MI XX 2010 Sárospatak pályázat by ÉME Mesteriskola

DESIGN: ÉME Mesteriskola XX. Ciklus | INFO: www.mesteriskola.org | PRINT: www.digitalpress.hu TÁMOGATÓK: KÖH, MNM Sárospataki Rákóczi Múzeuma | 2010

Korabeli metszet egy véhetően hasonló műhelyről

ÉPÍTÉSZ MESTER EGYLET MESTERISKOLA XX. CIKLUS PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ KIADVÁNY Sárospataki vár Ágyúöntő műhely műemléki bemutatása, lefedése és környezetrendezése - ötletpályázat 2010

A sárospataki vár és környezete madártávlatból

Tartalomjegyzék Pályázati kiírás

A pataki ágyúöntő műhely kutatása

Zárójelentés

Pályaművek

1. sz. pályamű

2. sz. pályamű

3. sz. pályamű

4. sz. pályamű

5. sz. pályamű

6. sz. pályamű

Ajánlás

Értékelés

Bártfai-Szabó gábor, Kund Iván Patrik, Papp Glória mester: Tomay Tamás

Kormányos Anna, Németh Tamás, Szabó Dávid mester: Karácsony Tamás

Bárdos Gabriella, Görbicz Máté, Varga Bence mester: Nagy Iván

Győrffy Zoltán, Kállay Ferenc, Kecskés István mester: Bán Ferenc

Kovács-Andor Krsiztián, Tamás Anna Mária mester: Kalmár László

Czirják Ágnes, Hoffman Tamás, Juhász-Nagy Balázs mester: Major György

A sárospataki vár és a feltárt ágyúöntő műhely

A Sárospataki MNM Rákóczi Múzeuma, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, valamint az Építész Mesteregylet ötletpályázatot hirdetett az ÉME Mesteriskola XX. ciklus hallgatói részére.

Pályázati kiírás

A Sárospataki vár területén található ágyúöntő műhely feltárása 2009-ben részben befejeződött. A sárospataki MNM Rákóczi múzeuma és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a feltárt épületet állagmegóvás céljából le szeretné fedni és kiállítás formájában a látogatók múzeumi programját szeretnék bővíteni. A pályázóknak javaslatot kell adni a környezet rendezésére. A várfal területén a lift elhelyezését építészetileg be kell vonni a közlekedési rendszerbe. A pályázat célja az, hogy milyen tömeget lehet beilleszteni a műemléki környezetbe, és építészeti megjelenésére, tömegformálására, anyaghasználatára választ adjanak a pályázók. A tervezési feladat lényege a vár együttesben az öntőház romjainak lefedése, mely illeszkedik és harmonizál a meglévő épülettel, nem archaizál, hanem megfelel a műemléki helyreállítások elfogadott módjának.

elleni védelmet deszkára szegezett kátránypapírral oldották meg. Ha a föltárás befejeződött, a romokat konzerválták, esetenként kissé kiegészítették, akkor az ideiglenes védőtető elbontásra került. (Ha rom helyzete, mérete lehetővé teszi, és értéke indokolja, végleges védőépület kerüljön.) Ez történhet az ágyúöntő műhely esetében. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy a feltárt romok bemutatása teljesebbé tehető. A védőépület - a hitelesség kívánalmait figyelembe véve – építheti tovább a romot, vagy lehet tőle építészetileg többé-kevésbé független építmény. Főképp ez utóbbi esetben a rom voltaképpen kiállítási tárggyá válik, és a környezetében nem a rom, hanem a védőépület jelenik meg.

A Sárospataki ágyúöntő műhely a vár kertjében nyugatra helyezkedik el. Az ágyúöntő műhely feltárása 2006 nyarán kezdődött. A feltárás célja az I. Rákóczi György fejedelem által létesített öntőház feltárása és dokumentálása. A tervpályázat célja a kutatás szerint közel 544 m2-nyi épület konzerválása és bemutatása, kiállítás létrehozása, hiszen a műhely hazánk egyik épségben előkerült ipartörténeti emléke. A tervezők feladata a védőépület építészeti tömegének megtervezése, a kiállítási útvonal térbeli megfogalmazása. A védőépületet el kell látni infrastruktúrával (világítás), de fűtésről nem kell gondoskodni. A kiállításnál információs táblákat célszerű elhelyezni, hogy az ágyúöntés technológiai folyamata követhető legyen. Az eredeti padlószint –4,00 m-en van, aminek bemutatása az épület helyreállításához hozzátartozik. A védőépületeknek a műemléki helyreállításnál fontos szerepük van. Az ideiglenes védőtetőt általában egyszerű ácsszerkezetekből állították össze és az időjárás

A pályázók feladata az ágyúöntő ház műemléki bemutatásának megtervezése és a védőépület építészeti beillesztése a műemléki környezetbe.

A bíráló bizottság összetétele : Elnökök:

Előadó: Tagok: Szakértők:

Dankó Katalin - MNM Rákóczi Múzeum Igazgatója Arnóth Lajos DLA - ÉME Mesteriskola vezetője Kóris János DLA - ÉME Mesteriskola Arnóth Ádám - KÖH Klobusovszki Péter - építész Juhász Ágnes - KÖH Ringer István - MNM Rákóczi Múzeum Olajos Csaba - főépítész

A feltárt ágyúöntő műhely

A pataki ágyúöntő műhely kutatása A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma 2006-ban tervásatást kezdett a sárospataki várkertben. A kutatási projekt célja I. Rákóczi György pataki ágyúöntő műhelyének lokalizálása és feltárása volt. A 2006-os ásatási szezon során sikerült azonosítani és részlegesen feltárni az ipartörténeti kuriózumnak számító objektumot. I. Rákóczi György már uralkodásának legelején nagy figyelmet fordított a tüzérség fejlesztésére, fejedelemsége idején a magyar tüzérség egyik fénykorát élte. A rendelkezésünkre álló forrásokban mindenekelőtt az a nagyszabású ágyúöntési tevékenység tűnik fel, melyet Rákóczi uralkodása folyamán egyre növekvő mértékben folytatott. A tüzérség fejlesztése együtt haladt Rákóczi magyarországi birtokszerzéseivel: 1631 és 1644 között a pataki, munkácsi, makovicai, lednicei, sárosi, ónodi szerencsi, 1644 után pedig még a tokaji, regéci, ecsedi, pocsaji várakat s általában a linzi békében megszerzett hét vármegye erősségeit kellett ellátnia lövegekkel. Az erdélyi és partiumi várak számára a gyulafehérvári ágyúöntő műhely dolgozott, a magyarországi ágyúszükséglet ellátását pedig Patakra koncentrálta. A sárospataki ágyúöntőház folyamatos működését 1631-től tanúsítják írott források. Az 1631 és 1648 közötti időszakban 4 ágyúöntő mester dolgozott, akik összesen mintegy 80 ágyút és 10 harangot öntöttek. I. Rákóczi György halála után, 1648-től már nincsen adat a további üzemeltetéséről. Az 1650. évi, 1657-ben átírt urbárium megjegyzés nélkül sorolja fel. Az 1672. évi tűzvész után, amely csaknem az egész belső várost elpusztította, az 1676. évi urbárium szerint az öntőház a szomszédos uradalmi épületekkel együtt “csak üszögében vagyon”. A 18. század első felében még nem ment feledésbe az ágyúöntőház egykori rendeltetése, mert az akkori összeírások mind ezen a néven sorolták fel. Az 1759. évi urbárium szerint ennek és a szomszédos gazdasági épületeknek részben még a romjai, részben már csak alapfalai láthatók. A 18. század végére aztán ezek is eltűnnek. Rőmisch Ferenc

várostérképein 1785-ben már nem is jelölik ezeket. Az ágyúöntőház első említését Patak városának 1631-es urbáriumában találjuk. Itt a “belső város” házai után “az Var kapuia eleott az urunk hazai” között sorolják föl. A helymeghatározás szempontjából fontos forrás I. Rákóczi Györgynek feleségéhez intézett, egyik 1644. évi levele, melyben ezt írja: “az mely házban magunk szállásán voltunk…nem nyugodalmas ház, álgyú öntő ház, kováts méhel, prefektus háza közel lévén hozzája, sürgést, dörömbölést eleget hallani”. A szoba, amelyben a fejedelem ekkor megszállt, más levelekből megállapíthatóan a várkastély DNy-i sarokszobájának emeleti szobája volt, és ezzel szemben állt az ágyúöntőház. Az ágyúöntőházról és tartozékairól, az olvasztókemencéről, az öntőmesterekről, s az öntés menetéről bőséges iratanyag maradt ránk a Rákóczi-család levéltárában, melyet Détshy Mihály gyűjtött egybe és dolgozott föl. A forrásokból elénk táruló képet a régészeti megfigyelések több ponton még árnyaltabbá teszik. 2006-ban a geofizikai mérésekkel lehatárolt területen hat szelvényben folyt ásatás, s öt szelvényben került elő az ágyúöntőház valamelyik részlete , A mintegy 300 m2 megkutatott területen nem sikerült az épületet teljes kiterjedésében feltárni, így annak pontos alaprajza és (át)építési periódusai még nem tekinthetők tisztázottnak. Az északi részen feltárt kétosztatú épületrészhez délről egy osztatlan, nagyobb alapterületű épületrész csatlakozott, amelyet a tulajdonképpeni öntőműhellyel azonosíthatunk. Ebben a helyiségben sikerült részlegesen feltárnunk az olvasztókemence kőalapját, s a kemence téglafelépítményének egy megmaradt részletét, valamint a kemence tüzelőterébe vezető lépcsős lejáratot. A források tanúsága szerint a kemencét többször is átépítették, javították. Erre először 1633-ban került sor, amikor a megrongálódott épületet is helyreállították s a kemencét olyan méretűre építették, hogy 150 mázsa, mai súlymértékkel mérve kb. 10 tonna rezet és ónt olvaszthattak benne. Debreczeni Tamás prefektus a helyreállítás után 1633. június 14- én büszkén írta a fejedelemnek:

