Isten imádása lélekben és igazságban
ISTEN IMÁDÁSA LÉLEKBEN ÉS IGAZSÁGBAN
Az istentisztelet bibliai elvei és gyakorlata
John M. Frame
© 1996 by John M. Frame Originally published in English as Worship in Spirit and Truth by Presbyterian and Reformed Publishing Company P.O. Box 817, Phillisburg, New Jersey 08865-0817 All rights reserved. Magyarországi kiadja a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány A Member of BEE International 1135 Budapest, Béke utca 35/A Tel.: 350-7201 Felelős kiadó: Monty Taylor Fordította: Hargitai Róbert Borító: M. Carpenter A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt. Minden jog fenntartva. A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben. ISBN 963 9390 01 1
Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány Budapest, 2001
TARTALOM Előszó
9
1. Alapelvek
17
2. Imádat az Ószövetségben
31
3. Imádat az Újszövetségben
43
4. Az imádat szabályai
57
5. Mit tegyünk az imádat során?
73
6. Az imádat gyakorlati oldala
87
7. Az imádat légköre
103
8. Isten szól hozzánk: Az ige és a szentségek
115
9. Istenhez szólunk: Az igére adott válaszunk
129
10. Zene az imádatban
139
11. Zene az imádatban: Vitás kérdések
153
12 Az énekek kiválasztása
167
13. Összeáll a kép
179
Dicknek és Liznek, Jacknek és Rose Marie-nek, Dougnak és Loisnak, mert utat mutattak nekem.
ELŐSZÓ _______________
______________
Isten imádása* páratlanul értékes dolog számomra. Megtérésem előtt Isten sokszor megszólított az istentisztelet énekein keresztül – egyszerűen nem tudtam kiverni őket a fejemből. S keresztyén életem jó és rossz napjaiban is mindig az imádat az, ami tévelygő szívemet újra meg újra visszafordítja az Úrhoz. Tíz évvel ezelőtt még nem gondoltam, hogy valaha is könyvet fogok írni a témáról. Teológiai tanárként huszonhét éve apologetikát és rendszeres teológiát tanítok. Nem szakterületem az imádat, ezért nem is vágytam arra, hogy beleszóljak az e téren folyó vitákba. Isten azonban különféle események révén arra késztetett, hogy átgondoljam az imádat bibliai alapelveit. Keresztyén életem kezdete óta gyülekezeti orgonista és zongorista, illetve időnként karvezető és az istentisztelet vezetője voltam. Néhány éve a kaliforniai Escondidóban levő Új Élet Presbiteriánus Gyülekezet beosztott lelkészeként szolgálok, s itt megkértek, hogy dolgozzak ki felnőttek számára egy vasárnapi iskolai anyagot az imádatról. Azóta már hat-hét alkalommal is tanítottam azt az anyagot.
* Az angol „worship” szó imádatot, istentiszteletet és (énekes vagy hangszeres) dicséretet, dicsőítést is jelent. Ezt általában az „imádat, imádás” szavakkal adtam vissza. – A ford.
