Medikus Lap II. évfolyam, 5. szám A DEOEC hallgatóinak hivatalos, ingyenes kiadványa A hallgatóktól, által, ért
Tartalom
Kedves Olvasó!
Szerkesztői levél 2. oldal tűnő várakozás után végre kezedben Fókuszban: a rezidensképzés 3. oldal Végtelennek tarthatod a Medikus Lap első idei számát! Március Medikus Kupa Debrecenben 4. oldal közepén már lehet illetlenség is az új évet köszönteni, így ettől el is tekintenék – ellenben a sikeres vizsgákhoz DEOEC Ph. D. és TDK 5. oldal utólag is gratulálok! Röviden megmagyaráznám, miért is konferencia 2007. késett lapunk ily sokat: Kapcsolat napja a DEOEC-en 6. oldal A roppant hosszú és intenzív vizsgaidőszak nem csak Sanofi Aventis Egészségvonat 6. oldal a közönséges hallgatók utolsó tartalékait merítette le, hanem bizony a Medikus Lap szerzőiét, és Bátor Tábor 8. oldal szerkesztőiét is. -lelkesítő beszámolóAlighogy befejeztük a vizsgákat, 200 hallgatótársunk – A karácsony titka 9. oldal köztük sok állandó szerzőnk – érintett volt a TDK Hit, Kultúra, Közösség konferencián – mint szervező, vagy előadó. Hallgatói hitélet 10-11. oldal A Hallgatói Önkormányzat számos program szervezésében vesz részt. Kulturálisés egyetemünkön I. sporttevékenységeket szervezünk (Medikus Filmklub, Tavaszhoz kapcsolódó kirándulás, Medikus Kupa), melyek nem kevés idő- és 12-13. oldal népszokásaink energiaráfordítással járnak. Az ÁOK HÖK új honlapja 13. oldal A hallgatók érdekképviseletét is végezzük: vizsgákkal kapcsolatos problémák, kari tanács, centrum tanács, Főzőcske 14. oldal és egyéb bizottsági üléseken való állandó részvétel, Könyvajánló 14. oldal valamint az aktuális slágertéma: a rezidensképzés. Versek 14. oldal És itt akkor álljunk meg egy szóra. Rezidensképzés. Már Sudoku 15. oldal kimondani (leírni) sem egyszerű. Hát még Medikus Lap II. évfolyam, 5. szám A DEOEC hallgatóinak hivatalos, ingyenes kiadványa A hallgatóktól, által, ért. Megjelenik négyhetente, szemeszterenként négyszer, alkalmanként 700 példányban
www.aokhok.hu medikuslap@gmail.com Felelős kiadó és főszerkesztő: Lánczi Levente, ÁOK HÖK PR ügyvivő Címlap&design: Jakab András www.cooler.underground.hu Fotó: Ruzsnavszky Ferenc fotos01@freemail.hu A cikkeket írták (a megjelenés oldalak szerinti sorrendjében): Lánczi Levente, Bakó Károly, Balogh Emese, Bertók Ágnes, Kőpájer Gabriella, a Bibliakör vezetői, Papp Gábor, Jakab András, Posta Edit, Kardos József. Nyomdai munkálatok: Xpress Copy, Zein Fadi, telefon: (20) 468 4226, (30) 468 4226, e-mail: xpresscopy@gmail.com Várjuk minden DEOEC-es hallgató illetve hallgatói szervezet cikkét, versét, fotóját, beszámolóját, bármilyen közérdekű közlendőjét! Az újsággal kapcsolatos észrevételeket, kritikákat, tanácsokat is várunk a medikuslap@gmail.com e-mail címen, vagy keressétek személyesen a szerkesztőket a HÖK-irodán, a Markusovszky Lajos Kollégium II-es épületében! Postacím: Medikus Lap, DEOEC ÁOK HÖK iroda, II-es kollégium 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98. e-mail: medikuslap@gmail.com
megreformálni… A következő oldalon egy rövid összefoglalót olvashattok a témában (a március 11-i aktualitásokat tükrözi). A HÖK munkájára visszatérve ismételten szeretném tudatosítani a Kedves Olvasóban, hogy a HÖK minden hallgatóért dolgozik, azért hogy az egyetemen töltött évek tartalmasan teljenek el, és hogy megmutassa a hallgatóknak: mindenki (nem csak egyén, hanem szervezet, vállalat, egyetem) önmagáért felel, és minden apró kiváltságot magának kell megszereznie, és megtartania – mint például a hallgatóknak a rezidensképzés állami finanszírozásának rendszerét. A HÖK mi magunk vagyunk, minden hallgató. E helyen szeretném külön megköszönni azoknak, akik ezt felismerték, és aláírták a rezidensképzésről szóló, a 4 orvosi kar által kezdeményezett aláírásgyűjtő-íveket, valamint mindazoknak, akik részt is vettek a március 7-i fórumon a fővárosban. Örömteli, hogy ha kell egységesen fel tudunk lépni, és mindenki átérzi a helyzet súlyát. Erre az egységre szükség lesz a későbbiekben is, és erre lehet, és érdemes építeni! A sok komolykodás mellett igyekszünk lehetőséget biztosítani a kikapcsolódásra is: látogassátok a Filmklubot, gyertek színházba, vegyetek részt sportversenyeinken, egyéb rendezvényeinken. Ja, és olvassátok a Medikus Lapot! Jó szórakozást! Lánczi Levente, főszerkesztő
A rezidensképzést is megcsapta a reformok szele miniszter úr, sem helyettese nem jelent meg, a Mint ahogyan az már számos sajtóorgánumban, döntéshozókat egyedül Kökény Mihály, az illetve az egyetemi zuhanyhíradóban is vezető Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke hírként szerepelt – ezért szinte minden képviselte. A politikus kijelentette, hogy nem a tárcát hallgatóhoz eljutott már –, a kormány a képviseli, ennek ellenére szeretné elmondani, hogy rezidensképzés átalakítását tervezte, illetve tudomása szerint 2007-ben nem változik meg a tervezi. szakorvosképzési rendszer. De ez nem jelenti azt, Egy februárban kiszivárgott kormányrendelethogy 2008. szeptemberétől minden marad a régiben... tervezetben az áll, hogy a rezidensképzés állami A dékánok elsősorban azt nehezményezték, hogy az támogatását 8 milliárd forintról 2 milliárdra állam miért a tudtuk, és beleegyezésük nélkül akarja csökkentenék – és csakis a hiányszakmákban megváltoztatni ezt a bevált képzési rendszert. Azt is, elhelyezkedők számára biztosítanák a központi megfogalmazták, hogy a célra jelenleg rendelkezésre finanszírozást. Ez körülbelül 300 rezidens képzési álló 8 milliárd forint is kevés. A szegedi egyetem költségeire volna elegendő. A rezidensképzésbe dékánját képviselő Hajnal Ferenc – aki az SZTE belépő többi 700-800 orvos képzési költségeinek továbbképzésért felelős vezetője – részt vesz abban a előteremtéséről – ez havonta 330 ezer forint egy bizottságban, amely a szakorvosképzés átalakításáról általános orvos, 360 ezer forint egy fogorvos esetében szóló szakmai javaslatokat előkészíti, és biztosan – egy szót sem ejt a tervezet. Ezen információ állította, hogy az idén végzett általános orvosok tudatában a négy érintett orvosképző egyetem számára még lesz rezidenskeret (erről lásd keretes hallgatói önkormányzatai levélben fordultak az írásunkat). De ugyanez már nem mondható el a egészségügyi miniszterhez, hogy tájékoztassa a fogorvosokról és a gyógyszerészekről. hallgatóságot a tervezetről. Mivel erre semmilyen Paragh György debreceni hivatalos válasz nem dékán szerint a érkezett, egy erélyesebb 1200 rezidens – 715 hely rezidensképzésből kivont pénz hangvételű nyílt levelet Két nappal a fórum után az Egészségügyi minőségromláshoz vezet. De a fogalmaztak meg, melyre Minisztérium hivatalosan is meghatározta a hazai orvosképzés továbbra is már lecsapott az egyik rezidensi keretszámokat, amely szerint a piacképes, eladható országos napilap is, és 2007-ben végző körülbelül 1200 általános tevékenység – ezt bizonyítja, címlapon közölt cikket a orvos, fogorvos, valamint gyógyszerész hogy a Térítéses rezidensképzés hallgató számára csupán 715 rezidensi Orvosképzésben résztvevő átalakításáról. Mindezek álláshelyet hirdet meg. Ezt az intézkedést hallgatókat végzés után bárhol hatására került jelenlegi formájában a hallgatók nem tudják a világon szívesen megrendezésre március 7elfogadni, és további egyeztetésre szólítják fel alkalmazzák. Dékán úr én a Semmelweis Egyetem a tárcát. kiemelte, hogy az állami Nagyvárad téri Elméleti Sajnos ez esetben nem lehet az a kérdés, támogatás most sem elég. Tömbjében a „Fórum a hogy sok jó ember elfér-e kis helyen is… Az orvosi kamara elnöke, Éger Rezidensképzésről” nevű István közölte: a magyar orvosképzés eladható, de a rendezvény. magyar orvos nem eladó. Takács Péter, a Magyar A fórumon legalább 1500 hallgató vett részt, a Rezidens Szövetség elnöke szerint sajnálatos, hogy a meghívottak között volt az egészségügyi miniszter, az szaktárca nem adja meg azt a tiszteletet