A ROMLÁS VIRÁGAI II.
Paul Verlaine
1
2
A ROMLÁS VIRÁGAI II.
Paul Verlaine
A ROMLÁS VIRÁGAI II.
Paul Verlaine
FORDÍTOTTÁK
Babits Mihály József Attila Kálnoky László Radnóti Miklós Somlyó György Szegzárdy-Csengery József Weöres Sándor Illyés Gyula Kardos László Kosztolányi Dezső Rónay György Szabó Lőrinc Tóth Árpád
TARTALOMJEGYZÉK
2 1 Őszi Chanson 16 Az én meghitt álmom 20 Naplemente 22 Misztikus alkonyat 24 Érzelems séta 26 Holdfény 28 A naiv fiúk 30 A reggel langyos és arany fényében úszva 34 Érzelmes párbeszéd 38 Mivelhogy nő a fény 42 A Hold a fák közt 46 Kandalló s esti fény 48 Nyár lesz tehát 50 A zongora, mit gyenge ujja csókdos 52 Óh lelkem, mennyi bánat ért
56 Green 58 Az álnok-szép napok 60 Csak menj tovább 64 Uram, szerelmed megsebesitett 70 Ragyog a jó remény 72 Nagy fekete éj 74 Hogy ragyog a tető felett 78 A kürt szava az erdő fele csap 80 Költészettan 84 Allegória 86 A legyőzöttek 94 Fáradtság 96 There 100 Példázatok 102 E kicsi zug
06 1 Barátnők a balkonon 108 Auburn 112 Hogy agyonüsselek, idő 114 Arthur Rimbaud-nak 116 Mondd csak
ŐSZI CHANSON
Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón. S én csüggeteg, halvány beteg, mig éjfél kong, csak sirok, s elém a sok tűnt kéj kél.
13
Óh, múlni már, ősz! húllni már, eresszél! Mint holt avart, mit felkavart a rossz szél... Tóth Árpád fordítása
14
AZ ÉN MEGHITT ÁLMOM
E furcsa álom gyakran s mélyen talál sziven egy ismeretlen nőről, kit szeretek, s szeret, s kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek, és soha csupa másnak, s szeret s megért hiven. Óh, ő megért hiven s csak ő látja, igen, hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered, ó jaj, csak ő, s könnyétől, mely lassan megered, izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden. Óh, barna? szőke? vagy vörös tán? — nem tudom, s neve? — emlékszem erre, zengő és lágy nagyon, mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet;
17
nézése úgy borong, mint szobrok hűs szeme, s bús hangja mintha halkan, távolból zengene, mint lágy szók reszketése, mik már hallgatni tértek. Tóth Árpád fordítása
18
NAPLEMENTE
Hűs esthajnali fényt a róna kap, immár hajlani kezd s borong a nap, búm halk ajkai hűs dalt zsonganak, mely ringatva rí, míg borong a nap. S bíboran, busan mint most a homokrónán nap zuhan, furcsa fantomok: száz álmom suhan s tűnik és lobog, mint most a homokrónán nap zuhan... Tóth Árpád fordítása 21
MISZTIKUS ALKONYAT
Az Emlék s az Alkony a láthatáron piroslik, messze, hol tűzbe csap át a fölgyúlt Remény és tündéri szárnyon hátrál s kitárúl, mint ingó csodák függönye, melyen sok gonosz virág — tulipán, liliom, dália, mák — kavarja a hímzést s az illatáron beteg párázatoknak langyos álomízét ontja, mérgek nehéz szagát — tulipán, liliom, dália, mák parfűmjét — hogy érzékeimbe szálljon s ájúlt agyamba lángoljon tovább az Emlék s az Alkony a láthatáron. Szabó Lőrinc fordítása
23
ÉRZELEMS SÉTA
Húnyó alkony nyilai bíborozták a szélringatta sok-sok tavirózsát, s a nagy, bús, sápadt rózsák csöndesen tündököltek a nád közt a vizen. Árván bolyongtam, fájó sebem égett, a tó partján, ahol, mint felidézett nagy, tejszinű rém, a füzek mögött kétségbeesve imbolygott a köd és sírt, oly hangon, mint a vadkacsák, ha egymást hívják, csapkodva, kiabálva, a fűzek közt, hol égő sebemet hordoztam árván; de a szürkület elfödte a nád közt a tavirózsát s a nap nyilait, melyek bíborozták — a sok rózsát, elfödte, csöndesen, a sok nagy sápadt rózsát a vizen. Szabó Lőrinc fordítása
25
HOLDFÉNY
