Az ószövetségi bevezetés vizsgálata

Előszó a magyar kiadáshoz

A könyv megszületésében hálás köszönettel tartozunk a Project Hungary-nek mely a kiadói jog megszerzésével, és a könyv kiadásának pénzügyi finanszírozásával járult hozzá e nagyszerű mű magyarországi megjelenéséhez. Álljon itt néhány szó arról, hogy kik hozták létre e szervezetet, és miért döntöttek e könyv magyarországi kiadásának támogatása mellett:

A Project Hungary egy nonprofit szervezet, melynek tagjai olyan amerikai és magyar keresztyének, akiknek szívügyük, hogy Krisztus tanítványait egészséges bibliai tanítással építsék. Tudjuk, egyedüli bizonyosságunk Istentől származik, hogy Jézus Krisztus evangéliumának hű tanúi maradhatunk és megőrizhetjük annak eredeti tisztaságát. Ez attól függ, hogy minden egyes nemzedék mennyire képes betölteni azt a feladatát, hogy megerősítse és megvédje a keresztyén Szentírás hiteles kánonjának tévedhetetlenségét. A keresztyéneknek alá kell vetniük magukat a Biblia teljes tekintélyének, mivel a teljes Szentírás Istentől ihletett és Tőle származik, mintha az Ő saját életének lehelete lenne. A Biblia nélkülözhetetlen abban, hogy képessé tegyen minket Isten munkáját végeznünk ebben a világban. A Szentírás az eredeti kézirataiban tévedhetetlen, és a Krisztus Igéjének való engedelmesség nem más, mint Krisztusnak való engedelmesség.

Meg vagyunk győződve, hogy a Szentírásnak a valós keresztyén élet középpontjában kell állnia. Ahhoz, hogy a Szentlélek elvégezhesse teljes és mindent átható munkáját, hogy az emberi szívekbe Krisztus életét ültethesse bele, mindazoknak, akik Krisztushoz vágynak tartozni, Isten Igéjét – az Ó- és az Újszövetséget egyaránt – olvasniuk, hirdetniük, tanulmányozniuk kell és Neki kell, hogy engedelmeskedjenek.

Első ilyen jellegű vállalkozásában a Project Hungary a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvánnyal összefogásban Gleason Archer széles körben elismert „Survey of Old Testament Introduction” c. könyvének kiváló fordítását kínálja a magyar olvasóknak. Dr. Archer, egy kivételes tudományos képzettséggel rendelkező ember, teljes valójában Jézus Krisztus követője. Férj, édesapa, tanár és tudós, aki emberek ezreit segítette abban, hogy hitüket a Bibliára építsék. Az eredetileg angolul megjelent „Sárga Biblia” – ahogy amerikai teológusok nemzedékeken át nevezték – hűségesen védelmezi az Ószövetséget a reménység nélkül maradt modern világ támadásai ellen. Azért imádkozunk, hogy Dr. Archer műve – és ha Isten is úgy akarja, még további könyvek – elősegítsék, hogy a történelmileg keresztyén Magyarországon a Reformációhoz hasonló ébredés indulhasson meg. A magyarok évszázadokon át még legfenyegetőbb ellenségeikkel szemben is hűen kitartottak az Evangélium mellett. Sokat szenvedtek az úgynevezett „felvilágosodott modern korban”. Kultúrájukat és vallásukat megpróbálta elnyomni a hideg és közömbös modern világ. Kívánjuk, hogy Isten még

egyszer megadja, hogy egész Magyarország újra felfedezhesse evangéliumi örökségét és újra meggyújtsa azt a lángot, Isten Igéjének fényét, amely egyedül képes valóban megvilágítani az ember bűn által besötétített szívét. Imádkozunk azért, hogy ez a Szentírás igazságát védelmező mű evangélisták és lelkész-tanítók új generációját erősítse meg abban, hogy Isten örökkévaló igazságát mutassák fel az embereknek.

Michael A. Braun A Project Hungary elnöke www.teologiamagyarul.org

Sajnos az ókori Közel-Kelet rengeteg földrajzi- és személynevének nincsen egyértelműen szabványosított helyesírása, ezért a tulajdonnevek helyesírásánál elsősorban mindig a Bibliában (1991-es protestáns újfordítás) található nevet vettük figyelembe, továbbá az 1993-as Keresztyén Bibliai Lexikont (Kálvin Kiadó, Budapest), illetve Aharoni és Avi Yonah 1999-ben kiadott Bibliai Atlaszát (Szent Pál Akadémia, Budapest).

A héber szavak átírásánál a nemzetközi szabványt vettük figyelembe. A részletes átírási táblázat a 20. oldalon található.

A fordító

Előszó az első kiadáshoz

Az Ószövetségi bevezetés vizsgálata c. könyv – egyszerű és jól használható szövegével –elsősorban azoknak az egyetemi és teológiai hallgatóknak szeretne segítséget nyújtani, akik még nem foglalkoztak ószövetség-kritikával, de lelkipásztorok és más komoly bibliatanulmányozók számára is jó alapot nyújt a téma általános megvitatásához. A szerző – helyszűke miatt – nem törekedett az ebben a tárgyban írt összes legújabb könyv és cikk tárgyalására, hanem inkább az ószövetségi bevezetés elismert szaktekintélyeinek leglényegesebb és legmeghatározóbb nézeteit próbálta meg ismertetni. Az érthetőség kedvéért a legfőbb témák kerülnek csak bemutatásra, mégpedig oly módon, hogy azokat egy kezdő is megérthesse és átgondolhassa.

A könyv következetesen ragaszkodik egy konzervatív vagy evangelikál nézőponthoz. Ezt a szerző nem is tagadja, mivel meggyőződése, hogy csak a Biblia ortodox értelmezése igazolja a bibliai szöveg bizonyságtételét, és csak az ortodox felfogás van igazán összhangban a tárgyhoz tartozó összes lényeges adat által elénk tárt bizonyítékokkal. Ugyanakkor a könyv pártatlanul beszél a liberális vagy neoortodox nézeteket vallók különböző álláspontjairól, elméleteiről. Feltevéseiket és következtetéseiket úgy ismerteti, hogy azokat az olvasó világosan megérthesse, és objektíven megítélhesse.

Előszó a második kiadáshoz

A szerző alapvetően nem változtatott az első kiadás szövegén. Kijavította a nyomdahibákat, és megpróbálta világosabban megmagyarázni a félreérthető kifejezéseket. Bizonyos fejezeteket kiegészített, és akadtak olyan részek is (különösen a 20. fejezetben), melyeket elhagyott, hogy a fontosabb témákat bővebben tudja tárgyalni. Mivel 1963 óta is jelentek meg könyvek az ószövetség-kritika tárgykörében, ezekből is felhasznált néhányat. Köszönet illeti azokat az olvasókat – köztük sok diákot -, akik az első kiadás elolvasása után megtett javaslataikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a második kiadás javított formában jelenhessen meg.

