William Christie és a Les Arts Florissants 2016. december 17. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
MÜPA KULTÚR KÜLTÉR
JÉG–ZENE–ÉLMÉNY
Minden tekintetben.
A tél és a zene varázsa! Forralt bor, minőségi programok, egy 400 m2-es valódi jégpálya, valamint egy fűtött cirkuszi sátor. Ez a Müpa Kultúr Kültér, ahol könnyűzenei és gyermekműsorok, látványos újcirkusz-előadások és felejthetetlen élmények várják.
mupa.hu
3
17 December 2016 Béla Bartók National Concert Hall
2016. december 17. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
William Christie and William Christie és a Les Arts Florissants Les Arts Florissants Handel: Messiah Händel: Messiás
The Words selected from Holy Scripture by: Charles Jennens
Szövegét a Szentírásból összeállította: Charles Jennens
Featuring: Emmanuelle de Negri – soprano Katherine Watson – soprano Carlo Vistoli – counter-tenor Samuel Boden – tenor Konstantin Wolff – bass
Közreműködik: Emmanuelle de Negri – szoprán Katherine Watson – szoprán Carlo Vistoli – kontratenor Samuel Boden – tenor Konstantin Wolff – basszus
Score edited by: Watkins Show Published by: Novello Borough Green, Sevenoaks, Kent
A kottakiadást gondozta: Watkins Show Kiadta: Novello Borough Green, Sevenoaks, Kent
Les Arts Florissants receives financial support from the Ministry of Culture and Communication and the Département de la Vendée. The Ensemble has been in residence at the Philharmonie de Paris since 2015. The Selz Foundation, American Friends of Les Arts Florissants and Crédit Agricole Corporate & Investment Bank are Principal Sponsors.
The English summary is on page 13.
A Les Arts Florissants anyagi támogatója a Kulturális és Kommunikációs Minisztérium és Vendée Megye. A zenekar 2015 óta a Párizsi Filharmónia rezidens együttese. Fő támogatók: Selz Foundation, American Friends of Les Arts Florissants, Crédit Agricole Corporate & Investment Bank.
4
Georg Friedrich Händel (1685–1759) nagy újítása, amely mindennél inkább hozzájárult maradandó hírnevéhez, az angol nyelvű oratórium megteremtése volt. A 275 évvel ezelőtt komponált Messiás, egyetlen egyházi oratóriuma – a szó igazi értelmében – több mint zenemű: a nyugati civilizáció emlékműve, amely megírása óta szinte mítosszá nőtt. 1740 nyarán Händel a kontinensre látogatott – egy haarlemi templom orgonáján játszott –, majd visszatérve még egy utolsó kísérletet tett az olasz opera elfogadtatására: folytatta a munkát az Imeneón, és november végén befejezte utolsó operáját, a Deidamiát. Mindkettő gyalázatosan megbukott a közönség érdektelensége miatt. Az új gáláns stílus nem tudta megtölteni a színházat; ez a zene tetszhetett a feltörekvő olasz polgárságnak, de a londoniak gondjaira nem adott választ. Az újgazdagokat kevéssé izgatta az idegen nyelvű opera, az arisztokrácia pedig a régi Händelt kedvelte inkább. 1741 után az angol oratórium és a visszatérés a nagybarokk stílushoz jelentette az egyetlen járható utat Händel számára, aki végül belenyugodott, hogy oratóriumai kedveltebbek, mint operái. Az ír alkirály dublini meghívása megváltoztatta Händel helyzetét: csaknem bizonyos, hogy a Charles Jennens bibliai szövegösszeállítására íródott Messiás dublini jótékony célú egyesületek támogatására készült. Az oratórium komponálásába 1741. augusztus 22-én fogott bele a zeneszerző, és szeptember 12-ére már el is készült a partitúrával. Ez a tempó még Händel esetében is meglepően gyorsnak számított. A dublini bemutatóra 1742. áprilisában került sor, és a közönség óriási lelkesedéssel fogadta a művet. Dublini látogatásából Londonba visszatérve a komponista oratórium-előadásokat tervezett a Covent Gardenbe, 1743. nagyböjti időszakára. A Sámsonnal végre meghódította a közönséget, az egyre jobb módú középosztály az ő oldalára állt, és a darabot március végéig nyolcszor adták elő. A Messiással már nem volt ilyen könnyű dolga. A középosztály erősen hajlott a protestáns, metodista nézetekre: a színházat az erkölcsi Georg Friedrich Händel romlás fellegvárának tekintette. Amikor Händel a március 23-ai bemutatót hirdette, cím nélkül, „új vallásos oratóriumként” tüntette fel a darabot, nehogy okot adjon a támadásra. A megoldás nem volt sikeres. Még az előadás előtt sajtótámadás indult a vállalkozás ellen, amelyet blaszfémiával vádoltak, minthogy egy oratórium „vallásos aktus”, és nem való színházba. A mű sem akkor, sem később nem aratott tetszést a londoni közönség körében – mindaddig, amíg a zeneszerző nem kezdte jótékony célú előadásként játszani a Lelencház kápolnájában.