Különös táj a lelked: nagy csapat álarcos vendég jár táncolva benne; lantot vernek, de köntösük alatt a bolond szív mintha szomoru lenne. Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll: életművészet! Ámor győztes üdve! De nem hiszik, amit a száj dalol, s a holdfény beleragyog énekükbe, a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag, melyben álom száll a madárra halkan, s vadul felsírnak a szökőkutak, a nagy karcsú szökőkutak a parkban. Szabó Lőrinc fordítása
27
A NAIV FIÚK
A magas sarkok és a hosszu szoknyaaljak csatájában, az út s a szél szerint, bizony néha a boka is előtünt — óh, nagyon ritkán! — de már ez is öröme volt a napnak. Máskor meg szépeink fehér nyakát a zöld homályban szúnyogok fulánkja simogatta, s villant ilyenkor a vakító váll, riadva, s gyerekszemünk csak úgy habzsolta a gyönyört. S leszállt az est, az ősz, sejtelmes esti óra: karunkon csüggtek a szép hölgyek álmatag, s oly izgató szavak hagyták el ajkukat, hogy lelkünk remegő csodálkozás azóta. Szabó Lőrinc fordítása
29
A REGGEL LANGYOS ÉS ARANY FÉNYÉBEN ÚSZVA
A reggel langyos és arany fényében úszva, harmattól nedvesen ragyog a rozs s a búza, s még őrzi az azúr az éj hűs illatát. Kószálni indulok most céltalan: tovább a part mentén, ahol rőt gyom virít, szegényes, a pázsitos uton, melyet éger szegélyez. Szél leng. Nagynéha jő csak erre egy madár, csőrében csöpp bogyó vagy szőke szalmaszál, s a víztükör fölött árnyéka fut tovább még. Mély csönd.
31
Az álmodót úgy vonzza itt e tájék szelíd derűje, mely el-eldajkálta rég ábrándos álmait s ringatta kedvesét, a fiatal leányt, kinek emléke — gyengéd, hótiszta látomás — megzendül s földereng még, s kit költő álmodik s a férfiképzelet idéz rajongva, bár tán a világ nevet, s kit végre megtalált, a Társat, Őt, a lelket, kit lelke visszasír s azóta sem felejthet. Szegzárdy-Csengery József fordítása
32
ÉRZELMES PÁRBESZÉD
A vén parkban didereg a magány, s két árnyék suhant át az éjszakán. Ajkuk puha, szemükben semmi élet, alig érteni, halkan mit beszélnek. A vén parkban didereg a magány, s multat idéz két boldogtalan árny. — Gondolsz régi mámorunkra szerelmem? — Mi köze hozzá? minek érdekeljen? — Arcom álmodban ma is megjelen? Feldobog szíved a nevemre? - Nem.
35
— Óh szép napok! milyen forró s igaz volt csókunk és gyönyörünk! — Lehet, hogy az volt. — És kék az ég s a remény végtelen. — A remény eltünt, egünk fénytelen. Riadt bokrok közt jártak, két kisértet, és csak az éj hallotta, mit beszéltek. Szabó Lőrinc fordítása
36
MIVELHOGY NŐ A FÉNY
Mivelhogy nő a fény, mivelhogy itt a hajnal, mivel, bár eddig úgy bújt tőlem, a remény fordul megint felém, ki hívom bús ajakkal, mivel, úgy látszik, mind e boldogság enyém, vége most, vége a gyászos gondolatoknak, vége a lidércnek, s főképp, ah! vége a szájbiggyesztő gúnynak, s a szavaknak, melyek csak a léleknélküli szellem diadala. El veled, feszülő ököl s harag a sok rossz s buta ember miatt, aki belénk botol; el, bosszú s rágalom, te gyalázat, te mocskos! el veled, feledést hazudó alkohol!
39
Mert, hogy egy drága Lény áldásában felém tör újra a fény s áthat éjsötét kínomon, az első és örök szerelem szent kegyéből csak a jóságot és a mosolyt akarom, azt, szelíd tűz-szemek, általatok vezetve, s általad, kéz, melyben remegni fog, hogy büszkén léphessek jövő utamra, fedje bár moha, vagy fedjék sziklák és kavicsok; igen, büszkén s csöndben akarom róni végűl s máris, mely vezet, a jó cél ösvényeit vad vágyak s omlások dühe és kínja nélkül: ez a dolgom s a sok víg csata boldogít.
