Jill
Jill Savage Üre S fé S zek, tel J e S élet
Fedezd fel, mit készít Isten az elôtted álló évekre!
This book first published in the United States by Moody Publishers, 820 N. LaSalle Blvd., Chicago, IL 60610 with the title Empty Nest, Full Life, copyright © 2019 Jill Savage.
Translated by permission. All rights reserved.
Hungarian edition © 2024 Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány
Magyarországi felelős kiadó: Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány
A Member of Entrust 1135 Budapest, Béke utca 35/B Tel.: 350-7201
www.kiakonyvek.hu
Fordította: Ácsné Tolner Márta
Borító és tördelés: Urkuti Dóra
Felelős kiadó: Monty Taylor
A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt. Minden jog fenntartva.
A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben.
ISBN 978-615-5446-94-8
Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány Budapest, 2024
Tar Talom
Felkészülés: Az érzelmek hullámvasútja 11
Első rész: Eng E dd E l!
1. Engedd el az elvárásokat! 35
2. Engedd el a bűntudatot! 45
3. Engedd el a véleményedet! 57
4. Engedd el a hagyományokat! 73
5. Engedd el a gyerekeid problémáit! 85
6. Engedd el a bálványokat! 107
Második rész: ő rizd ME g!
7. Ragadd meg az új missziós területet! 123
8. Ragadd meg az új szenvedélyeket! 147
9. Ragadd meg az új barátságokat! 163
10. Ragadd meg a házasságodat! 179
11. Ragadd meg Isten kezét! 195
12. A ráadás 207
Függelék: Ürítsd ki a szemetest!
Köszönetnyilvánítás 217 Útmutató csoportos feldolgozáshoz
Lépj kapcsolatba a szerzővel!
szerzőről
Szüleimnek, Duane és Patsy Fleenernek.
Köszönöm, hogy megmutattátok, hogyan lehet az üres fészekben is csodálatos, teljes életet élni!
Kedves elengedéshez
készülődő Anyuka!
Tudom, milyen nehéz most neked. Olyan ér zés, mintha egyik részed épp most sétálna ki az ajtón.
Nem számít, hogy a gyereked még kicsi, és óvodába készül, vagy nagy, és kollégiumba köl tözik – a szárnyra bocsátás mindig nehéz.
Tudom, hogy most azon jár az eszed, mi mindent nem tanítottál meg neki, hányszor nem barkácsoltál vele, mennyi finomságot nem adtál oda, hányszor nem voltál türelmes, és hányszor nem figyeltél oda, amikor figyelni kellett volna.
Tudom, hogy ilyen érzéseid vannak, mert minden anya így érez. Saját magunkkal szemben vagyunk a legkeményebbek, és amikor eljön a szárnyra bocsátás ideje, mindennél erősebb lesz a „mi mindent kellett volna még tennem” érzése.
Hadd mondjam el neked, drága barátnőm, hogy jó munkát végeztél! Nem voltál tökéletes, de ami tőled telt, megtetted. A gyerekeinknek tökéletlen mintára van szükségük, mert ők maguk is tökéletlenek. Isten a tökéletlenségeidet használta fel arra, hogy tökéletesítsen téged és a gyerekeidet.
Most, hogy elengeded őket és búcsút intesz nekik, húzd kicsit vissza a kezed, és adj önmagadnak is egy virtuális vállveregetést.
Megdolgoztál ezért a napért. Mindent beleadtál, hogy nélküled is boldoguljanak – akár napi pár órára az iskolában, akár a felnőttkorba belépve.
Ne felejtsd el, hogy anya vagy, de egyben nő is, akit Isten szenvedéllyel és céllal alkotott meg. Lehet, hogy útközben elveszítetted a kapcsolatot lényed ezen részével, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is ott. Egyszerűen csak újra meg kell találnod.
Bocsásd most őket szárnyra, és nézd, ahogy elrepülnek. Jó munkát végeztél, és sok öröm vár még rád az előtted álló években!