Trinity Evangelical Divinity School Deerfield, Illinois 1973. szeptember

Előszó a harmadik kiadáshoz

Az elmúlt 30 év során az Ószövetségi bevezetés vizsgálata jelentős segítségnek bizonyult bibliatanulmányozók ezrei számára, akiknek az Úr szolgálatára való felkészülésük során arra is szükségük volt, hogy megfelelő ismereteket szerezzenek ahhoz, hogy olyan kérdésekkel is foglalkozzanak, mint az Ószövetség héber-arámi kéziratainak hiteles isteni tekintélye és ihletettsége. Amikor 1965-ben az első kiadás megjelent, senki sem gondolta, hogy a könyvet olyan széles körben és annyi időn át fogják olvasni, ahogyan az történt. 1974-ben – tekintettel a qumráni barlangokból és a Tell-Mardikból egyre növekvő számban előkerülő régészeti leletekre is – időszerűnek tűnt egy második kiadás megjelentetése. Ezt a két kiadást már olasz, portugál, francia, kínai, spanyol, koreai és német nyelvre is lefordították, és a világ minden kontinensén használják lelkészek és hitoktatók képzésében. Egyedül Istené a dicsőség azért, hogy egy ilyen, tudományos munka ennyire népszerűvé válhatott.

Elérkezett az ideje annak, hogy elkészüljön egy harmadik, átdolgozott kiadás. A Bibliát tanulmányozók újabb generációjának szeretnénk elmondani: bizonyítható, hogy a Biblia Isten megbízható és tévedhetetlen Igéje. Hiába próbálják a modern szkeptikusok minden erőfeszítésükkel aláásni az Istentől származó kijelentés hitelességét. Ha valaki az emberiség történetének minden bizonnyal legnagyobb hatású könyvében található adatokat becsületesen, minden részletre kiterjedően megvizsgálja, alkalmazva a törvényes bizonyítékok esetében használatos szabályokat, és kikerülve a humanista szubjektivizmus valamint a körben forgó hibás érvelés útvesztőit, nem juthat más eredményre, mint arra, hogy a Biblia Isten tévedhetetlen kijelentése, és hogy a héber szent iratok valójában a Názáreti Jézusra mutatnak.

Ebben a harmadik kiadásban azért esik több szó a huszadik századi liberális teológia legújabb irányzatairól, hogy az evangelikál szemléletű olvasók megismerjék, kik a legjelentősebb vezető egyéniségei annak a tábornak, amely elvet minden természetfelettit, és hogy milyen mélyen gyökereznek az előítéletek sok olyan emberben, akik egyébként tanult tudósoknak és éppen ezért szavahihetőnek tűnnek. A mű megkísérel rámutatni az Isten Igéjét ért támadásaik alapvető tévedéseire, és megerősíteni az Egyházat abban, hogy a Szentírás isteni eredetű és teljes mértékben megbízható. Számos rajz, térkép és táblázat teszi a könyvet érdekesebbé és könnyebben használhatóvá. Nagy örömünkre szolgál, hogy az első kiadás megjelenése óta hazánkban a legnagyobb konzervatív oktatási intézményekben az evangéliumi tudományos munka látványos fejlődésen ment keresztül. Minden vágyunk, hogy az elkövetkező évtizedekben – amíg az Úr visszajön – az evangélium az egész földön elterjedjen. Őt illeti minden dicsőség azért is, hogy sok ezerre nőtt azoknak a hívő lelkészeknek, misszionáriusoknak, gyülekezeteknek a száma, akik az Ő második eljövetelét készítik elő. Őszinte

alázattal reméljük, hogy az Ószövetségi bevezetés vizsgálata c. mű harmadik kiadása is ezt a szent célt szolgálja majd.

Végül szeretnék köszönetet mondani Dr. Gary Hillnek, a The Discovery Bible főszerkesztőjének a sok bátorításért és segítségért, továbbá a kedves munkatársaknak, akik lehetővé tették, hogy ez a bővített kiadás megszülethessen. Külön köszönet illeti titkárnőmet, Mrs. Vicki Westerhoffot, aki hétről hétre átolvasta a kéziratot, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kitűzött határidőre befejezzem a munkát. Bernie Burke-öt dicséri a könyv szerkesztése és tördelése. A számítógépes fotókat Daniel Hill készítette. A D.I.G.A.R. szakértő Tom Volpert volt. Istennek adok hálát mindannyiukért, hogy ez az új kiadás és a hasznos, új illusztrációk létrejöhettek. Gleason L. Archer 1994. február

A könyvben használt rövidítések

A Codex Alexandrinus

AB

ABH

Archaeology and the Bible, G. A. Barton

Archaeology and Bible History, Joseph P. Free

ALQ Ancient Library of Qumran, F. M. Cross

ANET Ancient Near Eastern Texts, J. B. Pritchard (ed.)

AOT Archaeology and the Old Testament, M. F. Unger

AOOT Ancient Orient and the Old Testament, K. A. Kitchen

AP The Archaeology of Palestine, W. F. Albright

ASOR American School of Oriental Research

ASV American Standard Version B Codex Vaticanus

BA Biblical Archaeologist

BAM Our Bible and the Ancient Manuscripts, Frederic Kenyon

BASOR Bulletin of the American Schools of Oriental Research BDB Brown, Driver, Briggs, Gesenius: Hebrew Lexicon

CBQ Catholic Biblical Quarterly

CD Damaszkuszi Irat (A kairói genizából)

CSS Companion to Scripture Studies, J. E. Steinmueller CT Christianity Today

CVSS

The Christian Review of Science and Scripture, B. Ramm

DJD Discoveries in the Judean Desert of Jordan

DSPS The Dead Sea Psalms Scroll, J. A. Sanders

DSS Dead Sea Scrolls, Millar Burrows

EA Die El-Amarna Tafeln, J. Knudtzon

EBD Encyclopedia of Bible Difficulties, G. L. Archer

EG Wörterbuch der Aegyptischen Sprache

FBM The Five Books of Moses, O. T. Allis

GATE

IBOT

ICC

Grundriss für Alttestamentliche Einleitung, Wilhelm Moeller

Introduction to the Books of the Old Testament, W. O. E. Oesterley és T. H. Robinson

International Critical Commentary

IDB Interpreter’s Dictionary of the Bible

IEJ Israel Exploration Journal

IGOT

ILOT

Introductory Guide to the Old Testament, M. F. Unger

Introduction to the Literature of the Old Testament, S. R. Driver

IOT Introduction to the Old Testament

ISBE International Standard Bible Encyclopedia

JAOS Journal for the Study of the Old Testament

JBL

Journal of Biblical Literature

JNES Journal of Near Eastern Studies

JSS Journal of Semitic Studies

JTC Journal for Theology and Church

KJV King James Version

LAP Light from the Ancient Past, J. Finegan

LXX Az Ószövetség Septuaginta fordítása

MLDSS More Light on the Dead Sea Scrolls, Millar Burrows

MSZ Az Ószövetség masszóréta szövege (héber)