“Mind öntőház, kemence és fúróház oly s kész is, hogy jobb afféle, nem tudom, Magyar-és Erdélyországban hol lehet”. 1646 februárjában Debreczeni Tamás prefektus többször beszámolt leveleiben arról, hogy a kemence fenekét átépítteti, s ahhoz tűzálló, “passaui” tégla küldését sürgeti. Már az 1633. évi kemenceépítéskor említik a “passaviai téglát”, melyből akkor nagyobb mennyiség maradt Patakon. A feltárás során valamennyi épületrész betöltéséből került elő ilyen típusú, jellegzetes szürke színű, grafitos tégla töredéke, a kemencealapozás mögötti lépcsős lejáró bontása során ugyanakkor nagy számban láttak napvilágot ép kemencetéglák is. Ezek nagy része a magas hőtől üvegesre égett. A levelezések az ágyúk készítésének menetéről is tájékoztatnak, a feltáráson előkerült tárgyak jelentős számú csoportja pedig további adatokat szolgáltat az ágyúöntés technológiájához. Ez a következő műveletekből állt: a formák elkészítése, lebocsátása az öntőgödörbe, majd betemetése. Ezt követte az öntés, lehűlés után az öntvény kiásása és kiemelése, a forma kibontása, a bélvas kihúzása a csőből, az öntvény felületének a letisztítása, a cső és a gyújtólyuk kifúrása, a kész ágyú mázsálása és kipróbálása. Az ásatás során sok negatív öntőforma-töredék látott napvilágot, két helyen koncentrálódva az épület külső falsíkjának közvetlen közelében. A több száz formatöredék zöme másodlagosan megégett, deformálódott, több töredék azonban restaurálás után vélhetően nagyobb formarésszé áll majd össze . Néhány pozitív öntőforma a kemence mellől került elő. A kész formát a kemence előtt kialakított öntőgödörbe állították. A még csak részben feltárt olvasztókemence előtt megfigyelt ovális alakú, 110x170 cm-es gödör aligha értelmezhető öntőgödörként, tekintve, hogy a források szerint általában több formát egyszerre helyeztek el az öntőgödörben. Ezt a problémát csak a kemence és környezetének teljes feltárása fogja megoldani. A Patakon öntött ágyúk mind bronzból, vörösréz és ón ötvözetéből készültek. A jelentésekből és számadásokból az öntéshez használt réz és ónmennyiség

arányára is kapunk tájékoztatást, ezek 95-96 % réz és 4-5% ón keverési arányt mutatnak, mely igen alacsony óntartalmú bronzot eredményezett volna. Általában azonban nem csak színrezet adagoltak, hanem tönkrement ágyúk és harangok bronzát, ún. “materiás rezét” is beolvasztották, továbbá a formákból túlcsordult és a csővégekből lefűrészelt bronzdarabokat, s a cső és a gyújtólyuk kifúrásánál nyert furadékrezet is felhasználták. A rosszul megépített kemencék fenekén az öntések során nagyobb mennyiségű réz maradhatott, melyet bizonyítanak a műhely környezetéből előkerült leletek is. Az ágyúöntők a szakszerűtlenül vagy éppen szándékosan rosszul megépített kemencék alján visszamaradt drága rezet ellophatták, ezért az öntés után nemcsak az ágyúkat, hanem minden maradék és hulladék rezet lemértek. Ennek fényében meglepő, hogy a műhely körüli szemétrétegekben rengeteg kisebbnagyobb, formából túlcsordult, kifolyt bronzolvadékot tártunk fel. A legnehezebb munka a források tanúsága szerint a gyújtólyuk és a cső kifúrása volt. A Debreczeni Tamás prefektus jelentésében említett “fúróház”ban zajlott az öntvények fúrása mellett a csiszolásuk, tisztogatásuk és felszerelésük is, melyet ácsok, kovácsok és kerékgyártók végeztek. Az ágyakat és kerekek vasalása is helyben történt, a források mellett erre utal számos előkerült vasalás is. Az ágyúk próbája egyik előfeltétele volt annak, hogy az öntőnek kifizessék a járandóságát. Noha erre vonatkozó forrásunk nincsen, úgy tűnik, hogy a próbalövés nem mindig járt sikerrel. Ezt bizonyítja a műhely keleti fala mellől előkerült szétrobbant ágyúcső-töredék, mely mérete alapján egy kivételesen nagy, 30 fontos golyóval járó ágyú darabja volt. Az ágyúk felületét általában gazdag díszítéssel és feliratokkal látták el. Az ágyúknak többnyire nevet adtak, a patakiaknak csaknem kizárólag állat- nagyrészt madárneveket. A névadó állat alá került a névvel kapcsolatos vers, mely az öntés vagy felállítás helyét is tartalmazta. Feliratba foglalták a fejedelem nevét és címeit, családi jelmondatát, melyet kiegészített a családi címer, s felirat örökítette meg az öntő nevét és az öntés időpontját is.

A pataki ágyúöntő műhely kutatása A levelezésekből és a leltárakból megismerjük a Patakon készült ágyúk kaliber, csőhossz és röppálya szerint eltérő típusait. A fejedelem és tisztviselői általában a “lövőszerszám” gyűjtőnevet használták, ezen belül megkülönböztettek ágyúkat és tarackokat, utóbbiakat kisebb kaliberük és súlyuk alapján “apró lövőszerszámoknak” is nevezik. A 10 fontos ágyúkat általában mint “falkonokat” említik. Ezek viszonylag hosszú, karcsú csövű ágyúk voltak. A 30 fontos ágyúkat “öreg ágyúknak” mai értelemben nagy ágyúknak mondták. Ezek viszonylag rövidebb csőhosszal a nehéz faltörő ágyútípushoz tartoztak. A levelezésekből tudjuk, hogy 1647-ben két 80 fontos kaliberű, 25 mázsa súlyú “halbiczot” haubicot is öntöttek Patakon. Ezek a mozsarak típusához közel álló, igen rövid csövű és nagy űrméretű tűzfegyverek voltak. A pataki ágyúöntő műhely a források szerint nem foglalkozott a kisebb tűzfegyverek, szakállas puskák, muskéták gyártásával. A sok ezer darabra menő szükségletet a fejedelem a magyarországi és erdélyi német városok puskaműveseitől pénzért szerezte be. A szertüzérség eszközeit, gránátokat, bom-

bákat, petárdákat és különböző gyújtó, vagy robbanó “tüzes szerszámokat” viszont helyben készítették, csakúgy, mint az ágyúgolyókat. A különböző tüzérségi eszközökből a feltárás során nagyon sok előkerült, figyelemre méltó az ún. aprópuskák nagy száma. A feltárás során igyekszünk megkutatni a műhely szűkebb környezetét is, ahonnan már az első szezonban jelentős régészeti leletanyag került napvilágra. Említést érdemelnek a műhelytől északra előkerült reneszánsz korlátbábok (balusztrádok), valamint a műhelytől keletre feltárt kályhacsempe-lelet, mely több mint 30, zömében ép habán kályhacsempét tartalmaz. A 2006-ban feltárt épületrészek fölé a téli hónapokra védőtető készült, 2007-ben tovább folytatjuk a műhely kutatását. Az idei ásatási szezon célja a műhely keleti falának feltárása, az olvasztókemence további kutatása és a hozzá tartozó öntőakna lokalizálása. Ezzel párhuzamosan szeretnénk megkezdeni a jelentős számú leletanyag restaurálását is.

