1. A munkatermelékenység alakulása

Egy gazdasági növekedés pályáján a munkaerő és a tőke mennyiségi elemzése mellett ezen erőforrások felhasználási hatékonysága is kulcskérdés. Az erőforrások kínálati oldalon végesek, ezért a gazdaság szereplői arra törekednek, hogy a rendelkezésre álló tényezőket a lehető leghatékonyabban tudják kihasználni. A termelékenység már 1776-ban is megjelent a modern közgazdaságtan alapítója, Adam Smith munkásságában, aki felismerte azt, hogy nem minden elvégzett munka vagy munkafázis hasznos (azaz nem minden után keletkezik megfogható produktum), illetve ugyan csak Smith ismerte fel a munkamegosztás fontosságát, amit híres tűmanufaktúra példáján ismertetett. Smith óta a termelékenység mind mikrogazdasági, mind makrogazdasági megközelítésben széles körben kutatott téma, valamint a modern jóléti államok gazdaságpolitikai döntéshozatalának egyik legfontosabb célszáma az egységnyi ráfordításra eső kibocsátás növelése.

Ebben a fejezetben röviden összegezzük a munkatermelékenységet érintő világgazdasági megatrendeket és azok különböző magyarázatait, majd ezt követően a hazai munkatermelékenységi folyamatokat elemezzük. A munkatermelékenység emelkedése globálisan ciklusokat mutat, amit a korra jellemző technológiákkal szokás azonosítani. A legutóbbi termelékenységi ciklus az ezredfordulón tetőzött, azóta a növekedési üteme folyamatosan csökkent. A 2008/2009-as világválság után annak ellenére lassult a termelékenység növekedése, hogy az infokommunikációs technológia egyre inkább behálózza mindennapi életünket és a vállalatok üzletmenetét. A jelenség, amelyet Solow-paradoxonnak is szoktak nevezni, négy tényezőre vezeti vissza az okokat: az elégtelen keresletre, a kínálati tényezők által kiváltott lassulásra, az innovációk csökkenő hatékonyságára, illetve a GDP mérési nehézségeire.

A hazai munkatermelékenység alakulásában az elmúlt két évtizedben 6 rövidebb (jellemzően 3–5 éves) periódus azonosítható. Az 1998 és 2001 közötti időszakban, különösen annak a második felében a munkatermelékenység gyorsan emelkedett, miközben a kapacitáskihasználtság az egyensúly fennmaradását jelezte. A 2002–2006 közötti időszakot bár látszólag gyors termelékenység-növekedés jellemezte, ez a túlzott kapacitáskihasználtságon alapult, ami a külső és a belső egyensúly megbomlásával, valamint a versenyképesség csökkenésével járt együtt. A 2002 utáni gazdaságpolitikai hibák okozta strukturális problémák (romló beruházási ráta, túlzott eladósodás, emelkedő munkanélküliség, egyensúlytalanságok kiépülése) és a 2008/2009-es globális pénzügyi válság a munkatermelékenység nagymértékű csökkenését okozták a 2000-es évtized végén. A 2010 és 2012 közötti stabilizációs időszakban a termelékenység 2 évig emelkedett, de a kapacitáskihasználtság még csökkent a válság hatásának következtében. Magyarország a 2010 utáni sikeres költségvetési reformintézkedéseknek és a monetáris politikai fordulatnak köszönhetően 2013-tól egyensúly melletti növekedési pályára állt. Ennek első éveit extenzív növekedés jellemezte, amelynek során a kapacitáskihasználtság emelkedett, de a munkatermelékenység még nem. 2017-től azonban a korábbi reformok beérése emelkedő beruházási aktivitás és az egyensúly változatlan fenntartása mellett a munkatermelékenységet is növelte. 2013 és 2019 között a magyar gazdaság átlagos növekedési üteme 3,8 százalék volt, ami több mint 2 százalékponttal meghaladta az eurozóna növekedését.

Bár nemzetgazdasági szinten 2017-től volt jelentős a munkatermelékenység-bővülés, a hazai kkv-vállalatok munkatermelékenysége már 2013-at követően élénkült a jegybanki és kormányzati programoknak köszönhetően. Míg a nemzetgazdaság teljes munkatermelékenysége közel 9 százalékkal bővült 2013 és 2019 között, addig a kkv-k (2018-ig bezárólag) mintegy 30 százalékos növekedést mutattak. Az utóbbi évek tendenciái kedvezőek, ugyanakkor a kkv-k munkatermelékenysége továbbra is mindössze fele a nagyvállalatokénak, így még van tér további fejlődésre. Aktuálisan a magyar nemzetgazdasági munkatermelékenység szintje az EU átlagos munkatermelékenységéhez képest 71,7 százalékos, míg a kkv-k esetében az arány 46,5 százalék. Az öt legmagasabb munkatermelékenységgel rendelkező EU-s országokhoz viszonyítva ugyanezen értékek rendre 49,6 százalék és 32,2 százalék. Amennyiben a hazai kis és közepes vállalatok munkatermelékenységét az EU-s átlagos kkv-k munkatermelékenységéhez mérjük, akkor 65 százalék közeli értéket regisztrálhatunk.

A 21. századi megatrendekkel összhangban egy újfajta dualitás is meghatározó szerepet fog játszani az előttünk álló évtized felzárkózásában. Az újfajta dualitás az innovációra és a digitalizációra kész vállalatok és az e folyamatokat nélkülöző vállalatok között alakul ki. Csak az lehet nyertese a jövőnek, aki aktív résztvevője az innovációnak, és digitalizál. A fejlődési potenciált jelzi, hogy míg Magyarországon a vállalatok harmada számít digitálisan érettnek, addig az uniós átlag 40 százalék körüli, a TOP5 EU-s ország átlaga pedig közel 60 százalék.