Händel nem hagyott hátra végérvényes verziót a Messiásból, mindig az éppen rendelkezésre álló szólisták és egy-egy adott előadás körülményeihez alkalmazta és dolgozta át a művet. Vitatható, hogy ezeket a változtatásokat állandó javítási folyamatnak tekintette-e. Az bizonyos, hogy hozzáállása sokkal gyakorlatiasabb volt, mint például Johann Sebastian Baché, aki a János-passiót több előadás során csiszolta, hogy végső, tökéletes formát hozzon létre. A Messiás a tökéletességnek ezt a fajtáját soha nem érte el, és Händel feltehetően nem is értette volna ezt a fogalmat, de az 1750-es években a partitúrának kialakult egy többékevésbé sztenderd változata, amely a legismertebb vokális partitúrák legfőbb sajátságait foglalja magában. A Messiás librettója sokkal több, mint egyszerű bibliai szöveggyűjtemény, mert a keresztény hit központi igazságát tárja elénk olyan tömörséggel és arányérzékkel, amellyel nem ért fel alkotás sem azelőtt, sem azóta. Jennens úgy gondolt erre a művére mint az Izrael Egyiptomban folytatására, és így írt egyik barátjának: „Remélem, sikerül rábeszélnem, hogy írjon zenét egy másik bibliai szöveggyűjteményhez, amelyet elkészítettem számára. Remélem, egész zsenialitását és tehetségét rááldozza, mivel ez a téma minden más témát felülmúl.” A Messiás olyan oratórium, amely Krisztus tevékenységének egészét ünnepli, az ószövetségi próféciákban való megjövendölésétől életén, szenvedésein, halálán és feltámadásán át a jövőben bekövetkező dicsőséges második eljöveteléig. Alaptalan tehát a Messiást kizárólag a karácsonnyal összekapcsolni: Jennens a nagyhétre szánta a művet, a dublini bemutató áprilisra, a londoni pedig márciusra esett, és ezt követően mindig közvetlenül húsvét előtt játszották. Ez az az ünnep, amely, mint Jennens és Händel nagyszabású oratóriuma is, a keresztény hit egészét fejezi ki. Händel angol oratóriumai igen csekély kapcsolatban állnak a műfaj 17. századi olasz vagy latin képviselőivel, sőt még saját korábbi művével, a La resurrezionéval (1708) is. Az is hiábavaló kísérlet lenne, hogy egyetlen műfajnak tekintsük őket, vagy megpróbáljuk különböző osztályokba sorolni. A Messiásból mindennemű drámai vonalvezetés hiányzik, az Izrael Egyiptomban vagy a Semele pedig valójában opera. Az, hogy az oratóriumokat nem vitték színre, lényeges a műfaj meghatározásában. A színházi előadásokat nagyon gondosan elkerülték, s mikor egy alkalommal – Händel beleegyezése nélkül – az Esztert ily módon bemutatták, London püspöke határozottan megtiltotta a bibliai történetek minden további színpadi megjelenítését. Az oratórium pontosan ugyanazokból az elemekből áll, mint az opera, bár ezek aránya némiképp eltérő. A nyitány, a recitativók, ariosók és áriák szerepe változatlan marad, viszont lényegesen megnő a kórus jelentősége, és éppen a kórustételek kapcsolják össze az oratórium műfaját az angol zenei hagyománnyal. Händel oratóriumainak előzményei közé sorolhatjuk
WILLIAM CHRISTIE ÉS A LES ARTS FLORISSANTS
5
6
tehát az olasz operát (melyet ő maga honosított meg Angliában), a német és olasz oratóriumot, melyet a komponista német földön és Itáliában hallott és tanult, valamint az angol zenei hagyományt, a Purcelltől kezdve ható kismesterek folyamatos működését. Angol szövegű megzenésítéseiben az Acis és Galateától a Messiáson és a Herkulesen át a Theodoráig előfordulnak purcelli dallam- és harmóniafordulatok, de Händel képes volt egy személyben egyesíteni – és kibővíteni – mindazt az európai hagyományt, mellyel hosszú élete során találkozott. Minden zenéjének, hangszeresnek és vokálisnak egyaránt megkülönböztető jellegzetessége a szövésmód iránti