A művekben megnyilvánuló mélyreható egyszerűség némiképp rokonítható minimalista művészi megközelítésekkel. A matéria szokatlan átalakulásai a kultúra és a természet fogalmainak újrarendezését célozzák: emlékeztetnek rá, hogy volt idő, amikor az ember a természet minden elemét élőnek tekintette. Az 1960-as‚ ’70-es évek konceptualista természetművészei új szobrászati lehetőséget találtak tájban való nyomhagyás aktusában. Az élő anyaggal való kapcsolat és az intuitív, belsővé tett cselekedetsorok Mireille Vautier szemléletére is hatottak. A természet elemeit műveiben áttételesen szerepelteti: tájban talált vesszők felnagyított grafikai jelek, melyek akár egy ismeretlen írás lebomló sorainak töredékei is lehetnének, kihangsúlyozódik a szertartásszerűség, a megtisztító rítusok gyógyító, gondozó szerepe.
Az ember élete során megélt időt különböző tárgyakon keresztül rögzíti, amelyek emlékeztetnek sorsfordulókra, kiemelt pillanatokra, az életút egy szakaszára, vagy illusztrálhatják a család történetét. Ilyen tárgyak monogramokkal vagy családi szimbólumokkal ellátott ruhadarabok, textíliák, generációk továbbadott ereklyéi, fényképek, kitüntetések, naplók, rajzok, könyvek, füzetek. Az egyéni élményekhez, tevékenységekhez vagy közösségi hagyományokhoz kötődő relikviák, amelyek később szekrények mélyéről, padlásokról vagy bolhapiacokról kerülnek elő, egykor a folytonosságot és a biztonságot szavatolták. Mireille Vautier könyvmunkáival is az emlékeknek sajátjainak vagy másokéinak ad teret: a múltból kiemelt tárgyak hordozzák önnön idejüket, egyben új lendületet kapnak, újabb időszövetek, barázdák kerülnek rájuk. A Napló (2009–2015) sorozatban a hímzőszál a gombafonálhoz hasonlóan hálózza be az évek eseményeivel teleírt könyveket. A dátumok és időtartamok egymás után sorjázó és állandóan ismétlődő rendszere szimbolikusan bezárul, de krónikájuk folytatódik: már nem egyszerű könyvek, inkább memoárok.
„A világ megtartása folytonos teremtés, a Földön örök ellenségnek tartott megtartani és teremteni szavak Mennyben szinonimák” – írja Jorge Luis Borges Az örökkévalóság történetében.
Mireille Vautier az ázsiai művészeti tradíciót különösen közel érzi magához. Talán ezért is kitüntetett munkaanyaga víz, amelyre a keleti művészek, mint témára és mint eszközre, kiemelt jelentőséggel tekintenek. Víz szükséges papír elkészítéséhez, a tintával való munkához, a selyemfestéshez, a kalligráfiához, az agyagtárgyak készítéséhez és a színnel való ábrázoláshoz.
A második teremben lévő papír-tinta művek némelyikének címében is vízre utaló szavak szerepelnek – hegyi szurdok, vízmosás, vízvonal (Ravine, Sillon) –, amelyek felidézik a víz útját papíron: rostok között kimélyített apró szorosokat, körkörös öblöket és lebegő mezőket. E reliefeknek is beillő munkákban a szabálytalanság, a lezáratlanság jelenik meg, ahogy a mű kiterjed a papír felülete elé és mögé.
A Sounds (Hangok, 2012, 2016) című tusrajzok viszont egy kötött, aprólékos munkafolyamat során jöttek létre, melyről Mireille Vautier így ír: „A metamorfózis itt csak a folyamat pillanatában jelenik meg. A toll mechanikusan csúszik, hagyja, hogy papíron egy kis ismétlődő zenét halljunk. A kép hanggá válik a készülő mű intimitásában.”
A lassú átalakulás, amit minden munka valamilyen formában megjelenít, a White Moments című, tizenkét képernyőn futó videoinstallációban és a Vakság felé című videóban összegződik.