Ringer István 2007. január

Összefoglaló értékelés a Sárospataki Vár Ágyúöntő Műhely műemléki bemutatása és lefedése, környezetrendezése zártkörű építészeti ötletpályázatról Az építészeti ötletpályázatot 2009. november 9-én írta ki és 2009. november 13-án hirdette meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és az Építész Mester Egylet. A beadási határidő 2010. február 28-a volt. A Bíráló Bizottság (továbbiakban BB) a részletes elemző munka, értékelés és vita után fenti tervpályázatot eredményesnek ítéli. A pályázat célja: 1.A műhelynek a közlekedési rendszerbe történő bevonása. 2. Ebbe a környezetbe hogyan illeszthető be a létesítmény. (nagyság, építészeti megformálás, anyaghasználat) A díjazott tervek mind a lefedett megoldások közé tartoznak. A nem lefedett terveket és gondolatokat értékelte a Bíráló Bizottság, ami a későbbi idők során a megbízónak értékes ötleteket adhat. Például az 5. számú terv penge formájú rámpás közlekedő rendszere érdekes kiállítási térrendszer. Ugyan csak finom megoldás az 1. számú pályázati terv, amelyik 2,0 x 2,0 méteres térépítészeti háló létesítésére tesz javaslatot, ahol a romok is bemutatásra kerülnek, de az értelmezése, használhatósága vitatható. A díjazottak között a 6. számú terv szintén lefedi a romokat, vitathatóan vaskos konstrukcióval, de értékelhető egyszerűsége, nagyvonalúsága és a zöldfelülettel való lefedés koncepciója.

Zárójelentés

A tervpályázatra 6 db pályamű érkezett be határidőre (2010. február 28.), zárt csomagolásban. A pályaművek sorszámozását, bontását és a bontási jegyzőkönyv szignálását a BB tagok elvégezték. A bontási jkv. lezárása után a BB megállapította, hogy a pályaművek a kiírásban foglalt tartalmi és formai követelményeknek eleget tettek. A feladatra adott válaszok változatossága említendő bevezetésként a részletes bírálathoz. A kert, a vár és a palota ápolt, tágas, gondos világa a pályázati munkákban is figyelembe veendő szempont volt. A Bíráló Bizottság véleménye szerint a munkák tartózkodóan épülnek be Sárospatak, a vár, a palota, a kert meglévő, finoman tagolt világába. Patak történeti értékét is bővíti az ágyúöntőde majdani megjelenése, ennek tényét minden pályázó fel is ismerte, és a tervek zöme erről tanúskodik is. A Bíráló Bizottság a nem díjazott terveket az „eredményesség” sorába emelte, azok ötletei, megoldásai is része a teljes, komplett pályázati munkáknak.

Építész Mester Egylet Mesteriskola XX. ciklus 2010. február

Pályaművek

Műszaki leírás Előzmények A sárospataki külső vár területén 2006-tól kezdték meg I. Rákóczi György fejedelem által létesített ágyúöntő műhely maradványainak kutatását. A nagyobb részben már feltárt épületegyüttesben 1620-as évektől kerülhetett sor ágyúöntésekre, majd 1631-től 1648-ig élte fénykorát a műhely. Jelen pályázat célja az eddig feltárt romok bemutatása, megóvása, a déli várfalon keresztüli közlekedés kialakításának megtervezése. Közlekedési útvonalak, felidézés „A sárospataki vár első formájában 1534-1541 között épült ki, az É-D-i irányú, Bodroggal párhuzamosan húzódó Patak település központjában. Perényi Péter egy elnyújtott ötszög alakú külső védművel (mely később korszerűsítve, de alapvonalaiban máig megmaradt) lekerítette a városmagot, melynek É-i szélét alkotta a templom, déli szélét pedig az ágyúöntő műhely mögötti várfal. Az addigi É-D-i irányú főutca (a mostani Kossuth, Szent Erzsébet, Szent József utcák) megszűnt létezni, hiszen a várfalak mellett árokkal is körülvették az erődítést. A várból tehát déli irányban, nem vezetett ki többé útvonal. A múzeumvezetés terve az, hogy egy itt létesülő lifttel ismét visszaidézhető a középkori közlekedési útvonal. A külső várba É-i irányból lehetett megérkezni, az itteni szárazárkon vezetett egy híd, a kapu a templom k-i oldalán volt. Egy másik, Bodrog folyó felőli bejáratot biztosított a keleti várfalon nyíló Vízi-kapu, ami ma is látható. Némelyik térképen látható még a nyugati oldalon nyíló külső bejárat, mely ma is használatban van. Ez 19. századi eredetű, amikor a várból kastély lett, az akkori tulajdonosok feltöltötték az árkot, elbontották a nagyméretű ágyúdombot, s a kastély homlokzatával szemben megnyitották a nyugati oldalt. Így foglalható tehát össze röviden a közlekedési útvonalak és az évszázadok kapcsolata.” (Ringer István) A közlekedési kapcsolatok tanulságai közül legizgalmasabb kérdés a régi városmag észak-déli

főtengelyének, főutcájának helyzete. A külső vár védművének megépülésével a Szent József utca és a külső várban található Szent Erzsébet utca közvetlen összeköttetése megszűnt, a várárok megépült, mégis a kis szintkülönbségek, a parkoló közelsége, a várárok, a Bodrog-part közlekedési rendszerbe való beillesztése, a hiányzó déli ki- és beközlekedés a várba mind arra utalnak, hogy érdemes foglalkozni a valaha volt közlekedési tengely újbóli értelmezésével, megnyitásával. Építészeti koncepció, korlátok nélkül A tervben az észak-déli tengely jelöli ki az akadálymentesen használható rámpasor irányát, amely a bevágással egy határozott, az egykori utat karakteresen jelölő elem. A lejtők sora a külső vár déli falát áttörve indul. Itt az út kétfelé ágazik, bal felől a romokhoz érkezik, jobb felé indulva pedig a palota bejáratához. Az állagvédelemmel ellátott romterületet egy 2 x 2 méteres térépítészeti háló foglalja keretbe, amely magassági értelemben egy fellépés magasságát, 15 cm-t vesz alapul. A lépcsős terület kialakításnál elsődleges szempont volt, hogy a romok környezete biztonságosan bejárható legyen anélkül, hogy korlátot vagy mellvédet kelljen elhelyezni. A legnagyobb megközelíthető szintkülönbség 75 cm, helyenként mellvédként maguk a feltárt romfalak szolgálnak, elzárva egyes területeket a látogatók elől. Ez a keretbe foglalt terület játékosságot képvisel, a rámpa gyors közlekedésével szemben maradásra ösztönöz. A függőleges falfelületek adnak vizuális tájékoztatást az épület hajdani formálásáról és működéséről. A romok területére a második periódus feltárt keleti falai alatt érkezik meg a látogató, az ágyúöntő műhely első periódusának egykori pinceszintjére. Beton burkolatú felületek jelölik ki az egykori műhely látogatható zónáját. Tovább haladva a lépcsős háló vízszintes felületei füvesítettek, egy helyen a meglévő fa kerül megőrzésre.

1. sz. pályamű Bártfai-Szabó gábor, Kund Iván Patrik, Papp Glória mester: Tomay Tamás A vár irányába, fölfelé indulva a rámpasor nyersbeton jobb oldali határoló fala egyre nagyobb rálátást biztosít a palota épületének tömegére, a mellvéd folyamatos szélesedésével és magassági csökkenésével, leülésre szolgáló tömeggé formálódik. Landart elemek anyaghasználata A térépítészeti háló függőleges felületei galvanizálásos eljárással vörösrezezett acéllemezből készülnek. A galvanikusan leválasztott rézbevonat világos vörös színű, 5 mikron vastagságban vonja be a 15 mm vastagságú melegen hengerelt acél lemezeket. A függőleges réz felületek oxidációja során olyan patinaréteg képződik, amely védi az anyagot a további korróziótól. A patina vegyi összetétele az eltérő környezeti viszonyokból, földrajzi helyzettől függően némileg különböző, de alapvetően megfelel az anyag természetes állapotának, ami azt jelenti, hogy a patinaréteg önmagában kémiailag stabil védőréteget, “páncélt” képez, sőt mechanikus eredetű felületi sérüléseken a patina újraképződik, “begyógyul”. Az olvasztótér alsó síkjára egy enyhén megdöntött vörösréz anyagú körlap kerül, amely az esővizet az alatta lévő beton felületre, az egykori öntőaknába vezeti, zöldes patinájával megszínezve azt. (kép: időjárási hatásoknak kitett rézlemez felületének színváltozása ) Romfal konzerválás Mivel tervezői döntésünk volt a védőtető, védőépület elhagyása, ezért a romok megóvásáról más módon kell gondoskodnunk. Falkorona erősítése, felfalazás a magasan álló falaknál traszcementtel erősített mészhabarcs kötőanyaggal történhet. A talajhoz közeli, a kipárolgási zónába eső részeken a mészhabarcsot mészkő őrleménnyel kell erősíteni. A falak homlokfalán megtelepedett növényzetet el kell távolítani, a meglazult fugákat ki kell kaparni és mészhabarccsal

