– De… – folytatta William, ám aztán elhallgatott. Nyilvánvaló volt, hogy az anyja nem akar tovább beszélgetni erről. – Holnap útnak indulunk. Itt már nem vagyunk biztonságban. – De hová megyünk? – Messze innen – válaszolta az anyja, és eltűnt a padlásfeljáró nyílásában.
Hetedik fejezet
William útra készen, felöltözve feküdt a paplanon. A plafont bámulta. Hajnali fél négy felé járhatott, mégis teljesen éber volt. Tudta, hogy nem fog aludni. Túl sok minden kavargott a fejében. Azon gondolkodott, amit anya mesélt a balesetről és arról, hogy a halálán volt. Hogyan maradhatott mégis életben? Lehetséges, hogy nagyapa eltűnésének köze van mindehhez? William teljes szívéből azt kívánta, bár itt volna a nagyapja. De nem volt. Valahányszor eszébe jutottak a múzeumban történtek, összeszorult a gyomra. Mostanra az egész világ tudta, ki oldotta meg a Lehetetlent. Az ő hibája, hogy újból menekülniük kell. A résnyire nyitott ajtón keresztül hallotta, hogy a szülei odalent pakolnak a nappaliban. Csak a legszükségesebbeket csomagolták össze. Amint megvirrad, útnak indulnak. Felült az ágyon. Körülnézett a sötét szobában. Mintha hidegebb lett volna odabent. Az ablakhoz indult, de hirtelen rálépett valami keményre. Leguggolt. Egy bogár volt az. A hátán feküdt, apró lábaival a levegőben kalimpált. William óvatosan megérintette az 44
ujjával. Semmi. Felemelte, és a tenyerébe fektette, azután óvatosan letette az íróasztalra. Kihúzta az egyik fiókot, és elővett egy nagyítót. Elképedve látta, hogy a bogár icipici fém alkatrészekből készült, amelyeket mikroszkopikus csavarok tartottak össze. Egy mechanikus bogár! A legszebb és legfejlettebb gépezet, amit életében látott. Hogy jöhetett be? William az ablakra nézett, és egy apró lyukat fedezett fel az üvegen. Összerezzent. A bogár váratlanul felpattant, majd egyetlen ugrással az asztal szélén termett, onnan pedig levetette magát a földre. Ott megállt, egy darabig Williamet figyelte, majd újabb lendületet vett, és körözni kezdett a padlón, mígnem az íróasztal alatt megtorpant egy elejtett ceruza előtt. Felkapta, és máris visszaindult a fiúhoz. Amikor odaért hozzá, letette elé az íróeszközt a padlóra. Úgy viselkedett, akár egy játékos kutya, amelyik vissza akarja hozni az eldobott botot. William elmosolyodott, és felemelte a ceruzát. – Játszani akarsz? A bogár ugrándozni kezdett a padlón. William eldobta a ceruzát. Az a falnak csapódott, azután leesett a földre. A bogár nekiiramodott, felkapta, és visszavitte a fiú lába elé. William le volt nyűgözve. – A mindenit, te aztán gyors vagy! – nevetett, majd felvette a ceruzát, és újfent eldobta, igaz, ezúttal egy kissé nagyobb lendülettel. 45
A ceruza eltalálta az ajtókeretet, és a nyíláson át kipattant a folyosóra. A bogár utána vetette magát, ezúttal azonban nem tért vissza. Megállt a folyosón, és a szobában álló fiúra nézett. – Gyere! – hívta William. A bogár azonban nem engedelmeskedett, csak nyugtalanul topogott a fapadlón. Mintha azt akarta volna, hogy a fiú kövesse őt a folyosóra. – Gyere vissza! – kérlelte William, ám amikor az nem mozdult, óvatosan elindult felé. – Marad, maraaad – ismételgette nyugodt hangon. Közvetlenül előtte megállt, és lassan leguggolt. Kinyújtotta a kezét, de mielőtt elcsíphette volna, a fura szerzet villámgyorsan elinalt a lépcső felé. – Ne, ne, ne! – suttogta William, utána vetve magát. A bogár a lépcsőhöz érve megtorpant, és letette a ceruzát. William néhány méterrel odébb szintén megállt. – Ne menj le! – kérte. A bogár azonban nem hallgatott rá, hanem elindult lefelé. William előrehajolt, és lekukucskált a sötét földszinti folyosóra. Hová tűnhetett? Hallotta, hogy a szülei csendben beszélgetnek odalent a nappaliban. Lejjebb osont a lépcsőn, aztán óvatosan áthajolt a korlát fölött. – Nem tudom – hallotta apa hangját. – Véletlen is lehet. De azt hiszem, jobb, ha nem kockáztatunk.