csalhatatlan érzék. Hangszerelése az operákban és oratóriumokban igen széles skálájú, de éppannyira függ az instrumentálási fortélyoktól, mint a hangtömegtől. A zeneszerző minden vonatkozásban a váratlan meglepetések mestere volt; nemcsak ott, ahol a drámai textus meglepetésszerű elemeket igényelt, hanem a dallamvezetés, a harmónia vagy a ritmus számos részletében, különösen pedig a frázisok hosszúságában. Ez tagolja és látja el energiával és kifejezőerővel dallamait, amelyek gyakran aszimmetrikusak és a vártnál terjedelmesebbek. Műveinek szépsége persze nem pusztán harmóniai vagy dallami minőségükből fakad, hanem abból, ahogyan valami zenén kívüli érzést ábrázolnak, hangi eszközökkel felidézve egy, az ember által előzőleg átélt élményt. Händel tekintete az emberi természet határtalan mélységeibe hatolt. És ez a legjobb út a katarzis felé. A Messiás-előadások története meggyőzően térképezi fel hozzáállásunkat a múlt zenéjéhez, és megmutatja, milyen radikálisan változott meg ez a viszony a 20. században, különösen a század második felében. Az 1784-es Westminster apátságbeli nagy Händel-emlékünnepség teremtette meg a nagykórusok és nagyzenekarok alkalmazását a darabban: az előadóapparátus 275 fős kórust és 248 hangszerest számlált. Mozart pedig 1789-ben – van Swieten közreműködésével – készítette el a műnek azt a hosszú időre meghatározó szerepű áthangszerelését, amely későbbi, felduzzasztott előadásmódját ihlette. Az 1859-ben, a zeneszerző halálának századik évfordulója alkalmából rendezett emlékfesztiválon már 2765 fős kórus és 460 tagú zenekar működött közre. Még riasztóbb számokat találunk a Messiás amerikai megszólaltatásai kapcsán: helyenként több tízezer fős kórusokról is beszámolnak a kutatások. A második világháború után, a régizene-mozgalom térnyerésének köszönhetően először azoknak a hangszeres részeknek a visszavonása történt meg, amelyeket Händel sohasem írt meg, majd a kórusénekesek számának csökkentése következett annak érdekében, hogy jobb egyensúlyt teremtsenek az énekesek és a zenekar között. A korhű hangszerek és előadásmód pedig megváltoztatta a zenekar arányait és hangzását is. Ezek a változások nyilvánvalóan jelen voltak például abban a John Tobin vezényelte fontos koncertsorozatban, amely 1950-ben a londoni Szent Pál-székesegyházban kezdődött. Ekkoriban vált egyre
fontosabbá a régi előadóművészi gyakorlat megismerése, és a régizene iránt érdeklődő zenetudósoknak és muzsikusoknak köszönhetően megszülettek azok a részletesebb írások – egyebek mellett a díszítés, a tempó, a ritmus, az artikuláció, a dinamika, a súlyviszonyok, a hangzáskép, a hangolások és a hangszerválasztás, hangszerjáték kérdéseiről –, amelyek a következő évtizedekben a gyakorlati zenélés elméleti alapjául szolgáltak. Megalakultak az első, többé-kevésbé „historikus” hangszereken játszó együttesek, és megszülettek az első, többé-kevésbé „historikus” szellemben készült felvételek is. E fejlődés következtében vált lehetségessé újra megragadni a Händel korabeli előadások méreteit, kifejezésmódját és stílusát. Händel legnépszerűbb alkotását ezúttal a rendkívül izgalmas projekteket létrehozó, a jól ismert klasszikus remekműveket is friss szemlélettel, különös szenvedéllyel és felfedezőkedvvel megszólaltató William Christie és együttese tolmácsolja a Müpa közönségének. A Les Arts Florissants mintegy négy évtizedes fennállása alatt a zeneszerző számos művét – köztük a Messiást is – előadta már rangos fesztiválokon és a világ legjelentősebb koncerttermeiben, vagy vette lemezre. William Christie igényességére és gondosságára jellemző, hogy amikor 1994-ben felvételt