újra fugázni, a meglazult falköpenyezést, hiányzó köveket helyi kőanyaggal mészhabarcs kötéssel kell visszafalazni. A kifagyott téglákat pótolni kell. A romkonzerválás gondos kőműves munkát igényel. A kőanyagot kőrestaurátori eszközökkel konzerválni kell (kőrestaurátori szakvélemény szerint) Pl: strázsahegyi homokkövet Remmers 300 Steinfestiger kőszilárdítóval kell kezelni, hogy a pergő homokszemcséket meg lehessen kötni valamint ellenállóbbá tegyük a kötőanyagot. A natúr kőfelületek védelmét jól szolgálják a víztaszító anyagok (kismolekulás alkil-alkoxy sziloxán oldatok), melyek a kőanyag szilikát részeihez, jelen esetben a homokszemcsékhez kötődnek. A felszín fölötti romfalakat állagvédelemmel olyan állapotba kell hozni, hogy minél jobban ellenállhasson az őt romboló hatásoknak. A több száz éve romló fal önmagában nem tud ellenállni a romboló hatásoknak. Akár a felszínen van, akár a felszínre került egy romfal, fel kell javítani a műszaki állapotát ahhoz, hogy fennmaradjon. Nem feltétlenül helyreállítást, rekonstrukciót kell végrehajtani, csak állagvédelmet. A legtöbb esetben a romfal „végleges” helyreállításakor szinte a teljes falat el kell bontani és újra kell építeni. Az állagvédelem csak egy átmeneti állapotot hoz létre felszíni védelemmel és ezt a védelmet folyamatosan kezelni kell. Tehát a fal felszín feletti része folyamatos karbantartást igényel. A karbantartás a romfalat érő hatások következményének rendszeres visszafordítása, megelőzése. A kötőanyag kifugázásával, a kihullott kövek visszaépítésével lehet a romfal állagát megőrizni.

1. sz. pályamű Bártfai-Szabó gábor, Kund Iván Patrik, Papp Glória mester: Tomay Tamás

Részletes bírálat A hely történeti útvonalainak megértésével, megismerésével a pályázat egyértelműen és helyesen az egykor létező és ma is igénylendő észak-déli tengely helyreállítását tűzte ki célul, bekapcsolva az ágyúöntöde megközelítését is. Olyan rámpasort javasol, határozott bevágással, mely a szintkülönbségeket figyelembe véve, alagútként érkezik a várárkon és falon keresztül a déli kapuhoz, onnan alagútként folytatódik és eléri az ágyúöntő alsó szintjét, majd folyamatosan emelkedve jut el a palota szintjére és kapujához. Hatásos, költséges, talán túlzott, már-már mérnöki konstrukció. Esős, téli hidegben lefedést is igényelne (vízelvezetés, fagy, jég, csúszás, takarítás). Az ágyúöntő műhely és környezetének felvezetése és helyzetbe hozása nagyszabású.

A megőrzött gyönyörű fa figyelembe vételével és az öntöde bekapcsolásával plasztikai mű keletkezik a 2 x 2 méteres raszterű térépítészeti háló javaslatával. A háló lépcsősen közelít a romokhoz és a műhely falához. Így együtt a plasztikai műnek látványában része az öntöde és a romok. Parki tájba ágyazott (művi) landart – színeiben vörösrezezett acél, mészkőörleményes kő, betonfelületek. Talán egy homogénebb megjelenésű térépítészeti háló, azonos színű felületek jobban hangsúlyozták volna e térszobrászatot. Az egész mégis szellemes, jól formált plasztikai együttes, ütős, palotától, parktól távolságtartó, kontrasztos megjelenéssel. De a műemlékgondozás lefedett romokat kíván, a feltárt maradványok részleges rekonstrukcióját, értelmezését, a leletanyag bemutatásának kérdését sem érinti a terv. A közlekedésben gazdaságosságot, balesetmentességet, egyszóval egyszerűbbet kellett volna javasolni. A tervet a Bíráló Bizottság – erényei, szépsége ellenére – 100.000.-Ft-os Megvételben részesítette.

Műleírás Környezet A romterület lefedése alkalmat adott a vár megközelítésének, és a várterület külső környezetének újragondolására. A középkori főutca, mint közlekedési tengely visszaállítását elvetettük, mivel a várfal megépítésével ez a kapcsolat megszűnt, és csak aránytalan erőfeszítések árán állítható vissza. Ugyanakkor a befoglaló épület kontúrját követő védőtető homlokzati síkja a főutca utcavonalát megjeleníti. A környezetet vizsgálva fontosnak tartjuk a várfal menti terület újraélesztését. A fal menti zöldfelületet a várfalon kívüli kerítések elbontásával a város mint közparkot veheti gondozásába és használatába. Így a fal látványa hangsúlyosabbá válik, a környező lakóterület egy pihenőparkkal lesz gazdagabb, mely a Bodrog-parti sétányhoz szervesen kapcsolódik. A látogatócsoportok a buszparkoló felől a vizesárkon végighaladva a Rákóczi utcai bejáratnál kialakított új kapun át jutnak a falon belülre. A vár megtekintését követően az ágyúöntő műhely felé vezet a látogatói útvonal az eredeti utca szintjét egy szakaszon megjelenítő lejtőn. A műhely süllyesztett bejárata előtt tölcsérszerűen kimélyített fogadótérré tágul az út. Az műhely megtekintését követően a látogató a várfal mentén kialakított, burkolt sétányon végighaladva a romantikus, elvadult állapotában is megkapó várkert mentén sétál kifelé, esetleg útközben lepihen. Védelem Az utóbbi évek során feltárt, közel 544 m2 romterületet differenciáltan kezeltük. Az ágyúöntő üzemet befogadó épületrész megmaradt alapfalai által körülhatárolható, zárt egységet helyeztük fókuszba. Az ezen kívül eső, részben azonosítatlan falmaradványok a dokumentálás után visszatemetve őrizhetők meg. Az üzemet befogadó épületrész körítőfalait a talajból 1,00 m magasságig kiálló, mellvédként is funkcionáló rozsdás acéllemez fogja körül és óvja

meg. A falakra rá nem építünk, csupán körbefogjuk őket, hiszen a befogadó épület tömege nem rekonstruálható, és az üzemi működés szempontjából nem is meghatározó. Az öntőaknához tervezett állványzat ernyőszerű, konzolos tetőt tart, s a kettő közötti résen belátni a tető alá. A tető anyaga a körítő-kirekesztő mellvédhez hasonlóan rozsdás acéllemez. A kétrétegű héj elrejti a konzolos tető bordáit; külső rétege tömör, oldala és belső felülete perforált acéllemez. Öntés A cél az ágyúöntés, mint folyamat bemutatása laikusok számára is követhető, kézzelfogható módon. A tüzelőtér, az olvasztókemence, az öntőakna és a hozzá tartozó állványzat mint egy gép jelent meg a középkori üzemépületben. A gépet kiegészítjük, és működőképessé tesszük, amit különleges alkalmakkor a nagyközönség meg is tapasztalhat. Ennek érdekében az öntőaknát, az olvasztókemencét és a tüzelőtérhez kapcsolódó lépcsőket 4 cm magas római téglából kiegészítjük, az aknára új, gerenda állványzat készül. Az állvány fölött eltolható tető zárja az épületet, mely öntés idején kinyitva a füstöt elvezeti. A tető alá az eredeti bejárat helyén lehet belépni. Az öntőakna melletti tér padlóját a bejárattal azonos, -2,13 m-re megemeljük, itt helyezhető el egy fekvő tárlóban az öntéshez kapcsolódó leletanyag releváns része. A kiállított elemek megfelelő rögzítés mellett interaktív elemként jelenhetnek meg, melyeket a látogatók meg is tapinthatnak. Az üzem bejárva válik megismerhetővé a látogató számára: az öntőaknát megkerülve a kiegészített lépcsőn az olvasztótér tetejére lehet eljutni, valamint a bejárat felől a tüzelőtér is megközelíthető.

2. sz. pályamű Kormányos Anna, Németh Tamás, Szabó Dávid mester: Karácsony Tamás

új kapu

bástya sétány

sétány

sé tá ny

várfal

sétán y

föld sánc

pihenő sziget

sé tá ny

ny tá sé

szobor

vá

rfa

ágyúöntő műhely

ső pc lé

rámpa

híd várárok

vár ta bejára

2. sz. pályamű Kormányos Anna, Németh Tamás, Szabó Dávid mester: Karácsony Tamás

ágyúöntő műhely

28 bemutatott régi főutcarészlet

rézsű

rozsdás vaslemez mellvéd

bemutatott falmaradványok

római tégla fekvőtároló

kiállítótér tájékoztató felirat

öntőakna

25/25 fa ácsolat

füstelvezető nyílás

új római tégla olvasztó

rozsdás vaslemez lépcső

rozsdás vaslemez mellvéd

2. sz. pályamű Kormányos Anna, Németh Tamás, Szabó Dávid mester: Karácsony Tamás

Részletes bírálat A terv készítői a középkori műhely bemutatásával újragondolták a vár megközelítését és külső környezetének kialakítását. A középkori főutca, mint közlekedési tengely visszaállításának elvetése ellenkezik a múzeum és a vár szándékaival. A várfal melletti terület, a várárok újraélesztése a fenntartó hosszú távú céljaival egyezik. A Rákóczi Múzeum távlati tervei szerint a várfal mentén a Bretzenheim család virágzó kertkultúráját, valamint az írott forrásokban nyomon érhető reneszánsz kertkultúrát kívánja bemutatni. A bíráló bizottság a terv pozitívumaként értékelte, hogy a terv készítői a romterületet differenciáltan kezelték, fókuszba helyezve a műhely technológiai egységeit, az olvasztó kemencét és az öntőaknát. Rekonstruálja a kemence elpusztult részleteit, melyek az analógiák és a kemence típus sajátosságaiból fakadóan biztos lábakon állnak: ezzel értelmezhetővé teszi a műhely legérdekesebb részeit. A tervben megjelenik ugyanakkor a kemence működőképessé tétele, ami teljességgel kivitelezhetetlen, hiszen a műemlék eredeti részeinek károsodásához vezetne. Az elsődleges elemeket egységként kezelve védőtetővel

