Medikus Lap - 2014/2015. II. félév, 1. szám

Page 1


Cranium Copy

Fénymásolás - nyomtatás - írószer A II-es és III-as kollégiumban és az ET-ben 8 Ft/oldal


Kedves Olvasó! Reméljük a szerkesztőséghez hasonlóan már te is vártad, hogy végre megjelenjen a szemeszter első Medikus Lapja. Bár ebben a számban még az elmúlt hetek eseményeire tekintünk kicsit vissza, mégis - talán észrevetted -, valami készülődik a főnix fészkében. Ugyanis Debrecen lesz a házigazdája a 2015-ös Medikus Kupának, vendégül látva és megküzdve a másik három orvosképzőhely delegációival. Bár effelől eddig sem volt kétsége senkinek, idén méginkább biztosak lehetünk benne, hogy a debreceni szurkolótábor lesz a legnépesebb és leglelkesebb. Ennek jegyében a Medikus Lap is a főnix színeibe öltözött. Ám ne szaladjunk ennyire előre, a küzdelem kezdete még kicsit várat magára, mi pedig addig is igyekeztünk olvasnivalóval ellátni Téged. A főszerkesztő

Medikus Lap X. évfolyam, 4. szám

A DOTE hallgatóinak hivatalos, ingyenes kiadványa Felelős kiadó és főszerkesztő: Piller Róza Szerkesztőségi koordinátor: Dr. Tajti Gábor Szerkesztők: Magyar Helga Babett, Piller Róza Senior szerkesztő: Dr. Lánczi Levente, Tóth Máté, Dr. Kovács Kázmér Olvasószerkesztő: Kelemen Viktor, Kolumbár Réka, Magyar Helga Babett, Dr. Tajti Gábor Cikkírók: Barta Barbara, Boda Emese, Garami Nóra, Irmes Áron, Jónás Noémi, Kelemen Viktor, Maklári Judit, Nemes Dániel, Nagy Gabriella, Oláh Dóra, Piller Róza, Dr. Tajti Gábor, Tiszai Dóra Nyomdai munkálatok: Főnix Nyomda, Debrecen Megjelenés: öthetente, szemeszterenként háromszor, alkalmanként 1000 példányban www.deoechok.hu; medikuslap@gmail.com

tartalom

Címlap: Pauliczky Balázs

Továbbra is várjuk a lappal kapcsolatos kritikákat, észrevételeket és tanácsokat a medikuslap@gmail.com e-mail címen, a Medikus Lap facebook oldalán, vagy keressetek minket személyesen a Markusovszky Lajos Kollégium III. Kollégiumban, a HÖK irodában! A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza! Bármilyen utóközlés csak a szerkesztőség belegyezésével lehetséges! Minden jog fenntartva. © 2015

Postacím: Medikus Lap, DEOEC HÖK iroda, III. Kollégium 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond körút 22. E-mail: medikuslap@gmail.com Telefon: 30/5070407

04 Aktuális - Tudóskodás kicsiben, avagy idén is volt egy TDK konferencia 05 Amiről az oktatók sem mindig beszélnek... Halszag szindróma 06 Mit kenjünk a kenyérre? 07 A marosvásárhelyi gyógyszerészképzés; 08 Beszámoló - II. Debreceni Év Gyógyszerészhallgatója, Beteggondozási - Beteg tanácsadási verseny 09 Interjú Veres Anettel, a MediChoir karvezetőjével 10 Meghatároz minket a vércsoport? 11

Érdekel az újságírás? Szívesen írnál cikket vagy beszámolót? Szívesen megmutatnád a verseidet vagy novelládat a hallgatótársaidnak? Ügyesen rajzolsz, vagy fotózol és örülnél, ha viszont láthatnád a képeidet, akár 1000 példányban? Jelentkezz Te is a szerkesztőségünkbe, és légy egy kreatív és vidám csapat tagja! Minden DOTE-s hallgatót szeretettel várunk! Az DOTE-n működő hallgatói szervezetek számára lehetőséget biztosítunk a megjelenésre, forduljatok hozzánk bizalommal.

A gyilkos gén

12 Zöld - Kávézacc újragondolva 14 Getting Closer 15 Test-beszéd szótár 6. Lábatlankodás 16 DE Medikus Hallgatói Központ Eseménynaptár 18 My guide - Újratervezés 19 Szerelem és más drogok 20 Krimi - Horgony a nyílt tengeren - 4. fejezet 23 Kult - Vers 24 Gondolatok az emberi akarat margójára 26 Csalárd Bazár - Az elektromosság élet! 28 Betegtájékoztató Pálinka; Kaptár-bár 29 Kolikukta 30 Gasztro; 31 A Fun rovat

3


Aktuális Tudóskodás kicsiben, avagy idén is volt egy TDK konferencia Idén február 11-13-ig került megrendezésre az idei TDK konferencia, ahol a diáksereg összesen 26 szekcióban mérethette meg magát három napon keresztül. A nevezők közül többen már nem az első előadásukra készültek, illetve akadtak olyan bátor jelentkezők is, akik nem is egy, hanem egyenesen két előadással indultak. Mint mindig a konferencia egy nyitó előadással kezdődött végezetül az utolsó napon egy záró ünnepséggel zárult, ahol három színvonalas előadás végighallgatása után kiosztották a szekciók helyezettjeinek díjait. Ha a tisztelt olvasó közönség megbocsát, a továbbiakban nem arról szeretnék írni, hogy mely szekciók melyek után következtek, és milyen helyszíneken, hanem arról, mit is ad egy tudományokban kevésbé jártas hallgatónak egy ilyen konferencia, és milyen is azt megélni, amikor te állsz az előadóban lent, és neked kell beszélni, nem pedig álmosan ásítozni a hátsó sorban, amikor hallgatod a soha véget nem érő előadás sorozatokat. Miért is jó ez az egész? Természetesen a tapasztalat, de ne ugorjunk ennyire előre. Minden TDK-hoz jelentkezni kell egy intézetnél, vagy ha szerencsés vagy akár az a megtiszteltetés is érhet, hogy egyenesen az intézet kér fel arra, hogy dolgozz náluk. Ezt követően kell kiválasztani a témát, ami igazán érdekel, majd kapsz egy témavezetőt és jöhet az akár több éven át tartó munka. Minden TDK más. A teljesség igénye nélkül vannak olyan témák, ahol főképp az irodalmazás dominál, van ahol inkább gyakorlatiasabb a téma, illetve olyan is van, ahol betegeket kell utánkövetni. Az elkészítési idő is változó lehet, terjedhet pár hónaptól akár több évig. Miután elkészültél a témavezetőd segítségével az

4

Medikus Lap

adott projekttel nincs más dolgot mintsem jelentkezni a konferenciára és írni egy 2200 karakterből álló összefoglalót (absztraktot) a munkádról és jöhet az előadás elkészítése. Számomra a legnehezebb dolog ez volt, mivel annyi mindenről szerettem volna beszélni, hogy a megadott 10 percbe nem fértem volna bele. Szerencsére segítségemre voltak a témavezetőim abban, hogy ilyenkor hogyan kell felépíteni az előadást és mik is azok a kihagyhatatlan pontok, amiket ilyenkor feltétlenül szükséges, hogy kifejtsek. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az előadásokat 5 perces vita követ, amikor mind a közönség mind pedig a zsűritagok kérdéseket tehetnek fel az adott témából, így tehát nem árt tisztában lenni az elméleti háttérrel. Hogy mit is adott számomra a TDK? Egy fantasztikus csapatot, ahol több évig nagyon szívesen dolgozhattam illetve azt, hogy megtanultam, hogyan kell egy kutatási eredményt bemutatni és megtapasztalhattam, hogy milyen is mikor nem én hallgatom az előadást, hanem én adom elő azt. Barta Barbara


Halszag

szindróma

A halszag szi ndróma , más néven tr i meti lami nur i a egy ritka, autoszómális recesszív módon öröklődő genetikai rendellenesség, melyet világszerte körülbelül 200 embernél diagnosztizálták, illetve dokumentálták. Korábbi brit kutatások azt mutatták, hogy az emberek közel egy százaléka hordozza az egyes kromoszómán található FMO3 jelű gén egy hibás kópiáját, amely a flavin-tartalmú monooxigenáz-3 enzimet kódolja. Ha valaki mindkét szülőjétől hibás kópiát örököl, akkor alakulhat ki a halszag szindróma.

l az Amirő k ó oktat indig sem m ek... ln beszé

Rendszerint gyerekkorban jelentkeznek az első tünetek, amikor a gyerekek először esznek olyan ételt, amely felelős lehet a rossz szagért. A rendellenesség következtében a szervezet képtelen lebontani a bizonyos élelmiszerekben megtalálható trimetilamin nevű vegyületet, így megemelkedik annak koncentrációja a testben, és igen kellemetlen halszagot árasztva távozik izzadság, vizelet, valamint lehelet formájában, különösen fokozott fehérjebevitel során. Jellemző, hogy bizonyos ételek fogyasztása, gyógyszeres kezelés, illetve egyes hormonok tovább súlyosbíthatják a beteg állapotát, ugyanis a kellemetlen szagot árasztó vegyület akkor keletkezik, ha kolinban, lecitinben gazdag ételt fogyaszt valaki. A jellegzetes szagot viselkedés- és pszichoszociális zavarok (zavartság, depresszió, lehangoltság, szorongás, hangulatzavar, beilleszkedési problémák) kísérik. A folyamat hátterében az áll, hogy a felvett cholin az emésztőrendszer baktériumflórájának aktivitásának következtében trimetilaminná alakul. Normális esetben a trimetilamin felszívódik, majd további metabolikus átalakítását, N-oxidációját, a nitrogén-, kén-, foszfortartalmú gyógyszerek, drogok, endogén aminok átalakításást is végző flavin-tartalamú monooxigenáz-3 katalizálja a májban, melynek eredményeképpen trimetilamin-N-oxid képződik. A diagnosztizálásra a legmegfelelőbb módszer a trimetilamin-terhelés (fogyasztás), mely hatására hatására a klinikai tünetek súlyosbodása, az oxidált származék vizelettel ürülő arányának további csökkenése mérhető. Májban pedig a lebontó enzim csökkent aktivitása detektálható. A betegség sajnos egyelőre gyógyíthatatlan, de néhány tanács illetve tüneti terápia segíthet. A lefolyásra rendkívül jó hatással bír bizonyos ételek elkerülése (halak és tojás, máj, dió, olajos magvak), illetve az alacsony dózisú antibiotikumok és a réz egyes tanulmányok szerint eredményes lehet a szimptómák progressziójában.

Barta Barbara

5


? e r r é y n e k a k n ü j n e k Mit Kemofóbia – a kémiai anyagoktól való félelem, ami a gyakorlatban a mesterséges anyagoktól való félelmet jelöli. A ráépülő eszme hirdeti, hogy minden, ami mesterséges – értsd, gyárban készül – káros az emberi szervezet számára, ellenben ami a mezőn terem, fű, fa, tehén, az nagyon hasznos. Nem légből kapott elképzelés, hiszen nem jelent életbiztosítást a permetszer evés, vagy az aceton ivás, azonban manapság, már annyira elburjánzott ez az elképzelés, hogy teljesen ártalmatlan anyagok kerülnek az egészséges táplálkozást hirdetők célkeresztjébe, míg másokat érdemtelenül emelnek piedesztálra. Előző cikkem után, most sok támadást megért margarint veszem védelmembe a dicsőített vaj ellenében.

