12. Koreai Filmfesztivál

Page 1




Sok szeretettel köszöntöm a magyarországi Koreai Filmfesztivál nézőit! A 2019-es év különleges a koreai emberek számára. Magyarország és a Koreai Köztársaság diplomáciai kapcsolatfelvételének 30. évfordulója mellett idén ünnepeljük a koreai film megszületésének centenáriumát is. Ebben az évben ünnepelhettünk először azt is, hogy egy dél-koreai rendező, Bong Joon-ho vehette át a Cannes-i Fesztivál fődíját, az Arany Pálmát. A jeles évfordulók és filmtörténeti pillanatok tiszteletére különös figyelemmel választottuk ki a filmfesztiválon bemutatásra kerülő alkotásokat. Nyitófilmünk nem is lehetne más, mint a cannes-i fődíjas Élősködők, az Arcok szekcióban pedig Bong Joon-ho további jelentős alkotásait válogattuk össze. A Fókusz szekcióban a koreai történelem unalmasnak cseppet sem mondható, elmúlt 30 évét állítjuk középpontba, míg az Extra blokkban a 100 éves koreai filmművészet kiemelkedő műveiből szemezgettünk. Idén első alkalommal közönségdíjat is kiosztunk a záróvetítésen. A szavazás és a fesztivál megvalósulásában nagy segítségünkre lesznek az újonnan megalakult önkéntes csoport, a KFF Family tagjai. Bízunk benne, hogy az idei filmfesztivál pazar élményekkel gazdagítja a látogatókat. Köszönöm, hogy velünk tartanak, és ezúton kívánok jó szórakozást a 12. Koreai Filmfesztiválhoz!

Lee Dangkweon A budapesti Koreai Kulturális Központ igazgatója


A Koreai Filmfesztivál 4 állandó szekcióval fut:

A legújabb koreai filmeket vonultatja fel a kosztümös alkotásoktól a thrilleren át a dokumentumokig. Az újdonság mellett a koreai film alakuló irányaira fókuszál. Egy speciális témára összpontosít. Idén, az 1989-es diplomáciai kapcsolatfelvétel apropóján Korea elmúlt 30 évét felölelő filmeket szemléz. Korea nagyhatású filmkészítőinek egyikét mutatja be, hogy a közönség átfogó képet kapjon az egyes alkotókról. 2019-ben Bong Joon-ho rendező életművével foglalkozik. Filmtörténeti érdekességek, független- és művészfilmek blokkja. A koreai film 100. születésnapja alkalmából a koreai filmtörténet kiemelkedő alkotóinak filmjeiből nyújt válogatást.




2019.10.25., 19:30 Corvin Mozi (Budapest) 2019.10.26., 16:30 Apolló Mozi (Debrecen) 2019.10.26., 17:30 Apolló Mozi (Pécs) 2019.10.26., 13:30 Délvidék Ház (Szeged)

ÉLŐSKÖD Ő K Parasite Rendez F szerepl k

기생충

Bong Joon-ho Song Kang-ho, Lee Sun-kyun, Cho Yeo-jeong, Choi Woo-shik, Park So-dam

16 éven aluliak számára nem ajánlott 2019 | vígjáték-dráma | 132 perc | angol, magyar felirat

Ki-tek (Song Kang-ho) családjában mindannyian munkanélküliek. Egy szuterénben élnek napról napra, amíg a fiút, Ki-woot (Choi Woo-shik) egy neves egyetemre járó barátja megkeresi, hogy helyettesítse magántanárként a jómódú Pak családnál. A lehetőség azonban nem csak a fiú szerencséjét hozza magával, de szerencsétlenségek megállíthatatlan sorát is elindítja. Az akasztófahumorral átitatott, kényes témájú filmeket jegyző dél-koreai rendező, Bong Joon-ho (A gazdatest, Snowpiercer – Túlélők viadala, Okja) tízévnyi nemzetközi kitérő után visszatért hazájába. Ennek eredménye az Élősködők, ez a fanyar hangvételű, meglepő fordulatokkal teli fekete komédia a szociális egyenlőtlenségek okozta feszültségekről. A filmen Bong több korábbi alkotótársával is újra együtt dolgozott, így Hong Kyung-pyo operatőrrel (Snowpiercer – Túlélők viadala, Anya) és a lecsúszott családfőt alakító Song Kang-ho színésszel (A halál jele, A gazdatest,

8


N Y I TÓ F I L M 9

Snowpiercer – Túlélők viadala). Két évvel az Okja után Bong Joon-ho legújabb filmje is a Cannes-i Fesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, ahol ezúttal elnyerte a fesztivál legfontosabb díját, az Arany Pálmát.

Díjak

2019 Torontói Nemzetközi Filmfesztivál: Grolsch közönségdíj 2019 Cannes-i Fesztivál: Arany Pálma-díj 2019 Sydney Filmfesztivál: Legjobb film 2019 International Cinephile Society: Legjobb rendező 2019 Chunsa Filmes Díjátadó: Legjobb rendező, Legjobb színésznő (Cho Yeo-jeong), Legjobb női mellékszereplő (Lee Jung-eun), Legjobb forgatókönyv (Bong Joon-ho, Han Jin-won) Jelölések

2019 Müncheni Filmfesztivál: Legjobb nemzetközi film 2019 Chunsa Filmes Díjátadó: Legjobb színész (Choi Woo-shik, Song Kang-ho), Legjobb férfi mellékszereplő (Park Myung-hoon)


REND ŐRCSAJ O K Miss & Mrs.Cops

걸캅스

2019.10.31., 18:00 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Jung Da-won Ra Mi-ran, Lee Sung-kyoung, Yoon Sang-hyun

16 éven aluliak számára nem ajánlott 2019 | bűnügyi vígjáték | 107 perc | angol, magyar felirat

Mielőtt megszületett volna a gyermeke, a rendőrnő Mijong (Ra Mi-ran) élete a bűnüldözés volt, ám családanyaként kénytelen feladni korábbi detektívkarrierjét egy nyugodtabb, irodai munkáért. Szintén itt, a rendőrség polgári bejelentésekre szakosodott osztályán kezdi pályafutását Mijong sógornője, a lelkes és fiatal rendőrnő, Dzsihje (Lee Sung-kyoung). Nem telik el sok idő, és a furcsa páros máris egy rejtélyes bűnügy felgöngyölítésébe keveredik, amely komédiába illő akciójelenetek sorává fajul. A dél-koreai filmes szakmában már rendezőként, színészként és producerként is bizonyított fiatal Jung Da-won második rendezésével, a Rendőrcsajokkal száll be a kereskedelmi filmgyártásba – a 2016-os Garak Market Revolution című filmjét követően, amelyet 33 éves korában rendezett. Az Óda édesapámhoz (2014) című filmből ismert Ra Mi-ran és a sorozatszár, Lee Sung-kyoung főszereplésével készült film a nem megszokott női akciófilm műfajával vonja magára a figyelmet.

10


ZÁRÓFILM 11

Miután a filmgyártásban és a vásznon is kezdenek elmosódni a határok a nemi szerepek között, a Dél-Koreában új trendként hódító „girl crush” témát meglovagoló Rendőrcsajok idén tavasszal debütált. Ahogy a női karakterekre koncentráló filmek egyre jobban kiterjednek a különböző filmes műfajokra, remélhetőleg ez az alkotás is elindít a helyi filmgyártásban egy tendenciát az erős női főszereplők megjelenésére. Pierce Conran, Korean Cinema Today

18:00 Közönségdíj-átadás

A Koreai Filmfesztivál filmjei idén versengenek a közönség szavazataiért. A voksoláshoz nem kell mást tennie, mint leadni a vetítések előtt kapott szavazólapot a fesztivál önkénteseinek. A közönségdíjat a záróvetítést megelőzően, ünnepélyes keretek között adjuk át.




