Medikus Lap 2013 November-December

Page 1


Cranium Copy

Fénymásolás - nyomtatás - írószer A II-es és III-as kollégiumban és az ET-ben 7 Ft/oldal


Címlapfotó: Diszházi Gyula Bár mintha még csak most kezdődött volna el a szemeszter, máris a szorgalmi időszak végéhez érkeztünk. Azonban mielőtt még Te is és a szerkesztőség is belemerülne a szinte végeláthatatlannak tűnő vizsgaidőszakba, sietve elkészítettük a Medikus Lap idei utolsó számát. A már megszokott rovatok mellett számos beszámoló érkezett, melyek helyet kaptak a lapban, emlézetetve mindenkit, milyen eseménydús is volt ez az időszak. Természetesen továbbra is várjuk nem csak az ilyesfajta, de bármilyen típusú, illetve stílusú írásokat, így ha érzed magadban az írói vénát, vagy esetleg szeretnéd megmutatni egy eddig a fiókban kallódó novelládat, versedet, ne habozz! A szerkesztőség nevében is sikeres vizsgaidőszakot, a laphoz pedig jó olvasgatást kívánok! A főszerkesztő

Medikus Lap

IX. évfolyam, 3. szám A DEOEC hallgatóinak hivatalos, ingyenes kiadványa

Felelős kiadó és főszerkesztő: Piller Róza Szerkesztőségi koordinátor: Dr. Tajti Gábor Szerkesztők: Dr. Horváth Krisztián, Magyar Helga Babett Senior szerkesztő: Dr. Lánczi Levente, Tóth Máté, Kovács Kázmér Olvasószerkesztő: Kolumbár Réka, Lőrincz Gergely, Magyer Helga Babett, Dr. Tajti Gábor Cikkírók: Ádok Ervin, Baji-Gál Fanni, Barkász Heléna, Barta Barbara, Belser Barbara, Boda Emese, Daubner Roland, Dr. Horváth Krisztián, Kelemen Viktor, Kolumbár Réka, Losonczi Brigitta, Magyar Helga Babett, Marczal Dorottya, Molnár Eszter, Nagy Gabriella, Nagyházi Anna, Oláh Dóra, Pauliczky Balász, Petró Mátyás, Plásztán László, Szabó-Papp Valéria, Dr. Tajti Gábor Fotó: Diszházi Gyula, Lőrincz Gergely, Prontvai Nándor, Dr. Tajti Gábor Nyomdai munkálatok: Főnix Nyomda, Debrecen Megjelenés: öthetente, szemeszterenként háromszor, alkalmanként 1300 példányban

www.deoechok.hu medikuslap@gmail.com

04 07 08 10 12 14 15 16

Aktuális - Hírek a nagyvilágból Beszámoló - AIDS világnapi jótékonysági est Aktuál-tudomáy - Őrjítő ez a Toxoplazma Aktuál-tudomány - Transzhumanizmus Beszmoló - Prága visszavár... Modern ételeink egészségkárosító hatása Beszámoló - All IN-ek gólyabálja Fogászati prevenciós program az Aranykapu Óvodában 17 Beszámoló - Social Erasmus Week 2013 18 Hagyományos kínai egészségmeőrző tanácsok a vizsgaidőszakra 20 Civil - Az önkéntesség nemzetközi napja 21 Az orvostudomány, a hit és a babonák 22 Kortárs 23 Boldogság, gyere haza! 24 Zöld - Ne vágd magad alatt a fát! 26 Pszichó - Mikor krízis a szeretet ünnepe? 28 Kult 30 Novella - Utolsó pillanatok 32 Krimi - Hatodik fejezet 35 Amiről az oktatók sem mindig beszélnek... 26 Irodalmi igényesség 37 Sztereo-típia - A funk 38 NormálFlóra - Manka 40 Filmajánló - Felhőatlasz 41 Plájk - Louie élete 42 Programajánló 44 Elvonó - Anti-gasztro, Gasztro 45 Kolikukta 46 Marvel újratöltve - Itt a Thor 2! 47 A fun rovat

tartalom

Címlap: Piller Róza

Továbbra is várjuk a lappal kapcsolatos kritikákat, észrevételeket és tanácsokat a medikuslap@gmail.com e-mail címen, a Medikus Lap facebook oldalán, vagy keressetek minket személyesen a Markusovszky Lajos Kollégium III. Kollégiumban, a HÖK irodában! A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza! Bármilyen utóközlés csak a szerkesztőség belegyezésével lehetséges! Minden jog fenntartva. © 2013 Postacím: Medikus Lap, DEOEC HÖK iroda, III. Kollégium 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond körút 22.; E-mail:

medikuslap@gmail.com;

Telefon:

30/5070407; Az újság elérhető a http://deoechok.hu/ kozelet/medikus-lap oldalon vagy a facebookon!

3


Aktuális Sok a kórokozó az okostelefonokon és a táblagépeken Több a súlyos fertőzést okozó baktérium az okostelefonokon, a

Ha az élelmiszeriparban egy étellel foglalkozó dolgozó kezéről a

táblagépeken és a számítógépek billentyűzetén, mint az irodai vécék

mintavételnél ilyen mennyiségű kórokozót találnak, akkor annak el

ülőkéjén - derült ki egy brit fogyasztóvédelmi kutatásból.

kell hagynia a munkahelyet és meg kell tanulnia az alapvető higiéniai

A Which? című független brit fogyasztóvédelmi magazin

szabályokat - olvasható a tanulmányban. Az enterobaktériumokból

mikrobiológiai kutatása során 30 érintőképernyős telefonról, 30

15 ezret találtak egyetlen táblagépen, négy okostelefonon és öt

tabletről és 30 számítógép-billentyűzetről vettek mintát. Volt olyan

billentyűzeten. Ugyanekkor a tipikus vécéülőkén és a vécéöblítő

iPad, melynek mintájában 600 staphylococcus aureus baktériumot találtak, ez a mikroba az

ételmérgezések

leggyakoribb

fogantyúján kevesebb mint tízet. Szerencsére egyetlen

kóli-

és

szalmonella-

baktérium sem volt egyik mintában

okozója. Ugyanezzel a módszerrel

sem. Az Ofcom brit független

az irodai vécéülőkéről vett mintán

médiaszabályozó

csak 20, okostelefonról 140, a legkoszosabb

billentyűzetről

480

darabot lehetett megszámolni. A Which? szerint a szennyezés a mai kapkodó életmód, a gépek

nyári

kutatása

portál

egy

kiderítette,

az

okostelefon- és tablettulajdonosok annyira ragaszkodnak a készülékeikhez, hogy 11 százalékuk videótartalmakat tekint meg rajtuk a

előtt ülve, maszatos ujjakkal elfogyasztott falatok és a gyors

mosdóban. A 18-24 év közötti korosztály 20 százaléka viselkedik így.

mosdószünetek számlájára írható. "Hozzájárul a problémához, hogy

A Which? szerint a készülékeket antibakteriális törlőkendővel

sokat viszik magukkal az elmaradhatatlan készüléküket a vécére is.

szükséges tisztán tartani, a billentyűzeteket pedig meg kell fordítani,

A műanyag eszköz felületén talált 600 mikroba hihetetlenül sok. Azt

hogy kiessenek a régi ételmaradékok és a por.

jelenti, hogy egyesek igen ritkán mossák meg a kezüket" - mondta

[sg.hu]

James Francis mikrobiológus, a kutatás vezetője.

Lehet-e túl alacsony a koleszterinszint? Ismert, hogy a magas koleszterinszint érelmeszesedéshez, érszűkülethez, és ily módon szív- és érrendszeri betegségekhez vezet, ám lehetnek-e veszélyei annak, hogy a kolesztreinszint túl alacsony? Az alacsony koleszterinszint kevésbé kutatott témakör, mint a magas, egyelőre a tudomány keveset tud a veszélyeiről. Tény azonban, hogy a koleszterin bizonyos mennyiségben nélkülözhetetlen a szervezet számára, a feladata többek között a sejtmembrán rugalmasságának biztosítása, ezen kívül a mellékvese- és a nemi hormonok is elsősorban koleszterinből képződnek. Az idegsejtek is koleszterinben gazdag burokba ágyazódnak. Az eddigi kevés vizsgálat szerint abban a ritka esetben, amikor az össz-, valamint rossz koleszterinszint nagyon alacsony, megnő a daganatos betegségek, a depresszió, a szorongások, illetve várandósság alatt a koraszülés és az alacsony születési súly kockázata. Ezért, ha valakinek minden egyéb magyarázat nélkül – azaz nem kezdett diétázni, rendszeresen mozogni, vagy koleszterincsökkentőt szedni – hirtelen leesik a koleszterinszintje, keresse fel háziorvosát. Mi tekinthető normális koleszterinszintnek? Egészséges ember esetében az összkoleszterinszint-ajánlás, hogy ne haladja meg az 5,0 mmol/litert (LDL (rossz)-koleszterin esetében a 3,0 mmol/l-t). Akkor azonban, ha az illető cukorbeteg, ajánlott, hogy az éhomi vércukra 6,0 mmol/liter alatt legyen, vérnyomása ne legyen magasabb 130/80-nál, az összkoleszterinszint-célérték pedig 4,5 mmol/liter (LDL-koleszterinszint esetében 2,5 mmol/liter). Ha a cukorbetegség mellett az illető még valamilyen szív- és érrendszeri betegségben is szenved, a koleszterin-célérték 3,5 mmol/literre módosul.

4

Medikus Lap

[origo.hu]


A T-sejtek jelentik a megoldást a rák ellen? Márciusban egy rákkutató arról számolt be, hogy öt akut

A Pennsylvania Egyetem csapata is hasonló eredményeket ért

limfoblasztos leukémiában (ALL) szenvedő beteg állapotán sikerült

el ugyanezzel a technikával, miközben előrelépésekről számoltak

javítania egy általa kifejlesztett kezeléssel. Azóta további 11 ember

be a B-sejtes krónikus limfocitás leukémia kezelésében is; ez a

részesült kezelésben, szinte ugyanilyen eredménnyel, miközben a rák

leggyakrabban előforduló felnőttkori leukémia. Más csapatok

más válfajai ellen folytatott kísérletei is reményt keltőek.

ennél is célzottabb immunterápiás megoldásokon dolgoznak,

Michael Sadelain, a New Yorki Sloan-Kettering Rákközpont

melyekkel a T-sejtek csak a ráksejtek által hordozott markereket

munkatársa páciensei véréből származó, genetikailag módosított

tudják azonosítani. A T-sejtek nagy előnye, hogy nem csupán a

immunsejtjeivel vette fel a harcot a leukémia ezen típusával. Az egyik

sejtfelszíni, de a sejtek belsejében végbemenő folyamatokat is

kísérleti alany daganatai 8 nap alatt eltűntek.

képesek felismerni, a sejtekben ugyanis

A módszer lényege, hogy a test saját

a

immunrendszere öli meg a rákos sejteket,

bomlanak,

eddig ugyanis általában gyógyszereket vagy

úgynevezett peptideket eredményezve,

sugárzást alkalmaztak, melyeknek komoly

melyeket a humán leukocita antigének

mellékhatásai voltak, és az egészséges sejtek

(HLA) a sejt felszínére szállítanak.

is megszenvedték azokat. Sadelain technikája

Ezeket a peptideket veszik szemügyre

genetikailag módosított immun T-sejteket

az elhaladó T-sejtek, lehetővé teszi az

vet be, ami elsősorban a ráksejteket támadja,

immunrendszernek a sejtek belsejében

az egészségeseket viszonylag érintetlenül

proteinek

természetüknél parányi

fogva

törmelékeket,

zajló folyamatok ellenőrzését, ami így nagymértékben bővíti a potenciális célpontok körét.

hagyva. A T-sejtek normál esetben a testben cirkulálva megtisztítják

Ha egy peptid-töredék normálisnak tűnik, a T-sejt nyugtázza és

szervezetünket a beteg vagy fertőzött sejtektől, a rákos sejtek

tovább halad, ha valami azonban abnormális, például egy vírusfertőzés,

azonban időnként elkerülik a figyelmüket, mivel receptorokat

vagy egy rákos elváltozás miatt, akkor a T-sejt megsemmisíti a sejtet.

aktiválnak a felszínükön, melyek lefújják a T-sejtek támadását. Az

Néha azonban - ismeretlen okból - a mutálódott rákos peptidek

ALL - a leggyakoribb gyerekkori rák - egy másik immunsejt-típust,

egészségesnek tűnnek a T-sejteknek, ezért figyelmen kívül hagyják.

a B-sejteket befolyásolja, ezért Sadelain betegei véréből a T-sejteket

Éppen ezért a kutatók úgy próbálják átprogramozni a T-sejteket,

úgy módosította, hogy azok felismerjék a B-sejtek egyik felszíni

hogy csak a rák jegyeit magukon hordozó peptidekre reagáljanak.

proteinjét, a CD19-et, legyen az rákos vagy egészséges. Miután a

A T-sejtek a megfelelő irányt képviselhetik, hangsúlyozta Bent

vérből kinyert, majd a módosításon átesett T-sejteket visszajuttatta

Jacobsen, az Adaptimmune vezérigazgatója. "A T-sejtek okos,

a véráramba, az újraprogramozott sejtek elpusztították a páciens

élő gyógyszerek" - tette hozzá Sadelain, aki jövőre a prosztata- és

testében az összes B-sejtet, az ALL ugyanis kizárólag a B-sejteket

a tüdőrákkal szemben is bevetné az átprogramozott sejteket.

fertőzi meg. Vagyis minden rákos sejt elpusztult, emellett azonban

"Úgy vélem nagyon izgalmas évtizednek nézünk elébe, melyben a

pótolni kell az elvesztett B-sejteket, ami egy csontvelő átültetéssel

ráktípusok egyre növekvő sorát vesszük célba"

oldható meg, újjáépítve az immunrendszerüket.

[sg.hu]

Fülcsipesz véd az elalvástól vezetés közben Felismeri, ha elalszik és felébreszti az autóvezetőt egy japán tudósok által kifejlesztett új szenzor. A szenzort egy kis csipesz segítségével a sofőr fülcimpájára erősítik. Az eszköz felismeri az erős fáradtságra jellemző szívritmust és felébreszti a sofőrt, valamint figyelmezteti a veszélyre.

emberen valódi autóban végzett vizsgálatokat. Az eredmények sokat ígérőek, így a figyelmeztető berendezés két-három éven belül piacra kerülhet a teherautó-, taxi- és turistabusz-vezetők munkájának segítésére.

A Fujitsu Laboratories száz emberen szimulátorban, valamint 40-50

[origo.hu]

5


Lemondunk a szexről a facebookért A pénz miatt aggódás, a pornó és a közösségi média hatására egyre kevesebbet szexel az átlag brit. Brit kutatók szerint a pénz miatti aggódás és a közösségi médiába való belefeledkezés miatt az emberek kevesebb nemi életet élnek, mint korábban, írja a brit BBC. A kutatásban 15 ezer 16 és 44 év közötti britet kérdeztek meg, és kiderült, hogy az átlag kevesebb, mint öt alkalommal szexszel egy hónapban. A 90-es, és a 2000-es évek elején végzett hasonló kutatásban a megkérdezettek még legalább hat alkalommal éltek nemi életet. A kutatók szerint az eredménynek a pénz miatti növekvő aggódás az oka, de megemlítették a fejlődő technológiát is. „Az emberek tablettel, okostelefonnal mennek az ágyba, e-maileznek, facebookoznak, így nem kerülnek az intimitáshozszükséges hangulatba” – mondta a kutatásról az egyik tudós, aki szerint az interneten könnyen fellelhető pornó is csökkenti a szexuális étvágyat.

Túlsúlyos nőknél nem hat egy esemény utáni tabletta Egy Európa-szerte és az USA-ban is elérhető, sőt, a legtöbb országban recept nélkül kapható sürgősségi fogamzásgátlón 2014-től kötelező lesz feltüntetni, hogy bizonyos súly felett nem hatékony. A sürgősségi fogamzásgátló Európában főleg Norlevo, az USA-ban pedig Plan B néven kapható. Európai gyártója, a francia HRA Pharma egy más ügyben végzett kutatást, amikor azt találta, hogy a gyógyszer hatékonysága nagyban függ a szert szedő testtömegétől. A vizsgálat szerint 75 kiló felett a gyógyszer hatékonysága csökken, ha pedig az illető hölgy a 80 kilót is meghaladta, a szer elveszti hatékonyságát – írja a CNN. A vizsgálat szerint a túlsúlyosaknak háromszor nagyobb a kockázatuk, hogy teherbe esnek a sürgősségi tabletta ellenére, mint a normál testtömegűeknek. A túlsúlyosak kockázata a Norlevo esetében meghaladta egy másik, az ulipristal hatóanyagú Ella One néven forgalomba lévő sürgősségi fogamzásgátló kockázatát is. (Itthon a Norlevo nem elérhető, az Ella One receptköteles.) A Norlevo hatóanyaga a levonorgestrel, amely szintetikus progreszteron hormont jelent. Egyelőre nem világos, hogy a sürgősségi fogamzásgátlók miért kevésbé hatásosak túlsúlyos nőknél. Egy korábbi kutatás egyébként a normál fogamzásgátlók esetében is azt találta, hogy a csak progreszteront tartalmazó tabletták túlsúlyosak (70 kiló felettiek) esetében kevésbé hatékonyak. Európában 2014-től kötelező lesz feltüntetni, hogy a szer

túlsúlyosak esetében kevésbé hatékony. [origo.hu]

6

Medikus Lap

[origo.hu]


Beszámoló

2013. december 4-én, immár negyedik alkalommal került megrendezésre az AIDS-világnapi jótékonysági est a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének szervezésében, ahol az Orvos- és Egészségtudományi Centrum dolgozói és hallgatói léptek fel. A Zeneművészeti Kar Liszt Terme zsúfolásig megtelt, ami nem meglepő. A meghívón ismerős neveket olvashattunk, és mint Prof. Dr. Fülesdi Béla Centrumelnök Úr, az est egyik fővédnöke köszöntőjében kiemelte: mikor ő volt egyetemista, az AIDS-t még csak potenciális veszélyforrásként tartották számon, viszont ma már kulcsfontosságú a prevenció, ez a koncert pedig a kikapcsolódáson túl felhívja a figyelmet az AIDS elleni küzdelem fontosságára. Az est nyitányaként találó módon két Bach-prelúdium hangzott fel, melyeket Balla Gábor adott elő orgonán. Kamarazene és szóló műsorszámok követték egymást, műfajok, stílusok és hangszerek változatosságát felvonultatva. Vivaldi Domine Deus c. darabját Hadházi Dorottya énekelte, akit Yu Hongyi hegedű- és dr. Tóth Gábor zongorajátéka kísért. Szegeczki Edina, aki fogorvosi tanulmányai mellett a Zeneművészeti Kar másodéves fuvola szakos hallgatója, az OEC-es koncertek állandó fellépője, Boccherini D-dúr fuvolaversenyének I. tételével ajándékozta meg a közönséget. Vivaldi G-moll kettősversenyét Hadházi Dorottya és Hadházi Zsófia játszották csellón, tökéletes összhangban. Dr. Tóth Gábor, a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének és a Magyar Orvostanhallgatók Egyesületének volt elnöke egyéni produkcióval is fellépett: Schubert Ständchen című, bravúros, magával ragadó ritmusú darabjának Liszt-feldolgozásával. A fuvola hangjai kamarazenében is felcsendültek. Jámbor Krisztina és Altorjay Laura Veronika, a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének reproduktív-egészségügyi elnökhelyettese Doppler Rondóját adták elő. Kántor Kata zongorán játszotta az Emlékezés című, lendületes és szenvedélyes darabot, melynek különlegessége az, hogy volt énektanára, Schroff Róbert komponálta. Szegeczki Vince Kókai Rezső verbunkos rapszódiáját hegedülte. Dr. Nagy Dániel szenzációsan énekelte Tasziló dalát a Marica grófnő című operettből. Dr. Altorjay István egyetemi docens, a II. Belklinika Gasztroenterológiai Tanszékének vezetője Pazeller Jakab Herkulesfürdői emlék c. dalkeringőjét adta elő zongorán, megidézve egy gyönyörű nyári estét, melynek még az emlékezete is jóleső borzongással tölti el

