Ádám és Éva változó arcai
© 2013 Pálhegyi Ferenc Magyarországi felelős kiadó: Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány A Member of Entrust 1135 Budapest, Béke utca 35/A Tel.: 350-7201 www.kiakonyvek.hu Felelős kiadó: Monty Taylor Illusztráció: Gaál Éva Tördelés: Zboray Szilárd Borító: Gaál Éva és Zboray Szilárd Minden jog fenntartva. A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben. ISBN 978-615-5446-00-9
Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány Budapest, 2013
Tartalom Prológus Az ösztönember mint tökéletes állat (A materialista emberkép) Az egyetlen értelmes lény az ember? Alkotóképesség Az ember erkölcsi lény
9 15 16 20 22
Az „ösztönlény” társkapcsolatai Ellenfél vagy ellenség? Az ösztönös viselkedés szépsége és merevsége A szexuális viselkedés jellemzői A materialista emberkép elfogadása legalizálja az önzést Hogyan lehet „megmenteni” az önzés-alapú kapcsolatot, ha nem mondunk le az önzésről?
27 29 30 32
Az „ösztönlény” nevelése Viselkedést formáló nevelés Ösztönszabályozó nevelés
42 43 45
Az „ösztönlény” hitélete és lelkigondozása
48
Az aktív-autonóm emberi lény (A humanista emberkép) Az ember egyedülálló a természetben Az akadályozottak alkalmazkodásának antropológiai konklúziói A humanista pszichológia születése Az ember aktív-autonóm lény Egyedül az emberi egyed tekinthető személynek
35 40
51 52 56 59 60 62
Mitől ember az ember?
64
Az önmegvalósító ember szerelme és házassága Humanista szerelem Az önmegvalósító párok kapcsolatának jövője Embertelen humanizmus
65 69 70 72
Humanista hitélet és lelkigondozás
73
A humanista pedagógia
76
A menekülő ember 83 (A nihilizmus és a reménytelenség emberképe) Hová tud menekülni az ember? 85 Nihilizmus a párkapcsolatokban 86 Nihilizmus a nevelésben 87 Nihilizmus a hitéletben 87 Miért érzi úgy az ember, hogy menekülnie kell? 88 Az ember tragédiája a bibliai őstörténetben 89 A bűneset 90 Korunk kultúrája 92 Környezetpusztítás és környezetvédelem 94 A teremtett ember (A Biblia emberképe) A természet része vagyunk Léttartományok és létmódok Az ember az üdvtörténet négy korszakában Az ember teremtése Az ember összetevői Szubsztanciális dichotómia, funkcionális trichotómia Mit jelent az, hogy az ember Isten képmása? Keresztyén társkapcsolat Szerelem a középkorban A reneszánsz embere és a mai ember A teljes ember szerelme és házassága: ahogy szeretnünk lehetne
95 95 97 99 100 103 107 108 110 110 111 112
Mi a szeretet? Négyarcú, de legalább kétféle szeretet A szeretet a másikra irányul Jézus egy történettel válaszolt Isten arca tükröződik a keresztyének szerelmében és házasságában A szeretet két alkotóeleme A jól működő keresztyén házasság
114 115 116 116 119 121 125
A nevelés bibliai szemlélete A bibliai szemléletű nevelés az egész emberre irányul „Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” A bibliai szemléletű nevelés célja Értékközvetítő pedagógia Szemben korunk fogyasztói értékrendjével
126
Lelki egészség és bibliai lelkigondozás A négyküllős kerék A hitélet és a lelkigondozás torzulásai keresztyén közösségekben Istenképünk torzulásai Isten jelleme A lelki egészség vagy az egészséges hitélet kérdése A bibliai lelkigondozás szempontjai A pszichológiai ismeretek szerepe A bibliai lelkigondozás elsődleges célja Életközegünk az emberi közösség Lelkigondozói irányzatok A bibliai lelkigondozás esszenciája
133 134
Epilógus A könyvben idézett bibliai helyek rövidítései
