Reformáció 500 – Solus Christus Solus Christus – Egyedül Krisztus A reformáció során méltó helyére került a dogmatika egyik leggrandiózusabb tanítása is a Krisztológia, amely Krisztus személyéről szól. Ez a tantétel elismeri Jézus Krisztus kizárólagosságát az üdvösség minden területén. Közbenjárás fontossága: Az egyik ilyen kizárólagosság a közbenjárás területéhez kapcsolódik. Ez tulajdonképpen papi tevékenység, amely minden hívőt arra bátorít, hogy imádkozzon másokért, annak javára. Pl. Gyógyulásért, szabadulásért, megtérésért, helyreállásért…stb. Ezt teszi Jézus is a mennyben, amikor az Atyánál jár közben értünk. Jól látható, ezt csak élő emberek tehetik meg, de nem az elhunytak. Bármilyen hívő életet éltek is, szerepük addig tartott, míg meg nem haltak. De ők sem tudtak beimádkozni senkit a mennybe vagy kieszközölni Isten ítéletének megváltoztatását az elhunytak esetében. A Szentírásban erre nincs példa. Éppen ellenkezőleg, a halottakkal mindennemű kapcsolatfelvétel tilos! A katolikus teológia szerint az Úsz.-ben Jézus csak főszereplője a közbenjárás szolgálatának, de mások is részt vesznek benne. Így az apostolok, elhunyt mártírok, szentek, angyalok egyaránt végzik ezt a szolgálatot, Isten és ember között. A szentmisében pedig az ilyen közbenjárók imáit egyesíteni is szokták. Krisztus szerepe így teljesen háttérbe szorult és helyét egyre inkább az elhunytak, mennyei lények és főként Szűz Mária vették át. Mária szerepe közbenjáró lett a Közbenjáró és az ember között. Már Athanasziusz elkezdte a Mária szerepét kiemelni és a reformáció korára az üdvösség megkerülhetetlen szereplője lett. Csak néhány idézet: Szent Ambrus: „Ó Mária, nyisd meg előttünk a paradicsom kapuit, hisz nálad vannak annak kulcsai”. A hívek mondják erre, hogy „Te vagy a kapu.” Szent Bonaventura: „Márián keresztül jött le Isten a világba, tehát Márián keresztül juthat az ember is a mennybe”
www.ujremeny.hu
Szarka János