Korea közelről by Koreai Kulturális Központ

Fókuszban: Korea és Magyarország diplomáciai kapcsolatának 30. évfordulója Hogyan lettünk ellenségekből barátok? Koreai kultúra Magyarországon: Múlt és jelen A tinta illata - A Koreai Nemzeti Táncszínház klasszikusa A koreográfiáról / A Mise-en-scène-ről / A Koreai Nemzeti Táncszínház A mozgás mámora A tinta illatának négy nemes növénye A kortárs koreai építészet kozmopolita arca Nemzedékek projektjei: Korea építészete 1989-től napjainkig

A Koreai Kulturális Központ újranyitásához kapcsolódó események Kivétéles tehetséggel ejt rabul a kortárs tánctársulat: Goblin Party A tradicionális koreográfia és a színpadi kellék összeházasítása Koreai konyha: második forduló, együtt a természettel A koreai fehérporcelán, avagy a lélek nyugalma

Koreai Kulturális Központ: Történetek 2018-ból Így szerettem bele a koreai konyhába Már nem csak a K-Pop tánc szeretetéért tanítok, hanem a tanítványaimért is Kulturális kalandozások Koreában 2018 rendezvények

A koreai kultúra színterei Emberek / Ahn Sung-su: Táncoljunk! Történetek / Korea szimbóluma: Baekdu Daegan, a nagy fehér hegyhát Ízek / Tteokbokki: Az utcai étel, ami összehozza az embereket

Kiadói gondolatok / Impresszum

H o g ya n l et t ü n k ellenségekből barátok?

Fókuszban: Korea és Magyarország diplomáciai kapcsolatának 30. évfordulója Korea és Magyarország

A koreai és a magyar nép jócskán meghaladta az 1989-es kapcsolatfelvétel el tti évtizedek örökségét, és ma már nem csupán partnerként, hanem igaz barátként tekintenek egymásra. Ebben az évben ünnepeljük hazánk és a Koreai Köztársaság diplomáciai kapcsolatfelvételének 30. évfordulóját. Vajon hányunkban tudatosul, hogy nem is olyan régen még ellenségként tekintettünk egymásra? Manapság ugyanis Budapest utcáin temérdek koreai turistát lehet látni, naponta használjuk a koreai ipar termékeit, naponta hallunk koreai cégek beruházásairól, vagy nézhetünk koreai szappanoperát is. A hidegháború borzongató világában a helyzet rossz volt. Nem csupán ellenségek voltunk, hiszen olyanokban a két világrendszer léte és természete miatt amúgy is bővelkedtünk. Mi egymás számára nem léteztünk, egymásról tudomást sem vehettünk, egymás területei tiltott zónának számítottak, egymással a kontaktusok _ legyen szó hivatalosról, vagy nem hivatalosról _ büntetendő cselekedeteknek számítottak.

Aztán a 80-as évek vége felé lassan változni kezdtek a dolgok. Magyarországon a reformok szele hozott felfrissülést, újító, a korábbiaktól eltérő szemléletet, ötleteket, míg Koreában az akkori elnök, No The U (Roh Tae-woo) úgynevezett „északi politikája” jelentett kardinális változást. E politika _ a hagyományos külpolitikai kötődéseken túl _ a volt keleti blokk irányába történő aktív kapcsolatépítésre fókuszált. És a két távoli, de a kor szellemébe nagyon is beleillő folyamat eredményeként egymásra találtunk. Titkos tárgyalások kezdődtek, amelyekről az akkori magyar külügyminisztériumban is csak nagyon kevesek tudhattak. Titkos feljegyzések születtek, titkos helyeken senki által be nem jelentett találkozókra került sor, melyeken titkos megállapodásokról titkos terveket szövögettünk. A magyar rendszerváltás, sőt, talán nem túlzás, az egész hidegháború lezárásának egyik legemblematikusabb eseményeként szokás emlegetni az osztrák-magyar határon emelt drótkerítés átvágását. Bár a határzár teljes megszüntetése már 1987-ben felmerült, a felszámolásáról szóló tényleges politikai döntés csak 1989 februárjában született meg. Pontosan ugyanabban a hónapban, amikor Magyarország – elsőként az akkori szocialista országok közül – megnyitotta dél-koreai nagykövetségét. Lehet, hogy szimbolikában ez utóbbi esemény nem vetekszik a vasfüggöny lebontásával, de hogy az egész folyamat kiemelkedően fontos mozzanata és a magyar külpolitika egyik aranyoldala volt, az kétségtelen tény. Jómagam akkor Észak-Koreában dolgoztam. Ott, akkor nem is az északiak reakciója volt a leginkább meglepő. Az, hogy az ő szemükben árulók leszünk, hogy lépésünket retorziók fogják követni, nagyjából kalkulálható volt, még talán annak hevessége, a magyarokat leárulózó, súlyos következményekkel fenyegetőző, harsány nyilatkozatok is. Ami engem azonban annak idején sokkal inkább meglepett, az akkori blokktársaink nem hivatalos reakciója volt. Értetlenül, sokan szinte megrökönyödve fogadták, hogy Magyarország egyedül, másokkal nem egyeztetve vállalkozott erre az akkortájt ugyancsak unortodox

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

lépésre. Pedig lépésünk nem volt előzménytelen. Mi voltunk az elsők abban is, hogy nem hagytuk az olimpiai mozgalom további erodálódását. Két csonka, a moszkvai és a Los Angeles-i olimpia után, mi voltunk azok, akik a vasfüggöny mögül elsőként jelentettük be hivatalosan részvételünket a szöuli olimpián. És mennyire jól tettük. Vertünk egy újabb szeget a hidegháború koporsójába, hozzájárultunk az enyhüléshez a Koreai-félszigeten, de legfőképpen lehetővé tettük, hogy sportolóink a megszerzett megannyi éremmel, köztük a 11 arannyal dicsőséget hozzanak hazánknak a világnak abban a számunkra szinte alig ismert, távoli szegletében. E döntés nélkül ma nem állhatnánk büszkeséggel a szöuli olimpiai park dicsőségfala előtt, emlékezve Egerszegi Krisztinára, Darnyi Tamásra, Gyulai Zsoltra, Martinek Jánosra, meg a többi kiváló sportolónkra, a feledhetetlen pillanatokra, amelyeket – teljesítményük révén – mindannyiunknak szereztek. A kapcsolatfelvétel eufóriáját követő évek a szorgos munka, az építkezés, egymás felfedezése jegyében teltek. Olykor rácsodálkoztunk egymásra. Délen furcsának hatott az északról megörökölt akcentusunk, Budapesten meg főképp az okozott fejfájást, miként profitáljunk egy fejlett, de messze nem a nyugat-európai vagy japán színvonalat képviselő ország gazdaságából, hogyan kezeljük a helyzetet, hogy immár mindkét Korea képviselője jelen van fővárosunkban. Visszatekintve ma már szinte furcsának hat, mekkora figyelem kísérte akkoriban megjelenésünket a dél-koreai fővárosban. Még az is lehet, hogy egyesek az észak-koreaiak, sőt a szovjetek kémeit látták bennünk. És valószínűleg mi is kicsit

©Hungarian Embassy

bizonytalanul mozogtunk ebben az ismeretlen országban, amely éppen csak megkezdte szélesre tárni kapuit a külvilág felé, ahogy azt hazánk is tette a rendszerváltozás hajnalán. Volt tennivalónk bőven, hiszen évtizedek lemaradását kellett bepótolnunk. És azzal is muszáj volt szembesülnünk, hogy az úttörő szerepünk fokozatosan elhalványult. A Koreai Köztársaság a 90-es évek elején szinte valamennyi korábbi keleti blokkhoz tartozó országgal felvette a diplomáciai kapcsolatot, köztük a legnagyobbakkal, Kínával és a Szovjetunióval is, ami természetszerűleg megosztotta szöuli barátaink figyelmét az új jövevények között. A Koreai Köztársaságban sohasem fogják elfeledni Magyarország szerepét Dél-Korea külkapcsolati horizontjának kiszélesítésében, és talán mindkét országban számon tartják távoli rokonságunkat, s – ha valóban vannak ilyenek – közös ázsiai gyökereinket is. De ma már az is mindenki számára világos, hogy az együttműködés sikeréhez önmagában mindez kevés lett volna. Biztosan nem értük volna el kapcsolataink jelenlegi szintjét, ha nem létezett volna valamilyen szavakkal nehezen leírható, de mégis létező kölcsönös szimpátia népeink között, és ha nem kerestük volna az évek során mindketten állhatatosan a kooperáció újabb és újabb lehetőségeit, fokozatosan megteremtve, kiépítve mindehhez kétoldalú kapcsolataink sokoldalú intézményes kereteit. A keretek azonban csak annyit érnek, mint a tartalom, amivel megtöltjük. Ahhoz, hogy a tartalom bővüljön, az is kellett, hogy mindketten megerősödjünk, gazdaságilag és politikailag egyaránt, és kellett, hogy még szilárdabb legyen a bizalom, mert bizalom nélkül, főként Ázsiában, szinte lehetetlen sikert elérni. Kezdetekben a kapcsolatépítés főképp a gazdasági területre koncentrált. Megjelentek az első koreai befektetők, a Samsung, a Daewoo, hogy példájukat újabbak, még nagyobb volumenű beruházók, beruházások kövessék. Így érkeztek sorban a többiek, a Hyundai, a Hankook, az SK, a KDB, hogy csak a nagyobbakat említsük. És nyomukban jöttek beszállítók, kis- és közepes vállalkozások, jól képzett menedzserek, szorgalmas munkavállalók. Számok nélkül talán ennyi is elég: a hazánkban tartózkodó koreaiak száma ma már több ezer, a beruházások értéke milliárd eurós nagyságrendű. De két ország, két nép kapcsolata nem lehet igazán sikeres, ha az csupán egyetlen területre korlátozódik. Szórványosan persze korábban is voltak kontaktusok egyéb területeken is. Kulturális attrakcióink eljutottak egymás országaiba, egy-egy diák megfordult a másik ország valamelyik egyetemén, de igazi áttörés az elmúlt 5-10 évben zajlott le. Mindkét ország felelős döntéshozói belátták, hogy két ország kapcsolatai akkor tekinthetők igazán érettnek és teljesnek, ha azok szisztematikusan kiterjednek az élet valamennyi területére, és társadalmi szinten is érzékelhetővé válnak. A folyamatot kétségtelenül segítette, hogy kinyílt a világ. A koreai turisták elözönlötték Európát, gyorsuló ütemben felfedezve a kontinens keleti felét. Megnövekedett a Koreába érkező magyarok száma is, a koreai fesztiválokról nem maradtak el a magyar produkciók, és egyre többekben érett meg a felismerés, hogy Korea nem csak a Samsung, a Hyundai, a Kia és az LG, hanem sokkal, de sokkal több annál.

Korea és Magyarország

J Ó N A P OT HELLO

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

Amsterd am seunrm den8 alltogether is Grented solvaborit

Évezredes kultúra, építészet, egzotikus hagyományok tárháza. S miközben izgalmasan eredeti és ősi, lélegzetelállítóan modern és különleges is. A technika csodáin túl egyre inkább eljutnak hozzánk a koreai irodalom, filmművészet hagyományokra épülő és napjaink társadalmi problémáit művészeti eszközökkel boncolgató remekei. Ismerkedünk egymás konyhaművészetével, felfedezzük a benne rejlő közös vonásokat, élvezzük különlegességeit. Már Koreában sem tekintenek ránk ismeretlenként, mert sok ezer-tízezer turista viszi el oda jó hírünket, szívélyes vendéglátásunkat, Budapest csodás építészetének emlékeit, termálfürdőink gyógyító, felüdítő élményeit. Már egyáltalán nem csodálkozunk, hogy nincs szinte egyetlen jelentős egyetemünk, ahol ne találkozhatnánk koreai hallgatókkal. Már nem csak a nagykövetségek vesznek részt a kapcsolatépítésben, hanem a Budapesten működő kiváló, nemzetközi összeállításban is példamutatóan színes programot nyújtó Koreai Kulturális Központ is, melynek – remélhetőleg – magyar testvérszervezete is rövidesen megnyílhat a koreai fővárosban. És akkor a testvérvárosi kapcsolatokról, a különböző Facebook-csoportok, bloggerek kevésbé látványos, de annál szerteágazóbb tevékenységéről még nem is beszéltünk. Már nem csak Magyarországon nem számít kuriózumnak egy koreai étterem, de Koreában is elkezdődött kulináris offenzívánk, igaz, egyelőre nem egy magyar étterem, hanem a Gerbeaud cukrászda révén. Egyszóval pezsgés van kapcsolataink minden szintjén és területén. Mi sem szimbolizálja jobban ezt a pezsgést, mint a megannyi kulturális, művészeti és egyéb program, amit a két ország szervez a diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója alkalmából, egyfelől a visszatekintés jegyében, másfelől hozzájárulva további együttműködési területek, lehetőségek feltárásához. A kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok két ország együttműködésének racionális elemét képezik, két nép partnerségét bizonyítják. Mindaz, ami túlmutat ezen, a kapcsolatok a kultúra, a művészetek, az oktatás terén, az egymás kincseit, értékeit magukba szívó turisták sokasága, az egymás nyelvével, tudományaival, történelmével ismerkedő diákok növekvő száma, mind-mind együttműködésünk új, magasabb szintjére utal. Ékes bizonyságául annak, hogy a két nép jócskán meghaladta az 1989-es kapcsolatfelvétel előtti évtizedek örökségét, és ma már nem csupán partnerként, hanem igaz barátként tekint egymásra.

Írta: Lengyel Miklós, kabinetf nök, Emberi Er források Minisztériuma, Nemzetközi Ügyekért Felel s Államtitkárság 1986-tól 1989-ig az észak-koreai,1993-tól 1997-ig a dél-koreai nagykövetségen dolgozott, majd 2007-t l 6 éven át dél-koreai nagykövetként munkálkodott. A Kore ában töltött sokéves tapasztalatának köszönhet en jelent meg Dél-Korea – Ázsia rejtett gyöngyszeme cím könyve.

Korea és Magyarország

Ko r e a i k u l t ú r a M a g ya r o r s zá g o n : Múlt és jelen

Fókuszban: Korea és Magyarország diplomáciai kapcsolatának 30. évfordulója Korea és Magyarország

Hogyan tudott a koreai kultúra kiemelked helyet elfoglalni a magyar emberek szívében? Erre keresi a választ Lee Dangkweon, a Koreai Kulturális Központ igazgatója. Egy koreai napilapban tavaly megjelent cikk a koreai hullám európai jelenlétével foglalkozott. Az elemzésből az derült ki, hogy a 444 koreai kulturális közösségből 130 Magyarországon található. A cikk Magyarországról szóló rövid gondolatai teljes mértékben leírják a koreai kultúra jelenlétét Magyarországon. Nem csak egyszerűen a koreai hullám fogyasztásáról van szó, hanem a koreai kultúra mélyebb megértése és befogadása történik. Hogyan tudott a koreai kultúra ilyen módon helyet foglalni a magyar emberek szívében? És mit kellene tenni, hogy még aktívabb legyen ez a jövőben? A diplomáciai kapcsolatfelvétel 30. évfordulója jó alkalom arra is, hogy megvizsgáljuk Korea és Magyarország közötti kulturális cserék jövőbeli fejlődési irányát. Írásomban visszatekintek a koreai kultúra magyar társadalomban betöltött szerepére, majd megvizsgálom a két ország közötti kulturális cserék lehetséges irányvonalát.

Koreai kultúra Magyarországon és a Koreai Kulturális Központ története Bár a két ország között a diplomáciai kapcsolatfelvétel idén lett 30 éves, a tényleges kulturális csere csupán 10 éve kezdődött meg. A 2008-as év különösen figyelemre méltó e tekintetben. Abban az időben mutatta be a magyar köztelevízió A palota ékköve című koreai sorozatot. A koreai hullám kezdett megjelenni Magyarországon. A néhány évszázaddal ezelőtti Joseon-dinasztia történetéről szóló kosztümös sorozatot többször is bemutatták egyre magasabb nézettségi időszakban, ennek köszönhetően a koreai kultúra iránti érdeklődés gyorsan nőtt. A palota ékkövének sikere után A Silla királyság ékköve és

A királyi ház titkai sorozatok következtek a magyar televíziós csatornákon. A koreai sorozatok és filmekhez hasonló koreai tartalmak iránti lelkesedésből kiindulva a fiatalok a K-Pop iránt kezdtek rajongani, mely elősegítette a koreai kulturális tartalmak népszerűvé válását Magyarországon. Emellett a tudományok területén is népszerűvé vált a Korea iránti érdeklődés. 2008-ban Magyarország legjobb egyetemén, az ELTE Távol-keleti Intézetében a kínai, japán és mongol szakok után hivatalosan létrejött negyedikként a koreai szak. Sőt a 10. évfordulót ünneplő 2018-as évben doktori képzést is indítottak, mely a közép-európai Korea-kutatás központjaként erősíti az ELTE koreai szakát. A koreai kultúra iránti érdeklődés hozta meg 2012-ben a Koreai Kulturális Központ megnyitását Budapesten, Közép-Európában másodikként Varsó után. Az elmúlt 6 évben a Koreai Kulturális Központ megteremtette a koreai kultúra növekedésének alapját a magyar társadalomban. A Központ különféle előadásait, kiállításait és előadói programjait Magyarország különböző

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

pontjaira is elvisszük. 2017-ben például a Központ hivatalos meghívást kapott Magyarország legnagyobb kulturális művészeti fesztiváljára, a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, hogy koreai kulturális napot rendezzen, mely nagy érdeklődésnek örvendett. Illetve ott van a Koreai Filmfesztivál, amelyet 2018-ban 11. alkalommal rendeztünk meg, és ami Magyarország legnagyobb külföldi filmfesztiváljaként a Központ egyik márkaépítő programjává vált. A Koreai Kulturális Központ e tevékenységei segítették a koreai kultúra meggyökerezését a magyar társadalomban. A K-Pop, a filmek és drámák körül létrejött több mint 100 rajongói klub és közösség mellett, például 2013-ban Budapesten megalakult a Mugunghwa elnevezésű koreai hagyományos tánccsoport, és Debrecenben a Mangwol nevű tánccsoport is, akik most is aktívan tevékenykednek. Ezenkívül a közösségeket önkéntes módon alakították ki a koreai kultúrát szerető magyar emberek, köztük a Munbangsau kalligráfiai közösség. Ezeknek a tevékenységeknek az eredménye, hogy a helyi lakosságon alapuló koreai kulturális alapítvány, Han You 2019-ig az egyetlen a világon, amely 19 társaság összefogásával jött létre.

2019 és a Koreai Kulturális Központ jöv je Nagy változásra készül idén a Koreai Kulturális Központ. Először is a diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulója alkalmából olyan programokkal szeretnénk a koreai kultúra különböző aspektusait bemutatni a magyaroknak, amire azelőtt nem volt példa. A Koreai Nemzeti Táncegyüttes áprilisban látogatott Magyarországra, hogy előadja legsikeresebb darabját, A tinta illatát. Az előadást a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programjában mutatták be, mégpedig az ország egyik legjobb helyszínén, a Művészetek Palotájában. A novemberben nyíló koreai kortárs építészeti kiállítás a Koreai Kulturális Központ új kezdeményezése lesz. A koreai kortárs építészet a koreai háború óta szemmel látható gazdasági fejlődést és e fejlődés közepette zajló hagyományok és újítások ütközési pontjait mutatja be. A diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulóját ünneplő különleges program mellett a Koreai Kulturális Központ a Korea és Magyarország közötti kulturális csere központjaként szeretne újjászületni. Először is, a Koreai Kulturális Központ a magyar kulturális és művészeti közösséggel való partnerségre koncentrál. Nem csak egyirányúan szeretné a koreai kultúrát bemutatni, hanem a magyar kulturális művészeti közösségekkel együttműködve olyan intézménnyé kíván válni, mely megérti a másik kultúráját. A világszínvonalú fesztiválokon keresztül olyan helyet szeretnénk teremteni, ahol a magyar emberekkel együtt élvezzük a koreai kultúrát. 2019-től kezdve aktívan részt veszünk olyan eseményeken, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Sziget Fesztivál vagy a Gourmet Fesztivál, és ebben az évben szorosabbra fűzzük a viszonyt olyan jelentős hazai művészeti intézményekkel, mint a Trafó – Kortárs Művészetek Háza, a Budapest Music Center vagy a Budapest Film Zrt. Azon is gondolkodunk, hogyan mutassuk be a magyar kultúrát Koreában. 2019-ben a Budapest Bábszínház és a koreai Nemzeti Ázsiai Kulturális

Központ közötti gyermekelőadás programmal szeretnénk bővíteni a két ország művészei közötti csereprogram lehetőségeit. Végül pedig 2019 második felében a Koreai Kulturális Központ egy nagyobb helyre költözik a tervek szerint. A koreai kultúra iránt mutatott érdeklődéshez mérten az új központ mintegy 5000 négyzetméter alapterületével a világ 27 országában található 32 Koreai Kulturális Központ közül az egyik legnagyobb lesz. Ezt a tágas teret a koreai kultúrát szerető magyarokkal együtt fogjuk kialakítani. Olyan teret készítünk elő, ahol új és új programokon keresztül nyílik lehetőség a koreai kultúrát mélységében megismerni és megérteni. Emellett olyan hely is lesz, ahol a helyiek önként szerveződő közösségeiken keresztül is élvezhetik majd a koreai kultúrát. A diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulója a Magyarország és Korea közötti kulturális cserének csak az első sikeres szakaszát jelenti. A kölcsönös és aktív kultúracsere révén nyilvánvaló, hogy a koreaiak és a magyarok közötti megértés és kommunikáció tovább fog erősödni. A 30. évforduló alkalmából a két ország által bemutatott különböző kulturálisművészeti programok fontos elemei lesznek ennek. Ebben a folyamatban a budapesti Koreai Kulturális Központ nem a magyar társadalomtól elkülönülő kulturális sziget, hanem olyan nyitott tér kíván lenni, ahol szellemi értékein keresztül kapcsolódik Dél-Korea Magyarországhoz. Az intézmény ugyanakkor hídként is funkcionál, amely összeköti a két népet és egymás kultúrájának megismerésére ösztönöz. Bízom benne, hogy a magyarok és a koreaiak érdeklődésének és részvételének köszönhetően a két ország egyre közelebb kerül egymáshoz.

