ÖTÖDIK FEJEZET
Üdvözlet Neverm͕rban Els tavasz
PuĨanva értek földet. A póklábalót s¡r¡ fehér köd vette körül. Minden csendes és nyugodt volt, mintha Jackalfax f terének káosza megsz¡nt volna létezni. Morrigan émelygett. Akkor ez a halál? Meghaltak, és átkerültek a Jobb Helyre? Leltárba vette, hogy mit érez, és nem tartotta valószín¡nek. A füle csengett, hányinger környékezte, a kezén esett vágásra rászáradt a vér, de még fájt. Az ablakon át a ködöt kémlelte. Nem várta ket tárt karokkal az Isteni Dolog, nem énekelt nekik angyalkórus. Akárhol vannak is, az nem a Jobb Hely. De biztosan nem is Jackalfax, gondolta. Halk nyögést hallott, arra fordult. Jupiter tolta fel magát a pilótaülésb l fájdalmas grimasszal. – Bocs. Nem ment olyan simán, mint reméltem. Jól vagy? 71
– Azt hiszem. – Morrigan nagy leveg t vett, hogy megnyugodjon. Körülnézett, próbálta kiverni fejéb l a Füst és Árny Vadászait. – Hol vagyunk? Mi ez a köd? Jupiter a szemét forgatta. – Drámai, mi? Határellen rzés – mondta menteget zve, mintha ez bármit is megmagyarázna. Morrigan már rá akart kérdezi, hogy ez mit is jelent, de belefojtotta a szót egy zümmög -recseg hang, ami Octavia falai között visszhangzott: – A nevét és hovatartozását! – dörögte egy hivatalos hang egy hangszórón keresztül, amit Morrigan nem látott. Mintha mindenhonnan jött volna a hang. Jupiter felvett egy kis eszközt a m¡szerfalról, és abba beszélt bele: – Igen, helló! Jupiter North kapitány a Csudálatos Társaság, A Felfedez k Ligája és a Nevermoori Szállodások Szövetsége képviseletében, és Miss Morrigan Crow… hovatartozás nélkül. Egyel re. – Morriganre kacsintott, aki idegesen visszamosolygott rá. Kerreg hang szólalt meg körülöttük. Odakint a fehér ködb l el bukkant egy hosszú gépkar, azon pedig egy nagy szem, nagyobb még Jupiter fejénél is. Pislogva benézett rájuk az ablakon, balról jobbra pásztázott, végigmérte ket, mindent megvizsgált a hajóban. – A Szabadállam Hetedik Zugából léptek be a Florien-hegy kapun keresztül, így van? – dörögte a testetlen hang. Morrigan összerezzent. – Így – mondta Jupiter a kis mikrofonba. 72
– Volt engedélyük a Hetedik Zugba utazni? – Igen, nekem volt. Tudományos diplomatavízum. – Jupiter megköszörülte a torkát, és Ħgyelmeztet n Morriganre sandított. – Miss Jupiter pedig a Hetedik Zugban lév Barclaytown lakója. Miss Crow nem is hallott még a Hetedik Zugról vagy Barclaytonwról, gondolta Morrigan. Leny¡gözve és fokozódó nyugtalansággal Ħgyelte Jupitert. Florien-hegy kapu? Tudományos diplomatavízum? Egy szót sem értett. A saját szívverése olyan hangosan dübörgött a fülében, hogy szinte betöltötte a póklábalót. Jupiter azonban nem zavartatta magát. Nyájas nyugalommal felelt a határ r kérdéseire, der¡sen hazudozott. – Miss Crow-nak van engedélye belépni az Els Zugba? – Természetesen – vágta rá Jupiter. – Tanulóvízum. – Kérem a papírokat! – Papírokat? – Jupiter magabiztossága megingott. – Persze, természetesen. El is felejtettem… a papírok… Egy pillanat, valahol itt vannak… Morrigan lélegzet-visszafojtva Ħgyelte, ahogy Jupiter a m¡szerfal különböz rekeszeiben matat, végül el kotor egy üres csokoládépapírt meg egy használt zsebkend t. Nyugodtan Morriganre mosolygott, majd mindkett t az ablaküveghez nyomta, hogy az óriási szem megnézhesse. Mint akinek teljesen elment az esze. A csend egyre nyúlt, Morrigan lélekben már felkészült a szirénákra, kürtökre, a póklábaló ajtaját betör fegyveres rökre… A hangszóró recsegett-zümmögött. A hang a túlsó végén fájdalmasan sóhajtott, és azt súgta: 73
