Kom7 1 20

Tartalom APOSTOLOK CSELEKEDETEI I. Tanúskodás Jeruzsálemben (1:1-6:7) II. Tanúskodás egész Júdeában és Samáriában (6:8-9:31) III. Tanúskodás a föld végső határáig (9:32-28:31)

A RÓMAIAKHOZ ÍRT LEVÉL I. Bevezetés (1:1-17) II. Isten igazsága megnyilvánult az ítéletben (1:18-3:20) III. Isten igazsága kinyilvánul a megigazításban (3:21-5:21) IV. Isten igazsága nyilvánvaló lett a megszentelődésben (6-8. rész) V. Isten igazsága megnyilvánul szuverén döntésében (9-11. rész) VI. Isten igazsága megnyilvánul az átformált életben (12:1-15:13) VII. Befejező intelmek (15:14-16:27)

PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTHUSIAKHOZ I. Bevezetés (1:1-9) II. Megosztottság a gyülekezetben (1:10-4:21) III. Rendellenességek a gyülekezetben (5-6. rész) IV. Nehézségek a gyülekezetben (7-15. rész) V. Befejezés (16:13-24)

PÁL MÁSODIK LEVELE A KORINTHUSIAKHOZ

2 7 26 39

104 112 114 124 136 154 167 177

187 190 191 198 202 238

240

I. Bevezetés (1:1-11) II. Az apostoli szolgálat (1:12-7:16) III. NAGYLELKŰ ADAKOZÁS (8-9. RÉSZ) IV. Buzdítás (10:1-13:10) V. Befejezés (13:11-14)

243 246 265 269 280

PÁL LEVELE A GALATABELIEKHEZ

282

I. Bevezetés (1:1-10) II. Személyes: Pál tekintélyének védelme (1:11 - 2:21) III. TANÍTÁS: A HIT ÁLTALI MEGIGAZULÁS VÉDELME (3-4. RÉSZ) IV. GYAKORLATI: A KERESZTYÉN SZABADSÁG VÉDELME (5:1-6:10) V. Befejezés (6:11-18)

EFÉZUSI LEVÉL I. A gyülekezet elhívása (1-3. rész) II. A gyülekezet életvitele (4-6. rész)

A FILIPPI LEVÉL BEVEZETÉS VÁZLAT I. Bátorítás a keresztyén életre (1:30) II. Példák a keresztyén életre (2:1-30) III. Bátorítások a keresztyén életre (3:1-21) IV. Felhatalmazás a keresztyén életre (4:1-23) I. Hitelvi: Elmélyült élet Krisztusban (1:1-2:7) II. Vitázó: magasabb rendű élet Krisztusban (2:8-23) III. Lelki: belső élet Krisztusban (3:1-17) IV. Gyakorlati: a külső élet Krisztusban (3:18-4:18)

285 287 293 303 310

312 315 336

353 353 354 355 361 368 373 379 389 392 396





APOSTOLOK CSELEKEDETEI Stanley D. Toussaint BEVEZETÉS Az újszövetségi iratok közül az Apostolok cselekedetei egyedülálló írásműként emelkedik ki.

Ez az állítás több tényezőn alapul. Ezek közül az egyik az, hogy a kánoni iratok közül ez az egyetlen, amely a négy evangélium történelmi folytatása. Az Újszövetség egyetlen másik elbeszélése sem folytatja a négy evangélista beszámolóit.

Ez a könyv adja meg Pál legtöbb írásának hátterét. Bruce ezt írja: „Lukácsnak köszönhetjük Pál apostoli tevékenységének összefüggő feljegyzését. Nélküle (az Apostolok cselekedetei nélkül) mérhetetlenül szegényebbek lennénk. Még ezzel együtt is sok minden van Pál leveleiben, amit nem könnyű megértenünk; mennyivel több nehézségünk lenne, ha nem állna rendelkezésünkre az Apostolok cselekedetei!” (F.F. Bruce, Commentary on the Book of Acts, 27. old.)

Az Apostolok cselekedetei információt nyújt a mai keresztyéneknek és betekintést enged az első gyülekezetek életébe. Lukács leírja a feszültséget, az üldözést, a kiábrándultságot, a teológiai nehézségeket és reményeket, melyeket Krisztus frissen megtért menyasszonya átélt.

Milyen nagy hiányt szenvedne a Gyülekezet az Apostolok cselekedetei nélkül!

Ráadásul az Apostolok cselekedetei feljegyzi azt az átmeneti időszakot, amikor Isten zsidó nép által végzett munkáját felváltja a gyülekezet kora. Ebben a 28 részben Jeruzsálemből kiindulva az olvasó is eljut a föld végső határáig.

Mindezek mellett az Apostolok cselekedetei kihívást jelent minden mai keresztyénnek.

Azoknak az első szenteknek a buzgósága, hite, öröme, elkötelezettsége és engedelmessége példa értékű minden hívőnek. Döntő fontosságú, hogy Jézus Krisztus követői olyan közvetlen közelről ismerjék ezt a könyvet, amennyire csak lehet. Amint Rackham állítja: „Nem lehet túlbecsülni az Apostolok cselekedetei jelentőségét” (Richard Belward Rackham, The Acts of the Apostoles, p. xiii ).

A könyv címe. A legkorábbi egyértelmű bizonyíték az „apostolok cselekedetei” nevére egy Marcion-ellenes, Lukács evangéliumához írt előszóban található, mely Kr. u. 150 és 180 között keletkezett. Továbbra is kérdés, hogy miért vagy hogyan kapta ezt a nevet.

Világosan látnunk kell, hogy a „apostolok cselekedetei” nem pontos cím, hiszen a könyv biztos, hogy nem tartalmazza minden apostol minden cselekedetét. Csak Pétert és Pált emeli ki. A nagy apostol, János, csak említésre kerül, de egyetlen szavát sem jegyzi fel. János testvérének, Jakabnak a halálát csupán egy rövid mondat jelzi (ApCsel 12:2).

Sokkal pontosabb címe lehetne ennek a könyvnek ez: Néhány apostol néhány cselekedete.

Ettől függetlenül az „Apostolok Cselekedeteiről írt könyv” mint cím elfogadott volt, és Lukács munkájaként volt ismert.

Péter és Pál csodái Péter ApCsel 3:1-11 Meggyógyított egy születésétől fogva sánta embert.

5:15-16 Péter árnyéka meggyógyította az embereket.

5:17 Sikere iriggyé tette a zsidókat.

8:9-24 Fölé kerekedett Simon mágusnak.

9:36-41 Feltámasztotta Dorkást.



 Pál 14:8-18 Meggyógyított egy születésétől fogva sánta embert.

19:11-12 Páltól eredő kendők és kötények embereket gyógyítottak.

13:45 Sikere iriggyé tette a zsidókat.

13:6-11 Fölé kerekedett Bar-Jézusnak.

20:9-12 Feltámasztotta Eutikuszt.

A könyv célja. A Szentlélek ihletése által biztos, hogy Lukácsnak konkrét célja volt ezzel az írással. Mit akart vele elérni? Másképpen fogalmazva: miért ezt az anyagot választotta ki könyvéhez? Két válasz adható erre a kérdésre.

Egyfelől egyesek azt állítják, hogy a könyv elsődleges célja történelmi; mások szerint viszont apologetikai, vagyis hitvédelmi írás. Mindenki elismeri, hogy vannak benne járulékos elemek, de az a kérdés, hogy mi a fő célja.

Az a nézet, mely szerint az Apostolok cselekedetei Pál apologetikájának bemutatása, alátámasztható azzal a megdöbbentő párhuzam-sorozattal, ahogy Péter és Pál szolgálatát leírja (lásd a „Péter és Pál csodái” c. táblázatot).

Lukács talán azzal a céllal rendezte el anyagát, hogy megvédje Pál apostolságát; biztos, hogy Pál nem volt kisebb Péternél sem erejét, sem tekintélyét illetően. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy háromszor írja le Pál megtérését (9; 22; 26. rész). Igaz, hogy megdöbbentő párhuzamok vonhatók Péter és Pál szolgálata között, ennek ellenére Pál apostolságának igazolása aligha tekinthető a könyv elsődleges céljának. Hogyan szolgálná ezt a célt a hét diakónus kiválasztásának bemutatása, vagy Pál hajótörésnek részletes leírása a 27. részben?

A legtöbben elismerik, hogy az Apostolok cselekedetei bemutatja a keresztyénség általános érvényességét. Az evangélium eljut a samáriaiakhoz, az etióp kincstárnokhoz, Kornéliuszhoz, az antiókhiai pogányokhoz, szegényekhez és gazdagokhoz, iskolázott és iskolázatlan emberekhez, nőkhöz és férfiakhoz, az előkelőkhöz és az alacsony rangúakhoz. E nézet magyarázatot ad a jeruzsálemi apostoli gyűlés hangsúlyozására az ApCsel 15-ben. De megint azt látjuk, hogy a könyv egyes részletei nem illeszthetők könnyen bele ebbe a nézetbe, mint például Mátyás kiválasztása az 1. részben vagy a hét diakónus kiválasztása a 6. részben.