Írta: Lee Dangkweon, a Koreai Kulturális Központ igazgatója 2018-ban nevezték ki a magyarországi Koreai Kulturális Központ igazgatójává. Azóta elkötelezetten dolgozik azon, hogy a koreai kultúra széleskörben ismertté váljon hazánkban.

Korea és Magyarország

A tinta illata – A Ko r e a i N e m zet i Tá n c s z í n h á z klasszikusa

Fókuszban: Korea és Magyarország diplomáciai kapcsolatának 30. évfordulója [Ünnepi előadás] Koreai Nemzeti Táncszínház: A tinta illata

A produkció bebizonyította, hogy a hagyományok modernizálása és a koreai hullám univerzálissá tétele er lködés nélkül is lehetséges. Létezik-e öregedés a művészetben? A Koreai Nemzeti Táncszínház A tinta illata c. produkciója számomra valami fura módon ezt a kérdést járja körbe, de nem az öregedés profán értelmében, hanem, ahogy azt a jó sonka, vagy bor teszi az idő múlásával. A rendezés újragondolása, a kompozíció élesítése és a táncosok egyre karizmatikusabb teljesítménye nyomán, ez az előadás minél többet kerül színpadra, annál tökéletesebb lesz. Mivel semmilyen plusz nem került hozzá a premier óta, s mégis egyre lenyűgözőbbé képes válni, ez csakis az öregedés, azaz az érés számlájára írható. Idővel a mesterműből repertoár darab lesz, a repertoár darabból pedig klasszikus. A táncmű ismétlése kitágítja a mélységeket és magasságokat, s a A tinta illata a néző szeme előtt válik érett szépségű klasszikussá.

Kifinomult és nemesen egyszer

koncepció

A 2013-ban bemutatott táncjátékban Jung Ku-ho táncművészeti igazgató meglepő, magával ragadó színpadra állítási és jelmeztervezési ötlettel áll elő. A négy nemes növény – azaz a szilvafavirág, az orchidea, a krizantém, valamint a bambusz – úgy bomlik ki szemünk láttára a hófehér háttérből, ahogy egy csodás keleti festmény színpompás virágai szöknek szárba. A táncjáték rendkívül erős vizuális hatása a prológus és az epilógus, ami a fehér papír és a fekete tinta ellentétében rejlik, közte pedig a négy évszak lassan kivirágzó, majd elhalványuló szimbólumaként jelenik meg a négy domináns szín, melyet a szilvafavirág, az orchidea, a krizantém és a bambusz testesít meg. Engem a káprázatos színek már önmagukban is elvarázsoltak, de adjuk még ehhez Jung Ku-ho jelmeztervező vízióját, amelyben a hanbok (tradicionális öltözet) sajátos formáját álmodta színpadra. A táncosok jelmezeit az általános szabályok szerint többnyire leegyszerűsítve, azaz úgy kell megtervezni, hogy azok a mozgást, illetve a mozgó test vonalait hangsúlyozzák ki. Ám Jung Ku-ho szakít ezzel a hagyománnyal. A női táncosok számára a szokásosnál jóval rövidebb jeogorit (felsőrész) alkotott, amivel megnyújtotta a lábak sejtelmes látványát, a válltól lefelé húzódó karvonalat pedig egészen az ujjhegyek végéig meghosszabbította, minek következtében a nyakgallér a hagyományosnál jobban szétnyílik. A szoknyát a lehető legpuffosabb formára képzelte el a tripla rétegű keményített alsószoknyák bevetésével, különösen a hátsó megjelenésre koncentrálva. A túlzottan nagyméretű jokduri (koreai hagyományos menyasszonyi korona), valamint a szintén irreálisan hatalmas chupji (keleti stílusú hajtű) az összképben a valósnál jóval kisebbnek mutatja a fejet. A hanbok végletekig való leegyszerűsítése az ő tervezésében úgy történik, hogy a jelmez eközben semmit sem veszít történelmi eredetiségéből, és továbbra is a koreai elegancia kvintesszenciája marad. Ám Jung abbéli törekvése, hogy harmóniába hozza a hagyományt a modernitással, nemcsak a megtervezett jelmezekben mutatkozik meg.

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

A zenében elsősorban a geomungo és a mélyhegedű kombinálása ragadott magával. A koreai hagyományos muzsika és a nyugati zene szinte teljesen természetes módon való ötvözése sallangmentes, méltóságot adó, és ez a hangulat végig elkíséri a nézőt.

A lélegzetvételbe sz tt szépség Yun Sung-joo koreográfiája érezhetően posztumusz tisztelegés a néhai táncoskoreográfus, Choi Hyun művészete előtt, hiszen tanítómestere ötletét, a négy nemes növény motívumait eleveníti fel saját munkájában. Choi, a Koreai Nemzeti Táncegyüttes harmadik művészeti igazgatója volt az, aki a négy nemes növény koncepcióját először megálmodta, és Gunjamu címen színpadra vitte. A mostani koreográfia tehát ihletét tekintve a Gunjamu újragondolt formában történő életre hívása. Yun Sung-joo koreográfiája mindenekelőtt a koreai tánc visszafogott szépségére koncentrál. E tánc legfontosabb eleme a légzés ritmusa, amelynek középpontjában a kéz és a láb összehangolt mozgása áll, méghozzá igen egyszerű és elegáns megjelenítésben. Különös módon egyébként, a mozdulatok szépsége kissé halványabbnak tűnt a premier alkalmával, ami talán az újítás hatásainak számlájára írható. Az előadások számával azonban, a táncosok egyre inkább elválaszthatatlan részüknek érezték a darabot, amelyben a ruha immár nem más, mint a tulajdon testük bőre. Ezt leginkább a legütősebb jelenetben, az ötödik felvonásban érzékelhetjük, amikor a tudósok táncában a művészek háromméteres, nehezen kezelhető bambusz rudakon ugranak, szállnak az ég felé.

A koreai hullám új színfoltja A tinta illatának nemzetközi sikere nem váratott sokáig. Először 2015-ben mutatták be Japánban, az oszakai NHK Hall-ban, amit alig egy évre rá a 44. évfordulóját ünneplő Hong Kong Művészeti Fesztiválon való fellépés követett. Mind a japán, mind pedig a hongkongi produkció teltházas volt, rendkívül jó kritikákat kapott, amelyek elsősorban a koreai tánc kifinomult, elegáns megjelenítését emelték ki. Az ázsiai sikereket hamarosan európai is követte, méghozzá a franciaországi Lyonban, egy újabb színt hozva a koreai hullám már addig is csillogó palettájára. A tinta illata volt az első koreai táncjáték, ami meghívást kapott Franciaország legrégebbi művészeti fesztiváljára, a Les Nuits de Fourviere-re. A fogadtatás messze felülmúlta a várakozásokat, a közönség tombolt, igazi csemegének nevezték a produkciót. Helyszínül az UNESCO világörökségi listáján szereplő, több mint kétezer éves történelmi aréna szolgált, amely 3000 nézővel az eső ellenére is zsúfolásig megtelt. A közönség lélegzetvisszafojtva figyelte a koreai hullám újonc hírnökét. Nincs kétség afelől, hogy a nyugati kritikák elfogulatlanok és objektívek voltak, ám azzal tisztában kell lenni, hogy ezekben a külföldi produkció újszerűsége, illetve annak meglepő hatása is szerepet játszik. Én azonban, aki ott voltam a premieren 2013-ban, amikor ez a mű megszületett, majd kísértem szinte minden fellépését a lyoni előadásig, bizton állíthatom, hogy globális hatásában elüt a többi produkciótól. Mintha abban a hitben ringattuk volna magunkat, hogy ami koreai, az egyben nagyon univerzális is. A tánc esetében fel lehetett fedezni olyan tendenciákat, amelyek a mozdulatok túlzott mértékű nyugatiasítását erőltették, ahelyett, hogy egy kortárs szemüvegen keresztül újraértelmezték volna a hagyomány vizuális szépségeit.

A tinta illata azonban bebizonyította, hogy a hagyományok modernizálása és a koreai hullám univerzálissá tétele erőlködés nélkül is lehetséges, mert az alkotóknak a koreai motívumok hangsúlyozása és a kortárs megjelenítés között sikerült összhangot találniuk.

[Ünnepi el adás]

Írta: Chang In-joo, tánckritikus

Koreai Nemzeti Táncszínház: A tinta illata

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

A koreográfiáról A tinta illata olyan modernizált táncjáték, amelyben a hagyományos táncmozdulatokból egy minimalizált képi világ bontakozik ki. Absztrakt mivolta úgy válik érzékelhetővé, hogy minden narratív elemet szándékosan nélkülöz, csak a levegővétel hol feszült, hogy pedig lenyugodott pillanattöredékeire koncentrál. A koreai tánc alapeleme ugyanis a lélegzet ritmikája, amely tökéletes összhangban van a hagyományos hangszerek - jungmori, jungjungmori, gutgori és jajinmori ritmikájával.

A tinta illata tánclépésekkel és mozdulatsorokkal kifejezett képi elemeket vonultat fel, amelyek színeket és illatokat idéznek fel. Mind a hat jelenetben saját, jellegzetes mozgás- és színvilág elevenedik meg, ám ezek mégis egymásba fonódó egységet alkotnak, így elegáns, koreai nemesi udvarok hangulatát elővarázsoló, méltóságteljes tánccá válnak a színpadon. 2013-as debütálása óta A tinta illata a koreai tánc esszenciáját és báját mutatja be mind a hazai, mind a külföldi közönségnek, ahol többek között Japánban, Hong Kongban és Franciaországban is hatalmas sikert aratott. Mint a produkció koreográfusa, természetesen saját elképzeléseimet, vízióimat kívántam színpadra vinni, de ihletőm a néhai nagy táncosnő, koreográfus és tanárom, Choi Hyun Gunjamu c. alkotása volt, amelynek esztétikai értéke ma is nagy hatással van a koreai táncművészetre. A tinta illata olyan elemek mélységeinek bemutatására fókuszál, mint a rövid és hosszú lélegzetvételek örökkévaló folyama, a visszafogott táncmozdulatok, a csuklóban és az ujjakban rejtőző erők kontrolálása, a szoknya alól titokban előbújó zoknis lábacskák kíváncsisága, valamint az egész test egyidejű lélegzésére, az orrtól, a mellkastól, a kezektől kezdve a lábakon át egészen a térdekig és a csípőig. A tinta illata egy olyan alkotás, amely a múlt motívumaiból táplálkozik, és elegyíti azt a kortárs koreai táncművészettel, koreográfusa pedig örökül kapta tanítómestere művészi lelkét. Őszintén remélem, hogy az átlátszó légtér és a csend lélegzetvételének szépsége megragadja a nézőt, és még sokáig ott dobol a szívében.

Írta: Yoon Sung-joo, koreográfus Yoon Sung-joo 2017-t l Incheon Metropolváros Táncszínházának m vészeti igazgatója. El tte ugyanezt a tisztséget töltötte be a Koreai Nemzeti Táncszínháznál. 2007 és 2009 között pedig a Táncm vészek Karrierfejleszt Központjának f igazgatója volt. A Salpuriörökség, valamint a Jongmyo kegyhelynél bemutatott Királyi sök rituálé- és rituális zenei rendezvény igazgatója.

A színpadi látványról Korea hagyományos művészete a történelem során a kultúra gazdag és sokoldalú tárházává vált. Megéreztem, hogy e mérhetetlen kincs javarészét a Koreai Nemzeti Táncegyüttes még most is őrzi. A társulattal való együttműködéseim során arra jutottam, velük szerencsém van, együtt képesek leszünk plasztikus megközelítésű műveket színpadra állítani, ami hallatlan izgalommal töltött el. A tradicionális, avagy koreai tánc a társulat igen drága kulturális öröksége, mely olyan esztétikai értékekkel bír, amelyeken nem fog az idő. Én lennék a legboldogabb a világon, ha a közös munkával további sikereket érnénk el. Olyan darabokon dolgoztunk együtt, mint az Oltár, A tinta illata, A bankett és az Amikor eljön a tavasz. Azon igyekeztem, hogy a koreai tánc új megvilágításba kerüljön, új nézőpontból és távlatokból jelenjen meg. Fellépésünk a Hong Kongi Művészeti Fesztiválon, és a lyoni Les Nuit de Fourviere fesztiválon hatalmas elismerést kapott. A kritikák mindig kiemelték ezt a szemléletváltást, a hagyomány modernizált felfogásban történő bemutatását.

A tinta illata egészen direkt módon közelíti meg a koreai filozófiai gondolkodás lényegét. A nemesi kultúra mindig is Korea hosszú és gazdag történelmének alapjául szolgált. A négy nemes növény jeleneteiben ezt az elemet kívánja a mű megragadni, hisz a koreai festészet szimbólumaivá vált képek mindegyikét egyenként a színpadra visszük. Lényegében egy hatalmas nagy fehér vászonra „festünk” – ezúttal tánccal – s a mindennapi munkától kifáradt nézőinket hivogatjuk, hogy jöjjenek velünk egy idilli világba, ahol művelt koreai nemes és tudósfők, s elegáns hölgyek társaságában múlathatják az időt. A tinta illata, amelyet a múlt legnemesebb és legfinomabb szelleme hat át, vizuálisan a festészet és a tánc frigyének megelevenítése, ahol a főszereplő a hagyományos koreai tánc méltósága. Kívánom, hogy a tinta gazdag illata lassan-lassan járja át minden nézőnk szívét, és varázsolja el a koreai hagyományos művészet szépségével.

Írta: Jung Ku-ho, a produkció látványtervej je, igazgató, m vészeti igazgató A Seoul Fashion Week vezet je több darab látványáért is felelt már. A Koreai Nemzeti Táncszínházban a nevéhez f z dik A tinta illata (2013), az Oltár (2013), A bankett (2015), az Amikor eljön a tavasz (2017). A Koreai Nemzeti Balett Társulatnál a Póz (2012), a Koreai Állami Operaháznál a Traviata (2017). Aktívan tevékenykedik a filmiparban is, ahol több díjat is kapott, így a legjobb jelmeztervezésért járó díjat a Dae Jong Filmfesztiválon és a MBC Díjkiosztón is az Eltitkolt botrány ért. A divatiparban a KUHO és a Hexa Kuho divatcégek kreatív igazgatója,1999-ben pedig megkapta a legjobb feltörekv divattervez i díjat az Elle magazintól.

[Ünnepi el adás] Koreai Nemzeti Táncszínház: A tinta illata

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

A Koreai Nemzeti Táncszínház 1962-es alapítása óta a Koreai Nemzeti Táncszínház (KNT) – amelynek a Koreai Nemzeti Színház ad otthont – az alkotás mottójával a hagyományokra építve működik. A legkiválóbb művészek vezetésével dolgoznak, többek között Song Beom, Cho Heungdong, Choi Hyeon, Kook Soo-ho, Kim Hyun-ja, Bae Jung-hye and Yun Sung-joo nevét kell megemlíteni. Jelenlegi igazgatójuk Kim Sang-deok. A néptánc hagyományait továbbra is hűségesen őrizve a KNT az utóbbi időkben igyekszik darabjait közelebb hozni a kortárs művészethez, s ezzel a modern idők közönségéhez. A hagyományos koreai táncot a modernitással vegyítő táncművészet jelenlegi éllovasa kétségkívül a KNT. Repertoárján olyan nagysikerű művek szerepelnek, mint a tradíciókon alapuló Koreai fantázia, a táncszínházat reprezentáló Chum Chunhyeng, valamint A tinta illata, amely rendkívül kifinomult stílusával vált világhírűvé. A társulat több mint 50 kitűnően képzett táncosa és valamennyi tagja fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy olyan dinamikus, szemet-lelket gyönyörködtető repertoár-, illetve újdonság produkciókkal kápráztassa el a nézőt, amelyek egykor majd klasszikussá válnak.

A MOZGÁS MÁMORA

Egy festményből kisétáló akadémikus ecsetet vesz elő, hogy színre vigye a képzeteit. Egyetlen ecsetmozdulattal felzeng a tavasz, egy másik aranyfényű hullámokat alkot, az elkápráztató tánc pedig elkezdődik.

Ny i tá ny

Négy papírlap ereszkedik le, a tintával teli ecsetvég kalligráfiát rajzol. A nagybőgő melódiája sugallja a nemesember megjelenését, a komungo fekete citera pengetése fellelkesíti a szívet. A fehér hajnalban gyalogló, hófehér ruhás férfiak vezetnek be minket a négy növény világába.

Szilvavirág Egy gyönyörű virág, ami megtöri a deres telet. A mélyrózsaszínű virágszirmok és a lassú kézmozdulatok idézik meg a tavaszt. A letisztult kánon hangzása hwápjant, virágokhoz kapcsolódó dalt ad elő, a cimbalom szédítő hangja pedig a női táncmozdulatokat teszi kecsesebbé. A finom kézmozdulatok, akárcsak a virágszirom, messzire áradó illatként szállingóznak.

Keleti orchidea A méltóságteljesség a teljes színteret sötétzöldbe borítja. A komungo erős karaktere adja az alapot, a gayageum bájos dallamával együtt pedig megalkotják a négyhangszeres kamarát. A lendületesen festő nemesember és az ecsetvégből kihajtott orchideaszál, akárcsak a szerelmespárok, táncmozdulataikkal vonzzák és taszítják egymást.

Krizantém A deret is állhatatosan tűrő krizantém aranyszínűre festi a füves rétet. Vékony kis szára a hirtelen fújó szél miatt erősen hajladozik. A bánatos hegum vonós remegő hangzása a késő őszt idézi, akárcsak a női szív: selymesen lágy és mégis feszültséget keltő. Mint aki szenvedélyesen keres valamit, mintha összeomlana és újra felemelkedne.

[Ünnepi el adás] Koreai Nemzeti Táncszínház: A tinta illata

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

B a m b u s z

A fekete bambusz az örökzöld helyett inkább a saját komor színét választja. A nagy szél zúgását idéző daegum bambuszfuvola jajinmori ritmusára a táncosok lábujjhegyre állva mély lélegzetet vesznek. A két kézben tartott bambuszbot a harcos számára a lándzsát, az író számára pedig az ecsetet jelenti. A levegőt átszelő futások és ugrások, a padlót ütő bambuszbot hangja a dinamika erősségét szabályozza.

Zárótéma Egyre erősebbé válik a tinta illata. A sötétben virágot alkotó női táncosok mozgása beleolvad a gayageum és a hegedű hanghullámaiba. A férfiak a koreai hagyományos és a nyugati hangszerek különös összjátékában tűnnek elő, majd hwimori ritmusban a komplementer hangzások fenséges harmonizálásával ér véget a mű.