46
– Beszéltél az intézettel? – kérdezte anya. – Igen, már úton vannak. Természetesen tudták, mi történt a múzeumban. Meg vagyok róla győződve, hogy ők állnak az egész Lehetetlen kiállítás mögött. – Hogy a nyomára akadjanak? – A génjeiben van. Tisztában voltak azzal, hogy csak idő kérdése, és ráharap – felelte apa. – De hogy visszaküldjük Angliába… Nincs más lehetőség? – Jobb, ha eltüntetjük az országból egy időre. Nem kockáztathatunk. Most az intézet a legbiztonságosabb hely a számára. – Annyira belefáradtam már ebbe az egészbe! Elegem van a bujkálásból. Vissza akarom kapni a régi életemet – mondta anya sírástól elcsukló hangon. – Én is. De akkor sem kockáztathatunk – ismételte meg apa. William fura neszre lett figyelmes. Még előrébb hajolt, és lenézett a sötét folyosóra. A falra egy hatalmas árnyék vetült, de a következő pillanatban már el is tűnt. Éppen kiáltani akart, ám ekkor apa teli torokból ordítani kezdett a nappaliban: – WILLIAM! KI A HÁZBÓL! FUSS! FUSS! Bénultan állt a lépcsőn. Azután anya sikoltása ütötte meg a fülét, amit apa újabb kiabálása követett: – FUSS, WILLIAM, FUSS!
47
Sarkon fordult, és végigrohant a folyosón. Berontott a szobájába, és magára zárta az ajtót. Az egész ház rázkódott. Azután súlyos lépteket hallott közeledni, a lépcső csak úgy recsegett-ropogott belé. A lépések közvetlenül az ajtó előtt megtorpantak. William mozdulatlanul állt. Lélegzet-visszafojtva hallgatózott. Semmi. Egyetlen pisszenés sem hallatszott. Teljes volt a csend. Túlságosan is teljes. Előrevetődött, és feltépte az ablakszárnyakat, miközben az ajtó hatalmas robajjal apró szilánkokra forgácsolódott mögötte. Egy pillanatig sem habozott, kivetette magát a sötétbe.
Nyolcadik fejezet
Belezuhant a hideg hóba. Arccal előrebukott, aztán bucskázott is egyet. Végül sikerült talpra vergődnie, és úgy ahogyan volt, mezítláb rohanni kezdett. Csak az zakatolt a fejében, hogy el kell menekülnie innen. A ház úgy recsegett-ropogott mögötte, mintha valaki épp romba döntené a szobáját. Néhány perccel később már a havas utcán száguldott. Hallotta, hogy egy ablak betörik, és valami puffant a hóban. Azután felrobbant mögötte a kerítés. Valami a nyomában volt. Valami hatalmas. Beugrott az egyik kertbe. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy bedörömböl valamelyik szomszédhoz, de rögtön le is tett róla. El kell tűnnie innen. Kirohant az egyik utcára, de fel sem ismerte, melyik lehet az. A tüdeje égett, és mostanra már a talpa is rettenetesen fájt. Már csak idő kérdése volt, hogy a lába feladja a szolgálatot. Fogalma sem volt róla, hova tart. Csak azt tudta, hogy nem állhat meg. Hirtelen eltűnt a lába alól a talaj. Legurult egy lejtőn. Feltápászkodott, zihálva körbekémlelt. Egy nagy, behavazott szántóföld szélén állt. Itt már egészen 49
a térdéig ért a hó. Hátranézett. Semmi jelét nem látta annak, hogy követné valaki. Lehet, hogy megmenekült? Igyekezett összeszedni a gondolatait. Reszketett a hidegtől. Újra havazni kezdett, jókora hópelyhek szállingóztak a sötét égből. Továbbindult a szántóföldön keresztül, de csak nehezen haladt a mély hóban. A szántóföld végénél aztán magas drótkerítés állta az útját. William megpróbálta kideríteni, hogy mi lehet mögötte. Elhagyatott iparterületnek tűnt. Átmászott a kerítésen, és az egyik romos épület felé indult. A csarnok egykori ajtajának nyoma sem volt már. A mennyezetről rozsdás olvadékvíz csöpögött. Az egyik sarokban egy kerekeitől megfosztott teherautó állt. William remegő lábakkal az autóhoz sietett, és belesett az ablakán. Megpróbálta kinyitni az ajtaját, de zárva volt. Körülnézett; nem messze tőle egy nagy csavarkulcs hevert a földön. Betörte vele az ablakot, aztán bemászott a fülkébe. Minden porcikája sajgott, ráadásul úgy érezte, menten szétrobban a feje. Most már csak át kell vészelnie az éjszakát, aztán reggel majd segítséget szerez. Legelőször is meg kell találnia a szüleit. Vajon sikerült elmenekülniük? És az a kis bogár… épp az utolsó pillanatban sikerült figyelmeztetnie őt. Honnan jöhetett? Ki tudja…? Hirtelen valami mozgásra lett figyelmes. 50
Az ablakhoz hajolt. Néhány percen át kifelé meredt a sötétbe. Semmi. Csak a levegőben kavargó hatalmas hópelyhek. Hátradőlt az ülésen. És abban a pillanatban mintha bomba robbant volna közvetlenül fölötte. Olyan váratlanul történt az egész, hogy Williamnek még föleszmélni sem volt ideje, és a következő pillanatban máris egy vasgerenda zuhant a motorháztetőre. A szélvédő ripityára tört, a teherautó körül mindenfelé fémdarabok és hullámlemezek zuhogtak csörömpölve a földre. Azután minden elcsendesedett. Óvatosan előrehajolt, és felnézett. A csarnok egész teteje beszakadt. Sötét volt, és túlságosan erősen havazott, hiába erőltette a szemét, nem látott semmit. Ekkor valami megmozdult az ajtónál. Két alak lépett a csarnokba. Az egyikük mintha egy kék fénnyel pulzáló puskát tartott volna a kezében. Az alak felemelte a fegyvert, és egyenesen a fiúra szegezte, aki lebukott a vezetőfülkében. Hirtelen hatalmas dörrenéssel egy vaskarom zuhant a motorháztetőre, megragadta és irdatlan erővel a levegőbe rántotta a teherautót. William felsikoltott, és a kormánykerékbe kapaszkodott. Az utolsó, amit látott, egy kék fénysugár volt, ami eltalálta a teherautót. Azután minden elsötétült.
