Dalmácia, Szlavónia és Erdély címere került, szívpajzsba a magyar kiscímer. Változott a címlet megjelölése is, ettől kezdve az Frt rövidítés jelölte a forintot.

1882-től ismét változott a címer formája, illetve az értékjelzés rövidítése a manapság is használt Ft lett, majd 1890-ben újra átalakult a hátlapi címer: az alappajzson Dalmácia, Horvátország, Szlavónia és Erdély címerei mellé felkerült Fiume város címere

is, a vörös mezőben kék bélésű és kék szalagos hercegi korona alatt álló kiterjesztett szárnyú, balra néző kétfejű sas, amely jobb lábával sziklán áll, bal lábát a sziklán fekvő hosszúkás, szájával balra fordult barna korsón tartja, amelyből víz ömlik a szikla alja felé.

Az ezüst egyforintosok verése egészen 1892-ig folyamatos volt, mígnem ekkor az Osztrák–Magyar Monarchia átállt az aranyalapú koronarendszerre. Beszüntették tehát az ezüstforintosok verését is. Szerencsére a körmöcbányai verdében gondoltak a numizmatikusokra, a gyűjtőkre és a muzeológusokra, mivel az utolsó kivert példányt betették egy átlátszó kapszulába és négy viaszpecséttel rögzítették. A darabot jelenleg is a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának egyik különlegességeként tartjuk számon.

I. Ferenc József 1858-ban vert 1 forint címletű ezüstpénze, az előlapon a vállszelvény alatt lévő B betű a körmöcbányai verde jegye

Körmöcbányán vert 1 forint címletű ezüstpénz 1870-ből

1890-től kezdődően a forintok hátlapján lévő címerábrázolás kibővült Fiume város címerével I. Ferenc József osztrák császár és magyar király koronázási díszben, 1867

Az utolsó Körmöcbányán vert ezüstforint, 1892