The Unfinished Widow (2015) was created from a black protection net used in agriculture. The infinite, rhythmic pattern of the net in itself makes one think of the inability of finishing. In Odyssey, the ancient Greek epos, Penelope, Odysseus’ faithful wife, weaves a burial shroud for her father-in-law, unravelling her day’s work at night so as to avoid having to choose a suitor: she is not yet a widow, she is waiting and time is working for her. Mireille Vautier’s enigmatic veil suggests a similar web, woven of time, embodying the constraction and disintegration of life’s attributes.”Embroidery is also a way to engage with time. It is anachronistic and difficult to imagine it in today’s world, as time consuming work is a luxury, while the slowness of embroidering allows one to see things.”
The profound simplicity conveyed by these works may be seen as somewhat akin to a minimalist approach to art. The unusual transformations of the material aim to rearrange the concepts of culture and nature: they remind us that there was a time when man thought of all natural elements as living things. Conceptual nature artists from the ‘60s and ‘70s found a new opening for sculpture in the act of leaving a trace in the landscape. This sort of connection to the living material and their intuitive, internalized series of actions influenced Mireille Vautier’s vision as well. In her works, natural elements are brought into play by implication: branches found in the landscape are enlarged graphic symbols and could just as well be the fragments of an unknown text’s disintegrating lines. There is an emphasis on similitude to rituals, on the healing, caring role of purifying rites.
During their life, people record the time they experienced through various objects that remind them of turning points, special moments, some stage in their life or that can illustrate the family history. Such objects can be items of clothing with monograms or family symbols, textiles, relics handed down from generation to generation, photographs, medals, diaries, drawings, notebooks, books. Relics linked to individual experiences, activities or community traditions, later emerging from the depth of closets, attics or flea markets, which once guaranteed continuity and security.
Mireille Vautier’s book artworks, too, provide such a space for memories, her own as well as those of others. Objects lifted out of the past carry their own time while receiving new impetus at the same time, being enriched by new fabrics of time and new grooves. The Diary (2009–2015) series include calendars filled with the events of years, webbed over by embroidery thread as if overgrown by fungal filaments.
“The conservation of the world is a perpetual creation and […] the verbs conserve and create, so antagonistic here below, are synonyms in Heaven.” – writes Jorge Luis Borges in A History of Eternity.
Mireille Vautier feels particularly close to the Asian artistic tradition. This may explain her special preference for water as working material, an element of outstanding importance for Asian artists both as subject matter and as a tool. Water is needed for the manufacturing of paper, working with ink, silk painting, calligraphy, the creation of clay objects and working in colour.
Some of the ink-on-paper works shown in the second room have words referring to water in their title, such as ravine or furrow, alluding to the water’s journey on the paper, the tiny straits hollowed out between the fibres, the circular bays and the floating fields. Irregularity and a lack of completion are revealed in these works, which could also be viewed as reliefs, as they extend in front of and behind the surface of the paper.
The ink drawings entitled Sounds (2012, 2016), on the other hand, are the result of a meticulous and painstaking process, described by Mireille Vautier as follows: “In this case, metamorphosis only happens in the flow of the process. The pen slides mechanically, emitting a sort of low, repetitive music. The image mutes into sound in the intimacy of the work in progress.”
The slow transformation that each work represents in one form or another is summarised in the twelve-screen video installation White Moments and the video Becoming Blind.
FA [=1. kemény, vastag törzsű, ágakat csak bizonyos magasságban fejlesztő fás szárú növény; 2. e növény törzsének és ágainak anyaga,
szükségleti anyaga. Két rész hidrogén és egy rész oxigén vegyület.]
vegyi hatású folyadék, amely a föld
nagyobb részét borítja, szerves életnek és mindennapi életünknek egyik legfontosabb
Szómagyarázatok forrása: A magyar nyelv értelmező szótára I-VII. szerk.: MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992.
Source for word explanations: Dictionary of the Hungarian Language I-VII. edited by the Institute of Linguistics of the Hungarian Academy of Sciences, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992.
2022 10. 29.– 2023 01. 08. Műcsarnok#Box
Mireille Vautier a párizsi École nationale supérieure des Arts Décoratifs (EnsAD) vizuális kommunikáció szakának elvégzése (1987) után illusztrátorként tevékenykedett. Közel 40 gyerekkönyvet illusztrált, miközben folyamatosan dolgozott saját képzőművészeti munkáin. 1988-tól számos kiállításon mutatta be papír, üveg vagy hímzett alkotásait Franciaországban és az Egyesült Államokban. Egyetemi évei alatt rajz, az illusztráció és sokszorosító grafikai eljárások érdekelték, különösen a fametszet. Többféle irányból tájékozódott: többek között Goya alkotásai, a német expresszionizmus, az afrikai, az ázsiai és az óceániai művészet voltak a főbb inspirációs forrásai. A 2006-tól New Yorkban töltött három év új szakaszt jelentett alkotói pályáján: az alkalmazott grafikai munkák lezárását és autonóm képzőművészeti érdeklődésének elmélyült kibontakoztatását.