51
www.kolibrikiado.hu www.facebook.com/kolibrikiado Felelős kiadó a Kolibri Kiadó ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő Vereckei Andrea Szerkesztő Rácz I. Péter Olvasószerkesztő Bardi Erzsébet Műszaki szerkesztő Széplaki Gyöngyi Nyomdai előkészítés Kaposvári Franciska A borítót az eredeti felhasználásával Féder Márta tervezte Készült 2017-ben az Alföldi Nyomda Zrt.-ben Felelős vezető György Géza vezérigazgató ISBN 978-615-5591-50-1
– Ha Ha ssenki enki sem sem vvolt olt kképes épes bbejutni ejutni a bbunkerbe, unkerbe, aakkElolvasta a főcímet: A VILÁG LEGBONYOLULTABB KÓDJA kor ko or mi m miért iér értt vo volt ttele volt elee má el m második sodi so d k vvi világháborús illáágh g áb á orrús ús ttengeralattjáenge en g ra r latt laatttjá jááNORVÉGIÁBA ÉRKEZIK – állt ott öles betűkkel. William rókkal ró ókkkkall ééss ta tankokkal? ankkokk ka kal? l? l? már legalább százszor olvasta, de most újra végigfutotta. – Ez Ez eegy gy nagyon nagg yoon jó kérdés, kérdé érd ér déés,, William Willli l am am – mosolyodott mos osol olyo ol yodo yo dott do tt Szemügyre vette a fényképen szereplő titokzatos fémeell ú újra jra a nagyapja. nag yapja. – E Egyszer g yszer m majd ajd elmesélem elmesélem n neked. eke d . hengert, amelyen a legjobb kriptológusok egy maroknyi Dee most D most ffelejts elejts eell m mindent, indent, ééss kkoncentrálj oncentrálj az az iskolára! iskolára! csoportja dolgozott több mint három éven át, most pedig Legalábbis L Lega Le eggaalá lább bbiss egy bbis egy g kis kis időre. id dőőre r . Rendben? Rend Re ndbbeen? en?? a világ legnehezebb kódjaként tárták a világ elé. Az a hír – Rendben Rendben – bólintott bólintott a fiú ú.. Aztán A ztán becsukta becsukta az az ajajjárta, hogy szinte lehetetlen megfejteni. A leghíresebb ttót, ót, ééss figyelte, g yelte, aahogyan hog yan a fehér fehér Rolls-Royce Rolls-R Royce eltűnik eltűnik a kódfejtők közül már többen is megpróbálkoztak vele, de kkanyarban. ka nyarba nyar ny ban. n. nem jártak sikerrel. És most végre Norvégiába érkezett. Hamarosan aem saját Minden M inden szem sze rrászegeződött, ászszemével egeződöttfogja , amikor amiklátni. or belépett belAlig épettvárta aazz ooszsmár. zA kiállítás holnap továbbköltözik Finnországba. Úgyhogy tályterembe. tály tá lyyte tere reemb mbe. e. R Rögtön öggtö tön n és éészrevette szr zrev zr evet vet ette te Hum Humbur burgger er ttanár anár an árr u urat, rat, ra t,, most vagy soha. aaki k i eegy g y elnyűtt elny űtt szivaccsal szivaccsa l a kezében kezében ácsorgott ácsorgott a ttábáb llaa előtt. előtt. Hum Humbur burgger er h hosszasan osszasan bámult bámult rrá. á. Ú Úgy g y ttűnt, űnt, a megfelelő a me a m gf me gfel eleellő szavakat el szzaavvakkat at keresi. kere eres er esi. i – Sz SSzóval, ó all, mo óv most sstt m már árr Wenton Ween ntoon a neved? neve ne eved? d – kérdezte d? kérrde d zt ztee vé vvééggül. gü ül.l – W William iillli liam mW Wenton, een nto ton, n,, iigaz? n gaaz? z – Úgy Úgyy van Úg vvaan – felelte feele l lltttee William. Will Wi W ill l iaam. kolibrikiado.hu
2999 Ft