40
És mert könnyebb, ha zeng, a lassú út s az élet, egyszerű dalokat dalolok majd, s hiszem, hogy Őneki se lesz ellenére az ének; s más Éden igazán nem kell többé nekem. Szabó Lőrinc fordítása
41
A HOLD A FÁK KÖZT
A hold a fák közt szikrázva süt; gally moccan, ág zörg, és mindenütt hangok remegnek... Ó, hogy szeretlek. A tó sötéten őrzi hideg tükrén az ébenárnyu füzet; szél jaja rezzen...
43
Álmodj, szerelmem. Maga a kék menny ereszkedik a csillagfényben, mely gyöngyeit szikrázva szórja... Isteni óra! Szabó Lőrinc fordítása
44
KANDALLÓ S ESTI FÉNY
Kandalló s esti fény, szűk s meghitt lámpakörben; felkönyökölni és álmodni, elbüvölten; egymásba mélyedő szemek szent mosolya; a könyv becsukva, és gőzölög a tea; érezni, boldogan, hogy az est elköszön már; a zsongó kábulat; és várni, tudni: jön már a mennyegzői árny s az édes-édes éj — annyi halogatás után a szenvedély óh hogy kergeti már lelkem e messzi vágyhoz: únja a heteket s minden napot megátkoz! Szabó Lőrinc fordítása
47
NYÁR LESZ TEHÁT
Nyár lesz tehát, tündöklő és meleg: örömöm édes cinkosa, a roppant napfény, a selymek közt még szabadabban kiemeli drága szépségedet; A kék ég, a hullámzó, büszke sátor, alásuhog és csókjaival ér homlokunkra, mely forró lesz s fehér a boldogságtól és várakozástól; s ha jön az este, langyos szél susog, fátylaid játékosan megsuhognak, s baráti mosolyát a csillagoknak együtt nézzük majd, ifju házasok. Szabó Lőrinc fordítása
49
A ZONGORA, MIT GYENGE UJJA CSÓKDOS
A zongora, mit gyenge ujja csókdos, a rózsaszürke estbe felragyog, és egy dal ébred, fájó és bolondos, a szárnya surran és beszél-gagyog, bolyong, zokog és sír és meg-megáll, hol csendesen az ő parfüme száll. Miért ez az együgyű, édes ének, mely altatgatja álmatlan szivem? Mit adhatsz, kis bolond dal, a szegénynek, és mit akarsz, hogy félve, szeliden kiszállsz az ablakon és hallgatag meghalsz a fák között a kert alatt? Kosztolányi Dezső fordítása
ÓH LELKEM, MENNYI BÁNAT ÉRT
Óh lelkem, mennyi bánat ért egy asszonyért, egy asszonyért. Vigaszt, hiába, nem találtam, pedig szivemmel messzeszálltam, pedig szivem elhagyta őt, már rég elhagyta azt a nőt. Vigaszt, hiába, nem találtam, pedig tőle már messze jártam, s szivem, túlérzékeny szivem, így szólt lelkemhez: — Úgye, nem,
53
nem valóság — bár annak érzed — bús és dacos száműzetésed? S lelkem felelt: — Mit tudom én, mily csapda ez, vagy mily remény: mindig mellette, nála, véle, pedig messze száműzve tőle?! Szabó Lőrinc fordítása
54
GREEN
Gyümölcsök és virág és ágak lombja: vedd el, s vedd szivem is, amely csak tehozzád hajol. Csak ezt hoztam: ne tépd össze fehér kezeddel, s legyen szép szemeid öröme e csokor. Siettem; elborít még a hajnali harmat, mely a friss szélben a homlokomra fagyott. Ha eléd borulok, drága pillanatoknak álma feledteti, hogy mily fáradt vagyok. Hadd hajtsam fejemet ifjú kis kebleidre, még benne zengenek utolsó csókjaid; engedd, jó vihara hadd csendesüljön így le, s hogy míg pihensz, veled aludjam egy kicsit. Szabó Lőrinc fordítása
57
AZ ÁLNOK-SZÉP NAPOK
Az álnok-szép napok egész nap tündököltek s most itt remegnek az alkony bronzaiban. Húnyd a szemed, szegény lelkem, s fuss, szótalan: iszonyú kísértés. Szörny csábít vissza: szörnyedj. Egész nap tündökölt láng-jegük: összetörtek minden tőkét a domb oldalán; oda van az éneklő azúr, amely úgy hív; s arany vetésünk földre dőlt egész hosszán a völgynek. Sápadj, s menj, s mondj imát. Ezek a tegnapok felfalni kezdenék megint szép holnapod? S ha megrohan megint régi őrületed? Dühöngő támadás, de a végső! Kalandos emléked öld le, mind, ujra! És menj, harangozz a vihar ellen: menj, imádkozz, míg lehet. Szabó Lőrinc fordítása
CSAK MENJ TOVÁBB
Csak menj tovább és ne emészd magad! Az út jó, s egy a dolgod: hogy haladj s vidd az egyetlen kincset, ami drága, s puszta fegyvered a hadakozásra: a lelki szegénységet s Istened. És főként föl ne add szived reményét. Mit számit egy kis szenvedés s sötétség? Utad jó, s végén a halál fogad. Igen, főként a reményt föl ne add, hogy holtod öröm-ágyat vet neked. Tedd jóvá magad, ahogy csak tudod. Az élet rút, de mégis a hugod. Menj fölfelé, egyszerűn, sőt dalolj hát, s távol legyen tőled az az okosság, mely sunyin megkisérti hitedet.