Marad tehát a kérdés: Mi az Apostolok cselekedetei elsődleges célja? F.F. Bruce egyik képviselője azoknak, akik az apologetikai célt tartják elsődlegesnek. Ő ezt írja: „Valójában Lukács egyike az első keresztyén hitvédőknek. Ebben a sajátos apologetikai műfajban, mely a világi hatóságoknak szól a keresztyénség törvénytisztelő jellegének igazolására, kifejezetten úttörő szerepet vállalt.” (Bruce, Acts, 24. old.; vö. F.J. Foakes Jackson és Kirsopp Lake, eds., The Beginning of Christianity, 2. kötet, Prolegomena II: Criticism. Grand Rapids: Baker Book House, 1979, 177-187. old). Sok minden arra utal az Apostolok cselekedeteiben, hogy írásának fő célja a keresztyénség megvédése a római uralkodók előtt.

Az Apostolok cselekedeteiben leírt üldözések mind vallási eredetűek két hely kivételével – Filippi (16. rész) és Efézus (19. rész). Mindkét esetben a helyi érdekszövetségek váltották ki az ellenállást. Minden más esetben az üldözés a zsidóktól eredt.

Ezzel együtt vitatható, hogy elsődlegesen apologetikai célból íródott az Apostolok cselekedetei, mégha sok minden igazolja is ezt a felfogást. Miért került akkor a 27. részbe a hajótörés története? Egyik-másik ellenvetés az apologetikai főcélt illetően a Lukács evangéliumával való szoros kapcsolat. Teljesen világos, hogy a Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei valójában kétrészes munka. Az ApCsel 1:1 elég bizonyíték erre. Ily módon az Apostolok cselekedetei aligha lehet elsődlegesen apologetikai írás, hiszen Lukács evangéliumában nem sok dolog utal erre a szándékra.





Az Apostolok cselekedetei célját illetően a legnépszerűbb felfogás az, amely a történelmi beszámolót tartja elsődlegesnek. E nézet szerint Lukács azzal a céllal írta az Apostolok cselekedeteit, hogy bemutassa az evangélium Jeruzsálemből Júdeába, Samáriába és a föld végső határáig történő elterjedését (1:8). Barclay ezt írja: „Lukács célja a keresztyénség elterjedésének feljegyzése, annak bemutatása, hogy az a vallás, mely Palesztina egyik eldugott sarkában kezdődött, hogyan érte el 30 évvel később Rómát” (William Barclay, The Acts of the Apostoles, ). Ez magyarázatot ad arra, hogy a zsidók között végzett lelki munka hogyan terjedt ki egyre jobban a pogányokra is. Ráadásul ez a nézet beleillik az ApCsel 1:1 történelmi kijelentésébe a Lk 1:1-4-gyel együtt. A Lk 1:1-4 előszava hasonló egy olyan történészéhez, mint Herodotosz, Thuküdidész vagy Polübiusz. Egészen egyértelmű, hogy Lukács mindkét könyvében történelemről ír.

Vajon Lukács csak történész? A Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei történelmi leírás, de ugyanakkor erősen teológiai és különösen eszkatológiai mű. Az Apostolok cselekedetei eszkatológiai kérdéssel kezdődik (1:6) és eszkatológiai szóhasználattal fejeződik be („az Isten országát” 28:31). Ezenkívül hangsúlyozza Isten szuverenitását. Isten Igéje minden szembeszegülés ellenére terjed, és az emberek befogadják. Semmi sem állíthatja meg a keresztyénség növekedését. Az Apostolok cselekedeteinek célját így is megfogalmazhatjuk: Lukács evangéliumával együtt megmagyarázni az Isten országáról szóló tanítás tervszerűen és szuverén módon irányított elterjedését a zsidóktól a pogányokig, Jeruzsálemből Rómába. Lukács evangéliuma arra a kérdésre válaszol, hogy „Ha a keresztyénség az Ószövetségben és a judaizmusban gyökerezik, akkor hogyan lett belőle világvallás?” Az Apostolok cselekedetei Lukács evangéliuma nyomvonalán halad tovább ugyanennek a kérdésnek a megválaszolásában.

A világméretű elterjedés mellett erős hangsúlyt kap az eszkatológia mind Lukács evangéliumában, mind az Apostolok cselekedeteiben. Az „Isten országa” prófétai kifejezés 32-szer szerepel Lukács evangéliumában és 6-szor az Apostolok cselekedeteiben az Isten országára az 1:6-ban és a 20:25-ben tett utalások mellett (vö. 1:3; 8:12; 14:22; 19:8; 28:33, 31). Ezen túlmenően sokszor utal még eszkatológiai eseményekre más szavakkal és közvetve is (1:11; 2:19-21, 34-35; 3:19-25; 6:14; 10:42; 13:23-26, 32-33; 15:15-18; 17:3, 7, 31; 20:2425, 32; 21:28; 23:6; 24:15-17, 21, 25; 26:6-8, 18; 28:20). Nyilvánvalóan kiemelten hangsúlyozza a jelen kor egyházát, de az egyházat úgy is szemléli, mint Isten országának örökösét. Megállapítható tehát, hogy Lukács bemutatja az Isten országáról szóló tanítás átterjedését a zsidókról a pogányokra, Jeruzsálemből Rómába.

Ezt a terjedést Isten tervszerűen és szuverén módon irányította. Vörös fonalként húzódik végig a könyvön Isten szuverenitásának témája. Isten Igéje az erős szembeszegülés ellenére az Úr útmutatása szerint növekedett és terjedt. Tehát Lukácsnak az Apostolok cselekedetei megírásával az volt a célja, hogy megmutatássa, mennyire Isten szándéka volt, hogy bevegye a zsidókból és a pogányokból álló hívők nagy seregét az ezeréves királyságba.

Ha elfogadjuk ezt a meghatározást, az nem zárja ki a korábban említett javaslatokat sem.

Magába foglalja Pétert és Pált mint főszereplőket. Pétert, aki a körülmetélteknek szolgált és Pált, aki a körülmetéletleneknek. Lukács hangsúlyozza az evengélium általános érvényességét mind evangéliumában, mind itt, az Apostolok cselekedeteiben. A könyvben leírt előrehaladó folyamat, melyről az 1:8 beszél, nyilvánvalóan beleillik ebbe a meghatározásba. Mindezek együttesen közrejátszottak abban, hogy megvalósuljon Lukács nagy célja e mű megalkotásával.

Források, amiket Lukács használhatott. A Szentlélek ihletése által valószínű, hogy Lukács sok forrásból merített. Először és elsődlegesen saját, személyes tapasztalataiból. Ez legvilághosabban a többes szám első személyű megfogalmazásokból látszik az Apostolok cselekedeteiben (16:10-40; 20:5-28:31). A második forrás Pál lehetett, akivel Lukács sok időt





töltött együtt. Ez idő alatt kétségtelenül sokat beszélgettek az apostol megtéréséről és szolgálati tapasztalatairól. A források harmadik csoportját azok a tanúk alkották, akikkel Lukács kapcsolatba került (vö. 20:4-5; 21:15-19). Az ApCsel 21:18-19 úgy említi meg Jakabot, mint akivel Lukács találkozott. Jakab tényleg tudott olyan adatokkal szolgálni, melyek teljesen beépülhettek az Apostolok cselekedetei legelső részeibe! Sőt, ezek az első részek arám forrásról is árulkodnak. Amíg Pál két évig házi őrizetben volt Cézáreában (24:27), Lukácsnak volt ideje a kutatásra Palesztinában (Lk 1:2-3). Lukács alapos kutatása és a szemtanúk beszámolója alapján a Lélek útmutatását követve vetette papírra az Apostolok cselekedetei.

A könyv keletkezési ideje. az Apostolok cselekedeteit Jeruzsálem pusztulása (Kr. u. 70) előtt kellett megírni. Különben egy ilyen hatalmas esemény nyilvánvalóan nem maradt volna figyelmen kívül. Ez különösen érvényes a könyv egyik döntő témája kapcsán: Isten a zsidóktól a pogányokhoz fordul, mert a zsidók elutasítják Jézus Krisztust.

Lukács aligha hagyta volna ki, hogy beszámoljon Pál haláláról, melyet a hagyományok Kr. u. 66-68-re tesznek, ha az az Apostolok cselekedetei megírása előtt bekövetkezett volna.

Lukács nem említi Néró keresztyén üldözését sem, mely a nagy római tűzvész után kezdődött Kr. u. 64-ben.

Az Apostolok cselekedeteire való hivatkozás a keresztyénség Néró előtti megvédésére nem sok jelentőséggel bírt a nérói antagonizmus korában. Nem lehetett azzal érvelni, hogy Pállal még a római alacsonyabb rangú tisztek is mindig emberségesen bántak. Abban az időben Nérónak tántoríthatalan elhatározása volt, hogy kipusztítja az egyházat, így az Apostolok cselekedeteiben leírt hitvédelem sem tudta volna eltéríteni ettől a szándékától.

