Reformáció 500 – Sola Fide Sola Fide – Egyedül hit által A Szentírás alapigazságai közül, a reformáció során az egyik legfontosabb az ún. „Sola Fide”, vagyis az üdvösség egyedül hit által érhető el a bűnös ember számára. Luther így fogalmazta meg jelentőségét: „a tanítás, melyen áll vagy bukik az Egyház” (articulus stantis et cadentis ecclesiae). A hit általi megigazulás tanának felismerésére, Luther a római levél olvasása közben jutott el. Korábban mindent megtett, hogy a lelkiismeretét megnyugtassa, de semmilyen lelki gyakorlattal, szertartásos cselekedetekkel nem sikerült neki. Wittenbergben az ún. „toronyélmény során”, mikor Pál levelét tanulmányozta, Isten Lelke belehasított a szívébe és elültette az igazság magját. Különösen, az alábbi igevers volt a leghangsúlyosabb, amely megtérésre, újjászületésre vezette. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él. Róm 1,17
Korábban az Isten igazsága kifejezés miatt is meghasonlás volt benne. Haragudott Istenre, sőt gyűlölte őt, mivel nem volt békessége és tudta, így nem állhat meg előtte. Amikor azonban Isten kegyelméből megértette miről is szól valójában ez az ige, örökre megváltoztatta az életét. Ez az életváltozás mint később kiderült az egyháztörténelemben is fordulópontot hozott. Mit is jelent pontosan a hit általi megigazulás (üdvösség) tana? A római egyház dogmája szerint az üdvösséghez az embernek nemcsak hinnie kell, hanem jó cselekedetekkel ki is kell érdemelnie vagy legalábbis hozzájárulnia. Ha túl sok jót tesz, mint ami az üdvösséghez kell akkor azt a mennyben „raktározzák” és szükség esetén beszámítják másnak. Innen érthető a purgatóriumból való kikerülés lehetősége és a szentekhez való imádság egyik reménysége.
www.ujremeny.hu
Szarka János
Vagyis Róma a megigazulást összekeverte a megszentelődéssel. Luther viszont pontosan megértette mit is írt Pál apostol. Az ember egyedül az Istenbe vetett hit által igazul meg. Krisztus érdeméért, kegyelemből. Az ember nem tehet semmit sem mivel semmilyen eszköz nem áll rendelkezésére. A megigazulás azt jelenti, hogy Isten Krisztus igazságosságát beszámítja annak, aki hisz. Ugyanis a megigazulás két irányból közelíthető meg. Vagy alapból, subjective igaz valaki, vagy pedig valakinek az igazságát számítják be neki, hogy igazzá váljon. Jogi kifejezésről van tehát szó. Isten, mint igaz bíró, a bűnös emberrel nem tehetett másként ahhoz, hogy igazzá tegye, valakinek az igazságát kellett érvényesítenie. Ez pedig a Krisztus volt! Az Ő igazsága számít be mindazoknak, aki hisznek. Tehát nem az ember tesz valamit a megigazulásáért, mert arra képtelen. Világosan ki van jelentve, miszerint a törvény cselekedetei által a megigazulás elérhetetlen dolog, ugyanis ha lehetséges volna akkor Krisztus kereszthalála – mint a megigazulás alapja – értelmét vesztené. (Gal 2,21; Róm 3,20) A megigazult embert Isten tökéletesen igaznak tekinti, s minden ítélet alól fel van mentve. Úgy tekint rá, mintha soha semmilyen bűnt nem követett volna el. A tárgyalóteremből úgy jön ki, mint aki minden ítélet alól felmentést nyert A hit és cselekedetek kapcsolata A következő lényeges kérdés, a jócselekedetek megítélése kapcsán merül fel. Róma tanítása szerint ezek üdvösségszerzőek a reformátorok szerint pedig ez tévelygés a teljes Írás fényében. Ők azt vallották és biblikusan, hogy ezek üdvösségjelzők. Vagyis nem az üdvösséget munkálják hanem rámutatnak az ember megigazult hitbéli állapotára. Az efézusi levélben Pál ezt fogalmazza meg: Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén [Általa] a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. Eféz 2,8-10 Isten azért rendelte el a hit általi megigazulás útját, hogy senkise tudjon érdemeire hivatkozni. Minden embernek más-más a képessége, származása, neveltetése, iskolázottsága, társadalmi befolyása…stb. Egyesek könnyben tudnák a jót tenni míg mások nem. A mércét ezért Isten leszállította nullára. Az üdvösség egyedül Isten dicsőségét szolgálhatja ezért ajándékul adja azt annak, aki hisz.