Egy kis kémia Mielőtt elemeznénk a vaj és margarin összetételét pro és kontra, lássunk tisztán a zsírok, olajok világában. A nagyon hosszú apoláris szénlánccal rendelkező karbonsavak, a zsírsavak. Ezek glicerinnel reagálva, mono-, di-, illetve triglicerideket képeznek, tehát 1 triglicerid molekula 3 zsírsavat tartalmaz. Ezen gliceridek keverékei a zsírok és az olajok, melyek szobahőmérsékleten tapasztalható állagukban (szilárd/ folyékony) illetve a zsírsavak telítettségében különböznek. A telített zsírsavak nem tartalmaznak kettőskötést, míg a telítetlenek igen. Térbeli szerkezet alapján utóbbiak két csoportra bonthatók, a ciszizomerekre, melyek esetén a kettős kötés merevvé teszi a zsírsav láncot, míg a transzizomerek rugalmasak maradnak. Előbbi csoport tagjai biológiailag előnyös hatásúak, gyulladáscsökkentők, a szervezet anyagcseréjének szerves részei, többek között ide tartozik az esszenciális zsírsav ω-3 linolén- és ω-6 linolsav. Az ω-x azt jelzi, hogy a zsírsav végétől számítva hányadik szénatomnál található a kettős kötés. A transzzsírsavak ezzel szemben növelik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, csökkentik a HDL (jó koleszterin) és növelik az LDL (rossz koleszterin) mennyiségét. Ha már koleszterin, ez a szteránvázas vegyület a sejtmembránok létfontosságú építőköve, azonban túlzott fogyasztása mindenki által ismert, súlyos következményekkel jár. Ennyi elméleti gyorstalpaló után nézzük, hogy mi fán terem a vaj és a margarin.

Amit köpülni kell… A vaj alapvetően tehéntejből készül. A gyártás során a tejet tejszínné fölözik, majd köpülik, ezzel a zsíros részeket egyesítik, elválasztják a vizes komponensektől. Szűrés, mosás, gyúrás következik és kész is a vaj. Zsírtartalom alapján 80%os teavajat, 70%-os szendvicsvajat és 40% körüli vajkrémeket különböztetünk meg. A zsíron kívül maximum 16% vizet, vitaminokat, fehérjéket, aromaanyagokat, tejcukrot, kalciumfoszfátot tartalmaz. A lipoid fázis főleg telített zsírsavakban gazdag, ezért is szilárd állagú szobahőmérsékleten, bármilyen behatás nélkül. Ez eddig nagyon korrektül hangzik, hol itt a hiba? A koleszterinben! Míg 100 g 2,8%-os tej 10 mg, 3,6%-os tej 13 mg koleszterint tartalmaz, addig a vajnál ugyanez az érték 230 mg. Sok ez vagy kevés? A napi maximális koleszterin bevitel 2-300 mg, egy (számomra) átlagos szelet kenyeret kb. 15 g vajjal lehet megkenni (kenek meg), ez 35 mg koleszterin. Számoljon utána mindenki, hogy milyen gyakran eszik vajas kenyeret, mennyire keni azt meg. Habár nem érjük el a megengedett napi dózist, mégis a rendszeres kis mennyiségű koleszterin bevitel vajon kifizetődő? Továbbá nem beszéltük arról, hogy más élelmiszerek is tartalmazzák ezt a két arcú vegyületet. Az éveken át tartó kitartó vaj evés lehet, hogy egyszer meghozza keserédes gyümölcsét…

És amit nem … A margarin növényi olajok, zsírok, vízzel alkotott emulziója. A vajjal ellentétben, ami tejből készül, mely már maga is egy stabil, emulziós rendszer, itt a gyártónak kell a zsíros fázist, a vizes fázist és a két komponens stabilitását biztosító emulgenst kiválasztania, összekevernie. A gyártás egy kicsit úgy néz ki, mint amikor mindent beledobálunk egy kondérba, kevergetjük és majd lesz valami. A zsíroknál a pálma- vagy kókuszzsír szerepel az első helyen, a kenhetőséget különféle növényi olajok javítják, az emulgens pedig általában lecitin. Adalékként aromaanyagok,

6

Medikus Lap


színezők, vitaminok, esszenciális és szemiesszenciális zsírsavak szerepelnek, a koleszterin ebből a buliból teljesen kimarad. Hol itt a hiba, kérdezzük jogosan, hiszen a kedves gyártók rengeteg jó dolgot belepakolnak a margarinba, miért a sok ellenérv? A pálmazsír nevéből sejthetően nem, egy Zemplénben is előforduló, olcsó alapanyag, így a költségcsökkentés jegyében korábban nem ezt használták, hanem nikkel katalizátorral hidrogénezték az olajokat. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy az olajok telítetlen zsírsavaiból szobahőmérsékleten is kenhető, telített zsírsavakat nyertek. A folyamat roppant

egyszerű és olcsó, azonban a nikkelszennyezés és a keletkező transzzsírsavak korántsem az egészséges táplálkozás fundamentumai. Ráadásul a margarin a sütőiparban is széleskörűen elterjedt, így a péksütemények, kekszek, ropik és számos más termék előállítása során az olcsó, hidrogénezett margarinokat alkalmazzák. Napjainkban már számos ország, így hazánk is korlátozza az egyes termékek maximális transzzsírsav tartalmát, azonban a legolcsóbb termékeket így is gyanakvással kell, hogy fogadjuk.

Mibe mártsuk a kést? Összefoglalva, elmondható, hogy a margarin egyáltalán nem egy ördögtől való dolog, amit az is bizonyít, hogy mind a WHO, mind a hazai dietetikusok is ezt ajánlják a vaj helyett. Azonban vannak, akik már csak az íze miatt is az utóbbit kedvelik, ellenben a kasszánál sajnos ez terheli meg jobban a pénztárcánkat. De mennyi az annyi? A margarinok 300-1100 ft/kg, míg a vajak 1500-3000 ft/kg-os áron kelletik magukat. Ezek után mindenkinek a józan eszére, pénztárcájára és ízlésére van bízva, hogy mit ken a kenyérre, azonban az mindenképp elmondható, hogy a margarint csak egy molekula (sic!) választja el a műanyagtól és teljesen mesterséges.

Nemes Dániel

A marosvásárhelyi gyógyszerészképzés Alig kezdődött el az új szemeszter, amikor a gyógyszerészhallgatók érdekes előadáson vehettek részt. Dr. Sipos Emese, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem dékánhelyettese mutatta be nekünk az ottani gyógyszerészképzést, amely 1948 óta fogadja a hallgatókat. A marosvásárhelyi képzőhelyen körülbelül kétszer annyian tanulnak gyógyszerészetet, mint nálunk. A hallgatóknak mintegy fele magyar, akik a gyakorlatok kivételével anyanyelvünkön tanulhatják hivatásunkat. Hozzánk hasonlóan a technológia náluk is négy féléves főtárgy, viszont a felépítése eltérő. Ők csak harmadéven ismerkednek meg a gyógyszerformákkal, a folyékony halmazállapotúakkal kezdve a szilárdakkal bezárólag. Az előadásokat adjunktusok és docensek tarthatják, míg a gyakorlatvezetők tanársegédek is lehetnek. Nagy hangsúlyt fektetnek az ipari gyógyszerészetre is, hiszen a városban négy gyár is működik. A Richter és a Sandoz cégek leányvállalatai mellett két kisebb, helyi üzem is jó lehetőséget kínál a gyakorlatok eltöltésére és a későbbiekben az elhelyezkedésre. Az ipari gyógyszerészetet ők ötödéven tanulják. A tárgy főbb témakörei a fejlesztés, a termelés, a törzskönyvezés és a biotechnológia. A diploma megszerzése után a hallgatók magyar nyelvű biotechnológia mesterképzésen vehetnek részt, ahol pécsi vendégoktatók kurzusain is tanulhatnak. A marosvásárhelyi hallgatókkal személyesen is találkozhatunk a február 27. és március 1. között városunkban megrendezésre kerülő gyógyszerész börzén is. Oláh Dóra

7


Beszámoló

ja

zerészhallgató ys óg Gy Év i en ec br De II.

Beteggondozási – Beteg Tanácsadási Verseny

2014. december 2.-án került megrendezésre Debrecenben az „Év Gyógyszerészhallgatója” Gyógyszerészi Gondozási – Beteg Tanácsadási Verseny helyi fordulója az ötödéves hallgatók részére. A megmérettetés témája a diabetes lett, hiszen ez A versenyre 24egy olyan népbetegség, ami nagy odafigyelést en jelentkeztünk, és tanácsadást igényel, és sajnos hazánkban 16 külföldi és 8 magyar az ismert cukorbetegek száma kb. 5,0gyógyszerészhallgató. 5,5%-ra tehető, és folyamatosan A megfelelő szakmai növekszik. felkészültség felmérésére mindannyiunknak ebbe a tárgykörbe tartozó farmakológiaifarmakoterápiás és beteggondozási tesztet kellett kitöltenünk. A szakmai zsűri hamar kijavította majd meghozta döntését, mely szerint a felső 50% juthat tovább a szóbeli fordulóra. Ennek során egy szituációt kellett szóban megoldanunk a zsűri, és a nem versenyző hallgatótársak jelenlétében. A versenyben maradt hallgatók kihirdetése közben került sor a sorszámhúzásra, eszerint vehettünk részt a második fordulón. Ezt követően a verseny helyszínétől és a már szerepelt versenyzőktől elzártan, egy szemináriumi teremben tudtunk lelkileg és szakmailag felkészülni az igazi megmérettetésre. A zsűri és a hallgatótársak elé állva megfelelő officinai felszereléssel („élő” számítógépes rendszer, táraasztal) kezdetét vette az expediálás. A II-típusú diabetesben szenvedő férfi beteget Csontos Bence IV. éves gyógyszerészhallgató alakította. Két darab vénnyel érkezett, az egyik egy háziorvos által felírt orális antidiabetikum (Meforal), a másik pedig egy szakorvos által felírt inzulinos készítmény (Lantus) volt. Mivel most kapta először az inzulinos pen-t, így el kellett magyarázni neki a használatát, sarkalatos pontokra felhívni a figyelmet (területfertőtlenítés, beadás módja, inzulintárolás, diéta, kímélő testmozgás, folyamatos vércukorszint mérés). Ezt követően a beteg lábviszketésre panaszkodott, amit elmondása szerint szúnyogcsípések okoztak, melyet véresre vakart, és nagyon nehezen gyógyulnak. Fel kellett ismerni, hogy a folyamatos viszketés hátterében valószínűleg a diabetes-es szárazláb szindróma áll, mely a betegség szövődménye. Ezért megfelelő lábápolási tanácsokkal kellett ellátni, mely magába foglalja a kompressziós harisnya használatát,

8

Medikus Lap

kényelmes cipő viselését, megfelelő kenőcs alkalmazását. Végül a beteg a felől érdeklődött, hogy a készítményeket viheti e magával repülőre. Fontos volt kiemelni, hogy mindenképpen vigye, hiszen folyamatos alkalmazást igényel, még ha bázis inzulin is van szó, illetve a kézipoggyászába helyezze el, mivel a repülőgép rakterében megfagyhat és használhatatlanná válhat az inzulinos készítmény. Véleményem szerint nagyon hasznos és tanulságos volt a verseny, mind a résztvevőknek, mind a hallgatóságnak. Sokan nagyon helyesen és pontosan megálltuk a helyünket, azonban még mindig van mit tanulnunk, például, hogy fontos a beteg kikérdezése egyéb készítmények szedéséről ezek mellett, illetve hogy a szak- és háziorvos tud-e a két fajta készítmény párhuzamos alkalmazásáról. Számomra ez a verseny még jobban rámutatott a gyógyszerészi gondozás esszencialitására. Remélem az országos fordulóra való készülés, és az ott megszerzett tapasztalatok is sokat segítenek majd való életben megfelelően helytállni a tárasztal mögött.

Garami Nóra

Megosztott 1. hely: Garami Nóra, Ákli Balázs, 2. helyezett: Földes Zsuzsa, 3. helyezett: Sinka Dávid


Interjú A MediChoir Hallgatói Kórus tagjai csoporttársaink, barátaink, akiket jól ismerünk. Most a kórus vezetőjével, Veres Anettel készítettem interjút, aki a Zeneművészeti Kar hallgatójaként került az énekkar élére.