az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke, a orvosjelölteknek, ami nekik jár, hiszen most sem jöttek négy orvosképző egyetem dékánja, a Magyar Orvosi el a szakmai fórumra, hogy válaszoljanak kérdéseikre. Kamara elnöke, a Rezidensszövetség, valamint a Néhány adatot idézett a Semmelweis Egyetem négy hallgatói önkormányzat képviselője. Mivel sem a Menedzserképző Intézete és a Magyar Rezidens Szövetség közös felméréséből: a szakorvosjelöltek A lázbérci találkozó 60-70 százalékának szándékában áll külföldön A négy orvosegyetem hallgatói önkormányzatai már elhelyezkedni, és 10 százalékuk aktívan keresi is az januárban egy közös megbeszélést terveztek. A elhelyezkedés lehetőségeit. találkozó elsődleges témájának az idén Debrecenben Papp Magor, a négy orvosképző egyetem hallgatói megrendezendő Medikus Kupát szánták a szervezők. önkormányzatainak szóvivője elmondta, hogy A kitűzött hétvége előtt néhány nappal derült fény segélykiáltásnak szánták ezt a fórumot. Bejelentette: azonban a minisztériumi tervezetre, ami a hétvége már egy hete aláírásgyűjtést folytatnak az orvoskarok programját is jelentősen befolyásolta, de egyben hallgatói körében a rezidensképzés szervezett lehetőséget adott a hallgatói önkormányzatoknak a átalakítása miatt. Az akcióval azt szeretnék elérni, közös álláspont, és az együttműködés kialakítására. hogy a kormány tervei megváltozzanak, és ne vegyék Ennek következtében jöhetett létre például március 7-i el a szakorvosképzés állami támogatását. fórum is. Az oldalt Lánczi Levente állította össze a E megbeszélés eredményességén felbuzdulva rezidens.blog.hu internetes oldalon olvasható cikkek megegyeztek a HÖK vezetők, hogy hasonló felhasználásával. találkozókat rendszeresen szerveznek a jövőben is.
Medikus Kupa – 2007-ben Debrecenben! Idén Debrecenben kerül megrendezésre a Medikus Kupa. Mint köztudott, ezen a rendezvényen a négy orvostudományi egyetem hallgatói négy sportágban mérettetnek meg: kézilabda, kosárlabda és röplabda sportágakban női és férfi csapatok, míg labdarúgásban csak férfi csapatok vetélkednek a helyezésekért. A találkozó 340 orvostanhallgató számára nyújt lehetőséget arra, hogy tanulmányaik végzése mellett, a sportban is jeleskedhessenek, és tudásuk legjavát bemutathassák a nagyközönség előtt. A Medikus Kupát 1972 óta évente rendezik meg, minden évben más-más orvostudományi egyetemen, forgó rendszerben. Idén március 30-április 1. között kerül megren-dezésre Debrecen-ben ez az esemény. A küzdelmek több helyszínen zajla-nak. A kézilabda az Agrártudományi Centrum sportcsarnokában, a kosárlabda a Csokonai Vitéz Mihályi Gimnázium tornatermében, a labdarúgás a Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola tornatermében és a röplabda a Markusovszky Lajos Kollégium (III-as koli) tornatermében kerül megrendezésre. A debreceni csapatok idén is lázasan készülnek a Kupára, hogy hazai közönség előtt zsinórban ötödik alkalommal(!) hódítsák el „a nagy összesített Medikus Kupát”!!! A találkozó természetesen nem csak a sportról szól, a péntek és szombat esti buli keretén belül lehet szorosabbra fűzni a vendég egyetemek hallgatóival a baráti kapcsolatot. Pénteken a Kazánházba, szombaton pedig hazai pályán, a Klinika Egyetemi Klubba várjuk a sportolókat, és szurkolókat. Legyél te is ott szurkolóként a Medikus Kupán és buzdítsd a hazai csapatokat, hogy ötödik alkalommal is elhódítsuk a kupát, és veled együtt tudjuk énekelni,
hogy Elhoztuk a Medikus Kupát… Bár rengeteg a bizonytalanság a hazai orvosképzésben, egy biztos: a MEDIKUS KUPA Debrecené! Hajrá DOTE!!!
A Kupával kapcsolatos ötleteidet, javaslataidat örömmel fogadom, és olyanok jelentkezését várom akik szívesen részt vennének a kupa szervezésében, hogy az minél emlékezetesebb maradjon mindenkinek! A kilátogató szurkolók pedig buzdításukkal nem csak a csapatok sikereiből vehetik ki részük, hanem saját testnevelés óráik számát is gyarapíthatják! Nem történhet meg velünk az, ami tavaly Budapesten, ahol a szegediek nagyszerű szurkolásuknak köszönhetően hazai pályán játszhattak a fővárosi parketteken! Szóval sípokat, dobokat, kereplőket elő! Hajrá Debrecen! A rendezvényre szurkolói póló is készül, mely március 22-től a HÖK irodán kedvezményes áron megvásárolható! További információ: Bakó Károly ÁOK HÖK sport alelnök kolibri33@freemail.hu 06 70/945 06 98
A 2007-es Tudományos Diákköri Konferenciáról Nagy izgalmakkal várták idén is a konferencia közeledtét a DEOEC szorgalmas diákjai. Annak ellenére, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) közeli időpontja miatt a helyi konferencia a tavalyinál hamarabb került megrendezésre, igen sok absztrakt érkezett be az előkészületek során. Az előző évben megtartott 236 előadást ugyan nem sikerült túlszárnyalnunk, de idén is született 124 TDK és 72 Ph.D. előadás, azaz 196 előadó mérettette meg magát a nagyközönség előtt. De mit is jelent valójában a TDK konferencia? Sok hallgatóval találkoztunk már akik nincsenek tisztában ezzel a kérdéskörrel. Az évek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a hallgatók a felsőbb éveken eszmélnek rá a lehetőségekre, így tudományos tevékenységüket III., de leginkább a IV. tanév során kezdik el és mutatják be. Az egyetemi képzés keretében nyitott kapukra találhat minden élelmes diák, s részt vehet az intézetek, tanszékek, klinikák tudományos munkájában, jól képzett témavezetők irányításával. Mit kell ehhez tennünk? Szerencsés esetben abban a megtiszteltetésben részesülhetünk, hogy meghívást kapunk egy intézethez, vagy ha mégsem, saját elszántunkból keressük fel a számunkra érdekes téma felelősét. Optimális esetben (ha van feldolgozandó téma, a témavezetőnek van ideje diákot fogadni, elég kitartással rendelkezünk a ránk váró feladatok megoldására) elkezdhetjük a munkát a kiszemelt helyen, mely lehet prospektív, illetve retrospektív jellegű is. Eredményeinket a diákságért létrehozott konferencia (a helyi TDK konferencia) keretében prezentálhatjuk, s munkánk gyümölcse az erkölcsi elismerés mellett esetleg a lehetőség az OTDK-n való részvételre (a szekciók élén végzett hallgatók), a szakmai előrehaladás, és nem utolsó sorban a tapasztalatszerzés. Az előadások értékelését 6 tagú bíráló bizottság végzi, s ha az előadott anyagot alkalmasnak találja arra, hogy diplomamunkánk védéseként elfogadja, akkor még ezen feladat alól is mentesülhetünk. (Természetesen a pályamunkánkat ekkor is meg kell írni, majd diplomamunkává átminősíttetni). A maximum 10 perces előadást rendszerint 5 perces vita követi, mely során bármely érdeklődő felteheti kérdését az előadónak. Amennyiben nem szeretnétek a továbbiakban sem lemaradni semmilyen új információról, kövessétek figyelemmel a www.tdk.dote.hu oldalát az interneten. A hagyományokhoz hűen idén is az I. Belklinika előadótermében, megnyitó ünnepséggel vette kezdetét a jeles esemény, s Prof. Dr. Paragh György, a DEOEC ÁOK dékánja és Prof. Dr. Sziklai István, a DEOEC ÁOK Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondható, hogy mármár családias hangulatban töltöttük ezt a kevéske időt, mivel valamilyen oknál fogva évről évre egyre csökkenő tendenciát mutat a megnyitó látogatottsága. Megfogyva bár, de törve nem, élénk érdeklődéssel vártuk Prof. Dr. Csiba László (DEOEC