látták el. A kiírás által megfogalmazott feladatra választ adtak. Nem törekedtek rekonstrukcióra. A bizottság tagjai ugyanakkor a védőtető formai megjelenését nem tartották eléggé megalapozottnak. Konkrét „ház-szerű” megjelenése a látogatóban – tévesen – rekonstrukció képzetét keltheti. A nagy felületű, rozsdás lemezburkolatú épülettömeg megjelenése a ma is főként romantikus jegyeket magán hordozó várkertben kérdéses lehet. Értékes gondolat továbbá, hogy a falakra nem építenek rá, egy a technológiából fakadóan hangsúlyos elemre, az öntőakna fölé szerkesztett állványzatra támasztják a védőtetőt. A védőtető és a mellvédfal közötti résen a műleírás szerint be lehet látni a tető alá, ez azonban a terveken, látványterven nem érzékelhető, a tető egy tömegként jelenik meg a mellvédfalakkal. Az öntés folyamatának valóságban történő bemutatása nagymértékben gazdagíthatná a látogató élményeit, azonban ez teljességgel kivitelezhetetlen, hiszen a műemlék eredeti részeinek károsodásához vezetne. A tervet a Bíráló Bizottság 220.000.-Ft-os II. díjban részesítette.

3. sz. pályamű Bárdos Gabriella, Görbicz Máté, Varga Bence mester: Nagy Iván Tervünkben hangsúlyozni szeretnénk nemcsak az ágyúöntő műhely életre keltését és látogathatóvá tételét, hanem a kastély környezetének és lehetőségeinek a jelenleginél jobb kihasználása fontosságát is. Első ütemben tervezzük az űgyúöntő műhely bemutatását és lefedését, illetve egy új bejárati tengely és megérkezési pont kialakítását. Második ütemben a várkastély adta, már meglévő lehetőségek életre keltését tervezzük főleg kertészeti eszközökkel, tematikus útvonalak kialakításával. A látogatói útvonalakra felfűznénk a katakombarendszert, a várfal bástyáit, a várárok kiszabadítását a kerítés megnyitásával, megszűntetésével, valamint a várkastély angol parkját, amely Lórántffy Zsuzsa kedvencét. A Perényi-féle Gombos-kertet információs táblákkal, padokkal és a növényzet felfrissítésével tennénk megismerhetővé, befogadhatóvá. A hosszabb-rövidebb sétautak kiválasztásában a parkolókban elérhető Várkalauz-leporelló segíti a vendégeket. Harmadik ütemben tervezzük a várterületet körbejáró útvonal kiépítését a várfalak mentén a Vízikapu, a Tömlöc-bástya és az Új-bástya bekapcsolásával a sétautak rendszerébe és a városi szövetbe. Szeretnénk kihasználni a folyópart adta lehetőségeket egy sétahajók fogadására alkalmas móló építésével, a folyóról ugyanis megmutatható a várkastély és a város csodálatos látképe. Az ütemezhetőséggel megvalósíthatóságot kínál a tervjavaslat.

fokozatos

3. sz. pályamű Bárdos Gabriella, Görbicz Máté, Varga Bence mester: Nagy Iván

Részletes bírálat A tervezést igen alapos környezeti és funkcionális vizsgálat előzte meg. Ennek eredményeként a terv a teljes várterülettel foglalkozik, a várárokkal és a Bodrog-parttal együtt (a vár vízről való megközelítése). Így az ágyúöntő műhely bemutató épülete szoros összefüggésbe tud kerülni a múzeum más látnivalóival és a város szövetével, integrálódni tud környezetéhez, kapcsolódva a fő gyalogos útvonalhoz. A megközelítés javítása érdekében felhasználja a középkori út nyomvonalát, ezzel felszabadítja a várnegyed jelenlegi zsákutcáját, kikötve a parkolók felé. Ez a döntés feltétlenül támogatható, ugyanakkor a híd építése túlzott, nemcsak látványa miatt, hanem mert – „szintben elválasztott csomópont” létrehozásával – nehezíti a várárok kapcsolatát a vár ill. a parkolók felé. A városfal tervezett módon való áttörése indokolt, elfogadható. A romok hosszú távú, biztos megőrzése csak lefedésükkel oldható meg, így a tervnek ez a javaslata helyes. A védőtető egyetlen gesztussal tervezett, a tető falak nélküli vízszintes sík, melyet az öntőtér ácsolatára utaló szerkezet tart. Ez a megoldás logikus, hiszen egyrészt a védőépítmény így nem emlékeztet

épületre, amelynek pontos formája nem ismerhető meg, másrészt az ácsolat utal az egykori funkcióra, amely funkció ebben az esetben valójában fontosabb, mint maga az épület. Ők sem akarják a teljes feltárást bemutatni, csak a legérdekesebb részleteket, s – nagyon helyesen – a kemence rekonstrukcióját is elvégzik, az öntvények mozgatására szolgáló fa ácsolattal együtt. A műhelyépület bejárhatóságát is elemzik, amelyre vonatkozóan az elképzelésük javarészt helytálló. A tiszta, nagyvonalú koncepciót a tűztér túlzott felfalazása gyengíti. A védőépítmény légies, „kerti pavilonszerű” megjelenése nem zavar bele a vár és a tájképi kert képébe. A védőépítmény így elvben teljesen támogatható, de tartó- és épületszerkezetileg a terv kidolgozása legfeljebb csak „ötletpályázati szintig” jutott. A romok megjelenítése, a látogatás útja kidolgozott, alapos. A kiírás követelményeinek a terv körültekintően megfelel, igényessége nem lépi túl a lehetőségek határait. A tervhez makett is készült, és a hajtogatott A/4-es formátumú összefoglaló igen jó példája lehet a látogatók által haszonnal forgatható szórólapnak. A tervet a Bíráló Bizottság 250.000.-Ft-os I. díjban részesítette.

Műleírás Tervezési szempontok:

Restaurálás, konzerválás

- A terület védelme, bizonytalan lefedés nélkül. - A további ásatások lehetőségének biztosítása - Az ásatási terület nyitottságának, átjárhatóságának biztosítása - A városi térstruktúrához illeszkedő, annak szervesen részét képező tér kialakítása - Léptékhelyes, arányos építészeti jel(ölés) létrehozása. - Egyszerű eszközökkel bemutatható feltárások.

Hiszünk abban, hogy kötelességünk megmaradt értékeinket, felelősséggel, de szabadon használni. Azt változatlanul megőrizni, továbbadni. Van lehetőség a romok konzerválására úgy, hogy azt a közösség tovább használhassa, értékét ilyen módon tovább örökíthesse. A megfelelő állagmegóvással a rom változatlanul megőrizhető marad, miközben a jelenleg intenzíven használt park részévé válik. Nem szeretnénk a kiegészítés és elmagyarázás lehetőségével élni, nem építünk emlékművet a műemléknek.

Alapvetések:

Járószintek

Műemlék-védelem A helytől és időtől függően gyakran változott a műemléki szemlélet. A műemlékhez való helyes viszonyunk a hely, és annak történelmének megismerésén alapulhat. Jelen és múlt tisztázása elkerülhetetlen a feladat, a rom megítéléséhez. A helyénvaló, arányos beavatkozás megtalálása elengedhetetlen a megfelelő tisztázó folyamatok nélkül.

Az elmúlt évszázadok nyomán megőrződtek az egyes járószintek, mindezt magában rejti a rom. Múlt és jelen viszonyában ez fontos tény számunkra. Ezek bemutatása gazdag tériséget eredményezhet. Elkülöníthető a járószint és a pinceszint rétege. A kor szintjeit megidézhetjük a korban legtöbbet használt, jelenleg is nagy mennyiségben megtalálható Passaui tégla, jellegzetes, szürke színű, grafitos tégla töredékkel, vagy hozzá hasonló zúzalékkal.