Megjelent a Koreai Nemzeti Színház magazin 2017 novemberi számában. Írta: Kim Tae Hee, a Koreai Nemzeti Színház munkatársa | Fotók: Jeon Kang In

[Ünnepi el adás] Koreai Nemzeti Táncszínház: A tinta illata

A tinta illatának négy nemes n övé n ye

Fókuszban: Korea és Magyarország diplomáciai kapcsolatának 30. évfordulója [Ünnepi előadás] Koreai Nemzeti Táncszínház: A tinta illata

A négy nemes növényt nemcsak az írók, de a köznép is el szeretettel használta szimbólumként. Bemutatjuk, hogy mit jelent a szilvavirág, a keleti orchidea, a krizantém és a bambusz jelképe. Egy ismert történet szerint a Csoszon-kor közepén élt neokonfuciánus filozófus, Yi Hwang (1501~1570) halála előtt azt mondta: „Adjatok vizet a cserépbe ültetett szilvafámnak!” Ez meglepően hangozhat egy nagy tudós utolsó mondataként, azonban ha megismerjük az éltetét, a rajongását a szilvafa és virága iránt – amelyekről több tíz verset is írt – rájövünk, hogy mennyire önmagához hűen beszélt. A világon rengeteg növény létezik, de ezek közül is az akadémikusok csak négyet szerettek igazán: a szilvavirágot, a keleti orchideát, a krizantémot és a bambuszt. Ezeket a négy nemesember növényének szokás nevezni. A nemesember (kundzsá) a konfucianizmusban idealista embert jelent, aki az erényt és a tudományt helyezi mindenek fölé. Az általuk kedvelt növényeket pedig négy kundzsának nevezzük hasonló természetük miatt. A szilvavirág hóviharban is bimbózik, majd kora tavasszal kivirágzik, a keleti orchidea pedig a hegyek mélyén található réteken magányosan ontja az édes illatot. A krizantém késő ősszel a zúzmarában is kitartóan virágzik, az örökzöld bambusz szálegyenes és hajlékony egyben. Csupán növények, de a kegyetlen időjárásoktól függetlenül minden időben virágoznak és kihajtanak, ezért a régi emberek hasonlóságot láttak köztük és a nemesemberek között. A közös jellemző a hűség, a becsületesség, és az alázat.

A négy virághoz fúz d

egykori írók története

A négy nemes növény nemcsak Koreában, hanem egész Kelet-Ázsiában központi helyet foglal el. Ha a négy növényről beszélünk, az emberek elsőre festészetre gondolnak, de valójában sok szöveg is fennmaradt, mely magasztalja a négy növényt. Népszerűségüket a hozzájuk fűződő régi írók történeteinek is köszönhetjük. A kínai Tang-dinasztia egy költője, Meng Hao-zsan (689-740), aki a hóba is kiment, hogy szilvavirágot keressen, és a Szung-dinasztiabeli költő, Lin Bu (967-1028) története, aki a szilvavirágot feleségeként, a tudományt pedig fiaként szerette, a közbeszéd témájává vált, és ezzel a szilvavirág lett az állhatatosság és a becsületesség jelképe. A Chu-fejedelemségbeli Csü Jüan (343-289 B.C.) az igazság nevében beszélt a király előtt, mégis kiűzték a palota udvarából, ezért végül a Miluo-folyóba vetette magát, Így a költő orchideája lett a hűség és a megingathatatlanság jelképe. A Gwigareszá versről híres Csin-dinasztiabeli „földek és kertek” költője, Tao Jüan-ming (365-427) krizantémja a visszavonult akadémikusok magányosságát jelképezi. A Si king Dalok könyvében a bambuszt Csou-dinasztiabeli Wu erényéhez és a tudományhoz hasonlították. Az újszerű megközelítés miatt került be a bambusz a nemesember növényei sorába. A kínai költőkön túl Koreában is annyira szerették a négy növényt, hogy sokan megfestették.

©Kansong Art and Culture Foundation

J Ó N A P OT

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

Mivel a költők a kalligráfiát is művelték, a négy növény megfestése nem volt idegen számukra. Bár a négy növény témája azonos volt, egy-egy költő műve a sajátos ecsetmozdulataiknak köszönhetően egyedi hangulatú.

A tartózkodóan elegáns szilvavirág A szilvavirágot kedvelő írók mindig azt emelték ki, amit a leginkább szerettek benne. Voltak, akik a kecsességet látták benne, de voltak, akik a finom alakot és az előkelőséget hangsúlyozták. A festményekben ezek a különbségek jól kifejeződnek. A Csoszon-dinasztia szilvavirág festményei között található a természeti környezet szépségét kiemelő, békés hangulatú 16. századi Ah Mong-ryong (1566-?) festménye. Az egyenes, vaskos törzsén fagyos szeleket átvészelt nyomok láthatóak: letört a vége, azonban a szárai markánsan nyújtózkodnak, a virágai itt-ott szétterülnek. A szilva és a Hold egyszerű kompozíciója és az üresen hagyott terek letisztultsága a végtelen tágasság érzetét keltik. A 19. századi szilvavirág-festmények képviselője Jo Hui-ryong, akinek a szilvái élesen eltérnek az előző korokhoz képest, ugyanis a szirmok legtöbbször vörösek, a törzs terebélyesebb és sok virággal gazdagon díszített. Az ehhez hasonló szilvavirág-rajzok az akkori esztétikai ideált tükrözik, ami rendkívüli hatást gyakorolt a következő nemzedékek festőire.

A tiszta és finom illatú orchidea Bár a nemességet szimbolizáló keleti orchidea gyengének tűnik, örökzöld levelének üde illata miatt közkedvelt. Az orchideák ábrázolásánál a levelek hajlásának hangsúlyozása az egyik leglényegesebb szempont. A keleti orchideát már Koryo-dinasztiában is rajzolták, de inkább a 19. századtól kezdve vált népszerűvé. Az orchidea Kim Jeong-hui (1786-1856) és Lee Ha-eung (Heungseon Daewongun, 1820-1898) festők megjelenésével vált 19. század fő témájává. Kim Jeung-hui Booleeseonran című festményének témája a vonalak kirajzolódása az orchideábrázoláson keresztül. A durva ecsetvéggel néhány vonallal lefestett levelek oly természetesek, mintha csak az irkálás után maradt tusrúddal közömbösen húzták volna meg. A szöveg, írás és rajz eggyé válik Kim Jeung-hui művében, ezáltal érzékelhető lesz a betű illata és a könyv energiája. A Csoszon-kor végén élt Min Yeong-ik, aki számkivetet tként élt Sanghajban, a saját sorsát ábrázolja a gyökerestül megfestett orchideákban. Ez olyan, mint amikor a Jüan-dinasztia kezdetén Zheng Si-xiao költő talaj nélkül festette le az orchideát, hogy kifejezze szomorúságát megbukott országa iránt, és ellenállását az újonnan kialakuló állammal szemben.

A dér fölött gy zedelmesked

krizantém

Az akadémikusok azért szerették a krizantémot, mert finom illata még deres környezetben is érvényesül. Ahhoz képest, hogy milyen népszerű a krizantém a festészetben, nem rendelkezik olyan hosszú múlttal, mint hinnénk. Igaz, a költő-festőkön túl sok ember, köztük Csongdzso király is, számos krizantém festményt hagytak maguk után.

[Ünnepi el adás] Koreai Nemzeti Táncszínház: A tinta illata

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

Ezek közül a Csongdzso király Yaguk festménye a letisztult és egyszerű krizantém és a szöcske szellemes összeállításáról nevezetes, amelyben megjelenik a koreai reneszánszt vezető király bölcsessége. A legtöbben a krizantémot szerény, de finom illatú virágként ábrázolták, ám a 18. századi költő-festő, Yi Insang a növényt hervadtan ábrázolta Byong-

gukdo festményében, amelynek jelentése: A beteg krizantém. A képen a krizantém szikkadt, mintha száraz ecsettel festették volna, amellyel a festő saját magára utalt, mint aki alacsony rangja miatt nem foglalhatott el magas pozíciót az országban. A 18. század végétől fejlődött a kertészet művészete, így megnőtt a különböző fajta krizantémok kereslete is. Ennek köszönhetően változatos krizantém festmények születtek, azonban a krizantémot jelölő oszanggodzsal (azaz, hogy a krizantém a kegyetlen zúzmarában is kitartó) elnevezés mindvégig megmaradt.

A lecsendesült tér szépségét rejt

bambusz

A bambusz mint szimbólum azért is különleges, mert a hétköznapi életben is jelen volt. Az írók maguk is neveltek bambuszt, vagy festményeiken gyönyörködtek benne. Festették színesen is, vagy tintával fekete-fehéren, de leginkább utóbbi fejezte ki a legjobban a bambusz természetét. Korea messze legkiemelkedőbb bambusz-festője, a Csoszon-dinasztia közepe táján élt Yi Dzsong (1541-1622). A festményeiben, mint például az Esőbambusz, Szeles bambusz és a Hóbambusz, a növényt különböző természeti környezetben figyelhetjük meg. Ezzel szemben a Csoszon-kor végén, Sin Wi költő-festő (1769-1845) a bambuszainak szárát vékonyan és hajlékonyan, a leveleit finomnak festette meg, amitől elegáns hangulatot árasztanak. Sin Wi elsősorban kalligráfiájáról híres, a bambusz festményeihez illő kecses betűkkel írt verseket. A kalligráfia - kép kombinációját igen magas szinten művelte. A négy nemes növényt a Csoszon-kort megelőző időktől kezdve nemcsak az írók, de a köznép is előszeretettel használta szimbólumként. Ezek az elemek a köznapi emberek életében is változatos formában jelentek meg, így a kézművességben és a festészetben is. A Koryo porcelánt díszítő bambusz mintázatok, és más kerámia- és porcelánedények dekorálásakor alkalmazott krizantém- és szilvavirág motívumok a legelterjedtebb négy nemes növény mintázatok. Mivel a négy növény elrendezése és a formai egyszerűsítése könnyen megoldható volt, a népművészetben is megjelent. Itt ugyan valamennyire megőrizte a négy növény nemesemberi hagyományát, de a költők által elképzelt irányoktól eltérő, saját, a tömegízléshez megfelelő érzelmeket is tükröztek, például mókásan megváltoztatták a témát, és egészen új értelmezést kaptak.

©Kansong Art and Culture Foundation

Megjelent a Koreai Nemzeti Színház magazin 2013 decemberi számában. Írta: Lee Seon-ok A Csonnam Egyetem germanisztika szakán végzett, és a Szöuli Egyetem m vészettörténet mesterképzésén folytatta tanulmányait, majd a Koreai Tanulmányok Akadémiáján a Csoszon-dinasztia szilvavirág festményei témában szerzett doktori diplomát. A négy nemes növény vagy a Szehánszámudong (A hideg tél három barátja) m vekben megjelen írók gondolatait és az általuk folytatott kalligráfiai és festészeti tevékenységüket kutatja nagy érdekl déssel. Jelenleg az Ui-dzse Galéria igazgatójaként dolgozik.

[Ünnepi el adás] Koreai Nemzeti Táncszínház: A tinta illata

A kortárs koreai é p í t é s zet kozmopolita arca

Fókuszban: Korea és Magyarország diplomáciai kapcsolatának 30. évfordulója [Ünnepi kiállítás] Kozmopolita arculat: Korea kortárs építészete 30 lépésben

A kiállítással arról szeretnénk meggy zni a látogatót, hogy az építészet nem csupán épületek halmaza, hanem gondolatok és alkotások széles, dinamikusan változó gyujt területe. Alig néhány nappal a szöuli olimpiai játékok ünnepélyes megnyitója előtt, 1988. szeptember 14-én Magyarország és a Dél-Koreai Köztársaság állandó küldöttek cseréjéről állapodott meg. Egy évvel később Magyarország a kommunista országok közül elsőként létesített hivatalos diplomáciai kapcsolatot Dél-Koreával. 1989-ben politikai értelemben megremegett a világ, évtizedes korlátok dőltek le. Magyarország lebontotta az osztrák határ mentén húzódó vasfüggönyt, s ez volt a nyitánya számos olyan eseménynek, melynek tetőpontját a berlini fal leomlása fémjelezte. Az antikommunista világ egyik fontos védőbástyájaként számon tartott Dél-Korea szempontjából is fontos momentum volt ez, hiszen évtizedeken át állta útját a kommunizmus Csendes-óceán felé való terjeszkedésének. Ettől a pillanattól kezdve mindkét ország átalakult, nyitott társadalmakká váltak. Az Ázsián végigsöprő gazdasági válság hatásait kiheverve Dél-Korea a 80-as évek második felétől kezdve töretlen lendületet vett, és demokratikus állammá változott. A hirtelen és szinte hihetetlen felemelkedésnek köszönhetően az országot gyakran a fejlődés tömörített modelljeként emlegetik. Az utóbbi időben azonban a növekvés lelassult. Habár a múlt és a jelen kultúrája iránti nemzetközi érdeklődés egyre élénkül, az országnak most olyan válsággal kell szembenéznie, melyben a főszerepet a radikálisan csökkenő és elöregedő népesség, valamint egy igazságosabb és kiegyenlítettebb társadalmi szerkezet megteremtése játsszák. Az előző ötven év dinamizmusa már nem tartható, így Dél-Koreának mind társadalmi, mind gazdasági értelemben paradigmaváltásra van szüksége. Az Észak-Koreával való, egyelőre bizonytalan, ám óriási lehetőségeket rejtő kapcsolat rendezése a 21. század elején egy újabb nehéz próbatételt jelent az eddig lélegzetelállító röppályát befutó ország számára.

Túllépve a Korea-centrikus szemléleten Dél-Korea építészetét, mint a társadalom egyik legfontosabb elemét, nyilvánvalóan nem hagyja érintetlenül ez az átfogó változás. A múltba való visszatekintés és jövőkép kivetítésének szellemében nyitjuk meg a Koreai Kulturális Központban azt a Kozmopolita

arculat: Korea kortárs építészete 30 lépésben elnevezésű kiállítást, amely az építészet elmúlt harminc évének hű keresztmetszete. Bár nem az első kiállítás, amely az ország kortárs építészetébe enged betekintést, a kiállítás úgy tárja azt a látogató elé, mint az egész nemzetet átszelő evolúciós jelenséget. Legyen az hazai, vagy külföldi esemény, a Koreát bemutató kiállítások többsége igen gondosan általában az ország egyediségét igyekszik érzékeltetni, ám ez az esemény túllép e Korea-centrikus szemléleten. Arról szeretnénk meggyőzni a látogatót, hogy az identitás nem egy mozdíthatatlan fogalom, és hogy az építészet nem csupán épületek halmaza, hanem gondolatok és

SK vállalati székhely és irodaépület, HoKwan Park, 1999. Az MMCA Művészeti Kutatóközpont gyűjteménye, Kimm Jong-soung építész adománya.

J Ó N A P OT

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

alkotások széles, dinamikusan változó gyűjtőterülete. 1989 szellemében úgy szeretnénk áttörni a régi korlátokat, hogy egyszerre tekintünk a múltba és a jövőbe. Az együttműködés és az együtt gondolkodás jegyében létrehoztunk egy kurátorokból álló csapatot, amely egy szöuli magánalapítvány, a Mokchon Architecture Archive égisze alatt működik, ahol jómagam a szervezőbizottság elnöki tisztét töltöm be. Kurátortársaim a Soongsil Egyetem professzora, Choi Won-joon, a Mati Books főszerkesztője, Park Junghyun, illetve helyettes kurátoraink Jung Sungkyu, valamint Kim Green. Ez a csapat olyan rangos eseményeken dolgozott már együtt, mint a Velencei Biennálé, az Építészet és Urbanizáció címmel megrendezett Szöuli Biennálé, a Gwangjui Biennálé, illetve több különféle kulturális intézmény, mint például a Modern és Kortárs Művészetek Múzeumának (MMCA), a Plateau Samsung Művészeti Múzeumnak, valamint a Factory 2-nak a rendezvényei. A Mokchon Archive-on belül csoportunk a Kim Mihyun vezette osztállyal és a Mokchon vezető kutatójával, Kim Taehyunggal működik együtt. 2010-es bejegyzése óta a Mokchon Architecture Archive alapítvány tevékenysége a következő területeket foglalja magában: Korea modern építészetével kapcsolatos archív anyagok gyűjtése és rendszerezése, a szájhagyományok által megőrzött emlékek gyűjtése és publikálása, valamint elméleti és kurátori projektek támogatása. A Mokchon Architecture Archive csapata a Modern és Kortárs Művészetek Múzeumának (MMCA) építészeti kurátorával, Chung Dahyounggal is szoros munkakapcsolatot ápol. Mint a Kulturális, Sport- és Turizmus Minisztériumának égisze alatt tevékenykedő szervezetnek, az a célunk, hogy víziónk az ázsiai régióban is teret kapjon, s három-négy év múlva megvalósíthassuk nagy tervünket, ami nem más, mint az ázsiai kortárs építészetet bemutató grandiózus kiállítás.

A projekt nem egyenl

az épülettel

A két ország közötti kapcsolatok harmincadik évfordulójának alkalmából a kurátorok most az elmúlt 30 év 30 építészeti alkotását mutatják be. Ahogy arra a kiállítás címe is utal, a válogatás alapját projektek adják, ami nem jelent azonos tartalmat az épületekkel. Az értelmező szótár szerint a projekt egyéni és kollektív vállalkozás, szándékok és célok megvalósítására irányuló munka és tevékenység, és olyan folyamat, melyben az idősík ritmusváltásainak megtervezése érhető tetten. A harminc projekt a koreai építészek három nemzedékét mutatja be: az úttörők szerepét betöltő első modernistáktól kezdve az ifjú generációig, utóbbiak jelenleg maguk is az új életformákat próbálgatják. A bemutatott alkotások igen széles skálája vonul itt fel – házak, társasházak, cégek székhelyei, iskolák, múzeumok, városok alaprajzai, közösségi központok, multifunkcionális városi komplexumok, templomok, ipari gyárak, parkok, sírhelyek, emlékhelyek és ideiglenes pavilonok. Mivel kiállításunk tárgyait projektalapon állítottuk össze, kiaknázhattuk azt a lehetőséget, hogy az építészetet a maga komplexitásában, vagyis az elgondolás, a kivitelezés és a környezet összhangjának síkján

Kozmopolita arculat:

jelenítsük meg.

Korea kortárs építészete 30 lépésben

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

Choi Wook, művészrezidencia, Gapado-sziget, 2018. Fotó: Kim

Egy projekt lehet sikeres, vagy sikertelen, de ha létrejöttük célját vesszük figyelembe, elképzelhető, hogy sorsuk már más megvilágítást nyer. A kiállítás sokszínű archív anyagokat tár fel a látogatók előtt, a harminc bemutatott projektet úgy közelítettük meg, hogy érzékelhetővé tegyük azok többrétűségét és szakmai összetettségét. Az egyes projektek mondanivalója nem csak Korea, hanem a Koreát a nagyvilággal összekötő szálak üzenetét is tükrözi. Példának említeném az SK épület, amely Dél-Korea egyik legnagyobb vállalatának székhelye. A három kiválasztott létesítmény közül ez a legrégebben, vagyis 1995-ben átadott épület. A neves építész, Mies van der Rohe tanítványa, Kimm Jong-soung által tervezett épület arról tanúskodik, hogy a toronyház-építészet nagykorúvá vált Koreában. Amennyiben ez az épülettípus a 60-as évekre egyfajta mintává vált - ahogy az Egyesült Államokban - akkor a későn iparosodott Koreánakelképesztő iramban kellett haladnia az úton, hogy a kézzel varrott függönyfalak és az izzasztó betonházak világától idáig eljusson. A kiállítás nem csupán egy sajátosan urbanizálódó koreai kontextusban láttatja az SK épületet, melyben külön szerepe van az irodai kultúrának, hanem úgy is, mint a globalizált és szabványosított világépítészet egyik alkotóelemét. Második példánk Seung H-Sang alkotását, Dél-Korea kilencedik elnök, Roh Moohyunnak a sírhelyét mutatja be. Ő volt az egyetlen elnök, akit nem a Nemzeti Temetőben helyeztek örök nyugalomra. Bár az építmény a viharos politikai idők kiemelkedő személyiségének állít mementót, maga a síremlék lefelé irányítja tekintetünket. A figyelemnek a befogadó föld felé való terelése megdöbbentően beszédes: a magasztos, a grandiózus, a győzedelmes iránti ellenérzés fejeződik ki benne, s ezzel arra késztet,

Seung H-Sang, Roh Moo Hyun sírhelye, Fotó: Kim Jong Oh

hogy értelmezzük újra a politikai emlékművek egyetemes üzenetét. A kiállítás egy másik állomása Gapado Projekt néven vált ismertté, ami a Jejuszigetétől dél-nyugatra található távoli, piciny Gapado-sziget fejlesztési és regenerációs programját jelenti. Az átfogó programot a hanyatlásnak indult halászat, a búvár-halásznők egyre drasztikusabban fogyatkozó tábora, és a vidéki lakosság általánosan tapasztalható elöregedése tette szükségessé. A projekt, amely a helyi kicsiny falvak, Jeju-sziget önrendelkezésű kormánya, valamint a Hyundai Capital páratlanul kreatív együttműködése nyomán valósult meg, éppúgy tükrözi a régió sajátosságait, mint tágabb értelemben a világ elöregedő paraszti társadalmainak modernizált formában történő regenerálódását. Ahogy bemutatott példáink is mutatják, nem csupán olyan projekteket szerettünk volna a szemlélődő elé tárni, melyek kétségkívül a legmagasabb színvonalú építészetet képviselik, hanem olyan komplex alkotásokat, amelyek Korea és a nagyvilág örökké változó arcairól mesélnek. Arról, hogy hogyan dolgozunk, hogyan emlékezünk a hősökre, és hogyan alakítjuk környezetünket. A kiállításon bemutatott 30 állomás arra vállalkozik, hogy térbeli és időbeli kontextusban tárja fel a látogatók előtt Korea egyedi és világpolgári arcvonásait.