A konzervatív tudósok általában a Kr. u. 60-62-t fogadják el az Apostolok cselekedetei megírási időpontjának. Az írás helye Róma, vagy Cézárea és Róma lehetett. A befejezés időpontjában Pál szabadulása vagy küszöbön állt, vagy már meg is történt.

A könyv vázlata. Ebben a tanulmányban az Apostolok cselekedeteinek vázlata a megírás két kulcsára épül. Az első és legnyilvánvalóbb témamegjelölő igevers az 1:8: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”

A második kulcsot Lukács „továbblépési jelzései” adják, melyek itt is, ott is megtalálhatók a könyvben (vö. 2:47; 6:7; 9:31; 12:24; 16:5; 19:20; 28:30-31). Lukács nem mindig azonos módon jelzi ezeket, ezért véleménykülönbségek vannak a többi továbblépési jelzés helyét illetően (vö. 2:41; 4:31; 5:42; 8:25, 40; stb.). Mindazonáltal ezek a kijelentések vagy nem olyan összefoglaló jellegűek, mint az előzők vagy nem olyan meghatározóak.

E két tényező – Az ApCsel 1:8 kulcsverse és a hét továbblépési jelzés – alkotja a következő vázlat alapját.

VÁZLAT I. TANÚSKODÁS JERUZSÁLEMBEN (1:1-6:7) A. A választottak várakozása (1-2. rész) 1. Bevezetés (1:1-5) 2. Bezárkózás Jeruzsálemben (1:6-26) 3. A gyülekezet kezdete (2. rész)



 1. továbblépési jelzés: „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel” (2:47).

B. A gyülekezet növekedése Jeruzsálemben (3:1-6:7) 1. Ellenállás a gyülekezettel szemben (3:1-4:31) 2. Fegyelmezés az első gyülekezetben (4:32-5:11) 3. A növekvő gyülekezet (5:12-42) 4. szolgálat a gyülekezetben (6:1-7)

2. továbblépési jelzés: „Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben” (6:7).

II. TANÚSKODÁS EGÉSZ JÚDEÁBAN ÉS SAMÁRIÁBAN (6:8-9:31) A. István vértanúsága (6:8-8:1a) 1. István elfogatása (6:8-7:1) 2. István beszéde (7:2-53) István megkövesése (7:54-8:1a) B. Fülöp szolgálata (8:1b-40) 1. Samáriában (8:1b-25) 2. az etióp főember (8:26-40) C. Saul története (9:1-31) 1. Saul megtérése (9:1-19a) 2. Saul konfliktusai (9:19b-31)

3. továbblépési jelzés: „Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt, eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott” (9:31).

III. TANÚSKODÁS A FÖLD VÉGSŐ HATÁRÁIG (9:32-28:31) A. A gyülekezet terjedése Antiókhiában (9:32-12:24) 1. Péter felkészítése , hogy hirdesse az egyetemes evangéliumot (9:32-10:48) 2. Az apostolok előkészítése az egyetemes evangéliumra (11:1-18) 3. Az Antiókhiai Gyülekezet felkészítése az egyetemes evangéliumra (11:19-30) 4. A jeruzsálemi gyülekezet üldözése (12:1-24)

4. továbblépési jelzés: „Az Úr igéje pedig növekedet és terjedt” (12:24).

B. Az egyház terjeszkedése Kis-Ázsiában (12:25-16:5) 1. Barnabás és Saul elhívása és felszentelése (12:25-13:3) 2. A kis-ázsiai körút (13:4-14:28) 3. A jeruzsálemi gyűlés (15:1-35) 4. A kis-ázsiai gyülekezetek megerősítése (15:36-16:5)

5. továbblépési jelzés: „A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban” (16:5).

C. Az egyház terjedése az Égei-tenger mentén (16:6-19:20) 1. A macedóniai küldetés (16:6-10) 2. Viszontagságok Macedóniában (16:11-17:15) 3. Az akhájai misszió (17:16-18:18) 4. A második missziói út összefoglalása (18:19-22)



 5. Efézus meghódítása (18:23-19:20)

6. továbblépési jelzés: „Így az Úr ereje által az Ige hatalmasan terjedt és megerősödött” (19:20).

D. Az egyház terjedése Rómáig (19:21-28:31) 1. A harmadik út befejezése (19:21-21:16) 2. A jeruzsálemi fogság (21:17-22:32) 3. A cézáreai fogság (23:33-26:32)

7. továbblépési jelzés: Pál „fogadta mindazokat, akik felkeresték. Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül” (28:30-31).

KOMMENTÁR I. Tanúskodás Jeruzsálemben (1:1-6:7) A. A választottak várakozása (1-2. rész) 1. BEVEZETÉS (1:1-5)

1:1-2. E könyv első két versében Lukács visszatekint evangéliumára. Teofilus Lukács pártfogója lehetett, aki anyagilag támogatta a Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei megírását. Akárhogy is történt, az biztos, hogy Krisztusban hívő ember volt. Ez a két könyv megerősíti és eligazítja Teofilust és Krisztus egyházát a hitben (vö. Lk 1:1-4).

A kezdettől kifejezés jelzi, hogy az Apostolok cselekedetei folytatja a beszámolót arról a munkáról, amit Krisztus megkezdett a földön. Ő ma is működik és tanít övéin keresztül.

Az Úr mennybemenetelére való utalás az ApCsel 1:2-ben visszatekint a Lk 24:51-re.

Az Úr két parancsot adott, mielőtt visszatért a mennybe: (1) az apostolok maradjanak Jeruzsálemben (ApCsel 1:4; vö. Lk 24:49); (2) El kellett menniük a világba tanúskodni (ApCsel 1:8; Lk 10:4; 24:47). Ezek a megbízások egymásnak ellentmondónak tűnhettek, de sorrendben kellett követniük őket.

1:3. Az Úr feltámadás utáni megjelenései igazolták a feltámadás valóságát. Krisztus sok bizonyítékkal meg is mutatta ezt. A „bizonyíték” (tekmériois) szó csak itt szerepel az ÚSZben és bemutatásos igazolásra utal a tanúkkal történő igazolással ellentétben. Más szóval, a feltámadás igaznak bizonyult a tapintás, látás, érzékelés segítségével (vö. Lk 24:39-40; 1Jn 1:1).

Az Úr feltámadása után negyven napon át megjelent az apostoloknak és beszélgetett velük az Isten országa dolgairól. Mit értettek vajon ezen a kifejezésen? Isten mindig is uralkodott a világ és különösen Izrael felett (Dán 2:47; 4:3, 25-26, 32, 34-37; 5:21; 6:26-27; Zsolt 5:2; 84:3; 89:6-18; 103; stb.). Mégis eljön az az idő, amit sokan ezeréves királyságnak neveznek, amikor Isten látványos módon belép az emberi történelembe, hogy magvalósítsa földi uralmát. Ezt jelenti az „Isten országa” kifejezés (vö. megjegyzések a Mt 3:2; 13:10-16hoz). Igaz, hogy ez a téma sokszor szerepelt Jézus halála előtti prédikálásában és tanításában, mégis jónak látta, hogy tovább beszéljen róla a feltámadása utáni negyvennapos szolgálata során.

1:4. Az Atya ígérete, melyre a Lk 24:49 is utal, egészen nyilvánvalóan a Szentlélek volt (vö. ApCsel 1:5; Ján.14:16; 15:26; 16:7).





1:5. János valóban megjövendölte, hogy az Úr Jézus Szentlélekkel fog keresztelni.

Krisztus nagysága abból is látható volt, hogy János azonosult az emberekkel a vízkeresztség során; Krisztus Jézus a Szentlélekkel fogja magához kötni követőit. A keresztelt szó, mely általában azt jelenti, hogy „belemártott, bemerített”, itt azt a gondolatot is tartalmazza, hogy „egyesített valamivel” (vö. 1Kor 10:1-2). Az Úr ugyanazt a jövendölte meg a Szentlélekkeresztségre vonatkozóan, mint János (Mt 3:11; Mk 1:8; vö. ApCsel 11:16).

2. BEZÁRKÓZÁS JERUZSÁLEMBEN (1:6-26)

A. A mennybemenetel (1:6-11) 1:6. A tanítványok kérdése: Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek? nagyon egyértelmű.

Ez a vers az eredeti szövegben kötőszóval (men oun, „így”) kedődik, ami összeköti a 6. vers gondolatát az 5. verssel. A tanítványok felfogása szerint a Szentlélek kiáradása és a megígért ország eljövetele szorosan egymáshoz kapcsolódott. Ennek így is kellett lennie, hiszen az Ószövetség gyakran párosítja a kettőt (vö. Ézs 32:15-20; 44:3-5; Ezék 39:28-29; Jóel 2:28-3:1; Zak 12:8-10). Amikor a hamarosan bekövetkező Lélekkeresztségről beszélt a tanítványoknak, ebből rögtön azt a következtetést vonták le, hogy küszöbön áll Izrael királyságának helyreállítása (vö. megjegyzések a „helyreállít” szóval kapcsolatban az ApCsel 3:21-nél).

1:7. Egyesek az Úr válaszából azt a következtetést vonják le, hogy az apostoloknak téves felfogásuk volt az Isten országáról. De nem ez volt a helyzet. Krisztus nem vádolta őket ezzel.