9
Isten imádása lélekben és igazságban ________________________________________________________
_________________________________________________________
Az imádattal való foglalkozás arra késztetett, hogy bekapcsolódjak a vitákba. Felekezetemben, az amerikai presbiteriánus egyházban eltérő vélemények láttak napvilágot az imádattal kapcsolatban. A véleménykülönbségek egy része az evangéliumi világban meglévő különbségeket tükrözi, míg másik részük csak a presbiteriánus egyházra jellemző. Sok szempontból jobban szerettem volna kimaradni ezekből a vitákból. Sokkal szívesebben imádom Istent, mint hogy az imádat elvein vitatkozzam. Azonban a hátterem és a téma iránti mély elkötelezettségem fényében nehéz volt elhárítanom a vitákban való részvételt, ezért mégis kifejtettem álláspontomat. Részben az indított erre, hogy szerettem volna meg őrizni helyi gyülekezetem és a hozzá hasonló többi gyülekezet szabadságát arra, hogy a megszokott stílusunkban imádjuk Istent – amely stílus ugyan nem hagyományos, de megítélésem szerint teljesen biblikus. Ezek a viták csiszolták az ezzel kapcsolatos gondolataimat, és ültették el bennem azt a vágyat, hogy gondolataimat könyv formájában is megosszam keresztyén testvéreimmel. A református istenimádat – a későbbiekben vázolandó bibliai irányelvek alapján – a kezdeti időszakban nagyon korlátozó, szigorú és „minimalista” volt.1 Nem engedte meg az orgonaszót, az énekkart, a zsoltárokon kívüli énekszövegeket, az imádat területén használt szimbólumokat és a vasárnapon kívüli vallási ünnepeket sem. A skót presbiteriánusok szövetségének hagyományait követő presbiteriánusok egy része – például az Észak-Amerikai Református Presbiteriánus Egyház tagjai és más felekezetek néhány tagja – még ma is így imádja Istent, de ők ilyen szempontból elenyésző kisebbséget alkotnak a mai konzervatív presbiteriánusok között. Azt a puritán imádatteológiát azonban, amely ezt a minimalizmust eredményezte, még ma is úgy tanítják a 1 James Jordan, l. Liturgical Nestorianism (Niceville, Fla.: Transfiguration Press, 1994) 13-19. o.
10
Előszó ________________________________________________________
_________________________________________________________
teológiailag konzervatív presbiteriánus gyülekezetekben és teológiákon, mint az imádat hiteles presbiteriánus és református szemléletét. Ennek részben az az oka, hogy ezt a teológiát tükrözi a Westminsteri Hitvallás és a Westminsteri Katekizmus, melyeket ezek a gyülekezetek előnyben részesítenek.1 Azonban a westminsteri irányelvek valójában igen keveset mondanak a puritán imádatfelfogásról. A westminsteri irányelveket leíró puritán és skót hittudósok bölcsen tették, hogy nem rögzítették ezekben az imádattal kapcsolatos összes elképzelésüket. A liturgikus minimalizmust eredményező elvek azokból a hitvallási iratoknál korlátozóbb puritán és egyéb református szövegekből származnak, melyek meglehetősen nagy tekintéllyel bírnak a konzervatív presbiteriánus gyülekezetekben. Ennek eredményeként – bár a gyakorlatban kevés konzervatív presbiteriánus gyülekezet tartja magát ténylegesen Isten imádatának puritán módjához – továbbra is a puritán imádatteológiát tekintik az igazhitűség mércéjének. Ez az ellentmondás időnként lelkiismeret-furdaláshoz vezet. Beszéltem például olyan lelkipásztorokkal, akik a gyülekezeti éneklésben nem akarnak visszatérni a zsoltárok kizárólagos használatához, mégis kényelmetlenül érzik magukat a mostani dicséretek éneklése miatt. Szinte úgy tűnik, mintha azt gondolnák, hogy a puritánokhoz hasonlóan kellene imádniuk Istent, noha ez nem áll szándékukban. Amiatt aggódnak, hogy ez az ingadozás következetlenséget jelent a református hit és a presbiteriánus ortodoxia iránti elkötelezettségük terén. Meggyőződésem, hogy a presbiteriánusoknak újra át kell gondolniuk néhány dolgot ezen a területen. Szerintem a Westminsteri Hitvallás teljesen helyes az irányelvek tekintetében – melyek szerint az igazi imádat arra korlátozódik, amit Isten megparancsol. Te1
A Westminsteri Gyülekezet, amely a Hitvallást és a Kátékat készítette, egy másik iratot is készített, melynek címe: Rendtartás Isten nyilvános imádatához. Ez a rendtartás azonban a legtöbb mai presbiteriánus gyülekezetben nem vált alkotmányossá.