Lefedés

Átjárhatóság

Megfelelő építészeti válasz csak akkor adható, ha tisztázzuk, hogy a rom mekkora területét szeretnénk védőtetővel fedni, mely részeit szükséges megvédeni. Egy nagy épület csak nehézségek árán illeszthető a jelenlegi szerkezetbe, illetve a területre feszített védőtető megépítésével a hely túlzottan hangsúlyossá válna, riválist teremtve a várnak, így aránytalanságot eredményezne. Nem tartjuk szerencsésnek plusz funkciókkal megnövelni a programot. Ezt tovább gyengítené a megépítés költsége, mely kétes értékű esztétikai, és nem indokolható városszerkezeti következményeket generálna. Ezért egy arányos megoldást javasoltunk.

A romok bejárásához nem jelöltünk ki irányokat, szabadon a park részeként értelmeztük. A ma is élő, nyüzsgő várpark tereit belakják, a város hétköznapjaiban fontos szerepet tölt be. Ebbe a térbe kapcsoljuk be a romok környékét.

Jel vagy rejtőzködés A legfontosabb feladat, hogy súlyozzuk azokat az értékeket, melyek a helyhez kapcsolódnak, mert csak akkor fogalmazható meg világosan az emlékhely üzenete. Nem kívántuk semmilyen módon az eredeti épületet megidézni, rekonstruálni. Csak egy kapcsolódási pontot kerestünk a műhellyel, mely őszintén

4. sz. pályamű Győrffy Zoltán, Kállay Ferenc, Kecskés István mester: Bán Ferenc megidézheti annak jellegét. A fatorony, mint az építészet és a szobrászat határán egyensúlyozó műtárgy, így egy jelet generált, mely az ágyúöntő műhelyt jelöli ki, viszonyítási pontként az új tengely mentén. Interaktív A látogató számára nem beszédes, üres rom megőrzése problémákat vett fel. Ezért a bemutatásnak olyan eszközét választottuk, ami több lehetőséget, változatos témát kínál a rom, illetve a műhely életének, az ágyúöntés műveletének, az itt élő, dolgozó emberek hétköznapjainak bemutatására. A látogató interaktív kapcsolatba kerül a történelemmel. Az ágyúöntő aknát felhasználva olyan vetítési technológiát alkalmaztunk, ami képes térben bemutatni az itt folyó életet, vagy hitelesen bemutatni az öntés technológiáját, sajátos szemszögből. Így a látogató figyelme fenntartató, számára a rom élővé, megélhetővé válik. A korabeli pinceszintet látogathatóvá tettük. Itt az egyes szinteket, rétegeket szeretnénk bemutatni, illetve szükségét érezzük, hogy minél több itt talált kőmaradványt, tárgyat a helyszínen mutassunk be. Az ide elhelyezett tárgyak csapóeső elleni védelmét üvegvitrinekkel biztosítottuk. Bár a terven ezt a teret nyitottként gondoltuk, lehetőség van üvegfödém használatával zárt kiállítótérként használni.

jellegét gyengítette. Ezért a tengely folytatását híd formájában gondoltuk, mely a déli kapuban fejeződik be. Itt ad lehetőséget a városrészhez, a Bodrog területéhez, illetve a várárokhoz kapcsolódni. Szerkezetek, anyagok A fatorony oszlopait, gerendáit markáns, a korabeli ágyúkiemelő ácsolat arányaihoz igyekeztünk igazítani, korhű fakötéseket használva. Anyagának tölgyet használnánk , az erezeteinek k iemeléséhez homokfúvással kezelnénk, felületkezelőszer mentesen építenénk be. Az ágyúöntő gödör fedésére üveget használtunk. A szerkezetek kiváltására, a fatorony alapozására, független vasbeton pengefalat használtunk a rom falszerkezetének megóvása érdekében. Összegzés Tervünk a hely különleges értékét, a romokat, azok térbeli és időbeli összefüggéseit kutatja. Hogyan lehet a múlt örökségét megváltoztatás nélkül átörökíteni a holnapnak. Hogyan lehet a mindennapi élet részéve tenni, kultúránk időbeni dimenzióját, a múlt értékeit természetes módon megélni. Erre próbáltunk választ adni....

Városszerkezeti összefüggések : A városszerkezeti térstruktúrában elhelyezkedő romterület, egy jól meghatározható tengely mellett fekszik. Ez a tengely a plébániatemplomtól indul és délre a vár bejáratához tart. A rom felé haladva a várfalnál az a tengely megszakad. Érezhető, hogy ezt a déli városrészhez szükséges kapcsolni. A kiírásban meghatározott liftes kapcsolatot nem tartottuk hitelesnek, felesleges dinamikát generált, másrészt a tengely

4. sz. pályamű Győrffy Zoltán, Kállay Ferenc, Kecskés István mester: Bán Ferenc

Részletes bírálat A pályázat két határozott szikár gesztust tesz, az észak-déli úthoz kapcsolódó hídszerkezettel és a hagyományosan ácsolt faszerkezettel. Mindkettőt jelként felfogva a pályázati mondanivalónak ez az alapgondolata. A terv nem fedi le a föld alatt elhelyezkedő romokat. Az ágyúöntő műhely fölött az ágyúk kiemelésére használt állványzatot megidézendő, egy fából készült konstrukciót készít, cca. 10 méter magas, mely jelként mutatja az egykori műhely helyét a kertben. A pályázati kiírásban szereplő lift létesítését elveti. A plébániatemplomtól induló és a déli irányban a vár bejáratához tartó út folytatásaként egy korábbi terven már szereplő, a várárok fölé feszülő hidat létesít. A pályázat műleírásával ellentétben a lefedendő területek tekintetében a pályázat egyértelműen rendelkezik, ha annak határait nem is jelöli ki pontosan. A romok védelme nem biztosítható kőkonzerválási módszerekkel csak a csapadék hathatós távoltartásával. A pályázat azért íródott ki, hogy a védőtető kiterjedésének mértékét és építészeti mibenlétét firtassa. A romterület bejárhatósága, az eredeti szintek bemutatása és az újszerű múzeumtechnológiai eszközök használata jó megoldás, hasonlóan az itt talált kövek

helyszínen történő bemutatásával, melyek védelmét a pályázat üvegvitrinek segítségével képzeli el. A védelem ezen formája ebben az esetben kevésbé tűnik jó megoldásnak. A híd gondolata önmagában elfogadható ötlet, azonban a tervben megvalósult méretei jelentősen megzavarnák a kialakult együttes összképét. Léptéktelenül nagy, túlhangsúlyos elemmé válik, cca. 100 méter hosszú, ezért megjelenése ilyen formában nem kívánatos. Az ábrázolás hiányosságai folytán kevéssé ítélhető meg az áthidalt fesztávolság, az alátámasztások kérdése és a híd szerkezete. A híd déli lábánál létrehozott padok sorozata értelmetlenül gyengíti az eredeti koncepciót. „Nem építünk emlékművet a műemléknek” fogalmaznak a szerzők éppen ellentétesen pályázatuk szellemiségével, hiszen a valószínűsíthetően elnagyolt szerkezeti faépítményt szobrászati anyaghasználatig leegyszerűsített jellé transzformálják. Az akna feletti fatorony (ácsolat) mint jel szimbolikus, a kemence rekonstrukciója nélkül másképpen nem értelmezhető. A homokfúvással rusztikussá tett felület maníros megoldás.

A tervet a Bíráló Bizottság 100.000.-Ft-os Megvételben részesítette.

Műleírás

Az építészeti válaszunk meghatározáskor alapvetés volt, hogy sem részleges, sem teljes rekonstrukció nem indokolt. Egyrészt sem a romok helyezte, sem a rendelkezésünkre álló információ nem teszi ezt lehetővé. Másrészt –ami a fontosabb – hogy az ágyúöntő műhely nem építészeti kialakítása (tömege, anyaga, részletei) miatt fontos, hanem ipartörténeti jelentősége kapcsán. Ezért a bemutatásnak ezt a szellemiséget kell követnie. Olyan építészeti formanyelvet választottunk, mely egyértelműen deklarálja, hogy nem az egykori műhely megidézése kíván lenni, hanem ettől független, kortárs bemutató építmény. Jelenleg a park és a vár nagyon szép téri egységet alkot. A vár megközelítése is szép, méltó. Nagyon érdekes a vár és az ágyúöntő műhely közötti viszony. Már Rákóczi György levelezésében olvasható, hogy zavarta a műhely közelsége, bár abban az időben még csak a lakótorony állt, ami valamivel távolabb van, mint a palotának az ágyúöntőhöz legközelebb eső szárnya. Ez azért is alakulhatott így, mert amikor a palotaszárny felépült, akkor az ágyúöntő műhely már nem állt. Vagyis az ágyúöntő műhely és a kastély együttes térbeli szituációja sosem létezett. Az ágyúöntő műhely felett egy olyan lefedés, amely valamilyen absztrakt módon annak térbeli kiterjedésére, méreteire utal, nem szerencsés. Ebből adódóan egy ház, vagy házszerű épület jönne létre, ami megítélésünk szerint ebben a téri egységben zavaró lenne. Ezért a kiírásnak megfelelő funkciókat nem házszerűen próbáltuk megfogalmazni, hanem egy áttört, szoborszerű tárgyként. Ugyanakkor a nagyon visszafogott kialakításnak ellentmond az az igény, hogy az ágyúöntő műhely unikális jelentőségű, értékének megfelelő bemutatása valós és indokolt elvárás. Ebből adódóan valamilyen „figyelemfelkeltés” szükséges. Az újonnan megjelenő építmény nem egy „ház”, sokkal inkább egy műtárgy jelleget ölt, amely szerves része lehet a parknak, és mint épület nem konkurál a várral.