Veres Anettel, a MediChoir karvezetőjével

Medikus Lap: Hogyan lettél karvezető? Veres Anett: A történet egészen pici koromban kezdődött. A szüleim észrevették, hogy tisztán éneklek, ezért elvittek a helyi zeneoviba, ahol egy szolfézstanár foglalkozott velünk. Ezután zenetagozatos általános iskolába jártam, ahol kilencéves koromtól kezdve énekeltem a kórusban. Itt szerettem meg az együtt éneklést, rengeteg koncertélményben volt részem. Később a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanultam szolfézs-zeneelmélet-karvezetés szakon. Itt érettségiztem 2010-ben, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szereztem BA diplomámat zeneismeretből. Jelenleg zeneismeret, ének-zene tanári mester szakon veszek részt kiegészítő karvezetés-specializáció képzéssel. ML: Hogyan talált rád a MediChoir? Anett: 2013 szeptemberében, még a tanév megkezdése előtt kaptam egy e-mailt Nagy Mátétól, a kórus addigi vezetőjétől. Egy közös ismerősünk ajánlott engem neki, aki nem tudta elvállalni a kórus vezetését. Megnéztem a kórus korábbi fellépéseiből egyet az interneten. Az első benyomásom az volt, hogy nagyon jól énekelnek, és sokat ki lehet belőlük hozni. Egyből elkezdtem ötletelni, mi mindent lehetne velük csinálni. Egy hónap próbaidőben egyeztünk meg. A végén tartottak egy szavazást, hogy szeretnének-e továbbra is velem dolgozni. Részemről nem volt kérdéses, hogy szívesen maradnék-e velük; minden szerda este rácsodálkoztam a lelkesedésükre. A szavazatoknak a mai napig nem tudom az arányát, de maradtam. Ezután intenzív munka vette kezdetét, nagyon szépen fejlődnek. ML: Szerinted mik a kórus erősségei? Anett: Nagyon nyitott és fogékony társaság ez az énekkar; úgy a repertoár mint a technikai fogások szempontjából. Minden szerda este fáradtan, de jó kedvvel érkeznek, és míg egyetemista társaik buliznak, ők nagy odaadással énekelnek. Csodálom kitartásukat, és gyakran magam is meglepődök, milyen gyorsan tanulnak, mennyire szépen szól a kórus. ML: Múlt szemeszterben komoly fellépéseitek voltak. Mesélj ezekről, kérlek! Anett: Még az előző tanév második félévében léptünk fel Győrött, a Magyar Orvosmuzsikusok Egyesületének rendezvényén. A háromnapos esemény minden estéjén felléptünk, egyházi, világi illetve könnyűzenei műsorral. A legutóbbi félévben részt vettünk a DOE hagyományos AIDS világnapi koncertjén. A kórus életében a legnagyobb esemény első egész estés koncertünk volt, amely szintén a Magyar Orvosmuzsikusok Egyesületének szervezésében valósult meg. A terézvárosi Szent Család Plébánián mintegy húsz műsorszámmal léptünk fel. Hatalmas próbatétel volt ez az énekkarnak. A templomban alapvetően hideg volt, és fizikálisan is bírni kellett a koncertet, nemcsak hanggal és fejben. Szerencsére az énekeseink nagyon intelligensek és fogékonyak. Minden részletre figyeltünk, igyekeztem őket az összes szempontból felkészíteni. Nagy létszámú közönségünk volt, rengeteg élménnyel gazdagodtunk, és úgy érzem, jól teljesítettünk. ML: Mik a terveitek erre a félévre? Anett: Április 21-én lesz a diplomahangversenyem, amelyen a Kölcsey Kórus mellett a MediChoir-t fogom vezényelni. Leginkább erre igyekszünk most összeállítani a repertoárt. A Magyar Orvosmuzsikusok Egyesületének hagyományos rendezvényén is fellépünk majd Egerben, illetve egy helyi gyülekezethez is hívtak bennünket énekelni. Idén is lesz Zenélő Medikusok koncert, amelyen szintén részt fogunk venni. ML: Köszönöm az interjút!

Oláh Dóra

9


A vércsoportrendszerek az emberi vért a benne megtalálható fehérjék (antigének és antitestek) alapján kategorizálják. Mindössze száz esztendeje ismeretesek a különböző vércsoportok, ez a felfedezés pedig Karl Landsteiner érdeme, aki rájött arra, hogy nem mindenki vére egyforma, később ezért Nobel-díjjal jutalmazták.

Meghatároz minket

a vércsoport?

Hogy miért is léteznek a vércsoportok? A mai napig elképzelések tömkelege közül választhatunk, hogy melyik a legszimpatikusabb számunkra, azonban bizonyítani még egyiket sem sikerült tökéletesen. Az egyik legnépszerűbb közülük, hogy a vércsoportok az evolúció különböző szakaszaiban alakultak ki. A létezésük oka pedig oly egyszerű, hogy az egészségi állapotunkat befolyásolja, sőt függ tőle. Ezt az elméletet Peter D’Adamo dolgozta ki, majd az ideális diéta és a vércsoportok közötti összefüggésről szóló könyvében fejtett ki. Véleménye szerint minden vércsoport „rendelkezik” egy tökéletes étrenddel, mellyel nem csupán a tökéletes alakot érhetjük el, de az egészségi állapotunkból is kihozhatjuk a maximumot. Ezt egyelőre tudományosan még nem sikerült bizonyítani. A leggyakoribb csoportosítása a vércsoportoknak a fenotípus alapú. Ennek megfelőlen az emberek 4 vércsoportba sorolhatóak. A, B, AB, 0. Az A és B betűk valójában két antigént jelölnek, az 0-s vércsoportú embereknek ezek egyike sem található meg a vörösvértesteiken. Ezeknek az antigéneknek a kialakulásáért egy gén felel. A véradási szabály szerint senki nem kaphat olyan vért, amiben számára idegen antigén található, ugyanis azok antitestjei megtalálhatóak az ő vérében (azaz egy A-s ember vérében a B antigén antitestjei jelen vannak). Így az AB-s mindenkitől kaphat, a 0-s viszont csak 0-stól kaphat, de bárkinek adhat. Ha lehetséges, csoportazonos vért adnak a betegeknek. A fő kérdés azonban az, hogy milyen hatása van ránk a vércsoportnak, befolyásol-e, meghatároz-e minket? 1934-ben egy japán pszichológus arra a következtetésre jutott , hogy a vércsoport és a jellem összefüggésben állnak. Megfigyelései szerint a bizonyos vércsoportú embereknek különböző életformák szükségesek ahhoz, hogy kezelni tudják a stresszt, kiegyensúlyozottak és egészségesek legyenek. A megfigyelések alapján ma úgy gondolják, hogy az A típushoz tartozó emberek hajlamosak túlreagálni a stresszt, valamint nagyobb valószínűséggel fordulnak elő náluk emésztőrendszeri megbetegedések. Ezeknél az embereknél gyakoribbak a szív- és érrendszeri megbetegedések is. Mi jellemző a B típusú emberekre? A megfigyelések szerint ők hajlamosabbak a cukorbetegségre, valamint a hasnyálmirigy és a vese betegségeire. Mindezzel szemben mégis úgy tartják, hogy immunológiai szempontból a leginkább védettek. Az AB vércsoport védelme szintén említésre méltó, hisz náluk kevesebb az allergiás, kevésbé érzékenyek a laktózra. Egyes állítások szerint ez a vércsoport védte már meg tulajdonosát a kolerától is. A 0-ás vércsoportba tartozók viszont kevésbé ellenállóak a vírusokkal, baktériumokkal és gyakran allergiával is küszködnek. A nőknek kevesebb petesejtjük van, és kisebb az esélyük a megtermékenyülésre, így nagyobb eséllyel lesznek meddők. Az egészségünkön kívűl vajon másra is hatással lehet a vércsoport? A válasz természetesen itt is csak megfigyelésen alapul. Egy longitudinális vizsgálatból az derült ki, hogy a vércsoportnak hatása lehet az agyunk működésére, ahogy öregszünk. A populáció nagyjából 10 százalékában, akik AB vércsoporttal rendelkeznek, nagyobb az életkorral járó kognitív problémák előfordulásának esélye, mint másoknál. Mindez számokkal kifejezve: 82 százalékkal nagyobb ennek az esélye, mint egy A, B vagy 0-s vércsoportú embernél. Az, hogy ennek mennyi a valóságalapja, még nem teljesen tisztázott, azonban újabb és újabb kutatás folynak, és keresik a választ arra, hogy valóban összefüggnek-e vércsoportok (bármilyen besorolás szerint) a kognitív képességekkel vagy akár a betegségekkel és az arra való hajlammal. Nagy Gabriella

10

Medikus Lap


n é g os

ból szó tin z ki a l ) ény dolgo lekm ében e s c k űn érde (=b a en” nyítás m i o r ? z c i „ ber és b sa z em ezé rítése sét. a v l e ln elde ezé iért ö f az e etk aga lőzése, ok kel ünk, m M . z k ya ege nyíté bűnö Jeremy Rickman és felesége, mán k m t o udo ménye a a biz ? Miér t s Jennifer Hensel létrehoztak egy ra zz ek ozá om űncsel mányo omány y n l alapítványt, melynek elsődleges a b anu tud ka a szti vetően llett t asonló i l a célja kideríteni, hogy létezik-e a e h in Alap dem hez rim A k mazik. t, min egy eh gyilkosságra való genetikai hajlam. e szár szerek zükség Rickmann és Hensel azonosítani d s mó t van r é i próbálják azokat a biológiai Nyilvánvalóan nincs olyan teszt ami kimutathatná valakinél az M indikátorokat, melyek egyeseket agresszív viselkedésre/gyilkosságra való hajlamot, azonban egyes

A

k l i gy

erőszakosabbá tesznek/tehetnek. tulajdonságok, melyek összefüggésben állnak a fentebb említett hajlammal, jól körülírhatóak. Biomarkereknek nevezzük azokat a biológiai ismertetőjeleket, melyek jelölik az egyes betegségekre való genetikai hajlamot, így talán a „gyilkos gén”-t is felfedezhetjük/felismerhetjük hamarosan. Mindamellett, hogy a kutatás sikeressége esetlegesen megakadályozhatna bizonyos bűncselekményeket, etikai kérdésbe ütközhetünk: mihez kezdjünk a vizsgálatok eredményével, hisz bárkiről kiderülhet a hajlam, ami viszont nem egyenlő azzal, hogy magát a bűncselekményt is elkövetné az ember. Előfordulhat, hogy genetikailag valakinek több esélye van arra, hogy szívbeteg legyen, azonban mégis egészséges marad. Magával a kérdéssel már régen is foglalkoztak az emberek, és már akkor is próbálták megfejteni az okát annak, hogy egyes emberek A leghíresebb sorozatgyilkosok közé tartozik: miért lesznek agresszívebbek a többiektől, miért követnek el Hasfelmetsző Jack – (ma úgy gondolják Aaron Kosminski, fodrász) gyilkosságot. Az egyik ezzel kapcsolatba hozható áltudomány 1888-ban legalább öt embert ölt meg brutálisan Londonban, majd egyike a frenológia. Fogalommeghatározás szerint frenológia levelekkel bombázta a Központi Hírügynökséget, melyekben alatt azt az áltudományt értjük, mely során a koponyadudorok magára vállalta a gyilkosságokat. segítségével következtettek az egyén pszichológiai jellemzőire. Charles Manson – a gonosz megtestesítője, aki többek között Franz Joseph Gall, a frenológia megteremtője szerint az agy Roman Polanski terhes feleségével is végzett. 27 szervből áll. Ezek teljes vizsgálata után következtethetünk a Pándy András (és lánya Pándy Ágnes) – Belgiumban rendeztek személyiségre. A 27 dudor között pedig az 5. felelős a gyilkosságra öldöklést, később bizonyították, hogy a lány csak apja való hajlamért. Természetesen ezt a módszert hamar elvetették, kényszerítése miatt vett részt a gyilkosságokban, azonban őt is 21 csak az 1800-as évek elején volt nagy népszerűsége. év börtönbűntetésre ítélték. Az elképzelés egyes részeit sokan ma is helytállónak tartják, miszerint bizonyos tulajdonságoknak „köszönhetően” hajlamosabbak lehetünk az ilyen viselkedésre. Gyakran hallhatjuk a következő szavakat: pszichopata, szociopata, stb. Ezeket a kifejezéseket ma már az antiszociális személyiségzavar kifejezéssel írhatjuk le. Mai becslések szerint a népesség 1 százaléka szenved valamilyen antiszociális személyiségzavarban! Az állapot kialakulásáért ma már általában az örökletes tényezőket teszik felelőssé, éppen emiatt úgy tartják, hogy ennek mintájára a „gyilkos gén” is kimutathatóvá válik a közeljövőben. De mégis mit mutat a statisztika? A gyilkosságokat elsősorban férfiak követik el, lélektani okok alapján a fiatal férfiak impulzívak, agresszívebbek, sőt kockázatvállalóbbak (fiatal férfi szindróma) Az azonosított sorozatgyilkosok között is jóval több férfit tartanak számon, mint nőt. (Persze ez jelentheti azt is, hogy a nőket csak nem fogták el.)