11
Isten imádása lélekben és igazságban ________________________________________________________
_________________________________________________________
ológiailag azonban felül kell vizsgálni azokat a módszereket, amelyekben a puritánok fölfedezni vélték és alkalmazták ezeket a parancsokat. A Szentírás sok mindent nem igazol kijelentéseikből. Remélem, hogy miután újra átgondoltuk a témát, kissé átalakul majd az istenimádat modellje is: teljesen református lesz a feltevéseiben, megerősítve az irányelveket és a Westminsteri Hitvallás meg a Westminsteri Katekizmus megállapításait, de a puritánokhoz képest nagyobb rugalmasságot engedélyez az imádatra vonatkozó isteni parancsok alkalmazásában. Ez az átalakult modell enyhíteni fogja a korábban említett lelkiismeret-furdalást – nem azért, mert lehetővé teszi, hogy figyelmen kívül hagyjuk Isten parancsait, hanem azért, mert segít pontosabban megértenünk, mit vár tőlünk Urunk. Ebben a könyvben ezt az átalakult modellt fogom kifejteni – bizonyos mértékig a hagyományos modellel szemben –, de nem fogom teljes mélységében bemutatni a történelmi vitát. Remélem, egyszer írok majd egy másik – hosszabb és szakszerűbb – könyvet, amely részletesebben tárgyalja azt a témát. E könyv célja szerényebb: egyszerűen megfogalmazni azokat a bibliai elveket, amelyek Isten népének nyilvános istenimádatát vezérlik. Ez a könyv az általam az Új Élet Gyülekezetben felnőttek számára tartott vasárnapi iskolai foglalkozások javított anyagát tartalmazza, és remélem, más gyülekezetek is hasznosnak fogják találni a téma feldolgozásához. A könyvet felnőtt laikusoknak szánom, ezért igyekszem világosan meghatározni minden felmerülő szakkifejezést. A fejezetek végén feldolgozást segítő kérdések találhatók. A vasárnapi iskola keretében érdemes úgy tanulmányozni ezt a könyvet, hogy a csoport tagjai otthon elolvassák az anyagot, majd közösen megbeszélik a kérdéseket, ahelyett hogy a csoport vezetője hétről hétre összefoglalná az adott fejezetet. A kérdésekre adott válaszok összefoglalják a fejezetek tartalmát, és további 12
Előszó ________________________________________________________
_________________________________________________________
gondolkodásra ösztönöznek. Az imádattal kapcsolatos szakirodalom nagyrészt három kategóriába sorolható. Az első csoport történelmi irányultságú, és azt javasolja, hogy a mai gyülekezetek nagyobb mértékben használják föl a keresztyén hagyomány forrásait. A második ideológiai jellegű, pusztán megismétli valamelyik hagyományos – katolikus, karizmatikus, református – álláspont ismert elgondolásait és érveit. A harmadik fajta inkább gyakorlati, mint teológiai szempontból javasol megoldásokat annak érdekében, hogy Isten imádatát érdekesebbé, érzelmileg kielégítőbbé, érthetőbbé vagy valahogyan Istennel való „hitelesebb” találkozássá tegyék. E három terület néha átfedi egymást, de a legtöbb művet a fenti három cél egyikével írták. Bár értékesnek tartom az ilyen jellegű könyveket és cikkeket, e kötet másra összpontosít: Az első típusú irodalomtól eltérően magát a Szentírást állítja a középpontba. Azt a történelmi keresztyén nézetet vallom, hogy a Szentírás maga Isten igéje, tévedhetetlen, és végső tekintéllyel bír. Nem tagadom a keresztyén hagyományban rejlő értékeket, de nem hiszem, hogy a hagyomány isteni tekintéllyel rendelkezik. Ha helyesen akarjuk felhasználni a hagyományt, akkor előbb meg kell kérdeznünk, mit mond róla a Szentírás. A Szentírásnak kell meghatároznia, korlátoznia és szavatolnia a hagyomány felhasználását. A könyv olyan