61
Menj, gyermek-egyszerűn, és megalázva magad, mint bűnös, ki a bűnt utálja, dalolj, sőt légy víg, nehogy utadon álomba merítsen az unalom, mit az ellenség küldhet ellened. Nevess a vén Csábítón s vén Cselén, mert a Béke vár a hegy tetején harsonás, diadalmi ragyogásban. Fuss a fehér-fekete éjszakában. Már kiterjeszti a fejed felett győztes szárnyát az Őrangyal vidáman. Rónay György fordítása
62
URAM, SZERELMED MEGSEBESITETT
Uram, szerelmed megsebesitett s még mindig remeg élő sebem ajka, Uram, szerelmed megsebesitett. Uram, megrázott szent irtózatod s még bennem jár a villám mennydörögve, Uram, megrázott szent irtózatod. Uram, tudom, hogy minden más silány, és dicsőséged belém költözött már, Uram, tudom, hogy minden más silány. Márts meg borodnak hullámaiban, s gyúrj össze asztalod szent kenyerével, márts meg borodnak hullámaiban.
65
Vedd véremet, mely ki nem ontatott, s husom, mely méltatlan a szenvedésre, vedd véremet, mely ki nem ontatott. Vedd homlokom, mely csak pirúlni tud, hogy szent lábaid zsámolya lehessen, vedd homlokom, mely csak pirúlni tud. Vedd kezemet, mely sose dolgozott s most kéri égő parazsad s a tömjént, vedd kezemet, mely sose dolgozott. Vedd szívemet, mely gőgben dobogott s most a Golgota tövisére vágyik, vedd szívemet, mely gőgben dobogott.
66
Vedd lábamat: e léha utazók irgalmad hívására futni készek, vedd lábamat, e léha utazót. Vedd hangom is: e csúf, hazug zsivaj a bűnbánat önvádjait dadogja, vedd hangom is, e csúf, hazug zsivajt. Vedd szememet, tévelygés csillagát. hogy az ima könnyében megvakuljon, vedd szememet, tévelygés csillagát. Óh, Kegyelem s Áldozás istene, hálátlanságom kútja iszonyú mély, óh, Kegyelem s Áldozás istene,
67
Rémületnek s Szentségnek istene, óh, jaj, bűnömet, e fekete örvényt, Rémületnek s Szentségnek istene. Te, Béke-Isten, Boldogság s Öröm, tudatlanságomat és rettegésem, Te, Béke-Isten, Boldogság s Öröm. Te mindezt tudod, óh, s azt is tudod, hogy nincs nálam szegényebb a világon, Te tudod mindezt, mindezt jól tudod, de amim van, azt most Neked ajánlom. Szabó Lőrinc fordítása
68
RAGYOG A JÓ REMÉNY
Ragyog a jó remény, mint pajtában a szalma. Mit félsz? Donghat az a szárnyrarészeg darázs! Nézd, beporzik a nap, mindig van egy nyilás. Itt az asztal, aludj, hajtsd fejed a karodra. Szegény, sápadt kölyök, de ezt a kis hideg vizet csak kiiszod? Aludj. Látod, igérem, itt maradok, te meg el fogsz aludni szépen, és dudorászni, mint bölcsőben a gyerek. Húzzák a delet. Most menjen, asszonyom. Alszik. Különös, hogy a nők lépése hogy visszhangzik benned, boldogtalan agy, te szegény, szegény. Dél. Aludj no! Szobánk jó hűvös, fellocsolták. Mint gödör kavicsa, világít a remény. Óh, nyílnak-e megint a szeptemberi rózsák!? Szabó Lőrinc fordítása 71
NAGY FEKETE ÉJ
Nagy fekete éj száll szívemre lágyan aludj, minden kéj, aludj minden vágyam! Már semmi se fáj, ó szomorú óra! nem gondolok már se rosszra, se jóra. Bölcső vagyok én, ringat egy kéz engem sírom peremén — Hallga, hallga, csendben... Babits Mihály fordítása
73
HOGY RAGYOG A TETŐ FELETT
Hogy ragyog a tető felett az ég azúrja! Zöld lombját a tető felett egy fa benyújtja. Abban a darab égben egy harang kalimpál. A madárfüttyös, bús fa egy kis cinkét himbál. Óh Istenem, ott, ott zsibong a város, ott van. Milyen egyszerüen zsibong, milyen nyugodtan!
