2021. NOVEMBER 4.
CZIFFRA 100 GYENYISZ MACUJEV ZONGORAESTJE 1
cziffra100.com
mupa.hu
4 November 2021 Béla Bartók National Concert Hall
CZIFFRA 100 PIANO RECITAL BY DENIS MATSUEV Haydn: Sonata in E-flat major, Hob. XVI:52 1. Allegro (Moderato) 2. Adagio 3. Presto Beethoven: Piano Sonata No. 32 in C minor, Op. 111 1. Maestoso – Allegro con brio ed appassionato 2. Arietta: Adagio molto semplice e cantabile
Chopin: Ballade No. 4 in F minor, Op. 52 Schubert: Impromptu in E-flat major, Op. 90, No. 2 Schubert: Impromptu in G-flat major, Op. 90, No. 3 Liszt: Piano Sonata in B minor The English summary is on page 8. The program is taking place as part of the György Cziffra anniversary year with the support of the Prime Minister’s Office and the Bethlen Gábor Fund Management Ltd. The artistic director of the György Cziffra anniversary year is the Kossuth Prize-winning pianist János Balázs.
2
2021. november 4. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
CZIFFRA 100 GYENYISZ MACUJEV ZONGORAESTJE Haydn: Esz-dúr szonáta, Hob. XVI:52 I. Allegro (Moderato) II. Adagio III. Presto Beethoven: c-moll szonáta, op. 111 I. Maestoso – Allegro con brio ed appassionato II. Arietta: Adagio molto semplice e cantabile
Chopin: f-moll ballada, op. 52 Schubert: Esz-dúr impromptu, op. 90, No. 2 Schubert: Gesz-dúr impromptu, op. 90, No. 3 Liszt: h-moll szonáta
Az előadás a Cziffra György-emlékév keretében, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg. A Cziffra György-emlékév művészeti vezetője Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész.
Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete
Cziffra György (1921-1994) zongoraművész születésének 100. évfordulója Az UNESCO-val közösen ünnepelve
3
Korunk egyik legnépszerűbb hangszeres előadóművésze, Gyenyisz Macujev 1975-ben született a szibériai Irkutszkban. Muzsikuscsaládban nevelkedett: édesanyja zongoratanárnő, édesapja zongoraművész és zeneszerző. Különleges képességei már hároméves korában megmutatkoztak: zongorán emlékezetből szólaltatott meg egy dallamot, amelyet a televízióban hallott. Tizenöt évesen ösztöndíjban részesült, hogy Moszkvában tanulhasson, s még ugyanebben az esztendőben hangversenykörutat tett Európában és az Amerikai Egyesült Államokban. 1991-ben a Moszkvai Konzervatórium Központi Zeneiskolájának növendéke lett. Élete első nemzetközi versenyén, 1994-ben Johannesburgban nagydíjjal ismerték el teljesítményét. Ettől az évtől már a Moszkvai Konzervatórium hallgatójaként képezte magát. 1998-ban huszonhárom évesen megnyerte a moszkvai Nemzetközi Fotó © Pavel Antonov Csajkovszkij Versenyt. Sokrétű és kiterjedt művészi tevékenységét számos elismerés és feladatkör jelzi. Társigazgatója a franciaországi Annecy klasszikus zenei fesztiváljának, művészeti vezetésével működik két jelentős oroszországi fesztivál, A Bajkál sztárjai és a Crescendo. Perm, Orenburg és Cseljabinszk regionális fesztiváljainak irányításában is szerepet vállal. Jelenleg ő vezeti azt a fiatal tehetségeket segítő jótékonysági alapítványt is, amelynek támogatásával tizenöt évesen megkezdhette moszkvai tanulmányait. 2008 óta Alekszandr Boriszovics Rachmaninov, Szergej Rachmaninov unokájának felkérése nyomán a Szergej Rachmaninov Alapítvány művészeti vezetője. Rendszeresen hallható szólóesteken és versenyművek előadójaként a világ jelentős koncerttermeiben; olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Claudio Abbado, Mariss Jansons vagy Valerij Gergijev; hanglemezeit egyöntetű elismeréssel fogadja a zenei sajtó. Gyenyisz Macujev ezen az estén a Cziffra 100 fesztivál vendégeként lép a Müpa pódiumára, a zenehallgató tehát joggal kérdezi, melyek a művész ama tulajdonságai, amelyek a száz esztendeje született nagy zongorista, Cziffra György muzsikusszemélyiségére emlékeztetnek. Mindenekelőtt az orosz előadó lélegzetelállító virtuozitása az, amely magyar elődjét idézi: a kivételes bravúr, amellyel Macujev a legnagyobb technikai igényű műveket is játszi könynyedséggel szólaltatja meg. Teherbírása, állóképessége páratlan: magyarországi koncertjein többször is megesett, hogy egyetlen estén két vagy akár három Csajkovszkij-, Rachmaninov4