BAKATÁNC Swing Kids

스윙 키즈

2019.10.28., 21:00 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Kang Hyoung-chul Doh Kyung-soo, Park Hye-su, Oh Jung-se, Jared Grimes, Kim Min-Ho

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2018 | dráma | 133 perc | angol, magyar felirat

1951-ben, a koreai háború idején, a Kodzse börtöntáborban járunk. A lázadó dél-koreai katonát, Ro Giszut (Doh Kyung-soo) teljesen rabul ejti az amerikai sztepptánc, miután megismerkedik a Broadway-t is megjárt tiszttel, Jacksonnal (Jared Grimes), akinek a táncklubjához is csatlakozik. A csoport egészen különc karaktereket hoz össze: Kang Bjongszamot (Oh Jung-se), aki a széllel táncol, hogy megtalálja a feleségét, a kínai Hsziao Pangot (Kim Min-Ho), aki hiába tehetséges táncos, a szívproblémája miatt nem képes egy percnél tovább táncolni, valamint Jang Phannét (Park Hye-su), aki a tánccal keresi a kenyerét. Kang Hyoung-chul a Bakatánccal a Roh Ki-soo című koreai musicalt dolgozta fel.

Díjak

2019 Baeksang Művészeti Díjátadó: Legjobb rendező

14


FRISS

Díjak

2019 Baeksang Művészeti Díjátadó: Legjobb film, Legjobb főszereplő 2018 Grand Bell Díjátadó: Legjobb főszereplő, Legjobb művészi rendezés 2018 Blue Dragon Filmes Díjátadó: Legjobb művészi rendezés

FEKE TE VÉNUSZ The Spy Gone North

공작

2019.10.28., 18:30 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Yoon Jong-bin Hwang Jung-min, Lee Sung-min, Cho Jin-woong, Ju Ji-hoon

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2018 | dráma | 137 perc | angol, magyar felirat

Korea 1993-ban az egyetlen ország, ahol a hidegháború folytatódik, az atomfegyverek fejlesztése körüli feszültség egyre nő. Pak Szogjongot (Hwang Jung-min), a dél-koreai katonai hírszerzésnél „Fekete Vénusz” kódnéven szolgáló őrnagyot megbízzák, hogy épüljön be egy észak-koreai nukleáris létesítménybe. Szogjong egy dél-koreai üzletembernek álcázza magát, aki egy Észak-Koreával közös projekten dolgozik, így férkőzik Pekingben a magas rangú tiszt, I Mjongun (Lee Sung-min) közelébe. Éveken át tartó munkája gyümölcseként Szogjong végül elnyeri Észak-Korea vezetőinek bizalmát és sikerül aláírnia velük egy közös kereskedelmi szerződést is. A férfi azonban nemsokára rájön, hogy mindeközben az 1998-as dél-koreai elnöki választásokon a két Korea titkos megegyezéseket folytat saját érdekük érvényesítéséhez. A 2018-as Cannes-i Fesztiválon bemutatott film egy korábbi dél-koreai ügynök, Park Chae-seo igaz történetén alapszik, aki szintén beszivárgott észak-koreai nukleáris létesítményekbe.

15


A NE VEM KI M BO KTONG EGY V IGASZNŐ TÖRTÉNE TE My Name is Kim Bok-dong

김복동

2019.10.29., 16:30 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Song Won-geun Kim Bok-dong, Han Ji-min

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2019 | dokumentumfilm | 101 perc | angol, magyar felirat

Kim Boktong egyike volt annak a több százezer ún. „vigasznőnek”, akiket a megszálló japán katonák prostitúcióra kényszerítettek a második világháború alatt. 1992-ben elsőként állt nyilvánosság elé és szexrabszolgaság vádjával bocsánatkérést követelt az áldozatok számára, ám a japán kormány nem vállalt felelősséget a történtekért. A vallomást követően a téma futótűzként terjedt el a világban, majd Kim Boktong még hosszú évekig harcolt az elrabolt nők igazságáért. 1992 óta minden szerdán demonstrációt tartanak Szöulban a japán nagykövetség előtt, 2011-ben, az ezredik szerdai demonstráción pedig elhelyeztek egy „vigasznőt” ábrázoló szobrot is a követség épülete elé. Nyilvánosságra hozott története ihlette a 2017-es Szólhatok? című filmet. A nevem Kim Boktong - Egy vigasznő története az ő életét és a japán kormánnyal folytatott, 27 éven át tartó küzdelmét mutatja be.

16


FRISS 17

AZ E SKÜVŐD NAPJ ÁN On Your Wedding Day

너의 결혼식

2019.10.27., 21:00 Sugár Mozi (Budapest) 2019.10.30., 13:00 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Lee Seok-keun Park Bo-young, Kim Young-kwang, Kang Ki-young, Jang Sung-bum

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2018 | dráma | 110 perc | angol, magyar felirat

A gimi legnagyobb bajkeverője, Ujon a tanáriban ismerkedik meg az éppen beiratkozó Szunghivel, akibe első látásra beleszeret. Mindent elkövet, hogy a lány közelébe kerülhessen, de Szunghi egy nap hirtelen eltűnik. A fiú nem tud szabadulni az emléktől és az elkövetkező évek során újra és újra egymásba botlanak.

Díjak

2019 Baeksang Művészeti Díjátadó: Legjobb új színész


A MÁSI K GYE REK Another Child

미성년

2019.10.29., 14:15 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Kim Yoon-seok Yeom Jung-a, Kim So-jin, Kim Hye-jun, Park Se-jin, Kim Yoon-seok

16 éven aluliak számára nem ajánlott 2019 | dráma | 96 perc | angol, magyar felirat

A középiskolás Csuri (Kim Hye-jun) rájön, hogy apjának (Kim Yoon-seok) viszonya van egy iskolatársának (Park Se-jin) édesanyjával (Kim So-jin). Amikor Csuri megtudja, hogy apja szeretője gyermeket vár, a két tinédzser hamar feszült viszonyba kerül egymással. Végül Csuri édesanyja (Yeom Jung-a) is tudomást szerez az afférról és a születendő gyermekről, majd amikor idő előtt megindul a szülés, összefutnak a szálak a kórháznál, miközben az apa próbálja kihúzni magát a felelősség alól. Kim Yoon-seok elismert koreai színész már bizonyított olyan sikerfilmekben, mint a 2008-as Az üldöző, a 2012-es Tolvajok vagy a 2017-es 1987: Amikor eljön a nap, és most először maga is a kamera mögé áll A másik gyerek című debütfilmjével. Az eredetileg színpadra írt történet átdolgozásában komoly szerepet kapnak a női karakterek, bár maga Kim is megjelenik a vásznon. Áprilisi dél-koreai bemutatója óta folyamatosan elismerő szavakkal jutalmazzák a filmet kiemelkedő forgatókönyvéért –

18


FRISS 19

amelyen Kim több éven át dolgozott társával, Lee Bo-rammal, – valamint a SKY Castle című, friss sikersorozatban tündöklő Yeom Jung-a, A királyból (2017) ismert Kim So-jin és az ifjú színésznők, Kim Hye-jun és Park Se-jin elképesztő színészi játékáért. Pierce Conran, Korean Cinema Today


BUFNO GOLDUEN RE T YO Swing Kids

공작이 날이 새다

Vetítés 2019.10.28 20:45 at Sugar Mozi Rendez F szerepl k

Kang Hyoung-chul Doh Kyung-soo, Park Hye-su, Oh Jung-se, Jared Grimes, Kim Min-Ho

12 éven felülieknek 2018/dráma/137 perc/angol, magyar felirat

A King Sejong Intézet világszerte professzionális színvonalon oktatja a koreai nyelvet és a koreai kultúrát

Díjak

2019 Baeksang Művészeti Díjátadó: Legjobb film, Legjobb főszereplő 2018 Grand Bell Díjátadó: Legjobb főszereplő, Legjobb művészi rendezés 2018 Blue Dragon Filmes Díjátadó: Legjobb művészi rendezés

20


FRISS 21

PEK KI SASSZONY Miss Baek

미쓰백

2019.10.27., 13:00 Sugár Mozi (Budapest) 2019.10.30., 16:30 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Lee Ji-won Han Ji-min, Kim Si-a, Lee Hee-jun, Kwon So-hyun, Paik Soo-jang

16 éven aluliak számára nem ajánlott 2018 | dráma | 97 perc | angol, magyar felirat

Pek Szanga (Han Ji-min), azaz Pek kisasszony senkire nem számíthat ebben a világban. Alkoholista anyja gyerekkorában bántalmazta az apró termetű, de szívós, fiatal nővé érett lányt, aki így idővel megtanulta, hogyan zárjon ki másokat az életéből. Egy nap azonban találkozik egy kislánnyal, Csiunnal (Kim Si-a), aki szintén családon belüli erőszak áldozata: őt lecsúszott, szenvedélybeteg apja és annak barátnője bántalmazza. Pek kisasszony saját magát látja viszont a kislányban, és miközben próbál segíteni neki, szépen lassan kitárja a szívét előtte. A nő azonban csupán egy idegen, akinek nincs joga megvédeni a kislányt az otthoni körülményektől. Amikor végül Csiun elszökik az elviselhetetlen bántalmazás elől, Pek kisasszony mindent megtesz, hogy megóvja őt – akár az élete árán is. Díjak