Neurológia Klinika) előadását az iskolatermtő mesterek sorozat keretében. Azt hiszem nem csalódtunk, egy igen színvonalas és szellemes előadást hallottunk a Stroke rizikó betegségek multidiszciplináris megközelítése címmel. A konferencia előadásainak lebonyolítása a megszokott helyen, az I. Belklinika és a Szülészeti Klinika tantermeiben történt párhuzamos szekciókban. Bár idén kevesebb előadó szerepelt, mégis minden nap késő délutánig (18:00 ill. 19:00-ig is) okosodhattunk a prezentációkon. Voltak olyanok akik első alkalommal kerültek ezen megmérettetésre, s kezüket tördelve, szorongva álltak ki a szemlélők elé, míg mások már vén rókaként rutinosabban, tapasztaltabban kezdtek neki előadásuknak. Nagy volt az idegesség egy-egy előadás előtt, aztán már mindenki azon izgult vajon a bíráló bizottság hányadik helyre rangsorolta az előadását a saját szekciójában. Úgy vélem, az előző évhez képest a TDK előadások nézettsége nem csappant, azonban a Ph. D. előadások igen kevés érdeklődőt vonzottak. A konferencia méltó pénteken, a DEOEC III. Kollégium ebédlőjében került sor. A hét zárásaként Prof. Dr. Gergely Pál, akadémikus, a DEOEC tudományos elnökhelyettese, Prof. Dr. Sziklai István, és Dr. Szűcs Péter, a DEOEC TDT titkára adták át az okleveleket a szekciónkénti dobogósoknak, a különdíjasoknak, valamint a konferencia azon résztvevőinek, akik első alkalommal tartottak TDK előadást, így teljes jogú Tudományos Diákköri Taggá avattuk őket. Az ünnepi beszédet követően alkalmunk nyílt egy kis falatozásra és beszélgetésre is egymással, majd ki-ki a maga módján folytatta az esti ünneplést. A konferencia szervezésbeli és technikai részét a Tudományos Diákköri Tanács (TDT) szorgos emberei biztosították. Izgalmakkal, néha feszültségekkel teli, de végül sikeres és élvezetes konferenciát zártunk. Külön köszönet illeti Dr. Szűcs Pétert és Németh Csillát (a TDT hallgatói elnökét) töretlen energiájáért, mellyel nagymértékben elősegítették a rendezvény zökkenőmentes lebonyolítását az előkészületektől a konferenciazárásig. Köszönet jár a TDT hallgatói tagjainak is, akik mindig ott nyüzsögtek ahol kellett (címkéztek, programfüzetet hordtak, vetítettek, teremfelügyeltek, bíráltak…), a Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsának, s szponzorainknak is. Immár megelégedett nyugodtsággal tekinthetünk vissza a TDK hetére, a legjobbaknak gratulálunk és nagyon drukkolunk a közelgő OTDK-n való sikeres szerepléshez (a helyezettek névsorát a www.tdk.dote.hu internetcímen, a TDK konferencia eredmények – 2007 fül alatt olvashatjátok), a többiek pedig serénykedjenek tovább, hogy jövőre ismét találkozhassunk. Szép volt, csapatmunka volt! Balogh Emese, IV. évf. ÁOK
Kapcsolat napja – másodjára a DEOEC-en Három nagykövet, egy átadás, egy megalakulás, és több együttműködési nyilatkozat ugyanazon a napon. Helyszín a DEOEC, szereplők: az egészségtudomány, a gazdaság, és a politika képviselői. Épületbővítés, ágyszám- és ellátási hely növekedés – váratlan kifejezések a mai egészségügyi események közt: pedig többször hangzottak el a Kapcsolat Napján a Debreceni Orvos- és Egészségügyi Centrumban: így történt a kibővített Onkológiai Tanszék átadásakor. A daganatos betegségekkel foglalkozó tanszék fejlesztése az Auguszta Program része: 1357 négyzetméterrel gyarapították az intézmény alapterületét négy szinten. A beruházás 328 millió forint értékű. Nem csak épület, a gyógyítást szolgáló kapcsolatok is bővültek: együttműködési megállapodást kötött délelőtt a debreceni és a miskolci hematológiai központ a Gyermekklinikán. A két központ betegeinek eseteit közösen átgondolják a jövőben. Leukémiás kisbetegek kórlapjai fölött évente egyszer tapasztalatot cseréltek eddig is a szakemberek, ám ezen túl havonta egyszer megteszik, és a többi daganatos páciens állapotát is megbeszélik – ismertette Kiss Csongor, a Gyermekklinika professzora. A feladatok megosztása a másik része a megállapodásnak. Mindkét intézménynek megvannak az erősségei, melyekben nem kívánnak versenyezni, hanem kiegészítik egymást – fűzte hozzá –, Debrecenbe a daganatos betegségek korszerű kivizsgálását vállalja: ehhez megvannak az eszközei (PET, képalkotó módszerek, laboratórium). A klinikán – Oláh Éva professzor irányításával – genetikai labor működik: tavaly minden leukémiás gyermek genetikai diagnosztikája elkészült.
Miskolcnak a csontvelő-átültetéshez van meg a háttere és a tapasztalata. Tervezik növelni a transzplantáltak számát és fejlesztik a sejt- és génterápiás gyógymódokat. Végül egy fontos szempont: együtt az ország daganatos kisbetegeinek az egyharmadát ellátják, így nagyobb lesz a két központ súlya hazai és nemzetközi mezőnyben. Délután Philippe Zeller francia nagykövet a DEOEC és a francia egészségügyi és egészségtechnikai intézmények együttműködésében látott jövőt. Az indonéziai nagykövet a DEKOM, az egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja alakuló ülésén jelent meg, és mondott köszönetet a szervezet tagjainak. Az izraeli nagykövet, David Admon a Neurológiai Klinika vendége volt. Itt KeletMagyarország egyetlen alvásvizsgáló laboratóriumát mutatták be, majd a magasvérnyomás-betegség károsító hatásait a legmodernebb és a betegeket kímélő berendezéseket és műszereket is. Farmapolisz: ez az új cél, a gyógyszerészet, és ráadásként a gyógyítás, gyógyturizmus eredményeihez jó adottságai vannak a városnak, ezzel tehetjük vonzóvá – jegyezte meg Fésüs László centrumelnök előadásában. – A támogatások, programok valódi célja a lakosság egészségi állapotának és gazdasági versenyképességének a növelése. Ezt bizonyítani is akarjuk, különben sikertlenek vagyunk – mondta Ádány Róza, a Népegészségügyi Kar dékánja, aki a közelmúltban megalakult észekkelet-magyarországi egészségobszervatóriumot mutatta be: ennek célja a programok hatékonyságát kimutatni. A Kapcsolat Napja rendezvénysorozatot a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum bálja zárta szombaton este a Lovardában. Forrás: www.haon.hu
Miskolcon, majd Debrecenben állomásozott az Egészségvonat 2007-ben is folytatódik a Sanofi Aventis Gyógyszergyár által életre keltett „Egészségvonat” rendezvénysorozat. Idén először Miskolcra futott be a négykocsis szerelvény, és három napon át, napi 8 órában végeztek szűréseket, szaktanácsadásokat, prevenciós tevékenységet képzett orvosok és szakápolók mellett a Magyar Orvostanhallgatók Egyesületének tagjai. Március 9-11 között a debreceni Nagyállomás adott otthont a rendezvénynek. Mint a többi állomáson is, itt is rengeteg érdeklődő jelent meg, kisgyerekektől az idősekig mindenki sok érdekes és megszívlelendő információval gazdagodott. Az első vagonban vércukor-, triglicerid- és koleszterinszint-mérés a másodikban vérnyomásmérés, a harmadikban testsúly, magasság, haskörfogat mérés zajlott – mindezeket kiegészítve az orvostanhallgatók mondtak pár szót az
érdeklődőknek magas vérnyomás betegségről, érszűkületről, diabetes mellitusról, valamint adtak tanácsot az egészséges életmódról és táplálkozásról. A kapott eredményeket orvosok értékelték ki. Minden érdeklődő fontos információkat tudhatott meg pillanatnyi egészségi állapotáról – vizitdíjmentesen! Az orvostanhallgatók pedig belekóstolhattak egy teljes lakosságot érintő prevenciós program lebonyolításának folyamatába – MOE pontokért. Bertók Ágnes
Újra nyitva a mikroszkóp terem! A DOTE III-as koliban a földszinten a fénymásoló mellett működő mikroszkóp- és számítástechnikai teremet március 5-től nyitjuk ki újra. Ajánljuk : Első éveseknek: a szövettan I. félévi Másod éveseknek: a neuroanatómiai Harmad éveseknek: a pathológia II. Félévi metszetsorok mikroszkópos felismerésének gyakorlására ÉLJETEK A LEHETŐSÉGGEL, mert nagy segítséget jelent a demókra, vizsgára való eredményes felkészülésben! A nyitva tartás rendje: VASÁRNAPTÓL CSÜTÖRTÖKIG minden nap, kivéve ünnepnapokon Szorgalmi időszakban: 17:00-22:00-ig Vizsga időszakban: 12:00-22:00-ig Eredményes tanulást kívánunk! Motkó Tamás, Nagy Bence
XVIII. VISEGRÁD MATT
VII. PILIS MAMÜTT
MAGYAR AGRÁRFELSŐOKTATÁSI TÚLÉLŐ TÚRA
MAGYAR MŰSZAKIFELSŐOKTATÁSI TÚLÉLŐ TÚRA
Tájegység: Időpont: Táv: Szintidő: Nevezés: Jelentkezés:
Visegrádi-hegység 2007. május 4-6. 30-60 km (stratégiától függően) 20 óra 3-4-5 fős csapatokban 2007. április 20. Részvételi díj: Bankszámlaszám: Információ: Szervező:
Tájegység: Időpont: Táv: függően) Szintidő: Nevezés: Jelentkezés:
Pilis-Visegrádi hegység 2007. április 13-15. 30-50 km (stratégiától 20 óra 3-4-5 fős csapatokban 2007. április 4.