vagy Liszt-versenyművet adott elő. Fantáziagazdag, szabad szellemű művész, szeret és tud improvizálni, hangversenyein ráadásként nemegyszer kápráztatta el közönségét népszerű dallamokra alkotott saját parafrázisaival. Végül, de nem utolsósorban: rátermett jazzmuzsikus, aki teljes hangversenyeket is szívesen szentel e műfajnak. Gyenyisz Macujev kétségkívül olyan bravúros tudású zongoraművész, akiben a legendás Cziffra György utódainak egyikét láthatjuk. Bár a barokk kor ismerte a szonáta műfaját, a szó többnyire a sonata da chiesa (templomi szonáta) és a sonata da camera (kamaraszonáta) műfajú kompozíciók címében jelent meg, s ezek kamaraművek voltak. A billentyűs hangszerre írt szólószonáta a barokkban is létezett (gondoljunk Domenico Scarlatti több mint ötszáz egytételes művére), a csembalóra, majd fortepianóra alkotott, többtételes szonáták irodalmának igazi kiteljesedése azonban a bécsi klasszika idejére tehető. Haydn, Clementi, Mozart, Beethoven, Schubert írta a klasszika korának legfontosabb billentyűsszonátáit. Az érdeklődés máig Beethoven ilyen műfajú kompozíciói iránt a legnagyobb, olyannyira, hogy ezek a hangversenygyakorlatban és a hanglemezkiadásban jelentősen háttérbe szorítják Haydn és Mozart zongoraszonátáit. Joseph Haydn (1732–1809) impozáns zongoraszonáta-termésének egyik legjelentősebb darabja – sokak szerint a legfontosabb, legértékesebb ilyen műfajú Haydn-mű – a legutolsó: a Londonban élő zongoraművésznő, Therese Jansen számára komponált Esz-dúr szonáta. Haydn 1794-ben írta a művet, melynek kéziratát az ajánlás címzettjének ajándékozta, az első nyomtatott kiadás pedig Bécsben jelent meg 1798-ban. A nyitó Allegro nagyszabású, széles gesztusvilágú zenével indul, melynek pontozott ritmikája és grandezzája a barokk francia nyitányokéra emlékeztet; a szonátaformájú tétel mindvégig rendkívül szellemes, váratlan fordulatokban gazdag – és izgalmas indulatkitörésektől sem mentes. Az Adagio hangnemválasztása merésznek tűnik egy Esz-dúr műben: E-dúr és e-moll. A vallomásos lassú zene beszédszerű, retorikus dallamformálása a kiírt díszítések kincsesbányája. Az Esz-dúr alaphangnembe visszatérő Presto harmadik tétel hatásos fináléhoz illőn sebes tempóval, pergő ritmikával, sziporkázó fordulatok sokaságával nyűgözi le hallgatóját. A zenekedvelők szívesen olvasnak ki üzenetet olyan művekből, amelyeket szerzőjük utolsóként alkotott meg egy-egy műfajban: Mozart utolsó szimfóniáiból, Schubert utolsó zongoraszonátáiból hajlamosak vagyunk titokzatos többletet kihallani – és nehéz is volna vitatni, hogy e darabokban jelen van a megnövekedett jelentőség, a tartalmi telítettség, a titokzatosság mozzanata. Ilyen megnövekedett jelentőségű és titokzatos opus Ludwig van Beethoven (1770–1827) utolsó zongoraszonátája, az op. 111-es c-moll kompozíció, amellyel a zeneszerző 1821/22-ben pontot tesz a harminckét szonáta sorozatának végére. Az alkotás jellemzője a kései szonátatermés darabjainak tömörsége, ugyanakkor a műfaj forradalmian újszerű értelmezése is, hiszen a szonáta csupán kéttételes. Két szélsőségesen ellentétes karakterű zene teremt éles kontrasztot: egy küzdelmes és vad, kontrapunktikus fogantatású, Mozart kései 5