Ha az Úr Jézus követőinek helytelen lett volna a szemlélete, akkor itt lett volna az ideje, hogy kiigazítsa őket. Az az igazság, hogy Krisztus tanított egy földi, szó szerinti értelemben vett királyságról (vö. Mt 19:28; Lk 19:11-27; 22:28-30). Az ApCsel 1:3 is azt állítja, hogy az Úr beszélt nekik az Isten országáról. Bizonyára helyes szemlélet alakult ki bennük e királyság jellegéről és jövőbeli megvalósulásáról. Itt (a 7. versben) Jézus az ország eljövetelének időpontjáról beszél. A görög szó az időkre (khronous) alapvetően időszakokra utal, az alkalmak (kairous) esetében egyaránt jelenthet időszakokat és az idő fajtáit (mint pl. „nehéz időket”). Nem a tanítványok dolga volt, hogy tudjanak az idők jellegéről és az adott időpontokról , melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Később további kinyilatkoztatás érkezik ezekkel kapcsolatban (vö. 1Thessz 5:1).

1:8. Ez a vers ellentétes (alla, ellenben) a 7. verssel. Az idők és az alkalmak ismeret helyett az apostolokoknak az volt a dolguk, hogy Krisztus tanúi legyenek a föld végső határáig. Ezt azután kellett tenniük, hogy már természetfeletti módon erőt kaptak a Szentlélek által.

Mit jelenthet az a mondatrész, hogy tanúim lesztek? Vajon ez parancs vagy egy tény kijelentése? Nyelvtanilag a szavak bármelyiket jelenthetik, de a 10:42 miatt (vö 4:20) egyértelműen jövő idejű felszólítás.

A „föld végső határa” feltehetően Rómára vonatkozik, az apostoli kor civilizációjának büszke központjára, mely komoly távolságra volt Jeruzsálemtől (több, mint 2000 km légvonalban).

1:9-11. Ezek a versek leírják az Úr mennybemenetelét, de előre jelzik visszatérését is.

Felhőben fog visszatérni, emberi testben és az emberek szeme láttára (Jel 1:7) az Olajfák hegyére (Zak 14:4) – úgy jön el, amint az apostolok látták őt felmenni.

Krisztus mennybemenetele földi szolgálatának végét jelezte. Ugyanakkor felemelkedett az Atya a jobbjára (ApCsel 2:33-36; 5:30-31; Zsid 1:3; 8:1; 12:2). A mennybemenetel azt is jelentette, hogy Krisztus földi munkáját tanítványai folytatták (ApCsel 1:1-2, 8).





A mennybemenetelnek meg kellett történnie, hogy eljöhessen a megígért Vigasztaló (vö.

Jn 14:16, 26; 15:26; 16:7; ApCsel 2:33-36). A Szentlélek erővel ruházta fel a tanítványokat, amint szolgáltak az evangéliummal, és várták az Isten országát. b. Könyörgés a felső szobában (1:12-14) 1:12-14. Egy szombatnapi járóföld közel egy kilométer volt (vö. 2Móz 16:29; 4Móz 35:5). Az Olajfák hegye ilyen közel van Jeruzsálemhez keleti irányban.

Az apostolok a felső szobában jöttek össze. Nagyobb csoportok általában az emeleten jöttek össze, mert ott nagyobb helyiségek voltak (vö. ApCsel 20:8-9). A földszinten kisebb helyiségek voltak, hogy falaik megtartsák az emeletek súlyát.

Az imádkozás (1:14) a 4. versben említett ígéret várása lehetett. A tanítványok követték Jézus útmutatását (Lk 11:13), de pünkösd után nem nem szükséges a keresztyéneknek imádkozi a Szentlélekért (vö. Róm 8:9).

Az Úr feltámadása nyilvánvalóan Jézus testvéreinek megtéréséhez vezetett (vö. Jn 7:51; 1Kor 15:7). Ha ez így van, akkor ez az egyetlen feljegyzett eset, amikor Jézus feltámadása után megjelent a hitetleneknek is. c. Az apostoli kar kiegészítése (1:15-26) 1:15. Péter, az apostolok vezetője felállt . . . százhúsz ember körében, akik összejöttek Jeruzsálemben. Jézusnak nyilván sokkal több követője volt még (vö. 1Kor 15:6).

1:16-17. Péter utalása az Ószövetségre mutatja, hogy milyen nagy tiszteletben tartotta a Szentírást. A Szentlélek ihlette a Zsoltárokat, és Dávid szája által beszélt. Péter úgy látta, hogy be kellett teljesednie az Írásnak. A „kellett” ige a dei szóból ered, mely logikai vagy isteni szükségszerűségre utal.

IGEHIRDETÉSEK ÉS BESZÉDEK AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEIBEN

Péter

Beszélők Pál Mások

1. Péter 2. Péter 3. Péter 4. Péter

Gamáliel István 5. Péter

Alkalmak és/vagy Hallgatók Júdás utódjának kiválasztása Jelek pünkösd napján A sánta meggyógyítása a templomban A Szanhedrin előtt Krisztus feltámadásának hirdetése miatt A Szanhedrin előtt Péter és mások ügyében A Szanhedrin előtt Istvánt elfogatása után Kornéliusz házánál, hogy ott adja elő az evangéliumot a pogányoknak

Városok Jeruzsálem Jeruzsálem Jeruzsálem

Igehelye k 1:16-22 2:14-36 3:12-26

Jeruzsálem

4:8-12

Jeruzsálem

5:35-39

Jeruzsálem

7:2-53

Cézárea

10:34-43

 6. Péter

7. Péter

 Védőbeszéd a hívőknek a Cézáreai eseményekről 1. Pál Szombati igehirdetés a zsidóknak a zsinagógában 2. Pál és Barnabás A tömeg, mely imádni akarta őket Apostoli gyűlés Jakab Apostoli gyűlés 3. Pál Aténiak az Aeropagoszon Demetriusz Ötvösök, akiket zavart Pál igehirdetése Két hiva- Lázadás Efézusban talnok 4. Pál Efézusi elöljárók 5. Pál Csőcselék, mely megpróbálta megölni Pált 6. Pál Védekezés a Szanhedrin előtt 7. Pál Védekezés Félix előtt 8. Pál Védekezés Fesztusz előtt

Jeruzsálem

9. Pál

Cézárea

10. Pál

11. Pál

Védekezés II. Heródes Agrippa előtt Hajós útitársak a viharban

Bizonyságtétel vezetőknek

11:4-17

A pizidiai 13:16-41 Antiókhiában Lisztra 14:15-17 Jeruzsálem Jeruzsálem Atén Efézus

15:7-11 15:13-21 17:22-31 19:25-27

Efézus

19:35-40

Milétosz Jeruzsálem

20:18-35 22:1-21

Jeruzsálem Cézárea Cézárea

23:1-6 24:10-21 25:8, 1011 26:1-23

Adriai ten-ger 27:21-26 Kréta és Málta közt zsidó Róma 28:17-20, 25-28





Péter azt mondja, hogy Dávid Júdásról prófétált. De mikor beszélt Dávid Iskáriótes Júdásról? Természetesen nem közvetlenül vagy név szerint utalt rá. A Zsoltárok könyvében a Messiást mint eszményi királyt várták; ezért a királyzsoltárok, melyek Izrael Királyáról beszélnek, gyakran Krisztusra utalnak. A királyzsoltár írójának ellenségei ennek megfelelően a Messiás ellenségei lettek. Ily módon a Zsolt 69:25 és 109:8 jövendöl Júdásról, amint azt az ApCsel 1:20 állítja. Mindkettő király- és átokzsoltár (vö. Zsolt 41:9).

1:18-19. Bár maga Júdás nem vásárolt mezőt, közvetetten mégis ez történt. A papok arra haszétználták az árulás pénzét, melyet Júdás iszort a templomban, hogy megvegyék azt Júdás nevében (Mt 27:3-10).

Az ApCsel 1:18-ban leírt beszámoló Júdás erőszakos végéről ellentmondani látszik a Mt 27:5-nek, ami tömören kijelenti, hogy „felakasztotta magát”. Az egyik magyarázat szerint Júdás belső része gyorsan feldagadt és ezért kettészakadt. Egy másik, valószínűbb magyarázat szerint Júdás egy szikla fölött akasztotta fel magát, és elszakadt a kötél vagy eltört a fa ága. Amikor lezuhant a mélységben levő sziklákra, „kettészakadt.”

Az Akeldama arámul Vérmezőt jelent. Ennek a mezőnek a pontos helye ismeretlen, de a hagyomány azt tartja, hogy a Görög Ortodox templom és a Szent Onipriusz kolostor közelében lehetett, ahol a Hinnóm völgye a Kidron völgyével találkozik Jeruzsálemtől délkeletre (lásd a térképet).

1:20. A Zsolt 69:25 és 109:8 idézetével kapcsolatban, melyben Péter Júdásra utalt, lásd az ApCsel 1:16:17-nél olvasható magyarázatot.