A kiállítás kulcsgondolata a mozdulatlantól az élőig vezető út érzékletes bemutatása különböző technikájú művek segítségével. A természet fogalma, mint az embert körülvevő fizikai környezet kitágul: az állandó változás, születés és átalakulás poétikus körforgásává. Ehhez illeszkedik a témafelvetésre használt szókészlet: élő, mesterséges, légző és néma anyag, szál-fonál, idő, csend, lehelet, neszek, légzés, hangzás…
Az anyagok megismerése kulcsfontosságú eleme a művek megszületésének, kiválasztásuk és belsővé tételük folyamata metaforikus jelentőségű. A kiállításon bemutatott alkotásokra úgy is tekinthetünk, mint a művész szeretett tárgyának, a könyvnek rituális átlényegüléseire. A vonalból fonál, háló, vagy eleven alakzatokba tekeredő faág lesz, könyv lapjaiból műanyag, nyomdafestékből tinta, tus, máskor tiszta víz, a sorok ritmusa pedig hanggá alakul. A változékony, egymásba átalakuló formák és anyagok egy időbeli folytonosságot is jelölnek. „Az anyagminőségek segítenek megrajzolnom az emlékezet és az idő mását. A dolgok súlyáról és rezgéseikről beszélek” – írta művész a kiállításra készülve.
A kiállítás egyik műcsoportját alkotó, nejlon alapon hímzett, varrott tárgyak, bár felfoghatók Földet elárasztó műanyagzacskók lírai metamorfózisaként, nem kínálnak megoldást a le nem bomló hulladék problémájára. Mégis elgondolkodtató ellenpontot képeznek az öltés repetitív, manuális rítusa és a tömegtermelés sztenderdizált, rövid ideig használt, de szennyező végtermékei között: a díszítés szimbolikusan „feloldozza”, az egyszerű, természetes anyag, fonál teremtő erejével megszabadítja a hulladékot a negatív konnotációktól.
Mireille Vautier 2006 óta alkalmazza művészi praxisában az öltést és hímzést, illetve nejlont mint hordozót. Egy anyag kiválasztásához mindig intuitív úton jut el: megszólítja egy attribútum, egy sajátságos ismérv, olykor matéria nyers szépsége, könnyűsége vagy áttetszősége, máskor szilárdsága és egyidejű finomsága. A műanyag egyes tulajdonságai miatt közel áll a természethez, átsugárzik rajta a fény, a szél mozgatja, élettel telíti. Valamiféle „fantasztikus” textilként, akár hajlamosak lehetnénk arra is, hogy a természetes létezők közé soroljuk.
A fátylat, menyasszonyi ruhát, leplet, szakrális öltözetet megidéző művek vékony műanyag felületén a vörös öltések a test nyomait, a belső szervek körvonalait sejtetik, elmosva határt látható és láthatatlan, kint és bent között. Az átkopírozódás, a belső feltárása és rögzítése egyfajta védelemként, a megőrzés aktusaként is értelmezhető. Az öltések sokaságából irányok rajzolódnak ki, sűrűsödések, tisztulatok, melyekről test érhálózata juthat eszünkbe.
Mireille Vautier a fonál szabálytalan, egymásra íródó alakzataival egyéni és kollektív emlékeket rögzít. A Mend: Love, Life & Loss (Javítás: szeretet, élet és veszteség, 2008) című csoportos kiállítás kapcsán így írt erről: „A hímzés arra is alkalmas, hogy felfejtsük a saját családtörténetünket, vagy megtaláljuk az éjszaka lepedőbe burkolózó test emlékeit, kezdetektől a végig. Elképzelem, hogy testek az egész életük lenyomatát otthagyják szöveten.” E munkák elgondolkodtatnak arról, hogy test nyílt vagy zárt rendszer, bőr leválaszt vagy megnyit, emlékarchívum vagy közvetítő médium a természetben való tiszta jelenlét irányába.