75
Hát te mit tettél, te bolond, hogy sírva szánod? Mivé tetted, szegény bolond, az ifjuságod? Szabó Lőrinc fordítása
76
A KÜRT SZAVA AZ ERDŐ FELE CSAP
A kürt szava az erdő fele csap, s fájdalma olyan, mintha árva volna, és elhal a domb aljára lefolyva, hol a kóbor szél kurtán felugat. A farkas lelke sír az alkonyat felé e hangban, s a nap úgy hajol ma a földre, oly hizelgőn haldokolva, hogy szivet tép és mégis elragad. S hogy még tompább legyen a gyász, a szép és halk hó, mint vattarostok, sűrű tépés, hull-hull a vérző alkonyaton át. És mintha az ősz halk sóhaja lenne, oly enyhe az ég s az egyhangu este, melyben a táj becézi bánatát. Szabó Lőrinc fordítása 79
KÖLTÉSZETTAN
Charles Morice-nak
Zenét minékünk, csak zenét, ezért a versed lebegőben ragadd meg a lágy levegőben, amint cikázik szerteszét. Ha szókat írsz, csak légy hanyag, és megvetőn dobd a zenének, mert édes a tétova ének, s a kétes olvadó anyag. Fátylak mögött tüzes szemek és déli, reszkető verőfény, s a langyos őszi ég merő fény, kék csillagok tündöklenek.
81
Mert csak te kellesz, Árnyalat, és semmi Szín, koldusi ékül, ó, fuvola s kürt összebékül, e síma álomszárny alatt. A gyilkos Csattanó gaz úr, baj lenne ha versedbe hagynád, az ötletet, e durva hagymát, melytől könnyez a szent Azúr. Szónoklat? Törd ki a nyakát és jó, ha izmod megfeszíted, pórázra szoktatván a Rímet. Mi volna, ha nem volna gát?
82
Ó jaj, a Rím silány kolomp, süket gyerek, oktondi néger, babrál olcsó játékszerével s kongatja a szegény bolond. Zenét minékünk, muzsikát! Legyen a vers egy meg nem álló lélek, mindig új vágyba szálló, mely új egekbe ugrik át. Egy jó kaland legyen dalom, hajnalban, az ideges szélben mentákra üljön észrevétlen... A többi csak irodalom. Kosztolányi Dezső fordítása
83
ALLEGÓRIA
Jules Valadonnak
Zsarnokúl, súlyosan és színtelen, a Nyár, mint kivégzésen a király, elnöki székben, tétlen nyújtózik a cinkos mennybolt tüzében, és ásít. Alszik az arató s a határ. Ma reggel nem dalolt az eltikkadt madár. Nincs felhő, semmi szél, s csak feszül tiszta-kéken a könyörtelenül sima azúr az égen, ahol már forr a csönd, s minden dermedten áll. A fojtó kábulat minden tücsköt elaltat; megbújnak habjai a szomjazó pataknak, s medre, rossz, köves ágy, kiszáradt és sivár. Keringő selymeken, mint lüktető szivárvány, hullámlik szüntelen fényár és fényapály... S itt-ott egy-egy darázs villog feketesárgán. Szabó Lőrinc fordítása 85
A LEGYŐZÖTTEK
Louis-Xavier de Ricard-nak
1 Az Élet ünnepel, s az Eszmény már oda. Ím, vad örömmel a szálló szélbe nyerítve, marcangolva tipor a győztesek lova rájuk, kik még dicsőn haltak, testvéreinkre. Míg nékünk szégyenünk túl kellett élni, jaj! Sajgó lábú, vakon tántorgó, kába, csonka, megcsúfolt, kimerült, vér és sár lepte raj, megyünk, ajkunkon a panaszt már el se fojtva. Vaktában, vaksötét úton bandukolunk, mint gyilkos-banda, mint megannyi meggyalázott; nincs asszonyunk, szülőnk, házunk, jövőnk, fiunk; utunkra erdeink lángja vet rőt világot!