LOCATION OF AKELDAMA =AZ AKELDAMA HELYE GORDON'S CALVARY = A GOLGOTA ÉS A SÍRKERT HELYE GORDON SZERINT TRADITIONAL CALVARY = A GOLGOTA ÉS A SÍR HAGYOMÁNYOS HELYE ANTONIA FORTRESS = ANTONIA ERŐD TEMPLE = TEMPLOM HEROD'S PALACE = HERÓDES PALOTÁJA HEROD FAMILY PLACE = HERÓDES CSALÁDI OTTHONA HOME OF CAIAPHAS = KAJAFÁS HÁZA UPPER ROOM = EMELETI TEREM 1:21. Lukács megint (vö. 16. v.) a dei igét használja, melyet ebben az esetben úgy fordítanak, hogy szükséges, logikai vagy isteni szükségszerűségre utalva ezzel. Érdekes, hogy az apostolok helyénvalónak tartották, hogy betöltsék a Júdás miatt támadt űrt, de később, amikor Jakab apostol meghalt (12:2), semmilyen feljegyzést sem találunk arról, hogy kinevezték volna az utódját. Úgy tűnik, azért volt szükséges betölteni Júdás helyét, mert ő elhagyta a számára megígért helyet, melyre a Mt 19:28 utal. Ott az Úr megígérte az apostoloknak, hogy tizenkét királyi trónon ülve fognak uralkodni Izraelen Krisztus országában, amikor visszatér, hogy uralkodjon a földön.(vö. Jel 21:14).





1:22. A feltámadás fontossága látható abból a feltételből, hogy aki átveszi Júdás szerepét, az feltétlenül tanúja kellet hogy legyen . . . a feltámadásnak. Az Úr Jézus feltámadása a keresztyén hit egyik sarokköve (vö. 1Kor 15).

1:23-26. Két ember, József (más néven: Barsabbás és Jusztusz) és Mátyás közül választottak. Az apostolok két dolgot tettek: imádkoztak (elismerve az Úr mindentudását; vö.

Zsolt 139:1-6; Jn 2:25; 4:29) és sorsot vetettek. Valószínű, hogy a két nevet kövekre írták, melyeket egy dobozba tettek. Miután összerázták és kiborították a dobozból a köveket, aszerint döntöttek, hogy melyik kő esik ki először a dobozból, ez volt ui. az Úr választása.

A Bibliában ez az utolsó alkalom, amikor sorsvetésről olvasunk Isten akaratának megismerése céljából. Helyénvaló itt néhány dolgot megjegyezni. Először is, nem erkölcsi kérdésekről volt szó, hanem két ember közül kellett választani, akik egyaránt alkalmasaknak tűntek. Másodszor, ez az eljárás a Péld 16:33-ból eredhetett, mely azt mondja, hogy a sorsvetés eredménye az Úrtól való.

Egyesek szerint Mátyás kiválasztása rossz döntés volt. Szerintük ez a helytelen döntési módszer eredménye, és Pálnak kellett volna betöltenie a Júdás hitehagyása miatt támadt űrt.

De azok, akik szerint helyes volt Mátyás kiválasztása, azzal érvelnek, hogy a Mt 19:28 kijelentése a zsidókra vonatkozik, Pál pedig a pogányok apostola lett (Gal 2:9). Lukács, Pál barátja, elismerte a tizenkettőt mint hivatalos csoportot (ApCsel 2:14; 6:2). Végül az Apostolok cselekedetei sehol sem kifogásolja Mátyás kiválasztását.

3. A GYÜLEKEZET KEZDETE (2. RÉSZ)

a. A Szentlélek eljövetele (2:1-13) 2:1. Pünkösd napját minden évben megünnepelték az első zsengék ünnepe után hét héttel (vagyis 49 nappal). A hetek ünnepének is nevezték (vö. 3Móz 23:15-22). A görög eredetű „pentécoste” név ötvenet jelent, mert az első zsengék ünnepe utáni ötvenedik napon tartották meg (3Móz 23:16).

Nem tudjuk pontosan, hogy hol tartózkodtak Krisztus követői ebben az időben. Lukács egyszerűen ezt írja: mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen. Talán a templom környékén lehettek. Mindenesetre egy „házban” voltak (2:2), ami nem valószínű, hogy magát a templomot jelentené, bár erre is utalhattak úgy, mint házra (vö. 7:47). Ha nem a templomban gyülekeztek össze, akkor a közelében kellett lenniük (vö. 2:6).

2:2-3. A „szélre” és a „tűzre” való utalás fontos szerepet tölt be. A „Lélek” szó (pneuma) kapcsolódik a pnoé kifejezéshez, melyet itt „szélnek” fordítanak. Leheletet is jelent. Mindkét főnév – a „lélek” és a „szél” vagy „lehelet” – a pneó igéből származik: „fújni, lehelni”. A szélrohamhoz hasonló zúgás . . . az égből a Szentlélek erejére mutat, és eljövetele teljességére.

A lángnyelvek Isten jelenlétét ábrázolják. Az Ószövetségben Isten többször is lángok formájában mutatkozott be (1Móz 15:17; 2Móz 3:2-6; 13:21-22; 19:18; 40:38; Mt 3:11; Lk 3:16).

Egyetlen hívő sem volt kivétel ez alól, mert a lángok szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.

2:4. A Szentlélekkel való beteljesedés eltér a Lélekkeresztségtől. A Lélekkeresztség egyszer történik meg minden hívő életében az üdvösségre jutásakor (vö. 11:15-16; Róm 6:3; 1Kor 12:13; Kol 2:12), de a Lélekkel való betöltekezés nemcsak a megtéréskor, hanem számos későbbi alkalommal is megtörténhet (ApCsel 4:8, 31; 6:3, 5; 7:55; 9:17; 13:9, 52).

A Szentlélekkeresztség egyik bizonyítéka volt, hogy különféle nyelveken kezdtek beszélni (heterais glossais; vö. 11:15-16). Ezek kétségtelenül akkor beszélt élő nyelvek voltak; a 2:6, 8-ban használt szó a dialektó, melynek jelentése „nyelv” nem pedig önkívületi





állapotban történő megnyilvánulás. Ez rávilágít arra, hogy mit ért a Biblia nyelveken szóláson a 2; 10; 19. részben és az 1Kor 12-14-ben.

Ez az esemény jelezte a gyülekezet kezdetét. Eddig a pontig várták a gyülekezet megjelenését (Mt 16:18). A Gyülekezet a Lélekkeresztség által alapult meg (1Kor 12:13).

Ezért az első Lélekkeresztségnek a Gyülekezet kezdetét kellett jeleznie. Természetesen az ApCsel 2:1-4 nem állítja, hogy a Lélekkeresztség pünkösdkor történt, de az 1:5 várja a 11:1516 pedig visszautal rá, mint ami pünkösdkor megtörtént. Ezért a Gyülekezet akkor jött létre.

2:5-13. A „diaszpóra” zsidósága (szétszóródás; vö. Jak 1:1; 1Pét 1:1) akkor Jeruzsálemben tatrtózkodott az ünnep miatt. Valószínűleg olyan emberek voltak, akik mind görögül, mind pedig saját nemzeti nyelvükön beszéltek. Teljesen megdöbbentek azt hallva, hogy a galileai zsidók a Földközi-tenger melléki népek nyelvein kezdtek beszélni.

Kérdés, hogy csak a tizenkettő beszélt nyelveken, vagy mind a százhúsz. Több tényező arra utal, hogy csak a tizenkettő: (1) Úgy hívatkoznak rájuk, mint akik Galileából valók (ApCsel 2:7; vö. 1:11-13). (2) Péter előállt a „tizeneggyel” (2:14). (3) Az első vers rejtett alanyaira az előző rész legközelebbi utalásából következtethetünk, ahol az „apostolok” kifejezés szerepel (1:26). De ezzel a szemlélettel az a nehézség, hogy a 2:9-11-ben felsorolt nyelvek száma nagyobb tizenkettőnél. Igaz, hogy egy apostol egymás után több nyelven is beszélhetett. Mégis lehetséges, hogy mind a százhúsz ember beszélt nyelveken. Legtöbbjük Galileából való volt, tehát nevezhették őket galileaiaknak. A tizenkettőre való utalás pedig jelezhette azt, hogy ők voltak a százhúsz vezetői.

Mindezeken a nyelveken az Isten felséges dolgairól beszéltek. Bizonyára Istent dicsőítették, és nem hirdették a bűnbánat üzenetét: az evangéliumot.

A hitetlen zsidók képtelenek voltak megmagyarázni ezt a csodát, és nem tudtak mit kezdeni vele. Egyesek gúnyolódni kezdtek: Édes bortól részegedtek meg. A gleukous szó új, édes borra utal. b. Péter beszéde (2:14-40) Ennek az igehirdetésnek alapjában véve egy témája van: Jézus a Messiás és Úr (36. v.).

Péter beszédét az alábbiak szerint lehet vázolni: I. Mindez egy prófécia beteljesedése (15-21. v.)