Telepítés A telepítés fő szempontja, hogy az építmény az egykori középkori főutca tengelye mentén helyezkedik el, amelyik a jelenlegi külső vár süllyesztett térszintje után, a Szent József utca irányba tovább folyatódik. A pályázati kiírás szerint a városfal és a középkori főutca tengelyének metszéspontjában egy lift és lépcső készülne, amely biztosítaná a külső és belső vár közötti szintkülönbség áthidalását. Tervünkben ezt a közlekedési problémát az épületünkbe integrált rámparendszerrel oldjuk meg. Ebből adódóan az építmény egy része a városlakók és látogatók számára nyílt és átjárható lenne, amellyel reményeink szerint még több érdeklődőt lehetne bevonzani. Az építmény elhelyezkedése kapcsán egyrészt a belsővár középkori tengelyének végpontja, ugyanakkor kapcsolatot biztosít a külső vár és a belső vár között. Funkcionális kialakítás A tervezett építmény hármas funkciót lát el: • Egyrészt megoldja a romok lefedését, azok bemutatását, és helyet biztosít a kőtárnak. • Másrészt a középkori főutca tengelyére szervezett vertikális közlekedési rendszerként megoldja a szintkülönbségek közötti áthidalást. • Harmadrészt pedig kilátó pontként működik, ahonnan a romok didaktikailag jobban értelmezhetők.

5. sz. pályamű Kovács-Andor Krsiztián, Tamás Anna Mária mester: Kalmár László A műhely térbeli elrendezésének, ezáltal működésének megértése (ha magát az épületet nem akarjuk épített eszközökkel megjeleníteni) talán legjobb, de mindesetre kézenfekvő módja, ha magasról rá lehet nézni, ahonnan kellő távolságból értelmezhetők a térbeli kapcsolatok. Ezért az általunk tervezett megoldás két részből áll: A romok lefedése üvegfödémmel, amely védőtetőként funkcionál és fényt enged a belső terekbe. A másik elem egy olyan tárgyszerű tömeg, mely egy rámparendszert és a rámpák orsóterében egy kiállítóteret/kőtárat foglal magában. Ennek lényege, hogy a rámpákon feljuthatunk egy olyan letekintő pontra, ahonnan felülről szemügyre vehetjük a romokat (kilátó is egyben), másrészt útközben kiállítótérként tud funkcionálni. Maga a rámpákon való felfele és lefele történő mozgás a múzeumlátogatás része, a kiállítás ennek megfelelően van kialakítva. A rámpák orsóterében egy reprezentatív kőtár kerül kialakításra, ahova a metszeteken látható módon akár ágyúkat is be lehetne függeszteni, ahogyan az az öntőaknában volt egykoron. Ezzel a gyártás folyamat is bemutatható, amire a romok területén nincs lehetőség. A rámparendszer maga nyitott lenne, amiben csak a belső „kőtár” mag lenne egy zárt üveg doboz.

hanem maga a rámpák anyaga is réz, ezen kívül egyetlen anyag van, amely a tartószerkezeten kívül megjelenik, a kőtárat magába foglaló pontmegfogású üvegdoboz. A rámparendszeren lejutva a romok mai földfelszín alatti -4,00 szintjére jutunk. Az eredeti járószint megóvása érdekében a látogatók által bejárható részen a padozat az eredt járószinttől ellebegtetett taposórács. Így bejárható a rom anélkül, hogy az eredeti járószint rongálódna. Az e feletti, a mostani terepszint alatti kb. 70-80 cm-el elhelyezkedő egykori járószintet szintén taposóráccsal jelöljük. Így értelmezhetővé válnak az egykori szintek, egyben a taposórács ebben az esetben árnyékolóként is funkcionál.

Anyag és szerkezet Az anyagválasztás és a szerkezet kialakításánál olyan megoldást kerestünk, mely nem idézi meg a korábbi építési technológiákat, mégis hangulatában utal a tárgyra. Ezért az épület könnyűszerkezetes, fémvázas, mely perforált rézlemez burkolatot kap. A réz egyértelmű utalás az ágyúöntés technológiájára, másrészt egy nagyon szépen öregedő, nemes anyag, mely méltó kialakítást jelent. Szintén fontos szempont volt az egyszerűen megvalósítható, könnyen fenntartható, időtálló megoldás. Nem csak a burkolat,

5. sz. pályamű Kovács-Andor Krsiztián, Tamás Anna Mária mester: Kalmár László

Részletes bírálat A terv alapkoncepciója, hogy sem a teljes, sem a részleges rekonstrukció nem alkalmazható a területen. Ennek megfelelően jól elképzelve, nem házszerű, hanem a szellemiséget követve szoborszerű bemutatásra törekszenek. A gyakorlatban ezt a jó gondolatot viszont nem jól alkalmazzák a pályázók. A romokat üvegfödémmel fedik le, és megfogalmazásuk szerint egy „tárgyszerű” tömeget építenek mellé, ami bejárati épületként működik, helyt adva kiállításnak, és lehetőséget biztosítva a romok felülről történő megtekintésére. A pengeszerű építménybe tervezett rámparendszer teremti meg a kapcsolatot a középkori utcarendszerrel, a Szent József utcával, ami a várkastély bejáratától erőteljes hangsúlyként jelenik meg.

A koncepció elvileg jó, az épület alsó szintjét bekapcsolja az É-D-i irányba. A funkcionális kialakítás területén ez a terv ad a legtöbbet, gondol a leleteknek, faragott köveknek, az információknak bemutatására. A romokat üveggel fedi le, ami egyben fény által átjárt tető szeretne lenni, de nem számol az időjárás zavaró tényezőivel, aminek következtében az üvegfedés koszolódik, avar, hó lepheti el. A terv minden múzeológiai szempontra funkcionális választ ad. A „tárgyszerű” tömeg (24.5 x 4.0 x 8.2 méter) az adott helyen 30 méterre a kb. 10 méter párkánymagasságú várkastélytól konkurál annak tömegével, idegen a tájképi keretben. A perforált rézlemez burkolat túlságosan erőteljessé, hangsúlyossá teszi a könnyűszerkezetes építmény nagy tömegét. A tervet a Bíráló Bizottság 80.000.-Ft-os Költségtérítésben részesítette.

Műleírás

A városi szövet pusztulása árán születhetett meg a várkert, új és más minőséget adva a várdombnak. A kert önálló identitássá vált, elhatárolódva az egykori város szövetétől. A térhasználatok differenciálódását erősíteni kell, hiszen csak az egyértelmő, jól olvasható térhasználati szituációk eredményeznek sokrétű, minőségi használatot. Egyértelműen elválik kert és épület, ezért hiba lenne épületszerű építményt elképzelni a várkertbe. A terület már kertként funkcionál, nem tud része lenni sem a belső vár, sem a városi szövet életének. A tervezéssel érintett terület valaha ÉszakMagyarország egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalának kiemelkedő fontosságú csomópontja volt. A gázló, melynek helyére később hidat építettek, már a XIII. században jelentős szerephez juttatta a települést. A középkori egyutcás település, mely a gázlótól Újhely és Tokaj felé vezető út T kereszteződésébe települt, a XIII. századtól kezdődően fokozatosan Várkerületté változott, és központi magja lett, egy még a XIX. században is meghatározó városunknak. A háborúk - először a tatár, majd a török veszedelemarra kényszerítette az uralkodókat, hogy megerősítsék,

jól védhetővé tegyék a helyet. Ezért azonban a koraközépkori településszerkezetet jelentősen meg kellett változtatni: telkek, teleksorok osztódtak, és az új funkciók átalakították a korábban elsősorban lakóházakkal szegélyezett utcaképet. Az utca kép, a térfalak ezen a területen azonban a vár XVIII. századi lerombolásáig megmaradtak. Mai szemmel tekintve, talán szerencsés dolognak is nevezhető, a katonai szempontból fontos épületek megsemmisítése, hiszen a várat kiszabadította egy utcaképből, és egy méltóbb, szebb környezetbe helyezte, parkkal vette körül. A város története és így a település szerkezetének változásai, ezek vizsgálata meghatározó volt a koncepció megalkotásakor. Nem csupán lefedésként, de olyan architektónikus elemként szerettük volna kezelni a feladat által elvárt építményt, mely képes megjeleníteni a régmúlt városszerkezeti sajátosságait, ugyanakkor a jelen környezeti igényeinek is meg tud felelni. Képes legyen megjeleníteni az újkorig meghatározó térfalat, ugyanakkor lehetőséget adjon arra, hogy a Vár a mai formájában - házsor takarása nélkül - a tájképi kert része mardhasson.