Írta: Hyungmin Pai, kurátor Hyungmin Pai, építészettörténész, kritikus, és kurátor, a Szöuli Egyetem professzora. A Massachusettsi M szaki Egyetemen (MIT) szerzett diplomát, a következ m vek szerz je: Portfólió és diagram, Érzéki tervezés: Seung H-Sang építészete, A koreai építészet koncepciója és az Amorepacific építészeti szerkezete. O volt a 2014-es Velencei Biennálén bemutatott Aranyoroszlán-nagydíjas koreai pavilon, valamint az Építészet és Urbanizáció elnevés Szöuli Biennálé kurátora.

Kozmopolita arculat: Korea kortárs építészete 30 lépésben

N e m ze d é k e k p r o j e k t j e i : Ko r e a é p í t é s zet e 1989 től napjainkig

Fókuszban: Korea és Magyarország diplomáciai kapcsolatának 30. évfordulója [Ünnepi kiállítás] Kozmopolita arculat: Korea kortárs építészete 30 lépésben

Korea építészeti összképe igen gazdaggá vált, és ösztönz leg hat a világra, melynek oly nagy szüksége lenne arra, hogy esélyt adjon saját sokszínuségének kifejezésére. Ez a lényege a ma é p í t é s z e t é n e k, a m i t ú g y h í v u n k : k o z m o p o l i t a a r c u l a t . Az 1980-as évek vége nem csak Korea és Magyarország diplomáciai kapcsolatának kezdete, hanem annak is, amit Kozmopolita arculat: Korea kortárs építészete 30

lépésben című kiállításunkban mutatunk be. Korea ugyanis mind társadalmi, mind építészeti szempontból jelentős mértékben és minőségben is átalakult. A korábbi évtizedek alatt a demokráciáért kitartóan folytatott tüntetések és mozgalmak végül meghozták gyümölcsüket: az 1961-es katonai puccs és az ezt követő katonai diktatúrák után végre polgári kormány került hatalomra. Társadalmi és kulturális értelemben az 1988-as nyári olimpiai játékok megrendezése indította el a változást, a külföldi utazások 1989-es liberalizálása pedig lehetővé tette, hogy a koreaiak megismerhessék a modern világot. A koreai gazdaság éveken át tartó, rekordokat döntögető növekedése masszív középosztályt hívott életre, melynek erősödő kulturális aktivitása megteremtette a tömegszórakoztatás kapitalista piacát. A koreai háború után a hazai gazdaság helyreállításának legfőbb hajtóerejeként működött az építőipar (volt, hogy a GDP 25,4%-át is kitette), az olimpiai készülődés miatt pedig a 80-as éveket az állami grandiÓzus beruházások jellemezték. Mindezek egy olyan környezetet teremtettek, ahol az építészek feltörekvő nemzedéke új stílusokat és utakat keresve versenghetett egymással. Az építészet, mely kezdetben az ország gazdaságának és műszaki fejlesztésének gyors talpra állítását szolgálta, kezdte magát elfogadtatni az emberekkel úgy is, mint a kulturális környezet egyik legfontosabb alkotóeleme.

1 Ezek voltak tehát a körülmények, amelyek között a kiállításon bemutatott építészek egy korábbi generációjából kivált csoport külön útra lépett, és egyéni szakmai karrierbe kezdett. A 80-as évek végére, illetve a 90-es évek elejére kialakult helyzetre meglehetősen kritikusan reagáltak, mivel kételkedtek annak a posztmodernista irányzatnak a létjogosultságában, amely a nyugati világra való nyitás következményeként érzékelhető stílusváltást jelentett Koreában. Úgy vélték, hogy a nemzetnek ehhez előbb egy átfogó és alapos kulturális modernizáción kellene átesnie. Megtagadták az ideig-óráig tartó üzleti trendek követését, az építészetet egyben kulturális és társadalmi bírálatnak is tartották. Egyéni útkeresésük és formális szabályrendszerük oda vezetett, hogy építési terveiket elméleti viták során megalkotott párhuzamos megoldásokkal pótolták ki, legyen az modernista ideák világa, francia posztstrukturalista teória, a hagyományos konfuciánus gondolkodás aszkétizmusa, vagy éppen mindezek furcsa keveréke. A szerteágazó okoskodások végül igencsak hasonló pontnál lyukadtak ki: hogyan értelmezhető az üresen hagyott és bizonytalan rendeltetésű tér fogalma az építészetben. E dilemma eredetét talán a tér tradicionális koreai felfogásában kereshetjük, ilyen például

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G

Cho Minsuk, Mass Studies, Boutique Monaco, Szöul, 2008. Fotó: Shin Kyung-sub

D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

a madang, a régi lakóházak körbezárt udvara, aminek gyakorlatilag nem volt meghatározható funkciója. Az új dél-amerikai és japán regionális irányzatok hatásaira ez az építészcsoport folyamatosan azt kereste, hogy mik az építészet eredendően koreai vonásai. Tekintettel arra, hogy a 20.század eleji japán gyarmati uralom idején Korea tradicionális világa és kultúrája erőszakos elnyomás áldozatává vált, a nemzeti identitás visszanyerése és a kulturális örökség helyreállítása igen érzékeny és fontos kérdés volt az országban. Az 1945-ös felszabadulást követően ez a folyamat még leginkább a hagyományos történelmi stílusok egyvelegének reprodukálására korlátozódott, ám ezt a fajta formalista szemléletet hamarosan felváltotta egy, a térbeliséghez és a programalapú elrendezésekhez köthető megoldások kidolgozása. A hagyományos madang térbeli sajátosság kitűnű példája Min Hyun-sik munkája, az Asanban található Sindo-Ricoh Központ (1996),ami egy mészfehér modernista épület, mélybarázdás szerkezettel, hatalmas csupasz falakkal és a dimenziók átgondolt elrendezésével. Ez volt az a kor is, amikor az építészek zöme mélyen hitte, hogy az építészet a társadalom és az életmód megváltoztatásának eszköze. Sok közös erőfeszítést tettek a különféle teóriák összeházasítására, s ezért társadalmilag hasznos, kézzelfogható eredmények is születtek, melynek csúcspontját kétségkívül a könyvkiadók Szöultól nem messze található városa, a Paju Book City jelenti (1999). Ennek iránylevét és tervvázlatát közösen dolgozta ki a kor építészelitje, például Seung H-sang, Florian Beigel, Min Hyun-sik, Kim Jong-kyu és Kim Young-joon. Egy olyan vadonatúj város felépítését szorgalmazták, amely tekintetbe veszi a régió, valamint a táj természeti adottságait, és amelynek filozófiája a közösségeken, és az egymással való megosztás elvén alapszik. A cél a funkcionális, zonális-alapú tervezéstől való eltérés volt, mivel a funkciók a változó idők igényeivel együtt változnak. Úgy vélték, hogy felesleges a tervezés meghatározó elemeként számolni velük. Ehelyett az épületek tipológiai elrendezése volt a fő szempont, némelyek sorházszerűen, némelyek különállóan épültek, mindig figyelembe véve az adott környezetet, s megteremtve közöttük azt a bizonyos „meghatározhatatlan, levegős teret”, ami közös, ahonnan az ember megoszthatja másokkal a hegyekre és a folyóra nyíló panoráma páratlan élményét.

2 A századfordulóhoz közeledve egy frissen feltörekvő építésznemzedék újfajta szemlélettel jelentkezett. Posztgraduális tanulmányaik befejeztével, külföldi szakmai tapasztalatokkal hazatérve (ez volt az első generáció, amely az olimpia utáni nyitás előnyeit már élvezhette) a 90-es évek végén és a 21. század első éveiben elindultak a maguk útján. Ez volt az az időszak is, amikor az ázsiai pénzügyi válság után Korea 1997-ben kénytelen volt IMF-hitelhez folyamodni. A reformfeltételek pedig nemcsak az ország társadalmigazdasági struktúráját alakították át, hanem a nemzet értékrendjét is. Felismerték, hogy visszafordíthatatlan az a folyamat, amelyben az individualizmus,

Kozmopolita arculat: Korea kortárs építészete 30 lépésben

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

és az ezt tükröző építészet – tágabb értelemben az egész társadalom – értékeinek szekularizációja játssza a főszerepet. Ezek a fiatal építészek már kritikusak voltak elődeik filozofikus, finomkodó szemléletével és gyakorlatával szemben, s nem fogadták el a számukra túlságosan homogén teóriákat, sem az ezek nyomán született építészei tervezés sémáit. Objektíven és céltudatosan álltak az építészethez, igazodva a kemény, kristálytiszta valósághoz, és szakítottak a nemzeti identitás építésének eszményeivel ugyanúgy, mint a közösen alkotás elvével. Elődeiktől eltérően ők nem bocsátkoztak hosszas lélegzetvételű értekezésekbe, ugyanis ez a generáció a kommunikációnak azt a formáját választotta, amelynek nyelvezete az egyéni, így elképzelhetetlenül sokszínű tervezés volt. Az alapelvek, melyekhez tartották magukat egyszerűek, tömörek voltak, és amelyeket úgy hívnak, hogy: forma, tér, programozás, szerkezettan és lényegre törés. A generációváltást a nagyvárosi toronyház-építészet talán két legismertebb példáján tudjuk szemléltetni. Az előző építésznemzedékhez tartozó Kim In-cheul 2008-ban építette meg valóban különleges figyelmet érdemlő irodaépületét, az Urban Hive-ot. Ez egy hetvenméteres konkrét monolittömb, amelyből azonos méretű kerek nyílások (apertúrák) biztosítják a szabad kilátást rendkívül egyszerű átkötésekkel. A különlegességét leginkább az épület szerkezete jelenti, mert egyetlen belső pillér, vagy oszlop sem található benne. Itt nemcsak az anyag, a szerkezet, vagy éppen a külső megjelenés minimalista, de ezek összhatása is, ami egyértelműen az előző generáció aszkétizmusba hajló ideavilágát tükrözi. Ennek szinte rikító ellenpéldája a Cho Minsuk által, szintén 2008-ban tervezett épület, a Boutique Monaco. 172 olyan lakótérnek ad otthont, amely legalább ötven különféle lakástípust testesít meg, s ezzel egyben radikálisan szakít az addig sztenderdizált, hagyományosan egy személyre szabott otthontervezéssel. A tetőtér lényegében egy közösségi szabadidőközpont, ahol éppúgy helye van a boltoknak, mint a kulturális létesítményeknek, szándékos egymás mellé helyezése az egymástól különbözőnek, sőt az egyenesen ellentétesnek is. Nyílt megkérdőjelezése egy olyan korábbi kor integrációs eszményének, mely igyekezett egységbe olvasztani a városi építészetet (s ezáltal az életformákat is) mind térben, mind koncepcióban. Cho az eddig inkább korlátozó, semmint inspiráló építkezési szabályokban új lehetőségeket fedez fel például azzal, hogy a beépítendő alapterületet a lehető legnagyobb belmagassággal növeli meg. Ezáltal a számtalan „üres tér” a szabad lélegzés megszámlálhatatlan formájának képzetét adja, s ezzel párhuzamosan ezer irányból engedi be a nappali fénysugarakat az épület helyiségeibe.

Kim In-cheul, Archium, Urban Hive, Szöul, 2008. Fotó: Park Young-chae

Miután lerázta magáról a múlt előítéletektől súlyos örökségét, ez az építészgeneráció az önállóság útjára lépett, és már-már ijesztően sokféle irányban indult el. Elődeiktől eltérően felfogásukban, gondolkodásukban alig van közös vonás, a formális iránytartást pedig nem is ismerték.

3 Majd’ húsz éve járunk a 21. században, egy újabb, gazdasági válságon (2008) vagyunk túl, ami ezúttal nem korlátozódott csupán Ázsiára, hanem az egész világot megütötte. Megérkezett az építészek legfrissebb nemzedéke, melyet legjobban a gyakorlatias tevékenységek egymással való megosztásával jellemezhetünk. Az elődeikhez képest sokkal korábban, a harmincas éveik elején kezdtek saját vállalkozásba, sőt, legtöbb esetben cégeik társultak is, s ezek tevékenysége már jóval túllépett a puszta épülettervezésen: a művészi installációktól kezdve a kiállítások szervezésén, a könyv, illetve digitális termékek kiadásán, az ingatlan konzultáción át egészen a tudományos kutatásokig terjedt. Egy lelassult gazdasági növekedés, és egy zsugorodó építőipar adta környezetben ez a generáció nagyon hamar felismerte küldetését, miszerint egy új, fiatal klienskör, ha nem is nagyszámú, de sokszínű igényét kell kielégítenie. A Modern és Kortárs Művészetek Múzeuma által indított Fiatal Építészek Programja verseny nagydíját a SoA (Építészeti Társulás) csoport nyerte el 2015-ös Roof Sentiment alkotásával. A nádból készült, hullámos és könnyed lendületű tetőfelület érzetét keltő építmény a múzeum központi udvarán áll. A létesítmény, mely a régi házak tornácainak nyári hőséget enyhítő, árnyas hangulatát idézi, az új építészgeneráció találékonyságának lenyomata is egyben, ahol az építészet és a művészet szorosan egybefonódik. Az olyan projektek, mint például a Boundless Architects csoport által tervezett Huam

Shop+House (2017), okos megoldást nyújtanak a sokfunkciós lakásformák és a piciny kereskedelmi egységek harmonikus együttélésére, ami az előző generáció felfogása szerint túlságosan is üzletszagú lett volna ahhoz, hogy egy magára valamit adó építész komolyan vegye. Megengedve, hogy ez az újonc építészgeneráció talán még nem szerzett általános

Kozmopolita arculat: Korea kortárs építészete 30 Kang Yerin, Lee Chihoon, SoA, Roof Sentiment, Szöul, 2015.

lépésben

F Ó K U S Z B A N : K O R E A É S M A G YA R O R S Z Á G D I P L O M Á C I A I K A P C S O L AT Á N A K 3 0. É V F O R D U L Ó J A

ismertséget és elismerést, az biztos, hogy eddigi munkásságuk üde színfoltot jelent az ezerarcú, dinamikusan változó jelenkori építészet számára Koreában. Az olyan projektek, mint például a Boundless Architects csoport által tervezett Huam Shop+House (2017), okos megoldást nyújtanak a sokfunkciós lakásformák és a piciny kereskedelmi egységek harmonikus együttélésére, ami az előző generáció felfogása szerint túlságosan is üzletszagú lett volna ahhoz, hogy egy magára valamit adó építész komolyan vegye. Megengedve, hogy ez az újonc építészgeneráció talán még nem szerzett általános ismertséget és elismerést, az biztos, hogy eddigi munkásságuk üde színfoltot jelent az ezerarcú, dinamikusan változó jelenkori építészet számára Koreában. A ma építészeit az alkotás során szemmel láthatóan nem foglalkoztatja a koreai nemzeti identitás gondolata, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy a regionális sajátosságok nem jelennek meg munkáikban. Ez a regionalitás azonban nem úgy testesül meg, mint a korábban elvi alapokon nyugvó alkotásokban, hanem letisztult, modern korok valóságához alkalmazkodó építészeti koncepciókban. Koreában azonban a valóság mindig összetett, ellentmondásos és változó: ez a feszes tempóban urbanizálódó ország (Szöul a világ egyik legsűrűbben lakott megapolisza) arról híres, hogy a legújabb irányzatokat követve állandó és lenyűgöző iramban fejlődik, újjászületik. A hegyekkel tűzdelt elhelyezkedésével, valamint a végletekig szélsőséges időjárásával valódi kihívást jelentenek az építészetben is. Adjuk ehhez hozzá magának az építőiparnak a valóságát: a nem túl bőséges építőanyag-tartalékokat, az építkezéseket korlátozó szabályzatokat, a bürokrácia útvesztőit, és persze az ügyfelekkel való, sokszor igencsak sajátos kapcsolatokat. Ha objektív és elfogulatlan szemmel nézzük a mai valóságot, akkor bizony egy egyedülálló és sokszínű építészeti látlelet tárul elénk. A helyszín és a program, a népsűrűség és az idő, az anyag és a tőke közti rések összekötésével e generáció munkái okos párbeszédet jelentenek az ellentétek között, mely párbeszédet saját választásuk és nyelvezetük szerint formálják. Az adott körülményekben rejlő lehetőségek felismerésével Korea építészeti összképe igen gazdaggá vált, és ösztönzőleg hat a globalizáció súlya alatt stagnáló világra is, melynek oly nagy szüksége lenne arra, hogy esélyt adjon saját Seung H-sang, Florian Beigel, Min Hyun-sik, Kim Jong-kyu és Kim Young-joon, Paju Book City, Paju, 1999. Fotó: Kim Jong-oh

sokszínűségének kifejezésére. Ez a lényege a ma építészetének, amit úgy hívunk: kozmopolita arculat.

Írta: Choi Won-joon, kurátor Choi Won-joon a Soongsil Egyetem professzoraként építészettörténetet, elméletet és tervezést oktat. O volt a 2017-ben rendezett Építészet és Urbanizáció elnevezés Szöuli Biennálé, valamint „ Az Autonómia állomásai: hat koreai építész ” címmel tartott kiállítás kurátora, utóbbi 2017-ben végigjárta Olaszországot. Jelenleg egy csoporttal a Mokchon Építészeti Archívum anyagának rendszerezésén dolgozik.

K i vét é l e s t e h et s é g g e l ejt rabul a kortárs t á n ct á r s u l a t : Goblin Part y

A Koreai Kulturális Központ újranyitásához kapcsolódó események [Ünnepi előadás] Goblin Party: Egyszer volt, hol nem volt (Once Upon a Time)

Idén novemberben a Koreai Kulturális Központ költözésére két különleges el adással készül a nem éppen hagyományosnak nevezhet kortárs tánctársulat. A cikkben a Goblin Party tagjai maguk mutatják be a társulat f bb muveit és a Magyarországon bemutatandó el adás részleteit. Goblin Party A koreai kortárs tánc társulat 2017-ben alakult meg. A társulat nevét talán úgy fordíthatjuk le, hogy a rendkívüli tehetségükkel embereket megbabonázó és huncutságukkal magukról züllött képet alkotó tokkebi k (koreai koboldok) bulija. Ahogy a szellemes elnevezésük is sugallja, a Goblin Party tagjai azon kívül, hogy kiváló táncosok, a hagyományos témákat is új köntösben tudják bemutatni, így a koreai kortárs táncművészetben fontos helyet foglalnak el. Például mikor elkezdünk nevetni a viccesen előadott jeleneteknél, mindjárt az élet komolyságával találjuk magunkat szembe, s amikor már a játszadozó táncosokat nézve elengednénk magunkat, az óriási energiájú tánc feszültségben tart bennünket. Ebben a művészcsoportban mindenki koreográfus, és külön vezető nélkül mindenki műés történetalkotó.