John Wayne Gacy – aki szabadidejében bohócnak öltözve vetett véget több mint 30 fiatal fiú életének. Albert Fish (a szürke ember) – nem csak gyilkosságot, de kannibalizmust is rábizonyítottak. 1936-ban villamosszékkel végezték ki, halála előtt azt mondta: „Ez az élvezet az egyetlen, amit még nem próbáltam ki.” David Berkowitz (Sam fia) – aki állítása szerint egy démon utasítására végzett néhány lakossal New Yorkban. Ted Bundy – Amerika leghírhedtebb sorozatgyilkosa, akit nekrofíliával is vádoltak. Zodiákus – a mai napig nem azonosították, 5 ember haláláért felelős, viszont hosszú ideig tartotta rettegésben az Egyesült Államokat. Lavinia Fisher – férfiakat mérgezett meg és szúrt le, azonban nem gyilkosságért, hanem rablásért akasztották fel 1820-ban. Báthory Erzsébet – aki állítólag 650 fiatal lány haláláért volt felelős. Nagy Gabriella

11


ZÖLD

Kávézacc újragondolva

Talán nem vagyok egyedül azzal a ténnyel, hogy a vizsgaidőszak heteinek múlásával nem csak a sikeres vizsgáim száma növekszik, hanem az általam elfogyasztott kávé mennyisége is exponenciális növekedést mutat, amely már-már az ipari méreteket is elérheti. De ahol kávé van ott legtöbbször kávézacc is, amit az ember lassan már nem győz kidobálni. Hogyan is lehetne ezt újra felhasználni? Ha a természetes megoldások híve vagy, íme néhány hasznos tipp:

1. Használd ételízesítőként! Mivel a kávézacc maradék, azt a benyomást kelti, hogy nem jó ötlet elfogyasztani, pedig valójában értékes tápanyagokat tartalmaz és tele van antioxidánsokkal. Egy csipetnyi kávézacc számos húsétel esetében lehet a titkos összetevő, ami egy kicsit intenzívebbé varázsolja az ízeket. Különleges füstös ízt

ad például a sült húsoknak, ha sütés előtt átdörzsöljük egy kevés kávézaccal. Egyesek arra esküsznek, hogy a sertéspörköltet bolondítsuk meg egy teáskanálnyival. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a zaccnak igen kesernyés íze van, ezért körültekintően kell vele bánni!

2. Használd festéknek! A kávézaccból könnyű természetes festéket készíteni. A teendő csupán annyi, hogy tíz percig főzd forró vízben, majd szűrd le. Ezt használhatod ruhák színezésére vagy akár húsvéti tojások festésére is.

3. Használd szerves trágyaként! A kávézacc olyan növények számára jelenthet kitűnő tápszert, amelyek szeretik a savas közeget. A virágágyásba kell belekeverni, azonban légy óvatos! Ne adjuk a zaccot komposzthoz, mivel a komposztnak semleges a pH értéke! A rózsa és az örökzöldek különösen kedvelik.

4. Használd rovarriasztóként! Nem kell feltétlen rovarirtóval hajkurászni az élősködőket, a kávézacc természetbarát megoldás erre a célra. Szórd el a növények köré, és távol maradnak a csigák, hangyák és más betolakodók. Sőt, a macska is messze elkerüli majd az addig toalettnek használt virágcserepeket, ha egy keveset hintesz a növények földjére.

12

Medikus Lap


5. Használd szagtalanításra! Ha ezt használod még a szódabikarbónát sem szükséges megvenned a hűtő légfrissítésére. Mindössze annyi a dolgod, hogy a reggeli kávé maradékát gyűjts össze egy nyitott tálkába és tedd a hűtőbe, jobb hatás elérése érdekében szárítsd egy éjszakán keresztül sütőpapíron! Ezenkívül a kézzel is csodát művel, ha fokhagymát, hagymát vagy halat pucoltál előzőleg. Miután befejezted a főzést, csak dörzsöld át kávézaccal a kezed, majd mosd meg meleg vízben.

+Tipp: Ha teheted, inkább válaszd a pihentető alvást az ipari mennyiségű kávé fogyasztása helyett!

6. Használd zsírtalanításra! Ha már főzés, akkor zsíros edények. Minden erőfeszítés nélkül, pillanatok alatt el tudod távolítani a zsíros szennyeződést az edényekről, ha átdörzsölöd őket kávézaccal, egy drótszivacs segítségével. Nem csak zsírtalanít, de az apró szemcsék eltávolítják a ráragadt ételmaradékot is, minden tisztító kemikália használata nélkül. Ha pedig a lefolyóba öntöd, akkor érvényesül a kiváló lefolyótisztító hatása is, miközben a zsírt is oldja.

7. Használd kozmetikumként! A kávé számos olyan hasznos tulajdonsággal van felruházva, melynek köszönhetően nyugtatja az irritált bőrt, fényt ad a matt és fáradt bőrnek, ami különösen a téli időszakban értékelendő. A zacc gyengéd hámlasztó hatású, eltávolítja az elhalt bőrsejteket, miközben a koffein energizálja és élettel tölti fel a fáradt bőrt.

Barta Barbara

13


Getting closer

Név, ország YIIKOH SUKAH SUNDAY, NIGERIA

Mit tanulsz? Hanyadéves vagy? Harmadéves orvostanhallgató vagyok.

Miért ezt az egyetemet választottad? Ösztöndíjjal érkeztem, és ezt az egyetemet a támogatóim választották ki a színvonalas oktatás miatt, és azért, mert KözépEurópában van. Hogy tetszik az országunk? Volt valami, amihez nehezen szoktál hozzá? Magyarország mesés hely. Csendes, biztonságos és megfizethető az élet. Kezdetben nehéz volt, főleg a kommunikáció. Emlékszem, amikor először elmentem egy bevásárlóközpontba, nagyon kellemetlen volt, elveszettnek éreztem magamat. Az eladó beszélt ugyan hozzám, de nem értettem. Totál káosz volt. Ma már azt mondhatom, hozzászoktam a nyelvhez, bár nem beszélem folyékonyan. Az alapok azért megvannak. A másik, amit nehéz volt megszoknom, az időjárás, de ma már az is rendben van. Mit gondolsz a nyelvünkről és az ételeinkről? Ó, az ételek! Még mindig szoktam újakat kipróbálni, eddig nagyon ízlenek! A nyelv érdekes aspektusa az országnak, hozzájárul különlegességéhez. Mi a véleményed rólunk, magyarokról? Ellentétben azzal, hogy a legtöbb ember szerint a magyarok nem kedvesek, ez nem igaz. Mielőtt idejöttem, féltem a hátrányos megkülönböztetéstől, de amióta itt vagyok, csak mosolyognak rám. Szerintem a magyarok kedvesek, segítőkészek és vendégszeretőek. Sok magyar barátom van, és mindannyian nagyszerű emberek. Mi az, ami a leginkább hiányzik otthonról? Őszintén, a kishúgom. Csak 6 éves, nagyon szeretem. Hiányoznak a szüleim, a barátaim, a nagymamám, a templom, a lista végtelen. És ne felejtsük el, az étel is hiányzik. J Van valami, amit tanulhatunk a te országodban élő emberektől? Igen. Ha van valami, amit meg szeretnék osztani a világgal a nigériaiakról, az a „soha-ne-add-fel” szellemünk. Minden szituációban optimisták maradunk, és sosem veszítjük el a reményünket. Ez nagyon fontos egy ilyen bizonytalan világban, és ha nagyban gondolkodunk, megváltoztathatja a gondolkodásmódunkat, és segíthet abban, hogy jobb, fényesebb jövőt alkossunk.

14

Medikus Lap

Name, country YIIKOH SUKAH SUNDAY, NIGERIA What do you study? Which year are you in? General medicine, 3rd year Why did you choose this university? I am a scholarship student and this school was chosen by my sponsors based on the high quality of education and its location as it relates to Central Europe. How do you like our country? Was it hard to get accustomed to anything? Hungary is an amazong place. It’s quite, secure and has an affordable standard of living. Initially, I must say that it was hard for me, especially when it came to the communication. I remember when I first visited the shopping mall, it was very embarrasing as I was totally lost. The seller was talking but I couldn’t understand. It was really chaotic. But now, I would say that I have gotten used to the language, though I’m not a fluent speaker, but I know the basics. Another thing that was difficult for me was the weather, but now... I’m cool with it. How about our language and food? The food... Wow! I am still trying them out, but so far, they have been great. The language is an interesting aspect of the country and also contributes to its uniqueness. What is your opinion of us Hungarians? Contrary to the fact that most people think that Hungarians are rude, they are not. Before I came here, I was so scared of racial abuse, but ever since, it has been smiles all the way. Hungarians, to me, are nice, helpful and welcoming, I have loads of Hungarian friends and they have been super. What do you miss the most from home? Hinestly, I miss my little sister, she’s just six years old and I love her like heaven. I miss my parents, friends, grandmum, church, the list is endless. And not to forget, I miss the food also. Is there anything we could or should learn from people in your country? Yea, if there is one thing about Nigerians that I would share with rest of the world, it is our ‘Never Give Up Spirit’. We are always optimistic in every situation we fond ourselves and we never lose hope. This is very necessary as we live on a wolrd of uncertainties and this, to a large extent can change our mentality and help create a better and brighter future. Oláh Dóra


s á d o k Lábatlan

Test-Beszéd szótár 6. Miután kezeskedtünk első benyomásunk érdekében, foglalkozzunk kicsit a sokszor elhanyagolt lábunkkal is. Persze vehetünk rá szép cipőt, pedikűrözhetünk, de mégse figyelünk “hívó szavára”. Pedig a láb mindig megmutatja mire vagy kire vágyunk.

Mivel kikerült a perifériára és könnyű megfeledkezni róla, ezért kijelenthetjük, hogy ez a legőszintébb testrészünk lehet. A mimikánkat, gesztusainkat egy kis odafigyeléssel könnyen megváltoztathatjuk, hogy ne tükrözze valódi érzéseinket. Ezzel szemben a lábról kevésbé vesszük észre, hogy mit csinál, így egy jó megfigyelő kiszúrhatja, hogy mit is gondolhatunk valójában. Íme a lábtartások és sugallataik: - Négyes kereszt: Amerikában szokás, de egyre ▪ Vigyázállás: érzelmeket nem sugároz, azt mutatja, elterjedtebb a boka vagy lábszár felrakása a hogy nincs mit közölnie az illetőnek. Felettesek és másik térdre. Ennek is a dominancia kimutatása tanárok előtt használjuk. a lényege, így főleg férfiak használják. A nők ▪ Terpesz: a zsebretett kézhez hasonlóan ennek is az csak baráti társaságban alkalmazzák. Ha a lábat ágyék mutogatása és a dominancia kifejezése a célja. megfogja az konok, makacs egyéniségre utal. ▪ Egyik láb elől: az elöl lévő lábfej arra fordul, - Boka kulcsolás: férfiaknál gyakran társul ökölbe amerre az agyunk menni szeretne. Csoportban való szorult vagy karfát markoló kézzel, illetve beszélgetésnél automatikusan a legszimpatikusabb terpeszkednek közben. Nőknél a térd össze van ember felé áll. zárva, a kéz a combon nyugszik. Bizonytalanságot, ▪ Lábkeresztezés: félelmet és elfojtást jelent, azonban az okot » Állva: bizonytalanságot jelent. Általában akkor felderítve feloldhatjuk a szorongást (és egyúttal alkalmazzuk, ha új környezetbe kerülünk, a bokát is). ismeretlenek közé. Ezenkívül védelmet, - Lábfonás: szinte csak nőkre jellemző. Visszafogott, elzárkózást jelent, és nőknél utal arra, hogy nincs szégyenlős személyiséget takar, akkor is ha esélye az adott férfinak. a felsőtestével nyitottságot sugároz. Ilyenkor » Ülve: óvatos, szolid közeledés javasolt a másik fél - Sima: Európában és Ázsiában szokás részéről. szolidan átvetni az egyik lábat a másikon, - Majdnem párhuzamos lábak: szintén csak nőkre de ez önmagában nem jelent semmit. Igaz, jellemző, mivel a csípő anatómiai felépítése aki gyakran használja, az tömörebben, engedi ezt az ülés formát. A termékenységre utal. zárkózottabban válaszol, viszont ha a karját ▪ Láb dobogás: frusztrációt, idegességet jelent, az illető is összefonja, akkor az szorongást, elzárkózást szeretne elszabadulni. Persze ilyen cudar időben lehet, jelent. hogy csak fázik az illető, és nem pedig le akar minket rázni (és nem vagy láb alatt). Természetesen a távolság leküzdésében is fontos szerepe van ennek a testrésznek. Azonban az, hogy mikor kerültünk tényleg közel a másikhoz, és mikor csak szóban, gondolatban, az elöl lévő láb pozícióval kideríthető. Ha ketten beszélgetnek, és az Egyik érdeklődik a Másik iránt és akaratlanul felé “lép”, akkor ha a Másik viszonozza, akkor vagy ő is felveszi ezt a pozíciót, és a felek közelebb kerülnek, vagy egy helyben marad, fogadva a közeledést. Ha a Másik nem érdeklődik, akkor azt a lábát amihez az Egyik elöl lévő lába közelebb van, hátra teszi. Tehát ha nem akarunk kínos keringőt, akkor olvassunk a lábak közül. Üdv.: a Szerző U.i.: A félrelépésekért felelősséget nem vállalok.