alapelveket szándékszik tárgyalni, amelyek fontosabbak mindannál, ami kizárólag a hagyományból származik. Az imádat irodalmának második típusától abban tér el, hogy nem pusztán megismétel egy hagyományos teológiai álláspontot. Jómagam teológiailag presbiteriánus elkötelezettségű vagyok; lelkesen támogatom a Westminsteri Hitvallást és a Katekizmust, s bízom benne, hogy ez az elkötelezettségem eléggé nyilvánvaló lesz ebben a könyvben. A könyv fő feltevései határozottan református jellegűek: Isten szuverén, szövetséges Úrként viszonyul hozzánk, és azt akarja, hogy úgy imádjuk 13
Isten imádása lélekben és igazságban ________________________________________________________
_________________________________________________________
őt, ahogy azt igéjében megköveteli. Egyes olvasók úgy érezhetik, hogy a könyv túl sokat foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyek főként a református felekezetben merültek föl. Könyvemnek azonban ökumenikus mondanivalója is van. Remélem, úgy tudom megfogalmazni az alapvető református elveket, hogy az bármilyen hagyománnyal rendelkező keresztyén számára érthető és meggyőző lesz, és ezen elvek alapján remélhetőleg igazolni fogom az imádatnak néhány olyan formáját, amely nem jellemző a református hagyományra. A református imádatot a Szentírással fogom alátámasztani, nem pedig az egyház történetével vagy hagyományaival. Egyes presbiteriánus szerzőktől eltérően úgy gondolom, megértem – sőt együtt érzően értem meg –, hogy egyes őszinte keresztyének miért nem az imádat református módját részesítik előnyben. Tudom, hogy a református szemléletben vannak valódi problémák, melyeket a Szentírás alapján meg kell vizsgálni, és komolyan foglalkozni akarok ezekkel a problémákkal. Emellett úgy vélem, Isten imádatát illetően a reformátusok tanulhatnak néhány dolgot a nem reformátusoktól. Ennek a kötetnek nem elsődleges célja, hogy olyan módszereket javasoljon, amelyek „jelentőségteljesebbé” teszik az imádatot, bár időnként megfogalmazok majd ilyen javaslatokat. Ez a könyv bibliai alapelvekről szól, és arra a kérdésre összpontosítja a figyelmet, hogy mit parancsol és mit tilt meg Isten az imádattal kapcsolatban. Fontos tudnunk a választ erre a kérdésre, mielőtt emberi eszközöket keresnénk imádatunkhoz. A tartalmas imádat kulcsa az, hogy Isten parancsainak megfelelően cselekszünk. Ezen túlmenően természetesen választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy a saját korunkban és környezetünkben hogyan teljesíthetjük a legjobban ezeket a parancsokat. Meg kell találnunk azt a „nyelvet”, amelyen kifejezhetjük Isten imádatát, és amelyen keresztül egymást is építhetjük. Mielőtt azonban meghatározhatnánk azt a területet, amelyen szabadon kereshetünk jelentőségteljesebb for14
Előszó ________________________________________________________
_________________________________________________________
mákat, ismernünk kell az Isten által szabott határokat. A legfontosabb törekvésem azon területek meghatározása, amelyeken kötnek minket Isten normái, és azoké is, amelyekben szabadságot kaptunk (ugyanazon normák révén!) arra, hogy kidolgozzuk e normák ötletes alkalmazásait. Talán meglepő lesz, hogy ez a könyv az isteni normákban való minden elmélyülése ellenére az imádat szabadságára összpontosítja a figyelmet. Véleményem szerint miután megértettük, mi az, amit ténylegesen megparancsol a Szentírás az imádatra vonatkozóan, látni fogjuk, hogy jó néhány dolgot a saját megítélésünkre bíz, s így meglehetősen nagy rugalmasságot tesz lehetővé. Meg vagyok róla győződve, hogy