87
Ó, minthogy végzetünk betelt, és odavan végleg minden remény, biztos a csata veszte, a legnagyobb erőfeszítés hasztalan, s nincs is hozzá erőnk, sőt szívünk gyűlöletre sem képes már, mire a földre éj terül, balgán föladva a reményt, hogy eltemetnek, hulljunk el feltünés nélkül, névtelenül, mint döntő harc után illő a veszteseknek. 2 A mennybolt peremén halvány sugár remeg, s felborzolja a hűs szél, mely föltámad újra, a fák lombjait, a virágos réteket. A virradat! üdén simogat hűvös ujja.
88
Rózsaszín lesz Kelet fakó ege, kiolt ezüst csillagokat a menny fénylőbb arannyal; a kakas, e serény és éber őr rikolt; harsány pacsirta száll, s kiáltja: itt a hajnal! Nappal van: csillogó pompában fenn a nap! E nappal, társaim, mely csupa fény s vidámság, zavarja nyugtalan álmunkat s a vadak és a dögmadarak iszonyú lakomáját. Mily csoda! Remegés kél a szivünkben, áttör mellvértünkön is tündöklő sugarakkal; különbül halni meg, ezért emészt a vágy, a jó, a régi faj haragja s gőgje sarkal.
89
Fel! Talpra hát! Gyerünk! Menjünk előre! Fel! Nem kell fegyverszünet, elég volt már a szégyen! Fel harcra, harcra fel! Hiszen forrón tüzel s boldogan gőzölög a vérünk szablyaélen! 3 A vesztes börtöne éjén azt mondogatja: élünk mi még, habár rajtunk a vasbilincs. Vállunkat mialatt a nyakvas megrogyasztja, ereinkben kering a vér, e drága kincs. Akár két fürge kém, éber szempár figyel ki arcunkból homlokunk mögött még gondolat terem agyunkban, és ha kell majd törni, marni, kemény lesz fogsorunk, s karunk gyorsan lecsap.
90
Meggondolatlanul baklövést baklövésre halmoztak a hülyék, s megbánják még nagyon; csúfságunkul vetik a kegyelmet elénkbe. Nos jó! A kegyelem bosszúnkra alkalom. Láncra vertek! De már rejtelmes ráspolyoknak enged a lánc, lehull, s a lefegyverezett őrökre verjük azt; a győztesek toroznak, s közben a szökevény egérutat vehet. Új csata vár miránk! S tán győzelem, de véres, iszonyú csata és kegyetlen győzelem, s mivel ezúttal a diadal a Jogé lesz, a végső harc ez a harc lesz, kétségtelen!
91
4 Mert a holt, bármi áll rejtelmes vén regékben, halott; megteszi a kardvas azt, ami kell, hősi korból való árnyak csontváz-gebéken az ólmos ég alatt nem vágtatnak le-fel. Roland s Roland hires kancája mese nékünk, minket nem érdekel, csak fejtörést kiván, elfecsérelt időt, s hogy bárkit megkimélünk, abban ne bízzatok: csalatkoztok csunyán. Kezünktől estek el, ha oldalunkra áll a szerencse. Térdelők, kezünktől estek el! Az igazság meg a bosszúvágy ezt kivánja, sürgősebbet a szebb jövő sem követel.