2019 Baeksang Művészeti Díjátadó: Legjobb női főszereplő, Legjobb női mellékszereplő, Legjobb új rendező 2019 Sharm El Sheikh-i Ázsiai Filmfesztivál: Legjobb női főszereplő 2018 Londoni Kelet-Ázsiai Filmfesztivál: Legjobb női főszereplő 2018 Blue Dragon Filmes Díjátadó: Legjobb női főszereplő


2019.10.26., 21:00 Sugár Mozi (Budapest) 2019.10.29., 18:00 Corvin Mozi (Budapest) 2019.10.27., 18:00 Apolló Mozi (Debrecen) 2019.10.27., 20:00 Apolló Mozi (Pécs) 2019.10.27., 17:00 Délvidék Ház (Szeged)

A GENGSZTE R , A ZSARU É S AZ ÖRD ÖG The Gangster, The Cop, The Devil Rendez F szerepl k

악인전

Lee Won-tae Don Lee, Gim Mu-yeol, Kim Sung-kyu

18 éven aluliak számára nem ajánlott 2019 | krimi, akciófilm | 109 perc | magyar felirat

A bandavezér Tongszutól (Don Lee) rengetegen tartanak erőszakos fellépése miatt, ám egy esős éjszakán most őt támadják meg és hagyják magára súlyos sérüléseivel. Hiába harcolt meg a támadójával és került ki élve a balhéból, a hírnevén így is csorba esik. Az egyetlen módja, hogy visszaszerezze a méltóságát az, ha megtalálja a támadóját és bosszút áll rajta. A cél eléréséért bármire képes, még egy rendőrrel, Teszokkal (Gim Mu-yeol) is összeáll, aki szerint Tongszu támadója nem más, mint a „K”-ként ismert sorozatgyilkos (Kim Sung-kyu), akit már jó ideje ő maga is üldöz. Teszok „K” felkutatásával eddig azért nem járt sikerrel, mert a sorozatgyilkos nem hagy maga után nyomokat, így kénytelen együttműködni a hírhedt gengszterrel, a gyilkos egyetlen életben maradt áldozatával és egyben szemtanújával. A bandavezért alakító Don Lee-t (más néven Ma Dong-seok) láthattuk már a 2016-os Busan expresszben is, Lee Won-tae rendező pedig 2017-ben debütált Man of Will című, a japán megszállás alatt játszódó filmjével.

Fabien Schneider, Korean Cinema Today

22


FRISS 23

KI RÁLYI SZÉLHÁMOS O K Jesters: The Game Changers

광대들: 풍문조작단

2019.10.27., 16:00 Sugár Mozi (Budapest) 2019.10.30., 20:30 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Kim Joo-Ho Son Hyun-Joo, Cho Jin-woong, Park Hee-soon, Ko Chang-seok, Kim Seul-gi, Yoon Park, Kim Min-seok, Jeong In-gi, Choi Won-young, Choi Gwi-hwa

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2019 | vígjáték, kosztümös film | 108 perc | angol, magyar felirat

A Csoszon-dinasztia idején egy csapat udvari bolond járja az országot a királyság legbefolyásosabb embere, Han Mjonghi (Son Hyun-Joo) megbízásából. Nevettetnek, pletykákat terjesztenek Szedzso királyról (Park Hee-soon), szórakoztatnak és nem elhanyagolható módon, ők maguk is jól szórakoznak.


A BELÉM BÚJ T BRIGAN T I The Dude in Me

내안의 그놈

2019.10.26., 18:00 Sugár Mozi (Budapest) 2019.10.28., 13:00 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Kang Hyo-jin Jung Jin-young, Kim Kwang-gyu, Lee Joon-Hyuk, Lee Soo-min, Park Sung-woong, Ra Mi-ran

16 éven aluliak számára nem ajánlott 2019 | fantasy, vígjáték | 122 perc | angol, magyar felirat

Phanszu (Park Sung-woong) megélhetési bűnöző és egyben agyafúrt vállalkozó, aki ráadásul egy maffiafőnök sógora. Egy különös baleset következtében kórházban köt ki, ahol arra ébred, hogy testet cserélt egy kissé esetlen gimnazista fiúval, Donghjonnal (Jung Jin-young). A 17 éves testében rekedve rájön, hogy Donghjont folyamatosan szekálják az iskolában, és éppen egy lányt próbált megvédeni, amikor a baleset történt. Miközben próbálja megoldani a fiú problémáit, rájön, hogy a balesetnek köszönhetően ő is kapott egy esélyt, hogy saját múltbéli hibáit helyrehozza.

24


FRISS 25

ZOMB I A CSAL ÁDBAN The Odd Family: Zombie on Sale

기묘한 가족

2019.10.29., 18:30 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Lee Min-Jae Jung Jae-Young, Kim Nam-Gil, Uhm Ji-Won, Lee Soo-Kyung, Jung Ga-Ram, Park In-Hwan

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2019 | vígjáték | 111 perc | angol, magyar felirat

A Human Bio, Dél-Korea legnagyobb gyógyszerészeti cége illegális emberkísérleteket folytat, és egy balul elsült kísérlet során véletlenül létrehoznak egy zombit. A vidéki városkában élő, különc Pak családhoz hamarosan betoppan Ccsongbi (Jung Ga-Ram), a zombifiú, és üdvözlésképpen megharapja a családapát. Ám Pakék ahelyett, hogy megrettennének az élőhalott lénytől, kieszelik, hogyan tudnák pénzzé tenni az új családtag különös „képességét”: a harapása fiatalító hatását.


2019.10.26., 16:00 Sugár Mozi (Budapest) 2019.10.27., 18:00 Corvin Mozi (Budapest) 2019.10.26., 19:00 Apolló Mozi (Debrecen) 2019.10.26., 20:00 Apolló Mozi (Pécs) 2019.10.26., 16:30 Délvidék Ház (Szeged)

CS OSZON I NYOMOZÓ: AZ ÉlŐHOLTAK T I TKA Detective K: Secret of the Living Dead Rendez F szerepl k

조선명탐정: 흡혈괴마의 비밀

Kim Sok-yun Kim Myung-Min, Oh Dal-Su, Kim Ji-Won, Lee Min-Ki, Kim Beom

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2018 | történelmi kalandfilm, vígjáték | 119 perc | angol, magyar felirat

Amikor Kanghva szigetén rejtélyes gyilkosságsorozat tartja rettegésben a lakosságot, Csoszon legjobb nyomozóját, Kim Mint, azaz K nyomozót (Kim Myung-Min) és társát, Szo Philt (Oh Dal-Su) bízzák meg, hogy derítsék fel az ügyet. A nyomozás során megismerkednek egy gyönyörű, fiatal nővel (Kim Ji-Won), akinek hihetetlen ereje hasznukra válik. Együtt fedezik fel a harapásnyomokat az áldozatok nyakán, és ahogy tovább kutakodnak, Kim Min egyre inkább vámpírokra kezd gyanakodni. A nyomozók szépen lassan rájönnek, hogy a különös hölgy valamilyen módon összefüggésbe hozható a gyilkosságokkal.