www.ujremeny.hu
Szarka János
Ez az egyetlen feltétel adatott, hogy a Teremtő és a teremtmény közötti kapcsolat ismét helyreálljon. A jó cselekedetek tehát ennek a megigazult állapotnak a megnyilvánulásai és ezek már a megszentelődésünket, a krisztusi karakter kiformálódását segítik elő. Ráadásul még ezek a cselekedetek is Isten által elkészítettek. A kegyelemcentrikus, hitből élő hívőt az különbözteti meg a törvényeskedő és cselekedeteiben
bízó
testvértől,
hogy
másként
tekint
önmagára
és
a
megigazultságból fakadó helyzetére. Az előbbi olyan szentként (bibliai értelemben értendő!) tekint magára, aki követ el bűnöket, míg a cselekedetcentrikus olyan bűnösnek látja magát, aki a szentségre törekszik. Fontos tehát; minél többen éljenek Isten gyermekei közül is hit által, mert a cselekedetekben bízók, azokkal kérkedők nem nyerik el Isten tetszését! A szellemi dolgokat a hitünkkel érthetjük meg, ez az a képességünk, amellyel Istent és az Ő természetfölötti világának kijelentéseit megragadhatjuk. Gyülekezetek rokkantak már bele abba és szakadtak ketté, mert nem tudták alkalmazni ezt a fontos igei igazságot. Fontosabb volt a szokások, ceremóniák, kialakult liturgiákhoz való ragaszkodás, mint a Lélekben, hitből való élet. S azt tekintik komoly hívőnek, aki ezek szerint él. A farízeusság szellemének felszámolása, fontos lépés lehet abban, hogy Isten gyermekei megtanuljanak hitben járni. A hit frisseséséget, megújulást, megtapasztalásokat hoz be a gyülekezetbe és más szemmel tekintenek a gyülekezet tagjai is Isten munkájára. A győztes keresztény élet kulcsa a hitben való élet. Pál apostol utolsó levelében is arról tesz bizonyságot, hogy a „…hitet megtartottam…”, (2Tim 4,7). Az igaz ember hitből él – A parancsolatok rabbinikus summája Érdemes még egy kicsit ezen a fontos igén elidőzni, mert nemcsak a reformációt határozta meg, hanem korábban a rabbinikus judaizmusban is jelentős szerepe volt. A Luthert is megszólító igevers, egy ószövetségi prófétának Habakuknak a próféciájából származik. (2,4) Jézus korában a farízeus-írástudók csoportjai komoly teológia vitában voltak egymással, mivel a 613 Mózesi parancsolatot eltérően értelmezték fontossági sorrendjüket illetően. Főleg Hillel és Sammaj iskolája. Az evangéliumokban olvashatunk erről a korabeli dilemmáról, mivel itt is megtaláljuk „legkisebb parancsolat” „nagy parancsolat”, „első parancsolat” kifejezéseket, s többször egyenesen Jézustól kérdezték meg. S Ő természetesen meg is adja a választ ebben a szőrszálhasogató vitában. (Máté 22.36-40).
www.ujremeny.hu
Szarka János
Ugyanakkor feltűnik a mózesi parancsolatok számának csökkentése is a rabbik között mégpedig elég érdekes módon. A Talmudban is szerepel az a levezetés miszerint; Mózes által a 613 parancsolat adatott, jött Dávid és tizenegyre csökkentette őket (Zsolt 15), jött Ézsaiás, ő hatra csökkentette (Ézs 33,14-16) majd Mikeás háromra (Mik 6,8), végül jött Habakuk, aki egyben állapította meg. Pálnál is azért volt hangsúlyos ez az ige, mert a rabbinikus képzése során elsősorban erre épült fel a caddik(igaz) ember eszményképe. Ez lett az egyik olyan alapigéje, amely három alkalommal is szerepel leveleiben. S minden egyes szóra felépíti tanításait. A római levélben a hit szerepel alapelemként, a Galata levélben a megigazulásra helyezi a hangsúlyt míg a Zsidókhoz írt levélben pedig az élet a kulcskifejezés. Ennek az egyetlen igeversnek köszönhetően, komplett tanítási rendszereket építettek fel az apostolok és követőik is. Később ez háttérbe szorult, sőt más jelentéstartalmat is kapott, amit kezdetben Luther is vallott. A reformátorok pedig ismét előtérbe hozták ezt a drága igazságot, sokak megmentésére.
www.ujremeny.hu
Szarka János