c-moll Adagio és fúgáját (K. 546) emlékezetünkbe idéző gyors szonátatétel és egy átszellemült C-dúr variációs finálé, amelyben a himnikusan egyszerű alaptéma egyre sűrűsödő ritmusú és egyre fokozódó izgalmat közvetítő alakváltások sorozatán esik át, míg végül éteri tisztaságú régiókba emelkedik. Különlegesen nehéz mű az utolsó szonáta mind technikailag, mint előadói szempontból, és sorsszerűnek is tekinthető, hogy ez a tételpár került a beethoveni szonátasorozat végére, hiszen kihallható belőle egyfajta végső üzenet, mely a küzdés és a megbékélés kettősségével szembesít, azt is jelezve persze a finálé témájának epikus metamorfózisával, hogy a küzdést követő megbékélés nem adatik meg egykönnyen: hosszú és rögös út vezet el hozzá. Beethoven egész életművének egyik meghatározó dramaturgiai képlete a per aspera ad astra: a c-moll szonáta zenéje valóban rögös úton jut el a csillagokig. Romantikus azt jelenti: regényes. Értelmezhetjük a szót a szélsőséges ellentétekben tobzódó vadregényesség felől, de gondolhatunk arra is, hogy a romantika minden korábbi művészettörténeti korszaknál irodalmiasabb. Ez a zene sokszor mesél, elbeszél, történeteket mond, tudatosítva bennünk, hogy a muzsika olyan tartalmakat is képes közvetíteni, amelyek gyakorta szavakkal is megfogalmazhatók. Ez a gondolkodásmód a romantikában egyfelől létrehozta a programzenét, másfelől kifejlesztett olyan egytételes, hangulatteremtő vagy történeteket sugalló hangszeres darabokat, amelyeket szerzőik irodalmi típusú műfajnevekkel illettek: románc, novellett, poéma, ballada. Balladát a 19. század zeneszerzői közül írt Liszt, Brahms és Frédéric Chopin (1810–1849). Ahogyan impromptuből és scherzóból, balladából is négyet komponált pályája során – és ahogyan a két másik műfaj esetében, ezekről is elmondható, hogy nem alkotnak összefüggő ciklust, különálló darabok, amelyek időben egymástól bizonyos távolságra keletkeztek. Hangulatukban, zenei tulajdonságaikban azonban akadnak közös vonások, és ez az irodalmi balladaműfajra is utal. Chopin balladái, akárcsak a népköltészet vagy a szépirodalom hasonló műfajú művei, sejtelmesek, van bennük titokzatosság, „balladai homály”. Az sem véletlen, hogy Chopin négy balladájából három moll hangnemű, hiszen a hangulat egy balladában inkább borús, mintsem vidám. A Chopin-kutatók úgy tudják, a négy ballada hátterében a zeneszerzőnél tizenkét évvel idősebb, ám őt hat évvel túlélő nagy lengyel költő, Adam Mickiewicz költeményeinek inspirációja áll – ennél konkrétabb információval azonban erről nem rendelkezünk. Az f-moll ballada 1842-ben keletkezett Párizsban és Nohant-ban, végső változata 1843-ból származik. A mű szelíd elbeszélő hangon indul, majd érzelmileg felhevül, az alaptónus azonban – bár a befejezés viharos – mégis a melankólia megadó borúja. Fontos a 6/8-os ütem kétszer hármas lüktetése, amely megtévesztően valcerszerűvé teszi a művet – holott „hivatalosan” nem keringővel van dolgunk. Ahogyan az irodalmiasság a romantikus zene egyik fontos jellegzetessége, ugyanúgy az a hagyományos formáktól való elfordulás is. A 19. század zeneszerzői közül sokan választják mondanivalójuk megfogalmazásának közegéül az egytételes, lírai zongoradarabot. Ez akár olyan személyes is lehet, mint egy vers, és hasonlóan is működik: rövid, érzelemgazdag, 6