AIDS-világnapi jótékonysági est az embert. A koncert legélénkebb produkciója Katonai Zoltán Zsolt és zenésztársai, Dr. Dávid Judit (hegedű) és Botos Balázs (zongora) nevéhez fűződik. A Stux és a Villa Negra c. slágerekkel egy XX. századi klubba varázsoltak bennünket, és megmutatták, milyen ott a bohém agglegényélet. Az Akusztikus Invenció nevű formáció követte őket. A három gitáros, Balogh Norbert, Tóth Tamás és Zonda Bence Csanád ismert dallamokat adtak elő saját feldolgozásban. Az estet a MediChoir Hallgatói Kórus zárta, amelyet szeptembertől Veres Anett, a Zeneművészeti Kar mesterképzős hallgatója vezet. A jelentős létszámbővítésen átesett kórus a koncerten ünnepelte harmadik születésnapját, mivel 2010-ben ezen a rendezvényen léptek fel először. Előadásukban a Cantate Domino és az Alleluja című darabok igazi katarzisélményt közvetítettek; érezhettük a kórusban az erőt, amelyet az egy lélekkel éneklés ad. A koncert záróprodukciója egy meglepetés szám volt: az énekkar egy szép református énekkel kívánt áldott, békés karácsonyt. A nagy tömeg és a közelgő vizsgaidőszak ellenére is mindnyájunknak megérte meghallgatni ezt a koncertet, mivel maradandó élményekkel gazdagodtunk. Mint Centrumelnök Úr köszöntőjében is hallhattuk: csak az válhat igazi gyógyítóvá, akinek a lelkében béke van, és ezt át tudja adni embertársainak, betegeinek. Ehhez a zene nagyban hozzájárul, sőt véleményem szerint elengedhetetlen a kiegyensúlyozott és teljes élethez; legyünk akár művelői, akár értő hallgatói, a segítő szféra bármely ágának vagy más területnek képviselői. Oláh Dóra

7


Aktuál-tudomány

! a m z a l p o x o T Őrjítő ez a

Az egyik természetfilm csatorna Állati rekordok (The Most Extreme…) sorozatának “Testnyűvők” című epizódjában hallottam először erről az érdekességről, ahol az első helyet a készítők a Toxoplazma protozoonnak ítélték. A nagyon igényesen elkészített 3D animációkkal tarkított összeállításban látottak nagyon megdöbbentettek, mivel mikor harmadévesként még közöm volt a mikrobiológia tárgyhoz, nem hallottam olyan információkat, melyekről így, a tévén keresztül értesültem.

A Toxoplazma gondii az egysejtű élősködők közé tartozik, és így, mint megannyi társának, az életciklusa nagyon változatos a gazdaszervezetek szempontjából. Oocisztákként a macskafélék ürülékéből kistestű rágcsálók emésztőrendszerébe kerülnek, ahol tachizoitákként különböző szöveteket fertőzhetnek, majd az immunválasz hatására cisztákba tömörülve bradyzoitákként vegetálnak, többek közt a köztigazda agyában. A Toxoplazmával fertőzött rágcsálókon megfigyelték, hogy (mint sok más fajt érintő protozoon-fertőzés esetében,) megváltozik az állat viselkedése. Egy ilyen jelentős változás például, hogy a fertőzött egerek előszeretettel tartózkodnak macskavizelet közelében, normál társaikkal ellentétben, akik amint megérzik ezt a szagot, azonnal elmenekülnek. Tehát a kórokozó úgy evolválódott, hogy képes a köztigazdát arra ösztönözni, hogy könnyebben váljon a ragadozó prédájává, hogy befejezhesse életciklusát. Az elfogyasztott egérből a macska bélrendszerében aktiválódó egysejtűek képessé válnak a szexuális szaporodásra, oociszták képződnek, és a kör kezdődik elölről.

Természetesen az ember is érintett, az oocisztákat tartalmazó fekáliával kontaminált forralatlan vízzel, nyers zöldségekkel, vagy az oocisztákat elfogyasztó állatokból készült, nem megfelelően előkezelt hússal fertőződhetünk. Sőt, állatokban megfigyelték, hogy az ejakulátum is tartalmaz patogéneket, így szexuálisan átvitt fertőzésként is tekinthetünk a Toxoplazmózisra, mely különösen fontos, ha esetleg megtermékenyülés is bekövetkezik. A fertőzés általában enyhe, aspecifikus tünetekkel jár: rossz közérzet, láz, fáradékonyság, fejfájás, nyaki nyirokcsomók duzzanata. A megfelelő immunválasz az akut fertőzésnek hamar gátat szab, az élősködők ekkor vegetatív stádiumba lépnek; a cisztákban évekig, akár halálunkig éldegélnek, sőt, a ciszta fala az antibiotikumoktól is megvédi őket, így hosszú ideig tartó látens fertőzés alakul ki.

A toxoplazma életciklusa

8

Medikus Lap


Eddig tulajdonképpen mindent megtalálunk az orvosis könyvekben is, ami viszont újdonság volt számomra, az az, hogy a Toxoplazma paraziták a mi agyunkra is hatással vannak. Eleinte úgy gondolták, hogy a cisztákban alvó patogének nem okoznak problémát bennünk, kivéve ha a retinába jutnak, ott ugyanis chorioretinitist okozhatnak. Egyre több tanulmány bizonyítja azonban, hogy a látens fertőzés hatással van a személyiségünkre, legfőképpen a kockázatvállalásunkra. A kórkép, melyben a legnagyobb szerepet tulajdonítanak ennek a fertőzőforrásnak, a skizofrénia. Azonban a fertőzött személyek csak kevesebb mint 3%-a lesz skizofrén, tehát a két betegség közötti kapcsolat összetett. Valószínűleg fontos szerepe van annak, hogy a ciszták körül kialakuló fokális gyulladás az agy mely területeit érinti. Az esetlegesen kialakuló elmebetegség hátterében az állhat, hogy a cisztákban “alvó” bradizoiták dopamint termelnek, mely fokozza a dopaminerg neuronok működését. Egy Agyi toxoplasmosis másik lehetséges magyarázat az, hogy a ciszták helyén termelődő interferon gamma serkenti a triptofán-metabolizmust, mely egyfelől jó, mivel a triptofán szükséges lenne a Toxoplazma anyagcseréjéhez, másfelől rossz, mert így szerotonin sem termelődik, mely szintén egy fontos neurotranszmitter. Megfigyelték, hogy az erős immunválasz (magas antitest titer) esetén fokozott az öngyilkosság kockázata a pszichiátriai betegek esetében, de akár a depresszió egyes eseteiben is korreláció állhat fent. Ezt az is támogatja, hogy az öngyilkossági kísérleteket követően kórházba szállított betegeknél magasabb volt a Toxo-fertőzöttség prevalenciája. Ezen túlmenően az egyes országok populációinak fertőzöttsége a gyilkosságok számával is korrelál. A fertőzést továbbá összefüggésbe hozzák még bipoláris zavarral, személyiségzavarokkal, kényszerességgel, autizmussal, Parkinson-kórral, Alzheimer-kórral, epilepsziával és migrénnel. Az enyhébb kimeneteleket tekintve elmondható, hogy a rágcsálóknál megfigyelt változások, így a macskavizelethez való vonzódás, valamint a csökkent reakcióidő a fertőzött embereknél is megfigyelhető: Különböző állatok hígított vizeletét szagoltatva szeropozitív férfiakkal, a kontroll csoporthoz képest kellemesebbnek ítélték meg a macskákból származó mintát, de a többi állatfaj mintái esetén nem mutatkozott különbség. A fokozott reakcióidő a fertőzés egyik legfontosabb szövődménye, hiszen hajlamosítja a betegeket a közlekedési és munkahelyi balesetekre, mely nagymértékben növeli a mortalitást. Végezetül fontos megemlíteni az intrauterin fertőzést is, amely az első trimeszter során 10% eséllyel adódik át az embrióra, és vetéléshez, vagy súlyos fejlődési zavarokhoz vezet, a terhesség későbbi szakaszaiban pedig nagyobb eséllyel, de kevesebb reziduális tünettel lehet érintett a magzat. Ezen felül a fertőzött anyák, illetve nőstény egerek nagyobb arányban hoznak létre hím utódokat, mely amiatt lehet előnyös a kórokozónak, hogy a hím utódok gyakrabban hagyják el a „fészket”, és nagyobb távolságot tesznek meg, mely elősegíti a terjedést.

Dr. Horváth Krisztián

Jelenleg a világon a legtöbb életet követelő protozoon fertőzésként a maláriát tartják számon. Könnyen lehet azonban, hogy ha összeadnánk a pszichiátriai kórképekből és a fokozott kockázatvállalásból, illetve csökkent reakcióidőből adódó halálozásokat, akkor a Toxoplazmózis átvenné ezt az „előkelő” pozíciót. In a nutshell: Toxoplasma infection has mild symptoms in humans, but can cause severe injury to the cornea and to the developing fetus. However, there is increasing amount of data that show that the parasite can affect our behaviour, as well as it does to mice: The protozoon can lower the fear instint of rodents so the intermediate host becomes the prey of the cat, the definitive host easier, which is essential for the fullfillment of the lifecycle of the pathogen. These protozoa can produce dopamine and lower the amount of serotonine, which on one hand leads to increased risk taking and reduced reaction times, and on the other hand may cause psychiatric and neurologic disorders e.g. schizophrenia, depression, bipolar disorder, personality disorders, Parkinson’s disease, Alzheimer’s disease and others. The raltive risk of people who have latent infection (brain cysts) to become schizophrenic is 2.7 fold. However, only 0.3 % of Toxoplasma-infected people would suffer from this disorder. In this manner, the location of inflammation spots in the CNS, around the cysts, seems to be very important.

9


Transzhumanzimus, gépekké válás és a digitalizált ember Transzhumanizmus Alapvetően a transzhumanizmus a tudománynak és technikának az a közös mozgalma, ami az „ember továbbfejlesztését” támogatja. Ezzel egyetemben az emberi állapot gyengeségeit, mint a betegségeket, fogyatékosságokat és a halált feleslegesnek, nemkívánatosnak tartja. A transzhumanista gondolkodók az emberi faj átalakulását jósolják meg. Egy továbbfejlesztett, magasabb rendű fajt, amit már nem is igazán nevezhetünk majd embernek. Ezért hívják a transzhumanizmust „poszthumanizmusnak” is. Akárhogyan is támadják a transzhumanizmus irányzatait, törekvéseit, korunk rohamos fejlődésével -mind tudományos, mind technikai szintenelkerülhetetlen az ember „továbbfejlesztése”. Az életminőség javítása a céljuk, főként úgy, hogy ledöntsék a mentális és fizikai korlátokat. Egy úgynevezett posztdarwini állapotban az emberiség képes lesz irányítani saját evolúcióját, így fokozatosan létrejöhet egy szuperhumán faj, mint új evolúciós lépcső. Nyilvánvalóan sokan azért tartják ezt abszurdnak, mert mindenki a fent említett futurisztikus jövőképet látja, amikor ember-robot fúziók szaladgálnak majd az utcán, elmosódnak a határok nemek, gépek, emberek közt. Ez többnyire megmosolyogtatja az érdeklődőket, talán el is gondolkodtatja, de csak nagyon kevesen néznek szét a világban, mi is történik most körülöttünk…

Szemünk előtt zajlik Vannak apró kis gépek, amik már az emberi szervezetbe integrálódtak, sőt működésére is hatással vannak: a pacemakerek. Az első pacemakert 1958-ban ültették be, bár még nem követte teljes siker, mégis mondhatjuk, hogy több mint fél évszázada már ültettek gépet az emberbe. Hallani olyan esetekről is, hogy chipet raktak az emberi bőr alá, ami különböző funkciókkal bír. Sokan emiatt rettegnek attól, hogy hamarosan mindenkit „megbélyegeznek” a bőr alá ültetett személyi igazolványokkal, nyomkövetőkkel, egyéb azonosítókkal. Kevésbé hátborzongató információ, hogy svájci kutatók olyan bőr alá ültethető chipeken dolgoznak, amik képesek a vércukorszint, koleszterinszint mérésére, valamint gyógyszeres kezelés alatt álló betegek állapotának megfigyelésére.

10

Medikus Lap

Amiről sokat hallani mostanság, az az elektronikus tetoválás. Kevésbé fájdalmas, sőt egyáltalán nem igényel sebészi beavatkozást, csupán a bőrfelületre kell helyezni a kis lapot, ami például a testhőmérséklet mérésére szolgál. Precíz kis szerkezet, melynek segítségével az orvosok pontosan megtudhatják: mi zajlik a szervezetben. Érzékeli az erek tágulását és összehúzódását, ezzel segítve az érrendszeri és keringési zavarok felismerését. Ráadásul

annyira vékony, hogy egész napos viseletre is alkalmas, mert követi a bőr ráncolódását. Egy másik aspektusból megközelítve a dolgot, ma már akárhová megyünk, boltba, szórakozóhelyre, egy kávézóba, a könyvtárba, órára, munkahelyre, edzőterembe: az emberek többsége képtelen elszakadni (okos) telefonjától, laptopjától, tabletétől. Persze tíz éve még senki sem hurcolta magával a személyi számítógépét, sőt még laptopunk sem túl kényelmes útitársunk, de ahogy ezek a gépek egyre kisebb méretet öltenek, és egyre több funkciójuk van, annál kevésbé vagyunk képesek megválni tőlük, mert elengedhetetlenek mindennapi tevékenységeinkhez. Ez legfőképpen az okostelefonokra vonatkozik, hiszen épp elég kicsik és épp elég „okosak”, hogy mindenhol velünk legyenek, noha ez még csak szellemi kötődés, fizikailag még nem részeink ezek a kütytük. Akár arról beszélünk, hogy belénk ültetik, akár ránk ragasztják, vagy akár csak képtelenek vagyunk létezni nélkülük, megállapíthatjuk, hogy nem csak mindennapjaink részeivé válnak a gépek, de szépen lassan fizikailag is a részeinkké válnak. A szemünk előtt zajló fúziónak pedig megannyi szereplője van, nem csak az általam felsoroltak; a lista igen hosszú.


Bizonyára mind láttunk már olyan sci-fi filmet, vagy olvastunk olyan könyvet, ami futurisztikus ember-robot fúziókról szólt, szerepltek benne gépekkel helyettesített kezek, lábak. Vajon mennyire állunk messze attól, hogy elmosódjon a határ a gépek és emberek közt?

Mi lesz, ha mi válunk egy gép részévé? – Örök élet. Képzeljük el, milyen lenne örökké élni… egy számítógépben. Anders Sandberg, svéd kutató, a transzhumanista mozgalom tagja, arról beszél idén megjelent dokumentumfilmjében, hogy mi történne, ha az agyunk teljes egészében feltölthető lenne egy szoftverre, örök életet biztosítva ezzel számunkra. Persze, ha meghalunk, mielőtt ez megtörténik, akkor folyékony nitrogénben „pihenve” halálunk után egy számítógépben ébredhetne újra elménk. Sandberg alapvetően az agy működésének feltérképezésével, a jelátvitel megértésével foglalkozik. Elgondolása a következő: mi lenne, ha a biológiai agy minden egyes részletét át lehetne ültetni egy szoftverbe, amely azonos funkciót látna el. Így egy „feltöltött személy” attól még ugyanúgy egy személyiség, egy digitalizált ember lenne érzelmekkel, gondolatokkal, jogokkal, akár egy igazi ember. Csak néhány szükséglete lenne, úgy, mint, áram, internet, hálózatok, de nem lenne szüksége ételre, alvásra, nem késne el, mindig pontos lenne, nem kellene utaznia, és a világon bárhová „feltölthetné” magát, vagy egyidejűleg több helyen is jelen lehetne. Saját magát programozná a szoftver, így befolyásolva érzelmi kríziseit; nem kellene fájdalmat éreznie. Memóriája szinte végtelen lenne, például emlékezne az összes versre, amit valaha olvasott, de még a születése napjára is. Ha meghibásodik, pedig egyszerűen újra lehetne indítani, károsodás nélkül a backup file-oknak köszönhetően. Tehát az idegrendszer működését, az idegsejtek kommunikációját teljesen leképeznék a mikroprocesszorok és a belső memóriák. Az információk rohamos halmozódásával képtelenség átlátni mindent, de a gépbe juttatott emberi tudat képes lenne kezelni több száz terrabyte-nyi információt, ezzel rendkívül produktív kutatásokat végezhetne ki-ki a maga területén. Egyelőre még csak utópia ez a digitális lét, viszont korunk rohamos fejlődésével úgy gondolom, el fogják érni ezt is.

Emberi?! jogok... Bárki bármilyen negatív kritikával is illeti a transzhumanisták emberfejlesztési törekvéseit, azt meg kell hagyni - ahogy már fent említettem - hogy az életminőség javítását tartják szem előtt. Az ember fejlődésvágya pedig természetes etikai alapelv. A transzhumanisták a „természetest” a fejlődés akadályának tartják, de legalábbis egy kényelmetlen állapotnak, ez ellentéteket szül sok filozófusban és társadalomkritikusban, hiszen ők morális értékeket tulajdonítanak a természetes rendszerek megőrzésének. Rengeteg támadója van a mozgalomnak, akik azt állítják, hogy az ember nem válthat fel egy istent, vagy, hogy bűn megsérteni a testünk épségét. Sőt, veszélyben vannak az identitások, elembertelendünk majd; ez a „Frankenstein érv”, mely szerint a génsebészet miatt elmosódik majd a határ az ember és műalkotás között, s szörnyetegek fognak születni. Épp ezért támogatják a morfológiai szabadság (a test megváltoztatásának lehetősége), tudati szabadság (a tudatállapot megváltoztatásának lehetősége) és a reprodukciós szabadság, mint személyiségi jogok elismerését és védelmét, mivel hiszik, hogy fel kell használni a rendelkezésünkre álló technológiákat fejlődésünkhöz (úgy mint, mesterséges intelligencia, nanotechnológia, biotechnológia, stb.). Ráadásul senki sem mondta, hogy a futurisztikus „ember”, valóban ember lesz… legyen akár génmódosított, akár gépesített vagy digitalizált. Magyar Helga Babett

11


Beszámoló kkollégium A Sántha Kálmán Sza november kellően aktív tagjai attak, végén Prágába utazh ezelőtt. Én akárcsak két évvel al részt mindkét alkalomm on, és azt vettem a kirándulás , ha lesz még kell, hogy mondjam térni, akkor is lehetőségem vissza ekes látnivaló. akad számomra érd

Prága visszavár...