A. Védelem (15-21. v.)

B. Magyarázat (15. v.)

II. Jézus a Messiás (22-32. v.)

A. Cselekedetei igazolják, hogy ő a Messiás(22. v.)

B. Feltámadása igazolja, hogy ő a Messiás (23-32. v.)

III. Jézus, a megdicsőült Messiás kitöltötte a Szentlelket (33-36. v.)

IV. Alkalmazás (37-40. v.)

2:14-15. Péter azzal kezdi, hogy kivédi a részegség vádját. A nap harmadik órája volt (reggel kilenc óra, mert a nap reggel 6-kor kezdődött), ami túl korai időpont ahhoz, hogy egy mulató csoport lerészegedjen!

2:16-21. A hívők nem részegek voltak, hanem átélték azt, amiről a Jóel 2 ír. Péter szavaival: Ez az, amiről Jóel . . . prófétált. Nem azt mondja, hogy „ez ahhoz hasonló”. Ez azt jelenti, hogy pünkösdkor beteljesedett, amiről Jóel beszélt. Ám az ApCsel 2:19-20-ban idézett jóeli próféciák még nem teljesedtek be egészen. Ebből az következik, hogy a hátralevő rész Izrael megtérésekor fog beteljesedni. Erről az eshetőségről a 3:19-23 tárgyalásánál lesz részletesebben szó.





2:22. Péter elmondja, hogy Jézus csodáit Isten igazolta előttetek, zsidók előtt (vö. 1Kor 1:22; 14:22).

2:23. Ennek a versnek világos a mondanivalója: Nem véletlen volt a kereszrefeszítés. Ez Isten elhatározott terve (boulé, „terv”) és döntése szerint történt, nem csupán beleegyezésével. Isteni szükségszerűség volt (vö. 4:28). Amikor Péter azt mondta, hogy ti, akkor a zsidókat értette ezen. A pogányok keze által kifejezés az anomon szó fordítása, melynek jelentése: „törvénytelenek”. Mind a pogányok, mind a zsidók felelősek Krisztus haláláért. Az apostolok sokszor a zsidókat vádolták Jézus megfeszítésével (2:23, 36; 3:15; 4:10; 5:30; 7:52; 10:39; 13:28), bár a pogányokat is felelősöknek tartották (2:23; 4:27: vö. Lk 23:24-25).

2:24. Az Úr feltámadása az Apostolok cselekedeteinek egyik alaptanítása (32. v; 3:15, 26; 4:10; 5:30; 10:40; 13:30, 33-34, 37; 17:31; 26:23). Ez egy másik utalás arra, hogy Jézus a Messiás, mivel a halál nem tudta fogva tartani őt (Jn 20:9).

2:25-35. Ezekben az igeversekben négy bizonyíték található az Úr feltámadására és mennybemenetelére: (a) a Zsolt 16;8-11 próféciája, (b) a feltámadás tanúi (32. v.), (c) a pünkösdi természetfeletti események (33. v.) és (d) Dávid sokadik Fiának mennybemenetele (Zsolt 110:1; ApCsel 2:34-35).

A 27. és a 31. versben szereplő halottak birodalma a hadés szó fordítása, amely vagy a sírra utal (Károli), vagy az eltávozott lelkek alvilágára.

Péter mondanivalója az, hogy Dávid, az ősatya és próféta meghalt és eltemették, tehát nem utalhatott önmagára a Zsolt 16:8-11-ben. Ebből következően Krisztusról (a „Messiásról”) és az ő feltámadásáról írt. Az eskü (ApCsel 2:30) a Zsolt 132:11-re tekint vissza (vö. 2Sám 7:15-16). Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten (vö. ApCsel 3:13; Fil 2:9), és emelte fel az Isten jobbjára (vö. ApCsel 5:30-31; Ef 1:20; Kol 3:1; Zsid 1:3; 8:1; 10:12; 12:2; 1Pét 3:22). Ezért volt Jézusnak hatalma arra, hogy elküldje a megígért Szentlelket (ApCsel:1-5, Jn 14:16, 26; 15:26; 16:7), akinek jelenléte nyilvánvaló lett abból, amit láttak („lángnyelvek” ApCsel 2:3) és hallottak („hatalmas szélroham” 2. v.), valamint az apostolok nyelveken szólásából (4, 6, 8, 11. v.).

Ahogy Dávid nem magáról beszélt a Zsolt 16:8-11-ben, úgy a Zsolt 110:1-ben sem önmagára gondolt. Dávid nem támadt fel (ApCsel 2:29, 31) és nem is ment fel a mennybe (34. v.). Az Úr, Jahve-Isten az, aki szólt az én (Dávidé) Uramhoz, aki Krisztus, az Isten Fia. Az Apostolok cselekedeteiben ötször fordul elő, hogy az apostolok közül valakik azt állították, hogy ők a feltámadott Krisztus tanúi (32. v.; 3:15; 5:32; 10:39-41; 13:30-31).

Tudták tehát, hogy miről beszélnek!

2:36. Itt található Péter érvelésének összefoglalása. Az Úr főnév, Krisztusra utal, és valószínűleg Jahvére is. Ugyanez a szó (kyrios) utal Istenre a 21, 34 és 39. versekben (vö. Fil 2:9). Ez meggyőző utalás Krisztus istenségére.

2:37. A 37-40. versek tartalmazzák Péter prédikációjának alkalmazását. A szabaduljatok meg, (katenygésan) „szakasszátok el” (Károli) ige jelentése: „határozottan elvágni, kiszúrni, elhatárolni”. A Szentlélek meggyőző munkája a szívükben hatalmas volt (vö. Jn 16:8-11).

Az emberek kérdésében volt valami kétségbeesés (vö. ApCsel 16:30). Ha a zsidók megfeszítették Messiásukat és most ő felemeltetett, akkor mit tehetnek ezután? Mit tehetnek és mit kell tenniük?

2:38-39. Péter válasza egyértelmű. Először is meg kell térniük. Ez az ige (metanoésate) azt jelenti, hogy „változtassák meg a szemléletüket” vagy „változzon meg a szívük; forduljon meg az életük iránya”. Ez nyilvánvalóan meglátszik a viselkedésükön is, de a hangsúly a gondolkodás vagy szemléletmód megváltoztatásán van. A zsidók elutasították Jézust; most nekik az a dolguk, hogy higgyenek benne. A megtérés újra és újra helyet kapott az apostolok





tanításában az Apostolok cselekedeteiben (38. v.; 3:19; 5:31; 8:22; 11:18; 13:24; 17:30; 19:4; 20:21; 26:20).

A „keresztelkedjetek meg” parancs és ennek a 2:38 második felével való kapcsolatát illetően felmerül egy nehézség. Többféle nézet uralkodik ezzel kapcsolatban: (1) Az egyik szerint mind a megtérés, mind a keresztség a bűnök eltörlésével jár együtt. Eszerint a keresztség nélkülözhetetlen az üdvösséghez. Ezzel a szemléletettel az a baj, hogy a Szentírás máshol úgy beszél a bűnbocsánatról, mint ami egyedül a hit következménye (Jn 3:16, 36; Róm 4:1-17; 11:6; Gal 3:8-9; Ef 2:8-9; stb.). Péter pedig egyedül a hit alapján ígér bűnbocsánatot (ApCsel 5:31; 10:43; 13:38; 26:18).

(2) Egy másik értelmezés így fordítja a 2:38-at: „. . . keresztelkedjetek meg, annak alapján, hogy bocsánatot kaptatok bűneitekre”. Itt az eis prepozíció tárgyesettel áll, mely jelentheti azt, hogy „annak alapján” vagy azt, hogy „abból adódóan”. Ilyen értelemben fordul elő a Mt 3:11; 12:14-ben és a Mk 1:4-ben. Bár lehetséges, hogy ebben a szerkezetben a jelentése „annak alapján, hogy”, de mégsem ez az általános jelentése az eis szónak. Tárgyesetben általában célt vagy irányt jelent.

(3) A harmadik nézet szerint az és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében valójában zárójeles megjegyzés. Több tényező támogatja ezt az értelmezést: (a) Különbség van az egyes és többesszámú igék és főnevek között. A „térjetek meg” ige többesszámú, ugyanúgy a „bűneitek” főnév is a bűneitek bocsánatára kifejezésben (eis afesin tón hamartión hymón). Ezért a „térjetek meg” igének egyeznie kell a bűnbocsánat céljával. Másfelől a „keresztelkedjetek meg” felszólítás az eredetiben egyes számú igealak, amely így elüt a mondat többi részétől.. (b) Ez az elgondolás beleillik Péter ApCsel 10:43-ban tett kijelentésébe, ahol ugyanez a kifejezés – „bűnbocsánatot nyer” (afesin hamartión) – fordul elő. Ott ez egyedül hit által nyerhető el. (c) A Lk 27:47-ben és az ApCsel 5:31-ben ugyanaz a szerző, Lukács azt jelzi, hogy a megtérés bűnbocsánatot eredményez.

A Szentlélek ajándéka Isten ígérete (vö. 1:5, 8; 2:33) azoknak, akik az Úrhoz fordulnak, beleértve a zsidókat és utódaikat, de azokat is, akik távol vannak, vagyis a pogányokat (vö.