elgondolkodtató. Franz Schubert (1797–1828) sok rövid zongoradarabot írt: ezek különböző gyűjteményekben jelentek meg (nemegyszer a zeneszerző halála után), és többféle műfajnevet kaptak (olykor önkényes választással, a kiadótól). A két impromptu-sorozat (1827) tételei közül ezen az estén az op. 90-es elsőből halljuk a 2., Esz-dúr és a 3., Gesz-dúr művet. A füzet darabjainak a kiadó adta az improvizatív jellegre utaló impromptu címet, nem feltétlenül találóan, hiszen a tételek egyáltalán nem rögtönzésszerűek, nagyon is kidolgozottak és kiérleltek, formájuk, igaz, nem boltozatos, mint egy nagyszabású szonátatételé, mégis kristályos és meglehetősen szabályos is: háromtagú, középrészes, visszatéréses ABA szerkezet, melyben fontos a keretet adó A rész és a B szakasz hangulati és hangnemi ellentéte. A „skálázó” Esz-dúr mű varázsát a fényes gyöngyökként pergő triolák kristályos csengése adja, s ez egyszersmind bizonyos költői etűdszerűség jellegével is felruházza ezt a kivételes bájú tételt. A Gesz-dúr darab széles, egyszerűen éneklő dallama egyike Schubert jellegzetes vándorlászenéinek: imaszerűen transzcendens hangulatot áraszt, titokzatos, sorsszerű. Liszt Ferenc (1811–1886) a zenetörténet egyik legnagyobb modern zeneszerzője volt. Sorra újította meg a legfontosabb hangszeres műfajokat: a négytételes klasszikus szimfóniából szimfonikus költemény lett a keze alatt (bár kétségtelenül két „igazi” szimfóniát is írt, ám azokban az énekhang is szerepet kap, akárcsak Beethoven Kilencedikjében), a többtételes versenyműből egyetlen, többszörösen tagolt tételbe sűrített folyamat, és a korábban szintén többtételes szonáta is hasonló szellemben alakult át műhelyében. Az alapkoncepció mindhárom esetben ugyanaz: a többtételes, ciklikus művek helyett egyetlen, megszakítatlan folyamatba sűríteni a zenei gondolatokat, a sok témát felsorakoztató forma helyett egyetlen tematikus magban találni meg a koherencia zálogát, s ezt az alapdallamot mutatni be a tématranszformáció módszerét alkalmazva újabb és újabb alakokban. És persze fontos volt a szimfonikus költemények és a két liszti zongoraszonáta megalkotásakor a társművészeti inspiráció, vagy éppen az irodalmi háttér. Az iméntiekkel lényegében azt is elmondtuk, miért újító szellemű, kivételes jelentőségű mű az 1852/53-ban komponált, 1854-ben megjelent, hangversenyen Hans von Bülow által 1857-ben Berlinben bemutatott h-moll szonáta. Ebben a műben is érvényesül a formafolyamat összefogásának elve: egyetlen hosszú, de belsőleg tagolt tételt hallunk. Itt is meghatározó a mindent egy magból fejlesztő omnia ex uno elve, ám egyszersmind a tématranszformáció is, amely ugyanazt a témát újabb és újabb alakokban mutatja fel. És bár Liszt nem utal erre, a hagyomány mégis úgy tartja, a mű gondolati hátterével a Faust-téma szolgál, s az alapdallam alakváltozásaiban Faust, Gretchen és Mephisto portréját sejthetjük. Hatalmas hangszeres erőpróba, mély filozofikus tartalom, lírai és drámai részletek kontrasztja – ez a h-moll szonáta, amelyet Liszt Schumann-nak ajánlott, másfél évtizeddel későbbi viszonzásként az 1839-es C-dúr fantázia neki szóló dedikációjáért. Írta: Csengery Kristóf 7
SUMMARY One of the most popular instrumental performers of our time, Denis Matsuev was born in 1975 in the Siberian city of Irkutsk. At the age of 15, he started to study in the Russian capital, first at the Moscow Music Conservatory’s Central Music School, and later on at the conservatory itself. At his first international competition in 1994, in Johannesburg, he was recognised with the grand prize. In 1998, he won the 11th Moscow International Tchaikovsky Competition. A regular guest at the world’s major concert halls, he has collaborated with such conductors as Claudio Abbado, Mariss Jansons and Valery Gergijev. His records are received with unanimous praise by the music press. This time he will take the stage at Müpa Budapest as a guest of the Cziffra 100 festival, as a worthy successor of the great Hungarian virtuoso. One of the most important piano sonatas