127 128 129 130 131
135 135 137 138 139 141 143 144 145 146 149 151
Prológus Az ember elfelejtette, hogy kicsoda ő, és ezért azt sem tudja, hogy mi az értelme az életének – írja Francis Schaeffer.1 Ez a szokatlan állítás nem is olyan meglepő, ha a bibliai teremtéstörténet fényében gondolkodunk róla. Egyszerűen arról van szó, hogy Isten a maga képmására alkotta meg az embert, azaz olyan élőlényt teremtett, aki Őt képviseli a földön, és az Ő nevében uralkodik a természet felett. Ez méltóság és küldetés is egyben. De erről teljesen és végzetesen megfeledkeztünk. Ugyanakkor nyugtalanító feszültséget okoz ez a „tudáshiány”. Hogy el tudjuk viselni a hiányt, téveszméket költünk magunkról, például azt, hogy a sok csodálatos teremtmény között mi vagyunk a legcsodálatosabbak. Szophoklész drámájában, az Antigonéban a kórus így kezdi énekét Trencsényi Waldapfel Imre ismert fordítása szerint: Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb. Ezután felsorolja ez a dicsőítő himnusz, hogy mi mindenre képes az ember: hajójával átkel a viharos tengeren, „imbolygó ekevassal” fölszántja a földet, „szolgáivá tette okos leleménnyel a hegyek meg a rétek állatait”. Ratkó József fordításából viszont az jut tudomásunkra ebből a klasszikus drámából, hogy a sok szörnyűség közepette mi, emberek vagyunk a legszörnyűbbek. Szerinte így kezdődik a himnusz: Sok szörnyű csodafajzat van, S köztük az ember a legszörnyebb. 1
Schaeffer, Francis, 1979, Halál a városban. Evangéliumi Kiadó, Budapest.
9
ádám és éva változó arcai
Fontos és izgalmas kérdés, hogy melyik fordítás adja vissza hűségesebben az eredeti görög szöveget. Meglepő Ritoók Zsigmond – kiváló filológusunk – válasza: Mindkét fordítás jó, mert az itt alkalmazott szó jelentése: félelmes, csodálatos. Az ember nagy dolgokra képes, csak az a kérdés, hogy képességét jóra vagy gonoszra használja-e.2 Szophoklész korában hatalmas eredménynek számított a tengeri hajózás, a vasekével való szántás, vagy akár az állatok háziasítása. Mindezek az ember hatalmát bizonyítják. De ugyanezeknek a tetteknek Ratkó fordításában más az alaphangjuk: az ember „ekevassal tépi Gét, a földanyát”, a szabad állatokat pedig rabszolgákká teszi. Ritoók Zsigmond hívta fel a figyelmet arra is, hogy a 8. és a 14. zsoltár ugyanarról az emberről szól. Az egyik csodálatos, a másik rettenetes. Mindkét zsoltár szerzője Dávid, a kis pásztorfiú, aki legyőzte Góliátot, majd Izráel királyaként küzdött ellenségeivel és saját gonosz hajlamaival. Az általa költött zsoltárok, melyek mintegy fél évezreddel Szophoklész kora előtt születtek, ma is fontos szerepet töltenek be hívő zsidók és keresztyének ima-gyakorlatában. A 8. zsoltár emberét az Úr „dicsőséggel és méltósággal koronázta meg, úrrá tettre keze alkotásain”. A 14. zsoltár szerint az emberek „mindnyájan elfordultak Istentől, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem”. Az ember e kétféle megítélését későbbi korokban is megtaláljuk. Az emberfaj „sárkányfog vetemény”, akinek a megjavulására „nincsen remény” (Vörösmarty), másrészt „istent alkotó csodaszellem”, akit csodálni kell (Juhász Gyula). Darwin szerint az ember az állatvilág csúcsa, de Radnóti a háború borzalmait látva kijelenti: 2
10
Személyes közlés.
Prológus
„hisz az ember az állatok alja”. Vagy összevonva e szélsőségeket: az ember „a tökéletes állat, aki szívében mégis fenevad maradt” (Szabó Lőrinc).