Gondolat-töredékek a halálról 3 felvonásban: I Go (2011), Soul Piercing (2014), Salvation (2017) A nézők és a kritikusok szerint a Goblin Party művei humorosak és szellemesek, igaz, a humor alatt nem azt értjük, hogy szórakoztató. Ha a szórakoztató műsoroknak egy adott közönség megnevettetése a célja, az általunk gondolt humor csak annyit jelent, hogy nem komoly, könnyedebb hangulatú. Vegyük például a halált, amely nem feltétlenül súlyos és szomorú téma. A koreai temetésnél létezik egy olyan hagyomány, hogy a vendégek

hwatu val kártyáznak a gyászszertartásnál. Ugyanis azt gondolták, hogy ha a gyászolók túlságosan mély szomorúságba merülnek el, az elhunyt kényelmetlenül fogja érezni magát, s így gondterhelt lesz az utolsó útja. Ezért találták ki ezt a kártyajátékot, hogy minél vidámabb legyen a hangulat, és leküzdjék a bánatot. Számunkra a humor is egy ilyen kártyajáték. A borút nevetéssel oldjuk fel, a vidámságot komolysággal mérsékeljül, mivel mi a lehető legracionálisabban szeretnénk átadni az üzenetet. Ez ironikusnak tűnhet, azonban a hétköznapjainkban is ilyen ellentétes érzelmekkel találkozunk. Ha túlságosan csak egy érzelembe mélyednénk bele, túl komollyá válna a hangvétel, ezért műveinkben törekszünk arra, hogy oldottabban, és lehetőség szerint sok oldalról világítsuk meg a témát. Talán ezért gondolják a nézőink, hogy humorosak vagyunk. A halálról szóló 3 felvonásos koncepciót Lim Jin-ho koreográfus kezdeményezte. Lim Jin-ho 3 évig kegyeleti tanácsadó apját követve különböző temetkezéseken halottakat mosdatott és öltöztetett, s e tapasztalatokon keresztül másképp kezdte szemlélni a halált. Úgy döntött, hogy művet alkot róla. A vendégeket nézve, akik a szomorú halált félre téve,

A K O R E A I K U LT U R Á L I S K Ö Z P O N T Ú J R A N Y I T Á S Á H O Z

Goblin Party: Once Upon a Time

KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNYEK

nevetgéltek, beszélgettek, ittak és kártyáztak, elgondolkozott azon, hogy vajon mi is a halál. Arra a következtetésre jutott, hogy a halál talán nem is olyan dolog, amit csupán szomorúsággal kell végigkísérni. A halál mélyebb megismerésének céljából, a műveinket nem komor színben adjuk elő. Elsőként, 2011-ben készült az I Go egy olyan kisgyermek emléke számára, aki alig ismerte a világot, s már el kellett mennie az élők sorából. Majd 2014-ben az élet és halál határával foglalkozó, a halált elismerő Soul Piercing, végül 2017-ben a nehéz mindennapokat túlélő emberekről szóló Salvation.

A koreai hagyomány újrafelfedezése: A Silver Knife (2016), Once Upon a Time (2016), Soul Piercing (2014) A Goblin Party társulat művei leginkább a koreai tradíciókra építkeznek. Ezek A Silver Knife és a Once Upon a Time. Nagyra értékeljük ugyanis a hagyományt és a helyettesíthetetlen értékét. Talán ezért van az, hogy sok művész kutatja a ma megtalálható dolgok múltját és eredetét. Mi, akik a kortárs táncművészetet űzzük, tudjuk, hogy a tradicionális témájú műveink nem hagyományosak. Csupán így szeretnénk kifejezni a hagyomány iránti tiszteletünket. A 2016-ban először bemutatott A Silver Knife eleinte csak női táncosokból állt volna, ezért elkezdtük tanulmányozni a nőket. Azután hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy a múltbeli nőkhöz és az általuk hordott kis késhez jutottunk el, ami egy olyan eszköz, amellyel régen az özvegyek megvédték magukat az idegen fétfiaktól úgy, hogy megtámadhatták vele a férfit, vagy leszúrták magukat, mielőtt a férfi hozzájuk érhetett volna. Ebben a kis tárgyban rejlik a hölgyek haragja és fájdalma, amely rávilágít a mai korban élő nőkre is, akik a megélhetés érdekében ugyanígy felesleges dolgokat kell hordozniuk és elviselniük. Így végül a múltban megtaláljuk a jelent is. Azonos évben készült a Once Upon a Time, amelynek gyökere a koreai hagyományos táncművészet. Amikor elmentünk megnézni egy tradicionális táncelőadást, akkor a hanbok, a legyező s a régi hangszerek felkeltették érdeklődésünket. Miközben ezeket a tárgyakat a kortárs művész szemléletével próbáltuk rendezni a fejünkben, és elkezdtük elképzelni az ezekhez kapcsolódó régi embereket, egy mű született. Amikor egy előadást tervezünk, nagyon fontos szerepet játszanak azok az elemek, amelyek felketették érdeklődésünket, s ha követjük ezek nyomait, mindig viszzavezetnek minket a múltba, a régmúltban élő személyekhez.

El adások szokatlan terekben: a Szöuli Táncközpont vándorel adása az új épületben (2016) és a Salvation (2017) A Goblin Party törekszik arra, hogy közönséges helyeken különleges

[Ünnepi el adás] Goblin Party: Egyszer volt, hol nem volt (Once Upon a Time)

A K O R E A I K U LT U R Á L I S K Ö Z P O N T Ú J R A N Y I T Á S Á H O Z KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNYEK

programokat szervezzen, hogy így is közelebb kerülhessen a nézőkkel. A fent említett halál témájú sorozatból az utolsó művet, a Salvation-t télen, mínusz fokban kültéri teraszon adtuk elő, hogy érzékeltethessük a hűtőkamra által nyújtott sokkoló hatást, a sajnálatot a halottak iránt, és a kíméletlen valóságot, amit a mai fiatalok átélnek. Ez esetben a mű tette szükségessé a helyszín megválasztását. De fordított eset is van, azaz hogy egy adott helyszínhez kell igazodnunk, mint a 2016-os Szöuli Táncház újranyitása esetében. A könzönséget végigvezettük az épület udvarán, előcsarnokán, gyakorlótermén, és sok más részlegén, hogy bemutassuk a táncközpontot egy előadás keretében. A tervezés során nem új mozdulatokat találtunk ki, hanem kiválasztottuk azokat az alapmozdulatokat a Goblin Party tánckészletéből, melyek illettek a helyszínhez, majd ezeket a táncmozdulatokat igazítottuk újra a helyszínhez. Így a táncmozdulatok kialakítása és a központ megnyitásakor valósult meg igazán az épület és a csapatunk kooperációja. Ahogy az emberek első találkozásakor kezet szokás rázni, úgy véljük, hogy ez a gesztus egy új helyszín megismerésekor is szükséges. Amikor bekerülünk egy helyiségbe mint vendégek, betartjuk a helyszínre vonatkozó illemszabályokat is, és többféle módon próbáljuk megismerni a helyszínt. Így, ha például találunk ott egy fát, megmásszuk, és ha van ott egy ajtó, felhasználjuk az előadás egyik jelenetében. Ily egyszerű és közvetlen módon köszöntjük a helyszínt az első ismerkedésnél.

A Szöuli Táncközpont vándorelőadása az új épületben © Seoul Dance Center

Budapestre jön a Goblin Party társulat: bemutatják a Koreai Kulturális Központ új otthonát (2019) és a Once Upon a Time (2016) produkciót Idén novemberben a magyarországi Koreai Kulturális Központ új épületének egyes tereit mutatjuk be a nézők számára. Amíg Budapesten tartózkodunk, nemcsak az irodai rész, a tetőtétér, az előadótermek, a konyha, a színházterem, a kíállítóterem, a folyosó, az előszoba, a raktár, a gyakorlóterem, a könyvtár és a többi helyek sajátosságait, hanem a közönség útvonalát is beleszámítva kísérletezünk, hogy minél színvonalasabb előadást tudjunk megalkotni. Izgatottan várjuk, hogy milyen mű fog megszületni ebből, és hogy milyen nézőkkel fogunk találkozni. Reméljük, hogy sok olvasóval találkozunk novemberben. Ezenkívül bemutatjuk a Once Upon a Time produkciót is. Sok olyan tárggyal fognak találkozni ebben a darabban, amelyek a magyar közönség számára idegenek lesznek:

gat (koreai hagyományos férfikalap), koreai pipa, porcelán, hanbok, hagyományos hangszerek és a többi. Reméljük, nagy élmény lesz, amikor ezekről a tárgyakról, amelyekről azt sem tudják most még, hogy mire jók, olyan esti mesét fognak hallani, amilyet a nagymamáink szoktak mesélni álmatlan éjszakákon. Bízunk benne, hogy e koreai tradicionális tárgyak felkeltik majd az érdeklődésüket, és hogy még inkább nyitottak lesznek a a koreai kultúra iránt. Írta: a Goblin Party társulata Goblin Party: Once Upon a Time

[Ünnepi el adás] Goblin Party: Egyszer volt, hol nem volt (Once Upon a Time)

A tradicionális koreográfia és a színpadi kellék ö s s ze h á za s í t á s a

A Koreai Kulturális Központ újranyitásához kapcsolódó események [Ünnepi előadás] Goblin Party: Egyszer volt, hol nem volt (Once Upon a Time)

Az Egyszer volt, hol nem volt cím darab nem más, mint magának a koreai hagyományoknak a mellékterméke, a koreai kortárs táncm vészet élvonala. A nevetés az ember sajátos megkülönbözető jegye, hisz más élőlény nemigen tud hahotázni. A humor, a kabaré, a szatíra mind egy-egy külön műfajt alkotnak. A koreai koreográfiákat nézve viszont úgy tűnik, mintha tabu lenne a humor és szatíra, hiszen alig találkozni ezekkel a műfajokkal. A Goblin Party viszont szembefordul ezzel az általános iránnyal, egészen odáig megy, hogy magát a szatírát állítja célkeresztjébe az Egyszer volt,

hol nem volt című előadásban. Az Egyszer volt, hol nem volt története a következő: három koreai nemes úr a maga jellegzetes hajviseletével, hagyományos öltözékével és kalapjában csavarogni indul. A színpadra terített hatalmas szőnyegen a kellékek segítségével szórakoztatják magukat és egymást különböző humoros szituációkban. Az uraságok - még ha szeretnének is a mókázás közepette nem igazán festenek méltóságteljesen, sőt, inkább playboyokhoz hasonlítanak mint nemesemberekre. Nagyon erőteljesre sikerültek azok a pillanatok, amikor az ismert, tradicionális koreai népi festményeken megörökített képek átalakulnak egyfajta digitális fotóvá. Azzal az előadásmóddal, ahogyan a művészek az úri öltözékhez méltó és elvárt viselkedést bemutatják, az Egyszer volt, hol nem volt tulajdonképpen a szemünk előtt szedi darabokra a koreai úriember archetípusát. A tragédia és a komédia közti határt nem annyira maga a tartalom, hanem az a formatív megközelítés jelenti, ahogyan az adott tartalmat tálalja. A Goblin Party-t szemmel láthatóan pont ez a komolyuras kinézet ihlette a könnyed hangvételű koreográfia megalkotására, s ennek megfelelően alakul a jelenetek hangulata is. Olyan táncmozdulatokat látunk, amelyek erőteljesen bemutatják a koreai nemesi allűröket, miközben folyamatosan derülhetünk a sznob, peckes léptű urakon, akik előkelő sétájuk közepette önfeledten vakarásszák a feneküket. Ennyit a koreai nemes úr sztereotípiájáról. A különböző színpadi kellékek elmés használatával a Goblin Party számtalan színes jelenetet képes bemutatni. Az olyan mozzanatok, mint például a legyezővel való verekedés, a Hattyúk tavából ismert Odett hercegnő mozdulatait idéző karcsapkodások, a fényes nappal napernyővel való parádézás, a gallyacskákkal történő csetepaté, a kalligráfiaecsettel való portörölgetés, az előkelősködő dobjáték megannyi üde színfoltja az előadásnak. A Monggeum Port ballada taktusait például bot vagy dobverő helyett hosszú szárú pipával ütik. A janggu- (koreai homokóra-alakú dob) és a más dobokat nem csak hangszerként használják a darabban, és előfordul, hogy a lábukat használják dobverőnek. Az előadás szatirikus epizódjainak többsége mozaikszerűen áll össze, de ugyanez a helyzet a mozdulatok, valamint a koreográfia jelentős hányadával is. Bár a mozaiktechnika általában rengeteg jelenet felvonultatását teszi lehetővé, ezek kapcsolata túlságosan, néha zavaróan laza. Függetlenül a jelenetek számától, talán szorosabbra lehetett volna fűzni köztük a tartalmi szálakat.

A K O R E A I K U LT U R Á L I S K Ö Z P O N T Ú J R A N Y I T Á S Á H O Z KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNYEK

Még soha nem láttam olyan produkciót, amely a kellékeket (janggu, dobok, gong), és a koreográfiát olyan szisztematikusan, hatásosan tudta volna egybegyúrni a tradíciókkal, mint az Egyszer volt, hol nem volt c. előadás. Kétségkívül igazi művészi alkotás ez, olyan, amelyik bárki figyelmét magára vonja. A Goblin Party-nak sikerült tökélyre vinnie a színpadi kellékek, a koreográfia és az akrobatikus táncmozdulatok összehangolását. A Mongguem Port ballada a Ganggangsullae, és a Simcheong ballada bizonyos részei kísérőzenei elemként szerepelnek (Kwak asszony búcsújelenete). Az ehhez hasonló jelenetek a társulat sajátos felfogását tükrözik, és a nemesi allűrök ilyen megfricskázása tűpontosan jeleníti meg a koreai hagyományok újszerű megközelítését. Ez nem pusztán a hagyományok újrajátszása, hanem azok esztétikájának darabokra szedése, hogy abból valami egészen újat lehessen felépíteni. A koreai táncjeleneteknél gyakorta figyelhetőek meg hasonló törekvések, de nem mindig képesek végig ennyire kirobbanóan energikusak maradni. A hagyomány újragondolásának ez módja szakít minden sztereotípiával és eddigi fixa ideával. Azt hiszem, ez csakis kultúránk alapos ismeretével, és mélyreható elemzésével vált lehetségessé. Az Egyszer volt, hol nem volt fogta a hagyományos kultúra szimbólumait, úgymint a kalapok, a fejbúb, a hanbok, és a legyező, majd egyszerűen olyan akrobatikus táncmozdulatokkal házasította össze őket, melyek segítségével megidézte a szétszedett és újra összerakott elképzelt világot. Kétségtelen, hogy a hagyományok felelevenítése szempontjából az Egyszer volt, hol nem volt úttörő produkciónak számít a kortárs táncművészetben, hiszen ezzel a művel kevesen tudnának lépést tartani. A hagyományos koreai használati cikkek és csecsebecsék a Goblin Party előadásában új, modern értelmezést nyertek, más szóval: a hagyomány a mai világunk ügye lett. Az Egyszer volt, hol nem volt nem más, mint a magának a koreai hagyományoknak a mellékterméke. A tradíció összeütköztetése a humorral, ami az esztétikai élménnyel megfűszerezve kétségkívül a koreai kortárs táncművészet élvonalát jelenti.

Megjelent a Dance Webzine 2016 decemberi számában. Írta: Kim Chae Hyun, tánckritikus Fotók: Kim Chae Hyun, Goblin Party

Goblin Party: Once Upon a Time

Ko r e a i k o n y h a : második forduló, e g y ü t t a t e r m é s zet t e l

A Koreai Kulturális Központ újranyitásához kapcsolódó események [Ünnepi kiállítás] Koreai konyha: második forduló, együtt a természettel

Korea rendkívüli és egyedülálló kerámiam vészetébe enged bepillantásta budapesti Koreai Kulturális Központ új kiállítása 2 0 1 9 . n o v e m b e r 1 1 . é s 2 0 2 0 . f e b r u á r 2 9 . k ö z ö t t. A r e n d e z v é n y t a C h e o n g s o n g i K u l t u r á l i s T u r i z m u s A l a p í t v á n n y a l k ö z ö s e n r e n d e z i k. A koreai konyhakultúra a szó legszorosabb értelmében kötődik a természethez és a négy évszakhoz. Amint azt már egy korábbi kiállításunkon, a Koreai konyha: a fermentált

ételek története alkalmával bemuattuk, a koreaiak erjesztési, valamint étel- és italtárolási hagyományai régóta a természet körforgásához igazodnak. Az évszázados tradíciók különlegeségét és a koreai kultúra méltóságát most a fehérporcelán szépségén keresztül szeretnénk megmutatni. Az elsősorban fazekasagyagból készült kerámiáktól eltérően, a cheongsongi fehérporcelán legfontosabb alkotóeleme egy jellegzetes kerámiakőzet. A Cheongson régióban fellelhető ásványi- és más alapanyagok felhasználásával, több száz éven át mesterfokon előállított, jellegzetes cheongsongi fehérporcelánnak köszönhetően az edények a koreai mindennapi élet nélkülözhetetlen elemévé váltak. A tartományban előállított fehérporcelán jóval ellenállóbb hőre és ütésre, s már eredendően fehéres színű. Meleg, elefántcsont színhatású tónusa, könnyed, vékony szerkezete valóban egyedülálló, hisz a hazai földben kitermelt ásványanyagot, az előírt átlagosnál magasabb hőfokon, 1250-1300°c-on égetik ki. Légies megjelenése mögött egy szilárd jellem arca tárul fel. A cheongsongi fehérporcelánról azt tartják, hogy megédesíti a rizs és a víz ízét. Talán ezért is van, hogy a régmúlt korok dicsőségén túl a mai napig megőrizte biztos helyét még a legmodernebb konyhákban is, s számtalanszor találkozhatunk vele, ha tisztelegni szeretnénk a koreai hagyományok előtt. A kiállításon két szekció tekinthető meg. A speciális szekció a cheongsongi fehérporcelán remekműveit a modernitás, a különlegesség és a gyakorlatiasság jegyében mutatja be, ezért kapta a ” A cheongsongi fehérporcelán - a koreai anyatermészet új arca” elnevezést. Állandó kiállításunkon pedig olyan kerámiatárgyak lathatók, melyek a fehérporcelán egyszerű, s ugyanakkor fenséges megjelenítésével a nagy múltú Cheongsong-műhelyek mondanivalóját közvetítik a modern ember számára. Méltó helyüket a Koreai Kulturális Központ újjátervezett koreai konyhaművészet pavilonjában foglalják el. Bízunk benne, hogy jelenlétük, mondanivalójuk segít abban, hogy az itt élő emberek is megértsék a koreai ételek és a koreai föld közös üzenetét.

A koreai fehérporcelán, a va g y a l é l e k nyugalma

A Koreai Kulturális Központ újranyitásához kapcsolódó események [Ünnepi kiállítás] Koreai konyha: második forduló, együtt a természettel

Felidézzük a vékonyfalú és könny , mégis strapabíró és er s fehérporcelán történetét és eredetét. A koreai fehérporcelán a kínai Dingyao térhódítása nyomán a Koreai-félszigeten először a késő Koryo-korszakban jelent meg, ám sajátos jellegét és uralkodó szerepét a Joseon-dinasztia idején nyerte el. A porcelán a keramika legnemesebb terméke, amelyet redukciós kiégetéssel, azaz csökkentett oxidációval, 1300-1350°c-on állítanak elő. Anyagát a kvarc, kaolin és földpát elegyítéséből nyert fehéragyag, valamint a színtelen, áttetsző máz felhasználásával nyerik. Az agyagkiégetéssel készített használati eszközöket hagyományosan a következő kategóriákra szoktuk osztani: fazekastermékek (’to-gi ’, amely szó japán fordításból származik, koreai elnevezése ’wa-gi ’), fajanszedények (’do-gi ’), kőcserépedények (’suk-gi ’, mely szintén japán fordítás), és maga a porcelán. Valamennyi közül a legkifinomultabb kétségkívül a porcelán, amely többek közt a speciális kiégetési technikának (a megformált termék szilárdulási folyamatának) köszönhetően születik meg. E kerámiának három fontos kritériumnak kell megfelelnie. Először is az előállításhoz felhasznált hőálló agyag legyen tiszta fehér színű, a máz pedig színtelenül áttetsző. Másodszor, az agyag- és a mázréteg nem válhat szét, ezenfelül a mázon a leghalványabb repedés sem jelenhet meg, ellenállónak kell lennie a karcolásokkal szemben, s félig áttetszőnek, miután elkészült. Harmadszor pedig 1300-1350°c-on, égetőkemencében történő hőkezeléssel kell az előírt szilárd állapotot elnyernie.

Koryo-kori porcelán: a kínaihoz hasonló jegyek hordozója A koreai fehérporcelán kultusza, csakúgy mint a szeladoné, a késői Silla-dinasztia birodalmi területeinek öröksége volt. A Koryo-korszakban a rendkívül finom kidolgozású szeladon népszerűségéhez képest a fehérporcelán nem volt közkedvelt. Azonban már ekkor négy, jól megkülönböztethető formája jelenik meg, úgymint, a so-mon (díszítésnélküli tiszta-fehér porcelán), az intaglio (vésettmintás), a dombormintás, valamint az intarziás darabok. Bár a kezdeti időkben elég hektikus képet mutattak, általánosságban elmondható, hogy ezek a fehérporcelán edények meglehetősen vékonyfalúak voltak, a mázban pedig itt-ott kis repedések is felfedezhetők. A tükörsima felületű kerámiák inkább bézs és kékes árnyalatúak, a formák, illetve a díszítőelemek pedig ebben a szakaszban még igencsak a kínai Szung- vagy Jüan-dinasztiák idején készített porcelánok utánzatainak nevezhetők. A Koryo-korszak végéhez közeledve aztán a porcelán kerámiák fala kissé megvastagodott, a máz pedig fehér színú lett, így az összkép a kínai Szung korából való Dingyao stílusra emlékeztet. A díszítésben a vésettmintás és a dombormintás elemek mellett már megjelent a máz alatti berakásos eljárás is, melynek során jellemzően cinóbervörös és

A K O R E A I K U LT U R Á L I S K Ö Z P O N T Ú J R A N Y I T Á S Á H O Z KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNYEK

fekete agyagot használtak. A kerámia edények ekkor már egyre többféle célra készülnek, s a mesterek ennek megfelelően alakítják azok méretét és formáját is. A leggyakrabban előforduló használati tárgyak a vázák, kancsók, teáskannák, fületlen csészék, teatartó dobozok, ecsetmosó tálkák, és illatos-olajtartó edénykék.