NASB New American Standard Bible

OHH An Outline of Hebrew History, J. B. Payne

OTI Old Testament Introduction, John H. Raven

OTMS Old Testament and Modern Study, H. H. Rowley

PEQ Palestine Exploration Quarterly

POT The Problem of the Old Testament. James Orr

PTR Presbyterian Theological Review

QHBT Qumran and the History of the Biblical Text. F. Cross és S. Talmon

RB Revue Biblique

RQ Revue de Qumran

RSV Revised Standard Version

SAC From the Stone Age to Christianity, W. F. Albright

SIOT Scientific Investigation of the Old Testament, Robert Dick Wilson

SIP Short Introduction to the Pentateuch, G. C. Aalders

SWDS

Scrolls from the Wilderness of the Dead Sea (Smithsonian kiállítás katalógusa, American Schools of Oriental Research, 1965)

TAT Der Text des Alten Testament, E. Würthwein

TOT Text of the Old Testament. E. Würthwein

VAB Vorasiatische Bibliothek

VT Vetus Testamentum

1QS Első qumráni barlang Szerek vagy Közösségi Szabályzat

Héber szavak átírása

Héber betű A betű héber neve A betű nevének átírása A betű nemzetközi átírása

A betű magyar kiejtése(hozzávetőleges) a [l#a* ’ālep ’

nem ejtett, gutturális hangzó b, B tyB@ bêt b, b b g, G lm#G! gimel g, g g d, D tl#D* dālet d, d d h ah@ hē’ h h w ww` wāw w v z /y]z^ zayin z z j tyj@ ħêt ħ ch (erős torokhang) f tyf@ ţêt ţ t y doy yôd y j k, K [K^ kap k, k k l dm#l* lāmed l l m <ym@ mêm m m n /Wn nûn n n s Em#s* sāmek s sz u /y]u^ ‛ayin ‛ nem ejtett, gutturális hangzó p, P aP@ pē’ p, p f, p x yd@x* şādē ş c q [oq qôp q k r vyr} rêš r r c /yc! śîn ś sz v /yv! šîn š s t, T wT* tāw t, t t jt^P^ pataħ a a logs= segôl e e qr\yj! ħîreq i i JWBq! qibbuş u u [Wfj* Jm#q* qāmeş ħāţûp o o Jm#q* qāmeş ā á yr}x@ şērê ē é

y lodG* yr}x@ şērê gādôl ê é y lodG qr\yj! ħîreq gādôl î í W qr\Wv šûreq û ú o — ))– <l#oj ħôlem ô (ō) ó jt^P-[f@j* ħāţēp-pataħ ă a-á logs=-[f@j* ħāţēp-segôl ĕ e-é Jm#q*-[f@j* ħāţēp-qāmeş ŏ o aw`v= šewā’ e ö

Forrás: Weingreen, J., A Practical Grammar for Classical Hebrew. Clarandon Press: Oxford, 1985. Gesenius, W. – Kautzsch, E. – Bergstrasser, G., Hebraische Grammatik. Georg Olms Verlag: Darmstadt, 1985. Lambert, M., Traite de Grammaire Hebraique. Presses Universitaires de France: Paris, 1946.

1. Bevezetés

A szent Biblia más, mint a világ összes többi könyve. Ez az egyetlen könyv, mely úgy mutatkozik be, mint az egyetlen igaz Istennek az embert az üdvösségre segítő írott kijelentése, és amely számos, tévedhetetlen bizonyítékkal igazolja isteni ihletettségét. Jóllehet több más vallási irat is, mint pl. a muzulmánok Koránja állítja, hogy Isten saját szavait tartalmazza, valójában azonban sehol nem találunk bennük olyan önigazoló bizonyítékokat, mint a Bibliában (pl. a beteljesedett próféciák). Mivel a Biblia Istennek az emberre vonatkozó szent akaratát tartalmazza, nagyon fontos, hogy pontosan megértsük a benne található kijelentéseket. Semmiképpen sem célravezető úgy magyarázni a Szentírás szavait, mintha olyan, ma élő és mai nyelveket beszélő embereknek írták volna, akiknek huszadik századi problémákkal kell szembenézniük. Természetesen a Biblia ma is Isten üzenetét közvetíti, és ugyanolyan fontos napjainkban is, mint amilyen volt a zsidók számára az ókorban. Az üzenet azonban óhéberül íródott le, és mindenekelőtt egy régmúlt kor embereihez szólt, akiknek saját koruk eseményeivel és kihívásaival kellett szembenézniük. Nem értelmezhetjük helyesen az ősi isteni kijelentésekben fellelhető, változhatatlan alapelveket, ha először nem veszszük számba azokat a gondokat és problémákat, melyek Isten népe előtt tornyosultak abban az időben, amikor Isten szólt hozzájuk.

A b I bl IA céljA

A Szent Biblia – mint egy rendelkezés-gyűjtemény – közvetlenül attól az Alkotótól származik, aki először kigondolta, majd létrehozta az emberi nemzetséget. Ha valaki valamilyen gépet, szerkezetet vásárol, először gondosan tanulmányoznia kell a használati utasításban, hogy hogyan kell a gépet összeszerelni és beindítani, mert különben az nem fog működni, sőt szerencsétlenséget is okozhat. Ugyanígy az embernek is, aki - az összes szellemi és fizikai adottságával együtt – egy csodálatosan megalkotott teremtmény, szüksége van egy könyvre, melynek tekintélye van, és olyan kérdésekre ad választ, hogy pl. Mi végre vagyunk itt a földön? Mi különböztet meg minket más fajoktól? Mi az emberi lét értelme?

Az utóbbi kérdésre alapvetően két lehetséges válasz adható. Erről a Genesis 3. fejezetében olvasunk. Ádám és Éva itt még boldog közösségben éltek Istennel, aki a saját gyermekeinek teremtette őket: odaszánták magukat Isten szolgálatára, elkötelezték magukat az Ő dicsőségéért; élvezték a tökéletes biztonságot és bőséget. Életük határozott és világos célja az volt, hogy mindörökké Istent dicsőítsék és benne gyönyörködjenek. Mivel azonban szabad akarattal rendelkező erkölcsi lények is voltak, szembesülniük kellett egy másik életcéllal is, melyet a Sátán kígyó alakú követe oly meggyőzően

tárt eléjük. Azt sugalmazta nekik, hogy Isten nem őszintén, nem saját magukért szereti őket. Azért tiltotta el őket a jó és gonosz tudásának a fájától, hogy kihasználhassa őket. Az a vád is elhangzott, hogy az Úr megfosztotta őket attól az alapvető joguktól, hogy azt tegyék, amit saját érdekük megkíván, és azt követeljék, ami jár nekik. A Sátán olyan életet kínált, ahol az ember élhet saját magának, keresheti a saját boldogságát, és felkapaszkodhat a jó és a gonosz isteni tudásának a szintjére. Amikor Éva a saját életére nézve elfogadta ezt az énközpontú alapelvet, sőt Ádámot is rávette, hogy együtt szálljanak szembe Istennel és az Ő szent akaratával, akkor – a bűneset után - az Isten és az ember közötti szeretetkapcsolat megszakadt és gyökeresen megváltozott. Ádámot és Évát, akik hiába próbáltak elrejtőzni a bokrok között a Teremtő tekintete elől, Istennek kellett megkeresnie, majd beismerésre és megbánásra segítenie. Ezután következett az Édenből való kiűzetés, amikor az ember egy kegyetlen külvilágba került, ahol kemény munka és szenvedés várt rá. A Sátán győzelmét azonban Isten ellensúlyozni tudta a megváltás meghirdetésével: az 1Móz 3:15-ben jelentette ki – először Évának –, hogy eljön a nap, amikor az asszony messiási leszármazottja széttapossa a sátáni kígyó fejét, és tökéletesen eleget tesz az ő bűneikért az áldozati oltáron. A bőrök, melyek az első emberpár testét takarták, leölt állatoktól származtak, és Ábel későbbi bárányáldozata is az oltáron világosan utal arra, hogy Ádám családja hitte és várta a megváltást, amit az Úr Jézus vitt véghez értük és hívő leszármazottaikért a Kálvária hegyén.