Mireille Vautier has been working as an illustrator since graduating from the École nationale supérieure des Arts Décoratifs (EnsAD), specializing in Communication Design, in Paris (in 1987). She has illustrated nearly 40 children’s books, while continuously working on her own fine art projects. Since 1988, she has presented her paper, glass and embroidered creations at several exhibitions in France as well as in the United States. As student, she was most attracted to drawings, illustrations and graphic reproduction processes, especially woodcut. She has drawn inspiration from multiple different sources, in particular, Goya’s work, German expressionism, African, Asian and Oceanian art. Her three years in New York, starting in 2006, opened a new period in her artistic career, bringing her applied graphics work to an end and allowing her to focus on pursuing her own independent fine art endeavours.
The exhibition is based on a journey through the senses from the motionless to the animated, showing artwork created with different techniques. The concept of nature as the physical environment surrounding man is extended to a poetic cycle of constant change, birth and transformation. This is matched by the vocabulary used to introduce the theme: living, artificial, breathing and mute material, fibre and thread, time, silence, breath, rustles, breathing, sonority…
Knowing the materials is key to the birth of works of art. The process of their selection and internalisation has a metaphorical significance. The artworks presented at the exhibition can also be seen as acts of ritual transfiguration of the book, a beloved object of the artist. Lines become threads, webs or wood branches convoluting into animated shapes, book pages become plastic, printing ink becomes writing ink or China ink or sometimes pure water, while the rhythm of lines is being morphed into sounds. These mutable forms and materials, transforming into each other, also convey a continuity in time. Preparing for the exhibition, the artist wrote: “Material qualities help me draw the likeness of remembrance and time. talk about the weight of things and their vibrations.”
One group of the exhibited artworks is made up of embroidered, sewed objects on nylon support. Even though they can be seen as a lyric metamorphosis of plastic bags that are flooding the Earth, they offer no solution to the problem of non-degradable waste. Yet the repetitive, manual rite of making stitches does set a thought-provoking counterpoint to the standardized, briefly used but polluting end products of mass production. The ornamentation symbolically “absolves” the piece of waste through the creative power of the thread, simple, natural material, freeing the plastic from its negative connotations.
Mireille Vautier has been using stitches and embroidery as technique and plastic as support in her art since 2006. Choosing material is always an intuitive process for her: she is stirred by some attribute, a specific feature, sometimes the raw beauty, lightness or transparency, at other times the solidity and simultaneous delicacy of a material. Plastic, due to some of its characteristics, is quite close to nature, it lets light stream through, and the wind can move it and fill it with life. We might even tend to rank it with natural formations, as some sort of “fantastic” textile.
The red stitches on the thin plastic surface of these works evoking veils, wedding dresses, shrouds and sacred vestments suggest traces of the body, the outlines of internal organs, blurring the boundary between the visible and the invisible, between inside and outside. This recopying, the revealing and recording of inner parts can also be interpreted as kind of protection, an act of preservation. The multiplicity of stitches make directions emerge, as well as densifications and clearings, reminding us of the body’s vascular network.
By writing irregular patterns with her thread, one getting on top of the other, Mireille Vautier registers individual and collective memories. On the occasion of the group exhibition Mend: Love, Life & Loss (2008), she wrote: “Embroidery is also an excellent way to retrace our own family history or find the memories of the body wrapping itself into a sheet at night, from the beginning to the end. imagine that bodies leave a trace of their entire life on the fabric.” These works make us reflect on whether a body is an open or a closed system, whether skin separates or provides entry, whether it is memory archive or an intermediary to make pure existence in nature possible.
MŰANYAG a szó eredeti jelentése: hajtogatható, könnyen formálható, vegyi úton
előállított nagy molekulájú anyag, polimerek köznapi megnevezése, szinonimái:
bakelit, nejlon, plasztik]
THREAD [=1. A material made by twisting vegetal fibres or wool, used for weaving, knitting or
embroidery; 2. A thin silk fibre produced by the secretion of a spider’s gland – a spider’s web; 3.