26


FRISS 27

2019.10.27., 18:00 Sugár Mozi (Budapest) 2019.10.27., 15:30 Apolló Mozi (Debrecen) 2019.10.27., 18:00 Apolló Mozi (Pécs) 2019.10.27., 14:30 Délvidék Ház (Szeged)

V I SZ L ÁT SZ I NGL I LÉ T! Familyhood Rendez F szerepl k

굿바이 싱글

Kim Tae-gon Kim Hye-Soo, Ma Dong-Seok, Kim Hyun-Soo, Kim Yong-Geon, Seo Hyun-Jin

16 éven aluliak számára nem ajánlott 2016 | dráma, vígjáték | 119 perc | angol, magyar felirat

Ko Dzsuhjon (Kim Hye-Soo) egy sikeres, ám önelégült színésznő, aki bármit megkap, amire vágyik: hírnevet, pénzt és fiatal szeretőket. Ahogy azonban eléri a ‘40-es éveit, színészi karrierje elkezd lefelé ívelni, és azon töpreng, hogy megállapodjon-e az aktuális, 12 évvel fiatalabb szeretőjével – aki nem mellesleg csupán kihasználja a nő hírnevét és csalja a háta mögött. Erre Dzsuhjon is rájön, ezért attól tartva, hogy egyedül marad, úgy dönt, kell egy biztos pont az életében: egy kisbaba. A helyzet azonban korántsem olyan egyszerű, hiszen a változókor küszöbén álló sztár megtudja orvosától, hogy nem sok esélye van teherbe esni. Ekkor találkozik a kórházban egy várandós tinivel, Kim Dandzsival (Kim Hyun-soo), akinek felajánlja, hogy bármi áron örökbe fogadná születendő gyermekét, akinek világra jöttéig anyagilag is támogatná a lányt. Dandzsi kapva kap az ajánlaton és beleegyezik, hogy a színésznőhöz költözzön, aki hatalmas villájában rejtegeti a lányt, miközben próbálja a külvilággal elhitetni (ál)terhességét.




A KOREAi MOZi MÚLTFELDolGoZáSA

Hátborzongató bosszútörténetek, erőteljes melodrámák és díjesővel kitüntetett művészfilmek fémjelzik a koreai filmgyártás sikeres útját. Tegyük mellé, hogy az ország fordulatokban bővelkedő történelme ugyancsak kiapadhatatlan forrása a moziiparnak, mely élt és él is a lehetőséggel, és folyamatosan minőségi, történelmi alkotásokkal kínálja nézőt. Shin Sang-ok ‘60-as években született, kosztümös filmdrámáitól kezdve (pl. Yeonsan herceg, 1961), Im Kwon-taek 2000-ben rendezett, Cannes-ban is bemutatott, a koreai klasszikusnak számító Chunhyang-történetet feldolgozó alkotásán át, egészen az eddigi legnépszerűbb, 2014-es Admirálisig, történelmi háttérbe helyezve kaphatunk képet a palota-intrikákról, az örök szerelemről és a rendíthetetlen hősiességről. A sikereken felbuzdulva a filmkészítők aztán egyre merészebben nyúltak a közelmúlt bonyolult, sötétebb eseményeihez is, olyan témákhoz, melyek mozis feldolgozása nem kis kockázatokat rejteget. Az önkifejezés új trendjének hírnöke JK Youn epikus melodrámája, az Óda édesapámhoz című alkotása volt. A filmvásznon egy hétköznapi kisember nem hétköznapi élményei elevenednek meg, melyek sora a koreai háború idején, az 1950es Hungnam kilakoltatással és a nővérétől való elszakítással kezdődik, és napjaink Puszan városában fejeződik be. A filmet négy hónappal az Admirális után mutatták be, és abban az évben a második legnézettebb film lett, mára a még mindig előkelő negyedik. A film főszereplőjét, az abszolút kis senkit, Tokszut, aki átéli hazája minden tragikus nehézségét, s mégis mindig képes mosollyal kijönni a megpróbáltatásokból, Hwang Jung-min alakítja, megrázó hitelességgel. Puszan kikötővárosában, ahol Tokszu nagynénje kis importáru boltot tart fenn, apja távozásakor a fiatalemberre marad a kenyérkereső szerep. Családja eltartása érdekében még veszélyes feladatokat is vállal. A ‘60-as években barátjával együtt egy


németországi bányába megy vendégmunkásnak, ahol átverések, megvetések sokasága éri. A ‘70-es évek során az újabb pénzügyi bajok miatt a sors még egyszer idegen honba, ezúttal Vietnamba kényszeríti Tokszut, hogy az ott szolgáló koreai haderő logisztikai kiszolgálásában segédkezzék. A ‘80-as években Koreára sötét napok köszöntöttek. E korszak az 1980. májusi felkelés véres eseményeivel kezdődött Kvangdzsuban, majd folytatódott a Chun Doohwan vezette katonai diktatúra idején, amikor az általa irányított titkosszolgálat (NIS) akciói a rettegés fátyolát borították az egész országra. Ez a terhelt időszak sok filmest megihletett, melynek nyomán igen jelentős művek is születtek. Bong Joon-ho 2003-ban készített, A halál jele című filmje indította talán e sort, de a produkció a mélyebb politikai vonatkozásokat még elkerüli. Ebben robbanásszerű változást a Kvangdzsuban forgatott, 2017-es bombasiker, a Taxisofőr hozott, amelyet még ugyanebben az évben követett az igencsak érzékeny politikai témákat feszegető 1987: Amikor eljön a nap, ami megrázó közelségbe hozta a közönséget az akkori valósággal: a titkosszolgálat kíméletlen vallatási módszereivel, melyek végül egy diákaktivista, Pak Dzsongcshol halálát okozták. A Jang Joon-hwan rendezte, 2003-as Mentsd meg a zöld bolygót! alkotástól egyenes út vezetett az 1987: Amikor eljön a napig, amely 2017-ben immár józan summázását adja mindazon körülményeknek, amelyek a Júniusi Demokratikus Felkeléshez, s így az első demokratikus elnökválasztáshoz vezettek Dél-Koreában. A filmet csak tovább erősíti a már-már félelmetesen jó szereposztás, Ha Jung-woo, Kim Yun-seok, Sul Kyung-gu, Gang Dong-won, Kim Tae-ri and Yoo Hae-jin játéka.


A ‘90-es évek Korea gazdasági életének új, jóléti társadalmának korszakát nyitották meg, amely szédítő növekedési mutatókat produkált. A 20. század azonban még egy utolsó nagy pofont tartogatott az ország számára, amely a katasztrofális IMF-válság képében rúgta be az ajtót. Az olyan hollywoodi sikerfilmek nyomdokában, mint a Krízispont vagy éppen A nagy dobás, melyek szintén a világválság korszakát idézik, Koreában is megjelentek az égető pénzügyi nyavalya fájdalmas tüneteit feldolgozó filmek, mint például a Choi Kook-heetől született bankügyi thriller, a 2018-ban bemutatott Államcsőd. Az IMF-válságot számtalan aspektusból körbejáró film főhőse a Bank of Korea pénzügyi menedzsere (Kim Hye-soo alakításában), akinek vészjósló piaci előrejelzései süket fülekre találnak a magasabb körökben. Yoo Ah-in alakítja azt a fiatal és gátlástalan tőzsdeügynököt, aki ugyan szintén szimatolja a fenyegető krízist, ám úgy dönt, hogy megpróbálja meglovagolni. S ott van az átlag kisvállalkozó (Huh Joon-hu megformálásában), akinek az élete egyetlen szempillantás alatt omlik össze. S végül, de nem utolsósorban a film felvonultatja a francia szupersztárt, Vincent Casselt is, aki az IMF vezetőjének szerepében jelenik meg Dél-Koreában, hogy a halálos ölelésnek bizonyuló IMF-mentőövet tárgyalja le a kétségbeesett országgal. Az újszerű technikai megoldások, az eredetiség és a kifogyhatatlan kreativitás a koreai filmet az elmúlt húsz év alatt a világhírnévig röpítették. És most, hogy a filmkészítők hangja egyre merészebbé válik, bizakodva nézhetünk a jövő elé. Reméljük, hogy újabb és újabb szókimondó alkotások születnek, amelyek végre lerántják a titkolózás leplét, mellyel ebben az országban oly sokáig takargatták az ártatlan áldozatok tragikus sorsát és némítottak el annyi bátor hangot.

Pierce Conran, Korean Cinema Today



ÓDA É DE SAPÁMHOZ Ode to My Father

국제시장

2019.10.28., 15:15 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

JK Youn Hwang Jung-min, Kim Yun-jin, Jung Jin-young, Ra Mi-ran

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2014 | dráma | 126 perc | angol, magyar felirat

A film a modern koreai történelmen vezet át 1950-től kezdve, a Hungnam kiürítésén keresztül napjainkig. A történet során az északról származó Tokszu (Hwang Jung-min) életét követhetjük nyomon. Édesapja elvesztése után a kisfiú lesz a család feje, és élete során mindent megtesz, hogy édesanyját és testvéreit támogatni tudja. Így jut el a ‘60-as években egy nyugatnémet bányába vájárként, majd a ‘70-es években a vietnami háborúba szállítóként. Közben egy pillanatra sem mond le arról, hogy családját újra viszontlássa.