November 22-én, reggel háromnegyed hatkor, szakadó esőben, a Markusovszky Lajos III-as kollégium portájánál gyülekezett az álmos, de lelkes tömeg. A kirándulást Szakács Andi szervezte, akinek ezúton is köszönjük a lehetőséget és a remek koordinálást. Indulás után a szokásos jelenetek zajlottak le a buszon: kispárnákkal, plédekkel ficergő, szendvicset majszoló, vagy éppen laptopon filmet néző emberkék, akik nehezen viselik a hosszú buszozást. Körülbelül tizenkét óra elteltével sikeresen megérkeztünk a csehek fővárosába, és elfoglaltuk szállásunkat. Ezt követően a busznyi csapat gyalogosan bevette Prága belvárosát, mindenki kénye-kedve szerint tölthette idejét az igazán lenyűgöző, és már karácsonyi fényekben tündöklő város szívében. Voltak, akik beültek vacsorázni valahova, olyanok is akadtak, akik a méltán híres cseh sörkülönlegességeknek hódoltak, páran még bulizni is képesek voltak a hosszú utazás után, de a nagy többség szép lassan hazasétált, és igyekezett másnapra energiával feltöltődni. Szombaton, a reggelit követően csapatosan elindultunk az Óvárosba, ahol a megnéztük a harangjátékot, elkészítettük a legújabb profilképeket Facebookra, majd az Óváros utcáin sétálgatva lejutottunk a Moldva partjára, ahonnan remek kilátás vetült a várra és a körülötte lévő csodaszép épületekre. A Károly-hídig közös volt a városnézés, majd ezt követően mindenki fakultatív programokat kreálhatott magának. Mivel én már jártam a várban és a Petrin kilátóból is volt lehetőségem szétnézni, így arra jutottunk a barátommal, hogy ellátogatunk az állatkertbe. Mondanom sem kell, hogy belőlem előtört az amúgy sem túl mélyen rejtőzködő gyerek, és minden állatot látni szerettem volna. Sajnos idén tavasszal másodjára öntötte el az ár a vadasparkot, így sok helyen csak felújítási munkálatokkal találkoztunk, de azt hiszem, hogy így sem lehet okunk panaszra, hiszen rengeteg egzotikus állatkával találkozhattunk. Csupán csak azt sajnálom, hogy a nézelődés vége már nagyon sietősre sikeredett, ugyanis délután négykor zárják az állatkertet. Na, de majd legközelebb egy egész napot szánok rá… :-)

12

Medikus Lap


A következő állomás a Táncoló ház volt, ami őszintén szólva nekem kicsit csalódás volt. Lehet, hogy csak az esti kivilágítás miatt, de én nem véltem felfedezni a két táncoló alakot. Ezután belevetettük magunkat a vásárlásba, hiszen mindig kell valami apró szuvenír, csekély kis ajándék a legújabban felfedezett városból, országból. A shoppingolás végeztél már igencsak megéheztünk, betértünk tehát egy kicsit eldugott, ám annál kellemesebb, családias hangulatú étterembe, ahol a csehek gasztronómiájával is barátkozhattunk egy keveset. Jóllakottan hazafelé vettük az irányt, és egy kevés alkohol elfogyasztása után nyugovóra tértünk. Vasárnap alig tudtunk kimászni az ágyból, olyan izomláz volt a lábainkban az előző napi mászkálást követően, de nem volt választásunk, tehát gyorsan összepakoltunk, reggeliztünk, majd buszra pattantunk, és hazafelé vettük az irányt. Útközben megálltunk Brnoban, ahol a katedrálist lehetett körbe járni, vagy a barangolásra is lehetett voksolni. Mi az utóbbit választottuk, Converse cipő beszerzésének reményében, de sajnos nem jártunk sikerrel. A következő órák alvással, filmnézéssel teltek, majd este kilenc óra körül megérkeztünk a kiindulási pontunkhoz. Búcsúzkodás, buszra,autóba szállás, és újabb alvás. Azt hiszem nem csak a saját nevemben mondom azt, hogy ez egy remek kis hétvége volt, és bármikor visszamennék Prágába. Remélem, illetve biztosan tudom, hogy lesz még ilyen kirándulásra lehetőségem az egyetemi éveim alatt. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy csatlakozzon a szakkolihoz, és jöjjön velünk! Kolumbár Réka A Sántha Kálmán Szakkollégium kulturális felelőse

13


Modern ételeink egészségkárosító hatása

Nitrátok, nitritek

az ételeinkben

Az előző számban a nátrium-glutamát egészségkárosító hatásaira hívtam fel a figyelmet. A folytatásban pedig a manapság egyre több ételben meg található nitrit- és nitrát származékokról szeretnék írni.

Valójában mi is a nátrium-nitrát és nitrit? Miben találhatóak meg? A nátrium-nitrát a salétromsav nátriummal alkotott sója, a talaj természetes összetevője, ezért változó mennyiségben minden növényi élelmiszerben előfordul. A nátrium-nitrát a csomagolásokon E 251 néven van feltűntetve , a természetes színek megőrzését, a romlás késleltetését segíti elő. Baktériumok ellen használják élelmiszeradalékként, különösen a botulizmust előidéző Clostridium botulinum ellen, mely halálos ételmérgezést okoz.. Elsősorban húskészítményekben, kolbász- és szalámifélékben, továbbá kemény sajtokban található meg. Leveles zöldségekben természetesen is előfordul. A maximum napi beviteli mennyiség 3,7 mg/testtömegkg. A nitrát önmagában viszonylag veszélytelen, de különböző mikrobiológiai reakciók során a nitritté alakul, melynek egészségkárosító hatásával nagymértékben számolni kell.

Milyen hatással van a szervezetünkre? Az általa egyik leggyakrabban kiváltott betegség a methemoglobinémia, más néven „kék” vagy „kéküléses” betegség.A szervezetbe került nitrát az emésztőrendszerben nitritté alakul, mely az oxigénszállításért felelős hemoglobint methemoglobinná alakítja. A methemoglobin nem képes oxigénszállításra a szervezetben, így ha annak koncentrációja eléri a normál hemoglobinkoncentráció 10%-át, oxigénhiányos állapot léphet fel. A normál methemoglobin szint egy átlagos felnőtt szervezet esetében 0,5-2%. 25 %-os methemoglobin koncentráció érték felett gyengeség és szapora pulzus jelentkezik. 50-60% feletti érték esetén már eszméletvesztés, kóma, végső esetben pedig halál következik be. A vízben oldott nitrát hatását vizsgálva megállapítható az összefüggés a nitrát bevitel és a megváltozott pajzsmirigyműködés között, mivel a nitrát gátolja a jód felvételét. Hosszabbtávú nitrátfogyasztás esetén felléphet gyakori vizeletürítés, és a lép vérzése is előfordulhat. Korábbi kísérletek kimutatták, hogy a patkányokban a nitrát a mellékvesekéreg bizonyos részének megnagyobbodását okozza, mely megváltozott hormontermelést eredményezhet. Dr. Suzanne de la Monte, a Rhode Island-i kórház kutatóorvosa az utóbbi években kezdte tanulmányozni a nitrátok egészségkárosító hatásait. Kutatásai során kapcsolatot fedezett fel az egyes ételekben lévő nitrit és nitrát szint növekedése, az Alzheimer- és Parkinson kór, illetve a diabetes mellitus által okozott emelkedett halálozási ráta között. Az inzulinrezisztencia kialakulásához is köze lehet. A nitritek a gyomorban aminosavakkal reakcióba lépve a nitrózaminok létrejöttét eredményezhetik. Korábbi tesztek már kimutatták, hogy a nitrózaminok több mint 90%-a karcinogén, a gyomorrák kialakulásában elsődleges szerepet játszanak. Másik veszélyük abban rejlik, hogy cellurális szinten reaktívvá válnak, génexpressziót módosító hatással bírnak, ezáltal olyan folyamatokat indítanak el a sejtben, melyek azok felgyorsult öregedéséhez vezetnek.

Losonczi Brigitta

14

Medikus Lap

A káros hatások elkerülése érdekében javasolt lenne a nitritbevitel csökkentése vagy teljes megszüntetése. Mivel rengeteg, naponta fogyasztott élelmiszerben megtalálható, így sajnos nem lehet megakadályozni a szervezetbe jutását. Amíg a nitritek kiváltására más anyagot nem találnak, addig használata engedélyezett, de mennyisége szigorú határokhoz van kötve (100-150 mg/kg).


Beszámoló

ALL IN-ek gólyabálja Minden ősszel, amikor már az időjárás is hűvösre fordul, a gólyák elrepülnek melegebb éghajlatra. Idén sem volt ez másképp. November 16-án került megrendezésre a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum 2013-as gólyabálja.

Mi, gólyák izgatottan vártuk az estét, hiszen már hetekkel előtte láthattuk a bál hirdetését, ami azt bizonygatta, hogy egy átlagosnak nem mondható, különleges eseménynek nézünk elébe. Elegáns meghívót kaptunk jegyeinkhez, ami ötven év múlva is meg fogja állni helyét, mutogatván unokáinknak, miközben mesélünk a csodás pillanatokról, de a legnagyobb meglepetést mégis a bál témája jelentette, amit sokáig titok leplezett. Amikor kiderült, hogy az egyetem főépülete azon a szombat éjjel egy monacói kaszinó hangulatát fogja felvenni, beindultak a fogaskerekek, szárnyra kapott a fantázia, kíváncsian vártuk, mi fog kisülni az egészből. Mint általában, most sem kellett csalódnunk. Már messziről láttuk az esemény tiszteletére vörös fényben pompázó főépületet. Belépve, jegyeinket felmutatva vörös szőnyegen vonulhattunk be a bál területére. Mindent csillogás, fények, szolid elegancia, pompa jellemzett. Rengeteg, szebbnél szebb hely állt a rendelkezésünkre, ahol elkészítették rólunk az éjszaka emlékeit megőrző fényképeket. Végre kiderült, mit is jelentett a monacói kaszinó. A szökőkút és az óriási dobókocka mellett különböző szerencsejátékokkal vártak minket a szervezők, amit ki is próbálhattunk a reménybeli nyereményekért. Az est fénypontja még csak ezután következett, hiszen voltak olyan társaink, akik hetek óta arra készültek, idővel és fáradsággal nem törődve, hogy gyönyörű báli ruhában bemutathassák: hogyan is ropja egy medikus. A tánc végén jogos volt a taps, a párok összeszedetten és mégis felüdülten táncoltak el egy fantasztikus angolkeringőt, csodálatos koreográfiával. Ezután illedelmesen felkérték tanárainkat, professzorainkat táncolni, akik udvariasan eleget téve a felkérésnek táncoltatták meg a gólyákat.

Az éjszaka viszont nem ért véget, sőt csak akkor kezdődött! A talpalávalóról először a Vis Maior zenekar gondoskodott, akik színes zenekínálattal és észveszejtő hangulattal szolgáltak a számunkra. A táncparkett megtelt “jót érző” fiatalokkal; óriási buli kerekedett. Később a hangulatról a már jól ismert, és kedvelt DVJ Greg Trade gondoskodott. A szeletelés és a hajnalig tartó buli garantált volt. A kitartás nem csüggedt annak ellenére, hogy a cipők lassan lekerültek, az ingek kigombolódtak. Mindenki akár önállóan, akár párjával, vagy kisebb-nagyobb csoportokba verődve fantasztikusan érezte magát. Mind tudjuk, hogy nem bál a bál király és királynő nélkül. A trónra lépő gólyafiú és gólyalány megválasztására természetesen a mi gólyabálunkon is sor került. Az a pár vihette haza a koronát és a vele együtt járó, egy egyetemista számára valóban fele királysággal felérő kiadós vacsorát, amelyik a legtöbb szavazócédulát gyűjtötte be a jelenlévőktől. Tudom közhely, de ha lehetőség nyílt volna rá, mindegyik pár megérdemelte volna a felemelő címet, hiszen mindenki gyönyörű volt, és legjobb tudása szerint táncolt szombat este. Láthatóan óriási munka volt minden mögött, amit odateremtettek nekünk, hogy életünk egyik legszebb estéjévé váljon a gólyabálunk. Ez egy mással összehasonlíthatatlan hallgatói önkormányzat jelenlétét jelzi. Ha elég ide a szó, köszönjük. Na, de hogy visszatérjek gondolatmenetemhez, a hűvös idő megérkeztével a gólyák elrepültek, viszont megérkeztek a Debreceni Egyetem frissen felavatott, immáron teljes jogú polgárai. Marczal Dorottya

15


Beszámoló

Fogászati prevenciós program az Aranykapu Óvodában

A Teddy Maci Kórház egy olyan, a világon az IFMSA (Orvostanhallgatók Szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége) által kidolgozott, és itthon a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége által működtetett program, amely játékos keretek között igyekszik megismertetni a gyógyító tevékenységet a gyermekekkel. A gyerekek plüss játékokat gyógyítva rájöhetnek, hogy ami az orvosnál történik, az korántsem olyan rémisztő. A Fogorvostudományi Kar negyedéves hallgatóiként hasonló célokkal társultunk a Teddy Macisok mellé. Célunk, hogy felhívjuk a gyermekek figyelmét a szájhigiéné fontosságára, illetve arra, hogy a fogak egészségének megőrzése érdekében a rendszeres fogmosást és szájápolást kicsi kortól el kell kezdeni. Továbbá oldani szeretnénk a gyermekekben a fogorvosokkal szemben érzett feszültséget és félelmet. 2013. november 18-án nyolc fős csoportunk ellátogatott a hajdúhadházi Aranykapu óvodába, ahol az óvodavezető, Kulcsárné Kun Katalin és az óvónénik szívesen fogadtak minket. A majdnem száznyolcan főt számláló óvoda hat csoportjának tartottunk foglalkozásokat. Vegyes csoportok voltak, három és hét év közötti gyermekekkel. A koruknak megfelelő játékokkal és tanító mesékkel készültünk, emellett igénybe vettük a DEOEC Gyermekfogászati Tanszék szemléltető eszközeit is. Legelőször egy tanító mesét olvastunk fel nekik, majd kiscsoportos foglalkozásokban játszva próbáltuk megtanítani őket az alapvető szájhigiénés szabályokra: naponta hányszor, hogyan és milyen fogkefével, illetve fogkrémmel kell fogat mosniuk, valamint milyen ételeket fogyasszanak inkább, és mit kerüljenek. Kirakós, puzzle, gyurma, rajzok, játékfogkefe, műfogsorok; minden rendelkezésünkre állt, ami a gyermekek figyelmét leköthetné. A lelkesedés és érdeklődés a vártnál is nagyobb volt. Az interaktív játékok felkeltették a gyermekek figyelmét, így aktívan részt is vettek ezekben: kérdezgettek, elmondták a tapasztalataikat, és hamar el is sajátították az újonnan tanultakat. A visszajelzések alapján azt mondhatjuk, hogy az akciónk eredményes volt. Mi is nagyon jól éreztünk magunkat ebben a környezetben, melyhez hozzájárult az is, hogy az óvoda személyzete nagyban megkönnyítette munkánkat. Reméljük a jövőben is lesz lehetőségünk hasonló prevenciós foglalkozásokat tartani, és a Teddy Maci Kórház programmal egy még szorosabb együttműködést kialakítani.

Belser Barbara, Daubner Roland MFHE Debrecen

16

Medikus Lap


Social Erasmus Week 2013

B e s z ám o ló

2013. november 11-én vette kezdetét Európa más országaival egyidőben a Social Erasmus Week, az Erasmus Student Network (ESN) szociális hete Debrecenben. A SocialErasmus program, az ESN kezdeményezése, melynek célja, hogy az Erasmus csereprogramban résztvevő hallgatókat egyéb szociális és önkéntes programokba is bevonja, melyekkel a vendéglátó országokat és a fogadó városokat segíthetik környezetvédelmi, karitatív és szociális tevékenységeikkel. Debrecenben sem történt ez másként. Az ESN Hungary által ajánlott programtervből kiválasztva alakítottuk ki a saját SocialErasmus programunkat, melyeket egyéni tevékenységekkel is gazdagítottunk. Hétfőn a DE OEC Gyermekgyógyászati Intézetbe mentünk magyar és külföldi hallgatókkal karöltve, hogy kifessük az ambulancia egyik falrészletét. A gondos előkészületek közben, azt is el kellett döntenünk, hogy pontosan mit fessünk a falra. A Gyermekklinika dolgozóinak kérésére magyar mesét választottunk, így került fel a falra a Bogyó és Babóca animációs sorozat több karaktere is. A festékek, ecsetek és egyéb kellékek megvásárlása után, már csak annyi volt a dolgunk, hogy lelkes önkéntes, főleg erasmusos hallgatókat toborozzunk, akik segítenek a festésben. Nem volt nehéz dolgunk, hiszen végül körülbelül húsz erasmusos tolongott az ideiglenes “festővászon” előtt, és alkotott. Az eredmény magáért beszél! Kedden folytatódott a jótétemények sora. Az este folyamán szintén egy saját, már előző években is megrendezett programra készültünk elő: gyűjtődobozokat díszítettünk a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára, amelyekbe december 16-ig csokit és édességet gyűjtünk az egyetem legtöbb épületében. A finomságokat decemberben a leukémiás gyerekek és a rászoruló családok kapják meg. Ez a program is jó hangulatban telt, igazán szép dobozok születtek, ezeket a könyvtárakban, egyetemi büféknél és kollégiumokban lehet megcsodálni, és megtölteni édességgel.

A csütörtöki nap sem maradhatott SocialErasmus program nélkül. Ezen a napon a környezetvédelemé volt a főszerep, mely során az egyetemi erdőben ültettünk tölgyfákat lelkes csapatunkkal. Ásót és kapát ragadtunk, és dolgoztunk! Sokunk számára újdonság volt ez a fajta tevékenység, de mindenképpen jó érzés volt, hogy mi is hozzájárulhattunk a Nagyerdő élővilágának gyarapításához.

A hét utolsó napján, Európa több nagyvárosával egyidőben, mi is megölelgettük Debrecen lakóit a Free Hug Day keretein belül. Péntek délelőtt az egyetem főépülete környékén jártak az ingyen ölelők, akik mosolyt csaltak a hallgatók és dolgozók, sőt még az egyetemi óvoda apróságainak arcára is.

