Reformáció 500 – sola gratia

Page 1

Reformáció 500 – Sola Gratia Sola Gratia – Egyedül kegyelemből A Szentírás következő alapigazsága az ember üdvösségével kapcsolatban a „Sola Gratia’ vagyis egyedül Isten kegyelemi munkájának a következménye az örök élet. S ez az, amit hit által lehet megérteni, elfogadni és ráépíteni egy egész életet. Ezért ez a két dolog szoros összefüggésben áll egymással. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Ehhez fog még kapcsolódni a Krisztusról szóló hitvallás. A bűnös ember tehetetlensége A kegyelemről szóló tanítás az ember tehetetlenségéről beszél elsősorban. Semmit nem tehet a bűnös ember azért, hogy Istent kiengesztelje. Nincsenek meg sem az eszközei sem a feltételei annak, hogy bármiben is közreműködjön megmentése érdekében. A középkori teológiában ezt nem vették figyelembe és mindenféle dolgot találtak ki, hogy az ember is hozzájáruljon az üdvösségéhez. Római és egyéb zarándoklatok, szertartásos előírások, búcsúcédulák…stb. Vagyis emberi elemekkel, érdemekkel akarták kiegészíteni a megváltást. S ehhez jött még a szentekhez való könyörgés és Mária társmegváltói szerepe is. A reformátorok ez ellen is határozottan léptek fel, mert látták hogyan használták ki az emberek hiszékenységét, naívságát és tudatlanságát a római egyház részéről. Az esetek nagy részében pénzhez anyagi juttatásokhoz kapcsolták és így árulták az Isten kegyelmét, mint valami bazári dolgot. Érthető, hogy miért is üldözte átok terhe mellett, tűzzel-vassal a Biblia terjesztését és fordítását nemzeti nyelvekre, mert a freskókból, ikonokból nem sok biblia igazságot lehetett leszűrni. Pál a római levélben írja, hogy nincs igaz ember és nincs, aki jót cselekedne. Ézsaiás szerint az ember szerinti igazság olyan, mint a megfertőzött ruha. Az ember megtérésének fontos állomása ez, amikor meglátja nemcsak elveszett bűnös állapotát hanem azt is, hogy semmit sem tehet önmagáért. Az embernek ugyanis a bűnös természetéből semmi nem származhat semmilyen olyan dolog, amellyel Isten jogos haragját kiengesztelhetné, hogy kegyelmet kapjon. Isten az ember kegyelemben részesítésének más módját választotta.

www.ujremeny.hu

Szarka János


A kegyelem ajándék – kegyelmi ajándék A már korábban is idézett igevers, a hittel kapcsolatban a kegyelemre is felhívja a figyelmet. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén [Általa] a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. Eféz 2,8-10 Két fontos igazság szerepel az első szakaszban. Az egyik a már említett emberi képtelenség a megtartatásra. „Nem tőletek van”, írja az apostol. Nem emberektől származik, nem emberek találták ki. Mégcsak nem is az Egyház kitalációja. Istentől van az egész. A megváltásunk egyes-egyedül Isten munkája és érdeme. Az egész üdvtörténet erről szól. S mégis az látható, hogy mennyi kétségbeesett keresztény van, aki azért szenved, mert próbálja kiérdemelni, kiharcolni Isten kegyelmét. Megdolgozni érte, vagy legalábbis hozzájárulni egy kicsikét. Azt hiszi attól megnyugszik a lelkiismerete. Az óemberi természet nehezen hiszi el, hogy valami vallásos dolgot nem lehet tenni az ügy érdekében. Pedig a konklúzió világos; nem tehetünk semmit, mert akkor azonnal önmagunk vállveregetése, tömjénezése, reflektorfénybe kerülése lesz az első. Hagyj fel az önámítással és hidd el, hogy Isten mindent elintézett a kereszten. A másik kijelentés szerint a kegyelem, ajándék. Ingyen kapjuk, mert megfizethetetlen. Istennek viszont a legtöbbe került. Jézus Krisztus az egyszülött Fiú áldozata volt az ár. Isten szeretete az, ami a kegyelem forrása és alapja. Ezt mindaddig felajánlja amíg a kegyelem korszaka van. Azonban egyre több jel utal arra, hogy hamarosan véget ér Istennek ez a rendelt ideje. Pál apostol azonban kissé továbbmegy és az örök életet is kegyelmi vagy kegyelemből fakó ajándéknak mutatja be. Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban. Róm 6:23

