Apologetikai írások VIII. rész

Page 1

APOLOGETIKAI ÍRÁSOK

Hamis próféták III.

Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Ne hitessenek el titeket a ti prófétáitok, akik közöttetek vannak, se a ti jövendőmondóitok, és ne figyelmezzetek a ti álmaitokra, amelyeket álmodoztok. Mert ők hamisan prófétálnak nektek az én nevemben: Nem küldöttem őket, azt mondja az Úr. (Jer 29,8-9)

A próféta jellemének és szolgálatának vizsgálata után nézzük, meg részletesebben magát az üzenetet. Erre egy korábbi írásban már történt utalás az Istennel való kapcsolat során, most más aspektusok kerülnek előtérbe. A Bibliában több olyan alapelvet találunk, amely segíthet eldönteni azt a kérdést, hogy egy prófétikusnak nevezett üzenet, Istentől való-e vagy sem. Jeremiás figyelmeztetése kortársainak, a hamis próféták kapcsán, ma is sok tanulságot tartalmaz. Isten nevét felhasználva, szellemi dolgokra hivatkozva hívják fel magukra a figyelmet, de ők nem az Isten küldöttei. 1, Érthetőség Ha jól megfigyeljük a bibliában leírt próféciákat, akkor azok elsősorban érthetőségükkel tűnnek ki. Az apokaliptikus próféciákat leszámítva - amelyek sok szimbolikus képeket is tartalmaznak - a prófétai kijelentések viszonylag könnyen értelmezhetőek. Ehhez, ma már nekünk újszövetségi hívőknek, viszont egy kis segítség is kell, hiszen nemcsak több ezer év, hanem egy kultúra áthidalását is figyelembe kell venni.

www.ujremeny.hu

Szarka János


Amikor Isten egy személynek, közösségnek, népnek üzent, éppen azért tette, hogy azt megértsék, hallgassanak rá és engedelmeskedjenek. Soha nem burkolta, ködfelhőbe, homályos kétértelműségbe, vagy követhetetlen elméletekbe. Az adott kor embere a maga nyelvén hallhatta azt, amit Isten a prófétákon keresztül üzent. A megértésnek általában legfőbb akadálya a bűn vagy megtéretlenség volt, amely megkeményítette az ember szívét. (Pl. Ezékiel 3,7) Jézus is utal erre, amikor már példázatokban kezd el beszélni, miután a Szent Lélek káromlása bekövetkezett. (Máté 13,14-15) Isten, tehát amikor a prófétai szón keresztül üzen akkor azt, olyan formában közli, amely érthető is számunkra. Csak két példa a hét gyülekezetnek írt levélből; -

Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Íme, a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és neked adom az életnek koronáját. (Jel 2,10)

-

Így vannak nálad is, akik a nikolaiták tanítását tartják, amit gyűlölök. Térj meg: ha pedig nem, ellened megyek hamar, és vívok azok ellen számnak kardjával. (Jel 2,15-16)

Jézus prófétikus kijelentése a zsidóságnak; -

Akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen; És a mezőn levő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye. Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon. Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: (Máté 24,16-20)

Mind a három kijelentés hordozza a prófétai üzenetek jellegzetességeit. Bátorítanak, vígasztalnak, érthető utasításokat, tanácsokat tartalmaznak. Semmi érthetetlen dolog nem szerepel benne. A hamis prófétai üzenetek egy része viszont nem ilyen. Kevés konkrétumot, de annál több homályos dolgot, nehezen értelmezhető kijelentést, kódolt kánaáni szóvirágokat tartalmaznak.