Joseon-kori fehérporcelán: a legeredetibb és leginkább koreai kerámia Az előző érához képest a Joseon-korban a fehérporcelán mind ipari, mind művészeti szempontból jóval több figyelmet kapott, és ezt mutatja az is, hogy előállítására, fejlesztésére komoly pénzösszegeket áldoztak. Ahogy azt a korabeli feljegyzések (pl. a

Yongjaechonghwa, a Sejong király évkönyvének ’Földrajzi áttekintés’ c. fejezete, a Kwanghae herceg hírújságai, stb.) megemlítik, a kezdetben csak kizárólag a királyi udvarban használatos drága fehérporcelán kerámiák egyre szélesebb körben terjedtek el. A Sejong király évkönyvében azt olvashatjuk, hogy az országban akkoriban 185 fazekasműhely volt, és 136 porcelán-kerámia műhely működött szerte Koreában. A koreai fehérporcelán előállítás-technikai szempontból is ekkor vált tökéletessé. Sejo király egyik krónikájában meg arra az érdekességre lehetünk figyelmesek, hogy a kék mázhoz való festék beszerzése nehézkes volt, ezért az alkoholos flaskák gyártásán kívül tilos volt más célra fehér porcelánt használni. Később, Yejong király egyik visszaemlékezése viszont arról számol be, hogy akkor már rendelkezésre állt Koreában is a kékszínű festékanyag, így semmi nem állta útját a fehérporcelán gyártásnak az országban. Az 1592-98-ig tartó japán megszállást, mely egyben a Joseon-korszak felét is fémjelzi, a koreai kerámiaipar is súlyosan megsínylette. Maguk a japánok is többek közt „porcelánháborúnak”, vagy „teáscsésze háborúnak” nevezték az inváziót. Ennek során rengeteg keramikust hurcoltak el magukkal, akikkel együtt aztán megérkeztek a koreai keramika titkai is a hódító szigetországba. Így történt, hogy a japán fehérporcelán alapjait lényegében koreai mesterek rakták le. A kínai porcelán tökéletes fehérségével ellentétben a Joseon-kori fehérporcelán különféle színárnyalatokat kapott, kezdve a halványkéktől, a szürkésfehéren át egészen a csontszín-tónu©Kansong Art and Culture Foundation sokig. Megjelenésében semmi túlzó és finomkodó

cicoma nincsen, ehelyett művészi értéke pontosan e letisztult, leegyszerűsített formájából ered. Meglehet, hogy hiányzik belőle a Koryo-éra hivalkodó szépsége, de a Joseon-kori fehérporcelán derűs nagylelkűséget és erőt sugároz. A Joseon-kor közepetáján, azaz a 17. század vége és a 18. század eleje közti időszakban készült fehérporcelán tárgyak hordozzák magukon leginkább azokat a jegyeket, amelyek egyedivé és sajátosan koreaivá teszik a félsziget kerámiaművészetét. Ebben a korban a fehérporcelán nagyon fontos szerepet kapott a konfuciánus hagyományok szerint lebonyolított, az eltávozott ősök tiszteletére bemutatott rituálékban. E szertartás szabályainak megfelelően számtalan új funkciónak kellett megfelelnie, így a már eddig kialakított formavilága tovább bővült. A fehérporcelán edényeknek használata a rituálék miatt a királyi és nemesi udvartartásokból a köznép életébe is beszivárgott. Így az ősökre való emlékezés hagyománya országszerte szorosan összefonódott a letisztult formájú, egyszerű megjelenésű, magasított talpas fehérporcelánnal. Ez volt az az idő, melyben Korea különlegesen elegáns kerámiájára ráköszöntött az aranykor. A Joseon-kornak ebben a szakaszában a fehérporcelán már igen értékes tömegcikknek számított. A kiégetéshez használt agyag tiszta fehér színű volt, és a díszítés rétegén kívül a kerámiák megtartották mind a fal, mind pedig a máz viszonylagos vastagságát. Megkívánt szilárdságukat és ellenállóképességüket a magas hőfokon történő kiégetési technika szabályainak pontos betartásával érték el a mesterek. A mázban már nem lelhető fel apró törésvonal, vagy rejtett buborékképződmény, sőt, az tökéletesen egybeolvadt az agyagréteggel, így téve folyadék- és nyomásállóvá az edényt. A Joseon-dinasztia ötszáz éve alatt készített fehérporcelán fajták közül az ekkoriban előállított termékek számítanak a kor legstrapabíróbb kerámiatárgyainak, melyek ugyanakkor művészeti és esztétikai szempontból is páratlan, megismételhetetlen élményt nyújtanak.

Cheongsongi fehérporcelán: a korokat összekapcsoló értékek re Amint az előbbiekből kiderül, a koreai fehérporcelán-gyártást nagyjából két csoportra oszthatjuk: a Koryo-kori, illetve a Joseon-kori keramikákra. A késő-Joseon kétségkívül leginkább említésre méltó terméke a cheonsongi fehérporcelán. Ez egyike azoknak a produktumoknak, amelyek az akkoriban négy leghíresebbnek számító Minyoban, azaz magánkézben lévő, több égetőkemencével rendelkező fazekas manufaktúrában készültek. A kor híres nagy műhelyei a következők voltak: a Haeju fehérporcelán gyár, a Hoeryeong fazekasműhely, a Yanggu fehérporcelán műhely, és végül maga a Cheongsong műhely, amely a Mungyeong fazekasműhellyel egyetemben Gyeongsang tartomány területén működött. A korabeli feljegyzések tanúsága szerint a cheongsongi régió területén a fehérporcelán előállítása a 16. században kezdődött 48 kerámia-égetőkemencével. Joggal feltételezhetjük azonban, hogy az iparág már jóval ezelőtt is létezett a térségben, mivel Cheongsong megye (akkori nevén Gyeongsang tartomány Andongi magisztrátusának

A K O R E A I K U LT U R Á L I S K Ö Z P O N T Ú J R A N Y I T Á S Á H O Z KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNYEK

Cheongsong régiója) az 1423-32 között íródott Sejong évkönyvek ’Földrajzi áttekintés’ c. fejezetében úgy szerepel, mint fontos fehéragyag kitermelő hely. Az égetőkemencék a Bupsu bánya kb. tíz kilométeres hatósugarán belül helyezkedtek el, kapacitáskihasználtságuk a 16. és a 19. század között volt a legnagyobb, de nagyrészük még a 20. században is aktívan működött. A környék kiváló minőségű ásványanyagainak köszönhetően a cheongsongi fehérporcelán a ’20-as és ’30-as években verhetetlennek bizonyult, ebben az időben a japán piacon is az egyik legkeresettebb kerámiának számított. Népszerűségét jelezte, hogy a tokiói March üzletházban (mai nevén Mitsukoshi nagyáruház) is árusítani kezdték. Az előállításban bekövetkezett átmeneti kihagyás után a Cheongsong fehérporcelán gyártásának hagyományát (mely időközben elnyerte a Cheongsong megye első számú kulturális öröksége címet) Ko Man-kyun kerámiamester élesztette fel újra 1958-ban. Napjainkban Ko mester tanítványai, így többek között a Cheongsong Porcelánipari Intézet igazgatója, Yoon Han-sung, erőfeszítésének köszönhetően a fehérporcelán újra régi fényében tündököl. Korea kulturális öröksége a természettől kölcsönzött szépségével, sajátos esztétikai megjelenésével a cheongsongi vidéki élet derűs nyugalmát árasztja.

Cheongsongi fehérporcelán: a természet üzenete A cheongsongi fehérporcelán a megye területén kibányászott, majd finomporrá zúzott tiszta porcelánkőből, és a szintén helyileg előállított mázból (borae), magas hőfokon (1250-1300°c-on) történő kiégetéssel készül. Bár vékonyfalú és könnyű, mégis strapabíró és erős, egyedi megjelenése a mai napig magán hordozza, és híven őrzi a régi idők mestereinek kéznyomát és a vidéki természet hangulatát. Forrás: A koreai kultúra enciklopédiája alapján, Cheongsongi Kulturális Turizmus Alapítvány | Fotók: Cheongsongi Kulturális Turizmus Alapítvány

Í g y s ze r et t e m bele a koreai konyhába

Koreai Kulturális Központ: Történetek 2018-ból

Titozatos helyek, különleges éteket - Mautner Zsófia gasztroblogger elárulja, hogyan lett a koreai konyha rabja. Kimchi jjigae, dakdoritang, japchae – csak néhány a kedvenc koreai fogások közül, amelyekkel az elmúlt évek során találkoztam, és amelyek beépültek a hétköznapjaimba. Magyarországon a koreai konyhaművészet még csak most kezd népszerűvé válni, de egyértelmű, hogy a következő években a felemelkedésének lehetünk majd tanúi. Alig várom. A koreai konyhával való ismerkedésem majdnem húsz évvel ezelőtt kezdődött. Az Egyesült Államokban, New Yorkban éltem, ahol huszonéves pályakezdőként igyekeztem felfedezni a világot. Itt történt meg az a fordulópont is, aminek köszönhetően egy évtizeddel később a diplomáciai karrieremet a főzésre cseréltem. Lenyűgözött a város kulturális és kulináris sokszínűsége, és a szó szerint határtalan gasztronómiai kínálata. Egy alkalommal a Harminckettedik – Harmincharmadik utca magasságában, Koreatown egyik éttermében találkoztunk a barátaimmal. Soha nem voltam még előtte koreai étteremben. Nem győztem betelni a sok apró tálkában tálalt savanyúsággal, zöldséges fogással, az asztal közepén rotyogó, forró, csípős levessel, a tésztabatyukkal, a fűszeres, pácolt marhahússal, amit mindenki magának grillezett. Egy évtizeddel később, már Budapesten, egy olvasómtól kaptam egy e-mailt: Ismered a Zichy utcai koreai kifőzdét? Szerintem tetszene neked, kíváncsi vagyok a ” véleményedre.” Több sem kellett, természetesen másnap máris a belvárosba vezetett az első utam. Kiderült, hogy a város legjobb koreai kifőzdéjét találtam meg, mindössze húsz hellyel. Délben teljesen megtelt, rajtunk kívül szinte mindegyik alkalommal csak koreaiak és külföldiek voltak. Piros kockás műnyag terítők, koreai dísztárgyak a falon. Itt tanultam meg, hogy a koreai konyhát az erős, karakteres ízek jellemzik, és más ázsiai konyhákhoz hasonlóan itt is fontos szerepe van az öt íz - sós, édes, savanyú, keserű és csípős egyensúlyának. Az is kiderült, hogy kimondottan közel áll a magyar ízléshez, és számos olyan étel van, amely néhány fűszertől eltekintve akár magyar étel is lehetne, például az összes kimchis, sertéshúsos fogás. Természetesen mindenhez járt kimchi, mint ahogy autentikus módon minden ételhez érkezett az ún. banchan is. Ezek apró tányérkákban tálalt különböző zöldségek, amelyeket az ételhez, ill. után fogyasztanak. Kedvencem a sistergő anyagtálban érkező, tűzforró, hatalmas adag csípős kimchi leves lett, amelynél jobb gyógyírt megfázásra, náthára ma sem tudok elképzelni. Ebédkor szinte mindenki ugyanazt rendelte: forró agyagedényben tálalt marhahúsos, zöldséges rizst, amelynek a tetején volt a nyers fűszeres hús és egy tojássárgája. Ezeket a forró edényben kellett fakanállal összekeverni, az edény és az alapanyagok hője főzte meg a húst és a tojást. Megtanultam, hogy a bibimbapot mindig kanállal esszük. Sajnos a kifőzde azóta már megszűnt.

K O R E A I K U LT U R Á L I S K Ö Z P O N T T Ö R T É N E T E K 2018-BÓL

Következő emlékezetes találkozásomra a koreai gasztronómiával a Hold utcai piac emeletén került sor. Itt üzemelt ugyanis Mrs. Lee Lunchbox nevű kifőzdéje. Mrs. Lee-t mindenki egyszerűen csak Anyának szólította. Átvette a piac zöldségárusaitól az összes megmaradt zöldséghulladékot – újhagymaszárat, retek- és karalábélevelet, amit a magyar vásárlók otthagytak. Csodás banchanokat készített belőlük, amiket az ételek mellé adott. Ősszel mindig 300 kg kimchit tett el. Jó hangulata volt az apró büfének, odaszoktak a koreaiak és az amerikaiak is. Sokat mesélt Mrs. Lee, koreai szokásokról, konyhai fortélyokról (tőle tanultam például, hogy kiwivel puhította a pácolt húsokat), vagy éppen a ”születésnap levesről”, amit szülést követően három hónapig naponta fogyasztanak a koreai nők, hogy regenerálódjon a szervezetük. Gyakran rendeltem Mrs.Lee-től

kimbapot, koreai rizstekercset, ami még a szusinál is finomabb. Jártam aztán a rácalmási Jankovich kúriában, ahol autentikus étkezőteremben volt alkalmam koreai ételeket kóstolni, megtaláltam a budapesti koreai boltokat, ahol be tudok szerezni minden alapanyagot, a Rózsakert centerbe gyakran teszek kitérőt egy nagyszerű bibimbapért, készítettem interjút Kim Sohyi séfnővel, aki Bécs egyik ünnepelt szakácsaként vitt fantasztikus koreai-osztrák fúziós konyhát, és visszatértem New Yorkba, ahol a világ egyik legnevesebb séf fenegyereke, David Chang, a Momofuku éttermekben értelmezte újra a koreai-amerikai konyhát, például az ikonikussá vált ssam tekercsekkel.

2018 őszén pedig a koreai konyha iránt rajongó öcsém születésnapjára koreai főzőtanfolyamot kért. Így kerültem kapcsolatba a Koreai Kulturális Központtal, és így derült ki, hogy a Központnak egy csodálatos felszerelt, profi főzőiskola is a része, ahol hetente főzőtanfolyamokat tartanak. Lelkesedésem olyan elsöprő volt, hogy nem csak a testvéremet, hanem magamat is beirattam a kurzusra, ezzel pedig az év egyik legjobb gasztronómiai élményében lett részem. A tanárunk a szuperkedves Dakyo volt, aki végtelen türelemmel és elkötelezettséggel tanította meg nekünk hétről hétre a koreai házikoszt legfontosabb fogásait. A kimchi jjigae-t, ahol megtanultunk bánni a kimchivel és főzni a koreai fém evőpálcikácal (a legjobb dolog!), japchae-t, ami édesburgonyalisztből készült üvegtésztából és zöldségekből áll, bundázott falatokat, amin keresztül Dakyo megtanította, hogy a koreai konyhában milyen fontos a színek harmóniája. Végül a kedvencemet, a dakdoritangot, ami valójában egy zöldséges, burgonyás, pirospaprikás csirkepörkölt – egy újabb bizonyíték arra, hogy a koreai konyha milyen közel áll a magyar ízléshez. Idén áprilisban pedig a Korea Kulturális Központ jóvoltából Szöulban kóstoltam meg az autentikus ételeket, tanulmányoztam a kimchi és a gochujang készítésének művészetét, hogy aztán még nagyobb meggyőződéssel tudjam megismertetni a magyar közönséggel a koreai konyha szépségeit.

Írta: Mautner Zsófia Mautner Zsófia ismert szakács, m sörvezet , a Chili&Vanília gasztroblog szerz je. 2018-ban a TV2 Masterchef Junior f z showjának házigazdája és zs ritagja volt, korábban három éven át vezetett egy napi f z show-t a legnézettebb kereskedelmi tévécsatornán. Eddig 14 szakácsönyve jelent meg.

Már nem csak a K-Pop tánc s ze r et et é é r t t a n í t o k , h a n e m a t a n í t vá n ya i m é r t i s

Koreai Kulturális Központ: Történetek 2018-ból

Molnár-Kubus Fanni gyermekkora óta táncol, a K-Pop iránti rajongása egy videoklip megnézésével kezd dött. A K-Pop Dance-r l, a tanításról és a tánc iránti szenvedélyér l beszélgettünk. K-Pop cover táncot tanítasz a Koreai Kulturális Központban. Milyen m faj ez pontosan? A koreai zenei előadók a dalaikhoz látványos koreográfiát készítenek. A rajongók eleinte a saját szórakoztatásuk miatt kezdték megtanulni a mozdulatsorokat, ma már világversenyeken mérik össze, hogy ki adja vissza tökéletesebben a bandák koreográfiáját. A rajongók, azaz a kpopperek, csapatokat alkotnak, és nem csak a koreográfiákat másolják, hanem a ruhákat is, sőt az énekkel is megpróbálkoznak. Annak szól az órám, aki nem találnak magának csapatot, de nem szívesen gyakorol otthon egyedül, mert közösségben élné meg a K-Pop és a tánc iránti rajongását. A K-Pop Dance-t már külön táncstílusnak tartják Dél-Koreában. Showtánc és hip-hop alapokat fedezhetünk fel benne, a hip hop-on belül több stílus is keveredik. A lány bandák például előszeretettel használják a vogue elemeit, ami egy nőies, vonulós, sok pózból és kézmozdulatból álló táncstílus. Azonban már vannak olyan lépések, amiket a K-Pop alaplépéseinek nevezhetünk.

Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy a K-Pop cover tánc világszerte egyre népszer bb? A válasz egyszerű: bárki táncolhatja. Nem számít, ki vagy: profi vagy amatőr, 15 vagy 30 éves, lány vagy fiú. A lényeg, hogy a rajongók egy közösség részeként a kedvenc bandáik dalaira táncolhassanak. Az óráimon is csak ez a szempont, szerintem ezért is járnak egyre többen.

Hogyan kezd dött a tánccal való kapcsolatod, és hogyan kerültél a Központba? A tánc iránti szeretetem egészen korán kezdődött. Hatéves koromban édesanyám elvitt A diótörőre. Annyira magával ragadott a balett, hogy a darab végén kijelentettem: táncosnő leszek. Jazz-balettel kezdtem, később a Madách Musical Tánciskolában balettot, néptáncot, modern táncot, musicalt és steptáncot is tanultam. Az iskolával felléptünk a Macskákban, a Pán Péterben és a Bogármesében. Tizanhatévesen hip-hopot kezdtem tanulni, az akkori csapatommal nyertünk országos -és világversenyt is. Az tánctanárom kirakott egy Shinee- Ring Ding Dong klippet az oldalára, és ezzel elindult a lavina. Minden érdekelni kezdett, ami koreai. Anyukám elvitt a koreai filmfesztiválra, ahol megismerkedtem a Központ más programjaival is. Ezzel egyidőben a Home Made Asia keresett egy hetedik tagot, mert indulni akartak a 2013-s kpop fesztiválon Kangvonban/Gangwonban. Jelentkeztem, felvettek a csapatba, és kijutottunk a versenyre. Tanulmányaimat a Budapest Táncszínház Elit képzésén folytattam.

A térdeim és bokáim nehezen bírták a terhelést, ráadásul még balesetet is szenvedtem, ráugrottam a bokámra. Sajnos annyira megsérült, hogy fel kellett adnom a táncos karrieremet. Ebben az időben keresett meg a Központ hogy tanítanék-e K-Pop táncot. Örömmel és büszkeséggel tettem eleget a felkérésnek. Ennek már három éve.

Emlékszel még az els

órádra?

Az első K-Pop táncórámon nagyon izgultam, mert még sosem tanítottam. Mivel az előző tanár azt javasolta, hogy ne könnyű koreao gráfiával készüljek, hát én jól belenyúltam, és kiválasztottam a Block B - Bastarz koreográfiáját. Otthon összeállítottam egy bemelegítést, amiben van nyújtás, alap hiphoptánc elemek, de nem úgy sikerült, ahogyan elterveztem. Mivel gyerekkorom óta táncoltam, és tizenkét évesen már színházban léptem fel, a gyors tempóhoz szoktam. Ledaráltam az anyagot, és volt, aki majdnem sírva fakadt az óra végén, olyan kemény lett. Ők is elkeseredtek, én is. Aztán szépen belejöttem. Egy év után forrtam ki igazán, és tanultam meg, miként is kell tanítanom.