– Már nem is er lködsz… – Bocs, de csak ezt találtam! – súgta vissza Jupiter az óriási szembe nézve, és b¡nbánón vállat vont. – Továbbmehetnek – dörögte a hang. – Csodás! – szíjazta be magát az ócska ülésbe Jupiter. Morrigan kiengedte a leveg t. – Kösz, Phil. – Az ég szerelmére! – A hangszóróból fojtott hang hallatszott, és sípolás, mintha leejtették volna a mikrofont, aztán a hang az suttogta: – North, megmondtam, hogy ne szólíts a keresztnevemen, amikor szolgálatban vagyok. – Bocs. Csókoltatom Maisie-t! – Jöv héten ugorj be vacsorára, akkor személyesen átadhatod. – Úgy lesz. Csá! – Jupiter visszacsatolta az ezüstmikrofont az állványára, és Morrigan felé fordult. – Isten hozott Nevermoorban! A köd szétfoszlott, feltárult egy hatalmas k boltív, benne egy ezüstös, kétszárnyú kapu, amely úgy vibrált, akár a h ségt l a t¡zhely teteje. Nevermoor. Morrigan a szót ízlelgette magában. Egyetlenegyszer látta, a Csudálatos Társaságtól kapott licitlevélben. Akkor semmit nem jelentett neki. – Nevermoor… – suttogta maga elé. Tetszett neki a hangzása. Mint egy titok, egy olyan szó, ami csak az övé. Jupiter sebességbe tette Octaviát, és leolvasta a képerny kön megjelen adatokat:
74
– „Helyi id reggel 6:13, Pirkadat els napja, Els tavasz, az Arisztokraták Harmadik kora. Id járás: h¡vös, de derült. A városi hangulat: optimista, álmos, kissé részeg.” A kapu nyögve kitárult, és a póklábaló rángva életre kelt. Morrigan nagy leveg t vett, ahogy beléptek a városba. Még sosem járt Jackalfaxen kívül, nem volt felkészülve arra, ami a kapun belül fogadta. Jackalfaxben minden szép volt, és rendezett. Normális. Egyforma téglaházak sorakoztak katonásan az egyenes, tiszta utcák két oldalán. Miután a város els negyede megépült százötven éve, az utána következ összes többi, ha nem is lett ugyanolyan, de elég hasonló ahhoz, hogy a leveg b l nézve az ember úgy érezze, az egész várost egyetlen szerencsétlen építész tervezte, aki utálta az életét. Nevermoor nem is emlékeztetett Jackalfaxre. – Délen vagyunk – mutatott Jupiter a m¡szerfal képerny jén felbukkanó várostérképre. A póklábaló alacsonyra ereszkedve haladt a többnyire csendes utcákon, itt-ott kikerülve egy gyalogost. A Napszállta éjszakáján lezajlott ünneplés nyoma még meglátszott a félhomályba borult utcákon. LuĦk és szalagok borították az udvarokat és lámpaoszlopokat, a hajnali utcasepr k hatalmas fémkukákba gy¡jtötték a széthajigált üvegeket. A kékes pirkadatban páran még mindig ünnepeltek, az egyik ivóból kitámolygó Ħatalemberek egy csoportja a szívbe markoló Pirkadat refrént gajdolta: Ne lééégy csüggedt barááátom,
75
Az id árjááán hajóóóózol! – Pete, hamis vagy… ne, hagyd abba, hamis vagy… Az új kor fogad a parton, Mint a régi kor hajdanon! – Nem, a végén… a végén nem lemegy, hanem fel… Octavia macskaköves utcákon iparkodott, sikátorokban és széles sugárutakon robogott, némelyik takarosan régimódi, némelyik hivalkodón hektikus volt. Átsuhantak az Ogden-on-Juro nev¡ kerületen, ami mintha süllyedt volna: az úttest helyén víz volt, az emberek kis csónakokban eveztek a gomolygó ködben. Morrigan akármerre nézett, dimbes-dombos zöld parkokat és