Dávid 8. zsoltárának és Szophoklész himnuszának üzenete között – noha mindkettő az ember nagyságáról szól – igen jelentős különbséget fedezhetünk fel. Szophoklész (Trencsényi fordítása szerint) kizárólag az embert dicsőíti, Dávid pedig a teremtő Istent dicsőíti, miközben az ember nagyságáról beszél. A különbségtételnek erre a lehetőségére és jelentőségére igyekszem felhívni a figyelmet ezzel az írással is, amikor korunk néhány uralkodó emberszemléletét a Biblia emberképével hasonlítom ös�sze. Fontos tudnunk, hogy kik és milyenek vagyunk, mert a válasznak messzemenő következményei vannak. Ezekkel a következményekkel a mai ember nem szívesen számol, és nem szeret szembenézni. Ettől függ ugyanis, hogy kinek-minek tekintjük a másik embert, és hogyan viszonyulunk hozzá. Konkrétabban: társas kapcsolataink alakulása múlik ezen a válaszon: a szerelmünk, a házasságunk, a szülői és gyermeki magatartásunk, a barátságaink, a munkatársi kapcsolataink, sőt még a hitéletünk is. Megítélésem szerint napjainkban két emberkép vált uralkodóvá az európai és az észak-amerikai kultúrában: a materializmus és a humanizmus emberszemlélete. Ezek éles kontúrjai mellett a bibliai 11
ádám és éva változó arcai
emberkép halvány ceruzarajznak látszik, mégis – sok hívő keresztyén testvéremmel együtt – ezt látom reálisnak és iránymutatónak. Ez számunkra az életre vezető „keskeny út”. A materializmus és a humanizmus többsávos sztráda, melyen lehet száguldani, de kérdés: hová vezet ez az út. Akik csalódtak akár a materialista, akár a humanista emberszemléletben, meglepő, hogy nem Isten felé fordulnak, nem a Bibliában tájékozódnak, hanem látszat utat keresnek. A Biblia tanítását elutasítják (anélkül, hogy ismernék), de befogadnak más (ókori pogány vagy keleti eredetű) szellemi áramlatokat, sőt szellemi erőket mozgósító és egészségmegőrző gyakorlatokat. Hogy a tudományosság látszatát megőrizzék, olykor „vallástalanítják” ezeket, évezredes tapasztalatokra hivatkozva. Az ezoterikus gondolkodás emberképe bontakozik ki a reinkarnáció-hívők és az antropozófusok írásaiban. Összefoglaló néven a New Age az a bő kosár, amibe sok minden belefér a bibliai keresztyénséget kivéve. Az ember ezoterikus megközelítése leplezett nihilizmus, ami csalódásból és Istent elkerülő útkeresésből fakad. A következőkben megkísérlem vázlatosan bemutatni ezt a két – napjainkban uralkodó – emberképet, kiegészítve az ezoterikusnihilista emberképpel, rámutatva a belőlük fakadó következményekre is társkapcsolatainkban, majd a nevelés és a hitélet (illetve a lelkigondozás) gyakorlatában. Utalni fogok közben a bibliai emberképre is. Majd írásom utolsó részében igyekszem bővebben is kifejteni, hogy mit tanít a Szentírás az emberről, és e tanítás következményeiről, sőt perspektívájáról. E könyv „csírái” már több évvel ezelőtt megjelentek az Éjféli Kiáltás Misszió gondozásában: A menekülő ember (1998), továbbá Emberkép és társkapcsolat (2000) c. írásaimban. Az ezekben felvá-
12
Prológus
zolt gondolatokat szélesebb kitekintésben tárgyalja a jelen kötet. Be kell vallanom: nem vagyok antropológus.3 De gondolkodó hívő emberként szeretném közreadni reflexióimat korunk szellemének az emberre vonatkozó nézeteire, továbbá bemutatni, hogy mit mond az emberről az ember Teremtője.
3 Azoknak az Olvasóimnak, akik szeretnének elmélyedni a bibliai antropológia rejtelmeiben, Hans Walter Wolf könyvét javaslom: Az Ószövetség antropológiája. Harmat Kiadó, 2003.
