Minden korban modern

Történet a hatalom, a pénz és az emberi természet kapcsolatáról. Érzékeny zene a legbelsőbb érzelmekről és pszichológiai viszonyokról. Ünnep, amely több mint tizenöt éve vonzza Budapestre a világ legkülönbözőbb pontjairól a Wagner-rajongókat. Négy egymást követő nap, amikor a közönség elmerülhet Wagner zenéjében. A Ring-produkcióról Fischer Ádámmal, a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőjével és A nibelung gyűrűje karmesterével Belinszky Anna beszélgetett a 2019-es előadások előtt.

– A Budapesti Wagner-napok közönsége felfrissített változatban találkozhat újra A nibelung gyűrűjével. Mi az, amiben megújultak az előadások?

– A Ring-produkciót eredetileg nem terveztük ilyen hosszú időre. Azt gondoltuk, hogy három-négy év után szünetet tartunk, majd egy új rendezést viszünk színre. De túl nagy volt a siker. Egyre többen akarták ezt az előadást megnézni, mi pedig örömmel vállaltuk, hogy teljesítjük a közönség igényét, és mégiscsak műsoron tartjuk ezt a rendezést. A modernizálásra azért volt szükség, mert tíz év nagy idő: változnak az emberek asszociációi, és azok az eszközök, amelyek a bemutatón még az újdonság erejével hatottak, ma már esetleg elavultak. Főként technikai, műszaki újításokról van szó, az eredeti koncepció nem változik. A zenei elképzelés inkább folyamatosan fejlődik: megismerjük egymást, és egyre több tapasztalatunk van a közös játékban. Számomra különösen fontos változás, hogy a világon Bayreuth után másodszor szeretnénk megvalósítani Wagner álmát, hogy A Rajna kincse végén hat hárfa játsszon. Ez korábban lehetetlennek tűnt, hiszen hat hárfának nincs hely a zenekari árokban, ezért mindenütt redukált változatot játszanak. A Müpa azonban lehetőséget biztosít arra, hogy részben a színpadon, részben pedig az erkélyeken több zenészt helyezzünk el, és így megszólalhasson a hat hárfa. – Hogyan hat a rendezés és a Müpa mint helyszín az ön zenei interpretációjára?

– Minden, ami a színpadon történik, befolyásolja az előadást. Az én vezénylésemet. Ez szerintem mindenkinél így van, annál is, aki tagadja. Az a legfontosabb, hogy az énekesek és a zenekari tagok egyedi lehetőségeit kihasználjuk, és ne változtassuk meg. Ha valaki szépen játszik pianóban, attól több pianót kell kérnem; ha valakinek nagyon nagy a hangja, attól többször kell kérnem, hogy teljes hanggal énekeljen vagy játsszon. Gyakorlati szempontból aszerint változtatok apróságokat az előadásban, hogy kik a partnerek. A mi előadásunkban továbbra is meghatározó tényező a Müpa akusztikája. Lehetőséget biztosít arra, hogy kamarazenét játsszunk, hogy meg tudjuk mutatni a halk részek különböző árnyalatait, és ezt ki kell használni. A piano és a pianissimo közötti különbségek a Metropolitanben eltűnnek, ott másra kell koncentrálni.

– Wagnernek sok különböző arca van. Hogyan írná le azt a Wagnert, akit az aktuális Ringprodukcióban meg tud mutatni a Müpában?

– A Ringnek sok különböző arca van, a Ring egy teljes világ, amelyben minden benne van. Leginkább a szereplők közötti pszichológiai viszony az, amit jobban előtérbe tudok helyezni a Müpában, mint máshol. Több lehetőségem van érzékeltetni a csírázó érzelmeket Siegmund és Sieglinde között A walkür első felvonásában, vagy megformálni a Siegfried második felvonásában az Erdőzsongást, amikor Siegfried egy kismadárral beszélget, kiönti a szívét, és arról ábrándozik, hogy ki lehetett az anyja. Ezek mind olyan pszichológiailag érdekes, filozofikus részek, melyek egy nagy színpadon elvesznek, itt azonban teljességükben érvényesülnek.

– Többször nyilatkozta, hogy a Budapesti Wagner-napok egyik fontos célja, hogy minél több embert, minél szélesebb közönségréteget győzzön meg Wagner zenéjének intenzitásáról. Hogyan szolgálja ezt a célt a jelenlegi koncepció?