A modern tudományos kutatás elvetheti ugyan a Genesisnek ezt a leírását mint gyerekes mítoszt, de a tény attól még tény marad: az emberi nemzetség minden tagjának választania kell az Éva elé tárt két lehetőség közül. Vagy igaz az, hogy Isten minket, embereket arra teremtett, hogy szeretetközösségben Ővele az Ő dicsőségére éljünk, vagy nem, és akkor félretéve Istent, a saját énünket helyezzük mindenek fölé mint a legnagyobb értéket. Más logikus választási lehetőségünk nincs. Ezért ha valaki másokért vagy a társadalomért vagy az egész emberiségért szánja is oda magát, ennek az odaszánásnak csak akkor van értéke és értelme, ha úgy tekintünk az emberi fajra mint Isten gyermekeire. Amint elutasítjuk a Biblia tekintélyét és szavahihetőségét, elveszítjük azt a szilárd alapot, amelyre hivatkozva egyáltalán beszélhetünk az emberi lények értékéről. Azok, akik magukat fölébe helyezik Istennek, és az univerzum legfontosabb személyiségének gondolják magukat, az erkölcsi beszámíthatatlanság bűnébe esnek, és számukra a Szent Biblia, a Rendeletek Könyve teljességgel elveszti jelentőségét.

Itt kell megjegyeznünk, hogy a modern értelmiség, akik azt állítják, hogy a prófétáknál, apostoloknál, sőt magánál az Úr Jézusnál is jobban tudják, mi az élet értelme (vagyis önmagukba helyezik a hitüket), nagyon visszás, fideista1 álláspontra helyezkednek. Velük szemben ott áll a Szentírás a számos beteljesedett próféciával, melyek meg-

1) A fideizmus olyan episztemológiai irányzat, amely kétségbe vonja a racionális eljárásokat, és a végső valóság intuitív módon való megértésére helyezi a hangsúlyt, szembefordulva ezzel a század eleji keresztény filozófia és az egyházatyák hagyományos, racionális Újszövetség-megközelítésével. Gyakorlatilag a fideizmus, mint a neve is mutatja, a hitet mindenképpen a tudomány elé helyezi. (a ford. megj.)

haladják az emberi képességeket. Egyikünk sem tudhatja pontosan, mit hoz a jövő; ma még a holnapi események is rejtve vannak előlünk. A Bibliában viszont bőven olvasunk olyan rövid és hosszú távú prófétai jövendöléseket, melyeket Isten ihletése nélkül ember nem tudhatott előre. Ezekből a jövendölésekből egy válogatás található az első exkurzusban, a könyv végén. A bizonyítékok annyira világosak és vitathatatlanok, hogy egyetlen gondolkodó sem állíthatja azt magáról, hogy intellektuálisan megbízható, ha elutasítja a Szent Biblia isteni ihletettségét.

A bevezetés jelentés Köre

Az Ószövetségi bevezetés az ókori világnak az a rendszerezett tanulmányozása, melynek a segítségével a Biblia első harminckilenc könyvét helyesen értelmezhetjük. Azokkal a nyelvekkel, szokásokkal, történelmi helyzettel, személyekkel, helyekkel és eseményekkel foglalkozik, amelyekre a Biblia különböző könyveiben találhatunk utalásokat. Tágabb értelemben vizsgálódása az alábbi területekre is kiterjed:

1. Az Ószövetség eredeti nyelvei - a héber és az arámi -, valamint azok a sémi nyelvek (arab, asszír, föníciai, ugariti és szír), melyek segítenek megérteni a bibliai szövegben használt szavak jelentését.

2. A zsidó nép és a velük kapcsolatban állt környező népek történelme.

3. A nem zsidó népeknek vallása és kultúrája, ahogyan azt az ókori pogány írók és a modern régészeti leletek elénk tárják.

4. A Biblia könyveinek szerzősége, hiszen az, hogy ki írta az adott könyvet, döntő jelentőségű a könyv jelentésének és megbízhatóságának a szempontjából.

5. A könyvek keletkezésének dátuma, vagy legalábbis megközelítő időpontja, mivel ezekből sokszor következtethetünk arra, hogy milyen kérdések foglalkoztatták Isten népét akkor, amikor Isten beszélt hozzájuk.

6. A korabeli történelmi helyzet és az akkori problémák, amelyekkel az ihletett szerzők, azaz Isten képviselői foglalkoztak.

7. Az egyes könyvek eredeti szövege, még mielőtt az elírások vagy egyéb másolási hibák, melyek a ránk maradt szöveg részeivé váltak, belekerültek volna (szövegkritika).

8. A szöveg egysége, azaz annak a vizsgálata, hogy az egyes könyveket teljes egészében a megjelölt szerzők írták-e, vagy pedig mások írásai is megtalálhatóak bennük.

9. A szövegmásolás története, azaz, hogy a különböző kéziratcsaládokon belül az egyes könyveket hogyan írták le és adták tovább, illetve hogyan fordították le azoknak a népeknek az ősi nyelveire, akikhez a judaizmus és a keresztyénség a következő századokban eljutott. Ez a folyamat egészen addig tartott, amíg végre maga a héber szöveg (és a számos, különböző görög, latin, szír, stb. fordítás) a nyomtatás feltalálása után nyomtatott formába került.

A bevezetés fent megjelölt első három kutatási területével rendszerint önálló nyelvi és történelmi kurzusok foglalkoznak; az Ószövetségi bevezetés mint akadémiai tantárgy csak az utolsó hat területre összpontosít. Az Ószövetségi bevezetésen belül beszélünk továbbá általános bevezetésről és részletes bevezetésről.

Az általános bevezetés a szöveget vizsgálja (foglalkozik az eredeti nyelvvel és annak első fordításaival is). Egyúttal megpróbál a kánonnal kapcsolatban olyan kérdésekre választ találni, hogy mely könyvek hitelesek, azaz valóban ihletettek, és hogy megközelítőleg mikor fogadta el Isten népe azokat ihletett könyveknek. Elemzi a kánon eredetét, tartalmát, a benne szereplő könyvek elrendezését és fennmaradásának körülményeit. Mivel a Pentateuchos (Mózes öt könyve) keletkezési dátumának és szerzőségének a kérdése szorosan összefügg a kánonelmélettel, legtöbbször az általános bevezetés tárgyalja azt.