Filamentous cell; 4. The progress of an activity or process]
készült eszköz. Valakinek a hálójába kerül: a csábításnak engedve valakinek a hatalmába kerül. Kiveti valakire a hálóját: a) el akarja csábítani, b) férjnek akarja megszerezni; 2. pókháló]
HÁLÓ [=1. fonalból csomózott lyukacsos szövedék, ill. ebből
MIREILLE VAUTIER (1962)
KÖNYV [=1. egybekötött, lapozható ívekből álló, fedéllel ellátott írásmű, a.)
nyitott könyv az élete: nincs titkolni valója, b.) A könyvek könyve: Biblia; 2. (hiv.)
bejegyzésre való, lapokból álló kötet; 3. kis könyv formájú okirat; 4. irodalmi mű
része, 5. az élet, a természet, történelem könyve: Meg van írva a sors az élet
könyvében: így kellett történnie]
BOOK [=1. A written work consisting of sheets bound together in such way that they can be easily turned over; a.) his/her life is an open book: they have nothing to hide; b.) The Book of the Books: the Bible; 2. (Official) a volume consisting of sheets, used for making entries; 3. A document in the form of a booklet; 4. Part of a literary work; 5. The book of life, nature, history: It has been written in the book of fate/life: it had to happen like this]
A párizsi École Nationale Supérieure des Arts Décoratifs vizuális kommunikáció szakán dizájnerként végzett 1987-ben. A párizsi École de Condé tanára volt. Számos kiadó számára készített könyvillusztrációkat, többek között Gallimard, az Albin-Michel és Le Seuil kiadóknak. Díjai között szerepel bolognai Nemzetközi Gyermekirodalmi Vásár első díja (1991), a New Jersey-i Visual Center of Art nemzetközi zsűrizett kiállításának érdemdíja (2009).
Párizsban él és dolgozik.
Munkásságát különböző művészeti hagyományok inspirálják, amelyeket elsősorban papír- és tusrajzok, monotípiák, hímzett és varrott művek, kivágott könyvek, tárgyak, fotók és videók formájában fejez ki. Legutóbbi projektjei: egyéni kiállítás papírmunkákból, fotókból és fűzfaág-installációból a Galerie Jonquille Pfisterben (Uzès, Franciaország, 2021); egyéni kiállítás a Galerie Valérie Gautierben (Belle Ile en Mer, Franciaország, 2019); Cabinet de curiosités címmel kiállítás Gérard Philipe Színházban (Saint-Denis, Franciaország, 2017); Golden Spike címmel csoportos kiállítás Cloud Gallery-ben (Amszterdam, 2017); Paysages installáció Pascal Valty-val 6B kortárs művészeti központban (Saint-Denis, Franciaország, 2015); kiállítás a Parcours SaintGermain művészeti eseményen (Párizs, 2014); egyéni kiállítás hímzett tárgyakból és papírmunkákból a Sun Contemporary Gallery-ben (Szöul, 2013); egyéni kiállítás hímzett tárgyakból a Safe-T Gallery-ben (Brooklyn, New York, USA, 2008); Mend: Love, Life and Loss címmel csoportos kiállítás a Halsey Institute of Contemporary Art-ban (Charleston, USA, 2008).
Mireille Vautier is trained as a designer at École Nationale Supérieure des Arts Décoratifs de Paris (1987). She was a teacher at École de Condé, Paris. She has illustrated books for many publishers incl. Gallimard, Albin-Michel, Le Seuil. Her awards include First Prize of International Children Literature Fair, Bologna (1991), Merit Award of the International juried Show at Visual Center of Art, New Jersey, US (2009). She lives and works in Paris.
Her work is informed by diverse art traditions expressed primarily through ink on paper drawings and monotypes, embroidery on different supports, cut-out books, objects, photographs and video. Recent projects include solo show of works on paper, photographs and willow branchinstallation at Galerie Jonquille Pfister (Uzès, France, 2021); solo show at Galerie Valérie Gautier (Belle Ile en Mer, France, 2019); Cabinet de curiosités – intervention at Théatre Gérard Philipe (Saint-Denis, France, 2017); Golden Spike a group show at Cloud Gallery (Amsterdam, 2017); installation Paysages a collaboration with Pascal Valty at the 6B contemporary arts centre (Saint-Denis, 2015); exhibition at Parcours Saint-Germain-12ème édition (Paris, 2014); solo show of embroideries and works on paper at Sun Contemporary Gallery (Seoul 2013); solo show of embroidery pieces at Safe-T Gallery, Brooklyn, NY, US (2008); a group show Mend, Love, Life and Loss at Halsey Institute of Contemporary Art, Charleston, US (2008).