az imádatról szóló legtöbb könyv – akár református, akár másféle – alábecsüli azt a szabadságot, amelyet a Szentírás az imádat terén megenged. A történelmi irányultságú könyvek általában megpróbálják elérni, hogy bűntudatunk támadjon, ha nem követjük a hagyományos mintákat. A teológiai hagyományok tisztelői legtöbbször szintén inkább csökkenteni igyekeznek a szabadságot és a rugalmasságot. Gyakran még azok is szűk korlátokat támasztanak, akik javaslatokat tesznek a „jelentőségteljes” imádatra, mivel hajlamosak nagyon negatívan viszonyulni azokhoz a gyülekezetekhez, amelyek nem valósítják meg javaslataikat. Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy a Szentírás sok kérdést nyitva hagy – olyan kérdéseket, amelyeket különböző helyzetekben levő gyülekezetek jogosan válaszolhatnak meg eltérően. Ennek nem kell meglepnie minket: Isten parancsainak teljesítése mindig a szabadság útja. Ha emberi ötletekkel (akár múltbeli hagyományokkal, akár jelenlegi elképzelésekkel) helyettesítjük Isten igéjét, az az emberi bölcsesség szolgaságához vezet. Isten igája kötelező ugyan, de sokkal könnyebb. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik e könyv megírására ösztönöztek, és gondolatokat ébresztettek bennem 15
Isten imádása lélekben és igazságban ________________________________________________________
_________________________________________________________
ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Korábbi lelkipásztorom, Dick Kaufmann kért meg először, hogy gyülekezetünkben tanítsak az imádatról. Sok ötletet adott nekem, melyek később termékenyítően hatottak gondolkodásomra. Ez a kötet megpróbálja összefoglalni azt a gondolkodásmódot, amely az imádat mögött rejlik az „Új Élet” nevű presbiteriánus gyülekezetekben: a kaliforniai Escondidóban található Új Élet Presbiteriánus Gyülekezetben, ahová tartozom; a hasonló nevű „anyagyülekezetünkben”, amely a pennsylvaniai Glenside-ban van és más gyülekezetekben. Az ajánlásban említett emberek ezekkel a gyülekezetekkel állnak kapcsolatban, és fontos szerepük volt gondolkodásom alakításában, bár nem felelősek a könyvben található gondolatokért. Az Amerikai Presbiteriánus Egyház észak-amerikai missziójának is szeretném megköszönni, hogy az imádattal foglalkozó bizottság tagjává választott. A könyvben található gondolatok jelentős része az e bizottságnak szánt iratokban jelent meg először, és a tagtársaimmal folytatott gondolatébresztő beszélgetések eredménye volt. Mint szinte minden megjelent könyvemben, itt is köszönetet mondok Vern Poythressnek és Jim Jordannak, akik – sok más témát illetően is – erőteljesen befolyásolták gondolkodásomat. Köszönetemet fejezem ki bírálóimnak is, különösen Edmund P. Clowneynek, Joseph Pipanak és T. David Gordonnak, akiknek hatalmas tisztelettel adózom, bár ezt a témát illetően nem követhetem az általuk jónak tartott irányt. Udvarias és körültekintő cáfolataikat a könyv megírása során állandóan szem előtt tartottam. Emellett hálás vagyok a Presbyterian and Reformed Publishing Companynak a munkában nyújtott bátorításáért, valamint James Scottnak kitűnő szerkesztői munkájáért. Abban a reményben, hogy Isten felhasználja majd könyvemet és az általa kavart vitákat népének építésére, és mindnyájunkat nagyobb hűségre indít Urunk három személyének imádatában. 16
1. ALAPELVEK _______________
______________
Mi az imádat? Az imádat szolgálat, amellyel elismerjük szövetséges Urunk nagyságát. A Szentírásban szereplő héber és görög szavak két csoportját fordítják az „imád(at)” vagy „tisztel(et)” szóval.