FelK észülés:
a z érzelme K hullámvasúTja
Mi, anyák nagy fészekrakók vagyunk. Mihelyt a terhességi teszt második csíkja megjelenik, vagy megkapjuk az örökbefogadás papírjait, máris készülődni kezdünk az új családtag fogadására. Berendezzük a gyerekszobát, megtöltjük a ruhásszekrény fiókjait, családi albumokat készítünk, és életünk szinte minden területét a szülői lét realitásához igazítjuk.
Aztán nagyjából húsz éven át keményen dolgozunk azért, hogy teljes életet és szerető otthont teremtsünk ennek a gyermeknek. Kitöltünk milliónyi beleegyező nyilatkozatot, segítünk legalább ugyanennyi vizsgára felkészülni, sportesemények özönét nézzük meg, s végigülünk megszámlálhatatlan koncertet és énekkari előadást. Ifiórákra, gyülekezeti táborokba, táncórákra és focimec scsekre hurcoljuk őket. Felszárítjuk a könnyeiket, felvidítjuk, fegyelmezzük és bátorítjuk őket. És mindezek tetejébe még etetjük és ruházzuk is őket, ami nem kis mutatvány, ha meggondoljuk, milyen gyorsan változnak és nőnek a gyerekek. Egész életünket ezekre a gyerekekre áldozzuk – és aztán képesek felnőni és elmenni otthonról!
Legfiatalabb gyermekünk és a menyasszonya december 21-ét választották esküvőjük napjául. Fiunk két héttel korábban végzett az egyetemen, menyasszonya pedig a következő év májusában. A szertartás, amely megpecsételte elkötelezettségüket, minket is hivatalosan átléptetett életünk „üres fészek” szakaszába.
Mikor pár nap múlva eljött a karácsony, majd elindult az új év, belevetettem magam újonnan megtalált szabadságomba. Életem új szakaszát januártól egészen júliusig telepakoltam tennivalókkal. A sokkhatás csak augusztusban ért.
Még emlékszem, mikor történt. A nappalinkban ültem és a Facebookot böngésztem. Mindenki az üzletek tanévkezdési akcióiról beszélt. Kedvezményesen kapható füzetekről, papírokról, szövegkiemelőkről, tollakról és zsírkrétákról osztottak meg bejegyzéseket. És ekkor ért a sokk. Végérvényesen vége a tanévkezdési bevásárlások idejének!
Folyni kezdtek a könnyeim, és csendben azt mondtam magamban: Nem tetszik ez nekem, egyáltalán nem tetszik! Valaha nagyon szerettem az iskolára való felkészülést. Szerettem az iskolaév ritmusát és a nyári szünidőket. És ahogy jobban belegondoltam, rájöttem, hogy szerettem a felelősséget is, azt, hogy szükség van rám; szerettem az elvégzett munka és az új kezdet érzését, ami minden augusztusban elfogott az új tanév előtt. És egyáltalán, mindenestül szerettem az anyaságot!
Kétségtelen, hogy voltak napok, amikor legszívesebben bedobtam volna a törülközőt. Voltak napok, amikor arra vágytam, bárcsak egy anya is beadhatná a felmondását. Most az anyaság édes részeit hiányoltam. Úgy éreztem magam, mint akinek muszáj volt felmondania; és ez egyáltalán nem volt ínyemre. Nem én vagyok az egyetlen, aki így érez. Egy anya azt mondta, olyan érzés ez, mint a kényszernyugdíjazás, de ünnepi ceremónia nélkül. Milyen igaz!
Eddig a pontig mi irányítottuk az életüket, és mi voltunk a felelősek értük. Most felnőttnek tekintik magukat, és elvárják,
Felkészülés: Érzelmek hullámvasútja
hogy maguk hozhassanak döntéseket. Hogy a csudába tud egy szülő ehhez idomulni? Egyes gyerekeket könnyű útjukra bocsátani, de másokat… nos, olyan, mint egy tipegőnek megengedni, hogy autót vezessen. Mit tehet ilyenkor egy anya?