6. sz. pályamű Czirják Ágnes, Hoffman Tamás, Juhász-Nagy Balázs mester: Major György idő=változás: Az épített környezet az idő múlásával vagy újra és újra megújul, vagy elpusztul, visszaadva terét a természetnek. A sárospataki ágyúöntő műhely (és az előtte futó korabeli főutca-szakasz) pusztulásával a városi élet megszűnt ezen a területen, helyét a várkert vette át az évszázadok alatt. ház=funkció: Egy épület léte használatából adódik. Ha eredeti funkciója nem időszerű, új életet akkor kezdhet, ha új feladatot talál. Az ágyúöntő műhely romjait be lehet mutatni, vagy az épületet új funkcióval feléleszteni (hiszen eredeti funkciójával működő épületként ma már elképzelhetetlen). Az épület bármilyen visszaépítése és használata ezen a helyszínen véleményünk szerint elképzelhetetlen, hiszen a belső vár olyan potenciállal bír a helyhez köthető - elsősorban kulturális- funkciók terén, hogy egy zárványként leszakadó kis épület nem maradna életképes. Kizárólag a romok bemutatásával is lehet új minőséget teremteni és gazdagítani a műemléki együttes lehetőségeit.

A városi szövet pusztulása árán születhetett meg a várkert, új és más minőséget adva a várdombnak. A kert önálló identitássá vált, elhatárolódva az egykori város szövetétől. Nem tud része lenni sem a belső vár, sem a városi szövet életének. A hely használatának megváltozása idővel egyensúlyt teremtett kert és épület között. Az elpusztult épületek ezen a helyen már nem találhatnak magukra. A tervezési folyamatot végigkísérte az ágyúöntő műhely funkciójából “kölcsönvett” öntvény-öntőforma párhuzam. Mivel törekedtünk a nem épületszerű megjelenésre, az épület minden részletében az öntöttség, egyneműség megmutatásának lehetőségeit kerestük. Az új épület tartószerkezete kitölti a régi által nem használt teret, “befolyik” annak udvarába, vagy a konzolos zárófödém alsó felületében, mint öntőformában jelennek meg az eredeti szerkezetek, terek -torzítottlenyomatai. A kert is öntőformaként borul a romokra, ahol látjuk azokat, ott a forma leválik a lényegről, az öntvényről.

kert: A növényzet idővel mindent beborít, itt nincs helye épületnek.

6. sz. pályamű Czirják Ágnes, Hoffman Tamás, Juhász-Nagy Balázs mester: Major György

Részletes bírálat A műleírás gondos, tömör, jó ítéletű szövege vezeti fel a tervezési anyagot. Az ismertetés végigviszi a várostörténeti változásokat, - esetenként jelentős tévedésekkel - a település szerkezetének a változásait, ennek vizsgálata volt a meghatározó a terv koncepciójának a kialakításához. A volt városi szövet pusztulása után született meg a gondos, finom, hatásos várkert. Ezt az állapotot csak erősíteni kell, mert a pályázati terület, az egész együttes kertként működik. Élete lehet a megújulásé, de jelzi a mélyben lévők pusztulását is, eltemettetését is. (Lásd magyarázó ábrát.) Az épületek létéről, nem létéről is azt a véleményüket hangoztatták, hogy ha van funkciója él, ha nincs, pusztul. A műhely funkciója már nincs, így csupán a romok bemutatásával lehet valami újat teremteni és besorolni ezt az újat a műemléki együttesbe. E gondolatmenetet követve, mely a feladat megoldásához az egyik helyes út lehet, a BB. elfogadta és megérette azt a pályázati törekvést, a nem épületszerű megjelenést. Mottójuk volt: terepszint – jelenkor – kert illetve föld alatt – az eltemetett múlt.

A terepszint és a föld alatti részek kapcsolatát különféle elemek biztosítják ma is (lépcsők, lejáratok, feltáruló nyílások, alagutak, bejáratok). A tervben említett pincelejáratok megnyitása gyakorlatilag kivitelezhetetlen, az ott emlegetett kőtárak kialakítása még inkább, hiszen működő borászat része, és a Tokaj-Hegyaljai Világörökség egyik magterülete. Mindezeket figyelembe véve egy hangsúlyos elem, építmény, mérnöki gondolat jelenik meg, egy vasbeton konzol lap, egy nyílás, mely az ágyúöntő műhely fölé emelkedik, (kvázi a föld megnyílik) és előtűnik a műhely, mint egy bemutatható, feltárható ép része a földalatti világnak. Eső nem éri, nyugodtan végigsétálható. A kert nem sérül, egy hasítékként jelentkeznek: a konzolos tető földet és füvet hord, s ezzel belesimul a kertbe, amely eddig is, ezután is önálló életet él. Ez szép, logikus ötlet, nem több, a konzol kialakítására nincs további válasz. Hogy maradhat-e ilyen egzakt, tiszta látvány, az a jövő kérdése. Mérnöki mű, amihez olyan gondolkodású és lelkű mérnök is kell, aki méltó módon tud visszanyúlni az építészeti koncepcióhoz.

A tervet a Bíráló Bizottság 150.000.-Ft-os III. díjban részesítette.

Ajánlás A Bíráló Bizottság a pályázatok átnézése után az alábbiakat állapította meg : •

•

A romokat múzeológiai célból is érdemes lefedni, ezzel bővülhet a múzeumi funkció és az ágyúöntő műhely látogatottsága, és az ágyúöntés technológiája és jelentősége megismertethető a közönséggel.

A közlekedési rendszer alagúttal való bekapcsolása, úgy hogy rögtön az alagsorban kezdődjön a kiállítás, túlzott beavatkozás, karbantartása nehézkes, a megoldás idegen a kisvárosias jellegtől, ugyanakkor építészetileg méltányolhatóan elegáns.

•

A védőépület megjelenésénél a visszafogott, nem épületszerű megoldásokat tartottuk jónak. Egyrészt az épületszerű megoldás félrevezető, hiszen pontos formája nem ismert, másrészt a műhelynek a funkciója sokkal jelentősebb, mint egykori építészeti megjelenése. A védőépület bírálata során fontos szempont volt, hogy egy meglévő, helyreállítható tájképi kert részévé válik.

A romok helyreállítását csak konzerválással nem lehet megoldani. Ezt a hazai klimatikus viszonyok nem teszik lehetővé, ráadásul az eredeti padlószintek eltérőek és jóval mélyebben helyezkednek el a mai terepszinttől. Mivel az öntőműhely a romterület legmélyebb pontján van, ezért a felszíni vizek elvezetéséről is gondoskodni kellene.

•

Szükséges védőtető létesítése, de nem ideiglenes, hanem végleges jelleggel, ami biztosítja az időjárás elleni védelmet. A védőtető oldalsó lezárása indokolatlan, mert a teljes terület nyilvánvalóan lefedhetetlen a mérete miatt, és a mereven lehatárolt védőépület így félreérthető képzeteket kelthet.

A BB és a pályázók zöme egyetért a város és a vár elképzelésével, amely szerint a várnegyed egy újabb bejárattal bővüljön. Ez segíti a várfalakkal övezett terület megközelítését, kapcsolatot teremt a várnegyedtől délre telepíthető parkolókkal, egyúttal a város részei közt. Ez a kapcsolat lehetőleg rézsűk segítségével valósítandó meg, mert a hidak gazdaságilag, funkcionálisan és a várárok látványának szempontjából is túlméretezettek, túlhangsúlyozottak. A pályázók javaslatot adtak, hogy megfelelő technikai létesítményekkel működőképes legyen az ágyúöntő műhely, de a Bíráló Bizottság véleménye szerint ez nehezen és költségesen kivitelezhető.

Az I. és II. díjas terv (2. és 3. számú pályamű) felel meg leginkább a kiírás követelményeinek. A két terv nyitottsága és zártsága tekintetében különbözik egymástól. Az első díjas terv a legjobban megvalósítható.

Értékelés 3. sz. pályamű Tervezők: Konzulens: 2. sz. pályamű Tervezők: Konzulens: 6. sz. pályamű Tervezők: Konzulens: 1. sz. pályamű Tervezők: Konzulens: 4.sz. pályamű Tervezők: Konzulens: 5. sz. pályamű Tervezők: Konzulens:

I. díj 250.000.-Ft Bárdos Gabriella, Görbicz Máté, Varga Bence Nagy Iván II. díj 220.000.-Ft Kormányos Anna, Németh Tamás, Szabó Dávid Karácsony Tamás III. díj 150.000.-Ft Czirják Ágnes, Hoffman Tamás Juhász Nagy Balázs Major György Megvétel 100.000.-Ft Bártfai-Szabó Gábor, Kund Iván Patrik, Papp Glória Tomay Tamás Megvétel 100.000.-Ft Győrffy Zoltán, Kállay Ferenc, Kecskés István Bán Ferenc Költségtérítés 80.000.-Ft Kovács Andor Krisztián, Tamás Anna Mária Kalmár László