34


FÓKUSZ 35

Díjak

2015 Udinei Távol-Keleti Filmfesztivál: Közönségdíj 2015 Baeksang Művészeti Díjátadó: Legjobb rendező 2015 Grand Bell Díjátadó: Legjobb film, Legjobb rendező, Legjobb színész, Legjobb mellékszereplő, Legjobb forgatókönyv, Legjobb operatőr, Legjobb vágás, Csúcstechnikai különdíj (vizuális effektek), Legjobb hangvágás és hangkeverés, A legjobb tervezés díja 2015 Blue Dragon Filmes Díjátadó: Legjobb férfi mellékszereplő, Legjobb művészi rendezés, Legnépszerűbb film közönségdíja


1987 : AM I KOR ELJ ÖN A NAP 1987: When the Day Comes

1987

2019.10.26., 13:00 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Jang Joon-hwan Kim Yun-seok, Ha Jung-woo, Yoo Hae-jin, Kim Tae-ri, Park Hee-soon

16 éven aluliak számára nem ajánlott 2017 | dráma | 129 perc | angol, magyar felirat

1987 Koreájában katonai rezsim uralkodik, amikor egy elfajult kihallgatás során a kémelhárítás emberei megölnek egy fiatal aktivistát. Megpróbálják eltussolni a halálát, ezért úgy döntenek, hogy minél hamarabb el kell hamvasztani a holttestet. Az ügyész (Ha Jung-woo) azonban rendkívül gyanúsnak találja az ügyet, ezért elkezdi beleásni magát az igazság felderítésébe. Ezt követően elképesztő rendszerszintű összefogás kezdődik az érintettek elhallgattatására, az igazság mégis napvilágra kerül, óriási felháborodást keltve. A film igaz történeten alapszik: a fiatal aktivista értelmetlen halála, amelyet a hatóságok megpróbáltak eltussolni, a való életben végül az ún. Júniusi Demokratikus Felkelés kirobbanásához vezetett.

36


Díjak

2018 Baeksang Művészeti Díjátadó: Nagydíj, Legjobb férfi főszereplő, Legjobb férfi mellékszereplő, Legjobb forgatókönyv 2018 Grand Bell Díjátadó: Legjobb rendező, A legjobb tervezés díja 2018 Blue Dragon Filmes Díjátadó: Legjobb film, Legjobb férfi főszereplő, Legjobb operatőr és világítás, Technikai díj (Jelmezek) 2018 Udinei Távol-Keleti Filmfesztivál: Közönségdíj, Black Dragon közönségdíj


ÁLL AMCS ŐD Default

국가부도의 날

2019.10.29., 21:00 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Choi Kook-hee Kim Hye-soo, Yoo Ah-in, Huh Joon-ho, Jo Woo-jin, Vincent Cassel

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2018 | dráma | 114 perc | angol, magyar felirat

Az 1997-es ázsiai gazdasági válság idején játszódó Államcsőd című dráma Dél-Korea küzdelmét mutatja be az állami fizetésképtelenség elkerüléséért. A számítások szerint az országnak egy hete van, mielőtt beüt a krach, ezért végső megoldásként az IMF-hez fordulnak segítségért. A film három párhuzamos cselekményszálon fut, különböző nézőpontokból vetítve elénk a történéseket. A Bank of Korea monetáris politikai vezetője, Han Sihjon (Kim Hye-Soo) vészjósló jelentést tár felettesei elé, amelyben előrevetíti az ország lehetséges fizetésképtelenségét, majd maga is a kormány által létrehozott válságkezelő csoport tagjaként küzd a katasztrófa elkerülése érdekében. Miután a fiatal gazdasági elemző, Jun Csonghak (Yoo Ah-In) tanúja lesz az egyre növekvő gazdasági feszültségnek, úgy dönt, hogy a helyzetet kihasználva saját befektetési alapot hoz létre, és az állam ellen spekulálva, titokban egyre több befektetőt gyűjt maga köré, hogy túléljék a közelgő válságot. A gyártulajdonos Kapszu (Huh Joon-ho) elnyer egy szerződést,

38


FÓKUSZ 39

és egy nagy bevásárlóközpont beszállítójává válik, amely azonban csak fizetési ígérvénnyel tudja rendezni az ügyletet, így sodorva veszélybe Kapszut és valamennyi alatta álló gazdasági szereplőt is. A három történeten keresztül megismerhetjük a gazdaság megállíthatatlan zuhanását, a kormány válságkezelési lépéseit és a milliónyi kis dél-koreai üzlettulajdonos mindennapi küzdelmét – az Államcsőd így öleli fel mindazt a tragédiát, amelyet a válság okozott valamennyi társadalmi szinten.




BONG JOON-HO

A dél-koreai rendező és forgatókönyvíró, Bong Joon-ho nevéhez olyan sikerfilmek fűződnek, mint a 2006-os szörnyfilm, A gazdatest, valamint a Snowpiercer - Túlélők viadala című 2013-as sci-fi akciófilm, amelyek Dél-Korea minden idők legnagyobb bevételt hozó filmjei közé kerültek. Két alkotása a Cannes-i Fesztiválon is versenybe szállt: a 2017-es fesztiválon debütáló Okja és a 2019-es Élősködők, amely el is nyerte az idei díjkiosztó Arany Pálma-díját. Ezzel Bong Joon-ho lett az első koreai rendező, aki ebben az elismerésben részesülhetett. A nem szokványos témákat fekete humorral feldolgozó rendező 2017-ben bekerült a Metacritic által összeállított, legjobb 21. századi rendezők top 25-ös listájára.

A gazdatest különösen nagy lépésnek számít Bong karrierjében és a koreai filmipar számára is. A nagy költségvetésű filmben egy óriási szörnyeteg emelkedik ki a Han folyóból, hogy vérfürdőt rendezzen Szöul városában, ezzel megváltoztatva a főszereplő család életét. Mivel számos olyan színészt sorakoztat fel, akik már korábban szerepeltek Bong filmjeiben, a közönség körében már azelőtt nagy érdeklődés övezte a filmet, hogy elkezdték volna a forgatási munkákat. A 2006-os Cannes-i Fesztivál Rendezők Kéthete programjában bemutatott filmet rendkívül lelkesen fogadták, és bár a helyi nézőket nem nyűgözte le annyira, mint magukat a fesztivál résztvevőit, A gazdatest kétségkívül a nyár sikerfilmjeként futott be. A mozik csak úgy kapkodtak a film után, így vált végül Dél-Korea legszélesebb körben vetített filmjévé, 13 milliós jegyeladásával pedig új rekordot döntött a koreai mozizás történelmében.


A R CO K

FILMOGRÁFIA 2019 2017 2013 2009 2006 2003 2000

Élősködők Okja Snowpiercer - Túlélők viadala Anya A gazdatest A halál jele Amelyik kutya ugat, az nem harap

Bong negyedik játékfilmje, az Anya (2009) egy elszánt nő küzdelmét mutatja be, aki mindent megtesz, hogy bebizonyítsa gyilkossággal vádolt fia ártatlanságát. A szintén Cannes-ban bemutatott film – nagyrészt a főszereplő, Kim Hye-ja lenyűgöző színészi játékának köszönhetően – nagy elismerésben részesült, majd a premiert követően a helyi és nemzetközi fesztiválszíntéren is remek kritikákat kapott. Bong Joon-ho munkájának elismeréseképp, a rendező több filmfesztivál zsűrijében is felbukkant. 2011-ben, a 27. Sundance Filmfesztivál bírái között foglalt helyet, majd ugyanebben az évben ő vezette a Cannes-i Fesztivál Arany Kamera zsűrijét. 2013-ban felkérték az Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnökének. 2017-ben, Cannes-ban debütált Bong Okja című filmje és versenybe szállt az Arany Pálma-díjért is, bár ez a döntés komoly felháborodást váltott ki amiatt, hogy a filmet a Netflix jegyzi, a film sikerét jelzi, hogy a bemutatót követően a közönség 4 percig tartó, álló ovációval fogadta. Az idei év végül elhozta Bong számára a várva várt elismerést, amikor legújabb filmjével, az Élősködőkkel elnyerte a cannes-i díjkiosztó legrangosabb díját, az Arany Pálmát.