készített a Messiásból, nem kevesebb, mint tizenöt nyelvi asszisztens segítette a szólistákat és a kórus tagjait a helyes korabeli kiejtés elsajátításában. Az affektuselmélet korának valamennyi vokális komponistája sokat merített a megzenésített szöveg hangulatából és nyelvéből a zenei ábrázolás érdekében. Händel sem volt kivétel, de a szokásosnál jóval fogékonyabb volt a vizuális benyomásokra: képeket gyűjtött, képtárakat látogatott, éles szeme volt a természet szépségeire, és különös érzékenysége a költészet, nem utolsósorban az angol költészet lejtésére. Bár néha rosszul hangsúlyozott egy-egy szót, mégis sokszor hatolt a szavak felületi értelme mögé, és olyan finomsággal zenésítette meg a szöveget, amilyennel kevés hazai zeneszerző vetekedhetett. William Christie egyszer azt nyilatkozta, hogy Händel muzsikájának megszólaltatásakor számára az a legfontosabb, hogy a hangszeres előadógárda és a csembaló mellett ülő karmester is együtt lélegezzen az énekessel, hiszen így valósulhat meg a korszak alapvető követelménye: a szavak meghatározó szerepe a vokális műfajokban, ezenfelül a lehető legszorosabb hangzásbeli és artikulációs egység a szólisták, a kórus és a zenekar között. Szándéka az, hogy ne csak Händel saját előadásainak ízét, hanem azok zenei felépítését és stílusát is megragadja, ezáltal a Messiás hangzásvilágának alapvető egyszerűsége, valamint a fantáziadús képi és színházi hatások magától értődő természetességgel válnak érzékelhetővé. És mi William Christie munkamódszerének lényege? Ahogy azt egy interjúban megfogalmazta, a kommunikáció és az újraalkotás: „A történeti tájékozottság nem azt jelenti, hogy az ember
WILLIAM CHRISTIE ÉS A LES ARTS FLORISSANTS
7
8
pontosan úgy játszik, ahogyan a zeneszerző akarta. És nem is hiszem, hogy ez annyira fontos! Óriási a különbség aközött, ahogyan Glenn Gould, Gustav Leonhardt vagy Ton Koopman játssza ugyanazt a darabot. Tehát csak azt akarom mondani, hogy vannak, akiket sokkal jobban érdekelnek a történeti szempontok, mint másokat – de nem ez a lényeg. Mindannyian ugyanazt csináljuk: újra kitaláljuk a darabokat. Ezt interpretációnak hívják, de lényegében újra-kitalálásról van szó. Lényeges a történeti korrektség, hűség bizonyos alapvető dolgokhoz, ugyanakkor úgy gondolom, hogy a legfontosabb: a kommunikáció. Hogyan érjük el, hogy a zenénk valamit mondjon a közönségnek. Ha igazán belenézünk a kottába, meg lehet találni a módját, hogy egy zene újra szóljon hozzánk. Egy barokk partitúrában az a nagyon kedves, hogy a komponista sokszor szándékosan kidolgozatlanul, befejezetlenül hagyta, ami annyit jelent, hogy a darab abban a pillanatban van »kész«, amikor valaki, akinek köze és érzéke van hozzá, eljátssza. Ez lehet mondjuk Wanda Landowska, aki a negyvenes évekbeli felvételeken úgy játszik, mint egy 19. századi koncertpianista – de csodálatos. Leonhardt játékában nyilván több történelmi megfontolás van, de gyakorlatilag mindketten ugyanazt teszik: újra kitalálják a darabot. Ahhoz, hogy a zene, különösen a mi repertoárunk, igazán hasson, szükség van egy erős adagra az előadó személyiségéből. És nincs egyetlen igaz út.” Írta: Kállay Katalin