A részletes bevezetés az Ószövetség könyveit egyenként vizsgálja, foglalkozik a szerzőség kérdésével, a keletkezés dátumával, az adott könyv céljával és egységével. Ritkább esetben kitér az adott könyv általános felépítésére és fő üzenetére, bár a tartalom részletes ismertetése inkább egy bibliaismereti kurzus tárgykörébe tartozik.

A z Ó szövetség és A z Ú jszövetség v I szonyA Az újszövetségi szerzők egységes egésznek tartották az Ószövetséget (a Törvényt és a Prófétákat) mint ami teljes egészében Isten alkotása (a Szentírás), és hitték, hogy bár emberek közreműködésével jött létre, a szerzők Isten tévedhetetlen vezetése alatt az Ő igazságát írták le (vö. Gal 3:8; 2Pét 1:20). Az ihletett apostolok a héber Szentírás isteni szerzőjének a szándékát tartották fontosnak; az emberi szerző szándéka másodrendű volt. Előfordulhatott az is, hogy az ószövetségi prófécia emberi szerzője nem teljesen értette azt, amit leírt, szavai mégis az őt ihlető isteni Szerző szándékát fejezték ki (l. 1Pét 1:10-11). Az Újszövetség írói a héber Szentírást egyetlen bizonyságtételként kezelték, amely Jézus Krisztusra, a tökéletes Emberre mutat, aki betöltötte a Törvényt, aki a kultikus előírások Áldozata és Főpapja, a próféták által megjövendölt Próféta, Pap és Király, valamint a költői könyvekben leírt Szerelmes. Az újszövetségi szerzők még az Ószövetségben feljegyzett történelmi eseményeknek is prófétai jelentést tulajdonítottak. Így számukra a vörös-tengeri átkelés a keresztségre mutatott (1Kor 10:12); a Józsué által meghódított Kánaán annak a lelki nyugalomnak volt az előképe, melybe a keresztyének hit által mennek be (Zsid 3-4); Izráel kihívása Egyiptomból pedig Jézus gyermekkorának eseményeit vetítette előre (Mt 2:15). Az Ószövetség tehát tulajdonképpen felkészülés volt mindarra, ami az Újszövetségben beteljesedett. Az Ószövetség a mag és a növény, az Újszövetség pedig a dicsőséges gyümölcs. Mivel a Názáreti Jézus mindazt beteljesítette, amit az Ószövetség előre kijelentett, életének és cselekedeteinek abszolút, támadhatatlan tekintélye volt, ezért Ő nem csak egy egyszerű vallási tanító, mint annyian mások. Ezzel magyarázhatjuk a Krisztus evangéliumának isteni érvényességét is, ami megkülönbözteti minden más, emberek által alapított vallástól. Az Ószövetség azt mutatja meg, hogy Jézus és az Ő

A sémi nyelvek osztályozása (földrajzi elhelyezkedésük szerint) kelet-sémi dél-sémi északnyugat-sémi Elsődleges nyelvek akkád arab kánaáni arámi Dialektusok babiloni észak-arab eblai óarámi asszír dél-arab ugariti bibliai arámi mineus föníciai birodalmi arámi hadramauti héber nabateus qatabán ammóni szír etióp móábi amhara

Egyháza az isteni szándék gondviselésszerű beteljesülése volt; az Újszövetség pedig bebizonyítja, hogy a héber Szentírás egyetlen összefüggő, egységes rendszert alkot, egyetlen hatalmas témára összpontosít, és egyetlen üdvtervet ábrázol ki.

A sém I nyelvcsA lád Ahogyan a görög nyelv rányomta bélyegét az újszövetségi kinyilatkoztatásra és üzenetének továbbadásához használt kifejezésekre, ugyanúgy a héber nyelv szellemisége is meghatározta az ószövetségi üzenetet. Nagy különbség volt, hogy míg a görögben az időviszonyok pontos meghatározása volt a fontos, addig a héber a fő hangsúlyt a cselekvés módjára, nem pedig az idejére fektette. Ahhoz, hogy az ószövetségi kijelentést megfelelően tudjuk értelmezni, tökéletesen értenünk kell a héber igeragozásnak és általában a héber mondattannak ezt a különös jellemvonását, máskülönben az eredmény félreértés és a Szentírás helytelen értelmezése lesz.

Ezek a nyelvtani és mondattani sajátosságok nemcsak a héber nyelvet, hanem a többi sémi nyelvet is nagymértékben jellemezték, ezért fontos vizsgálni a rokon nyelveket, mert segítségünkre lehetnek a héber szóhasználat megértésében. Sőt, a szókészlet vizsgálatánál elengedhetetlen az összehasonlító sémi nyelvészet. Sokszor megtörténik, hogy egy szó a héber Bibliában csak egyszer vagy kétszer fordul elő, viszont több rokon nyelvben elég gyakori; ilyenkor az összehasonlítás után meglehetősen nagy pontossággal megállapítható a szó jelentése.

A sémi nyelveket hagyományosan az őket beszélő népek földrajzi elhelyezkedése alapján északi, déli, keleti és nyugati csoportokra osztják. A kelet-sémi nyelvek csoportjába egy nyelv tartozik: az akkád, melynek két, némileg eltérő dialektusa van: a babiloni és az asszír. A dél-sémi nyelvekhez tartozik az arab (észak-arab, klasszikus arab, irodalmi arab és dél-arab, melynek további al-dialektusai a szábeus, mineus, qatabán és hadramauti) valamint az etióp (vagy geéz), illetve modern változata, az amhara. Az északnyugat-sémi nyelvek a kánaáni és az arámi dialektust is magukba foglalják: ez utóbbinak létezik keleti és nyugati ága (a keleti ág a keresztény kori szír nyelv alapja, a nyugati pedig a Dániel és Ezsdrás könyvében található bibliai arámié). A nyugat-sémi nyelvek (melyeket korunk tudósai gyakran az arámival együtt az északnyugat-sémi nyelvek csoportjába sorolnak) az ugariti, a föníciai és kánaáni nyelvekből állnak (ez utóbbi dialektusa a héber és a moábi).

Meg kell jegyeznünk, hogy a nemrég, Tell-Mardikban felfedezett eblai nyelv szókészlete alapján alapvetően kánaáni nyelvnek tűnik, morfológiája azonban tartalmaz kelet-sémi vonásokat. A Kr. e. 24. századból származik, így olyan régi, mint az agadei I. Szargon akkád nyelve. Az eblai felfedezéseket részletesebben tárgyaljuk a 2. exkurzusban.

A nem sémi nyelvek, melyek számos kifejezést kölcsönöztek a hébernek, a következők: (1) Egyiptom alapvetően hámi nyelve (a Nílus völgyét benépesítő hámi lakosság nyelvét befolyásolták különböző sémi hatások); (2) a sumér nyelv, annak a korábbi, nem sémi népnek az agglutináló nyelve, akik a babilóniaiak előtt elfoglalták és civilizálták Alsó-Mezopotámiát; és (3) az indo-iráni perzsa, amellyel a fogság utáni könyvekben, Dánielnél és Ezsdrásnál találkozunk, és amely a görög távoli rokona. Ezek a nyelvek kis százalékban mind befolyásolták a bibliai héber nyelv szókincsét.