Felemelő és dolgos hetet tudhatunk magunk mögött, mely nem csak mások napját és életét tette szebbé, de mindannyiunk számára jó érzést okozott. Az önkéntes programok további nagy előnye, hogy egy nagyon erős közösségépítő erővel bírnak: a résztvevő fiatalok közelebb kerülnek egymáshoz és a közösség többi tagjához is. A SocialEramus hét minden félévben megrendezésre kerül, melyhez bárki bátran csatlakozhat. Várjuk a folytatást és addig is folytatjuk a jótetteket. Nagyházi Anna ESN

17


Hagyományos kínai egészségmegőrző tanácsok a vizsgaidőszakra Lassan nyakunkba zúdulnak a vizsgák, és ezek akárhogy is nézzük, komoly stresszornak számítanak. Olyan szokásokat veszünk föl, amik egyébként alig jellemzőek ránk – hosszú órákon át egy helyben (gyakran érdektelen) szakirodalmat olvasunk, fehér alapon fekete betűkön meresztjük a szemünket, nem mozgunk, de belül úgy érezzük, mintha ostorral hajtanának minket. Észre se vesszük, hogy a vállunkat a fülünkig húztuk, aztán elszörnyedve tapasztaljuk, hogy annyira elgémberedett a nyakunk, bekötött a vállunk, mintha meglett korúak lennénk. Ezeket a jelenségeket azonban az összes szellemi munkával foglalkozó egyén ismeri, és mivel az írásbeliség kialakulásával egyidősek, hosszú évek alatt a kínai egészségtudomány is különböző módszereket dolgozott ki arra: hogyan maradjunk egészségesek komoly mentális munka mellett.

Az saját rendszerén belül érthető és logikus, de nyugati szemmel idegennek tűnő kínai elmélet szerint az asztali papírmunka, és a testmozgás hiánya olyan belső patogéneket generál, mint a nyák-nyirkosság és a pangó vér. A változatlan testtartás a qi és a vér áramlásának stagnálását okozza, mely a végtagok gyengeségéhez vezet. A túlzásba vitt gondolkodás a lép (kb. pancreas) qi-jét és a szív vérét károsítja a legjobban, így étvágytalanság, hasi puffadás, szédülés, fejfájás, palpitáció, insomnia és egyéb tünetek jelentkeznek. Ezen kóros mintázatok kikerülésére, kezelésére épül a gondozás.

Az agy használata Az asztali munka két óránál tovább nem tarthat, legjobb óránként 10-15 percet pihenni. Ilyenkor jó egy kis testmozgás, mély lélegzeteket venni, csukott szemmel meditálni. Mivel sokáig kell egy huzamban szellemi munkát végezni, változtatni kell annak módját, olvasás helyett hangosan olvasni, hallgatni a tananyagot, videókat nézni róla, lágy háttérzenét is lehet hallgatni, hogy mindkét agyfélteke hasonlóan legyen aktiválva, így a kognitív központ kevésbé lesz leterhelve.

Az agyat és a szemet tápláló ételek Bőséges reggelit érdemes fogyasztanunk. A vesét, szívet és a vért tápláló ételekre van szükség, melyek végső soron az agyat táplálják, pl. csonthéjasok, szójabab, fekete szezámmag, datolya, vörös retek, spenót, tojássárgája, kagyló, tej, hal, belsőségek, tenger gyümölcsei. A szemet tápláló ételek a következők: tojássárgája, tej, belsőségek, spenót, édespaprika, répa, kukorica, sütőtök, földimogyoró, színhús.

18

Medikus Lap


A szem gondozása gyakorlatokkal

1.

Reggel, ébredés után, még az ágyban fekve csukjuk be a szemünket, forgassuk körbe jobbról balra, majd balról jobbra 10-10 alkalommal; üljünk fel, nyissuk ki, majd nézzünk egyenként négyszer-ötször a bal felső, jobb felső, bal alsó és jobb alsó sarkába a szemüregnek! Lefekvés előtt forgassuk a szemünket körbe tízszer!

2. 3.

Dörzsöljük addig a tenyerünket, amíg meleg nem lesz, helyezzük a szemhéjunkra, majd ismételjük meg a folyamatot!

Hüvelykujjunk interphalangealis ízületével dörzsöljük végig a szemhéjunkat körkörös mozdulatokkal olyan erővel, hogy enyhén sajogjon, ismételjük ötszörtízszer! Ez a frissítő gyakorlat javítja a látást is.

A nyak karbantar tása megfelelő tar tással és funkcionális gyakorlatokkal Egyenesen, természetesen üljünk, egyenesítsük ki a felsőtestünket, feszítsük meg a hasunkat, kicsit húzzuk be az állkapcsunkat, tartsuk egymáshoz közel a lábainkat. Képzeljük azt, hogy az állcsúcsunkhoz egy toll van erősítve, és írjuk le a digitális számológép tíz számát (ez egy bonyolult kínai karaktert helyettesít), egyel kezdve, nullával végződve lassan, maximális mozgástartománnyal dolgozva. Ha ezt naponta háromszor elvégezzük, drámai javulás tapasztalható.

A nyak és a szemek akupresszúrás gondozása A következő páros pontok ujjbeggyel való, minimum egy percig tartó nyomása javasolt a nyak és a vállak kilazítására, illetve a szemfáradtság elűzésére: GB-20 (Feng Chi – „Szélmedence”, epehólyag meridián 20. pont): A processus mastoideus mögötti bemélyedés, a m. sternocleidomastoideus eredése és a m. trapezius felső része között. SI-15 (Jian Zhong Shu – „Váll középső hátsó pontja”, vékonybél meridián 15. pont): két hüvelykkel a 7. nyakcsigolya (vertebra prominens) tövisnyúlványától oldalra. TE-5 (Wai Guan – „Külső szoros”, Hármas Melegítő meridián 5. pont): Az orsócsont és a singcsont közötti térben középen, két hüvelykkel a kézháti csuklóvonal fölött. Remélem, hogy a számos felsorolt módszer közül néhányat sikerül beépíteni a mindennapi rutinba, hiszen akkor hasznosak igazán, és kívánom, hogy a belőlük származó jótékony hatások az indexben is megmutatkozzanak! Petró Mátyás

19


[CIVIL]

Az önkéntesek nemzetközi napja

– december 5.

Ma van a „Gazdasági és szociális fejlődés önkénteseinek világnapja”. Az ENSZ közgyűlése 1985-ben ezt a napot jelölte ki arra, hogy a kormányok és a népek megünnepeljék, és megköszönjék világszerte az önkéntesek munkáját. Gazdasági és szociális fejlődés önkénteseinek világnapja mindenfajta önkéntes tevékenységet ünnepel, legyen az valamely képesség, akár karitatív tevékenység felajánlása. Az önkéntes munka a civil társadalom egyik alapja, képes kifejezni a legnemesebb értékeket, az egyenlő esélyt, a biztonságot, a segítséget, a békés egymás mellett élést, a szabadságot, az igazságosságot és az igazságot. Mivel egyre nagyobb népszerűségnek örvend az önkéntesség, a világon több száz millióan tartoznak az önkéntes tevékenységet végzők, az úgynevezett volontőrök nagy családjába. A szervezetek komoly lehetőséget adtak arra, hogy a különféle civil kezdeményezések az önkéntes munkára alapozva kedvező változásokat indítsanak el a gondolkodásban. A munkanélküli fiatalok, a felnőttek és a nyugdíjasok között is vannak olyanok, akik egy-egy feladat vállalásakor nem a pénzbeli juttatásokra gondolnak elsősorban. Az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában megbecsülik az önkéntesek munkáját. Magyarországon is egyre többen megértik azt, hogy az egész társadalom nyer, ha sokan tesznek valamit a környezetünk, az életterünk szépítéséért, javításáért. Az önkéntesség továbbá lehetőséget ad az embernek arra, hogy fölfedezzen magában olyan képességeket, amelyekre talán nem is gondolt. Az önkéntesség hazánkban az elmúlt 20 évben a “közérdekű, kötelező felelősségvállalásból”, önként, fizetés nélkül, valamilyen fajta közjó ellátásáért - formális vagy informális keretek között - végzett tevékenységgé vált. Önkénteskedni sokféleképpen lehet, egyedül vagy csoportosan, itthon vagy külföldön, alkalomszerűen vagy hosszútávon, fiatalon vagy idősen. A lényeg, hogy pénzbeni ellenszolgáltatás nélkül, saját döntés alapján tevékenykedünk úgy, hogy mások hasznára legyünk. Magyarországon készült vizsgálat alapján (A magyar önkéntesek motivációinak vizsgálata - Bartal Anna Mária, Kmetty Zoltán, 2010.) kiderült, hogy a megkérdezett önkénteseket 3 tényező motiválja az önkénteskedésben. Az egyik az érték faktor, ami azt jelenti, hogy az önkéntest legfőképpen a másokon való segítés, egy társadalmi ügy vagy egy társadalmi csoport melletti elköteleződés motiválja. A másik Az elismertség faktor, azaz önkéntes számára fontos, hogy - különösen a szervezet, ahol tevékenykednek és annak munkatársai is -elismerjék munkájukat. A szociális interakciók motivációs faktor, azaz az önkéntesség számukra közösségi élményeket, kapcsolati lehetőségeket is ad. Az önkéntes munka tehát az örömforrás mellett az új ismeretségek szerzésében is segít. Az önkénteseket befogadó szervezeteknek pedig fontos odafigyelniük arra, hogy önkénteseik munkáját elismerjék, igazi csapattagnak érezzék magukat, ezzel biztosítsák a hosszú távú együttműködést. Az elismerés formáit természetesen minden szervezet maga választja, akár önkénteséhez igazodva, szóban vagy írásban, négyszemközt vagy a szervezet tagjaival. Nagy Gabriella Forrás: MTVA

20

Medikus Lap


Az orvostudomány,

a hit és a babonák Ez a három témakör tökéletesen sosem fértek meg – és valószínűleg nem is fognak – egymás mellett. Különösen az orvostudomány „lóg ki” a sorból, hiszen a babonák tiszteletben tartása is a hiten alapszik.

Hányszor hallottunk már hasonlót, miszerint, ha egy operáció sikertelenül végződik, az az orvos hibája, még akkor is, ha valóban megtette a tőle telhető legtöbbet. Azonban, ha jól sikerül, és a beteg életét megmentették, esetlegesen arra is esély van, hogy teljesen felépüljön, akkor a „Hála Istennek!” kifejezés hangzik el általában. Az ilyenek azok a gondolkodás nélkül, reflexből elejtett mondatok, melyek már belénk ivódtak, és ösztönösen is ezt reagáljuk. Ugyan jórészt az orvosnak is köszönhető a siker, a másik esetben pedig nem feltétlenül az ő hibája minden. A legismertebb babonák közé tartozik, hogy a sárgarépától javul az éjszakai látásunk, vagy a stressztől teljesen megőszülünk, de ha már orvostudomány: csak akkor gyógyul meg a beteg, ha nem kell több gyógyszert szednie vagy a gyógyulás első és legfontosabb jele a jó étvágy és a sok alvás. Persze szó sincs arról, hogy bizonyos esetekre ne lenne igaz bármelyik is, de ezt nem lehet kijelenteni általánosságban mindenre és mindenkire.

A babona az, ahol összefüggést, szabályszerűséget látunk ott ahol nincs, mégis valamiért hisz benne az ember, és sokkal jobban fertőz, mint egy vírus. Rengeteg orvosi problémát, tünetet magyarázunk babonával, vagy éppen kötjük össze azt egy hiedelemmel. Az egyik legnépszerűbb a tüsszentéssel alkotott szólásmondás, miszerint az, ha egy beszélgetés alatt valaki tüsszent, a közvetlenül előtte elhangzott mondat “igaz”! Természetesen semmilyen reális alapja nincs a dolognak, sőt mi sem hisszük, hogy lenne, mégis mondjuk, örökletesen visszük magunkkal, a szüleink a nagyszüleinktől hallották, a gyerekeink majd tőlünk fogják, és így tovább. Talán az ilyen babonák, szólások, mondások lehetnek, amik kitöltik az űrt az orvostudomány és a hit között. Még volt egy gondolat a fejemben, de elfelejtettem, ez pedig azt jelenti, hogy nem volt fontos… :) Nagy Gabriella

21


Kortárs Manapság elég nehéz lehet olyan műveket alkotni, amik felkeltik a fiatalok érdeklődését is, de nincsenek benne vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok szuperhősök, és más természetfeletti, irtó gonosz, vagy szörnyen szeretni való lények. Ma már azok a könyvek kapnak nagyobb figyelmet, amikben

a

karakterekkel

azonosulni,

viszont

nem

olyan

tudunk

teljesen

képességeik

vannak,

amelyekre vágyhatunk.

A

mai

ifjak

hasonló,

nem

szeretnek

esetlegesen

olvasni

hétköznapi

a

hozzájuk

Mi volt az első műve? Gyerekkoromból megmaradt egy drámám és egy regényem, az egyiket 11, a másikat 13 éves koromban írtam. Ezek persze nagyon gyerekes próbálkozások. 17 és fél éves voltam, amikor megjelent egy novellám a Szolnok megyei napilapban, 22 éves, amikor az Élet és Irodalomban. Az első megjelent könyvem pedig egy regény volt, amely a rendszerváltást dolgozta fel, úgy, ahogyan azt az én korosztályom kamaszfejjel megélte. Az volt a címe, hogy A Nagy Degeneráció. 1997-ben adta ki a Seneca Kiadó, akkor voltam 24 éves.

Melyik a kedvenc saját műve, ha van? Miért? Nincs kedvencem. Illetve mindig az, amelyik a legutóbbi… Vagy amelyiken éppen dolgozom. Mi a legutóbbi műve? A legutóbbi könyvem 2013 októberében jelent meg, az a címe, hogy Focialista forradalom, és az 1954-es elveszített vb-döntő utáni zavargásokról szól. A legutóbbi novellámat pedig pár napja írtam, a címe A kutya elveszett, és egy irodalmi folyóiratban fog napvilágot látni.

Tervez-e újabbat a közeljövőben, esetleg van e készülőben valami? Igen, dolgozok egy regényen, sőt eléggé benne vagyok már, de ezekről babonából nem szeretek előre sokat mondani… Ezúton is szeretném megköszönni Benedek Szabolcsnak, hogy időt szánt ránk. Novelláiból, regényeiből rájöhetünk arra, hogy nem vagyunk egyedül, mással is megtörténhetnek azok a dolgok, melyek minket érintenek, sőt némelyik egy kis humorral megtűzdelve vidámságot is hozhat, ily módon gyógyítja a lelkünket.

Nagy Gabriella

Mikor jött a gondolat, hogy írni szeretne? Nem tudom pontosan megmondani. Gyerekkorom óta nagy olvasó vagyok, és már elég korán próbáltam saját magam is történeteket írni. Ezeket általában az olvasmányélményeim inspirálták. Valamikor 13-14 éves korom körül pedig már egészen biztos voltam abban, hogy írással szeretnék foglalkozni.

Medikus Lap

A hétköznapi életről, hétköznapi személyekről ír általában, de miért pont rájuk esett a választása? Talán mert én is hétköznapi ember vagyok? Az ember azt a világot írja meg, amelyet ő maga is ismer. A hiteles irodalom a valóságból és ismeretekből táplálkozik.

emberekről?

Talán ez a műfaj az idősebb korosztályt; az érett, és bölcsebben gondolkozókat érinti csak? Szerencsére van még olyan, aki szereti a hozzánk hasonló emberekről írt történeteket, amelyek között találhatunk olyat is, mely mintha a mi tegnapunkat mesélné el. Mindez persze nem lenne lehetséges, ha olyan tehetséges írók nem osztanák meg velünk ezeket a kincseket, mint Benedek Szabolcs. Vajon mit lehet tudni a magyar kortárs irodalom egyik kiemelkedő alkotójáról?

22

Egy hétköznapi történettel egy nem hétköznapi élményt is nyerhetünk!


! a z a h e r e y g , g sá g o ld o B Ülj le egy percre, és tedd fel magadnak a kérdést: Mikor voltál utoljára felhőtlenül boldog? Nehéz kérdés, hirtelenjében nem is biztos, hogy meg tudnád válaszolni. Az ünnepek során könnyebb dolgunk van, hiszen rávághatjuk; hát karácsonykor! Ez korunk igen elgondolkodtató tulajdonsága. Tényleg egy meghitt, családi ünnep (amit manapság, már csak reklámfogásként kezelnek) kell ahhoz, hogy elfeledjük a rohanást, és boldogok legyünk? A stressz, a megfelelési kényszer, a telhetetlenség, az, hogy mindig csak a jobbra és újabbra vágyunk kiölte belőlünk azt a képességet, amely lehetővé tette, hogy értékelni tudjuk az élet apró örömeit, és azt, hogy átérezzük a másik helyzetét. Elfelejtettünk, hogyan kell boldognak lenni, és már nem mosolygunk ok nélkül egymásra reggel a villamoson. Elkeserítő, nem? Gondoljunk csak bele: manapság már senki sem láthat a reggeli tömegben vidám, nevetéstől ráncos arcokat, és nem tudjuk kezelni, ha valaki ok nélkül ránk villant egy mosolyt. „Furán áll a hajam?” Vagy „Elkenődött a sminkem, amiért vigyorog?” Ilyesfajta kérdések fordulnak meg fejünkben, holott nem kellene. Inkább mi is eresszünk meg egy teli mosolyt! Ahogy a mondás tartja: a mosoly egy görbe vonal, ami egyenesbe hozhat mindent. De mitől is vagyunk boldogok biológiai szempontból? Agyunkban és a bélcsatornában termelődik egy különleges neurotranszmitter: a szerotonin. Ez a monoamin fontos szerepet játszik a megfelelő testhő és a szexuális érdeklődés fenntartásában, valamint az alvási szokások és a hangulatunk kialakításában. Hatásai az eufórikus állapot, a tapintás kiélesedése és a nagyfokú empátia. Tartós szerotoninhiányban depresszió alakul ki! A szájon át történő bevitele, sajnos nem fejt ki közvetlen hatást az idegrendszerre, ezért ne faljunk fel négy csomagot a kedvenc édességeinkből, azért mert szomorúak vagyunk! A szerotonin kapcsolatban áll a dopamin és a noradrenalin termelődésével, ezért már kisebb stresszhelyzetekben is megugrik a vérünk szerotonin koncentrációja. Azonban a tartós stressz esetén elveszti nyugtató hatását, és nem kerülünk eufórikus állapotba. Ha igazán szeretnénk a szerotonin hatása alá kerülni, sportoljunk egy jót, bújjunk a párunkhoz, vagy gondoljunk pozitív dolgokra. Ezek a tevékenységek mind szerotonint és endorfint (lásd lentebb) szabadítanak fel!