Milyennek látod a diákokat? Van, aki már a kezdetek óta jár hozzám, és van, aki csak néhány hete. Ami viszont elismerés számomra, hogy már miattam is járnak az órákra. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos diákjaim lesznek, akiktől ennyi szeretetet kapok. Sokszor nem is tudom miként is viszonozhatnám nekik azt a sok mindent, amit adnak nekem. Már nem csak a K-Pop tánc szeretetéért tanítok, hanem a tanítványaimért is. Az óráimon nem csak GOT 7 vagy Girls Generation koreográfiákat szeretnék megtanítani, hanem olyat is adni, ami nekem gyakran nem volt meg a tánctanulmányaim során. Az első és legfontosabb, hogy minnél hamarabb megtanuljam a diákok nevét akár ötvenen, akár tizen vannak. Nem is gondolnánk, hogy milyen sokat jelent, ha nevünkön szólítjuk egymást. Próbálok mindenkire odafigyelni és nem azt hangsúlyozni, hogy mi a rossz, hanem azt, miként és hogyan lehetne még jobb. Szeretném, hogy lássák milyen szépek, és mennyi lehetőség van bennük. Annál csodálatosabb érzés nincs, amikor látom, hogyan bontakoznak ki a K-Pop tánc által és milyen örömmel táncolják a megtanult koreográfiákat.

©KOREA.NET

Molnár-Kubus Fanniról Molnár-Kubus Fanni már gyerekkorában színházi táncos volt, kés bb táncm vésznek és televíziós szerkeszt nek tanult. Jelenleg kommunikációs referensként dolgozik egy feln ttoktatási tréner cégnél, három éve a Koreai Kulturális Központ tánctanára és a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai M vészeti Kar Mozgóképkultúra és Média szakirány hallgatója. A 2013-as K-Pop Festival in Gangwon dél-koreai dönt jében képviselte Magyarországot.

Kulturális k a l a n d o zá s o k Ko r e á b a n

Koreai Kulturális Központ: Történetek 2018-ból

Nem mindennapi látvány Szedzsong király és egy rábaközi népi ruhát visel magyar lány közös képe. Pedig a Koreai Kulturális Központ szónokversenyének gy ztesével ez megtörtént. Mennyire nehéz a koreai nyelv? Hogyan lehet felkészülni egy szónokversenyre? Milyen emlékekkel tér haza egy diáklány Koerából? Most kiderül. Egyáltalán nem szokványos történet, hogy miért kezdtem el koreaiul tanulni. A többséget az sarkallja tanulásra, hogy a nyelven keresztül közelebb kerüljön ahhoz az országhoz, zenéhez, irodalomhoz, kultúrához, amiért rajong. Én viszont nem azért kezdtem bele a koreai nyelv elsajátításába, mert szerettem a koreai drámákat, vagy a zenék szövegeit szerettem volna megérteni. Egyszerűen csak élvezem a nyelvtanulást. Az angol, francia és latin tanulmányaim után pedig szerettem volna egy ázsiai nyelvvel is megismerkedni. Bevallom, nem a koreai nyelv állt a listám tetején. Miután a japán összetett írásrendszerébe beletört a bicskám, a koreai nyelv kezdett érdekelni. Felfrissülés volt a letisztult, egyszerű és magunktól is könnyen elsajátítható írásmód tanulmányozása. Előbb autodidakta módon kezdtem tanulni, de a kezdeti sikerek után jött a feketeleves: a nyelvtani szerkezetek. Ekkora azonban visszatértem a “hagyományos útra”, azaz már annyira beleástam magam a koreai kultúrába, zenébe, építészetbe, gasztronómiába, hogy semmi sem tudott eltántorítani a koreaitól. Bár a koreai nyelv igen logikus, és ebből a szempontból könnyű tanulni, a nyelvtani szerkezetek tárháza véget nem érő, szókincse pedig igen sokszínű. Az európaiaknak szerintem nagyon hasonló hangzású, így ha csak a passzív szókincsünkben szerepel egy adott kifejezés, akkor nagyon könnyű összekeverni egy másikkal.

Nyelvtanulás a Központban A Koreai Kulturális Központban négy éve kezdtem el szervezett keretek között tanulni. A heti Sejong nyelvórák mellett a kommunikációs, illetve a különböző nyári óráknak is rendszeres látogatója vagyok. Mint minden nyelvet, a koreait is csak kemény tanulás árán lehet elsajátítani. A Központ nyelvóráira emiatt sokat kell készülni, a kommunikációs, illetve nyári tanfolyamok azonban könnyedebbek. A kommunikációs órákon például olyan tematikákkal ismerkedünk meg, mint az esküvői szokások, a munkahelyi beszédstílusok, vagy a koreai kisseprű készítése. Az egyik legemlékezetesebb feladat az volt számomra, amikor csapatban videót kellett készítenünk Magyarországról. Olyan érdekességeket, információkat kellett összegyűjtenünk, ami hasznosak lehetnek a koreai turisták számára. A négy csapat négy videót készített: Budapest látványosságairól, a Margitszigetről és a fürdők világáról, a magyar borokról, mi pedig a csoporttársammal a lakhelyemet, Szentendrét mutattuk be. Hogy mennyire beszippantott a koreai kultúra az is jelzi, hogy az egyetemi tanulmányaimat

K O R E A I K U LT U R Á L I S K Ö Z P O N T T Ö R T É N E T E K 2018-BÓL

az ELTE keleti nyelvek és kultúrák koreai szakirányán kezdtem, ahol jelenleg másodéves vagyok. Ugyan még bármit hozhat a jövő, de szívesen tanítanék koreaiaknak is magyar nyelvet.

A szónokversenyt l és a koreai kulturális tréningig Ahogy már említettem, a koreai nyelvtan igen bonyolult, emiatt a lelkesedésem néha alábbhagy. Egy ilyen mélypontomon javasolta tanárnőm, Kim Myungju, hogy induljak a Központ szónokversenyén. Mivel tizennégyen neveztünk a versenyre, kevés esélyt láttam a jó helyezés elérésére. Célom az volt, hogy jó élményként emlékezzek a versenyre. Beszédemet a koreai népzenéről írtam. Mivel jártas vagyok a magyar népzenében, ezért teljesen magával ragadott a magyartól teljesen eltérő dallamvilág és hangszerhasználat. Már régebben is hallgattam koreai népzenéket, népzenei elemekkel gazdagított feldolgozásokat, azonban sosem vettem a fáradságot, hogy utána is olvassak a hagyományoknak. Erre a szónokverseny remek lehetőségnek bizonyult. És az eredményhirdetésnél kiderült az is, hogy megkaptam a nagydíjat, és az azzal járó jutalmat. Egy tíznapos kulturális tréninget Koreában. Így kerültem Szöulba, ahol 2018. őszén egy koreai történész tartott nekünk előadást Korea múltjáról és jelenkori problémáiról. Hogy ne csak tantermi előadásokon halljunk ezekről, elmentünk a hangul atyjának, Szedzsong királynak a szobrához, melynél a történész már a nagy király öltözékébe bújva jelent meg. Az ötven országból érkező résztvevők is nemzeti viseletet öltöttek magukra. Így történehetett meg az a csoda, hogy egy fotóra került ”Szedzsong király” és egy rábaközi népi ruhát viselő magyar lány.

De maradandó emléket hagyot bennem a Yongin-nál található hagyományos koreai

falu, ahol a tradicionális házakkal, játékokkal és szokásokkal ismerkedhettük meg, valamint a demilitarizált övezetben tett túránkat, ahol egy észak-koreai katonák által ásott alagút mélyén 170 méter távolságból tekinthettük meg a szigorúan elzárt földalatti határvonalat. A koreai út arra is ráébresztett, hogyan tanulhatnék hatékonyabban koreaiul. Mert nem elég a passziv nyelvtudás, azt kamatoztatni is tudni kell. Nem kellemes érzés, mikor Szöul utcáin nem jut eszébe az embernek, hogyan is kellene egy kérdésre válaszolni, csupán annyi rémlik, hogy „hát ezt tanultam pedig”. Ennek érdekében egy koreai antikváriumban vettem manhwákat, illetve a Koreában megismert barátaimmal is gyakran beszélgetek. Nagyon hálás vagyok a Központnak az útért, és hogy az óráikon újult erővel és lelkesedéssel folytathatom a tanulást. Írta: Dulai Dóra 4 éve, 2015-ben kezdte el koreai tanulmányait a Koreai Kulturális Központban. A központ 2018-as szónokversenyének els díjazottja. Jelenleg az ELTE Távol-keleti Intézet koreai szakirányán tanul, illetve magyar mint idegennyelv BA másodéves hallgatója.

K O R E A I K U LT U R Á L I S K Ö Z P O N T T Ö R T É N E T E K 2018-BÓL

[Irodalmi fórum, Komolyzenei concert] Párbeszéd Korea és Magyarország között: Yoon Dong-ju és József Attila

Kim DoYeon Band _ A koreai zene új illata

Ezer év gyöngyházfény ragyogása

2018.03.26.

2018.02.26. – 03.30.

Korea Fantasy: Tradicionális koreai zenés-táncos est 2018.04.24.

2018.02.09 – 10.

Eunho zeneszerz koncertje: ” Sanjosorozat”

Jasmine Choi fuvolam vész szólókoncertje

2018.06.08.

2018.06.23.

Koreai f z verseny 2018 2018.07.07.

Koreai Nemzeti Kortárs Táncegyüttes: Kavalkád

Santopalato: Szent szájpadlás 2018.05.30. – 07.31.

2018.05.04.

Hangaram Együttes: Reggeli kávé concert 2018. 07. 18.

2018 Changwon K-POP World Festival 2018.07.21.

Koreai konyha: a fermentált ételek története 2018.09.04. – 2018.10.31.

Yang Sung-Won és Enrico Pace hangversenye 2018.09.19.

Koreai Kulturális Fesztivál 2018

Koreai Filmfesztivál

2018.09.22.

2018.11.05 – 11.

Linked Views: Ji Minsun és Balassa Júlia kiállítása 2018.11.19. – 2019.02.28.

Emberek Ahn Sung-su: Tá n co l j u n k !

A koreai kultúra színterei: Emberek

Ahn Sung-su korunk egyik leghíresebb koreográfusa, aki óriási megbecsülésnek örvend mind a szakmában, mint a közönség el tt. Vajon milyen utat járt be, hogy mindezt elérje? A szöuli Arts Center hangulatát egy igencsak vidám táncos show dobta fel 2018 áprilisában. A Koreai Nemzeti Kortárs Tánccsoport, valamint egy svéd jazz együttes közös produkciója hatalmas sikert aratott, amit a kritikák „a vérbeli swing jazzmuzsika és a modern tánc elképesztő összecsapásaként” aposztrofáltak. Ahn Sun-su táncművészeti igazgatót mindig is úgy tartották számon, mint aki különös szerelmet táplál az élőzene iránt. A 17 táncos produkciója szemet-szívet gyönyörködtetően ötvözte a magas szintű tánctechnikákat a kifejezőerővel, és az előadás sajátos humora egy percre sem engedte lankadni a figyelmet. Ismét egy ékkő került Ahn már így is ragyogó koronájára.

Döntés és összpontosítás A Koreai Nemzeti Kortárs Táncegyüttes művészeti igazgatója, Ahn Sung-su fáradhatatlanul kereste mindig is az új kihívásokat, s ennek érdekében az új szövetségeseket is. Így talált rá Jung Kuho divattervezőre, és az olyan neves társulatokra, mint a Koreai Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Balett. Neve igencsak jól cseng a balettművészet világában, számos elismerést kapott már, egy korábbi munkáját, a Bolerót még a balett „Nobel-díjára”, a Benois de la Dance-ra is jelölték 2005-ben. Egy szó, mint száz, Ahn korunk egyik leghíresebb koreográfusa, aki szakmai és rendkívül érzékeny megjelenítésű munkáiért óriási megbecsülésnek örvend. Hihetetlen, de igaz, a tánc iránti érdeklődését egy mozifilm ébresztette fel. Amikor a Miami Egyetem filmművészeti szakán diplomázni készült, úgy esett, hogy az egyik előadás során belenézett egy Dokumentáció és propaganda c. tangó-animációs filmbe. Amint a szereplők változatos és ismétlődő tangó-mozdulatait nézte lenyűgözve, ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy ezt maga is kipróbálja. Egy amúgy is szűkölködő diáknak azonban semmi esélye sem volt táncosokat és színészeket toborozni, így aztán úgy döntött, hogy táncos lesz. A döntést tett követte, a filmművészetről a táncművészetre váltott. „Általában gyors döntéseket hozok, és ha már elindultam abba a bizonyos irányba, akkor mindent beleteszek. Mivel elég későn váltottam a táncra, éjt nappallá téve gyakoroltam”. Életének ezt a szakaszát egymás után pergő filmkockákhoz hasonlítja, valahogy úgy, ahogy egy filmrendező válogatja, pakolja össze a fázisképeket, és építi fel élete nagy mozifilmjét. Válogatás és összpontosítás: Ahn Sung-su maga a rendező és a film egy személyben.

A K O R E A I K U LT Ú R A S Z Í N T E R E I

A tánc a test mozgásával kifejezett önazonosság Miután meghozta a döntést, és váltott, Ahn táncművészként maximális sebességre kapcsolt. Miamiban töltött egyetemi évei alatt olyan kortárs hírességtől leshette el a modern táncművészet csínját-bínját, mint Murray Louis. Akkoriban vált egyre mélyebbé benne először az a gondolat, hogy az alkotás lényege a táncban sem lehet más, mint az improvizáció. Aztán az a pillanat is eljött, amikor táncolhatott – és nem egy film kedvéért. Ahn a Miami Tánctársulat tagjaként egyik első ösztöndíjasa lehetett annak a művészeti akadémiának, amit Daniel Lewis, a világhírű kortárs táncművész, José Limon mester tanítványa alapított. Lewis úgy látta jónak, ha tanítványát, a Julliard’s Local Tour Selection ösztöndíj megpályázására buzdítja. A mester nem csalódott: tanítványa elnyerte az ösztöndíjat. „Belépve azt láttam meg először, hogy a többiek csak úgy szállnak, suhannak, hihetetleneket ugranak a levegőben, ami elképesztő tánctechnikáról árulkodott. Én meg alig bírtam megállni a parkettán. ’Mit keresek én itt?’ Aztán, ahogy egyre inkább arra fókuszáltam, hogy a tánc lényegében nem más, mint egy önkifejezési forma, kezdtem leszakadni erről a ’ragyogó technika’ rögeszméről”. Ahn ettől fogva a feltörő ösztönökre és azok elemi kifejezésére koncentrált, ami végül is a kreatív tánc sava-borsa. Már a Julliard ösztöndíjas évek alatt táncos társaival megalapította saját, Ahn Sung-su

Pickup Társulatát, amellyel aktív résztvevői voltak olyan nagy művészeti eseményeknek, mint például a Central Park Nyári Színpad és a Táncművészeti Műhely.

A színpad nem más, mint egy él

adásban perg

film

Ahn munkáit hihetetlen vizuális energia hatja át. A néző azt érzékeli, hogy a színpadon átívelő mozdulatok lényegében lefestik a zenét, és már-már a lejegyzett hangjegyeket is látjuk magunk előtt. Ahn művészetét egyszerre ihleti a zene és a mozi. A tavaly bemutatott munkája egy svéd banda hatrészes Urak és gazfickók című, vérbeli new orleansi jazz zenéjére összeállított darab volt. Ennek koreográfiája azért zseniális, mert a közönség csak akkor érezhet elégedettséget, ha a zene és tánc abszolút összhangját hallja és látja együtt. Egyveleg című, 2016-ban koreografált alkotása Korea és Franciaország diplomáciai kapcsolatfelvételének 130. évfordulójára született. Az ötlettől a megszületésig tartó közel négy év alatt a kelet-ázsiai és európai zenei formák egyre szorosabb barátságba kerültek. Különféle műfajok egyesültek egyetlen platformon, kezdve a Koreai-félsziget déli tartományában, Gyeonggido-ban honos népdaloktól a citeramuzsikán át egészen a Schumann zongoraművekig, sőt, ebben az összeállításban még a popzenei elemek sem csengenek idegenül. „A rituálé muzsikája – egy rózsa emlékképei a 2009-ben bemutatott Rózsa és a 2016-os Egyveleg” kibővített változata, melynek különlegessége, hogy tisztán csak hagyományos koreai hangszereket szólaltatnak meg. Képzeljünk el egy olyan produkciót, amelyben tradicionális zene csendül fel, de szemünk előtt kortárs táncot adnak elő a művészek. Mintha csak egy mozifilmet néznénk, ám a különbség abban áll, hogy itt a közönség egy olyan élő műsor élvezője és részvevője, ahol nincs sem vágás, sem utólagos szerkesztés. Lényegében Ahn a helyszínen forgat, rendez és szerkeszt minden egyes filmkockát és jelenetet. Természetesen a legvégső, letisztázott változatban azok a jelenetek maradtak meg csak, amelyek Ahn szigorú szűrőjén átmentek. „Ezért nem bánom, hogy feladtam a filmezést. Olyan koreográfiát hozunk össze, ami lényegében filmkészítés, csak nem a forgatásé a főszerep, hanem az élő előadásé és az előttünk lélegző táncosoké.”

A koreai kultúra színterei: Emberek Music for Rites_the Afterimages of the Rose, Koreai Nemzeti Kortárs Táncegyüttes. A koreai tradicionális hangszerek és a modern tánc együttműködése. © Whang Seung-taek

A K O R E A I K U LT Ú R A S Z Í N T E R E I

Ahn Sung-su munkássága

2018

Swing – A Koreai Nemzeti Kortárs Táncegyüttes és a Svéd Swing Jazz Band közös produkciója

2017

A rituálé muzsikája – egy rózsa emlékképei - A Koreai Nemzeti Kortárs Táncegyüttes produkciója

2016

Egyveleg – A Korea és Franciaország közötti diplomáciai kapcsolatok 130. évfordulója alkalmával készült produkció premierjét a párizsi Théâtre National de Chaillot színházban tartották

2013

Ahn Sung-su és Jung Kuho koreográfiáinak csereprogramja a Koreai Nemzeti Kortárs Balettársulat el adásában

2012

Póz – A Koreai Nemzeti Balettársulat ötvenéves fennállásának évfordulója alkalmával bemutatott produkció

2012

A vidéki Korea kiemelt, 19.sz. kulturális öröksége cím elnyerése, Jeollabuk tartomány

2009

Legjobb tánc díj elnyerése a koreográfiák versenyén

2005

Koreográfiája elnyerte az Év legkiválóbb M vészeti Alkotása nagydíjat

Legjobb tánc díj elnyerése a koreográfiák versenyén Bolero c. m vét „Benois de la Dance” díjra jelölték 1999

A Koreai Nemzeti M vészeti Egyetem tánctanszékének professzora

1992

Táncmesteri Diploma a Juilliard F iskolán

A nagy álom: a modern tánc és a közönség közötti eleven kapcsolat megteremtése A koreográfiákkal való kísérletezés nagy kihívás, s ezzel Ahn Sung-su egyetlen igazi célja, hogy örömet okozzon a közönségnek. Az öröm olyan érzés, ami csak nyugodt pillanatokban, stressztől mentes állapotunkban ér el bennünket. Ahn nem kíván bonyolult, fejtörést okozó, modernkedő, vagy éppen érthetetlenül mélyprofi táncot kreálni, amit a néző nehezen tud feldolgozni. Ehelyett elringatni, kikapcsolni szeretné az embereket, valami olyasmivel szórakoztatni, mely igazán lazít, pihentet, mintha csak egy jó kis hétvégi tárlatnézésre indulnánk. Úgy is mondhatjuk, hogy kísérletezős koreográfiáival igyekszik azt az előítéletet áttörni, hogy a kortárs tánc, valami éteri, nehezen felfogható, elvont művészet. „Az emberi élet végül is arról szól, hogy hogyan tudunk egymással élni, ezért a közönség visszajelzése csak hasznára válik a produkcióimnak. Így válhat a hétköznapi ember is a kortárs művészek egyikévé. Ezért szeretnék olyan műveket alkotni, ami örömet jelent számukra, és a látottak nem gondolatokat, hanem érzelmeket ébresztenek bennük.” Egy látszólag könnyű, és természetesnek tűnő táncprodukció mögött verejtékes munka rejlik, amit a nézői szem nem vehet észre. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a kompozíció tökéletes, tolmácsolása pedig hibátlan. Ahn koreográfiái igencsak megdolgoztatják a táncost, ő úgy mondja, a felkészülés mesterséges” s neki az a dolga, hogy természetessé formálja a kész művet. A koreográfia intenzitása miatt a táncosok napi három óránál többet képtelenek dolgozni. Vajon mindez azért van, mert a dupla erőfeszítés dupla annyi sikert hoz? Ahn képtelen megállni, ha egy megvan, irány a másik, aztán a harmadik, és megint a következő, hajtja a nagy álom, a „Táncoljunk!”, ahol közönsége valódi kortárs művésztársává válik.