2. Az Ószövetség ihletettsége

Mielőtt az Ószövetséget mélyrehatóbban tanulmányoznánk, célszerű tisztázni azt az alapkérdést, hogy miféle könyvről is van szó. Ha sok más vallás alapját képező irathoz hasonlóan csak az emberi géniusz terméke, akkor a benne foglalt adatokat egy sajátos módon kell kezelnünk. Ebben az esetben ezeket a szent iratokat tisztán irodalmi szempontból kell vizsgálni, és természetes magyarázatot kell találni minden természetfelettinek tűnő jelenségre (pl. a beteljesedett próféciákra). Ha azonban az Ószövetség harminckilenc könyvét Isten ihlette, és Ő emberi eszközöket használt fel, hogy feljegyezzék az Ő kijelentett igazságát, akkor az adatokat teljesen másképpen kell kezelni. Akkor tulajdonképpen mindent, ami az isteni ihletésre jellemző igazság és pontosság mércéjével összeegyeztethetetlennek tűnik, gondosan elemeznünk kell, hogy a látszólagos ellentmondásokat kielégítően feloldhassuk. Ily módon a vizsgálat egész folyamatát alapvetően meghatározza, hogy miből indulunk ki.1

A b I bl IA egyedüláll Ó I hletettségéne K b I zonyíté KA Könyvünk nem fogja a keresztyén bizonyítékokat részletesen tárgyalni, mivel ez az apologetika tárgykörébe tartozik. Viszont ez a megfelelő hely ahhoz, hogy még ha érintőlegesen is, de átgondoljuk, hogy miért ésszerű és célravezető abból kiindulni, hogy az Ószövetség isteni ihletettségű könyvek gyűjteménye.

Először is, szembetűnő, mennyire egységes a harminckilenc könyvből álló teljes ószövetségi gyűjtemény, ami arról tanúskodik, hogy az Ószövetség könyvei között, melyeket különböző évszázadokban írtak, szerves kapcsolat van. Megdöbbentő, hogy a könyvek célja és tárgya egy és ugyanaz, ami a leglogikusabban azzal magyarázható, hogy minden könyv egyetlen elmének, mégpedig az isteni Szerző elméjének az alkotása.2 (Az egyik klasszikus fejtegetés, ami a Szentírást ebből a szempontból vizsgálja,

1) Természetesen van egy harmadik lehetőség is: Isten dönthetett úgy, hogy az Ő igazságát egy nem tökéletes kijelentésben adja elénk, amiben az igazság keveredik a tévedéssel. Ebben az esetben viszont a kijelentésnek semmi hasznát nem vehetnénk, nem beszélve arról, hogy tévedhetetlen emberi ítélőképességre lenne szükség ahhoz, hogy el lehessen dönteni, mi az igazság és mi a tévedés. Lásd Az eredeti kéziratok tévedhetetlensége c. részt ebben a fejezetben.

2) Természetesen az ószövetségi iratokat mesterségesen szét is lehet darabolni, hogy a különböző források és különböző szerzők teóriáját igazolni lehessen. Az, aki ilyen elméleteket vall, nem tartja szükségesnek, hogy a szövegeket az általános szövegkörnyezet és a történelmi háttér figyelembe vételével magyarázza; az ilyen ember mindig ügyesen ki tudja forgatni az egyes magyarázatokat és a források között ellentmondásokat és össze nem egyeztethető dolgokat talál. Bármilyen műben fel tud fedezni egymásnak ellentmondó állításokat és következetlenségeket, ami egy előítéletektől mentes olvasóban, aki egyszerűen azért olvassa a könyvet, hogy megértse, fel sem merülne. De még ha valaki doktrinér alapon darabolja is szét az iratokat, be kell

John Orr Problem of the Old Testament [POT] c. könyvének 2. fejezetében található. Annak ellenére, hogy könyvét 1907-ben jelentette meg /Scribner, New York/, Orr érvelését a mai napig nem sikerült megcáfolni.)

Másodszor, a világvallások közül csak a zsidó-keresztyén vallás ajánl egy logikailag igazolható episztemológiát (a vallásos ismeret tudománya). A vallás egész területén, kivéve a Bibliát, a négyezer éves emberi vizsgálódás és filozófiai kutatás végeredménye reménytelen vita és zűrzavar lett. Néhány elméleti tudós egy olyan etikai rendszer és ködös teizmus felállítását szorgalmazta, amit ők világvallásnak neveznek. A tény azonban akkor is tény marad: a keresztyénség, a judaizmus, a hinduizmus, a buddhizmus és az iszlám között feszülő ellentétek ma is ugyanolyan élesek, jóllehet ma rendszerint enyhébb módszerekkel folyik a propaganda és a vallás megóvása, mint régen. Arra a kérdésre azonban, hogy „Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” a különböző vallások még mindig különböző választ adnak.

Nézzük, mi a helyzet az orvostudomány és más tudományok terén. Ami a kémia és fizika alaptörvényeit illeti, a sok évszázados kísérletezés és kutatás a civilizált népek közötti általános megegyezéshez vezetett. Az új adatok megjelenése persze szükségessé teszi a tudósok által évről évre megjelentetett elméletek és végkövetkeztetések folyamatos revízióját; mindent egybevetve azonban elmondható, hogy a lényeges kérdésekben az egész tudományos világ megegyezik.

A vallás esetében viszont, ami az emberiség legfontosabb kérdéseivel foglalkozik, semmiféle konszenzusról nem beszélhetünk. Gyakran előfordul, hogy két testvérnek, akiket ugyanúgy neveltek, egyformán iskoláztattak, és azonos intelligenciaszinten vannak, homlokegyenest eltérő vallási meggyőződése van. Ha az emberi érvelés és a tudományos kutatás eszközeivel valós eredményeket lehetne elérni a metafizika területén is, akkor az egyenlő oktatásban részesülő és egyenlő felfogású embereknek is valamilyen mértékű egyezségre kellene jutniuk (pontosan úgy, ahogy a filológia vagy a tudomány területén). Pedig ha valahol, akkor a vallásban nem így történnek a dolgok. Ma semmivel sem vagyunk közelebb a megegyezéshez, mint elődeink voltak négyezer évvel ezelőtt; sőt, meglehet, hogy távolabb vagyunk, mert abban a régmúlt korban nem ismerték még az ateista naturalizmust. Logikusan következik, hogy még a legalaposabb és legtudományosabb módszerrel végzett emberi vizsgálódás sem juthat a puszta feltételezésnél többre, amikor a lélek sorsáról és az élet értelméről van szó. Az ember a saját erejéből nem kutathatja ki Istent; a legjobb esetben is csak találgathat. Egy bíróság előtt álló bűnös vádlott aligha tudja magát tárgyilagosan szemlélni.