A másik, csak boldogsághormonként emlegetett vegyület az endorfin. Az endorfin az endogén opioid peptidek csoportjába tartozik, melyek az opiátokhoz hasonló fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek. Az endorfin a gerincesek hipofízisében termelődő neurotranszmitter, amely izgalmi állapotban nagy mennyiségben szabadul fel, például egy sérülés esetén, sportoláskor vagy orgazmus után. Testünkben lelkesültséget, és kellemes érzetet kelt. Érdekessége, hogy terhesség során a 3. hónaptól a magzati eredetű placenta is termel β-endorfint, így „manipulálva” az anya hangulatát és étvágyát. Ez az opioid peptid szerepet játszik a szeretet és szerelem kialakulásában! A szájon át történő bevitel, sajnos ez esetben is hatástalan, azonban egyes ételek fogyasztása nagyfokú endorfintermelést vált ki agyunkban. Ilyen például a chili paprika, a csokoládé és a kurkuma. Szóval fűszerekre fel! Eme két vegyület elengedhetetlen a boldogságérzet, a vidámság és az öröm kialakulásához, azonban a tartós stressz, az állandó rohanás, a sok magányos óra és a megfelelési kényszer rezisztenssé tesz bennünket a saját testünk által termelt „boldogságra”! Valóban beszürkült, szomorú, kedvetlen és mogorva emberként szeretnénk létezni a világban? Tanulmányok bizonyítják, hogyha két ember pillantása találkozik, hatást gyakorolnak egymásra. A kiváltott reakció lehet pozitív és negatív is, és leginkább az arc mimikán múlik, hogy melyik érvényesül. Tapasztalatból tudhatjuk, ha mogorva arcokkal találkozunk reggelente, a mi kedvünk sem válik túl rózsássá. Változtassunk ezen! Menet közben hallgassuk meg kedvenc pörgős számunkat, és mosolyogjunk rá idegenekre. Higgyük el, a válaszreakciójuk először furcsa pillantás lesz, de ha kitartóak vagyunk, akkor ők is mosolyogni kezdenek! Nemcsak a mi agyunkban kezdődik meg a „boldogságszérum” termelődése, hanem az övékben is! Nevess a világra, és az visszamosolyog rád. Már a pozitív gondolatok is megindítják az agyunkban az endorfin és szerotonin termelődését, ezért bátran legyünk optimisták, és szabad az álmodozás! Szerezzünk be egy kis könyvet, bátran ajánlom az “1001 ok arra, hogy nevess!” címűt. A boldogsághoz nem szükséges egy ünnep és drága ajándékok hada, csak át kellene értékelnünk az életünk pillanatait. Álljunk meg egy percre a folytonos rohanásban, és értékeljük, amink van, hogy egészségesek vagyunk, hogy élünk és itt lehetünk! Ne legyünk telhetetlenek,és próbáljunk meg örülni! Őrizzük meg az ünnepek elteltével is empátiánkat és boldogságunkat! Most tedd fel magadnak a kérdést: Mikor mosolyogtál a nap folyamán utoljára? Ha nem tudod, tedd meg, hiszen 1001 okod van arra, hogy nevess! Molnár Eszter

23


ZÖLD

Ne vágd magad alatt a fát!

Az elmúlt 20 év során évente átlagosan 1,5 millió hektárnyi esőerdő tűnt el a fakitermelés és a mezőgazdasági területek terjeszkedése nyomán, ami egyes adatok szerint a globális veszteség egyharmadát teszi ki. Ezen túlmenően sajnos a trópusi erdőségek területe körülbelül 2100 négyzetkilométerrel csökken évente, és a globális veszteség 32 százaléka is a trópusokon zajlik, ennek a mennyiségnek a fele pedig a dél-amerikai országok számlájára írható. Ilyen mértékű erdőirtás mellett 50-100 éven belül az esőerdő 60 százalékának helyén szavannákat találunk. Még a visszafogottabb jóslatok szerint is ötven éven belül az esőerdő 20-30 százalékának helyét foglalja majd el füves pusztaság.

Mit is jelent az erdőirtás? A „definíció” szerint: erdőirtás az erdőknek szakszerű erdőgazdálkodás, újratelepítés nélküli elpusztítását jelenti. Az erdőirtás a fakitermelés, a mezőgazdasági területek növelése, az urbanizáció növekedése miatt világszerte évről-évre gyorsul. A trópusi esőerdők égetése pedig nem csak az adott területen vezet ökológiai katasztrófához, hanem a felszabaduló szén-dioxid nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez is. A kutatók legújabban egy, az erdőirtás és telepítés mértékét ábrázoló új, nagy felbontású globális térképet hoztak létre a Google Earth segítségével. A térkép a 2000 és 2012 között mutatja meg a világ erdőtakaróját a Landsat-7 műhold 650 ezer felvétele alapján. Ezen időszakban a Föld összességében Mongólia területének megfelelő méretű erdőtakarót veszített el. Tanulmányuk a műholdas felvételek alapján számos kulcsfontosságú eredményt közöl az erdőtakarók változásáról 2000 és 2012 között. Eme időszakban a Föld 2,3 millió négyzetkilométernyi erdőséget veszített el az erdőirtás, tüzek, betegségek és viharok miatt. Eközben 800 ezer négyzetkilométernyi új erdőre is szert tett, így összességében a nettó veszteség 1,5 millió négyzetkilométer. Mára viszont a brazíliai esőerdőknek nagyjából a 20 százaléka pusztult el, a helyi kormány pedig 2008 óta műholdas felvételek révén követi nyomon a csökkenés mértékét. Az erdőségeket az illegális erdőirtások sem kímélik. Világszerte két másodpercenként egy focipályányi erdőt írtanak ki illegálisan. Ez a probléma immár "világméretű járvánnyá" nőtte ki magát - állapították meg a Világbank legújabb, az illegális erdőirtásról szóló becslése szerint a fák 90 százalékát évente 10 és 15 milliárd dollár közötti

tanulmányában. A Világbank törvényellenesen vágják ki, ezzel kárt okozva.

Sajnos az erdőirtás csak átmeneti jólétet hoz az Amazonasnál élőkre A brazíliai Amazonas vidékén terül el Földünk megmaradt esőerdeinek 40 százaléka. Az Amazonas-medence erdeinek kiirtása ugyan globálisan negatív következményekkel jár, de legalább azzal a haszonnal kecsegtet, hogy a területen igen nyomorúságos körülmények között élők számára munkát, utakat, bővülő infrastruktúrát és jólétet hoz. Azt, hogy még ez a haszon is csak ideig-óráig jelent fellendülést a helyieknek, nemrég fedte föl egy nemzetközi kutatócsoport által közölt tanulmány, akik azt vizsgálták, hogy milyen hatással van az ott élők életlehetőségeire, iskolázottságára, jövedelmére a különböző mértékű erdőirtás, Brazília 286 amazonasi közigazgatási térségében. Az eredmények azt mutatták, hogy a helyi lakosok életminősége az erdőirtás

24

Medikus Lap

korai szakaszában ugrásszerűen nő: a fakitermelésből, ásványkitermelésből, termőföldekből gyors haszon származik, az épülő utak elérhetővé teszik az oktatási és egészségügyi intézményeket, mindez kedvezőbb életkörülményeket teremt. Az erdőirtás elsődleges hasznai azonban tünékenyek, s miután a természeti kincseket kitermelték, a fejlettségi szint ismét az eredeti szintre esik vissza, ami az országos átlagnál jóval alacsonyabb. Habár a helyi gazdaság számára az erdőirtás új lehetőségeket teremt és hasznot hoz, egyúttal kétségbevonhatatlan károkat okoz: növény- és állatfajok élőhelyét semmisíti meg, hozzájárul a globális klímaváltozáshoz és társadalmi konfliktusokat teremt.


Ideje odafigyelni! Globális hatások

Szerencsére

A növényzet pusztulásának nem csak helyi, hanem számos, az egész Földre kiterjedő negatív hatásai is vannak, ugyanis az amazonasi esőerdőt tekintik a világ egyik legfontosabb természetes védelmének a globális felmelegedéssel szemben, mivel hatalmas mennyiségű szén-dioxid elnyelésére képes. Jelenleg az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 20 százaléka írható az erdőirtások számlájára, de az erdők szerencsére még mindig több széndioxidot nyelnek el, mint amennyit kibocsátanak. A klímaváltozás miatt azonban megváltozhat a helyzet. A várható aszályok, a gombafertőzések, a rovarkártevők inváziója, az erdőtüzek és szélsőséges viharok következtében gyors és kiterjedt erdőpusztulás következhet be. Az erdőtüzek és a kártevők elszaporodása miatt az erdők biomasszájában raktározott szén is az atmoszférába kerül szén-dioxid formájában, ez pedig pozitív

az

emberiség

kezdi

felfogni, hogy eddig mekkora károkat okozott. Ezt bizonyítja az is, hogy a brazil kormány elhatározta: 2020-ra 80 százalékkal mérsékeli az Amazonas menti őserdők pusztítását az 1996-2005 közötti mértékhez képest.

visszacsatolásként tovább erősítheti a felmelegedést. Ezen kívül ugyancsak veszélyben az esőerdő páratlan élővilága. Az amazóniai erdőkben él a Föld növény- és állatfajainak 30 százaléka, amely a felgyorsult erdőirtások miatt jelentős veszélybe került.

Magyarországon Magyarországon szerencsére jobba a helyzet... Régen Magyarország kétharmadát erdők borították, mára viszont csak a 20-21 százalékát, amiből a természetközeli erdő csupán 6-7 százalék. Teljesen természetes állapotú (ős)erdő nincsen, és problémát okoz a telepített erdők nagy aránya, de elmondható, hogy az erdőterületek folyamatosan növekednek hazánkban.

Barta Barbara

25


Mikor krízis a Szeretet Ünnepe?

Pszichó

A Karácsonyról megvan nak a magunk mézeska lácsos, bejglis, nagy családi banzájo s elképzeléseink. Csupa poz itív, vidám dologra asszociálunk róla, s elképzelni az ünnepe t mosoly nélkül felér egy szentségtöréssel. Ha még is karácsonyi krízisekre gondolu nk, általában a csomagon felejtett árcédula, az össz egubancolódott angyalhaj, vagy az odaégetett ünnepi menü ugrik be. Pedig ezek mind eltö rpülnek; nem igazi problémák. Gondoltad voln a, hogy lelki krízisek szempontjából ez az egyi k legkiemeltebb szakasza az évnek? Akit veszteség ért az elmúlt év során, lényeges en nehezebben dolgozza fel a szeretet ünn epét...

Amit ne m pótolhat ajándék... Először is tisztázzuk: mi lehet veszteségélmény? Veszteség lehet egy vizsga elbukása, amire sokat készültél. Egy év csúszás az egyetemen. Egy értékes tárgyad elvesztése. Vagy a legértékesebb: hozzád közel álló személyek elvesztése. Gondolok itt egy párkapcsolatod befejeződésére, vagy egyik szeretted halálára. Függetlenül attól, hogy mennyi idővel előzte meg a tragédia az ünnepet, mindenképpen hatni fog rád. Egy hosszú párkapcsolat során például kialakulnak a közös szokások: megajándékozzátok egymást, meglátogatjátok egymást, stb. Egy családtag, barát esetén ez még összetettebb. Kialakul a jól bevált ünnepi menetrend: mit főztök, mikor díszítitek fel a fát és kivel, stb. Évről évre formálódnak, csiszolódnak bennünk ezek a jól bevált módszerek, amiket egy tragédia egy csapásra romba dönt. „Ezen túl minden más lesz.” - gondolod, és igazad is van.

26

Medikus Lap


Úton a feldolgozás felé Már napokkal az ünnepek előtt dőlnek a reklámok, családi filmek a TV-ből, amikben hatalmas létszámú családok nevetgélve borulnak egymás nyakába az üveggömbök alatt. Nehéz is lenne nem a veszteségre asszociálni, hiszen idén hiányos lesz a kép, de ha a múltba tekintünk vissza, azzal csak nehezítjük a dolgokat. A feldolgozás útján első lépésként el kell fogadnunk, hogy változás történt. A régit felülírja az új. Lehetnek tehát új szokások, amik felülírják a korábban átélteket. Ezen a csodás ünnepen mindenki a családjára vágyik, vagy legalábbis azok közelségére, akik fontosak számára. Törődj azokkal, akik még melletted vannak! Elhunyt családtag esetén gyakran bűntudatot él meg a család többi tagja. A „Miért pont ő?” - gyakori dilemma. Úgy érzik, inkább nekik kellett volna elmenni, önvádlásba, haragba menekülnek. Az indulatok önmagunk ellen fordítása idézi elő azt a kiábrándult, keserű hangulatot, ami nem egyszer sajnos öngyilkossághoz vezet. A párkapcsolat megszakadása valamivel enyhébb dilemma a családban történt halálesethez képest, de persze lehet legalább annyira fájdalmas. A társunk hiánya örökösen jelen van. A saját magunk ellen megélt harag ekkor is jelen van. Gyakran önmagunkat hibáztatjuk: „Ha ezt meg azt jobban csináltam volna, ha nem lennék ennyire rossz, akkor talán még most is együtt lennénk.” Ismerős? Az nem árt, ha átgondolod, hogy mik voltak a hibáid. Bármilyen is legyen egy kapcsolat, egy biztos: tanulunk belőle. Értékes tapasztalatokat gyűjtünk, amiket beépítünk. Így lépünk tovább, ez alkalommal óvatosabban. Ha szivárványt szeretnél látni, előtte az esőt is végig kell nézd! Sajnos ez benne van a pakliban. Hogy orvosi példával éljek, az EKG vonalához hasonlóan életünk eseményei is a látványosan mély hullámvölgy után magasabbra ívelnek. A rosszat mindig jó követi. Sovány vigasz, de valamiért - amit csak később fogsz talán megérteni – most meg kell élned a rossz dolgokat is. Akármennyire is utálod, el kell fogadnod, hogy ez az életed része. Ez is te vagy! Ezek a fájó dolgok tesznek bennünket emberivé, de jobbak is leszünk azáltal, ha ezeket a helyükön kezeljük, és nem indulunk el lefelé a lejtőn. Sokat segít ilyenkor, ha többet beszélgetünk a körülöttünk lévő szeretteinkkel. Kedves emlékek közös felidézése és az eseményekről való beszélgetés rengeteget könnyíthet a dolgon. Ki kell kommunikálni verbálisan és nonverbálisan (könnyekkel) is a nehézséget.

Legyen bá r teljes léts zámmal id én a társas egyet még üzennék. M ág vagy se m, ielőtt felem nem az va elnéd a hang n a csomag od, mert ba n, amire vágy már megin tál; vagy m t sótlan a ert halászlé, va az égősor gy mert el és elfelejt romlott et tü nk körül! Fig újat venn yeld meg i... Nézz alaposan arcát és ad szüleid, ba j hálát értü rátaid k. Szóljon ünnepe, ne erről a szer az egymás etet ra licitáló az elégedet ajándékokr lenkedő gr ól, im aszolásokr türelmetle ól, vagy a nségről. In ká bb hálát és fig adjunk aján yelmet dékba azok nak, akik vannak. mellettünk

Barkász Heléna

27


Ádok Ervin: Álom

t l u K

Oláh Dóra: Büszkeség és boldogság Költő! Képzeld: száznál is több az, kinek írhatsz

Értékes sorokat…! Erre te büszke lehetsz.

S ebből a sokból éppen kettő érti, mit írtál:

Hálás légy érte! Az már boldogság.

Volt egyszer réges-rég,

Egy álom mi mindig él,

A gyertya lassan csonkig ég,

Álom mi folyton tép

Ettől állat, s ember fél,

Ennyi volt, kész, itt a vég.

És engem felőröl, fájón kíván…

Nem lesz ettől jobb soha,

Az álom: az őrlő, fájó Halál…

Egy jobb világ reménye,

A sors velünk mostoha!

Az életem felkiált,

Az élet jövőképe,

Nem érjük el már a célt,

S leomlik minden, mi fájt.

De nem kapja meg senki, soha talán:

Mi mindig is bennünk élt

Csak egy híd marad nekem,

Csak álomkép!

Életünk romba dőlt velünk!

Min végig kell mennem…

Nincsen több cél, véget ér!

Felébredek!

Hívna vágyódva már, De távol van, messze jár.

Éjsötét, hirtelen

Sarum már kopott, foltozni kéne…

Köd termett mellettem,

A lábam szurokban áll Nem segít senki már.

S mindjárt meg fojtott, sorsomnak vége…

Csak néznek, nem látnak. A gyertya fénye:

A lélegzet nem szalad, A torkomban megakad.

Túl sovány!

S a szürke táj változik, lesz fekete:

Szabó-Papp Valéria: Ridegség

Az Ég, s a Föld!

28

Egy ágyban fekszünk,

Közöttünk szakadékká válik a sok gyűrött párna,

mégis minden néma,

félre is húzódunk-

Nincsen már szenvedély,

bele ne haljunk a zuhanásba,

nincs egy cseppnyi szikra.

Éltünk mindennél fontosabb, -hiába!

Várunk a jelre, várunk egy szóra,

Súlyos most a szívem,

hogy egymáshoz érhessünk,

tele van kövekkel,

hisz erre várunk mióta.

rakosgatod egyre, hátha nem bírom el.

Mégis, nem ölel a karod, s én sem nyújtom kezem,

Tátongó az űr, mely közénk telepedett,

nincs már itt mit tenni,

oly furcsa felfogni,

elmúlt "a nagy szerelem".

hogy ez a két ember tegnap még együtt nevetett.

Csak hallgatom magamban,

Nyújtod most a karod mégis felém,

ahogy szívünk egyre' dobban

nem veszíthetsz el csak így könnyedén.

allegro, majd piano,

De nincs már bennem ölelés,nincs bennem több szikra,

s el is halkul nyomban.

Medikus Lap

arrébb húzódom, hogy utol ne érj soha! Jó éjszakát kívánok, s te visszafordulsz jobbra!


Maklári Judit Ádok Ervin: Kivel durván bánt az élet

Szabadíts fel poromból,

Hagyj most elidőzni e felett,

Megfogod a kezem, megölelsz,

az eltelt idő olmából,

úszó hajó most csöppnyi lelkem

most úgy érzem, szeretsz.

mi tagjaimra nehezedik.

gondtalanság tengerén.

Adj még így egy kis időt.

Adj békességet, adj teljességet,

Felettem kéken ragyog az ég,

Beszívom az illatod,

add meg az érzést, az ízeket,

nincs sötét, átjár a napfény,

megsimítom az arcod,

mintha most nem történne baj.

most egy percre biztonságban vagyok.

szeretnélek örökre szeretni.

Mintha ma elkerülne minden,

Maradj meg nekem így...

ártó, démoni, rossz szellem, csak erre a röpke időre.

Régen esett meg velem. Tán nem emlékszem már?

Leguggoltam hozzá, és az a mosoly újra élt.

Egy távoli év őszén, mikor messze járt a nyár.

Rám nézett, majd üdvözölt. Ekkor lelkem elalélt.

Előkerült a nagykabát, mindenki vacogott,

Hangja, mint az álom, olyan kedves és vidám

Házajtókon lassacskán már a zord tél kopogott.

Ezen a csúf, barátságtalan, kies éjszakán.

Az utcákon biz’ csak itt-ott jelent meg a nép,

- Hármat kérnék, kedves asszony - kértem őt így szépen,

A többség inkább kandallóhoz melegedni tért.

Mire ő csak ennyit felelt: - Máris adom szentem.

Jómagam egy téren jártam, kifőzdét keresve,

Éreztem a hangján, hogy már alig bír beszélni,

S meglepődve vettem észre, átölelt az este.

De lágy szellőként folytatta: - Milyet tetszik kérni?

Utcalámpák halk fényében botorkáltam lassan,

Én rámutattam párra, s már nyújtotta is nekem.

Mikor díszes virágüzlet előtt vitt el talpam.