©KOREA magazin

Megjelent a KOREA Magazin 2018 májusi számában. Írta: Park Ji-yeon

A koreai kultúra színterei: Emberek

Tö r té n ete k Ko r e a s z i m b ó l u m a : Baekdu Daegan, a nagy fehér hegyhát

A koreai kultúra színterei: Történetek

Korea hegyei nem vetekedhetnek a Himalája, az Andok, a Sziklás-hegység nyújtotta látvánnyal. De a Baekdu Daegan a koreaiak számára nem csak látványosság, hanem a béke és az együvé tartozás jelképe is. Magam személy szerint a Koreai-félsziget teljes hosszában végighúzódó Baekdu hegységnek köszönhetem, hogy megismerkedtem Korea hegyeivel és kultúrájával. Még egy 2007-es koreai utamról visszafelé jövet, szinte véletlenül botlottam bele a 687 hosszúságú déli szakaszba. Alig egy év elteltével muszáj volt újra látnom, végig bebarangolnom, és ekkor született meg az errőlszóló első útikönyvem is, amely egyébként a világ első angol nyelvű ismertető leírása volt a vidékről. Korea hátországának magasra nyúló gerincén gyalogoltam, miközben egyre nagyobb érdeklődéssel csodáltam a minden irányba hullámzó hegyvonulatok lenyűgöző, változatos látványát. A girbegurba vonulatot követve apró hegyi falvakat jártam végig, kilenc nemzeti parkon át kószáltam, történelmi régiségű kegyhelyek különleges hangulata érintett meg, buddhista kolostorok tucatjai nyújtottak szállást és testi-lelki felfrissülést. S persze beszélgethettem a helyiekkel, akik számára – legalábbis ők így mondták – a hegyekben való barangolás, nem egyszerű túra vagy kaland, hanem sajátos koreai zarándoklat, ami során magukra találhatnak, mert végső soron a saját lelkükben tesznek kirándulást. Ezen az úton tudtam meg azt is, hogy a Baekdu Daegan vonulata az ÉszakKorea és Kínai közti határon található Baekdusan hegység legmagasabb, szentnek tartott csúcsánál kezdődik, hogy aztán déli irányban 1400 kilométer hosszan végigkígyózva

©KOREA magazin

a Jirisan-hegység legmagasabb pontján, a Cheongwangbong-csúcsnál pihenjen meg.

A K O R E A I K U LT Ú R A S Z Í N T E R E I

A hegyvonulat aztán eltűnik a tengerben, de csak azért, hogy Korea egy másik szent hegycsúcsainál bukkanjon fel Hallasan néven Jeju szigetén. Úgy mondják, hogy lényegében ez adja a Koreai-félszigetet alkotó hegyek családfáját. A Baekdu a nagypapa, a Halla a nagymama, és az összes többi magaslat, sziklacsúcs ugyanannak a nagy, összetartozó hegycsaládnak egy-egy tagja. A Baekdu Daegan tehát az a hátgerinc, amely a természet összes energiáját szállítja és továbbítja a többi sejthez, azaz a hozzátartozó vonulatokhoz és ormokhoz, folyók és patakok friss vizével látja el a völgyeket és táplálja az ölében lakó embereket. A Baekdu Daegan maga a természet és az ember holisztikus egésze. Koreában bárhol találkozhatsz hegyekkel, nemcsak a természet csipkézett horizontján, de a művészetekben és az irodalomban is. Még Dél- és Észak-Korea himnuszainak kezdősora is a Baekdusan-hegy áldott, szent csúcsát dicsőíti.

A Baekdu Daegan Észak-Koreából nézve Amikor a Baekdu Daegan nyomába eredve utazgatni kezdtem Észak-Koreában, csodálkozva tapasztaltam, hogy ők is hisznek abban, hogy a koreaiak egyetlen nép, melyet valójában egy hegyvonulat köt össze. A politikai szétszakítottság ellenére úgy tartják ott is, hogy a Baekdu Daegan az ő közös, erős gerincük, az a szilárd tetőgerenda, amely összetartja a félszigetet. Világossá vált számomra, hogy itt északon az emberek egyáltalán nem különböznek déli húgaiktól és bátyjaiktól, hogy a politikai különbség dacára szokásaik, zsigeri tulajdonságaik ugyanazok, s hogy sem hetvenévnyi szétszakítottság, sem semmilyen külső beavatkozás nem képes kitörölni mindazt, amit a több ezeréves közös történelem beléjük ültetett.

A két Korea egyesítésének lobogója. A zászlót először az 1989-es közösen rendezett sporteseményen használták. Többnyire akkor lehet látni, amikor a két Korea közös csapattal indul valamelyik rendezvényen. © KOREA magazin

Ekkortájt kezdtem rendezni azokat a fotókiállításaimat, amelyeken a két Koreán áthúzódó Baekdu Daeganról készült képeket mutattam be Szöulban, Phenjanban és Kiotóban. Mindenhol csak azt hallottam vissza, hogy ezek a képek, sokkal többet jelentettek egy kiállítás fotóinál, mert arról árulkodtak, hogy Korea népe összetartozik. Én azonban azt is tudom, hogy mindez végül is Korea gerincének, a Baekdunak köszönhető. Azt is mondták, milyen szerencsés vagyok én, hogy keresztül-kasul utazgathatok a félszigeten, s értették ezt főleg Észak-Koreára. Meglátásuk mélyen megérintett, pláne, mivel teljesen igazuk volt. Mennyire szomorú, hogy én, aki nem vagyok koreai, szinte minden kis zugba eljuthattam, míg ennek a földnek szülöttei és gazdái ugyanezt még ma sem tehetik meg. Lehangolt és dühös is voltam, mert tisztában voltam vele, hogy ezt a földet idegenek osztották meg. Ez volt az a pont, ahol a munkásságom új irányt vett. Úgy néz ki, hogy a kezdethez a politika összefogására is szükség volt, és szerencsére ez a pillanat is elérkezett. A 2018-as téli olimpia és paralimpia alkalmával az újonnan megválasztott dél-koreai elnök, Moon Jae-in beszédében kiemelte, hogy a koreaiak egy népet alkotnak, melyet a Baekdu Daegan kapcsol össze. Nem sokkal később, április 27-én a két Koreai közötti hivatalos találkozó alkalmával Kim Jong-un, Észak-Korea első számú vezetője és Moon Jae-in elnök történelmi jelentőségű találkozója alkalmával együtt ültettek el egy fenyőfacsemetét, melyet Korea réges-régi, őshonos fájaként tartanak számon. Szimbolikus jelentőségű volt a pillanat, amikor a fát a Baekdusan és a Hallasan-hegyekből származó közös földbe helyezték. Így lett hát a Baekdu Daegan ismét az egységes Korea szimbóluma, amely e föld összetartozását jelenti.

A koreai kultúra színterei: Történetek

A K O R E A I K U LT Ú R A S Z Í N T E R E I

Káprázatos őszi színekben pompázik a Chungbukdo tartományban található Songnisan-hegy. Sokan reménykednek abban, hogy az észak-koreaiak is hamarosan láthatják Dél csodálatos hegyeit. © KOREA

Inspiráló túrázás a két Korea egyesüléséért Első egyhetes túrámat a fenséges Baekdu magasföld Észak-Koreára eső részén 2018 augusztusában tettem. Öt külföldi elszánt túrázó Észak hegyi útjain. Helyi barátainkkal a közös sátorállítások, bontások, a főzések, ételeink, élményeink megosztása, az esti tábortűz melletti közös dalolgatások élménye napról napra közelebb hozott minket egymáshoz. Olyan, mélyen gyökerező kultúrával bíró vidék tárult fel előttem, amely megérde-melné, hogy a világ megismerje. Nem valami elüzletesített tömegturizmusról beszélek. A Baekdu-fennsík az észak-koreai ember számára megszentelt hely. Elődeiknek ezek

a hegyek-völgyek nyújtottak menedéket a japán megszállók elől. Innen indultak, szivárogtak veszélyes útjukon Mandzsúriai vidékeire hol ebbe, hol abba az irányba, hogy csapdába ejtsék az ellenséget, innen terjesztették az ellenállás eszméjét, és buzdították a lakosságot, hogy soha ne adják fel függetlenségi harcukat és a szabadság álmát. Ez a hegyvidék a forradalom szent helye. Testközelből tapasztaltam meg, hogy igenis Korea népei együvé tartoznak. A Baekdusan-hegyet kiszolgáló Samjiyeon-gun soha nem látott átalakításon megy keresztül. A síparadicsomnak számító, ám kicsiny hegyi városka új szállodákat, új infrastruktúrát kap, és egy új vasútvonal is épült, amely egyenesen Phenjanból szállíthatja az utasokat, sőt repülőterét is korszerűsítik a 2020-ra várható építkezések befejezéséig. Szándékomban áll egy korszerű túraútvonal hálózat kialakítása és megnyitása a ma még érintetlen Baekdu-fennsík. Fontos, hogy pontosan kijelölt gyalogösvények jöjjenek létre, melyek távol tartják az illetéktelen kalandorokat az össze-vissza kóborlástól a természeti kincsnek számító erdőkön, mezőkön, és kárt okozzanak a védett élővilágban. Irányjelző táblákra, pontos térképezésre és menedékházak építésére van szükség. Masszív, szárazon tartható faházak tökéletesen megfelelnének, amelyeket az itt bőségesen növő vörösfenyő gerendáiból lehetne megépíteni. Egy-egy pihenőhelyen füves rét állna rendelkezésre a turisták sátrai számára, egészséges ivóvízforrásnak és természetesen illemhelyeknek is kell lenniük. A védett hegyi túravonalakat évente megújítandó engedéllyel lehetne csak végigjárni, így ezt a hobbit én fizetőssé tenném. Az engedélyekből származó bevételeket e hegyvidék ökológiai értékeinek megóvására, és képzett túravezetők fizetésére fordítanám. Elvárandó, hogy minden túrázó magával vigye a szemetet, amit egyébként esetleg hátrahagyna. Nos, ez az én természetbarát és fenntartható turizmusról alkotott elképzelésem. Ez persze még nem minden. Ezt a paradicsomot én bizony megnyitnám a délkoreai turisták előtt is, hadd jöjjenek, hadd járják végig közös őseik szent vidékének hegyeit-völgyeit a Baekdusanban. Ha Kim Jong-un és Moon Jae-in közös üzenete továbbél, miszerint a Baekdu Daegan az a közös gerinc, amely a két Korea népét összeköti, és a két ország még a békés együttműködés ösvényén tud maradni, amikor a Samiyeon-gun megnyílik 2020-ban, akkor Északtól Délig, minden egyes ember számára lehetővé válik, hogy a Földnek e számukra megszentelt vidéke tisztelettel megnyíljon előttük.

Megjelent a KOREA Magazin 2018 októberi számában. Írta és fényképezte: Roger Shepherd, a HIKEKOREA alapítója

A koreai kultúra színterei: Történetek

A K O R E A I K U LT Ú R A S Z Í N T E R E I

SZÍNEZŐ

Az Irworobongdo koreai paraván erősen stilizált tájképpel. A Napot, a Holdat és az öt hegycsúcsot ábrázoló festményt mindig a királyi Főnix-trón (Eojwa) mögött helyezték el a Csoszon-dinasztiában. A Nap a királyt, a hold a királynét szimbolizálja, míg az öt csúcs egy mitikus helyet jelöl.

A koreai kultúra színterei: Emberek

Í ze k Tt e o k b o k k i : A z u t c a i ét e l , a m i ö s s ze h o z za a z e m b e r e k et

A koreai kultúra színterei: Ízek

A sokarcú étellel bárki, bárhol könnyen és gyorsan csillapíthatja étvágyát, hiszen Koreában mindenfelé megtalálható. A tteokbokki viszont már kin tte az utcát, az egyik legkedveltebb kés esti, illetve házhoz szállított étel is. Variációk garmadája A tteok rizstésztát jelent, míg a bokki az elkészítés technikájára, a „stir-fried”-ra, azaz a rázva pirítás ételelkészítési eljárásra utal. Ha megkérdezünk egy sor koreait, hogy melyik étel idézi vissza számukra a gyermekkort leginkább, szinte kivétel nélkül rávágják, hogy a tteokbokki. Immár ikonikussá vált az a téli kép, ahogy Szöul-szerte az utcai árusok fapálcikákra szúrt, hullámos formájú harapnivalót kínálnak, amely egyfajta „tengergyümölcse-süti”. Az eomuk többféle tengeri halból, rákból készül. A portékának nagy keletje van, mert az eomuk azzal a kicsit édes, kicsit csípős, ám igen zamatos ízzel, valamint rágós textúrával rendelkezik, amit Koreában oly nagyon szeretnek. Pár dollárért könnyedén és hamar csillapítható az éhesen korgó gyomor, s a kedvező ár még vonzóbbá teszi az amúgy is ínycsiklandozó falatokat. A tteokbokki ehhez képest tartalmasabb és flancosabb ételnek számít, óriási tepsiszerű edényben rotyognak a hozzávalók, úgymint a töltött tésztabatyuk, különféle zöldségek, tészták, kolbászféleségek. Amikor a tteokbokkit az emberek egy közös tálból fogyasztják, az egy varázslat: barátokként, igaz családtagokként állnak fel az asztaltól.

Ha üvegtésztával, vagy instant rámennel egészítjük ki a tteokbokkit, nemcsak a mennyiségét növeljük, hanem javítunk a textúráján és az ízén is © shutterstock

A K O R E A I K U LT Ú R A S Z Í N T E R E I

Talán nincs egyetlen olyan étel sem, ami annyira képes alkalmazkodni a különböző ízlésekhez, mint a tteokbokki. A tteok, mely eredetileg csupán rizslisztből készült, ma már sajttal, édeskrumpli pürével megtöltve, vagy gabonaliszt hozzáadásával is működik. Könnyebbé teszi, és még a szószt is jobban magába tudja szívni. A szósz megint egy olyan dolog, amit ízlés szerint variálhatunk. Az alap persze a gochujang (erjesztett paprikakrém), de például a jjajang (édes feketebabkrém), vagy éppen a curry egy totálisan más, speciális ízt kölcsönöz az ételnek. Nyugati beütésről tanúskodik a carbonara módra elkészített szósz, amely krémesebb és juhsajtos ízű. Vajon meg tudnánk nevezni még egy olyan szószt, amelynek ennyi változata működik, s mégis megőrzi a tteokbokki igazi lényegét? E sokarcú étel változatos megjelenési formái itt még nem érnek véget. Mi jöhet még? Adj a sűrű vörös szószhoz még sült édeskrumplit, olajban sült tengeri saláta gombóckákat, tintahalat. A még izgalmasabb íz és textúra elérése érdekében, instant ráment (vagy üvegtésztát), sőt kimbapot is keverhetünk bele. Máris kész lakoma gőzölög az orrunk előtt.

Tanuljunk egymás kultúrájából A koreai főzőtanfolyamon persze a tteokbokki hagyományos receptjét tanuljuk. Ebből kiindulva aztán ízlés szerint csavargathatjuk, variálhatjuk kedvünkre. Az egyik órán egy vegyes páros, a koreai Hanol és az amerikai Roger is csatlakozott hozzánk. Egymás kultúrájának megosztása és elsajátítása mindennapjaik részévé vált. Ezért is volt ez az óra különleges, hisz most először készítettek együtt koreai ételt, s ez éppen a tteokbokki volt. Roger elmondta, hogy rengetegszer látta, ette már az utcán ezt az ételt, de soha nem jutott eszébe, hogy maga is elkészíthetné. Boldog volt, hogy végül ez a pillanat is elérkezett. „Amikor csak tehetem, meglátogatom a hazámban a szüleimet, és az biztos, hogy ha legközelebb hazamegyek, elkészítem a családomnak. Azt hiszem, alaposan meglepem majd őket” – mondta Roger. „Izgalommal tölt el, hogy végre van lehetőségünk együtt főzni. Szeretünk éttermekben finomakat enni, de az együtt-főzés élménye az egészen különleges. Tényleg jó buli” – tette hozzá Hanol.

Ha együtt f zünk, finomabb az étel Talán meglepő, de a tteokbokkit nagyon egyszerű elkészíteni. Először a hozzávalókat készítjük elő. Mivel a rizstészta általában kemény, ezért jóval a felhasználás előtt már beáztattuk. A lapokban csomagolt haltésztát rézsútosan felszeleteltük, a káposztát valamivel nagyobb darabokra vágtuk. Mialatt Roger gochujangot és cukrot kevert a külön edényben rotyogó vízhez, Hanol folyamatosan kevergette, hogy a paprikakrém ne csomósodjon össze. Amikor már szép sima volt a szósz, kihalásztuk a tteokot a vízből és egyszerűen belekevertük. Itt legyünk résen azért, mert a rizstészta szeret ragadni, ezért folyamatosan rázogatni kell. Néhány perc múlva hozzáadtuk a haltésztát, a káposztát, a zöldhagymát, a szójaszószt és még egy kis csilipaprika pelyhet is, majd készre főztük. „Ha a szánkban a ropogós káposzta és a ragadós rizstészta különleges összhatását

100

szeretnénk megízlelni, akkor a káposztát csak a legvégén szabad hozzáadni” – hívta fel figyelmet az oktató. Hanol kérdésére, hogy miért kell még paprikapelyhet is belekeverni, amikor a szósz alapja amúgy is a gochujang, azt a választ adta, hogy erre a gochujang sós és erős ízének kiegyensúlyozása miatt van szükség. Az ízharmónia tökéletesítésére utolsó lépésként még tettünk hozzá egy kanál kukoricaszirupot, és már készen is volt az ínycsiklandozó tteokbokki. Hanol tapasztalt háziasszony módjára segített Rogernek megérteni az egymást követő lépéseket, még a hozzávalókról is mesélt neki. Roger vidám természete igencsak hangulatossá tette az órát, mindenről eszébe jutott valami, amiről aztán meg is osztotta a véleményét, mindenki nagy derültségére. „Ez a vörös szósz úgy fortyog, mint a láva!” „Azok a zölden úszkáló hagymadarabok a piros lében, mintha csak egy festmény volna!” S valóban, a tteokbokki csalogatóan vörös csillogása és provokatív íze csak még inkább kiemelte a közös főzés élményét. „Ha tudom, hogy a tteokbokkit ilyen egyszerű megfőzni, sosem rendelek belőle házhoz” – mondogatta Roger. Hanol pedig elárulta, hogy januárban elég sok ünnepet, meg születésnapi partit tartanak, és ezekre mostantól már együtt fogják Rogerrel elkészíteni az ételeket, hogy barátaikat vendégül lássák.

©KOREA magazin

Megjelent a KOREA Magazin 2019 januári számában. Írta: Hwajeong L.Trunkett | Fotók: Studio Kenn

A koreai kultúra színterei: Ízek

101

Harminc év telt el azóta, hogy Magyarország és a Koreai Köztársaság hivatalosan diplomáciai kapcsolatot létesített. 1989. február 1-jén a két ország közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel azért volt történelmi esemény, mert ez volt a kezdete a további ilyen jelleg kapcsolatok kialakításának a volt kommunista országokkal. Az elmúlt 30 évben a két ország kapcsolata, mind volumenében és min ségében is szemmel láthatóan növekedett. 2018 els felében Dél-Korea volt Magyarország els számú befektet országa, kétjegy számban jöttek létre koreai vállalatok is. De ami fontosabb, mint ezek a számok az az, hogy a koreai és magyar nép közel került egymáshoz. A különböz emberek közötti kapcsolat kialakításában a kulturális csere a leghatékonyabb módszer. Idén februárban közös koncertet tartott a két ország zenem vészeti egyeteme. Az eltér nyelv miatt bár nem volt egyszer a kommunikáció, a két ország diákjai egy színpadon, együtt lélegezve, a zene által eggyé váltak. Így a kulturális cserék fontos szerepet játszanak abban, hogy mind a koreai, mind a magyar emberek megértsék egymást. Az elmúlt 30 év figyelemre méltó növekedése egy kis lépésnek számít ahhoz a fejl déshez képest, ami a jöv ben várható a két ország kapcsolatában. Úgy gondolom, hogy a két ország kulturális programjai, amelyek az idei diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulójára készülnek, e fényes jöv sarokkövei lesznek.

Lee Dangkweon, a Koreai Kulturális Központ igazgatója

103

Kiadó Koreai Kulturális Központ Igazgató Lee Dangkweon Szerkeszt

Hong Nayoung

Szerkeszt i asszisztensek Neizer Anita, Németh Borbála Fordítók Csajka Edit, Seo Chanmi, Lee Juan Arculat Lee Joowon Illusztrátor Kimssun Artwork Nyomda HVG Press Kft. Telefonszám 06-1-550-0240 Email koreaikultura@koreaikultura.hu Honlap hungary.korean-culture.org Facebook www.facebook.com/koreaikultura YouTube www.youtube.com/koreaikultura Instagram www.instagram.com/koreaikultura