Ef 2:13, 17, 19). Az ApCsel 2:38-39 egymás mellé helyezi az üdvösség emberi oldalát („megtérés”) és isteni oldalát (az elhív ige jelentése: „kiválaszt”; vö. Róm 8:28-30).

2:40. Péter szavai ebben a versben visszautalnak a 23. és a 36. versre. Izrael vétkes volt egy borzasztó bűnben; egy-egy zsidó ember, ha megtér, megmenekülhetett Isten ítéletétől abban a nemzedékben (vö. Mt 21:41-44; 22:7; 23:34-24:2). Csatlakozhattak Krisztushoz és Gyülekezetéhez. c. Az első gyülekezet (2:41-47) 2:41. Háromezer hitre jutott ember, megkeresztelkedett, így juttatva kifejezésre Krisztussal való azonosulását. Ezek az emberek rögtön csatlakoztak a hívők közösségéhez.

2:42. Ez az első gyülekezet főleg két dolgot tett. A hívők először is kitartóan részt vettek (proskarterountes, „folyamatosan megmaradtak”; vö. 1:14; 2:46; 6:4; 8:13; 10:7; Róm 12:12; 13:6; Kol 4:2) az apostoli tanításban. Másodsorban megmaradtak a közösségben, azaz a kenyér megtörésében és az imádkozásban. A „közösségben” szó után nem szerepel az „és” kötöszó, ami azt jelzi, hogy a „kenyér megtörése és az imádság” volt a közösség jellemzője.

A kenyér megtörése talán egyaránt jelentette az Úr asztalát és más közös étkezést is (vö.

ApCsel 2:46; 20:7; 1Kor 10:16; 11:23-25; Júd 12).

2:43. Csodák (terata, „bámulatot kiváltó esemény”) és jelek (sémeia „olyan csodák, melyek isteni igazságra mutatnak rá”) hitelesítették az apostolok igazmondását (vö. 2Kor 12:12; Zsid 2:3-4). Az apostolok sok ilyen „csodát és jelet” vittek végbe (ApCsel 4:30; 5:12;





6:8; 8:6, 13; 14:3; 15:12). Krisztus is sok „csodát” és „jelet” tett, sőt „hatalmas dolgokat” is (dynameis, „hatalmas cselekedetek”).

2:44-45. Az ingatlanok eladása és az ezt követő köztulajdon arról árulkodhat, hogy az első gyülekezet várta az Úr hamarosan bekövetkező visszajövetelét, amikor is magalapítja országát. Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért nem folytatták ezt a gyakorlatot. A mindenük közös volt nem a szocializmust vagy a kommunizmust jelezte, mert ez önkéntesen történt (vö. 4:32, 34-35; 5:4). A javakat sem osztották szét egyenlőképpen, hanem szükség szerint.

2:46-47. A 42-47. versben leírt cselekedetek úgy tűnik, hogy kezdték elválasztani a gyülekezetet a hagyományos judaizmustól, annak ellenére, hogy napról napra (vö. 47. v.) állhatatosan (proskarterountes; vö. 42. v.) egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban.

Az Apostolok cselekedetei egyik témája az öröm, hiszen a győztes gyülekezet örömteli közösség. Ez látszik a 46-47. versekben és számos más alkalommal is (5:41; 8:8, 39; 11:23; 12:14; 13:48, 52; 14:17; 15:3, 31; 16:34; 21:17). Közösségükben házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben (vö. 2:42). (A dicsérték szó [ainountes] csak kilencszer fordul elő az ÚSZ-ben, ebből hétszer Lukácsnál (vö. Lk 2:13, 20; 19:37; 24:53; ApCsel 2:47; 3:8-9; Róm 15:11; Jel 19:5).

A hét közül az első továbblépési jelzéssel (vö. ApCsel 6:7; 9:31; 12:24; 16:5; 19:20; 28:30-31) Lukács befejezi az Apostolok cselekedeteinek ezt a szakaszát: minden nap egyre többen lettek az üdvözülők. A gyülekezet rohamosan nőtt már kezdettől fogva!

B. A gyülekezet növekedése Jeruzsálemben (3:1-6:7) 1. ELLENÁLLÁS A GYÜLEKEZETTEL SZEMBEN (3:1-4:31)

a. Az alkalom (3. rész) 3:1. Úgy tűnik, naponta többször is imádkoztak a jeruzsálemi templomban: de. 9-kor, 12-kor, és du. 3-kor. Talán azért szerepel itt a három órás időpont, hogy érthetőbbé tegye a 4:3-at.

3:2. A születése óta sánta embernek reménytelen volt a helyzete. Több, mint negyven éves volt már (4:22). Az emberek napról napra letették a templom . . . kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívnak, hogy koldulhasson. Ez a templomépület keleti kapuja lehetett, mely a pogányok udvarából az asszonyok udvarába vezetett.

3:3-11. Isten természetfeletti módon meggyógyította a béna embert, melyben Péter és János volt az eszköz (7. v.). A korábban béna erre kitörő örömmel reagált (8. v.) és magára vonta a tömeg figyelmét (és félelemmel telve csodálkoztak a történteken). Összefutottak a Salamon csarnokába, a külső udvar keleti oldalán hossszanti irányban végigfutó oszlopcsarnokba (vö. 5:12). Az Apostolok cselekedeteiben még két béna ember meggyógyításáról olvashatunk (9:32-34; 14:8-10).

3:12. Péter látva a tömeget, megragadta az alkalmat, hogy prédikáljon. Tanítása két részből állt: (a) egy magyarázatból (12-16 v.) és (b) egy buzdításból (17-26. v.).

3:13-15. Péter Jézusnak tulajdonította a gyógyító erőt, akit itt Isten Fiának (szolgájának) nevez (vö. 26. v.; 4:27, 30). Ez a kifejezés emlékeztet „Jahve szolgájának” leírásásra az Ézs 42:1; 49:6-7; 52:13; 53:11-ben. Érdekes módon a kiszolgáltatták (paradidómi) ige különböző alakjai kétszer is szerepelnek az Ézs 53:12 görög fordításában, a Septuagintában. Ezt a magára maradt szolgát (vö. Fil 2:6-8) a zsidók őseinek, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene (vö. 1Móz 32:9; 2Móz 3:6, 16; Mt 22:32; Mk 12:26; Lk 20:37; ApCsel 7:32) felemelte (feltámasztotta; vö. Jn 12:23; 17:1; ApCsel 2:33; Fil 2:9; Zsid 1:3-4, 8). Péter szavai pörölycsapásként érték az embereket, amint kiemelt három ellentmondást a viselkedésükben (3:13-15). Először is, mondta, a zsidók Krisztus halálát követelték, amikor Pilátus . . . úgy





döntött, hogy elbocsátja őt. Másodszor, a zsidók megtagadták . . . a Szentet és Igazat, és egy gyilkos szabadonbocsátását követelték. Harmadszor, Izrael megölte . . . az élet fejedelmét. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból. Érdekesek azok a nevek, ahogy Péter Krisztusra utal: „Fiát, (eredetiben »szolgáját«) Jézust”, „a Szentet és Igazat” (vö. Zsid 7:26), „az élet fejedelmét” (vö. Jn 10:10). A harmadik címben erős az irónia: Megölték az élet fejedelmét, de ő életre támadt a halálból! (Jézus feltámadásával kapcsolatban lásd az ApCsel 2:24-nél található megjegyzéseket. A feltámadás tanúival kapcsolatban lásd a 2:32-őt.)

3:16. A Jézus nevébe vetett hitért gyógyult meg ez az ember. A hit sokaknál nyilvánvaló volt, akiket Jézus meggyógyított (pl. Mk 5:34; 10:52; Lk 17:19). A bibliai időkben az ember neve jellemezte az illetőt és tulajdonságait. Az Apostolok cselekedeteiben Lukács legalább 33-szor beszél Jézus nevéről (vö. ApCsel 2:21, 38; 3:6, 16; 4:7, 10, 12, 1718; 5:28, 40-41; stb.)

3:17-18. Itt kezdődik Péter buzdítása. Az emberek elöljáróikkal együtt (vö. Lk 23:13) tudatlanságból cselekedtek (vö. ApCsel 17:30; Ef 4:18; 1Pét 1:14) azaz nem ismerték fel, kicsoda Jézus valójában. Ezért Isten adott még nekik további lehetőséget a megtérésre. Bár tudatlanságukban feszítették meg, Krisztus szenvedése mégis beteljesítette az ószövetségi próféciákat (vö. ApCsel 17:3; 26:23).