Zsebbe nyúltam, pénzt keresve, de üres maradt kezem. Könnyek szöktek szemembe, s kértem bocsánatot.

Kissé arrébb szomorúan érzékeltem (lehet csak én),

Úgy tűnik, mostanra a pénzem elkárhozott.

Idős asszony üldögélt a hideg padka kövén,

A gyémánt mosoly hirtelen fájdalmassá vált,

Kis pokrócba tekerve. Ölében kicsiny csokrok,

Mégis, mint egy angyal várt, s nézett reám tovább.

S figyelve az embereket, kedvesen mosolygott. A mosoly viszont nem megszokott, eladói volt,

Pár pillanat telhetett, ő csak ennyit mondott:

Mely olyan, mint az abroszon egy ronda, sárga folt.

- Nem baj gyermekem, ajándék. Vidd, s legyél boldog!

Ez a mosoly határtalan szeretettel telt,

E szavakra lelkem nem bírta már tovább,

Melyet el egy érző ember soha nem felejt!

A könny, mi addig gyermek volt, felnőtt, s gurult alább.

Ahogy néztem őt, szememben a fénye egyre nőtt,

Nagykabátom levettem, majd betakartam vele,

Mint nagy tengeren egyetlen, kicsinyke szárazföld.

Aggódóan faggattam, valamit tehetek-e?

Lehet-e ezen romlott világ összes jósága

Van családja, otthona és étele mára?

Egy ily őszinte mosolynak belsejébe zárva?

De erre is csak annyit felelt: - Ne aggódjon, drága.

Ez a békés kép, mely engem teljesen befedett, Megzavarta lábam, s egy apró kőben elesett.

Lassan szedte holmiját, én segítettem neki, Köhögve, remegve, hideg veríték verte ki.

Ekkor tértem vissza csak a valós világba,

Visszaadta kabátom, megköszönte szépen.

És figyeltem fel arra, hogy a mosoly hiába

S hozzáfűzte halkan: Ne törődjön vélem.

Fogad kedvesen mindenkit ugyanazon bájjal,

Megleszek, mint eddig, én itt vagyok minden nap.

Senki sem veszi észre, inkább törődik mással.

Egy kis pénzt a Nagyurak néha csak adnak.

S a mosoly mögött hirtelen feltűnik a bánat.

Sarkon fordult, s elindult. Lábát nehezen tette.

Oly erős, hogy emberekből felőrölne százat!

Mindjárt összeesik szegény, alig bírja teste.

Bánat. Talán az élet kegyetlensége miatt,

Utánakapok, megtámasztom, segítem a léptét,

Hisz, jönnek-mennek a Nagyok, és mind visszariad

Ő megtörve köhög, mint ki érzi élte végét.

Attól, hogy akár csak egyetlen csokrot is vegyen,

Még utolszor rám nézett, s félretolt gyengéden,

Melyet néni kötött gyönge kezével ügyesen.

Betegen szedte lábait, s eltűnt a hirtelen ködben.

Lehet, hogy nem oly szépek és dúsak, mint a boltban, Mégis egy szál több belőle, mint egy csokor onnan.

Másnap gyorsan szaladtam a tegnapi helyre,

Ám a Nagyok ezt nem látják, ők nem kaptak lelket.

De a padka üres volt.

Rohanó világukban ő már nem lelhet helyet.

S én csak álltam ott, könnyeim nyelve…

29


Nove l l a

Ut o l s ó p i l l a n a t ok

5.

A torkában egy csövet érzett, mely ki-be préselte tüdejéből a kórházi-jód szagú levegőt. Mellkasából hiányzott az az ismerős dobogás. Most valami kotorászást érzett helyette. Szemét nem tudta kinyitni, de nem is akarta. Fáradt volt, és a meleg szívverés hiánya csak tovább fárasztotta. Egy csipogó hang lehúzta, és álomba merült. Huzatot érzett, majd ki tudta nyitni a szemét. Egy motoron találta magát, mely egy hegyi úton száguldott. Először csak a lélegzetelállító, meredek, fával telített tájban és az élményben bírt gyönyörködni. Kis idő múlva azonban már képes volt magáról is tudomást venni. Rájött, hogy mindössze egy kék kórházi nadrágot visel. Mellkasa még mindig fel van nyitva, és csövek lógnak ki belőle, melyek csak úgy lobognak a késő tavaszi fenyves látványába. Felnyitott teste kissé megdöbbentette, de nem annyira, mint az hogy sofőrje, egy barna hajú, bőrkabátos férfi, akibe egész eddig kapaszkodott, szintén fel van tárva. Az Y alakú metszésben vágott bőr lifegve csapkodta a karját. Épp ordítani akart, mikor egy kamion dudája felkiáltott helyette. Az újkor szörnyetege tíz hatalmas lámpájával majdnem megvakította. Rémületére a sofőrjét is látásképtelenné tette, és csak hajtottak a halállal szembe. Legnagyobb meglepetésére a várt ütközés elmaradt, és egy fehér térben találta magát, szemben a felboncolt motorossal. A bőrdzsekis szíve is hiányzott, akár csak az övé. Nem mozdult, csak nézte a sötét ürességet útitársa bordái között. Épp felfogta az összefüggést a kotorászás, a kórház, a motoros és a szíveik hiánya között. Pont mielőtt a donorjában tátongó szívtelen lyuk magába nem szívta.

30

Medikus Lap

6.

Friss fűcsomóval a szájában ugrál keresztül a mezőn. Üregéhez siet a színes foltok és a zöld egyvelegében. Egyszer csak ledermed, egy árny suhan át felette. Félve pislant fel az égre. Ez az egy pillantás is elég, hogy újra rabul ejtse a kék lég, és a benne díszelgő felhők együttese. A gyönyörűség sóhajként szakad ki belőle, mire gerincébe éles karmok markolnak, és rájön: hiba volt hangot adni a szépségnek. Majd felkarmolva repül gyilkosaihoz, a troposzféra csodálatos lényeihez.

7.

A feje kimerülten simul a nyomtatástól még meleg papírhoz. Egy apró kis sóhaj fehér zászlóként jelzi, hogy feladta. Már órák óta tartott az ostrom, mely a szürke falakkal kezdődött. A szoba szűkebbnek és szürkébbnek látszott, mint valaha, a villogó fénymásoló pedig egyre nagyobb lett, majd mikor a kis szürke szobát uralta, gépiesen nyikorgó hangja körülfogta a lány csuklóját. A fénymásolandó lapok is fellázadtak ellene. Nem volt elég, hogy a hang csuklójára és dobhártyájára csavarodott, még a lapok is súlyként akadályozták a munkában. A mentsvárként szolgáló óramutatóit is mintha erővel tartották volna vissza feladatától, a haladástól. Helyette az irodai sereg vezetője a Kifogyóban Lévő Neoncső kattanásit visszhangozták a lázadó munkaeszközök. Végül az unalom megfojtotta a lányt, és a tintás, meleg papír párnáján utolsó lélegzeteit kapkodva a kijárat felé pillantott. A fekete ajtókeretben egy fehér ló, és a rajta ülő sötétbarna szemű sisakos lovag állt. Páncélos kezét hívogatóan nyújtotta a segítségre szorulónak, de mikor látta, hogy nem sok ereje maradt, beugratott érte, és felkapta lovára. A lány a biztonságot nyújtó lovagi karok között vágtatott egyre messzebb a győzelmét ünneplő irodától. A száguldás lerepítette róla az unalom fojtogató láncait, így mikor az édesen puha ágyába került, már szabadon szívhatta be a hozzábújó, már hétköznapi ruhát hordó lovagjának illatát, és megnyugodva veszhetett el annak izgalmas kavalkádjában.


8.

- Apa mindig nagyot harapott… - Ez az. Ez egy jó szimbólum lesz...”Apa mindig nagyot harapott, az életem meg fogyott…” - Így elmélkedett, míg hazafelé tartott a körúton. Alig várta már, hogy végre megint az írógépe előtt ülhessen otthonos emeleti lakásában, és kikalapálja ihletét egy darab papírra. Sietősre vette lépteit, de még így is lassabb volt, mint a mellette csöndesen száguldó körúti forgalom. A kord svájci sapkája tarkójára csúszott, így szőkés tincseivel összefogva takarták mélyen szántó gondolatait. Már a vers végét tapogatta, mikor odaért a társas házának fém ajtaja elé. Épp szövetkabátjának zsebében kutakodott a kulcsa után, mikor kiabálást hallott a házból. - Elegem van. Egész nap azt az ósdi nyomdagépedet püfölöd. Felvilágosítanálak, hogy már létezik számítógép is. De te is tudnád, ha nem úgy járnál-kelnél a világban, mint, mint… nem is tudom, mint aki nem lát ki a szemgolyóján... Eközben keze átverekedte magát a zsebe nagy bálnáján, a pipáján, és sikeresen megragadta a kulcsát, akár egy tintahal. - Akár most is elhessegethetnéd. a nyomorék felhőidet, vagy ahogy te hívod a nyomorék ihletedet, és TE MAGAD lemehetnél a büdös pipadohányodért… amiből szintén elegem van... Figyelsz te rám egyáltalán? Erre a mondatra felnézett a ház ablakait fürkészve, és nagy csattanás közepette egy írógépet látott, majd egy loccsanást hallott és újra elmerült a verseiben. Az írógépet a harmadik emeletről dobták ki és egy barna kord svájci sapka követte.

Boda Emese

31


Fustély Sándor azt

üzente

Írta: Kelemen Viktor

Hatodik fejezet

Egy kis éji zene Leszállt az este. Tücskök ciripelték házi muzsikájukat, vadvirágok illata lengte be a határt. A lemenő nap fénye még körbeölelte a fák koronáját, amikor a túlsó horizont tintába borult. Az Esthajnalcsillag mint messzi hírnök mutatott utat a bolyongó vándornak, és ki türelemmel viseltetik, megláthatja, amint a Nagy Medve is előbújik Halakra lesni. Pengő Tamás, a lámpagyújtó végzett a munkával aznap, most Mezőkanyarvárad is parányi galaxisnak tűnt a távolból. Korczi Attila tizedest ebből az égvilágon semmi sem tudott megragadni. Mint minden alkalommal, most is az ő megtisztelő feladata volt az esti hangversenyhez szükséges alkalmatosságok mozgósítása. Jóhiszeműen rábólintott annak idején, hogy ő igenis szereti a zenét, de ő ezt a Vaslábú prímására értette, nem pedig arra, hogy boldogan hurcolna zongorát. Márpedig a gróf uram, az ördög vigye el a szokásait, szereti a koncerteket, főleg, ha az ő városához közel juthat hozzájuk. Így hát az évek alatt meghonosította az esti muzsika oly gyönyörű hagyományát, Pereszke kapitány pedig gálánsan felajánlotta; majd az emberei előkészítenek mindent. Persze, minden vágyuk azokat a szörnyen nehéz fadarabokat Kínába hurcolni... Azóta hívják így a határ menti letisztított területet, amióta a kapitányságon mindenki úgy hivatkozott rá, „Hát kin’ a ...”. Ottó például „kinn a csudában”-t szokott mondani, de emberenként eltért a kifejezés. Viszont alkonyatra kinn volt minden, most a gép áll, az alkotó liheg. Hálából az egész csendőrség részt vehet a koncerten, sőt, próbáljanak meg meglógni! Kapnak másfél órát ünnepibe vágni magukat, de amint a toronyóra elüti a kilencet, máris élvezhetik a bécsi klasszikusokat.

32

Medikus Lap


Sanyi bácsi szolidaritásból szintén velük tartott. Kedves felesége, maga se értette, miért, határozottan szerette az ilyen estéket, ám az öregúr a végére hajlamos volt elszenderedni. Zsolnay Félix, a karmester ismerte már, mint a rossz pénzt, amint meghallotta az első horkantást, crescendót vezényelt, arra általában felébredt. Ingyenes volt a részvétel, de szék csak az előkelőknek jutott. Hideglelést is kapott volna Korczi tizedes, ha mindenkinek ki kellett volna hozniuk. Így is kiverte a víz, amikor tréfából elhitették vele, hogy Berekiék csűrjét a csendőrség át fogja alakítani művelődési házzá. Gróf uram terve eleve hamvába holt, ugyanis városának túlnyomó része el sem tudta volna olvasni a feliratot az oromzaton. A nyugalmazott parancsnok kényelmesen elhelyezkedett úgy középtájon, eggyel a csendőrség sorai mögött, arra hivatkozva, hogy onnan szem előtt tartja az embereit. Nem mintha nagy szükség lett volna rá, horkolni jóformán egyedül ő szokott. Viszont arrafelé szoktak ülni a kastély szolgálói is, akikkel kellemesen elütötte az időt. Margit nénit nem látta, de nicsak, itt van Ancsa, az öreg barátnéja, hát csak üdvözli már! - Kezét csókolom, kedves, milyen elbűvölő ma este! - Sanyikám, ne hízelegjen, tudja, mennyire szeretem! Kend is jól kifente magát, azt meg kell hagyni! Na, zuhanjon le ide mellém! A nagyhangú asszonyság Oravecz Vilmos szolgálatában állt már több mint tíz éve. Eleinte csak takarító volt, de mostanra már a házvezetőnői posztot is átvette. A cselédlányokat rendesen megregulázta, Fricinek is a körmére nézett, még a tanító urat is a helyére tette, ha úgy érezte szükségesnek. Egyesek azt gondolták, már el is felejtette, hogy néz ki a portörlő, de munka tekintetében sem akadt párja. - Na meséljen, parancsnok bátyám, elfogták-e már azt a zsiványt, vagy jobb ha ügyelek, mert menten a nyakamba ugrik itten! - Ha Besztercére gondol, még dolgozunk az ügyön. - Milyen szépen mondta! - felkacagott. - Szóval fogalmuk sincs, merre lehet, igaz-e? - A megyében már látták, ha csakugyan ő volt. Ne féljen, kedves, amint megkapta a kendersálat, rögtön megtudja! - Ajj, Sanyikám, maga igazán tudja, hogyan kell egy asszonyt felvidítani! - Ugyan már. Hát kegyed napjai hogy telnek? - Köszönöm, öregesen. Margitka ebédje valami csodálatos volt vasárnap! Nem tudom, mi a titka, de nekem soha nem sikerül ilyet összehozni. Mosogatni, na ahhoz értünk a lányokkal! - Nocsak, sikerült végre megtanítani nekik? - Igen, félig bele is őszültem. Na jó, nem bánom, teljesen - ismét felnevetett. - Komolyan, Zsuzskának hetente el kell mondani, hogy a szekrény tetejéről is törölje le a port, máskülönben ott hagyja. Ha én ezt megengedtem volna magamnak, a nagyságos úr páros lábbal rúgott volna ki! Klárika, az is megéri a pénzét! A múltkor is fél órát súroltam a kandallót, nem vette észre, hogy kormos volt. No, nem baj, rácsaptam én a kezükre, attól ne tessék félni! Katika legalább rendes, becsületes lány, csöndes, lassan dolgozik, de amikor ő takarít, minden gyönyörű tiszta. Mondtam is a másik kettőnek, hogy igazán példát vehetnének róla. De ők csak kinevetik, mert nincs udvarlója. Ezeknek csak az számít! Nem baj, meglátják majd, Katikának lesz a legjobb férje. - Nocsak, hát kit szánt neki? - sejtelmesen somolygott a parancsnok úr. - Ó, kérem, hát én szépen elterveztem mindent. Mellé mondjuk Ottó őrmester illene. Gondoljon csak bele, milyen szép pár lennének! Kedves, rendes ember mindkettő, igazán

33


öröm lenne rájuk nézni. Na de szóljon már rám, hát itt ül előttünk, még meghallja! - Nem szokásom hallgatózni, Ancsa néni, folytassa nyugodtan - felelte az őrmester. - Akkor jól van. Szóval, képzelje csak el, Sanyikám! Klárika mellé meg valami zsiványt képzeltem, olyat, mint amilyen ő. Mondjuk... Jónást! Fecske Jónást! Meglátja, parancsnok, ráncba szedi az a lány, úgy leszoktatja az italról, mint a pinty! - Azt meghiszem! Tűzrőlpattant egy menyecske, az szent - ez enyhe kifejezés volt arra a cselédre, akinek a hangjától még Ártáziék Betyárja is behúzta a fülét. - De ne kiabáljon már, drága Ancsa, még iderepül a madara, ha meghallja a nevét! - Nem kedveli? Pedig rendes legény, mind a két józan órájában egy nap. És amilyen szép hangja van! Nem is értem, miért nem kérték fel kórustagnak. Amit négy feles szilva után kornyikál, valami feledhetetlen. - Ettől félek én is. Egyetlen hibája, hogy elmenne a munka temetésére. Hát a gyerekek hol késnek? Kezdenek hiányozni, komolyan mondom. A környékbeli vásott suhancok mindig előkerültek a koncert alatt, kiszöktek otthonról, és a darabokkal párhuzamosan népdalokat ordítottak, olyan távolságból, ahonnan még nem látják őket, de már jelentősen bosszanthatnak mindenkit. Amit tudtak, átköltöttek, a város minden híres és hírhedt tagját belefoglalták egy-egy nótába. Az „Érik a szőlő, részeg a Pengő” például mindig kellemesen átmozgatta a lámpagyújtó elgémberedett végtagjait, mire utolérte őket. - Az hiányzik még, Sanyikám! Hamarosan kezdődik a muzsika, úgy látom, nagyon mocorognak ott elöl. Remek ötlet volt a nagyságos uramtól, nagyon szeretem az ilyen estéket. Azt tudta-e, hogy még maga is ritmusra horkantgat fel? - tette hozzá gonoszul hunyorogva. - Szégyellje magát, gúnyt űz itten az öregemberből. No de pszt, kezdődik! Az éj sötétkék takarója beborította az eget, egy üstökös csóvája látszott a horizonton. Anasztázia grófnő köszöntötte a megjelenteket, majd a nagybőgő mögé ülve elhelyezkedett, és Zsolnay karmesterre nézve várta a kezdetet jelző intést. A duruzsuló tömeg is elhallgatott, a műsor elkezdődött. Csöndes szellő fújdogált, halkan ciripeltek a tücskök, a távolból pedig éppen csak szörnyű hangon régi dallamok csendültek fel. „Hull a szilva a fárul” Hallik Fecske torkábul. Sör, bor, korsó, icce, Nem bírná Pereszke.