13
Az ösztönember mint tökéletes állat (A materialista emberkép)
Az ember több, mint amennyit
saját elméletei meg tudnak magyarázni. Francis Schaeffer Csányi Vilmos, a jeles etológus írja: „Biológiai szempontból az ember csupán az emberszabású majmok egyike, akit csak a saját magunk iránti szentimentális érzelmek miatt szoktunk valamiféle egészen különálló és különleges lénynek tekinteni.”4 Az emberi test valóban állati test. Ezt a tényt a bibliai teremtéstörténet is megerősíti, amikor azt mondja el, hogy a szárazföldi állatokkal azonos napon, a hatodik napon teremtette Isten az embert.5 Testünk felépítése valóban az emberszabású majmok testéhez hasonlít leginkább, különösen akkor, amikor a csimpánz, a gorilla vagy az orángután a hátsó lábaira áll. De ezeknél az állatoknál ez a testtartás nem természetes: ha sietnek, négy lábra ereszkedve haladnak, s ha tehetik, fára kapaszkodva keresnek menedéket. Az ember emésztőrendszere gyakorlatilag megegyezik minden vegyes táplálkozású emlősállat emésztőapparátusával, a fogazattól kezdve a bélcsatornáig. Az nem lényeges különbség, hogy a sertésnek nagyobbak a szemfogai. Fehér egerek és patkányok ezrei vettek részt és pusztultak el biológusok és pszichológusok kísérleteiben. Nem az egerek és a patkányok élettani és tanulási folyamatai érdekelték a kutatókat, hanem az ember működése. Általánosan elfogadott 4 Csányi Vilmos, 2006, Az emberi viselkedés. Sanoma, Budapest. 5 Joó Sándor Kezdetben c. írásában hívja fel erre a figyelmet. Kézirat é.n.
15
ádám és éva változó arcai
axióma ugyanis, hogy nincs köztünk lényeges különbség: a patkány mellékvese kérge ugyanúgy szteroid hormonokat termel, mint az emberé; a patkánynak ugyanúgy pozitív megerősítésre van szüksége, hogy megtanuljon egy útvonalat vagy egy mozdulatsort, mint az embernek. Az etológusok elsősorban nem morfológiai és biológiai, hanem viselkedésbeli hasonlóságokat keresnek. Különösen fontosak azok a megfigyelések, amiket természetes körülmények között élő állatokon végeztek. Jane Goodall holland kutatónő Afrikában egy csimpánzkolónia közelében verte fel a sátrát. Miután az állatok megszokták a jelenlétét, nagyon érdekes és figyelemre méltó megfigyeléseket végzett, főleg a problémamegoldás és a társas viselkedés terén.6 Állatkerti séta kapcsán bármelyikünk szerezhet olyan benyomásokat, amelyek „rokonsági” tudatunkat erősítik: ügyesen forgatják, rakosgatják a tárgyakat, összebújnak és ápolgatják egymást, vagy éppen fenyegetően vicsorognak egymásra, akár az emberek. De ahol nincs valódi hasonlóság, ott is könnyen „bele lehet látni” a hasonlóságot a viselkedésbe: csoportba verődve tevékenykednek, mintha együttműködnének vagy „megbeszélnék” az ügyeiket, a tárgyakkal való bánást ellesik és utánozzák, „családi” életükben gondoskodnak kölykeikről és „ugyanúgy” veszekednek egymással, mint az emberek. Az egyetlen értelmes lény az ember? Sokan úgy vélik, hogy az embert az értelmi képességei emelik leginkább az állatvilág fölé. Az erre vonatkozó megfigyelések és kísérletek már a 20. század elején elkezdődtek. Wolfgang Köhler csimpánz-kísérletei fontos megállapításokhoz vezettek. Bebizo6 Lawick-Goodall, Jane van, 1975, Az ember árnyékában. Gondolat, Budapest.