3:19-21. Péter, pünkösdi prédikációjához hasonlóan (2:38) itt is a megtérésre hívta fel az embereket. Vajon azt mondta ezzel Péter, hogy ha Izrael megtérne, akkor eljönne Isten országa a földre? Erre igenlően kell válaszolnunk több okból is: (1) Az újjáteremtés kifejezés (3:21) az 1:6-ban szereplő „újra felállítás” kifejezéshez kapcsolódik. Ez a 3:21-ben főnévi alakban szerepel (apokatastaseós), az 1:6-ban pedig igeként (apokathistaneis). Mindkettő kapcsolódik Izrael királyságának helyreállításához (vö. Mt 17:11; Mk 9:12). (2) A helyreállítás fogalma párhuzamos az újjászüléssel, amikor az Isten országában van erről szó (vö. Ézs 65:17; 66:22; Mt 19:28; Róm 8:20-22). (3) A célra utaló tagmondatok eltérőek az ApCsel 3:19-ben és a 20-ban. A 19. versben a hogy kötőszó a határozatlan alakú pros to (egyes kéziratokban: eis to) kifejezés fordítása. Ez egy közeli célra utal. A 19. vers második felében és a 20. vers végén szereplő hogy kötőszavak eltérő szerkezet fordításai (hopós a hozzá kapcsolódó igékkel), és távolabbi célokra utalnak. Ily módon a megtérés közvetlen célja a bűnbocsánat (19a). Aztán ha az egész Izrael megtér, egy második, távolabbi cél, az Isten országának eljövetele fog beteljesedni (a felüdülés ideje . . . Krisztus második eljövetelekor).

(4) Krisztus, a Messiás (20. v.) elküldése az Isten országa eljövetelét is jelenti. (5) Az Ószövetség „ezekről a napokról jövendölt” (24. v.; vö. 21. v.). Az ószövetségi próféták nem a gyülekezetről jövendöltek; számukra ez titok maradt (Róm 16:25; Ef 3:1-6), de a próféták gyakran beszéltek a messiási aranykorról, az ezeréves királyságról.

Az üdvösség és az ezeréves királyság felajánlása egyaránt rámutatott Isten kegyelmére és Izrael hitetlenségére. Egyfelől Isten alkalmat adott a zsidóknak a megtérésre Krisztus feltámadása után. Elvetették a „kereszt előtti” Krisztust, most választhatják a feltámadás utáni Messiást. Másfelől Péter szavai aláhúzzák Izrael elutasítását. Megkapták Jónás jelét, mégsem voltak hajlandók hinni (vö. Lk 16:31). Ez az üzenet nagyon világosan érzékeltette Izrael hitetlenségét.

Egyes magyarázók ellenzik azt a nézetet, hogy Péter itt az Isten országát ajánlotta fel. Ezt az alábbi okokból teszik: (1) Isten tudta, hogy Izrael elutasítja az ajánlatot, ezért ez nem volt törvényes ajánlat. Őszintén hirdette az evangéliumot még annak is, aki nem tartozik a választottak közé. (2) Ez a nézet az Isten eljövendő országával kapcsolatos igazságot áthelyezi a gyülekezet korszakába. Az is igaz, hogy a gyülekezetre vonatkozó igazságok közott volt néhány olyan, amely a gyülekezet pünkösdi megalakulása előtt is megvolt (vö. Mt 16:18; 18:17; Jn 10:16; 14:20). (3) Ez a nézet ultradiszpenzácionalizmushoz vezet. De ez sem feltétlen következmény, ha ezt a felajánlást átmenetnek tekintjük a gyülekezet korszakán belül.





Az Apostolok cselekedeteit összekötő hídnak kell tekintenünk, olyan kapocsnak, mely áthidalja Krisztus földi munkáját és a gyülekezet által végzett munkáját. Összefoglalásul, az ApCsel 3:17-21 rámutat, hogy Izrael megtérésének két célja volt: (1) a zsidó ember számára a bűnök bocsánata, és (2) Izrael mint nemzet számára, hogy Messiása visszatér és uralkodik.

3:22-23. Itt az Ige úgy ábrázolja Jézust, mint az „Újszövetség Mózesét” az 5Móz 18:15-19 fényében (vö. Jn 6:14). Krisztus nem csak szabadítással fog jönni, mint Mózes, hanem ítélkezni is fog, mint Mózes (vö. a 3Móz 23:29-et az 5Móz 18:19-cel; vö. még 4Móz 14:2635).

3:24-25. Péter Mózes után Sámuelt említi következő prófétának (vö. 13:20), ebből világosan látszik, hogy Józsué nem töltötte be az 5Móz 18:15-öt.

A próféták is . . . mind (vö. ApCsel 3:18, 21) így vagy úgy ezekről a napokról írtak vagyis a messiási korról. A zsidók fiai (örökösei) ezeknek a prófétáknak és az ábrahámi szövetségnek (1Móz 12:2-3; 15:18-21; 17:1-8; 22:18) és kötődtek atyáikhoz (pl. Izsákhoz [1Móz 24:41]). A zsidók tehát áldás alatt lehettek, ha Ábrahámhoz hasonlóan hittek volna (vö. Róm 3:28-29; 4:3; Gal 3:6-7). Valójában a föld minden nemzettsége áldott lesz Ábrahám révén (vö. 1Móz 12:3; Róm 4:12, 16; Gal 3:29; Ef 3:6).

3:26. Jézust, Isten szolgáját (vö. 13. v.; 4:27, 30), elsősorban nektek, vagyis a zsidóknak küldte el. Ezt az időrendiséget követik végig az evangéliumok és az Apostolok cselekedetei is (vö. pl. Mt 10:5; ApCsel 13:46); Róm 1:16). Ennek az az oka, hogy az Isten országának eljövetele Izrael válaszától függött és függ ma is (vö. Mt 23:39; Róm 11:26). /******************************* Annás családja ANNÁS Főpap Kr. u. 6-15 között Quirinius, Szíria kormányzója nevezte ki; Valerius Gratus, Júdea prokurátora fosztotta meg hatalmától FIA: ELEÁZÁR főpap Kr. u. 16-17 FIA: JONATÁN (valószínűleg „János” az ApCsel 4.6-ban) főpap Kr. u. 36-37 FIA: TEOFILUS főpap, Kr. u. 37-41 UNOKÁJA: MÁTYÁS főpap, Kr. u. 65-66



 FIA: MÁTYÁS főpap, Kr. u. 42 FIA: ANNÁS főpap, Kr. u. 61 VEJE: KAJAFÁS főpap Kr. u. 18-36. Józsefnek is hívták.

Valerius Gratus nevezte ki.

Vitellius prokurátor váltotta le Szadduceus ********************************

b. A bebörtönzés (4:1-22) 4:1-2. Péter, János és a meggyógyult ember (14. v.) letartóztatásában részt vettek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok. Mivel a templomőrség parancsnoka felelt a templom rendjéért, nem meglepő, hogy a papokkal és a szadduceusokkal együtt félbeszakította Péter és János beszédét, hogy szétoszlassa a tömeget (vö. 3:11).

A papok vallási irányzatukat tekintve főleg szadduceusok voltak (5:17); tehát a fő vádlók szadduceusok voltak. Ezeket az embereket jónéhány dolog megkülönböztette a többiektől: (a) a testi feltámadás valamint az angyalok és a szellemek létezésének tagadása (23:8); (b) hűség a római kormányzathoz; (c) a státusz quo fenntartásának vágya; (d) barátkozás a gazdagok osztályával; és (e) csupán Mózes öt könyvének elfogadása. A szadduceusok nagyon bosszankodtak Péter és János prédikálása miatt, ugyanis ez homlokegyenest ellene mondott a feltámadás szadduceusi tagadásának és megrengette az akkori rendszert is.

4:3. A két apostolt letartóztatták másnapig, mivel már este volt, vagyis késő délután (vö. du. 3 óra a 3:1-ben), vagyis túl késő a tárgyalás lefolytatásához.

4:4. Az Apostolok cselekedetei egyik témája Isten igéjének terjedése az üldözés ellenére.

Mint megállíthatatlan eszme, a keresztyén tanítás ellenállhatatlanul terjedt. Megkötözték ugyan a két vezető apostolt, de Isten Igéjét nem lehetett megkötözni! (Vö. 28:30-31; Fil 1:1214.)

4:5-6. Lukács gondosan leírja a zsidó vezetők jellemzőit és ezzel is aláhúzza ennek a gyűlésnek a pompáját és hatalmát. Egyszerű halászok álltak az ország legmagasabb vezetői előtt! A vezetők, a vének és az írástudók alkották a Szanhedrint, a zsidó legfelső bíróságot is (vö. 15. v.). Annás Kajafás apósa volt. Annás Kr. u. 6-15 között volt főpap, és utána felmentették tisztségéből. Veje, Kajafás, Kr. u. 18-36 között lett főpap. Mégis úgy tűnik, hogy a zsidók továbbra is Annást tartották főpapjuknak, mint papi állami vezetőt. (Lásd az Annás családjáról szóló táblázatot. Vö. megjegyzések a Lk 3:2-nél; a Jn 18:13-nál és az ApCsel 7:1-nél.) Ez a gyűlés vizsgálta meg Jézus ügyét; most – milyen irónikus! – Jézus két kiváló és bátor követőjével találták szembe magukat! Semmit sem tudunk az itt említett Jánosról és Sándorról.

4:7-10. Amikor Pétert és Jánost a Szanhedrin elé vitték és megkérdezték, hogy mi az alapja hatalmuknak, Péter, a szóvivő, megtelt Szentlélekkel (vö. 2:4). Ez már Péter negyedik