34

Medikus Lap


Amikről az oktatók sem mindig beszélnek… avagy a ritka betegségek

Disney hercegnők a való életben Ha már beszéltünk az Alice Csodaországban szindrómáról, akkor itt egy újabb, mesefigura után elnevezett betegség, a Csipkerózsika szindróma. A Csipkerózsika, azaz tudományosabban Kleine-Levin szindróma egy elsősorban kamasz fiúkat megtámadó ritka betegség, melyben mindössze kb. ezer beteg szenved a világon. Jellemző rá a szokatlanul hosszú alvásidő, ami akár a több hetet is elérheti. Ezen kívül kiegészül túlzott evési ingerrel és táplálékbevitellel, illetve nem megszokott viselkedéssel (pl.: hiperszexualitással), ingerlékenységgel, letargiával, fáradtsággal, apátiával és esetleg tájékozódási zavarokkal. Ezen rendellenesség általában egy fertőzést, vagy más betegséget követően alakul ki. A tünetek pedig többnyire ciklikusan jelentkeznek, vagyis akár több héten át tünetmentes lehet az érintett személy. A betegeknek jellemzően egytől három hétig tartó, napi 16-22 órás alvási szakaszai vannak. Ezen időszak alatt a beteg minden egyes napon bárhol elalszik 16-22 órára, amíg a szakasz véget nem ér. Az ébrenlét néhány órájában pedig csak esznek, illetve WC-re mennek, de ezalatt kognitív funkciók zavara áll fenn, és nem is emlékeznek később az éber állapotokra. Míg a narkolepszia nevű alvási rendellenességben szenvedő emberek rögtön elalszanak, addig KLS-ben szenvedők több napon keresztül, napról napra egyre többet és többet alszanak, mielőtt alvási üzemmódra kapcsolnának. Ezen időszakok után jellemzően minden tünet teljesen eltűnik, az alvási szokások normálissá válnak, és a kognitív viselkedést semmi sem befolyásolja. Néha a betegek úgy írják le, mint egy villanykapcsoló, ami a tüneteket ki- és bekapcsolja. A tünetmentes állapot egy hónaptól akár egy évig is tarthat, míg a szakaszok egyre ritkábbá válnak, és egyre kevésbé súlyosak, végül elmúlnak. Genetika, vagy zavar az agyban? A kutatók között egyelőre megoszlanak a vélemények a betegség okát illetően. Egyes nézetek szerint a szindróma örökletes hajlamhoz és genetikai tényezőkhöz kötött, míg mások szerint az agy alvásért, étkezésért és testhő szabályzásért felelős részében kialakult zavar miatt jelentkezik a betegség. Fontos megjegyezni, hogy ezen szindrómában szenvedő betegek közül sokaknál tapasztaltak rendellenességet a halántéklebenyben, ami a viselkedésért és memóriáért felelős agyi terület. Egyelőre nem ismert olyan kezelés, amellyel a betegség teljesen gyógyítható volna, ennek ellenére léteznek olyan gyógyszerek, amik képesek javítani a beteg állapotán. Ilyenek lehetnek a metamfetaminok, vagy metil- és modafinil alkalmazása a kóros álmosság kezelésére. Bizonyos szerek azonban fokozhatják az ingerlékenységet, illetve nem képesek csökkenteni a kognitív zavarokat sem. Az ajánlott kezelés, sokkal inkább az, hogy engedjük a beteget aludni, mintsem hogy gyógyszert használjunk. Barta Barbara

35


Irodalmi igényesség

y a r G n a i r o D arcképe

Oscar Wide:

H

allunk sok tanulságos mondást, mi szerint az igazi szépség belülről fakad, vagy az egyszerű doboz csodás dolgokat rejthet. Mindnek az a tanulsága, hogy nem minden a külcsín; a valódi értékeink belülről fakadnak. Mégis, a külvilág felszínességet sugároz. A tökéletes modellvilág bűvöletében élünk, ez vesz körül bennünket a médiából, és ivódik bele elvárásainkba. A szépség sok előnnyel jár, ám a következőben bemutatásra kerülő történet főszereplőjénél végzetes hátrányokkal is. A nagy indulatokat és számos támadást generáló történetet Oscar Wide tollából ismerhette meg a világ, aki a botrányhős és a bálvány szerepében egyszerre tetszelgett. A főszereplő az ifjú, tiszta lelkű és gyönyörű fiatalember, Dorian Gray. Szőke fürtjeivel, őszinte kék szemeivel azonnal belopta magát a világ szívébe, vagyonának és jó modorának köszönhetően pedig az elit társaságok köreiben is forgolódhatott. A történet kezdetén a fiatalember épp egy sokadik festményhez áll modellt. Basil Hallward festő barátja külsejétől megbabonázva, arra kéri a fiatalembert, hadd készítsen róla egy teljes alakos festményt. A kép elkészül, és káprázatos lesz; halhatatlanul őrzi Dorian szépséges vonásait. Basil legjobb barátja, az örökké nyers Lord Henry látogatja meg munka közben a művészt és modelljét. Elbeszélget a naiv, ártatlan Doriannal, aki nincs tudatában mindazokkal a lehetőségekkel, amiket az élet tartogathat számára. Lord Henry felhívja Dorian figyelmét mindazokra az előnyökre, amiket az ifjúság és a szépség magában rejt, ugyanakkor emlékezteti rá, hogy népszerűsége rohamosan csökkenni kezd, az idő vasfoga őt sem kíméli majd. Ezzel egyetemben pedig elveszíti mindazokat a pozitívumokat, amikre a külsőségek feljogosítják. Dorian ebbe még sosem gondolt bele korábban, így halálosan megrémíti ennek lehetősége. Kétségbeesésében nyíltan megfogalmazza vágyát, mi szerint soha nem akar megöregedni, inkább eladná a lelkét az ördögnek. Hiú vágya teljesül; helyette a megfestett portré mutatja az idő nyomait. Dorian rémülten szembesül vele, hogy az évek múlása ellenére, míg ő fiatal és szép marad, a festményen található mása egyre rútabb lesz. Elrejti a képet, hogy mások ne láthassák bűne bizonyítékát, festő barátjával megszakítja a kapcsolatot, és Lord Henry szavait kisarkítva kihasználja külseje minden előnyét. A züllés útjára lép; sokak életét teszi tönkre. Kuplerájokba jár, és szörnyű bűnökre kényszerít másokat. A külvilág nehezen tudja elképzelni, hogy az angyali vonások mögött ilyen démoni lélek lakozik, így a csillogástól elvakítottan, a jobb körök nem rekesztik ki teljesen.

36

Medikus Lap

Az arckép azonban bűnei után egyre csúfabb lesz, minden gonoszsága egy-egy torz vonásban ölt testet. Dorian gyűlöli festő barátját, úgy érzi, ő tehet mindenről, hiszen ha ő nincs, akkor azt a sok bűnt sem követi el, s talán nem csavarja ujjai köré a hiúság sem. Haragjában szörnyű tettre vetemedik; az őt végletekig bálványozó, mellette kitartó és hűséges barátját hideg vérrel meggyilkolja. A hullát eltünteti egy orvos ismerőse segítségével, akit csúnyán megzsarol. Nincs visszaút, a pokolba vezető út számára a hiúságával van kikövezve, azonban a sors visszafizet, egy régi ellensége vadászik rá, minden vágya, hogy megölhesse őt. Vajon meddig lesz képes menekülni a végzete elől? A szépség önmagában elegendő, minden bűn ellenére is népszerűséget biztosít? Vajon Dorian lelke teljesen romlott, vagy megmaradt még benne a lelkiismeret szikrája? Vissza lehet még fordítani a történteket? Mi lesz a arcképpel? Meddig fajulhat még a változása? Megtudhatod, ha elolvasod ezt a felkavaró, elgondolkodtató könyvet! Ezt a borzongató történetet ajánlom tehát a zimankós téli napokon mindazoknak, akik eddig úgy hitték, az életben az lesz sikeres, aki jól forog a hiúság vásárán… Barkász Heléna


Sztereo-típia

A funk az 1960-as évek Amerikájában alakult ki. Világrajövetelét leginkább James Brown-nak köszönhetjük, aki a soult és a rhythm and blues-t választotta keresztszülőknek. Az első funk dalok egyike, az „I Got You (I feel good)” is az ő nevéhez fűződik (tudjátok, amelyikre Garfield is táncolt). Ezen a számon már érezhető a ritmus előtérbe kerülése, ami nem is olyan meglepő, hiszen a funk könnyed, táncolható zene. Fontos szerepet kap a basszusgitár, amely valósággal „húz”: a dallamot a ritmusba, a hallgatóságot pedig a zenébe. Ez a groove, amelyről ízlés szerint lehet szakmai cikket írni, vagy ódákat zengeni, de vitathatatlanul érezni a legjobb. A funk dalokban gyakran hallhatunk Hammondorgonát is, számomra pedig elmaradhatatlan a fúvós szekció, amelyet leggyakrabban a szaxofon képvisel, de sokszor kiegészül trombitával és harsonával is. A funk leszármazott műfajai a disco, a boogie és a funk rock. Ha a jazz az intelligens műfaj, akkor a funk a felszabadult. Bármilyen különösen is hangzik, velem ez a zene értette meg először, mennyire felesleges dolog idegeskedni; hagyni, hogy

Szívd magadba a zenét!

Távol álljon tőlem a gondolat is, hogy trágár kifejezéseket használjak, mikor a Medikus Lapba írok, viszont tény, hogy ha ötven évvel ezelőtt jelent volna meg ez a cikk az USA-ban, amikor a szóban forgó stílus kialakult, illetlenségnek számított a „funk” szót társaságban kiejteni.

A Funk

a nyomasztó gondolatok átvegyék az életünkben az irányítást. Ha funk szól, én egyszerűen „csak” jól érzem magamat. Elengedem a nehéz, lehúzó érzéseket, nincs bennem semmi, „csak” a pillanat, a zene megélésének öröme. Sem több, sem kevesebb. Mikor olvastam, hogy a funk dalok olykor egyetlen akkordból épülnek fel, és azt rendezik akkordmenetbe, először meglepődtem, de aztán rájöttem a titok nyitjára. Sokszor a legegyszerűbb dolgok a legjobbak; amikor nem bonyolít túl az ember semmit, mert zsigerből jön, amit tennie kell. Biztos ismeritek azt a jelenséget (filmekben is jól mutat, de élőben valóságos élmény ilyet látni), mikor a frusztrált, agyonszabályozott srác egy buliban végre fel tud oldódni (és most nem az alkoholmámorra gondolok). Nem foglalkozik azzal, ki figyeli, ki nem, hogyan mozog, stb., hanem gátlásaitól megszabadulva nevet, érzésből táncol, odamegy a gyönyörű lányhoz… ls a háttérben, mondjuk, a Daft Punk-tól a Get Lucky szól. A klasszikus, „békebeli” funk legnevesebb képviselője talán James Brown, akit bátran sorolhatunk a funk „alapító atyái” közé. A ’70es évek funk-ot játszó zenekarai közül az Earth, Wind & Fire a kedvencem (a September c. dal előadói). A már említett funk rock a funk izgalmas találkozása a rockzene különböző irányzataival. Ez a stílus elválaszthatatlanul összeforrt a Red Hot Chili Peppers nevével, akik idén ünnepelték fennállásuk harmincadik évfordulóját. Korai albumaikon keményebb számok hallhatóak, míg a 2000-es évek lemezein már kiforrottabb a hangzás. Akiknek még új ez a műfaj, azoknak a 2002-es By The Way c. korong dalait ajánlom. Igazi, belevaló funk rock ez is, főleg a címadó szám, de a lemezt lírai felvételek is színesítik, mint például az I Could Die For You. Flea, akit a világ egyik legjobb basszusgitárosaként tartanak számon, pedig itt sem hazudtolja meg önmagát. A magyar könnyűzenei életben a Back II Black képviseli leginkább a funk-ot. Én főként a 2000-es évek első feléből származó dalaikat szeretem, amelyeket Bársony Bálint szaxofonszólói tettek maradandóvá. Kellemes zenehallgatást kívánok, vagy inkább: „Play that funky music, white boy”! Oláh Dóra

37


Manka

NormálFlóra

Méltán népszerű rovatunk jelen számában egyetemi Normál Flóránk egy új, de annál jelentősebb rezidens tagjával, a Pulzus Café bájos pultoslányával, Mankával beszélgettem. A hideg és sötét téli délután elől menekülve befészkeltük magunkat a pulthoz, én pedig almafröccsöt kortyolgatva bele is vágtam a közepébe.

Ugyan még csak pár hónapja vagytok itt, de milyen a

lassan lettem ügyvezető helyettes, aztán üzletvezető és végül így

Dotén? Mik az első benyomások?

keveredtem ide.

Kicsit félve jöttünk ide, elődeinkből adódóan, mivel tudtuk, hogy mindenki nagyon szerette a Mosaicot, és nagyon magasra

És honnan származik az a diploma?

emelték előttünk a lécet, de szeretünk itt lenni, és úgy érzem,

A Szolnoki Főiskoláról.

egyre inkább akklimatizálódunk.

Van esetleg valami brutális, elborult, főiskolás sztori a

És milyenek az emberek? Mi a véleményed az

tarsolyodban?

orvostanhallgatókról?

Hát brutálisan durva, hardcore sztorikat nem szeretnék kiadni,

Furcsa, hogy az átlagos főiskolásokkal és egyetemistákkal

de én is hökös voltam annak idején - benne voltam az főiskolás

szemben azért nagyon szorgosak vagytok. Azt hittem, hogy

élet sűrűjében. Úgyhogy nekünk is voltak aztán elmebeteg, állat

a szorgalmi időszak itt végig piálásból és vedelésből fog állni,

dolgaink, pont úgy ahogy nektek is. Belső információkat nem

ehhez képest már első héten találkoztam olyan emberekkel, akik

adhatok ki, de igen, elég erős négy év volt. Visszasírom. Ha

már akkor tanultak. Ez persze pozitív természetesen. Amúgy

újrakezdhetném, valószínűleg kicsit másképp csinálnám, de jó

barátságosak és közvetlenek vagytok. Arról nem is beszélve,

volt.

hogy elég érdekes hallani, hogy nem folyton arról van szó, hogy ki mekkorát hányt múlt este, hanem hogy orvosi dolgokról beszélgettek ilyen fiatalon.

Durvábban

vagy

szolidabban

csinálnád,

ha

újrakezdhetnéd? Durvábban. Sokkal durvábban - nevet. - Hát igen, mert majd

Mindent összevetve akkor élvezitek az ittlétet?

észreveszitek, hogy ha vége van, és lediplomáztok, belekerültök

Szerintem most kezdjük élvezni. Ez az első három hónap azért

a mókuskerékbe, és akkor már hiába próbáljátok magatok

még inkább a melóról szólt, hogy megszokjuk a közeget, és

elengedni, valahogy már nem tudjátok. Mert másnap munkába

hogy - nehezen, de - befogadjon minket a közösség. Most már

kell menni, mert a barátok szétszóródtak a szélrózsa minden

kezdjük élvezni, már mi is jobban elengedjük magunkat. A

irányába és úgy már nem olyan. Úgyhogy tessék kihasználni az

Klinika-szüzességét egyelőre ugyan még csak Tamás veszítette

egyetemi éveket! Muszáj, élni kell, amíg lehet.

el, de ami késik, nem múlik. Úgyhogy szeretünk itt lenni.

Az elmebeteg dolgok kapcsán szeretném megkérdezni,

Hogy alakult egyáltalán, hogy itt vagytok? Honnan jött

hogy hogy tekintesz vissza rájuk. Már kinőtted őket,

az ötlet, hogy talált rátok a lehetőség?

vagy egy Klinika buliban azért még előtörhet belőled a

Ez nagyon érdekes, mert én ugye Budapesten dolgoztam eddig,

Hulk?

hasonló munkakörben, de már kezdtem kicsit besokallni,

Ööö… biztos van az az alkoholmennyiség, ami után meg tudnék

amikor apa egyszer csak felhívott, hogy van ez a lehetőség - én

úgy bolondulni, de öreg vagyok én már ehhez. De a következő

sem tudom, honnan tudta. Mondta, hogy egy egyetemi klub

félévben majd élesben is leteszteljük egy Klinika buliban.

üzemeltetéséről lenne szó az egyetem területén. Kérdezte, hogy támogatom-e… és próba-cseresznye, itt vagyok.

Ha már a főiskolás sztorikról nem tudhatunk meg részleteket, mesélj Pulzusos sztorikat. Történtek már

Mi az eredeti végzettséged?

azért dolgok, mióta itt vagytok? Mit emelnél ki?

Vendéglátó és szálloda szakos közgazdász vagyok papír

Nekem nagyon pozitív, ahogy Zsolóval és Stabil Petikével

szerint. A diplomám nagyon szépen porosodik a polcomon;

megismerkedtem. Hulla részegen beálltak a pulthoz, és

nem közgazdászként helyezkedtem el, hanem kezdettől fogva

Backstreet Boys slágereket kezdtek el énekelni. Hát annál

vendéglátósként dolgozom. A pult mögött kezdtem, és szépen

cukibbat…

38

Medikus Lap


Az volt az első kultúr-sokk? Igen, de a jó értelemben. Hát meg azóta sok kicsi szívemcsücske van itt, akik már törzsvendégként térnek be beszélgetni. Ennek örülök. Új témakör: mit csinálsz, amikor éppen nem ezt? Magyarán szabadidődben. Valójában csak most a héten kezd el kis szabadidőm lenni, mert eddig nem volt. Sajnos - nem is sajnos, mert én szeretem ezt - még minden gondolatom a Pulzus körül forog; hogy milyen programokat tudnánk még kitalálni, hogyan tudnánk nagyobb célcsoport felé nyitni, hogy tudnánk több embert elérni, egyszóval agyban én még mindig ezen pörgök. Ha mégis akad egy pici időm, akkor a kiskutyámmal foglalkozom. És róla mit kell tudni? Ő egy francia buldog, egy éves múlt, fehér alapon fekete foltos és Murphynek hívják. Meg a húgomat hagytam Budapesten, aki nagyon hiányzik. … ha már a kiskedvencekről van szó. Ha már… - mosolyog. - Meg a barátaim is hiányoznak. Úgyhogy ha tehetem, megyek hozzájuk Pestre, vagy anyukámhoz Mátészalkára. No és mit vársz a jövőtől? Mik a tervek? Hosszútávú terveink vannak ám a Pulzussal. Azért egy hatéves turnust mindenképpen lenyomnánk - ha már ti is itt vagytok hat évig. Szeretnénk bővíteni a repertoárunkat, étel-, italkínálatunkat. A teraszt szeretnénk beburkolni, hogy még nagyobb részen lehessen dühöngeni akár télen is, úgyhogy vannak tervek. Első körben pedig minél több ismerőst facebook-on… apró lépések. A legfontosabb cél talán a diákság életének szerves részévé válni. Mit üzennél az olvasóknak? Én azt üzenném az olvasóknak - és ez most szívem pici fájdalma lesz - hogy aki még mindig ilyen negatív előítéletekkel viseltetik irántunk, jöjjön le, igyon velünk valamit és beszélgessen velünk. Mindenkit szeretünk, és mindenkit szívesen látunk.