2.000 Ft/fő OTP Bank Rt. 11708001-20535449 www.tulelotura.hu Magyar Agrárfelsőoktatási Természetjáró Egyesület Értékes László 0630/670-3711 matematt@freemail.hu
A DEOEC Közművelődési titkárság 2007 március havi programajánlata Élettudományi Galéria Látogatható minden nap 8-20 óráig március 10 22-ig: Dr. Kocsis István A csend fotókiállítása március 23-április 9-ig: Oláh Sándor bőrszobrai
Mini Galéria (II. Kollégium) fényei
Elméleti Galéria Látogatható minden nap 8-20 óráig március 10-23-ig: Oláh Sándor bőrszobrász, március 25-április 13-ig: Égerházi Imre festőművész emlékkiállítása
Látogatható minden nap 12-18-óráig március 10-23-ig: Takács István orvos-fotós március 24-április 13-ig: Bíró Tamás festőművész, Bíró Roland fotografikus
Világjáró Klub előadásai Gyermekklinika tantermében Március 27. 18 óra: Dr. Makleit László: Kilimandzsáró hava
Bátor Tábor -lelkesítő beszámolóKedves Mindenki! Szeretném elmesélni az előző nyaram egyik legnagyobb élményét és szeretném meghozni a kedvetek valami nagyon értékeshez! Biztos vannak akik már hallottak a Bátor Táborról. Én tavaly ilyenkor akadtam a neten arra a hírdetésre, ami igyekezett minél több lelkes önkéntest toborozni a nyári turnusokra. Elolvastam a felhívást, beadtam a jelentkezésem, elmentem a meghallgatásra – ahol fõként játék közben figyeltek bennünket –, s örültem nagyon, amikor kiderült, hogy várnak az egyik turnusra!!! Rengeteg élmény és tapasztalat maradt bennem! Szeretnék Nektek mesélni egy kicsit, s buzdítani titeket erre a kalandra! A Bátor Tábor egy olyan nemzetközi táborszövetség tagja, amely krónikus beteg gyerekek táboroztatását szervezi, több éve már hazánkban is. Tavaly nyáron már ötször 8 napig tartó időszak várta a gyerkőcöket. Két turnus a daganatos, kettõ a diabeteses, és egy hét a JIA-s betegségekben (ízületi problémák) szenvedõ gyerekeknek. Én abban a Táborban vettem részt, ahol az ízületi problémákkal együtt kellett sokat mozogni, nevetni, játszani. A Táborok kezdete elött két nappal a lelkes szervezők – akik korosztály, nem és foglalkozás tekintetében igen kevert társaság – már megkezdik izgalamas életüket a hatvani tábor területén. Az egyik legfontosabb, ami itt történik, hogy kipróbálhatunk mindenféle jót, ami a vendég gyerekekre is vár: íjászatot, lovaglást, kézműves foglalkozásokat, színjátszást, kenuzást, fotózást, röplabdázást, biciklizést... Persze mindemellett kitaláljuk, megszervezzük, összehangoljuk a következő egy hetes időszak programjait, napirendjét, s azokat a fontos alapelveket is megbeszéljük, ami mind szükséges egy jól működő Tábor életéhez. Valamennyiünknek, azaz a játszócimboráknak, van egy-egy olyan foglalkozási területünk, amelyért mi vagyunk a felelõsek (a gördülékenység, biztonság, lelkesítés, tartalmasság tekintetében), a cimborák pedig azok az önkéntesek, akik egész nap a gyerekekkel vannak, mindig és mindenhol, vigyáznak rájuk, lesik gondjuk és örömük... Mindeközben megismerjük egymást, mi, a „nagyok“, s mindez annak a sok játéknak köszönhető, amikben a legtöbbünk újra felszabadultan élhet egy kicsit gyerekként. A várva várt táborlalkók hamarosan megérkeznek, mi izgatottan lessük az arcokat, hogy ki-ki megtalálja a lakhelyét, játszócsoportját. Észrevétlen indul meg a Tábor élete; zsivaj, napsütés, mosolyok, bátorító szavak, ismeretlen arcok, puhatolozó tekintetek. Este már mindenki együtt ül az asztaloknál, s kíváncsisággal telve várja a következõ perceket. Arról, hogy mi történik ezek után, csak éppen
érintőlegesen szeretnék mesélni, nehogy kioltsam a kíváncsiságotokat! Az ebédlő egyik falán van egy hatalmas színes tábla, amin mindenki könnyedén eligazodhat, s bármikor meglesheti előre is, hogy melyik nap milyen kaland vár rá. Minden kis vendégnek nyílik alkalma kipróbálni valamennyi lehetőséget, sőt!, a szabad rubrikák idején, ők maguk választanak kedvük szerint. Esténként egy-egy nagyobb ívű rendezvény várja őket, amiknek õk maguk a fõszereplõi. Többször előfordult, hogy vagy a meghatottság, vagy a nevetés csalt ki belőlünk könnyeket... Hirtelen röpül el a hét nap.Utolsó este készülődünk, beszélgetünk, búcsuzunk, énekelünk és mosolygunk. A Tábortűz körül ülünk mindnyájan, ajándékokat kapunk, mosolyokat adunk, éneklünk. A házikókban a kis közösségek újra összeborulnak, s mi magunk érdeklõdve lessük azt a sok gondolatot, hangulatot, érzelmet, ami itt felszínre tör Belőlük, s hamarosan mi is az ölelések kereszttüzébe kerülünk. Utolsó nap minden kedves vendég gyerkőc lassan távozik, nagyjából ötvenszer hangzik fel a Tábornóta refrénje: „Fogd a kezem és érezd magad biztonságban, tudnod kell, Hogy veled vagyunk a nagyvilágban, a gond, a baj, a félelem csak nyári zápor, kiáltsuk most együtt azt, hogy BÁTOR TÁBOR!“ Mi még maradunk egy napot, beszélgetünk az élményekről, s igyekszünk a helyükre tenni a játékokat, érzelmeket. Ma, amikor eszembe jut az a nyolc-kilenc nap, órákat tudnék mesélni. Egy egész világgal lettem gazdagabb. Megmaradt néhány értékes kapcsolatom is a cimborákkal. Mindezek miatt szeretnélek buzdítani Titeket, hogy próbáljátok ki a kreativitásotokat, figyeljetek egy hétig olyan kisemberekre, akiknek ez többet jelent, mint gondolnátok, egyetek-igyatok ott jókat – számotokra költségmentesen, hisz nektek semmiért nem kell fizetni, ellenben a ti munkátok is önkéntes, azaz anyagi fizetség nélküli –, süttessétek a pofitokat, érezzétek a jó levegõt, nevessetek sokat, gazdagodjatok új élményekkel, s dobjátok fel a Tábor lakóinak életét a saját igyekezetetekkel, mosolyotokkal! Sziasztok! A jelentkezési határidõ március 31. További információ: www.batortabor.hu e-mail: batortabor@batortabor.hu Kőpájer Gabriella