92
S a sok-sok éve oly terméketlen, szikes táj kifolyt véreteket örömmel issza be, melynek zamatos fanyar párája felszáll, és vörösleni kezd a felhők pereme. S ha farkas, eb, madár csontotokról lemarja a húst és gyomrotok mélyén vájkálni kezd, kacagunk; örömünk nincs aki megzavarja, mert a halott halott, s tőlünk tudjátok ezt. Kálnoky László fordítása
93
FÁRADTSÁG
Georges Courteline-nak
A romlás vagyok, a hanyatlásvégi Róma: jönnek a szőke és roppant barbárhadak s a Birodalom únt akrosztikont farag s stilusát bágyadó alkonyat aranyozza. A lélek émelyeg, árvasága kinozza. Mondják, hogy messze nagy háboruk zajlanak. Óh, hogy a lassu szív s a gyenge akarat nem tud már s nem akar kigyúladni pirosra! Hogy nem tud, nem akar meghalni egy kicsit! Ah, nincs több bor? Bathylle, tréfáid mind kifogynak? Ah, serleg s tál üres! Nincs értelme a szónak! Csak egy kis csacska vers maradt: tűzbe vetik; csak egy rabszolga, ki járja a maga útját; csak a nagy, leverő, oktalan szomorúság! Szabó Lőrinc fordítása 95
THERE
Émile Le Brunnek
„Angels!” fénylő sarok, hol London estelén fecsegve jár a nép, pislog a halovány gáz, váratlanul, ahogy a túl makacs remény, rám ront emléked, és lelkem elönti ádáz erejű fájdalom, vörösen, feketén. Boltok, omnibuszok, tele dallal, zenével a párás félhomály, mely rumszagot sodor, de van illemtudás, még egy ütem se tér el, s a részegségben is kísért a jómodor, míg sűrűbb lesz a köd és feketébb az éjjel. „Angels!” apadt habok, holt napok, tűnt idők; hajdani bűneim sokat kószáltak itten, a meglepettek és — ó, jaj! — szégyenkezők, hogy kedvük telt a te tisztes örömeidben, bár Párizst másegyéb miatt hagyták el ők!
97
Az el nem fojtható gyermekkor játssza így ki — hozzá képest legyen amaz bár Góliát — benső szörnyünket, őt, ki arcunkra vetíti a gyűlölet s a kín jéghideg vigyorát, vagy szánkat keserű fintorba merevíti. A bűnösből kitör fehér kisdedkora fürgén, hirtelenül, s packáz a szörnyeteggel szabadon ragyogó, eleven mosolya, mely most — lesz, ami lesz — az ő ajkán dereng fel, mint egy fenségesen bosszúálló csoda.
98
Szárnyal a Kegyelem, nyájasan intve vissza. Ó, az az egyszerű jámborság visszatér! Alázat új kora! A mából szökve, tiszta, arany gyümölcsöket érlelő ég a cél! Viszontlátott neved, „Angels!” hattyúi-friss ma! Kálnoky László fordítása
99
PÉLDÁZATOK
Uram, ma, butaság s vad dühök idején áldalak, amiért kereszténynek születtem, de hogy mint hű kutya kövesselek a kegyben, tisztult bátorságot s erőt is önts belém: erőt, hogy kiszemelt bárányod legyek én, mely anyját s pásztorát nem bosszantja ügyetlen, s érzi: gyapján kivűl vére is az egyetlen gazdáé, s vár amíg sorra kerűl szegény: s legyek a hal, Fiad boldog szimbólumának, a szamár, mely Vele a városba vonult, s, húsomban, a disznó, melyre haragja hullt. Mert nőnél s férfinál jobb és különb az állat: e korban, mely dac és gonosz kétszinüség, ő az alázatos, munkás egyszerüség. Szabó Lőrinc fordítása 101
E KICSI ZUG
E kicsi zug, e csöpp sarok, mely az enyém, s mely éltetett, a nagy remény, megáldotott. Órái a sok régi bűnnek sápadnak, tűnnek fehér számlapján bús szivemnek. Ártatlanság lakik velem, egyszerüség. Mit van nekem kivánni még, aki Krisztust vendégelem? Kemény kenyerem, durva ágyam, szegénységem, magányom, Ó, szent próbám! Ó, drága tanulmányom!