Pauliczky Balázs

39


FILMAJÁNLÓ

FELHŐATLASZ (2012)

Rendező: Lana Wachowski, Andy Wachowski, Tom Tykwer Író: David Mitchell

Most, mikor ezt írom, még friss az élmény. Nehéz lavírozni az ajánló és kritika között, mivel alapjáraton az ilyen típusú filmek nekem nem tetszenek. Mindenképpen megosztó alkotás. Az elején meglehetősen szkeptikus voltam, de végül meggyőztem magam, hogy folytassam a mozizást, és arra a véleményre jutottam, hogy nagyon érdekes a film. Mellőzve minden szarkazmust. Ez a majdnem három órás mű számos ismert színészt felsorakoztat, ilyen például Hugo Weaving, Tom Hanks, Hale Berry vagy Hugh Grant. A kezdés után cirka húsz perccel rögtön ott találjuk magunkat, hogy nem egy, nem kettő, hanem egyenesen hat történeti szálat húznak az orrunk elé. Figyelni kell, annyi biztos. 1849 és 2321 között ugrálunk változó intenzitással, különböző korokban, különböző díszletek és főszereplők között. Ami érdekes, hogy a színészek felbukkannak akár több történeti síkon is, ez szerintem a kuszaság érzetét kelti első pillantásra a nézőben. Az viszont minden szálban közös, hogy van konkrét egyéni, és emellett általános mondanivalója is. Felbukkan a rabszolgaság, a társadalmi különbségek, a melegek kapcsolata, a belső démonok, a spontán szerelembe esés, a tiltott határok átlépése, a barátságok igazi értéke, és még napestig sorolhatnám, hogy mennyi-mennyi emberi dolog, hiszen a film erre lett kiélezve, az emberi életre, a tetteinkre, azok hatásaira és az összefüggésekre múlt, jelen és jövő között. Ugyanazok az arcok - ez is az összefüggésre utal - a nagy egészre. És a Felhőatlasz szimfónia? Mint egy háló, fenntartja ezt az egészet, ha meghúzol egy szálat, az mást is megmozgat. Maga a zenemű nem egyszer megszólal a filmben, és mindenki úgy érzi, ismeri. Lényegében mintegy kapocsként szolgál a világok között. Mint mondtam, nehéz nem kritikusnak lenni. A film meglehetősen igyekszik magasröptű gondolatokat, nagy életigazságokat közölni, ami számomra kicsit izzadtságszagú. Valahogy az jött le, hogy a film mondanivalója sokkal gyengébb, mint maga a hangulat. Néhol unalmasak a monológok és a párbeszédek, csak elvétve akad poén, de aki kedveli az efféle elvont filmeket, és talál örömöt abban, hogy elgondolkodik ilyen dolgokon, annak tudom ajánlani. U.i.: Na, tessék, csak sikerült jól odakritizálnom a végére. Fenébe! Ja igen, figyeljétek az üstököst!

40

Baji-Gál Fanni

Medikus Lap


Az eddigiekhez képest kicsit rendhagyó lesz ez a szösszenet kedves Olvasóm, mert ez az első, amikor egy rajzfilmsorozatról lesz szó. Méghozzá egy olyanról, mely nagyon sokunknak meghatározó szerepet töltött be a gyermekkorában, és tölt is be mind a mai napig. Kicsit úgy vagyok ezzel a sorozattal, mint Antoine de Saint-Exupéry kis hercegével, azt a könyvet is el kell(ene) olvasni több életszakaszunkban és ezt a sorozatot is meg kell(ene) nézni. Számomra mást jelentett gyermekként és mást most... na, de lássuk, miről is szól a történet. A Louie élete egy amerikai rajzfilmsorozat, melyet maga Louie Anderson írt a saját gyerekkora alapján. A rajzfilmet Matthew O’Challagan készítette, melyet Magyarországon a Fox Kids (később a Jetix) tévécsatornán vetítették. Műfaját tekintve vígjáték, komédia, mely egy társadalomkritika is egyben egy nyolc éves gyerek szemszögéből. A sorozat maga 3 évadból, azonbelül 39 epizódból áll, melyek egyenként körülbelül 22 percesek. Louie a családjával Cedar Knoll-ban, egy Wisconsin-i kisvárosban éli mindennapjait, a sorozat nagy része ezen a helyen játszódik különböző helyszíneken. A sorozat főszereplője természetesen Louie, és majdnem minden epizód elején megjelenik nekünk és felkonferálja számunkra azt. Ő maga egy kedves, udvarias, vidám gyerek, akinek nem mindennapi életét tárja elénk a sorozat, beleszámítva a tág családját, tíz testvérével együtt és bő baráti körét is.

Louie élete A sorozat komikumának forrását elsősorban a karakterek jelleme szolgáltatja, melyeket tökéletesen kiegészítenek sokszor a megfelelő helyzetkomikumok is. Tommy (Louie öccse), a legfiatalabb Anderson egy ártatlan gyerek, így folyton elszenvedi az idősebb testvérek ugratásait, így Louiét is. Louie persze ennek ellenére sokszor nagyon is éretten viselkedik, egy epizódban ki is fejti, hogy egy idősebb testvér feladata az is, hogy a fiatalabb generációt ugrassa. Néha azonban korához képest sokkal érettebb, a részek végén gyakran von le tanulságot az adott szituációkból. Ora, az anyjuk, csak a családjáért él; szinte bármikor látjuk, értük tevékenykedik: süt-főz-takarít-nevel, mint ahogy az adott kor eszmerendszerében - a 20. század közepén élő háziasszonytól - el is várható. A sorozat egyik legmeghatározóbb karaktere a főszereplő mellett az apjuk, Andy Anderson, aki megélte a II. világháborút, és folyamatosan erről mesél(ne) a család többi tagjának. Fő jellemvonásai közé tartozik az önzetlenség, a jószívűség, melyet mindig úgy visz véghez, hogy az adott személy ne tudjon róla és tette a névtelenség homályába vesszen. Mindemellett a történet során rengeteg vicces helyzet okozója, előmozdítója és szereplője, melynek egyik oka az, hogy sokszor nagyot mond. Ezek a füllentések önmagukban mindig viccesek, és érdekesek az ebből fakadó történések is. Ebből idéznék is egyet, hogy alátámasszam: “Erre elővettem a norvég bicskámat és ott helyben felvágtam a hasát! Kiderült, hogy megdagadt a lépe és ki kellett venni, vakbélgyulladása is volt, azt is! Az alsó hasa is kirepedt! Kivettem az elfertőződött szerveket, a lyukakat sárral meg fenyődobozzal tömtem be.” Az ehhez hasonló, valamint jobbnál jobb frázisok végképp garantálják a közönség jó szórakoztatását. :) Végezetül, érdemes belenézni, hisz kellemes és tartós szórakozást nyújthat minden nézőnek, mindemellett tanító célzatú is a történet - és mint az elején is említettem -, minden generációnak más értékeket hordoz. Jó szórakozást hozzá mindenkinek, engedjétek, hogy Louie hadd meséljen a családjáról! Plásztán László

41


Programajánló 42

Medikus Lap

Szemeszterzáró buli december 19. Akusztikus Esték a Sikkben fellép: Petruska András, Bertha Zoltán december 20. Sikk Klub, 19:00

Leap Of Faith, Szupersztráda, Fáziskésés, Aces & Eights december 27. Kaptár, 19:00 Rúzsa Magdolna december 27. Lovarda, 18:00

VHK, Beholder december 20. Roncs Bár

A Nyughatatlan december 27. Roncs Bár, 20:00

Karácsonyi Halnapok december 21-22. Kossuth tér

Best FM: Best of ‘90s fellép: Soho Party (Náksy & Betti Love), Animal Cannibals, Kozmix, Kerozin, Splash december 27. Lovarda, 21:00

Kodály Filharmonikusok Karácsonyi koncert december 21. Bartók terem Kontaktus december 21. Lagúna Söröző, 20:00 Metálkarácsony fellép: P.Box, Omen, Lies december 21. Roncs Bár Omega - Oratórium december 23. Nagytemplom, 19:00 Blues Company december 25. Kaptár, 19:00 Bangó Margit - 60 év 60 dal vendég: Emilio, Sas József december 26. Kölcsey Központ, 19:00 Konyha, Jurij, ZUP december 26. Roncs Bár Állatok karácsonya december 27. Nagyerdei Kultúrpark

Tankcsapda, Kowalsky Meg A Vega, Neck Sprain december 28. Főnix Csarnok Párdon deformáció december 28. Incognito Club ZZ Copy december 28. Roncs Bár Bödőcs Tibor önálló estje december 29. Lovarda, 19:00 Heaven Street Seven december 29. Roncs Bár Grund, SnakeDance, T. Hanks december 29. Sikk Klub, 20:00 Irigy Hónaljmirigy december 30. Főnix Csarnok, 20:00 Square Acoustic december 30. Roncs Bár, 21:00


Szilveszter: Medikus Szilveszter Klinika Klub Szilveszteri koncert a Sonus ütőegyüttessel Liszt terem, 18:00 Boldog Új Évet Debrecen! fellép: Abrakazabra, Keresztes Ildikó Kossuth tér, 20:00 Panama Magic Roncs Bár SZUSZ Szilveszter fellép: Rulett Show Band Szeged Utcai Szabadidőközpont Lovarda Szilveszter fellép: Rhythm and Shoes Dance Club, Party Band Szenzációs Szilveszter a Hotel Lyceumban fellép: Takács Nikolas, Cool Company Vízkereszt január 6. Kossuth tér, 17:00

A Szkalla lányok színmű január 16. Kölcsey Központ, 19:00 Vasárnapi muzsika január 19. Kölcsey Központ, 17:00 Kodály Filharm. - Bécsi klasszikusok II. február 6. Bartók terem, 19:30 Farsang az Alma együttessel február 9. Kölcsey Központ, 11:00 Szemeszternyitó Klinika buli február 9. Sokszínű kamarazene február 11. Liszt terem, 19:00 Szekeres Adrien Olthatatlanul február 12. Kölcsey Központ, 19:00 Kodály Filharmonikusok Paulus oratórium február 13. Bartók terem, 19:30

Dés László - Nagy utazás január 6. Kölcsey Központ, 19:00

Ránki Fülöp zongoraestje február 18. Liszt terem, 19:00

Replika, Pit Of Saron január 10. Roncs Bár

Debreceni Maskarádé február 21-23. Kossuth tér

Farsangnyitó Dalidó január 11. Kölcsey Központ, 14:00

Rómeó és Júlia február 22. Főnix Csarnok

Vasárnapi muzsika február 23. Kölcsey Központ, 17:00 Kodály Filharm. A komoly Rossini február 25. DE Aula, 19:00 MODEM: Körkörös romok Ország Lili falai január 19.-ig Halálos természet Naturalizmus és humanizmus a 21. században február 16-ig Az új spektákulum Kortárs kínai képzőművészet március 30-ig KÖLCSEY KÖZPONT: Hűség - Madarász Gyula festőművész emlékkiállítása február 7. - március 2. Élettudományi Galéria: A Nagybányai Képzőművészeti Egyetem oktatóinak Nagybányai színek c. kiállítása január 6-ig Elméleti Galéria: Beeri Dávid festőművész kiállítása december 20-ig

Kolumbár Réka, - Chris -

43


Anti-gasztro

Hogyan

(ne) süssünk süteményt?

s hozzávalókat, és szerezzük be azokat a közeli boltban.

1. Keressünk ki egy nekünk tetsző receptet, írjuk fel a szüksége

tassuk fel a hozzávalókat.

2. Készítsük elő a szükséges edényeket, eszközöket, sorakoz 3. Menjünk vissza a boltba tejért.

Próbáljuk vele megértetni a "Kint maradsz!" szavak együttes 4. Cibáljuk el a kutyát a pulttól, és tegyük ki a konyhából. jelentését. a száraz hozzávalókat. 5. Lássunk neki a receptnek! Először gondosan mérjük össze la Hazaérve tereljük vissza a csuromvizes kutyát az udvarró 6. Menjünk vissza a boltba sütőporért a zuhogó esőben. lakásba. Fürdessük meg, töröljük szárazra. Magunkat is!

le a lisztet a kutya orráról, majd ismételjük meg a 4-es pontot. 7. Mérjük hozzá a tésztához a nedves hozzávalókat. Töröljük , a sütőt, és várjunk egy órát, míg bemelegszik. Bosszankodjunk 8. Keverjük össze a tésztát, vajazzuk ki a tepsit. Kapcsoljuk be hogy korábban kellett volna bekapcsolni. 9. Próbáljuk meg "újraéleszteni" az összetöppedt tésztát, majd

öntsük a tepsibe. A tepsit helyezzük a sütőbe.

10. Engedjünk tíz percig hideg vizet égett ujjainkra. 11. Üljünk le tévézni, lehetőleg több, mint 30 percre. 12. Nyissunk ablakot, legyezgessük ki a füstöt, és szedjük ki

a frissen sült széntablettát a sütőből. ssunk el. Fogadjuk meg, hogy nem sütünk többé!

13. Dobjuk ki a "sütit", ami még a kutyának sem kell. Mosoga

BGF

Gasztro

Albert kekszes sütemény cso

kipudinggal

Hozzávalók: • 2 csomag Albert keksz • 25 dkg margarin • 20 dkg cukor (vagy folyékony édesítőszer) • 2 evőkanál kakaópor • 0.5 dl fekete kávé • 5 dl tej • 2 csomag csokipuding • kevés kókuszreszelék

Először a tejet és a kávét összeöntjük, majd a tűzhelyre helyezzük melegedni. Ha folyékony édesítőszert használunk, azt ehhez célszerű hozzáadni. Ezután a margarint hozzáadjuk, és felolvasztjuk benne. Idő közben a pudingot, kakaót, cukrot szárazon összekeverjük. Ha a margarin felolvadt, hozzáadjuk a száraz hozzávalókat, és egészen besűrűsödésig főzzük. Miután besűrűsödött hagyjuk kicsit hűlni, majd a kekszeket egyenként megkenve összeragasztjuk őket. Az elkészült rudakat kókusszal megszórt alufóliába csavarva a hűtőszekrénybe tesszük. Kb. fél nap múlva fogyasztható. Ferdén szeletelve tálaljuk. Tipp: Ha prémium csokipudingot használunk, akkor a massza krémesebb, viszont sűrűbb lesz, ekkor adhatunk hozzá bátran több tejet. Barta Barbara

44

Medikus Lap


KOLI

KUKTA „Ne halj éhen egyetemistaként!”

i l e g g e r t z s a r a P

Hozzávalók: • 3 db közepes méretű bugonya • 2 db hagyma • 3 db tojás • só, bors • olaj

Elkészítés: Először a burgonyákat meghámozzuk, megmossuk, majd hasábokra vágjuk.A hagymákat megpucoljuk, és vékonyabb karikákra szeleteljük. Forró, bő olajban aranybarnára sütjük a burgonyagerezdeket, majd a felesleges olajat leöntjük, körülbelül 1-2 evőkanálnyit hagyunk a hasábburgonya alatt. Erre azért van szükség, hogy ne ússzon olajban az elkészült étel. Ha ez megvan, akkor hozzáadjuk a hagymát is, ezzel együtt 2-3 percig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, végül a tojásokat egyesével hozzáadjuk, folyamatosan kevergetjük, és amikor már jól „besűrűsödött” levesszük a tűzről. Ízlés szerint kolbászt vagy szalonnát is lehet bele tenni. Ebben az esetben a hagymával egy időben adjuk hozzá a kolbászt/szalonnát. Én kaliforniai paprikát tettem bele. Jó étvágyat hozzá! Losonczi Brigitta

45


Marvel újratöltve –

Itt a Thor 2 (The Dark Word)

Az utóbbi időben különösen nagy sikere volt a különböző természetfeletti képességekkel rendelkező szuperhősöknek és isteneknek. Egyre több és több filmben jelennek meg hasonló karakterek, csak ha a közelmúltat tekintjük akkor is megakadhat pár mozifilmen a szemünk. A Thor első, valamint A vasember első és második része is finoman fogalmazva elérték a kívánt hatást, kapva a lehetőségen pedig elkészült A bosszúállók is. Nem rég debütált a Marvel legújabb filmje, Thor – A sötét világ címen. Akik azon szerencsések közé tartoznak, hogy moziban tekinthették meg a filmet, két bónuszjelenetet is kaptak, amire persze számíthattak a Marvel rajongók. A történet természetesen időrendben A bosszúállók után helyezkedik el, tehát aki esetleg nem látta volna, az gyorsan nézze meg! Maga a trailer arra buzdítja a rajongókat, hogy a film hasonlóan az eddigiekhez - nagyot fog szólni, és valóban minden országban várták már a bemutatót. A várakozásoknak pedig hellyel közzel meg is felelt. Aki látta

Spolier alert!

Mindamellett, hogy Thort megint sikerült átvágnia, messze a legjobb volt a filmben Loki. A saját halálának eljátszása tökéletesen alátámasztotta a trükkökből ki nem fogyó karakter képzetét. Maga a befejezés is el lett találva, a következő részre utal a sok függőben maradt kérdés, a két legfontosabb mégis az lenne, hogy Lokinak hogyan sikerült Odint, a mindenek atyját eltűntetnie a trónról, s hová rejthette, ahonnan nem jön elő leleplezni a trónbitorlót? Az egyik bónuszjelenetben megvillantott Gyűjtő pedig szintén megmozgathatja az agytekervényeinket a folytatással kapcsolatban. Azt ugyan még nem lehet tudni, hogy a Thor esetleges következő – harmadik – részében, vagy a 2015-ben megjelenő Bosszúállók folytatásban adják meg a válaszokat a kérdésekre, de egy biztos, izgalmas lesz!

az eddigi filmeket, mindenképpen nézze meg ezt is, bár a fanatikus rajongóknak, képregényt ismerőknek itt-ott okozhat néhol csalódást, mégis mindezek ellenére úgy gondolom megint egy jó Marvel filmet láthattunk, és többek között én is várom a folytatást.

Érdekesség Shanghai egyik mozijában az eredeti plakát helyett egy, a rajongók által szerkesztett változat hirdette a filmet. Bizonyos értelemben talán meg is érthetjük őket, hiszen szegény Loki (aki szintén fontos szereplő) nem igazán szerepel az óriásplakátokon, ellenben a Natalie Portman által alakított Jane Foster annál inkább, pedig ki ő egy istenhez képest?!

Nagy Gabriella

46

Medikus Lap


A Fun rovat

Viccek: Kelemen Viktor, Kovács Zoltán, Oláh Dóra, Dr. Tajti Gábor

Az uruk-haiok lúgos kémhatásúak, sötétkékre színezi őket az ORC.

- Hogy nevezik a tömött rostos kötőszövet szintézisét? - Ínformáció.

A szédítő borok félkörös évjáratokból származnak.

- Miért nincs a kollégiumban “P” betű? -Mert lebontotta a kolipáz.

Madame Récamier közeli barátnője volt Mademoiselle Secrainge.

- Melyik az a növény, ami egycsapásra kettészeli a menyasszonyt? - Az aranyeső.

A Naboo királynőjétől elvárt az érzelmi stabilitás. Erre a célra megfelelőnek találták Padmé Amygdalát.

Spanyol kutatók megfigyelték, hogy az éhes torreádor pillanatok alatt felfalta az elé tálalt herkentyűket, el is nevezték paellareflexnek.

Az előző szám képrejtvényének megfejtése: szőrsejt

Beles Jóska, angol nevén G. I. Joe

SUDOKU: 5

3

8

4

1

8

7

2

3

2

1

1

5

9

3

8

2

4

2

5

8 7

4

9

8

6

3

3

8 9

8

6

9

7

7 3

1

8

7

9

2

6

5

8 4

4

3

1

8

7

4

1

5

8

6

5

3

5

2

8 3

9 2

5

7 6

1

9

2 2

8 6

5

4 9

9

3 9

3 3

4

4

3

7

1

9 1

3

47



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.