15




My guide Újratervezés

Minden nap átlagosnak indul. De mikor szűnnek meg az átlagos napok? Vajon mielőtt vége van, azelőtt észrevesszük a kisebb-nagyobb, könnyen megbúvó örömöket, az apró szép dolgokat, vagy majd csak akkor kezdenek el ténylegesen hiányozni, ha már nincsenek? Egy fecsegős feleség, az idegösszeroppanás felé sodródó férj, aki már alig tud a vezetésre koncentrálni neje folyamatos utasításaitól vagy észrevételeitől. El is tévednek a budapesti utcák labirintusában. Jól jönne talán nekik egy GPS. De elég egy ilyen kütyü az élet kanyargós, hullámvölgyekkel teli útvesztőinek átvészeléséhez? Szórakoztató, komikus jelenetekből indulunk ki, de hova tart mindez? Tóth Barnabás 2012-ben rendezett rövidfilmje kicsivel több, mint 12 perc alatt kavarja fel a néző érzelmi világát és gondolkodtatja el az élet nagy kérdéseiről. A filmet több, mint 10 díjjal ismerték el különböző nemzetközi fesztiválon (pl.: Montreal, Szöul). 2014-ben az első alkalommal megrendezett Car Shorts filmfesztiválon Berlinben is méltán aratta le a babérokat. A téma az “Autó és Mobilitás” volt, a nyeremény pedig 3000€. Színes volt a beérkezett alkotások palettája; komédia, dokumentumfilm, rajzfilm, 351 alkotó a világ 65 országából, de egyik sem tudta túlszárnyalni ezt a magyar csodát. A verseny további részleteiről a www.carshorts.com címen olvashatsz, ahol a dobogós alkotásokat meg is tekintheted. A fiatal magyar rendező többi munkáját a www.barnabastoth. com oldalon tudod megnézni. A díjból már készül is a következő rövidfilm, én személy szerint már alig várom a megjelenését. Az Újratervezés azóta már a legnépszerűbb videómegosztóra is felkerült, ahonnan szabadon terjeszthető. Ez a dráma az egyik legnézettebb magyar film lett, amiben nagy szerepe van Pogány Judit és Kovács Zsolt lenyűgöző alakításának. Egymillió-kétszázezer néző nem tévedhet. ☺ Megható kis film, amit bárki számára csak ajánlani tudok, hisz sosem tudhatjuk, hogy mikor van szükség egy újratervezésre…

18

Medikus Lap

Íme néhány nézői hozzászólás: „Remek magyar rövid film. Nem ez az első, ami maradandó élménnyel szolgál nekem. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Mo. rövidfilm nagyhatalom. Nyilván ebbe nagyon sok összetevő van, kezdve a szűkös anyagi forrásoktól, fantasztikus remek színészektől át egészen a produceri lehetőségek és ebből adódó tapasztalatok realitásáig. Remek munka, igazán különleges, katartikus élmény volt. Köszönet a készítőknek!” „Minél többször megnézem, annál inkább megkönnyezem. Akit én évekig “navigáltam”, már nincs mellettem... A filmet nézve eszembe jut, hogy már én is egyre gyakrabban nem a volán mögött, hanem mellette ülök és “tervezem hangosan az útvonalat”. Remélem, ha már nem ülök az anyós ülésen sem, nem könnyeket, hanem mosolyt csalok azok szemébe, akik hallgatják az én “útvonaltervezésemet”. Szívből gratulálok az alkotóknak és azoknak, akik megszemélyesítették, életre hívták ezt az életből ellesett, kedves pillanatokat.” „épp hazafelé tartok munkából metróval, most néztem meg a rövidfilmet. Elsírtam magam rajta... a metrón... :) Gratulálok, gyönyörű alkotás!”

Maklári Judit


Szerelem

és más drogok Az ellentétek vonzzák egymást, tartja a mondás. Talán mindenki tud az ismerősi köréből mondani olyan barátokat, párokat, akikre ez igaz. Mindjárt más a leányzó fekvése persze, ha azt nézzük, hogy működnek-e ezek a kapcsolatok. A halkabb szavút könnyen elnyomhatja a másik (lásd: papucsférj), vagy a nagy ellentétek is okai lehetnek egy-egy csúnya szakításnak, hiszen a másik “nem ért meg”. Egy ilyen párosról szól ez a film is: Jaime-ről és Maggie-ről. Jamie (Jake Gyllenhaal) nagydumás nőcsábász, aki nem tudja mit kezdjen az életével. Egyik munkahelyről vándorol a másikra, miután az orvosit nem sikerült befejeznie (!), míg a film elején öccse szerez neki egy helyet a Pfeizer cég gyógyszerügynökség részlegénél. Így lesz Jamie-ből gyógyszerekkel házaló orvoslátogató a nagyöreg Bruce mellett, természetesen egy kisebb városban, Pittsburg-ben. Egy nap összetalálkozik egy kórházban a húszas évei végén járó Maggie-vel (Anne Hathaway), aki fiatal kora ellenére Parkinson kórban szenved. A lány bár első ránézésre szöges ellentéte a srácnak, mégis sok mindenben hasonlít rá: bár különböző okok miatt, de mindketten napról-napra élik az életüket, igazán nem törődve mással. Míg azonban Maggie-nél ez egy védekezés részét képzi, Jamie-nél inkább csak mint reakcióként jött létre, mert a folytonos megfelelni akarása eltávolította, (vagy soha nem is engedte közel) másokhoz. Jamie-nek imponál, hogy a lány nincs odáig érte, és bár viharosan indul, kettejük találkozásából egyfajta “csak szex” alapú kapcsolat alakul ki. A film azonban nagyon okosan nem csak a főszereplőknek oszt lapot: nagy hangsúly van az orvosi szakma (itt persze elsősorban az Egyesült Államok egészségügyi rendszerére kell gondolni) embertelenségén és profitorientáltságán. ‘97-et írunk a film szerint, vagyis javában dúl a gyógyszerlobbi,

a gyógyszergyárak újabbnál újabb készítményeket dobnak piacra, a betegek és az orvosok “kegyeiért” való marakodás sosem látott méretekeket ölt. Az ügynökségek mindent megtesznek azért, hogy az orvosok az ő termékeiket írják fel betegeiknek: Jamie-t ellenfele egy ízben a helyi főorvosnál, dr. Knight-nál egy Hawaii-i utazással üti ki a nyeregből, míg Jamie azzal kompenzál, hogy a másik által otthagyott gyógyszermintákat módszeresen a kórház melletti szemetesbe szórja. Persze a profitorientáltság mindenhova kiterjed, Knight doktor például Jamie-hez hasonlóan hatalmas nőfaló, hiszen “napi ötven beteg mellett kinek van ideje normális emberi kapcsolatokra”. Őt ugyanúgy hajtja a kórház, mint ahogy Jamie-t a gyógyszergyár. Jól jellemzi a helyzetét, hogy az orvoslátogatók nevét meg se jegyzi, főszereplőnket is csak “Pfeizer”-nek hívja. A másik jó példa az üzleti világ embertelenségére Bruce esete, egy dolog miatt gürizik: az előléptetéssel járó áthelyezéssel visszakerüljön a családjához, akiket évente csak párszor láthat. Mivel ritkán tudja betartani az eladási kvótákat, így először ő is, mint kiugrási lehetőségként tekint Jamie-re, akinek a sármja sok zárt ajtót megnyithat számára. Látszólag Maggie az egyetlen, aki ki tudja vonni magát ez alól a folyamatos hajtás alól, hiszen sajnos szó szerint a halálraítéltek nyugalmával éli mindennapjait. Érdemes itt megállni és elgondolkodni ezen: tényleg jó ez így? Rengeteg helyről hallhatjuk, hogy folyamatosan nő az embereket érő stressz, és ha jobban megnézzük, ez mind egy közös pontra vezethető vissza: egyre csak nő az elvárások szintje. Dolgozz többet, jobban tanulj, vegyél jobb cuccokat, legyél jobb nő/pasi és még sorolhatnám, mert ha nem teszed, akkor neked nem lesz jó. Tényleg egy gyógyíthatatlan, vagy igen súlyos betegségre van szükség ahhoz, hogy rájöjjünk, mennyivel fontosabbak a barátságaink és más emberi kapcsolataink, mint bármi, amit egyedül birtoklunk? Ahogy a film is mondja: “-Szükséged van valakire! -Nem, nincsen. -Mindenkinek van.” Irmes Áron

19


Horgony a nyílt tengeren írta Kelemen Viktor

4. fejezet: Fenn és lenn A tengeren dolgozók nagy része jól tudja, hogy a só jobb híján egész tűrhető vérzéscsillapító, és habár nem tesz jót a betegnek gyakori alkalmazása, azért az elvérzésnél még mindig szívesebben választják. A kisebesedett felületre tett nyers húst is hasonló gyógyászati célokra alkalmazták egyes kultúrák, és meglepően jó eredményeket értek el vele. Viszont úgy tűnik, a sózott hús nem alkalmas megmenteni a delikvenst a súlyosabb vérveszteségtől, bár valószínűnek tűnt az is, hogy Forlán már réges-rég a másvilágon volt, amikor berakták a ládába. Gonzales kapitányt kisebb sokkhatás érte. Lassan kezdte volna megszokni, hogy a balszerencse üldözi őt és a legénységét az óta az elátkozott este óta, de most már meg volt győződve arról, hogy nem voltak véletlenek. Hiszen jól látta, hogy a raktárosát valaki hátba szúrta, márpedig ilyesféle gyilkos indulatai még a harmadik árbocnak se voltak, pedig az már kétszer majdnem rászakadt a kormányosra egy-egy vadabb viharban. Nem, itt valaki közülük a legénység életére tör, és őneki kapitányi kötelessége megtalálni, kicsoda! Enyhén szédült, és nehezen kapott levegőt, mint ahogy mostanában egyre gyakrabban. Kissé a keze is remegett, és tartott attól, ha sokáig össze lesz zárva egy gyilkossal ezen a lélekvesztőn, akkor akár bele is őrülhet ebbe. Az valahogy viszont nem jutott el a tudatáig, hogy már évtizedek óta több gyilkossal is együtt tölti mindennapjait, és ő maga sem feküdhetne le tiszta lelkiismerettel. Megtörölte gyöngyöző homlokát, és utasítást adott Cesarének, hogy vigye le a holttestet a most már boncteremmé előléptetett gyengélkedőre. Igencsak bosszantotta a szakács bamba ábrázata, és egyébként is úgy volt vele, hogy ráfér egy kis testmozgás. Az, hogy milyen felemelő érzés lehet neki az egyik legjobb barátját levinni Marius doktorhoz, a legkevésbé sem zavarta. Igazából most semmi egyéb nem érdekelte, csak az, hogy annyi rumot igyon végre, amennyitől elfelejti ezt az egész rémálmot. Kizavarta Enrique-t is, és magára zárta az ajtót. Eközben Pablo, az első tiszt a levegőt szimatolta, és fürkészve vizsgálgatta a fedélzetet. Hallotta a lövést, csak azt nem tudta, honnan szólt. A hátulsó árboc mögé tenné, ha mindenképpen mondania kellene valamit, és egy nagyon kevés puskaporszag is lengett a levegőben, de több ötlete nem igazán volt. Juan Pérez, a mogorva ágyúkezelő bizonyosan nem most tartja a gyakorlatot vagy az ellenőrzést, mert reggel látta, és olyan részeg volt, hogy lábra sem tudott állni. Carlost szólítgatta, a felderítőt, de nem akart válaszolni. Tomás sem látott semmit, de őneki megvan a maga dolga a kormányzással. Hátha Enrique látott valamit, bár ő is a másik irányból jön. - Te is hallottad a lövést? - Igen, mi történt? A fiúk gyakorlatoznak? - Nem hinném, arról tudnék. Innen jött, valahonnan az árboc és a hátsó lejáró közül. A vitorlakezelők természetesen nincsenek sehol, csak az a féleszű Anton, az is részeg. Nem láttál valamit? - Attól tartok, nem. Bár van egy rossz érzésem ... Elmesélte az első tisztnek, hogy milyen felfedezésre bukkantak a raktárban. Pablo tátott szájjal hallgatta, és nem akarta elhinni. - Azt akarod mondani, hogy megölte valaki Forlánt? Ilyen ... ilyen nincs! Hiszen mi egy hajó, egy legénység vagyunk! Még te is és a többiek is! Ez ... ez ... ez lehetetlen! - fel és alá járkált, a kezével hadonászott közben. - Vagy lenne még valaki a fedélzeten? Ő volna a felelős a kocsmai esetért is? Enrique, te mint úgymond külső szemlélő, szerinted mi a mennydörgős mennykő folyik itt?