Isten hozott az üres fészek érzelmeinek hullámvasútján! Úgy sejtem, azért vetted a kezedbe ezt a könyvet, mert te is ugyanezt a liftező érzést érzed a gyomrodban. Életed a hullámvasúthoz hasonlóan felfelé tart a meredek emelkedőn, ha nincs máris fent a tetőn. Émelyegve lekandikálsz, mielőtt nyaktörő sebességgel fejest ugranál a mélybe, sokkal gyorsabban, mint szeretnéd. Miközben az érzelmi hullámvasút ide-oda kanyarog, fejjel lefelé átfordul, és az elképzelhetetlen célállomás felé száguld veled, arcodba csapnak a változás szelei.
A hullámvasút sok-sok kanyarának egyike az, hogy felszabadultságot érzek, mert magamon kívül senki másért nem kell már napi szinten felelősséget vállalnom, de jaj, nagyon is hiányzik a szeretteimről való gondoskodás! Szinte rögtön ott a következő kanyar: tetszik, hogy a pénzünkből most már nem hét embernek kell kijönnie, csak kettőnek, de jaj, olyan szívesen gondoskodtam a gyerekeink szükségeiről és vágyairól! Ezek azok az érzelmi fordulatok, amik miatt időnként kifakadok: „Állítsák meg a menetet! Ki akarok szállni!”
Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így érez, úgyhogy tegyük fel a kérdést: mit tehet egy anya ezekkel a zavaros érzésekkel? Hogyan szállhat ki a hullámvasútból, stabilizálhatja az érzelmeit, és alakíthatja át a gondolkodását úgy, hogy nem elveszített, hanem megnyert valamit – egy új lehetőséget, egy élvezettel teli ráadást?
Amíg azzal küszködtem, hogy rendbe szedjem a kiürült fészek feletti érzelmek cunamiját, a Bibliát nyitottam ki iránymutatásért. A Prédikátor könyvéhez fordultam, mert emlékeztem, hogy itt találhatók a „mindennek megszabott ideje van” igeversek. Én egé-
szen biztosan új időszakban voltam. Nemcsak az üres fészek szélén ácsorogtam, de már nagymama is voltam. Öt gyermekünk tizenhárom év alatt született meg, így még azelőtt nagymama lettem, hogy a legkisebb gyerekek átlépték volna a felnőttkort.
Ezen a bizonyos reggelen a Message bibliafordítást vettem elő. Általában a Standard fordítást olvasom, de ma arra éreztem késztetést, hogy a Message Bibliát vegyem elő. Kikerestem a 3. fejezetet, de a 6. vers megállásra késztetett. Itt ez olvasható: „Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az elengedésnek.”
A szavak: megőrizni és elengedni szinte elém ugrottak az oldalról, és így suttogtam: Uram, erre van most szükségem, hogy megállíthassam a hullámvasutat. Tudnom kell, mi az, amit meg kell őriznem, és mi az, amit el kell engednem. Ha ez világos lenne előttem, azt hiszem, képes lennék továbbmenni.
Miközben ennek az új, zavaros életszakasznak a hullámvasútján ültem, ez a gondolat került imáim fókuszába. Minden újonnan elém kerülő helyzetben így fohászkodtam: Uram, ennek a helyzetnek melyik részét kell megőriznem, és melyik részét szeretnéd, hogy elengedjem? Idővel Isten egyre nagyobb világosságot adott. Ennek a koncepciónak a szem előtt tartása forradalmasította a gondolkodásomat, megszabadított a nem reális elvárásoktól, és megláttatta velem, milyen kiteljesedett élet vár még rám.