16
Az ösztönember mint tökéletes állat
nyosodott, hogy értelmes cselekvésre, problémahelyzetek intelligens megoldására a csimpánzok is képesek az érzékelés és a mozgás szintjén, azaz szenzomotorosan.7 Ahhoz, hogy világosan lássuk ennek a ténynek a jelentőségét, tekintsük át vázlatosan az állati alkalmazkodás fokozatait. Hogyan működnek a rovarok? Mindenki ismeri a szobába betévedt darazsat, amely nem találja a kijáratot, folyton nekiröpül az ablaküvegnek. Viselkedése automatikus: röpül a fény felé, akár százszor is. Gyalogos kirándulók megfigyelhetnek egy földben lakó darazsat. Megérkezik „lakása” bejáratához, valamilyen szerves hulladékdarabot hoz magával, amit el kell raktároznia. Leteszi a bejárat mellé, bemegy az odújába körülnézni (minden rendben van-e?), azután kijön és beviszi a szerzeményét. Ha a kiránduló kihasználja azt a kis időt, amit a darázs bent tölt, és néhány centivel odébb piszkálja a zsákmányt, a darázs hamar megtalálja, visszaviszi oda, ahol azelőtt letette, és újra bemegy „körülnézni”, mert neki az következik. Genetikus viselkedéssora merev, nem képes kihagyni a fölöslegessé vált mozzanatot. A gerincesek világában már sokkal sikeresebb alkalmazkodási móddal találkozunk, a tanulással. A tyúk nehezen, a kutya kön�nyen tanul. Drótháló választ el a tyúkudvartól, amikor leejtek egy gilisztát a tyúk szeme láttára. A giliszta az én térfelemre esik, és máris kezd lassan befúródni a földbe. A tyúk izgatottan odarohan, hogy fölcsípje, de beveri a fejét a dróthálóba, miközben a giliszta teljesen eltűnik. Sebaj, ejtem a következő gilisztát. A jelenet megismétlődik. A tyúk egyre izgatottabban rohangál fel-alá a drótháló mögött, míg végül (úgy a tíz-tizenkettedik gilisztaejtés után) vélet7 Köhler, Wolfgang, 1921. Intelligenzprüfungen an Anthropoiden, Verlag von Julius Springer, Berlin.
17
ádám és éva változó arcai
lenül rátalál egy átjáróra a kerítés alatt, és kerülő utat téve eléri a gilisztát. A tyúk elfelejti, hogy ott átjáró van, néhány nap múlva újra rohangálva próbálkozik. A probléma megoldását próba-szerencse (az angol irodalomban trial and error) alapon találja meg. Ha napokon át megismétlem ezt a próbát, az állat céltalan próbálkozásai lassan csökkennek, és előfordulhat, hogy egyből az átjáróhoz szalad, és a kerülő úton megszerzi a zsákmányt. Ami itt végbement, azt nevezi a behaviorista pszichológia próba-szerencse tanulásnak.8 A kutyák a tanulás bajnokai, nekik könnyen és gyorsan megy az ilyesmi. A hazatérő marhacsorda tagjai tanulékonyabbak a tyúkoknál, de nem tanulnak olyan könnyen, mint a kutyák. Falusi nyaralásaink idején fiatal koromban ámulva néztem, milyen magabiztosan kanyarodik be mindegyik tehén a saját portájára. Aztán elmondták a vendéglátóink, hogy tavasszal, az első kihajtások alkalmával a nyitott kapu mellett kellett várni a hazatérő jószágokat, hogy beterelhessék, amíg meg nem tanulják, hogy melyik kapu az övék. Megtörténik, hogy amíg a csorda „gyanútlanul” tölti a napját a legelőn, leszerelik, kicserélik vagy átfestik a kaput. A hazatérő jámbor jószág ekkor zavarban van, elbőgi magát, és „bámul, mint borjú az új kapura”. De vajon hogy viselkedik hasonló helyzetben a csimpánz? Köhler kísérletei adják meg erre a kérdésre a választ. Köhler az 1. világháború idején a Kanári szigetekhez tartozó Tenerife szigetén végezte híressé vált csimpánz-kísérleteit. Az alap-szituáció a tyúk fentebb leírt helyzetéhez hasonló. A ketrecében tartózkodó állat elé banánt helyezett el, amit az kinyújtott karral sem ért el. De ha oldalra tekintett, észrevette a nyitott ajtót, és egyből megtette a kerülő utat a banánért; céltalan próbálkozások nélkül, a probléma megoldását felismerve. A probléma megoldása tehát fejben ment végbe, nem cselekvés közben; nem 8
18
Az angol kifejezés magyarítása Kardos Lajos professzortól származik.