Az egyik csoport „munkára” vagy „szolgálatra” utal.1 Az imádat összefüggésében ezek a szavak elsősorban az Ószövetség korában a papok által a szent sátorban és a templomban végzett szolgálatra vonatkoznak. A szavak másik csoportja szó szerint azt jelenti, hogy „meghajol” vagy „térdet hajt”, vagyis „hódol valakinek, tiszteli valaki másnak az értékét”.2
Az első szócsoport alapján arra következtethetünk, hogy az imádat aktív dolog. A szó cselekvést fejez ki. Nem szemlélődhetünk tétlenül, nem lehetünk passzívak, hanem részt kell vennünk benne. 1 2
Különösen a héber abodah és a görög latreia. A héber shachah és a görög proskuneo.
17
Isten imádása lélekben és igazságban ________________________________________________________
_________________________________________________________
A második szócsoportból az állapítható meg, hogy az imádat olyasvalakinek a tiszteletét jelenti, aki fölöttünk áll. Az imádat az imádott személy kedvét keresi. Az imádat tehát akkor jobb, ha jobban tetszik az imádottnak. Lehet, hogy az az imádat, ami neki jobb, nekünk is jobb, de elsőként azzal kell törődnünk, hogy az ő tetszését keressük; a saját esetleges hasznunk másodlagos. Az imádat tehát azt jelenti, hogy szolgálatot végzünk annak érdekében, hogy tiszteljünk valaki mást. Az imádat „hódolat és cselekvés”.1 A Szentírás ezeket a szavakat emberi szinten használja, emberi lények közti kapcsolatokra utalva. Mi szolgáljuk és tiszteljük egymást. A szónak azonban van egy olyan különleges értelme, amely szerint csakis Isten méltó az imádatra. A tízparancsolat első parancsa így szól: „Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2Móz 20:3). Isten, akit a tízparancsolat Jahvénak („ÚR”-nak) nevez, egyedi tiszteletre jogosult, mely senki mást nem illet meg. Az ötödik parancsolat – „Tiszteld apádat és anyádat” – egyértelművé teszi, hogy emberi lények is méltóak a tiszteletre. Ez a fajta tisztelet azonban nem veheti fel a versenyt azzal a tisztelettel, amellyel magának az Úrnak tartozunk. A tízparancsolat az Isten és Izráel közti szövetség írott alapszabálya. Ez a szövetség kapcsolat egy nagy király (az Úr) és egy nép között, melyet ez a király a saját népévé fogad. Isten mint a szövetség Ura, kijelenti, hogy Izráel az ő népe, ő pedig Izráel Istene.2 Mint Istenük, legfelsőbb tekintélyként szól hozzájuk, s így irányítja életük minden részletét. Az a legfőbb kötelességük, hogy őt 1 2
Donald A. Carson (szerk.), Worship: Adoration and Action (Grand Rapids: Baker, 1993). A szövetséges úr fogalmának vannak párhuzamai az ókori Közel-Kelet irodalmában. Találtak hűbéri szerződéseknek nevezett iratokat, melyekben egy király egyezséget kötött egy kisebb (vagy hűbéres) királlyal, különféle előnyöket ígérve neki, és kizárólagos hűséget követelve tőle, melyet időnként szeretetnek neveztek. A hűbéresnek tilos volt hasonló egyezséget kötnie bármely rivális királlyal; egyetlen királyt kellett szolgálnia.