20

Medikus Lap


t tudom, hogy legszívesebben . Nem értek én már semmit. Azt az egye - Megmondom őszintén, fogalmam sincs a hajó, és bolond vagyok, hogy a tt újra meghal valaki. Elátkozott ez visszamennék már a szárazföldre, mielő fedélzetre léptem! m a felelőst. Az első kihajózás óta nem nyugszom, amíg meg nem találo - Én is kezdem már ezt érezni, de addig is várj! Itt valahol lőttek, és most már t, hátha okosabbak leszünk tőle. Vagy itt szolgálok, de ilyet ... Igyunk egy rumo már még utána, mert kezdek aggódni. semmiben sem lehetek biztos. Járjunk it? - Igenis! A felderítőnk nem látott semm . Carlos, láttad, ki lőtt? , meg kellett volna már rég kérdeznem fejem a áll hol m, tudo - Jogos, már azt sem ól szinte semmit nem lehetett r is kényelmesen elfért benne, de alulr Az árbockosár tágas volt, akár négy embe sel töltötte ideje nagy részét, és oltak. Az éles szemű Carlos könyöklés látni tartalmából, csak akkor, ha kihaj ott a feje, pedig általában még fel előbbit megunta, most viszont nem látsz távcsővel kémlelte a horizontot, ha az ásból olyankor, egészen jó célpontot n. Az egész mellkasa kilátszik a takar is lép a belső lépcsőre, hogy jobban lásso alkotva... Elkezdte hangosan szólítgatni a or idáig jutott a gondolatmenetében. Pablo hátán végigfutott a hideg, amik elsápadni. felderítőt, de semmi válasz. Kezdett ...? hogy ol, - Csak nem arra gond érte, addig úgysem bírom ki. az eszem is csak ezen jár. Felmegyek - De igen, Enrique, és nem jó, hogy már ység tagjai voltak! Megnézem én, Akik eddig meghaltak, mind a régi legén - Ne! Lehet, hogy ez a gyilkos célja! t lő, mászna fel, lehet, hogy aki lőtt, ismé m, mi történhetett. Ha viszont maga hátha csak elaludt, vagy nem is tudo és immáron maga lesz a célpontja! nak, és idegesen körbetekingetve a vér. Belátta, igaza van a navigátorá Az első tiszt arcából kezdett kiszökni ruházta át. intett neki, hogy a feladatot immár őrá magasban lenni, de a parancs az dett mászni. Nem igazán szeretett a elkez és őt, leveg Enrique vett egy mély a szemét, és csak a legvégén nyitotta atta útját, egészen a kosárig. Behunyta parancs. Megcsóválta a fejét, és folyt l. ki. Lentről látszott, ahogy megrándu - Mit látsz? Ott van? - Izé ... Igen, itt van. - Él még? i szaladjon el Mariusért, addig , nincs magánál, de még lélegzik. Valak - Nos, remélem. Meglőtték. Úgy látom megpróbálom csillapítani a vérzést. indult a doktor szobájához, és t egy darabot a ruhájából. Pablo futva a Leugrott az árbockosárba, és leszakítot ét. Magában fohászkodott, hátha ez ányosnak, hogy tartsa nyitva a szem gyorsan odaszólt Tomásnak, a korm merénylet sikertelen marad. látszott. , aki szintén meglehetősen feldúltnak Lefelé menet összeütközött Cesaréval zik! elvér járt mind Carlost meglőtték, és - Figyelj már, nem láttad a doktort? Amúgy nem tudom, nem volt a m le Forlán testét, gondolom hallottad. vitte Most ... el m - Nem igaz! Nem hisze ilyesmi. Segítek megkeresni! szobájában. Gondolom, ebédel, vagy t öt perc, tíz, tizenöt, de semmi terében, de Marius sehol sem volt. Eltel Ketten kutattak immáron a hajó alsó hogy ezen a hajón általában jogosan tartani, és a probléma ott kezdődött, eredmény. Már kezdtek a legrosszabbtól is tennék.

21


Pedro, az egyik ágyúkezelő, most nézett fel a fedélzetre, kezdte sokallni a lármázást, és kíváncsi lett, vajon mi folyik arrafelé. Még csak két éve szolgált itt, de annyi alatt megszokta, hogy akármi történhet. Tomás gondterhelt arcával találta szembe magát, és hamarjában megtudta, mi történt. Habár volt már része tengeri ütközetben, ez így elsőre sok volt neki. Valaki belső ember tör az életükre ... Megborzongott. Fentről észrevette Enrique, és lekiáltott neki. - Hé, Pedro! Elkéne itt egy kis segítség! Valaki lelőtte Carlost, de még él, úgy látom! Nincs magánál, én meg egyedül nem tudom levinni. Hozzál valami szövetet meg kötelet, valahogy belecsavarjuk és leeresztjük, mert el fog vérezni, és Marius még mindig nem érkezett meg! Alig tíz perc alatt összehordták a holmikat, és bár a fiatal ágyúkezelő nem szeretett a magasban lenni, a társáért vállalkozott erre is. Felmászott, és segédkezett a rögtönzött mentőakcióban. Átvetették a kötelet az egyik vízszintes árbocon, és a hosszabbik végét ledobták. Carlos köré csavartak egy nagyobb darab vitorlavásznat, belefűzték a lyukakba a kötél másik végét, és szóltak Tomásnak, hogy készüljön, mert érkezik a beteg. Lassan, óvatosan leeresztették, majd lemásztak ők is. Enrique nem nyújtott túl szívderítő látványt könyékig véresen, de úgy tűnt, a vérzést sikerült elállítania. Rábízta a felderítőt a két társára, ő pedig elrohant a raktárhoz jelenteni az esetet Gonzalesnek. A kapitány békésen dohányzott és rumozgatott, és nem nagyon gondolkodott semmiről sem. Verik kívülről az ajtót? Tűnjenek el az ördögbe! Elege volt a felelősségből, a hányattatásból, és úgy nagyjából mindenből. Kiordított, hogy hagyják őt békén. A navigátor egyből a tárgyra tért, minek következtében Badillo kezéből kiesett az üveg. Egyből kijózanodott, és az ajtót is kinyitotta azzal a lendülettel. Enrique röviden vázolta az esetet, és kifejezte aggodalmát a doktor iránt. A kapitány szemei előtt csillagok kezdtek táncolni. Most már világos, valaki a legénységére vadászik, de nem hagyja annyiban! A régi gárdából már csak ő, Pablo és Cesare él, szólni fog nekik, és mindenre oda fog figyelni. Sőt, a legjobb az lenne, ha a lehető leghamarabb kikötnek valahol. - Kapitány úr, volna még valami. - Mi az? Láttál valakit odafenn? - Azt hiszem, igen, csak egy pillanatra nézett ki a lejáró felől, és amikor meglátta, hogy én látom őt, visszahúzódott egyből. Nem ismertem fel az arcát, de estig kiderítem, ki volt. Meg még volna néhány dolog, ami feltűnt nekem az elmúlt napokban, de elhessegettem, mondván csak képzelődök, viszont így visszagondolva lehet, hogy kezdhetünk velük valamit. Összeszedem a gondolataimat, estére pedig szeretnék beszélni kapitány úrral! - Rendben, Enrique, akkor a kabinomban találkozunk napnyugtakor! Addig beszélek mindenkivel a legénységből, hogy tartsák nyitva a szemüket. Te is vigyázz magadra! - Én mindig, efelől nyugodt lehet! Gonzales végigjárta a hajót, közölte mindenkivel a helyzetet, és egyre nyugtalanabb lett. Marius nincs sehol, és Carlos belehalt a sérülésébe. Nincs mese, vészhelyzetet kell jelenteni, és az ő felelőssége kézre keríteni a bűnöst.

Leszállt az este, majd a csillagok takarója vonta be az eget, de Enrique még mindig nem érke kapitány kezdett aggódni, de zett meg. A egész nap nem volt annyi idej e, hog y beszéljen vele, úgyhogy muszáj várnia. Megpróbálta elhesseg volt idáig etni a rémképeket, de nem sike rült neki. Úgy döntött, lemegy történt. megnézni, mi Az ajtó nem volt bezárva, és ez máris rossz előérzettel töltötte el. Benyitott, és vissza is hőkö Habár ő maga nem volt képzett lt a rémülettől. orvos, még innen is meg tudt a állap ítani, hogy már nem fogja meg akart mondani neki a navigáto tudni, mit ra. Túl messze volt a feje a test étől ahhoz, hogy meg tudjon szólalni.

22

Medikus Lap


Kult Maklári Judit: A Nő Maga az akarat, pecsétes anyaösztön, lágy fuvallat, ónos eső, ami a járdára fagy, dallamfoszlány, sárga falevél, parfüm és balzsam, rózsaszirom, amivel játszik a szél. Kéjes becsvágy, égő gyertyaláng, szomorú waltzer a félrehangolt zongorán, szép dekoltázs, puha hajtincs, remegő ajkak, bőséges szókincs. A Nő maga a titok, téli borzongás, amikor fázol, nyári napsugár. Üres, frissen festett szoba,

Oláh Dóra: Az élő szivárvány Ahogy sétáltál az utcán, megakadt rajtam a szemed: apró, csorba üvegcserépen, amint a Nap egy szerencsés sugarát szórta százfelé prizma-szívem. Kezedbe vettél nem félve attól, hogy megvághatlak - jól tudtad, hogyan tarts, és ahogy gyönyörködtél bennem, megolvadtak éleim. Szíveden váltam üveggyönggyé, mert elhittem én is, amit te már tudtál magadról: én vagyok a betartott ígéret, az élő szivárvány.

szemhéjpúder, fehér pamlag, hipózott fürdőszoba, vízkőmentes zuhanyrózsa. A Nő egész univerzum, amiből néha nihil lesz, elfogyasztod, a majd újratölti az anyatermészet.