Én eddig sem hittem el, hogy Wagner nem szól mindenkihez. Wagnerről elterjedt az a vélemény, hogy túlságosan lassú, hosszú és unalmas. Ez egyszerűen nem igaz. Ha egy Wagnerelőadás unalmas, akkor a karmester a hibás, és nem Wagner. Hadat üzentem ennek a felfogásnak, és rá akarom beszélni a fiatalokat, hogy ne higgyenek az előítéleteknek. A Ring története állandóan aktuális történet, akárcsak A Gyűrűk Ura. Minden műfajban megvan ez a monda, és mindig nagyon időszerű üzenet, hogy a hatalom és a pénz mennyire el van átkozva, és hogy mennyire vágyakozunk valami után, ami tönkretesz minket. Örök emberi gondolat ez, amely minden korban modern. Szerintem a Ring ma is nagyon modern, és ezt meg is kell mutatni a közönségnek.

– Milyen zenei eszközökkel érhető el ez a hatás?

– Wagnert nem lehet a saját korából kiemelni. A zenekarok a 19. század második felében kezdtek egyre nagyobbá válni, ekkor lehetett először kihasználni, hogy egy művet nem egy negyven-, hanem egy nyolcvan- vagy százhúsz tagú zenekar játszik. Az, hogy valaki a maga korának új elemeit fokozottan kihasználja, nem vonja maga után, hogy ezek az elemek jelentenék a lényeget. Azt az érzelmet, amelyet A walkürben Sieglinde érez, amikor ránéz Siegmundra, Schubert és Mozart is kifejezi, de ők három vagy négy hangszerrel, nincs szükségük huszonötre. De Wagnernél sem az a lényeg, hogy ezt huszonöt hangszerrel fejezi-e ki, avagy többel vagy kevesebbel. Ha zenekari hangzásról van szó, én nem hiszek abban, hogy különbség volna egy nagy szimfonikus zenekar és egy vonósnégyes között. Ugyanazt a finomságot kell elérnem egy nagy szimfonikus zenekarral, amelyet egy vonósnégyes elér, és egy vonósnégyesnek is ugyanolyan drámával és tűzzel kell játszania, mint egy szimfonikus zenekarnak az operában. – Egyedülálló, hogy a Budapesti Wagner-napokon négy egymást követő estén hangzanak el a Ring darabjai. Mi az, ami miatt a bemutató idején így döntöttek, és továbbra is kitartanak e koncepció mellett?

– Wagner határozottan azt akarta, hogy a Ringet négy egymást követő nap hallhassa a közönség. Nem szokásom egy zeneszerző akaratát egy az egyben átültetni, ha nem értem pontosan, hogy mit miért akart. Az én feladatom, hogy Wagner meggyőződését a saját meggyőződésemmé tegyem, és el tudjam magyarázni, miért követem azt, amit ő leír, és ne csak azért csináljam, mert leírta. Úgy nem működne. Ez egy olyan intenzív utazás, amelyet nem is lehet igazán félbeszakítani. A Ring négy nap alatt egészen más hatást kelt, mint tíz–tizenöt nap alatt, ahogyan más helyeken játsszák. Természetesen technikailag sokkal könnyebb szétszedni a tetralógiát, és biztosan a próbákat is egyszerűbb beosztani, ha hosszabb szünet van az előadások között. Vezényeltem máshol a Ringet szétszedve, de mindig azt éreztem, hogy ez a négy nap egészen speciális. Pontosan megértettem, miért akarta ezt Wagner így, és szeretném, ha ezt a közönség is átérezné.

– Hogyan tudná megfogalmazni azt a hatást, amely így, négy nap alatt másként érvényesül?

Mi lehetett a célja Wagner elgondolásának?

– A Ringben rendkívül fontos, hogy emlékezzünk, hogy a dallamok felidézzék, mi történt korábban. Ezért vannak a vezérmotívumok, amelyek akkor hatnak igazán, ha közvetlenül előttük volt az a jelenet, amelyre vonatkoznak. A félbeszakítás olyan, mintha felvonásonként néznénk egy színdarabot vagy egy operát, miközben kikerülünk a varázsából. Wagner zenéjében el kell merülni, nem lehet közben feljönni, megint lemerülni, aztán megint feljönni. Természetesen egy kis szünetre szükség van, hiszen enni meg aludni kell, de túl soknak nem szabad lennie. A motívumtechnika hatása csak így lehet valóban intenzív.

– Hogyan dolgozik önben év közben a Ring? Hogyan változik évről évre?

– Nem léphetek kétszer ugyanabba a folyóba. Ahogy az ember idősebb lesz, új tapasztalatokat szerez, és másképp látja a világot, én úgy látom másképp a Ringet. Már nem úgy látom, mint harmincévesen, és nem úgy, mint negyvenévesen. Mindig új és új igazságokra döbbenek rá. A Ring számomra mindig ugyanaz és mégis egészen más – akárcsak Hérakleitosz folyója. A művészet mindig arról szól, hogy asszociációkat keltsen, hogy ráébresszen arra, velem is ugyanaz történik meg, amit látok, és segítsen átélnem a saját érzéseimet vagy gondolataimat.