A karácsony titka urópa legszebb és legnagyobb ünnepe a meglepetésnek. Persze az is hozzátartozik az karácsony. Ilyenkor megváltozik a világ igazsághoz, hogy néhány beteg, egyszerűen nem arculata: a városok fényárban úsznak, az akart kimozdulni a kórterméből, a műsor pedig nem emberek megpróbálják felejthetetlenné tenni az érdekelte. Volt olyan emeleti társalgó, ahol mi előadók ünnepeket, de sokszor ez a csoda is csak 3 napig tart. a műsor kezdetekor többen voltunk, mint a megjelenő Sokan „szeretet-számlákat” igyekeznek kiegyenlíteni, betegek, de aztán az énekhangra sorra nyíltak a és nem adnak hálát kórtermek ajtajai és azért, hogy egész ki járókerettel, ki évben tudtak kísérettel, ki csak „Több, mint ismétlődő isteni születésnap; szeretni. magányosan de Több, mint csillogó ajándékok halmaza. Mi hiányzik? Vagy megindult felénk és a Több, mint „szeretet-számlák” pazar kiegyenlítése, helyesebb a kérdést „Csendes éj” alatt Több, mint ínyenc étkek ünnepi asztala… úgy feltennünk, hogy már együtt énekeltek Ez maga a csendben születő Isten, a betegek velünk és Ki hiányzik? A Szeretet teremtő jelenléte: a meghatottság Keresztyén hitünk Jézus Krisztus.” könnyei csillogtak a szerint a szeretet a szemükben. legfontosabb a Simon András Mivel alapjában véve világon. Sok minden keresztyén elmúlik az életünk szervezésű programról volt szó, egy MEKDSZ-tag során, változnak helyszínek, célok, átrendeződnek az elmondta, hogy neki mit jelent a karácsony, emberi kapcsolataink, de a szeretet soha el nem felolvastuk a Bibliából a szeretet himnuszának egy múlik (I. Korinthus 13:8). átdolgozott XXI. sz. ember karácsonyát feldolgozó Ennek a szeretetnek a jegyében szervezett változatát. Zenei téren nagyon tehetséges karácsonykor a Magyar Evangéliumi Keresztyén orvostanhallgatók is eljöttek és hangszeren kísérték az Diákszövetség (MEKDSZ) egy karitatív rendezvényt, énekeket. Ezúton is köszönjük Nekik! amin hála Istennek nagyon sok olyan orvostanhallgató Meggyőződésünk, hogy a szeretet tartalommal tudja részt vett, akik bár nem tagjai a MEKDSZ-nek, de kitölteni a karácsonyt. Ez a szeretet kiűzi az ember fontosnak érezték továbbadni a szeretetet. A magányát. Ez része MEKDSZ annak a mérhetetlen felekezetköziségét szeretetnek, amivel az támasztja alá ez a Úr Jézus szeret és karácsonyi karácsonykor emberré megmozdulás is: lett, hogy megváltsa a katolikus fiú ötlete volt világot a gyűlölettől, a beteglátogatás, bosszútól, irigységtől, baptista és református magánytól… lánykáink szervezték, Mindentől, ami az a résztvevők pedig ember életét különböző megmérgezi, és ezek gyülekezetekhez helyett kínálja a tartoznak. szeretetet. Az Onkológiai- és a A jövőben több ehhez Tüdőgyógyászati hasonló program kerül Klinikán adtunk a megrendezésre. szorgalmi időszak Várhatóan még utolsó hetében egy kis februárban belekóstolhattok a VAGYOK zenés-verses műsort az ünnepeket kórházban töltő programunkba, de a többség április után kerül betegeknek. Közel 30 fiatal döntött úgy, hogy a demók megrendezésre, mert addig a négy orvosi egyetemet között s a vizsgák előtt időt szakít arra, hogy egy kis megmozgató Medikus Konferenciát szervezzük. Mind karácsonyi hangulatot csempésszen be a a konferenciára, mind egyéb rendezvényeinkre kórtermekbe. Meg kell azonban vallanunk, hogy nem szeretettel várunk minden érdeklődőt. Minden volt minden zökkenőmentes, de Isten kipótolta a rendezvényünk hirdetve lesz, figyeljétek a hiányosságainkat: ugye ismerős jelenség számotokra, hirdetőtáblákat! hogy az orvostanhallgatóknak alig van idejük, így érthető, hogy csak egyszer próbáltunk a fellépés előtti A Bibliakör vezetői másfél órában – ekkor állítottuk össze a műsort is – aztán elindultunk a betegekhez, akik nagyon örültek a
E
Hit, Kultúra, Közösség Hallgatói hitélet egyetemünkön I. Az emberi test működése kétségkívül a legbonyolultabb dolog a világon. Évezredek óta próbáljuk megmagyarázni a testi jelenségeink pontos hátterét. Számos régi feltételezés, mint például Hippokratész és elődeinek azon elképzelése, hogy a hisztériás tüneteket (görcsök, fulladásérzés) a kielégítetlen anyaméh vándorlása idézi elő (innen a neve), mára mosolyt csal arcunkra, de vitán felül részük van az ismereteink bővülésében. Az orvostudomány töretlen fejlődése mégis, sokunk várakozásával szemben csak tovább növeli tudásunkkal kapcsolatos hiányérzetünket, ugyanis minél több titokra derül fény, annál több kérdés merül fel velük kapcsolatban. Ahogy a vizsgákra való kemény tanulás során tudatosulnak bennünk testünk, azon belül sejtjeink működésének elvei, úgy válhat világossá, hogy minden élő rendszer az állandóság fenntartására törekszik. Nehéz elképzelni hogy létünk egy ősóceánba belecsapó villámmal kezdődött, s baktériumokból születtünk. Nehéz elképzelni hogy létezésünk puszta véletlen, s ezáltal akár céltalannak is tekinthető. Az utóbbit ne is tegyük, hiszen mindannyian érezzük, hogy van értelme életünknek, boldogságban akarjuk azt eltölteni, s többen is az egyik legszebb hivatást kívánjuk végezni: a gyógyítást. Ehhez viszont elengedhetetlen a szeretet és a kiegyensúlyozottság. Többek között ezek eléréséhez nyújt pótolhatatlan segítséget a hitélet, melynek közösségformáló ereje és kulturális hatása kézzelfoghatóan is megnyilvánul a trianoni diktátum hatására elcsatolt országrészeink magyarságának fennmaradásában, nemzetiségének büszke vállalásában. Ez az összetartó erő és nemzeti kulturális értékeink képviselete egyetemünkön is tapasztalható a történelmi egyházak részéről, hiszen több lelkészük is fáradozik megszólításunkon, segítésünkön és szabadidőnk tartalmas eltöltésének biztosításán. A hitéleti körkép első részeként a történelmi visszapillantás tükrében a Református Egyház egyetemi közösségét szeretném bemutatni Nektek. Magyarországon egyedüliként Debrecenben épült református egyetemi templom. Az épület helyét gróf Teleki Pál döntése nyomán az utcafronttól hátrébb jelölték ki, ezáltal megkímélve két hatalmas tölgyfát a kivágástól. Napjainkra már csak az egyik „Telekitölgyfa” maradt életben. Borsos József tervei alapján épült klasszicista stílusú és dór oszlopos homlokzatú templomot 1942-ben szentelték fel. A templombelsőben egy népi díszítésű szószék, egy keresztelőmedence, az úrasztala és 1000 ülőhely szolgálta ki az egyetemi ifjúsági gyülekezet igényeit. Az épület keleti oldalára épült torony a csillagot tartó árboccal együtt 48 méter magas. A második világháború után a debreceni egyetemi élet sötét évei következtek. A kommunista államhatalom nemzetellenes és egyházellenes erőszakhadjárata részeként a kultúrát sem hagyta érintetlenül, s 1949-