William Christie amerikai születésű csembalóművész, karmester és zenetörténész a régizene-mozgalom nagy formátumú és saját stílust képviselő egyénisége. A Harvardon és a Yale-en tanult, majd 1971-ben, mindössze huszonhét évesen költözött Franciaországba (a vietnami háború késztette a hazájából való távozásra), ahol 1995-ben vette fel a francia állampolgárságot. A Francia Művészeti és Irodalmi Akadémia, valamint a Szépművészeti Akadémia tagja, a Becsületrend parancsnoki fokozatának birtokosa. Az általa 1979-ben alapított Les Arts Florissants („A virágzó művészetek” elnevezés Marc-Antoine Charpentier egyik operáFotó © Oscar Ortega jának címe) napjaink egyik legismertebb és legelismertebb régizene-együttese a világon, mely a hangversenyélet perifériájára szorult 17. és 18. századi francia muzsika (Charpentier, Rameau, Lully, Couperin, Mondonville, Campra, Montéclair) legelhivatottabb és leghitelesebb tolmácsolója. Mióta 1987-ben bemutatták Lully operáját, az Atyst, a komplex műfaj, a zenés színház számít fő területüknek, operákkal érik el legnagyobb sikereiket. A vezető karmester munkáját egy-egy produkció kidolgozásában zenei asszisztens, kórusvezető, valamint mozgásfelelős és nyelvi tanácsadó is segíti. Többek között olyan nevezetes előadások fűződnek nevükhöz, mint Rameau A gálás Indiák (bemutató: 1990), Hippolyte et Aricie (1996), Les Boréades (2003) és A kóbor lovagok (2004) című művei. Repertoárjukon a francia zenén kívül elsősorban Monteverdi, Rossi, Scarlatti, Landi, valamint Purcell, Händel, Haydn és Mozart művei szerepelnek. William Christie tanárként énekesek és hangszeresek egész generációját formálta az utóbbi negyedszázadban. Tizenhárom évig vezette a párizsi Conservatoire historikus előadásmódosztályait, rendszeresen tart mesterkurzusokat és nyári akadémiákat, többek közt Aix-enProvence-ban és Ambronay-ban. Az általa 2002-ben életre hívott Les Jardin des Voix fiatal énekesek pályakezdését segíti.
Fotó © Denis Rouvre
WILLIAM CHRISTIE ÉS A LES ARTS FLORISSANTS
9
10
Fotó © Stephane Lariven
Fotó © Hugo Bernand
Fotó © Philippe Delval
Emmanuelle de Negri francia szoprán csellistaként kezdte tanulmányait, majd énekesként folytatta a nîmes-i konzervatóriumban. Emellett drámakurzusokat hallgatott, és elvégezte a Montpellier-i Egyetem posztgraduális képzését francia irodalomból. 2002-től a párizsi Conservatoire National de Supérieur de Musique hallgatója volt. 2008-ban elnyerte a European Academy of Music HSBC-díját. A Les Jardin des Voix-nak köszönheti karrierje felívelését: a programba kerülése óta William Christie produkcióinak rendszeres közreműködője. Repertoárja a régizenétől a kortárs zenéig terjed. Mind opera-, mind koncerténekesként a világ legrangosabb operaházainak és hangversenytermeinek állandó vendége. Katherine Watson a Trinity College (Cambridge) hallgatója volt, egy évvel az egyetem elvégzése után került a Les Jardin des Voix felfedezettjei közé. 2012-ben elnyerte a John Christiedíjat Glyndebourne-ban, Purcell Tündérkirálynőjében nyújtott alakításáért, így megkapta Diana szerepét William Christie Hippolyte et Aricie-produkciójában. Azóta is számos Christieelőadásban kap kulcsszerepet. Olyan karmesterekkel dolgozik együtt, mint Stephen Layton, Nicholas Kraemer, Stephen Cleobury, Jonathan Cohen, Paul Agnew, Emmanuelle HaÏm, Harry Bickett, Roger Norrington, Laurence Cummings és Philip Pickett. Minden nagy Bach-oratórium szoprán szólamát énekelte már, és a barokk operák világában is otthonosan mozog. Carlo Vistoli pályafutását gitárosként és zongoristaként kezdte, majd 2005-től kontratenorként tanult tovább a ferrarai Conservatorióban, William Matteuzzi és Sonia Prina osztályában. 2012/13-ban debütált Purcell Dido és Aeneas című operájának Boszorkányaként Ravennában és Cesenában. Ezután számos kontratenor szerepet énekelt Bolognában, Rómában, Varsóban és Kínában. 2015-ben került a Les Jardin des Voix programba, azóta William Christie együttesével koncertezik világszerte, többek közt Franciaországban, Ausztráliában, Kínában, Moszkvában, New Yorkban és a Távol-Keleten. Számos jelentős verseny díjazottja.