Életem elmúlt nyolc évében egy fontos belső munkát végeztem el, ami biztossá tette a lépteimet az átalakulás útján. Arra bátorítalak, hogy te is végezd el ezt a munkát. Mielőtt továbbmennénk és beleásnánk magunkat a részletekbe, mit kell megőriznünk és mit kell elengednünk, állítsuk fel gondolkodásunk szilárd alapját!
A negatív gondolatok hullámvasútja
Ami a két fülünk között zajlik, több problémát okoz, mint legtöbbünk sejti. Jó okkal mondja nekünk a Biblia a 2Korinthus 10,5-
Felkészülés: Érzelmek hullámvasútja
ben, hogy ejtsünk foglyul „minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre”. De mi gyakran inkább szabadjára engedjük a gondolatainkat, felszítva ezzel a félelem és aggódás futótüzét, ami aztán az élet minden darabját felgyújtja. Ha nem tanuljuk meg, hogyan vonjuk irányításunk alá a gondolatainkat, remény nélküli, sivár mentális pusztaságban kötünk ki, és egy olyan érzelmi hullámvasúton, amire nem kellett volna felülnünk. A gondolataink három úton térhetnek le a csapásról: a lencse miatt, amin keresztül a dolgokat nézzük, a hazugságok miatt, amiket elhiszünk, és a rosszul értelmezett felelősség miatt.
A lencse
„Hajlamosak vagyunk nem úgy látni a dolgokat, ahogy vannak , hanem úgy, ahogy mi vagyunk.” Az igazságnak ezt a bombáját Doris barátnőm tette elém egy délután. Éppen egy szolgálati vezetőmmel való kapcsolati problémán rágtam át magam Doris segítségével.
Sokszor eszembe jutott azóta ez a kijelentés, miközben átgondoltam, milyen lencsén keresztül nézek én egy bizonyos helyzetet, vagy milyen lencsén keresztül néz éppen az egyik gyerekem, vagy milyen lencsén keresztül nézhet az, akivel éppen konfliktusban vagyok. Lencsénket a neveltetésünk és tapasztalataink formálják. Hatással van rá, mit részesítünk előnyben, és mivel szemben vannak előítéleteink. A Nobel-békedíjas Muhammad Yunus szerint „úgy látjuk a dolgokat, ahogy az agyunk utasítására a szemünk látja őket”.
Fontos megértenünk, hogy a lencsénk vagy igazat mond nekünk, vagy nem. Például ha a bizalmatlanság légkörében nevelkedtél, lehet, hogy minden nehéz helyzetet a bizalmatlanság lencséjén keresztül értelmezel. Nincs rá logikus ok, hogy ne bízz meg az előtted álló emberben, de ha agyad öntudatlanul azt mondja neked: „nem bízhatsz senkiben”, következetesen bizalmatlan
szemmel fogod nézni az embereket, ez pedig szükségtelen problémákat okoz a kapcsolataidban.
Egyes lencsék kölcsönösen kizárják egymást. Például vagy optimista lencsén keresztül nézed az életet, vagy pesszimista lencsén keresztül. Más lencsék egymásra rétegződnek, mint amikor mind a hála, mind az együttérzés lencséin keresztül nézel. De mi köze mindennek az üres fészekhez? Nagyon is sok! Lencsénk az a perspektíva, amin keresztül ezt az új életszakaszt is nézzük. Ha ez a veszteség lencséje, csak azt látjuk, mit hiányolunk. Ha ez a bőség lencséje, meglátjuk az előttünk álló új lehetőségeket.
Néhányan még mindig azt a negatív gondolkodást vonszoljuk magunk után, amit otthonról hoztunk. Így igaz! Lehetsz negyven-, ötven- vagy hatvanvalahány éves, amíg nem szabadítod ki magad a szüleid negatív gondolkodásából, addig azon a lencsén keresztül látod az életet. Ha ez a lencse nem pozitív és hasznos, akkor ideje új receptet felíratni az „élet lencséjéhez”. Tudom… nem szoktál hozzá, hogy magadra figyelj. Az elmúlt húsz-harminc évben a gyerekeidre fókuszáltál, de most itt az ideje saját magadra összpontosítani!