apró templomkerteket látott, temet ket és udvarokat, szök kutakat és szobrokat, melyeket sárga gázlámpák meleg fénye világított meg, és néha egy-egy eltévedt petárda. Felpattant az ülésb l, és ablaktól ablakig ment, arcát az üvegnek nyomva próbálta beinni a látványt. Azt kívánta, bárcsak lenne nála fényképez . Bárcsak kiugorhatna a póklábalóból, és az utcán futhatna! – Nézd meg nekem azt a képerny t! – kérte Jupiter a fejével biccentve, ahogy Octaviát kormányozta egy sikátorlabirintusban. – Mikor van napkelte? – Azt mondja… hat harminckor. – Késésben vagyunk. Kapcsolj rá, Occy! – dörmögte Jupiter, és a póklábaló hajtóm¡ve felb gött. – Hol vagyunk? Jupiter felnevetett. – Aludtál, vagy mi? Nevermoorban, drágám! – Azt tudom, de Nevermoor hol van? 76
– A Szabadállamban. Morrigan a homlokát ráncolta. – Melyik a Szabadállam? – A Köztársaságot négy állam alkotta: Southlight, Prosper, Távolkelet-Sang és persze Great Wolfacre, ahonnan Morrigan sosem tette ki a lábát. – Ez – kormányozta be Octaviát egy mellékutcába Jupiter. – A Szabadállam az a Szabadállam. Az, amelyik ténylegesen szabad. Az ötödik állam, amir l a tanáraid nem szóltak neked, mert k sem tudtak róla. A szó szoros értelmében nem vagyunk a Köztársaság része. – A férĦ megtáncoltatta a szemöldökét. – Meghívás nélkül senki nem jöhet ide. – Ezért álltak meg a Füst és Árny Vadászai az óratoronynál? – ült vissza Morrigan. – Mert nem kaptak meghívást? – Igen – felelte Jupiter. Hallgatott egy sort. – Mondhatjuk. Morrigan fürkész n nézte az arcát. – Követhetnek ide is? – Biztonságban vagy, Morrigan. – A férĦ le nem vette a szemét az útról. – Ígérem. Morrigan örömteli izgatottsága alábbhagyott. Az el bb látta, hogy Jupiter milyen simán hazudott a határ rnek, és nem kerülte el a Ħgyelmét, hogy kitér választ adott a kérdésére. Persze ebb l az egész különös éjszakából nagyon keveset értett. A fejében úgy kavarogtak a kérdések, akár egy tornádó, és csak kapkodott utánuk. – Hogyan…? Mi…? – Pislogott. – Nem értem. Meg kellett volna halnom Napszálltakor. – Nem. Ha pontosak akarunk lenni, Napszálltakor éjfélkor. – Jupiter a fékre taposott, hogy átengedjen egy macskát az 77
úttesten, aztán tövig nyomta a gázpedált. Morrigan úgy szorította az ülés karfáját, hogy elfehéredtek az ujjai. – De Napszálltakor nem jött el az éjfél, neked legalábbis nem. Nevermoor kilenc órával el rébb jár Jackalfaxnél, vagyis átugrottad az éjfelet, egyik id zónából egyenesen a másikba. Becsaptad a halált. Ügyes voltál. Éhes vagy? Morrigan a fejét rázta. – A Füst és Árny Vadászai miért üldöztek minket? – Nem minket üldöztek, hanem téged. És téged sem üldöztek, hanem vadásztak rád. Az elátkozott gyerekekre vadásznak. Ezért halnak meg szegények. A mindenit, farkaséhes vagyok! Bárcsak lett volna id nk reggelizni! Morrigan szája kiszáradt. – Gyerekekre vadásznak? – Elátkozott gyerekekre vadásznak. Mondhatjuk, hogy specialisták. – De miért? – A tornádó Morrigan fejében egyre gyorsabban kavargott. – És ki küldi ket? És ha az átok szerint meg kellett volna halnom éjfélkor… – Ölni tudnék egy baconos szendvicsért! – …akkor miért jöttek korábban? – Sejtelmem sincs. – Jupiter hangja könnyed volt, de az arca gondterhelt. Sebességet váltott, hogy boldoguljon egy keskeny macskaköves utcán. – Talán várták ket egy bulin. Pocsék lehet Napszálltakor dolgozni.