Fotó © Marco Borggreve
Fotó © Marco Borggreve
Samuel Boden gyermekként több kórusban és zenekarban megfordult. Tizennégy évesen a Trinity College of Music (Cambridge) cselló szakos hallgatója, valamint Philip Coleman kórusának tagja lett, ahol már ekkor szólófeladatokat kapott. 2002-től énekesként folytatta tanulmányait a Trinity Collegeban. Tekintélyes díjakat tudhat magáénak, s ma már olyan együttesekkel lép fel a világ legjelentősebb koncerttermeiben és operaszínpadain, mint az Ex Cathedra, a Gabrieli Consort, A Felvilágosodás Korának Zenekara, az Ensemble Pygmalion, a Les Musiciens du Louvre, a Monteverdi Kórus és a Collegium Vocale Gent. Konstantin Wolff német basszbariton 2000 és 2007 között a karlsruhei Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 2004-ben Berlinben elnyerte a Felix Mendelssohn-Bartholdydíjat. 2005-ben debütált a Lyoni Operaház Poppea megkoronázása-produkciójában, William Christie vezényletével, aki ezt követően meghívta a Les Jardin des Voix kiválasztottjai közé. Repertoárja a kora barokktól a kortárs zenéig terjed, de jelenleg elsősorban Händel és Mozart műveit énekli. Olyan karmesterek foglalkoztatták, illetve foglalkoztatják, mint Claudio Abbado, Gerd Albrecht, Alan Curtis, Wolfgang Gönnenwein, René Jacobs, Ton Koopman, Nicholas McGegan, Marc Minkowski és Sir Simon Rattle.
WILLIAM CHRISTIE ÉS A LES ARTS FLORISSANTS
11
12
Les Arts Florissants
Alapító, fő-zeneigazgató: William Christie Zeneigazgató, első karmester: Paul Agnew KÓRUS Szoprán: Maud GNIDZAZ, Virginie THOMAS, Juliette PERRET, Sheena WOLSTENCROFT, Cécile GRANGER, Eugénie DE PADIRAC, Ellen GIACONE, Julia WISCHNIEWSKI Mezzoszoprán: Violaine LUCAS, Alice GREGORIO Kontratenor: Bruno LE LEVREUR, Jeremy KENYON, Christophe BASKA Tenor: Jean-Yves RAVOUX, Thibaut LENAERTS, Michael-Loughlin SMITH, Edouard HAZEBROUCK, William WALLACE Basszus: Laurent COLLOBERT, Christophe GAUTIER, Anicet CASTEL, Julien NEYER, Marduk SERRANO LOPEZ, Yannis FRANÇOIS ZENEKAR Hegedű: Florence MALGOIRE, Sue-Ying KOANG, Catherine GIRARD, Myriam GEVERS, Liv HEYM, Michèle SAUVÉ, Yan MA, Emmanuel RESCHE, Bernadette CHARBONNIER, Patrick OLIVA, Sophie GEVERS-DEMOURES, Yotam GATON Brácsa: Galina ZINCHENKO, Simon HEYERICK, Michel RENARD, Samantha MONTGOMERY Cselló: Emmanuel BALSSA, Elena ANDREYEV, Damien LAUNAY Bőgő: Joseph CARVER Oboa: Pier Luigi FABRETTI, Machiko UENO Fagott: Claude WASSMER, Niels COPPALLE Kürt: Nicolas CHEDMAIL, Philippe BORD Trombita: Serge TIZAC, Gilles RAPIN Timpani: Marie-Ange PETIT BASSO CONTINUO Cselló: David SIMPSON Bőgő: Jonathan CABLE Csembaló: Béatrice MARTIN
Summary Georg Friedrich Handel’s great innovation, which contributed more than anything else to his everlasting reputation, is his invention of the English-language oratorio. Composed 275 years ago as his sole church oratorio, Messiah is – in the true sense of the word – more than a musical work: it is a monument of Western civilisation – a kind of myth from the very beginning. The composer started to deal with the Biblical text compiled by Charles Jennens on 22 August 1741, and by 12 September the score was already complete. The libretto to Messiah was much more than a simple collection of Biblical text, since it reveals the central truth of the Christian faith with a conciseness. Interpreting the oratorio will be William Christie, known for his exciting projects and for playing familiar classical masterpieces with a fresh perspective, a rare passion and a spirit of exploration, together with his ensemble of some four decades, Les Arts Florissants. Indicative