1.1. A termelékenység és a jólét viszonya

A főbb nemzetgazdasági ágazatok közül a piaci szolgáltatások, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság munkatermelékenysége hasonló: egy foglalkoztatottra vetítve mintegy 9 millió forint értéket hoztak létre ezekben az ágazatokban, míg az építőiparban enyhén 6 millió forint felett. Az éves változások tekintetében az elmúlt három év 3 százalék körüli éves átlagos termelékenységnövekedésének döntő része a szolgáltatószektorhoz kötődött, amihez a tudásintenzív és a kevésbé tudásintenzív ágazatok egyaránt hozzájárultak. 2019-ben a szolgáltatáságazatok termelékenységi szintje a nemzetgazdasági átlaghoz képest évtizedes csúcsra emelkedett. A 21. század megatrendjei (fokozódó digitális átalakulás, a szolgáltatások globalizálódása és a fogyasztói szokások megváltozása) abba az irányba mutatnak, hogy a 21. században a szolgáltató szektor szerepe még inkább felértékelődik, termelékenysége dinamikusan emelkedik.

A munkatermelékenység szintje és növekedése szoros összefüggésben van a humántőke minőségével. A 20. században végbement gyors technológiai változások egyre inkább megnövelték a keresletet a magas kognitív képességekkel rendelkező munkaerő iránt. A Magyarországra vonatkozó adatok alátámasztják, hogy minél több készség szükséges egy ágazatban egy munkavállalótól, annál nagyobb az adott ágazat termelékenysége. A humántőke készségeinek komplexitása, komplementaritása így kiemelt jelentőségű. Ezen felül az ágazatok termelékenységi szintjével pozitív összefüggést mutat a munkavállalók tanulási szintje. Az önfejlődési igény az infokommunikációs és a tudományos kutatás ágazatokban azonosítható legerősebben.

A technológiai fejlődés hosszabb távon jelentősen megváltoztathatja a termelékenység szintjét a robotizáció és az automatizáció révén is. Magyarország azon OECD-országok közé tartozik, ahol magas az automatizációs kitettség. A munkák fele nagy valószínűséggel automatizálható lesz a jövőben, így az automatizáció erősen érintheti Magyarországot és ezzel együtt a munkatermelékenységet is. A munkaerőpiaci kondíciók feszesebbé válását követően, 2018-2019-ben egyes ágazatok a tőkeintenzitás növelésével váltották ki a munkaerőt. A tőke általi munkaerő-helyettesítés leginkább a mezőgazdaságra volt jellemző, ahol a tőkeintenzitás jelentősen mélyült. A termelékenység növekedése jellemzően ettől elmaradt, amit a tőke termelési rugalmasságának alacsonyabb szintjét igazolja vissza.

A vállalatban alkalmazott humán tőke és technológia mellett a vállalat kora (tapasztalata) is érdemben befolyásolhatja a termelékenységet. A vállalatok korprofilja sajátos mintázatot mutat a 2013‒2018-as időszakban. A vállalatok 3 éves koráig gyorsan emelkedik a munkatermelékenység, majd enyhén növekedve a 8. évben érve el a csúcspontot, és ezt követően csökken. Az időszak utolsó két évében (2017‒2018) minden korévben magasabb a medián munkatermelékenység, mint a teljes időszakban (2013‒2018).

A külkereskedelemben való részvétel magasabb vállalati foglalkoztatással, munkatermelékenységgel és technológiai színvonallal jár. Az exportáló és az importáló vállalatok versenyképesebbek a külföldi és a hazai piacon egyaránt. A tipikus exportáló kkv-k termelékenysége 2013-tól folyamatosan emelkedett. A magyar kkv-k kevésbé vesznek részt a külkereskedelemben, mint Ausztriában vagy Németországban, ahol a hasonló méretű cégek jellemzően aktívabbak a régió más országaihoz képest. Az ágazatok közötti különbségek jelentősek: a legkisebb ágazaton belüli különbség az építőiparban volt, míg a legnagyobb az infokommunikáció ágazatban. Míg az építőipar esetében egy tipikus exportáló vállalat kétszer volt termelékenyebb, mint egy csak belföldi piacon értékesítő cég, addig az info-kommunikáció ágazatban kilencszeres a különbség.

1.1. A termelékenység és a jólét viszonya

A gazdasági teljesítmény – és végső soron a jólét – értékelésére használt általános mutató a nemzetgazdasági össztermék, azaz a GDP. A GDP mint gazdasági indikátor célja, hogy számszerűsítse az országhatárokon belül előállított termékek és szolgáltatások összértékét, amivel az adott társadalom egy adott időszakon keresztül (negyedév, vagy év) kielégítheti a szükségleteit. A GDP-koncepció és a mutatót elemeiből összeállító nemzetiszámla-keretrendszert számos kritika érte az elmúlt évtizedben, azonban egyelőre nem született meg széles körben elfogadott alternatívája.1 A magasabb életszínvonal elérése nemcsak közgazdasági-statisztikai megfontolások alapján lényeges, hanem az egyének számára is, így jóléti

1  A GDP 2030-ra történő lecserélésének evolutív folyamatára tesz javaslatot Hoekstra (2018). A jólét mérésének több alternatív mutatója is létezik (például Emberi Fejlődés Index, Boldog Bolygó Index, lásd Szigeti, 2011), azonban a közgazdaságtanban általánosan az egy főre jutó GDP-mutatószám terjedt el és maradt alkalmazásban napjainkban is. A jelenkor mérési nehézségeit hangsúlyozza többek között Matolcsy György - Nagy Márton - Palotai Dániel - Virág Barnabás (2019), illetve a Magyar Nemzeti Bank több korábbi kiadványában is foglalkozott a kérdéskörrel (lásd például Növekedési Jelentés 2017 4. fejezete, illetve A jövő fenntartható közgazdaságtana c. kötetének 2.3 alfejezetében).