103
E bajban-készre-edzett szív, s ez áhitat, mely szeretettel átitat, olyan szelíd s olyan naív megoldást adnak életemnek, a féktelennek, melyben vágyaim elpihennek. Uram, fogadd hálámat! Add a jó halált. Küzdelmeimet áldd meg, áldd türelmes óhajtásomat! Alázat útján közeledve kér egy szegény szív, vedd be őt és övéit, örök örömödbe! Babits Mihály fordítása
104
BARÁTNŐK A BALKONON
Együtt nézték, hogyan villog-csapong a fecske, egyik sápadt, haja éjsötét, szőke volt a másik, lázpiros; és köpenyük selyme-fodra, lágy felhő, testüket puhán körűlrepeste. Mint aszfodélosz, oly bágyadtan, révedezve néztek föl a szelíd s óriás teleholdra, s mélységes gyönyörét lassan szivükbe lopta nagy szivük szomorú hűsége és az este. Borzongó karral és csipővel összebújva s minden más szerelem gyönyörét szánva-únva a balkonon a két barátnő így merengett. Mögöttük a sötét alkóv mélyén, kitártan, és szónokolva, mint szinpadi trón, derengett a nagy és gazdag Ágy az illatos homályban. Szabó Lőrinc fordítása 107
AUBURN
„És szöghajúakat is” (Malbrouk-ének)
Tekinteted és szöghajad, ferde szemöldökvonalad, halovány szirma ajakadnak, szived, mely nagy — tétova bár —, inkább félénk nőnek mutatnak téged, kinek hálám kijár. Hálám tiéd, az már igaz! Esténként mily öröm s vigasz, ó nekemvaló szöghajú nő, ha ágyamhoz vezet utad, kemény keblű és büszke úrnő, tudván szerény szándékomat,
109
ingben, kemény mellel, kevélyen, mivel érzékeidre kéjben dús ünnep vár, s örvendve, hogy ismerős szám, kezem s a teljes valóm; mind megátalkodott a bűnben, mit bolond, ki megnyes! Csók nélkül nem marad, tudod, se hónaljad, se szemzugod, se két emlőd hegyén a rózsa, s térdre rogyva vetem magam amaz égő csipkebokorra, bolondul, fanatikusan!
110
Hisz jól tudod, te büszke lény, húsodat imádja az én húsom, és szertartása hogyha el-elhal is — minő halál! —, újraéled — mily viharozva! —, s újabb, még jobb halálra vár. Légy hát büszke, kis tétovázóm, mert nézhetsz morcosan, sugárzón, tied vagyok legyőzve én: velem hullámként ringva játszol pogány gyönyörűség ölén, s már te se sokat tétovázol! Kálnoky László fordítása
111
HOGY AGYONÜSSELEK, IDŐ
Hogy agyonüsselek, idő, te gyilkos árnyék, a szűzi szerelem kéklő korába szállnék, kéjvágyam s szégyenem elaltatnám puha csókkal az Ő kezén, mások nyakán soha. A szörny Tiberius, aki vagyok e percben, aludjon végre, ha sírnom kell, ha nevetnem! S feledve a cudar kéjt, lásson halovány lánykákat, kiknek a mezei bál után tisztességét soha meg nem sértette volna a holdfényben, mikor éjfélt ütött az óra. Kálnoky László fordítása
ARTHUR RIMBAUD-NAK
Halandó, angyal és démon, te, te, aki könyvem első helyét vagy méltó bírni: Rimbaud, van bár kontár hülye, ki úgy hív: kurafi s zöldfülü szörnyeteg s iskolás boroskancsó, tömjénspirálisok és lanthúrhangzatok jelzik emlékezet-templomba te belépted, hol is fényes neved dicsdalt nyerend azért, mert szerettél engem, úgy, miként kivántatott. Bámulják majd a nők, izmos, szálfa kamasz szépségedet, mely oly ravasz, paraszti szépség, hogy nem vágyhat reá csak indolens merészség. Lebírtad a halált, — szobornak így maradsz: a tiszta gyönyörök felső fokát elérve fehér lábbal tiporsz az Irigység fejére! Illyés Gyula fordítása 115
MONDD CSAK
Mondd csak, de komolyan, ha majd halott leszek, érzékeim, eszem s lelkem telítve véled, s míg tart az örök éj, pupillámban a képed; szívemben az egész gyöngéd s vad múlt — remek végzet! — ó, szertelen életem óriási élvezeteinek nagy netovábbja, mondd, gondolsz-e néha rám, kinek egy gondja volt hajdan, téged egész erejével imádni egy lénynek, kit neked szántak, hogy soha mást ne szeressen, neked szolgáljon, érted éljen és beléd haljon. Ó, igen, majd hogyha szépen nagyanyakorba jutsz, s rám gondolsz, ki ne áss
117
féltékeny napokat, mord éjeket; de folyton idézd, kezedbe sorsomat miként adom a szép jelenben és sok drága holnapon, hogy emlékezetednek áldása feloldjon, s kalauzom legyen a sötét utakon! Kálnoky László fordítása
118