www.ujremeny.hu

Szarka János


Bizonytalanságban tartja az embert és igazából nem kap választ a benne lévő kérdésekre. Itt azonban egy gondolat erejéig meg kell állni. Fontos tudni azt, hogy a prófétai üzenet nem helyettesítheti a személyes vezetést és közösséget az Úrral! Minden újjászületett keresztény Isten gyermeke, aki közvetlen kapcsolatban lehet az Atyával. A fiúság jele, hogy Isten az Ő Lelke által vezet minket. (Róma 8,24) Sok keresztény ott követi el a hibát, hogy ezt a személyes közösséget elhanyagolja. Nem, vagy néhanapján olvas igét, aligalig imádkozik és megtapasztalásai is csak alkalmanként vannak. Éppen ezért jön jól számára, ha valaki megmondja neki „Isten aktuális akaratát”! ”Ez a próféta már járt a mennyben és ezért biztos, hogy nekem is hozott üzenetet” Konferenciáról, konferenciára, prófétai alkalomról, prófétai alkalomig, művelődési háztól tornatermekig rohangál, mert éppen ott van, vagy itt van az aktuális kenet! S közben észrevétlenül indul meg a tévelygés útján. Hiszen hogyan is tudná megítélni azt ami elhangzik, ha még az igét sem ismeri! Sőt még fizet is érte! Meggyőződésem, hogy Isten a prófétai üzenetek által a legtöbb esetben csupán megerősíti bennünk azt, amit már Ő elvégzett az igék és az imaközösségünk által. Pecsétként adja és áldásul, hogy jó döntést hozzunk. Ez nem jelenti azt, hogy krízishelyzetben vagy nagyon rövid időn belüli döntéshozatalban, amikor nincs, vagy alig van idő erre a közösségre, akkor Isten ne avatkozna be ilyen módon. Több bizonyságot is hallottam, amikor ilyen szituációban pl. egy telefonhívás vagy sms-ben küldött igevers adta a segítséget. Ezek azonban alkalmi esetek. A lényeg tehát a személyes közösségben van és a prófétai beszéd által ebben megerősít minket az Úr. A hamis próféták azonban ezt a fajta lelki hiányosságot, éhínséget kihasználva, belépnek az üres területre és Isten szerepét veszik át. Ahogy írtam is, ritkán vannak konkrétumok, hanem bárhogyan érthető üzeneteket adnak át. Ennek legfőbb oka, hogy igeileg nehezebben lehessen megítélni.

www.ujremeny.hu

Szarka János


Szeretnek erős és a vágyakra fókuszáló kijelentéseket tenni, a bűnről pedig szinte nem is beszélnek. Jellegzetes szófordulataik vannak, pl. “az Úrnak nagy terve van veled”, “áttörés jön az életedben” “nagy változások előtt állsz”,”mennyei folyam ömlik rád”, “várd az anyagi áldást”, “természetfeletti dolgok fognak kísérni”, „adjál még többet Isten munkájára”... stb. Mindezeket ráadásul hosszasan is mondják, hogy megjegyezni szinte alig lehet belőle valamit is. A biblikus prófécia ritkán hosszú, egy személy vagy egy közösség életére nézve. Sok esetben csupán két - három dolgot tartalmaz, amely megélhető és a változás felé mozdítja el az embert. Isten soha nem kér egyszerre 20-30 dolgot gyermekeitől. S ha mondd valamit, akkor azt érthetően teszi meg. Tehát óvakodni kell az olyan hangzatos, biblikusan hangzó kijelentésektől, amelyek alig tartalmaznak konkrét személyre szóló információkat. A hamis próféták ugyanis elfelejtik hozzátenni, hogy „kérlek, vizsgáld meg azt, amit mondtam”, „imádkozz érte, hogy valóban az Úr üzenete-e ez a számodra”, „még bennem is bizonytalan, amit láttam felőled”… stb. Az igazi próféták ugyanis tisztában vannak azzal, hogy tévedhetnek, rosszul értelmezhetnek képeket vagy igéket, esetleg az isteni időzítést értik félre… stb. Éppen ezért van kontroll a prófétálásban, annak a megvizsgálásban, s kérik. hogy te magad is ellenőrizd! A hamis próféták azonban ellentmondást nem tűrően, adnak át beszédeket, amelyeket állítólag Istentől kaptak. S ezt megkérdőjelezni, kritizálni, ellene mondani, megvizsgálni, az a Szent Lélek elleni bűnnek számít náluk, meg a kenet megrontásának, a lázadásnak és az engedetlenségnek. Ez a jelenség szintén egy árulkodó jellemvonás esetükben, amikor romlott természetük megmutatkozik. (Folyt. köv…)

www.ujremeny.hu

Szarka János


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.