ben gyakorlatilag elrendelte a Jog- és Államtudományi Karunk megszüntetését, felszámolta több idegen nyelvi szakunkat, a Gazdasági Akadémiánkat előbb egy fővárosi egyetem osztályává degradálta, majd működését is leállíttatta, továbbá a Református Hittudományi Karral együtt a teológiai fakultást is kizárta az egyetemről. Az Orvostudományi Karunk nem sokkal később, 1950-ben vált le a régi egyetemről, s DOTE néven önálló egyetem lett. Az előbbi – mai divatos szóhasználat szerint – „ésszerűsítéseknek” köszönhetően az Egyetemi Református Templom az ifjúsághoz kötődő funkcióját elveszítve egyre inkább a helyi gyülekezetnek szolgált istentiszteleti helyszínként, továbbá mivel megtiltották az egyetemi jelző használatát, csak Nagyerdei Egyházközség néven működhetett tovább. Sajnos nem sokáig, mivel a diktatúra nem érve be ennyivel, 1975. október 31-én –szándékuk szerint végleg– felszámolta a templomot, mint istentiszteleti helyet, s mint egy középületet, állami célokra fordította. Előbb a város lett a kezelője, majd az 1952-ben Kossuth Lajos nevét felvevő Tudományegyetem. Az épület külsejében ugyan megőrizte templomi jellegét, de a templomtér belsejébe egy acélvázszerkezet beépítésével hírlapolvasót, folyóirat- és zeneműtárat helyeztek el. Az Egyetemi Templom eredeti funkciójának visszaállítását a rendszerváltás után, 1991-től kezdeményezte a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség és a Tiszántúli Református Egyházkerület. A templom tulajdonjogának visszaállítását lehetővé tevő döntésig azonban 10 évet kellett várni, ugyanis csak 2001-ben hozta meg azt az Országgyűlés, végül 2006. október 3-án került sor a debreceni Egyetemi Templom ünnepélyes birtokbavétele. Tavaly őszi beszédében Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök kiemelte, hogy a templom eredeti funkciójának helyreállítása mellett az épületben rejlő valamennyi lehetőséget ki kívánják használni és olyan közösségi tereket szeretnének létrehozni, mely az egyházkerület oktatási intézményeinek diákjai és a Debreceni Egyetem hallgatói számára is elérhetőek és hasznosak lesznek. A régi-új templomról és a református egyetemisták közösségi életéről kérdeztem Püski Dániel református egyetemi lelkészt. – Milyen céllal kívánja megszólítani a hallgatókat a Református Egyetemi Gyülekezet? – A Biblia és a hit által hordozott üzenet mindenki számára szolgálhat értékekkel, erőt adhat az élet megpróbáltatásaihoz, és reményt nyújthat a nehéz helyzetekben. Egyik legfontosabb célunknak tekintjük, hogy egy olyan közösséget nyújtsunk a hallgatóknak, amelyben megismerhetik egymást, felelősséget érezhetnek egymás iránt, s ahol életre szóló barátságok és szerelmek is kötődhetnek. A teológiával párhuzamosan a Debreceni Egyetem geográfus szakán végeztem tanulmányaimat, s ezáltal friss
tapasztalatokat szerezhettem a hallgatók részéről felmerülő lelki és közösségi igényekről. Sajnos úgy érzem, hogy egyre többen nem egymás társaságában, csupán egymás mellett élnek, ezért napjaink elidegenedő társadalmában hihetetlenül fontos az emberi kapcsolatok kiépítése és az egymással való törődés. – Mikor válhat ismét a hallgatói istentiszteletek
helyszínévé az Egyetemi Templom? – Nagy öröm számunkra, hogy gyülekezeti alkalmaink, melyeket korábban az egyetemtől távolabb eső Füredi úti református templomban tartottunk meg, februártól ismét az Egyetemi Templomban kapnak helyet. Az első istentiszteletünk február 14-én volt s, ezen az ünnepélyes eseményen Dr. Bölcskei Gusztáv püspök hirdetett igét. Mivel a belső nagy tér a beépített acélváz-szerkezet miatt még nem alkalmas a közösségi összejövetelek helyszínének betöltésére, ezért a templom felújításáig még egy ideig a karzaton, a régi Zeneműtár helyén lesznek megtartva az istentiszteletek minden szerdán, este 7 órakor. Többek között lesznek zenés istentiszteletek, melyeken a közös éneklés kap főleg hangsúlyt, lesznek közösségépítő istentiszteletek, melyek után forró tea melletti beszélgetésre kerül sor, és havonta egyszer úrvacsorás istentiszteletet fogunk tartani. – Milyen kulturális és közösségi programokat nyújt a gyülekezet az egyetemisták számára? – Bibliakör, beszélgetések, közös teázások mellett sport lehetőségek is szolgálják a hallgatók szabadidejének tartalmas eltöltését. Tavaly a
gyülekezet focicsapata sikeresen szerepelt az egyetemi bajnokságban. Emellett a félévnyitó és a félévzáró nagyobb összejöveteleinken kerti partit és közös főzést is rendezünk. Reményeink szerint hamarosan beindíthatjuk a filmklubunkat is. Terveink szerint havonta egy-egy alkalommal az oktatók, illetve a diákok számára rendezünk beszélgetést a hit és a tudomány kapcsolatáról, melyet Végh László egyetemi tanár vezet majd. A tavasz folyamán adománygyűjtő akciót is szervezünk egy kárpátaljai árvaház részére. Azok számára, akik szeretnek kirándulni, tavasszal egy hosszú hétvégére, Pécsre szervezünk utazást, illetve szeretettel várjuk őket a nyári táborunkba, mely Balatonszárszón lesz megrendezve augusztus 27-31-ig. Mivel ezeket az alkalmakat közösen szervezzük az ország többi református egyetemi gyülekezetével, lehetőség nyílik más városokban tanuló fiatalok megismerésére is. – Sok hallgatónak korábban elmaradt életében a keresztség. Nyitottak-e számukra is az előző szabadidős tevékenységek? – Mindenkit, aki egy igazi, megértő közösségre szeretne találni, szeretettel várunk az összejöveteleinkre. Szeretnénk heti rendszerességgel olyan alkalmakat teremteni, melyek mind a hit és Isten iránt érdeklődők, mind a szkeptikusok számára lehetőséget nyújt a keresztyéni értékek jobb megismerésére, s a református egyházzal kapcsolatos kérdéseik megbeszélésére. – Végezetül mit szeretne üzenni a Medikus Lap olvasóinak? – Aki a gyógyítást, az emberekkel való törődést választja hivatásául, az tudja, hogy a segítőkész gondoskodás, egy kedves szó milyen sokat jelenthet a beteg embernek, s hogy mennyire felgyorsíthatja a gyógyulás folyamatát. Ahhoz hogy őszintén akarjunk, s tudjunk is segíteni más emberen, a szeretetnek mélyen a belsőnkből, a szívünkből kell áradnia. Akiknek sikerült felkelteni az érdeklődését, azoknak ajánlom a gyülekezet hamarosan beinduló honlapját: www.egyetemigyulekezet.hu, melyen az aktuális alkalmakról tájékozódhatnak, továbbá felmerülő kérdéseiteket feltehetitek személyesen is Kustárné Almási Zsuzsanna és Püski Dániel egyetemi lelkészeknek az Egyetemi Templomban. A hitéleti körkép következő részében a Római Katolikus Egyetemi Lelkészségről kaphattok bővebb információt. Papp Gábor, V. évfolyam
Tavaszhoz kapcsolódó népszokásaink dén a tél olyan enyhe időjárást hozott, hogy sokáig nem tudtuk eldönteni, vajon az őszi idő tolódott-e így ki, s csak azután köszönt ránk a tél fagyos lehelete, vagy már a tavasz kezdődött-e oly korán, s a hetekre fehér ködmönt öltött táj képe idén elkerül bennünket. Mára tudjuk, hogy az utóbbi történt, hiszen már a naptár lapjain is megkezdődött a tavasz. Sokunkat ez leginkább abban érint, hogy a temérdek őszinte ígéret ellenére is az egekbe szökő gázárak mellett talán mégis lehetett spórolni egy kicsikét. A régi szép időkben, mikor még a falvakat nem rombolták, hanem építették, s a gazdálkodásból élő magyarság mindennapjait az időjárás alapvetően meghatározta, számos népszokás tette színesebbé az emberek életét. Ahhoz hogy ünnepeink visszanyerhessék igazi értéküket és tartalmukat, nem árt, ha tisztában vagyunk eredetükkel és elődeink hozzájuk kapcsolódó hagyományaival, melyekből ötleteket merítve színesebbé és nemzetünkre jellegzetesebbé tehetjük alkalmainkat.