23


Az ember élete során alapvetően a tökéletességre törekszik, aminek elérése lehetetlen, ezt tudván tökéletlenséget képesek vagyunk elviselni, azonban a „formális egészből” már nehezen engedünk, sőt annak vélt hiányosságát egyenesen veszteségként éljük meg. Így tekintünk egészségi állapotunkra is, törekszünk egészként történő megőrzésére. Sajnos ennek ellenére mégis adódnak olyan fordulópontok az életben, amikor ez nem sikerül, s az ember döntéshelyzet elé kerül. Döntenie kell, vagy elfogadja állapotát, és megkeresi azokat a szükséges változtatásokat, amelyekkel élete a továbbiakban is élhető marad; vagy régi életmódját követve, saját állapotát tagadva próbál átvergődni ezeken a nehéz pillanatokon, így elveszítve sok-sok boldog percet melyet önámításai miatt elvett magától. Súlyos betegségek esetén nem csak a beteg élete változik meg, de az őt körülvevő embereké is. Válsághelyzet elé kerül az egész család, kérdések sokasága merül fel: Mi lesz most? Mi lesz a családdal? Hogyan tovább? Az egészség romlásának tudata bizonytalanságot kelt, ezért a legtöbben eleinte hitetlenkedve, makacsul tagadják a kialakult állapotot – majd amikor minden tudatosul a kezdeti bizonytalanság félelemmé, szorongássá válik. Hiszen az egyén már nem teljes értékű emberként tekint magára, s rögtön felmerül benne a legrosszabb kimenetel, a halál gondolata is. A test egyre szűkebb korlátok közé szorul, s amikor a beteg felismeri kiszolgáltatott állapotát, sokszor elutasítja a segítséget – ezt hanyatlást a legyőzhetetlennek tartott szellem is követi. Szerencsére sokan jutnak túl ezen a holtponton, és keresik, sőt sikeresen meg is találják azokat a lehetőségeket, amelyek számukra is adottak. Ez nem azt jelenti, hogy ezen emberek számára nem ismerős az elesettség s a kiszolgáltatottság érzete, sőt sokkal inkább azt mutatja, hogy az önmagukba és életükbe vetett hit révén képesek voltak felülemelkedni azokon a nehézségeken, amiket az élettől kaptak. Nem azon keseregnek, hogy mit nem tudnak megvalósítani, hanem arra gondolnak, amit képesek lehetnek elérni. Az ő életükben tárul a szemünk elé az optimizmus igazi értéke, hiszen egy egészséges ember - lehetőségei tárházát tekintve - könnyebben szemlélheti derülátó módon a világot.

24

Medikus Lap

Gondolatok t a r a k a i r e b m e az margójára A kimondott diagnózis ellenére ezek az emberek olyan dolgokat valósíthatnak meg, amelyek az átlagember sikereit messze felülmúlják. Életüket látva sokan elgondolkodhatunk azon, hogy amikor panaszkodunk vajon joggal tesszük-e azt. „Nem lehetnek határai az emberi igyekezetnek” hangzott el Stephen Hawking angol elméleti fizikus szájából. Világszerte ismert szakmai sikereiről, s tudományos céljáról a „mindenség elméletének” megalkotásáról amely összeegyeztethetővé tenné a nehéztestek fizikáját meghatározó gravitációs szabályokat a részecskefizikával –ezen dolgozik még ma is. Élete nemcsak a tudományos világban egyedülálló, hanem az orvoslásban is, hiszen ő az egyetlen ember, aki családot alapított és sikereket ért el szakmájában úgy, hogy közben ALS-ben szenved. Amiotrófiás lateralszklerózis, betegség, amellyel a várható élettartam a diagnózis felállítását követően két-három év, ezt felülmúlni nehéz, s az hogy valaki ezzel a betegséggel évtizedeket éljen, szinte elképzelhetetlen. Neki sikerült, ugyanis ebben az évben immár 73. születésnapját ünnepelte. Inspiráló a története, amely újabb bizonyítékul szolgál arra, hogy ameddig van élet, tényleg van remény.


Betegsége kezdetekor képtelen volt elfogadni helyzetét, nem látta értelmét az életnek. A kórházban azonban tanúja volt egy leukémiás kisfiú halálának, amely arra ébresztette rá, hogy ki kell használnia a rendelkezésére álló időt – hiszen van az ő állapotánál rosszabb is. Nagy örömére az agyat nem érintette a betegség, így elméje még most is ennyi év távlatában szabadon szárnyalhat. Fokozatosan épült le, beszéde idővel nehézkessé vált, és végül tolószék használatára is kényszerül, valamint később egy életmentő beavatkozás miatt még a beszédképességét is elvesztette. Tehát ez a nagyszerű gondolatokkal megáldott tudós nem beszélhetett többé. A válságos időszakot a tudomány oldotta meg, amikor gép segítségével újra beszélhetett – a megmaradt mozgásait felhasználva tudott szöveget írni, s azokat egy másik géppel kimondatni. Az elé tornyosuló nehézségeket felesége támogatásával sikerült leküzdenie. Jane nélkül nem valósulhatott volna meg ez a nagyszerű pálya, az ő akarata hajtotta végig Hawkingot mind a tudományos- s mind a magánéletben. Akaratos, szerető társa volt, aki megannyi áldozatot hozva próbált teljes életet biztosítani férjének s három gyermeküknek. Kettejük harcának diadala az, hogy ő még a mai napig él és szellemileg aktív.

Ellentétben Stephen Hawking-vel, vannak olyan testi fogyatékossággal élő emberek, akik életük során egy pillanatra sem tapasztalhatták meg a testi- és a szellemi egészség együttes érzését. Születésüktől próbálnak „törtként boldogulni egészek világában”. Meglepő módon lelkileg mégis teljesebbek, mint az átlagember, aki a mi szemszögünkből nézve tűnik egésznek. „Nem szabad annak élned, amid nincs. Inkább élj úgy, mintha bármit megtehetnél, amiről álmodsz [..] sokan el sem hiszik, mennyi mindent elérhetünk azzal, ha egy-egy kudarc után újra-újra nekifutunk a célnak” hangzik el egy a fogyatékosság, a remény, illetve a keresztény hit témakörével foglalkozó motivációs tréner számos előadásán. Teljesen átlagos gondolatok, egy átlagosnak nem mondható embertől, aki sokáig nem látta értelmét életének, sőt testi fogyatéka miatt már gyermekként öngyilkossági kísérletet követett el. A szellem fejlődésének lehetőségét példázza, hogy már felnőttként a „testileg egész embereknek” segít lelkileg is egésszé válni. Ez a karizmatikus ember Nick Vujicic, akik tetra amelia szindómában szenvedve, karok és lábak nélkül jött a világra. Mindig is nehéz volt beilleszkedése, sőt ő maga sem tudta elfogadni saját testét. Később jött rá arra, hogy lelki erejével segíthet az embereknek saját maguk elfogadásában.

A családalapítást és a szakmai sikereket nem tekintjük napjainkban kiemelkedő teljesítménynek, fontosságukra csak ezek a kirívó esetek vetnek olyan fényt, hogy életünknek mégis ezek a legfontosabb mozzanatai. Ezen példák által értjük meg, hogy a család, a karrier, az élet nem a test, hanem a szellem diadala.

Jónás Noémi

25


Az e

lektrom

Az elektromosság felfedezésével egészen új utak nyíltak meg a gyógyításban. Ezt természetesen az önjelölt tudósok, a kissé túlzottan kreatív feltalálók is felfedezték, és egészen újszerű termékek jelentek meg a „mindenható csodaszerek” piacán, melyeknek valójában csak egészen kis része szolgálta a felhasználók egészségét. Sőt, talán örülhettek, ha nem volt részük megrázó élményben az árammal való játszadozás során, bár egyes eszközök működőképességének hiánya szerencsére sok esetben kizárta ennek lehetőségét.

os s á g ! é t l e

26

Medikus Lap

Elektromosság az üvegből A mindenható gyógynövények csillaga már leáldozóban volt, mégsem hagyhatták a csodaszer-gyártók, hogy kárbavesszenek az üvegcsék – legalábbis más magyarázat nem adható arra, hogyan is jutott eszébe valakinek, hogy az elektromosságot egy egyszerű üvegpalackba rejtve árulja. A Brewster’s Medicated Electric Battery elnevezésű termék pedig bizony pontosan ilyen formában került forgalomba az 1880-as években Chicago-ban. A zöldségkeverékbe oltott áram fejfájást, hurutos betegségeket, megfázást, szénanáthát és neuralgiát volt hivatott gyógyítani, mégpedig 2-3 héten belül, de amennyiben ez idő alatt nem volt sikeres a kúra, további 1-3 hónapon keresztül ajánlották folytatni a termék használatát. Működési elve - talán kissé meglepő módon - nem a szer fogyasztásán, esetleg az üveg fogdosásán alapult. Leírása szerint az üvegcse tartalmából gőz képződött, melyet belélegezve a felhasználó szinte azonnal érezhette annak jótékony hatását. A gyártók nem kevesebb, mint 2 év garanciát vállaltak termékükre, persze azt feltehetően nehéz volt megítélni, hogy az talán el-, esetleg megromlott, vagy eleve nem is működött.


A hazai villanydelej Nem muszáj más földrészeken keresgélnünk, hogy ráakadhassunk az elektromos terápia csodáira, a magyar találékonyság is megteremtette a saját gyógyítónak vélt eszközeit. Az 1890-es években jelent meg a Volta-kereszt, hogy „megifijítsa” használóit és meghosszabítsa életüket. A konstrukció nem volt túl bonyolult, elég egy fémből készült keresztet elképzelni, mely a nyakba akasztva az elektromosság erejével fejtette ki jótékony hatásait. Ezek közé tartozott például a vérkeringés élénkítése, az idegrendszer helyreállítása és az általános közérzet javítása. Arról azonban nincs információ, hogy miként is kellett működésre bírni a „villamos talizmánt”, ha egyáltalán volt ilyenre szükség. Hogyan működik? Kell-e tölteni? Meddig hatásos? Nem tudni, ugyanis a készítők nem ilyen haszontalan információkkal igyekeztek meggyőzni a potenciális vásárlókat, elegendőnek találták, ha mindössze ennyit árulnak el: a kereszt már egy javított változat - tehát vélhetően az előző változat nem volt tökéletes, de az új már biztosan hatásos - , mindamellett, hogy törvényileg védett. Reuma, ideggyengeség, neuralgia, álmatlanság, hideg végtagok ellenszereként ajánlották az eszközt, de a hirdetések tanúsága szerint hasznos volt influenza, köhögés, gyomorbetegségek, fejfájás, siketség, fülzúgás, asztma, görcsök, ágybavizelés és bőrbetegségek ellen is. Persze itt nem ér véget a készülékkel kezelhető bajok száma, ugyanis a gyártók szerényen csak egy „stb” szócskával vetettek véget a felsorolásnak, így elmondhatjuk, hogy a kereszt minden ellen használt. Sőt, még a hypochondriát is gyógyította, mely talán magyarázatként szolgálhat a feltüntetett elégedett és elismerő véleményekre.

Vibráló gyógyítás Talán van, aki most azt hiszi, hogy puszta szemfényvesztés volt az egész elektromos hókuszpókusz, és valójában egyik készülék sem működött, de a kétkedőket kénytelen vagyok elkeseríteni: volt olyan is, ami láthatóan funkcionált. Persze azt nem feltétlenül lehet mondani, hogy használt is arra, amire rendeltetett. Létezett például egy elektromos ceruza, mely nevével ellentétben nem írásra volt használatos, hanem idegi fájdalmakra alkalmazták. Hirdetése leginkább fejfájás, fogfájás és reuma ellen ajánlotta, egy másik változatának pedig ujj-alakja volt, ezt fogfájásra ajánlották. Ezeket az eszközöket bekapcsolt állapotban az érintett területhez kellett nyomni, és a készülék rezgéssel fejtette ki fájdalomcsillapító hatását. Azonban ehhez a működési elvhez más jótékony tulajdonságokat is rendeltek: a La Vida Vibrator nevű terméket hölgyeknek ajánlották és elégedettséget, egészséget ígért, mely az egész család hasznára válik. Ezt elsősorban bőrfeszesítő hatása által érte el, ugyanis a külsőre leginkább hajszárítóhoz hasonlítható, rezgő fejjel ellátott készülék mint kozmetikai eszköz került forgalomba, de különböző változatait rheuma, elhízás, szénanátha és tüdőbetegségek kezelésére is alkalmasnak tartották – ez persze nem zárta ki egyéb alkalmazási területeit sem.