that Joseph Haydn (1732–1809) ever wrote is the final one, the E-flat major, composed for the London pianist Therese Jansen. Haydn wrote the work in 1794, making a gift of the manuscript to its dedicatee. This work featuring an Allegro in sonata form, a verbosely ornamental Adagio and a virtuosically whirling rondo is extraordinarily witty and rich throughout, full of unexpected twists. Ludwig van Beethoven (1770–1827) composed his Piano Sonata No. 32 in C minor (Op. 111) between 1820 and 1822, making it his final work in the genre. The work displays the conciseness that is characteristic of the later sonatas: a clashing and wild, contrapuntally conceived C minor movement paired with a series of variations that develop an anthemic theme, eventually rising to ethereal heights. The four ballads by Frédéric Chopin (1810–1849) represent the literary heritage of the Romantic movement. Researchers understand these works to be inspired by the verses of the composer’s compatriot, the great poet Adam Mickiewicz. The Ballad in F minor starts with a gentle narrative introduction and then heats up emotionally, although the overall tone – despite the stormy ending – remains a melancholy one throughout. Franz Schubert (1797–1828) wrote many short piano pieces in his life: of his two series of impromptus (both from 1827) we will hear two from the first set (Op. 90) this evening: No. 2 in E-flat major and No. 3 in G-flat major. What gives the “scales” of the E-flat major their charm is the crystalline sound of the triplets, spinning like pearls, while the wideranging lyricism of the G-flat major is a typical example of Schubert’s “wanderer” music. Franz Liszt (1811–1886) composed his Piano Sonata in B minor in 1852/53 as a single, albeit internally segmented, movement in which the melodic theme transforms itself into new forms again and again. It is traditionally associated with the Faust story, as the core melody changes throughout to suggest portraits of Faust himself, Gretchen and Mephistopheles.
8
9
ELŐZETES AJÁNLÓ
2021. november 5.
CZIFFRA 100
BALÁZS JÁNOS ÉS A FRANCIA RÁDIÓ FILHARMONIKUS ZENEKARA
GÁLAHANGVERSENY CZIFFRA GYÖRGY 100. SZÜLETÉSNAPJA TISZTELETÉRE Balázs János Fotó © Emmer László
Közreműködik: Lukács Miklós – cimbalom Vezényel: Mikko Franck
2021. november 8.
SZONJA JONCSEVA ÁRIAESTJE Közreműködik: Marin Joncsev – tenor, a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Francesco Ivan Ciampa Szonja Joncseva Fotó © Victor Santiago
2021. november 18., 20.
DONIZETTI: LUCREZIA BORGIA – FÉLIG SZCENÍROZOTT ELŐADÁS
Szereplők: Alfonso d’Este, Ferrara hercege – Bretz Gábor, Lucrezia Borgia – Yolanda Auyanet, Maffio Orsini – Cecilia Molinari, Gennaro, fiatal velencei nemes – Stefan Pop Vezényel: Andrij Jurkevics Rendező: Anger Ferenc Yolanda Auyanet Fotó © Miguel Barreto
2021. november 21.
RISING STARS
ISATA KANNEH-MASON Műsorvezető-házigazda: Tóth Endre
Isata Kanneh-Mason Fotó © Robin Clewley
2021. december 7.
FELFEDEZÉSEK
ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR Közreműködik: Balog József – zongora Vezényel: Holly Hyun Choe Holly Hyun Choe Fotó © Hrotkó Bálint, Eötvös Péter Alapítvány
2021. december 12.
KARÁCSONYI ORATÓRIUM I. Közreműködik: Núria Rial – szoprán, Kristina Hammarström – mezzoszoprán, Julian Prégardien – tenor, Samuel Hasselhorn – bariton, Insula orchestra, Accentus Vezényel: Laurence Equilbey
Laurence Equilbey Fotó © Julien Benhamou
11
Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon. A szerkesztés lezárult: 2021. október 28. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
Stratégiai partnerünk:
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
mupa.hu