43


Díjak

2001 Müncheni Filmfesztivál: High Hopes Díj 2001 Hongkongi Nemzetközi Filmfesztivál: FIPRESCI-díj 2001 Slamdance Filmfesztivál: Excellence in Editing Díj 2000 Blue Dragon Filmes Díjátadó: Legjobb új színésznő

AMELYI K KUT YA UGAT, AZ NEM HARAP Barking Dogs Never Bite

플란다스의 개

2019.10.26., 15:30 Art+ Cinema (Budapest) Rendez F szerepl k

Bong Joon-ho Bae Doo-na, Koh Sui-hee, Lee Sung-jae, Byun Hee-bong

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2000 | dráma, vígjáték | 106 perc | angol, magyar felirat

Egy átlagos, békés középosztálybeli társasházban járunk, ahol az óraadó oktató, Jundzsu (Lee Sung-jae) egy idő után hiperérzékennyé válik a kutyaugatásra, amely valahonnan a házból szűrődik be a lakásába. Teljesen az ugatás megszállottjává válik és mindent elkövet, hogy felkutassa a hang forrását. Aztán egy nap hazaérve egy kutyust vesz észre a szomszéd ajtaja előtt. Meg van győződve arról, hogy biztosan ő az ugató delikvens, elrabolja és a pincébe zárja a jószágot. Mindeközben a társasház gondnoka, a fiatal Hjonnam (Bae Doo-na) igyekszik segíteni a kutya gazdájának megtalálni elveszett kedvencét. Jundzsu elégedett ördögi tervével, és örül, hogy megszabadult az ugatástól. Ám amikor visszatér a lakásába, újra meghallja a csaholást, lerohan a pincébe, de a kutya közben szőrén-szálán eltűnt… Bong Joon-ho rendező az Amelyik kutya ugat, az nem harap című őrült vígjátékkal debütált 2000-ben, amely bár hivatalosan nem lett népszerű film, a filmrajongók figyelmét így is kiérdemelte egyedi stílusa miatt.

44


Díjak

A HALÁL JELE Memories of Murder

살인의 추억

2019.10.26., 18:00 Corvin Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Bong Joon-ho Song Kang-ho, Kim Sang-kyung, Kim Roi-ha

16 éven aluliak számára nem ajánlott 2003 | thriller | 127 perc | angol, magyar felirat

1986-ban, a dél-koreai Kjonggi tartományban brutálisan megerőszakolt és meggyilkolt nő holttestére bukkannak. Néhány hónappal később újabb és újabb áldozatok kerülnek elő, akiket hasonló körülmények között öltek meg. Egy országban, ahol korábban sosem találkoztak ilyen esettel, egy sorozatgyilkosról kezdenek pusmogni. A területen létrehoznak egy különleges egységet az ügy felderítésére. A helyi detektívhez, Pak Tumanhoz (Song Kang-ho) csatlakozik a Szöulból küldött neves detektív, Szo Thejun (Kim Sang-kyung) is, akik számára nemcsak a gyilkos utáni hajsza egyre növekvő feszültsége, de a nézetkülönbségeik is nagy nehézséget okoznak a sorozatgyilkos elfogásában. A film valós történeten alapul, a Hvaszong településen 1986 és 1991 között történt sorozatgyilkosságokat dolgozza fel. A halál jele számos nemzetközi filmfesztiválon bemutatkozott, köztük a Cannes-i, a Hawaii, a Londoni, a Tokiói és a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon is.

A R CO K

2004 Cognac-i Bűnügyi Filmfesztivál: Nagydíj, Közönségdíj, Különleges díj, Médiatéka-díj 2003 Grand Bell Díjátadó: Legjobb film, Legjobb rendező, Legjobb férfi főszereplő 2003 Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál: Legjobb ázsiai film 2003 Blue Dragon Filmes Díjátadó: Legjobb operatőr 2003 San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál: Arany Kagyló, Ezüst Kagyló, FIPRESCI Nagydíj, Legjobb új rendező 2003 Torinói Filmfesztivál: Legjobb forgatókönyv, Közönségdíj

45


Díjak

2007 Ázsiai Filmes Díjátadó: Legjobb film, Legjobb férfi főszereplő, Legjobb operatőr, Legjobb vizuális effektek 2007 Baeksang Művészeti Díjátadó: Legjobb film 2007 Grand Bell Díjátadó: Legjobb rendező, Legjobb vágás 2006 Ázsiai-csendes-óceáni Filmfesztivál: Legjobb férfi mellékszereplő, Legjobb vágás, Legjobb hang 2006 Blue Dragon Filmes Díjátadó: Legjobb film, Legjobb férfi mellékszereplő, Legjobb új színésznő, Legjobb világítás, Legnépszerűbb film közönségdíja, Technikai díj

46


A R CO K 47

A GAZDATE ST The Host

괴물

2019.10.28., 18:00 Corvin Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Bong Joon-ho Song Kang-ho, Byun Hee-bong, Park Hae-il, Bae Doo-na, Ko Asung

12 éven aluliak számára nem ajánlott 2006 | sci-fi, horror-vígjáték, dráma | 119 perc | magyar felirat

Kangdu (Song Kang-ho) egy egyszerű ember, aki az apja (Byun Hee-bong) Han folyó partján álló büféjében dolgozik, míg bátyja, Namil (Park Hae-il) tipikus naplopó, aki az alkoholt sem veti meg. Kangdu egy szem lánya, a család szeme fénye, Hjonszo (Ko Asung) épp az iskolából hazaérve átkozza apjának nagybátyját, aki részegen jelent meg az iskolájában, amikor a büfé előtt álldogáló emberek egy furcsa tárgyra lesznek figyelmesek a folyóban. A furcsa tárgyról hamarosan kiderül, hogy egy vérszomjas szörnyeteg, amely aztán vérfürdőt rendez a folyóparton és apja szeme láttára magával ragadja Hjonszot is. Mivel a hatóság tehetetlen a szörnyeteggel szemben, Kangdu és családja a kezébe veszi az irányítást, és Hjonszo megmentésére indulnak. Miután 2006 májusában bemutatták a Cannes-i Fesztiválon, A gazdatest óriási kasszasiker lett Dél-Koreában, a dél-koreai filmtörténet 6. legnagyobb bevételét generálva. Ezenkívül a Metacritic több kritikusának top 10-es listájára is felkerült 2007 legjobb filmjeként.


Díjak

2009 Golden Rooster and Hundred Flower Filmfesztivál: Legjobb idegen filmes női főszereplő 2009 Grand Bell Díjátadó: Legjobb férfi mellékszereplő 2009 Ázsiai-csendes-óceáni Filmfesztivál: Legjobb női főszereplő 2009 Blue Dragon Filmes Díjátadó: Legjobb film, Legjobb férfi mellékszereplő, Legjobb világítás 2009 Mar del Plata Filmfesztivál: SIGNIS-díj 2009 Dubai Nemzetközi Filmfesztivál: Legjobb forgatókönyv 2009 Santa Barbara Nemzetközi Filmfesztivál: East Meets West-díj 2009 Ázsiai Filmes Díjátadó: Legjobb film, Legjobb női főszereplő, Legjobb forgatókönyv 2009 Müncheni Filmfesztivál: Legjobb nemzetközi film

48


A R CO K 49

ANYA Mother

마더

2019.10.28., 17:45 Sugár Mozi (Budapest) Rendez F szerepl k

Bong Joon-ho Kim Hye-ja, Won Bin, Jin Goo

18 éven aluliak számára nem ajánlott 2009 | dráma | 128 perc | angol, magyar felirat

A jó ideje özvegy anya (Kim Hye-ja) kettesben él egyetlen, 28 éves, visszahúzódó fiával (Won Bin). A rendőrség egy borzalmas gyilkossági ügyben nyomoz, és az anya nem túl életrevaló fiát gyanúsítják. Bár nincs valódi bizonyíték ellene, a rendőrök hajthatatlanok, minél előbb le akarják zárni az ügyet, ezért a felületes nyomozást követően végül letartóztatják a fiút. Mivel a megbízott ügyvéd képtelen elvégezni a munkáját, az anya számára egyetlen megoldás marad: elhatározza, hogy ő maga fogja bebizonyítani fia ártatlanságát. 2009-es premierjét követően az Anya még ebben az évben indult a Cannes-i Fesztivál Un Certain Regard kategóriájában. Miután 2010-ben, a Santa Barbara Nemzetközi Filmfesztiválon az Egyesült Államokban is bemutatták, felkerült számos filmkritikus 2010-es legjobb filmes listájára.




