Müpa Műsorfüzet - Wayne Marshall orgonaestje (2022. február 8.)

Zenekar első vendégkarmestere volt, de operadirigensként Montrealban, a drezdai Semperoperben vagy a berlini Staatsoperben is vezényelt már, koncerten pedig egyebek mellett olyan kiváló zenekarok élén állt, mint a lipcsei Gewandhausorchester, a Bécsi Szimfonikusok, az Orchestre de Paris és a Londoni Szimfonikus Zenekar. „Lenyűgöző technika, lélegzetelállító gyorsaság, bámulatos virtuozitás, ragyogó előadásmód” – ezzel az elismeréscsokorral már az orgonista Wayne Marshallt ajándékozta meg a Gramophone magazin, a legkevésbé sem érdemtelenül. Amikor a művész kiskamaszként a manchesteri Chetham’s School of Music növendéke lett, még egyértelműen és kizárólagosan az volt a vágya, hogy templomi orgonista válhasson belőle, és ezen ambíciójának jegyében utóbb a Royal College of Music ösztöndíjas hallgatójaként a windsori kastély Szent György-kápolnájában szolgált orgonamuzsikával az istentiszteleteken részt vevő prominens és fejedelmi rangú hívők számára.

Hamar feltárult azonban előtte a hangszer változatos irodalma, és attól fogva egyik legfőbb céljának azt tekintette, hogy „végre mindenki rájöjjön, az orgona nem pusztán olyasvalami, amit az ember vasárnaponként a templomban hallgat”.

Talán ezzel a szándékával is összefügghet előadói praxisának szembetűnő jellegzetessége, vagyis az, hogy Marshall az orgona barokk repertoárját érzékelhetően és megvallottan kevésbé kultiválja, annál nagyobb figyelmet szentel a 19., a 20. és immár a 21. század hangszeres irodalmának. The Virtuoso Organist című legelső lemezén, amelyet az EMI adott ki 1990-ben, már jelentős részben körvonalazódott személyes előadóművészi karaktere: Coventry katedrálisának orgonáján játszva az alighanem elmaradhatatlan bachi d-moll toccata és fúga kivételével csupa olyan művet szólaltatott meg, amely a hangszer irodalmának legutóbbi bő évszázadában keletkezett. Emellett már ezen a lemezén is – akárcsak a mai programon – hangsúlyos szerepet juttatott francia orgonaműveknek.

Marshall azóta koncertek és lemezfelvételek sokaságán bizonyította, hogy valóban virtuóz orgonajátékos, és hogy muzsikusi sokoldalúságát és sokirányú érdeklődését ezen az egyetlen hangszeren is érzékletessé tudja tenni a közönség számára. (Igaz, ő maga sohasem érné be ezzel az egyetlen tevékenységi körrel, hiszen ahogyan azt egy interjúban keresetlen őszinteséggel megfogalmazta: „Kizárólag orgonán játszanom a lehető legrosszabb lenne, azt igazán nagyon utálnám.”) Lemezen talán a Mariss Jansons és az Oslói Filharmonikus Zenekar társaságában rögzített Saint-Saëns-alkotás, a III. (Orgona) szimfónia (EMI, 1994) tanúskodik a legékesebben az orgonista Wayne Marshall művészi rangjáról. Koncerten a londoni Royal Festival Halltól a Walt Disney nevét viselő Los Angeles-i hangversenyteremig világszerte hallhatták már játékát az érdeklődők, a BBC Proms-koncertjein pedig régóta visszatérő vendég.

Ott szerepelt az A Scotch Bestiary, azaz a Skót bestiárium című James MacMillan-orgonaverseny brit bemutatóján is, ami persze annál is kevésbé meglepő, mivel a roppant szellemes kompozíció 2004-es Los Angeles-i világpremierjén úgyszintén övé volt az orgona bravúros magánszólama.

5