Egyedül a bűnéért kell fizetnie az embernek. Jogos fizetség (zsold) a halál mert, ha valaki visszautasítja a kegyelmet a végén neki kell a számlát állni. Krisztus azonban ezt kifizette minden ember helyett, csak igényelni kell bűnbánó szívvel és a kegyelem elfogadásával. Tedd meg ma, ha még nem döntöttél!

www.ujremeny.hu

Szarka János


Vétkezzünk, hogy nagyobb legyen a kegyelem? Napjaink egyik divatos tévtanítása pont a kegyelemtant érinti. A hypergrace vagy szuper-kegyelem mozgalom nagyon népszerűvé vált a főleg testies életvitelű liberális

kereszténységben

és

a

szélsőségekre

nyitott

gyülekezetekben.

Igehirdetőik, szószólóik általában luxuskörülmények között élnek, mivel tanításaik révén extrajövedelmet halmoztak fel. Konzervatív tanítók a ’felmentés teológiájának” is nevezik mivel felszabadítják az embereket a bűnös életvitelre. A tanításokból így állíthatóak össze a főbb sarokpontok, amelyre épül a rendszer. Ha megtértél egyszer akkor minden bűn büntetése alól fel vagy mentve. A Bibliának egyes részei nem vonatkoznak rád. Főleg az Ószövetség, de a Hegyibeszéd is tiltólistás! Újszövetségi szint alatt kell élni, sőt kifejezetten ajánlott! Néhányan azt a merész kijelentést is tették, hogy az Ószövetséget nem is szabad hívők kezébe adni és az Újszövetséget is az evangéliumok végétől kellene kiadni a kereszthaláltól, mert a többi fejezet káros lelki folyamatokat indít be. Modern Markionizmus vegytiszta formában. Ami a bűnt elítéli azt allegorikusan szabad magyarázni. Gyakori, hogy Jézus személyét elválasztják a Bibliától, mert életvitele olyan tükör, amibe nem szívesen néznek bele. Csak pozitív üzenet van, a feddés, intés, szentségre történő buzdítás tilos! Ennek egyik következménye, hogy szórakoztatóipar épült fel e tanítás köré is. Érezd jól magad és ne foglalkozz a bűneiddel! Dinamikus növekedésüket ez is elősegíti. De esetükben a kegyesség látszata is elég halovány. A prédikátor/lelkész nem, vagy alig beszél a bűnről és következményeiről. A gyülekezetben egyházfegyelmet nem gyakorolnak. Bármit megtehetsz, a kegyelem uralma alatt. A szentség egy alapelv, de nem Isteni felszólítás, nagyon jó ideológia, de nem kötelesség. Mivel nem lehet szentnek lenni vagy elkerülni a bűnt ezért majd Isten betakar kegyelmével. A bűnnek nagyobb erőt tulajdonítanak, mint Krisztus vérének és a keresztnek! Ezért a bűnök a jelenben problémát okoznak, de nincs kihatással az Örökkévalóságra. Természetes, hogy hiteltelen, erkölcsileg elbukott és bűneiben megmaradt személy is nyugodtan szolgálhat. Folyamatos kárhoztatás, vádlás alatt tartják az ortodox/konzervatív közösségeket, amelyek a Bibliai igazságokat hirdetik és Isten haragját tanítják a bűnnel szemben. Ez a tanítás teljesen ellentéte az Isteni kegyelemnek és irgalmasságnak. Mind az Ó mind az Újszövetség világosan tanítja; ”Szentek legyetek, mert én szent vagyok” (1Pét 1,15, 3Móz 19,2) Hirdessük bátran a kegyelmet ezt a drága igazságot!

www.ujremeny.hu

Szarka János


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.