of Christie’s meticulousness is the fact that when recording the Messiah in 1994, no fewer than 15 language assistants were employed to promote the correct contemporary pronounciation. All vocal composers during the era of the “Doctrine of the Affections” drew a great deal from the mood and language of the text in. Although Handel was no exception, he was susceptible also to visual impressions: he collected pictures and visited galleries, and also had a keen eye for the beauties of nature. He was also particularly sensitive to the cadence of poetry, and of English poetry not least of all. He many times penetrated beneath the surface meaning of the words and set the text to music with a level of refinement that few English composers could rival. William Christie once stated that when playing Handel’s music, for him the most important thing is that the instrumentalists and the conductor by the harpsichord should breathe together with the singers, such a way the fundamental requirement of the period can be met: in the vocal genres, the key role goes to the words, adding the closest possible unity in sound and articulation between the soloists, chorus and orchestra. His intent is to capture the flavour not only of Handel’s own performances, but also of those musical structures and styles through which the essential simplicity of Messiah’s auditory world and the richly imaginative visual and dramatic effects can, with implicit naturalness, be rendered perceptible.
SUMMARY
13
BRAHMS-MARATON
II. (D-dúr) szimfónia
Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Berkes Kálmán
2017. január 22. / 12.30 Berkes Kálmán
FELFEDEZÉSEK
Szegedi Szimfonikus Zenekar
Közreműködik: Miklósa Erika – szoprán, Szabó Marcell – zongora Vezényel: Gyüdi Sándor
2017. február 12.
Szabó Marcell Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
Rossini: A sevillai borbély
Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor
2017. február 18. Megyesi Schwartz Lúcia Fotó © Nagy Károly Zsolt
RÉGIZENE FESZTIVÁL
Europa Galante
Vezényel: Fabio Biondi
2017. február 27.
Fotó © Ana de Labra
RÉGIZENE FESZTIVÁL
Simone Kermes: Vihar
2017. március 1.
Fotó © Sandra Ludewig
RÉGIZENE FESZTIVÁL
Bach Consort Wien
Vezényel: Rubén Dubrovsky
2017. március 2.
Fotó © Julia Wesely
előzetes,
AJÁNLÓ
Csatlakozzon ingyenes hűségprogramunkhoz, gyűjtse a pontokat és élvezze a kedvezményeket!
mupa.hu/husegprogram
A történelmi magazin
A BBC History magazin különleges ajándékkal lepi meg régi és új előfizetőit. Minden előfizetőnket exkluzív BBC Klubtagsággal ajándékozzuk meg! A tagság a Kossuth Kiadó kiadványaira
30% engedményt
biztosít (a régebbi és a friss könyveinkre, hangoskönyveinkre egyaránt). Az engedmény a webáruházunkban és a könyvesboltjainkban vehető igénybe. A klubtagsággal kapcsolatban részletesen honlapunkon tájékozódhat.
www.kossuth.hu 3 EGYSZERŰ MEGRENDELÉSI LEHETŐSÉG:
Interneten
www.kossuth.hu
T Telefonon • Postán (06-1) 225-8400 (06-1) 782-1710
1327 Budapest, Pf 55
MEGJELENT
a Nők Lapja Tél különszám!
EZT AJÁNLJUK A TARTALOMBÓL: • Barangolás a téli Balaton partján • Egy afgán serdülő lány viszontagságai • A Kajmán-szigetek varázslatos világa • G. B. Shaw élete instagram.com /nok_lapja
www.facebook.com/ noklapja
Müpa élmény gombnyomásra
Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:
mupa.hu
Stratégiai partnereink:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: William Christie Címlapfotó: Dennis Rouvre A szerkesztés lezárult: 2016. december 12. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
ISO: 9001:2000