Akkor hogyan ismerhetjük meg Istent vagy az Ő akaratát az életünkre nézve? Csak ha Ő kijelenti Önmagát nekünk! Ha Ő maga nem mondja el, mi soha nem tudhatjuk meg biztosan a válaszokat azokra a kérdésekre, melyek számunkra, mint emberi lények látnia, hogy a ránk maradt héber Szentírásban alig van különbség - ha van egyáltalán - abban, ahogyan az Ószövetség legkorábbi és legkésőbbi irataiban Isten és a szövetség fogalma megjelenik. Ahhoz sem férhet kétség, hogy Krisztus és az újszövetségi apostolok számára a teljes Ószövetség egyetlen egységet alkotott, melyben egyetlen hang szólt: a „Szent Írás”.

2. Az Ószövetség ihletettsége

számára a leglényegesebbek. Ennél a pontnál fontos, hogy meglássuk: a Biblia azt mondja magáról, hogy Isten írott kijelentése. Ebből kitűnik, hogy Isten ebben a könyvben adja meg a válaszokat az emberi lélek nagy kérdéseire, melyekre minden emberi bölcsesség és tudomány képtelen megfelelni. A Biblia azt állítja magáról, hogy Istentől származó különleges kijelentés; el kell tehát fogadnunk, hogy a Biblia az a megfelelő forrás, amelyből a vallásos igazság megbízhatóan megismerhető.3 Azon a jogon szólít meg minket, hogy a szavak magától Istentől származnak: „Ezt mondja az Úr.” Ha van Isten, és ha törődik a megváltásunkkal, akkor (eltekintve azoktól az Istentől származó közvetlen kijelentésektől, melyeket az egymást követő generációk egyes embereinek adott) ez az egyetlen útja annak, hogy Ő megbízhatóan átadhassa nekünk ezt a tudást. Ez pedig csak egy olyan szavahihető, írott dokumentum segítségével történhet, mint amilyennek a Biblia mondja magát.4

A z eredet I K éz I r Ato K tévedhetetlensége

Fel kell tennünk a kérdést: Milyen könyvet tartunk a kezünkben? Vannak-e benne tévedések vagy nincsenek? Ha ez az írott kijelentés hibákat tartalmaz, aligha töltheti be azt a küldetését, hogy Istennek az ember megváltására vonatkozó akaratát hitelesen közvetítse. De miért ne tölthetné be? Azért, mert ha egyetlen dologról is bebizonyosodna, hogy tévedés, akkor méltán gondolhatnánk, hogy a Biblia más könyveiben is előfordulhatnak tévedések. Márpedig ha a Bibliáról kiderülne, hogy a benne található igazság tévedéseket tartalmaz, akkor semmiben sem különbözne más könyvektől. Kétségtelen, hogy az összes többi, közismert, vallásos iratban – a Koránban, a Védákban, az Upanisadokban, az Analektákban, az Iliászban és az Odüsszeiában –

3) Természetesen vannak más vallásos iratok is mint a Korán és a Mormon könyve, melyek ugyanezzel az igénnyel lépnek fel. El kell azonban ismernünk, hogy ebben a két iratban nyomuk sincs azoknak az igazoló bizonyítékoknak, amelyek a Bibliát Isten kijelentésének igaz feljegyzéseként hitelesítik. Ami a legfeltűnőbb módon hiányzik ezekből az iratokból az a megelőző prófécia és az azt igazoló rákövetkező beteljesedés, valamint az Isten-ember Megváltó mindent betöltő jelenléte. A Mormon könyvének hitelességét számos történelmi következetlenség és pontatlanság kérdőjelezi meg, a Koránban pedig (amelyről azt állítják, hogy egy Allahhoz hasonlóan örökkévaló mennyei archetípus diktálta) nem csupán döbbenetes történelmi tévedések találhatók, hanem az is nyomon követhető, hogy az emberi szerző (Mohamed) nézőpontja hogyan változott a korabeli események hatására. Akkor sincs semmi összehasonlítási alap, amikor a Biblia által közölt gondolatok fenségéről és pompázatos nagyságáról beszélünk, vagy arról az erőről, mellyel behatol az emberi lélekbe és átformálja az emberi életet. (Részletesen l. a 2. és a 3. függeléket).

4) Mi a helyzet a szóbeli hagyománnyal? Lehetetlen, hogy Isten tévedhetetlen igazsága szájról szájra terjedt az egymást követő generációkon keresztül? Nem, ez megtörténhetett, sőt a Biblia egyes részei kétségtelenül ily módon maradtak fenn jó néhány éven keresztül, mielőtt elnyerték volna hiteles, írásos formájukat. A szóbeli hagyomány azonban szükségszerűen igen képlékeny, és a szubjektív tényező – a hagyomány őrzőjének bizonytalan memóriája – miatt a torzulás állandó veszélye fenyegeti. A hitet az Ádámtól Mózesig terjedő évezredeken át leginkább szóban adták tovább egymásnak, de a végső, Mózes által leírt formát biztos, hogy a Szentlélek különös figyelemmel kísérte, hiszen biztosítani kellett az isteni szavahihetőséget. A Szentírás azt hangsúlyozza önmagáról a leginkább, hogy írott formában létezik, és szinte soha nem igazolja az isteni hitelességet kizárólag a szóbeli hagyomány alapján. Bár természetesen igaz volt, hogy a szavaknak, melyeket Mózes, a próféták, a Názáreti Jézus és az apostolok kimondtak, a kiejtés pillanatától isteni tekintélyük volt, mégis annak, hogy tökéletesen megőrizzék őket, nem volt más módja, mint az írásba foglalás (azazhogy a Szentlélek vezetése alatt leírják azokat).

találhatunk igazságot, még ha számos tévedéssel keveredik is. De mit lehet tenni az ilyesféle könyvekkel? Egyetlen dolgot: kritikusan megvizsgálni őket az emberi értelemmel, melynek – természetesen a megfelelő határokon belül – megvan az a veleszületett és nélkülözhetetlen adottsága, hogy eldöntse, vajon az említett dokumentumokban található bizonyítékok igazolják-e az isteni eredetet. Jelen esetben arról van szó, hogy felismerhető-e egy önmagát igaznak mondó kinyilatkoztatásról, hogy az tényleg Isten Igéje. Az emberi értelem képes arra, hogy az önellentmondás valamint a logika többi törvényének segítségével elemezze ezeket a bizonyítékokat, és kiderítse, jogosan állítják-e maguk a szövegek, hogy isteni eredetűek. (Már említettük a 3. lábjegyzetben, hogy, ellentétben más vallásos iratokkal, egyedül a Biblia tartalmaz bizonyítékokat az isteni ihletettségre és tekintélyre nézve.)

Egészen más a helyzet azonban akkor, ha az emberi értelem azt próbálja eldönteni, hogy az isteni kijelentés igaz-e vagy hamis. Egy ilyen megítélés csak akkor érvényes, ha egy olyan Bírótól származik, aki az adott kijelentés igazságánál magasabbrendű metafizikai igazság birtokában van. Más szóval, az embernek a Bibliánál is többet kell tudnia Istenről, a lélekről és a szellemi értékekről, ha arról akar helytálló ítéletet mondani, hogy maga a Biblia igaz-e. De ahogy azt már az előzőekben kifejtettük, erről szó sincs, ezért az ember kizárólag az isteni kijelentésre hagyatkozhat, hogy ezt a mindennél fontosabb tudást megszerezhesse. Ebből következik, hogy ahhoz, hogy a kijelentés használható és megbízható legyen és ne az ember esendő ítélőképességének legyen alárendelve, tévedhetetlennek kell lennie. Máskülönben csak emberi tekintély dönthetné el hitelességét, és ezért nem töltené be azt a küldetését, hogy az isteni igazságot szavahihetően továbbítsa.