Én ezt néhány évvel ezelőtt tettem meg. Amikor Mark és én egy olyan életszakaszban voltunk, hogy házassági tanácsadásra volt szükségünk, a terapeuta feltett egy kérdést, amire nem számítottam. „Jill, mikor ültetted el a szívedben az »érzések nem számítanak« hazugságát? Ez negatív gondolkodás!” – hívta fel rá a figyelmemet. Házasságunk egyik fájdalmas területe volt, hogy nem volt bennem irgalom és együttérzés. Amolyan „Gyerünk! Szedd össze magad!”-típusú feleség és anya voltam. Amikor nehézségeink voltak, én a „szedd össze magad”-lencsén keresztül néztem rájuk, amiből hiányzott az empátia és a könyörület mind magam, mind mások felé. Ez a lencse inkább megjavítani akar, mint érezni. Jól jön az üzleti életben, de a kapcsolatainkban nem tesz jó szolgálatot.
Bátran belevetettem magam annak felderítésébe, mi vezette a gondolataimat ebbe az egészségtelen irányba – s ez volt a legnagyobb ajándék, amit magamnak, a házasságomnak és a gyerekeimnek adhattam. Azt kívánom, bár elvégeztem volna előbb ezt a belső munkát, amíg még aktív szülő voltam, de akkor nem volt hozzá sem időm, sem tudásom, de még csak rálátásom sem, hogy a lencsém nem tesz nekem jó szolgálatot. De most már lett időm és rálátásom, és a tanácsadás megadta hozzá a tudást is, hogy látásmódomon megtegyem a nagyon is szükséges változtatásokat. Ez része az Isten által neked és nekem szánt teljes élet megélésének!
Mi lenne, ha meg tudnál szabadulni attól a gondolkodástól, ami nem használ neked? Mi lenne, ha komolyan vennéd, és beazonosítanád a lencsét, amin keresztül a világot nézed, és tennél is érte, ha kapcsolatilag vagy érzelmileg egészségtelen dolgokat találsz? Mi lenne, ha nem úgy gondolnál erre, mint ami „már túl késő”, hanem mint ami „pont jókor van”, hogy a házasságod második felébe változást hozzon, vagy képessé tegyen egészséges kapcsolatot kialakítani a felnőtt gyerekeiddel, vagy nagyszülőként hatást gyakorolni fiatal életekre, vagy megtapasztalni a szabadságot, amire vágysz?
Én tudom, milyen változást hozhat ez, és arra hívlak, hogy te is indulj el az ide vezető úton! Íme néhány kérdés, ami segít a gondolkodás elindításában – először talán csak egyedül, de később, ha akarod, megkérdezheted a társadat vagy egy közeli barátodat, mit látnak benned ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Végül, ha eddig még nem tetted meg, és úgy gondolod, segítene, menj el egy szakemberhez, egy hívő tanácsadóhoz, hogy megszabadulj a régi lencsétől, és kialakíts egy új, egészségesebb lencsét, amin keresztül életednek ezt a ráadás időszakát nézed. Ha megszabadulsz a negatív gondolkodástól, az az egyik legnagyobb ajándék, amit magadnak és a családodnak adhatsz!
Mire vagyok hajlamosabb: a pesszimizmusra vagy az optimizmusra?
Hajlamos vagyok passzív-agresszív módon kommunikálni, ahelyett hogy őszintén, egyenesen kommunikálnék másokkal? (Vigyázat, időnként a szarkazmus is lehet passzív-agresszív!)
Inkább megjavítok, mint érzek?
Küszködöm a szégyennel, és kevesebbnek érzem magam másoknál?
Úgy érzem, sosem vagyok elég?
Keményen dolgozom azért, hogy mindenki boldog legyen körülöttem?