Vincze Teréz, az Extra szekció kurátora

2019-ben ünnepeljük a koreai film születésének 100. évfordulóját. Az első koreai gyártású filmes produkciónak az Igazságos bosszú című művet tekintjük, mely valójában egy vetített mozgóképes háttérrel kombinált színházi előadás volt. A produkció premierjére 1919. október 27-én, Szöulban került sor, ami így a koreai film szimbolikus születésnapja lett. Az évfordulót számos rendezvény ünnepli idén világszerte, s ehhez csatlakozunk mi is a magyarországi Koreai Filmfesztivál Extra műsorblokkjával. A 100. évforduló méltó és maradandó megünneplésére a Fesztivállal együttműködésben a Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat 2019/1. számát a koreai filmtörténet jelentős alkotóinak szentelte, öt kiemelkedő filmrendezőről közölt pályaképet – az Extra műsorblokkba ezektől a filmrendezőktől válogattunk egy-egy munkát. A válogatás legkorábbi filmje az 1960-as A cseléd, Kim Ki-young rendező alkotása. A centenáriumi megemlékezésnek szinte kötelező darabja ez, amit a koreai film szakértői rendre a valaha készült három legfontosabb koreai filmalkotás közé sorolnak. Kim Ki-young az 1950-es évektől az 1990-es évekig volt aktív filmkészítő, több mint 30 filmet rendezett, s egyik specialitása a felkavaró és emlékezetes nőfigurák teremtése. Ennek ékes bizonyítéka A cseléd is, melynek címszereplője valószínűleg nemzetközi filmtörténeti viszonylatban is dobogós lehetne a démoni nőfigurák versenyében. A másik történeti klasszikus a válogatásban Shin Sang-ok Cshunhjang című filmje 1961-ből. Ez a kosztümös történet volt a dél-koreai filmgyártás első színes, szélesvásznú produkciója. A film alapja egy rendkívül népszerű történet az alacsony származású lány és a nemes ifjú szerelméről, melyből a 18. század óta rengeteg dramatizált, zenés és irodalmi feldolgozás készült, s valószínűleg ez a koreai film történetében legtöbbet feldolgozott téma is. A rendező, Shin Sang-ok más szempontból is legendás alakja a koreai filmnek. Ő volt Kim Jong-il észak-koreai diktátor kedvenc filmrendezője, úgyhogy az 1970-es években el is raboltatta a rendezőt és feleségét


(a Cshunhjang főszerepét is alakító Choi Eun-hee-t), hogy Észak-Koreában rendezzen filmeket. A harmadik rendező, aki előtt összeállításunkkal tisztelgünk, a dél-koreai filmtörténet monumentális figurája: Im Kwon-taek. 1962-ben kezdett filmeket rendezni, s máig összesen 103 alkotás fűződik a nevéhez. Végig élte és alkotta a koreai háborút követő déli filmtörténet minden szakaszát, azok minden fényével és árnyával. Az utóbbi hat évtized dél-koreai filmtörténetéről lényegében áttekintést kaphatunk az ő művein keresztül. Idén a mester eddigi utolsó munkáját, az Újrakezdés c. filmet hozzuk el először Magyarországra, mely ékesen bizonyítja, hogy kreativitása, költői érzékenysége mit sem fakult a hat évtizedes pályafutás alatt. Lee Chang-dong a kortárs dél-koreai filmművészet egyik klasszikusa. Az ő karrierjének indulása már a koreai film jelenkori virágkorának kibontakozásához kapcsolódik, első filmjét az 1990-es évek végén készítette, amikor a koreai film betört a nemzetközi érdeklődés középpontjába. Legutóbbi filmje, a Gyújtogatók 2018-ban szinte felrobbantotta a filmkritikusi toplistát – sosem látott pontszámmal nyerte a fesztiválon jelenlévő kritikusok szavazását. Mostani összeállításunkba egy hazánkban hivatalosan nem forgalmazott, a tőle megszokott módon lenyűgözően költői alkotást, az Oázist (2002) választottuk, ami sokáig visszhangzik majd bennünk a vetítés után. Végül, de nem utolsó sorban, a Metropolis ünnepi összeállításában szerepel Bong Joon-ho is, aki jelenleg üstökösként ragyog a koreai film égboltján. A 2019-es Cannes-i Fesztivál nagydíjával kitüntetett Élősködők című munkája mellett több filmje is szerepel az idei Koreai Filmfesztivál programjában az Arcok nevű szekcióban. A cannes-i díj – első a koreai film történetében – igazán stílszerű és megérdemelt születésnapi ajándék volt Korea nemzeti filmgyártásának. A koreai filmnek boldog születésnapot, a közönségnek pedig nagyon tartalmas szórakozást kívánok!




A CSELÉ D The Housemaid

하녀

2019.10.27., 15:30 Art+ Cinema (Budapest) Rendez F szerepl k

Kim Ki-young Kim Jin-gyu, Lee Eun-shim, Ju Jeung-nyeo, Um Aeng-ran, Ahn Sung-ki

16 éven aluliak számára nem ajánlott 1960 | romantikus film, thriller | 111 perc | angol, magyar felirat

Tongsik zenetanár egy textilgyár esti iskolájában. Amikor felesége legyengül, egyik tanítványát kéri meg, hogy legyen segítségére, s a lány beajánl a családhoz egy cselédet. Amikor a várandós feleség szüleihez utazik látogatóba, a cseléd kihasználva az alkalmat, elcsábítja a családfőt. A cseléd teherbe esik, ám Tongsik felesége rájön és megpróbálja meggyőzni a lányt, hogy szabaduljon meg a gyerektől. Végül a cseléd egy furcsa balesetben elveszíti a gyermeket, majd egyre agresszívabbá válik, végül a család kisfiának halálát okozza, fenyegetésekkel tartva sakkban a családot. A tragikus vég előtt azonban váratlan fordulat történik. A koreai filmtörténeti összefoglalások előszeretettel sorolják A cselédet minden idők három legjobb koreai filmje közé. Klasszikus státuszát az is bizonyítja, hogy 2010-ben Im Sang-soo rendezésében elkészült a film modernizált remake-je is. A film vetítését megelőzően a szekció kurátora, Vincze Teréz tart egy rövid, 10 perces előadást.

56


EXTRA 57

CSHUNHJ ANG Seong Chun-Hyang

성춘향

2019.10.27., 13:00 Art+ Cinema (Budapest) Rendez F szerepl k

Shin Sang-ok Choi Eun-hee, Kim Jin-gyu

12 éven aluliak számára nem ajánlott 1961 | dráma, romantikus film, történelmi eposz | 107 perc | angol, magyar felirat

Cshunhjang története a 18. századi koreai folklór egyik legnépszerűbb meséje. Egy kiszeng (a gésák koreai megfelelője) lánya és egy gazdag nemesember közötti szerelemről szól. Cshunhjang az ifjú fiatalembernek ígéri kezét, aki azonban az apjával Szöulba távozik, hogy hivatali tisztséget szerezzen magának. Eközben Cshunhjangot megpróbálja szerelemre kényszeríteni a helyi kormányzó. Mivel a lány nemet mond, börtönbe zárják. Közben a király titkos megbízottjává előléptetett nemes ifjú visszatér, hogy kiszabadítsa Cshunhjangot és megbüntesse az álnok kormányzót. Ez a film volt az első színes, szélesvásznú film Dél-Koreában, mely bemutatásakor óriási közönségsiker lett. A rendező, Shin Sang-ok, valamint felesége, a címszerepet alakító Choi Eun-hee a koreai filmgyártás legendás alakjai, akiket az 1970-es években Kim Jong-il – későbbi észak-koreai diktátor – elraboltatott, hogy Északon készítsenek filmeket. A film vetítését megelőzően a szekció kurátora, Vincze Teréz tart egy rövid, 10 perces előadást.