Az ösztönember mint tökéletes állat
próba-szerencse alapján, hanem belátás útján. Értelmes problémamegoldás (a kerülőút mellett) az eszközhasználat is, amit szintén belátás alapján valósít meg a csimpánz. A ketrecbe zárt állat karja nem éri el a banánt, de a keze ügyébe letett bot segítségével meghosszabbítja a karját és eléri. A men�nyezetre függesztett banánt a ketrecben heverő ládára állva tudja megszerezni. Újabb lépés az értelmes cselekvés terén az eszközkészítés, aminek legegyszerűbb módja a bot meghos�szabbítása egy megfelelő átmérőjű csővel, melybe a bot vége beilleszthető. Ha a bot nem fér bele a csőbe, az állat körülrágja a bot végét, hogy beleférjen. Ez valódi eszközkészítés! Ha egy láda nem elég ahhoz, hogy a mennyezetre függesztett banánt elérje, egymásra helyez több ládát – ez is eszközkészítés. Ezekkel a kísérletekkel Köhler az intelligencia lényegét fedezte fel. Akkor beszélhetünk értelmes (intelligens) cselekvésről, ha a probléma megoldásához nem véletlenszerű próbálkozások, hanem a helyzet átlátása (a cél, az akadály, az eszköz és az állat saját pozíciójának – e tényezők egymáshoz való viszonyának – a felismerése), egy szóval: a belátás vezet el. (Insight – mondja ma a szakirodalom. Köhler még németül mondta: Einsicht.) Mindezek után nem mondhatjuk, hogy egyedül az ember értelmes lény, mert lám a csimpánzok is képesek értelmes cselekvésre. Sőt megjegyezzük, hogy természetes körülmények között élő emberszabású majmok értelmes teljesítményei meghaladják a fogságban élő tenerifei állatok teljesítményét (Goodall, Csányi V.). Ugyanakkor Köhler megfigyelései alapján megsejthetjük, hogy 19
ádám és éva változó arcai
hol van az állati intelligencia határa. Ha az eszközként szolgáló botot úgy helyezte el, hogy az nem mutatott a cél (a banán) felé, a majom nehezen vagy egyáltalán nem jött rá, hogy a botot felhasználhatná. Ha a bot a háta mögött volt, a banán megszerzése érdekében az olyan, mintha ott se lenne. Ahhoz tehát, hogy „beugorjon” számára a megoldás (az „ahá”-élmény, ahogy később Karl Bühler nevezte másfél- kétéves gyerekek problémamegoldásai kapcsán), arra van szükség, hogy minden tényező egyidejűleg jelen legyen a látóterében. Az eszköz emlékképét az állat nem képes beépíteni cselekvési tervébe. Ha felhasználna egy emlékképet vagy egy tárgy reprezentánsát (például szót), gondolkodásról beszélhetnénk, mint ahogy a gyermeki gondolkodás fejlődése a képszerű vagy más szóval a szenzomotoros gondolkodással kezdődik (Piaget szerint.) Amikor egy kisgyerek nem éri el a sublótra tett csokit, átszalad a másik szobába egy sámliért, mert arra állva eléri. Ez magasabb szintű teljesítmény, mint az értelmes csimpánzé, mert egy tárgy emlékképét használja fel, amikor rájön a megoldásra. Eszerint az állati értelem a szenzomotorikus szintig jut el. Az absztrakció már emberi sajátosság. Alkotóképesség Különbözőségünk az állatoktól az értelem területén nem látszik eléggé élesnek és határozottnak. A szenzomotoros intelligencia és az absztrakt gondolkodás más ugyan, de mondhatjuk, hogy csak fokozati a különbség. Valóban újat a kreatív teljesítmények jelentenek, mert csak az ember képes arra, hogy újat alkosson. Szép számmal léteznek állati építmények. „Bölcsőket” készítenek utódaiknak a méhek és a darazsak. A hangyaboly szerkezetét megcsodálhatják az építőmérnökök is. A termeszvár lenyűgöző csoda. Ahány madárfaj, annyi féle fészek. Fészket, „vackot” készít 20