I
A tavasz közeledtével az első nagyobb ünnepkörünk a farsang, mely vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig (mozgó ünnep, mely hat héttel húsvétvasárnap előtt van) tartó időszak. Bizton élnek talán mindannyiunk emlékezetében azok a maszkosjelmezes farsangi mulatságok, melyeken még óvodásés iskoláskorunkban vehettünk részt. Magyarországon főleg a XV. és XVI. századra tehetők a legnagyobb álarcos bálok megrendezése, s leginkább Mátyás király udvarában voltak szokásban. A farsang végeztével, hamvazószerdán kezdődik a negyvennapos nagyböjt, mely húsvétvasárnapig tart. A böjt első napján az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, innen ered a neve. Napjainkban a bűnbánóknak csupán a homlokát keni be a pap kereszt formában az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujával. Hamvazószerdát követő csütörtökön felfüggesztik – már az első nap után – a nagyböjtöt, s elfogyasztják a farsangi maradékot, innen ered a torkos csütörtök megnevezés. Ezen a napon hazánkban több étterem is fél áron csalogatja a jóllakni vágyókat. Ki is kell használni ezt az alkalmat, mivel a negyvennapos nagyböjt során a vasárnapokat leszámítva csupán szerény, hús- és zsírmentes élelmet vehet magához a keresztény ember. A böjt hatodik, húsvétot megelőző vasárnapja a virágvasárnap, mely napra a barkaszentelés, a kiszehajtás és a villőzés jellemző. Ezen a napon szentelt barkához számos hiedelem fűződik. A barkát az istállóban a gerenda fölé tették
dögvész ellen, vagy az eresz alá dugták tűzvész ellen, azonban a szobába nem volt szabad bevinni, mert akkor a házat ellepték volna a legyek. Kiszehajtás során egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut hordtak körül a faluban, majd levetkőztették, a szalmát pedig vízbe dobták, vagy elégették, s közben tréfás énekekkel a böjt végének közeledtét, és a zsíros ételek behozatalát hirdették: „Haj kisze, kiszőce, gyűjj be sódar, gömöce!”. A villőzés, más néven zöldág-hordás során vesszőkkel gyengéden megpaskolják a fiatal lányokat, menyecskéket, ezáltal növelve termékenységüket. A nagyböjt végét jelentő húsvétvasárnap időpontját 325-ben a niceai zsinat a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő holdtölte utáni első vasárnapban állapította meg. Ezen a napon a hagyomány szerint nem volt szabad főzni, varrni, még söpörni sem. Az ünnepi menü része a sonka, kocsonya, kalács, bor és pálinka. Húsvéthétfőn a mai kölnivizes locsolás helyett, régebben a legények vödörszám öntötték a lányokra a vizet. Ez a népszokás valószínűleg a víz tisztító és termékenységvarázsló erejébe vetett hiten nyugszik. A locsolkodáshoz tréfás versikék járnak, melyeket a lányok festett tojásokkal köszönnek meg. A régi korokat idéző tojásfestéshez házi festékanyagként többek között hagymalevelet, zöld dióhéj főzetét, vadalma héját, vagy gubacsot lehet használni, figurák készítéséhez pedig különféle levelekkel lehet beborítani a tojás felszínét, s ezáltal a csipkézett levél helye világos ábraként mutatkozik. Húsvétkedd a visszalocsolás ideje volt, a lányok korsónyi hideg vizet zúdítottak a legények nyakába. Húsvétvasárnapot követő fehérvasárnapon volt szokásban a komatálküldés. Főként lányok küldtek egymásnak húsvéti ételekkel megrakott kosarat, tálat, mellyel örök barátságot kötöttek, s ettől kezdve komának szólították, és magázták egymást egész életükben. Pünkösd szintén mozgó ünnep, húsvét utáni ötvenedik napon ünnepeljük. Ezen a napon történik a pünkösdi királyválasztás, melyen bothúzással, lúdnyakszakítással vagy más ügyességi próbával választják meg a legények vezetőjét. Az ünnep másik szokása a pünkösdi királynéjárás, mely Dunántúlon még napjainkban is élő szokás. A legszebb kislányt választják meg erre a tisztségre, s a többi kislánnyal házról-házra jár jókívánságokkal és énekekkel. A háziak csiklandozzák és nevettetni próbálják a kiskirálynét, akinek nem szabad elnevetnie magát, mert akkor rossz lesz a termés. A pünkösd egyik legjópofább játéka a törökbasázás, mely során egy
tizenéves rosszcsont kisgyereket szalmával kitömött selyembugyogóba öltöztetnek, s összeláncolt kézzel végigvezetik a falun, miközben gallyakkal jól megvesszőzik a fenekét. A székelyek nagy ünnepét, a csíksomlyói búcsút hagyományosan pünkösdkor tartják. Az 1567-es harcra emlékeznek, mely során a katolikus székelyek megsemmisítő csapást mértek János Zsigmond református magyar seregére, a Szűz Anya segítségével. Március 12-én, Gergely-járás során a diákok vidám jelmezes felvonulással adományokat gyűjtenek tanulmányaikhoz. Ezen a napon volt az iskolaév lezárása, s csak a XIX. században vezették be a szeptemberi tanévkezdést. Március 18-án, 19-én, és 21-én Sándor, József és Benedek napja van, melyek a néphit szerint a meleg időjárást hozzák magukkal. („Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget.”) József napján érkeznek a fecskék, míg Benedek napja a csillagászati tavasz kezdete. Március 25-én van a Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, Jézus Szentlélektől fogantatásának napja. Az évszázados megfigyelések alapján ekkor érdemes gyümölcsfát oltani és szemezni. Április 1. a naptárreformok előtt az évkezdő napnak számított, melyen az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. Amióta viszont január elseje lett az év első napja, április elseje komolytalan, hamis évkezdetté vált. Ezen a napon bolondozunk barátainkkal, s a hiszékeny rokongyerekeket tréfából boltba küldhetünk tejtükörért, vagy éppen esernyőmagért.
Április 24-ét, Szent György napját a magyar néphit varázslásra és rontásra alkalmas időpontnak tartotta, s félelmükben az emberek tüskés ágakat tűztek a kerítésre, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. Zalában az állatok legelőre való kihajtásakor az istállóküszöb mellé belülről láncot, kívülről tojást tettek, hogy azt átlépve a jószág olyan erős legyen, mint a lánc, és olyan gömbölyű, mint a tojás. Április 25-én, Márk napján szentelt búzából készült koszorút a betegek feje alá rakták, mivel gyógyító erőt tulajdonítottak neki. Május elsején májusfát állítanak a legények azoknak a lányoknak, akiknek udvarolnak. Általában egy nyárfát színes szalagokkal díszítenek fel, sőt ételeket és bort is helyezhetnek el rajta. A székelyek a májusfát jakabfának hívják, utalva ezzel a hagyomány eredetére. A legenda szerint Szent Jakab és Szent Fülöp térítő útján csatlakozott hozzájuk egy Valburga nevű szűz hajadon, akit ezért a pogányok kigúnyoltak. A lány azonban, hogy elűzze őket leszúrta a vándorbotját a földbe, s elkezdett imádkozni, amire a leszúrt bot a pogányok szeme láttára kizöldült. Azóta állítanak szerelmes ifjak szívük hölgyének tiszteletből májusfát. Ettől teljesen függetlenül május elsejét a munkásmozgalmak a munka ünnepének kiáltották ki. Május 12, 13 és 14. Szervác, Pongrác és Bonifác, keresztény vértanúk napja. A megfigyelések alapján a meleg májusi idő, ekkor általában hirtelen hűvösre fordul, s gyakoriak az éjszakai fagyok. Ezért emlegetjük őket úgy, mint fagyosszenteket. Papp Gábor, V. évfolyam
Elindult az ÁOK HÖK új honlapja „Hálót fon az est, a nagy barna pók…” Az internet hálója az egyik legkényelmesebb és leginformatívabb médium, ami gyakorlatilag mindenki számára elérhetővé vált. A HÖK-nek eddig is volt saját honlapja, mely az idők során rendszeresen ráncfelvarráson esett át. A mostani változtatások fő célja az oldal dinamikussá tétele volt, egy olyan felület biztosítása, melyen a hírek, aktualitások gyakran frissülhetnek. Legyünk őszinték: sok grafikai és kezelhetőséget érintő változtatás is szükségszerű volt.
www.aokhok.hu A fenti címen lehet elérni az oldalt. A kezdőlapon a friss híreket olvashatjátok, a bal oldalsávban pedig legelső menüpontban a hírek közt válogathattok: témakör szerint szűrve azokat, mint például oktatás, sport, kirándulások, kultúra. Az „oldalak” menüpont alatt az állandó tartalmat találjátok. Az „írj nekünk” rovatban a HÖK-ös tisztviselőknek lehet webes felületen keresztül e-mailt írni, de egyébként mindenki elérhetőségét megtaláljátok az oldalon. Szintén újdonság a Medikus Lap archívum – a megújult kiadványok visszamenőleg letölthetők.