OÁZ I S Oasis

오아시스

2019.10.28., 20:30 Art+ Cinema (Budapest) Rendez F szerepl k

Lee Chang-dong Moon So-ri, Sul Kyung-gu

18 éven aluliak számára nem ajánlott 2002 | dráma | 132 perc | angol, magyar felirat

Hong Dzsongdu (Sol Kyung-gu) börtönből szabadul, ahol cserbenhagyásos gázolás során elkövetett emberölésért ült. Nincs pénze, nincs hová mennie, családja teljesen megtagadta őt. Miközben próbál újra beilleszkedni, találkozik Han Gongdzsuval (Moon So-ri), egykori áldozatának lányával. A lány idegrendszeri alapú mozgáskorlátozottsága miatt tolószékhez kötve él, érzéketlen, és gonosz családja őt is magára hagyta egy ócska lakásban. Gongdzsu mélyről jövő, természetes gyengédsége megérinti a korlátokat nem ismerő, vad és durva Dzsongdut, és kezdetét veszi a furcsa páros valószerűtlen, mégis mélyen emberi kapcsolata. Lee Chang-dong (a Mentacukorka, a Rejtett napfény, a Poézis – Mégis szép az élet és a Gyújtogatók rendezője) a súlyos témák költői feldolgozásának világhírű mestere. Ebben a filmjében is rendkívüli lélektani kidolgozottsággal, megdöbbentő erejű filmes megoldásokkal nyűgözi le nézőit. A film vetítését megelőzően a szekció kurátora, Vincze Teréz tart egy rövid, 10 perces előadást.

58


EXTRA 59

ÚJ RAKEZDÉ S Revivre

화장

2019.10.29., 20:30 Art+ Cinema (Budapest) Rendez F szerepl k

Im Kwon-Taek Ahn Sung-Ki, Kim Gyu-Ri, Kim Ho-Jung, Jeon Hye-Jin

18 éven aluliak számára nem ajánlott 2014 | dráma | 94 perc | angol, magyar felirat

O úr ötvenes évei közepén járó üzletember, egy kozmetikai cég magas rangú vezetője. Hosszú évekig tartó küzdelem után veszti el feleségét, akit többször operáltak kiújuló agydaganattal. O úr végig kitartóan, odaadással viseli a megpróbáltatásokat, ápolja az egyre kétségbeejtőbb állapotba kerülő feleségét. Az ápolás viszontagságai és a munkahelyi feladatok mintha teljességgel kifacsarnák az életet a férfiból, azonban egy napon új és igen vonzó munkatárs érkezik a céghez. A férfiban érzések ébrednek a munkahelyén, miközben a halállal küzd a kórházban. A feleség meghal, a férfi magára marad, de mi lesz az időközben feléledt érzésekkel? Im Kwon-taek a dél-koreai filmtörténet egyik legmeghatározóbb alakja. 1962-es rendezői debütálása óta 103 filmet rendezett, életművén keresztül végigkövethető Dél-Korea filmművészetének teljes fejlődéstörténete. Ez a film a legutóbbi munkája. A film vetítését megelőzően a szekció kurátora, Vincze Teréz tart egy rövid, 10 perces előadást.


MOZ IMUSOR

Buda pest

2019. 10. 25. (P)

2019. 10. 26. (Szo)

2019. 10. 27. (V)

2019. 10. 28. (H)

Corvin Mozi

Sugár Mozi

Art + Cinema

Sugár Mozi

19:30 NYITÓFILM Élősködők (132 perc)

13:00 FÓKUSZ 1987: Amikor eljön a nap (129 perc)

13:00 EXTRA Cshunhjang (107 perc) Előtte: CineTalk

13:00 FRISS A belém bújt briganti (122 perc)

Art + Cinema

Sugár Mozi

15:15 FÓKUSZ Óda édesapámhoz (126 perc)

15:30 ARCOK Amelyik kutya ugat, az nem harap (106 perc)

13:00 FRISS Pek kisasszony (97 perc)

Sugár Mozi

Art + Cinema

16:00 FRISS Csoszoni nyomozó: Az élőholtak titka (119 perc)

15:30 EXTRA A cseléd (111 perc) Előtte: CineTalk

Corvin Mozi

16:00 Sugár Mozi FRISS 18:30 Királyi szélhámosok FRISS (108 perc) Fekete Vénusz (137 perc) Corvin Mozi

18:00 ARCOK A halál jele (127 perc)

Sugár Mozi 18:00 FRISS A belém bújt briganti (122 perc) 21:00 FRISS A gengszter, a zsaru és az ördög (109 perc)

Sugár Mozi

18:00 FRISS Csoszoni nyomozó: Az élőholtak titka (119 perc)

Sugár Mozi 18:00 FRISS Viszlát szinglilét! (119 perc) 21:00 FRISS Az esküvőd napján (110 perc)

17:45 ARCOK Anya (128 perc)

Corvin Mozi 18:00 ARCOK A gazdatest (119 perc)

Art + Cinema 20:30 EXTRA Oázis (132 perc) Előtte: CineTalk

Sugár Mozi 21:00 FRISS Bakatánc (133 perc)


2019. 10. 29. (K)

2019. 10. 30. (Sze)

2019. 10. 31. (Cs)

Sugár Mozi

Sugár Mozi

Sugár Mozi

14:15 FRISS A másik gyerek (96 perc)

13:00 FRISS Az esküvőd napján (110 perc)

16:30 FRISS A nevem Kim Boktong-Egy vigasznő története (101 perc)

16:30 FRISS Pek kisasszony (97 perc)

18:00 ZÁRÓFILM Rendőrcsajok (107 perc) Előtte: Közönségdíj

Corvin Mozi 18:00 FRISS A gengszter, a zsaru és az ördög (109 perc)

20:30 FRISS Királyi szélhámosok (108 perc)

Sugár Mozi 18:30 FRISS Zombi a családban (111 perc)

Art + Cinema 20:30 EXTRA Újrakezdés (94 perc) Előtte: CineTalk

Sugár Mozi 21:00 FÓKUSZ Államcsőd (114 perc)

A jegyek ára egységesen 600 Ft. A filmvetítésekre jegyek a mozik jegyértékesítő rendszerén keresztül vásárolhatók.


Debrecen Apolló Mozi, Kertész Mihály terem 2019. 10. 26. (Szo)

16:30

Élősködők

2019. 10. 27. (V)

15:30

(132 perc) 19:00

Csoszoni nyomozó: Az élőholtak titka

Viszlát szinglilét! (119 perc)

18:00

(119 perc)

A gengszter, a zsaru és az ördög (109 perc)

Pécs Apolló Mozi, Dr. Stark terem 2019. 10. 26. (Szo)

17:30

Élősködők

2019. 10. 27. (V)

18:00

(132 perc) 20:00

Csoszoni nyomozó: Az élőholtak titka

Viszlát szinglilét! (119 perc)

20:00

(119 perc)

A gengszter, a zsaru és az ördög (109 perc)

Szeged Délvidék Ház, Herczeg Ferenc terem 2019. 10. 26. (Szo)

13:30

Élősködők

2019. 10. 27. (V)

14:30

(132 perc) 16:30

Csoszoni nyomozó: Az élőholtak titka (119 perc)

Viszlát szinglilét! (119 perc)

17:00

A gengszter, a zsaru és az ördög (109 perc)

A jegyek ára egységesen 600 Ft. A filmvetítésekre jegyek a mozik jegyértékesítő rendszerén keresztül vásárolhatók.


Készült 2600 példányban. A szinopszisban szereplő neveket magyar átírás, a filmkészítők neveit a könnyebb kereshetőség érdekében angol átírás szerint közöljük. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! filmfesztival@koreaikultura.hu

koreaifilm.hu a VNDesign fejlesztésében fb.com/koreaikultura instagram.com/koreaikultura

Fesztiváligazgató

Lee Dangkweon

Projektvezet

Kim Kyung Ran

Projektkoordinátor

Magyar Anna

Sajtókapcsolat

Németh Borbála

Vetítés koordinátor

Szilágyi Miklós

Filmek szállítása

Kim Hyojung

Filmfordítások

Andorka György, Baksa Tímea, Eiler Ádám, Faragó Zsófia, Kocsis János, Marton Eszter, Teszár Dávid, Válóczi Róbert, Tipszics Adrienn

Szövegfordítások

Bana Krisztina, Csajka Edit, Kovács Janka

Felel s szerkeszt k

Kim Kyung Ran, Magyar Anna, Németh Borbála

Arculat

Lee Joowon

Fesztivál trailer

Lee Kajin

Felel s kiadó

Koreai Kulturális Központ

Köszönjük a KFF Family önkéntesek áldozatos munkáját!



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.