78
– Tudom, mi jár a fejedben – mondta Jupiter, miközben bezárta Octaviát egy privát parkológarázsba: meghúzott egy láncot, mire a red nykapu legördült. A leveg jeges volt, a leheletük párafelh ként csapódott ki. – Ha olyan nagyszer¡ hely Nevermoor, hogyhogy még nem hallottál róla. Az igazság az, Morrigan, hogy ez a legjobb hely, a legjobb hely az egész Névtelen birodalomban. Levette a méretre szabott kék felölt jét, és Morrigan vállára terítette. Túl hosszú volt neki, a keze ki se látszott az ujjából, de belebújt, élvezte a melegét. Jupiter egyik kezével beletúrt zilált rézszín hajába, a másikkal kézen fogta Morrigant, és elindultak a h¡vös utcákon. Felettük egyre világosodott az ég. – Vannak klassz épületeink – sorolta. – Remek éttermeink. Viszonylag megbízható tömegközlekedésünk. A klíma is klassz, télen hideg, nem télen nem hideg. Ahogy kell. Ó, és a tengerpart! – Elgondolkodott. – Igazából a tengerpart rémes, de hát az ember nem kaphat meg mindent. Morrigan alig tudott lépést tartani Jupiter elhadart monológjával és hosszú, vékony lábaival – a férĦ félig szökdécselt, félig futott az utcán, amely a tábla szerint a KLASSZ SUGÁRÚT nevet viselte. – Ne haragudjon! – lihegte Morrigan kissé sántikálva, mert a vádlija begörcsölt. – Lassíthatnánk kicsit? – Nem lehet. Mindjárt id van. – Minek az ideje? – Majd meglátod. Hol is tartottam? Ja, hogy a tengerpart pocsék. De ha szórakozni akarsz, ott a Trollosseum. Imádni fogod. Már ha szereted az er szakot. Minden szombaton trollviadal, 79
kedd esténként kentaur görkorcsolyaverseny, minden második pénteken zombi festékcsata, karácsonykor unikornis lovagi torna és júniusban sárkánylovagló bajnokság. Morrigan feje kóválygott. Hallott már arról, hogy egy kis számú kentaurállomány él Távolkelet-Sangben, és tudta, hogy a vadonban vannak sárkányok, de hihetetlenül veszélyesek, ki akarna felülni rájuk? És trollok? Zombik? Unikornisok? Nehéz volt megmondani, Jupiter komolyan beszél-e. Rohanvást befordultak egy Tegzeslégy köz nev¡ keskeny, kanyargós sikátorba. Morrigan azt hitte, sosem ér véget, de aztán megálltak egy ívelt faajtó el tt. Kis tábla függött rajta, amelyen kopott aranyozott bet¡kkel ez állt: DEUKALIÓN HOTEL. – Maga… szállodában… lakik? – lihegte Morrigan. Jupiter meg sem hallotta. Egy réz kulcskarikával vacakolt, aztán az ajtó kitárult, és Morrigan kis híján hanyatt esett. Az ajtóban egy macska tornyosult. De nem akármilyen macska, egy óriásmacska. A legnagyobb, legijeszt bb, leglomposabb macska, akit Morrigan életében látott. Hátsó lábán ült, és alig tudta beszuszakolni magát az ajtókeretbe. A pofája lapos és ráncos volt, mintha falnak szaladt volna, és hangosan szuszogott. Mintha csak Morrigan szembe találta volna magát a Crow-birtok konyhamacskáinak irdatlan nagyra n tt, történelem el tti sével. Azonban az a sokk, amit a macska kinézete okozott, semmi volt ahhoz képest, amikor az állat Jupiter felé fordította hatalmas, szürke fejét, és megszólalt: – Látom, hoztál nekem reggelit. 80
Mor r ig an Crow
elátkozott gyerek. Mivel épp Napszálltakor született, őt okolják minden bajért: ha megdöglik a konyhamacska, vagy ha szívrohamot kap a kertész. Ám ami ennél is szörnyűbb, hogy a 11. születésnapján, pontban éjfélkor meg kell halnia.
Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmai közül Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia.
Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével. kolibrikiado.hu
2999 Ft