A szövegh Agyományozás nem feltétlenül tévedhetetlen Ennél a pontnál világosan kell látnunk valamit. A tévedhetetlenség (ami azt jelenti, hogy valami minden tévedéstől mentes) csak a Biblia könyveinek eredeti kézirataitól (autográfok) követelhető meg. Azért biztos, hogy semmilyen hiba nem kerülhetett az iratokba, mert máskülönben nem ihlethette volna őket az igazság Istene, akiben nincs semmi sötétség. Isten a Szentírás egyetlen emberi szerzőjét sem késztette volna soha arra, hogy bármi hibásat vagy valótlant leírjon.5 Az az érvelés, hogy Isten nem hasz-

5) Fel lehet tenni azt a kérdést, hogy azok a források tévedhetetlenek voltak-e, melyeknek alapján a szóban forgó feljegyzést (mint pl. a Genesis vagy a Krónikák nemzetségtábláit) lemásolták. Ha igaz az, hogy használták a templomi levéltárat és a palota archívumának feljegyzéseit (márpedig valószínű, hogy megtették), és ha igaz az, hogy azokat a korábbi feljegyzéseket nem ihletett emberek készítették (márpedig valószínű, hogy így történt), miért ne mondhatnánk, hogy a Szentírás tévedhetetlensége pusztán az emberi feljegyzések nagyon pontos lemásolására korlátozódik, függetlenül attól, hogy az adott feljegyzésben voltak-e hibák vagy nem? Más szóval, nem lehetséges-e, hogy ihletett tévedések kerültek a Szentírásba?

A kérdést egy másik kérdéssel kell megválaszolnunk: Milyen lényeges különbség van egy gyarló emberi feljegyzés és egy gyarló emberi kijelentés között? Ha téves és hibás emberi szavak bekerülhettek a Szentírásba, nem következik-e ebből, hogy téves és hibás kimondott emberi szavak is bekerülhettek? Ki merné azt állítani, hogy minden, amit Mózes, Ézsaiás vagy Malakiás mondott, tévedéstől mentes volt? Nem az történt-e, hogy csak amikor Isten Igéjét szólták, akkor nem volt a beszédükben semmi tévedés? Ahogyan Isten az ő szóbeli kijelentéseiket arra használta, hogy közölje az Ő igazságát, megőrizve azokat a tévedéstől addig,

2. Az Ószövetség ihletettsége

nálhatta eszközül az esendő embert arra, hogy az Ő tévedhetetlen igazságát közölje, ugyanolyan illogikus, mintha azt bizonygatná valaki, hogy egy festőművész soha nem festhet egy igazi képet csak azért, mert megcsúszhat az ecsete.

De mi a helyzet a Biblia mai szövegével? Biztos, hogy nincs benne semmiféle hiba? Egyáltalán nem biztos, már ami a másolók tévedéseit illeti, hiszen természetesen vannak eltérések a ránk maradt, kézzel írt példányok között, még akkor is, ha a legkorábbi századokból származnak. Néhány elírás már az eredeti kéziratok legelső másolataiba is becsúszhatott, és a hagyományozás során további másolási hibák is belekerülhettek a másolatok másolataiba. Ez végsősoron elkerülhetetlen volt. Senki sem képes arra, hogy nekiüljön, és egy egész könyvet egyetlen hiba nélkül lemásoljon. (Biztatom azokat, akik ezt nem hiszik, hogy próbálják ki!) Valóságos csoda lenne, ha egy eredeti kéziratnak fennmaradt volna egy teljesen hibátlan másolata. Ha tehát elfogadjuk, hogy hibák csúsztak a ránk maradt szövegbe, hogyan mondhatjuk mégis, hogy ezek a szövegek hitelesen közvetítik Isten akaratát? Hát nem megint csak egy olyan könyvről beszélünk, amiben az igazság keveredik a tévedéssel? Egyáltalán nem, mert rendkívül nagy különbség, hogy egy dokumentum már a kezdet kezdetén hamis volt, vagy hogy egy dokumentum a kezdet kezdetén igaz volt, csak később másolási hibák kerültek bele. Ez éppen olyan, mint ha valaki egy barátjának vagy rokonának a levelét olvasva, olyan általános elírásokat talál benne, mint pl. én az és helyett, hat a ha helyett, vagy kar a kár helyett; mégis, ha a szövegkörnyezetből kiindulva elvégzi az egyszerű javításokat, könnyen rájöhet, mit is akart a levélíró valójában közölni. Csak akkor nem tud megfelelően célba érni az üzenet, ha a szövegbe került hibák olyan súlyosak, hogy magát a jelentést is elferdítik. De ha a levél egy olyan embertől érkezett, aki zavarodott, tévedett, vagy szándékosan félre akart vezetni, akkor a benne található hibák és téves adatok már nem orvosolhatók, és ezáltal az olvasót is kárt éri. Modern tudományos körökben gyakran érvelnek azzal, hogy megkérdőjelezhető az eredeti szövegek másolatainak hitelessége. Az érvelés tetszetős, de nem logikus. A görög és latin klasszikus szerzők legkorábbi fennmaradt másolatait habozás nélkül el szokták fogadni, és rendkívül ritkán vetődik fel annak a gondolata, hogy ezek a másolatok nem hitelesek, mivel később keletkeztek, vagy mert olyan kevés van belőlük.6

amíg írásba nem foglalták őket, ugyanígy vezethette Isten az emberi szerzőt úgy, hogy a hibásan fennmaradt emberi feljegyzésekből csak azt írja le, ami valóban igaz volt. Mindenre, amire a Szentírás azt mondja, hogy történelmileg hiteles, függetlenül az információt közvetítő forrástól, úgy kell tekintenünk, mint ami szavahihető és megbízható. Tulajdonképpen lényegtelen, hogy írott vagy szóbeli forrásról van-e szó, hogy gyarló emberi kéztől vagy gyarló emberi szájtól származik-e; mindkét esetben a Szentlélek volt az, aki kiszűrte a hibákat, és biztosította, hogy csak az igazság maradjon fenn. Minden elírás, mely a héber Szentírás mai, elfogadott szövegében fellelhető, tökéletesen magyarázható későbbi szöveghagyományozási tévedések következményeiként. Semmi szükség ahhoz a teóriához ragaszkodni, mely szerint az eredeti kéziratok hibáit másolták tovább, mert ez az egész Szentírás szavahihetőségét veszélyezteti.

6) Teljesebb összehasonlítás céljából tekintsük át a korai szerzőket, műveik keletkezésének időpontjait és a fennmaradt másolatok számát. Ezeket sokkal kevesebb kritika illeti, mint a lényegesen jobban hitelesített bibliai kéziratokat. (L. a következő oldalak táblázatait.)