Piller Róza

27


Kaptár-

Betegtájékoztató a

pálinka

bár

nevű gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményhez: 1. Milyen típusú készítmény a pálinka? A pálinka 50%-os homogén oldat formátumú készítmény, hatóanyaga az etil-alkohol, mely egy vízzel kiválóan elegyedő, fertőtlenítő tulajdonságú oldat. Az etil-alkohol számos alapvető élettani folyamathoz szükséges. A készítmény alkalmazható mind külsőleg mind belsőleg, enterális és parenterális készítménynek egyaránt minősíthető. Alkalmazható sebek fertőtlenítésére, torokfertőtlenítőként,de elsődlegesen kedélyállapot javítóként funkcionál. 2. Tudnivalók a pálinka 50%-os készítmény szedése előtt: Hígítása NEM javallott!!! Hígítás esetén a készítmény hatása gyengül. A készítmény gyermekeknek 18 éves kor alatt nem ajánlott. A készítmény fogyasztása terhesség és szoptatás időszakában nem ajánlott. A készítmény a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességekre igen erős hatást gyakorol. 3. Hogyan kell alkalmazni a pálinka 50%-os készítményt? Szokásos adagja felnőtteknek és 18 éven felüli gyermekek számára szükséglettől és állapottól függően naponta 3-4 pohárka. Ha az előírtnál több pálinka 50%os készítményt fogyasztott, igyon sok vizet és feküdjön le korán aludni a másnapi kellemetlen érzet elkerülése végett. Amennyiben elfelejtette bevenni a pálinka 50%-os oldatot, azonnal pótolja a kimaradt adagot, majd folytassa a kezelést az előírtak szerint. 4. Lehetséges mellékhatások: Mint minden gyógyszernek, így a pálinka 50%-os oldatnak is lehetnek mellékhatásai, melyek azonban nem mindenkinél jelentkeznek. Nagy adagok hosszú ideig tartó alkalmazása során émelygés, hányinger, hányás és fejfájás léphet fel. Azonban ha kitartóan követi gyógyszerésze utasításait teste hamar hozzászokik így a mellékhatások elkerülhetők! 5. Hogyan kell a pálinka 50%-os oldatot tárolni? Legfeljebb 25C-on száraz, hűvös helyen gyermekektől elzárva tartandó! 6. További információk A készítmény hatóanyaga: etil-alkohol. 7. Milyen a készítmény külleme és mit tartalmaz a csomagolás? A készítmény 0,75l-es átlátszó üvegben kerül forgalomba. Az üveg tartalma egy vízszerű, nem túl viszkózus, átlátszó folyadék. Tiszai Dóra

28

Medikus Lap

Ahogy közeledik a tavasz, úgy éled a természet is. A fák kirügyeznek, madarak csicseregnek a parkban és megjelennek a méhek is. Sokan félnek a csípésüktől, mások rögtön a mézre gondolnak, de az apiterápiára kevesen. Az apiterápia a méhek által előállított anyagok gyógyító célra történő felhasználását jelenti. Igazán sokoldalú ez, ízületi fájdalmaktól az alvászavarokon keresztül a bőr- és hajápolásra is van valami, amit ezek a rovarok (vagy a méhészek) készítenek. A mézet már mindenki ismeri. Élvezeti cikk, sokan teszik teába vagy süteménybe, esetleg bekapnak egy kiskanállal, ha kapar a torkuk. De nézzük csak, mi minden is van ebben a folyékony aranyban? Igazi energiabomba, amit már az ókori egyiptomiak, perzsák és kínaiak is nagyon jól tudtak. 81-83%-ban tartalmaz szénhidrátot, főleg gyümölcs- és szőlőcukrot, ezen kívül találhatunk benne szacharózt, maltózt, melezitózt, különböző poliszacharidokat és dextrineket is. 18-19%-a víz, tartalmaz szerves savakat, illóolajokat, enzimeket, aminosavakat, fehérjéket és egyéb bioaktív vegyületeket. Gazdag ásványi anyagokban, amiknek összetétele függ attól, hogy milyen virágból készült a méz és annak a növénynek milyen volt a termőtalaja. A sötétebb színű mézfajták (pl.: gesztenyeméz, fenyőméz, levendulaméz, medvehagymaméz) több vasat, rezet és mangánt tartalmaznak. Ezenkívül káliumot, kalciumot, cinket, szilíciumot, foszfort, nátriumot, jódot, alumíniumot, klórt, nikkelt, titánt, krómot, ként, ólmot, ónt, bórt, lítiumot és magnéziumot találunk bennük. Nagyszerű vitaminforrás is, fogyasztásával a szervezet tiaminhoz (B1), riboflavinhoz (B2), C-vitaminhoz, piridoxinhoz (B6), nikotinsavhoz (B3), folsavhoz (B9) és pantoténsavhoz (B5) jut. A méz antibakteriális hatása a benne rejlő glükozidáznak tulajdonítható, ami a lebontás során hidrogén-peroxidot termel. Ezenkívül más enzimek (amik mellesleg a méhek garatmirigyében képződnek) is vannak benne, pl.: kataláz, reduktáz, peroxidáz, amelyek antioxidánsként óvhatják meg sejtjeinket a szabadgyököktől. Böszörményi Gyula szavaival élve: „A méz tömény napsugár, sűrű cukor, kacagó szeretet.” Fogyasszátok egészséggel! :) Maklári Judit


Melegszendvic koli-módra

A melegszendvics nagy előnye, hogy kis eszközigénnyel, mondhatni koli-konform módon elkészíthető étel. Ha nincs specális melegszendvics sütőnk, akkor sütőben, mikróban, vagy mint ahogyan azt látni fogjátok, akár serpenyőben is elkészíthető. Az adekvát pékáru (praktikusan a pár napos száradozó kenyér a legjobb) kiválasztását követően csak a kreativitásunk és a nyersanyagforrás szabhat határt az ízorgiának, mindenesetre fontos leszögezni: BÁRMIBŐL készülhet. Szendvicskrémnek használhattok margarint, vajat, bolti melegszendvicskrémet, tejfölt, vagy bármit, ami kenhető, és jól mutat a kenyéren. Ezeket némi fűszerrel feldobva még finomabbá és egyedibbé tehető az étel. A kulcsszó: kreativitás. Az így kialakított réteg szerepe igen sokrétű: részben a már száraz kenyér nedvességtartalmát növeli, ízt ad a szendvicsnek és a további rétegek rögzítését is szolgálja. Ha a krém a helyére került, indulhat a vadászat: bármit rakhattok rá, amit a hűtőben találtok: sonka, szalámi, kolbász, szalonna vagy bármilyen hentesáru, akár a konzerv hal is jó választás lehet. Ha van kéznél, akkor tehettek még rá hagymát vagy egyéb zöldségeket (a paradicsom és paprika különösen jó választás), de kerülhet rá akár főtt tojás, pirított hagyma, szóval ami az eszetekbe jut és a kezetek ügyébe kerül. Szögezzük le: igazán jó melegszendvics nincs sajt nélkül. Ebben a kérdésben csak egy dolog fontos, a növényi olaj-alapú “műsajtok” nem megfelelőek, mert nem olvadnak meg rendesen, csak megégnek. Ezen túlmenően csak a pénztárcátok és az ízlésetek szabhat határt, szerintem érdemes akár többfélét is kipróbálni egy szendvicsen is. Ha nincs reszelőtök, az sem baj, csak vágjátok fel apróra. Remélem ezzel a néhány tippel meghoztuk a kísérletező kedveteket, végezetül pedig álljon néhány extrémebb példa:

KOLI

s

KUKTA

„Toast”, avagy a nem igazi

serpenyős melegszendvics Hozzávalók:

▪ ▪ ▪ ▪

zsemle (de a kifli vagy kenyér is megteszi) vaj reszelt sajt ízlés szerint fűszer (a flekken vagy szárnyas fűszerkeverékkel szerintem finom) A zsemlét félbevágjuk, és megkenjük bőven vajjal, majd megszórjuk a fűszerekkel. Beletesszük a serpenyőbe a vajas felével lefelé. (Ha az edény nem teflonos, érdemes előtte plusz egy kis vajat olvasztani bele, hogy ne ragadjon le.) Miközben sül, alaposan nyomogassuk meg a fakanállal, vagy épp amilyen eszközt használunk. (Megint csak, ha nem teflonnal van dolgunk, kicsit óvatosabban kell csinálni.) Ha ízlésünknek megfelelően megpirítottuk a vajas felet, akkor fordítsuk meg őket és óvatosan tegyük rá a reszelt sajtot szépen eloszlatva az egyik felére, majd a másikat borítsuk rá és egy jó erős nyomással ismét lapítsuk kb. 1 percig. Ettől kilapul és a sajt is bele olvad, ezután már csak meg kell fordítani, kicsit pirítani (szintén ízlés szerint) és kész is. Természetesen lehet a sajt mellé sonkát, kolbászt, szalámit is tenni. Ezeket érdemes kis darabokra vágni és átsütni előtte, és úgy a sajt közé tenni.

Omlett du Bundás

(…kenyér)

Hozzávalók: ▪ egy kevés vaj vagy olaj ▪ 2 tojás ▪ 1,5 evőkanál natúr joghurt ▪ kb. 1 púpozott evőkanál liszt ▪ egy csipet cukor ▪ só és fűszerek ízlés szerint Tegyünk egy kis vajat/olajat a serpenyőbe. A tojásokat verjük fel és adjuk hozzá a sót, a cukrot, a fűszereket és a joghurtot. Ha habosra kevertük, kis adagokban elkeverjük benne a lisztet is. (Könnyen csomósodik, szóval óvatosan.) Ezután beleöntjük a meleg serpenyőbe, és fedő alatt sütjük pár percig (kb. 5 perc) és felszolgáljuk. A kapott „omlett” a bundás kenyér belsejéhez hasonló állagú lesz. Boda Emese, Dr. Tajti Gábor

29


Gasztro

Rácsos-kakaós sütemény a hatvanas évekből Hozzávalók: ▪ fél kg liszt ▪ 30 dkg margarin ▪ 20 dkg kristálycukor vagy édesítőszer ▪ 8 dkg kakaópor ▪ 1 csomag sütőpor ▪ 1 csomag vaníliás cukor ▪ 2 tojás ▪ lekvár

Először is a fél kilogramm lisztet a sütőporral és

a

margarinnal eldolgozzuk. Ehhez hozzáadjuk a cukrot (vagy édesítőt), vaníliacukrot, kakaóport és a 2 tojást. Az egész masszát egy jól gyúrható tésztává alakítjuk. A tészta 2/3-át kinyújtjuk és tepsibe helyezzük, majd lekvárral bekenjük. A maradék tésztából rácsokat sodrunk és berácsozzuk a tepsiben lévő tésztát. 180 fokos sütőben 45 percig sütjük. Tálalásnál porcukorral behinthetjük. Kockára vágva tálaljuk. Barta Barbara

30

Medikus Lap


A Viccek: Boda

Maklári Dr.

Baji-Gál

Emese, Tajti

rovat

Fanni,

Kelemen

Judit,

Fun Viktor,

Plásztán

László,

Gábor

SUDOKU 6

4

A múltkor csak úgy magamtól felébredtem, mert egy semmirekelő vagyok. Októberben megkergetett nyolc medve, majd megettek. Pedig hónap közepe volt, rendesen benne voltam az octobearben. - Miért nem osztják be jobban az orvostanhallgatók a szabadidejüket? - Mert 0-val nem lehet osztani.

3

2 8 9

4 2

1

6

1

8

9

8 1

9 3 5 1

2 6

8

5 5

6 3

7 2 9

3

9

6

5

9

1

1 9

8 6

2 7

1 4

9 8

2

9

4 3

5

4

6

2

2

3 2

- Honnan lehet öreg bácsikat kölcsönözni?

9

- Az apótékából... Zámbó Imre nem tudta, hogy az ólom is penetrál a liquorba.

5

4

- Miért szeretik a medikusok a karácsonyt? - Mert már csak kettőt kell aludni húsvétig.

3

7

7

- A sebeSÜLT!

- A -5...mert az egyből hat.

8

2

- Mi a sebész kedvenc étele?

- Mi a legjobb gyógyszer?

4

8

- Müller, cső!

- CpG szigetekre

6

6

2

- Hogy köszönöm a kollégájának a német embriologus?

- Hova megy a genetikus nyaralni?

9

4

1

6

3 1

9

7

6 6

2

4 9 7

1

31



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.