Hajlamos vagyok inkább elszigetelődni, mint kinyúlni mások felé?
Úgy érzem, Isten csalódott bennem?
Reménytelenséget érzek?
Azon töprengek, vajon mit nyújthatnék most a világnak?
Küszködöm azzal, hogy mi a célom?
Ezek a kérdések segítenek azoknak a területeknek a beazonosításában, ahol a lencséd nem az igazságot közvetíti feléd. Gyerünk, áss bele a témába, és törekedj az érzelmi egészségre, mert ez fontos része „üres fészek utazásodnak”!
A hazugságok
Mit mondasz, amikor magadhoz beszélsz? A magunkhoz intézett szavak nagyszerűen megmutatják, mit gondolunk magunkról.
Mekkora egy balfácán vagyok!
Ez nem fog menni!
Nem vagyok valami jó barát.
Erre sosem leszek képes!
Ezt jól elszúrtam.
Nincs semmim, amit adhatnék.
Nem kellek senkinek.
Érzelmek hullámvasútja
A lencse, amin keresztül magunkat nézzük, vagy igaz, vagy hamis. Látásmódunkat megszínezik mind a hamis dolgok, amiket elhiszünk, mind az igazság, ami megszabadít ezektől a hazugságoktól. A hazugságok visszafognak, magukhoz láncolnak; de az igazság felszabadít, hogy teljes egészében azok legyünk, akiknek Isten megalkotott minket.
Gyakran már olyan ismerősek a hazugságok, amik évek óta a gondolkodásunk részét képezik, hogy fel sem ismerjük, hogy hazugságok. Önbeteljesítő negatív hiedelmekké válnak magunkkal kapcsolatban. Belülről kifelé haladva lerombolnak minket, és a félelem és reménytelenség bénultságában tartanak.
A hazugságok többnyire az értékünkről és a fontosságunkról szólnak, valamint arról, hogy szerintünk mások hogyan látnak minket. A képességeinket és a tehetetlenségünket érintik. Kudarcainkat felhasználva meghatároznak minket. Gyakran szülnek szégyent, ami elszigetel minket és visszatart a közösség élményétől, amire Isten teremtett.
Mi köze mindennek az üres fészekhez? Nagyon is sok! Hazugságaink visszatartanak attól, hogy észrevegyük, mi mindent adhatunk a világnak. Ellopják az örömünket és magányban tartanak.
A bizonytalanság és legyőzöttség érzésében hagynak, képtelenül arra, hogy betöltsük a célunkat. Az ellenség eszközei, aki vissza akar tartani minket, nehogy hatékonyak legyünk a világban.
Hogyan állíthatjuk meg, hogy hallgassunk a hazugságokra és elhiggyük őket? Az igazsággal kell helyettesítenünk őket! Íme néhány gyakori hazugság – szembeállítva Isten ezeket megcáfoló igazságaival. Fotózd le a listát, vagy írd ki egy papírra és tartsd a szemed előtt. Amikor bekúsznak az elmédbe a hazugságok, lesz egy terved, amivel mostantól fogva megváltoztathatod, mit mondasz önmagadnak.
A Sátán h A zugSágA i iSten igA z SágA i
Én erre sosem leszek képes!
Nem vagyok elég jó.
Nem érek semmit.
Csúnya vagyok – kívül-belül.
„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.”
(Filippi 4,13)
Elég jó vagyok, mert a Szentlélek képessé tesz rá.
„Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek.”
(ApCsel 1,8)
Isten drága tulajdona vagyok.
„Téged választott ki az Úr… hogy az ő tulajdon népe légy.”
(5Mózes 14,2b)
Isten remekműve vagyok.
„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.”
(Efezus 2,10)
Örömöm az Úrtól jön.
„Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk.”
Boldog lennék, ha…
(Zsoltárok 126,3)
„Az Úrnak öröme a ti erősségetek.”
(Nehémiás 8,10; Károli)