18
1. Alapelvek ________________________________________________________
_________________________________________________________
tiszteljék. Senki és semmi sem versenghet vele Izráel hűségéért és szeretetéért: „Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” (5Móz 6:4-5). Jézus megerősíti ezt a tanítást: „Senki sem szolgálhat két úrnak” (Mt 6:24). Nemcsak Baált vagy Jupitert tilos imádnunk, de a pénzt is! Isten életünk minden területére igényt tart. Amint Pál apostol mondja: „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Kor 10:31). Jézus ugyanolyan kizárólagos hűséget követel önmaga iránt, mint amit Isten követelt Izráeltől. Jézus megvédi az ötödik parancsolatot azokkal a farizeusokkal és írástudókkal szemben, akik Istennek szentelték azt, amivel a szüleiket kellett volna támogatniuk (Mt 15:1-9), de ugyanakkor azt is tanítja, hogy Isten szövetségi rendjében az iránta való hűség felülmúlja a szülők iránti hűséget (Mt 10:34-39). Kicsoda Jézus, hogy ilyen szolgálatot és tiszteletet követel? Isten szövetségi rendjében csak az Isten iránti hűség múlja felül a szülők iránti hűséget, így Jézus a Mt 10:34-39ben egyértelműen azt állítja, hogy ő Isten. Akárcsak az Ószövetségben Jahve, Jézus is úgy mutatkozik be, mint a szövetséges Úr, akinek a legnagyobb hűséggel tartozunk (lásd Mt 7:21-29; Jn 14:6). Az imádatban megszokott dolgokat teszünk – olyan dolgokat, amelyeket egymással is gyakran cselekszünk. A dicséret például a mindennapi élet része, legalábbis annak kéne lennie. A szülők megdicsérik gyermekeiket jó viselkedésükért, a munkaadók dicsérik alkalmazottaikat. Isten is arra hív minket, hogy dicsérjük őt az imádatban. Ez a dicséret azonban egész más szinten történik. Istent – és Jézust – dicsérni annak elismerését jelenti, hogy ő minden tekintetben felettünk áll, s igazi nagysága meghaladja szegényes kifejezőerőnket. Ő a dicséret végső tárgya. 19
Isten imádása lélekben és igazságban ________________________________________________________
_________________________________________________________
Az imádatban szeretetet, örömet és szomorúságot is kifejezünk. Megvalljuk hibáinkat, kéréseket fogalmazunk meg, hálát adunk, meghallgatunk parancsokat, ígéreteket és buzdításokat, ajándékokat adunk, megtisztulásban részesülünk (keresztség), s eszünk és iszunk (úrvacsora). Ezeket megszokott emberi kapcsolatainkban is tesszük, az imádat során azonban mindez különlegessé válik amiatt, hogy az Úrért tesszük, a menny és a föld Teremtőjéért és Uráért; s Jézusban, a mi Megváltónkban tesszük, aki megszabadított minket a bűnből. Az imádatban a mindennapos cselekedetek egyedivé, titokzatossá és életeket átalakítóvá válnak amiatt, akit imádunk. Papi szolgálattá válnak, amellyel elismerjük szövetséges Urunk nagyságát. Istenközpontú imádat Az imádat tehát tiszteletet, hódolatot jelent. Elsősorban nem értünk van, hanem azért, akit tisztelni igyekszünk. Az imádatban az ő tetszését keressük, s az jelenti számunkra a legnagyobb örömet, ha a kedvében járhatunk. Az imádatnak ezért mindig Isten és krisztusközpontúnak kell lennie. A szövetséges Úrra kell összpontosítania a figyelmet. A szövetséges úr fogalmának három összetevője: irányítás, tekintély és jelenlét.1 Az Úr irányítja a természet és a történelem egészét, ő szól végső, abszolút tekintéllyel, és ő fogad a sajátjává egy népet. A biblikus imádatban kiemelkedő szerepet játszik az isteni uralomnak ez a három összetevője. Az imádatban csodáljuk Isten szövetségi irányítását, a teremtett világ fölött gyakorolt szuverén uralmát. Amikor Isten népe a Szentírásban Istent dicséri, akkor általában az ő „hatalmas tetteit” dicséri, melyeket a teremtés, a gondviselés és a megváltás terén 1
The Doctrine of the Knowledge of God (Phillipsburg, N.J.: Presbyterian and Reformed, 1987) 15-18. o.
20