Jelenleg az oldal minden tartalma teljesen publikus és megtekinthető regisztráció nélkül is. A hírekhez a felhasználók hozzászólhatnak, illetve közösségi fórum is található az oldalon. Ezek a szolgáltatások jelenleg tesztüzemben működnek: tehát egy ideig még csak azok kapnak hozzáférést, akik személyesen igényelnek, illetve aktivisták, évfolyamvezetők. Erre biztonsági okok miatt van szükség: nem az egyetem hallgatóinak szólásszabadságát korlátozzuk ezzel, hanem megakadályozzuk, hogy teljesen kívülállók reklámokat, spam-eket (internetes hulladék) helyezzenek el az oldalon – ezeket a támadásokat sokszor automatizált programok végzik, anélkül, hogy bárki ellátogatna aktuálisan az oldalra. Amint befejeződött a fórum tesztelése, megnyitjuk a regisztrációt mindenki számára. Addig is, ne habozzatok felhasználót igényelni, ezt lehetőség szerint teljesítem is, és így be tudtok jelentkezni a közösségi tartalom hozzáféréséhez. Izgalmas böngészést kívánok, Jakab András, ÁOK HÖK informatikai ügyvivő cooler@bitlabrecords.com (igénylést is ide írjátok)
Főzzünk valamit…
Versek
Gyümölcsrizs: Egy kis édesség… Hozzávalók: 20 dkg kerek szemű rizs fél citrom héja 3 dl tej 15 dkg cukor 1 evőkanál vaj/margarin 40 dkg vegyes gyümölcs 1 dl illatos likőr (pl. triple sec) 2 dl tejszín és tejszínhab 2 tasak vaníliás cukor Elkészítés: A rizst hideg vízzel leöblítjük, leszűrjük, és alaposan lecsepegtetjük. A citromot forró vízzel megsikáljuk, sárga héjából burgonyahámozóval 2-3 vékony csíkot hasítunk. A tejet 3 dl vízzel, a cukorral, a citromhéjjal, a vajjal/margarinnal és 1 csipet sóval felforraljuk. Beleszórjuk a rizst, és lassú tűzön, gyakran megkeverve puhára-sűrűre főzzük (20 perc), majd langyosra hűtjük. Közben megmossuk, megtisztítjuk, illetve leszűrjük és lecsorgatjuk a gyümölcsféléket, azután kimagozzuk, feldaraboljuk, végül megöntözzük a likőrrel (amelyik barnulásra hajlamos, azt előbb beleforgatjuk citromlébe). A rizshez adjuk előbb a 2 dl folyékony tejszínt, aztán több részletben a tejszínhabot, és lazán összekeverjük. Kisebb tálkákba vagy kelyhekbe rétegesen lerakjuk a rizst és a gyümölcsöt – a tetejére gyümölcs kerüljön –, majd fóliával letakarjuk, és jól behűtjük.
Jó étvágyat!
Kés a vajban Lágyan, kés a vajban. Halkan, meg ne halljam. Úgy szökj, szökj el tőlem. Úgy ölj, ölj meg engem. Mint kés a vajban, s remegett a szád, akkor meghaltam, mert igazán fájt.
Nincs több álom Lassú szél üldözi a port. A napfény lassan kimúlik. Pár porszemet szemembe szórt. Az élet egy nappal nyúlik. 6 mínusz egy év van hátra. Holnap úgyis csak rosszabb lesz. A Hold már a táncát járja. És a Nap megint búcsút vesz. Sajnálom, ha megint felkel. A Hold az igazi társam. Ő velem volt minden éjjel. A Nap szól, felnőtté váltam!
Csésze tea Forró a kéznek. Forró a szájnak. A gondolatok maguktól szállnak. Pára arcomon, lecsukom szemem, csészémet, ahogy számhoz emelem. Izzik a csésze, Forróság önt el, megremeg térdem, ahogy átölel. Ízek a számban elkeverednek. A világ szűnik, nyelem, csak nyelem. Egyik korty után, másik simogat. Teám rám lehel, csókra hívogat.
Nincs több álom és nincs több fény. Kemény munka ideje jő, hogy ne maradjon álomkép, eljöhessen az a jövő!
Könyvajánló Gabriel Garcia Márquez: A szerelemről és más démonokról Először is mindenkinek boldog, sikerekben gazdag új félévet kívánok! Ebben a hónapban az egyik kedvenc íróm, Gabriel García Márquez A szerelemről és más démonokról című nagyszerű regénye az, amit ajánlok mindenkinek szeretettel. A történet egy 12 éves kislányról szól, akit egy veszett kutya megharap a piactéren. A kislány apja nemesi, anyja plebejus származású. Azonban a szülei nem sok figyelmet fordítottak iránta és a rabszolgák között nőtt fel. A kislány nem kapta el a betegséget, mint a többi ugyanezen kutya által megharapott áldozat. Bár az apja azt hiszi, hogy haldoklik, és hirtelen elhalmozza ajándékokkal, a ház legszebb szobájába költözteti, hogy megédesítse élete utolsó szakaszát. A barbár gyógymódok – amelyekkel a környék „gyógyítói” kezelni próbálják – és az ezzel járó lelki megpróbáltatások a kislányt nagyon megviselik, egy idő után dühkitörések jelennek meg rajta. Ezeket pedig annak tulajdonítják a „nagy tudásúak”, hogy Sierva Mariát megszállta az ördög. A püspök úr is így gondolja, ezért bezárják a Santa Clara kolostorba, és ördögűzésnek vetik alá. Azonban az a pap, akit megbíztak a feladat kivitelezésével, beleszeret a kislányba. A kettejük szerelme furcsa, feszültségekkel teli és mindez előrevetíti, hogy tragikus véget fog érni, habár néha megcsillan a remény a megoldásra. A regényben e történet keretében megismerhetünk egy olyan kultúrát, amelyben az európai hódítók keresztény eszményei keverednek a dél-amerikai bennszülött babonákkal. Jó olvasást kívánok! Posta Edit
Sudoku Szabály: 9x9, azaz 81 négyzetből álló ábra, amely fel van osztva 9 nagyobb (3x3) négyzetre is. Az ábrát 1-től 9-ig terjedő, egész számokkal kell kitölteni az előre beírt számok segítségével – egy sorban, oszlopban és nagyobb négyzetben minden szám csak egyszer forduljon elő. Tipp: A megfejtést célszerű a legtöbb számmal rendelkező négyzetben elkezdeni, ceruzával, apró számokat halványan beírva.
Könnyű:
2 7
Közepes nehézségű:
5
3 9 8 2 4 3 8 2
1 8 5
7 1 9 3 4 8
3 2 4
1 4 5 4 5 1 9 2 4 6 1 6 7
2
3 7 1 1 7 8 9 8 2 3 8 5 1 4 9 2 5 7 2 8 4 9 4 3 2 3 8 6 5
Az első három helyes megfejtő 2 főre szóló Medikus Filmklub mozijegyet kap ajándékba! Megoldásaitokat névvel és elérhetőségekkel adjátok le a HÖK irodán! (A HÖK iroda nyitva minden hétköznap 9-15 óra között). Jó szórakozást! Készítette: Kardos József, IV. gyógytornász hallgató Hirdetések
X P RE S S CO P Y Az Élettudományi Központban Nyitva tartás: hétfő-péntek 7-19 óráig T öl ts d fel nál unk a m obi l od! Pannon, T-Mobile, Vodafone egyenlegfeltöltés az XPRESS COPY-nál!